1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ"

Átírás

1 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 1.1 Tervezési feladat Megrendelő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. mint ajánlatkérő 2011/S hivatkozási szám alatt ajánlati felhívást tett közzé az Európai Unió hivatalos lapjában nyílt közbeszerzési eljárás megindítására. Tervező UNITEF-UVATERV Konzorcium, mint ajánlattevő az A Balaton kötöttpályás körüljárásának és megközelítésének fejlesztése keretében elvégezni szükséges munkák meghatározása, megvalósíthatósági tanulmány készítése tárgyában a törvényes feltételeknek megfelelő érvényes ajánlatot nyújtott be, amely az ajánlati felhívás szerinti bírálati szempont alapján a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlatként került kiválasztásra, és a Megrendelő a Tervezőt hirdette ki az eljárás nyerteseként. A tanulmány készítése során a tervezők figyelemmel voltak az előző években készült tanulmányokban megjelent javaslatokra, továbbá az egyeztető tárgyalásokon elhangzott észrevételekre. Munkájukat segítették a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) Balatoni Integrációs Nonprofit Kft. szakértői is. 1.2 A projekt előzményei Az elmúlt évtizedben a Balatoni Fejlesztési Tanács több projekt keretében is foglakozott stratégia alkotással és a Balaton fejlődésének lehetséges irányaival. A 2020-ig terjedő időszakra szóló társadalmi vízió a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetet egy, alapvetően a pihenést, rekreációt és aktív (wellness és sport) tevékenységet, mint turisztikai iparágon belüli speciális termékszegmenst kínáló gazdasági övezetet képzeli el, amelyet a magas hozzáadott értékű, szellemi és/vagy kutatási tevékenységgel jelen lévő high-tech iparágak kiszolgálása mint sajátos, csendes ipari tevékenység egészíthet ki. A mezőgazdaságon belül erősödő hangsúlyt, egyben versenyelőnyt kell hogy kapjanak a helyben termelt és a helyi alapanyagokból kézműves technikákkal feldolgozott tájjellegű termékek. Ezek a célkitűzések megfelelő külső feltételek biztosítását is igénylik, ilyen infrastrukturális tényező az üdülőkörzeten belüli helyváltoztatás, amelynek a jövőben környezetkímélő és fenntartható módon, a fenti stratégia célokat nem zavarva, hanem azokat szolgálva kell megjelennie. A 2006-ban megkezdődött szakmai munka, amely a stratégia által megfogalmazott társadalmi kihívásokra a közösségi közlekedés drasztikus színvonal-emelésével, prioritásának biztosításával, emellett a tó mentén a belső egyéni gépkocsi-közlekedés jelentős visszaszorításával adott választ, egységes rendszerkoncepcióban, de több lépésben és több síkon határozta meg a balatoni közlekedési infrastruktúra fejlesztésének lehetséges irányát. A koncepcióban a közösségi közlekedés prioritását, azon belül is a gerinchálózati feladatok tekintetében a vasút újrapozícionálásának és fejlesztésének szükségességét fogalmazták meg. A Balaton mentén fekvő, illetve az odavezető-elágazó vasútvonalakon történő fejlesztés, valamint egy szervezett ráhordó autóbusz-közlekedés jelenti azt az alapot, amelyre egy egységes közlekedés-irányítási struktúrát kell telepíteni, számos sikeres európai tó-menti turisztikai régió mintájára. A ban készült megvalósíthatósági tanulmány ezeket az elveket támasztotta alá, illetve bontotta ki. Az egységes rendszer koncepciója, bár a Balatont sem az EU, sem a hazai jogszabályi környezet nem tekinti egységes régiónak, továbbra is követendő maradt. A nagy és egységes rendszer kisebb, önállóan is funkcióképes darabokra történő felszeletelését a pályázati lehetőségek ablakaiba való beilleszthetőség kényszerítette ki. A KÖZOP keretében a NIF Zrt. pályázott sikerrel a déli parton futó vasúti gerincvonal rendbetételének előkészítésére, és

2 ugyancsak KÖZOP forrásból a NIF Zrt. rendelte meg a fél évtizeddel ezelőtt készült stratégiai tanulmányok felülvizsgálatát és jelölte meg feladatként a Balaton vasúti körüljárhatóságának, emellett a korábbi tanulmányok rendszerszintű modell-leírásaiban szereplő megállapításoknak az aktualizálását is. A két párhuzamosan futó, szakmailag azonban egymásra épülő tervezői anyag a KÖZOP finanszírozásában az Engedélyezési és tenderterv a Balaton déli parti vasút rekonstrukció I. üteméhez (KÖZOP ) és a Balaton kötöttpályás megközelítése és körüljárhatósága (KÖZOP ) címen fut, és ezt az egyes települések szintjén az alap infrastruktúra felújítására szolgáló DDOP pályázat, az A közösségi közlekedés színvonalának javítását célzó infrastrukturális beruházások támogatása a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében (DDOP B ) egészíti ki. Jelen anyagunk tárgyalja a Balaton körüli összes közösségi közlekedési kérdést és szolgál a további fejlesztések (pl. az északi part vasútvonalának fejlesztési) alapjaként is. A munkát a NIF Zrt. koordinálja a BFT Balatoni Integrációs Nonprofit Kft. szakértőinek részvételével. A tervezett rendszer vizsgálatával, azon belül is a prioritást kapott vasúti hálózati elemek kiemelt felmérésével foglalkozik ez a tanulmány, amely a későbbi, akár a BFT, akár az önkormányzatok által benyújtandó egy-egy részelemre vonatkozó pályázatok alapjául, háttéranyagául szolgál majd és ezáltal képes biztosítani a majdani egységes szervezetté történő utólagos összeállíthatóságot is. A Balaton turizmusa versenyképességének, a tó népszerűségének növelése érdekében szükség van átgondolt, a vasúti közlekedésen alapuló infrastrukturális, forgalomszervezési és a vasúti közlekedéshez, mint alapszolgáltatáshoz szervesen kapcsolódó egyéb fejlesztések elvégzésére, hiszen a Balatonnak közkedvelt nyaralóhellyé, turisztikai célponttá válásában nagy szerepet játszott a Déli Vasút megalakulása, hálózatának kiépülése. A Balaton megközelíthetőségében, a Balaton körüli utazások lebonyolításában sajnos egyre romló színvonalú szolgáltatással a vasút mind a mai napig fontos szerepet tölt be. Jelen Megvalósíthatósági Tanulmány készítésével párhuzamosan zajlott a Lepsény Balatonaliga Balatonszentgyörgy vasútvonal szakasz átépítéséhez szükséges engedélyezési és tender tervek és az EU Támogatási Kérelem elkészítése, majd az építési munkák előkészítése. Ezek a tervek a Balaton kötöttpályás megközelítése fejlesztése I. ütemének tekinthetők, hiszen a külön Támogatási Szerződés és tervezői szerződés keretében került sor a Megvalósíthatósági Tanulmányunk által kijelölt állomásközökben a 2. vágány, illetve az állomások és megállóhelyek átépítésének megtervezésére is. 1.3 A projekt célkitűzései A Megvalósíthatósági Tanulmányban javasolt beruházások célja a vasúti közlekedés részarányának növelése mind a tó körüli utazások tekintetében, mind a Balaton megközelítése szempontjából. A Balaton körüli kötöttpályás közlekedés fejlesztésének céljai az alábbi fő irányok mentén vázolhatók fel: - A közlekedési szolgáltatások javítása - A térségi versenyképesség növelése - A társadalmi-gazdasági és a területi kohézió erősítése Stratégiai célok A Balaton térségi kötöttpályás rendszer fejlesztésének célja a közösségi közlekedés minőségének és részarányának növelése, a hozzáférés kedvezőbbé tétele, ezzel a térségi alkalmasság, versenyképesség, környezetminőség és munkaerő mobilitás javítása. Ennek érdekében, a Balaton és környéke közlekedésében építve a hálózati adottságaiban

