Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2014/2015-ös tanévre

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2014/2015-ös tanévre"

Átírás

1 Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2014/2015-ös tanévre A Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Neratovicei tér 1916/96, Dunaszerdahely (az iskola kódja 63008) igazgatója a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa által kiadott törvénykönynek 245/2008-as számú az oktatásról és nevelésről szóló törvénye (iskolatörvény) és az 596/2003-as számú az iskolaügyről és az iskolatanács állami igazgatásáról szóló törvénye, valamint a törvénykiegészítésekkel és módosításokkal összhangban, a pedagógiai tanáccsal való egyeztetés alapján a következő felvételi kritériumokat határozza meg az alapiskolák végzős tanulói számára a 2014/2015-ös tanévben induló tanulmányi szakok 1.évfolyamaiba: Tervezett tanulmányi szakok: 6405 M idegenforgalmi marketing ügyintéző ( 4-éves tanulmányi szak) 6355 M idegenforgalmi szolgáltatások ( 4-éves tanulmányi szak) 6323 K vendéglátóipar és idegenforgalom ( 5-éves tanulmányi szak) A felvételi vizsgák időpontja: 1.kör 1. időpont május időpont május kör június 17. ( ha az adott tanulmányi szakon nem teljes a tervezett létszám) 1

2 A diákok felvételekor elbírálásra kerül: 1. A 7., 8. osztály év végi és a 9. osztály félévi bizonyítványának átlaga, a nevelési tantárgyakon kívül. 2. A céltantárgyak osztályzatai. 3. A magaviselet értékelése. 4. Az írásbeli felvételi vizsga eredményei. 5. Az országos tesztelésen elért eredmények az alapiskola 9. évfolyamában. 6. Iskolán kívüli tevékenység- a versenyeken és olimpiászokon elért eredmények, a tanuló egyéb tevékenységei különböző területeken. A tanulmányi szakokra való felvétel követelményei: 1. A tanulónak sikeresen kell befejeznie az alapiskola 9. évfolyamát. 2. A tanulónak a 9. osztály 1. félévi bizonyítványában egyetlen tantárgyból sem lehet elégtelen (5) osztályzata. 3. Az orvosi igazolás alapján a tanuló egészségi állapota megfelel a tanulmány igényeinek és követelményeinek. 4. A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa által kiadott törvénykönyvének 245/2008-as számú az oktatásról és nevelésről szóló törvénynek (iskolatörvény) 65. paragrafusa 4. bekezdése alapján és a törvénykiegészítésekkel és módosításokkal összhangban felvételi vizsga nélkül felvételt nyer az a jelentkező, aki az alapiskola 9. évfolyamában az országos tesztelésen minden tantárgyból több, mint 90 %-os eredményt ért el. 5. A többi jelentkező felvételi vizsgát tesz a következő tantárgyakból: magyar nyelv és irodalom szlovák nyelv és szlovák irodalom idegen nyelv - angol nyelv vagy német nyelv 2

3 Az iskola igazgatója és a felvételi bizottság a jelentkezőket az elért pontszámok alapján sorolja be. A tanulók az elért pontszámok alapján nyernek felvételt: az alapiskola tanulmányi átlaga 20 pont felvételi vizsga 60 pont (magyar nyelv és irodalom 20 pont, szlovák nyelv és szlovák irodalom 20 pont, idegen nyelv 20 pont) az országos tesztelés eredménye 20 pont Pontok: A 9. évfolyam félévi bizonyítvány átlaga - max. pontszám 20, amelybe az alapiskolák felsőtagozatának oktatási programja által kötelezően előírt tantárgyak osztályzatai számítódnak bele, a nevelési tantárgyakon kívül. Az átlag a 8. évfolyam végén és a 9. évfolyam félévében nem lehet rosszabb 2,75-nél. Átlag Ponszám 1,00-1,20 20 pont 1,21-1,40 18 pont 1,41 1,60 16 pont 1,61-1,80 14 pont 1,81 2,00 12 pont 2,01 2,20 10 pont 2,21 2,40 5 pont 2,41 2,65 3 pont 2,66 2,75 1 pont 3

