Településmérnök MSC TELEPÜLÉSTÖRTÉNET. Dr. Kulcsár Balázs főiskolai docens

Átírás

1 Településmérnök MSC TELEPÜLÉSTÖRTÉNET Dr. Kulcsár Balázs főiskolai docens Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék Építőmérnöki Tanszék

2 A Kárpát-medence településtörténete 3

3 3. A településállomány helyzetének alakulása között Európa gazdasága regionálisan átrendeződött, súlypontja Észak-Itáliából és általában a Mediterráneumból Atlanti-Európába, vagyis Németalföldre, Németország tengerparti tartományaiba, a Rajna-vidékre, Franciaország északnyugati területeire, majd Angliába tevődött át. A feudális viszonyok bomlása teret nyitott a tőkés ipar korai formáinak terjedése előtt. A világkereskedelem központja az atlanti partvidékre, felvirágzó kikötővárosaiba tevődött át (Antwerpen, Rotterdam, Amsterdam, Bréma, Hamburg, London). Ugrásszerűen növekedett a nyugat-európai élelmiszer- és nyersanyagigény. A növekvő termelékenység és kínálat következtében az iparcikkek ára nem vagy csak kismértékben emelkedett, az élelmiszerek, nyersanyagok árai viszont többszörösére ugrottak a 16. században. A nagyarányú ármozgások, egyes termékek árarányainak gyökeres átalakulása rendkívül dinamizálóan hatott Európa gazdaságára, köztük Magyarországéra is. A rendszeressé, nagyarányúvá és egyoldalúvá alakuló árucsere (iparcikkimport, nyersanyagexport) nyomán a megkésettség helyébe az aszimmetria lépett. Kelet- és Közép-Európa egyre inkább a nyugat perifériájává vált.

4 3. A településállomány helyzetének alakulása között A vázolt folyamatok Magyarországon is egyértelműen kimutathatók. A magyarországi városfejlődés a 15. században közelítette meg legjobban a nyugateurópait, de a stagnálás jelei már a ebben a században is felbukkantak. A Zsigmond által, 1405-ben szervezett tanácskozáson született törvény a fallal övezett mezővárosokat szabad királyi várossá emelte, bíráskodási autonómiát adott, mentesítette a hazai kereskedőket a vámok alól, a jobbágyok szabad királyi városokba költözhettek. A magyar gazdaság már ekkor agrár- és bányatermékeket exportált s nagy mennyiségű iparcikket hozott be az országba. Ez megakadályozta az iparosok számbeli gyarapodását, végső soron a városodást. A városokat a külkereskedelem és az agrártermelés éltette, lakosságuk stagnált, így a 15. században egyre több került magán-földesúri fennhatóság alá. E folyamatok a 16. században teljesedtek ki, de ekkor már megjelent a gazdaságitársadalmi hanyatlás jelentősebb oka - a török hódítás. A 16. század közepéig elfoglalták Horvátországot, a Dunántúlt és az Alföldet, ami

5 3. A településállomány helyzetének alakulása között a termelőerők, a települések, a kultúrtáj, és a lakosság hatalmas méretű pusztulásával járt, a települések nagyarányú pusztulása területenként eltérő: Csanád megyében 96%-os, Békés, Csongrád 90%, Bács-Bodrog 79%, Jászkun kerületben 50%, a határzónákban Veszprém, Borsod megyékben 60-65%-al csökkent a lakott települések száma, a védettebb peremterületeken (Bodrogköz, Bereg, Szatmár, Szabolcs és a Sárrétek) fennmaradt a megritkult faluállomány. a műveletlen, elhagyott kultúrtájon megindult a pusztásodás, a futóhomok mozgása és a visszaerdősülés, az ország vagyonvesztése jelentős (hadisarcok, kettős adóztatás, rekvirálások, végvárak fenntartásának terhei stb.). Eközben zajlott az agrárkonjunktúra, melyet a nyugat-európai igény hajtott. Ennek következtében míg az agrártermékek ára a 17. században folyamatosan növekedett, egyes esetekben megtöbbszöröződött, addig az import iparcikkek ára alig változott. A legjelentősebb exportcikk a marha volt, melynek következtében az azt előállító mezővárosok határai hatalmasra duzzadtak (Debrecen, Kecskemét, Nagykőrös, Szeged).

