A Karancs Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet. Nógrád és Gömör határán

Átírás

1 A Karancs Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet Nógrád és Gömör határán

2 A BÜKKI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG MONOGRÁFIÁI 2. SOROZATSZERKESZTŐ: Baráz Csaba

3 A Karancs Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet Nógrád és Gömör határán SZERKESZTETTE: Kiss Gábor Baráz Csaba Gaálová, Katarína Judik Béla Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Eger, 2007

4 SZERKESZTETTE: Kiss Gábor TÁRSSZERKESZTŐK: Baráz Csaba Gaálová, Katarína Judik Béla ÍRTÁK: B. Kovács István Balázs Csaba Balázs Pál Bedrna, Zoltán Belanová, Eva Benda, Petr Csiky János Dlapa, Pavel Dulák, Marek Estók Péter Eszterhás István Feld István Frics Gyula Furmánek, Václav Gaál Lajos Gaálová, Katarína Gális, Rastislav Gubola István Horváth Gergely Hrivnák, Richard Judik Béla Karancsi Zoltán Karola, Vladimír Kordos László Kovalčík, Vojtech Krištín, Anton Lantos István Lengyel Ágnes Limbacher Gábor Prakfalvi Péter Priatková, Lucia Rimóczi Imre Stoszek Krisztina Svatoň, Jaroslav Szakáll Sándor Szepessy Gábor Szepessyné Judik Dorottya Szirácsik Éva Tímár Gábor Uhrin, Marcel Varga Norbert Zsupos Zoltán LEKTORÁLTÁK: Baráz Csaba Dudás György Fancsik János Gaál Lajos Gyalog László Horváth Gergely Martonné Erdős Katalin Pelikán Pál Tímár Gábor Zimányi Árpád FORDÍTOTTÁK: Angol: Baros Zoltán Angol nyelvi lektor: Vermes Albert Szlovák (fordítás és lektorálás): SKRIVANEK Slovensko s.r.o. TÉRKÉPMELLÉKLETEK: A A Karancs Medves és a Cseres-hegység TK átnézeti térképe (Sulyok József) B A Karancs Medves és a Cseres-hegység TK vegetációtérképe (Csiky János) C A Karancs Medves és a Cseres-hegység TK földtani térképe (MÁFI Gyalog László) Címlapon: A somoskői vár (Civertan Bt.) Hátlapon: A somoskői bazaltzuhatag (Kiss G.) Előzéken: Fő Méltóságú Gróf Mikó Imre Úr eö Kegyelmessége Gömör Kishont te. megyebeli Ajnácskőben fekvő tagbirtokának térképe (XIX. sz.) Készült az INTERREG III A program keretében az Európai unió és a Magyar Köztársaság finanszírozásával Kiadja a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Felelõs kiadó: Duska József igazgató ISBN A szedés és a tördelés a Garamond Kft. munkája Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt. Debrecen Felelős vezető:

5 TARTALOMJEGYZÉK Tartalom Előszó A Karancs Medves és a Cseres-hegységtájvédelmi körzetek fekvése, helyzete (Horváth Gergely Gaálová, Katarína) A TERMÉSZET VILÁGA Földtani felépítés, szerkezeti viszonyok, földtani értékek (Prakfalvi Péter Gaál Lajos Horváth Gergely) Ősmaradványok a Karancs, a Medves és a Cseres-hegység vidékén (Kordos László Gaál Lajos) A Karancs, a Medves és a Cseres-hegység ásványtani jellemzése (Szakáll Sándor).. 51 Domborzat, felszínformák, felszínfejlődés, felszínalaktani értékek (Gaál Lajos Horváth Gergely) Barlangok (Gaál Lajos Eszterhás István Horváth Gergely) Éghajlati viszonyok (Horváth Gergely Gaálová, Katarína) Vízföldtani és vízföldrajzi viszonyok, víztani értékek (Horváth Gergely Gaálová, Katarína Prakfalvi Péter) Talajok a Karancs és a Medves vidékén (Tímár Gábor) A Cseres-hegység talajai (Dlapa, Pavel - Bedrna, Zoltán) Növényvilág, növénytani értékek (Csiky János Balázs Pál Hrivnák, Richard Rimóczi Imre) Állatvilág, állattani értékek gerinctelenek (Evertebrata) (Lantos István Krištín, Anton Svatoň, Jaroslav ) Állatvilág, állattani értékek gerincesek (Vertebrata) (Balázs Csaba Benda, Petr Estók Péter Uhrin, Marcel) TÁJ- ÉS KULTÚRTÖRTÉNET A Cseres-hegység őskori és történetírás előtti korszakának régészeti leletei (Furmánek, Václav) Középkori várak a Karancs, a Medves és a Cseres-hegység vidékén (Feld István) Sunt latrones in silvis, domine Dimén? Jegyzetek a palócokról (B. Kovács István) Gyűjtögető gazdálkodás a Medvesalján (Zsupos Zoltán) Népi vallásosság a Karancs térségében (Lengyel Ágnes Limbacher Gábor)

6 TARTALOMJEGYZÉK Építészeti hagyományok és emlékek (Frics Gyula Gaálová, Katarína) Mondák a tájban (Frics Gyula Varga Norbert) Az erdőgazdálkodás története (Szepessyné Judik Dorottya) Erdőgazdálkodás a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet területén 1879-től napjainkig (Dulák, Marek Kovalčík, Vojtech) A mezőgazdaság története a Karancs és a Medves vidékén (Szirácsik Éva) A mezőgazdaság fejlődése a Cseres-hegységterületén (Priatková, Lucia) Bányászat- és ipartörténet (Karancsi Zoltán Prakfalvi Péter Gaál Lajos) Egykori keskeny nyomtávú vasutak a Karancs Medves vidékén (Szepessy Gábor) A turizmus története (Gubola István) Antropogén tájalakítás (Gaálová, Katarína Karancsi Zoltán) A TERMÉSZETVÉDELEM MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE A Karancs Medves Tájvédelmi Körzet ( Judik Béla Stoszek Krisztina) A Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet (Gaálová, Katarína Karola, Vladimír Priatková, Lucia Belanová, Eva Gális, Rastislav) Egyéb védett természeti területek és értékek a Karancs Medves és a Cseres-hegység vidékén (Gaálová, Katarína Judik Béla) A Karancs Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet kapcsolata, együttműködése (Gaálová, Katarína Judik Béla) A Karancs, a Medves és a Cseres-hegység vidékének földtani képződményei (összefoglaló táblázat) Településnevek mutatója ÖSSZEFOGLALÓK / SÚHRN / A SUM M ARY Chránené krajinné oblasti Karancs Medves a Cerová vrchovina The Karancs Medves and the Cseres Mountains Landscape Protection Areas Földrajzi nevek mutatója

7 FÖLDTANI FELÉPÍTÉS, SZERKEZETI VISZONYOK, FÖLDTANI ÉRTÉKEK Földtani felépítés, szerkezeti viszonyok, földtani értékek Prakfalvi Péter Gaál Lajos Horváth Gergely E fejezetből megismerhetjük a Karancs Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet területét felépítő kőzeteket keletkezésük sorrendjében, vagyis az idősebbektől a fiatalabbak felé haladva. Megvizsgáljuk anyagi összetételüket, szerkezetüket, keletkezésük módját, megadjuk relatív, esetenként abszolút (radiometrikus) korukat, ismertetjük a bennük található nyersanyagokat. Tíz- és százmillió éveket ugrunk vissza az időben, megpróbáljuk az egykori élővilágot és éghajlatot felidézni, amiben gyakran a vizsgált területen vagy annak közelében előkerült őslénytani leletek lesznek segítségünkre. Mindezek ismeretében megérthetjük a felszínen található kőzetek, ásványok, őslénytani leletek, látványos sziklaalakzatok és felszíni formák kialakulásának módját, és megismerkedhetünk a terület földtani különlegességeivel. A TERÜLET FÖLDTANI MEGISMERÉSÉNEK TÖRTÉNETE A Karancs Medves vidéke egyes részeinek első említésre méltó leírását RADVÁNYI F. Nemes Nógrád vármegye esküdt jegyzője tollából ismerjük ( ). A vármegyéről szóló öszszefoglaló művében meglepően sok földtani leírást találhatunk annak ellenére, hogy a közigazgatásban dolgozott hivatalnokként. Többek között valószínűleg elsőként hívja fel írásban a figyelmet a somoskői ötszögletű kövekre, ami őt csodálkozásra késztette, vagy a Vecseklő közelében található kigőzölgésekre, ami a környék széntelepeinek első közvetett leírása (sajnos nem tisztázott, hogy ez a Medves fennsíkján található Vecseklőpusztára, vagy Vecseklő [Večelkov] falura vonatkozik-e). Nem kerülték el figyelmét a kőzetek felhasználási lehetőségei sem, a Pécs-kőről például a következőket írja: itt olyan mennyiségű kőtörmelék található, amely elegendő lenne sok vár és város felépítésére. Talán legnagyobb érdeme, hogy mivel nem hagyatkozhatott korábbi természeti leírásokra, így információit csak úgy szerezhette be, hogy a területet részletesen bejárta, ami az akkori mostoha közlekedési viszonyok ismeretében igen nagy teljesítményként értékelhető. Közel 100 évvel később jelenik meg egy földtani adatokat is tartalmazó újabb írásmű (ZIPSER, CH. A. 1817), amely a bazaltok és az andezitek ásványtani érdekességeire hívja fel a figyelmet. Többek között megemlíti a térség jellegzetes ásványait, így a Karancs gránátját és a Medves augitját, olivinjét. A térség első szakavatott földtani leírását BEUDANT, F. S. (1822) francia geológus vetette papírra, aki 1818-ban bebarangolta a Karancs, a Medves és a Salgó vidékét (ismertette DORNYAY B. 1933). Leírásában megkülönböztetett homokot, habkő konglomerátumot (amit napjainkban riolittufának nevezünk; a habkő a kőzet kis térfogatsúlyára utal), lignites homokot (ami a széntelepes összletnek, azaz rétegsornak felel meg), porphyrikus zöldkövet (ez a Karancsot felépítő gránátos amfibolandezittel egyezik meg; a porfír szócska a szabad szemmel látható ásványokra utal) és bazaltot. Rövid útja során az alapvető kőzeteket tökéletesen felismerte, és keletkezésük sorrendjében sem tévedett, a jellegzetes ásványokat is pontosan leírta, külön kiemelve a Karancs gránátját, és megfigyelései kiterjedtek a mélységből felragadt kőzetzárványokra, nagyméretű kristályokra is. Minden bizonnyal ő szerkesztette az első földtani szelvényt a területről (1. ábra). KUBINYI F., aki a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke is volt, összefoglalta a megyére vonatkozó ásvány-földtani ismereteket (1843), és harcolt azért, hogy elhitesse: ezen tudományok nem csak szellemi tekintetben szükségesek, hanem hasznot is hajtók. Azt is megjegyzi, hogy sokan idegen földön keresnek regényes tájakat, mintha édes hazánkban ollyanok nem találtatnának, és ennek megváltoztatása érdekében rengeteget tett írásaival, közéleti szerepléseivel. Megjelentette Salgó várának rézkarcát is bazalt oszlopsoraival (KUBINYI F. VAHOT I. 1853), és bár SZABÓ J ben tett már említést róla, mégis ő volt, aki elsőként ismertette (1863) az EBECZKY E. által 13