4 Az alapiskola 9. évfolyamában az országos tesztelésen elért átlag ( az összes tesztelt tantárgyból vett átlag) - max.pontszám 20 Elért eredmény Pontszám 89,99 % - 75 % 20 pont 74,99 % - 50 % 15 pont 49,99 % - 30 % 10 pont 29,99 % - 20 % 5 pont 19,99 % - 10 % 3 pont 9,99 % - 0 % 0 pont A jelentkező által elérhető maximális pontszám 100 pont. Egyenlő pontszám esetén az felvételi bizottság a következőket veszi figyelembe: A felvételi vizsgán elért magasabb pontszám Az országos tesztelésen elért jobb eredmény (matematika, szlovák nyelv és szlovák irodalom, magyar nyelv és irodalom) Sikeres részvétel versenyeken és olimpiászokon az Oktatásügyi Minisztérium égisze alatt Általános tudnivalók: 1. Minden jelentkező számkódot kap a személyi adatok védelme érdekében a felvételi eredmények kihirdetésére. 2. A felvételt nyert diákot az iskola igazgatója írásos határozatotban értesíti, valamint tudatja a beiratkozás időpontját, helyét és módját. 3. Abban az esetben, ha az egyes tanulmányi szakokokra felvett diákok száma nem elegendő, az iskola fenntartja magának a jogot, hogy az adott szakot nem indítva felkínáljon a tanulónak egy másik tanulmányi szakot. 4. Amennyiben a jelentkező az adott időpontban nem iratkozik be (nem adja le a beiratkozási lapot), az iskola úgy értékeli, hogy nem tanúsít érdeklődést az iránt, hogy a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Neratovicei tér 1916/16, Dunaszerdahely diákja legyen, ezért a határozat, mellyel a diák felvételt nyert, 4

5 érvényét veszti (a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának által kiadott törvénykönyvének 245/2008-as számú az oktatásról és nevelésről szóló törvény (iskolatörvény) 68. paragrafusának 3. bekezdése alapján és a törvénykiegészítésekkel és -módosítások és összhangban). 5. A felvélelt nyert diákok jegyzéke (kódszámokkal) legkésőbb május 16-ig ki lesz függesztve az iskola főbejáratánál és nyilvánosságra hozva az iskola weboldalán, 6. A felvételt nem nyert tanuló törvényes képviselője 15 napon belül kérvényt nyújthat be, az iskola igazgatója által, az iskola fenntartójának a határozat felülvizsgálatára. Az iskola minősítve van az IES London oktatási társaság által, az iskolánk végzős diákjai az egész világon elismert nemzetközi oktatási minősítést szereznek. Dunaszerdahely, március 24. Mgr. Vida Aranka az iskola igazgatója 5

Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2013/2014-es tanévre

Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2013/2014-es tanévre Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2013/2014-es tanévre A Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Neratovicei tér 1916/96, Dunaszerdahely (az iskola kódja 63008)

Részletesebben

A es tanév felvételi vizsgakritériumai

A es tanév felvételi vizsgakritériumai Stredná priemyselná škola stavebná Építőipari Szakközépiskola, Konkolyho 8, Hurbanovo PSČ: 947 01, Tel: 035/760-2507, Fax 035/760-2133, www.spsstav.sk e- mail: spsstav@spsstav.sk A 2016 2017-es tanév felvételi

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

Középfokú iskolai felvételi tájékoztató A felvételi eljárás rendje, intézményi szabályai

Középfokú iskolai felvételi tájékoztató A felvételi eljárás rendje, intézményi szabályai Dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola cím: 2400 Dunaújváros, Kossuth Lajos u. 10/A. OM azonosító: 201471 Telefon/fax: 06/25/402-192 Email: igazgato@keri-duj.sulinet.hu