3 rendelkezésre álló kötöttpályás rendszerre célul kell kitűzni a közösségi közlekedés ismételt térnyerését, annak kooperációs készsége és szolgáltatási színvonala radikális javításával. Cél a modal-split arány romlási folyamatainak megállítása, illetve javítása, a Balaton határán a motorizált közlekedésben a 20/80 %-os arány elérése. E cél érdekében, a Balaton és környéke egyre növekvő igényű közlekedési kapcsolataiban a kötöttpályás közlekedésnek kulcsszerepet kell kapnia. A Balatonra, illetve a Balaton melletti (környéki) területek felé irányuló a kapcsolati igény szempontjából indokolt autósforgalom csak a kötöttpályás közlekedés közbeiktatásával csökkenthető és szabályozható fenntartható mértékűre, az utazási lánc minden elemének összehangolt fejlesztésével, illetve egymásra építésével. Az utazási lánc egészét, mind a hálózatszerkezet, mind az üzemszervezés szempontjából szolgáltatás orientáltsággal kell kialakítani. Szolgáltatás központú üzemszervezés csak szolgáltatási orientáltsággal fejlesztett hálózaton lehet eredményes. A szolgáltatás orientáltságú hálózatfejlesztés célja: a közlekedéspolitika (megrendelő) által meghatározott szolgáltatási paraméterek feltételeinek megteremtése, az utas megnyerése, a kereslet növelése érdekében: - Az európai uniós elvárásokkal, közlekedéspolitikai célokkal összhangban a vasútvonalon az átjárhatóság műszaki feltételeinek biztosítása, interoperabilitás megvalósulása. - A vasúti szolgáltatások színvonalának javítása, vonzó vasúti közlekedési kínálat biztosítása a Balaton esetében elsősorban a személyszállítás tekintetében. - A vasúti közlekedés biztonságának növelése. - A globális és a regionális versenyképesség növelése. - A társadalmi-gazdasági különbségek csökkentése, a területi kohézió erősítése. - Utazási komfort színvonalának emelése - A társadalmi költségek csökkentése (egészségügyi, környezeti terhelés csökkentése, járműüzemeltetési költségek, energiafelhasználási költségek stb.) - Menetidő csökkentése A stratégiai szintű (célok) megvalósítása, az alábbi cél-hierarchia alapján lehetséges: A térség kapcsolati együttműködési minőségének, kohéziójának erősítése A térség környezeti minőségének javítása, a káros hatások csökkentése A közlekedési rendszer és a közlekedési szolgáltatások alkalmasságának javítása Környezetbarát, fenntartható közlekedés előtérbe helyezése A jó elérhetőség, a biztonságos hozzáférés és az esélyegyenlőség feltételének megteremtése Szolgáltatás orientált fejlesztéssel a közösségi közlekedés iránti kereslet növelése A közösségi közlekedés egyéni közlekedéssel szembeni versenyhelyzetének javítása A magas színvonalú, megbízható és környezetbarát kötöttpályás fejlesztés preferálása a modal-split arányban a közösségi közlekedési részesedés erősítése az eszközök, pályák és kapacitások gazdaságos felhasználása a fejlesztésre, fenntartásra fordítható források optimális felhasználása

4 Operatív célok A felsorolt célkitűzések eléréséhez operatív célok kijelölésén és az ezeknek megfelelő fejlesztések végrehajtásán keresztül vezet az út; az operatív célok rendszerét a következő egyszerűsített sémával lehet szemléltetni. Stratégiai cél Az utas megnyerése a szolgáltatás igénybevételére Következtetés: a közösségi közlekedés fejlesztése csak szolgáltatás orientáltságú lehet Feladat: a közlekedéspolitika által meghatározott szolgáltatási szint elérése - Az elérhetőség javulása a Balaton régió településein, a ráhordó vonalak mentén, valamint azok vonzáskörzetében. - A közösségi közlekedésen belül a vasúti közlekedés és a helyközi buszforgalom közötti optimális munkamegosztás kialakítása. - Az egyéni közlekedéssel szemben a tömegközlekedés preferálása, a szükséges kapcsolódó infrastrukturális beruházások megvalósításával (P+R, B+R és egyéb csatlakozó létesítmények fejlesztése). - Korszerű biztosítóberendezés kialakításával, az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS 2) kiépítésével, a szintbeni kereszteződések számának csökkentésével a közlekedés biztonságának javítása, a balesetek számának redukálása. - Állomások és megállóhelyek minőségi fejlesztése az akadálymentesítés biztosításával, az utastájékoztatás fejlesztésével. hálózatfejlesztéssel vonalak csomópontok Szolgáltatási paraméterek o Térbeni elérhetőség o Időbeni elérhetőség o Átszállások száma és időigénye Indikátorok(pl).): o megállóhelyi lefedettség o eljutási idő o átszállások száma o átszállási idő üzemszervezéssel vonalak kapcsolatok Szolgáltatási paraméterek o Ütemesség és gyakoriság o Megbízhatóság o Kényelem- és komfort szint Indikátorok(pl).): o követési idő o menetrendi hangoltság o P+R fejlettség o ülőhely arány o akadálymentesség o utasinformáció

5 1.4. Módszertan, tervdokumentációk Módszertan A megvalósíthatósági tanulmány az alábbi útmutatóknak megfelelően készült: [1] Útmutató megvalósíthatósági tanulmány készítéséhez a időszakban a Közlekedési Operatív Program pályázataihoz, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség [2] Pályázati útmutató a Közlekedés Operatív Program keretében megvalósuló A térségi elérhetőség javítása prioritás támogatására, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség [3] Módszertani útmutató költség-haszon elemzéséhez, vasútfejlesztési projektek, közútfejlesztési projektek, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség [4] Útmutató a külterületi közúthálózati fejlesztések költség-haszon vizsgálatához, I. belső hatások, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. [5] Útmutató a külterületi közúthálózati fejlesztések költség-haszon vizsgálatához, II külső hatások, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Tervdokumentációk A tanulmány megállapításait alátámasztó munkarészeket külön dokumentációk tartalmazzák, ezeket az alább felsorolt öt kötetben csoportosítva mellékeltük: 1. kötet: 30. számú vasútvonal érintett szakasza és kapcsolódó fejlesztések - Szabadbattyán Balatonszentgyörgy vonalszakasz - Balaton keleti oldali összekötés - Kaposvár Siófok vonal - Kaposvár Fonyód vonal - Balatonmáriafürdő Somogyszob vonal - Balatonfenyves Csisztapuszta vonal 2. kötet: 29. számú vasútvonal érintett szakasza és kapcsolódó fejlesztések - Szabadbattyán Tapolca vonalszakasz - Balatonakarattyai löszfal megerősítése - Hajmáskér Balatonfűzfő vonal kiépítése - Veszprém Balatonalmádi vonal kiépítése és 29. sz. vonal összekötése 3. kötet: 26. számú vasútvonal érintett szakasza és kapcsolódó fejlesztések - Balatonszentgyörgy Tapolca vonalszakasz - Keszthely Hévíz kötöttpályás kapcsolat kiépítése - Sármellék 17. sz. vonal összekötése (Zalaszentmihályig) 4. kötet: Forgalmi vizsgálat 5. kötet: Menetrendi vizsgálat Az egyes felsorolt vasútvonalak esetében a következő szakágak alkotnak 1-1 dossziét: vasútépítés (a vasúti pályát közvetlenül érintő szakágakkal felsővezeték, biztosítóberendezés, utas tájékoztatás, stb. együtt) útépítés (P+R-ek, állomási előterek, autóbusz-kapcsolatok létesítményei, útátjárók; kerékpáros hálózat, stb.)