6 3. A településállomány helyzetének alakulása között A marhaexport kereskedelmi szerkezete: Mezővárosok legelő területei mezővárosok vásárai (pl: Debrecen, Szeged) tőzsérek felfogadott hajtók Magyaróvár, Pápa, Győr, Bécs, Bécsújhely külföldi kereskedői nyugat-európai feldolgozás és fogyasztás. Az alföldi mezővárosi marhakivitel virágkora a 16. század közepétől a 17. század elejéig tartott, melyet a nyugat-európai intenzív (istállózó, takarmánytermelő) állattartás elterjedése szűkített be. A bortermelés és kereskedelem is ösztönzőleg hatott a városiasodásra, mely termék akkor közszükségleti- és exportcikk volt, azaz minden városnak szüksége volt bortermelő területekre. A legdinamikusabb fejlődés a Hegyalján volt tapasztalható, ahol Patak és (Abaúj) Szántó között összefüggő bor-monokultúrás gazdálkodás s mezővárosi jogú-társadalmú települések zónája alakult ki (Tállya, Tarcal, Tokaj, Tolcsva, Olaszliszka, Keresztúr, Mád, Zombor, Erdőbénye, Patak)

7 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a királyi Magyarországon és Erdélyben A királyi Magyarország többszörös perifériává vált. Egyrészt Európa, másrészt 1526 után a Habsburg Birodalom perifériájává: gyakoriak voltak a háborús állapotok, nemzeti felkelések. Legjobban azonban az általános nyugat-európai folyamatok befolyásolták a településfejlődést. Legszembetűnőbb megnyilvánulása a városfejlődés stagnálása és hanyatlása, a középkori állapotok konzerválódása volt. Ez tükröződött: a városi lakosság számának stagnálásában, a városok elnemesedésében, maga a városi polgárság is beletörődött visszaszorítottságába, a céhek megakadályoztak mindenféle céhen kívüli iparszervezési kísérletet, elveszett a városi (polgári) tőke, amelyet az agrárkonjunktúra eredményeként felhalmozhattak volna.

8 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a királyi Magyarországon és Erdélyben A falvak helyzetében nagyfokú differenciálódás ment végbe. Ennek okai az agrár-árutermelésbe való eltérő bekapcsolódási lehetőségeik voltak. Kedvező helyzetű területek: Dunántúl, elsősorban a Kisalföld. Közel a felvevőpiacokhoz és nemzetközi útvonalakhoz, távol a hadszínterektől. Ezek a falvak kiléptek középkorias viszonyaik közül. Számuk nem, de lakosságuk nőtt és anyagilag gyarapodott. Egy faluban család élt. Szerkezetükre jellemző volt az egyutcás, szalagtelkes jelleg, a lakóházzal egy telekre kerültek a gazdasági épületek is. A században a házak már végleg kiemelkedtek a földből, azok falai tartósabb anyagból épültek. Általánossá vált a háromosztatú ház: középen a konyha (pitvar) szabad tűzhellyel, az utcafronton a füstmentesített szoba, az udvar felé eső házrészen a kamra. Szaporodtak a bútorok, ágy- és asztalnemű, kályhacsempék. A cselédházak továbbra is félig földbe mélyítettek és kétosztatúak voltak.

9 Egyutcás, szalagtelkes falvak a 16. században Káptalan és Nemesvis (Sopron megye) 18. századi alaprajza (Forrás: Maksay F.: A magyar falu középkori településrendje)

10 századi lakóház Késő középkori alföldi lakóház rekonstrukciója. A szobában kályhás kemence, a konyha felett szabadkémény.

11 századi cselédház alaprajza Kéthelyiséges, egybejáratú, földfalú ház, épült 1912-ben, Gyeke (Szolnok-Doboka vm.): 1. ház; 2. konyha; 5. tornác