8 A TERMÉSZET VILÁGA az ajnácskői Csontos-árokban (Kostná dolina) megtalált harmadidőszaki gerincesek ősmaradványait. Ezt később még számos neves kutató (KRENNER J. S. 1867, MEYER H. 1867, FUCHS T. 1879, SCHAFARZIK F. 1899, KORMOS T. 1917, FEJFAR, O. 1964) is felkereste és leírta. Az Ajnácskőt (Hajnáčka) körülvevő vulkáni eredetű csúcsokat SZABÓ J. írta le ben és 1865-ben megjelent munkáiban az ajnácskői Várhegyen kívül említi a Ragácsot (Ragáč), a sőregi Bagolyvárat (Soví hrad) és a Pogányvár (Pohanský hrad) lávatakaróját, bár utóbbit tévesen bazaltkráternek írta le. Az ajnácskői Vár-hegyet KOCH A ben szintén tévesen bazaltlakkolitnak tartotta. Tévedését 1942-ben helyesbítette SZEPESHÁZY K., aki a Pogányvár melletti karádi lávaár önállóságát is igazolta. A terület ásványainak vizsgálatát illetően ZEPHAROVICH, V. VON (1859) chabazitot írt le a somoskői bazaltoszlopokból, TÓTH M. (1882) pedig a chabaziton kívül oligoklászt is említ ugyanonnan. A Karancs andezitjében található, Beudant által is leírt gránátok részletesebb vizsgálatát 1879-ben SZABÓ J. végezte el, öves szerkezetét egy vékonycsiszolati mikroszkópi képen adta közre. SCHAFARZIK F. (1889) a karancsi és sátorosi, általa trachitnak tartott andeziteket és azok zárványait tanulmányozta. SHVOY M. Nógrád megye leírásában ( ) gyakran hivatkozik földtani adatokra, de ezen információk származási helyét legtöbb esetben nem közli. Figyelemre méltók a bányászattal, legfőképp a szénbányászattal kapcsolatos megjegyzései. A korai leírásokat követően a XIX. század közepétől mind jelentősebbé vált a tudományos megközelítés, a nagyobb területeket lefedő földtani térképek szerkesztése, amelyek elkészítését a nyersanyagok (szén, építőkő, víz) feltárásának igénye ösztönözte. Elsőként PAUL, C. M. (1866) térképezte fel a terület homokköveit és bazaltos hegycsúcsait, bár ugyanő a Karancs és a Sátoros (Šiator) andezitjét még trachitként írta le. A különböző részletességű földtani térképeket először a bécsi Földtani Intézet adta ki nyomtatott formában ( ), HAUER, F. szerkesztésében. A kiegyezés után a függetlenedő magyar geológiai kutatás még célirányosabban a nyersanyagok feltárására összpontosított, ami összefüggésben volt a területen akkoriban felfedezett széntelepek jelentőségének felismerésével. Az első szénbányát 1848-ban nyitották Inászón, Ó-Mária-táró néven (DZSIDA J. 1944), majd RACZKIEWICZ, M. készített 1873-ban térképet, amely kimondottan a felszínen követhető szénkibúvásokat térképezte. Később újabb földtani térkép készült (PRINCZ GY. 1887), amely részben a Szilvás-kő környékét is magába foglalja. Az ezen található földtani szelvény már sokkal korszerűbb, kiforrottabb, mint a Beudant-féle. A nagy haszonnal kecsegtető szénbányászat arra ösztökélte a földtulajdonosokat, hogy szakértőkkel megvizsgáltassák, vajon van-e a földjük alatt szén, így számos neves geológus (SZABÓ J., SCHRÉTER Z., ID. NOSZKY J., VITÁLIS I. stb.) kapott megbízást a kérdés eldöntésére. A bejárások kapcsán nemcsak a szénre vonatkozó értékelő jelentések készültek, hanem átfogó tanulmányok és vitaanyagok is íródtak. Mindezek hozzájárultak területünk részletes földtani megismeréséhez, akárcsak ROZLOZSNIK P. EMSZT K. (1908, 1911) kőzettani vizsgálatai a Medves bazaltját, illetve SCHOLTZ M. (1917) kutatásai a Karancs andezitjét illetően. A széntelepek vizsgálata során a telepeknek, ill. feküjüknek őslénytani vizsgálatára is sor került. A vizsgált területekre vonatkozóan néhány további fontosabb földtani kutatást és térképezést kell kiemelni ban SZENTES F. készített egy 1:25000 méretarányú földtani térképet, magyarázóval ben JUGOVICS L. 1. ábra. Beudant, F. S. földtani szelvénye a Karancson és a Medvesen keresztül K Ny-i irányban 14

9 FÖLDTANI FELÉPÍTÉS, SZERKEZETI VISZONYOK, FÖLDTANI ÉRTÉKEK a Karancs oldalában nyitandó andezitbánya kutatásához szintén 1: es földtani térképet szerkesztett id. NOSZKY J. adatainak felhasználásával; emellett korábban már aprólékos munkával fokozatosan feltérképezte a terület összes bazaltelőfordulását, és ismeretanyagát több munkában (1940, 1944, 1948) is részletezte. A Karancs andezitjéből ERDÉLYI J. (1942) számos hidrotermális ásványt határozott meg; ZORKOVSKÝ, B (1950) a gránátokat részletezte; CSEPREGHYNÉ MEZNERICS I. (1951, 1953) a jóval korábban, id. NOSZKY J. és HARMAT I. által gyűjtött tengeripuhatestű-leleteket dolgozta fel; ÓDOR L. (1962) a kontaktzóna kőzeteit vizsgálta; majd HOVORKA, D. LUKÁČIK, E. (1972) a magma által mélyből felhozott zárványokat, az ún. xenolitokat elemezte, amelyekben a Vepori egységre jellemző kőzeteket vélt felfedezni ban BALOGH K. szerkesztésében jelent meg a magyarországi tájvédelmi körzet teljes területét lefedő 1: es földtani térkép, magyarázóval. KÉRI J. (1978) földtani térképe a déli részeket ábrázolta. A legújabb és legrészletesebb földtani térképet a Medvesről és környékéről BARTKÓ L. készítette (1979), a szlovákiai oldal részletes földtani térképe pedig 1992-ben készült el 1: es léptékben, amelyhez magyarázót is kiadtak (VASS, D. ELEČKO, M. et al. 1992). Szlovákiai kutatók részéről sor került az egyes bazaltelőfordulások kőzettani (MIHÁLIKOVÁ, A. 1966, MIHÁLIKOVÁ, A. ŠÍMOVÁ, M. 1989), majd korszerű vulkanológiai (KONEČNÝ, V. et al. 1999, 2004) vizsgálatára is. Meghatározták a bazaltvulkánosság fejlődésének egyes fázisait (KONEČNÝ, V. et al 1995), amely során nélkülözhetetlen szerepet játszottak a bazaltkibúvások korának radiometrikus vizsgálatai (BA- LOGH K. et al. 1981, REPČOK, I. 1981, KANTOR, J. WIEGEROVÁ, J. 1981). A sátorosi andezit és a környező kőzetek érintkezési zónáját HOISTRIČOVÁ, V. VASS, D. ŽÁKOVÁ, E. (1995) vizsgálták. Néhány rendkívüli jelentőségű természeti alakzat földtani felépítéséről külön is megjelentek tanulmányok, például a Somos-kőről (GAÁL L. 1993, BALOGH K. et al. 1994), a Szár-kőről (GAÁL L. KONEČNÝ, V. 1995), a Pogányvárról (GAÁL L. 2000) és a Csontos-árokról (VASS, D. et al. 2000, SABOL, M. et al. 2004). A felszín geológiai térképezése mellett különösen a bányászat igényelte a felszín alatti földtani képződmények megismerését is. A terület erős szerkezeti feldaraboltsága ugyanis nagymértékben megnehezítette a szénbányászatot, a vágatok gyakran vetőkbe ütköztek, ahol attól függően, hogy levetőt vagy felvetőt értek-e el vagy a fedő, vagy a fekü kőzeteibe jutottak, de a tényleges helyzetet a vágatokban a legtöbb esetben nem lehetett megállapítani, pedig a további művelés szempontjából elengedhetetlen volt annak ismerete, mivel attól függően lehetett tervezni ereszke (azaz felülről lefelé kihajtott lejtős bányavágat), vagy feltörés (azaz alulról felfelé kihajtott vágat) indítását. Az elmozdulások lehettek néhány m-esek, de akár a több száz m-t is elérhették, ismeretük tehát nagyon fontos volt annak megítélése szempontjából, hogy az újabb bányamezőt hová telepítsék vagy a vető mentén megszakadt széntelepek folytatását merre keressék. Kisebb vetők amelyek természetesen a felszínen nem voltak felismerhetők, de a széntermelést már akadályozták hatásait ácsolattal biztosított, függőleges bányabeli kutatóaknákkal vizsgálták. Mivel kivitelezésük nehézkes, időigényes és nem utolsósorban balesetveszélyes volt, ezért nagyobb mélységek eléréséhez fúrásokat kezdtek alkalmazni, amelyek furadékmintái arra is lehetőséget adtak, hogy vizsgálják a nyersanyag minőségét. A környéken az első dokumentált fúrást valószínűleg 1877-ben mélyítették (DZSIDA J. 1944), a tájvédelmi körzet területén pedig legelőször 1888-ban, Karancsberény környékén. A kutatási eredmények következtében született meg a salgótarjáni szénmedence földtani felépítését összefoglaló rétegszelvény. A szlovákiai oldalon az egyik legjelentősebb az FV-1 jelű, Balogfala (Blhovce) melletti, 2001 m-re lemélyülő fúrás volt, amely 1068 m-es mélységben érte el a Gömöri egység átalakult kőzeteit (FRANKO, O. VASS, D. 1981). A Medves laposán is végeztek további fúrásokat (KLUBERT, J. et al. 1986). A fúrások azonban nagyobb mélységek felkutatására már kevésbé voltak alkalmasak, és mivel eredményességük esetén is csak pontszerű információkat nyújtottak, a több km mélységben elhelyezkedő alaphegység (medencealjzat) fekvését geofizikai módszerekkel, pl. mesterségesen keltett rengéshullámok segítségével határozták meg. Ilyen és egyéb más geofizikai mérésekből (pl. BODNÁR, J. et al. 1979, ŠEFARA, J. et al. 1971) vált ismertté, hogy az alaphegység kb. 1,5 2,5 km mélységben található a vizsgált területen, szlovákiai gravimetriai és szeizmikus mérések pedig azt is megállapították, hogy ez az alaphegység egyenetlenül lejt északról dél felé. Balogfala mellett mágneses anomáliát is észleltek, amelynek oka valószínűleg a Gömöri egységet alkotó bázisos kőzetek mélybeli előfordulása. 15

10 A TERMÉSZET VILÁGA 2. ábra. A Karancs és a Medves vidékének elvi rétegtani felépítése (szerk.: PRAKFALVI P., rajz: KAKUKK J.) A Földtani felépítés című alfejezetben szereplő és a térképmelléklet földtani térképén ábrázolt formációk azonosítását a kötet oldalán lévő A Karancs, a Medves és a Cseres-hegység vidékének földtani képződményei című öszszefoglaló táblázat segíti. 16

11 FÖLDTANI FELÉPÍTÉS, SZERKEZETI VISZONYOK, FÖLDTANI ÉRTÉKEK FÖLDTANI FELÉPÍTÉS ÓIDŐ (PALEOZOIKUM) A geofizikai mérésekből, fúrások adataiból, szerkezetföldtani ismeretekből, valamint a magmás tevékenység által felszínközelbe hozott zárványok vizsgálatából arra lehet következtetni, hogy a vizsgált terület alatt két alaphegységi pászta húzódik, amelyek a túlnyomó többségében üledékekkel kitöltött medence aljzatát alkotják. A két alaphegységi pászta közötti határt a KÉK NyDNy-i irányú ún. Diósjenői-vonal (BALLA Z. 1989) jelöli ki, ami a vizsgált terület alatt megközelítőleg a Zagyvapálfalva Zabar vonal mentén halad. Minden valószínűség szerint ettől a vonaltól ÉÉNy-ra a Vepori és azon takarós helyzetben a Gömöri egység, míg DDK-re a Bükki egység húzódik (LELKESNÉ FELVÁRI GY. 1998). A Gömöri egységet a balogfalai FV-1 fúrásból ismerjük, amely 1068,2 m mélységben feltárta grafitos fillitjeit; ezeket a rétegeket az alsó devon időszak Gölnici Formációcsoport Dernői Formációjával (drnavské súvrstvie) amely a Losonci-medence északi szegélyén keskeny sávban felszínre is bukkan azonosították (FRANKO, O. VASS, D. 1981, VASS, D. et al. 1988). Anyaga gyengén átalakított (metamorfizált) grafitos és szericites fillitekből (palás szerkezetű, nagyrészt szericitcsillámokból álló kőzetekből), liditből (fekete színű kovakőzetből), karbonátokból (főleg mészkőből) és savanyú vulkanitokból, mégpedig átalakult riolitból épül fel. Kora mintegy 385 millió év. Délebbre azonban ezek az alaphegységi pászták mélybe zökkennek; ezt bizonyítja, hogy a Somoskőújfalun, a jelenlegi Tóstrand területén lemélyített legmélyebb fúrással (Sku- 3, talpmélysége 2232,3 m) sem érték azt el (OFKFV 1971). Valószínűsíthető, hogy a Gömöri egység feküjében az említett Vepori egység kristályos összlete található (HOVORKA, D. LUKÁČIK, E. 1972), amelyet túlnyomó többségében gneisz és csillámpala alkot. A felhozott zárványokból következően az eredeti üledékes kőzetek valószínűleg homok, illetve agyagos homok lehettek (FÜLÖP J. 1990, KOROKNAI B. et al. 2001). A fenti vonaltól DDK-re olyan kőzetek helyezkednek el egy-kétezer m mélységben, amelyek a Bükkben felszínről is jól ismertek. Ennek a Bükki egységnek a területünkön való jelenlétét a nagybátonyi (Bátonyterenye) Nb- 324-es számú fúrás magmintái bizonyították (KÉRI J. 1973, FÜLÖP J. 1990, 1994). A fúrás a bükki rétegeket azonban nem a keletkezésüknek megfelelő sorrendben tárta fel; a kőzetek összegyűrődtek, sőt átbuktatott, feje tetejére állított, egymásra tolódott rétegsorok is kialakultak. Ennek az alaphegységi pásztának az eredeti üledékei tengeri és lagúnás sekélytengeri környezetben alakultak ki mintegy millió évvel ezelőtt. Meg kell jegyezni, éppen annak következtében, hogy az alaphegységre vonatkozó ismereteink nagyon hiányosak, más elrendezésű pásztarendszer is feltételezhető (KOROKNAI B. et al. 2001). Ehhez még hozzá kell tenni, hogy az említett alaphegységeknek a kőzetei nem ott keletkeztek, ahol ma megtalálhatók, hanem sokkal távolabb, és csak az ún. mikrolemezek vándorlásával, több száz, esetleg több ezer km megtétele során kerültek jelenlegi helyükre, miközben valószínűleg különböző képződmények alakultak ki rajtuk, majd pusztultak le róluk. A mikrolemezek utazásának mozgatóereje az olvadt köpenyanyag nagy kontinenseket, lemezeket is vándoroltató mélyáramlataiban keresendő (HAAS J. et al. 1996). Az eddigieket összefoglalva megállapítható, hogy a Karancs Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzetek területe alatt két, többszázmillió éves, metamorfizált alaphegységi pászta húzódik, ami alapját képezte a jóval későbbi oligocén kori tengernek. KÖZÉPIDŐ (MEZOZOIKUM) A földtörténeti középidőből származó üledékek a vizsgált területen nem ismertek, sem felszínről, sem felszín alól, holott a nem távoli Bükkben ezek nagy vastagságú rétegeket alkotnak. Elképzelhető, hogy az előbb említett átbuktatott helyzetű rétegek alatt megtalálhatók, de erre egyelőre nincsen semmilyen bizonyíték. A vizsgált területen kívül legközelebb a nagybátonyi Nb-324-es fúrásból ismertek középidei képződmények, mégpedig jura időszaki andezitek (ÁRVÁNÉ SÓS E. et al. 1988). ÚJIDŐ (KAINOZOIKUM) HARMADIDŐSZAK EOCÉN Eocén korú sekélytengeri durva mészköveket és mészmárgákat tártak fel a sóshartyáni fúrások (PRAKFALVI P. 1993) a medencealjzatra települve, de kiterjedésük nem ismert, valószínűleg csak a Gömöri típusú medencealjzaton találhatók 17

12 A TERMÉSZET VILÁGA meg, ott is foltokban, így a tájvédelmi körzetek területe alatt jelenlétüket nem feltételezzük. 18 OLIGOCÉN Kiscelli korszak Az oligocén kortól kezdve óriási változás indult meg. Lényegében a két tájvédelmi körzet területén a felszínen is előforduló kőzetek mind az oligocéntől napjainkig képződtek és töltötték ki a medencét. A medencealjzat kőzeteinek keletkezése és az oligocén üledék lerakódása között legalább 200 millió év telt el. Az oligocén során a terület az ún. Paleogénmedence részévé vált. Ennek folyamatos süllyedése és feltöltődése követhető a miocén közepéig. A Paleogén-medencét ekkoriban a Paratethys nevű beltenger uralta, ami tengerszorosokon keresztül volt kapcsolatban a Tethys óceánnal (BÁLDI T. 1983, NAGYMAROSY A. 2000). A tenger előnyomulása (transzgressziója) során jellemzően finomszemű üledékek keletkeztek, mivel a terület a beltenger mélyebb részén helyezkedett el, ahová a szárazföldről beszállított törmelékből már csak a finomabb szemű részek jutottak el. Ezeket a képződményeket a geológusok ún. formációkba sorolják, a formációkon belül pedig helyenként tagozatokat különítenek el. A továbbiakban ezeket a formációkat keletkezésük időrendi sorrendjében vesszük sorra. Bár az államhatár két oldalán természetesen ugyanazok a kőzetrétegek folytatódnak, mégis gyakran más-más besorolást és más-más nevet kaptak a szlovákiai, illetve a magyarországi geológusoktól, rétegtani bizottságoktól, ezért szerepel amennyiben párhuzamosítható a továbbiakban többnyire két különböző néven egy formáció. Kiscelli Agyag Formáció / Csízi Formáció (čížske súvrstvie) / korábbi név: kiscelli agyag Az igen nagy vastagságú ( m) rétegsor anyaga egyveretű agyag és agyagmárga (KÉRI J. 1973), amely jellemzően nem rétegzett. Ennek oka az, hogy a leülepedett anyagban igen gazdag élővilág alakult ki: a szabad szemmel is látható makrofaunát alkotó kagylók és csigák mellett kiemelkedően gazdag volt a piciny, csak mikroszkóppal vizsgálható apró lényekből álló mikrofauna is. Ezek az általában mészvázú tengeri élőlények mozgásuk-táplálkozásuk során a makrofaunával együtt átkeverték az üledéket ( bioturbáció ), amivel megszüntették az eredeti rétegzett szerkezetet. Lejtős tömegmozgások, zagyáramok nyomán történő leülepedés sem kizárt, ami eleve rétegzetlen üledéket eredményez. A Karancs Medves Tájvédelmi Körzet területén nem található meg a felszínen, de a mélyben ismerjük a somoskőújfalui Sku-3 számú fúrásból. Érdekessége ennek a fúrásnak, hogy harántolta a Karancs magmás tömegéből kiágazó vékonyabb-vastagabb teléreket, amelyek szinte megégették (kontaktizálták) a kiscelli agyagot (BALOGH K. et al. 1966, HÁMOR G. 1985, OFKFV 1971). Felszínre a szlovákiai oldalon sem bukkan. A Losonci- és a Rima-medence alsó részeit tölti ki, innen írták le Csízi Formáció néven (VASS, D. ELEČKO, M. 1982). A Balogfala melletti FV-1 fúrásban 810,8 1053,5 m közötti mélységben észlelték. Ezek az agyagos képződmények m mély, normál sósvízi tengerben keletkeztek kb millió éve (BÁLDI T. 1983, 1998, NAGYMAROSY A. 2000). Keletkezésük körülményei a jelenlegi Adriai-tenger mélyvízi részében uralkodó viszonyokhoz hasonlíthatók leginkább. Nyersanyagkutatás szempontjából szénhidrogének anyakőzeteként tartják számon, ugyanis a benne élt élőlényekből megfelelő földtani körülmények között kőolaj vagy földgáz keletkezhetett, ugyanakkor porózusabb rétegei tároló kőzetként is szolgálhatnak. A somoskőújfalui Sku-3-as fúrásban észleltek is benne metános összetételű gázt (KŐOLAJIPARI TRÖSZT 1960). Egri korszak OLIGOCÉN MIOCÉN Szécsényi Slír Formáció / Losonci Formáció Szécsényi Slír Tagozata (lučenské súvrstvie, séčenské vrstvy) / korábbi nevek: katti slír, oligocén slír Az oligocén végén, az egri korszakban folytatódott az uralkodóan tengeri állapot. A NyDNy KÉK irányú, a mai Cserhátaljától Salgótarján környékén át Ózd környékéig húzódó széles tengervályúban amely faunája alapján szoros kapcsolatban állt a Paratethys többi részével gyors ütemű üledékképződés folyt. Uralkodóvá váltak a slírképződmények, ezek az általában jól rétegzett, vastag például a Sku-3 fúrásban 600 m-t meghaladó finomhomokos-agyagos kőzetlisztből álló rétegsorok. Kisebb felszíni kiterjedésben a Karancs térségében felszínre is bukkannak BARTKÓ L. (1979) írta le alsó foraminiferás agyagmárgaként, míg a Cseres-hegység keleti részén a Jéne (Janice),

13 illetve részben Harmac (Chrámec) határában emelkedő dombokat alkotják. Nagy mélységbe lesüllyedve az egész terület alatt megtalálhatók a balogfalai FV-1 fúrásban például 704 m-nyi vastagságban jelennek meg. A magyarországi oldalon a szomszédos Heves Borsodi-dombság keleti részét képezik. Fő elterjedésük azonban a Cseres-hegységtől északra elterülő Losonciés Rima-medencékben van, amelyeknek északi szegélyén felszínre kerülnek a part menti (ún. litorális) fáciesek 1 is. Friss, nem mállott állapotban a kőzet színe szürke, kékesszürke. A felszínen sárgásbarnára mállik. Anyaga főleg agyagos aleurit (kőzetliszt), ritkábban finom szemcséjű homok. Mésztartalma átlagosan 17,8%, magnéziumkarbonát-tartalma 6% körül mozog (VASS, D. et al. 1992). Az üledék agyagos összetétele nyílttengeri fáciesre, a kiscelli agyaghoz képest szegényesebb mikro- és makrofaunája pedig legfeljebb 400 m mélységű, normál sósvízi tengerre utal (BÁLDI T. 1983, 1997). A makrofauna vonatkozásában kivételt képez a tengervályú ÉK DNy-i irányú tengelyvonalában két helyről (Sóshartyán és Csíz) is ismert igen gazdag tengeri élővilág, amihez a magas jód- és brómtartalmú gyógyvizek kapcsolódnak (ŠKVARKA, L. et al. 1975, PRAKFALVI P. 1993). A medencebelseji részeken képződése átnyúlik a miocén kor eggenburgi korszakába is (BÁLDI T. 1997). Keletkezése kb millió évvel ezelőttre tehető. Anyagát durvakerámiai nyersanyagként használják fel többek között a Szécsényi Téglagyárban, ahonnan egyébként a formáció alapleírása is származik, és egykor a feledi és a füleki téglagyártás alapanyagát is képezte. Homokosabb összetételű, porózusabb szerkezetű részei alkalmasak lehetnek szénhidrogének tározására is. MIOCÉN Eggenburgi korszak Pétervásárai Homokkő Formáció / Füleki Formáció (fiľakovské súvrstvie) / korábbi nevek: glaukonitos homokkő, nagypectenes homokkő A Paleogén-medence oligocén végi feltöltődése a miocénben tovább folytatódott. Kezdetben a FÖLDTANI FELÉPÍTÉS, SZERKEZETI VISZONYOK, FÖLDTANI ÉRTÉKEK medence tengelyvonalában, kb. a Szécsény Csíz vonal mentén még mélytengeri slír képződött, ugyanakkor a DK-i, széles parti sávban már sekélytengeri üledékek ülepedtek le. A Szécsényi Slír Formáció és a Pétervásárai Homokkő Formáció képződése tehát az egri korszak végén, valamint az eggenburgi korszak kezdetén hosszú ideig részben párhuzamosan zajlott le. A feltöltődés anyagát a Paratethys ÉK DNy-i irányú részmedencéjét övező hegységekből szállították ide a folyók (SZTANÓ O. 1994, HÁMOR G. 2001, BÁLDI T. 2003). Így keletkezett az a m vastagságú rétegsorozat, amelyik a két tájvédelmi körzet területének kiemelkedően legfontosabb, ám keletkezésének kora szempontjából a földtani irodalomban egyik legvitatottabb (pl. ID. NOSZKY J. 1926, VITÁLIS I. 1934) üledékösszlete. Anyaga általában sárgásszürke színű, karbonátos kötőanyagú finom- és középszemű homok, homokkő, alárendelten kavicsos homokkő (HÁMOR G. 1985). A Karancs magasabb régiójában gyakran erősen vasas elszíneződésű. Mésztartalma 14 15% körüli, de helyenként a 25 51%-ot is elérheti (VASS, D. et al. 1992). A különbségek következtében a mállott, széteső homokkőből sok helyen bukkannak elő keményebb padok, vagy formájuk alapján ún. cipók, amelyek több meszet vagy helyenként több vasat tartalmaznak, ebből kifolyólag ellenállóbbak a lepusztulási folyamatokkal szemben. A változó tengermélységben ( m) keletkezett vastag homokkőösszlet, amelynek keletkezése kb millió évvel ezelőttre tehető, ősmaradványokban eredendően szegényes, kivételt képeznek a felső rétegek, amelyek esetenként például Bárna (HÁMOR G. et al. 1978), Eresztvény, Karancslapujtő, Karancsberény területén lumasellaszerűen 2 tartalmaznak faunát. Általában a finomszemcséjű homokköveket Palócföldön apokának nevezték 3. Attól függően, hogy a térképező geológusok milyen területet és azt milyen részletességgel jártak be, az összletnek három-hat egységét különítették el (SZENTES F. 1943, BARTKÓ L. 1979, GYALOG L. BUDAI T. 2004, GYALOG L. 2005). Abban majdnem minden kutató egyetértett, hogy alapvetően elkülönítendő egy alsó, faunamentes, valamint egy felső, vékonyabb, 1 A latin facies = arc, arculat szóból származó fácies a kőzetek olyan tulajdonságainak összessége, amelyek azok egykori keletkezési viszonyait, körülményeit és környezetét tükrözik. 2 A lumasella hullámzás által nagy tömegben összemosott és többé-kevésbé összecementálódótt kagylóhéjakból, illetve azok töredékeiből áll. 3 ID. NOSZKY J. (1926) szorgalmazta, hogy ez az elnevezés a földtani irodalomba szakkifejezésként bekerüljön, de ennek részben jogosan voltak ellenzői is (pl. VADÁSZ E. 1956). 19

