John Grisham A PELIKÁN ÜGYIRAT

Átírás

1 John Grisham A PELIKÁN ÜGYIRAT A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: John Grisham: The Pelican Brief Published by Doubleday a division of Bantam Doubleday Dell Publishing Group, Inc. New York 1992 by John Grisham Fordította: Wertheimer Gábor A borítót tervezte: Kocsis József Hungarian translation Wertheimer Gábor, 1993 ISBN Fabula Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Surányi László igazgató Felelős szerkesztő: Bánlaki Viktor Műszaki vezető: Fellegvári Tibor Műszaki szerkesztő: Rucsek Andrea Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Rt. A nyomdai megrendelés törzsszáma: Készült Debrecenben, az évben Felelős vezető: György Géza vezérigazgató Terjedelem: 19,3 (A/5) ív

2 Leghűségesebb olvasóimnak: feleségemnek, Renéenek, aki egy személyben nem hivatalos szerkesztőm is; húgaimnak, Beth Bryantnek és Wendy Grishamnek; anyósomnak, Lib Jonesnak, továbbá barátomnak és cinkostársamnak, Bili Ballardnak ajánlom e könyvet

3 EGY Képtelennek tűnt arra, hogy ekkora felfordulást idézzen elő, de mégis, mindazért, amit odalent látott, nagyrészt őt lehetett okolni. És ez nagyon is jó volt így. Kilencvenegy éves múlt, bénán, tolószékhez kötötten élt és oxigénpalackkal lélegzett. Hét évvel korábbi második infarktusa csaknem végzett vele, de Abraham Rosenberg még mindig nem hagyta el az árnyékvilágot, és annak ellenére, hogy csövek lógtak ki az orrából, fellépése határozottabb, erőszakosabb volt, mint nyolc társának. Ő volt a Legfelsőbb Bíróság utolsó élő legendája, és a tény, hogy még mindig lélegzik, fölöttébb bosszantotta az odalent zúgolódó tömeg nagy részét. Rosenberg egy kisméretű tolószékben ült a Legfelsőbb Bíróság épületének egyik első emeleti irodájában. Lába hozzáért az ablak széléhez; erőlködve előrehajolt, amint a zaj felerősödött. Bár gyűlölte a rendőröket, valahogy megnyugtató volt látni, ahogy széles, rendezett sorokban őrködnek. Egyenesen álltak és tántoríthatatlanul, miközben a legalább ötvenezer ember vérért őrjöngött. Még sohasem volt ekkora tömeg kiabálta Rosenberg az ablaknak. Majdnem teljesen süket volt. Jason Kline, a titkárságvezető mögötte állt. A mai nap az első októberi hétfő volt, az új ülésszak megnyitásának a napja, amely az alkotmány első számú módosításának hagyományos ünnepévé vált. Nagyszerű ünnep volt. Rosenberg remegett az izgalomtól. Számára a szólásszabadság a lázongás szabadságát jelentette. Itt vannak az indiánok is? kérdezte hangosan. Jason Kline közelebb hajolt a férfi jobb füléhez. Igen! Kifestve? Igen! És teljes harci díszben.. Táncolnak? Igen! Az indiánok, a feketék, a fehérek, a barnák, a nők, a homokosok, a környezetvédők, a keresztények, az abortuszpártiak, az árják, a nácik, az ateisták, a vadászok, az állatvédők, a fehérek felsőbbrendűségét hirdetők, a feketék felsőbbrendűségét hirdetők, az adófizetést megtagadók, a favágók, a farmerek; nagy, tiltakozó tömeg hullámzott odalent. És a rendőrök keményen szorították kezükben a gumibotot. Az indiánoknak imádniuk kellene engem! Biztos vagyok benne, hogy imádják is. Kline bólintott, és rámosolygott a kezét ökölbe szorító, törékeny kis öregemberre. Rosenberg ideológiája roppant egyszerű volt: a kormány az üzlet fölött, az individuum a kormány fölött és a környezetvédelem mindenekfölött. És az indiánok kapjanak meg

4 mindent, amit csak akarnak. A bekiabálások, kántálások meg a danolászás és üvöltés ricsaja felerősödött, a rendőrök közelebb húzódtak egymáshoz. A tömeg nagyobb és vadabb volt, mint a megelőző években. Az erőszak hétköznapivá vált. Abortuszt végrehajtó klinikák ellen bombamerényleteket követtek el. Orvosokat támadtak meg, és súlyosan összevertek. Egyet meg is gyilkoltak Pensacolában: felpeckelték a száját, egy magzat testhelyzetének megfelelően kötötték gúzsba és leöntötték sósavval. Hetente törtek ki utcai összecsapások. Egyházakat és papokat ócsároltak a harcos homoszexuálisok. Fehér fajvédők többtucatnyi közismert és egyáltalán nem ismert paramilitáris szervezeten keresztül fejtették ki tevékenységüket, és egyre merészebb támadásokat intéztek a feketék, latin-amerikaiak és ázsiaiak ellen. A gyűlölködés Amerika kedvenc időtöltése lett. És a bíróság természetesen könnyű célpont volt. A fenyegetések köztük igen súlyosak száma tízszeresére növekedett 1990 óta. A Legfelsőbb Bíróság rendőrségi apparátusa háromszorosára duzzadt. Legalább két FBIügynököt jelöltek ki minden bíró mellé, és vagy ötven a fenyegetések lenyomozásával töltötte az idejét. Gyűlölnek, igaz? kérdezte Rosenberg kiabálva, miközben kibámult az ablakon. Igen, jó néhány olyan van közöttük felelte Kline derűsen. Rosenberg ezt szívesen hallotta. Elmosolyodott, és mély levegőt vett. A halálos fenyegetések nyolcvan százalékát neki címezték. Látja a transzparenseket is? kérdezte. Rosenberg majdnem teljesen vak volt. Igen, elég sokat. Mi áll rajtuk? A szokásos. Halál Rosenbergre. Nyugdíjazzák Rosenberget. Vegyék el tőle az oxigénpalackot. Ezeket a nyomorult táblákat lengetik már évek óta. Miért nem találnak ki valami újat? Kline nem válaszolt. Rosenbergnek már évekkel ezelőtt nyugdíjba kellett volna vonulnia, de már csak hordágyon fogják kivinni innen. Három ügyvivő munkatársa végezte a kutatómunka nagy részét, de ahhoz ragaszkodott, hogy saját maga írja meg a véleményeket. Ezt egy vastag hegyű filctollal végezte, a fehér papíron elnyúló szavai olyan benyomást keltettek, mint egy első osztályos diák kezdeti próbálkozásai. Lassan dolgozott, de mivel megbízatása élete végéig szólt, kit érdekel az idő? A beosztottak átolvasták a munkáit és ritkán találtak hibát. Rosenberg kuncogni kezdett. Runyant oda kellene vetnünk az indiánok