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János 8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős

Részletesebben

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA CORVIN MÁTYÁS TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 029768 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám: 06-62-242-011 Fax: 06-62-241-806 E-mail: corvin@hiszk.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Iskolánk 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi,Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Országos Szövetsége

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium Felvételi tájékoztató a 2016/17 os tanévre Az iskola mottója : Legfontosabb adatok Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium e mail.: honlap: OM azonosító: 036723 "A míveletlen föld csak gazt terem, A lélek

Részletesebben

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu

Részletesebben

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 011 http://www.szentesinfo.hu/bartha Felvételi szabályzat 2012/2013-es

Részletesebben

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv

Részletesebben

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Az iskola szakmaszerkezeti felépítése: A Szakképesítés (képzési program) Jelentkezés időtartama Ssz. kimenetelének határmegnevezése hónap

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT

TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az intézmény vizsgaszabályzata a Pedagógiai Programban meghatározott vizsgák rendjét és eljárási módszereit

Részletesebben

Írta: Administrator november 04. péntek, 08:47 - Módosítás: január 24. csütörtök, 12:47

Írta: Administrator november 04. péntek, 08:47 - Módosítás: január 24. csütörtök, 12:47 A Garabonciás Kommunikációs és Üzleti Szakközépiskola felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése az iskolarendszerű szakképzések esetében. 1. Bevezető. Az iskola jelen szabályozás kidolgozásához az Emberi

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12.

Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 203063 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz-szhely.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód)

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai

A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai ágazati képzéseinkre jelentkezhetnek iskolánkba. A 2017/2018

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Kedves pályaválasztó diákok! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely talán az egész további életeteket meghatározhatja.

Részletesebben

Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742

Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742 Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz.sulinet.hu E-mail: akta@hbsz.sulinet.hu

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

Középfokú iskolai felvételi tájékoztató (A felvételi eljárás rendje)

Középfokú iskolai felvételi tájékoztató (A felvételi eljárás rendje) Dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 2400 Dunaújváros, Kossuth Lajos u. 10/A OM azonosító: 201471 Tel: 25/402-192, 25/410-254 Fax: 25/402-192 E-mail cím: igazgato@keri-dunaujvaros.hu

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK a 2014/2015-ös tanévre jelentkezőknek Október 15. A középiskoláknak meg kell határozniuk tanulmányi területeik belső kódjait (régen: tagozatkód)*. NYÍLT NAPOK

Részletesebben

Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029796 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-240 Fax: 62/547-240 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu Honlap: www.hansagiisk.hu Intézményvezető

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 0011 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év) A helyi

Részletesebben

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2010/11-es tanévre

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2010/11-es tanévre Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2010/11-es tanévre Iskolánk bejárata Karácsonyi hangverseny Szüreti nap, gólyaavató Görögországi kirándulás A felvételi eljárás Az iskolánkba

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA CISZTERCI SZENT MARGIT ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA PÉCS 1 KOLLÉGIUMI TÉRÍTÉSI DÍJ Azon kollégisták számára fizetendő, akik nappali

Részletesebben

1. Iskolánk OM azonosítója:

1. Iskolánk OM azonosítója: BUDAPESTI KOMPLEX SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma (1041 Budapest, Deák Ferenc u. 40.) OM azonosító: 203032 Intézmény azonosító:051304 ISKOLAKÓD:007 Beiskolázási Tájékoztató 2016/2017.

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 203060 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Tagintézmény-vezető: www.szemere.miskolc.hu http://www.szemere-kollegium.hu

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

Oktatási azonosító Tantárgy Elért pontszám Magyar nyelv Matematika Magyar nyelv Matematika

Oktatási azonosító Tantárgy Elért pontszám Magyar nyelv Matematika Magyar nyelv Matematika Oktatási azonosító Tantárgy Elért pontszám 76894971600 Magyar nyelv 28 76894971600 Matematika 18 75983808936 Magyar nyelv 22 75983808936 Matematika 17 78988181589 Magyar nyelv 32 78988181589 Matematika

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁS 2013-2014.

