Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Kar Filológiai és Interkulturális Kommunikáció Intézet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Kar Filológiai és Interkulturális Kommunikáció Intézet"

Átírás

1 Angol Nyelvi Alapvizsga Az Angol Nyelvi Alapvizsga a vizsgázók négy nyelvi alapkészségben (beszéd- és íráskészség, hangzóés olvasott szöveg értése) való jártasságát, valamint nyelvhelyességét méri. A vizsga ennek megfelelően 5 részből áll. 1. Olvasott szöveg értése Az olvasott szöveg értésének felmérése négy részből áll. Mindegyik rész egy-egy szöveget és a hozzá tartózó szövegértési feladatot tartalmaz. Egy részhez több rövid szöveg is tartozhat. A kérdések száma 35. A szöveg típusa lehet hirdetés, levél, kitalált történet, információhordozó (brosúra, használati utasítás, kézikönyv, stb.), újságcikk, beszámoló. A feladat megoldására rendelkezésre álló idő 75 perc. Feleletválasztós egymáshoz rendelés: a vizsgázónak ki kell választania a megfelelő címet/(összefoglaló) mondatot és párosítani azt a szöveg bekezdésével. A feladat azt méri, hogy a vizsgázók képesek-e felismerni a szöveg/bekezdés lényegét, fő mondanivalóját. Feleletválasztás: a vizsgázónak négy lehetőség közül kell kiválasztania a megfelelő választ a szövegre vonatkozó állításra/kérdésre. A feladat a szöveg részleteinek megértését méri, beleértve a szövegből kiolvasható hozzáállást, személyes véleményt is. Hiányos szöveg kiegészítése: a vizsgázónak ki kell választania a szövegből kiemelt mondatot/bekezdést és kiegészíteni a szöveg hiányzó részét. A feladat azt méri, hogy a vizsgázók képesek-e felismerni a szöveg szerkezetét, a szövegalkotás folyamatát. Feleletválasztós egymáshoz rendelés, feleletválasztás: a vizsgázónak meg kell találni egy adott információ helyét a szövegben. Ez lehet egy hosszú, összefüggő szöveg, vagy több rövid szöveg együttese. A feladat azt méri, hogy a vizsgázó képes-e egy adott információt megtalálni a szövegben. 2. Íráskészség Az íráskészség felmérése két részből áll. Az első rész minden vizsgázó számára kötelező, a második részben négy lehetőség közül egyet kell választani. Lehetséges feladattípusok: levél, újságcikk, beszámoló, elbeszélés, irányított fogalmazás adott céllal és adott olvasó (célcsoport) számára, stb. A feladat megoldására rendelkezésre álló idő 90 perc. Feladatok: 1. kötelező feladat: meghatározott szituációban megadott szempontok alapján történő szövegalkotás - hivatalos vagy baráti - levél (tranzakciós szöveg) írása. A levél funkciója lehet tájékoztatás, információ kérése, panaszlevél, módosítás, visszajelzés kérése. A levél terjedelme szó. 2. választható feladat: a vizsgázó négy feladat közül választhat. A feladattípusok a következők: Fogalmazás (esszé, érvelésre épülő fogalmazás, stb.) újságcikk hivatalos levél, pályázat baráti levél beszámoló rövid elbeszélés/történet Az írásmű terjedelme szó. 3. Nyelvhelyesség A nyelvhelyesség felmérése öt részből áll. A kérdések száma 65. A feladat megoldására rendelkezésre álló idő 75 perc.