5 elé. John Runyan volt a főbíró, tántoríthatatlan konzervatív, akit a republikánusok jelöltek, és akit minden indián és a legtöbb kisebbség gyűlölt. A kilenc bíróból hetet republikánus elnök jelölt a posztra. Rosenberg tizenöt éve várta, hogy egy demokrata kerüljön a Fehér Házba. Abba akarta már hagyni a munkát, de nem tudta volna elviselni a gondolatot, hogy egy jobboldali, Runyan-féle valaki foglalja el szeretett tisztségét. Nyugodtan várhat. Nyugodtan elüldögélhet a tolószékében az oxigénpalackkal, és közben megvédi az indiánokat, feketéket, nőket, szegényeket, mozgássérülteket és a környezetet, amíg vagy százöt éves nem lesz. És nincs a világon az az ember, aki bármit is tehetne ez ellen, hacsak meg nem gyilkolják. És ez nem is lenne olyan rossz ötlet. A nagy emberfeje bólintott, aztán lecsuklott és megpihent a vállon. Rosenberg ismét álomba szenderült. Kline ellépett mellőle és visszament dolgozni a könyvtárba. Egy óra múlva majd visszatér, hogy ellenőrizze az oxigént és odaadja neki a piruláit. A főbíró irodája is az első emeleten van, de nagyobb és berendezése jóval fényűzőbb, mint a többi nyolcé. A külső irodát kisebb fogadásokra és hivatalos összejövetelekre használják, a belső irodában pedig a főbíró a munkáját végzi. A belső iroda ajtaja zárva volt; a főbíró, három ügyvivő, a Legfelsőbb Bíróság rendőrségének parancsnoka, aztán K. O. Lewis, az FBI igazgatóhelyettese és három FBI-ügynök tartózkodtak a helyiségben. A hangulat komoly volt, és mindannyian nagy erőfeszítéseket tettek, hogy ne vegyenek tudomást az utcáról beszűrődő zajokról. Nem volt könnyű feladat. A főbíró és Lewis a legutóbbi halálos fenyegetéseket vitatták meg, a többiek pedig figyeltek. Az ügyvivők jegyzeteltek. Az elmúlt hatvan napban az FBI több mint kétszáz fenyegetést könyvelt el", ez pedig rekordnak számított. Érkeztek szokásos, Felrobbantjuk a bíróságot" típusú fenyegetések, de sok olyan is volt, amelyeken pontos adatok szerepeltek. Runyan meg sem próbálta eltitkolni nyugtalanságát. Az FBI bizalmas listájáról felolvasta a fenyegetésekkel gyanúsítható egyének és szervezetek nevét. A Ku-Klux-Klan, az árják, a nácik, a palesztinok, a fekete szeparatisták, az abortuszellenzők, a homokosgyűlölők. Még az IRA is. Úgy tűnt, a szabadkőművesek és a kiscserkészek kivételével mindenki szóba jöhet. Egy iráni támogatást élvező közel-keleti csoport azzal fenyegetőzött, hogy bosszút áll két teheráni igazságügy-miniszter haláláért, és vér fog folyni amerikai földön.

6 Egy új, csak az utóbbi időben ismertté vált, Földalatti Hadsereg néven működő terroristaszervezet egy autóban elhelyezett bombával meggyilkolt egy szövetségi bírót Texasban. Letartóztatásokat nem hajtottak végre, de a szervezet vállalta a merényletet. Bár ez a csoport volt az első számú gyanúsítottja többtucatnyi robbantásnak is, amelyeket egy polgárjogi mozgalom irodáiban hajtottak végre, mindig nagyon tisztán dolgoztak. Mi a helyzet azokkal a Puerto Ricó-i terroristákkal? kérdezte Runyan anélkül, hogy fölnézett volna. Könnyűsúlyúak. Miattuk nem fő a fejünk felelte Lewis közömbösen. Már húsz éve fenyegetőznek. Lehet, most jött el az ideje, hogy csináljanak is valamit. A légkör megfelelő, nem gondolja? Felejtse el a Puerto Ricó-iakat, főnök. Runyan azt szerette, ha főnöknek szólítják. Nem bíró úrnak vagy főbíró úrnak. Csak egyszerűen főnöknek. Csak azért fenyegetőznek, mert mindenki ezt csinálja. Nagyon szellemes jegyezte meg a főnök mosoly nélkül. Nagyon szellemes. Igazán nem szeretném, ha kihagynánk egy csoportot. Runyan az asztalára hajította a listát, és megdörzsölte a halántékát. Beszéljünk a biztonsági intézkedésekről. Lehunyta a szemét. K. O. Lewis is a főbíró íróasztalára dobta a saját példányát. Nos, az igazgató úr úgy gondolja, hogy négy ügynököt kellene minden bíró mellé adnunk legalább három hónapon keresztül. Kocsival fogjuk kísérni őket munkába, illetve hazamenet, az épület biztosításáról pedig a Legfelsőbb Bíróság rendőrsége gondoskodik. És mi van az utazásokkal? Nem valami jó ötlet, legalábbis egyelőre. Az igazgató úr úgy véli, hogy a bíróknak Washingtonban kellene maradniuk az év végéig. Maga megőrült? Vagy az igazgató őrült meg? Ha arra kémem a kollégáimat, hogy engedelmeskedjenek ennek a követelésnek, még ma este mindannyian elutaznának a városból és az egész hónapban utazgatnának. Ez képtelenség. Runyan homlokráncolva nézett az ügyvivőkre, akik méltatlankodva csóválták a fejüket. Ez tényleg képtelenség. Lewis szenvtelen arcot vágott. Erre számított. Ahogy kívánja. Csak javaslat volt. Ostoba egy javaslat. Az igazgató úr ebben a kérdésben nem is számított az önök együttműködésére. Ugyanakkor azért azt szeretné: értesítsék előre minden útitervről, hogy megtehessük a szükséges lépéseket. Úgy érti, hogy minden bíró mellé kíséretet adnak, amikor csak elhagyják a várost?

7 Igen, ez a tervünk. Ez nem fog működni. Ezek az emberek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy vigyázzanak rájuk. Értem, uram. Ahhoz sincsenek hozzászokva, hogy titokban kövessék őket. Mi pusztán arra törekszünk, hogy meg védj ük önt és tisztelt kollégáit. Természetesen senki sem állítja, hogy bármit is kötelességünk lenne tenni. Azt hiszem, uram, ön hívott bennünket. Ha kívánja, távozhatunk. Runyan előre-hátra hintázott a székében, felkapott egy gemkapcsot és elkezdte hajlítgatni, azon mesterkedett, hogy teljesen kiegyenesítse. Hogy állunk ezzel az épülettel? Lewis felsóhajtott, és lopva elmosolyodott. Emiatt egyáltalán nem aggódunk. Olyan hely, ahol könnyű a biztonságról gondoskodni. Itt nem számítunk semmiféle veszélyre. Hát akkor hol számítanak veszélyre? Lewis az ablak felé intett a fejével. Valahol ott odakint. Az utcák tele vannak idiótákkal, őrültekkel és fanatikusokkal. És mindannyian gyűlölnek bennünket. Nyilvánvalóan igen. Különösen Rosenberg bíró okoz nekünk sok gondot, uram. Még most sem hajlandó beengedni az embereinket a házába; egész éjjel az autóban kénytelenek ülni. A kedvenc rendőrtisztjének mi is a neve? Ferguson, és a Legfelsőbb Bíróság rendőrségéhez tartozik megengedi, hogy ott üljön az épület hátsó ajtaja előtt, de ezt is csak este tíztől reggel hatig. Senki sem juthat be a házba, csak Rosenberg bíró és az ápolója. Az a hely nem biztonságos. Runyan a körmét piszkálta a gemkapoccsal és halványan elmosolyodott. Rosenberg halála bármi okozná nagy megkönnyebbülést hozna. Nem is: nagyszerű esemény lenne. A főbíró feketébe öltözne és elmondana egy beszédet, de a zárt ajtók mögött az ügyvivőkkel röhögcsélne. Runyannak tetszett ez a gondolat. Mit tanácsol? kérdezte. Beszélhetnék vele? Én már megpróbáltam. Elmagyaráztam neki, hogy minden valószínűség szerint ő Amerika leggyűlöltebb embere; hogy naponta több millióan átkozzák; hogy nagyon sokan a sírban látnák már legszívesebben; hogy négyszer annyi fenyegető levelet kap, mint mi, a többiek együttvéve; és azt, hogy kiváló és igen könnyű célpontja lehet egy merényletnek. Lewis várt. És? Azt mondta, hogy nyaljam ki a seggét, aztán elaludt. Az ügyvivők illedelmesen kuncogtak, aztán az FBI-ügynökök is rájöttek, hogy a nevetés engedélyezett, és csatlakoztak a kurta vigyorgáshoz.