TOVÁBBTANULÁS 2013-2014. TOVÁBBTANULÁS 2013-2014. Azonos felvételi eljárás a 4., 6. és 8. évfolyamon Gyermekükkel közösen döntsenek A tanuló képességeinek megfelelően A szülőknek közösen kell dönteniük - Vitás esetben a bíróság

Részletesebben

FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE

FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE Keszthelyi Közgazdasági Szakközépiskola A KESZTHELYI KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE Az iskola OM azonosítója: 037655 KLIK azonosító: 184038 Érvényes: 2014. szeptember 1-től TARTALOM

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ABONY Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 2740 Abony, Kossuth tér 18. Tel.: 06 53/360-071 e-mail: kinizsi@kinizsi-abony.sulinet.hu http://www.kinizsi-abony.hu OM azonosító: 032618 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Műszaki Igazgató: Molnár József Igazgatóhelyettes: Zsemberi Zoltán Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: wigner@wigner.sulinet.hu www.wignerkozepiskola.hu

Részletesebben

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Ha ebbe az épületbe lépsz, immár százéves szándék megvalósulásának mozaikjait láthatod a falaink között, és örömmel látunk mindenkit itt, akik e bennünk élő szépnek

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/012 Cím: 6726 Szeged, Temesvári körút 38. Telefonszám 62/547-122 Fax 62/547-125 E-mail csonka@csonka-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu Honlap www.corvin.hiszk.hu

Részletesebben

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2016/2017. tanévben (a 2017/2018. tanévre vonatkozóan)

Felvételi tájékoztató a 2016/2017. tanévben (a 2017/2018. tanévre vonatkozóan) 19 92 REFORMÁTUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Somssich Pál u. 15. tel./fax: 82/511-487 igazgató: 82/411 005 e-mail: titkarsag@lorantffy-kaposvar.sulinet.hu honlap: www.lozsu.hu

Részletesebben

angol Egységes követelmények

angol Egységes követelmények angol A többi érdemjegynél 3 tizedig a rosszabb, 7 tizedtől a jobb érdemjegyet kapja a tanuló, Írásbeli és szóbeli számonkérés az egész éves anyagból. Ha az írásbeli eredménye nem éri el a kapható pontszám

Részletesebben

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Ha ebbe az épületbe lépsz, immár százéves szándék megvalósulásának mozaikjait láthatod a falaink között, és örömmel látunk mindenkit itt, akik e bennünk élő szépnek

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA CISZTERCI SZENT MARGIT ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA PÉCS 1 KOLLÉGIUMI TÉRÍTÉSI DÍJ Azon kollégisták számára fizetendő, akik nappali oktatás munkarendje

Részletesebben

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA KALMÁR ZSIGMOND TAGINTÉZMÉNY OM azonosító száma:029678 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 7-9. Telefonszám 62-222-246 Fax

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola Oroszlány

Hunyadi Mátyás Általános Iskola Oroszlány Hunyadi Mátyás Általános Iskola Oroszlány Beiskolázás Dátumok Dátumok Dátumok Jelentkezési lapok kitöltése Jelentkezési lapokról Adatlapokról Módosítás Elbírálás 2015. október 20. Minden középfokú iskola

Részletesebben

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei A tanév alatti vizsgák rendje a pedagógiai program alapján: 2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

Részletesebben

2013/2014. tanév ütemterve

2013/2014. tanév ütemterve 2013/2014. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet Munkaközösség-vezetők megbeszélése 27. 8,00 Írásbeli javítóvizsga 28. 8,00 Szóbeli javítóvizsga 31. 10,00 Tanévnyitó ünnepély, az iskola

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 203060 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Tagintézmény-vezető:

Részletesebben

2016/2017 tanév rendje

2016/2017 tanév rendje 2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.

Részletesebben

Érettségi vizsga 2014/2015

Érettségi vizsga 2014/2015 Érettségi vizsga 2014/2015 1. Érettségi tantárgyai Öt tárgyból kell érettségi vizsgát tenni, és az öt közül négy kötelezően előírt: - Magyar nyelv és irodalom - Matematika - Történelem - Idegen nyelv Az

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév

F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 3600 Ózd, 48-as út 6. Telefon, fax: 48/569-371; 48/479-153 Honlap: www.szikszi-ozd.hu E-mail: szikszi@szikszi.sulinet.hu OM-azonosító: 029306 F E

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

Felvételi a GUNDEL-ben

Felvételi a GUNDEL-ben Felvételi a GUNDEL-ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum (összesen 9 iskola) Közös (!) oktatási azonosító: 203078 Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. József Szakképző Iskola,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15.

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15. KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 0. november 5. Új kép SZAKMACSOPORTOK ISKOLÁNKBAN Szakközépiskolai tagozat Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

Részletesebben

KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI. 2013/2014. tanév

KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI. 2013/2014. tanév KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI 2013/2014. tanév KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI KÖZÉPSZINTŰ Az írásbeli és a szóbeli vizsga az intézményben. A szaktanár értékel. Az írásbeli időpontja: 2014. május 5-26. A szóbeli időpontja:

Részletesebben

Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium

Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium Tanulmányi terület kódja:21 való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények teljesítése után tervezett

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Felnőttképzési nyilvántartásba vétel: 01-0874-04 Akkreditációs lajstromszám: AL-2243 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM: 200479 1204 Budapest, Pöltenberg u. 10-12. Tel/Fax: 06-1-347-0950 E-mail: iskola@szivarvanygszki.hu

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015. OKTÓBER 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2016/2017. tanévben induló osztályaink

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015. OKTÓBER 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2016/2017. tanévben induló osztályaink KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015. OKTÓBER 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2016/2017. tanévben induló osztályaink 01 kód magyar angol két tanítási nyelvű gimnáziumi osztály Az angol nyelv és kultúra

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI Az érettségi és szakmai vizsgák eredményei évenként. 2005/2006. tanév

KÖZGAZDASÁGI Az érettségi és szakmai vizsgák eredményei évenként. 2005/2006. tanév KÖZGAZDASÁGI Az érettségi és szakmai vizsgák eredményei évenként A 2005. évi őszi érettségi vizsgaidőszakban: 2005/2006. tanév - 30 fő angol nyelvből emelt szintű érettségi jeles eredménnyel +2 fő német

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Munkaterv havi bontásban

Munkaterv havi bontásban Munkaterv havi bontásban A 2016/2017-ES TANÉV FELADATAI HAVI LEBONTÁSBAN Időpont Feladat 2016.augusztus 25-31. A nyári gyakorlat igazolása, dokumentálása A javító vizsga lebonyolítása 2016. augusztus 30.

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás tanév

Középiskolai felvételi eljárás tanév Középiskolai felvételi eljárás 2016-2017. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás Legfontosabb dátumok 2016.11.15. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Ezt a szabályozást kell alkalmazni valamennyi, a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában megtartott nem állami vizsga megszervezésekor. A tanulmányok alatti

Részletesebben

Az Oberstufe, az érettségi vizsga és a felsőoktatási felvételi iskolánkban

Az Oberstufe, az érettségi vizsga és a felsőoktatási felvételi iskolánkban Az Oberstufe, az érettségi vizsga és a felsőoktatási felvételi iskolánkban A felső-középiskola sajátosságai, illetve a német Reifeprüfung és beillesztése a magyarországi kétszintű érettségi vizsga rendszerébe

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben