Miért dobtad el az életed? TABUK NÉLKÜL A FIATALKORI ÖNGYILKOSSÁGRÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Miért dobtad el az életed? TABUK NÉLKÜL A FIATALKORI ÖNGYILKOSSÁGRÓL"

Átírás

1

2 JANKOVICS ÉVA Miért dobtad el az életed? TABUK NÉLKÜL A FIATALKORI ÖNGYILKOSSÁGRÓL Az utószót írta DR. ZONDA TAMÁS Tartalom

3 ELŐSZÓ... mindnyájan tudjuk, hogy megfogunk halni, de mivel ez távolinak tűnik, nem törődünk vele... Arisztotelész Meghalt a fiam. Öngyilkos lett! Történetünket megírtam, közreadtam. Írásom nagy érdeklődést váltott ki. A legelső kérdés, amelyet szinte mindenki feltett nekem, arra vonatkozott, hogy miért is írtam meg. Miért fogtam tollat? Az írás, a fájdalom kiírása magamból egyfajta megnyugvást okozott. Ugyanakkor szüntelen beszélgetést is jelentett a fiammal - róla szólt és neki írtam. A döbbenet, a gyász és a vele járó trauma hónapokon át kínzott. A fájdalomérzet egyúttal önváddal is párosult. Mert az öngyilkossággal bekövetkezett halál nem természetes esemény. Nem a természet rendje szerint való. Egészen más így szembesülni gyermekünk halálával, mint ha be tegségből vagy balesetből következett volna be. Az öngyilkosság egészen más! Valóban nem tehettem semmit? Mit láttam, és mit nem vettem észre, amit pedig kellett volna, amit lehetett volna. Felismerteme a fiam betegségét, tudtam-e arról, hogy depressziós? Bizony nem tudtam. Csak a halála után vettem le a könyvespolcról azokat a könyveket, melyek erről a sokarcú betegségről szólnak, és csak ekkor döbbentem rá, hogy az én fiam depressziós volt. Amikor a könyvemmel a nyilvánosság elé tártam történetünket, elsősorban erre a betegségre szerettem volna felhívni a figyelmet. A kamaszkor olykor szélsőséges hangulatváltozásokat okoz, és általában nem tulajdonítunk nagy jelentőséget ezeknek a hullámzó kedélyváltozásoknak, inkább arra várunk, hogy majd elmúlik, és majd minden megoldódik. A kamasz csupán egy-két napig, netán néhány hétig lesz rosszkedvű, amíg sötéten látja a világot, de majd túllesz ezen; egy kisebb kognitív zavar még nem ok az ijedelemre. A depresszió orvosi definícióiról nem írok, hiszen nem vagyok sem pszichológus, sem orvos - csak azokra a kézzelfogható, szem mel látható változásokra szeretnék utalni, amelyeket minden család ban észre lehet (és észre is kell) venni. Ennek az interjúkötetnek ez a fő célja. Melyek is ezek a tünetek? Kamaszkorú gyermekünknek hirtelen megváltoznak a mindennapi szokásai; amit eddig rendszeresen és szívesen végzett, az már nem érdekli. Étvágytalan, alig eszik, vagy éppenséggel igen sokat eszik. Igyekszik elbújni a szobájában, nem beszélget, szótlan. Nem tud aludni. Sötéten látja a világot, magát az életet, nincs, vagy fokozatosan csökken az önbecsülése. Hangoztatja, hogy ez a világ milyen kegyet len, hogy nincs értelme az életnek, hogy ő semmit sem tud elérni a maga erejéből, hogy milyen szerencsétlen stb. Kérdezősködik az öngyilkosságról, illetve ráirányítja a figyelmet. Esetleg nem törődik a külsejével, elhanyagolja magát. Nem lehet vele beszélgetni, mert elzárkózik mindenkitől, szinte bujkál. Ezeket a tüneteket fel lehet ismerni, és fel is kell ismerni családon belül. S ha már ezeket azonosítottuk, feltehetjük magunknak a kérdést: csak nem depressziós a gyerekem? És ilyenkor bizony mindent el kell követnünk, minden időnket arra kell szánnunk, hogy bármi lyen áron a bizalmába férkőzzünk. Még akkor is, ha a fiatal gorombán elzárkózik, még akkor is, ha ő éppen nem akar beszélgetni velünk. Ha felismerjük ezt az állapotot, minden beszélgetés, minden együttérzés, minden kommunikáció életmentő lehet. A fiatalkorú öngyilkosságok száma évről évre nő. Sajnos nem minden tragédia kivédhető. Hiszen csak a szakorvosok tudnák elmondani, milyen sokféle megnyilvánulása van ennek a betegségnek. De odafigyeléssel, a helyzet idejében való felismerésével nagyon sokat segíthetünk. Ha kibeszéltetjük" a problémát - már minden képpen megtettük az első lépéseket. Ha elmagyarázzuk, hogy minden nehézség megoldható, és nem csak egyféleképpen, hanem akár több megoldás is létezhet minden konfliktushelyzetre. Ha sikerül tudatosítani bennük, hogy ha valami véget ér, ha valami összedől, ha ránk szakad a semmi, még akkor is, abban a helyzet ben is van kiút, akkor minden bizonnyal legalább gondolkodóba ejt jük a kamaszt. Időt nyerünk - időt és életet. Azt is tudatosítani kell benne, hogy mi, szülők mindig és minden körülmények között mellette vagyunk, és nem hagyjuk magára. A szülő akkor sem hagyhatja magára a gyermekét, ha az éppen valamilyen helytelen, esetleg büntetendő cselekményt követ el.

4 Arról is beszélni kell, hogy nem minden fiatalkori öngyilkosságnak depresszió az oka. Előállhatnak családon belül vagy más emberi kapcsolatokban olyan válsághelyzetek, amelyek kilátástalanná teszik a jövőt a kamasz számára. Házassági válságok, a szülők válása, az egyik szülő halála vagy munkahelyük elvesztése bizonytalanságérzetet keltenek. Gyakori ok, hogy a kamaszt elhagyja az imádott első szerelme. Látunk tehát példát arra is, hogy a kamasz egyáltalán nem mutat depresszív jeleket, mégis öngyilkosságot követ el - egy hirte len ötlettől vagy kilátástalanságtól vezérelve. Az öngyilkosságok legnagyobb arányban szerelmi bánat következményei. Mai rohanó világunkban, felgyorsult életünkben nem mindig tudunk mi, felnőttek sem a hirtelen változásokkal mit kezdeni. Akkor képzeljük el kamasz gyermekünket - aki még nem felnőtt, de már nem gyerek. Valahol félúton tart a felnőttség felé. S ebben az akcelerációban úgy érzi, hogy nem tud mit kezdeni sem a felmerülő problémával, sem önmagával. Ezekben a helyzetekben minden bizonnyal az életét menthetjük meg, ha mellette vagyunk, ha észre vesszük a bajt. Sajnos nagyon sok családban az öngyilkosság még ma is tabutémának számít. Nem beszélünk róla, és ha valamiről nem beszélünk, akkor az nem is létezik. Ennek azonban éppen az ellenkezője igaz. Beszélni kell róla, minél többet beszélni kell róla, világossá kell tenni - ha a kamasz arra utaló kijelentéseket tesz. De miért tabutéma az öngyilkosság? A szülő ilyenkor majd utólag érzi, hogy valamit elmulasztott, valamit nem tett meg, valamiben hibás. Az önvád leküzdhe-tedennek tűnő érzése egy életen át kísérteni fogja. Ez személyes kudarc, szülői kudarc, amiről nagyon nehéz, szinte lehetetlen szólni. Beszéltem olyan szülőkkel, akiknek a fájdalmukon túl még a környe zetük rosszalló megjegyzéseit, elítélő megnyilvánulásait is el kellett viselniük. Mennyi ambivalencia, mennyi meg nem értettség, mennyi titok lengi körül még ma is az öngyilkos haláleseteket. Néhányan még azzal a kérdéssel is problémáznak: vajon eltemeti-e majd az öngyilkost a pap? Interjúkötetem másik célja, hogy a fenti kérdésekről végre nyíltan beszéljünk. Könyvemet fiataloknak is írtam! Kamaszoknak. Tanuljanak belőle, és lássák meg azt is, mit hagynak maguk után a családban azok, akik ilyen végzetes tettet elkövetnek. Érezzék át a felelősségüket szüleikkel, édesanyjukkal, testvéreikkel szemben. Tud ják meg, hogy a túlélő családtagok egy életen át fogják hordani en nek a szörnyű fájdalomnak a terhét. S legvégül a hasonló tragédiát túlélő" szülőknek is írtam. Sokan és sokféleképpen nem tudjuk feldolgozni gyermekünk halálát. Öngyilkos halálát! Belemagyarázni, mentségeket és felmentést keresni magunknak nem szükséges. De minden gyászoló szülőnek tudnia kell, hogy ilyen terhet nem egyedül visel! Nincs egyedül - ennek a gyásznak a terhét együtt, többen visszük. Éppen ezért azt is le kell szögeznünk, hogy az esetek bizonyos hányadában bármit megtehettünk volna, mégis bekövetkezik a tragédia. Gyermekünket mégis elveszítjük, mert olyan erős a szuicid hajlam benne, annyira el akar költözni ebből a világból, hogy ha egy szer sikerül is megakadályoznunk az öngyilkossági kísérletét, megte szi másodszor is, harmadszor is, míg végül a tragédia bekövetkezik. Második könyvem, jelen interjúkötetem kiadását éppen azért tartom szükségesnek és fontosnak, hogy példákat lássunk, láthassunk. Számos szülő hívott fel telefonon, keresett meg levélben és mondta el első könyvem elolvasása után, hogy akár az ő gyerekéről írtam volna, hogy akár ő is elmondhatná ugyanezt, hiszen az én történetem csupán egy példa a depresszió következményeire. De meg kell ismernünk más, egyéb okokból bekövetkezett eseteket is. Mindegyikből levonható valamilyen tanulság, s ha elolvassák, látni fogják, van-e a családjukban olyan fiatal, akinek helyzete valamelyik történettel hasonlóságot mutat. Egyes esetekről szakember által írt és adott véleményeket is közreadunk. Megpróbáljuk érthetőbbé, felismerhetőbbé tenni ennek a haláloknak a körülményeit. A betegség felismerése csak az első lépés, a gyógyítás a második, a fontosabb. Veszprém, január Jankovics Éva

5 Zoltán és Ákos Az élet minden sebére vigaszt ad a halál gondolata. Az öngyilkosság perspektívája nem egy nehéz éjszakán segít keresztül. Nietzsche Délután négy órára beszéltük meg a találkozást. Egy külvárosi lebujban, amolyan késdobálónak tűnő kocsmában. Ahol a penészes vakolatot a füst konzerválta, és ahol egy magamfajta nőnek semmi keresnivalója nem volt. Leghátul ült, a raktár bejárata előtti asztalnál, és azonnal tudtam, hogy csakis ő lehet. Zoltán. Kékesszürke munkásruháján a ragacsos malterfoltok egyértelműen azonosították. A telefonban elmondta ugyanis, hogy kőműves. - Na, maga az? - kérdezte bosszúsan. - Már azt hittem, hogy nem talál ide! Na, csak üljön le, ha már itt van... Tessék! - mutatott az egyik székre, amely még a múlt rendszerből maradhatott ott: va lamelyik üzemi párthivatal tartozéka lehetett. - Megismert? - kérdeztem esetlen eleganciával, és kezet nyújtot tam, de nem fogadta el. - Látja, én nem adok a formaságokra... Engem nem érdekel, hogy kicsoda maga, meg hogy mit akar... Mi a francot akar... Egészen elképedtem. A sör és a kisüsti szaga már elég volt egy közepes kómához. - De Zoltán, megbeszéltük... Nem emlékszik? A telefonban egé szen mást mondott! - próbálkozom. - A telefonba? Na látja, az akkor volt, ez meg most van! Iszik egy sört? - Nem, köszönöm, nem kérek... - Hát akkor meg mit akar itt? Vájkálni a múltamban? Mit akar tud ni? Vagy tudja mit, menjen a jó büdös francba... - Rendben van... Maga egy felelődén ember - próbálom feléb reszteni a lelkiismeretét, miközben szedelőzködöm. A kocsmából kifelé jövet alaposan végigmérnek a fiúk; egészen szimpla jelenség vagyok. Egész este azon rágódom, hogy miért is hagytam magam ilyen könnyen lerázni. Másnap újra felhívom telefonon. Legnagyobb meglepetésemre ismét vállalkozik a beszélgetésre. - De csak egyszer! - köti ki mindjárt az elején. - Érti? Csak egy szer! - Ahogy kívánja, rendben van! Csak jelölje meg az időt és a helyet, én pedig alkalmazkodom. - Ahol a múltkor... - Na nem... Az nem lesz jó... Oda azért nem megyek! Mondjon mást! - Vagy ott, vagy sehol! Kelletlenül megyek vissza a késdobálóba, mert úgy érzem, nekem beszélnem kell vele, mindenáron! - Már vártam! Késett! - néz az órájára. - Dehogy késtem, 4 óráról volt szó, vagy nem? Felvonja a szemöldökét és gondolkodik. - Nafene, négy óráról? Akkor én tévedtem... - Zoltán, maga már megint ivott... Nézze, így nem lehet beszél getni! Én komolyan szerettem volna, de így nem megy! - Mi nem megy? Most is beszélünk, vagy nem? Tessék, kérdezzen! Itt vagyok, mindent kérdezzen... Semmit sem fogok kihagyni. Elmondom én magának, ha arra kíváncsi, hogyan halt meg Ákos... Öngyilkos lett... Érti? Öngyilkos! Mintha azt mondta volna, hogy a ma ga fia is így halt meg... Nem? Zoltán egyre hangosabb és egyre arrogánsabb lett, kezdtem ké-nyelmedenül érezni magam, vagy talán féltem? Nem tudom. - Na mi van? Nincs kérdése? Pedig arra várok! Hogy halt meg? Hát felakasztotta magát... Egy kötélre... Igaz, fiúk? A fiam felakasz totta magát egy kötélre... Ijedten hátrálok előle, egy másik munkás odajön mellém, és kifelé tessékel. - Ne kérdezgesse, kérem, látja, hogy milyen állapotban van... Nem lehet vele normálisan beszélgetni, mióta a fia meghalt. Folyton magát okolja a történtekért, és egyfolytában részeg! Hagyja őt, ké rem! Menjen el... - De maguk itt, maguk a barátai? Vagy a munkatársai? És ezt né zik? Miért nem segítenek neki? - Nem olyan egyszerű dolog ez, maga ezt nem értheti. Hogy én nem érthetem? Na mindegy, ebből nem lesz riport ma sem, feladom. Úgy egy hét múlva csengett a telefonom. Zoltán volt. Csendes, visszafogott hangon kérdezte: - Akar még velem találkozni? - Természetesen! - felelem, kapva az alkalmon. - No, akkor jelölje meg most maga a helyet és az időt!

6 - Maradjunk a négy óránál, és inkább felmennék a lakására... - ha bogom. - En is ezt javasoltam volna... Ott legalább megmutathatom Ákos fényképeit is. Nem kell félnie, nem leszek részeg. - Rendben van, ott leszek. Zoltán állami gondozásban nőtt fel. A szüleit sohasem ismerte, és különösebben nem is kereste őket. Mindig családról ábrándozott -ami neki nem volt, és amit nagyon szeretett volna. A kőműves szak mát választotta, és bízott a két keze erejében. Meglehetősen korán nősült. Még alig volt 21 éves, amikor feleségül vette Erzsit. Nemsokára megszületett a várva várt fiú, Ákos. Zol tán boldogsága felhődennek látszott. Két ember helyett is dolgozott, ahová hívták, oda elment. Erzsi családja befogadta: látták milyen törekvő, szorgalmas fiú. Egy ideig nem is volt semmi baj. - Milyen kisfiú volt Ákos? -Jaj, remek. Klassz kis fickó volt! Olyan hangja volt, hogy eladta az egész házat, ha sírt. Erzsi mindig félt, ha felvettem az én otromba, buta kezeimmel. Azt mondta: el fogod törni azt a gyereket. De semmi baj nem történt soha. Az óvodában kicsit félszegnek láttuk és ügyedennek. Az óvónők szerint nem akart szerepelni soha. Amikor anyák napi ünnepség volt, csak az én fiam nem mert kimenni a szín padra és elmondani a verset. Egyébként pedig otthon fújta a mondó-kákat, egyiket a másik után. - Ezen a félszegségén kívül volt-e valami más jellemzője is? -Mit mondjak? A hüvelykujját folyton szopta, cumizta, mintha az anyja melle lett volna. Egyik kezével szorította az én kezemet, ha mentünk valahová, a jobb hüvelykujja pedig egyfolytában a szájában volt. De megmutatom, van erről egy fénykép is. Zoltán kinyitott egy fiókos szekrényt, és kivett belőle egy albumot. A kicsit fakó, barnuló képekről vékony, szőke kisfiú mosolyogott rám. - Milyen szép! - szalad ki a számon, és ez a belső rezonancia vala hogy utat talál Zoltán felé. - Szép volt! - helyesbít. - Szép volt! Hallgatunk. A csend feszült várakozásában sokasodnak a percek. S mint a lassan lehulló vízcseppek tompa koppanása, úgy idegesít ez a hallgatás. - Beszéljünk az általános iskoláról is, sportolt-e valamit Ákos? - Sportolni nem szeretett. Pedig próbálkoztunk vele. En is fociztam valamikor, a focimeccsekre pedig mindig magammal vittem. Mégsem szerette. Félt a kiabálástól, a szurkolóktól, általában a hangoskodástól. - Előfordult, hogy otthon hangosan veszekedtek? -Miért, maguknál talán nem fordult elő?! Ez szerintem természetes. Minden családban előfordul... Persze, hogy veszekedtünk. Eleinte csak kis dolgokon, semmiségeken. Később már mindenen. Miért nem járok időben haza, meg ilyenek... Tudja, mi, kőművesek egész nap kemény fizikai munkát végzünk, hóban, sárban és esőben egyformán - ha pedig végeztünk, mindig bementünk egy-két üveg sörre, mert az jólesett az embernek. Erzsi meg ezért haragudott. Amikor hazaértem, és megérezte rajtam a sörszagot, már elkezdett kiabálni, én meg vissza. Először még vigyáztunk, hogy ne a gyerek előtt történjenek a dolgok, de később már ez sem volt fontos. Ilyenkor aztán Ákos, szegénykém, elbújt valamelyik sarokban, vagy ha jó idő volt, kiment az utcára. Aztán elkezdett csavarogni. Tudja, kezdetben az anyósomnál laktunk, és addig azért minden rendben is volt körülöttünk, de amikor megkaptuk életünk első panellakását, akkor kezdődtek csak igazán a bajok. Eleinte csak a gyerek csavargott, később, pedig már Erzsi is. - Volt, hogy amikor hazaértem, ő sem volt sehol. Se vacsora, se Erzsi. Se gyerek! Amikor pedig kérdőre vontam, azt mondta, hogy neki is jár a szabadság meg a szórakozás, mert mellettem csak besavanyodni lehet. Mert én őt nem viszem sehová, és ha elmegyünk, akkor is csak szégyenkezik miattam. Mert nem tudok viselkedni... Nekem ez nagyon fájt, és próbáltam a kedvére tenni, de már nem ment. - Elmentem én az anyósomhoz is, hogy segítsenek valamit. De ők is csak azt hajtogatták, hogy nem kellene innod, fiam, meg időben kellene hazajárni". De ha időben járok haza, akkor ki dolgozik, miből élünk? Olyan volt ez, mint egy csapda. Lehajtotta a fejét, két kezét tehetetlenül nézegette. Kisebb-nagyobb sebhelyek nyomait mutatta, meg a megvastagodott, elnehezült ujjait. - Kész nyomorék lettem mára, nézzen rám... Ez mind a munka, a mérhetetlen munka. Én nem voltam szabadságon tán soha, én nem voltam üdülni sem, csak egyszer, ez is volt talán a baj. Én már nem tudok úgy élni, mint egy rendes ember, nekem valami mindig hiányoz ni fog. A fiam legfőképpen. Ő volt, akiért dolgoztam, éltem. De el ment, itt hagyott. Miért? Miért? Kérdőn néz rám, hogy tudom-e a választ. Tudom-e a magam fájdalmán keresztül a miértek miértjét. De nem vigasztalhatom, mert én sem tudom, nincs válasz - mondom neki. Azt sem ígérhetem, hogy az idő majd enyhíti a fájdalmat, hogy az évek lassú enyhülést hoznak - mert ez hazugság és önámítás volna! Zoltán fia egy évvel azelőtt halt meg. Természetes, hogy még nem tanult meg együtt élni ezzel a szörnyű tudattal. Ezt a harcot, ezt a keserves, önmarcangoló, önpusztító fájdalmat még meg kell szoknia. Hozzá kell szoknia az álmatlansághoz, az éjszakák és a nappalok könyörtelen váltakozásához. Fel kell ébrednie minden reggel, és el kell oltania a lámpát minden éjjel. Ki segít neki megtörni ezt a csendet, ezt a szorongató, fülsiketítő hallgatást? Látom, hogy még mindig nem érti, nem fogja fel, hogy mi is történt vele, velük. A tehetetlen magányt, a megmagyarázhatatlan tényeket, a kusza, elviselhetetlen kérdéseket pedig csak a kiskocsmák, söntések képesek feloldani. Görcsbe rándult teste ilyenkor ellazul, és csak a fáradtságot érzi, a fáradtság jóleső gyönyörűségét, és pillanatnyilag ez a legtöbb, amit elérhet a maga erejéből. - Megmutatná Ákos szobáját? Mit szeretett, volt-e hobbija? Látszólag megkönnyebbülten áll fel; némi szünet ez a kitörni ké szülő zokogás előtt. - Hát persze. Jöjjön csak, ez itt, ez volt az ő szobája. Még minden ugyanúgy van, mint amikor itt élt.

7 Körülnézek. Figyelem a falakat, a bútorokat. Semmi különös, gondolom, lényegében minden van, aminek lenni kell. Egy heverő, egy kis íróasztal, szekrény, a falakon polcok és plakátok. Feltűnően sok plakátot, rajzot látok különféle halakról. - Na látja, ez volt az egyik hobbija, a horgászás. Azt szívesen csinálta. Mert olyankor egyedül volt. Kora hajnalban kimentek az egyik haverjával, kiváltották a horgászengedélyt minden évben, pedig nem volt olcsó, aztán ott ültek órákon át. Az a haver, a Tibi, az sem volt valami bőbeszédű gyerek. Az is csak hallgatott mindig. Mondtam is nekik nem egyszer, hogy olyanok vagytok, mint a kukák. Mint a halak. - Aztán meg nézze, még mit szeretett csinálni. Itt vannak például ezek a kis repülők. Modellezett. Nem győztem venni neki ezeket. Órákon át elbabrált velük. - Az előbb azt mondta, hogy sokat csavargott. Ugyanakkor meg lá tom, mennyi minden más is érdekelte, nem? - Igen, hát ez a csavargáshistória, ez érdekes volt nála. Mert úgy rátört időnként, szóval voltak olyan időszakai, amikor folyton ment, ment, mint akit üldöznek. Máskor meg itthon ült egész nap. Vagy horgászott. Én sem értem ezt... Olyan különös volt ő, más, mint én..., vagy, mondjuk, a korabeli fiúk. - Amikor meg elvégezte az ipariskolát, festőnek tanult, és el is végezte, akkor jöttek a diszkók. De ott se találta a helyét. Viszont mivel mi egyre többet és többet veszekedtünk az Erzsivel - hát szinte menekült itthonról. Aztán meg jött a válás. De nem ám olyan egyszerűen. Erzsi egy szép napon bejelentette, hogy neki van valakije, és én menjek el a lakásból, mert itt ő marad a gyerekkel. Én persze ezt nem akartam, most kezdjem el újra valami koszos albérletben, semmi nélkül? Nem ezért dolgoztam egész életemben, hogy most kikerüljek az utcára. Perre mentünk. -A lakás közös volt. A mindennapos veszekedések elől Erzsi elköltözött valamelyik barátnőjéhez, mert az anyósék rendesek voltak, nem fogadták be. Ákos velem maradt. Mire kitűzték a tárgyalást, a fiam úgy döntött, hogy mivel nagyot csalódott az anyjában, velem marad. A bíróságon is kijelentette ezt. Ezek után Erzsi lemondott a lakásról, és úgy egyeztünk meg, hogy Ákos velem marad, ő meg el megy, így is történt. - Próbáltam a fiam előtt erősnek látszani, és meg akartam mutatni neki, hogy egyedül is mindent meg tudunk majd csinálni, de azért láttam, hogy Ákosnak sokszor volt rosszkedve. - Miben nyilvánult ez meg? Mit csinált ilyenkor a gyerek? - Elkezdte szidni az anyját meg a pasiját, hogy milyen szemét, hogy elhagyott minket. Még karácsonykor sem látogatta meg, pedig a nagyanyja is kérte, hogy legalább oda menjen el hozzájuk. De nem ment. Velem vállalt szolidaritást. De folyton ingerült volt, ideges és szomorú. Aztán egyszer csak észrevettem, hogy valami nem stimmel nála. Ezekben a napokban azért én ügyeltem arra, hogy délután úgy 5-6 óra körül mindig hazaérjek, hogy vele lehessek. Megtanultam mosni, sőt főzni is. Bár hétköznap az ebédet egy kifőzdéből hozattuk. Ákos furcsa lett. Még furcsább. Bevonult a szobájába, és nem akart beszélni. Hagyjál engem, mondta mindig. És én hagytam. Mert azt hittem, hogy hagynom kell. - Volt hogy eljött egy barátja, vagy tudom is én, kicsodája - mert olyan túl gyakran nem találkoztak azért -, aztán bevonultak a szobába, és csak a magnó hangját hallottam kiszűrődni, semmi mást. Azt gondoltam, beszélgetnek. Még örültem is neki. A fiú valamikor késő éjjel elment, én már addigra aludtam. Hiszen korán kelő ember vagyok, a kőművesek korán indulnak dolgozni. A legfurcsább nekem az volt, hogy nem udvarolt senkinek sem. A barátairól, osztálytársairól már lehetett hallani, hogy lányok után járnak, de az én fiam, az nem. Mi lehet ezzel a gyerekkel? Ez bennem is felmerült, de kivel beszéltem volna meg? Nekem nincs családom, senkim. A főnököm? Egyszer említettem neki is, hogy gondok vannak a fiammal. Micsoda? - kérdezte, amikor meg elmondtam, kinevetett. Ugyan már, nem kell az ilyent erőltetni, majd jön az magától is!" - Sohasem próbált erről beszélgetni vele? - De, egyszer. Korábban jöttem haza a melóból, és ő ott ült az ágyam szélén, és régi fényképeket nézegetett. Akkor láttam, hogy keresi az anyját. Ugyanis az ő képei voltak kirakva az ágyra. Hiányzik?" - kérdeztem. - Hát persze, hogy hiányzik" - felelte. Te, Ákos, miért nem udvarolsz valami kislánynak? Sosem látom, hogy érdeklődnél valaki iránt." - kérdeztem. Csak vonogatta a vállát, és nem szólt semmit. Mi az? Süket vagy?" - mordultam rá. Nem vagyok süket. Hallom. Csak. Mert. Nem érdekelnek a lányok." Jesszusom! Csak nem vagy buzi?" Ugyan már, mit ki nem találsz! Foglalkozz a magad dolgával!" De akkor meg mi a bajod? Látom rajtad, hogy valami nem stimmel?" - firtattam tovább. Persze, sok minden nem stimmel, például az is, hogy soha sincs pénzem." Majd lesz! Szépen dolgozol és majd lesz." Ja, úgy, mint neked? Mit tudsz te felmutatni? Ezen a szaros panelon kívül, nézd meg, úgy élünk, mint a prolik, tipikus prolik." - Ez a beszélgetés annyira mellbevágott, hogy nem is tudtam folytatni. Eddig még sohasem mondta, hogy milyen kevés a pénzünk, hogy nem telik erre sem, meg arra sem. Mindent elfogadott. Azt is, hogy nem tudom előfizetni neki az HBO-t, mert az már nem megy. S én azt hittem, hogy minden rendben van. Most meg kiderült, hogy semmi sincs rendben. Ákos mindenáron pénzt akart. De én attól töb bet, mint amit dolgoztam, már nem tudtam tenni. - Ákos látogatta-e az édesanyját, tartott-e vele kapcsolatot? - Sajnos nem. Eleinte én sem akartam, hogy elmenjen hozzá, és ez így, utólag belátom, nagyon nagy hiba volt. Veszekedéseink, torzsalkodásaink során egymás zsarolásának eszközeként Ákost vetettük be. Ákos árulónak nevezte az anyját, és nyíltan mellém állt. Ehhez következetesen ragaszkodott úgy egy évig. Aztán egyszer a névnapjára el akart menni, és én akkor azt mondtam neki: Ha elmész, Ákos, akkor nagyot csalódok benned! Csak nem akarod még meglátogatni azok után, hogy itt hagyott minket egy pasi miatt?" - A fiam akkor nekem azt mondta, hogy természetesen nem megy el, csak egy futó gondolat volt az egész. De később megtudtam az anyósomtól, hogy telefonon azért felhívta az anyját. S attól fogva telefonon időnként beszéltek egymással. Persze erről én akkoriban még nem tudtam. - Kiderült-e hogy mi volt Ákos szomorúságának, rosszkedvének az oka? - Később kiderült, de csak jóval később. Több oka is volt. Ákos füves cigarettát szívott, marihut vagy mi a fene a neve, nem tudom. - Marihuánát - vetem közbe.