8 Nos, akkor mihez kezdünk? kérdezte Lewis, akit nem szórakoztattak a hallottak. Tegyenek meg mindent, hogy megvédjék, aztán ezt foglalják írásba és ne főjön miatta a fejük. Rosenberg semmitől, a haláltól sem fél, és ha ő nem aggodalmaskodik, akkor maguknak sem kell. Az igazgató aggodalmaskodik, így aztán én is aggodalmaskodom. Ez roppant egyszerű. Rossz fényt vetne az FBIra, ha az egyik fickó maguk közül meghalna. Runyan lassan hintázott a székben. Idegesítő volt az odakintről beszűrődő zaj. Már elég régóta tartott ez a mostani megbeszélés. Felejtsék el Rosenberget. Talán majd álmában hal még. Jensen miatt jobban aggódom. Jensen bizony gondot jelent felelte Lewis, és lapozott egyet. Ezzel én is tisztában vagyok mondta Runyan lassan. Kínos helyzetbe hoz bennünket. Mostanság azt gondolja magáról, hogy liberális. Az esetek felében úgy szavaz, mint Rosenberg. A jövő hónapban fehér fajvédő lesz és támogatni fogja a csak fehér iskolákat. Aztán majd beleszeret az indiánokba, és nekik akarja adni Montanát. Olyan, mintha egy visszamaradott gyerekkel lenne dolgunk. Kezelik is depresszióval. Tudom, tudom. Beszámol róla nekem. Úgy tekint rám, mint az apjára. A főbíró a körme alá nyúlt a gemkapoccsal. Mi van a nővel, azzal az aerobikoktatóval, akivel találkozgatott? Még mindig együtt vannak? Nem igazán. Gyanítom, hogy Jensen nem nagyon érdeklődik a nők után. Lewis arcán önelégült ábrázat jelent meg. Ennél jóval többet tudott. Az egyik ügynökre nézett; pillantásával bizonyos zaftos részletekre utalt. Runyan nem vett tudomást a pillantásról, nem kívánt többet hallani a kérdésről. Hajlandó az együttműködésre? Természetesen nem. Sok szempontból rosszabb, mint Rosenberg. Megengedi, hogy elkísérjük az épületig, ahol a lakása van, de aztán az embereinknek a parkolóban kell tölteniük az éjszakát. Még a folyosón sem ülhetünk le. Ez esetleg idegesítené a szomszédait, állítja, így aztán a kocsiban ücsörgünk. Tíz kijárata, illetve bejárata van az épületnek, ezért teljesen lehetetlen megvédeni őt. Nagyon szeret bújócskát játszani velünk. Állandóan eltűnik a szemünk elől, így aztán sohasem tudjuk, hogy az épületben van-e, vagy az épületen kívül. Rosenberg esetében legalább tudjuk, hol van egész éjszaka. Jensennel nem lehet zöld ágra vergődni. Nagyszerű. Ha maguk sem tudják követni, hogy tudná egy bérgyilkos? Lewisnek ez még nem jutott az eszébe. Nem fogta fel a helyzet komikumát. Az igazgató nagyon aggódik Jensen bíró biztonságáért. Jensen nem is kap olyan sok fenyegetést.

9 A hatodik a listán, csak néhány fenyegetéssel van lemaradva ön mögött. Óh, tehát én vagyok az ötödik. Igen. Manning bíró mögött. Ami azt illeti egyébként, ő együttműködik. Teljes mértékben. Manning még az árnyékától is megijed jelentette ki Runyan, aztán tétovázott egy kicsit. Ezt nem kellett volna mondanom. Sajnálom. Lewist ez hidegen hagyta. Az igazság az, hogy Rosenbergtől és Jensentől eltekintve a bírók együttműködésére nem sok panaszunk lehet. Stone sokat kellemetlenkedik, de hallgat ránk. Stone mindenkivel kellemetlenkedik, ne vegye személyes sértésnek. Mit gondol, Jensen hová szokott eltűnni? Lewis ismét az egyik ügynökre nézett. Fogalmunk sincs. A tömeg egy jelentős része féktelen éneklésbe kezdett; úgy tűnt, az utcán mindenki csatlakozik a kórushoz. A főbíró ezt már nem engedhette el a füle mellett. Az ablakok megremegtek. Runyan felállt és bejelentette, hogy a megbeszélés véget ért. Glenn Jensen bíró egy második emeleti irodát foglalt el, távolabb az utcától és a zajtól. Tágas helyiség volt, bár a legkisebb a kilenc közül. Jensen volt a legfiatalabb bíró a Legfelsőbb Bíróságon és szerencsésnek mondhatta magát, hogy egyáltalán van irodája. Amikor hat évvel ezelőtt, negyvenkét éves korában jelölték a tisztségre, úgy ismerték, hogy mélységesen konzervatív érzelmű, felettébb hasonlatos ahhoz a férfihez, akinek jelölését köszönhette. Szenátusi meghallgatása heves csatározások közepette zajlott le. A jogi bizottság előtt nagyon gyengén szerepelt. Az érzékeny kérdésekben semleges álláspontot foglalt el, mindkét oldalról pofonokat kapott. A republikánusok kínosan feszengtek. A demokraták vért szagoltak. Az elnök addig csavargatott néhány kart, amíg azok el nem törtek, s végül a bizottság, egyetlen szavazattal, elfogadta a jelölést. De végül is megkapta a kinevezést élete végéig. Hivatalában eltöltött hat éve alatt senkinek sem járt a kedvébe. A bizottsági meghallgatáson mélyen megsértették, és megfogadta magában: a szenvedélyek meghatározó szerephez jutnak majd a döntéseiben. Ez dühítette a republikánusokat. Elárulva érezték magukat, különösképpen akkor, amikor Jensen különös érzelmeket fedezett fel magában: szenvedélyes elszántsággal kezdte védelmezni a bűnözők jogait. Gyatra ideológiai érveléssel gyorsan ott hagyta a jobboldalt, a centrum felé igyekezett, aztán balra. Később, miközben a jogtudósok értetlenkedve vakargatták ápolt kecskeszakállukat, visszatántorgott jobbra, és csatlakozott Sloan bíró egyik utálatos nőellenes különvéleményéhez. Jensent nem

10 kedvelték a nők. Vallási kérdésekben semleges álláspontot képviselt, a szólásszabadságról szkeptikusan vélekedett, az adófizetést megtagadókkal együttérzett, az indiánokat illetően közömbös volt, a feketéktől félt, a szeméremsértők ellen keményen lépett fel, a bűnözőkkel szemben pedig éppen ellenkezőleg, a környezetvédelemmel összefüggő kérdésekben többé-kevésbé következetes volt a magatartása. És ráadásul, a republikánusok teljes megrökönyödésére, akik kezüket-lábukat törték, hogy jelölése jóváhagyást nyerjen, zavarbaejtő rokonszenvet mutatott a homoszexuálisok jogai iránt. Saját kérésére megkapta a meglehetősen kellemetlen Dumond-ügyet. Ronald Dumond már több mint nyolc éve egy férfival élt. Boldog pár voltak, odaadó szerelemben éltek, készen arra, hogy megosszák egymással életüket. Össze akartak házasodni, de az ohiói törvények ezt nem engedélyezték. Aztán Dumond párja AIDS-es lett, és borzalmas szenvedések után meghalt. Az elhunyt családja közbelépett: Ronaldot kitiltanák a temetési szertartásról. Tébolyult dühében a férfi pert indított a család ellen; azzal vádolta a rokonokat, hogy érzelmi és pszichológiai sérülést okoztak neki. Az ügy már hat esztendeje keringett a különböző bíróságokon, mígnem váratlanul Jensen asztalára került. Az ügy középpontjában a homoszexuálisok házastársi" jogai álltak. A Dumond-ügy puszta említésére utcai harcok törtek ki. És az ügy Jensené volt. A bíró kisebb irodájának ajtaja zárva volt. Jensen és három ügyvivője a tárgyalóasztal körül foglaltak helyet. Már két órát töltöttek a Dumond-üggyel, de nem jutottak sehova. Belefáradtak az ügy megvitatásába. Az egyik ügyvivő, egy liberális a Cornell egyetemről, egy olyan általános nyilatkozatot látott szükségesnek, amely elismeri a homoszexuálisok széles körű jogait. Jensen is így gondolkodott, de ezt még nem volt hajlandó beismerni. A másik két ügyvivő szkeptikusan vélekedett. Jensenhez hasonlóan ők is tudták, hogy az ötfős többség elérése lehetetlen. A beszélgetés más témákra terelődött. Runyan nagyon mérges rád, Glenn mondta az ügyvivő. Jensent a keresztnevén szólították zárt ajtók mögött. Hiszen a bíró úr" megszólítás annyira nehézkes. Glenn megdörzsölte a szemét. Van még valami új? Runyan egyik beosztottja a tudtomra akarta hozni, hogy a főnök és az FBI nagyon aggódik a biztonságodért. Azt mondják, hogy nem vagy hajlandó az együttműködésre és ez fölöttébb nyugtalanítja Runyant. Megkértek, hogy ezt adjam tovább neked. A bírók mellett dolgozó ügyvivők hálózatán keresztül mindent továbbadtak. Mindent. Muszáj neki aggódnia, ez a munkája. Még két FBI-os fickót akar melléd adni testőrnek, és a lakásodba is be