14 A TERMÉSZET VILÁGA gyakran ősmaradvány-társulásokat tartalmazó sorozat. A magyarországi részen a finomszemcséjű üledékeket tartalmazó vékonyréteges alsó részt Zabari Tagozatnak, a felette lévő vastagpadost Kishartyáni Tagozatnak, az ezt követő keresztrétegzettet Hangonyi Tagozatnak, a Salgótarján és Ózd közötti területen a vékonyréteges, agyagmárga-közbetelepüléses homokkövet Kéménektetői Tagozatnak, végül a faunás fölső részt Ilonavölgyi Tagozatnak nevezték el (nyugatabbra az utóbbihoz lényegében hasonló kifejlődésű képződményt Budafoki Homok Formáció néven ismerik). A fenti tagozatok a szlovákiai oldalon Füleki Formációként leírt képződményben is megtalálhatók, amelynek túlnyomó, rétegzetlen alsó részét a Zabari és a Kishartyáni Tagozattal megegyező Tajti Tagozat (tachtianske vrstvy) képezi. Nagy mennyiségben feldúsult zöld színű vasszilikátásványt, glaukonitot tartalmaz (az egész homokkőösszlet korábbi nevét is erről kapta). A jellegzetes, kopár felszínen gyakran különleges rétegzettség, sajátos felszíni formák figyelhetők meg, különösen a már említett keményebb, kipreparált homokkőpadok, illetve a kiálló, a kőzetből gyakran kimálló cipók. Alsóbb szintje gyakran igen finomszemcsés, kőzetliszt jellegű rétegeket is tartalmaz. A Kenyeretlenpusztai Tagozat (jalovské vrstvy) (VASS, D. ELEČKO, M. 1982, VASS, D. et al. 1992) a Hangonyi Tagozat megfelelője. Legfőbb jellemzője a látványos keresztrétegzettség, amely az egykori lapos, m mélységű vízzel borított tengerfenéken (az ún. selfen, pontosabban annak litorális és szublitorális zónájában) alakult ki az árapály keltette áramlások hatására. Kis áramlási sebesség esetén párhuzamos redőkbe rendeződve alakulnak ki a közismert homokfodrok, nagyobb sebesség esetén azonban a víz a homokhullám oldalából felkapja az üledékszemcséket, és lebegtetve szállítja azokat, majd az áramlás irányba eső lejtőn, ahol a sodrás sebessége csökken, kiejti; végső soron így rétegecskék képződnek, amelyek a vízjárástól függően különböző szögben ülepednek le, kialakul tehát a keresztrétegzettség. Ilyen szerkezetű és anyagi összetételű, ritmikusan változó üledéksor csakis olyan körülmények között alakulhatott ki, amelyben az árapály mozgatta a vizet (SZTANÓ O , HAAS J. JUHÁSZ GY. SZTANÓ O , BÁLDI T. 2003). Ez a fajta keresztrétegeződés legtipikusabb formában a Darnya (Drňa) melletti Kenyeretlenpuszta és Embertelenpuszta közti homokkődombok lejtőin bukkan felszínre. Itt található a tagozat típusszelvénye is, amely szigorúan védett természeti emlék. A mészben dúsabb, ellenállóbb, kemény homokkőpadok látványosan állnak ki az összletből (1. kép). A ferde dőlésű, vékony agyag- és konglomerátumbetelepülésekkel tagolt homokkőrétegekben eróziós csatornák is találhatók, és helyenként ősmaradványokat, főleg cápafogakat tartalmaz (KOCH A. 1903, KORDOS L. SOLT P. 1984, SOLT P. 1992, KOCSIS L. 2003). A tagozat hasonló homokkövei képezik a harmaci Pogányvár, Mihályvár és Birinyvár környékét, de nyugat felé haladva megtalálhatók néhány bazaltkiömlés például a Hegyes-kő, az ajnácskői Pogányvár, a bénai lávaár feküjében, továbbá felszínre bukkannak a Sátoros és a Karancs környékén is, valamint a Medves peremén, például a Bugyiszló (Ravaszlyuk)- és a Gortva-völgyben, továbbá a bénai lávaár végén, a csomai kőbányában, ahol fejtik is építkezésekhez. Mind a Karancs, mind a Medves oldalában ebbe mélyültek többnyire a homok- és homokkőbányák. Nyugat felé haladva a képződmények fokozatosan átmennek az oldalirányúan összefogazódott, tengeri ősmaradványokat, főleg kagylókat ( nagypecteneket ) tartalmazó Nagyromhányi Tagozat (lipovianske pieskovce) homokköveibe, amely legfelső rész az Ilonavölgyi Tagozat megfelelője. Elterjedésük Kalonda, Nagyromhány (Lipovany), Mucsény (Mučín) és Terbeléd (Trebelovce) környékére korlátozódik, de feküjét képezik a rátkai terbelédi lávaár bazaltjának is. Nagyromhány mellett található típusszelvényét természeti emlékké nyilvánították, és a feltárásnál bemutatóhelyet építettek ki. Fő jellemzője a feltűnően nagy méretű kagylókból álló kagylóhéjas pad, amely bizonyítja a kőzet eggenburgi korát. A meszes kagylóhéjakból kioldott mésznek nagy szerepe volt a homokkőszemcsék összecementálásában, 1. kép A Kenyeretlenpusztai Homokkő Tagozat jellegzetes rétegei a névadó településrész határában (Gaál L.) 20

15 FÖLDTANI FELÉPÍTÉS, SZERKEZETI VISZONYOK, FÖLDTANI ÉRTÉKEK így alakultak ki helyenként a meszes rétegekből keletkezett keményebb padok. Ebben a homokkőben is sok a glaukonit, de tartalmaz riolittufa- és konglomerátumbetelepüléseket is. Helyenként fellelhető benne hullámos és lencsés, de ferderétegezettség is, utóbbi azonban elmarad a Kenyeretlenpusztai Tagozat rétegei ferdeségétől. Mucsény mellett, ahol a homokkő igen gazdag apró kagylóhéjakban, agyagbetelepülések is megfigyelhetők. A Nagyromhányi Tagozat homokkövei oldalirányú összefogazódással egy mélyebb tengeri, slíres változatba mennek át. Ez a Csákányházi Tagozat (čakanovské vrstvy) szürke-kékesszürke kőzetliszt és finomszemcséjű homokkő. Típuslelőhelye, amely természeti emlékként szintén védett, a névadó Csákányházán (Čakanovce) található, ahol éles törés választja el a feküjét képező Kenyeretlenpusztai Tagozat keresztrétegzett homokköveitől. Vékonyhéjú kagyló- és csigalenyomatokat tartalmaz. A szlovákiai oldalon a tájvédelmi körzet keleti részén, az államhatár mentén a homokkőösszlet legfelsőbb rétegeit a Birinyi Tagozat (birinské vrstvy) alkotja, amely durvaszemcséjű glaukonitos homokkőből tevődik össze, konglomerátumos betelepülésekkel. A két tájvédelmi körzet területét uraló homokkő sokfelé bukkan látványos és különleges formákat alkotva a felszínre, ám nemcsak geomorfológiai érdekességeket, hanem kimondottan földtani ritkaságokat is rejt magában. Ide tartoznak a földtani irodalomban eddig nem említett gömbkövek és az ún. szemes kövek. A gömbkövek szabályos gömb formájukkal eltérnek a cipós megjelenéstől. Három lelőhelyét ismerjük: Karancsberényben, a salgótarjáni Tatár-árokban és Nagyromhány mellett. A karancsberényi lelőhely Magyarországon párját ritkítja, gömbkövei a Kolozsvártól délre található, ismertebb feleki kőgolyókkal vetekszenek mind szépségükben, mind méretükben. A teljesen szabályos természetes gömbök a településtől északkeletre az anyakőzetből kimállottan, völgyek vagy vízfolyások medrében helyezkednek el, de megtalálhatók eredeti helyzetükben, a homokkőben ülve, részben vagy akár félig kihámozódva is. Karbonátos kötőanyagúak, átmérőjük 5 cm-től akár a 100 cm-ig is terjedhet. Keletkezésük még napjainkban is vitatott. A legelfogadottabb nézet szerint a homok leülepedése során bekerültek olyan karbonátos magok itt pl. kagylóhéjak, amelyek a kötőanyagot biztosították; ezek kioldódtak, majd a homogén kőzettestben gömbszimmetrikusan, minden irányban azonos távolságra szétterjedtek, összecementálva a homokkőszemcséket. A gömbkövek ma eredeti helyzetüktől akár több száz m-re is megtalálhatók a patakmederben, ami jól jellemzi a hirtelen lezúduló csapadékvizek energiáját, mivel egy 1 m-es kőgolyó tömege meghaladhatja az 1000 kg-ot! A Tatár (Diós)-árok alján is találhatók cm átmérőjű gömbök, amelyeket a néphiedelem ágyúgolyóknak tart. Természetes úton való keletkezésük egyik legékesebb bizonyítéka, hogy több helyütt a homokkőfalban, eredeti helyükön is előfordulnak. A harmadik lelőhelyen, a nagyromhányi bemutatóhelyen pedig jól látható, hogy a gömbök mindig egy rétegsor mentén bukkannak elő egymás mellett, mint ahogy más helyeken is ugyanígy helyezkednek el az említett cipók vagy a keményebb homokkőpadok. Érdekes képződmények a karancsberényiek által találóan csak szemes kőnek nevezett alakzatok is. Jellegzetességük a kokárdaszerű rajzolat, amely egymástól pár cm-re, közel párhuzamosan futó sávokban nyilvánul meg. Általában minden második csíkot a vas különböző módosulatai festették meg, így vörösek, sárgák vagy feketék, köztük pedig fehéres-szürkés színű kovás kötőanyagú homokkő található. Keletkezésük vélhetően a kőzettéválás időszakára vezethető vissza, amikor a felhalmozódott üledékek egyre nagyobb nyomásának hatására bonyolult kémai folyamatok nyomán vasas és kovás anyagok amelyek feltételezhetően hidrotermális úton kerültek a tengeri üledékekbe ritmikusan koncentrikus alakba rendeződtek. Felszínre kerülésük után az erózió kipreparálta a kovás kötőanyagú, a mellékkőzetnél keményebb kőzettömböket, később pedig a további erózió kiemelte a különböző sávokat, mivel azok eltérő keménységűek voltak. Így alakultak ki azok a meglepő rajzolatok, amelyek különleges élményben részesítik az erre járókat. A homokkövek karbonátos kötőanyagát a rajtuk átszivárgó csapadékvíz a talajzónában felvett szén-dioxid hatására kioldja, majd ez az oldott mész a kilépő források mentén édesvízi mészkőként (más neveken mésztufaként vagy travertínóként) kúpok, kis teraszok és bekérgeződések formájában lerakódik. Ilyen pleisztocén-holocén kori mésztufafeltárások ismertek a tatár-árki volt Nyugdíjaspihenőtől északra és keletre lévő forrásoknál, melyekben jó megtartású levéllenyomatok is vannak. Hasonló eredetű édesvízi mészkő található a Vecseklő melletti Mária-kútnál is, melynek színe a magasabb vastartalomtól vörösesbarna. Valószínűleg 21