6 1.5. Vizsgálat, értékelés építészet (a NIF szakági referensével egyeztetett, alapvetően állapotfelmérést bemutató tartalom) környezetvédelem műtárgy (a 30. sz. vonal esetében) A megrendelői elvárások és a tervezés közbeni egyeztetések eredményeként a Balaton környéki kötöttpályás közlekedési hálózat elemeit a fentebb felsorolt tervdokumentációk külön-külön mutatják be. A rendszerezés alapja az volt, hogy a Balaton mentén kiépített vasútvonalak alkossanak egy-egy kötetet. Ezekben szerepelnek azonban az egyes vonalakhoz kapcsolódó a meglévő pálya korszerűsítésével, vagy új (még nem létező) vonalszakasz létrehozásával megvalósítandó fejlesztések is. A megvalósíthatósági tanulmányban a fejlesztésekre vonatkozó javaslatok azonban már nem partszakaszonként, hanem a hivatkozott NFÜ-útmutató szerint a 3 változat mindegyikében a teljes Balaton-partot érintő összeállításban szerepelnek. A műszaki-gazdasági vizsgálat eredményeként javasolt A változat elemei a következők: 30. sz. vasútvonal érintett szakasza (Szabadbattyán Balatonszentgyörgy) és a kapcsolódó fejlesztések 2015: - Lepsény áll. (bez.) Balatonszentgyörgy áll. (kiz) nyíltvonali szakaszok helybencserés átépítése - Tervezési sebesség 100/120 km/h - Tengelyterhelés 210/225 KN - Kétvágányú szakaszok: Siófok külterület Siófok 4. sz. kitérő Siófok külterület Zamárdi felső 2. sz. kitérő Balatonszemes Balatonlelle felső 2. sz. kitérő) - új megállóhely: Máriaszőlőtelep 2020: - Szabadbattyán áll. (bez.) Lepsény áll. (kiz.) vonalszakasz vasúti pálya átépítése - kétvágányú szakaszok építése: Balatonlelle felső áll. (bez.) Fonyódliget mh. (kiz.) Balatonfenyves áll. (bez.) Balatonszentgyörgy áll. (bez.) - Szabadbattyán áll. (bez.) Balatonszentgyörgy áll. (bez.) vonalszakasz állomások átépítése, állomások és megállóhelyek felvételi épületeinek, utasforgalmi létesítményeinek korszerűsítése, állomások és megállóhelyek akadálymentesítése - új megállóhelyek: Gamásza (egy vg.), Aranypart (mindkét vg. mellett) - Csatlakozó vasútvonalak fejlesztése keleti parti körüljárhatóság biztosítása Balatonakarattya térségében 35. sz. vv. fejlesztése (MT-ben javasolt, olcsó változat) 36. sz. vv. fejlesztése (MT-ben javasolt, olcsó változat) 37. sz. vv. fejlesztése teherforgalom céljából 39. sz. vv. Csisztapusztai szárnyvonal forgalomba helyezése Vonatkozó szakági fejlesztések elvégzése (felsővezeték, FET, biztosítóberendezés, távközlés, térvilágítás, műtárgyak, utak, útátjárók, P+R parkolók, épületek) - Balatonszentgyörgy Zalakomár KÖFI

7 29. sz. vasútvonal érintett szakasza (Szabadbattyán Tapolca) és a kapcsolódó fejlesztések 2015: - Balatonakarattya löszfal pályaszakasz rekonstrukció 2020: - Szabadbattyán (kiz.) Tapolca (kiz.) vonalszakaszon felépítmény rehabilitáció - Szabadbattyán (kiz.) Tapolca (kiz.) szakaszon állomások és megállóhelyek teljes körű korszerűsítése; dinamikus utastájékoztatás - Szabadbattyán Balatonfüred Tapolca vonalszakasz villamosítása és központi forgalomirányítás kiépítése (KÖFI) - Sebességemelés Badacsonylábdihegy Tapolca szakaszon 26. vonal sz. vasútvonal érintett szakasza (Balatonszentgyörgy Tapolca) és a kapcsolódó fejlesztések 2020: - Keszthely és Tapolca állomás átépítése - Felépítménycsere Balatonszentgyörgy Tapolca között minősített használt anyagból - Keszthely Tapolca Ukk vonalszakasz villamosítása - Balatonszentgyörgy Tapolca központi forgalomirányítás kiépítése (KÖFI) 2027: - sk+0.55m peronok építése Balatonszentgyörgy (kiz.) Keszthely (kiz.) - Tapolca (kiz.) között - Keszthely-Hévíz tram-train állomási csatlakozással - Balatonszentgyörgy Sármellék felépítménycsere minősített használt anyagból - Balatonszentgyörgy deltavágány kiépítése A fentiekhez képest a vizsgált B és C változat a következőkben tér el: B változat: 30. vonal 2015: A változattal megegyezik. 2020: A változathoz képest csak az alábbi két vonalon történik változás: 35. sz. vv. fejlesztése (MT-ben javasolt, olcsó változat) 36. sz. vv. fejlesztése (MT-ben javasolt, olcsó változat) a többi részben 2027-re tolódik, részben elmarad. 2027: - kétvágányú szakaszok építése: Balatonlelle felső áll. (bez.) Fonyódliget mh. (kiz.) Balatonfenyves áll. (bez.) Balatonszentgyörgy áll. (bez.) - A változattól eltérően csak a kétvágányú szakaszok által érintett állomások fejlesztése Siófok állomás

8 Balatonlelle felső állomás Balatonboglár állomás Fonyód állomás Balatonfenyves állomás Balatonmáriafürdő állomás Balatonszentgyörgy állomás - Csatlakozó vasútvonalak fejlesztése keleti parti körüljárhatóság biztosítása (Csajág deltavágánnyal) 37. sz. vv. fejlesztése teherforgalom céljából 39. sz. vv. Csisztapusztai szárnyvonal forgalomba helyezése Vonatkozó szakági fejlesztések elvégzése (felsővezeték, FET, biztosítóberendezés, távközlés, térvilágítás, műtárgyak, utak, útátjárók, P+R parkolók, épületek) 29. vonal 2015: A változattal megegyezik. 2020: A változathoz képest elmarad a vonal villamosítása és a sebességemelés a Badacsonylábdihegy Tapolca közötti szakaszon 2027-re tolódik. 26. vonal : A változathoz képest Keszthely és Tapolca állomás átépítése 2027-re tolódik, a többi fejlesztés megvalósul. 2027: - Keszthely-Hévíz összekötés csak a kastélytól épül ki. C változat: 30. vonal 2015: A változattal megegyezik. 2020: A változathoz képest a keleti parti körüljárást Balatonaliga Balatonakarattya között új vonalszakasz biztosítja. A 35 és 36 számú vasútvonalak felújítása sebességemeléssel történi, a csisztapusztai szárnyvonalon pedig fejlesztést is előirányoztunk. 29. vonal 2015: A változattal megegyezik. 2020: A változat képest a sebességemelés a Badacsonylábdihegy Tapolca közötti szakaszon 2027-re tolódik. 2027: A változathoz képest többlet: - Második vágány építése Balatonfüred Aszófő állomásközben - Hajmáskér Balatonfűzfő villamosított vasútvonal kiépítése 26. vonal A változattal megegyezik.