11 akarnak jutni. És az FBI-nak az a kívánsága, hogy ők vihessenek munkába, illetve haza. És korlátozni akarják az utazásaidat Ezt már hallottam. Tudom, tudom. Runyan azt akarja, közölte velem a beosztottja, hogy bírjunk rá téged: működj együtt az FBI-jal, hogy megóvhassák az életedet Értem. Így most megpróbálunk rábírni téged az együttműködésre. Kösz. Hozzátok az ügyvivők tudomására, hogy mindent elkövettetek, hogy rábírjatok az együttműködésre, sőt dühöngtetek is egy sort a csökönyösségemen, és én nagyon értékelem az erőfeszítéseiteket, de minden, amit hallottam, az egyik fülemen bement, a másikon pedig ki. Mondjátok meg nekik, hogy Glenn már nagy fiúnak tartja magát. Világos, Glenn. Nem félsz, ugye? A legkevésbé sem. KETTŐ Thomas Callahan a Tulane Egyetem egyik legnépszerűbb oktatója volt, elsősorban azért, mert nem volt hajlandó délelőtt tizenegy előtt előadást tartani. Sokat ivott, csakúgy mint a hallgatók zöme, és nagy szüksége volt a reggeli órákra; egyrészt alvásra, aztán meg ahhoz, hogy magához térjen. A kilenckor és tízkor kezdődő órák gondolata irtózattal töltötte el a tanárt. Népszerűségét annak is köszönhette, hogy divatosan öltözködött: kopott farmer, tweedzakó a könyökén kikoptatott folttal; zoknit és nyakkendőt nem hordott. Negyvenöt éves volt, de sötét hajával és szarukeretes szemüvegével elment volna harmincötnek is; nem mintha a legcsekélyebb mértékben is izgatta volna, hogy mennyi idősnek néz ki. Hetente egyszer borotválkozott, amikor már viszketni kezdett a bőre; ha pedig nagyon lehűlt az idő ez meglehetősen ritkán következett be New Orleansben, szakállt növesztett. Híres volt arról, hogy gyakorta került intim kapcsolatba a lány hallgatókkal. Azért is népszerű volt, mert alkotmányjogot tanított, egy fölöttébb népszerűtlen, ám kötelező tantárgyat. Briliáns képességeinek és könnyed stílusának köszönhetően sikerült érdekes tantárggyá varázsolnia az alkotmányjogot. Erre senki más nem volt képes az egyetemen. Valójában senki nem is akart, így aztán a hallgatók foggal-körömmel harcoltak, hogy hetente háromszor, délelőtt tizenegykor ott ülhessenek Callahan alkotmányjog-előadásán. Nyolcvan hallgató foglalt helyet és sugdolózott az előadóterem hat,

12 magasban húzódó padsorában, miközben Callahan megállt az asztal előtt, és elkezdte tisztogatni a szemüvegét. Pontosan öt perccel múlt tizenegy; még mindig túlzottan korán van, gondolta magában a tanár. Ki érti Rosenberg különvéleményét a Nash kontra New Jersey-ügyben? Minden fej lecsuklott és a terem elcsendesedett. Ma bizonyára nagyon kellemetlen másnaposság gyötri, gondolták. A tanár szeme vörös volt. Ha Rosenberggel kezdi, az azt jelenti, hogy az előadás rossz hangulatú lesz. Senki sem jelentkezett önként. Callahan a tekintetével lassan, módszeresen végigpásztázta az előadót és várakozott. Halotti csend. Az ajtókilincs hangosan megnyikordult, és ez megtörte a feszültséget. A gyorsan kinyíló ajtón egy csinos, mosott farmernadrágba meg gyapjúpulóverbe öltözött, fiatal lány lépett be, és mondhatni végigsiklott a fal mentén, egészen a harmadik sorig, ahol aztán fürgén végiggyalogolt a székek között, amíg a sajátjáig nem jutott, és leült. A negyedik sorban helyet foglaló fiúk rajongva figyelték. Azok pedig, akik az ötödikben ültek, majd megfeszültek, hogy egy pillantást vethessenek rá. Már két kegyetlen esztendeje az jelentette a jogi egyetem kevéske örömeinek egyikét, hogy ezt a lányt bámulhatták, amint hosszú lábaival, lötyögős pulóverjeiben méltóságteljesen végigvonul a folyosókon meg az előadótermeken. Csodálatos test rejtőzött ott valahol a ruhák alatt, efelől szemernyi kétsége sem volt a fiúknak. De nem az a fajta volt, aki kérkedne vele. Nem lógott ki a sorból és alkalmazkodott az előírásos" joghallgatói öltözékhez: farmer, flaneling, öreg pulóver és a kelleténél egy számmal nagyobb, khakiszínű kabát. Mit nem adtak volna ezek a fiúk egy fekete mini bőrszoknyáért... A lány gyors mosolyt villantott a mellette ülő fiúra, és egy pillanatra mindenki elfeledkezett Callahanről meg a Nash-üggyel kapcsolatos kérdésről. Sötét haja pont a válláig ért. Tökéletes alakjával, tökéletes fogsorával és tökéletes hajzatával az a típusú lány volt, akibe a középiskolában minden fiú legalább kétszer beleszerelmesedik. És legalább egyszer az egyetemen. Callahan nem vett tudomást az új jövevény bevonulásáról. Amennyiben a lány elsőéves hallgató lenne és tartana tőle, talán rátámadt volna és néhány másodpercig ordibál vele. A bíróságról sohasem lehet elkésni! így hangzott a jogászprofesszorok elcsépelt, unalomig ismert feddése. Callahan azonban nem volt üvöltözős kedvében, és Darby Shaw nem is félt tőle. A férfi agyán egy pillanatra átfutott, hogy vajon tudja-e valaki: a lány a szeretője. Valószínűleg nem. Darby ragaszkodott a teljes titoktartáshoz. Olvasta valaki Rosenberg különvéleményét a Nash kontra New Jerseyügyben? Ismét Callahanre irányult a figyelem és gyászos csönd ült a teremre. Egy felemelt kar harmincperces kíméletlen nyaggatást eredményezhet. Nem akadt önként jelentkező. A hátsó sorokban helyet foglaló

13 dohányosok rágyújtottak. Majdnem nyolcvan hallgató céltalanul firkálgatott a füzetébe. Az összes fej az, asztal fölé hajolt. Túlzottan kézenfekvő és kockázatos lenne fellapozni a tankönyvet a Nash-ügynél; most már túl késő. A legapróbb mozdulat is felkeltheti a figyelmet. Valakit itt hamarosan keresztre feszítenek. A Nash-ügyet hiába keresték volna a tankönyvben. Egyike volt annak a tucatnyi jelentéktelenebb ügynek, amelyeket Callahan futólag megemlített egy héttel ezelőtt, és most azt szerette volna megtudni, elolvasta-e valaki. Híres volt erről a tulajdonságáról. A vizsgájára ezerkétszáz ügyből kellett felkészülni, de ebből ezer nem szerepelt a tankönyvben. A vizsga olyan volt, mint egy rémálom, bár igaz: Callahan bűbájosán viselkedett, nagyvonalúan osztályzott és ritkán akadt olyan idióta, aki megbukott nála. Most azonban nem tűnt annyira bűbájosnak. Körbepillantott a teremben. Ideje áldozatot találni. Nos, Mr. Sallinger? Elmagyarázná nekünk Rosenberg különvéleményét? Sallinger a negyedik sorból azonnal rávágta a választ: Nem, uram. Értem. Ez talán annak köszönhető, hogy nem olvasta Rosenberg különvéleményét? Talán annak. Igen, uram. Callahan rámeredt a hallgatóra. A vörös szemektől csak még fenyegetőbb lett a mogorva tekintet. De ezt csak Sallinger látta, hisz mindenki másnak a jegyzetfüzetre szegeződött a pillantása. És miért nem? Azért, mert igyekszem nem olvasni a különvéleményeket. Különösképpen Rosenbergét nem. Ostoba. Ostoba. Ostoba. Sallinger azt választotta, hogy felveszi a harcot, csakhogy nem volt muníciója. Van valami kifogása Rosenberg ellen, Mr. Sallinger? Callahan nagyra becsülte Rosenbergét. Istenként tisztelte. Könyveket olvasott róla és az állásfoglalásairól. Egyszer még vele is vacsorázott. Sallinger idegesen ficánkolt. Óh, nem, uram. Csak nem szeretem a különvéleményeket. Sallinger válaszában volt némi humor, de egyetlen arc sem húzódott mosolyra. Majd később, egy sör mellett harsányan fognak röhögcsélni, amikor újra és újra felelevenítik a párbeszédet, amelyben Sallinger kifejezte a különvéleményekkel, különösképpen pedig Rosenberg különvéleményeivel kapcsolatos ellenérzéseit. De nem most. Értem. Többségi véleményeket szokott olvasni? Tétova csend. Sallinger erőtlen igyekezete, hogy győztesként kerüljön ki a szóváltásból, nyilvános megaláztatása felé vezetett. Igen, uram.

14 Meglehetősen sokat. Nagyszerű. Akkor lenne olyan szíves megismertetni bennünket a többségi véleménnyel a Nash kontra New Jersey-ügyben? Sallinger még az életében nem hallott Nashről, de egy biztos: most már jogászi pályafutása végéig meg fogja jegyezni ezt a nevet. Azt hiszem, hogy ezt nem olvastam. Ezek szerint maga nem olvas különvéleményeket, Mr. Sallinger, és most pedig megtudtuk, hogy a többségi vélemények sem keltik fel az érdeklődését. Mit szokott olvasni, Mr. Sallinger? Lektűröket, bulvárlapokat? Roppant halk kuncogás hallatszott a negyedik sor felől; azoktól a hallgatóktól származott, akik kötelezőnek érezték a nevetést, de ugyanakkor nem kívánták felhívni magukra a figyelmet. Sallinger elvörösödött arccal meredt a tanárra. Miért nem olvasta el az ügyet, Mr. Sallinger? érdeklődött Callahan. Nem tudom. Hát, hm... azt hiszem, ez egyszerűen kimaradt. Callahan jól fogadta a választ. Egyáltalán nem vagyok meglepve. A múlt héten említettem ezt az ügyet. Múlt szerdán, hogy egészen pontos legyek. Szerepelni fog a vizsga anyagában. Nem értem, miért nem vesznek tudomást egy olyan ügyről, amiből majd vizsgázniuk kell. Callahan most már lassan fel és alá sétált az íróasztala előtt és közben a hallgatókra meredt. Vette valaki a fáradságot, hogy elolvassa? Csend. Callahan a földre bámult és hagyta, hogy egyre súlyosabbá váljon a csönd. Minden tekintet lefelé irányult, az összes golyóstoll és ceruza megmerevedett. Füst kígyózott a hátsó sor felől. Végül a harmadik sor negyedik székén helyet foglaló Darby Shaw lassan a magasba emelte a kezét, és az osztály kollektíván fellélegzett a megkönnyebbüléstől. Ismét megmentette őket. Ezt tulajdonképpen el is várták tőle. Darby, aki az évfolyamán a második legjobb hallgató volt, alig elmaradva az elsőtől, képes volt gond nélkül ismertetni jóformán bármely olyan üggyel kapcsolatos tényeket, ellenvéleményeket, különvéleményeket és többségi véleményeket, amelyet Callahan, ha csak futólag is, de megemlített. Semmi sem kerülte el a figyelmét. A tökéletes alakú leányzó magna cum laudéval végzett biológia szakon, és úgy tervezte, hogy magna cum laudéval végez a jogi karon is, aztán a vegyi üzemek ellen, környezetszennyezés címén indított perekből szerez magának tisztes jövedelmet. Callahan csalódott ábrázattal meredt rá. A lány három órával ezelőtt jött el a lakásából, a néhány üveg bor társaságában és jogi problémák megvitatásával eltöltött, hosszú éjszaka után. De ő, Callahan nem említette neki a Nash-ügyet. Na nézzük, Miss Shaw. Mi bosszantotta fel Rosenberget? Úgy véli, hogy a New Jerseyben hozott törvény megsérti az alkotmány

15 második módosítását. A lány nem nézett a tanárra. Így van. És elárulná a többiek kedvéért, mi áll ebben a törvényben? Megtiltja egyebek mellett a félautomata gépfegyverek használatát. Csodálatos. És még azt is mondja meg, hogy mi volt Mr. Nashnél, amikor letartóztatták? Egy AK-47-es félautomata. És mi történt Mr. Nashsel? Elítélték, három évet kapott, aztán fellebbezett. A lány alaposan ismerte a részleteket. Mi volt Mr. Nash foglalkozása? Ezzel kapcsolatban a vélemény nem volt teljesen egyértelmű, de utalás van benne arra, hogy Mr. Nasht kábítószer-kereskedéssel is vádolták. Amikor letartóztatták, nem volt priusza. Egy kábítószer-kereskedő egy AK-47-essel. De Rosenberg személyében barátra lelt, nem igaz? De, természetesen igaz. A lány most már ránézett a tanárra. A feszültség enyhült. A legtöbb szem Callahanre irányult, amint az lassan sétálni kezdett az asztala előtt, miközben körbepillantott az osztályban, hogy új áldozatot keressen magának. Az esetek többségében Darby vitte a szót az órákon, de Callahan több hallgató részvételére vágyott. Mit gondolnak, mi az oka Rosenberg rokonszenvének? tette fel Callahan a kérdést az osztálynak. Imádja a kábítószer-kereskedőket. Sallinger szólalt meg; bár súlyos sebeket kapott, ismét megpróbált ringbe szállni. Callahan nagyra értékelte az ilyen jellegű vitákat. Rámosolygott az áldozatra: mintha szívesen üdvözölné, hogy visszatér a vérontás helyszínére. Úgy véli, Mr. Sallinger? Igen. A kábítószer-kereskedőket, gyerekmegrontókat, fegyvercsempészeket, terroristákat. Rosenberg nagyra becsüli az ilyen embereket. Szerencsétlen és becsapott gyermekeinek tekinti őket, akiket meg kell védenie. Sallinger azon igyekezett, hogy úgy tűnjön, méltatlankodása jogos és indokolt. És az ön tudós véleménye szerint mit kellene tenni ezekkel az emberekkel? Egyszerű a válasz. Igazságos tárgyalás egy jó ügyvéddel, aztán igazságos és gyors fellebbezés, végül pedig ha bűnösök, büntessék meg őket. Sallinger veszedelmesen közel járt ahhoz, hogy úgy beszéljen, mint egy rendpártijobboldali, ez pedig főbenjáró bűnnek számított a Tulane joghallgatói között. Callahan karba tette a kezét. Folytassa, kérem. Sallinger csapdát sejtett, de nem hagyta abba. Nem volt vesztenivalója.

16 Arra gondolok, hogy már egy halom olyan ügyet elolvastunk, amelyekben Rosenberg megpróbálta átírni az alkotmányt, hogy megtalálja a módját annak, miként lehet a bizonyítékok felhasználását megtiltani, és a nyilvánvalóan bűnös vádlott szabadon elsétálhasson. Ettől majdnem felfordul az ember gyomra. Rosenberg úgy véli, az összes börtön kegyetlen, borzalmas hely, és ezért, az alkotmány nyolcadik módosításának értelmében, minden elítéltet szabadon kell bocsátani. Hála a jó égnek, most már kisebbségben van, egyre zsugorodó kisebbségben. Ön meg van elégedve a Legfelsőbb Bíróság eszmei irányultságával, Mr. Sallinger? Callahan egyszerre mosolygott és táncolta a homlokát. Bizony meg. Maga talán egyike azoknak az átlagos, férfiasán határozott, középutas amerikai hazafiaknak, akik azt kívánják, hogy a vén disznó haljon meg álmában? Innen-onnan halk kuncogás hallatszott a teremből. Most már biztonságosabb volt nevetni. Sallingernek több esze volt annál, mint hogy őszintén válaszoljon. Ezt senkinek sem kívánnám mondta, szinte már zavarban. Callahan újra járkálni kezdett. Nos, köszönöm, Mr. Sallinger. Mindig nagy élvezettel hallgatom a megjegyzéseit. Mint mindig, most is megtudhattuk öntől, hogyan vélekedik egy laikus a jogról. A nevetés most már jóval hangosabb volt. Sallinger elvörösödött arccal húzta magát össze a székén. Callahan nem mosolygott. Szeretném magasabb színvonalra emelni a társalgást. Nos, Miss Shaw, Rosenberg miért rokonszenvezik Mr. Nashsel? Az alkotmány második módosítása biztosítja az állampolgároknak a jogot, hogy fegyvert tartsanak. Rosenberg bíró számára ez szó szerint értendő és megkérdőjelezhetetlen. Semmiféle fegyvert nem lehet megtiltani. Ha Nash akar magának egy AK-47-est vagy egy kézigránátot vagy egy páncéltörőt, New Jersey állam nem hozhat olyan törvényt, amely meggátolja őt ebben. Egyetért vele? Nem, és nem vagyok egyedül a véleményemmel, Nyolc-egy arányban hozták meg a döntést. Senki sem fogadta el Rosenberg bíró álláspontját. Mi volt a többi nyolc bíró érvelése? Okfejtésük valójában meglehetősen kézenfekvő. Az államok nyomós okok alapján megtilthatják bizonyos fegyverek árusítását, illetve birtoklását. New Jersey állam érdekei többet nyomnak a latban, mint Mr. Nashnek az alkotmány második módosításában foglalt jogai. A társadalom nem engedheti meg az egyéneknek, hogy nagy teljesítményű fegyvereket tartsanak maguknál. Callahan figyelmesen nézte a lányt. Nem sok csinos lány hallgató volt a

17 Tulane-on, de amint ráakadt egyre, a tanár nyomban akcióba lépett. Az elmúlt nyolc esztendőben Callahan ugyancsak sikeresnek bizonyult. Többnyire könnyű dolga volt. Laza erkölcsű, szabadon gondolkodó nők érkeztek a jogi karra. Darby azonban más volt. Először az első tanév második félévében vette észre a lányt a könyvtárban, és egy hónapig eltartott, amíg sikerült meghívnia vacsorára. Ki írta a többségi véleményt? kérdezte a lánytól. Runyan. És maga egyetért vele? Igen. Szerintem ez egy meglehetősen egyszerű ügy. És akkor vajon mi történt Rosenberggel? Az a gyanúm, hogy gyűlöli a többi bírót. Ezek szerint csak a hecc kedvéért írja a különvéleményeit. Gyakorta igen. Egyre kevésbé védhető álláspontot képvisel. Vegyük például a Nash-ügyet. Egy Rosenberg-féle liberálisnak a fegyverviselés engedélyeztetésének kérdése egyszerű. Akár ő is írhatta volna a többségi véleményt, és tíz évvel ezelőtt ő is írta. A Fordice kontra Oregon-ügyben, 1977-ben jóval szűkebben értelmezte az alkotmány második módosítását. Következetlensége már szinte kínos. Callahan megfeledkezett a Fordice-ügyről. Azt akarja mondani, hogy Rosenberg bíró szenilis? Mint az előző ütésektől még kótyagos bokszoló, Sallinger betántorgott az utolsó menetre. Már teljesen elment az esze, és ezt a tanár úr is jól tudja. Még ön sem tudja megvédeni az ő különvéleményeit. Nem mindig, Mr. Sallinger, de rajtam kívül ott van a bíró úr is. A teste igen, de az agya már nem működik. Tud lélegezni, Mr. Sallinger. Na persze, egy oxigénpalackkal. Állandóan oxigént kell pumpálni az orrába. Azért ez mégis számít, Mr. Sallinger. Ő az utolsó a nagyszerű, legendás bírók közül és még mindig lélegzik. Jobb lenne, ha odatelefonálna, hogy meggyőződjön róla. Sallinger elhalkult a mondat végére. Eleget beszélt. Nem is, már túl sokat. Lehajtotta a fejét, miközben a tanár meredten rábámult. A füzete fölé görnyedt és azon kezdett tűnődni magában, vajon miért is mondta ezt. Callahan még egyszer ránézett a fiúra, aztán járkálni kezdett. Tényleg másnaposság gyötörte. HÁROM

18 Külsőre olyan volt, mint egy farmer: szalmakalapban, tiszta kezeslábasban, szépen vasalt khakiszínű ingben és csizmában. Dohányt rágott és a móló alatti sötét vízbe köpködött. A bagót is úgy rágta, mint egy farmer. Kisteherautója, bár új modell volt, meglehetősen lestrapált és koszlott benyomást keltett, rajta észak-carolinai rendszámtábla. Mintegy százméternyire parkolt a homokban, a móló túlsó végénél. Hétfő volt október első hétfője és éjfél; a farmernek az volt a dolga a következő harminc percben, hogy várakozzon a sötétben, a hűvös időben, az elhagyatott mólón, miközben tűnődve rágja a bagót, a korláton pihenteti a karját és fürkésző tekintettel pásztázza a tengert. Egyedül volt, ahogy számított is rá. Így volt megtervezve. Ez a móló mindig elhagyatott ilyen tájban. Az egy-két arra vetődő autó fényei fel-felvillantak a part mentén, de ebben az órában a fények sohasem álltak meg. A farmer a tengeren villódzó, távoli vörös és kék fényeket figyelte. Az órájára pillantott anélkül, hogy megmozdította volna a fejét. A kövér felhők alacsonyan úsztak az égen, s így nehéz volt észrevenni bármilyen járművet is, amíg az a mólóhoz nem ér. Így volt megtervezve. A teherautó nem észak-carolinai volt, ahogy a farmer sem. A rendszámtáblát egy Druham környéki roncstelepen álló kamionról lopták le. A kisteherautót Baton Rouge-ban kötötték el". A farmernek egyik lopáshoz sem volt semmi köze. Profi volt, a piszkos munka valaki másra maradt. Húszperces várakozás után egy sötét tárgy kezdett a móló irányába sodródni. Tompa, halk motorzümmögést lehetett hallani, ami aztán egyre jobban felerősödött. A tárgy láthatóvá vált: valamiféle kisebb motoros csónak közeledett, egy terepszínű ruhába öltözött férfi alakja görnyedt a motor fölé. A farmer egyetlen mozdulatot sem tett. A zümmögés elhallgatott és a fekete gumicsónak lefékezett a nyugodt vízben, harminc méterre a mólótól. Gépkocsik fényei egyik irányból sem suhantak végig a part mentén. A farmer lassú mozdulattal az ajkai közé tett egy cigarettát, meggyújtotta, kettőt szippantott belőle, aztán elhajította a csónak felé. Mit szív? kérdezte a férfi a csónakból. Látta a korlátnak támaszkodó farmer körvonalait, az arcát azonban nem láthatta. Lucky Strike-ot felelte a farmer. Hülyéknek való játék ez a jelszavasdi. Vajon még hány fekete gumicsónak úszik pontosan ebben az időpontban, pont ennek az ódon mólónak az irányába? Ostobaság az egész, de mégis mennyire fontos. Luke? hallatszott a csónak felől. Sam? kérdezett vissza a farmer. A férfit Khamelnek hívták, nem Samnek, de ez a név is jó lesz a következő öt percre, mialatt kiköti a