16 A TERMÉSZET VILÁGA ugyanilyen folyamathoz köthető a Gortva-völgyi szépen fejlett mésztufagátak kialakulása is feltételezhető, hogy a völgyfőnél volt egy magas CaCO 3 -tartalmú, a jelenleginél kisebb hozamú forrás, amely a travertínót lerakta. (Maga a Gortva-vízesés nem mésztufagáton bukik alá, hanem egy keményebb homokkőpadon, bár a padot bevonják édesvízimészkőbekérgeződések.) Megfigyelhető, hogy a kiválás nem közvetlenül a forrás fakadásánál kezdődött meg, hanem attól m távolságban, ami összefüggésben van a CaCO 3 -ot oldatban tartó egyensúlyi CO 2 eltávozásának idejével. A Gortva egyébként forrásánál egy felhagyott széntáróból lép ki magas szulfáttartalommal, abból is kiválik egy vöröses színű, vasban gazdag kocsonyás anyag, ami közvetlenül a forrás környezetében színezi a völgyet. Hasonló színű vasas lerakódások észlelhetők az említett vecseklői Mária-kút nevű forrás környékén is. Mindezek ismeretében nem tűnik túlzásnak a homokkő fedte területekre a palóc karszt elnevezés. A keresztapa ugyanaz az ID. NOSZKY J. (1940) volt, aki a Karancsot palóc Olymposként vezette be (1912) az irodalomba. A homokkövet az 1900-as évek elején építőanyagként használták épületek lábazatköveként és hidak építésénél, így Salgótarjánban is látható többek között a Megyeháza kőkerítésén vagy az idősebb házak lábazatán. Karancsberényben az ún. Vörös- és Fehérkő-bányából származó homokkő szintén fontos építőanyag volt. Kötőanyag nélküli változatát a szilváskőpusztai homokbányából termelték ki a 1980-as évek közepén (FORGÓ L. 1984), Ajnácskőn pedig a finomszemcséjű, enyhén mállott homokkövet téglagyártásra is használták. A környék vízellátásában is nagy szerepet játszik a szemcsék közötti és a töredezettség menti hézagok alapján kettős porozitásúnak nevezhető homokkő (l. a Vízföldtani és vízföldrajzi viszonyok, víztani értékek c. fejezetet). Zagyvapálfalvai Formáció / Bukovinkai Formáció (bukovinské súvrstvie) / korábbi név: alsó tarkaagyag Az eggenburgi korszak második felében lelassult vagy megszűnt a medence süllyedése, a kiemelt peremekről viszont tovább folyt a letarolt anyag beszállítása, így a sekélytengeri-lagunáris képződményeket fokozatosan szárazföldi jellegű üledékek folyóvízi homok, kavics és folyóvízi-ártéri-mocsári tarkaagyag váltották fel. Az összefoglalóan alsó tarkaagyagnak nevezett összlet tehát agyagos, 22 kavicsos és homokos rétegsorokat egyaránt tartalmaz. Az egykori környezetet egy folyó tengerparti torkolataként kell elképzelnünk, de míg BARTKÓ L. ( ) delta jellegű üledékeket ír le, addig BÁLDI T. (1997) a feküüledékek alapján tölcsértorkolatot lát valószínűnek. Az üledékekből ősmaradványok, pl. ősormányosok csontjai, továbbá megkövesedett famaradványok és levéllenyomatok is előkerültek. A kavicsos üledékek a fúrások alapján többnyire a rétegsorok alsóbb részeire korlátozódnak. Az általában kvarc vagy kvarcit, ritkábban metamorf eredetű kavicsok 4 6 cm, ritkábban 20 cm átmérőjűek, jól vagy közepesen görgetettek, anyaguk alapján származási helyük a Szepes Gömöri-érchegység (VASS, D. et al. 1992). A túlnyomó többségében szintén kvarctartalmú homokrétegek a folyók ártereiről származnak. Általában rosszul rétegzettek, bár előfordulnak bennük vízszintes és ferde rétegek is. Az agyagok eredetileg holtágakban és ártéri tavakban ülepedtek le, vastagságuk elérheti a 12 m-t is, színük a keletkezésük idején uralkodó oxidációs vagy redukciós környezettől függően eltérő vastartalom alapján lehet zöldes, pirosas, lilás, de sárgás és szürke is % illitet, kaolinitet tartalmaznak (EÖTVÖS E. 1958, HÁMOR G. 1985). Tartalmazhatnak homokbetelepüléseket és vékony agyagos szénrétegeket is (pl. Galambapuszta mellett). Agyagrétegek főleg Csákányházától keletre terjedtek el, míg kavics- és homokrétegek fellelhetők Bükkrét (Šiatorská Bukovinka) és Kalonda környékén. Az előbbi helyen található a Bukovinkai Formáció típusszelvénye is, ahol a helyi kavicsbányában megkövesedett fatörzsmaradványokra is bukkantak. Kavicsok ismertek a Kercseg-tető déli oldalán is. Az agyagos összetételű rétegeknek nagy szerepük van a Medves jelenlegi felszínformáinak kialakulásában, ugyanis a fennsíkperemről az aprózódás során keletkezett nagy bazaltblokkok az agyagon mint csúszópályán kerülnek a hegylábakhoz, ahol elérve a patakvölgyeket azok vastag törmelékágyát képezik. A közelmúlt (2005) nagy felhőszakadásai következtében a patakvölgyekben lezúduló árvizek különleges képződményeket is létrehoztak a tarkaagyagos rétegekből, például a Várberek-patak északi oldalából az áradat agyagtömböket szakított ki, amelyeket az örvénylő víz gombóccá formált, miközben az örvényüstnek az aljában található bazaltos és egyéb törmelékek rátapadtak az oldalára. A formáció akár 200 m-t is elérő vastagságú (VASS, D. et al. 1992) kőzetei millió

17 FÖLDTANI FELÉPÍTÉS, SZERKEZETI VISZONYOK, FÖLDTANI ÉRTÉKEK évesek (CSÁSZÁR G. et al. 1997). A Csákányháza melletti ČL-2 fúrásból meghatározott szubtrópusi éghajlatra utaló virágporszemek (pollenek) is igazolják az eggenburgi kort (PLANDEROVÁ, E., in VASS, D. et al. 1992). Gazdasági hasznát illetően az alsó tarkaagyagot az egyébként a tájvédelmi körzetek területén kívül elhelyezkedő Nyesés-lápai bányából mint töltésanyagot termelték ki a Beszterce-lakótelep (a korábbi Sebajtelep) területrendezéséhez (KÉRI J. 1975), de felhasználták a régi kőszállító kisvasút Ökör-kői töltésének építésekor is; kisebb bányafalak most is felismerhetők a hegy oldalában. A formáció kavicsos rétegeit Bükkréten jelenleg is fejtik. Ottnangi korszak Gyulakeszi Riolittufa Formáció 4 / Bukovinkai Formáció, riodácittufa, tufit / korábbi név: alsó-riolittufa Az ottnangi korszak elején különálló vulkáni centrumokból vagy törési zónákhoz kapcsolódó krátersorok mentén magmás tevékenység indult meg, gyakran freatomagmás jelleggel (azaz a magma vízzel érintkezett, amely robbanásos kitörést eredményezett). A kirobbanások során óriási mennyiségű hullott piroklasztit (a levegőbe kilövellt, túlnyomó többségében porszerű, kisebb részben néhány cm-es nagyságú horzsakőből és kőzetdarabokból álló anyag) és piroklasztitár (a kitörési felhő összeomlásából vagy közvetlen az oldalirányú kirobbanásból elinduló lavinaszerű áradat) került felszínre, amely a vizsgált területen m vastagságú, jól követhető szinteket hozott létre. Könnyen felismerhető fehéres színéről (a bányászok fejír kőnek nevezték) és jellegzetes felszíni formáiról. A piroklasztitár sok litoklasztitot (kőzetdarabot) tartalmaz, melyek közül legjellemzőbb a horzsakő, de gyakran fordulnak elő benne riolit, dácit és andezit kőzettörmelékek is. A szlovákiai előfordulásokat ezért riodácitokként tartják nyilván. Rendszerint gyakoriak bennük a biotitszemcsék, ritkábban obszidiánt is tartalmaznak. A mellékkőzetből felszakított (exogén) zárványként az áttört, metamorf és vulkáni kőzetek anyaga is megtalálható bennük. Több szakaszú vulkáni működés állapítható meg, amelynek bizonyítéka az általában hármas osztatú ún. bazális, centrális, illetve felső részből álló piroklasztitárak ismétlődése (RAVASZNÉ BARANYAI L. 1985). A vulkánosság termékei részben szárazföldi, részben pedig sekélyvízi körülmények között halmozódtak fel. Előbbire utal, hogy az ártufa bazális (alsó) része majdnem mindig tartalmaz a delta jellegű ártér növényzetéből származó elszenesedett maradványokat, míg utóbbinak szabad szemmel is látható bizonyítékaként foghatjuk fel az ún. terítéktelepet, ami a riolittufába, vagy közvetlenül a riolittufa felszínére települt szenes rétegnek a bányászok által használt neve. Mivel az ártufák a vízzel történő érintkezésük során zeolitosodnak, ezért a magas zeolittartalom is azt jelzi, hogy a riolittufa ezen része tengervízben ülepedett le. A formáció alsó része általában növényi lenyomatokban is gazdag (NĚMEJC, F. 1967, KNOBLOCH, E. in PAPP A. et al. 1973, HABLY L. 1985). Legismertebbek a közeli Ipolytarnóc leletei, de levéllenyomatokat találtak Nagyromhány határában, valamint a Kalonda melletti Bujár lelőhelyen is. Mucsény határában egy elszenesedett fatörzs kimállása nyomán a tufaösszlet alsó részében barlang is keletkezett. A riolittufából, illetve helyenként a feküjét alkotó tarkaagyagból kovásodott fatörzsek is előkerültek. A riolittufa korát a magyar geológusok (HÁ- MOR G. et al. 1985) az eggenburgi ottnangi határára illetve az ottnangi korszak elejére teszik, míg a szlovák geológusok (VASS, D. et al. 1992) késő eggenburgi korúnak tartják. A kitörések mintegy millió éve játszódtak le, a kőzetek abszolút kora (radiometrikus kor) uránhasadási és K/Ar (kálium-argon) módszerrel is meghatározva 20,1±0,3, illetve 19,7±0,2 millió év (REPČOK, I. 1987, KANTOR, J. et al. 1988). A debreceni ATOMKI-ban ugyancsak K/Ar módszerrel végzett meghatározás alapján a Nemti 75. sz. fúrásból származó minta 20,9 millió évesnek bizonyult (HÁMOR G. et al. 1978, 1979), ugyanakkor újabb vizsgálatok a kaliforniai Berkeley Geokronológiai Központban a kitörést 16,9 millió évesnek határozták meg (PÁLFY J. et al. megjelenés alatt). A riolittufát korábban gyakran használták építőkőként. Fejtették például Csákányházán a Kővágó-bányában vagy a bárnai Hármashatárhegyen. Számos épület lábazatában megtalálhatjuk napjainkban is, de fagyállósága nem megfelelő, ezért más építőanyagok kiszorították. 4 A rétegsor a szlovákiai rétegtani beosztásban nem képez önálló formációt, hanem az előző fejezetben leírt Bukovinkai Formációhoz sorolták be (VASS, D. ELEČKO, M. 1982). 23

18 A TERMÉSZET VILÁGA Salgótarjáni Barnakőszén Formáció Nógrádmegyeri Tagozata / korábbi név: felső tarkaagyag 5 Az ottnangi korszakban a vulkáni működést követően folytatódott a szárazföldi, folyóvízideltabeli, ártéri-mocsári üledékek képződése kavicsos durvaszemű homok és tarkaagyagok formájában. A keletkezett rétegsor vastagsága néhány m-től 10 m-ig terjedően igen változó. Gyakran tartalmaz gerincesfauna-maradványokat. Kis vastagsága miatt nehezen térképezhető, ezért általában a széntelepes csoporthoz kapcsolták, nem különítették el attól. Jelenlétét nemcsak a fúrások igazolták, hanem a szénbányászat során nemegyszer fel is tárták a vágatokkal; megléte nehezítette a fejtést, mert agyag (montmorillonit)-tartalma miatt talpduzzadást idézett elő. Ez a rétegsor azonban sok helyütt hiányzik, ilyenkor a Salgótarjáni Barnakőszén Formáció III. széntelepe közvetlenül az alsó riolittufára települ (ez a már korábban említett terítéktelep ). Salgótarjáni Barnakőszén Formáció Kisterenyei Tagozata / Salgótarjáni Formáció Pótori Tagozata (šalgótarjánské súvrstvie, pôtorské vrstvy) / korábbi név: széntelepes összlet Az ottnangi korszak folytatódása során a továbbra is meleg-nedves szubtrópusi éghajlaton, 18 C évi középhőmérséklet és kb mm csapadék (SIMONCSICS P. 1959) mellett buja növénytakaró alakult ki a mocsaras öblözetekben. Ebből képződött a terület legismertebb, legjobban dokumentált képződménye, a barnakőszenes vagy széntelepes összlet. A szénképződés háromszor ismétlődött; a felülről számozott telepek közül az I II. telep tengerparti csökkent sósvízi körülmények között halmozódott fel (paralikus eredetű), az alsó, III. telep viszont édesvízi mocsári viszonyokra utal (limnikus eredetű) (HÁMOR G. 1997). A magyarországi területen csak a III. telep található meg. Autochton (helyben keletkezett) voltát a Medves bazaltfennsíkja alatti szénbányászat során feltárt álló fatörzs is alátámasztja (VADÁSZ E. 1963). A telep a Medves és a Szilvás-kő alatt 4 5 m vastagságban, három padra osztva található meg. A felső, jó minőségű szenet már az 1900-as évek előtt elkezdték kitermelni, az alsó padot csak jóval később, mert fűtőértéke gyengébb volt. Fedőjében a sokkal fiatalabb bazaltvulkanizmus hullott piroklasztikumai és lávafolyásai találhatók. A bazaltvulkánosság előtti eróziós tevékenység során 5 A szlovákiai részen nincs megfelelője. legalább m vastag üledékösszletnek kellett lepusztulnia, ha figyelembe vesszük azt, hogy a Medves széntelepeinek szénülési foka számottevően nem tér el a szénmedence üledékekkel fedett III. telepétől. Ebből következően nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy a Medves és a Szilvás-kő vidékén a szénmedence többi részéhez hasonlóan mindhárom telep kialakulhatott, de ezek a későbbi kiemelkedés miatt lepusztultak. Karancsberény környékén szintén csak a III. telep található meg, két padra osztva, de minősége meg sem közelíti a medvesi szenekét, ennek ellenére bányászták. A szlovákiai részen a széntelepes összlet kifejlődésbeli okok miatt elvékonyodik. Ahol a szén megtalálható, ott az a magyarországi III. szénteleppel párhuzamosítható, de a formáció fő tömegét világosszürke, mállott állapotú, vízszintesen vagy ferdén rétegezett sárgásbarna színű homok alkotja, helyenként apró kvarc- vagy kvarcitkavics-betelepülésekkel, elszenesedett növénymaradványokkal és faüregkitöltésekkel. Tartalmazhat vasban dús, keményebb homokkőpadokat is. A betelepülő zöldesszürke színű agyagrétegek csak néhány cm-esek, helyenként azonban elérhetik az 5 m-t is (VASS, D. et al. 1992). Csákányháza és Sátoros határában két szénréteg ismeretes. A felső 0,8 1 m, az alsó 1,2 1,5 m vastag, egymástól m vastag homokréteg választja el őket (HOLEC, G. 1968). Ugyancsak Csákányháza mellett a homokkőréteg alsó részén egy 65 cm vastagságú szénréteg bukkan felszínre. E szenek bányászata másfél évszázadon át meghatározó jelentőségű volt, munkahelyet biztosított a környéken lakóknak, és megalapozta a kohászati ipar megtelepedését Salgótarjánban. Ennek köszönhetjük két bányásztelepülés (Rónabánya, Salgóbánya) kialakulását is a Karancs Medves Tájvédelmi Körzet területén. A széntelep több padra való oszlása, valamint az egyes padok szenének eltérő minősége eredményezte a vándorbányászatot : először mindig a jobb minőségű teleprészeket fejtették, majd kisebb-nagyobb szünettel visszatértek a bent hagyott padok leművelésére. Kárpáti korszak Egyházasgergei Homokkő Formáció / Kékkői Formáció Kürtösi Tagozat (modrokamenské súvrstvie, krtíšske vrstvy) / korábbi név: chlamysos homokkő Az ottnangi korú széntelepes üledékekre általában diszkordánsan települ a már kárpáti korú 24