2 1. Hiányos szöveg kiegészítése feleletválasztással: a vizsgázó négy lehetőség közül (A, B, C és D) választja ki a megfelelőt a hiányzó szöveg kiegészítésére. A kérdések száma 15. A feladat elsősorban a vizsgázó szókincsét méri. 2. Nyílt végű hiányos szöveg kiegészítése: a vizsgázónak (általában) egy szóval kell kiegészíteni a hiányos mondatot/szöveget. A kérdések száma 15. A feladat a vizsgázó nyelvtani, nyelvhasználati ismereteit és szókincsét méri. 3. Mondatátalakítás kulcsszóval: a vizsgázónak úgy kell átalakítania az eredeti mondatot, hogy annak jelentése ne változzon, és a megadott kulcsszó változtatás nélkül szerepeljen benne. A mondat eleje és vége adott, a vizsgázó kettő-öt szóval egészíti ki azt, a kulcsszóval együtt. A kérdések száma 10. A feladat a vizsgázó nyelvtani, helyesírási és központozási ismereteit és szókincsét méri. Pl. My brother is too young to drive a car. not My brother..drive a car. A hiányzó rész kiegészíthető az alábbiak szerint: My brother is not old enough to drive a car. 4. Hibaazonosítás: a vizsgázónak el kell dönteni, hogy a 15 sorból álló szöveg egyes sorai tartalmaznak-e hibát vagy nem. A feladat elsősorban a vizsgázó nyelvtani ismereteit méri. 5. Szóképzés: a vizsgázónak ki kell egészíteni a hiányos szöveget a (zárójelben) megadott szó megfelelően képzett alakjával. A kérdések száma 10. A feladat elsősorban a vizsgázó szókincsét méri. 4. Hangzó szöveg értése A hangzó szöveg értésének felmérése négy részből áll. Mindegyik rész egy kétszer meghallgatható hangzó szöveget és a hozzá tartozó feladatot tartalmaz. A szövegeket anyanyelvi és nem anyanyelvi beszélők szólaltatják meg, különböző dialektusban, akcentussal, életszerű környezetben. A kérdések száma 30. A hangzó szöveg lehet telefonbeszélgetés, beszámoló, instrukció, előadás, hírek, közérdekű hirdetés, reklám, beszéd, anekdota, beszélgetés, interjú, rádiójáték, vetélkedő. A feladat megoldására rendelkezésre álló idő körülbelül 40 perc. Feleletválasztás: a rövid, kb. 30 másodperces szövegek meghallgatása után a vizsgázónak 8 kérdésre 3 lehetőség közül kell kiválasztani a megfelelő választ. A feladat elsősorban azt méri, hogy a vizsgázók képesek-e felismerni a hallott szöveg lényegét, fő mondanivalóját, de a beszélőre vonatkozó adatok, érzelmek, attitűd megértését is méri. Jegyzetkészítés, hiányos táblázat, szöveg vagy mondat kiegészítése: a vizsgázó maximum három szóval egészíti ki a hiányos részeket a hallott, kb. 3 perces szöveg alapján. A kérdések száma 10. A feladat a hallott szöveg részleteinek megértését méri, illetve azt, hogy a vizsgázó képes-e egy adott információt megtalálni a hallott szövegben. Feleletválasztós egymáshoz rendelés: a vizsgázó öt rövid, kb. 30 másodperces, egymással témájában vagy funkciójában összefüggő szöveget hall öt különböző beszélő előadásában. A vizsgázó hat lehetséges állítás közül dönti el, melyik beszélőhöz melyik állítás tartozik. A kérdések száma 5. A feladat elsősorban azt méri, hogy a vizsgázók képesek-e felismerni a hallott szöveg lényegét, fő mondanivalóját, de a beszélőre vonatkozó adatok, érzelmek, attitűd megértését is méri. Egymáshoz rendelés, két- vagy háromféle válasz: a feladattípus változhat, de minden esetben két- vagy háromféle válasz közül választhat a vizsgázó. Ez lehet igaz-hamis, igen-nem, illetve három lehetséges választ (A, B vagy C) megengedő feleletválasztás. A kérdések száma 7. A feladat a hallott szöveg részleteinek megértését méri, illetve azt, hogy a vizsgázó képes-e egy adott információt megtalálni a hallott szövegben. 5. Beszédkészség A beszédkészség felmérése négy részből áll. A vizsga két vizsgázóval, két vizsgáztató előtt folyik. A vizsgáztatók egyike beszélgetőtársként irányítja a beszélgetést, kérdéseket tesz fel és információt, végszót

3 ad a vizsgázók számára, valamint értékeli a vizsgázókat. A másik vizsgáztató kizárólag az értékelésben vesz részt, a beszélgetésbe nem kapcsolódik be. A szóbeli vizsga időtartama kb. 16 perc. 1. rész: bevezető kérdések: a vizsgázó a vizsgáztató kérdései alapján saját magáról, személyes, múltbeli élményeiről, jövőbeli terveiről beszél kötetlen, természetes formában. Az 1. rész időtartama 3 perc. Az 1. részt nem értékeljük. 2. rész: önálló témakifejtés: a vizsgázó lehetőséget kap arra, hogy rövid (kb. 1 perc) gondolkodás után 1 percig megszakítás nélkül beszéljen egy adott témáról, melyet vizuális segédanyagok és szóbeli utasítások alapján fejt ki. A feladat célja: a képek tartalmának összehasonlítása és szembeállítása, véleményalkotás, személyes élmények, attitűd kifejezése a témával kapcsolatban. A vizsgázó megjegyzést fűzhet a vizsgázótársának önálló témakifejtésében elhangzott állításokra, de nem szakíthatja meg társát. A 2. rész időtartama 6 perc 3. rész: társalgás, vita (együttműködés a két vizsgázó között): a két vizsgázó közösen oldja meg a feladatot, vizuális segédanyagok és szóbeli instrukciók alapján. Információkat és véleményt cserélnek, egyetértenek vagy vitatkoznak, javaslatokat tesznek, kezdeményeznek és elutasítanak a feladat közös megoldása érdekében. Sokkal inkább az együttműködésen van a hangsúly, nem a megoldáson. A vizsgázók képesek kell hogy legyenek az együttműködésre, ezért ennek a feladatnak a sikeres megoldásához az osztálytermi pár- és csoportmunka kiváló előkészítést jelent. A 3. rész időtartama 3 perc. 4. rész: társalgás három résztvevővel: a vizsgáztató kérdéseket tesz fel a vizsgázóknak a 3. részben megvitatott témával kapcsolatban. A vizsgázóknak lehetőségük van véleményük részletes kifejtésére, egyetértésre vagy további vitára. A 4. rész időtartama 4 perc. Amennyiben a vizsgázók száma páratlan, az egyik (utolsó) szóbeli vizsga nem kettő, hanem három vizsgázó részvételével zajlik. A vizsga folyamata nem változik, de az időtartama 16 percről 23 percre módosul.

4 Értékelés Az Angol Nyelvi Alapvizsga 1, 3. és 4. részének javítása megoldókulcs alapján történik. A helyes válasz feladattól függően 1 vagy 2 pontot ér. Az Íráskészség (2. vizsgarész) értékelésekor az alábbi szempontokat vesszük figyelembe: 1. tartalom 25% 2. regiszter 10% 3. nyelvhelyesség 25% 4. szerkesztés 10% 5. szövegkohézió 15% 6. általános nyelvi szint 15% Összesen: 100% A Beszédkészség (5. vizsgarész) esetében a 2, 3. és 4. feladatrészt külön értékeljük. A beszédkészség értékelésekor az alábbi szempontokat vesszük figyelembe: 1. véleményalkotási képesség 2. interaktív kommunikáció (kivétel 2. feladatrész) 3. nyelvhelyesség 4. általános nyelvi szint: szókincs, kiejtés, intonáció Feladatrészenként részletezve: 2. feladatrész: 1. véleményalkotási képesség 10% 3. feladatrész: 1. véleményalkotási képesség 5% 2. interaktív kommunikáció 10% 4. feladatrész: 1. véleményalkotási képesség 5% 2. interaktív kommunikáció 10% Összesen: 100% Az elért vizsgapontok értékelése: Az egyes vizsgarészekben elért pontokat részenként 20%-ra konvertáljuk és összesítjük. Az Angol Nyelvi Alapvizsga akkor sikeres, ha a vizsgázó összesített eredménye eléri a 60%-ot. A vizsga sikerének további feltétele, hogy minden egyes vizsgarészből 40% felett teljesítsen a vizsgázó, azaz vizsgarészenként 20%-ból minimum 8%-ot elérjen. A százalékos eredmény érdemjegyre konvertálása: 100%-90% jeles (5)

5 89%-80% jó (4) 79%-70% közepes (3) 69%-60% elégséges (2) 59% alatt elégtelen(1) Nyugat-magyarországi Egyetem Sikertelen vizsga esetén a teljes Angol Nyelvi Alapvizsga megismétlendő. Az utóvizsga rendjét a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat határozza meg. Szombathely, március 10. NyME- Anglisztika Intézeti Tanszék

Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Filológiai és Interkulturális Kommunikáció Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Filológiai és Interkulturális Kommunikáció Intézet Angol Nyelvi Alapvizsga Az Angol Nyelvi Alapvizsga a vizsgázók négy nyelvi alapkészségben (beszéd- és íráskészség, hangzóés olvasott szöveg értése) való jártasságát, valamint nyelvhelyességét méri. A vizsga

Részletesebben

ANGLISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA

ANGLISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA ANGLISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA Az anglisztika szak létesítési dokumentuma szerint: a záróvizsgára bocsátás feltétele egy sikeres szakdolgozat, a kritérium jellegű záróvizsga két részből áll: egy

Részletesebben

6 + 2 kakukktojás. 16 100 perc. 1 + 3 variáció. 32 60 perc

6 + 2 kakukktojás. 16 100 perc. 1 + 3 variáció. 32 60 perc A C szint Magyarországon a felsőfoknak felel meg. A vizsga írásbeli és szóbeli részére egymás után, azonos napon kerül sor. A vizsga során nem lehet szótárt használni. A vizsgán ceruzával kell írni. A

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör

Részletesebben

A mérés tárgya A feladatok leírása Max. pont Idő Olvasott szöveg 1.1 Általános szövegértési feladat. Címek hozzárendelése. összefüggő szöveghez.

A mérés tárgya A feladatok leírása Max. pont Idő Olvasott szöveg 1.1 Általános szövegértési feladat. Címek hozzárendelése. összefüggő szöveghez. TELC Vizsgaleírás A mérés tárgya A feladatok leírása Max. pont Idő Olvasott szöveg 1.1 Általános szövegértési értése feladat. Címek hozzárendelése összefüggő szöveghez. 1.2 Szövegértési feladat felelet-

Részletesebben

Vélemény kifejtése, érvelés és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 3 Nyelvtan 3 Összesen 9 Harmadik feladat (Önálló témakifejtés)

Vélemény kifejtése, érvelés és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 3 Nyelvtan 3 Összesen 9 Harmadik feladat (Önálló témakifejtés) Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Általános útmutató

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Általános útmutató Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Általános útmutató A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Az első, a második és a harmadik

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgás - interakció kezdeményezés

Részletesebben

Tájékoztató a középfokú nyelvvizsgákról. Nyelvvizsgakövetelmények és leírások

Tájékoztató a középfokú nyelvvizsgákról. Nyelvvizsgakövetelmények és leírások Tájékoztató a középfokú nyelvvizsgákról VIZSGAÉRTÉKELÉS, SIKERES VIZSGA 2017. februártól akkor sikeres a komplex vizsga, ha a vizsgázó az írásbeli és a szóbeli vizsgarészen összesen eléri a 60%-ot (198

Részletesebben

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat/interjú: három témakör interakció kezdeményezés

Részletesebben

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás

Részletesebben

Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához

Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Feladattípus Értékelés szempontjai Pontszámok Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat: - egy témakör részletes megbeszélése - interakció

Részletesebben

KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Általános jellemzok FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegíto beszélgetés 1. Társalgási feladat: három témakör interakció kezdeményezés nélkül 2. Szituációs feladat: interakció a vizsgázó

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontok szerint adható maximális pontszámot mutatja.

A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontok szerint adható maximális pontszámot mutatja. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák alapján történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon

Részletesebben

EMELT SZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Feladatonként értékeljük Jártasság a témakörökben Szókincs, kifejezésmód Nyelvtan

EMELT SZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Feladatonként értékeljük Jártasság a témakörökben Szókincs, kifejezésmód Nyelvtan Általános jellemzok EMELT SZINT FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁMOK Bemelegíto beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat egy témakör részletes megbeszélése interakció kezdeményezés nélkül

Részletesebben

Vizsgainformációk. Vizsgadíjak. Külön írásbeli vizsga. Külön írásbeli vizsga

Vizsgainformációk. Vizsgadíjak. Külön írásbeli vizsga. Külön írásbeli vizsga Euro angol és német Vizsgainformációk Komplex vizsga (írás- és szóbeli együtt) Vizsgadíjak Külön írásbeli vizsga Külön szóbeli vizsga B1-Alapfok 24 900 Ft 17 900 Ft 15 900 Ft B2-Középfok 28 500 Ft 21 900

Részletesebben

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

KITEX NYELVVIZSGA FELÉPÍTÉS

KITEX NYELVVIZSGA FELÉPÍTÉS KITEX NYELVVIZSGA FELÉPÍTÉS Alapfok Alapfok,szóbeli Beszédértés: I d tartam : 35 perc. Maxim um 18 pont. A vizsgázók anyanyelvi beszél k három, körülbelül 1,5-2 perces idegen nyelv közlését (párbeszéd,

Részletesebben

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK SZAKNYELVI VIZSGÁJÁRÓL A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK SZAKNYELVI VIZSGARENDSZER a Budapesti Corvinus Egyetem nyelvvizsgaközpontja által kifejlesztett

Részletesebben

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Francia nyelv A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott

Részletesebben

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Szlovén nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM 1. Társalgás - interakció kezdeményezés nélkül Feladatonként értékeljük: Jártasság a témában, az interakció

Részletesebben

II. Nemes Tihamér TIT-iXam Középiskolai Idegennyelvi Verseny

II. Nemes Tihamér TIT-iXam Középiskolai Idegennyelvi Verseny Nemes Tihamér TIT-iXam Középiskolai Idegennyelvi Verseny A Békéscsabai Szakképzési Centrum Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma és a TIT, Körösök Vidéke Egyesület

Részletesebben

CORVINUS NYELVVIZSGAKÖZPONT Corvinus Általános Nyelvvizsga

CORVINUS NYELVVIZSGAKÖZPONT Corvinus Általános Nyelvvizsga CORVINUS NYELVVIZSGAKÖZPONT 2016. Vizsgázói visszajelzések A VIZSGÁZTATÓK KEDVESEK, SEGÍTÕKÉSZEK, A VIZSGÁZÓ LEGJOBB TUDÁSÁT HOZZÁK A FELSZÍNRE. A VIZSGÁK AZ ELÉRHETÕ MINTÁKNAK MEGFELELÕEK VOLTAK, ÍGY

Részletesebben

VIZSGALEÍRÁS. Nyelvvizsga elnevezése. Nyelvvizsga típusa és nyelve. Nyelvvizsga szintjei. Elérhetőségek

VIZSGALEÍRÁS. Nyelvvizsga elnevezése. Nyelvvizsga típusa és nyelve. Nyelvvizsga szintjei. Elérhetőségek VIZSGALEÍRÁS Nyelvvizsga elnevezése LanguageCert IESOL (Reading and Writing) írásbeli nyelvvizsga LanguageCert IESOL (Listening and Speaking) szóbeli nyelvvizsga Nyelvvizsga típusa és nyelve A Vizsgaközpont

Részletesebben

Értékelési szempont. A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 2 Nyelvtan 1 Összesen 6

Értékelési szempont. A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 2 Nyelvtan 1 Összesen 6 Összefoglaló táblázatok az emelt szintű vizsga értékeléséhez A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. Postai cím: 8201 Veszprém, Pf: 415. Intézményi azonosító: FI 34533 Adószám: 18916948-2-19 OTP Bank 11748007-20102269 Tel.: +36-88-542-700

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához A középszintű szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK SZAKNYELVI VIZSGÁJÁRÓL A NEMZETKÖZI K APCSOLATOK SZAKNYELVI VIZSGARENDSZER a Budapesti Corvinus Egyetem nyelvvizsgaközpontja által kifejlesztett

Részletesebben

Célnyelvi mérés a 6., 8. és a 10. évfolyamon Tartalmi keret

Célnyelvi mérés a 6., 8. és a 10. évfolyamon Tartalmi keret Célnyelvi mérés a 6., 8. és a 10. évfolyamon Tartalmi keret 2014. december Célnyelvi mérés 10. évfolyamon Tartalmi keret Jogi szabályozás A 2014/2015. tanév rendjét szabályozó 35./2014. (IV.30.) EMMI rendelet

Részletesebben

Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához

Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Az emelt szintű szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott

Részletesebben

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv. Általános jellemzők

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv. Általános jellemzők Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés. 1. Vita: adott témakörhöz

Részletesebben

NÉMET NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA

NÉMET NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA NÉMET NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 117 pont 33 pont 120 pont 30 pont

Részletesebben

LEXINFO ALAPFOKÚ VIZSGÁK. szóbeli feladatok

LEXINFO ALAPFOKÚ VIZSGÁK. szóbeli feladatok feladatok LEXINFO ALAPFOKÚ VIZSGÁK szóbeli feladatok (236) szakmai tárgyú általános beszélgetés A vizsgázó a vizsgáztatóval általános bevezet beszélgetést folytat, célja a bemelegítés és kapcsolatteremtés.

Részletesebben

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

OLASZ NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA

OLASZ NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA OLASZ NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 117 pont 33 pont 120 pont 30 pont

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA

ÉLŐ IDEGEN NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA ÉLŐ IDEGEN NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 117 pont 33 pont 120 pont 30

Részletesebben

ANGOL NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA

ANGOL NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA ANGOL NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 117 pont 33 pont 120 pont 30 pont

Részletesebben

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM OECONOM EGYNYELVŰ GAZDASÁGI SZAKNYELVI VIZSGÁJÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM OECONOM EGYNYELVŰ GAZDASÁGI SZAKNYELVI VIZSGÁJÁRÓL TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM OECONOM EGYNYELVŰ GAZDASÁGI SZAKNYELVI VIZSGÁJÁRÓL Az OECONOM GAZDASÁGI SZAKNYELVI VIZSGARENDSZER a Budapesti Corvinus Egyetem nyelvvizsgaközpontja által kifejlesztett

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM OECONOM GAZDASÁGI SZAKNYELVI VIZSGÁJÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM OECONOM GAZDASÁGI SZAKNYELVI VIZSGÁJÁRÓL TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM OECONOM GAZDASÁGI SZAKNYELVI VIZSGÁJÁRÓL Az OECONOM GAZDASÁGI SZAKNYELVI VIZSGARENDSZER a Budapesti Corvinus Egyetem nyelvvizsgaközpontja által kifejlesztett és

Részletesebben

EMELT SZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

EMELT SZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon alapul. Minden feleletet ezen

Részletesebben

FRANCIA NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA

FRANCIA NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA FRANCIA NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 117 pont 33 pont 120 pont 30 pont

Részletesebben

Készítette: Örmény Katalin szaktanácsadó

Készítette: Örmény Katalin szaktanácsadó Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet. A 100/1997. (VI. 13.) Kormányrendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról hatályos 2017. január 2-ától.

Részletesebben

LEXINFO vizsgák részletes bemutatása Érvényes: 2011.09.15-től

LEXINFO vizsgák részletes bemutatása Érvényes: 2011.09.15-től XNFO vizsgák részletes bemutatása Érvényes: 2011.09.15-től z a vizsgázó, aki bármelyik államilag elismert nyelvvizsgarendszerben az ország bármelyik vizsgahelyén 2009. január 2. után nyelvvizsgát tesz,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ 1. ÉVFOLYAM FRANCIA MINOR SZAKOS NYELVI ALAPVIZSGÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ AZ 1. ÉVFOLYAM FRANCIA MINOR SZAKOS NYELVI ALAPVIZSGÁRÓL TÁJÉKOZTATÓ AZ 1. ÉVFOLYAM FRANCIA MINOR SZAKOS NYELVI ALAPVIZSGÁRÓL Általános tudnivalók A nyelvi alapvizsgán kizárólag azok a hallgatók fogadhatók, akik teljesítették a Francia nyelvfejlesztés 3, 4,

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Francia nyelv A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon alapul. Minden feleletet ezen

Részletesebben

idegen nyelvi mérés 2017

idegen nyelvi mérés 2017 Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Készítette: Ziegler Ursula idegen nyelvi mérés 17 17. május.-án országos szintén került sor az idegen nyelvi mérésre. Nálunk a 6.

Részletesebben

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az idegen nyelv érettségi vizsga célja Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó

Részletesebben

Angol Nyelvvizsga Gyakorló Tesztgyűjtemény

Angol Nyelvvizsga Gyakorló Tesztgyűjtemény Király Mónika Angol Nyelvvizsga Gyakorló Tesztgyűjtemény Alapfok 4. Hallott szöveg értése - alapfokú nyelvvizsgára készülőknek Kedves Nyelvtanuló! Az Angol Nyelvvizsga Gyakorló Tesztgyűjtemény sorozatban

Részletesebben

Zöld Út gazdasági nyelvvizsga

Zöld Út gazdasági nyelvvizsga Zöld Út gazdasági nyelvvizsga Vizsgaleírás ALAPFOK (0 + kb. 12 ) FÕ NYELVI KÉSZSÉG olvasott értése: 1 gazdasági illetve mezőgazdasági + 1 közös (környezet) SZÖVEGFAJTA, MÛFAJ funkcionális, informatív,

Részletesebben

II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA

II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 117 pont 33 pont 120 pont 30 pont A vizsgán használható

Részletesebben

DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM

DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 9. sz. függeléke OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2017. június 06. Hatálybalépés ideje: 2017. szeptember

Részletesebben

Kürt Alapítványi Gimnázium JAVÍTÓ-, KÜLÖNBÖZETI ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK RENDJE

Kürt Alapítványi Gimnázium JAVÍTÓ-, KÜLÖNBÖZETI ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK RENDJE Kürt Alapítványi Gimnázium JAVÍTÓ-, KÜLÖNBÖZETI ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK RENDJE Jogszabályi háttér: A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. -ának (A nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista) 3. bekezdésének

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Francia nyelv

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Francia nyelv A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Francia nyelv A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

Értékelési szempont A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 3 Nyelvtan 2 Összesen 8

Értékelési szempont A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 3 Nyelvtan 2 Összesen 8 Összefoglaló táblázatok a portugál nyelv középszintű szóbeli vizsga értékeléséhez A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja középszinten.

Részletesebben

SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelet szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Egyetem Nyelvvizsgaközpont. Tájékoztató szeptember 27.

Budapesti Gazdasági Egyetem Nyelvvizsgaközpont. Tájékoztató szeptember 27. Budapesti Gazdasági Egyetem Nyelvvizsgaközpont Tájékoztató 2017. szeptember 27. A GAZDASÁGI KOMMUNIKÁCIÓ egynyelvű vizsgarendszer bemutatkozik Diplomához elfogadják? Minden gazdaságtudományok képzési terület

Részletesebben

Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához

Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ezek a skálák tartalmazzák az értékelés szempontjait,

Részletesebben

Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere.

Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere. Országos Próbanyelvvizsga Rendszer Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere. Az OPR a következőkben szeretné

Részletesebben

Angol Nyelvvizsga Gyakorló Tesztgyőjtemény

Angol Nyelvvizsga Gyakorló Tesztgyőjtemény Király Mónika Angol Nyelvvizsga Gyakorló Tesztgyőjtemény Alapfok 4. Hallott szöveg értése - alapfokú nyelvvizsgára készülıknek Kedves Nyelvtanuló! Az Angol Nyelvvizsga Gyakorló Tesztgyűjtemény sorozatban

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsga szabályzata

A tanulmányok alatti vizsga szabályzata A tanulmányok alatti vizsga szabályzata 1. Iskolánkban az alábbi tanulmányok alatti vizsgákat szervezzük: osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga. 2. Hatálya kiterjed az intézmény valamennyi

Részletesebben

Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc

Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc 12. osztály Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc Szóbeli: társalgás, szituációs feladat, önálló témakifejtés (maximum 15 perc

Részletesebben

NYELVISKOLA. angol középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás)

NYELVISKOLA. angol középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás) NYELVISKOLA angol középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam (54 órás) Cél: A kurzus a középfokú (B2) nyelvvizsgára, illetve az ennek megfelelő emelt szintű érettségire készít fel. A tanfolyam végén

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A GDF INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁHOZ

TÁJÉKOZTATÓ A GDF INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁHOZ TÁJÉKOZTATÓ A GDF INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁHOZ A felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2012. szeptember 1-jén hatályba lépő 107. -a értelmében az állami mentesség az intézmény döntése és a törvényben

Részletesebben

NYELVISKOLA. francia középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás)

NYELVISKOLA. francia középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás) NYELVISKOLA francia középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam (54 órás) Cél: A kurzus a középfokú (B2) nyelvvizsgára, illetve az annak megfelelő emelt szintű érettségire készít fel. A tanfolyam végén

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés 2. A tantárgy neve:

Részletesebben

Osztályvizsga Évfolyam: 8. osztály Írásbeli Időtartam 90p Nyelvi feladatlap

Osztályvizsga Évfolyam: 8. osztály Írásbeli Időtartam 90p Nyelvi feladatlap A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR NYELVBŐL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 45p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga értékelése:

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés,. levelező 2. A tantárgy

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése

Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Lovassy-László-Gymnasium Pedagógiai Program Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése 2013. T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS FOGALMAK... 1 2. VIZSGAIDŐSZAKOK...

Részletesebben

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20 Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

A Petőfi Sándor Gimnázium értékelési kézikönyve. Érvényes 2011. szeptember 1-től

A Petőfi Sándor Gimnázium értékelési kézikönyve. Érvényes 2011. szeptember 1-től A Petőfi Sándor Gimnázium értékelési kézikönyve Érvényes 2011. szeptember 1-től I. HUMÁN-ESZTÉTIKAI MUNKAKÖZÖSSÉG Értékelési szempontok: Az értékelést az alábbi tantárgyak osztályozásakor vesszük figyelembe:

Részletesebben

OKTATOTT IDEGEN NYELV

OKTATOTT IDEGEN NYELV Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat. Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

információinak megértése n terjedelmű szóköz nélkül szó terjedelmű interjú interjú tájékoztató tájékoztató

információinak megértése n terjedelmű szóköz nélkül szó terjedelmű interjú interjú tájékoztató tájékoztató PROFEX Jogi és közigazgatási szaknyelv - KER szintjeihez illesztett részletes leírás Beszédértés KÜSZÖB SZINT (B 1) KÖZÉPSZINT (B 2) HALADÓSZINT (C 1) lassú beszédtempójú narratív szöveg tényszerű átlagosnál

Részletesebben

Angol nyelv. A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: A szószámra vonatkozó szabályok részletezése

Angol nyelv. A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: A szószámra vonatkozó szabályok részletezése Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Angol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben

Részletesebben

5-6. évfolyam. Kommunikációs szándékok:

5-6. évfolyam. Kommunikációs szándékok: 5-6. évfolyam Az 5-6. évfolyamon folytatódó nyelvoktatás legfontosabb célja a tanulók célnyelvi kommunikatív kompetenciájának további fejlesztése. Ez továbbra is szoros kölcsönhatásban történik az adott

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OROSZ NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés, levelező 2. A tantárgy

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A GDF INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁHOZ

TÁJÉKOZTATÓ A GDF INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁHOZ TÁJÉKOZTATÓ A GDF INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁHOZ A felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2012. szeptember 1-jén hatályba lépő 107. -a értelmében az állami mentesség az intézmény döntése és a törvényben

Részletesebben

ORVOSI SZAKNYELVI ECL NYELVVIZSGA

ORVOSI SZAKNYELVI ECL NYELVVIZSGA CONSORTIUM FOR THE ECL CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN FOREIGN LANGUAGES FOR MEDICAL PURPOSES ORVOSI SZAKNYELVI ECL NYELVVIZSGA VIZSGASPECIFIKÁCIÓ PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Idegen Nyelvi Titkárság H-7633 Pécs,

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK VIZSGASZINTEK TÉMAKÖR. 1. Személyes vonatkozások,

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK VIZSGASZINTEK TÉMAKÖR. 1. Személyes vonatkozások, ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi vizsga általános

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELV. Érettségi vizsga. Emelt szint

ÉLŐ IDEGEN NYELV. Érettségi vizsga. Emelt szint 17. Az R. Mellékletének ÉLŐ IDEGEN NYELV fejezete és az azt követő szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép: ÉLŐ IDEGEN NYELV A vizsgakövetelmény minden élő idegen nyelv érettségi vizsgájának részletes

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés, levelező 2. A tantárgy

Részletesebben

II. A VIZSGA LEÍRÁSA

II. A VIZSGA LEÍRÁSA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Emelt szint 120 perc 15 perc 240 perc 30 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot működtető

Részletesebben

Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc

Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc 11. osztály Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc Szóbeli: társalgás, szituációs feladat, önálló témakifejtés (maximum 15 perc

Részletesebben

ELTE Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék

ELTE Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék A diszlexiás gyermekek angol nyelvi készségeinek vizsgálata Kormos Judit és Mikó Anna ELTE Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék A kutatás háttere Keveset tudunk arról, miben különbözik a diszlexiás és

Részletesebben

BGF idegenforgalmi, pénzügyi, üzleti nyelvvizsga

BGF idegenforgalmi, pénzügyi, üzleti nyelvvizsga BGF idegenforgalmi, pénzügyi, üzleti nyelvvizsga Vizsgaleírás ALAPFOK Írásbeli 1. írott szöveg értése: 20 pont 40 perc Egy-két, összesen 1500-1800 n terjedelmű idegen nyelvű szöveg alapján a vizsgázó a

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS KÖZÉPISKOLA

HUNYADI JÁNOS KÖZÉPISKOLA ANGOL NYELV OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA 1 9. ÉVFOLYAM A vizsga részei írásbeli szóbeli Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 70 pont 30 pont vizsga: Az írásbeli összetevői: olvasáskészség,

Részletesebben

EMELT SZINT ÍRÁSKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Értékelési szempontok

EMELT SZINT ÍRÁSKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Értékelési szempontok A feladat I. Összefoglaló táblázat az értékelési szempontokról Értékelési szempontok A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése Hangnem, az olvasóban keltett benyomás Szövegalkotás Szókincs,

Részletesebben

Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Angol nyelv

Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Angol nyelv Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Angol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben

Részletesebben

ÁLLAMILAG ELISMERT ANGOL, NÉMET

ÁLLAMILAG ELISMERT ANGOL, NÉMET NYELVISKOLA ÉS NYELVVIZSGA-CENTRUM E-000491/2014 ÁLLAMILAG ELISMERT ANGOL, NÉMET EGY- ÉS KÉTNYELVŰ NYELVVIZSGA Diplomához, felvételihez, nyelvpótlékhoz vagy csupán a sikerélményért! Coventry House Nyelviskola

Részletesebben