AZ OKJ VIZSGARENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSA:

Átírás

1 Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés- és művelődéstudományi Doktori Program Tantárgy: Kutatási szeminárium II. Oktató: Prof. Dr. Kozma Tamás AZ OKJ VIZSGARENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSA: EGY ORSZÁGOS KUTATÁS TANULSÁGAI Témavezetők: Prof. Dr. Kozma Tamás - Dr. Erdei Gábor Készítette: Tőzsér Zoltán I. évfolyam, Ph.D. hallgató Debrecen 2009/10. II. félév 1

2 ABSZTRAKT Az Országos Képzési Jegyzék alapján megvalósuló képzések és vizsgák a április 1-től életbe lépett jogszabályi változások [1/2006 (II. 17.) OM rendelet] következtében mind tartalmilag, mind szerkezetileg alapjaiban változtak meg. A legfontosabb újítások - a moduláris felépítés, és a munkaerő-piaci viszonyokhoz jobban illeszkedő szakképzés megteremtése, valamint a kompetencia alapú képzési szerkezet implementálása - kihatottak a szakmai vizsgáztatás gyakorlatára. Dolgozatunkban arra keressük a választ, hogy az OKJ-t és annak vizsgarendszerét érintő jogszabályi módosítások hogyan, milyen módon érintették, befolyásolták a vizsgarendszer működését, annak dinamikáját. Ennek megfelelően előbb - a szakirodalomra támaszkodva - az elméleti kereteket vázoljuk fel, majd, a regisztrált OKJ vizsgabizottsági elnökök körében végzett, országos kutatásunk eredményeit elemezzük és értelmezzük. Úgy gondoljuk, hogy kutatásunk eredményei hasznosnak bizonyulnak mind a szakképzés, mind a felnőttképzés területén. TÁRGYSZAVAK: Országos Képzési Jegyzék, szakképzés, moduláris képzés és vizsga, kompetencia alapú képzés és vizsga, vizsgarendszer ABSTRACT: Our research EXA (Examinations of Adult Education), aims to have a closer look at how the National Register of Qualification (OKJ) changed in 2006, when new regulations and rules were passed in the examination system. The most important changes were the implementation of the module system and the competence-based qualification system, which influenced the system of vocational examinations. Our paper focuses on the impact of these changes on the system of vocational examinations. First we present the theoretical framework of the research by discussing the major findings of the literature on vocational education training. Secondly, we present and analyse the results of our national research, which is unique in the way it explores a relatively blank spot of vocational education training. We reckon that the results of the survey will provide valuable information in the field of vocational education training and that of adult education as well. KEY WORDS: National Register of Qualification, vocational education training, module-based qualification and exam, competence-based qualification and exam, system of examination. 2

3 I. BEVEZETÉS, AVAGY A KUTATÁS 1 AKTUALITÁSA Az Országos Képzési Jegyzék alapján megvalósuló képzések és vizsgák a április 1-től életbe lépett jogszabályi változások [1/2006 (II. 17.) OM rendelet] következtében mind tartalmilag, mind szerkezetileg alapjaiban változtak meg. A legfontosabb újítások - a moduláris felépítés, és a munkaerő-piaci viszonyokhoz jobban illeszkedő szakképzés megteremtése, valamint a kompetencia alapú képzési szerkezet implementálása - kihatottak a szakmai vizsgáztatás gyakorlatára. Dolgozatunkban arra keressük a választ, hogy az OKJ-t és annak vizsgarendszerét érintő jogszabályi módosítások hogyan, milyen módon érintették, befolyásolták a vizsgarendszer működését, annak dinamikáját. E kérdés megválaszolását több dimenzió mentén gondoljuk megragadhatónak, amelyek a munkában részletes kifejtésre kerülnek. Az alapvetően három nagyobb szerkezeti egységre tagolható dolgozatban előbb az elméleti kereteket mutatjuk be két fejezetben, majd az empirikus kutatás két fázisának (az interjús és az országos, kérdőíves kutatás) eredményeit dolgozzuk fel. Az elméleti háttér során előbb a szakképzés rendszerét és jogi szabályozását tekintetjük át röviden, majd pedig az államilag elismert szakképesítéseket tartalmazó 1993-ban a szakképzési törvénnyel (az évi LXXVI. törvény) létrehozott OKJ rendszerét és jelentőségét mutatjuk be. Ezt követően sorra vesszük azokat az okokat, amelyek szükségessé tették az OKJ megreformálása, majd pedig az OKJ vizsgarendszerét érintő legfontosabb jogszabályokat soroljuk fel, hangsúlyozva 1/2006 (II. 17.) OM rendelet jelentőségét, amely alapvetően változtatta meg a képzési és a vizsgarendszert. A következő fejezetben ennek a rendeletnek a szakmai vizsgáztatásra gyakorolt hatásait elemezzük (a moduláris- és kompetencia alapú vizsgáztatást, valamint ezzel összhangban a munkaerő-piaci követelményekhez jobban alkalmazkodó kimeneti szabályozás megteremtését). A következő részben előbb az OKJ-s szakmai vizsgát definiáljuk, majd a szakmai vizsgáztatás folyamatát és általános szabályait tekintjük át, s végül pedig a vizsgán résztvevők feladatait. Az empirikus részben előbb, - a kutatás megalapozásaként és előkészítéseként végzett - interjús vizsgálatunk megállapításait és tapasztalatait adjuk közre, majd pedig az országos, kérdőíves felmérésünk mintavételét és kutatási eredményeit és az azokból levonható következtetéseket mutatjuk be. Legvégül, a kutatás főbb megállapításait és tanulságait összegezzük. Úgy gondoljuk, hogy kutatásunk eredményei hasznosnak bizonyulnak mind a szakképzés, mind a felnőttképzés területén. 1 Ezúton szeretnék köszönetet mondani témavezetőimnek, Prof. Dr. Kozma Tamásnak és Dr. Erdei Gábornak a kutatás előkészítésében, lefolytatásában, az elkészült dolgozat bírálatában nyújtott segítségükért, valamint emberi támogatásukért és bíztatásukért 3

4 II. A SZAKKÉPZÉS RENDSZERÉNEK ÉS JOGI SZABÁLYOZÁSÁNAK ÁTTEKINTÉSE Az Országos Képzési Jegyzék alapján megvalósuló képzések a szakképzés rendszerének részei, ugyanakkor - tekintve, hogy egyrészt a képzések jelentős része a felnőttképzés intézményeiben, felnőttképzési keretek között zajlik, másrészt, az esetek jelentős részében felnőtt korúak vesznek részt a különféle képzésekben, tanulási tevékenységekben, - egyben felnőttképzésről is beszélhetünk. Az OKJ rendszerét azonban döntően a szakképzés szempontjából vizsgálják, ezért mi is ezt a megközelítést alkalmazzuk és ebben a fejezetben előbb a szakképzés fogalmi és tartalmi jellemzőit tekintjük át, majd a szakképzést érintő legfontosabb törvényeket. II./ 1. A SZAKKÉPZÉS RENDSZERÉNEK RÖVID ÁTTEKINTÉSE A szakképzés definiálásának számos lehetősége létezik. A szakképzés tágabb értelmezését véve alapul azt mondhatjuk, hogy a szakképzés magában foglalja mindazokat az iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli képzéseket, amelyek a munkaerő-piacon elismert képesítéseket nyújtanak (Farkas 2009a, ). A szakképzés tehát meghatározott szakmára, foglalkozásra előkészítő elméleti és gyakorlati képzést jelent (Szép 2002, 485). A szakképzés egy újabb megfogalmazásban a szakmai tevékenység elsajátítására irányuló tanítási tanulási folyamat, mely szakmai vizsgával zárul (Lukács Modláné 2008, 64. p.). A szakképzést sokan az iskolarendszerű szakképzés, valamint az Országos Képzési Jegyzék keretében folyó szakképesítések körére szűkítik le. Ennek egyértelmű okai vannak, mivel hazánkban évtizedekig a szakképzés azonos volt az iskolarendszerű szakképzéssel, szakoktatással; az OKJ pedig az állam által elismert szakképesítéseket foglalta, illetve foglalja magában. Bár, hozzá kell tenni, hogy a vállalatokon belüli képzések is jelentősek voltak. A szakképzés tehát ebben az értelemben - az LXXVI. törvény által - az OKJ-ban meghatározott szakképesítések esetén a szakképesítésért felelős miniszter által meghatározott szakmai követelmények szerinti elméleti, gyakorlati és szakmai képzés. Szakképzés alatt tehát olyan iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli képzéseket értünk, amelyek az OKJ-ban szereplő szakképesítések megszerzését célozzák - állítja Farkas Éva (Farkas 2009a, 164). Az OKJ-s végzettség megszerzését célzó képzések tehát csak egy, de igen fontos és meghatározó elemei a szakképzés rendszerének. Az iskolarendszerű szakoktatás intézményei a szakiskolák, a speciális szakiskolák, a szakközépiskolák, a főiskolák és az egyetemek. Az iskolarendszeren kívüli szakképzés színterei a piaci jelleggel működő képzési vállalkozások és az állam által működtetett munkaerő-piaci intézmények, a non-profit szféra intézményei, a kamarák és a munkahelyek 4

5 (Farkas 2009a, 165). Ehhez természetesen hozzá kell tenni, hogy az évi közoktatási és szakképzési törvények hatályba lépése óta eltelt időszakban több alkalommal történt iskolaszerkezet változás, amely változások negatívan érintették az iskolarendszerű szakképzést. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a szakképző iskolák mellett megjelentek a felnőttképzési intézmények is, amelyek a szakképző iskolák konkurenciáiként léptek színre, (Farkas 2007, 121.) bár, egyértelmű, hogy egyben gazdagították is a rendszert. Továbbá, nemcsak iskolaszerkezet változások történtek ebben az időszakban, hanem ezzel párhuzamosan jogszabályi változások is, amelyek szintén kihatottak mind a szakképzésre, mind a felnőttképzésre. A szakképzés rendszerét, céljait és tartalmát - tekintve, hogy közvetlen kapcsolatban áll a gazdasággal a folyamatos és gyors ütemű változás jellemzi, amelyet részben a gyakorlat, részben az oktatáspolitika motivál. A jelenlegi magyar szakképzési rendszer rendkívül sokszínű és nehezen leírható (Farkas 2009a, 164. p.). (A szakképzés rendszeréről részletesen lásd. Benedek 2001, 2003; Farkas 2007, 2009; Forray 2004; Kozma 2006) II. /2. A SZAKKÉPZÉST ÉRINTŐ LEGFONTOSABB JOGSZABÁLYOK Hazánkban a szakképzés rendszerét, követelményeit és tartalmi kérdéseit négy alaptörvény szabályozza: 1.) az évi LXXIX. törvény a közoktatásról, 2.) az évi LXXVI. törvény a szakképzésről, 3.) a évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról, amely a szakképzés finanszírozási rendszerét teremti meg, és 4.) a évi CI. törvény a felnőttképzésről, valamint e törvények módosításai és további rendeletek (Farkas 2009a, 169). Az év mind a közoktatás, mind a szakképzés törvényi szabályozásának szempontjából mérföldkőnek tekinthető. A közoktatási törvény volt az első olyan törvény, amely arra vállalkozott, hogy az egész közoktatás intézményrendszerét átfogóan szabályozza. A közoktatási törvény 1996-os módosítása 16 éves korról 18 éves korra emelte a tankötelezettséget, ezzel a pályaválasztás időszaka is kitolódott. A szakképzési törvény a magyar szakoktatás első olyan törvénye, amely kimondta az első szakma megszerzéséhez kapcsolódó állami garanciák rendszerének fontosságát. A szakképzési törvény egyrészt a szakképzést folytató intézmények körét, másrészt a szakképzési tevékenységeket szabályozza. A törvény kiterjed mind az iskolarendszerben, mind az iskolarendszeren kívüli szakképzésekre (Farkas 2009a ). 5

6 III. AZ OKJ RENDSZERE ÉS JELENTŐSÉGE III./1. AZ OKJ FOGALMA ÉS FELÉPÍTÉSE Az államilag elismert szakképesítéseket tartalmazó Országos Képzési Jegyzéket a szakképzési törvény 1993-ban hozta létre. Az OKJ megalkotása óta a szakképzés egyik legfontosabb dokumentuma, ezért ebben a fejezetben ennek rendszerét és jelentőségét mutatjuk be. Az Országos Képzési Jegyzék megalkotása azért jelentős, mert az 1990-es évek elejéig működő Ágazati szakképzési jegyzék, Vállalati szakképzési jegyzék és az Országos szakképzési jegyzék kínálta meglehetősen szerteágazó rendszert áthatóvá és egységessé tette (Gyülingné 2007, 186). Ezzel az egységesítési folyamattal az OKJ az összes államilag elismert szakképesítést tartalmazza valamennyi elérhető szinten (ISCED 2-5), valamint szabályozza az OKJ s szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit. Az új szabályozás szerint az államilag elismert szakképesítések iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli szakképzésben való megszerzése egyaránt elfogadottá vált, bár bizonyos szakképesítések csak iskolarendszeren belül, vagy csak felnőttképzés keretében szerezhetőek meg (Farkas, p.). Az OKJ-ban szerepel a szakképzés azonosító száma, a szakképzés megnevezése, a hozzárendelt FEOR száma, a jegyzékbe kerülés éve, a kizárólag iskolai szakképzésben megszerezhető szakképzés megjelölése, a szakképesítés iskolarendszerű szakképzésben történő megszerzéséhez szükséges képzési időtartam, az elméleti és gyakorlati képzés %-os aránya, az iskolai és szakmai előképzettség megjelölése, a pálya, illetve szakmai alkalmasságok előírása, és a szakmai és vizsgáztatási követelményrendszer meghatározására feljogosított kamara megjelölése. Az OKJ egységes rendszerbe integrálja a korábban szakképesítési szintenként, iskolatípusonként külön jegyzékben (lásd. fent) szereplő szakképesítéseket. Az OKJ jelentős funkciója, hogy a képzési struktúra megfeleljen a gazdasági fejlődés igényeinek (Horváth 2002, 427). Az OKJ 4 szakmai területből és 21 szakmacsoportból tevődik össze, amelyek mögött bizottságok állnak, s ezek munkájában többek között részt vesznek az iskolafenntartók, a képzők, a gazdálkodó szervezetek és a minisztériumok képviselői. E bizottságok szakmai javaslataikkal hozzájárulnak az OKJ és az egyes szakmacsoportok tartalmi fejlesztéséhez. A szakképzési törvény évi módosítása megnevezte azt a 21 bizottságot, amelyeket az OKJ folyamatos fejlesztésére és korszerűsítésére hoztak létre. A 1/2006. (II. 17.) OM rendelet eredményeképpen az OKJ alapján megszerezhető szakképesítések száma is jelentősen átalakult. Míg a évi OKJ 812 szakképesítést tartalmazott, az új rendszerű OKJ 424 szakképesítést tartalmaz, amelyhez rész-, elágazó és 6

7 ráépülő szakképesítések is tartoznak, amely azt jelenti, hogy a 424 szakképesítéshez több mint 1300 szakképes-kimenet tartozik (Farkas 2009a, 179. p.). III./2. AZ OKJ VIZSGARENDSZERÉNEK MEGÚJÍTÁSA Az OKJ modernizációját kiváltó előzmények feltárása külön kutatás témája lehetne; ezen a helyen azonban csak a legfontosabb okokat vesszük számba. A változtatás előzményeként tartható számon a tartalmi fejlesztés elmaradása, megoldatlansága. Az OKJ-ban szerepelő valamennyi szakképesítés kimeneti követelményeit jogszabályok határozták meg. Ugyanakkor, ha a tartalmi követelmények nem egyeztek a munkaerő-piac elvárásaival, akkor egy államigazgatási eljárás keretében az adott szakképesítés vizsgakövetelményeit kellett átalakítani, de ez több hónapig is elhúzódhatott. A megoldás tehát nem lehetett más, mint egy új jogszabálynak a megalkotása vagy a korábbi jogszabály módosítása, ezáltal az adott szakképesítés az igények szerint alakult át. Tehát, a korábbi rendszer szabályozása nem volt megfelelő, ezért vált szükségessé az új szabályozás. Az átalakulás második oka az előzetes tudás, tanulmányi idő, vizsga beszámításának nehézségeiből adódott. A szakképesítések döntő részénél a vizsgák során nem lehetett figyelembe venni a vizsgázó előzetes tudását; és csak akkor lehetett felmenteni egyes vizsgarészek alól a vizsgázót, ha az adott szakképesítés vizsgakövetelménye taxatíve rámutatott egy másikra. Az új szabályozással bevezetésre kerülő moduláris felépítést ezt akarja ellensúlyozni és ezzel a tartalmi szabályozást fejleszteni (Nagy 2006: 26, 2007, 2008:15). A változtatások szükségességét továbbá, indokolta, hogy a szakképesítések száma magasabb volt, mint a foglalkozásoké; sok volt az átfedés az egyes képesítések tartalma között; munkaerő-piaci követelményeket nem tükröző (nem vagy kis létszámban oktatott) szakmákat is tartalmazott a jegyzék; létrejöttek olyan foglalkozások/munkakörök, melyekhez államilag elismert szakképesítések nem voltak illeszthetők, és végül a képzési tartalmak késve követték az új tudományos és technológiai eredményeket (Henczi 2007, 27. p.). Mindezen tényezők együttesen vezettek el az új rendszerű (2006. április 1-től hatályos) Országos Képzési Jegyzék kiadásához. III./3. AZ OKJ VIZSGARENDSZERÉT ÉRINTŐ LEGFONTOSABB JOGSZABÁLYOK ÁTTEKINTÉSE ÉS AZ 1/2006. (II. 17.) OM rendelet HATÁSA A VIZSGÁZTATÁS FOLYAMATÁRA. Ebben az alfejezetben az OKJ rendszerét 2006-ot követően- érintő legfontosabb jogszabályokat soroljuk meg, hangsúlyozva az [1/2006. (II. 17.) OM rendelet jelentőségét. Ezt követően pedig áttekintjük az 1/2006. (II. 17.) OM rendelet vizsgarendszerre gyakorolt 7

8 hatásait (modul-rendszerű és kompetencia alapú vizsgáztatás implementálása, valamint a munkaerő-piaci mobilitást segítő kimeneti szabályozás). II./3. 1. AZ OKJ VIZSGARENDSZERÉT ÉRINTŐ LEGFONTOSABB JOGSZABÁLYOK Az évi LXXVI. törvény által létrehozott Országos Képzési Jegyzék megalkotása óta folyamatos jogszabályi módosításokon ment keresztül. Ennek a folyamatnak az egyik legjelentősebb állomása, a április 1-től lépett életbe [1/2006. (II. 17.) OM rendelet], rendelet, amely alapjaiban változtatta meg az OKJ felépítését, tartalmát és szerkezetét valamint hatott ki a vizsgáztatás folyamatára. Az azóta eltelt időszakban több alkalommal [25/2006. (VI. 8.) OM rendelet; 10/2007. (II. 27.) SZMM rendelet; 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet, 35/2007. (XII. 21.) SZMM rendelet; 8/2008. (IV. 13.) SZMM rendelet; 9/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet, 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet, 19/2008. (XII. 4.) SZMM rendelet, 20/2008. (XII. 17.) SZMM rendelet, 18/2009. (IX. 10.) SZMM rendelet, 19/2009. (IX. 25.) SZMM rendelet] került sor ennek a jogszabálynak a módosítására annak érdekében, hogy a gazdaság elvárásainak a lehető legteljesebben megfelelő vizsgarendszert hozzanak létre, illetve szabályozzanak. Mégis, - véleményünk szerint - ez [1/2006. (II. 17.) OM rendelet] a változás tekinthető olyan mérföldkőnek a magyar szakképzés történetében, amely várhatóan évtizedekre meghatározza majd az államilag elismert szakképesítések rendszerét. II./3. 2. AZ 1/2006. (II. 17.) OM rendelet HATÁSA A VIZSGARENDSZER MŰKÖDÉSÉRE A megreformált OKJ legfontosabb elemei a modulrendszerű és kompetencia alapú (képzés és) vizsgáztatás megteremtése, valamint ezekkel összefüggésben a munkaerő-piaci követelményekhez igazodó (képzés és) vizsgarendszer megteremtése. Mindez összhangban van az élethosszig tartó tanulás (lásd. Budai 2000; Németh (é.n.), Óhidi 2006) igényével és gyakorlatával, tekintve, hogy aktív életszakaszunkban 5-7 szakmaváltásra kell felkészülnünk, vagyis, hogy 5-7 évente minden aktív állampolgárnak meg kell fordulnia a felnőttképzés rendszerében (Farkas, 2007, 99.). II./3.2.1.) MODULRENDSZERŰ VIZSGÁZTATÁS Az új rendszerű OKJ egyik legfőbb sajátossága, hogy a minden, a rendszerben szereplő szakképesítés véges számú, egymástól világosan megkülönböztethető követelménymodulból épül fel. A követelménymodulok az egyes szakképesítésekre jellemző kompetenciák egy-egy csoportját tartalmazzák (Nagy 2008, 17. p.). Farka Éva definíciója a következőket adja: A modul (követelménymodul) a szakképesítési követelményeknek olyan egysége, amely a szakképesítéseknek megfelelő foglalkozás / munkakör tevékenységeinek részeként határozható meg. Az egyes szakképesítések - az új 8

9 OKJ alapján- véges számú, egymástól jól megkülönböztethető modulból épülnek fel. A modulrendszer azt a célt szolgálja, hogy ha valaki rendelkezik egy adott szakképesítéssel, de azzal nem tud elhelyezkedni, csak egy másikkal, akkor a modulrendszer teremti meg a lehetőséget, hogy egy átképzés során már csak a különbséget, vagyis a másik szakképesítés kiegészítő kompetenciáit kelljen elsajátítania. A modulrendszer legnagyobb előnye, hogy segítségével kiszűrhetőek az egyes szakképesítések tartalma közötti ismétlések, átfedések és párhuzamosságok. A szakképesítések közül számosban van ún. közös modul, amit azt jelenti, hogy ezeknek a moduloknak a tartalma megegyezik mindegyik szakképesítésben, vagyis ezáltal az átképzés vagy a továbbképzés rövidebb idő alatt válik lehetővé, tekintve hogy a korábban megtanult modulokat nem kell még egyszer elsajátítani és vizsgázni belőle, és az előzetesen megszerzett tudás így beszámítható a későbbi tanulási folyamatba. (Farkas 2009a, 180. p.) A moduláris jellegű szakképzés és vizsgáztatás a 2006-os jogszabályi módosításokat követően még csak bizonyos (a Térségi Integrált Szakképző Központok keretében a gépészeti és a kereskedelmi-marketing) szakmacsoportok esetében indult meg, azonban 2008-től valamennyi szakmacsoportban mind az iskolarendszerű, mind az iskolarendszeren kívüli szakoktatás-és képzés esetén bevezetésre került a moduláris és kompetenciaalapú szakképzési szerkezet. II./3.2.2.) KOMPETENCIA ALAPÚ VIZSGÁZTATÁS Az új rendszerű OKJ másik kulcsfogalma a kompetencia alapú (képzés és) vizsgáztatás gyakorlatának bevezetése. Kérdés: Hogyan értelmezik a kompetencia fogalmát a szakemberek és mindez hogyan befolyásolja a szakmai vizsgáztatás folyamát? A kompetencia olyan fogalom, amelynek számtalan értelmezési dimenziója létezik. A felnőttképzési törvény például a következőképpen definiálja a kompetenciát (...) a személy ismereteinek, készségeinek, képességeinek, magatartási, viselkedési jegyeinek összessége, amely által képes lesz egy meghatározott feladat eredményes teljesítésére. (2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről). Az NSZFI munkatársai - az új OKJ fejlesztése során - a kompetencia fogalmát két szempontból vizsgálták. Egyrészt az ún. feladatprofil oldaláról, amelyek olyan feladat-listák, amelyek, amely egy-egy munkakör, foglalkozás feladataihoz szükséges mindennapi aktivitását tartalmazzák. Másrészt, a tulajdonságprofit oldaláról, amelyek olyan tulajdonság-listák, amelyek egy-egy munkakörhöz, foglalkozáshoz tartozó feladat ellátásához szükségesek. A tulajdonságokat alapvetően négy csoportba rendezték: a szakmai, a módszer, a társas és a személyes tulajdonság csoportjaiba. 9

10 Mindezekből tehát, levonható az a következtetés, hogy a kompetencia fogalmát megközelíthetjük úgy, hogy milyen cselekvésre képes egy személy (feladatprofil), és úgy is, hogy megadjuk, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik (tulajdonságprofil). Egy kompetenciaprofil megadásának tehát két dimenziója létezik: a feladatprofil és a tulajdonságprofil (Nagy 2008, 20.). A szakmai vizsgák lefolytatás során pedig arra törekednek összhangban a kompetencia alapú képzéssel -, hogy a vizsgázónak azokat a kompetenciát (mind a tulajdonságprofil, mind a feladatprofil oldaláról) mérjék fel és értékeljék, amelyekre várhatóan szüksége lesz az adott szakképzés megszerzését követő munkába állásakor. II./3.2.3.) MUNKAERŐ-PIACI MOBILITÁST ELŐSEGÍTŐ KIMENETI SZABÁLYOZÁS Az új OKJ-nak a modularizáció és a kompetenciaalapú (képzés és) vizsgáztatás bevezetése mellett volt még egy harmadik célja is: munkaerő-piaci mobilitásának az elősegítése, amelyet a rész-szakképesítések, a ráépülő szakképesítések és az elágazó szakképesítések rendszerének bevezetése teremtett meg. A rész-szakképesítések alkotják a szakmai képesítések legkisebb egységét, amely önmagában egy munkakör betöltésére jogosít, a munkaerő-piac által elismert, többnyire egyszerű munkatevékenység végzésére szóló alkalmasságot bizonyít. Az iskolarendszerű szakképesítések esetében a szakképzést folytató intézmény célja, hogy a tanuló teljes szakképesítéseket szerezzen meg, ugyanakkor a tanuló dönthet úgy is, hogy részszakképesítést szerez az iskolarendszerű képzést követően abban az esetben, ha nincs birtokában mindazoknak a kompetenciáknak, amelyek egy teljes szakképesítést megszerzéséhez szükségesek. Egy további lehetőség az ún. ráépülő szakképesítés megszerzése, amely főként azokban az esetekben válik szükségessé, ha valakinek a munkájához magasabb szintű ellátására van szüksége. A ráépülő szakképesítés lényege, hogy ugyanazon a területen folytatja az illető a tanulmányait csak magasabb szinten, vagyis a ráépülő szakképesítés az alap-szakképesítésre épül rá és az illetőnek csak azt az egy-két modult kell elvégeznie, amely számára az alapszakképesítéshez viszonyítva többlettudást hoz. Szintén új eleme az OKJ-nak az ún. elágazó szakképesítés bevezetése is, amely az előzőekhez hasonlóan munkakör betöltésére jogosít. Ennek lényege, hogy az elágazó szakképesítésben több közös modul van, és ez az, ami megkönnyíti az átképzést. Az elágazó szakképesítésnek az a lényege, hogy önmagában nem szerezhető meg, hanem csak elágazásaiban, de mivel sok azonosság van a modulok tartalma között, így a másik szakképesítés is könnyebben szerezhető meg (Farkas 2009a, p.). 10

11 III./ 3.3 A MEGÚJULT OKJ ALAPJÁN FOLYÓ SZAKMAI VIZSGÁZTATÁS Ebben az alfejezetben előbb az OKJ-s szakmai vizsgát definiáljuk, majd a szakmai vizsgáztatás folyamát és általános szabályait tekintjük át. III./ ) A SZAKMAI VIZSA ÉS A VIZSGÁZTATÁS FOLYAMATA Szakmai vizsga alatt az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképesítés megszerzésére szervezett állami vizsgát értjük. Ennek célja, hogy megállapítsa, hogy a vizsgázó birtokában van e azoknak a követelménymoduloknak, vagy pontosabban kifejezve kompetenciáknak, amelyeket a szakmai- és vizsgakövetelmények előírnak. A vizsgakövetelmények sikeres teljesítését követően a vizsgázó szakképesítést, vagy részszakképesítést igazoló dokumentumot kap. A szakmai vizsgák szervezőinek köréhez tartoznak egyrészt a szakképzést folytató intézmények, másrészt azok az intézmények, amelyek szakmai vizsgák szervezéséhez engedéllyel rendelkeznek. A szakképzés folyamatának lezárásakor kerül sor a szakmai vizsga lebonyolítására (Lukács Modláné 2008, p.). A korábbi (2006. április 1. előtti) vizsgaszabályzat alapján történő szakmai vizsgáztatás három (írásbeli, szóbeli és gyakorlati) vizsgarészből állt. Az írásbeli és a szóbeli vizsgarészek esetén a vizsgázók teljesítményének mérése hacsak a szakmai és vizsgakövetelmény másképp nem rendelkezett a szakképzésért felelős miniszter által központilag kiadott tételek alapján történt, míg a gyakorlati vizsgarészen a vizsgarész alapja a vizsgaszervező által kiadott feladatok sora volt. A szakmai vizsgáztatás rendszere ugyanakkor jelentős mértékben megváltozott a 20/2007. (V. 21. ) SZMM rendelet értelmében. A rendelet által megvalósításra került új típusú vizsgáztatás olyan új fogalmakat vezetett be, mint a vizsgarend, a vizsgaszervezési és lebonyolítási szabályzat, valamint a vizsgaprogram. Vizsgarend alatt azt a dokumentumot értjük, amelyet a szakmai vizsgát szervező intézmény készít, és amelyet a vizsgaelnök fogad el. Ennek lényege, hogy tartalmazza és meghatározza a szakmai vizsga, illetve vizsgarészek térbeli és időbeli koordinátáit. A vizsgaszervezési és lebonyolítási szabályzat egy olyan, - a vizsgabizottság által elfogadott - dokumentum, amely magában foglalja az adott szakmai vizsgára vonatkozó szabályokat (bizottsági tagok közötti munkamegosztást, ellenőrzési felelősséget stb.). Végül, a vizsgaprogram pedig egy olyan dokumentum, amelyet, a vizsgarendhez hasonlóan a szakmai vizsgát szervező intézmény készít el és a vizsgabizottság hagy jóvá. Ez a dokumentum tartalmazza a vizsgázó kötelességeit és lehetőségeit a vizsga során. (Lukács Modláné 2008, p.). III./ ) A SZAKMAI VIZSGÁK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI ÉS A SZAKMAI VIZSGA TAGJAI 11

12 A szakmai vizsgáztatás általános szabályai érvényesek mindazokra az OKJ-ban megjelenő szakmai vizsgákra, amelyek célja szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés megszerzése. Tovább érvényesek az abban részt vevőkre, valamint a vizsga lefolytatásával kapcsolatos kötelezettséggel vagy jogosultsággal rendelkezőkre. A szakmai vizsgák során a dokumentumok (tételsor, feladatközlő-lap, segédanyag, javításiértékelési útmutató) elkészítéséről a szakképesítésért felelős miniszter gondoskodik. Szintén az ő feladata a központilag kiadott feladatlapoknak nyomtatott vagy elektronikus formában, legalább a szakmai vizsga megkezdése előtt három nappal való elküldése a szakmai vizsgát szervezőnek. A szakmai vizsga résztvevői: vizsgabizottság, jegyző, a vizsgabizottság munkáját segítő szakértők, felügyelők, vizsgaszervezők segítői és maguk a vizsgázók. A vizsgáztatás szabályai előírják, hogy szakképesítésenként vagy vizsgarészenként vizsgacsoportot kell létrehozni, amelyhez vizsgabizottságok kell rendelni. A vizsgabizottságok a munkájukat három dokumentumra (vizsgarend, vizsgaszervezési és lebonyolítási szabályzat, vizsgaprogram) alapozva végzik. A vizsgabizottság elnökének kijelölője lehet a szakképesítésért felelős miniszter, az NSZFI, vagy a területi gazdasági kamara. Utóbbit, a vizsgaszervező felkérése alapján a szakképesítés szerinti illetékes gazdasági kamara delegálja. A vizsgabizottság a következő tagokból áll: az elnök, a területi gazdasági kamara képviselője és a vizsgát szervező intézmény képviselője. A.). A vizsgabizottság elnökének feladatai a következők: a vizsgabizottság munkájának irányítása; a szakmai vizsgának és a vizsgabizottság értekezleteinek irányítása, vezetése; továbbá ellenőrző (ellenőrzi az iratokat, elvégzi a személyazonosítást és a jogosultságot stb.), átvizsgáló (a kijavított írásbeli és interaktív feladatokat átvizsgálja), jóváhagyó (a gyakorlati feladatokat jóváhagyja), értékelő (az írásbeli, az interaktív és gyakorlati munkák értékelése a vizsgaszervezési és lebonyolítási szabályzat alapján), tájékoztató (mind a vizsgázókat, mind a vizsgabizottság tagjait tájékoztatja), és összegző (összegzi a tapasztalatokat) feladatokat lát el, valamint jelenést készít a szakmai vizsgáról. B.) A területi gazdasági kamara képviselőjének a feladatai a következők: a szakmai vizsgák gyakorlati vizsgafeladatai során az ő feladata a szakmai feltételek és a biztonságos körülmények ellenőrzése, felügyelete, megteremtése, a gyakorlati vizsgafeladatok kiválasztása, 12

13 a kész gyakorlati vizsgafeladatok ellenőrzése, a vizsgázók vizsgán nyújtott teljesítményének értékelése, valamint az esetleges vitás esetek elbírálása. C.) A vizsgaszervező képviselőjének a feladatai összetettek, tekintve, hogy ő felelős a szakmai vizsga előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos szervezési feladatok elkészítésében, valamint a szakmai vizsga eredményeinek kihirdetése, és a szakmai vizsga dokumentumainak szabályszerű kiállításáról és annak továbbítása szintén a feladatai közé tartozik. Ezek mellett a következő feladatok ellátása is a vizsgaszervező kompetenciájába tartozik: a vizsgázni kívánók szakmai vizsgára történő jelentkezésének megszervezése, jelentések készítése, vizsgacsoportok kialakítása, az esetleges felmentési kérelmek elbírálásának előkészítése, a vizsgaprogram és a vizsgarend készítése, gyakorlati feladatok, valamint gyakorlati munkahely előkészítése; vizsgarészenként meghatározott vizsgatevékenységek ellenőrzése és lebonyolítása, tájékoztatás és dokumentálás stb. (Lukács Modláné 2008, p.) D.) A vizsgabizottság munkáját segítő tanárok (szakértők, szaktanárok, szakoktatók) feladatai a következőkben összegezhetők: a szakmai vizsga gyakorlati vizsgarészénél feladatuk a kompetenciamérésre alkalmas gyakorlati feladatok összeállítás és a vizsgázók teljesítményének %-os értékelése, az írásbeli és az interaktív vizsgatevékenységek alatt a termekben, a folyosókon felügyeletet látnak el; az írásbeli és az interaktív feladatainak kijavításában és %-os értékelésében működnek közre, valamint a szóbeli vizsgarészen ellátják a kérdező tanári feladatokat és javaslatot tesznek - a vizsgázó szóbeli teljesítménye alapján - %-os értékelésre. E.) A jegyző és feladatai A szakmai vizsga jegyzője nem tagja a vizsgabizottságnak; megbízását, - amely meghatározott időre szól - a vizsgaszervező képviselőjétől kapja. A jegyző a szakmai vizsga előkészítésével és lefolytatásával a következő írásbeli feladatokat látja el: vezeti vizsgabizottság értekezletének jegyzőkönyvét, elkészíti annak mellékletét, kiállítja és vezeti a törzslapot, megírja a bizonyítványt, valamint 13

14 elvégzi a szakmai vizsgával kapcsolatos egyéb adminisztratív teendőket. (Lukács Modláné 2008, 78. p.) A vizsgabizottság értekezletei A vizsgabizottság az új vizsgaszabályzat szerint értekezletet tart: a vizsgaszervezési és lebonyolítási szabályzat és a vizsgaprogram elfogadása, a vizsgára jelentkező vizsgafelmentés tárgyában benyújtott kérelméről való döntés meghozatalára, illetve a szakmai vizsga első vizsgatevékenységének megkezdése előtt, Az újrendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései a szakmai vizsga utolsó vizsgatevékenységének befejezését követően, a vizsgázók teljesítményének értékelése, a vizsga lebonyolítása szabályszerűségének megállapítása céljából, ha a szakmai vizsga lefolytatását, megtartását, befejezését zavaró vagy gátló körülmény illetőleg a vizsgázó elbírálása, az általa elkövetett szabálytalanság vagy egyéb ok azt szükségessé teszi. (Lukács Modláné 2008, 79. p.) A vizsgázók teljesítményének értékelése A szakma-és vizsgakövetelmények részletesen tartalmazzák az egy-egy vizsgarészben szereplő vizsgafeladatok súlyát a vizsgarészen belül, így lehetőség nyílik arra, hogy az egyes vizsgarészeken nyújtott teljesítmény számítható legyen. Egy vizsgarészt a vizsgázó akkor teljesít, ha az eredménye legalább 50%-os. A szakmai-és vizsgaszabályzat szintén tartalmazza az egyes vizsgarészek súlyozását, hiszen egy-egy szakképesítésen belül ezek nyilván eltérhetnek. Az egyes vizsgarészek eredményeinek ismeretében, valamint a vizsgarészek súlyának tudatában meg tudjuk határozni a jelölt összteljesítményét %-os értékben, amelyet aztán érdemjeggyé alakíthatunk. (Nagy 2008, 29. p.) (lásd. erről részletesebben a kutatás részét.) IV. A KUTATÁS EMPIRIKUS RÉSZE IV./1.AZ INTERJÚK ELEMZÉSE A kutatás előkészítéseként, annak megalapozása érdekében kilenc OKJ vizsgabizottsági elnökkel készítettünk strukturált interjút (lásd. a mellékletben). Az SZMM honlapján közzétett névsorból debreceni OKJ vizsgabizottsági elnököket kértünk fel a kutatásban való részvételre, törekedve arra, hogy lehetőleg eltérő szakmacsoportokból kerüljenek ki az interjúalanyok. A kutatás interjús részének lefolytatására októbere és novembere folyamán került sor. A kutatás során alkalmazott interjú összesen hét kérdéscsoportot tartalmazott. Elsőként az interjúra való ráhangolódás érdekében - a vizsgabizottsági elnökök iskolai végzettségére és a szakképzettségére kérdeztünk rá, valamint arra, hogy ezek mennyire 14

15 függenek össze egymással. A válaszok igazolják, hogy az OKJ vizsgabizottsági elnökök esetében döntően összefügg a végzettség, illetve a szakképzettség. Ezt követően annak a folyamatnak az állomásaira kérdeztünk rá, hogy mikor, hogyan és miért lett az illető vizsgabizottsági elnök. A legtöbb interjúalany azt hangsúlyozta, hogy ez egy folyamat volt, semmint tudatos választás eredménye. Megállapítható, hogy valamennyi interjúalany esetében a szakmai motivációnak döntő szerepe volt mind a szakma választásában, mind pedig az OKJ-s feladatok, megbízások ellátásában. Több vizsgaelnök véleményében megjelent, hogy vizsgaelnöki tisztség a szakmai kiteljesedéshez meghatározó momentuma. A megkérdezett elnökök egy része már az elnöki teendők ellátása előtt is részt vett valamilyen minőségben (pl. kérdező tanárként, kamarai delegáltként) a vizsgáztatás folyamatában, míg mások azonnal vizsgaelnöki teendőket láttak el. E tekintetben tehát nem rendelkezünk egységes képpel. A második kérdéscsoport a vizsgaelnökségre vonatkozóan fogalmazott meg kérdéseket. A vizsgaelnöki teendőkre való felkérések, illetve gyakoriságuk megítélése tekintetében nagy szórás mutatnak a kapott válaszok. Néhány vizsgaelnök évente akár nyolc tíz felkérését is kap, illetve tud vállalni, míg mások esetében évente egy-két felkérés érkezik az NSZFI-től. Sőt, egy interjúalany arról számolt be, hogy már évek óta nem érkezett felkérés.(a kérdőíves felmérés eredményei megerősítik ezt a tapasztaltunkat.) Megjegyzendő azonban, hogy az esetek egy részénél a felkérések sokkal inkább az emberi kapcsolatokon, (a kapcsolati tőke gazdagságán) múlnak, semmint a jó szakmaiságon, a felkészültségen vagy a tapasztalaton. Továbbá, az időtényezőnek szintén szerepe lehet abban, hogy a vizsgaelnökök vállalni tudják-e a felkéréséket, hiszen a szakmai vizsgák időtartama jelentősen megnövekedett (lásd. 17. old.). Ezen túl érdemes megemlíteni, hogy néhány elnök megfogalmazta, hogy egyes, a kamara által delegált vizsgabizottsági tagok a vizsgákon való részvételt kizárólag jövedelem kiegészítésnek tekintik, ami mind szakmailag, mind morálisan aggályos. A kérdőíves kutatás eredményei egyébként szintén alátámasztják a kamarai tagok egy részének nem megfelelő szakmai felkészülését és emberi hozzáállásának kifogásolható voltát. (vö: a kérdőíves felmérés eredményeivel) Szintén érdekes, hogy az általunk megkérdezett vizsgabizottsági elnökök a felkérések helyszínét tekintve viszonylag mobilnak bizonyulnak. (A kérdőíves kutatás eredményei szintén a vizsgaelnökök viszonylagos mobilitásának tényét erősítik.) Terepük érthető okokból kifolyólag - az Észak-Alföldi Régió. A vizsgabizottságra vonatkozó kérdéseket két nagyobb kérdéscsoportba tagoltuk. Előbb a vizsgabizottsági tagok (a vizsgabizottság elnöke, kamarai delegált, és az intézmény képviselője) összetételére, létszámára, szakmai felkészültségére, és tájékozottságára kérdeztünk rá. Utóbb, a vizsgán részt vevő nem bizottsági tagokra [a vizsga jegyzője, az 15

16 intézmény képviselője, a vizsgabizottság munkáját segítő szakértők (kérdező tanár, felügyelő tanár, javító tanár) vonatkozóan tettük fel ezeket a kérdéseket. Ami vizsgabizottság tagjait illeti, a következőket mondhatjuk: a legtöbb elnök arról számolt be, hogy a kamarai delegált szakmai felkészültsége, tájékozottsága időnként kifogásolható.(a kérdőíves kutatás szintén megerősíti ezt a tételt). Éppen ezért jogosan fogalmazódott meg az igény, hogy a kamarai delegált is az adott szakmacsoportban járatos szakember legyen. A nem-bizottsági tagok esetében egyik kérdés esetén sem találkoztunk olyan véleménnyel, amely negatív lett volna. Ez többek között abból fakad, hogy a kérdező tanárok elméletben és gyakorlatban egyaránt felkészült szakemberek. (A kérdőíves felmérés ezt a megállapítást alapvetően alátámasztja, bár néhány esetben a kritikai vélemények is megjelentek.) A negyedik kérdéscsoportban a vizsgaelnöki teendők ellátásához szükséges tudás és tanulás folyamatát vizsgáltuk. Arra a kérdésre, hogy az elnöki feladat ellátásához szükséges tudását jellemzően milyen formában szerezte meg meglehetősen eltérő válaszokat kaptunk. Ezzel a kérdéssel azt szerettük volna megtudni, hogy a formális tanulás mellett milyen más tanulási formá(k)ban szerzik meg az ismereteiket. Érdekes tapasztalata a kutatásnak, hogy a legtöbb elnökök az olyan terminus technikusokat, mint formális, informális, nem-formális és autodidakta tanulás (autonóm tanulás) a legtöbb esetben nem tudták értelmezni. Ennélfogva, ezeknek a fogalmaknak a jelentését külön el kellett magyarázni és példákkal illusztrálni. Megjegyzendő, hogy a fogalmak közül a leginkább érthetőnek a formális tanulás, illetve az autodidakta tanulás bizonyult, ezeket többé kevésbé ismerték, de az olyan fogalmakkal, mint a nem-formális és informális tanulás gondjaik akadtak. A kapott válaszokból megállapítható, hogy legtöbben a formális képzésnek alapvető szerepet tulajdonítanak, de emellett az autodidakta tudáselsajátítás szerepét is hangsúlyozták. Általában elmondható, hogy az általunk megkérdezett vizsgaelnökök pozitívan nyilatkoztak a tudáselsajátításról, a tanulásról, nyitottak az új ismeretek befogadása iránt. Az informális tanulás feltételezhetően azért nem jelenik meg, mert sok esetben a vizsgaelnökök egymást riválisnak, ellenfélnek tekintik, hiszen korántsem mindegy, hogy ki kapja a felkérést és az ezzel járó javadalmazást. További érdekesség, hogy megjelent olyan elnöki vélemény is, mely szerint a vizsgáztatás folyamata maga is tanulási tevékenységként értelmezhető. Ugyanis arról is beszámoltak, hogy a vizsgázóktól tanultak meg olyan, - döntően gyakorlati - dolgokat, amelyeket ők korábban nem ismertek. Az interjúkból kitűnt, hogy azok az elnökök, akik felnőttkorban végeztek felsőfokú tanulmányokat és szereztek diplomát a vizsgák során döntően a gyakorlat szerepét hangsúlyozták. Ezzel szemben, azok, akik fiatal korban szereztek felsőfokú végzettséget a vizsgákon inkább az elmélet szerepét hangsúlyozták. 16

17 Az elnökök számára kétévente kötelező továbbképzések megítélése alapvetően pozitív. A döntő többség azt hangsúlyozta, hogy a 2006-os jogszabály módosítás olyan mértékben átalakította a szakmai vizsgáztatás folyamatát, hogy a továbbképzések mindenképpen hasznosnak bizonyultak. Csak egyetlen esetben találkozunk negatív állásfoglalással, amely esetben az illető azt kifogásolta, hogy a továbbképzés kimerül a jogszabályok értelmezésében és kommentálásában, tehát semmi olyan információt nem tartalmaz, amelyet más forrásból ne lehetne elérni. (Érdekes módon, a megkérdezett elnökök közül találkoztunk olyannal is, aki sohasem vett részt a továbbképzéseken, bár állítása szerint hajlandónak mutatkozott volna.) Abban a tekintetben egységes képpel találkoztunk, hogy a kötelező kétéves továbbképzéseken túl szüksége van-e további felkészítésekre. A megkérdezett elnökök közül egyik sem gondolta, hogy további felkészítéseken kellene részt venniük, ugyanis a megkérdezett interjúalanyok az NSZFI-től kapott kiadványokra, tájékoztatókra, a jogszabályokra, és a szakmai folyóiratokra támaszkodnak a szakmai felkészülés során. A következő kérdéscsoport során az új szabályozásnak OKJ vizsgáztatásra gyakorolt hatására kérdeztünk rá. A moduláris vizsgáztatás eltérő megítélés alá esett. Egyesek liberálisabbnak tartották a korábbi gyakorlathoz hasonlítva, hiszen a modulrendszerű vizsgáztatás során csak azokat a modulokat kell megismételni, amelyeket a vizsgázó nem teljesített. Mások nem látnak különbséget a régi (tantárgy), illetve az új (modul) szabályozásnak ebben a kérdésében. A modulok értékelése kapcsán jelent meg az a vélemény, mely szerint bizonyos szakmacsoportok esetében a modulok száma nagy mértékben (nyolc- tízre) emelkedett, ami a vizsgázó és a vizsgáztató számára egyaránt nehézséget okoz. Ugyanis a vizsgázók egy része nem tud megfelelően felkészülni, mert pl. nem látja át az egyes modulok tartalma közötti összefüggéseket és kapcsolódási pontokat. Továbbá, szintén negatívum, hogy az egyes modulok tartalmában sok átfedés tapasztalható, ami idő- és energiapazarlást jelent. A vizsgáztató szempontjából sem örvendetes a modulok számának az emelése, hiszen ez fölöslegesen megemeli a vizsgáztatási és adminisztrációs feladatokat. A százalékos értékelés bevezetése terén is többen hangot adtak kifogásaiknak, illetve szkepticizmusuknak. Leginkább azzal érveltek, hogy a százalékos értékelésnek gyakorlatilag nincs komolyabb jelentősége, hiszen a vizsgázók a folyamat egyébként is osztályzatot kapnak, továbbá, hogy az egyes vizsgamodulokra kapott százalékokat átalakítják maguk számára érdemjegyekre. Ez utóbbi egyébként sok vizsgaelnöknél is bevett gyakorlatnak. (lásd. a kérdőíves felmérés eredményeit.) Többen kifogásolták, hogy az új szabályozás bevezetése miatt a vizsgákon gyakorlatilag nem lehet megbukni, hiszen általános tájékozottsággal és műveltséggel a szükséges minimális százalékot mindenki el tudja érni. Mindez minőségromlással jár, amelyet több vizsgaelnök 17

18 nehezményezett. Szintén többen kifogásolták az elmélet túlsúlyba kerülését a gyakorlattal szemben bizonyos szakmacsoportok esetében. Ugyanakkor - érveltek többen - a színvonalas gyakorlati képzés megteremtéséhez megfelelő anyagi háttérre (van) lenne szükség. A vizsgáztatás időtartalmát [az új szabályozás szerint a vizsgák időtartama - a vizsgázóra vonatkoztatva - legfeljebb 3 (+1) nap] egy - egy vizsgaelnöktől eltekintve alapvetően hosszúnak ítélték meg. Ez egy teljes állásban lévő aktív munkavállaló számára nagy gondot okoz, hiszen nagyon nehéz elszakadni egy munkahelyről ennyi időre. Ehhez hasonlóan, a vizsgázók szempontjából is kifogásolható ez a mesterségesen megnyújtott időtartam, hiszen azok közülük sokan dolgoznak- érveltek a vizsgaelnökök. Legvégül, a változtatási javaslatokra, illetve ezek területeire kérdeztünk rá. Az általunk megkérdezett vizsgaelnök közül többen kifogásolták, hogy a vizsgák szervezése, lebonyolítása nagy és költséges adminisztrációt von maga után. Egyes vizsgaelnökök ezt a papírgyártás értelmetlen gyakorlataként értelmezték, ami utal a rendszer túlzott bürokratizmusára. A változtatási javaslatok körében megjelent olyan vélemény is, amely szerint a rendszer hibája az egységes szakmai tanácsadás hiánya. Korábban a szakfelügyelői rendszer ezt a feladatot megfelelően ellátta, manapság azonban egy-egy konkrét kérdéssel kapcsolatban nem lehet kihez fordulni állította néhány elnök. A minőség javítása érdekében egy vizsgaelnök megfogalmazta azon igényét, miszerint minden szakképzettség megszerzését minimálisan érettségi vizsga letételéhez kötné. Ugyanis a vizsgázók felkészültsége tekintetében is óriási mértékű szórás tapasztalható. IV. /2. AZ ORSZÁGOS KUTATÁS IV. /2.1. A KUTATÁS SORÁN ALKALMAZOTT MÓDSZER ÉS A MINTAVÉTEL A kutatás előzményei között tartható számon Pintér Beáta szakdolgozata (Pintér 2007), ámbár ő döntően a kifutó szabályozásra koncentrált és csak kevésbé az új rendszerű vizsgáztatási gyakorlatot tárta fel. Ez indokolta a kutatás megismétlését. Ennek során az eredeti kérdőívet fejlesztettük és bővítettük újabb kérdésekkel. A kérdőív viszonylag egyszerű felépítést mutat, ami részben abból adódik, hogy az internet alapú lekérdezések esetében viszonylag alacsony válaszadási hajlandóság a jellemző, (ezért törekedtünk a rövid terjedelemre), részben abból, hogy kényes témát jártunk körül. A kutatás során on-line kérdőíves felmérést végeztünk az Országos Képzési Jegyzék regisztrált vizsgaelnökeinek körében. A minta alapsokasága, N= 1569 fő. A kérdőív kiküldésében a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet munkatársai nyújtottak segítséget. A kutatás során minden regisztrált, - az NSZFI adatbázisában szereplő - vizsgaelnök megkapta a kérdőívet és lehetősége volt annak kitöltésére. A beérkezett 18

19 kérdőívek száma 241 db, amiből 11 kérdőív üresen érkezett vissza, így az alapsokaság száma, n = 230. Ez 14,65 %-os érvényes visszaérkezési arányt jelent. A kutatás kérdőíves részének lekérdezésére novemberében és januárjában került sor két alkalommal küldve ki a kérdőíveket. A kérdőívekből származó adatokat SPSS statisztikai program segítségével elemeztük. A kutatás során leíró (descriptive) statisztikai elemzéseket végeztünk. III. /2.2. A KUTATÁS EREDMÉNYEI ÉS A KÖVETKEZTETÉSEK Kérdőíves kutatásunk alapvetően négy kérdéscsoportot tartalmazott, amely során előbb 1.) az elnöki tevékenységre, 2.) a vizsgabizottságra és 3.) az OKJ jogi szabályozására és végül 4.) a vizsga értékelésére vonatkozóan fogalmaztunk meg kérdéseket. Úgy gondoltuk, hogy az e kérdésekre kapott válaszok közelebb visznek bennünket a rendszer működésének megértéséhez és a problémák feltárásához. Az elnöki tevékenység kapcsán elsőként arra kérdeztünk rá, hogy az illető mennyi ideje tölti be a vizsgabizottsági teendőket. A válaszok nagy szórást mutatnak, tekintve hogy a legrégebbi vizsgabizottsági elnök 37 éve lát el vizsgaelnöki teendőket szakmai vizsgákon, míg a legfiatalabb egy éve, ami 10,5 éves átlagot jelent. A vizsgaelnökök 63,2 %-a tíz évnél nem régebben tölti be vizsgaelnöki feladatait, míg 36,8 % ennél régebb óta. A vizsgaelnökök több, mint egy harmada tehát már legalább egy évtizedes tapasztalat birtokában látja el a feladatokat. Ez első ránézésre örvendetes, hiszen kedvező az, ha sok éves tapasztalattal rendelkező elnökök irányítják, vezetik a szakmai vizsgákat, másfelől viszont egyes elnökök véleménye szerint aggályos, és vérfrissítésre lenne szükség (lásd. az interjúkat és 23. old.) A vizsgaelnökök évente átlagosan 4,63 alkalommal kapnak felkérést, amiből átlagosan 4,75 felkérésének tudnak, (illetve tudnának!) vállalni, ami jelzi, hogy több alkalommal vennének részt a vizsgákon, ha lehetőségük (felkérések!) adódna. Ezt alátámasztja az interjús kutatás is, hiszen ott is több vizsgaelnöknél megjelent, hogy alig-alig kapnak felkéréseket és megítélésük szerint főképpen azok kapják a megbízásokat, akik jó kapcsolatokkal rendelkeznek és a szakmai tudást és tapasztalatot a kiválasztásnál nem minden esetben veszik figyelembe. 1. ábra. A vizsgaelnöki tevékenységek gyakoriságának megítélése a április 1-től hatályos jogszabályi módosításokat követően. (%-os értékben) 19

20 Hogyan ítéli meg az elnöki feladatra való felkéréseket 2006-hoz képest? (%-os értékben) 29,2 18,7 Gyakoribbakká váltak Ritkábbá váltak Változatlanok maradtak 52,2 Az 1. ábra tanúsága szerint az új jogszabályi módosítások következtében az elnöki feladatokra való felkérések - a vizsgabizottsági elnökök több mint fele (52,2 %) szerint - ritkábbá váltak, míg közel egyharmad (29,2 %) gondolja úgy, hogy érdemi változás nem történt ebben a tekintetben és végül az elnökök kevesebb, mint egy ötöde (18,7 %) szerint a felkérések száma növekedett. E téren tehát a szabályozás a felkérések számának csökkenését hozta. Szintén érdekes annak elemzése is, hogy a vizsgaelnökök a felkéréseknek területileg hol tudnak eleget tenni (hol van az akció rádiuszuk). 2. ábra A vizsgaelnöki tevékenység területi megoszlása (%-os értékben) Hol végzi vizsgaelnöki tevékenységet? (%- os értékben) ,9 36,8 42,9 45,9 34, Lakóhely Megyeszékhely Megyén belül Régióban Egész országban A 2. ábra tanúsága szerint vizsgaelnök 51,9 % lakóhelyén, 36,8 %-a megyeszékhelyén, 42,9%-a a megyén belül, 45,9 %-a a régiójában és végül 34,2%-a az egész ország területén lát el vizsgaelnöki teendőket. Ez utóbbi eredmény a legérdekesebb, ami két dolgot jelezhet: vagy bizonyos szakmákban kevés a szakember és azok viszonylag hajlandóak utazni a felkérések 20

21 miatt, vagy az elnökök mobilak és igyekeznek lehetőleg minden egyes felkérését elvállalni. Ez utóbbiban talán az elnöki javadalmazás kérdése nem elhanyagolható szempont. A kutatásban arra is rákérdeztünk, hogy a megkérdezett vizsgaelnökök melyik érvényben lévő vizsgáztatási szabályzat alapján vizsgáztattak már. Az eredmények szerint a vizsgaelnökök 10,7 %-a a 37/2003. (XII.27.) OM rendelet alapján; míg 10,2 %-a 1/2006. (II.17.) OM rendelet alapján és végül 79,1 %-a mindkét szabályozás szerint vizsgáztatott már. 3. ábra A vizsgabizottság felkészültségét biztosító támogatórendszer megítélése %-os értékben. Hogyan ítéli meg a vizsgabizottság elnökeinek felkészültségét biztosító támogatórendszert? (%-os értékben) 30,7 4,8 1,7 14,7 48,1 Nagyon hiányos Hiányos Megfelelő Jó Nagyon jó Ez a kérdés azért releváns, mert az OKJ az államilag elismert szakképesítéseket szabályozza, ami egyben állami felelősséget is jelent, tehát jogos arra rákérdezni, hogy vajon az állam által biztosított támogatórendszer mennyiben szolgálja, segíti a rendszer működését. Támogatórendszer alatt ebben az összefüggésben a vizsgaelnökök számára szervezett képzéseket, illetve továbbképzéseket, NSZFI kiadványokat, konferenciákat stb. értjük, amelyek segítik és támogatják a vizsgaelnökök felkészülését és a képzését, valamint a vizsgáztatás folyamát. Elgondolkodtató, hogy csak 30,7 %-a tartotta jónak, és mindössze 4,8 %-a kifejezetten jónak a vizsgabizottság elnökeinek felkészültségét támogatórendszer működését. Ezzel szemben 48,1 % szerint megfelelő, 14,7 % hiányos és 1,7 % nagyon hiányos a támogatórendszer, ami elég súlyos kérdéseket vett fel a minőségbiztosítás szempontjából is. A kutatás során a vizsgabizottsági elnökök munkavégzéséhez köthető tanulási folyamataira is rákérdeztünk. Eredményeink arra mutatnak, hogy az elnökök döntő többségének (78,7 %) véleménye szerint továbbképzésekre és szervezett felkészítésekre folyamatosan szükség van annak érdekében, hogy munkájukat jó szakmai színvonalon tudják ellátni. A megkérdezetteknek 12,6 %-a szerint, bár szükség van szervezett formában történő felkészítésekre, de a jelenlegi támogató rendszer ezt nem szolgálja (lásd. a fentieket) ; és 21