19 FÖLDTANI FELÉPÍTÉS, SZERKEZETI VISZONYOK, FÖLDTANI ÉRTÉKEK címbeli rétegsorozat. A tengeri, partszegélyi keletkezésű chlamysos homokkő általában jól rétegzett, gyakran ívelt keresztrétegzettségű. Túlnyomórészt karbonátos kötőanyaggal cementált homok alkotja, de tartalmaz agyagot, kőzetlisztes és kavicsos részeket is. Karbonáttartalma 5 20% (JÁMBOR Á. et al ). Gyakoriak benne a kagylók vázmaradványai. Glaukonit és kloritpala tartalma miatt összetéveszthető az oligocén korú un. glaukonitos homokkővel (BÁLDI T ) Vastagsága elérheti a m-t is. Keménysége és közepes fagyállósága miatt korábban kedvelt építőkő volt, leggyakrabban lábazatkőként használták. Porózus szerkezete miatt jó víztározó és vízadó képződményként tartották számon. Garábi Slír Formáció/ Kékkői Formáció Szécsénkei Tagozat (modrokamenské súvrstvie, sečianske vrstvy) / korábbi név: kárpáti slír Míg a tengerparti zónában a chlamysos homok keletkezett, addig egyidejűleg a tenger mélyebb részein finomabb szemű agyagos, csillámszemcsés üledékek ülepedtek le, majd a tengerelöntés hatására a korábbi tengerparti részek is mélyebb víz alá kerültek. Ezek a mélyebb vízben keletkezett üledékek egyveretű finomhomokos aleuritból, agyagos aleuritból és agyagmárga rétegekből állnak. A rétegek mikro- (foraminiferák) és makro- (vékonyhéjú kagylók) élővilága alapján a vízmélység m közötti lehetett, nyugodt, kevéssé mozgatott, iszapos aljzatú vízben keletkezett (HÁMOR G. 1985, 1998). Vastagsága elérheti az m-t. Nyersanyagként, elterjedten nem használták. Badeni korszak Karancsi Andezit Formáció / Sátorosi Andezit Formáció (šiatorská andezitová formácia) / korábbi név: gránátos amfibolandezitek A kárpáti korszak középső szakaszában a medencék süllyedése lelassult, megkezdődött feltöltődésük, sőt ismételt szárazulattá válásuk. Sekélytenger ebben az időben csak nyugatabbra, a Losonci-medence délnyugati részére és az Ipoly-medence egyes területeire hatolt be rövidebb időre. A felerősödő szerkezeti mozgások hatására megkezdődött a nagy miocén andezitvulkánosság, kezdetben tenger alatti, heves, kirobbanásos jellegű kitörésekkel, melynek eredményeként vastag, főleg piroklasztikumokból, valamint hialoklasztitokból (azaz víz és láva kölcsönhatása során keletkezett üveges szerkezetű törmelékes kőzetből) felépülő rétegsorozat, a Hasznosi Andezit Formáció (régebben alsó andezit ) jött létre. Ezt újabb heves vulkánosság követte, ami a Tari Dácittufa Formáció ( középső riolittufa ) vastag, helyenként ignimbrites kifejlődésű, már túlnyomórészt szárazföldi térszínre települt tufatakarójának létrejöttét eredményezte. Majd következett a Mátra túlnyomó többségét létrehozó andezitvulkánosság, amit két nagy szakaszra lehet bontani: az ún. középső andezitre (Nagyhársasi Andezit Formáció), ami szakaszos vulkáni működés eredménye, és a fedő andezitre (Kékesi Andezit Formáció), ami kisebb lávafolyásokból, telérekből és lakkolitokból (3. ábra) áll. Bár a fenti képződmények egyike sem található meg a területünkön, mégis valószínűsíthetjük, hogy ehhez a vulkáni tevékenységhez kapcsolhatók a Karancs és a Sátoros lakkolitjai, a Karancshoz tartozó, az Sku-3 fúrással feltárt teleptelérek, a zagyvarónai Vár-hegy biotit-amfibolandezit-telére, továbbá a szintén zagyvarónai Buda-völgy ÉNy-i mellékvölgyében látható feltárásnak, valamint a ceredi út rézsűjének andezitje. Az andezit egy szép feltárása látható a Karancsi-kőbányában. A Karancstól északra, a Láz-oldal (Lazy) környékén előforduló andezittestek valószínűleg ugyancsak a Karancs apofízisei (azaz a hegység magmás kőzettömegének oldalirányú, különböző vastagságú és hosszúságú nyúlványai). Hasonló apofízát figyelhetünk meg a másik nagy lakkolit, a Sátoros nyugati oldalában is. A legészakibb andezitelőfordulás Sátorosnál, a Fülek felé vezető út jobb oldalán található, ahol a kőzettest felső részében különleges oszlopos elválás is megfigyelhető. Ezeknek az ún. szubvulkáni képződményeknek az anyaga gránátos amfibolandezit, gránát tartalmú biotitos, hiperszténes vagy piroxénes amfibolandezit, illetve gránát tartalmú dácit (ID. NOSZKY J. HERMANN M. NEMESNÉ VARGA S. 1952, ÓDOR L. 1962, SZABÓ CS. 1980, KONEČNÝ, V. LEXA, J. in: VASS, D. et al. 1992, RAVASZNÉ BARANYAI L. ILKEYNÉ PERLAKI E. PRAKFALVI P. 1998). A Karancs, a Sátoros és a kisebb andezitkibukkanások keletkezésekor az oligocén miocén kori üledékösszletbe nyomult be az izzó magma, de nem ömlött ki a felszínre, hanem közvetlenül a felszín alatt megrekedt és kihűlt, miközben a magmatestet befedő üledékeket felpúpozta. Az ilyen keletkezési módot nevezzük 25

20 A TERMÉSZET VILÁGA 3. ábra. K Ny-i irányú földtani szelvény a Karancson és a Medvesen keresztül (szerk.: PRAKFALVI P.; rajz: KAKUK J.) szubvulkáninak, az így létrejött képződményeket pedig lakkolitnak. Később a miocén végi erózió hatására a lakkolitot fedő üledéktakaró lepusztult, a magmatest felszínre került. A benyomulás a rétegeket megbillentette. Ahol a benyomuló izzó magma az üledékekkel érintkezett, ott a hőhatás a finomszemű, agyagos összetételű kőzeteket szinte megégette, ún. kontakt pala keletkezett, amely BALOGH KÁLMÁN et al. (1966) szerint a slír átalakult változata, ugyanakkor HOJSTRIČOVÁ, V. VASS, D. ŽÁKOVÁ, E. (1995) szerint az általuk Tajti tagozatnak nevezett finomszemű homokkőé. A Karancsi-kőbányába felvezető út mentén ez az érintkezési zóna jól megfigyelhető. Mivel a palák gyakran durvább szemű üledékek környezetében találhatók, feltételezhetjük, hogy a benyomuló lakkolit mintegy köpenyként magával húzta nagyobb mélységből a már metamorfizált üledékeket (RAVASZNÉ BARANYAI L. ILKEYNÉ PERLAKI E. PRAKFALVI P. 1998). A Sátoros lakkolittömege a hegy csúcsa körül elliptikus alakban helyezkedik el kb. 1,4 x 1,2 km-nyi területen. A környező homokkövet ez a lakkolit is átégette, nyugati részén pedig az érintkezés felülete úgyszólván függőleges (HOJSTRIČOVÁ, V. VASS, D. ŽÁKOVÁ, E. 1995). A benyomulás kora bizonytalan, de a Sátorosból vett minta K/Ar kormeghatározási adatai 26 szerint 13,5 millió éve (BADASARJAN, G. P. et al. 1968), a Karancsi-kőbányából vett minta alapján 14,9 millió éve történhetett (BALOGH KADOSA 1977). Az andezit-dácit változatok benyomulását hidrotermális tevékenység is követte (NEMECZ E. 1944). Ennek hatására alakultak ki a telérek (András-telér a Karancs főcsúcsának Ny-i részén, valamint az Anna-telér a Karancsi-kőbányában), amelyek ólom-cink tartalmú ércásványokat (galenit és szfalerit) tartalmaznak. Ezek az ásványok az arany és az ezüst hordozói, amit elemzéssel ki is mutattak (JÓZSA G. et al. 1985, RAVASZNÉ BARANYAI L. ILKEYNÉ PERLAKI E. PRAKFALVI P. 1998). A lakkolitok kőzetanyaga jelentős építőipari nyersanyag. A Karancs andezitje fagyállósága, kopásállósága és szilárdsága miatt kitűnő útépítőkő, de előszeretettel használták és használják lábazatkőként is (JÓZSA G. KÉRI J. 1973) (l. a Bányászat- és ipartörténet c. fejezetet). PLIOCÉN-PLEISZTOCÉN Salgóvári Bazalt Formáció / Cseresi Bazalt Formáció (cerová bazaltová formácia) / korábbi név: pliocén bazalt A Kárpát-medencét a miocén felső részén és a pliocénban jellemző erős szerkezeti mozgások nagy szerepet játszottak abban, hogy az utolsó mintegy 8 millió évet átívelő időszak