19 csónakját. Khamel nem válaszolt, nem is várták el tőle; gyorsan beindította a motort és a móló széle mentén a part felé irányította a csónakot. Luke a mólón követte. A kisteherautónál találkoztak anélkül, hogy kezet ráztak volna egymással. Khamel elhelyezte fekete Adidas táskáját kettejük közt az ülésen, és a teherautó megindult a part mentén. Luke vezetett, Khamel dohányzott; tökéletesen semmibe vették egymást. Szemeik nem mertek találkozni. Khamel arca, a nagy szakállnak, a sötét szemüvegnek és a fekete magasnyakú pulóvernek köszönhetően, vészjósló benyomást keltett, de lehetetlen volt felismerni. Luke nem is akarta látni. Amellett, hogy fogadnia kellett a tengeren érkezett idegent, megbízatásának az is része volt, hogy ne nézzen rá a férfire. Ez nem is volt olyan nehéz. Ez az arc kilenc országban állt körözés alatt. Amikor Manteónál keresztülhajtottak a hídon, Luke újabb Lucky Strike-ra gyújtott és leszögezte magában, hogy már találkozott ezzel a férfivel. Rövid, de tökéletesen időzített találkozás volt a római repülőtéren, öt vagy hat évvel ezelőtt, amennyire Luke vissza tudott emlékezni. Nem mutatkoztak be egymásnak. Egy mosdóban történt. Luke, aki akkor egy kifogástalan megjelenésű amerikai üzletemberként jelent meg, elhelyezett egy csukabőrből készült aktatáskát áfáinál, a mosdó mellett, ahol kényelmes tempóban tisztogatta a kezét és a táska hirtelen eltűnt. Sikerült egy pillantást vetnie a férfire, erre a Khamelre, efelől Luke most már megbizonyosodott a visszapillantó tükörben. Harminc perccel később az aktatáska felrobbant a nigériai brit nagykövet lábai között. A láthatatlan testvéri szövetségben elhangzó óvatos suttogások révén Luke gyakorta hallott Khamelről, akinek sok neve és arca volt, és sok nyelven beszélt; a bérgyilkosról, aki villámgyorsan végezte el a munkát és nem hagyott maga után nyomot; az önmagával szemben igényes bűnözőről, aki az egész világon pusztított, de nem lehetett a nyomára akadni. Amint észak felé hajtottak a sötétben, Luke besüppedt az ülésbe és megpróbálta felidézni magában a történeteket, amelyeket utasáról hallott. A terrorizmus bámulatos hőstettei. Ott volt a brit nagykövet. A tizenhét izraeli katona csapdába ejtését 1990-ben a nyugati parton Khamel számlájára írták. Ő volt az egyetlen gyanúsítottja a gazdag német bankár és családja ellen elkövetett 1985-ös bombamerényletnek. Az a szóbeszéd járta, hogy ezért a munkáért hárommilliót kapott készpénzben. A legtöbb titkosszolgálati szakértő véleménye szerint ő állt a pápa elleni 1981-es gyilkossági kísérlet hátterében. De hát végül is szinte az összes felderítetlen terroristatámadással és merénylettel Khamelt vádolták. Ez meglehetősen könnyű volt, hiszen senki sem volt biztos abban, hogy egyáltalán létezik.

20 Ez izgalomba hozta Luke-ot. Khamel most arra készül, hogy amerikai földön lépjen akcióba. Célpontjai ugyan ismeretlenek voltak Luke előtt, de afelől semmi kétsége nem maradt, hogy fontos emberek vére fog folyni. A lopott kisteherautó hajnalban lefékezett a Harmincegyedik és az M utca sarkán Georgetownban. Khamel felkapta a táskáját és szó nélkül kiszállt. Sétált néhány sarkot keleti irányba, a Four Seasons Szállodáig, a hallban vett egy Postot és közönyös ábrázattal felment a lifttel a hetedik emeletre. Pontban negyed nyolckor bekopogtatott a folyosó végén lévő szoba ajtaján. Igen? kérdezte odabentről egy ideges hang. Mr. Snellert keresem mondta Khamel lassan, tökéletes amerikai angolsággal, miközben hüvelykujjával eltakarta a kukucskálót. Mr. Snellert? Igen, Edwin F. Snellert. Az ajtógomb nem nyikordult meg, nem fordult el és az ajtó nem nyílt ki. Néhány másodperc eltelte után egy fehér boríték csúszott ki az ajtó alatt. Khamel felemelte. Rendben mondta elég hangosan ahhoz, hogy Sneller vagy bárki, aki odabent van, meghallja. A következő szoba közölte vele Sneller. Várom a hívását. Úgy hangzott, hogy a férfi amerikai. Luke-kal ellentétben ő nem látta Khamelt és igazából nem is vágyott rá. Luke most már kétszer is megnézhette és nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy még életben van. Khamel szobájában két ágy volt és egy asztal az ablak közelében. A redőnyt teljesen lehúzták, a napsugarak nem szűrődhettek be. Khamel letette a táskáját az egyik ágyra, a két vastag aktatáska mellé. Odasétált az ablakhoz, kikukucskált, majd a telefonhoz lépett. Én vagyok az közölte Snellerrel. Mondjon valamit a kocsiról. Az utcán parkol. Sima, fehér Ford, connecticuti rendszámmal. A kulcsok ott vannak az asztalon. Sneller lassan beszélt. Lopott? Természetesen, de tiszta. A repülőtéren fogom hagyni nem sokkal éjfél után. Azt akarom, hogy semmisítsék meg, világos? Remek angolsággal beszélt. Pontosan ilyen utasításokat kaptam. Rendben. Sneller válasza tömör volt. Ez nagyon fontos, világos? A kocsiban fogom hagyni a fegyvert. A fegyverek golyókat hagynak maguk után, a járókelők megnézik a kocsikat, ezért nagyon fontos, hogy semmisítsék meg a kocsit és mindent, ami benne van. Megértette?

21 Pontosan ilyen utasításokat kaptam ismételte Sneller. Nem nagyon volt a kedvére ez az előadás. Maga sem volt újonc a gyilkolás mesterségében. Khamel leült az ágy szélére. A négymilliót egy héttel ezelőtt kaptam meg. Hozzá kell tennem: egynapos késéssel. Most itt vagyok Washingtonban és sürgősen meg akarom kapni a következő hárommilliót. Még déli tizenkettő előtt táviratilag átutaljuk. Ez volt a megállapodás. Ez igaz, de engem nem nyugtat meg ez a megállapodás. Egy napot késtek, elfelejtette? Ez irritálta Snellert, és mivel a bérgyilkos a szomszéd szobában volt, s nem készült arra, hogy kijöjjön onnan, megengedhette magának, hogy válasza kicsit bosszúsnak hangozzék. Ez a bank hibája volt, nem a miénk. Ez viszont Khamelt irritálta. Remek. Azt akarom, hogy a maguk bankja, amint kinyit, táviratilag utalja át a hárommilliót a zürichi számlára. Körülbelül két óra múlva lesz a nyitás. Ellenőrizni fogom. Rendben. És nem szeretném, hogy bármilyen probléma is felmerüljön, miután elvégeztem a munkát. Huszonnégy órán belül Párizsban leszek, onnan pedig egyenesen Zürichbe megyek. Azt akarom, hogy a pénz ott várjon rám, amikor megérkezem. Ott lesz a pénz, ha elvégzi a munkát. Khamel elmosolyodott. A munkát éjfélre elvégzem, Mr. Sneller. Feltéve, ha pontos információkat kaptam maguktól. A jelenlegi helyzet szerint pontosak. És ma semmiféle változásra nem lehet számítani. Az embereink kint vannak az utcán. Minden benne van a két aktatáskában: térképek, tervrajzok, menetrendek és a szerszámok meg felszerelések, amiket kért. Khamel a háta mögött álló aktatáskára pillantott. Jobb kezével megdörzsölte a szemét. Pihennem kell mormogta a kagylóba. Huszonnégy órája nem aludtam. Sneller nem tudta, mit feleljen erre. Rengeteg idő volt még, és amennyiben Khamel pihenni akar, akkor Khamel természetesen pihenhet. Tízmilliót fizetnek neki. Akar enni valamit? kérdezte Sneller zavartan. Nem. Hívjon fel három óra múlva, pontosan fél tizenegykor. Khamel letette a kagylót és végignyúlt az ágyon. Az utcák csöndesek és üresek voltak az őszi ülésszak második napján. A bírók a bíróságon töltötték egész napjukat, az egyik ügyvédet hallgatták meg a másik után, amint azok a bonyolult és meglehetősen unalmas ügyekben

22 érveltek. Rosenberg a nap nagy részét átaludta. Rövid időre magához tért, amikor a texasi főügyész azt magyarázta: egy bizonyos elmebeteg halálraítéltet gyógyszeres kezelés alá kell vetni, hogy agya megvilágosodjon, mielőtt megkapja a halálos injekciót. Hogyan lehet kivégezni, ha szellemileg sérült, kérdezte Rosenberg hitetlenkedve. Könnyedén, felelte a főügyész Texasból, hiszen gyógyszerek segítségével befolyásolni lehet a betegségét, így aztán kap egy szúrást, amitől normális lesz, aztán kap egy másikat, amitől meghal. Mindez nagyon szépen, az alkotmány betűjének megfelelően elvégezhető. Rosenberg néhány rövidke percig dagályos és elégedetlenkedő szónoklatot tartott, de aztán elszállt az ereje. Kisméretű tolószéke jóval alacsonyabban volt, mint nyolc kollégájának masszív bőrtrónja. Rosenberg meglehetősen szánalmas benyomást keltett. Az elmúlt esztendőkben olyan volt, mint a tigris, könyörtelen ragadozó, még a legdörzsöltebb ügyvédeket is sarokba szorította. De ma már nem. A bíró elkezdett motyogni, aztán elbóbiskolt. A főügyész megvető gúnnyal rápillantott, és folytatta. A nap utolsó ügyének a tárgyalása közben Rosenberg horkolni kezdett. Runyan főbíró rámeredt kollégájára. Jason Kline elértette a pillantást. Lassan hátrahúzta a tolókocsit a bírói sortól, aztán ki a tárgyalóteremből. Gyorsan végigtolta a hátsó folyosón. Az irodájában a bíró visszanyerte az eszméletét, bevette a piruláit, és közölte Kline-nal, hogy haza akar menni. A férfi értesítette az FBI-t, és másodpercekkel később Rosenberget begurították az alagsorban parkoló csukott teherautó hátuljába. Két FBI-ügynök feszülten figyelt. Az ápoló, Frederic rögzítette a tolókocsit, és a Legfelsőbb Bíróság rendőrségének a tisztje, Ferguson, becsúszott a kormánykerék mögé. A bíró egyetlen FBIügynököt sem engedett a maga közelébe. Követhették őt a kocsijukban, figyelhették a házát az utcáról, és még szerencsésnek is mondhatták magukat, hogy sikerült ilyen közel kerülniük. Rosenberg nem bízott a rendőrökben, és az is holtbiztosnak tűnt, hogy nem bízott az FBI-ügynökökben sem. Nem volt szüksége védelemre. Georgetownban, a Volta Streeten a teherautó lefékezett, aztán hátramenetben ráhajtott egy kocsifeljáróra. Frederic, az ápoló és Ferguson, a rendőr gyengéden betolták a bírót a házba. Az ügynökök az utcáról figyeltek a fekete, állami kocsiból. A ház előtt ápolt gyep húzódott, az autó alig néhány méternyire volt a bejárati ajtótól. Majdnem négy óra volt. Egy-két perccel később Ferguson kénytelen volt elhagyni a házat, és váltott néhány szót az ügynökökkel. Hosszú viták után, egy héttel ezelőtt Rosenberg végül beadta a derekát és megengedte Fergusonnak, hogy délutáni hazaérkezése után csöndben átvizsgálja az összes emeleti és földszinti szobát. Ezután Fergusonnak távoznia kellett, de pontban este tízkor visszatérhetett,

23 hogy helyet foglaljon a hátsó ajtó előtt, és egészen reggeli hatig ott üljön. Senki más, csak Ferguson tehette meg ezt, de a férfinek már elege volt a túlórából. Minden rendben közölte az ügynökökkel. Az a gyanúm, hogy tízkor visszajövök. Még él? érdeklődött az egyik ügynök. Szokásos kérdés volt. Attól tartok, hogy igen. Ferguson kimerültnek látszott, miközben odasétált a teherautóhoz. Frederic kövérkés, gyenge férfi volt, de Rosenberg ápolásához nem is volt szüksége erőre. Miután nagyjából elrendezte a párnákat, kiemelte Rosenberget a tolószékből és óvatosan ráfektette a kanapéra, ahol az öregember mozdulatlanul fog heverni a következő két órában, miközben szundikál és a tévét nézi. Frederic készített magának egy sonkás szendvicset, tányérra tett néhány süteményt, és a konyhaasztalnál átlapozta a National Equirert. Rosenberg hangosan motyogott valamit és csatornát váltott a távirányítóval. Pontosan hét órakor az asztalra került a vacsorája: csirkeleves, főtt krumpli, párolt hagyma; szívbetegeknek való eledel. Rosenberg ragaszkodott hozzá, hogy egyedül egyen és ez nem volt valami szép látvány. Frederic közben tévét nézett. Majd később takarítja fel a koszt. Kilenckor az öregember már megfürdetve, köpenybe öltöztetve, pokrócokba burkolva feküdt az ágyon, amely egy keskeny, összecsukható, halványzöld színű, katonai kórházba való darab volt, kemény matraccal, nyomógombokkal és lehajtható rácsokkal, amelyek Rosenberg követelésének megfelelően mindig lent maradtak. Az ágy a konyha mögötti szobában volt, amelyet a bíró harminc éven keresztül dolgozószobaként használt, egészen az első szívinfarktusáig. A helyiségnek most kórházjellege volt, fertőtlenítő és a fenyegetően közeledő halál szagától bűzlött. Az ágy mellett nagyméretű asztal állt, rajta kórházi lámpa és legalább húsz üvegcse orvosság. Mindenfelé vastag, súlyos jogi könyvek sorakoztak rendezett halmokban. Az asztal közelében, egy elnyűtt, lehajtható támlájú karosszékben ült az ápoló, és egy tény vázlatból olvasott fel. Egészen addig tart a felolvasás, amíg meg nem hallja a horkolást ez volt a szokásos esti szertartás. Lassan és hangosan olvasott fel minden szót Rosenbergnek, aki mereven, mozdulatlanul feküdt, de figyelt. Egy olyan eset tényvázlata volt, amelyben majd ő írja a többségi véleményt. Egy ideig minden szóra teljes figyelmével összpontosított. Egy óra olvasás után Frederic elfáradt, a bíró pedig kezdett elszenderedni. Felemelte a kezét, aztán lehunyta a szemét. Az ágyon lévő gombbal tompította a lámpa fényét. Majdnem teljesen sötét lett a szobában. Frederic hátradőlt, és ő is becsukta a szemét. Rosenberg horkolt. Már nem fog sokáig horkolni...