9 A 30. sz. vonalon a felsorolásban 2015-re szereplő fejlesztések esetében már az építési munkák konkrét előkészítése folyik. A 29. sz. vonalon a MÁV Zrt. készíti elő a balatonakarattyai löszfalban vezető pályaszakasz rekonstrukciós munkáit, így mind a déli, mind az északi partot érintő vasútvonalon a szolgáltatás színvonalát, illetve biztonságát növelő beruházás valósul meg az egészen közeli jövőben. A javaslat szerint 2020-ig megvalósítandó fejlesztések a legnagyobb forgalmú déli parti vasútvonalon kiegészítve az I. ütem beruházásait egyidejűleg az egész Balaton megközelítését, és (figyelemmel a hajózást is érintő fejlesztésekre pl. második kompjárat) a part menti közlekedés feltételeit is javítják. Ehhez is igazodik a javasolt északi és nyugati parti fejlesztés (29.,26. sz. vonalak), melyekkel az itt közlekedő vonatok gyorsaságát, megbízhatóságát és pontosságát lehet fokozni; ezzel a más vonalhoz, más közlekedési módhoz való kapcsolódások is megbízhatóbbakká válnak. Az állomások és megállóhelyek korszerűsítése növeli az utazók komfortérzését, javítja az átszállások, a közlekedési módváltások körülményeit. Az északi parti vasútvonalak villamosítása bár nem az egyedüli és nem is minden érintett által támogatott megoldás a jelenleg készítés alatt álló Nemzeti Közlekedési Stratégia javasolt projektjei között szerepel (a MÁV Zrt. is támogatja), ezért is került a javasolt változatba. Ezekkel a beruházásokkal néhány Balaton parti (illetve közeli) város vonattal való elérésének ideje a főváros irányából figyelembe véve a Budapest Székesfehérvár vonalon lezajlott és még most folyó korszerűsítések hatását is a következőképpen alakul. A táblázat ugyancsak tartalmazza a déli part nagyobb települései közötti menetidő változását is. A táblázatban a leggyorsabb eljutási időket tüntettük fel. Város Menetidő jelenleg (óra:perc) Menetidő a fejlesztések után (óra:perc) Időnyereség (perc) Budapest-Déli 1:32 1:20 12 Siófok Budapest-Déli 2:22 1:59 23 Fonyód Budapest-Déli 2:10 1:45 25 Balatonfüred Budapest-Déli 3:32 2:51 41 Tapolca Budapest-Déli 3:06 2:36 30 Keszthely Siófok Fonyód 0: Siófok Keszthely 1:32 1:17 15 A hivatkozott alátámasztó munkarészek között olyan projektek megvalósításának lehetőségeit is vizsgáltuk, amelyek éppen jelen vizsgálat eredményeként nem kerültek a javasolt A változatba (pl. a Hajmáskér-Fűzfő vasútvonal kiépítése), vagy egyáltalán nem kerültek a megvalósíthatósági tanulmányban összeállított 3 változat egyikébe sem (pl. Veszprém-Balatonalmádi vasútvonal kiépítése). Természetesen rövid leírás még az utóbbiakról is bekerült a tanulmányba, de a műszaki-gazdasági feltételek alapján megvalósításuk nem indokolt. Az előírásoknak megfelelően mindhárom (A,B,C) változatra elvégzett költség-haszon elemzés eredményeit, a hatékonysági minimum-követelményt is feltüntetve az alábbi táblázatban összegeztük:

10 1.1. táblázat: A vizsgált változatok pénzben kifejezhető gazdasági költség-haszon vizsgálat összesített mutatói. "A" változat Változatok "B" változat "C" változat Beavatkozási hossz [m] Beruházási költségek összesen [Millió Ft] Minimum Értékelési mutatók követelmény Haszon-költség hányados -BCR >=1 Belső megtérülési ráta ERR 6.25% 4.98% 1.04% >= 5,5 Nettó jelenérték [Millió Ft] -NPV >= 0 Megtérülési időtartam [év] -ITR n.a. A C változat nem teljesíti a legfőbb elvárható értékeket: - a nettó közgazdasági jelenérték (ENPV) negatív, - a közgazdasági belső megtérülési ráta < 5,5, - a haszon-költség arány pedig kisebb, mint 1. A B változat éppen az értékelési határon van. A költség-haszon elemzés eredményei alapján az A változatban javasolt fejlesztések társadalmi megtérülése biztosított, ennek a mutatói is nagyon a minimum követelmény határán vannak. Ennek oka elsősorban az, hogy Pl. a 30-as vonalszakasz felújításának hasznai a Budapest Balatonszentgyörgy Gyékényes teljes szakaszon érvényesülnek, a jelenleg több különböző projektre bontott vonal (Budapest- Székesfehérvár, Székesfehérvár - Lepsény, Lepsény Balatonszentgyörgy, Balatonszentgyörgy Nagykanizsa, Nagykanizsa - Gyékényes) megtérülése csak a vonal egészére vagy legalább a Budapest Balatonszentgyörgy, szakaszra biztosított, az EU felé benyújtandó támogatási kérelem készítéséhez szükséges költség-haszon vizsgálatokhoz megfontolandó a projektek egységként történő kezelése. A fenti mutatók a változatok képzésének megfelelően a teljes Balaton körüli vasúthálózatra vonatkoznak, amiből következik, hogy vannak részprojektek, amelyeknek a mutatói bőven a minimum követelmények fölött vannak. A részletesen elvégzett vizsgálatok elsősorban műszaki és gazdaságossági szempontokat vettek alapul. A Balaton parti kötöttpályás közlekedés fejlesztésének érdekében azonban szervezeti, jogi és egyéb változtatások is megfontolás tárgyát kell, hogy képezzék; ezek részletes vizsgálata azonban nem volt jelen tanulmány feladata. A leendő közösségi közlekedési szolgáltatások, illetve a vasúti infrastruktúra működtetésének lehetséges módozatait (ezen belül egyik megoldásként a Balatoni Közlekedés Szövetség megalakításának lehetőségét, feladat- és hatásköreit) a tanulmány Intézményi elemzés c. fejezete vázlatosan tárgyalja. A javasolt (A) változat esetében a pénzügyi elemzés összesített mutatóit (EU támogatás nélküli, illetve az EU támogatással megvalósuló esetben) a következő két táblázat mutatja be.

11 1.2. táblázat: A javasolt változat pénzügyi elemzés összesített mutatói (EU támogatás nélkül). VELE és a NÉLKÜLE eset különbözete (EU támogatás nélkül) Beavatkozási hossz [m] Beruházási költségek összesen [Millió Ft] Maximum követelmény Pénzügyi haszon_költség arány (BRR) 0.10 < 1 Belső pénzügyi megtérülési ráta (FRR) nem értelmezhető < 5 Pénzügyi nettó jelenérték (FNPV) [Millió Ft] < táblázat: A javasolt változat pénzügyi elemzés összesített mutatói (EU támogatással). VELE és a NÉLKÜLE eset különbözete (EU támogatással) Beavatkozási hossz [m] Beruházási költségek összesen [Millió Ft] Maximum követelmény Pénzügyi haszon_költség arány (BRR) 0.87 < 1 Belső pénzügyi megtérülési ráta (FRR) nem értelmezhető < 5 Pénzügyi nettó jelenérték (FNPV) [Millió Ft] < 0 Mivel a különbözet FNPV értéke negatív, az FRR értéke pedig annyira kicsi, hogy már nem értelmezhető, így a projekt támogatható.

Beszámoló a balatoni közösségi közlekedéssel kapcsolatos pályázatok és projektek helyzetéről. BFT tanácsülés 2013. augusztus 28.

Beszámoló a balatoni közösségi közlekedéssel kapcsolatos pályázatok és projektek helyzetéről. BFT tanácsülés 2013. augusztus 28. Beszámoló a balatoni közösségi közlekedéssel kapcsolatos pályázatok és projektek helyzetéről BFT tanácsülés 2013. augusztus 28. Dorner Lajos és Sebestyén István közlekedési szakértők Balatoni Integrációs

Részletesebben

Balatoni vasútvonalak rekonstrukciója

Balatoni vasútvonalak rekonstrukciója Balatoni vasútvonalak rekonstrukciója Nemzeti Közlekedési Napok 2014 Siófok, 2014. október 29. Dorner Lajos Kronológia A térség korábbi közlekedési stratégiájának felülvizsgálata 2005 A Balaton Nagytérség

Részletesebben

MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ

MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ 2017. október 5. Somodi László Vasútfejlesztési igazgató NIF Zrt. NIF Zrt. vasúti fejlesztések és azok hatásai 2017-2018-ban Tartalom Elindított új projektek Beszerzés

Részletesebben

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as KÖZOP-2.5.0-09-11-2015-0004 1 Előzmények 2007-2013 közötti programozási időszakban teljes felújítások Komplex korszerűsítés; Magas beruházási költség; A rendelkezésre

Részletesebben

XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia

XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia 2017. április 28. Bükfürdő Győrik Balázs koordinációs főmérnök NIF Zrt. Folyamatban l évő és előkészítés a l a t t álló vasúti f ejlesztések Tartalom

Részletesebben

A Budapest- Székesfehérvár- Gyékényes vasútvonal fejlesztési tapasztalatai. Harkány, 2017, november 10.

A Budapest- Székesfehérvár- Gyékényes vasútvonal fejlesztési tapasztalatai. Harkány, 2017, november 10. A Budapest- Székesfehérvár- Gyékényes vasútvonal fejlesztési tapasztalatai Harkány, 2017, november 10. Péley Dániel Okleveles közlekedésmérnök Projektvezető V3 projektiroda peley.daniel@nif.hu A Budapest-

Részletesebben

XI. Határok nélküli partnerség

XI. Határok nélküli partnerség XI. Határok nélküli partnerség 2017. október 6. Salgótarján Győrik Balázs mb. igazgató-helyettes NIF Zrt. 2017 2020 k özötti i dőszak vasúti projektjei Tartalom Folyamatban lévő, és befejezett szakaszolt

Részletesebben

Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató. A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban

Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató. A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban Stratégiai háttér Projektkiválasztás szempontjai Elsődleges szempontok:

Részletesebben

XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései

XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései 2017. szeptember 7-8. Somodi László Vasútfejlesztési igazgató NIF Zrt. Kötöttpályás városi és elővárosi szállítás fejlesztése A NIF Vasútfejlesztésre jutó lehetőségek

Részletesebben

NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA

NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA BÜKFÜRDŐ 2019. ÁPRILIS 9-11 BACH RÓBERT VASÚTFEJLESZTÉSI IGAZGATÓ JELENLEGI PROJEKTJEINK Kivitelezés:

Részletesebben

KÖZOP Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése a V0 Budapestet délről elkerülő vasútvonal kialakítására

KÖZOP Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése a V0 Budapestet délről elkerülő vasútvonal kialakítására KÖZOP-2.5.0-09-2010-0005 Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése a V0 Budapestet délről elkerülő vasútvonal kialakítására Megbízó: Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége V0 Magyarország

Részletesebben

VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök

VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök VAMAV Vevőtalálkozó 2017. január 26. Gyöngyös Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei 2017-2021 k özött Források Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program

Részletesebben

Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása. összefoglaló jelentés 2009. december 14.

Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása. összefoglaló jelentés 2009. december 14. Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása összefoglaló jelentés 2009. december 14. Projekt megnevezése Forrás Támogatási kérelem kódszám

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/119

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/119 Korrigendum: Tervezési szerz.: az 1. sz. Bp.-Hegyeshalom vasútv.kelenföld (kiz.) - Bp.-Keleti (kiz.) vonalszakasz vizsg. új megállóhelyekkel és a Déli összekötő vasúti hidak felújítása, új vasúti híd építése

Részletesebben

Innovatív megoldások a hatékony, utas- és üzemeltetés-barát vasúti infrastruktúra tervezéséhez, a Rákos-Hatvan projekt példáján keresztül

Innovatív megoldások a hatékony, utas- és üzemeltetés-barát vasúti infrastruktúra tervezéséhez, a Rákos-Hatvan projekt példáján keresztül Innovatív megoldások a hatékony, utas- és üzemeltetés-barát vasúti infrastruktúra tervezéséhez, a Rákos-Hatvan projekt példáján keresztül Győr, 2017.03.31. Tumik Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Non-Profit

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYE KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSE A KORMÁNYZATI KÖZÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TÜKRÉBEN

VESZPRÉM MEGYE KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSE A KORMÁNYZATI KÖZÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TÜKRÉBEN VESZPRÉM MEGYE KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSE A KORMÁNYZATI KÖZÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TÜKRÉBEN INTEGRÁLT KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM 2014-2020 KÖZOP ÉS IKOP KERETEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA KÖZOP teljes keret

Részletesebben

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei VAMAV Kft. Partnertalálkozó 2015. január 28. Dr. Mosóczi László igazgató

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei VAMAV Kft. Partnertalálkozó 2015. január 28. Dr. Mosóczi László igazgató VAMAV Kft. Partnertalálkozó 2015. január 28. Dr. Mosóczi László igazgató TARTALOM VASÚTI INFRASTRUKTÚRA KORSZERŰSÍTÉS Támogatási források 2014-2020 között Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz Integrált

Részletesebben

Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár

Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár 2 3 Szolgáltatási struktúra 2015.évi adatok alapján Menetrendi teljesítmény *Km/év+ Helyközi Szolgáltatók

Részletesebben

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés Kálnoki Kis Sándor okl. mérnök, okl. városrendezı szakmérnök 2007. április 18. Városi közlekedési módok Vasúti közlekedés Közúti közlekedés Közösségi

Részletesebben

A.D.U. Építész Iroda Kft

A.D.U. Építész Iroda Kft A.D.U. Építész Iroda Kft TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV B A G N A G Y K Ö Z S É G Budapest, Rákos állomás Hatvan állomás vasúti vonalszakasz korszerűsítése 80 j vasútvonal menti területek Budapest, 2017. június

Részletesebben

Jelentős EU források a vasúti fejlesztésekben. Dr. Mosóczi László igazgató

Jelentős EU források a vasúti fejlesztésekben. Dr. Mosóczi László igazgató Jelentős EU források a vasúti fejlesztésekben Dr. Mosóczi László igazgató BEVEZETŐ, TARTALOM VASÚTI INFRASTRUKTÚRA KORSZERŰSÍTÉS Támogatási források 2014-2020 között Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz

Részletesebben

Pénzügyi lehetőségek az infrastruktúrafejlesztésben a 2014-2020-as programozási időszakban

Pénzügyi lehetőségek az infrastruktúrafejlesztésben a 2014-2020-as programozási időszakban Pénzügyi lehetőségek az infrastruktúrafejlesztésben a 2014-2020-as programozási időszakban Gecse Gergely, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2014. október 29. Nemzeti Közlekedési Napok 2014, Siófok

Részletesebben

Vasútfejlesztési támogatások változásai a as időszakban

Vasútfejlesztési támogatások változásai a as időszakban Vasútfejlesztési támogatások változásai a 2014-2020-as időszakban Gecse Gergely, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2014. június 5. RAILHUC, Budapest 1 2014-2020-as vasúti támogatások az Európai

Részletesebben

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése MÁV 80a számú vasúti fővonal Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt SB-RÁKOS 2017 Konzorcium Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt Építés 53 km

Részletesebben

MANNINGER JENŐ Zala megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos

MANNINGER JENŐ Zala megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos MANNINGER JENŐ Zala megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos Stratégiai fejlesztési irányok Stratégiai fejlesztési irányok húzó projektjei Támogatási keret (Mrd Ft) Forrás Finanszírozás

Részletesebben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Szaktudás. Üzembiztonság. Hatékonyság. Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Virág István igazgató Bükfürdő, 2019. április 09-11. XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia

Részletesebben

KÖZOP Kormánystratégia 2007. július 04. szerda, 08:10

KÖZOP Kormánystratégia 2007. július 04. szerda, 08:10 2006. december 6-án fogadta el a Kormány a Közlekedés Operatív Programot (KÖZOP), amely tartalmazza azokat a közlekedésre vonatkozó fejlesztéseket, amelyek az elérhetőség javítását és a versenyképesség

Részletesebben

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése MÁV 80a számú vasúti fővonal Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt SB-RÁKOS 2017 Konzorcium Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt Építés 53 km

Részletesebben

BALATON KÖRNYÉKI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK ÉS TERVEZETT PROJEKTEK

BALATON KÖRNYÉKI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK ÉS TERVEZETT PROJEKTEK BALATON KÖRNYÉKI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK 2007-2013 ÉS 2014-2020 TERVEZETT PROJEKTEK KÖZOP, IKOP ÉS CEF KERETEK KÖZOP teljes keret 2007-2013 6 687 340 693 EUR IKOP teljes keret 2014-2020 3 919 774

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Polgármesteri Kabinet

Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Polgármesteri Kabinet Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Polgármesteri Kabinet Elıterjesztés Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága számára Tárgy: DDOP-5.1.2/B-11 kódszámú

Részletesebben

1. Projekt alapítás. Projekt ötlet, rövid név és összeg egy listán 2. Forrás biztosítása

1. Projekt alapítás. Projekt ötlet, rövid név és összeg egy listán 2. Forrás biztosítása 1. Projekt alapítás Projekt ötlet, rövid név és összeg egy listán 2. Forrás biztosítása Operatív Program (ÉFK); CEF döntés; egyedi kormánydöntés alapján Támogatási Szerződés megkötése 3~6 hónap NIF által

Részletesebben

Ajánlati felhívás módosítása Szolnok vasúti csomópont fejlesztéséhez Támogatási Kérelem tárgyában

Ajánlati felhívás módosítása Szolnok vasúti csomópont fejlesztéséhez Támogatási Kérelem tárgyában Ajánlati felhívás módosítása Szolnok vasúti csomópont fejlesztéséhez Támogatási Kérelem tárgyában Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/60 Szolnok vasúti csomópont fejlesztés támogatási kérelmének elkészítése.

Részletesebben

Közlekedési Operatív Program keretében között a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések

Közlekedési Operatív Program keretében között a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések Közlekedési Operatív Program keretében 2007-2013 között a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések 2010. június 10. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 1 903 637

Részletesebben

Európai Unió költségvetési időszakában a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések

Európai Unió költségvetési időszakában a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések Európai Unió 2007-2013 költségvetési időszakában a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések 2011. február 25. Az Európai Unió kiemelten támogatja a vasutak fejlesztését

Részletesebben

AZ IKOP PROGRAMBAN MEGVALÓSULÓ KÖTÖTTPÁLYÁS NAGYBERUHÁZÁSOK TAPASZTALATAI. HungRail Magyar Vasút Konferencia Budapest, október 3.

AZ IKOP PROGRAMBAN MEGVALÓSULÓ KÖTÖTTPÁLYÁS NAGYBERUHÁZÁSOK TAPASZTALATAI. HungRail Magyar Vasút Konferencia Budapest, október 3. AZ IKOP PROGRAMBAN MEGVALÓSULÓ KÖTÖTTPÁLYÁS NAGYBERUHÁZÁSOK TAPASZTALATAI HungRail Magyar Vasút Konferencia Budapest, 2017. október 3. INTEGRÁLT KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KÖTÖTTPÁLYÁS FEJLESZTÉSEK

Részletesebben

A közlekedési beavatkozások forrásháttere, finanszírozási kérdései

A közlekedési beavatkozások forrásháttere, finanszírozási kérdései A közlekedési beavatkozások forrásháttere, finanszírozási kérdései NFÜ Közlekedési Programok Irányító Hatósága Galovicz Mihály, IH vezető KÖZOP A közlekedési fejlesztések átfogó célja Az elérhetőség javítása

Részletesebben

Közlekedésfejlesztés Magyarországon

Közlekedésfejlesztés Magyarországon Közlekedésfejlesztés Magyarországon 2017. május 11. Siófok Somodi László igazgató NIF Zrt. Va s ú t f e j l e s z t é s i lehetőségek Lehetőség... Lehetőség: esély, sansz, alkalom, mód, eshetőség, potenciál,

Részletesebben

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei. Előadó: Mayer András irodavezető

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei. Előadó: Mayer András irodavezető Előadó: Mayer András irodavezető 1. A BEMUTATÓ TARTALMA 1. FOLYAMATBAN LEVŐ ÉS TERVEZETT ELŐKÉSZÍTÉSI MUNKÁK 2. PRIORITÁS 2. FOLYAMATBAN LEVŐ ÉS TERVEZETT ELŐKÉSZÍTÉSI MUNKÁK 5. PRIORITÁS 3. A FOLYAMATBAN

Részletesebben

Kötöttpályás fejlesztések a DÉLI KÖRVASÚT környezetében

Kötöttpályás fejlesztések a DÉLI KÖRVASÚT környezetében Kötöttpályás fejlesztések a DÉLI KÖRVASÚT környezetében XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia Bük 2019.04.12. Takács Miklós közlekedéstervezési igazgató & Ferencz Edina vasútiroda vezető

Részletesebben

Az Észak-balatoni vasútvonal korszerűsítése projekt bemutatása

Az Észak-balatoni vasútvonal korszerűsítése projekt bemutatása Megrendelő: Mérnök: Vállalkozó: ÉB 2018 KONZORCIUM NIF Nemzeti FŐBER Nemzetközi Vasútvillamosító Infrastruktúra Ingatlanfejlesztő és R-KORD Kft. Kft. Fejlesztő Zrt. Mérnöki Zrt. 8086 Felcsút, Fő utca 1106

Részletesebben

A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi. Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt.

A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi. Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt. A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi összefüggései Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt. ALAPADATOK - Hódmezővásárhelyen új egyvágányú, kitérős villamosvasút

Részletesebben

Galovicz Mihály, IH vezető

Galovicz Mihály, IH vezető ÚMFT KÖZLEKEDÉSI OPERATÍV PROGRAMOK NFÜ Közlekedési Operatív Programok Irányító Hatósága Galovicz Mihály, IH vezető KÖZOP A közlekedési fejlesztések átfogó célja Az elérhetőség javítása a versenyképesség

Részletesebben

Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről

Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről A fővárosi közlekedéspolitika célja a fővárosi közösségi

Részletesebben

Határmenti közlekedési kapcsolatok. A vasúti és közúti kapcsolatok fejlesztése 2018 és 2022-es évek között

Határmenti közlekedési kapcsolatok. A vasúti és közúti kapcsolatok fejlesztése 2018 és 2022-es évek között Határmenti közlekedési kapcsolatok. A vasúti és közúti kapcsolatok fejlesztése 2018 és 2022-es évek között Tóth Péter közlekedésért felelős helyettes államtitkár Innovációs és Technológiai Minisztérium

Részletesebben

2016. április 29-től május 9-ig

2016. április 29-től május 9-ig Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2016. április 29-től 2016. május 9-ig Szántód-Kőröshegy Balatonszárszó állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Székesfehérvár Nagykanizsa

Részletesebben

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23.

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Állandó és ideiglenes sebességkorlátozások alakulása A pályafelügyeleti

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN. XII. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen március

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN. XII. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen március KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A 2014-2020 EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN XII. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen 2017. március 22-23. 2014-20 IDŐSZAKRA VONATKOZÓ LEGFONTOSABB EURÓPAI UNIÓS ÉS HAZAI

Részletesebben

Dr. Bói Loránd közlekedéstudományi üzletágvezető, ügyvezető általános helyettes, KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.

Dr. Bói Loránd közlekedéstudományi üzletágvezető, ügyvezető általános helyettes, KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Dr. Bói Loránd közlekedéstudományi üzletágvezető, ügyvezető általános helyettes, KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Uniós finanszírozású ITS projektek a közösségi közlekedésben Új megoldások

Részletesebben

VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC

VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK TERVEZÉSÉNEK TAPASZTALATAI Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC TÁRSASÁGUNK A FŐMTERV ZRT. Az ország egyik legnagyobb infrastruktúra tervezője 60 éve aktív

Részletesebben

A TransHUSK Plus projekt

A TransHUSK Plus projekt A TransHUSK Plus projekt dr. Siska Miklós KTI Zárókonferencia Győr, 2015. június 17. A projekt keretében vizsgált térségek A két projekt néhány jellemző adata 680 km közös határ; 22 (TransHUSK) + 18 (TransHUSK

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Balaton Fejlesztési Tanács munkájáról és a megyei képviseletről

TÁJÉKOZTATÓ a Balaton Fejlesztési Tanács munkájáról és a megyei képviseletről SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: gelencser.attila@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/626/2014. TÁJÉKOZTATÓ a Balaton Fejlesztési Tanács munkájáról

Részletesebben

30 [Budapest ] Székesfehérvár Gyékényes Érvényes: ig

30 [Budapest ] Székesfehérvár Gyékényes Érvényes: ig Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 216. május 24-től 216. június 1-ig Szántód-Kőröshegy Balatonszárszó állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Székesfehérvár Nagykanizsa vasútvonalon

Részletesebben

Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén. Szombathely, 2013.09.19.

Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén. Szombathely, 2013.09.19. Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén Szombathely, 2013.09.19. A fejlesztési ügynökség tevékenységei Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatainak kezelése

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli vasúti térség nemzetközi hatású fejlesztései. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.

A Nyugat-dunántúli vasúti térség nemzetközi hatású fejlesztései. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. A Nyugat-dunántúli vasúti térség nemzetközi hatású fejlesztései Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Az előadás tartalma: Folyamatban lévő nemzetközi hatású fejlesztések Tervezett rövid és

Részletesebben

Hosszú távú helyi, agglomerációs és regionális szintű közösségi közlekedésfejlesztés Pécsett és vonzáskörzetében

Hosszú távú helyi, agglomerációs és regionális szintű közösségi közlekedésfejlesztés Pécsett és vonzáskörzetében DDOP-5.1.2/A-2009-0001 Hosszú távú helyi, agglomerációs és regionális szintű közösségi közlekedésfejlesztés Pécsett és vonzáskörzetében Megítélt támogatás: 66.606.765,-Ft Projekt neve: Hosszú távú helyi,

Részletesebben

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei. XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási Konferencia Bükfürdő, március Völgyi Miklós igazgató

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei. XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási Konferencia Bükfürdő, március Völgyi Miklós igazgató XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási Konferencia Bükfürdő, 2014. március 18-20. Völgyi Miklós igazgató TARTALOM VASÚTI INFRASTRUKTÚRA KORSZERŰSÍTÉS Támogatási források 2014-2020 között Európai Hálózatfinanszírozási

Részletesebben

MÁV Zrt. INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSEI. Pál László általános vezérigazgatóhelyettes

MÁV Zrt. INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSEI. Pál László általános vezérigazgatóhelyettes MÁV Zrt. INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSEI Pál László általános vezérigazgatóhelyettes 1 Vasúti folyosók 2 Korridorok jelentősége 3 TERVEZETT 2014 2020. közötti üzemeltetői prioritások Kiinduló állapot 2014-ben

Részletesebben

2016. május 10-től május 23-ig

2016. május 10-től május 23-ig Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2016. május 10-től 2016. május 23-ig Szántód-Kőröshegy Balatonszárszó állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Székesfehérvár Nagykanizsa

Részletesebben

Infrastruktúra tárgy Közlekedéspolitika Vasúti közlekedés

Infrastruktúra tárgy Közlekedéspolitika Vasúti közlekedés Infrastruktúra tárgy Közlekedéspolitika Vasúti közlekedés Kálnoki Kis Sándor okl. mérnök, okl. városrendezı szakmérnök 2007. március 28. Az EU közlekedéspolitikájának prioritásai Cél: gazdasági, társadalmi

Részletesebben

Vágányzári információ

Vágányzári információ Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2016. szeptember 19-től 2016. december 10-ig Szántód-Kőröshegy Fonyód állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Székesfehérvár Nagykanizsa

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 24-I ÜLÉSÉRE NAGY CSABA ALPOLGÁRMESTER NAGY CSABA ALPOLGÁRMESTER

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 24-I ÜLÉSÉRE NAGY CSABA ALPOLGÁRMESTER NAGY CSABA ALPOLGÁRMESTER IKTATÓSZÁM: 02-2/54-29/2010 TÁRGY: DDOP-5.1.2/A PÁLYÁZAT KERE- TÉBEN KIDOLGOZANDÓ 5 DB KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSFEJ- LESZTÉSI PROJEKT KIVÁLASZ- TÁSA MELLÉKLET: 2 DB CD-N E LŐTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Nemzetközi korridorok a GYSEV Zrt. hálózatán Villamosítás és további fejlesztések a vasúti árufuvarozás ösztönzése érdekében

Nemzetközi korridorok a GYSEV Zrt. hálózatán Villamosítás és további fejlesztések a vasúti árufuvarozás ösztönzése érdekében Nemzetközi korridorok a GYSEV Zrt. hálózatán Villamosítás és további fejlesztések a vasúti árufuvarozás ösztönzése érdekében Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató Az árufuvarozás jelentősége a GYSEV stratégiájában,

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. október 11.. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

A magyar vasút jelenlegi helyzete

A magyar vasút jelenlegi helyzete 3.2.5. A magyar vasút jelenlegi helyzete A magyar vasúti pályahálózat kiépítettsége Jellemző Vasútvonalak hossza: menetrendi hossz vágányhossz állomási vágányokkal Országos törzshálózat ebből TENT hálózat

Részletesebben

Vágányzári információ

Vágányzári információ Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2017. október 11-től 2017. december 9-ig Balatonboglár Balatonszentgyörgy állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Székesfehérvár Gyékényes

Részletesebben

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP)

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) Gecse Gergely, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2014. május 14. Közlekedésfejlesztés Magyarországon (10 év az Európai Unióban), Balatonföldvár

Részletesebben

Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre

Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Üzemeltetés. Fejlesztés. Modernizáció. Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Veszprémi László üzemeltetési vezérigazgató-helyettes MÁV Zrt. Tartalom Fejlesztési igények általában Fejlesztések

Részletesebben

A CIKLUS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMJÁNAK ELŐREHALADÁSA A PROGRAM FELÉNÉL

A CIKLUS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMJÁNAK ELŐREHALADÁSA A PROGRAM FELÉNÉL A 2014-2020 CIKLUS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMJÁNAK ELŐREHALADÁSA A PROGRAM FELÉNÉL Magyar Közlekedési Konferencia Eger, 2017. október 18-20. KÖZOP ÉS IKOP KERETEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA KÖZOP teljes

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

Vágányzári információ Track reconstruction information

Vágányzári információ Track reconstruction information Vágányzári információ Track reconstruction information Székesfehérvár állomás átépítése, valamint a dél-balatoni vasútvonal felújítása miatt 2016. május 11-én 00.00 órától 2016. május 13-án 11.00 óráig

Részletesebben

X. Városi villamos vasúti pálya nap. Villamospálya tervezése Hódmezővásárhelyen a tram-train fejlesztés keretében

X. Városi villamos vasúti pálya nap. Villamospálya tervezése Hódmezővásárhelyen a tram-train fejlesztés keretében X. Városi villamos vasúti pálya nap Villamospálya tervezése Hódmezővásárhelyen a tram-train fejlesztés keretében FŐMTERV Zrt. 2017. március 30. Szeged 1 TARTALOM A Szeged Hódmezővásárhely tram-train fejlesztés

Részletesebben

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt.

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt. A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt. Előadó: KTE Határok Kozák nélküli Tamás partnerség konferencia, 2016. október 6-7. A MÁV-START stratégiája

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN. XI. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen április

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN. XI. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen április KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A 2014-2020 EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN XI. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen 2016. április 26-28. INTEGRÁLT KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KÖZOP ÉS IKOP

Részletesebben

Vágányzári információ

Vágányzári információ Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2017. április 13-től 2017.június 16-ig Szántód-Köröshegy Balatonszentgyörgy állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Nagykanizsa vasútvonalon

Részletesebben

A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10.

A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10. A közlekedésfejlesztés országos céljai Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, 2015. szeptember 10. A hazai közlekedésfejlesztés három pillére Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

Tisztelt Képviselő testület!

Tisztelt Képviselő testület! Tisztelt Képviselő testület! Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást írt ki Esztergom intermodális csomópont fejlesztésének két részajánlatára vonatkozóan. Az első részajánlat

Részletesebben

A személyközlekedés minősítési rendszere

A személyközlekedés minősítési rendszere A személyközlekedés minősítési rendszere személyközlekedés tervezése és működtetése során alapvető jelentőségűek a i jellemzők bonus-malus rendszer működtetésére a megrendelési szerződések szerint Minőség:

Részletesebben

GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén

GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén 2014.06.05_RailHuc_GYSEV Liska Szilárd Személyszállítási koordinátor 1 GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZRT. Múlt: 1872,

Részletesebben

30 [Budapest ] Székesfehérvár Nagykanizsa Érvényes: Kiindulási állomás Kaposvár Pécs. Végállomás Tapolca Tapolca

30 [Budapest ] Székesfehérvár Nagykanizsa Érvényes: Kiindulási állomás Kaposvár Pécs. Végállomás Tapolca Tapolca Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2016. december 11-től 2017. június 16-ig Szántód-Kőröshegy Balatonszentgyörgy állomások között és Sávoly állomáson végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest

Részletesebben

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. 1087 Budapest, Könyves K. krt. 54-60. Postacím: 1940 Budapest Telefon (1) 511-5032 Mobil: 30 / 87 03 519 Fax: (1) 511-1001 Webcím: www.mav-start.hu Veszprém vasúti

Részletesebben

Szalóki Flórián, főigazgató a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedési Programok Irányító Hatóság vezetője

Szalóki Flórián, főigazgató a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedési Programok Irányító Hatóság vezetője 8. sz. napirendi pont Tájékoztató a 2007-2013. időszakban a KÖZOP támogatásból megvalósuló dél-dunántúli és nyugat-dunántúli úthálózat fejlesztésekről, a következő tervezési időszak ének helyzetéről. Szalóki

Részletesebben

30 [Budapest ] Székesfehérvár Nagykanizsa Érvényes: œ Kiindulási állomás Kaposvár Pécs

30 [Budapest ] Székesfehérvár Nagykanizsa Érvényes: œ Kiindulási állomás Kaposvár Pécs Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2017. április 13-tól 2017. június 16-ig Szántód-Kőröshegy Balatonszentgyörgy állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Nagykanizsa vasútvonalon

Részletesebben

TURISZTIKAI KONFERENCIA Radács Edit Radiant Zrt. Veszprém, 2006. április 7. TURISZTIKAI KONFERENCIA TARTALOM REGIONÁLIS REPÜLŐTEREK JELENTŐSÉGE HAZAI SAJÁTOSSÁGOK REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK REPÜLŐTÉRHEZ

Részletesebben

30 [Budapest ] Székesfehérvár Nagykanizsa Érvényes: œ Kiindulási állomás Kaposvár Pécs

30 [Budapest ] Székesfehérvár Nagykanizsa Érvényes: œ Kiindulási állomás Kaposvár Pécs Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2017. április 7-től 2017. április 12-ig Gárdony Szabadbattyán és Szántód-Kőröshegy Balatonszentgyörgy állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest

Részletesebben

A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI

A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI Balaton számokban I. A Balaton Régió szálláshely forgalmának alakulása 1998 és 2004 között vendégéjszakák száma 1998. 2004. változás% Kereskedelmi szálláshelyek:

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI OPERATÍV PROGRAM (2007HU161PO007)

KÖZLEKEDÉSI OPERATÍV PROGRAM (2007HU161PO007) KÖZLEKEDÉSI OPERATÍV PROGRAM (2007HU161PO007) Városi és elővárosi közösségi 1. bemutatása Akcióterv 1.1. tartalma, 5.- Városi és elővárosi közösségi rövid tartalma A prioritás célja a városok elérhetőségének

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ADALÉKOK A VÁROSFEJLESZTÉS XXI. SZÁZADI GYAKORLATÁHOZ Dr.

Részletesebben

A Balaton fejlesztési térkép v.0.1 bemutató előadás

A Balaton fejlesztési térkép v.0.1 bemutató előadás A Balaton fejlesztési térkép v.0.1 bemutató előadás Balaton Fejlesztési Tanács Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. Siófok, 2008. június 10. Fejlesztési Térkép céljai Mire irányul? A Balaton

Részletesebben

Korszerűsítési projektek és az üzemeltetés kapcsolata

Korszerűsítési projektek és az üzemeltetés kapcsolata Korszerűsítési projektek és az üzemeltetés kapcsolata Magyar Vasút 2018 Konferencia 2018. szeptember 13. New York Palace The Dedica Anthology Győrik Balázs koordinációs főmérnök NIF Zrt. Tartalom Jelenlegi

Részletesebben

Jelentős EU források a vasúti fejlesztésekben

Jelentős EU források a vasúti fejlesztésekben Jelentős EU források a vasúti fejlesztésekben IX. Határok nélküli partnerség Győrik Balázs Koordinációs főmérnök BEVEZETŐ, TARTALOM VASÚTI INFRASTRUKTÚRA KORSZERŰSÍTÉS Támogatási források 2014-2020 között

Részletesebben

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK Projekt általános bemutatása Berencsi Miklós KKK Tartalom Előzmények Projekt adatai Projekt tartalma Megvalósítás - ütemezés ELŐZMÉNYEK Kerékpározás Növekvő népszerűség Hivatásforgalmi/közlekedési és turisztikai/szabadidős

Részletesebben

Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez

Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez Borbélyné dr. Szabó Ágnes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezető-helyettes Új megoldások a közösségi

Részletesebben

Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy június 18-tól augusztus 28-ig

Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy június 18-tól augusztus 28-ig Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2016. június 18-tól 2016. augusztus 28-ig Székesfehérvár állomáson végzett pályakarbantartási munkák miatt a [Budapest ] Székesfehérvár vasútvonalon az alábbi módosított

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz Kódszám: KÖZOP-2008-3.2. A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési

Részletesebben

A közlekedési projektek és programok költség-haszon vizsgálati módszerei az EU elvárásaival összhangban

A közlekedési projektek és programok költség-haszon vizsgálati módszerei az EU elvárásaival összhangban 31. Útügyi Napok Magyarország közútjai és az EU követelmények A közlekedési projektek és programok költség-haszon vizsgálati módszerei az EU elvárásaival összhangban Dr. MONIGL János egyetemi magántanár

Részletesebben

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember Észak-Alföldi Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember I. Prioritás bemutatása: 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés Észak-Alföldi Operatív Program A prioritás támogatást nyújt ipari

Részletesebben

A MÁV FKG Kft. jövőképe

A MÁV FKG Kft. jövőképe Biztonság Megbízhatóság Hatékonyság A MÁV FKG Kft. jövőképe Sejkóczki András, műszaki üzletágvezető MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. XVII. Pályafenntartási konferencia MÁV FKG Kft. bemutatása

Részletesebben

2. egyetért a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térség tekintetében a következő stratégiai fejlesztési irányokkal:

2. egyetért a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térség tekintetében a következő stratégiai fejlesztési irányokkal: 1861/2016. (XII. 27.) Korm. határozat a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térség meghatározásáról és a térségben megvalósítandó egyes fejlesztések megvalósításához szükséges források biztosításáról

Részletesebben

30 [Budapest ] Székesfehérvár Nagykanizsa Érvényes: œ Kiindulási állomás Kaposvár Pécs Székesfehérvár...

30 [Budapest ] Székesfehérvár Nagykanizsa Érvényes: œ Kiindulási állomás Kaposvár Pécs Székesfehérvár... Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2016. december 11-től 2017. március 31-ig Szántód-Kőröshegy Balatonszentgyörgy állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Nagykanizsa vasútvonalon

Részletesebben

Sánta Zoltán A MÁV-HÉV Zrt. Balatonalmádi, szeptember 20.

Sánta Zoltán A MÁV-HÉV Zrt. Balatonalmádi, szeptember 20. Sánta Zoltán A MÁV-HÉV Zrt. Balatonalmádi, 2017. szeptember 20. Tartalomjegyzék MÁV-HÉV hálózat, Infrastruktúra és gördülőállomány állapota, Aktuális feladatok, Fejlesztési irányok, alapelvek, 2 3 Műszaki

Részletesebben