8 - Igen, na az... Szóval marihuánát. Amikor bevonultak a szobájába, akkor szép csendesen szívtak. Utána meg jól kiszellőztették a szobát. Ákos kezdett nem dolgozni. Másnap nem tudott bemenni a munkahelyére, karikás, piros szemekkel, kidülledt pupillákkal tántorgott a létrán, és a főnöke elbocsátotta. De csak két hét múlva tudtam meg az igazat. Pontosabban annak is csak a felét. Azt mondta, hogy elküldték, mert sokan vannak festők, és ő a legfiatalabb. Munka meg nincs. Én ezt akkor el is hittem, és nem kérdeztem meg a főnökét, hogy tényleg így van-e? De valamivel később egyszer találkoztam vele a Tescóban, és ott, megkérdeztem, hogy miért küldte el az Ákost. Komolyan nem tudja? - kérdezte. - Na, akkor legfőbb ideje, ha tudomást szerez arról, hogy az Ákos kábítószerezik. így, nézze, nem alkalmazhatom. Nem engedhetem a létrára ilyen állapotban." Igen, ez igaz... - dadogtam -, de én ezt nem tudtam. Jaj istenem, most mit csináljak?!" Hát nem tudom, de jó lesz, ha a körmére néz a gyerek nek, mert ebből nem sok jó várható." - Úgy értem haza, mint akit fejbe kólintottak. Most mit csináljak? Kihez menjek? De jó volna, ha itt lenne az anyja. Ő ezt már régen észrevette volna... Ekkor gondoltam először, hogy nagyon nagy a baj. Amikor este Ákos hazajött, és elmondtam neki mit hallottam, hihetetlen haragra gerjedt. Egészen bevörösödött az arca, a szemei forogtak, és olyan agresszív lett, amilyennek még nem láttam soha. Miről beszélsz, te... Te szerencsétlen... Csak nem annak a hülye idióta Müllernek hiszel... Persze most ezt találta ki, hogy védje magát." Szóval nem igaz?" - kérdeztem. Nem hát, minek kell felülni mindennek!" Ákos ordítozott, dühöngött, belerúgott egy fotelbe, ami felborult, és hiába csitítottam, csak még jobban üvöltött. - Ijesztő, rémisztő volt ez a változás. Persze ekkor már nem hittem neki. Láttam a viselkedésében is, hogy megváltozott. Nem, ő nem ilyen volt. O egy csendes, magába forduló, félszeg gyerek volt. És most? Most egy magából teljesen kivetkőzött vadállatot látok! Akkor este nem szóltam már hozzá, féltem, hogy minden mozdulat csak olaj a tűzre. De másnap nem mentem el dolgozni; szabadságot vettem ki, és reggel, inkább délelőtt megvártam, amíg felkel. Agyongyötört volt a tekintete, a szeme pedig piros. De nyugodtnak láttam. Mi az, fater, nem mentél melózni?" - kérdezte meglepve. Nem. Nem, mert beszélnem kell veled!" Ugyan miről? Úgysem mondok semmit." Ákos, ezt nem teheted meg velem. Mi olyan hosszú éveket gürcöl tünk át ketten, mindig ketten voltunk egymás vigaszai, támaszai, most is így kell lennie, érted?" Ne gyere nekem ezzel az érzelgős dumával... Ez nem érdekel, és kész. Meg amúgy is sietek, most el kell mennem valahová..." De hát azért maradtam itthon, hogy beszéljünk..." Sajnálom, miért nem mondtad előbb, nekem dolgom van most..." De hát nem is dolgozol, akkor meg hová a fenébe mégy?" Az nem tartozik rád..." Drog után szaladsz, igaz? Azt kell ilyen sürgősen beszerezned." Nahát, te nem vagy normális..." Ákos, megtiltom, hogy így beszélj velem, az apád vagyok, ha nem tudnád..." Sajnos tudom... Hagyjál már békén..." - Szinte fellökött, hogy ne álljak az útjába. Tehetetlen voltam és csalódott. Nem ezt vártam a fiamtól. Összeszorítottam a fogam. Semmit sem tehettem. De még aznap elmentem a háziorvosunkhoz. Küldje be a fiát - javasolta. - Meg kellene vizsgálnom, csak így tud nék valamit is mondani." De tudtam, hogy itt már megbukott a do log. Ákos sohasem fog bemenni hozzá. - Kihez fordulhatott még? - Hát kétségbeesve felhívtam a volt anyósomat, akivel azért a gyerek miatt tartottuk a kapcsolatot. Ő javasolt egy pszichológusnőt; itt is lakik a közelben - meg hogy küldjem át a gyereket hozzájuk is. Per sze a gyerek nem ment. - Es a pszichológusnő? - Vele is beszéltem. Azt mondta, hogy előbb magánbeszélgetést keli folytatnia vele. De egy óra ötezer forintba kerül. Utána pedig csoportterápiát javasolna... De erre sem került sor: Ákos nem ment el. így csak vergődtem vele, és néztem tehetetlenül - most már kimondhatjuk, mert így van, szóval - a pusztulását. Ákos szép lassan leírta magát, lehúzta magát a spirálon... De, tudja, azért azt is szörnyű megélni, hogy az ember egy ilyen helyzetben teheteden. Nincs megfelelő háttér, kézzelfogható segítség. Valahogy nem megoldható ez az egész. Mert ezek a gyerekek csak a legritkább esetben mennek el maguktól, önszántukból a drogambulanciákra. Legalábbis az én fiam, az nem ment. - Es mit tett ezután? Mi történt ezután? - Szörnyű volt, el sem tudja képzelni. Alihoz, hogy drogozni tudjon, a legegyszerűbb mód, hogy díler lesz. Még szörnyűbb volt, hogy kezdett pénze lenni. Eleinte csak jobb ruhákat vett, később már egy kocsira is gyűjtött. Engem pedig napról napra jobban lenézett. Na és ez volt a legszörnyűbb, amit el kellett viselnem. Talán még attól is szörnyűbb volt, hogy Erzsi elhagyott. Hirtelen átjáróházzá" vált a lakásunk. Mindenféle alakok jöttek és mentek. Kis fóliapapírba csomagolt valamit vittek magukkal. A fiam pedig már előttem is minden különösebb izgalom nélkül rágyújtott a cigire. Na, fater, látod, nem ám a nyolc óra robot, meg beledöglés munkába..." Ezt nem fogom elnézni, amit itt csinálsz a lakásban, ha így akarsz élni, akkor tessék, menj külön, mert itt, az én házamban ezt nem csinálod, megértetted?..." Milyen 'te házad'? Ez az enyém is, meg az anyámé is lenne, ha el nem üldözted volna..." Mi? Mit mersz mondani? Én üldöztem el az anyádat, te szemét, te utolsó gerinctelen roncs..." - Csúnyán összevesztünk. Én is üvöltöttem, meg ő is. Másnap mondta az egyik szomszédasszony, hogy az összes lakó kint volt a folyosón és hallgatózott. Ettől fogva napirenden voltak nálunk a veszekedések. Ordítoztunk, veszekedtünk egymással. Szinte már féltem este hazamenni. Minél több időt töltöttem a kocsmában, és minél többet ittam, annál jobban éreztem magam. Az egyik délután, amikor megyek haza, látom ám, hogy egy rendőrségi kocsi áll a házunk bejáratánál. Mindjárt tudtam, hogy hozzánk jöttek. Biztos voltam benne, így is volt. Bemegyek és látom, hogy két rendőr éppen házkutatást csinál. A harmadik bemutatkozott, és elmondta, hogy mit keresnek. Bejelentés érkezett, hogy itt drogot árulnak. Bejelentés? - ámuldoztam. - És ki, ki jelentette be?" Az nem fontos. Árul-e a fia marihuánát vagy egyéb drogot?" Dehogy árul! - mondtam határozottan. -Hogy képzelik, hogy én ezt megengedném. Én egy rendes munkásember vagyok, nézzék, én azt sem tudom, hogy mi az a canabis, vagy mi a fene... Dehogy engedném árulni, az egyszer szent..." - Annyi bizonyos, hogy éppen akkor semmiféle drogot nem találtak a lakásban. Tehát nem volt tettenérés. De megmondták a fiamnak, ha a legkisebb mennyiséget is megtalálják nála, letartóztatják. Amikor elmentek, a fiam nevetni kezdett, hogy na, szerencsére nem hoztak kutyát, mert az biztosan kiszúrta volna, hogy hol van". Meg hogy kösz, fater, rendes voltál, hogy nem szóltál, pedig már azt hittem, hogy te jelentettél fel". Nem szégyelled magad! - mondtam neki. - Hát ilyennek ismersz? Elítéllek érte, az biztos, de zsarukézre nem adnálak, azért azt mégsem... De mit mondtál, hogy mégis itt a drog a lakásban... És hol?"

9 Sosem fogod kitalálni" - mondta, és elővette a fényképes dobozokat. Ez két régi fadoboz volt, aminek ő szépen dupla feneket csinált, és a képek alá voltak elrejtve a kis zacskók. Csakhogy a képek alá még néhány erős illatú rozmaringot is betett. Ez aztán tel jesen elvitte a marihuána jellegzetes szagát. - Változott-e valami a történtek után? - Semmi. A fiam emberibben beszélgetett velem, nem volt többet ordítozás meg veszekedés, nagy hatással volt rá, hogy nem árultam el a zsaruknak. De azért mégis változott valami. Ákos hol feldobott volt és jókedvű, hol pedig magába zuhant és hallgatag. A kétféle lelkiállapot szinte periodikusan ismétíődött nála. A lakásunkban viszont nem árult többet drogot. Mindig kérdeztem, hogy miből él, és miért van szükség erre, miért nem keres egy rendes munkát magának, de csak ingatta a fejét. Egyszer megjegyezte: Tudod, apa, ha nem szívnék el olykor egy-egy spanglit, akkor teljesen becsavarodnék. Ez jót tesz nekem, hidd el. Ez egy több száz éves nyugtató. Más országokban orvosok ajánlják, csak nálunk van ilyen hűhó körülötte." Tehetetlenül vergődtem ebben a csapdában. Mert abban voltam. Ha ellentmondok neki, akkor oda a jó viszony, ha helyeslem, amit csinál... Hát akkor meg még nagyobb bűnös vagyok. Szerintem azokban az időkben egyikünk sem tudott éjszakánként aludni. Mindketten külön-külön rágódtunk a magunk problémáján. - Voltak-e öngyilkosságra utaló kijelentései Ákosnak? - Sajnos voltak, de ezeket én nem vettem komolyan. Egy-egy depressziós időszak után vagy alatt mindig mondogatta: minek is élek én, csak teher vagyok neked, meg nincs semmi perspektívám, ennyi pénzzel hogy lehet majd egyszer megnősülni", meg ilyenek. De én akkor nem tudtam, nem akartam ezt komolyan venni. Arra gondoltam, hogy jól van, most éppen ilyen a kedve, majd keresztülmegy rajta. Mert hiszen hol fel volt dobva, hol meg mélyponton volt. Ami nagyon meglepett, hogy volt egy NIKE kabátja, amit elég drágán vett, és egyszer csak ezt a kabátot az egyik barátjának ajándékozta, akivel horgászni járt esetenként. Mondhatom igen meglepett a dolog. Meg is kérdeztem tőle: Mért adtad oda ezt a drága kabátot, fiam?" Csak legyintett rá: Mért ne? Nekem már úgysem kell." Hogyhogy nem kell?" - kérdeztem értetlenül. Mert nem kell és kész, meguntam, mondjuk így", és ezzel lezárta a további kérdéseket. Mérges lettem. Hát azért, tudod, ilyen könnyen ráunni egy kabátra! Nem értem én ezt, fiam, nem értem..." A dolog azonban ennyiben maradt. Vagyis válasz nélkül. - Azon túl, hogy minden energiáját, idejét a fiának szentelte, volt-e magánélete? Volt-e valaki, akivel megoszthatta a problémáit? - Barátnőre gondol? - kérdezte. - Igen, arra gondolok! - Eleinte évekig nem volt senki sem. Aztán megismerkedtem egy presszósnővel, az Idával, aki nagyon rossz házasságban élt a férjével, ütötte-verte őket a pasas. Előfordult, hogy csupa kék-zöld folt volt az arca, úgy jött be a Két Bagolyba. Valami szimpátia kialakult köztünk. Egyszer el is jött hozzám, és együtt voltunk, tudja úgy, mint a férfi a nővel, de aztán mégsem tudott dönteni abban, hogy otthagyja-e a családját vagy sem. Ezért aztán titokban találkozgattunk itt-ott. - Tudott-e Ákos erről a kapcsolatról? - Tudott hát. De nem nézte jó szemmel. Mindenféle megjegyzéseket tett, meg többször is kijelentette, hogy ide aztán nem jöhet. Itt ő nem tűr meg senkit. Veszekedést meg én sem akartam, ezért hát minden ahogy esett, úgy puffant. Beletörődtem. Mindent megtettem én Ákosnak, amit csak akart. Az egyetlen hozzátartozóm volt, az egyeden fiam. Zoltán szeme elhomályosul, és sírni kezd. - Tudja, nem akarok én már sírni, csak olyan nehéz ez, olyan ne héz ez az egész. Meddig bírom én ezt? Hosszú, válasz nélküli percek követik egymást. Hallgatunk. Nem először áll be ez a csend kettőnk között, mióta itt vagyok. Ertem én, érzem én, amit Zoltán. Bennem is ott zakatol, lüktet ez a fájdalom. A hallgatás, a ki nem mondott szavak, a könnyekbe fojtott kétség és az önvád. - Mégis mi volt az a pont, az az esemény, amely végső elhatározásra késztethette Ákost? - Csak gondolok valamire, de ez nem biztos. Ákos felvette a kapcsolatot az anyjával, de úgy, hogy én ne tudjam meg. Mert, ugye, a buta fejemmel én ezt mindig is tiltottam. Csakhogy eljött az idő, amikor megbocsátott az anyjának, és megkereste. Hiányzott neki - így utólag belátom, hiba volt tiltanom, lehet, hogy még ma is élne a fiam. Nem akart fájdalmat okozni nekem se, meg az anyjának se, ezért titokban járt hozzájuk. Erzsi pedig mindenfélével megpróbálta visszaédesgetni magához a fiát. A végén már odáig jutottak, hogy arra kérte: költözzön át hozzá. Ákos az utolsó napokban tehetetlenül vívódott. Nem tudta, mit tegyen. Nem tudta sem feldolgozni, sem megoldani ezt a kérdést. Hozzám nem fordulhatott vele. Én nem hiszem persze, hogy ezért halt meg. De hogy ez is hozzájárult, az biz tos. Semmilyen problémamegoldó képessége nem volt. - Volt-e már előtte is öngyilkossági kísérlete a fiának? - Nem, nem volt. Legalábbis nem tudok róla. Idegileg nem volt egy stabil gyerek, a félszegségét, a sutaságát a droggal próbálta ellen súlyozni. Igazából nem tudott érzelmi kapcsolatokat kialakítani sem velem, sem mással. Vagy legalábbis nem mutatta. Az, hogy mennyire fájt neki az anyja elköltözése, igazából fel sem fogtam. Nem érzékel tem nála, kívülről nem látszott. De később kiderült, hogy rettenete sen megviselte. Tisztában volt azzal, hogy én neveltem fel, és nem akart fájdalmat okozni nekem. Viszont gondolkodás nélkül rohant volna az anyjához. Ez a konfliktushelyzet mindenképpen közrejátsz hatott a halálában. - Hogyan halt meg Ákos? Tudna róla beszélni? - kérdeztem szem lesütve, mert tudom, hogy ez a legtapintatlanabb, legnehezebb kér dés. A legfájóbb pillanat felidézése sem ad azonban biztos választ a miértre. Zoltán ekkor felállt, és rámutatott az ajtókeretre, amely Ákos szo bájába vezetett. - Itt, itt volt a kötél felerősítve a keretre. Később megtudtam, hogy egy hónappal ezelőtt vette a kötelet egy gazdaboltban. Ismerem a tulajdonost, ő mesélte el nekem. Este hazajöttem a munkából, és gyanús volt, hogy a kulcs a zárban belül benne maradt. Dörömböltem, morogtam, és valahogy hirtelen megéreztem a bajt. Be akartam törni az ajtót, de nem sikerült. Jött egy szomszéd, és megkértem, hogy segítsen. Mi a fenének csinálják itt mindennap a fesztivált!? -kiabált rám. - Hol a rendőrség jön, hol be vannak rúgva, hol meg veszekednek. Kész őrület. Bizonyára megint jól belőtte magát a díszes fia. Csak zörögjön neki,

10 majd csak felébred a kedves." így, így hagyott ott a szomszéd. Kétségbeesve hívtam a mentőket, pedig akkor még nem tudtam, mi történt - csak valahogy az ember az utolsó pillanatban már megérzi, már tudja, mi fog következni. A mentősök aztán alig tíz perc alatt kijöttek, és az egyik erős fiatalember befeszítette az ajtót. Amikor bementünk, Ákos már nem élt. Szörnyű látvány volt. Sohasem fogom elfelejteni. Levettük a kötélről, és én magamhoz szo rítottam. Látott már ilyent? Meglepődöm a kérdéstől. - Nem, nem láttam, de hallani hallottam. Tudom, hogy milyen! - Igen, igen, borzasztó! Azt nem lehet leírni, elmondani. Senkinek sem kívánom, hogy így lássa viszont a gyermekét. Röviden eny-nyit tudok mondani rólunk, a fiamról. Tud vele valamit kezdeni? - Minden bizonnyal, Zoltán. Szeretnék közelebb jutni a megoldáshoz. Szeretnék válaszolni egyszer a miértre" - ha ez valaha is lehetséges. Minden hasonló szomorú történet tanulságát meg kell beszélni, és le kell vonni a tanulságokat, hogy segíteni tudjunk másoknak. - És gondolja, hogy ez lehetséges? - Meg vagyok győződve róla. Mennyire tudta, hogy a fia depressziós beteg, pontosabban mennyire érzékelte, hogy ez a betegség sok esetben ha lálvággyal párosul? - Én a depresszióról csak nagyon keveset tudtam. Munkásember vagyok, nem értem rá mindig, hogy a hangulatváltozásait kövessem. Meg aztán megtévesztő volt a mi esetünkben, ugye, a drog. A drog. Mert hát én leginkább ennek tudtam be a magatartását. Igaz, mint említettem, szóba került a pszichológus - de odáig már nem jutottunk el, vagyis a tényleges vizsgálatig. Meg én, megmondom őszintén, azt hittem, hogy majd kikeveredik belőle. Nem ismertem én ezt, fogalmam sem volt arról, hogy ez betegség is lehet. Hát az, amit most mond nekem, hogy már a gyerekkori félszegsége, visszahúzódása is figyelmeztető jel lehetett volna - ez egyenesen meglep. Mert a gyerekek is különbözők, nem igaz? Majd kinövi - gondoltuk. Meg aztán nagyon sokat volt ez a gyerek egyedül. Hát képzelje el, amikor az anyja itt hagyott minket... Két férfi egyedül. Két esetien férfi. Olyanok voltunk mindig, mint az ágrólszakadtak", mint akinek nincs se istene, se hazája, hát ki törődött volna velünk? Nekem kellett összeszedni magam... De hát attól még dolgoznom kellett, és a gyerek bizony egyedül volt. Hol ide, hol oda csapódott. A válás, igen, a válásunk nagyon megviselte. Sokszor sírt, láttam. Meg az a döntés, hogy velem maradt. Szegénykém. Már akkor úgy látta, hogy az anyja valakivel el megy, de én, én itt maradok egyedül. Ezért maradt velem. - Ne vádolja magát, Zoltán. Az közel sem biztos, hogy ha a fia, Ákos, az édesanyját választotta volna, azt könnyebben élte volna meg. Akkor ugyanígy fájlalta volna a történteket, a döntését, ezt higgye el nekem! Az egyedüllét biztosan nem tett jót az éppen tinédzserkorba kerülő fiatalembernek, a droggal való találkozása pedig csak még inkább felerősítette benne, pontosabban kihozta, felszínre hozta a betegségét. - Pedig mindig azt mondta nekem, hogy a fíí, az csak javít a han gulatán, az nem káros, meg nem kell félnem tőle. Én nem tudom ezt túlélni, én nem tudom, hogy most mi lesz velem, nincs semmi célom, semmi értelme nincs az életemnek. Egyedül vagyok, olyan egyedül, mint az ujjam. Eddig érte dolgoztam, ezután kiért, miért? - Az ivással mindenesetre nem segít magán. Meddig lehet butítani a tudatát, meddig és miért? Nekem még azt sem mondhatja, hogy persze kívülállóként könnyen adok tanácsot, mert sajnos én nem vagyok kívülálló. Olyan teher ez, Zoltán, amelyet életünk végéig cipelünk ma gunkkal. Nem lesz jobb, nem lesz könnyebb, csak egyszer majd elvisel hetőbb. Ákos nem hagyott búcsúlevelet. Tettét nem indokolta meg. Csak megválaszolatlan kérdéseket, miérteket és fájdalmat hagyott maga után. Állítólag az édesanyjával rendezte a kapcsolatát, állítólag heten te látogatta. Akkor mégis mi történhetett? így egyszerre és hirtelen? Válasz - mint annyi más esetben - nincs! Ma még nincs! Zoltán - bár a nehéz fizikai munka kétségtelen és látható nyomokat hagyott külsején - még most is jó kiállású, markáns megjelenésű, alig negyvenéves ember. Az újrakezdés lehetősége minden tragédiában benne van. Csak akarni kell, csak hit kell hozzá és erős lélek. Erős lélek - hordozni a múlt terheit és megalkudni a jelennel. Új célokat, új lehetőségeket kell felkutatni, új értelmet kell adni a mának úgy, hogy közben egy pillanatra sem sértjük meg a múlt emlékeit.

11 Rita magánya Mi az élet? őrület. Mi az élet? Hangulat. Látszat, árnyék, kábulat. Legfőbb jói: semmiségek Mert álom a teljes élet, Holmi álom, álma csak. Pedro Calderón de la Barca A telefonban egy zaklatott, sírós női hangot hallottam. - Most láttam a tévében, mindenképpen szeretnék beszélni magá val... - A könyvemről? - kérdezem. - Igen, most néztem a tévét, és láttam magát az RTL műsorán, tudja, nekem is volt egy lányom, sajnos csak volt, és úgy halt meg, ahogy a fia! - Öngyilkos lett? - Igen. Felakasztotta magát. Hallgatunk. Az éteren át is érzem, hogy folynak a könnyei. Sír. Hallom a mélyről jövő sóhajtásokat, a pillanatok közel visznek hozzá, bár vagy százötven kilométerről jelentkezett. Nincs jelentősége a távolságnak. Csak az az elképzelt mozdulat a fontos, hogy meg tudjuk érinteni egymást. Csak az az elképzelt pillanat a fontos, hogy meglássuk a másik lelkét. A lelkünket behálózó szomorúságot és a soha véget nem érő bánatot. Csak az a fontos, hogy érezzük: a fájdalmunk közös és egyformán osztozunk benne. Ő hív, és én visszajelzek. Láthatatlan szálak kötnek hozzá. Átélt ahhoz hasonló pillanatot, mint én. Amikor a föld ismereden barna mélysége örökre magába zárta a gyermekeinket. Margónak hívják, és beszélgetni akar velem. Minden beszélgetés, minden emlékezés, tudom, újabb sebeket tép majd fel mind kettőnkben, mégis megígéri, hogy elmeséli a történteket. A beszélgetésre egy későbbi időpontban került sor. Addigra már tudtuk egymásról, hogy hasonló korúak vagyunk, tehát nyugodtan tegeződhetünk. Margó nyugodtabb lett, elmondta, hogy szeretne se gíteni nekem. - Beszélj magadról egy kicsit, a családotokról, körülményeitekről! - Átlagos család voltunk. Se nem gazdagok, se nem szegények. Tudod, ez egy szerelmi házasság volt, a gyerekek jöttek egymás után. Először a fiúk, majd a kislányom. Időközben a férjem egy vállalkozás ba kezdett, ami működött is sikeresen. Hirtelen elhallgat, keresgél a múltban, vajon elmondjon-e mindent, ami most felgyülemlett benne, ami nyomasztja, amiről talán - ki tudja - nem is akart beszélni, most mégis kikívánkozik belőle. - Tudod, amikor megtudtam, hogy a két fiú után megint terhes vagyok, felmerült bennünk - a férjemmel - a gondolat, hogy talán nem kellene már a harmadik gyerek. De valami erős, ösztönös érzés szinte kényszerített arra, hogy megtartom, nekem mégiscsak kell ez a gyerek, meg tulajdonképpen reméltem is, hogy majd lány lesz. Nagyon szerettem volna egy kislányt. Pedig a férjem nem akarta, elég lesz két gyerek", mondogatta. Végül mégiscsak az én akaratom győzött. Amikor megtudtam, hogy lányom született, nagyon boldog voltam. Kimondhatatlanul. Tudod, mit mondtak nekem most a halá la után? - Mit? - Szóval azt mondták, hogy megfogantatásuk után mindent éreznek a babák. Amit az anyák gondolnak, éreznek, azt ők is érzékelik, felfogják. Megérezhette, hogy sokáig meditáltunk, mire eldöntöttük, hogy megtartjuk. Akarjuk. Bár én kezdettől fogva biztos voltam eb ben, mégis az a hezitálás, az hatással lehetett rá... Forgatom a kezemben a tollat, csak rágom a végét, és nem tudom, mit mondjak. Nehezen szólalok meg. Igen, persze. Utólag annyi mindent mondanak az emberek. Valami hasonlót mondtak nekem is. - Tudod, nekem is azt mondták, mivel vákuummal született a fiam, hogy azért ment el ilyen fiatalon, mert nem is akart megszület ni... De ez csak egy belemagyarázás a történetbe. Mi az, hogy nem is akart megszületni? - Én is kétségbe vonom azért ezt! Csak, tudod, úgy mondták. Talán azért, hogy vigasztaljanak, vagy hogy valami misztikus magyaráza tot keressenek a halálára. - Margó, volt-e depressziós, szorongásos beteg a családotokban, netán öngyilkosság előfordult-e? - Nem, nem volt. Illetve mégis... Hát persze... A volt férjemnek az öccse, igen, ő évekkel ezelőtt öngyilkos lett. De hozzáteszem, az életmódja is befolyásolta ebben. Szinte mérgezte magát. Önpusztító életet élt. Aztán amikor munkanélküli is lett, akkor elkezdett inni, de nagyon, és persze mi lett a vége: felakasztotta magát. - Lehet, hogy benne volt valahol, talán genetikailag is ez a hajlam a kislányodban? Akár öröklődhetett is! - Lehet - mondja, aztán hosszú csend következik. Elgondolkodik a hallottakon. De erről nem akar beszélni. Mást tart fontosabbnak. - Kérdezted a családom. Tudod, mi elváltunk. Sajnos. A férjem folyton kimaradozott, a gyerekekkel szinte csak én törődtem, minden gond, minden felelősség az én nyakamba szakadt. Ő meg élte a maga életét. Míg kicsik voltak a gyerekek, igyekeztem eltitkolni előttük, de később persze ezt már nem lehetett. Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy miért maradozik ki, miért nem törődik a családjával. A fiúkat is megviselte, de a kislányom, Rita szinte belebetegedett. Nagyon szerette az apját. Ragaszkodott hozzá. De azt is látta, hogy én mennyire szenvedek. Engem is sajnált. Amikor aztán végül elhagyott minket a férjem egy másik nő miatt, Rita ezt sohasem bocsátotta meg neki. Idegileg is, érzelmileg is nagyon megviselte. Szinte nem akarta elhinni, hogy elment az apja. Nem akarta elfogadni. Többször megleste, kereste, hogy hol van és várta. Mindig várta vissza. Én magam is nagyon nehezen

12 éltem meg a szakítást. - Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a kislány, pont Rita az, aki vigasztal és próbál lelket önteni belém. Próbálja megértetni velem, hogy azért az élet megy tovább, és mi még mindig egy család vagyunk, csak apa nélkül. Az a fontos, hogy mi szeressük és segítsük egymást" - mondta mindig nekem, és tudod, ezért nem értem meg, amit tett... Ez érthetetlen, hihetetlen. Igaz azonban az is, hogy sokszor láttam őt az apja miatt szomorúnak és csalódottnak. De most félbeszakítottalak, kérdezz csak tovább! - Nem, nem szakítottál felbe, minden fontos, amit el szeretnél mon dani... Sima szülésed volt vagy esetleg vákuumos? - Sima, nem vákuummal szültem. - Ért-e a terhesség alatt bármilyen megrázkódtatás vagy bánat? - Nem, nem emlékszem ilyenre! - Kiskorában észrevettél-e a kislányodon valamit, ami más volt, mint a fiúknál? Például szorongóbb volt-e? Voltak-e különös szokásai? - Nem, nem volt más, mint a fiúk. Szokásai? Mire gondolsz? - Például ujjszopás, körömrágás? Esetleg éjszakai bepisilés? - Körömrágás, az igen. Rágta a körmeit - de nemcsak gyerekkorában, hanem már amikor nagylány volt, még akkor is szinte tövig le rágta valamennyit. Miért, ez fontos lehet? - Lehetett ez nála egyfajta belső szorongás, feszültség levezetése is, biz tos, hogy időnként szorongott... - Lehet, bár én nem vettem ezt olyan komolyan, nem is gondol tam semmire, azt mondtuk mindig, hogy majd kinövi. - De nem nőtte ki? - Nem! - Milyennek láttad a lányod kicsinek? Inkább visszahúzódó volt, vagy netán akaratos, csendesebb vagy hangoskodóbb? - Kifejezetten akaratos volt kicsinek is és később is, nagylányként is. Szeretett a középpontban lenni mindig, és ha valamit elképzelt, ab ból nem engedett, azt kierőszakolta, keresztülvitte tűzön-vízen át. - Milyen volt a kapcsolata a testvéreivel? - A testvéreivel jó kapcsolata volt! Bár inkább az idősebbik fiammal értette meg magát, de a kisebbik öccsével is mindig jó volt a vi szonya. - Tehát a nagyobbik fiadnak elmondhatta a titkait, az örömeit is, netán a bánatait is? - Szerintem igen. Sok mindent megbeszéltek. En is mindig azt hittem, hogy mindent tudok a lányomról... Velem is mindent megbeszélt. Kértem is rá, te Rita, ne titkolj el előttem semmit, én mindent megértek, akár szexuális kérdésekben, akár másban, legyél biza lommal hozzám". - Voltak barátnői, akikkel megoszthatta a titkait? - Voltak, persze. Az én lányom egy igazi, mai fiatal lány volt. Persze hogy megbeszélte a barátnőivel a titkait, a dolgait, a fiúügyeket. - Megkérdezted a barátnőket Rita halála után, hogy utalt-e előttük valaha is bármi életuntságra, kilátástalanságra, beszélt-e esetleg a ha lálról? - Megkérdeztem őket, sokszor átbeszéltük az utolsó napokat, he teket. Senkinek sem mondott semmit. Különös ez az egész. Semmit sem mondott. Én sem láttam rajta semmit. - Nem? - Nem! Tudod, voltak, akik azt mondták, hogy milyen anya vagy te, ha nem láttad meg a lányodon ezt a fájdalmat? Hát hogy nem vetted észre? Nagyon fájtak ezek a megjegyzések. Még az a szerencse, hogy sokan mellém álltak és biztattak, hogy ne törődjek ezekkel az emberekkel, mert azért ezt nagyon nehéz volt elviselni a fájdalmam mellett. Furcsák az emberek, ilyen halálesetnél mindenfélét össze kombinálnak, mesélnek. - Van még benned önvád? - Persze hogy van, mindig is volt! És a mai napig is érzem, pedig nem tehetek róla, nem láttam rajta semmit... De ez az önvád... Ez szörnyű, éjszakákon át nem hagy nyugton... Nem tudok aludni, sok szor hajnalig vergődők, forgolódok, kínlódok, és minduntalan azt kérdezem magamtól, hogy miért? miért történt mindez? ki fog ne kem erre válaszolni?" Van erre, lesz erre válasz valaha is? Próbálok mindent elmondani neked, hátha segíthetek valamiben... - Az önvád olyan természetes; valamennyi szülő átéli, akinek így hal meg a gyermeke...de át kell értékelned a történteket. Rita végül is nem volt beteg, nem volt depressziós? Igaz? Azt pedig, hogy mire készül, nem beszélte meg veled, nem tudhattál róla! - Nem, nem volt depressziós... Nem tudok róla. Orvoshoz nem járt, nem kezelték semmivel sem... Egészséges gyerek volt. - Kerülhetett-e kapcsolatba a droggal? - Hogy képzeled? Nem, soha. Sőt határozott véleménye volt a droggal kapcsolatban, nagyon ellenezte és elítélte. Egészen biztos, hogy nem drogozott. Még csak marihuánát sem szívott... - Gyógyszereket sem szedett, amiről esetleg nem tudsz? Bármire, fog fájásra, fejfájásra vagy valamire? - Nem, nem szedett gyógyszereket... Nem tudok róla; egészséges gyerek volt. - Serdülőkorában érzelmileg labilis volt-e, esetleg hullámzó volt-e a hangulata, hol jobb, hol rosszabb? - Nem nagyon vettem ezt észre. De azért az apja viselkedése, meg ahogy minket cserbenhagyott, elhagyott, az mély nyomokat hagyott benne. Azt mondta, hogy csalódott a férfiakban, nagyon nagyot csa lódott. Ezen sokáig rágódott. - Az első szexuális élményéről beszélt-e neked? - Határozott kislány volt, nem adta könnyen magát. Barátságos volt, de közelebbi barátságokat nem könnyen kötött. Apja viselkedése mindenre rányomta a bélyegét. Ő nem akart olyan lenni, mint az apja volt. Beszélt, persze hogy beszélt róla, de hogy mindent elmondott-e, azt nem tudom. Egyik délután leült mellém, és szinte félve elmesélte, hogy együtt volt egy fiúval. Nagyon

13 szerelmes lett ebbe a fiúba. - Ha valami bántotta, akkor mindjárt elmondta neked, vagy elvo nult a szobájába, esetleg elbújt a bánatával? - Volt, hogy elmondta, volt, hogy nem! - Milyen szórakozásokat kedvelt leginkább? - Szeretett zenét hallgatni. Sokszor bebújt az egyik bátyja szobájába, és ott hallgatta a kedvenceit. De ezt nem találtam sem meg lepőnek, sem különösnek, szerintem az ő korában ez természetes volt. - Mégis mi válthatta ki nála az öngyilkosság gondolatát? - Fél évig járt az előbb említett fiúval, nagyon komolyan vette a kapcsolatot, és ez a fiú becsapta és otthagyta. Otthagyta éppen akkor, amikor a lányom már egészen komolynak gondolta, akkor kiderült, hogy ennek a fiúnak másik barátnője van, akit jobban kedvel, mint a lányomat. Ritában egy világ omlott össze. Ismét igazolva látta, hogy a férfiak megbízhatatlanok, hazugok, mint az apja. Ráadásul az utol só időben teljesen megromlott a kapcsolata az apjával is. - Mert egyébként tartott kapcsolatot az apjával? - Igen, bármennyire is kritizálta és elítélte az apját, mégis nagyon ragaszkodott hozzá, mégis favorizálta, és ment utána. Mit ment utána? Leste, egyenesen kileste, amikor az apja az új barátnőjével ment valahová. A barátnői szóltak rá, hogy Rita, ne csináld ezt, ez butaság. Apátok elment, tudomásul kell már venned végre, és hagynod kell, hogy élje az életét". De Rita ebbe nagyon nehezen nyugodott bele. Folyton arról ábrándozott, hogy majd visszajön hozzánk, és minden úgy lesz, mint régen volt. Ez a két dolog, vagyis az, hogy a barátja is elhagyta és az apjával is összeveszett, nagyon egy időben történt, egybeesett. Nem szívelte az apja barátnőjét sem, de más gondok is felmerültek. Az apja szerette a szerencsejátékokat, gyakran veszített, és ilyenkor a gyerekeitől is kért pénzt. Ahelyett hogy ő adott volna nekik. Rita ezt nagyon sérelmezte, hiszen neki is éppen csak minimálbér volt a fizetése. - Mi történt ezután? Észrevettél-e valamit? - Semmit. Arra gondoltam, hogy majd szépen megnyugszik, és előbb-utóbb elfogadja, hogy az ő apja ilyen. Aztán láttam, hogy tar tósan szomorú. Te, Rita, mi bánt téged ennyire?" - kérdezgettem tőle, de nem akarta megmondani. Kifejezetten hallgatag lett ezekben a napokban. Ereztem én, hogy itt valami másnak is lennie kell, mint az apjával történt veszekedésnek, majd egyik este végül kibökte: A Gábor is itt hagyott!" Ezen meglepődtem. Erre nem gondoltam. Mindig olyan aranyosak voltak, amikor együtt láttam őket. Olyan egymáshoz illőek. A lányom szép, nyúlánk teremtés, a fiú, pedig erős, magas és férfias. Soha nem veszekedtek. Mégis megtetszett neki egy másik lány. Hiába próbáltam Ritát vigasztalni, hogy majd lesz másik fiú, ettől még nincs itt a világvége, meg mással is előfordult ez már, és nem ő az első. De hiábavaló volt minden. A testvére, a bátyja is mond ta neki. De azt is megjegyzem, hogy a bátyjával is volt egy nézetelté rése, és ez is bántotta. Nem sokkal azután, hogy ez a fiú otthagyta, és megmondta, hogy más lány van az életében - a lányom felakasztotta magát. - Borzasztó... Ezek szerint ez egy hirtelen és meggondolatlan lépés volt? - Minden bizonnyal, hiszen sem én, sem a testvérei, de a barátnői sem láttak rajta semmit. Jó, hát a szomorúságon kívül, de ki nem lenne szomorú egy ilyen helyzetben. Elvégre ez a természetes reakció, nem? Senkinek nem tett semmiféle célzást arra, hogy mire készül... Az utolsó napokban sem vettem észre semmit. Tette a dolgát, mint máskor. - Az utolsó hét eseményeit fel tudnád idézni? - Megpróbálom visszapörgetni az eseményeket. Dolgozott rendesen, ruházati eladó volt egy boltban, ahol nagyon szerették. Szép és csinos volt, szinte vonzotta a vásárlókat. Tehát ezen a héten meghallotta, hogy valami nincs rendben a barátja körül, hogy más lánnyal is jár. Megbeszélték, hogy pénteken este találkoznak és tisztázzák a dolgot. Munkaidő után elment egy kozmetikai termékbemutatóra, majd amikor innét hazajött, még arról is beszélt nekem, hogy a hétvégén, szombaton elmegy egyik kolléganőjéhez, és megnézi a sziklakertjét. Szerette volna, ha mi is építünk ilyet itthon a kertünkben. Szombaton estére úgy tervezte, hogy diszkóba megy a barátnőjével, és egy hosszú hétvégét töltenek majd a barátnő nyaralójában, s csak azután jön haza. Ez volt a terve. Semmi arra utaló jel nem volt, semmi olyan nem hangzott el tőle, hogy mire készül. Egyetlen mozdulatán sem vettem észre semmi különöset. Pénteken este a Gábor nem jött el hozzá tisztázni a dolgokat, a félreértéseket. Láttam ugyan rajta, hogy rosszkedvű, de semmi komolyra nem gondoltam. Átment a bátyus" szobájába zenét hallgatni, de ezt már máskor is megtette, ha bántotta valami. - Késő este, úgy 11 óra körül beszéltem vele utoljára. Mielőtt lefeküdtünk, még beszélgettünk egy kicsit. Akkor is mondogattam, hogy tegye túl magát a történteken. Amikor lefeküdtünk, azt mondta, hogy aludj nyugodtan, Margó, nincs semmi baj, majd túlleszek rajta", és én megnyugodtam, lefeküdtem és elaludtam. Időnként viccesen Margónak hívott! Reggel, amikor felkeltem és kinéztem az ablakon, úgy tűnt, mintha a barackfa mellett állna a lányom. Különös érzésem volt. Csak úgy állt, háttal nekem. De furcsa - gondoltam -, mit csinálhat ott kint a kertben ilyen korán? Szóltam neki, de nem válaszolt. Különös érzés fogott el. Rémület, félelem. Ekkor kimentem, és hátulról meglöktem a vállát. Mit hülyéskedsz velem? Mit csinálsz itt?" - kérdeztem, de ugyanabban a pillanatban már megláttam a kö telet, és tudatára ébredtem, hogy Rita mit tett, és hogy meghalt. - Meghalt és már nincs visszaút ebből az állapotból. Már nincs mentség. Már nincs segítség! Azt hittem, megőrülök. Elmondhatatlan az az érzés, amelyet akkor ott átéltem. Csak álltam, és nem mertem hozzáérni, hogy ne érezzem a halál valóságát. Aztán kiabálni kezdtem, sikoltoztam, és kijött a házból a volt férjem, hogy megnézze, mi történt, miért kiabálok. Ő vágta le a kötélről a lányomat. A többire szinte nem emlékszem, kiesett az emlékezetemből, egyszerűen kiesett; sokkos állapotba kerültem. - Mit gondolsz most a történtekről? - Bár hirtelen és meggondolatlan cselekedetnek érzem, mégis azt mondom, hogy hihetetlen, hogy miért nem vettem észre rajta semmit? Miért nem mondta el nekem, hogy mire gondol, min gyötrődik. Nem, nem ismertem a lányomat mégsem. Hiába hittem azt. Tudod, könnyen mondják mások, hogy ezt kellett volna csinálni, meg azt, senki sem tudja, míg nem kerül ilyen

14 helyzetbe, hogy mit kellett vol na tenni. - A testvérei hogy élték meg a halálát? - Nehezen, valahogy nem akarnak beszélni róla. Tudod, egy év telt el, mire most már úgy-ahogy megpróbáljuk feldolgozni, de a nagyfiam ma is azt mondja, hogy nem akarja hallani, annyira fáj neki. - Igen, azáltal, hogy nem akar beszélni róla, elhárítja magától a történteket, szinte azt akarja átélni, hogy mindez mégsem történt, mintha még valamikor, egyszer megjönne majd a húga. - Igazad van, pont így viselkednek. A kisebbik fiam gyakran felemlíti, hogy a Rita ezt így csinálná, a Rita ezt nem enné meg, és ehhez hasonlókat, de a nagyfiam nem akar beszélni róla. Ő talán még most sem engedte el a húgát. - Gyakran sírsz? - Sokat sírok! Sokat. Elég egy emlék, egy egyedül töltött délután. Sokszor elolvastam a búcsúlevelét, talán százszor is. Elküldöm neked. Olvasd el. Nem is tudtam, hogy írt. A rendőrök átnézték a szobáját, mindent, aztán kivették a táskájából a személyi igazolványát, abban volt egy összehajtogatott papírlap. Tudja mi ez? - kérdezték. - Milyen levél ez?" Nem, nem tudom, milyen levél," megnézték, és akkor mondták, hogy ez egy búcsúlevél, amit a lányom írt. Egészen elcsodálkoztam. Egy utolsó üzenet tőle. Egy utolsó vallomás. Leírta, hogy a Gábor nélkül nem tud élni, és ezért lesz öngyilkos. Engem kért, hogy ne haragudjak rá. Borzasztó. Margó hangja elcsuklik a sírástól; nem akarom faggatni, kérdezni tovább. Milyen jogon merészelek én másokban sebeket feltépni, miért gondolom, hogy azért, mert velem is hasonló történt, majd közelebb jutok a válaszhoz, amelyet olyan nagyon keresek? Elment egy kislány. Egy kislány, aki lelkileg súlyosan megsérült szülei válása miatt. Egy kislány, aki talán érzékenyebb volt, mint a barátnői; aki nehezebben viselte el a lelki megpróbáltatásokat. De vajon miért viselte nehezebben a külvilág igazságtalanságait? Mi volt benne több vagy éppen kevesebb, mint másban - ami miatt ez bekövetkezett? Miért nem tudott könnyebben túllépni a problémákon? Vajon benne volt-e sorsában a születése pillanatától ez a tragédia? A hajlam, a késztetés a halálra, hogy az első adandó alkalommal, amikor a lélek már nem képes a terhét elviselni, kitörjön belőle. Kitörjön belőle, és magával ragadja, magával vigye az ismeretlenbe. RÉSZLETEK A BÚCSÚLEVÉLBŐL, MELYET SZERELMÉNEK ÍRT Kedves Gábor! Amikor ezt a levelet olvasod, már nem leszek. Elég időm volt, hogy végiggondoljam, érdemes-e élnem. A végső elhatározásom az volt, hogy nem. Leírom neked, mint is éreztem irántad valójában. Amikor először megláttalak, olyan érzés fogott el, hogy én biztos össze fogok veled jönni. Ez be is jött. Az a pillantás, amikor először egymás szemébe néztünk, az nagyon megfogott. A szívem egyre gyorsabban vert. Nem tudom, hogy te akkor hogy voltál ezzel, de már nem is fogom megtudni. Emlékszem az első sms-edre; az volt: Hello - ettől egy kicsit le döbbentem, de nem hátráltam meg. Amikor megbeszéltük az első randit, nagyon izgatottan vártam. Végre belenézhettem a szemedbe. Te megkérdezted, hogy csak egy kalandot akarok, vagy komolyabb kapcsolatot, és én mondtam, hogy komolyabb kapcsolatot szeretnék. Az elején még minden olyan jó volt, és szép, majd egyszerre hirtelen megváltozott minden. Egyre kevesebbet találkoztunk, már csak akkor beszéltünk, amikor én felhívtalak. Nehezen fogadtam el, hogy munkád miatt csak nagyon keveset tudunk találkozni, de beletörődtem. Később már hétvégeken sem akartál jönni. Na mindegy! Azt remélem, tudod, nagyon fájt ne kem, ahogy az utóbbi időben bántál velem. Én megértem, hogy sokat dolgozol, de ha tudtam volna, hogy így bánsz velem, soha sem kezdtem volna. Miattad volt az, hogy újra nyugtatókat szedtem, és az is, hogy éjszakánként nem aludtam, ezt viszont titkoltam, de már nem jelent semmit. Én úgy éreztem, olyan szerelemmel éreztem irántad, hogy azt nem tudnám leírni. Úgy szerettelek téged, hogy te azt el sem tudod hinni. Ki is használtál engem. Voltak barátaim, de irántuk sohasem éreztem azt, amit irántad. Mert én azt gondoltam, hogy veled más lesz. De ezt a szerelmet te nem igazán viszonoztad. Neked más mindig fontosabb volt, mint én. Annyi mindent megtettem, de mindig valaki hátba szúrt. Úgy éreztem, a családban is minden összejött. A bátyáimmal sem volt mindig jó a kapcsolatom, és az apámmal sem. Egyszóval egyedül maradtam. Ekkor borultam ki igazán. Ekkor jöttél te, és úgy éreztem, hogy mégsem vagyok egyedül, mert van mellettem valaki, aki, ha szomorú vagyok, megvigasztal. Magához ölel. Ez a valaki voltál te. Ez annyira jó érzés volt, megint azt éreztem, hogy fontos vagyok valaki számára. Veled lehetett mindenről beszélni, megértő voltál, csak amikor kiborultam, akkor nem voltál mellettem. Múlt héten még azt mondtad, hogy szükséged van rám, aztán hirtelen megint megváltozott minden. Úgy éreztem, átvágtál engem, ez női megérzés. Aki igaz szerelemmel szeret, az nem ezt érdemli. Tudom, neked is rossz volt, hogy egy héten egyszer láttál, tudom, hogy sokat dolgoztál - de erről én nem tehettem. Azt gondolom, hogy most már semmi értelme nincs az életemnek, meg kell hogy tegyem. Tudom, hogy anyukámnak nagy fájdalmat okozok, de ilyen életet nem kívánok senkinek, amit én átéltem. Azt sose felejtsd el, mennyire szerettelek, de nem bírom tovább, nekem ilyen élet nem kell. Azt hittem, veled minden más lesz. Meg akartalak lepni egy külföldi utazással, de ezt sajnos vissza kellett mondanom. Biztos voltak nekem is hibáim, de nézd el nekem. Nagyon fájt, hogy így bántál velem, soha nem vittél sehová se, úgy éreztem, hogy szinte szégyellsz. Tudod, milyen rossz érzés az, amikor nem szeret senki? Te hogyan is tudhatnád, neked van családod. Te tudod, milyen az apai szere tet, sajnos én ezt nem tudom!

15 Sok mindenen keresztülmentem, már nem bírom tovább, itt a vég. Köszönöm neked ezt a fél évet, remélem, nem fogod elfelejteni. Remélem, megtalálod azt, akit te majd egyszer feleségül veszel; légy vele nagyon boldog és szeresd tiszta szívből. Én is azt gondoltam, hogy megtaláltam, de csapdába estem és ott is maradtam. Sose hallgattam mások véleményére, engem mindig a szívem vezérelt, és a szerelem, amit irántad éreztem. Ha esetleg elgondolkozol ezen, vagy még utoljára akarsz látni, ak kor még szombaton itthon találsz. Ui.: Én még mindig hajlandó lennék veled, elölről kezdeni min dent, ha te is úgy gondolod. (Szeretlek) május 16. Rita Egy levél. Egy utolsó segélykiáltás! Ha talán idejében megérkezik a szeretett fiúhoz, akkor esetleg Rita még ma is élne. De a fiú nem kapta meg a levelet. Amikor elolvasta, már késő volt. Rita szép volt, fiatal. Még csak 19 éves. De már elege lett az életből. S egy hirtelen gondolattal eldobta magától. Pedig még mennyi terve volt. Édesanyjának arról beszélt, hogy manöken szeretne lenni. Karcsú, nyúlánk termete igazi manökenalkatot kölcsönzött neki. Ter vezte, hogy iskolába jelentkezik. Szép ruhákról és kifutókról álmo dott. Aztán mégis minden másként történt. Nem így gondolta ő sem, nem gondolhatta így. A gondjaival, belső vívódásaival úgy érezte: egyedül van. Nincs mellette senki. S ettől olyan értelmetlenné vált minden. Az utolsó napon már nem gondolt másra, csak arra, hogy nincs értelme így az életének. Búcsúlevelét halála előtt egy nappal írta meg, s mivel késett a válasz, döntött. A fiú a történtek után szeretett volna beszélni Margóval, az édesanyával, de Margó úgy érezte, ennek már nem volna értelme, nincs mit mondaniuk egymásnak. A megtörtént tragédiát már nem lehet visszafordítani. Az összehasonlító elemzések azt mutatják, hogy a normál populációhoz képest a szuicid fiatalok gyakrabban élnek egyszülős családban. Arról is lehet olvasni, hogy ha bármelyik szülővel rossz a kommunikáció, megromlik a kapcsolat - ez elsősorban a lányok öngyilkossági késztetését befolyásolja. A lányok jobban érzékelik a családi konfliktusokat, s ez nagyobb érzelmi terhet jelent számukra. A lányok apaképe" a fiúkéhoz viszonyítva több esetben mutatott szignifikáns eltérést. Míg a fiúk lényegében tudomásul veszik, hogy apjukra nem mindig számíthatnak, addig a lányok jelentős többsége ezt mély lelki válságként éli meg. Amennyiben például kiegyensúlyozatlannak, labilisnak látja az apát, az apa hangulatát, úgy az segítségkérésre serkenti. Azok a labilis fiatalok, akik apjukat is labilisnak látják, sokkal nagyobb valószínűséggel kérnek segítséget a környezetüktől. S ha ebben az esetben valami miatt késik ez a segítség, netán elmarad, úgy ezt teljes magányként élik meg. Úgy értékelik, hogy lám a családon belül is egyedül maradtak, nem áll melléjük senki. Az az apakép", amelyet szerettek volna, már régen nem az, mint ahogyan hitték. S bármennyire szeretnék is hinni, hogy erős, okos és biztonságot adó apjuk van, be kell látniuk, hogy a nehezebb élethelyzetekben nem számíthatnak a segítségére. Ez a felfokozott magányérzet tovább erősödik, ha apján kívül konkrét konfliktusba kerül szeretett családtagjaival is. Egy kapcsolat, egy mindent elsöprő szerelem képes kirángatni ebből az ambivalens állapotból, ám ha ez sem alakul sikeresen, akkor már kétszeres erővel tör rá a teljes kilátástalanság. S maga az élet válik értelmedenné. Nincs példakép, nincs segítség, nincs mellette senki, és nem veszi észre senki ezt a kétségbeejtő belső vívódást, belső monológot. Az engem nem szeret senki" meg az én nem kellek senkinek, akkor én nem érek semmit, én nem vagyok senki, én nulla vagyok" gondolatoktól átélt lelki krízisét esedeg nyugta tókkal, hangulatjavítókkal igyekszik oldani. A nyugtatók azonban különféleképpen hatnak, s nem mindig eredményezik a kívánt hatást: a talajt vesztett személy nem érzi értékesebbnek magát, ami számára adott pillanatban, adott esetben a legfontosabb lenne ahhoz, hogy bízzon a saját erejében. A kamaszkor mindenképpen egy hullámvasútszerű" állapot, és ha idejében érzékelnénk ezeket a szinte láthatatlan rezonanciákat, egymásból eredő és egymásba ívelő feszültségeket, sokat segíthetnénk. Egy jó pszichoterapeuta minden bizonnyal képes lett volna segíteni. Csak idejében kell észrevenni, csak idejében kell megpróbálni! Mivel is kezdi Rita a búcsúlevelét Gábornak? Amikor ezt a levelet olvasod, én már nem leszek..." És mivel fejezi be? Egy utolsó segélykiáltással! Ami meg az élet felé int. Ebben a kiáltásban még minden előfordulhat, még a túlélés esélye is benne van: ha még akarsz látni, ha..." Még kezdhetnénk elölről mindent" - sugallja, és döntését a választól teszi függővé! De a válasz nem érkezik meg idejében! Mert a fiú nincs otthon, és így csak késve jut el hoz zá az üzenet.

16 Esküvő és halál Felhő voltam, gyors égi füst Vonagló szárny, úszékony álom: Egy árnya sem maradt, nem lett eső A szívszorulás voltam, a sóhaj A messzenézés, csönd két szó között Afólcsengés, az elcsodálkozás Szép Ernő - Körülbelül egyidősek lehetünk - kezdi a beszélgetést Kati. - Igen, szerintem is, én 56 éves vagyok, bár bizonyára idősebbnek látsz, nagyon megviselt a tragédia. Ha egy szülő elveszíti a gyermekét, a fájdalom kiül az arcára, és már örökre ott marad a szem, a tekintet vibrálásában. Ott maradnak és elmélyülnek a veszteség okozta ráncok, amelyeket már nem is akarunk eltüntetni. - Jó, hogy beszélhetek veled - mondja. - Ha valaki, akkor te ér tesz meg engem. A fájdalom nem átvállalható, de ha együtt visszük, akkor biztos könnyebb - legalábbis szeretném ezt hinni, gondolom. Kati elmondja, hogy miután elolvasta a könyvem, úgy érezte, mintha az ő gondolatait írtam volna le. Mintha beleláttam volna a lelkébe, a szívébe. - Kérdezz nyugodtan! Segíteni szeretnék a többi szülőnek; biztosan vannak még sokan, akik nem érzékelik időben, mekkora baj, mekkora tragédia leselkedik körülöttük, ha lekicsinylik a fiatalkori hangulatváltozásokat. Én sem fogtam fel, sőt álmomban sem mertem volna arra gondolni, ami megtörtént velünk. De megtörtént. Sajnos, meg történt! - Két fiam van, azaz volt - helyesbíti magát. - Tudod, átlagos, normális családi életet éltünk. A fiúkat szeretetben neveltük, öt év korkülönbség volt a gyerekek között. Zsolt fiam a kisebbik, ő halt meg. Egy iskolában dolgozom, egy középiskolában, a férjem építész technikusként végezte a munkáját. Sajnos ő is meghalt. Hirtelen. El ment a fia után, egy héten belül. Szinte hitetlenkedve hallgatom a történetét. Katinak nemcsak a fia, a férje is meghalt egy héten belül. - Milyen módon lett öngyilkos a fiad? - kérdem alig hallhatóan. - Felakasztotta magát! - feleli szárazon. - Felakasztotta magát, gondold el, egy erdőben, egy fára. - Hihetetlen, az ember egyszerűen nem tud mit mondani... Nehéz megkérdeznem tőle, hogy volt-e a családban már öngyilkos vagy depressziós beteg? - Nem, nem tudok róla. Sem egyikről, sem másikról. Nem hiszem, hogy nálunk, a mi esetünkben ez genetikailag örökölt betegség lett volna. - Milyen szülésed volt? Sima vagy esetleg vákuumos? - Zsolti nagyon hamar megszületett - az idősebbik fiammal sokkal inkább megkínlódtam. Semmi probléma sem volt, vákuum sem kellett. Egészséges, szép kisbaba volt. - Észrevettél-e esetleg valami különbséget a két fiú között; gondolok itt eltérő természetre, szokásokra? - Feltűnő különbség nem volt köztük, de azért azt el kell mondanom, hogy Zsolti mindig szorongott valami miatt, bátortalanabb volt, mint a bátyja. Soha nem akart kitűnni a többiek közül, nem akart első lenni. A nagyobbik fiam mindig kitűnő tanuló volt, Zsolti jó közepes. Az idősebb gyermekem mindig határozottabb egyéniség volt, az iskolában is szeretett kulturális műsorokban vagy ver senyeken szerepelni. - Zsolti nem szerette a nyilvánosságot. Visszahúzódott, háttérben maradt. A 8. osztály elvégzése után eldöntötte, hogy szakács szeretne lenni, de nem vették fel a szakközépiskolába. Ez egy kis csalódást okozott neki, viszont felszolgáló tanulónak meg felvették, és ezt később nagyon értékelte, szerette ezt a munkát. A szakmunkásvizsgája jól sikerült, mi pedig büszkék voltunk rá. Jó munkahelyre került, minden ki szerette. Szolid, rendes fiú volt. - Voltak-e esetleg különös szokásai, mint például körömrágás, ágyba-vizelés stb.? - Hogy őszinte legyek, nem nagyon emlékszem ilyesmire. Bepisilni egyáltalán nem pisilt be. Viszont esetenként rágta a körmeit, de nem kórosan és nem rendszeresen. Később el is hagyta. Ez nem volt feltűnő nála. - Milyen volt a kapcsolata a bátyjával? - Szerintem átlagos. Zsolti szerette, ha neki van igaza, mivel ő volt a kisebb, igyekezett is az akaratát érvényesíteni. Gondolok itt például a rendcsinálásra a szobájukban. Később, amikor már nagyobbak lettek, évesek, akkor kezdték egymást jobban megérteni. Akkor kezdtek el többet segíteni egymásnak. Ha valamelyiküket valami bántás érte, akkor a másik azonnal kiállt mellette és megvédte. - Ha probléma adódott az életében, vagy döntéshelyzetbe került, azt könnyen megoldotta, vagy sokáig rágódott rajta? - Semmit sem oldott meg könnyen. Az volt jellemző rá, hogy sokáig tipródott, rágódott a dolgokon. Ha megbántották, vagy később, amikor a barátnője elhagyta, nem tudta magát könnyedén túltenni rajta. A szakítást nehezen élte meg, és nehezen viselte. Látszott rajta ilyenkor a kétségbeesés, az arcán, de még a mozdulatain is. - Voltak-e barátai, és milyen viszonyban volt velük? - Sok barátja volt, és a szabadidejét általában velük töltötte. Jöt tek-mentek együtt a fiúkkal, mint a többi hasonló korú fiatal. - Es a lányok? Hogy viszonyult a lányokhoz? - Jól, teljesen természetesen, nekünk legalábbis így tűnt. A kora beli lányokkal kifejezetten jó kapcsolata volt. - Sportolt-e valamit, volt-e valami hobbija? - Sportolt, de nem nagy kitartással. Még alsós korában elkezdte a kenuzást, amit hamar abba is hagyott. - Elmondta-e, megbeszélte-e veled vagy a férjeddel, ha valami bántotta; vagy akár a lányokkal kapcsolatos tapasztalatait elmesélte-e nektek?

17 - Ha valami baja volt, azt igyekezett elmondani nekem. Ilyenkor azt megbeszéltük, és próbáltam tanácsot adni neki. De persze nem mindent mondott el nekem. Nyilván volt, amit a barátaival beszélt meg inkább. - Mi volt az először, ami esetleg utalhat a későbbi tragédiára, egyál talán volt-e ilyen előre látható jel? - A katonaságot, azt nagyon nehezen viselte. Nem úgy, mint a többi fiatal. O bezártnak érezte magát, szenvedett tőle. Viszont ezekben az időkben ismerte meg nagy szerelmét, Erikát. Mi is ismertük a kislányt, a családok, mármint a két család is jóban volt egymással. Örültünk ennek a kapcsolatnak. Kezdetben nagyon szépen indult, tényleg nagy szerelem volt. Amikor Zsolt fiam leszerelt, mindjárt oda is költözött az Erika családjához. Öt évig éltek együtt. Ez azért elég nagy idő. Ez alatt az idő alatt nyilván voltak kisebb-na gyobb összezördüléseik is, de mindig megoldották, megbeszélték a problémát. - Később aztán előfordult, hogy amikor a fiam hazajött, elmondta a bánatát, hogy mi nem tetszik neki a másik családnál, de csak felületesen beszélt ezekről a dolgokról. Ő nem volt annyira kitárulkozó. Amikor már nagyon nem bírta magában tartani, akkor elmondta nekünk. De olyan igazán sohasem marasztalta el Erikát, így mindig azt hittük, arra gondoltunk, hogy majd megoldják egymás között. Hiszen minden családban vannak összezördülések, veszekedések. Egy ilyen összezördülés után azonban a kislány szakított vele, és akkor hazaköltözött a fiam. Teljesen maga alatt volt. Na, akkor láttuk rajta, hogy nagyon a mélyponton van. De kit nem visel meg egy sza kítás, nem igaz? - A férjem sokat beszélgetett vele, mondtuk neki, hogy te egy csinos, jóképű fiú vagy, nem kell így elkeseredni, majd jön egy másik lány, és az élet meg megy tovább. Minden ujjadra akadna egy lány, ha akarnád" - mondta neki a férjem. De ő csak a fejét rázta, mond ván: Apa, te ezt nem érted, nekem csak ő kell!" - Mi történt ezután? - Megváltozott. Viselkedésében sokkal zárkózottabb lett, egyre inkább befelé fordult. Azt is láttuk, hogy hangulatilag is elég labilis. Hol jobb kedve volt, hol meg rosszabb, hol kedves volt, hol meg kötekedő. Ilyenkor akármit mondtam neki, mindenbe belekötött. Semmi nem volt jó, semmi nem tetszett. Ha valamit mondtunk neki, az biztos, hogy mindenre az ellenkezéssel reagált. Végül elment betegállományba. Ott akarta hagyni a munkahelyét, mivel az egyik osztálytársával elhatározták, hogy nyitnak egy használtruha-üzletet. Nagy kedvvel és lelkesedéssel fogott hozzá, ami kis spórolt pénze volt, azt mind befektette a ruhákba. Tőlünk vagy hatvan kilométernyire, elég messzire, egy kisvárosban béreltek üzletet, és megnyitották a boltot. Minket is levittek oda megmutatni. Látván a lelkesedésüket, nem akartuk a kedvüket elvenni, pedig mi éreztük, tudtuk, hogy egy ilyen üzlet manapság már nem megy valami jól. De lényegében annak örültünk, hogy legalább van valami, amivel foglalkozik, amit ő akar csinálni. Tudtuk, hogy bizonyítani akar. Reméltük azt is, hogy majd kicsit felrázza ez a munka hangulatilag is. Sajnos elég hamar kiderült, hogy nem megy ez az üzlet. Nincs igazán kereslet rá. - Ez,gondolom, újabb csalódást okozott Zsoltinak? - Hát igen. Ez volt az újabb csalódás. Már nyilvánvaló volt, hogy nem fog menni, próbáltunk beszélni is vele erről. De mindhiába. Csak megvették az újabb nagy bála ruhákat. Ráadásul ezeket a bálákat előre nem is nézhették meg, nem láthatták, hogy mi van benne. Amikor kibontották, kiderült, hogy tele van szakadt, ócska göncökkel. Nyilván ezek a ruhák eladhatatlanok voltak, és így a nyakukon maradtak. Zsolti nem találta a helyét. Erikával nem békültek ki, és ez, valamint az üzleti sikertelenség nagyon nyomasztotta őt. Már nem szeretett otthon lakni sem. Szeretett volna különköltözni. Erről is beszélgettünk. De közben a másik fiam esküvőjére készült a család. Az idősebbik fiam nősülni készült. Nagy lakodalmat akartunk. Mindent, ami az esküvővel kapcsolatos volt, mi intéztünk a férjemmel. Ez telje sen lekötött bennünket. - Zsolti nem vett részt az esküvői előkészületekben? - Nem! Nem érdekelte semmi. Láttuk rajta, hogy valami nem stimmel nála. Ha kérdeztük, ha beszéltünk vele erről, csak megvonta a vállát, és elment a szobájába. Gondoltuk, hogy bántja a bolt veszte sége is, hiszen a pénze is elment, és azt is tudtuk, hogy még mindig Erika után sóvárog. Ezért én felhívtam Erikát, és megkérdeztem tőle: Erika, tényleg vége van a kapcsolatotoknak, vagy esetleg még rendezitek majd?" Igen! - mondta akkor nekem Erika. - Ez már visszafordíthatatlan. Vége!" Mit mondhattam volna erre én? Csak azt láttam, hogy a fiam nagyon lefogyott, és egyre rosszabb állapotba kerül. Próbáltam beszélni vele, hogy menjünk el egy pszichológushoz. De erről hallani sem akart. Egyre csak vártam, én is, meg a férjem is, hogy ma jd csak történik valami. - Nem gondoltál arra, hogy ez esetleg depresszió? - Kétségbeejtő volt a viselkedése, mert amikor én a pszichológust emlegettem neki, akkor az volt az egyik válasza, hogy: Minek men jek, én úgyis öngyilkos leszek!" - Ezt így kereken kimondta? - Igen, meg ilyeneket is mondott, hogy én minek éljek? Nincs értelme az életemnek!" Én ekkor nagyon letorkoltam, és mondtam neki, hogy Igen? Szerinted ez a megoldás? És ránk nem is gondolsz?" Amire ő azt felelte, hogy még azért nem tette meg, mert ránk gondolt! - Sajnos, nem vettem komolyan ezt a kijelentést! Azt gondoltam, hogy csak úgy mondjál Hányszor mond ilyeneket az ember, amikor nem sikerülnek a dolgai. Ki veszi ezt komolyan. Ma már tudom, hogy ezt a kijelentését sokkal komolyabban kellett volna vennem. De előzőekben nem volt depressziós a fiam! Nem volt öngyilkossági kísérlete sem, csak kimondottan ebben az időszakban volt ilyen, mióta elhagyta a barátnője. Pedig sokat beszélgettem vele, mindig mondtam még a munkahelyemen is, hogy rohanok haza, megyek lelkizni" a fiammal. Ez volt az az időszak, amikor mindenért belém kötött, ha én azt mondtam, hogy fekete, akkor ő azt mondta, hogy fehér! Vagy fordítva! - Egyik délután felhívott Erika édesanyja, hogy a két fiatal véletlenül összetalálkozott egy rendelőintézetben, ahol ő is ott volt, és ő úgy látta, hogy a két fiatal igen megörült egymásnak. Csináljunk valamit" - kérte, hogy újra kibéküljenek! Erre én azt válaszoltam, hogy úgyis lesz a fiam születésnapja hamarosan, hát hívja fel őt Erika, és aztán a két fiatal majd eldönti, hogy mi legyen. Elvégre itt egy szülő nem sok mindent tehet. így is történt, Erika telefonált, beszélgettek. Majd ezek után megígérte, hogy az esküvőre is eljönnek. S valóban el is jöttek, Erika a szüleivel együtt. - Sajnos én nem figyeltem eléggé a fiamra. Azt hittem, hogy kibékültek, és minden rendben lesz. Annyi mindenre kellett

18 koncentrálnunk, annyi mindent kellett intéznünk az esküvővel kapcsolatban, hogy már nem maradt elég időnk és energiánk Zsoltira is figyelni. Az esküvő szépen lezajlott. A fiatalok is ott voltak. Igaz - így utólag visszagondolva - Erika szinte mindig másokkal táncolt, nem a fiammal. - M nem győztünk a rokonokkal, vendégekkel beszélgetni, mindenkihez odamenni, ismerkedtünk a menyem rokonságával, na meg láttam Zsoltit is: táncolt is, beszélgetett is, Erikával is beszélgetett, mire gondolhattam volna? Hajnalban értünk haza, holtfáradtan. Azonnal lefeküdtünk. Nemsokára hallottam, hogy nyílik az előszobaajtó - tehát Zsolti hazajött. Hát te? - kérdeztem tőle. - Te nem vagy a barátnődnél?" Erre ő azt válaszolta röviden: Nem, miért lennék ott?" Kisvártatva megint hallottam, amint az előszobában motoszkált. Nem fekszel még le?" - tudakoltam tőle szinte erőszakosan. Nem, lemegyek még a kocsihoz, majd jövök!" Igen azt mondta, majd jövök!" És én megnyugodtam, és elhittem. Egy darabig még figyeltem, hogy visszajön-e, de nem hallottam, és arra gondoltam, hogy talán mégis elment Erikához. A fáradtságtól elaludtam. - Másnap délelőtt, lehetett vagy 11 óra, telefoncsörgésre ébredtem. Erika volt a vonalban. Zsoltit kérem, szeretnék vele beszélni." Zsoltit? Hát nem nálad van? Várj, benézek a szobájába" - de nem volt ott a fiam. Ekkor derült ki, hogy haza sem jött, de Erikáékhoz sem ment el. Valami nagyon rosszat éreztem. Sejtettem előre a tragédiát. Éppen csak kimondani nem mertem. Nem akartam megfogalmazni még magamnak sem. Láttam, hogy a férjem is nagyon ideges. S ekkor megkezdődött egy őrült hajsza, egy őrült keresés. Egy rémálom. Először a nagyfiamékhoz mentünk át, nincs-e ott a testvére, de nem volt ott sem. A férjem elindult a folyópartra is, hogy megnézze nem aludt-e el esetleg ott, egy padon? Talán lement oda sétálni, emlékezni, és valahol elaludt? De nem volt sehol. - Amikor a férjem visszajött, megkezdődött a borzalom. Telefonok mindenfelé. Ahol csak el lehetett képzelni. Kórházak, rendőrség. Barátok, ismerősök. Közeli és távoli rokonok. Mindenki, akit csak el tudtunk érni. Senki sem látta, senki sem tudott róla semmit. Hívtam a mobilján is, de hamar kiderült, hogy a mobilt itthon felejtette, mivel a fogason lévő kabátjának a zsebében csörrent meg. Már vasárnap este volt, és még mindig nem tudtunk róla semmit. A nagyfiam úgy döntött, hogy egyelőre nem indulnak el a nászútjukra, amúgy rokonokhoz voltak hivatalosak Amerikába - odatelefonáltunk, hogy majd később indulnak. Ő is ideges volt, azt mondta, addig nem tud elmen ni nyugodtan, amíg elő nem kerül az öccse. - Vasárnap este a barátok kimentek a folyópartra, elemlámpákkal keresni. Folyamatosan kiabálták a nevét - de nem jött rá válasz sehon nét sem. Kati itt kis szünetet tart. Nagyon megviseli, szinte újraéli a történteket. Megvárom, amíg megszólal. Fia halála óta lassan tíz év telt el, de az önvád még mindig, a mai napig is emészti. Ahogy engem is. Ahogy minden szülőt, akinek öngyilkos lett a gyereke. Az önvád azóta beépült a sejtjeinkbe, kitörölhetetlenül. Az önvád az, amivel naponta szembenézünk, és az önvád az, amitől soha többet nem lesz nyugodt az éjszakánk. Amitől vizesre gyúrjuk a párnánk, és amitől örökre karikás a szemünk. - Nagyon bánt valami - mondja. - Nagyon! Tudod, akkor este, amikor a barátai elmentek őt keresni a folyópartra, én nem mentem el velük. Otthon maradtam, otthon vártam. Hátha valahonnét mégiscsak előkerül, hazajön. Pedig lehet, hogy éppen ott mentek el egy bokor mellett a keresők, csak nem jött elő, de ha én vagyok ott, akkor talán az én hangomra előjön. Biztos, hogy akkor még élt, csak valahol meghúzódott. De ezt már sohasem fogom megtudni! Azóta is végiggondolom, százszor visszaidézem azt az estét. El kellett volna mennem. De ha tudtam volna... De nem tudtam semmit, csak vártam őt reménytelenül. - Karikám, ne emészd magad! - mondanám, miközben folyton arra gondolok, hogy bennem is ugyanezek a gondolatok keveregtek és keveregnek még ma is. Ha akkor este felhívom telefonon a fiamat, Krisztiánt, ha akkor..., de nem hívtam fel, mert milyen nevetséges, ha egy 25 éves fiút tíz óra után hívogat az anyja. Miért nem éreztem meg? Ugyanez a kérdés fogalmazódik meg most Katiban is. A vigasz talás az esetlen kísérlet. Milyen bugyuták is a szavak a halállal szemben? Milyen bugyután is hangzik most - a mi lett volna, ha... és így tovább! Nyilván ezt már sohasem tudjuk meg! Sem Kati, sem én! De benne van ezekben a feltételezésekben az élet lehetősége is. Az esély. Mert talán egy meg nem tett mozdulaton múlott, egy ki nem csöngetett telefonon, egy kiáltáson az ő kis életük. Talán! Szeretném vigasztalni Katit, de magamat sem tudom! Gyermekeink öngyilkosságát és annak minden körülményét levethetetlen teherként cipeljük magunkkal tovább. - Mi történt ezután? - Hétfőn bemondattuk a Calypso rádióban, hogy eltűnt; ki tud róla? Felhívásokat raktunk ki forgalmas helyeken, üzletekben, utcán. Kedden egy ismerős telefonált, hogy menjek el vele egy jósnőhöz, mert vannak olyanok, akik meg tudják mondani, hogy hol lehetnek az eltűntek. Mindenre hajlandó voltam, mindent elhittem, csak tudjam meg végre, hol van a fiam. Azelőtt sohasem hittem a jóslásokban, most elmentem. Kettőhöz is. Az egyikhez még aznap este, aki kártyából jósolt, és azt mondta, hogy a vízparton keressük a fiamat, mert ott van. A másik biztatóbbat mondott - de ekkor jött egy telefon, hogy menjünk azonnal a rendőrségre. Még ekkor sem gondoltam arra, hogy meghalt. - A rendőrkapitány beszélt velünk. Amikor megmondta, hogy mi történt - hogy a fiamat megtalálták az erdőben, egy tara felakasztotta magát -, én egyszerűen elájultam. Azt is mondta a kapitány, hogy tű-szúrásokat találtak a fiam karján. Ettől teljesen kiborultam. Mit feltételeznek? Csak nem arra gondolnak, hogy kábítószerezett? Hát persze, hogy tűszúrások voltak rajta, hiszen pár nappal ezelőtt voltunk az SZTK-ban vérvételen! Az eredménye most is nálam van! Az én fiam nem volt kábítós! - Amikor hazaértünk, szinte önkívületi állapotban voltam. A férjem nem akarta elhinni, hogy Zsolti meghalt. Az lehetetlen - mondogatta -, lehetetlen, az én fiam nem hallhatott meg". Zsoltit az egyik barátja találta meg a folyótól nem messzire lévő erdőben, egy négyméteres fára akasztotta fel magát. Nem beszéltem ezzel a fiúval, mert én nem nagyon ismertem. Azonnal kirohantunk a helyszínre.

19 - Láttad ott a fiadat? - kérdeztem. - Nem engedtek oda! Egyszerűen nem engedtek oda - pontosabban akkor már, amikor odaértünk, éppen az elszállításával foglalkoztak, és így nem láthattam őt. Azt mondták, ne nézzem meg, maradjon meg úgy az emlékezetemben, ahogy utoljára láttam. Kísértetiesen beugrik, hogy engem sem engedtek oda a fiam holttestéhez. Pedig nekem volt a legtöbb jogom hozzá! Magamhoz kel lett volna ölelnem, és most is fáj, hogy ezt nem tettem meg. - Ezek után jött a boncolás. A férjem unokaöccse volt a kórház igazgatója. Ő intézte. Még a rendőrségen is csak a karját mutatták meg a fényképen. A boncolás megállapította, hogy semmilyen idegen anyag vagy kábítószer nem volt a gyermekem szervezetében. A rendőrségi vizsgálatról külön fejezetet lehetne írni, de hát akkor és ott nem ez volt a legfontosabb nekem. Röviden és tömören teljesen szenvtelen, részvétlen módon vizsgálták az egészet. Mintha csak egy aktáról beszélgetnének. - Búcsúlevelet írt-e Zsolti? - Búcsúlevelet nem írt, nem hagyott. Tudod, én betegségként fogom fel a cselekedetét. Ez egy betegség volt, valahogy biztos vagyok ebben. Találtam nála a polcán Xanax tablettát. Megdöbbentem, mert nem tudtam arról, hogy ezt szedte volna. Ekkor elmentem a háziorvosunkhoz, s tőle tudtam meg, hogy ő már elküldte a fiamat a kerületi ideggondozóba. Kértem, mutassa meg nekem, amit az idegorvos írt! A háziorvosi jelentésben is benne volt, hogy jiz öngyilkosság gondolata foglalkoztatja' 3! Megkérdeztem a doktornőt, hogy nekem, az anyjának miért nem szólt erről? De csak hallgatott; erre a kérdésemre nem kaptam választ. - Mit gondolsz most így utólag? Mit tehettél volna még? Egyáltalán tehettél volna valamit? - Igen, nagyon nagy önvád van bennem a mai napig is. Mert nekem észre kellett volna vennem! Mint ahogy észre is vettem, csak nem fogtam fel, hogy a gyerekem komolyan gondolja ezeket a kije lentéseket. Igen - gondolom - nekem is ezt mondta a fiam, szóról szóra ugyanezt, és én sem vettem komolyan, én sem hittem el, hogy mindez igaz is lehet. - Azt hittem - folytatja Kati -, hogy mindez csak amolyan nyavalygás", és majd túl lesz a szerelmi válságon is. Annak idején mi is átéltünk ^yeneket! Mégis itt vagyunk. A fiam esetében sajnos nem így lett! Pedig én már azt hittem, hogy minden rendben lesz. Amikorra nyilvánvalóvá vált, hogy ez a ruhaüzlet nem működik, akkor kértem az itteni hotelben az igazgatónőt, hogy vegye vissza dolgozni. Adjon neki még egy esélyt. Vissza is vették, hiszen szerették őt ott, nem volt vele semmi probléma. Ráadásul abban a hotelben szerveztük meg a nagyfiam esküvőjét is. Hogyan gondolhattam volna, hogy ő ennyire beteg? Talán a mi történeteinket olvasva segíteni tudunk másoknak időben észrevenni a bajt! Minden öngyilkosságra utaló szót, gondolatot, mozdu latot bizony nagyon komolyan kell venni! - mondja keserűen. - A tragédia után nem sokkal újabb tragédia ért, nagy megpróbál tatásokon mentél keresztül, tudnál beszélni róla? - Igen, alig temettük el Zsoltikámat, hirtelen meghalt a férjem is. Alig egy hétre rá. Agyi aneurizmája volt. Nem bírta szegény feldol gozni a történteket. - Rettenetes lehetett! Hogy bírtad elviselni? Tudom, hogy most olyasmit kérdeztem, amire csak egy mélyről jövő sóhajtás lehet a válasz. Egy alig látható kis mosoly, hogy túlélte. Győzött, mert élnie kellett tovább! Mi az a hit, ami ilyenkor az embert átsegíti a tegnapi szörnyűségekből a holnapi bizonytalanságba? Mert a holnap, az bizonytalan, mert az út, amin menni kellene, ebben a relációban nem is látszik. Csak valami kis fénytelen vonal, valami ap rócska lehetőség. Egy bizonytalan ígéret a túlélésre. - A nagyfiam - mondja - mellettem állt ezekben a szörnyű napokban. Az emberek mindenfélét beszéltek, összevissza találgattak, hogy mi miért történt. Hihetetlen volt, hogy apa is és a fia is meghalt. Mondogatták egymásnak kétkedve: Hallottad, hogy meghalt a Zsol ti?" Mire a másik: Nem jól tudod, nem a Zsolti halt meg, hanem az apja!" Az apja, az lehetetlen, én a Zsoltiról tudok." Idő kellett, amíg felfogták, hogy bizony mindketten meghaltak. Aztán meg különféle találgatások kaptak szárnyra az állítólagos kábítószerről is, meg hogy a fiam karján szúrásokat találtak. Nem törődtem ezekkel a szóbeszédekkel. A nagyfiam ragaszkodott ahhoz, hogy a történtek után én is velük utazzam Amerikába, ahová nászútra mentek. Kijelentette, hogy ha engem nem vihetnek, akkor nem mennek ők sem, ebben az állapotban nem hagyhat egyedül. így aztán én is elutaztam velük. A nagyfiamat is megviselte ez a tragédiasorozat. Szerette az öccsét. Zsolti talán hozzá sem volt eléggé bizalmas. Neki, a bátyjának sem mondott el mindent. - Hogy élsz ma? Mi történt veled azóta? - Most már nyugodtabb vagyok, van három gyönyörű unokám. Örülök nekik. Bár meg kell mondjam neked, amikor először meghallottam, hogy nagymama leszek, egészen hidegen hagyott. Mondogatták az ismerősök, hogy örüljek, és gondoljak a másik fiamra is. Idő kellett ahhoz, hogy felfogjam, mekkora örömet, boldogságot szereznek az unokáim és a megmaradt családom. Idő kellett, hosszú idő, amíg átrendeztem Zsolti szobáját. Legalább három évnek kellett eltelnie, mire sírás nélkül képes voltam beszélni róluk. A sírás ma is kí sért, de már nem olyan gyakran. Eleinte folyton az esküvői videókat nézegettem, ahol még rajta volt a fiam is és a férjem is. Még vasalás közben is. Főzés közben is. A végén már azt mondta a fiam, hogy elveszi tőlem, ha folyton csak ezt nézem. De így legalább láttam őket. Viszont érdekes, hogy egy idő óta már én sem veszem elő, nem tudom elővenni ezeket a filmeket. De azt hiszem, hogy a lelkem soha nem fog megnyugodni. Mindig hiányozni fognak nekem. A férjem is természetesen, de egy anyának ily módon elveszíteni a gyermekét az örökre kitörölhetetlen. Örök fájdalom a szívemben. Kati fényképeket mutat. A menye, a nagyfia meg az unokák. Három csodaszép kis lurkó. Most együtt laknak, és Kati nagyon sokat se gít a menyének. - Még annyit szeretnék elmondani - mondja - tanulságként, vagy mások okulására, hogy nagyon oda kell figyelni, bármit észreveszünk a gyermekünkön, hogy nagyon komolyan kell venni a kijelentéseiket, vagy ha netán öngyilkosságra utalnak, és el kell vinni őket pszicholó gushoz, pszichoterapeutához, orvoshoz mindenáron.

20 Különös, gondolom, hogy Kati mintha az én fiamról beszélt volna! Nagyon sok a közös vonás, mentalitás. Esetenként a fiúk kijelentései, világról alkotott felfogásuk is azonos! Amikor elolvasta a könyvem, azt mondta: mintha csak az én fiamról írtál volna! Figyelemre méltó, hogy sorsunk nem egyedi eset. A mi történetünk ismétlődik! Ismétlődik! Ismétlődik... Consummatum est... István emlékezik fiára, Istvánra A gyászban a világ válik üressé, míg a depresszióban maga az én. Első találkozásunk során is tudtuk mind a ketten, hogy az a fájdalom, amelyet magunkban hordunk, már velünk marad életünk végéig. Mégis reméltük a másiktól, hogy valamilyen titkot fölfed. Valamilyen titokra fény derül. Valamit megtudunk majd a másiktól - amit eddig nem értettünk. Kimondatlanul is reméltük, hogy beszélgetésünk után talán könnyebbé válik a mérhetetlen gyász, amely mind kettőnket szinte sokkos állapotban tart. István sokkal érzékenyebb volt, mint én, hiszen még egy éve sincs, hogy elveszítette a fiát. Mély barna szemében szüntelenül látom a szomorúságot. A fajdalom kifejeződik minden mozdulatán, és meg töri körülöttünk a beáramló napfényt. - Az én fiam már öt éve halt meg - mondom -, most már tudok beszélni róla, mostanra már megtanultam együtt élni ezzel a gyásszal és fájdalommal. Kérdőn néz rám. - Mondja, Éva, könnyebb lesz-e az évek múlásával valami is? - Ezt már az elején megmondhatom, hogy nem. Semmi sem lesz könnyebb, bárhová megy, a fájdalmat mindig magával viszi. Az évek majd tompítják a mérheteden önvádat és a gyerek hiánya miatti kétségbeesést. De hogy könnyebb lesz-e? Nem, nem lesz az. Ezt sajnos nem mondhatom, még ennyi év után sem. István rendezett családi életet él. Megnősült, született két gyermekük: egy kislány és később a fia, István. A család meglehetősen jó körülmények között, anyagi gondok nélkül él egy Balaton-parti faluban. Felesége német származású, így a gyerekek is mindkét nyelvet beszélik. A rokoni kapcsolatok miatt is hosszabb időket töltöttek Németországban - ezért ott is vásároltak egy lakást. Na meg azért is, hogy ha majd István ott szeretne továbbtanulni, saját birodalma legyen. A gyerekeknek igyekeztek mindent megadni, amit csak egy szülő megad hat, talán még azon felül is, hiszen megengedhették maguknak. István fiuk labilis lelkületű volt, visszahúzódó és érzékeny. Mindezt a kamaszkor hangulati hullámzásainak tudták be. A tragédia bekö vetkezése előtt kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, valahogy mégsem hitte el senki, hogy végzetessé válik a helyzet. Pedig benne volt a le vegőben. Benne volt a ki nem mondott szavakban, a körülötte állan dóan vibráló szomorúságban. - Tudja, talán, sőt biztosan könnyebb volna elfogadnom a halálát, ha balesetben vagy betegségben hal meg, ha lezuhant volna vele a repülő, vagy elütötte volna egy autó, de így, tavasszal alig húszévesen öngyilkosnak lenni, ez számomra teljesen abszurd és hihetetlen. Folyton azt ismételgetem, hogy ez nem igaz, ez nem történhetett meg. Azért sem hiszem, mert szerencsére nem láttam holtan, amikor utoljára találkoztunk, akkor azt mondta, hogy majd augusztusban hazajön. Azóta is várom... - Már nem szeretem a péntekeket - pénteki napon történhetett - és a hétfőket sem, mert akkor jött egyszer egy telefon, hogy balesetet szenvedett a lányunk, de ő szerencsére él. Na és nem szeretem a szerdákat sem, mert akkor tudtuk meg, hogy István meghalt. Szomba ton, vasárnap, hétfőn és kedden ott feküdt holtan, mi meg nyugodtan tettünk-vettünk. - Hogyan lett István öngyilkos 7, - kérdezem a legfájóbbat, mert magamról is tudom, hogy erről a legnehezebb beszélni. Ezt a legnehe zebb felidézni. - Gyógyszereket vett be... Tudja,, az interneten rajt' van,hogyan legyek öngyilkos" címmel. Döbbent csend ül közénk. Hallgatunk. Említette a kislányát? Vele mi történt? - Súlyos balesetet szenvedett. Kész csoda, hogy él. Szerencsére élni akar, de maradandó sérülései vannak, még mindig műtétek előtt áll. István halála előtt is éppen egy műtétre készültünk volna... Azt hiszem, aludni szeretek leginkább, mert szerencsére nem álmodok, vagy legalábbis nem emlékszem sokra. Az elmúlt időkben annyit nyomoztam, annyit kutattam, hogy magyarázatot találjak a halálára, hogy akár Derricknek, akár Columbónak is becsületére vált volna, mégsem tudtunk meg semmit. Legfeljebb csak sejtünk, csak feltételezünk és (félre)értelmezünk dolgokat, és okoskodunk naphosszat. - Mivel nem az első öngyilkossági kísérlete volt, megijedtünk. Vittük orvoshoz is, pszichiáterhez is, itthon is és Németországban is. De nem vették komolyan, pedig már olyan volt, mint az űzött vad, vagy éppenséggel egész nap csak feküdt, és nem beszélt senkivel. Igaz, én sem erőltettem a beszélgetést. Nem tudtam, hogy a depresszió rosszabb, mint nekem a katonaság volt. Egyszerűen nem hiszem el, hihetetlen számomra, hogy elment egy atlétatermetű fiú, és jött helyette a zöld postakocsi egy urnával, s benne egy kilónyi hamuval. S mindez 39 euróért, nagyon jutányosán és magas biztosítással, hogy el ne vesszen! Hát nem szörnyű? Freud

JANKOVICS ÉVA Miért dobtad el az életed?

JANKOVICS ÉVA Miért dobtad el az életed? JANKOVICS ÉVA Miért dobtad el az életed? TABUK NÉLKÜL A FIATALKORI ÖNGYILKOSSÁGRÓL Az utószót írta DR. ZONDA TAMÁS Tartalom ELŐSZÓ... mindnyájan tudjuk, hogy megfogunk halni, de mivel ez távolinak tűnik,

Részletesebben

ESETTANULMÁNY. 10-es csoport. Módszertani nap 2006 február 14. Készítette: Kovács Zsolt

ESETTANULMÁNY. 10-es csoport. Módszertani nap 2006 február 14. Készítette: Kovács Zsolt ESETTANULMÁNY 10-es csoport Módszertani nap 2006 február 14 Készítette: Kovács Zsolt Személyi adatok: Név: B Tamás Szül: Sz., 1987. október 31 Iskolai végzettség 8 osztály Ítélete: B Tamás növendék 10-es

Részletesebben

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos Kurva vagyok (Karriertörténet) Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Csaplár Vilmos 1. Elvárok mindenféle ajándékot férfiaktól, de a tudat, hogy nem vagyok rászorulva,

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Duna utca. családvers

Duna utca. családvers Terék Anna Duna utca családvers és lehet, én mégiscsak a Duna utcában voltam egész életemben a legboldogabb. öten laktunk két szobában, s apám sosem tudta nyugodtan megcsókolni anyámat, mi néztük őket

Részletesebben

B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM!

B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM! B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM! Első levél 1999. január 21. Kedves Barátném! Nagyon szégyellem, hogy ilyen régen írtam már neked, pedig annyi minden történt velem az utóbbi másfél évben. Gondoltam, éppen

Részletesebben

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja Sok szerencsét kívánok önöknek, és ne felejtsék el, hogy a beteg is ember (A Budapest

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai Főnixmadár A hazugság polipkarjai Előszó A könyv igaz történet, a szerző által megélt és felidézett eseményeken alapul. Egy történet két lélek egymásra találásáról, amelyet a hazugság polipkarjai tartanak

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Annus szobalányként dolgozott,

Annus szobalányként dolgozott, Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

... Talyigán vetett ágy. hózz mosni, takarftaxri, én meg ideástam e mögé a dög taliga mögé és

... Talyigán vetett ágy. hózz mosni, takarftaxri, én meg ideástam e mögé a dög taliga mögé és Németh István Talyigán vetett ágy Háti itt van a tavasz is megint. A tavasz mindig eljön, meg a: nyár is, meg a tél is, ha várják, ha nem. Az ember szerencséje em jđn el soha. Hiába várják, hiába futnak

Részletesebben

Míg a halál el nem választ

Míg a halál el nem választ FÖLDESI ENIKŐ HAUSER PÉTER GARAMI MIKLÓS 1 Míg a halál el nem választ Esetbemutatás Összefoglalás Amennyiben a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedő gyermekek gyógyító kezelése eredménytelen, a

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

"Ezt nem lehet leírni" - Könyv született Kern Andrásról

Ezt nem lehet leírni - Könyv született Kern Andrásról "Ezt nem lehet leírni" - Könyv született Kern Andrásról Bárdos András portrét írt 2012. november 12. hétfő, 07:00 November végén könyv jelenik meg Kern Andrásról. A szerzője Bárdos András, újságíró, a

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

A beszélgetésen részt vett Erdélyi Klári és Farkas István

A beszélgetésen részt vett Erdélyi Klári és Farkas István A révész A belső újjászületés felé vezető út felébredést követel, mindenekelőtt annak megakadályozását, ami az önmagam megerősítésében áll. Ez egy döntő próba. Nem lehet egyezkedés az igazsággal. Ez az,

Részletesebben

SZKA_209_33. Örökbefogadás

SZKA_209_33. Örökbefogadás SZKA_209_33 Örökbefogadás diákmelléklet örökbefogadás 9. évfolyam 387 Diákmelléklet 33/1 ANITA TÖRTÉNETE Anita székesfehérvári lány. 15 éves, most kilencedikes tanuló a gimiben. Szülei elváltak. Apja

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok

Részletesebben

A CUNAMI Technika - esettanulmány. írta: Emma Roberts. fordította: Sághy András

A CUNAMI Technika - esettanulmány. írta: Emma Roberts. fordította: Sághy András A CUNAMI Technika - esettanulmány írta: Emma Roberts fordította: Sághy András Néha előfordul, hogy egy kliensnél semmilyen módon nem tudunk közelebb kerülni a kulcs-problémához, nincsenek emlékei, nem

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 3

MagyarOK 1.: munkalapok 3 1. Mi a tárgy neve? kártyák telefon lámpa számítógép / laptop kulcs pénz igazolvány toll nyomtató asztal szék szemüveg könyv kávéfőző bögre buszjegy papír zsebkendő mobiltelefon ceruza Szita Szilvia és

Részletesebben

Jarabin Kinga. Kedves Olívia!

Jarabin Kinga. Kedves Olívia! Jarabin Kinga Kedves Olívia! Kedves Olívia! Mire levelem megérkezik hozzád, már biztosan újra nyugodt leszek és békés, de most pipa vagyok, haragos és mérges! Már megint hadat üzent nekem az a makacs és

Részletesebben

Homloka a hűvös márványpadlót érintette. Te most hallgass, Szávitri! emelte fel lá nyát maga mellé Aszvapati király. Náradához fordult: Te meg

Homloka a hűvös márványpadlót érintette. Te most hallgass, Szávitri! emelte fel lá nyát maga mellé Aszvapati király. Náradához fordult: Te meg Szatjavánt. Meglátták és felnevettek. A nagyobbik felkapott egy elszáradt, tavalyi fügét, és megdobta a lányt. A másik a fér fit vette célba. Ide építsd! ujjongott Szávitri. Ide építsd a palotánkat! Ezek

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások Generációk közötti együttműködés Tehetséggondozó foglalkozások (Drámajátékos improvizációk) Belinszky Bernadett Judit drámapedagógus 1. A család és a nagycsalád II. A csoportok improvizációs feladatainak

Részletesebben

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás? DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

jor ge bucay Caminò a könnyek útja

jor ge bucay Caminò a könnyek útja jor ge bucay Caminò a könnyek útja A Z ÚT RÉTEGEI Biztosan van egy út, mely bizonyára sok mindenben személyes és különleges. Bizonyára van egy út, mely biztosan sok mindenben közös mindenki számára. Van

Részletesebben

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

örökbefogadás hülye ötletei 9. ÉVFOLYAM SZKA_209_33 P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Készítette: Bányai László

örökbefogadás hülye ötletei 9. ÉVFOLYAM SZKA_209_33 P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Készítette: Bányai László P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n örökbefogadás az apám hülye ötletei Készítette: Bányai László SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_33 tanári örökbefogadás 9. évfolyam

Részletesebben

Bak Zoltánné Kertész Tibor: Csak egy Trabant!

Bak Zoltánné Kertész Tibor: Csak egy Trabant! Bak Zoltánné Kertész Tibor: Csak egy Trabant! Büntetőügyi mediáció fiatalkorúakkal Tizenöt éves vagyok, de jogilag még mindig gyermek. Nincs semmi, amit tegnap nem tehettem, de ma már tehetek. Micsoda

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Feri rágja a térdét. Rónási Márton

Feri rágja a térdét. Rónási Márton Feri rágja a térdét Rónási Márton Tavasz volt, amikor beköltöztünk abba a házba, ahol kamaszkoromat éltem meg, abba a házba, ahol a legjobb barátom lett Láncos, a hatalmas fekete kutya, akit tíz éve temettem

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. 1 2 'Abdu'l-Bahá sok évet töltött a Szentföldön, Akkó városában. Éveken keresztül fogoly volt, és

Részletesebben

Szövegértés. 1. Többszörös választás. Fejezze be a mondatokat!

Szövegértés. 1. Többszörös választás. Fejezze be a mondatokat! Szövegértés 1. Többszörös választás. Fejezze be a mondatokat! 1. Az elbeszélő a. egy régi baráttal szeretne találkozni. b. Istennel szeretne találkozni. c. a nagy szerelmével szeretne találkozni. 2. Az

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján)

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) http://centropastudent.org/?typ=sprache&flang=hu&movid=6&nid=43&q=m Óravázlat Korcsoport: 11-12. évfolyam

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával 2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák

Részletesebben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben 2007-06-22 Húsz év mellékvágány után újra lendületben Bodrogi Gyula a mesterekről, a zsákutcákról és a nagy visszatérésről Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színház művésze, valósággal kivirult, mióta nem a Vidám

Részletesebben

Hector közelebb jut a boldogsághoz

Hector közelebb jut a boldogsághoz Hector közelebb jut a boldogsághoz Édouard a vacsora végeztével nagyon elégedettnek tûnt, de nem érte be ennyivel, ragaszkodott hozzá, hogy átmenjenek még egy másik helyre. Azt akarom, hogy megismerd Kínát!

Részletesebben

Balogh Rodrigó valóságszínháza Nem vagyok tuti csávó Dráma: "Ennyi Duna-érett prímáslelencet egy rakáson..."

Balogh Rodrigó valóságszínháza Nem vagyok tuti csávó Dráma: Ennyi Duna-érett prímáslelencet egy rakáson... Hétfő, 2010. június 7. 10:15 Krug Emília írása Balogh Rodrigó valóságszínháza Nem vagyok tuti csávó Dráma: "Ennyi Duna-érett prímáslelencet egy rakáson..." Tizenhárom éves korára elvesztette a szüleit,

Részletesebben

Boldogságóra. munkafüzet. 6-10 éveseknek. Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán

Boldogságóra. munkafüzet. 6-10 éveseknek. Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek Írta: Bagdi Bella, Petőné Honvári Jolán Szerkesztette: Feledi Eszter Illusztráció: Tarjányi

Részletesebben

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Létezés a végtelenben Pásztor Magdolna 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! ÉJELI FOHÁSZ Üres, üres vagyok, a messzeségbe rohanok. Látok egy utat, ami arany, látom a fákat, ami ezüst. Látom a holdat,

Részletesebben

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő (Előzetesen írtam!) Ezt a színházat megelőlegezem magunknak, mert csak hétfőn kerül rá sor. Én azonban nagyon rosszul vagyok, még

Részletesebben

Szeretettel Hargitai Ágnes

Szeretettel Hargitai Ágnes Minden korszakunk lezárása egy számvetéssel ér véget. Bármilyen nehéz időszakot is éltünk meg, jól esik visszatekinteni az elmúlt pillanatokra, hiszen a nehézségek ellenére szebbé is tették életünket.

Részletesebben

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker 194 1. Melléklet Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Ez itt a Dobbantó! Was is das? Ez nem gáz! Kriszbá az osztályfőnökünk Vele cool az egyéni fejlődési tervünk Edit nénit se felejtsük el hozzá fordulunk, ha

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Betty apósa túl volt már a 86.

Betty apósa túl volt már a 86. A nyughatatlan Betty apósa túl volt már a 86. évén. Nyugdíjas volt. Tevékeny, szorgalmas ember lévén a nyugdíjas életformát unalmasnak tartotta. Elég erőt érzett magában ahhoz, hogy még valamit, valahol

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 145/2015.(XI.24.) számú határozata

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Pasarét, 1984. augusztus 26. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Lekció: Jn 4,3-15 Alapige: Jn 4,10 Jézus így felelt neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben