John Grisham A PELIKÁN ÜGYIRAT

Átírás

1 John Grisham A PELIKÁN ÜGYIRAT A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: John Grisham: The Pelican Brief Published by Doubleday a division of Bantam Doubleday Dell Publishing Group, Inc. New York 1992 by John Grisham Fordította: Wertheimer Gábor A borítót tervezte: Kocsis József Hungarian translation Wertheimer Gábor, 1993 ISBN Fabula Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Surányi László igazgató Felelős szerkesztő: Bánlaki Viktor Műszaki vezető: Fellegvári Tibor Műszaki szerkesztő: Rucsek Andrea Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Rt. A nyomdai megrendelés törzsszáma: Készült Debrecenben, az évben Felelős vezető: György Géza vezérigazgató Terjedelem: 19,3 (A/5) ív Leghűségesebb olvasóimnak: feleségemnek, Renée-nek, aki egy személyben nem hivatalos szerkesztőm is; húgaimnak, Beth Bryantnek és Wendy Grishamnek; anyósomnak, Lib Jonesnak, továbbá barátomnak és cinkostársamnak, Bili Ballardnak ajánlom e könyvet

2 EGY Képtelennek tűnt arra, hogy ekkora felfordulást idézzen elő, de mégis, mindazért, amit odalent látott, nagyrészt őt lehetett okolni. És ez nagyon is jó volt így. Kilencvenegy éves múlt, bénán, tolószékhez kötötten élt és oxigénpalackkal lélegzett. Hét évvel korábbi második infarktusa csaknem végzett vele, de Abraham Rosenberg még mindig nem hagyta el az árnyékvilágot, és annak ellenére, hogy csövek lógtak ki az orrából, fellépése határozottabb, erőszakosabb volt, mint nyolc társának. Ő volt a Legfelsőbb Bíróság utolsó élő legendája, és a tény, hogy még mindig lélegzik, fölöttébb bosszantotta az odalent zúgolódó tömeg nagy részét. Rosenberg egy kisméretű tolószékben ült a Legfelsőbb Bíróság épületének egyik első emeleti irodájában. Lába hozzáért az ablak széléhez; erőlködve előrehajolt, amint a zaj felerősödött. Bár gyűlölte a rendőröket, valahogy megnyugtató volt látni, ahogy széles, rendezett sorokban őrködnek. Egyenesen álltak és tántoríthatatlanul, miközben a legalább ötvenezer ember vérért őrjöngött. Még sohasem volt ekkora tömeg kiabálta Rosenberg az ablaknak. Majdnem teljesen süket volt. Jason Kline, a titkárságvezető mögötte állt. A mai nap az első októberi hétfő volt, az új ülésszak megnyitásának a napja, amely az alkotmány első számú módosításának hagyományos ünnepévé vált. Nagyszerű ünnep volt. Rosenberg remegett az izgalomtól. Számára a szólásszabadság a lázongás szabadságát jelentette. Itt vannak az indiánok is? kérdezte hangosan. Jason Kline közelebb hajolt a férfi jobb füléhez. Igen! Kifestve? Igen! És teljes harci díszben.. Táncolnak? Igen! Az indiánok, a feketék, a fehérek, a barnák, a nők, a homokosok, a környezetvédők, a keresztények, az abortuszpártiak, az árják, a nácik, az ateisták, a vadászok, az állatvédők, a fehérek felsőbbrendűségét hirdetők, a feketék felsőbbrendűségét hirdetők, az adófizetést megtagadók, a favágók, a farmerek; nagy, tiltakozó tömeg hullámzott odalent. És a rendőrök keményen szorították kezükben a gumibotot. Az indiánoknak imádniuk kellene engem! Biztos vagyok benne, hogy imádják is. Kline bólintott, és rámosolygott a kezét ökölbe szorító, törékeny kis öregemberre. Rosenberg ideológiája roppant egyszerű volt: a kormány az üzlet fölött, az individuum a kormány fölött és a környezetvédelem mindenekfölött. És az indiánok kapjanak meg mindent, amit csak akarnak. A bekiabálások, kántálások meg a danolászás és üvöltés ricsaja felerősödött, a rendőrök közelebb húzódtak egymáshoz. A tömeg nagyobb és vadabb volt, mint a megelőző években. Az erőszak hétköznapivá vált. Abortuszt végrehajtó klinikák ellen bombamerényleteket követtek el. Orvosokat támadtak meg, és súlyosan összevertek. Egyet meg is gyilkoltak Pensacolában: felpeckelték a száját, egy magzat testhelyzetének megfelelően kötötték gúzsba és leöntötték sósavval. Hetente törtek ki utcai összecsapások. Egyházakat és papokat ócsároltak a harcos homoszexuálisok. Fehér fajvédők többtucatnyi közismert és egyáltalán nem ismert paramilitáris szervezeten keresztül fejtették ki tevékenységüket, és egyre merészebb támadásokat intéztek a feketék, latin-amerikaiak és ázsiaiak ellen. A gyűlölködés Amerika kedvenc időtöltése lett. És a bíróság természetesen könnyű célpont volt. A fenyegetések köztük igen súlyosak száma tízszeresére növekedett 1990 óta. A Legfelsőbb Bíróság rendőrségi apparátusa háromszorosára duzzadt. Legalább két FBI-ügynököt jelöltek ki minden bíró mellé, és vagy ötven a fenyegetések lenyomozásával töltötte az idejét. Gyűlölnek, igaz? kérdezte Rosenberg kiabálva, miközben kibámult az ablakon. Igen, jó néhány olyan van közöttük felelte Kline derűsen. Rosenberg ezt szívesen hallotta. Elmosolyodott, és mély levegőt vett. A halálos fenyegetések nyolcvan százalékát neki címezték. Látja a transzparenseket is? kérdezte. Rosenberg majdnem teljesen vak volt. Igen, elég sokat. Mi áll rajtuk? A szokásos. Halál Rosenbergre. Nyugdíjazzák Rosenberget. Vegyék el tőle az oxigénpalackot. Ezeket a nyomorult táblákat lengetik már évek óta. Miért nem találnak ki valami újat? Kline nem válaszolt. Rosenbergnek már évekkel ezelőtt nyugdíjba kellett volna vonulnia, de már csak hordágyon fogják kivinni innen. Három ügyvivő munkatársa végezte a kutatómunka nagy részét, de ahhoz ragaszkodott, hogy saját maga írja meg a véleményeket. Ezt egy vastag hegyű filctollal végezte, a fehér papíron elnyúló szavai olyan benyomást keltettek, mint egy első osztályos diák kezdeti próbálkozásai. Lassan dolgozott, de mivel megbízatása élete végéig szólt, kit érdekel az idő? A beosztottak átolvasták a munkáit és ritkán találtak hibát. Rosenberg kuncogni kezdett. Runyant oda kellene vetnünk az indiánok elé. John Runyan volt a főbíró, tántoríthatatlan konzervatív, akit a republikánusok jelöltek, és akit minden indián és a legtöbb kisebbség gyűlölt. A kilenc bíróból hetet republikánus elnök jelölt a posztra. Rosenberg tizenöt éve várta, hogy egy demokrata kerüljön a Fehér Házba. Abba akarta már hagyni a munkát, de nem tudta volna elviselni a gondolatot, hogy egy jobboldali, Runyan-féle valaki foglalja el szeretett tisztségét. Nyugodtan várhat. Nyugodtan elüldögélhet a tolószékében az oxigénpalackkal, és közben megvédi az 2

3 indiánokat, feketéket, nőket, szegényeket, mozgássérülteket és a környezetet, amíg vagy százöt éves nem lesz. És nincs a világon az az ember, aki bármit is tehetne ez ellen, hacsak meg nem gyilkolják. És ez nem is lenne olyan rossz ötlet. A nagy emberfeje bólintott, aztán lecsuklott és megpihent a vállon. Rosenberg ismét álomba szenderült. Kline ellépett mellőle és visszament dolgozni a könyvtárba. Egy óra múlva majd visszatér, hogy ellenőrizze az oxigént és odaadja neki a piruláit. A főbíró irodája is az első emeleten van, de nagyobb és berendezése jóval fényűzőbb, mint a többi nyolcé. A külső irodát kisebb fogadásokra és hivatalos összejövetelekre használják, a belső irodában pedig a főbíró a munkáját végzi. A belső iroda ajtaja zárva volt; a főbíró, három ügyvivő, a Legfelsőbb Bíróság rendőrségének parancsnoka, aztán K. O. Lewis, az FBI igazgatóhelyettese és három FBI-ügynök tartózkodtak a helyiségben. A hangulat komoly volt, és mindannyian nagy erőfeszítéseket tettek, hogy ne vegyenek tudomást az utcáról beszűrődő zajokról. Nem volt könnyű feladat. A főbíró és Lewis a legutóbbi halálos fenyegetéseket vitatták meg, a többiek pedig figyeltek. Az ügyvivők jegyzeteltek. Az elmúlt hatvan napban az FBI több mint kétszáz fenyegetést könyvelt el", ez pedig rekordnak számított. Érkeztek szokásos, Felrobbantjuk a bíróságot" típusú fenyegetések, de sok olyan is volt, amelyeken pontos adatok szerepeltek. Runyan meg sem próbálta eltitkolni nyugtalanságát. Az FBI bizalmas listájáról felolvasta a fenyegetésekkel gyanúsítható egyének és szervezetek nevét. A Ku-Klux-Klan, az árják, a nácik, a palesztinok, a fekete szeparatisták, az abortuszellenzők, a homokosgyűlölők. Még az IRA is. Úgy tűnt, a szabadkőművesek és a kiscserkészek kivételével mindenki szóba jöhet. Egy iráni támogatást élvező közel-keleti csoport azzal fenyegetőzött, hogy bosszút áll két teheráni igazságügy-miniszter haláláért, és vér fog folyni amerikai földön. Egy új, csak az utóbbi időben ismertté vált, Földalatti Hadsereg néven működő terroristaszervezet egy autóban elhelyezett bombával meggyilkolt egy szövetségi bírót Texasban. Letartóztatásokat nem hajtottak végre, de a szervezet vállalta a merényletet. Bár ez a csoport volt az első számú gyanúsítottja többtucatnyi robbantásnak is, amelyeket egy polgárjogi mozgalom irodáiban hajtottak végre, mindig nagyon tisztán dolgoztak. Mi a helyzet azokkal a Puerto Ricó-i terroristákkal? kérdezte Runyan anélkül, hogy fölnézett volna. Könnyűsúlyúak. Miattuk nem fő a fejünk felelte Lewis közömbösen. Már húsz éve fenyegetőznek. Lehet, most jött el az ideje, hogy csináljanak is valamit. A légkör megfelelő, nem gondolja? Felejtse el a Puerto Ricó-iakat, főnök. Runyan azt szerette, ha főnöknek szólítják. Nem bíró úrnak vagy főbíró úrnak. Csak egyszerűen főnöknek. Csak azért fenyegetőznek, mert mindenki ezt csinálja. Nagyon szellemes jegyezte meg a főnök mosoly nélkül. Nagyon szellemes. Igazán nem szeretném, ha kihagynánk egy csoportot. Runyan az asztalára hajította a listát, és megdörzsölte a halántékát. Beszéljünk a biztonsági intézkedésekről. Lehunyta a szemét. K. O. Lewis is a főbíró íróasztalára dobta a saját példányát. Nos, az igazgató úr úgy gondolja, hogy négy ügynököt kellene minden bíró mellé adnunk legalább három hónapon keresztül. Kocsival fogjuk kísérni őket munkába, illetve hazamenet, az épület biztosításáról pedig a Legfelsőbb Bíróság rendőrsége gondoskodik. És mi van az utazásokkal? Nem valami jó ötlet, legalábbis egyelőre. Az igazgató úr úgy véli, hogy a bíróknak Washingtonban kellene maradniuk az év végéig. Maga megőrült? Vagy az igazgató őrült meg? Ha arra kémem a kollégáimat, hogy engedelmeskedjenek ennek a követelésnek, még ma este mindannyian elutaznának a városból és az egész hónapban utazgatnának. Ez képtelenség. Runyan homlokráncolva nézett az ügyvivőkre, akik méltatlankodva csóválták a fejüket. Ez tényleg képtelenség. Lewis szenvtelen arcot vágott. Erre számított. Ahogy kívánja. Csak javaslat volt. Ostoba egy javaslat. Az igazgató úr ebben a kérdésben nem is számított az önök együttműködésére. Ugyanakkor azért azt szeretné: értesítsék előre minden útitervről, hogy megtehessük a szükséges lépéseket. Úgy érti, hogy minden bíró mellé kíséretet adnak, amikor csak elhagyják a várost? Igen, ez a tervünk. Ez nem fog működni. Ezek az emberek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy vigyázzanak rájuk. Értem, uram. Ahhoz sincsenek hozzászokva, hogy titokban kövessék őket. Mi pusztán arra törekszünk, hogy meg védj ük önt és tisztelt kollégáit. Természetesen senki sem állítja, hogy bármit is kötelességünk lenne tenni. Azt hiszem, uram, ön hívott bennünket. Ha kívánja, távozhatunk. Runyan előre-hátra hintázott a székében, felkapott egy gemkapcsot és elkezdte hajlítgatni, azon mesterkedett, hogy teljesen kiegyenesítse. Hogy állunk ezzel az épülettel? Lewis felsóhajtott, és lopva elmosolyodott. Emiatt egyáltalán nem aggódunk. Olyan hely, ahol könnyű a biztonságról gondoskodni. Itt nem számítunk semmiféle veszélyre. Hát akkor hol számítanak veszélyre? Lewis az ablak felé intett a fejével. Valahol ott odakint. Az utcák tele vannak idiótákkal, őrültekkel és fanatikusokkal. És mindannyian gyűlölnek bennünket. 3

4 Nyilvánvalóan igen. Különösen Rosenberg bíró okoz nekünk sok gondot, uram. Még most sem hajlandó beengedni az embereinket a házába; egész éjjel az autóban kénytelenek ülni. A kedvenc rendőrtisztjének mi is a neve? Ferguson, és a Legfelsőbb Bíróság rendőrségéhez tartozik megengedi, hogy ott üljön az épület hátsó ajtaja előtt, de ezt is csak este tíztől reggel hatig. Senki sem juthat be a házba, csak Rosenberg bíró és az ápolója. Az a hely nem biztonságos. Runyan a körmét piszkálta a gemkapoccsal és halványan elmosolyodott. Rosenberg halála bármi okozná nagy megkönnyebbülést hozna. Nem is: nagyszerű esemény lenne. A főbíró feketébe öltözne és elmondana egy beszédet, de a zárt ajtók mögött az ügyvivőkkel röhögcsélne. Runyannak tetszett ez a gondolat. Mit tanácsol? kérdezte. Beszélhetnék vele? Én már megpróbáltam. Elmagyaráztam neki, hogy minden valószínűség szerint ő Amerika leggyűlöltebb embere; hogy naponta több millióan átkozzák; hogy nagyon sokan a sírban látnák már legszívesebben; hogy négyszer annyi fenyegető levelet kap, mint mi, a többiek együttvéve; és azt, hogy kiváló és igen könnyű célpontja lehet egy merényletnek. Lewis várt. És? Azt mondta, hogy nyaljam ki a seggét, aztán elaludt. Az ügyvivők illedelmesen kuncogtak, aztán az FBI-ügynökök is rájöttek, hogy a nevetés engedélyezett, és csatlakoztak a kurta vigyorgáshoz. Nos, akkor mihez kezdünk? kérdezte Lewis, akit nem szórakoztattak a hallottak. Tegyenek meg mindent, hogy megvédjék, aztán ezt foglalják írásba és ne főjön miatta a fejük. Rosenberg semmitől, a haláltól sem fél, és ha ő nem aggodalmaskodik, akkor maguknak sem kell. Az igazgató aggodalmaskodik, így aztán én is aggodalmaskodom. Ez roppant egyszerű. Rossz fényt vetne az FBIra, ha az egyik fickó maguk közül meghalna. Runyan lassan hintázott a székben. Idegesítő volt az odakintről beszűrődő zaj. Már elég régóta tartott ez a mostani megbeszélés. Felejtsék el Rosenberget. Talán majd álmában hal még. Jensen miatt jobban aggódom. Jensen bizony gondot jelent felelte Lewis, és lapozott egyet. Ezzel én is tisztában vagyok mondta Runyan lassan. Kínos helyzetbe hoz bennünket. Mostanság azt gondolja magáról, hogy liberális. Az esetek felében úgy szavaz, mint Rosenberg. A jövő hónapban fehér fajvédő lesz és támogatni fogja a csak fehér iskolákat. Aztán majd beleszeret az indiánokba, és nekik akarja adni Montanát. Olyan, mintha egy visszamaradott gyerekkel lenne dolgunk. Kezelik is depresszióval. Tudom, tudom. Beszámol róla nekem. Úgy tekint rám, mint az apjára. A főbíró a körme alá nyúlt a gemkapoccsal. Mi van a nővel, azzal az aerobikoktatóval, akivel találkozgatott? Még mindig együtt vannak? Nem igazán. Gyanítom, hogy Jensen nem nagyon érdeklődik a nők után. Lewis arcán önelégült ábrázat jelent meg. Ennél jóval többet tudott. Az egyik ügynökre nézett; pillantásával bizonyos zaftos részletekre utalt. Runyan nem vett tudomást a pillantásról, nem kívánt többet hallani a kérdésről. Hajlandó az együttműködésre? Természetesen nem. Sok szempontból rosszabb, mint Rosenberg. Megengedi, hogy elkísérjük az épületig, ahol a lakása van, de aztán az embereinknek a parkolóban kell tölteniük az éjszakát. Még a folyosón sem ülhetünk le. Ez esetleg idegesítené a szomszédait, állítja, így aztán a kocsiban ücsörgünk. Tíz kijárata, illetve bejárata van az épületnek, ezért teljesen lehetetlen megvédeni őt. Nagyon szeret bújócskát játszani velünk. Állandóan eltűnik a szemünk elől, így aztán sohasem tudjuk, hogy az épületben van-e, vagy az épületen kívül. Rosenberg esetében legalább tudjuk, hol van egész éjszaka. Jensennel nem lehet zöld ágra vergődni. Nagyszerű. Ha maguk sem tudják követni, hogy tudná egy bérgyilkos? Lewisnek ez még nem jutott az eszébe. Nem fogta fel a helyzet komikumát. Az igazgató nagyon aggódik Jensen bíró biztonságáért. Jensen nem is kap olyan sok fenyegetést. A hatodik a listán, csak néhány fenyegetéssel van lemaradva ön mögött. Óh, tehát én vagyok az ötödik. Igen. Manning bíró mögött. Ami azt illeti egyébként, ő együttműködik. Teljes mértékben. Manning még az árnyékától is megijed jelentette ki Runyan, aztán tétovázott egy kicsit. Ezt nem kellett volna mondanom. Sajnálom. Lewist ez hidegen hagyta. Az igazság az, hogy Rosenbergtől és Jensentől eltekintve a bírók együttműködésére nem sok panaszunk lehet. Stone sokat kellemetlenkedik, de hallgat ránk. Stone mindenkivel kellemetlenkedik, ne vegye személyes sértésnek. Mit gondol, Jensen hová szokott eltűnni? Lewis ismét az egyik ügynökre nézett. Fogalmunk sincs. A tömeg egy jelentős része féktelen éneklésbe kezdett; úgy tűnt, az utcán mindenki csatlakozik a kórushoz. A főbíró ezt már nem engedhette el a füle mellett. Az ablakok megremegtek. Runyan felállt és bejelentette, hogy a megbeszélés véget ért. 4

5 Glenn Jensen bíró egy második emeleti irodát foglalt el, távolabb az utcától és a zajtól. Tágas helyiség volt, bár a legkisebb a kilenc közül. Jensen volt a legfiatalabb bíró a Legfelsőbb Bíróságon és szerencsésnek mondhatta magát, hogy egyáltalán van irodája. Amikor hat évvel ezelőtt, negyvenkét éves korában jelölték a tisztségre, úgy ismerték, hogy mélységesen konzervatív érzelmű, felettébb hasonlatos ahhoz a férfihez, akinek jelölését köszönhette. Szenátusi meghallgatása heves csatározások közepette zajlott le. A jogi bizottság előtt nagyon gyengén szerepelt. Az érzékeny kérdésekben semleges álláspontot foglalt el, mindkét oldalról pofonokat kapott. A republikánusok kínosan feszengtek. A demokraták vért szagoltak. Az elnök addig csavargatott néhány kart, amíg azok el nem törtek, s végül a bizottság, egyetlen szavazattal, elfogadta a jelölést. De végül is megkapta a kinevezést élete végéig. Hivatalában eltöltött hat éve alatt senkinek sem járt a kedvébe. A bizottsági meghallgatáson mélyen megsértették, és megfogadta magában: a szenvedélyek meghatározó szerephez jutnak majd a döntéseiben. Ez dühítette a republikánusokat. Elárulva érezték magukat, különösképpen akkor, amikor Jensen különös érzelmeket fedezett fel magában: szenvedélyes elszántsággal kezdte védelmezni a bűnözők jogait. Gyatra ideológiai érveléssel gyorsan ott hagyta a jobboldalt, a centrum felé igyekezett, aztán balra. Később, miközben a jogtudósok értetlenkedve vakargatták ápolt kecskeszakállukat, visszatántorgott jobbra, és csatlakozott Sloan bíró egyik utálatos nőellenes különvéleményéhez. Jensent nem kedvelték a nők. Vallási kérdésekben semleges álláspontot képviselt, a szólásszabadságról szkeptikusan vélekedett, az adófizetést megtagadókkal együttérzett, az indiánokat illetően közömbös volt, a feketéktől félt, a szeméremsértők ellen keményen lépett fel, a bűnözőkkel szemben pedig éppen ellenkezőleg, a környezetvédelemmel összefüggő kérdésekben többé-kevésbé következetes volt a magatartása. És ráadásul, a republikánusok teljes megrökönyödésére, akik kezüket-lábukat törték, hogy jelölése jóváhagyást nyerjen, zavarbaejtő rokonszenvet mutatott a homoszexuálisok jogai iránt. Saját kérésére megkapta a meglehetősen kellemetlen Dumond-ügyet. Ronald Dumond már több mint nyolc éve egy férfival élt. Boldog pár voltak, odaadó szerelemben éltek, készen arra, hogy megosszák egymással életüket. Össze akartak házasodni, de az ohiói törvények ezt nem engedélyezték. Aztán Dumond párja AIDS-es lett, és borzalmas szenvedések után meghalt. Az elhunyt családja közbelépett: Ronaldot kitiltanák a temetési szertartásról. Tébolyult dühében a férfi pert indított a család ellen; azzal vádolta a rokonokat, hogy érzelmi és pszichológiai sérülést okoztak neki. Az ügy már hat esztendeje keringett a különböző bíróságokon, mígnem váratlanul Jensen asztalára került. Az ügy középpontjában a homoszexuálisok házastársi" jogai álltak. A Dumond-ügy puszta említésére utcai harcok törtek ki. És az ügy Jensené volt. A bíró kisebb irodájának ajtaja zárva volt. Jensen és három ügyvivője a tárgyalóasztal körül foglaltak helyet. Már két órát töltöttek a Dumond-üggyel, de nem jutottak sehova. Belefáradtak az ügy megvitatásába. Az egyik ügyvivő, egy liberális a Cornell egyetemről, egy olyan általános nyilatkozatot látott szükségesnek, amely elismeri a homoszexuálisok széles körű jogait. Jensen is így gondolkodott, de ezt még nem volt hajlandó beismerni. A másik két ügyvivő szkeptikusan vélekedett. Jensenhez hasonlóan ők is tudták, hogy az ötfős többség elérése lehetetlen. A beszélgetés más témákra terelődött. Runyan nagyon mérges rád, Glenn mondta az ügyvivő. Jensent a keresztnevén szólították zárt ajtók mögött. Hiszen a bíró úr" megszólítás annyira nehézkes. Glenn megdörzsölte a szemét. Van még valami új? Runyan egyik beosztottja a tudtomra akarta hozni, hogy a főnök és az FBI nagyon aggódik a biztonságodért. Azt mondják, hogy nem vagy hajlandó az együttműködésre és ez fölöttébb nyugtalanítja Runyant. Megkértek, hogy ezt adjam tovább neked. A bírók mellett dolgozó ügyvivők hálózatán keresztül mindent továbbadtak. Mindent. Muszáj neki aggódnia, ez a munkája. Még két FBI-os fickót akar melléd adni testőrnek, és a lakásodba is be akarnak jutni. És az FBI-nak az a kívánsága, hogy ők vihessenek munkába, illetve haza. És korlátozni akarják az utazásaidat Ezt már hallottam. Tudom, tudom. Runyan azt akarja, közölte velem a beosztottja, hogy bírjunk rá téged: működj együtt az FBI-jal, hogy megóvhassák az életedet Értem. Így most megpróbálunk rábírni téged az együttműködésre. Kösz. Hozzátok az ügyvivők tudomására, hogy mindent elkövettetek, hogy rábírjatok az együttműködésre, sőt dühöngtetek is egy sort a csökönyösségemen, és én nagyon értékelem az erőfeszítéseiteket, de minden, amit hallottam, az egyik fülemen bement, a másikon pedig ki. Mondjátok meg nekik, hogy Glenn már nagy fiúnak tartja magát. Világos, Glenn. Nem félsz, ugye? A legkevésbé sem. KETTŐ Thomas Callahan a Tulane Egyetem egyik legnépszerűbb oktatója volt, elsősorban azért, mert nem volt hajlandó délelőtt tizenegy előtt előadást tartani. Sokat ivott, csakúgy mint a hallgatók zöme, és nagy 5

6 szüksége volt a reggeli órákra; egyrészt alvásra, aztán meg ahhoz, hogy magához térjen. A kilenckor és tízkor kezdődő órák gondolata irtózattal töltötte el a tanárt. Népszerűségét annak is köszönhette, hogy divatosan öltözködött: kopott farmer, tweedzakó a könyökén kikoptatott folttal; zoknit és nyakkendőt nem hordott. Negyvenöt éves volt, de sötét hajával és szarukeretes szemüvegével elment volna harmincötnek is; nem mintha a legcsekélyebb mértékben is izgatta volna, hogy mennyi idősnek néz ki. Hetente egyszer borotválkozott, amikor már viszketni kezdett a bőre; ha pedig nagyon lehűlt az idő ez meglehetősen ritkán következett be New Orleansben, szakállt növesztett. Híres volt arról, hogy gyakorta került intim kapcsolatba a lány hallgatókkal. Azért is népszerű volt, mert alkotmányjogot tanított, egy fölöttébb népszerűtlen, ám kötelező tantárgyat. Briliáns képességeinek és könnyed stílusának köszönhetően sikerült érdekes tantárggyá varázsolnia az alkotmányjogot. Erre senki más nem volt képes az egyetemen. Valójában senki nem is akart, így aztán a hallgatók foggal-körömmel harcoltak, hogy hetente háromszor, délelőtt tizenegykor ott ülhessenek Callahan alkotmányjog-előadásán. Nyolcvan hallgató foglalt helyet és sugdolózott az előadóterem hat, magasban húzódó padsorában, miközben Callahan megállt az asztal előtt, és elkezdte tisztogatni a szemüvegét. Pontosan öt perccel múlt tizenegy; még mindig túlzottan korán van, gondolta magában a tanár. Ki érti Rosenberg különvéleményét a Nash kontra New Jersey-ügyben? Minden fej lecsuklott és a terem elcsendesedett. Ma bizonyára nagyon kellemetlen másnaposság gyötri, gondolták. A tanár szeme vörös volt. Ha Rosenberggel kezdi, az azt jelenti, hogy az előadás rossz hangulatú lesz. Senki sem jelentkezett önként. Callahan a tekintetével lassan, módszeresen végigpásztázta az előadót és várakozott. Halotti csend. Az ajtókilincs hangosan megnyikordult, és ez megtörte a feszültséget. A gyorsan kinyíló ajtón egy csinos, mosott farmernadrágba meg gyapjúpulóverbe öltözött, fiatal lány lépett be, és mondhatni végigsiklott a fal mentén, egészen a harmadik sorig, ahol aztán fürgén végiggyalogolt a székek között, amíg a sajátjáig nem jutott, és leült. A negyedik sorban helyet foglaló fiúk rajongva figyelték. Azok pedig, akik az ötödikben ültek, majd megfeszültek, hogy egy pillantást vethessenek rá. Már két kegyetlen esztendeje az jelentette a jogi egyetem kevéske örömeinek egyikét, hogy ezt a lányt bámulhatták, amint hosszú lábaival, lötyögős pulóverjeiben méltóságteljesen végigvonul a folyosókon meg az előadótermeken. Csodálatos test rejtőzött ott valahol a ruhák alatt, efelől szemernyi kétsége sem volt a fiúknak. De nem az a fajta volt, aki kérkedne vele. Nem lógott ki a sorból és alkalmazkodott az előírásos" joghallgatói öltözékhez: farmer, flaneling, öreg pulóver és a kelleténél egy számmal nagyobb, khakiszínű kabát. Mit nem adtak volna ezek a fiúk egy fekete mini bőrszoknyáért... A lány gyors mosolyt villantott a mellette ülő fiúra, és egy pillanatra mindenki elfeledkezett Callahanről meg a Nash-üggyel kapcsolatos kérdésről. Sötét haja pont a válláig ért. Tökéletes alakjával, tökéletes fogsorával és tökéletes hajzatával az a típusú lány volt, akibe a középiskolában minden fiú legalább kétszer beleszerelmesedik. És legalább egyszer az egyetemen. Callahan nem vett tudomást az új jövevény bevonulásáról. Amennyiben a lány elsőéves hallgató lenne és tartana tőle, talán rátámadt volna és néhány másodpercig ordibál vele. A bíróságról sohasem lehet elkésni! így hangzott a jogászprofesszorok elcsépelt, unalomig ismert feddése. Callahan azonban nem volt üvöltözős kedvében, és Darby Shaw nem is félt tőle. A férfi agyán egy pillanatra átfutott, hogy vajon tudja-e valaki: a lány a szeretője. Valószínűleg nem. Darby ragaszkodott a teljes titoktartáshoz. Olvasta valaki Rosenberg különvéleményét a Nash kontra New Jersey-ügyben? Ismét Callahanre irányult a figyelem és gyászos csönd ült a teremre. Egy felemelt kar harmincperces kíméletlen nyaggatást eredményezhet. Nem akadt önként jelentkező. A hátsó sorokban helyet foglaló dohányosok rágyújtottak. Majdnem nyolcvan hallgató céltalanul firkálgatott a füzetébe. Az összes fej az, asztal fölé hajolt. Túlzottan kézenfekvő és kockázatos lenne fellapozni a tankönyvet a Nash-ügynél; most martul késő. A legapróbb mozdulat is felkeltheti a figyelmet. Valakit itt hamarosan keresztre feszítenek. A Nash-ügyet hiába keresték volna a tankönyvben. Egyike volt annak a tucatnyi jelentéktelenebb ügynek, amelyeket Callahan futólag megemlített egy héttel ezelőtt, és most azt szerette volna megtudni, elolvasta-e valaki. Híres volt erről a tulajdonságáról. A vizsgájára ezerkétszáz ügyből kellett felkészülni, de ebből ezer nem szerepelt a tankönyvben. A vizsga olyan volt, mint egy rémálom, bár igaz: Callahan bűbájosán viselkedett, nagyvonalúan osztályzott és ritkán akadt olyan idióta, aki megbukott nála. Most azonban nem tűnt annyira bűbájosnak. Körbepillantott a teremben. Ideje áldozatot találni. Nos, Mr. Sallinger? Elmagyarázná nekünk Rosenberg különvéleményét? Sallinger a negyedik sorból azonnal rávágta a választ: Nem, uram. Értem. Ez talán annak köszönhető, hogy nem olvasta Rosenberg különvéleményét? Talán annak. Igen, uram. Callahan rámeredt a hallgatóra. A vörös szemektől csak még fenyegetőbb lett a mogorva tekintet. De ezt csak Sallinger látta, hisz mindenki másnak a jegyzetfüzetre szegeződött a pillantása. És miért nem? Azért, mert igyekszem nem olvasni a különvéleményeket. Különösképpen Rosenbergét nem. Ostoba. Ostoba. Ostoba. Sallinger azt választotta, hogy felveszi a harcot, csakhogy nem volt muníciója. Van valami kifogása Rosenberg ellen, Mr. Sallinger? Callahan nagyra becsülte Rosenbergét. Istenként tisztelte. Könyveket olvasott róla és az állásfoglalásairól. Egyszer még vele is vacsorázott. Sallinger idegesen ficánkolt. Óh, nem, uram. Csak nem szeretem a különvéleményeket. 6

7 Sallinger válaszában volt némi humor, de egyetlen arc sem húzódott mosolyra. Majd később, egy sör mellett harsányan fognak röhögcsélni, amikor újra és újra felelevenítik a párbeszédet, amelyben Sallinger kifejezte a különvéleményekkel, különösképpen pedig Rosenberg különvéleményeivel kapcsolatos ellenérzéseit. De nem most. Értem. Többségi véleményeket szokott olvasni? Tétova csend. Sallinger erőtlen igyekezete, hogy győztesként kerüljön ki a szóváltásból, nyilvános megaláztatása felé vezetett. Igen, uram. Meglehetősen sokat. Nagyszerű. Akkor lenne olyan szíves megismertetni bennünket a többségi véleménnyel a Nash kontra New Jersey-ügyben? Sallinger még az életében nem hallott Nashről, de egy biztos: most már jogászi pályafutása végéig meg fogja jegyezni ezt a nevet. Azt hiszem, hogy ezt nem olvastam. Ezek szerint maga nem olvas különvéleményeket, Mr. Sallinger, és most pedig megtudtuk, hogy a többségi vélemények sem keltik fel az érdeklődését. Mit szokott olvasni, Mr. Sallinger? Lektűröket, bulvárlapokat? Roppant halk kuncogás hallatszott a negyedik sor felől; azoktól a hallgatóktól származott, akik kötelezőnek érezték a nevetést, de ugyanakkor nem kívánták felhívni magukra a figyelmet. Sallinger elvörösödött arccal meredt a tanárra. Miért nem olvasta el az ügyet, Mr. Sallinger? érdeklődött Callahan. Nem tudom. Hát, hm... azt hiszem, ez egyszerűen kimaradt. Callahan jól fogadta a választ. Egyáltalán nem vagyok meglepve. A múlt héten említettem ezt az ügyet. Múlt szerdán, hogy egészen pontos legyek. Szerepelni fog a vizsga anyagában. Nem értem, miért nem vesznek tudomást egy olyan ügyről, amiből majd vizsgázniuk kell. Callahan most már lassan fel és alá sétált az íróasztala előtt és közben a hallgatókra meredt. Vette valaki a fáradságot, hogy elolvassa? Csend. Callahan a földre bámult és hagyta, hogy egyre súlyosabbá váljon a csönd. Minden tekintet lefelé irányult, az összes golyóstoll és ceruza megmerevedett. Füst kígyózott a hátsó sor felől. Végül a harmadik sor negyedik székén helyet foglaló Darby Shaw lassan a magasba emelte a kezét, és az osztály kollektíván fellélegzett a megkönnyebbüléstől. Ismét megmentette őket. Ezt tulajdonképpen el is várták tőle. Darby, aki az évfolyamán a második legjobb hallgató volt, alig elmaradva az elsőtől, képes volt gond nélkül ismertetni jóformán bármely olyan üggyel kapcsolatos tényeket, ellenvéleményeket, különvéleményeket és többségi véleményeket, amelyet Callahan, ha csak futólag is, de megemlített. Semmi sem kerülte el a figyelmét. A tökéletes alakú leányzó magna cum laudéval végzett biológia szakon, és úgy tervezte, hogy magna cum laudéval végez a jogi karon is, aztán a vegyi üzemek ellen, környezetszennyezés címén indított perekből szerez magának tisztes jövedelmet. Callahan csalódott ábrázattal meredt rá. A lány három órával ezelőtt jött el a lakásából, a néhány üveg bor társaságában és jogi problémák megvitatásával eltöltött, hosszú éjszaka után. De ő, Callahan nem említette neki a Nash-ügyet. Na nézzük, Miss Shaw. Mi bosszantotta fel Rosenberget? Úgy véli, hogy a New Jerseyben hozott törvény megsérti az alkotmány második módosítását. A lány nem nézett a tanárra. Így van. És elárulná a többiek kedvéért, mi áll ebben a törvényben? Megtiltja egyebek mellett a félautomata gépfegyverek használatát. Csodálatos. És még azt is mondja meg, hogy mi volt Mr. Nashnél, amikor letartóztatták? Egy AK-47-es félautomata. És mi történt Mr. Nashsel? Elítélték, három évet kapott, aztán fellebbezett. A lány alaposan ismerte a részleteket. Mi volt Mr. Nash foglalkozása? Ezzel kapcsolatban a vélemény nem volt teljesen egyértelmű, de utalás van benne arra, hogy Mr. Nasht kábítószer-kereskedéssel is vádolták. Amikor letartóztatták, nem volt priusza. Egy kábítószer-kereskedő egy AK-47-essel. De Rosenberg személyében barátra lelt, nem igaz? De, természetesen igaz. A lány most már ránézett a tanárra. A feszültség enyhült. A legtöbb szem Callahanre irányult, amint az lassan sétálni kezdett az asztala előtt, miközben körbepillantott az osztályban, hogy új áldozatot keressen magának. Az esetek többségében Darby vitte a szót az órákon, de Callahan több hallgató részvételére vágyott. Mit gondolnak, mi az oka Rosenberg rokonszenvének? tette fel Callahan a kérdést az osztálynak. Imádja a kábítószer-kereskedőket. Sallinger szólalt meg; bár súlyos sebeket kapott, ismét megpróbált ringbe szállni. Callahan nagyra értékelte az ilyen jellegű vitákat. Rámosolygott az áldozatra: mintha szívesen üdvözölné, hogy visszatér a vérontás helyszínére. Úgy véli, Mr. Sallinger? Igen. A kábítószer-kereskedőket, gyerekmegrontókat, fegyvercsempészeket, terroristákat. Rosenberg nagyra becsüli az ilyen embereket. Szerencsétlen és becsapott gyermekeinek tekinti őket, akiket meg kell védenie. Sallinger azon igyekezett, hogy úgy tűnjön, méltatlankodása jogos és indokolt. És az ön tudós véleménye szerint mit kellene tenni ezekkel az emberekkel? Egyszerű a válasz. Igazságos tárgyalás egy jó ügyvéddel, aztán igazságos és gyors fellebbezés, végül pedig ha bűnösök, büntessék meg őket. Sallinger veszedelmesen közel járt ahhoz, hogy úgy beszéljen, mint egy rendpárti-jobboldali, ez pedig főbenjáró bűnnek számított a Tulane joghallgatói között. Callahan karba tette a kezét. Folytassa, kérem. 7

8 Sallinger csapdát sejtett, de nem hagyta abba. Nem volt vesztenivalója. Arra gondolok, hogy már egy halom olyan ügyet elolvastunk, amelyekben Rosenberg megpróbálta átírni az alkotmányt, hogy megtalálja a módját annak, miként lehet a bizonyítékok felhasználását megtiltani, és a nyilvánvalóan bűnös vádlott szabadon elsétálhasson. Ettől majdnem felfordul az ember gyomra. Rosenberg úgy véli, az összes börtön kegyetlen, borzalmas hely, és ezért, az alkotmány nyolcadik módosításának értelmében, minden elítéltet szabadon kell bocsátani. Hála a jó égnek, most már kisebbségben van, egyre zsugorodó kisebbségben. Ön meg van elégedve a Legfelsőbb Bíróság eszmei irányultságával, Mr. Sallinger? Callahan egyszerre mosolygott és táncolta a homlokát. Bizony meg. Maga talán egyike azoknak az átlagos, férfiasán határozott, középutas amerikai hazafiaknak, akik azt kívánják, hogy a vén disznó haljon meg álmában? Innen-onnan halk kuncogás hallatszott a teremből. Most már biztonságosabb volt nevetni. Sallingernek több esze volt annál, mint hogy őszintén válaszoljon. Ezt senkinek sem kívánnám mondta, szinte már zavarban. Callahan újra járkálni kezdett. Nos, köszönöm, Mr. Sallinger. Mindig nagy élvezettel hallgatom a megjegyzéseit. Mint mindig, most is megtudhattuk öntől, hogyan vélekedik egy laikus a jogról. A nevetés most már jóval hangosabb volt. Sallinger elvörösödött arccal húzta magát össze a székén. Callahan nem mosolygott. Szeretném magasabb színvonalra emelni a társalgást. Nos, Miss Shaw, Rosenberg miért rokonszenvezik Mr. Nashsel? Az alkotmány második módosítása biztosítja az állampolgároknak a jogot, hogy fegyvert tartsanak. Rosenberg bíró számára ez szó szerint értendő és megkérdőjelezhetetlen. Semmiféle fegyvert nem lehet megtiltani. Ha Nash akar magának egy AK-47-est vagy egy kézigránátot vagy egy páncéltörőt, New Jersey állam nem hozhat olyan törvényt, amely meggátolja őt ebben. Egyetért vele? Nem, és nem vagyok egyedül a véleményemmel, Nyolc-egy arányban hozták meg a döntést. Senki sem fogadta el Rosenberg bíró álláspontját. Mi volt a többi nyolc bíró érvelése? Okfejtésük valójában meglehetősen kézenfekvő. Az államok nyomós okok alapján megtilthatják bizonyos fegyverek árusítását, illetve birtoklását. New Jersey állam érdekei többet nyomnak a latban, mint Mr. Nashnek az alkotmány második módosításában foglalt jogai. A társadalom nem engedheti meg az egyéneknek, hogy nagy teljesítményű fegyvereket tartsanak maguknál. Callahan figyelmesen nézte a lányt. Nem sok csinos lány hallgató volt a Tulane-on, de amint ráakadt egyre, a tanár nyomban akcióba lépett. Az elmúlt nyolc esztendőben Callahan ugyancsak sikeresnek bizonyult. Többnyire könnyű dolga volt. Laza erkölcsű, szabadon gondolkodó nők érkeztek a jogi karra. Darby azonban más volt. Először az első tanév második félévében vette észre a lányt a könyvtárban, és egy hónapig eltartott, amíg sikerült meghívnia vacsorára. Ki írta a többségi véleményt? kérdezte a lánytól. Runyan. És maga egyetért vele? Igen. Szerintem ez egy meglehetősen egyszerű ügy. És akkor vajon mi történt Rosenberggel? Az a gyanúm, hogy gyűlöli a többi bírót. Ezek szerint csak a hecc kedvéért írja a különvéleményeit. Gyakorta igen. Egyre kevésbé védhető álláspontot képvisel. Vegyük például a Nash-ügyet. Egy Rosenberg-féle liberálisnak a fegyverviselés engedélyeztetésének kérdése egyszerű. Akár ő is írhatta volna a többségi véleményt, és tíz évvel ezelőtt ő is írta. A Fordice kontra Oregon-ügyben, 1977-ben jóval szűkebben értelmezte az alkotmány második módosítását. Következetlensége már szinte kínos. Callahan megfeledkezett a Fordice-ügyről. Azt akarja mondani, hogy Rosenberg bíró szenilis? Mint az előző ütésektől még kótyagos bokszoló, Sallinger betántorgott az utolsó menetre. Már teljesen elment az esze, és ezt a tanár úr is jól tudja. Még ön sem tudja megvédeni az ő különvéleményeit. Nem mindig, Mr. Sallinger, de rajtam kívül ott van a bíró úr is. A teste igen, de az agya már nem működik. Tud lélegezni, Mr. Sallinger. Na persze, egy oxigénpalackkal. Állandóan oxigént kell pumpálni az orrába. Azért ez mégis számít, Mr. Sallinger. Ő az utolsó a nagyszerű, legendás bírók közül és még mindig lélegzik. Jobb lenne, ha odatelefonálna, hogy meggyőződjön róla. Sallinger elhalkult a mondat végére. Eleget beszélt. Nem is, már túl sokat. Lehajtotta a fejét, miközben a tanár meredten rábámult. A füzete fölé görnyedt és azon kezdett tűnődni magában, vajon miért is mondta ezt. Callahan még egyszer ránézett a fiúra, aztán járkálni kezdett. Tényleg másnaposság gyötörte. HÁROM Külsőre olyan volt, mint egy farmer: szalmakalapban, tiszta kezeslábasban, szépen vasalt khakiszínű ingben 8

9 és csizmában. Dohányt rágott és a móló alatti sötét vízbe köpködött. A bagót is úgy rágta, mint egy farmer. Kisteherautója, bár új modell volt, meglehetősen lestrapált és koszlott benyomást keltett, rajta észak-carolinai rendszámtábla. Mintegy százméternyire parkolt a homokban, a móló túlsó végénél. Hétfő volt október első hétfője és éjfél; a farmernek az volt a dolga a következő harminc percben, hogy várakozzon a sötétben, a hűvös időben, az elhagyatott mólón, miközben tűnődve rágja a bagót, a korláton pihenteti a karját és fürkésző tekintettel pásztázza a tengert. Egyedül volt, ahogy számított is rá. Így volt megtervezve. Ez a móló mindig elhagyatott ilyen tájban. Az egy-két arra vetődő autó fényei fel-felvillantak a part mentén, de ebben az órában a fények sohasem álltak meg. A farmer a tengeren villódzó, távoli vörös és kék fényeket figyelte. Az órájára pillantott anélkül, hogy megmozdította volna a fejét. A kövér felhők alacsonyan úsztak az égen, s így nehéz volt észrevenni bármilyen járművet is, amíg az a mólóhoz nem ér. Így volt megtervezve. A teherautó nem észak-carolinai volt, ahogy a farmer sem. A rendszámtáblát egy Druham környéki roncstelepen álló kamionról lopták le. A kisteherautót Baton Rouge-ban kötötték el". A farmernek egyik lopáshoz sem volt semmi köze. Profi volt, a piszkos munka valaki másra maradt. Húszperces várakozás után egy sötét tárgy kezdett a móló irányába sodródni. Tompa, halk motorzümmögést lehetett hallani, ami aztán egyre jobban felerősödött. A tárgy láthatóvá vált: valamiféle kisebb motoros csónak közeledett, egy terepszínű ruhába öltözött férfi alakja görnyedt a motor fölé. A farmer egyetlen mozdulatot sem tett. A zümmögés elhallgatott és a fekete gumicsónak lefékezett a nyugodt vízben, harminc méterre a mólótól. Gépkocsik fényei egyik irányból sem suhantak végig a part mentén. A farmer lassú mozdulattal az ajkai közé tett egy cigarettát, meggyújtotta, kettőt szippantott belőle, aztán elhajította a csónak felé. Mit szív? kérdezte a férfi a csónakból. Látta a korlátnak támaszkodó farmer körvonalait, az arcát azonban nem láthatta. Lucky Strike-ot felelte a farmer. Hülyéknek való játék ez a jelszavasdi. Vajon még hány fekete gumicsónak úszik pontosan ebben az időpontban, pont ennek az ódon mólónak az irányába? Ostobaság az egész, de mégis mennyire fontos. Luke? hallatszott a csónak felől. Sam? kérdezett vissza a farmer. A férfit Khamelnek hívták, nem Samnek, de ez a név is jó lesz a következő öt percre, mialatt kiköti a csónakját. Khamel nem válaszolt, nem is várták el tőle; gyorsan beindította a motort és a móló széle mentén a part felé irányította a csónakot. Luke a mólón követte. A kisteherautónál találkoztak anélkül, hogy kezet ráztak volna egymással. Khamel elhelyezte fekete Adidas táskáját kettejük közt az ülésen, és a teherautó megindult a part mentén. Luke vezetett, Khamel dohányzott; tökéletesen semmibe vették egymást. Szemeik nem mertek találkozni. Khamel arca, a nagy szakállnak, a sötét szemüvegnek és a fekete magasnyakú pulóvernek köszönhetően, vészjósló benyomást keltett, de lehetetlen volt felismerni. Luke nem is akarta látni. Amellett, hogy fogadnia kellett a tengeren érkezett idegent, megbízatásának az is része volt, hogy ne nézzen rá a férfire. Ez nem is volt olyan nehéz. Ez az arc kilenc országban állt körözés alatt. Amikor Manteónál keresztülhajtottak a hídon, Luke újabb Lucky Strike-ra gyújtott és leszögezte magában, hogy már találkozott ezzel a férfivel. Rövid, de tökéletesen időzített találkozás volt a római repülőtéren, öt vagy hat évvel ezelőtt, amennyire Luke vissza tudott emlékezni. Nem mutatkoztak be egymásnak. Egy mosdóban történt. Luke, aki akkor egy kifogástalan megjelenésű amerikai üzletemberként jelent meg, elhelyezett egy csukabőrből készült aktatáskát áfáinál, a mosdó mellett, ahol kényelmes tempóban tisztogatta a kezét és a táska hirtelen eltűnt. Sikerült egy pillantást vetnie a férfire, erre a Khamelre, efelől Luke most már megbizonyosodott a visszapillantó tükörben. Harminc perccel később az aktatáska felrobbant a nigériai brit nagykövet lábai között. A láthatatlan testvéri szövetségben elhangzó óvatos suttogások révén Luke gyakorta hallott Khamelről, akinek sok neve és arca volt, és sok nyelven beszélt; a bérgyilkosról, aki villámgyorsan végezte el a munkát és nem hagyott maga után nyomot; az önmagával szemben igényes bűnözőről, aki az egész világon pusztított, de nem lehetett a nyomára akadni. Amint észak felé hajtottak a sötétben, Luke besüppedt az ülésbe és megpróbálta felidézni magában a történeteket, amelyeket utasáról hallott. A terrorizmus bámulatos hőstettei. Ott volt a brit nagykövet. A tizenhét izraeli katona csapdába ejtését 1990-ben a nyugati parton Khamel számlájára írták. Ő volt az egyetlen gyanúsítottja a gazdag német bankár és családja ellen elkövetett 1985-ös bombamerényletnek. Az a szóbeszéd járta, hogy ezért a munkáért hárommilliót kapott készpénzben. A legtöbb titkosszolgálati szakértő véleménye szerint ő állt a pápa elleni 1981-es gyilkossági kísérlet hátterében. De hát végül is szinte az összes felderítetlen terroristatámadással és merénylettel Khamelt vádolták. Ez meglehetősen könnyű volt, hiszen senki sem volt biztos abban, hogy egyáltalán létezik. Ez izgalomba hozta Luke-ot. Khamel most arra készül, hogy amerikai földön lépjen akcióba. Célpontjai ugyan ismeretlenek voltak Luke előtt, de afelől semmi kétsége nem maradt, hogy fontos emberek vére fog folyni. A lopott kisteherautó hajnalban lefékezett a Harmincegyedik és az M utca sarkán Georgetownban. Khamel felkapta a táskáját és szó nélkül kiszállt. Sétált néhány sarkot keleti irányba, a Four Seasons Szállodáig, a hallban vett egy Postot és közönyös ábrázattal felment a lifttel a hetedik emeletre. Pontban negyed nyolckor bekopogtatott a folyosó végén lévő szoba ajtaján. Igen? kérdezte odabentről egy ideges hang. 9

10 Mr. Snellert keresem mondta Khamel lassan, tökéletes amerikai angolsággal, miközben hüvelykujjával eltakarta a kukucskálót. Mr. Snellert? Igen, Edwin F. Snellert. Az ajtógomb nem nyikordult meg, nem fordult el és az ajtó nem nyílt ki. Néhány másodperc eltelte után egy fehér boríték csúszott ki az ajtó alatt. Khamel felemelte. Rendben mondta elég hangosan ahhoz, hogy Sneller vagy bárki, aki odabent van, meghallja. A következő szoba közölte vele Sneller. Várom a hívását. Úgy hangzott, hogy a férfi amerikai. Luke-kal ellentétben ő nem látta Khamelt és igazából nem is vágyott rá. Luke most már kétszer is megnézhette és nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy még életben van. Khamel szobájában két ágy volt és egy asztal az ablak közelében. A redőnyt teljesen lehúzták, a napsugarak nem szűrődhettek be. Khamel letette a táskáját az egyik ágyra, a két vastag aktatáska mellé. Odasétált az ablakhoz, kikukucskált, majd a telefonhoz lépett. Én vagyok az közölte Snellerrel. Mondjon valamit a kocsiról. Az utcán parkol. Sima, fehér Ford, connecticuti rendszámmal. A kulcsok ott vannak az asztalon. Sneller lassan beszélt. Lopott? Természetesen, de tiszta. A repülőtéren fogom hagyni nem sokkal éjfél után. Azt akarom, hogy semmisítsék meg, világos? Remek angolsággal beszélt. Pontosan ilyen utasításokat kaptam. Rendben. Sneller válasza tömör volt. Ez nagyon fontos, világos? A kocsiban fogom hagyni a fegyvert. A fegyverek golyókat hagynak maguk után, a járókelők megnézik a kocsikat, ezért nagyon fontos, hogy semmisítsék meg a kocsit és mindent, ami benne van. Megértette? Pontosan ilyen utasításokat kaptam ismételte Sneller. Nem nagyon volt a kedvére ez az előadás. Maga sem volt újonc a gyilkolás mesterségében. Khamel leült az ágy szélére. A négymilliót egy héttel ezelőtt kaptam meg. Hozzá kell tennem: egynapos késéssel. Most itt vagyok Washingtonban és sürgősen meg akarom kapni a következő hárommilliót. Még déli tizenkettő előtt táviratilag átutaljuk. Ez volt a megállapodás. Ez igaz, de engem nem nyugtat meg ez a megállapodás. Egy napot késtek, elfelejtette? Ez irritálta Snellert, és mivel a bérgyilkos a szomszéd szobában volt, s nem készült arra, hogy kijöjjön onnan, megengedhette magának, hogy válasza kicsit bosszúsnak hangozzék. Ez a bank hibája volt, nem a miénk. Ez viszont Khamelt irritálta. Remek. Azt akarom, hogy a maguk bankja, amint kinyit, táviratilag utalja át a hárommilliót a zürichi számlára. Körülbelül két óra múlva lesz a nyitás. Ellenőrizni fogom. Rendben. És nem szeretném, hogy bármilyen probléma is felmerüljön, miután elvégeztem a munkát. Huszonnégy órán belül Párizsban leszek, onnan pedig egyenesen Zürichbe megyek. Azt akarom, hogy a pénz ott várjon rám, amikor megérkezem. Ott lesz a pénz, ha elvégzi a munkát. Khamel elmosolyodott. A munkát éjfélre elvégzem, Mr. Sneller. Feltéve, ha pontos információkat kaptam maguktól. A jelenlegi helyzet szerint pontosak. És ma semmiféle változásra nem lehet számítani. Az embereink kint vannak az utcán. Minden benne van a két aktatáskában: térképek, tervrajzok, menetrendek és a szerszámok meg felszerelések, amiket kért. Khamel a háta mögött álló aktatáskára pillantott. Jobb kezével megdörzsölte a szemét. Pihennem kell mormogta a kagylóba. Huszonnégy órája nem aludtam. Sneller nem tudta, mit feleljen erre. Rengeteg idő volt még, és amennyiben Khamel pihenni akar, akkor Khamel természetesen pihenhet. Tízmilliót fizetnek neki. Akar enni valamit? kérdezte Sneller zavartan. Nem. Hívjon fel három óra múlva, pontosan fél tizenegykor. Khamel letette a kagylót és végignyúlt az ágyon. Az utcák csöndesek és üresek voltak az őszi ülésszak második napján. A bírók a bíróságon töltötték egész napjukat, az egyik ügyvédet hallgatták meg a másik után, amint azok a bonyolult és meglehetősen unalmas ügyekben érveltek. Rosenberg a nap nagy részét átaludta. Rövid időre magához tért, amikor a texasi főügyész azt magyarázta: egy bizonyos elmebeteg halálraítéltet gyógyszeres kezelés alá kell vetni, hogy agya megvilágosodjon, mielőtt megkapja a halálos injekciót. Hogyan lehet kivégezni, ha szellemileg sérült, kérdezte Rosenberg hitetlenkedve. Könnyedén, felelte a főügyész Texasból, hiszen gyógyszerek segítségével befolyásolni lehet a betegségét, így aztán kap egy szúrást, amitől normális lesz, aztán kap egy másikat, amitől meghal. Mindez nagyon szépen, az alkotmány betűjének megfelelően elvégezhető. Rosenberg néhány rövidke percig dagályos és elégedetlenkedő szónoklatot tartott, de aztán elszállt az ereje. Kisméretű tolószéke jóval alacsonyabban volt, mint nyolc kollégájának masszív bőrtrónja. Rosenberg meglehetősen szánalmas benyomást keltett. Az elmúlt esztendőkben olyan volt, mint a tigris, könyörtelen ragadozó, még a legdörzsöltebb ügyvédeket is sarokba szorította. De ma már nem. A bíró elkezdett 10

11 motyogni, aztán elbóbiskolt. A főügyész megvető gúnnyal rápillantott, és folytatta. A nap utolsó ügyének a tárgyalása közben Rosenberg horkolni kezdett. Runyan főbíró rámeredt kollégájára. Jason Kline elértette a pillantást. Lassan hátrahúzta a tolókocsit a bírói sortól, aztán ki a tárgyalóteremből. Gyorsan végigtolta a hátsó folyosón. Az irodájában a bíró visszanyerte az eszméletét, bevette a piruláit, és közölte Kline-nal, hogy haza akar menni. A férfi értesítette az FBI-t, és másodpercekkel később Rosenberget begurították az alagsorban parkoló csukott teherautó hátuljába. Két FBI-ügynök feszülten figyelt. Az ápoló, Frederic rögzítette a tolókocsit, és a Legfelsőbb Bíróság rendőrségének a tisztje, Ferguson, becsúszott a kormánykerék mögé. A bíró egyetlen FBI-ügynököt sem engedett a maga közelébe. Követhették őt a kocsijukban, figyelhették a házát az utcáról, és még szerencsésnek is mondhatták magukat, hogy sikerült ilyen közel kerülniük. Rosenberg nem bízott a rendőrökben, és az is holtbiztosnak tűnt, hogy nem bízott az FBI-ügynökökben sem. Nem volt szüksége védelemre. Georgetownban, a Volta Streeten a teherautó lefékezett, aztán hátramenetben ráhajtott egy kocsifeljáróra. Frederic, az ápoló és Ferguson, a rendőr gyengéden betolták a bírót a házba. Az ügynökök az utcáról figyeltek a fekete, állami kocsiból. A ház előtt ápolt gyep húzódott, az autó alig néhány méternyire volt a bejárati ajtótól. Majdnem négy óra volt. Egy-két perccel később Ferguson kénytelen volt elhagyni a házat, és váltott néhány szót az ügynökökkel. Hosszú viták után, egy héttel ezelőtt Rosenberg végül beadta a derekát és megengedte Fergusonnak, hogy délutáni hazaérkezése után csöndben átvizsgálja az összes emeleti és földszinti szobát. Ezután Fergusonnak távoznia kellett, de pontban este tízkor visszatérhetett, hogy helyet foglaljon a hátsó ajtó előtt, és egészen reggeli hatig ott üljön. Senki más, csak Ferguson tehette meg ezt, de a férfinek már elege volt a túlórából. Minden rendben közölte az ügynökökkel. Az a gyanúm, hogy tízkor visszajövök. Még él? érdeklődött az egyik ügynök. Szokásos kérdés volt. Attól tartok, hogy igen. Ferguson kimerültnek látszott, miközben odasétált a teherautóhoz. Frederic kövérkés, gyenge férfi volt, de Rosenberg ápolásához nem is volt szüksége erőre. Miután nagyjából elrendezte a párnákat, kiemelte Rosenberget a tolószékből és óvatosan ráfektette a kanapéra, ahol az öregember mozdulatlanul fog heverni a következő két órában, miközben szundikál és a tévét nézi. Frederic készített magának egy sonkás szendvicset, tányérra tett néhány süteményt, és a konyhaasztalnál átlapozta a National Equirert. Rosenberg hangosan motyogott valamit és csatornát váltott a távirányítóval. Pontosan hét órakor az asztalra került a vacsorája: csirkeleves, főtt krumpli, párolt hagyma; szívbetegeknek való eledel. Rosenberg ragaszkodott hozzá, hogy egyedül egyen és ez nem volt valami szép látvány. Frederic közben tévét nézett. Majd később takarítja fel a koszt. Kilenckor az öregember már megfürdetve, köpenybe öltöztetve, pokrócokba burkolva feküdt az ágyon, amely egy keskeny, összecsukható, halványzöld színű, katonai kórházba való darab volt, kemény matraccal, nyomógombokkal és lehajtható rácsokkal, amelyek Rosenberg követelésének megfelelően mindig lent maradtak. Az ágy a konyha mögötti szobában volt, amelyet a bíró harminc éven keresztül dolgozószobaként használt, egészen az első szívinfarktusáig. A helyiségnek most kórházjellege volt, fertőtlenítő és a fenyegetően közeledő halál szagától bűzlött. Az ágy mellett nagyméretű asztal állt, rajta kórházi lámpa és legalább húsz üvegcse orvosság. Mindenfelé vastag, súlyos jogi könyvek sorakoztak rendezett halmokban. Az asztal közelében, egy elnyűtt, lehajtható támlájú karosszékben ült az ápoló, és egy tény vázlatból olvasott fel. Egészen addig tart a felolvasás, amíg meg nem hallja a horkolást ez volt a szokásos esti szertartás. Lassan és hangosan olvasott fel minden szót Rosenbergnek, aki mereven, mozdulatlanul feküdt, de figyelt. Egy olyan eset tényvázlata volt, amelyben majd ő írja a többségi véleményt. Egy ideig minden szóra teljes figyelmével összpontosított. Egy óra olvasás után Frederic elfáradt, a bíró pedig kezdett elszenderedni. Felemelte a kezét, aztán lehunyta a szemét. Az ágyon lévő gombbal tompította a lámpa fényét. Majdnem teljesen sötét lett a szobában. Frederic hátradőlt, és ő is becsukta a szemét. Rosenberg horkolt. Már nem fog sokáig horkolni... Nem sokkal tíz óra után, mikor a ház már elcsendesedett és a fények kialudtak, az emeleti hálószoba egyik szekrényének ajtaja résnyire kinyílt és Khamel surrant ki rajta. Csuklószorítója, szövetsapkája és sortnadrágja királykék volt. Hosszú ujjú pólója, zoknija és futócipője pedig fehér, királykék csíkkal. Tökéletes színösszetétel- Khamel, a kocogó. Arca simára volt borotválva, és nagyon rövidre nyírt haja, amelyet elrejtett a sapka, most szőke volt, majdnem fehér. A hálószoba sötét volt, csakúgy mint a folyosó. A lépcső kicsit megnyikordult. Khamel egy méter hetvenöt centi magas volt és valamivel kevesebbet nyomott hetvenöt kilónál, semmi zsír nem volt rajta. Jó kondícióban tartotta magát, ügyelt a testsúlyára, hogy mozgása gyors és hangtalan legyen. A lépcső a bejárati ajtó közelében lévő hallba vezetett. Khamel tudta, hogy a ház előtti kanyarban két ügynök ül egy kocsiban, s valószínűleg nem figyelik a házat. Azt is tudta, hogy Ferguson hét perccel ezelőtt érkezett. Hallotta a horkolást a hátsó szobából. Miközben a szekrényben várakozott, felmerült benne, hogy korábban, Ferguson érkezése előtt csap le, és így őt nem kell megölnie. A gyilkolás ugyan nem jelentett problémát, viszont egy újabb holttest miatt kell aggódnia. Khamel úgy gondolta tévesen, hogy Ferguson beszól az ápolónak, amikor megkezdi a szolgálatot. Ha így történik, Ferguson felfedezi a vérontást és Khamel vesztene néhány órát. Így aztán mostanáig várakozott. Hang nélkül osont keresztül a hallon. A konyhában a szagelszívóhoz erősített gyenge lámpa 11

12 megvilágította a pultot, és ettől kissé veszélyesebbé vált a helyzet. Khamel átkozta magát azért, hogy nem ellenőrizte és aztán nem csavarta ki a körtét. Az ilyenfajta apró hibák megbocsáthatatlanok. Lebukott az egyik ablak alá és kinézett a hátsó udvarba. Bár nem láthatta Fergusont, tudta, hogy a férfi száznyolcvanhét centiméter magas, hatvanegy éves, hályog van a szemén, és egy ökröt sem találna el 357-es fegyverével. Mindketten horkoltak. Khamel elmosolyodott, miközben összekuporodott az ajtóban és a derekára erősített kistáskából előhúzta a 22-es automatát meg a hangtompítót. Ráerősítette a négyhüvelykes tompítót a fegyver csövére, és egy nagy lépéssel a szobában termett. Az ápoló elnyúlva hevert a karosszékben, szája nyitva, két karja a teste mellett lógott. Khamel, a férfi jobb halántékától két centire tartva a pisztolyt, háromszor tüzelt. A kezek megrándultak, a lábak megremegtek, de a szemek csukva maradtak. Khamel ezután gyorsan odalépett Abraham Rosenberg bíró ráncos, sápadt fejéhez és három golyót eresztett bele. Ebben a szobában nem voltak ablakok. Khamel egy teljes percen keresztül figyelte a két testet és hallgatózott. Az ápoló sarka néhányszor megrándult, de aztán megmerevedett. Most már mindkét holttest mozdulatlan volt. Bent akarta megölni Fergusont. Tizenegy perccel múlt tíz, ilyenkor szokott történni az, hogy egy szomszéd lefekvés előtt, még egyszer utoljára kiviszi a kutyát. Khamel a hátsó ajtóhoz osont a sötétben és megpillantotta a mintegy ötméternyire lévő fakerítés mellett jámborán sétálgató rendőrt. Khamel ösztönösen kinyitotta az ajtót, f elkapcsolta az udvari világítást, és jól hallhatóan azt mondta: Ferguson. Nyitva hagyta az ajtót és a hűtőszekrény melletti sötét sarokba rejtőzött. Ferguson engedelmesen keresztülballagott a kerten, majd belépett a konyhába. Ez nem volt szokatlan, gyakorta előfordult, hogy Frederic behívta, miután a bíró úr már elaludt. Ilyenkor kávét iszogattak és tízlapos romit játszottak. Se kávé, se az ápoló nem várta most Fergusont. Khamel három golyót eresztett a fejébe hátulról, és a férfi hangos puffanással zuhant a konyhaasztalra. Khamel lekapcsolta az udvari világítást és lecsavarta a hangtompítót. Nem lesz rá újra szüksége. A pisztollyal együtt betette a kistáskába. Óvatosan kipillantott az utcára néző ablakon. A kocsi belső világítása fel volt kapcsolva, az ügynökök olvastak. Khamel átlépett Ferguson holttestén, bezárta az ajtót és eltűnt a hátsó udvar sötétjében. Hangtalanul átugrott két kerítést, és kijutott az utcára. Futni kezdett. Pontosabban békésen kocogni. A Montrose filmszínház sötét erkélyén Glenn Jensen egyedül ült és a meztelen s ugyancsak virgonc férfiakat figyelte a vásznon. Pattogatott kukoricát evett egy nagy dobozból, s közben semmi mást nem látott, csak a meztelen testeket. Meglehetősen konzervatív öltözetet viselt: sötétszürke kardigán, kék színű nadrág, papucscipő. És óriási napszemüveg, hogy elrejtse a szemét. Olyanfajta arccal volt megáldva, amit könnyen elfelejt az ember, és ha még álcázza is, sohasem lehet felismerni. Különösképpen nem éjféltájt egy majdnem teljesen üres homokosmozi elhagyatott erkélyén. Se fülbevaló, se tarka selyemkendő, se aranylánc, ékszer az égvilágon semmi olyan, ami arra utalna, hogy társaságot szeretne találni magának. Azt akarta, hogy ne vegyenek róla tudomást. Igazi kihívás lett a számára ez a macska-egér játék az FBI-jal meg az egész világgal. Ezen az estén az FBI emberei kötelességtudóan elfoglalták helyüket a Jensen háza előtti parkolóban. Két másik ügynök a hátsó kijáratnál várakozott. Jensen hagyta, hogy négy és fél órán keresztül ücsörögjenek ott és csak aztán öltött álruhát, majd hanyag léptekkel lesétált az alagsori garázsba és egyik barátja autójával elhajtott. Túl sok kijárata volt az épületnek ahhoz, hogy a nyomorult FBI-osok szemmel tarthassák. Egy bizonyos pontig együttérzett velük, de mégiscsak a saját életét kellett élnie. Ha az FBI sem tudja megtalálni, hogy lenne képes erre egy gyilkos? Az erkély három, hat soros részre volt osztva. Nagyon sötét volt, az egyetlen fényforrást a vetítőgép felől gomolygó kékes füst jelentette. Törött székek és összecsukott asztalok sorakoztak a folyosón. A bársonyfüggöny rongyos volt és félig leszakadt. Nagyszerű hely volt ez a rejtőzködésre. Régebben még aggódott amiatt, hogy lelepleződik. A beiktatása utáni hónapokban szabályosan rettegett. A pattogatott kukoricát sem tudta nyugodtan eszegetni és a filmet sem tudta élvezni, hogy a fene enné meg. Azt mondogatta magának, hogy ha elkapják vagy felismerik vagy valami szörnyűséges módon lelepleződik, egyszerűen azt állítja majd, egy függőben lévő, obszcenitással kapcsolatos ügyhöz végez kutatást. Mindig volt egy-egy ilyen ügy tárgyalásra kitűzve, és talán elhinnék a magyarázatát. Ez biztosan beválna, mondogatta magának, és ettől egyre merészebb lett. De 1990-ben egy éjjel tűz ütött ki a moziban, és négy ember meghalt. A nevük bekerült az újságokba. Zaftos sztori. Glenn Jensen bíró éppen a mosdóban volt, amikor meghallotta a kiáltozást és megérezte a füst szagát. Kirohant az utcára és eltűnt. Mind a négy holttestet az erkélyen találták. Egyiküket ismerte is. Két hónapig felhagyott a mozilátogatással, de aztán újra rákapott. Újabb kutatómunkára van szükség, mondogatta magának. Na és, mi van akkor, ha lelepleződik? Megbízatása élete végéig szól. Őt nem hívhatják vissza a választói. Kedvelte ezt a mozit, mert keddenként egész éjjel vetítettek, de mégsem volt tömeg. Szerette a pattogatott kukoricát is és a csapolt sör csak ötven centbe került. Az erkély középső részében lévő két öregember simogatta, tapogatta egymást. Jensen néha rájuk pillantott, de a filmre összpontosított. Szomorú dolog hetvenévesnek lenni, menekülni az AIDS elől és egy mocskos mozierkélyre száműzve keresni a boldogságot, állapította meg magában. Egy negyedik mozilátogató jelent meg az erkélyen. Jensenre pillantott, aztán a két ölelkező öregemberre, majd csöndesen a középső rész utolsó sorához sétált, kezében sörrel és pattogatott kukoricával. A vetítőszoba pontosan mögötte volt. Tőle jobbra, három sorral lejjebb foglalt helyet a bíró. Előtte pedig az ősz 12

13 és koros szerelmesek csókolóztak, sugdolóztak, kuncogtak megfeledkezve a világról. Az újonnan érkezett férfi öltözéke a helynek megfelelő volt. Egy rendes" homokoshoz illő szűk farmernadrág, fekete selyeming, fülbevaló, szarukeretes napszemüveg, gondosan rendben tartott frizura és bajusz. Khamel, mint homoszexuális... Várt néhány percet, aztán jobbra húzódott és leült a folyosó mellett. Senki sem vette észre. Ki törődne azzal, hogy ő hol ül le? Húsz perccel éjfél után a két öregember lendülete megcsappant. Kéz a kézben felálltak és lábujjhegyen elsétáltak, miközben még mindig sugdolóztak és vihogtak. Jensen nem nézett rájuk. Minden figyelmét lekötötte a film: hatalmas orgia egy jachton, a hurrikán kellős közepén. Khamel, akár egy macska, átsuhant a szűk folyosón a bíró mögötti hármadik sorhoz. Kortyolt egyet a sörből. Egyedül voltak. Várt egy percig, aztán még egy sorral megközelítette a férfit. Jensen most már csak kétméternyire volt tőle. A hurrikánnal együtt az orgia is egyre vadabbul tombolt. A szél bömbölése és a résztvevők sikítozása betöltötte a kis mozit. Khamel letette a sört meg a pattogatott kukoricát a földre, és a derekához erősített kistáskából előhúzott egy méternyi hosszúságú, sárga műanyag zsinórt. Két végét gyorsan a kezére csavarta, és átlépett az előtte húzódó széksor fölött. Áldozata nehezen szedte a levegőt. A pattogatott kukoricás doboz megremegett a kezében. A támadás gyors volt és brutális. Khamel átvetette a hurkot és pontosan a gége alatt kegyetlen erővel megrántotta. Lefelé húzta a kötelet, a fej visszacsuklott az ülés támlájára. Az áldozat nyaka eltört. Khamel összecsavarta a kötelet és megkötötte a nyak mögött. Egy tíz centi hosszú fémrudacskát dugott a csomón lévő lyukba, és addig forgatta, amíg a hús fel nem szakadt és ömleni nem kezdett a vér. Tíz másodperc alatt végzett. A hurrikán hirtelen véget ért, és a hajó utasai ünneplésként újabb orgiába fogtak. Jensen besüppedt a székbe. A pattogatott kukorica szétszórva hevert a cipője körül. Khamel nem az a fajta ember volt, aki időt szakít arra, hogy megcsodálja keze munkáját. Távozott az erkélyről, hanyagul végigsétált az előcsarnokon a magazinok és különféle homokosfelszerelések mellett, és eltűnt a járdán. A fehér, connecticuti rendszámú Forddal a reptérre hajtott, a mosdóban átöltözött és várakozni kezdett a párizsi járatra. NÉGY A First Lady a nyugati parton volt: néhány ötezer dolláros reggelin vett részt, ahol a tehetősek és a sznobok örömmel szurkolták le a pénzt a hideg tojásért meg a silány pezsgőért és azért a lehetőségért, hogy láthassák őket esetleg egy fényképre is kerüljenek a királynővel", ahogy az elnök feleségét nevezték, így aztán az elnök egyedül aludt, amikor megszólalt a telefon. Az utóbbi néhány évben felmerült benne, hogy az amerikai elnökök nagyszerű hagyományát követve szeretőt tart magának. De most ez annyira nem republikánus dolognak tűnt. És különben is öreg volt meg fáradt. Akkor is gyakran aludt egyedül, amikor a királynő" a Fehér Házban volt. Mély alvó volt. A telefon tizenkétszer csörrent meg, mielőtt meghallotta. Felkapta a kagylót, és az órára meredt. Hajnali fél öt. Feszülten figyelt a vonal túlsó végéről hallatszó hangra, felpattant és nyolc perccel később már az Ovális Irodában volt. Se zuhany, se nyakkendő. Fletcher Coalra bámult, a személyzeti főnökére, és leült az íróasztala mögé. Coal mosolygott. Tökéletes fogsora és tar koponyája ragyogott. Ez a csodagyerek, aki még alig múlt harminchét éves, négy évvel ezelőtt megmentett egy bukásra ítélt kampányt, és a főnökét bejuttatta a Fehér Házba. A manipuláció fondorlatos nagymestere volt, gonosz és veszedelmes pártfanatikus, aki foggal-körömmel keresztülküszködte magát a belső körökön s most már második volt a parancsnoki ranglétrán. Sokan úgy tekintettek rá, mint az igazi főnökre. Nevének puszta említése is rémületet idézett elő az alacsonyabb rangú beosztottak körében. Mi történt? kérdezte lassan az elnök. Coal járkálni kezdett az elnök íróasztala előtt. Nem tudok túl sokat. Mindketten meghaltak. Két FBI-ügynök találta meg Rosenberget hajnali egykor. Holtan feküdt az ágyában. Ápolóját és a Legfelsőbb Bíróság rendőrtisztjét szintén meggyilkolták. Mindannyian három golyót kaptak a fejükbe. Nagyon tiszta munka. Miközben az FBI és a rendőrök nyomozni kezdtek, kaptak egy telefont, hogy Jensent holtan találták valami buziklubban. Néhány órával ezelőtt fedezték fel. Voyles négykor felhívott, aztán én felhívtalak téged. Gminskivel együtt egy percen belül itt lesznek. Gminskivel? A CIA-t is be kell vonnunk, legalábbis egyelőre. Az elnök összekulcsolta kezét a feje mögött és kinyújtózkodott. Rosenberg meghalt. Bizony meg. Azt javaslom, hogy néhány órán belül intézz beszédet a nemzethez. Mabry már hozzálátott, hogy készítsen egy vázlatot. Én majd befejezem. Várjunk reggelig, legalább hétig. Máskülönben túl korán lenne és elvesztenénk a közönség nagy részét. A sajtó... Igen, már tudják. Lefényképezték, amint a mentősök betolják Jensent a hullaházba. Nem tudtam, hogy meleg. Most már nem sok kétség férhet hozzá. Ez tökéletes válsághelyzet... Gondold csak végig. Nem mi 13

14 teremtettük. Nem a mi hibánk. Senki sem okolhat bennünket. És a nemzet annyira meg lesz rázkódtatva, hogy az emberek valamiféle szolidaritást fognak érezni. A legjobbkor jött. Egyszerűen remek. Ebből csak jó sülhet ki. Az elnök kortyolt egyet a kávéjából és az asztalán heverő papírokra bámult. És én átalakítom a bíróságot. Ez a legjobb az egészben. Ez lesz a hagyatékod. Már felhívtam Duvallt az igazságügyben, megmondtam neki, hogy értesítse Hortont, és készítsenek egy előzetes listát a jelöltekről. Horton tegnap beszédet mondott Omahában, de már úton van idefelé. Azt tanácsolom, hogy majd a későbbiek folyamán, reggel beszéljünk vele. Az elnök egy biccentéssel szokásos jóváhagyását adta Coal javaslatára. Hagyta, hogy Coal bajlódjon a részletekkel. O maga sohasem volt aprólékos ember. Gyanúsítottak? Még nincsenek. Igazából nem is tudom. Közöltem Voylesszal, hogy jelentést vársz tőle, amikor ideér. Mintha azt hallottam volna, hogy az FBI védelemben részesíti a Legfelsőbb Bíróságot. Coal még szélesebben mosolygott, és elégedetten kuncogott. Pontosan. Voyles viszi el a balhét. Ugyancsak kínos ez neki. Nagyszerű. Azt akarom, hogy Voyles kapja meg rendesen a magáét. Legyen gondod a sajtóra. Azt akarom, hogy szégyenítsék meg. Aztán majd talán megfingathatjuk. Coalnak rettentően tetszett ez az ötlet. Abbahagyta a járkálást és néhány szót firkantott a jegyzetblokkjára. Egy biztonsági őr kopogtatott az ajtón, aztán benyitott. Voyles és Gminski igazgató urak együtt léptek be az irodába. Miközben a négy férfi kezet rázott, a hangulat hirtelen komor lett. A két igazgató leült az elnök íróasztala előtt, Coal pedig elfoglalta szokásos helyét: az ablak közelében, az elnök mellett állt meg. Coal gyűlölte Voylest meg Gminskit, és azok is gyűlölték őt. Coalnak éltető eleme volt a gyűlölet. Az elnök hallgat rá és ez minden, ami számít. Most néhány percig majd csöndben marad. Nagyon fontos irányítani hagyni az elnököt, amikor mások is jelen vannak. Nagyon sajnálom, hogy most itt kell lenniük, de köszönöm, hogy eljöttek mondta az elnök. A két férfi komoran bólintva nyugtázta a nyilvánvaló hazugságot. Mi történt? Voyles gyorsan és lényegretörően beszélt. Leírta, hogyan festett Rosenberg háza, miután megtalálták a holttesteket. Ferguson minden éjjel egykor menetrendszerűen jelentkezett az autóban ülő két ügynöknél. Miután nem jelent meg, bementek a házba. A gyilkosság nagyon tiszta és profi munka volt. Aztán Voyles elmondta, amit Jensenről tudott. Törött nyak. Fojtogatás. Egy hozzá hasonló fickó talált rá az erkélyen. Természetesen senki sem látott semmit. Voyles nem volt olyan mogorva és nyers, mint általában. Sötét egy nap volt ez a mai az FBI-nak, és Voyles érezte, hogy közelednek a viharfelhők. De már kiböjtölt öt elnököt, és nem férhet hozzá kétség, hogy ezzel az idiótával is el fog bánni. A két ügy között nyilván összefüggés van állapította meg az elnök Voylesra bámulva. Talán. Kétségkívül így néz ki, de... Ugyan már, igazgató úr. Kétszázhúsz esztendő alatt országunkban négy elnököt, két vagy három elnökjelöltet, egy tucatnyi polgárjogi vezetőt és néhány kormányzót gyilkoltak meg, de a Legfelsőbb Bíróság tagjai közül soha senkit. És most, egy éjszaka, két óra leforgása alatt megöltek kettőt. És maga nincs meggyőződve arról, hogy összefüggés van a két gyilkosság között. Ezt nem állítottam. Valahol kell lenni valami kapcsolatnak. De a módszerek nagyon különbözőek. És nagyon professzionalisták. Ne felejtse el, hogy több ezer fenyegetés érkezett a bírák címére. Világos. No és akkor kikre gyanakszik? Senki sem vetheti keresztkérdések alá F. Denton Voylest. A férfi rámeredt az elnökre. Még túl korai gyanúsítottakról beszélni. Még mindig csak bizonyítékokat gyűjtünk. Hogy jutott be a gyilkos Rosenberg házába? Senki sem tudja. Nem figyeltük, amikor bement, ugye érti? Nyilvánvaló, hogy ott volt már egy ideje, egy szekrényben rejtőzött vagy talán a padláson. Rosenberg nem volt hajlandó beengedni minket. Ferguson minden délután ellenőrizte a házat a bíró hazaérkezése után. Bár még túl korai erről beszélni, egyelőre semmi nyomát nem találtuk a gyilkosnak. Eltekintve a három hullától. Késő délután már a kezünkben lesz a fegyverszakértő és a halottkém jelentése. Nyomban juttassák el hozzám, miután megkapták. Igen, elnök úr. És délután ötre kérek egy rövid listát a gyanúsítottakról. Világos? Természetesen, elnök úr. És szeretnék egy jelentést a biztonsági rendszerükről és arról, hogy hol mondott csődöt. Ön eleve azt tételezi fel, hogy csődöt mondott. Van két halott bíránk, akik az FBI védelme alán álltak. Úgy vélem, hogy az amerikai népnek joga van megtudni, hogy hol a hiba. Igen, csődöt mondott a rendszerük. Én önnek teszek jelentést vagy az amerikai népnek? Nekem. Aztán ön összehív egy sajtótájékoztatót, és jelentést tesz az amerikai népnek, igaz? Aggódik a vizsgálat miatt, igazgató úr? A legkevésbé sem. Rosenberg és Jensen azért halt meg, mert nem volt hajlandó együttműködni velünk. Nagyon is tisztában voltak a veszéllyel, de mégsem engedték meg, hogy zavarjuk őket. A többi hét bíró együttműködik és még mindig életben van. Egyelőre. Jobban tenné, ha ellenőrizné. Úgy hullanak, mint a legyek. Az elnök Coalra mosolygott, aki 14

15 felvihogott és szinte megvetően pillantott Voylesra. Coal úgy döntött, itt az ideje, hogy megszólaljon. Igazgató úr, volt róla önnek tudomása, hogy Jensen ilyen helyekre járt? Jensen felnőtt ember volt, élete végéig szóló megbízatással. Ha ahhoz lett volna kedve, hogy meztelenül táncoljon az asztalokon, akkor sem állíthattuk volna meg. Értem, uram felelte Coal udvariasan. A kérdésemre azonban nem válaszolt. Voyles mélyet sóhajtott és másfelé nézett. Igen. Gyanítottuk, hogy homoszexuális, és tudtuk, hogy bizonyos mozikat szívesen látogat. Azonban nem áll módunkban és nem is kívánjuk világgá kürtölni az ilyen információkat. Ma délutánra kérem azokat a jelentéseket közölte az elnök. Voyles az ablakra meredt, figyelt ugyan, de nem válaszolt. Az elnök Róbert Gminskire nézett, a CIA igazgatójára. Bob, egyenes válaszokat kérek. Gminski teste megfeszült, a férfi összeráncolta a homlokát. Igen, uram: Tessék. Tudni akarom, hogy ezek a gyilkosságok kapcsolatban állnak-e az Amerikai Egyesült Államok kormányának bármelyik ügynökségével, csoportjával, akciójával vagy mit tudómén mivel... Ugyan már! Komolyan beszél, elnök úr? Ez képtelen feltételezés. Úgy tűnt, Gminski mélyen felháborodik a hallottakon, de az elnök, Coal és még Voyles is tudta, manapság minden lehetséges a CIA-nál. Véresen komolyan, Bob. Én is komolyan beszélek. És biztosíthatom önt afelől, hogy semmi közünk nincs ehhez. Meg vagyok döbbenve, hogy ez egyáltalán az eszébe jut. Nevetséges! Ellenőrizze, Bob. Halálosan biztos akarok lenni. Rosenberg nem hitt a nemzetbiztonsági szervekben. Több ezer ellenséget szerzett magának a hírszerzésnél. Ellenőrizze, rendben? Rendben, rendben. És délután ötre kérem a jelentést. Hogyne. De ez puszta időpocsékolás. Fletcher Coal odalépett az íróasztalhoz, az elnök mellé. Azt javaslom, uraim, hogy találkozzunk itt délután ötkor. Meg tudunk egyezni ebben? Mindkét férfi bólintott, aztán felálltak. Coal szó nélkül kísérte el őket az ajtóig, amit aztán becsukott. Nagyon jól csináltad mondta az elnöknek. Voyles tudja, hogy sebezhető. Vérszagot érzek. Majd megdolgozzuk a sajtó segítségével. Rosenberg meghalt ismételte az elnök. Egyszerűen nem tudom elhinni. Van egy ötletem a tévével kapcsolatban. Coal újra járkálni kezdett, most már az ő kezében volt az irányítás. A megdöbbenés okozta helyzet minden előnyét ki kell használnunk. Fáradtnak kell látszanod, mintha egész éjjel fent lettél volna, hogy a válság elhárításán munkálkodj. Nincs igazam? Az egész nemzet figyelni fog, mindenki a részleteket akarja hallani tőled és megnyugtató szavakat. Azt hiszem, hogy valami meleg, kényelmes ruhát kell felvenned. Öltöny és nyakkendő reggel hétkor kicsit erőltetettnek tűnhet. Legyünk egy kicsit lazák. Az elnök feszülten figyelt. Fürdőköpeny? Nem egészen. De mit szólnál egy kardigánhoz meg egy kényelmes nadrághoz? Nyakkendő nem kell. Fehér, legombolható nyakú ing. Afféle nagypapás imázs. Azt akarod, hogy ebben a válságos órában kardigánban szóljak a nemzethez? Igen. Egyre jobban tetszik az ötlet. Barna kardigán és fehér ing. Nem is tudom. Nézd, főnök, egy hónap híján egy év múlva lesznek a választások. Kilencven nap alatt ez az első válságos helyzet, és bizony micsoda csodálatos válság. Fontos, hogy most valami másban lássanak az emberek, különösképpen reggel hétkor. Megjelenésed legyen lezser és otthonos, de erőt kell sugároznod. Öt, de az is lehet, hogy tíz pontot ér majd ez. Bízzál bennem, főnök. Nem szeretem a kardigánokat. Csak bízzál bennem. Nem is tudom. ÖT Darby Shaw némileg másnaposán ébredt a korai sötétségben. A jogi egyetemen eltöltött tizenöt hónap után agya nem volt hajlandó hat óránál többet pihenni. Gyakran már napfelkelte előtt fent volt és emiatt nem mindig érezte jól magát Callahannel. A szex nagyszerű volt, de az alvásból gyakorta párnák és paplanok ide-oda ráncigálásával folytatott kötélhúzás lett. Darby a mennyezetet bámulva hallgatta, ahogy a férfi whisky okozta mély kábulatában horkant egyet-egyet. A lepedő kötél módjára tekeredett rá Callahan térdére. Darbyn nem volt takaró, de nem is fázott. A New Orleans-i október még fülledt és meleg. A nehéz levegő felfelé emelkedett a Dauphine Street felől, a kis erkélyen és a nyitott dupla ajtón beáramlott a hálószobába. Magával hozta a reggel első fénysugarát is. Darby odament az ajtóhoz és magára öltötte a férfi frottírköpenyét. Bár a nap már felkelőben volt, a Dauphine Streetre még sötét borult. A Francia negyedben észrevétlenül szokott lezajlani a napfelkelte. Darby szája ki volt száradva. Odalent a konyhában készített egy kanna jó erős cikóriakávét. A kék számok a mikrohullámú sütőn azt mutatták, hogy tíz perc múlva lesz hat. Egy mértékletes ivónak Callahannel élni állandó harcot jelentett. 15

16 Darbynak három pohár volt a határ. Még sem diplomája, sem munkája nem volt, és nem engedhette meg magának, hogy minden éjjel leigya magát és délelőttig aludjon. És hatvan kilót nyomott, s feltett szándéka volt, hogy ezt a súlyt meg is őrzi. Darby megivott három pohár jeges vizet, aztán teletöltött egy nagy bögrét cikóriakávéval. A lépcsőn felfelé menet felkapcsolta a lámpákat, aztán visszabújt az ágyba. A tévé távirányítóján megnyomott egy gombot, a képernyőn hirtelen megjelent az elnök; valahogy furcsán nézett ki, barna kardigán volt rajta, nyakkendőt nem kötött. Az NBC rendkívüli kiadását sugározta a tévé. Thomas! Darby megrázta a férfi vállát Callahan meg sem mozdult. Thomas! Ébredj! A lány lenyomott egy gombot a távirányítón és a televízió most már bömbölve szólt. Az elnök jó reggelt kívánt. Thomas! Darby közelebb hajolt a tévékészülékhez. Callahan lerúgta magáról a takarót, felült, megdörzsölte a szemét és megpróbált a képernyőre nézni. Az elnöknek tragikus hírei voltak. A férfi szomorúnak látszott, szeme fáradtan csillogott, de bársonyos baritonja magabiztosságot sugárzott. Jegyzeteket tartott a kezében, de nem használta őket. Mélyen belenézve a kamerába, beszámolt az amerikai népnek az éjszaka megrázó eseményeiről. A francba motyogta Callahan. Miután bejelentette a két halálesetet, az elnök belekezdett Abraham Rosenberg szóvirágokkal ékes nekrológjába. Toronyként kiemelkedő személyiségnek nevezte a bírót. Az elnöknek csak nagy erőfeszítések árán sikerült megőrizni komoly arckifejezését, miközben Amerika egyik leggyűlöltebb emberének bámulatos pályafutását méltatta. Callahan látott szájjal meredt a képernyőre. Darby szintén a tévére szegezte a tekintetét. Nagyon megható állapította meg. Majd megfagyott az ágy szélén. Jelentést kapott az FBI-tól és a CIA-tól, magyarázta az elnök, és a feltételezések szerint a két gyilkosság között összefüggés van. Azonnali, alapos vizsgálatot rendelt el, a felelősök bíróság elé fognak kerülni. Callahan egyenes derékkal ülve magára húzta a paplant. Hunyorgott és közben ujjaival beletúrt kócos hajába. Rosenberget? Megölték? mormogta a képernyőre meredve. Zavaros feje néhány perccel ezelőtt nyomban kitisztult, s bár a fájdalom még mindig ott tanyázott benne, már alig érezte. Nézd meg ezt a kardigánt mondta Darby kávét kortyolgatva, miközben a narancssárgás árnyalatúra sminkelt arcra bámult, meg az ezüstös csillogású, gondosan lenyalt frizurára. Az elnök kellemes orgánummal megáldott, rendkívül jóképű férfi volt; ennek köszönhette sikereit a politikában. A homlokát barázdáló ráncok összefutottak, és most, amikor közeli barátjáról, Glenn Jensen bíróról beszélt, még szomorúbb volt. A Montrose-ban éjfélkor ismételte Callahan. Hol ez a mozi? kérdezte, a lány. Callahan Georgetownban végezte a jogi egyetemet. Nem tudom pontosan. Azt hiszem, a homokoskörnyéken. Jensen buzi volt? Hallottam erről pletykákat. Persze hogy az volt. Mindketten az ágy végében ültek, a takaró csak a lábukat fedte. Az elnök nemzeti gyászhetet jelentett be. Félárbocra eresztett zászlók. A szövetségi munkahelyek zárva lesznek holnap. A temetési szertartás előkészületei már folynak. Az elnök még néhány percig magasztalta az elhunytakat, még mindig mélyen szomorú, sőt megdöbbent volt, de nagyon emberi, mindazonáltal kétségkívül az Amerikai Egyesült Államok elnöke, aki nyilvánvalóan ura a helyzetnek. Teljes magabiztosságot, bölcsességet és bátorítást sugárzó, szabadalmaztatott nagyapai mosollyal zárta beszédét. Az NBC riportere jelent meg a Fehér Ház előtti pázsiton, és számot adott a hiányzó részletekről. A rendőrség nem nyilatkozik, de úgy tűnik, egyelőre nincsenek gyanúsítottak, nincsenek nyomok. Igen, mindkét bíró az FBI védelme alatt állt; ehhez nem szükséges kommentárt fűzni. Igen, a Montrose homoszexuálisok által látogatott filmszínház. Igen, mindketten sok fenyegetést kaptak, különösen Rosenberg. És sok mindenki gyanúba keveredhet, mielőtt lezárják a vizsgálatot. Callahan kikapcsolta a készüléket és odasétált az erkélyre nyíló ajtóhoz, ahol a kora reggeli levegő egyre súlyosabb volt már. Nincsenek gyanúsítottak mormogta. Nekem legalább húsz eszembe jut jegyezte meg Darby. Az rendben, de miért ez a párosítás? Rosenberget könnyű megmagyarázni, na de Jensen?! Miért nem McDowell vagy Yount, hiszen mindketten következetesen liberálisabbak, mint ő. Teljesen értelmetlen. Callahan leült az ajtó mellett álló nádszékbe és beletúrt a hajába. Hozok még kávét mondta Darby. Ne, nem kell. Már magamhoz tértem. Hogy van a fejed? Remekül lenne, ha még alhattam volna három órát. Azt hiszem, elhalasztóm a mai előadásaimat. Remek. Képtelen vagyok elhinni, a fene egye meg. Ez a hülye most két bírót jelölhet. Ez pedig azt jelenti, hogy a kilencből nyolcat republikánusok választottak. De még jóvá kell hagyni a jelölésüket. Tíz év múlva már rá sem fogunk ismerni az alkotmányra. Ez undorító. De hiszen ezért ölték meg őket, Thomas. Valaki vagy valamilyen csoport más összetételű bíróságot akar, ahol abszolút konzervatív többség van. A következő évben lesznek a választások. Rosenberg kilencvenegy éves volt. Manning nyolcvannégy. Yount is elmúlt már nyolcvan. Hamarosan meghalhatnak, de az is előfordulhat, hogy még élnek tíz évig. Lehet, hogy a következő elnök demokrata lesz. Minek vállalni a kockázatot? Most kell megölni őket, egy évvel a választások előtt. Teljesen érthető, ha valaki mindenre kész. De miért Jensen? Mert kínos helyzeteket teremtett. És nyilvánvalóan könnyebb célpontnak bizonyult. 16

17 Az igaz, de alapvetően mérsékelt volt, csak néha jött rá a baloldaliság. És republikánus párt jelölte. Kérsz egy Bloody Maryt? Jó ötlet. Egy perc múlva. Megpróbálok gondolkozni. Darby hátradőlt az ágyon, és kávét kortyolgatva az erkély felől beszűrődő napsugarakra meredt. Gondold csak meg, Thomas. Az időzítés gyönyörű. Újraválasztás, jelölések, politika, és a többi. De gondolj az erőszakra meg a radikálisokra, a fanatikusokra, abortuszellenzőkre, buzigyűlölőkre, az árjákra és a nácikra; gondolj a gyilkolni kész csoportokra, a Legfelsőbb Bíróság elleni rengeteg fenyegetésre, és láthatod: egy ismeretlen, jelentéktelen csoport számára kiváló az időpont arra, hogy kinyírja a két bírót. Morbid ugyan, de az időzítés tökéletes. És melyik lenne egy ilyen csoport? Ki tudja? A Földalatti Hadsereg? Azért ők sem jelentéktelenek. Megölték Fernandez bírót Texasban. Nem bombát használtak? De. Szakértői a robbanószereknek. Kihúzhatod őket. Egyelőre még senkit sem húzok ki. Darby felállt, és újra megkötötte a köpeny övét. Na gyere. Keverek neked egy Bloody Maryt. Csak akkor, ha te is velem iszol. Thomas, te egyetemi oktató vagy. Te elhalaszthatod az óráidat, ha akarod. Én viszont hallgató vagyok és... Világos az összefüggés. Nem lóghatok több óráról. Elhúzlak az alkotmányjogi vizsgán, ha nem lógsz az órákról és nem iszod le magad velem. Van egy könyvem Rosenberg szakvéleményeiről. Gyere, olvassuk át őket, közben Bloody Maryt szopogatunk meg miegymás. Már most is hiányzik az öreg. Kilenckor perrendtartás órám van, és nem lóghatok róla. Fel akarom hívni a dékánt, hogy ma minden óra maradjon el. Akkor hajlandó vagy inni velem? Nem. Ugyan már, Thomas. Callahan követte a lányt a földszintre, a konyhába, a kávéhoz meg a szeszhez. HAT Anélkül, hogy leemelte volna a vállához szorított kagylót, Fletcher Coal lenyomott egy másik gombot az Ovális Iroda íróasztalán álló telefonkészüléken. Három másik vonal várt a bekapcsolásra. Coal lassan járkált az íróasztal előtt, miközben átlapozta az igazságügy is Hortontól kapott jelentést. Nem vett tudomást az elnökről, aki kesztyűbe bújtatott kezében egy golfütőt szorongatva, meggörnyedve állt az ablak előtt, és ádáz tekintettel meredt a sárga labdára, aztán szemét lassan végigfuttatta a kék szőnyegen s a háromméternyire lévő, sárgarézből kiképzett lyukra nézett. Coal morgott valamit a kagylóba. Szavait az elnök nem hallotta meg; finoman meglökte a labdát és figyelte, ahogy az pontosan a lyukba gurul. Egy kattanás után a labda automatikusan kipottyant a lyukból és egy méterre elgurult oldalra. Az elnök zokniban odaaraszolt a következő labda mellé és feszült figyelemmel rámeredt. Ez egy narancssárga volt. Az előbbihez hasonlóan meglökte, és a labda begurult a lyukba. Ez már a nyolcadik volt egyhuzamban. Harmincból huszonhét. Runyan főbíró volt az közölte Coal, és lecsapta a kagylót. Meglehetősen ideges. Ma délután akart találkozni veled. Mondd meg neki, hogy kérjen egy sorszámot. Azt mondtam, hogy reggel tízre legyen itt. Fél tizenegykor kabinetülésed van, fél tizenkettőkor pedig a nemzetbiztonsági. Anélkül, hogy felnézett volna, az elnök megszorította a golfütőt és a következő labdát kezdte tanulmányozni. Már alig várom. Mi van a közvélemény kutatással? Óvatosan megpöccintette a labdát és aztán a szemével kísérte. Épp most beszéltem Nelsonnal. Dél óta már kettőt is lefuttatott. A számítógép még csak most dolgozza fel az adatokat, de szerinte a rokonszenvindex ötvenkettő vagy ötvenhárom körül lesz. A golfjátékos egy pillanatra felnézett és elmosolyodott, aztán visszatért a játékhoz. Múlt héten mennyi volt? Negyvennégy. A kardigánnak köszönhető meg annak, hogy nem volt rajtad nyakkendő. Ahogy megmondtam. Azt hittem, hogy negyvenöt volt felelte az elnök, miközben lökött egyet a sárga golyón, ami szépen begurult a lyukba. Igazad van. Negyvenöt. Ez a mostani a legmagasabb... Tizenegy hónap alatt. Tavaly november óta nem kerültünk ötven fölé. Ez nagyszerű válsághelyzet, főnök. Az emberek meg vannak döbbenve, de mégis sokan boldogok, hogy Rosenbergnek vége. És te ott vagy a középpontban. Egyszerűen csodálatos. Coal ráütött a telefonon villogó gombra és felemelte a kagylót. Szó nélkül csapta le. Megigazította a nyakkendőjét és begombolta a zakóját. 17

18 Fél hat van, főnök. Voyles és Gminski már vár. Az elnök lökött egyet, aztán a labdát figyelte. Két centivel a lyuk jobb oldala mellett gurult el, és az elnök elfintorodott. Hadd várjanak. Holnap reggel kilencre hívjunk össze sajtótájékoztatót. Magammal viszem Voylest is, de nem engedem, hogy kinyissa a száját. Úgy intézd, hogy mögöttem álljon. Beszámolok még egy-két részletről és válaszolok néhány kérdésre. A tévétársaságok majd egyenesben adják, nem gondolod? De, feltétlenül. Jó ötlet. Beindítom a dolgot. Az elnök lehúzta a kesztyűjét és a sarokba hajította. Kísérd be őket. Óvatosan a falnak támasztotta a golfütőt és belebújt a papucscipőjébe. Szokásához híven már ma is hatszor öltözött át reggeli óta, s most skótmintás, duplasoros öltöny volt rajta, mélykék, pöttyös nyakkendővel. Helyet foglalt az íróasztala mögött és mogorva tekintettel meredt néhány papírra. Biccentett a belépő Voyles és Gminski felé, de nem állt fel és nem nyújtott kezet. A két férfi leült az íróasztal másik oldalánál, Coal pedig elfoglalta szokásos helyét; úgy állt ott, mint egy őr, aki már alig várja, hogy tüzeljen. Az elnök megdörzsölte orrnyergét, mintha az egész napos stressz miatt fejfájás kínozná. Hosszú nap volt a mai, elnök úr mondta Bob Gminski, hogy megtörje a csendet. Voyles az ablakok felé pillantott. Coal bólintott, az elnök pedig azt mondta: Igen, Bob. Nagyon hosszú. És egy halom etiópot hívtam meg vacsorára, úgyhogy fogjuk rövidre. Kezdjük magával, Bob. Ki ölte meg őket? Nem tudom, elnök úr. De biztosíthatom önt, hogy semmi közünk hozzá. Esküszik, Bob? Az elnök hangja szinte ájtatos volt. Gminski felemelte a jobb kezét, tenyerével az íróasztal felé. Esküszöm. Az anyám sírjára esküszöm. Coal elégedetten bólintott, mintha hinne neki, és mintha bármit is jelentene az ő jóváhagyása. Az elnök Voylesra meredt, akinek zömök teste betöltötte a széket, és még vastag esőkabátja is rajta volt. Az igazgató lassan rágógumizott és gunyoros pillantással nézett vissza az elnökre. Fegyverszakértői jelentés? Halottkémi jelentés? Megkaptam őket felelte Voyles, miközben kinyitotta aktatáskáját. Csak mondja el. Majd később elolvasom. A pisztoly kis kaliberű, valószínűleg 22-es. Közvetlen közelből tüzelt Rosenbergre és az ápolóra, erre utal a bőrön maradt lőpor. Ferguson esetében nehéz eldönteni, de biztos, hogy a lövéseket harminc centinél nem távolabbról adták le. Három golyó mindegyik koponyába. Kettőt már kiszedtek Rosenbergből, a harmadikat a párnájában találták meg. Úgy tűnik, hogy ő is meg az ápoló is aludtak már. Magától értetődően ugyanaz a golyó, ugyanaz a fegyver és ugyanaz a merénylő. A teljes halottkémi összegzést most készítik, de eddig nem voltak meglepetések. A halál oka mindhárom esetben nyilvánvaló. Ujjlenyomatok? Nincsenek. Még mindig keresünk, de nagyon tiszta munka volt. Úgy tűnik, hogy csak a golyókat meg a holttesteket hagyta ott. Hogy jutott be a házba? A behatolásnak nincs semmi látható nyoma. Ferguson átkutatta a házat, amikor Rosenberg négy körül megérkezett. Rutinszerű eljárás. Két órával később leadta az írásos jelentését, és abban az áll, hogy átvizsgálta a két hálószobát, a fürdőszobát, három szekrényt az emeleten, az összes földszinti helyiséget, és természetesen nem talált semmit. Azt írta, hogy az összes ajtót és ablakot is megvizsgálta. Rosenberg rendelkezésének megfelelően az ügynökeink odakint voltak, becslésük szerint Ferguson négyórai vizsgálódása három-négy percig tartott. Az a gyanúm, hogy a gyilkos már ott várakozott és rejtőzött, amikor a bíró hazaérkezett és Ferguson körbejárta a házat. Miért? szakította félbe Coal. Voyles vörös szemét az elnökre meresztette, és nem vett tudomást a közbeszólásról. Ez az ember nyilvánvalóan nagyon tehetséges. Megölte a Legfelsőbb Bíróság egyik tagját az is lehet, hogy kettőt és gyakorlatilag nem hagyott nyomot maga után. Az a tippem, hogy profi bérgyilkos. A házba behatolni nem volt gond neki. Ferguson felületes vizsgálódása elől kitérni szintén. Valószínűleg nagyon türelmes. Nem kockáztatná meg, hogy akkor hatoljon be a házba, amikor van bent valaki és rendőrök strázsálnak körülötte. Szerintem valamikor a délután folyamán jutott be, aztán egyszerűen várni kezdett, valószínűleg az egyik emeleti szekrényben vagy talán a padláson. A padláson használt szigetelőanyag két kis darabját találtuk a leengedhető lépcső alatt; ez arra utal, hogy használták mostanában. Nincs különösebb jelentősége annak, hogy hol rejtőzött állapította meg az elnök. Hiszen nem fedezték fel. Így van. Nem vizsgálhattuk át a házat, ugye megérti? Én csak azt értem meg, hogy meghalt. Mi van Jensennel? Ő is meghalt. A nyaka eltört, egy darab sárga madzaggal fojtogatták, amit bárhol lehet vásárolni. A rendőrségi orvosnak kétségei vannak afelől, hogy a nyaktörés ölte volna meg. Egészen biztosak abban, hogy a kötél okozta a halálát. Ujjlenyomatok nincsenek. Tanúk nincsenek. Ez a mozi nem az a fajta hely, ahol a szemtanúk tülekednének, hogy vallomást tegyenek; nem is számítok arra, hogy akár egyet is találnánk. A halál fél egy körül következett be. A két gyilkosság között két óra telt el. Az elnök papírra vetett néhány szót. Mikor hagyta el Jensen a lakását? Nem tudjuk. Ne felejtse el, hogy a parkolóba voltunk száműzve. Hat óra körül követtük hazáig, aztán hét órán keresztül figyeltük az épületet, míg meg nem tudtuk, hogy megfojtották egy homokosmoziban. Természetesen az ő kívánságainak megfelelően cselekedtünk. A barátja kocsiján tűnt el az épületből. Az autót megtaláltuk kétutcányira a mozitól. 18

19 Coal tett két lépést, háta mögött szorosan összekulcsolt kézzel. Mit gondol, igazgató úr, ugyanaz a személy végezte el mindkét munkát? Ki a fene tudja? A két holttest még nem hűlt ki. Időre van szükségünk. Kevés a bizonyíték egyelőre. Nincsenek tanúk, nincsenek ujjlenyomatok, nem követtek el baklövést; eltart egy darabig, amíg összerakjuk a képet. Lehet, hogy ugyanaz az ember csinálta, nem tudom. Még túl korai erről beszélni. Bizonyára van valami megérzése mondta az elnök. Voyles elhallgatott és az ablakok felé pillantott. Lehet, hogy ugyanaz a fickó csinálta, de akkor szupermennek kell lennie. Valószínűleg ketten vagy hárman voltak, de az is biztos, hogy nagyon sok segítségük volt. Valaki rengeteg információval látta el őket. Például? Milyen gyakran megy Jensen moziba, hol szokott ülni, mikor ér oda, vajon egyedül megy vagy találkozik-e ott egy barátjával. Olyan információk, amelyekkel természetesen mi nem rendelkeztünk. Vegyük Rosenberget. Valakinek tudnia kellett, hogy a házában nincs biztonsági rendszer, hogy az embereink odakint vannak, hogy Ferguson tízkor érkezett, hatkor ment el, és végig a hátsó udvarban kellett ülnie, hogy... Ezt maguk is mind tudták szakította félbe az elnök. Természetesen tudtuk. De biztosíthatom róla, hogy mással nem osztottuk meg ezt az információt. Az elnök rövid, cinikus pillantást vetett Coalra, aki, mélyen a gondolataiba merülve, az állat vakargatta. Voyles testhelyzetet váltott meglehetősen széles hátsó felén, és rámosolygott Gminskire, mintha azt akarná mondani: Menjünk bele a játékba. Azt akarja mondani, hogy összeesküvésről van szó mondta Coal mélyen összevont szemöldökkel. Én az égadta világon semmit sem akarok mondani. Én csak azt közlöm önnel, Mr. Coal és önnel, elnök úr, hogy igen, valóban rengeteg ember tervelte ki a gyilkosságot. Lehet, hogy egy, lehet, hogy két gyilkos van, de biztos nagyon sok segítségük volt. Az akció túlságosan gyors, tiszta és jól szervezett volt. Coal elégedettnek látszott. Egyenesen állt, és kezét ismét összekulcsolta a háta mögött. És kik az összeesküvők? kérdezte az elnök. Kik a gyanúsítottjai? Voyles mélyet sóhajtott, és úgy tűnt, már végleg elhelyezkedett a széken. Becsukta az aktatáskát, és letette a lábához. Egyelőre nincs elsőrendű gyanúsítottunk, de van néhány lehetséges jelöltünk. De ezt nagyon bizalmasan kell kezelni. Coal még egy lépéssel közelebb jött. Természetesen bizalmas az információ vakkantotta. Az Ovális Irodában van, igazgató úr. És már voltam itt jó párszor. Az igazság az, hogy már akkor is jártam itt, amikor maga még koszos pelenkában rohangászott, Mr. Coal. Az elnök felemelte a kezét. Bizalmasan fogjuk kezelni, Denton. Szavamat adom. Coal egy lépéssel visszahátrált. Voyles az elnökre nézett. Ahogy önök is tudják, a fanatikusok már napok óta itt vannak a városban. Az elmúlt két hétben megfigyelés alatt tartottunk néhány mozgalmat. A Földalatti Hadsereg legalább tizenegy tagjáról tudunk, akik már egy hete itt voltak a környéken. Ma kihallgattunk néhányat, aztán elengedtük őket. Tudjuk, hogy ez a szervezet végre tudna, illetve végre is szeretne hajtani egy ilyen gyilkosságot. Jelen pillanatban ők a legkomolyabb jelöltjeink. De ez holnap változhat. A hallottak nem gyakoroltak különösebb hatást Coalra. A Földalatti Hadsereg mindenki listáján rajta volt. Már hallottam róluk jegyezte meg az elnök ostobán. Óh, igen. Egész népszerűek kezdenek lenni. Úgy hisszük, hogy megöltek egy bírót Texasban, bár nem tudjuk bizonyítani. Nagyon hatékonyan dolgoznak a robbanószerekkel. Legalább száz bombamerénylettel gyanúsítjuk őket: abortuszt végző klinikák, polgárjogi mozgalmak irodái, pornóüzletek, homokosklubok ellen, az ország legkülönbözőbb pontjain. Ezek pontosan azok az emberek, akik szenvedélyesen gyűlölik Rosenberget és Jensent. Más gyanúsítottak? kérdezte Coal. Van egy Fehér Ellenállás nevezetű árja csoport, amelyet már két éve megfigyelés alatt tartunk. Idahóból és Oregonból irányítanak. A vezetőjük a múlt héten beszédet mondott Nyugat-Virginiában és néhány napja itt van a környéken. Látták őt a Legfelsőbb Bíróság előtti hétfői tüntetésen. Holnap megpróbáljuk kihallgatni. De profi gyilkosok ezek? érdeklődött Coal. Nem hirdetik, tudja. Meg lennék lepve, ha valamelyik csoport maga hajtotta volna végre a gyilkosságokat. Lefizettek egy bérgyilkost és vállalták az információk beszerzését. És kik a bérgyilkosok? kérdezte az elnök. Hogy őszinte legyek, az is lehet, soha nem tudjuk meg. Az elnök felállt, és kinyújtóztatta a lábait. Kemény munkával eltöltött újabb nap az irodában. Rámosolygott az íróasztal túlsó felénél ülő Voylesra. Nehéz feladata van, igazgató úr. A melegséget és megértést sugárzó nagyapai hang volt. Nem irigylem magát. Ha lehet, a hét minden napján, délután ötkor, kétoldalas, kettős sortávolsággal gépelt jelentést szeretnék kapni a nyomozás állásáról. Amennyiben fordulat következik be, elvárom, hogy rögtön felhívjon. Voyles bólintott, de nem válaszolt. Holnap reggel kilenckor sajtótájékoztatót tartok. Szeretném, ha ön is itt lenne. Voyles bólintott, de nem válaszolt. Másodpercekig senki sem szólt. Voyles zajosan felállt és megkötötte az esőkabát övét. Hát akkor mi megyünk. Foglalkoznia kell az etiópokkal meg egyebek. Átnyújtotta Coalnak a fegyverszakértő és a halottkém jelentését, tudván, hogy az elnök sohasem fogja elolvasni őket. Köszönöm, hogy eljöttek, uraim mondta az elnök melegen. Coal becsukta a két férfi mögött az ajtót, az elnök pedig felkapta a golfütőt. Nem vacsorázom az etiópokkal közölte a szőnyegre meg a sárga 19

20 labdára bámulva Tudom. Már él is küldtem nekik a bocsánatkérésedet. Ez a válsághelyzet nagyszerű órája, elnök úr, és elvárják tőled, hogy itt az irodádban, tanácsadóidtól körülvéve, kemény munkával töltsd az idődet. Az elnök lökött egyet a golflabdán, amely pontosan a lyuk közepébe gurult. Beszélni akarok Hortonnal. A jelöléseknek tökéletesnek kell lenniük. Már küldött egy rövid, tízes listát. Egészen jól fest. Fiatal, konzervatív, fehér férfiakat akarok, akik ellene vannak az abortusznak, pornográfiának, homokosoknak, fegyverviselés engedélyeztetésének, faji kvótának és a többi. Eltévesztett egy ütést, és lerúgta a cipőjét. Olyan bírókat akarok, akik gyűlölik a kábítószert meg a bűnözőket és lelkesednek a halálos ítéletért. Világos? Coal már telefonált; miközben lenyomta a számokat, bólogatott a főnökének. Majd ő kiválasztja a jelölteket, aztán meggyőzi az elnököt. K. O. Lewis az igazgató mellett ült a csöndes limuzin hátsó részében, amikor a kocsi kigördült a Fehér Ház elől, hogy araszolva keresztülverekedje magát a csúcsforgalmon. Voylesnak nem volt mondandója. Egyelőre, a tragédia első néhány órájában, a sajtó kíméletlen volt. A keselyűk már körözni kezdtek. Nem kevesebb, mint három kongresszusi albizottság jelentette be, hogy meghallgatásokat tart és vizsgálatot indít a két haláleset kapcsán. És a testek még nem hűltek ki. A politikusok hatalomittasan tülekedtek, hogy reflektorfénybe kerüljenek. Az egyik durva nyilatkozat adott gyúanyagot a másiknak. Az ohiói Larkin szenátor gyűlölte Voylest, Voyles gyűlölte az ohiói Larkin szenátort, és a szenátor három órával ezelőtt összehívott egy sajtótájékoztatót, ahol bejelentette: az albizottság, melynek munkájában ő is részt vesz, azonnal vizsgálatot fog indítani annak kiderítésére, hogy az FBI milyen védelmet nyújtott a két halott bírónak. De Larkinnak volt egy meglehetősen fiatal barátnője, az FBI-nak pedig volt néhány fényképe, és Voyles egészen bizonyosra vette, hogy a vizsgálatot el lehet halasztani. Hogy van az elnök? kérdezte végül Lewis. Melyik? Nem Coal. A másik. Remekül. Egyszerűen remekül. Bár Rosenberg halála rettenetesen megrázta. Azt elhiszem. Csendben haladtak a Hoover-épület felé. Hosszú éjszaka lesz a mai. Van egy új gyanúsítottunk közölte Lewis. Hadd halljam! Egy Nelson Muncie nevű férfi. Voyles lassan megrázta a fejét. Sohasem hallottam róla. Még én sem. Hosszú történet. A rövid változatát szeretném hallani. Muncie nagyon gazdag floridai nagyiparos. Tizenhat évvel ezelőtt az unokahúgát megerőszakolta és megölte egy Buck Tyrone nevezetű afroamerikai. A kislány tizenkét éves volt. Nagyon, nagyon kegyetlen gyilkosság volt. Megkíméllek a részletektől. Muncie-nek nincs gyereke, és imádta az unokahúgát. Tyrone-t Orlandóban állították bíróság elé, és halálra ítélték. Nagy erőkkel őrizték, mert rengeteg fenyegetést kapott. Egy New York-i cégnél valami zsidó ügyvéd mindenféle fellebbezéseket nyújtott be, aztán 1984-ben az ügy megérkezett a Legfelsőbb Bíróságra. Jól sejted: Rosenberg beleszeretett Tyrone-ba, és előállt az alkotmány ötödik módosításának azzal a nevetséges értelmezésével, hogy önmaga ellen az ember nem tehet vallomást, s így a strici vallomását, amit egy héttel a letartóztatása után írt, semmisnek tekintették. Egy nyolcoldalas vallomás, amit Tyrone a saját kezével írt. Nincs vallomás, nincs ügy. Rosenberg írt egy tekervényes négy-öt arányú véleményt, és ezzel megsemmisítették az ítéletet. Rendkívül ellentmondásos döntés. Tyrone kiszabadul, aztán két évvel később eltűnik, és azóta sem találják. Az a szóbeszéd járja, hogy Muncie lefizetett valakit, hogy herélje ki Tyrone-t, aztán csonkítsa meg, és végül dobja a cápák közé. De ez csak szóbeszéd, állítják a floridai hatóságok. Aztán 1989-ben Tyrone főügyvédjét, egy Kaplan nevű embert, lelövik a lakása előtt Manhattanben; látszólag rablógyilkosság volt. Micsoda véletlen egybeesés... Ezt kitől hallottad? Floridából telefonáltak két órával ezelőtt. Meg vannak győződve róla, Muncie egy halom pénzt fizetett azért, hogy kinyírják Tyrone-t és az ügyvédjét. Csak éppen nem tudják bizonyítani. Van egy vonakodó és azonosítatlan informátoruk, aki azt állítja magáról, hogy ismeri Muncie-t, és már közölt is róla egyet s mást. Azt mondja, hogy Muncie már évek óta Rosenberg meggyilkolásáról beszél. A floridaiak úgy hiszik, hogy egy kicsit megtébolyodott, amikor megölték az unokahúgát. Mennyi pénze van? Elég. Több millió. Senki sem tudja pontosan. A pasas nagyon titokzatos. A floridaiak meg vannak győződve róla, hogy képes rá. Ellenőrizzük le. Érdekesnek hangzik. Ma este nekilátok. Biztosan azt akarod, hogy háromszáz ügynököt állítsunk az ügyre. Voyles rágyújtott egy szivarra, és letekerte az ablakot. Igen. Talán négyszázat. El kell kapnunk ezeket, mielőtt a sajtó elevenen felfal bennünket. Nem lesz könnyű. A golyóktól és a madzagtól eltekintve semmit sem hagytak maguk után. Voyles kifújta a füstöt az ablakon. Tudom. Szinte már túl tiszta az egész. 20