12 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a királyi Magyarországon és Erdélyben Kedvezőtlen helyzetű területek: piachelyektől távolabb, gyenge termőképességű talajok, fedett irtványterületek, bortermelésre alkalmatlan vidékek (Felvidék hegységkerete, Göcsej, Őrség, Bodrogköz); veszélyeztetett országrészek, mint hadak által járt területek vagy az árvízjárta tájak. Itt a falvak középkorias állapotban maradtak. Kicsik voltak, épületeik nem képeztek jelentős értéket, veszély esetén lakóik könnyű szívvel hagyták sorsukra, majd a veszély elmúltával könnyen újjáépítették azokat, sokszor nem is eredeti helyükön. A veszélyeztetett területek lakossága előszeretettel települt a vizektől, mocsaraktól, ártéri erdőktől védett, alig megközelíthető helyekre (Ormánság, Duna-völgye, Bodrog-, Rét-, Taktaköz). Az épületek favázzal, vesszőfonadékból épültek, ezeket sárral tapasztották (patics). A gyakran szűk szigetecskéken szorongó falvak házai rendszertelenül halmozódtak össze, a gazdasági épületek nemegyszer a lakóterülettől távolabb, másik, magasabb térszínen épültek.

13 Árvízjárta térségek peremeire húzódó falvak A Rétköz települései az I. katonai felmérésen (Forrás: Maksay F.: A magyar falu középkori településrendje)

14 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a hódoltság területén: AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROS A hódoltság területén, ezen belül is az Alföldön mélyültek el azok a sajátosságok, amelyek egészen különleges, meglehetősen egyedi jellemvonásokkal rendelkező településrendszer kialakulásához vezettek, s mely sajátosságok a században is változatlanul jellemezték a régiót s hatásuk mindmáig nyomozható. Az Alföldön a városi keretekbe szerveződött agrártermelés városfejlesztő szerepet látott el. Az Alföld törzsterületén, a jellegzetesen alföldi településrendszerű területeken szabályos falvakat alig-alig lehetett találni a század fordulójáig. A mezőgazdasági funkciójú szórvány ugyan nem ismeretlen települési forma a Kárpát-medence határain túl sem, de a tanyaelvű település másutt Európában legfeljebb rövid ideig fennálló, átmeneti képződmény volt, települési-gazdálkodási rendszerré nem szerveződött. A valódi tanya egy osztott települési rendszer egyik, nem önálló egysége, mely a belterületi házzal együtt alkot egy lakó- és gazdálkodási egységet, egy családi gazdaságot.

15 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a hódoltság területén: AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROS A mezővárosokat többségében mezőgazdasági népesség lakta, vonzáskörzetük nem vagy alig volt, illetve saját tanyavilágukra terjedt ki, arra a területre, amely társadalmi és gazdaságszervezetileg amúgy is a mezőváros része volt. Ebben a települési rendben a városi és a falusi nem különült el egyértelműen, a tanyasi nem volt falusi, vidéki, hanem a városi társadalom alkotója. A falu, a kis mezőváros és a nagy mezőváros ugyanannak az alföldi, állattartó cívis paraszti vagy kisnemesi, szabad paraszti termelőmódnak és életvitelnek, igényvilágnak, művelődésnek három eltérő nagyságrendű, felfelé haladva mind tágasabb, mind differenciáltabb góca (Márkus, 1986). Ennek a parasztos társadalomnak a következménye, hogy valódi polgárság csak a legnagyobb mezővárosokban alakult ki, későn (19. század) és kis számban. S mindenekelőtt ez magyarázza a falusias formákat, műszaki infrastruktúrát, alaprajzot mindazt, ami elmaradottságként a szemlélődőben képet formál, ami elmaradottságként a statisztikai adatokban tükröződik.

16 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a hódoltság területén: AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROS Az alföldi út, az alföldi településfejlődés sajátosságai. A 15. századtól kezdve feltételezhető egy olyan folyamat, amely az alföldi út meghatározó jellegét adja. Az Alföld úgy kerül át egy feudalizmus előtti állapotból egy, a feudalizmust meghaladó állapotba, hogy közben a feudalizmus kifejlett, tipikus formája meg sem szilárdul, nem válik általánossá, nem válik általánosan elterjedtté az egységes jobbágyi rend sem. A 16. század első éveire meglehetősen jól körvonalazódott ez az átfordulás. A kiváltságos, nem magánföldesúri fennhatóság alatt álló területek mellett megszaporodtak, megerősödtek a mezővárosok. Sűrűségük ugyan nem érte el a dunántúlit, de itt alakultak ki a legnépesebb mezővárosok (Debrecen, Gyula, Cegléd, Bátmonostor). A szinte korlátlan nyugat-európai piaci igények (marhaexport) s a megugró árak hatalmas lehetőségeket, jövedelmeket biztosíthattak az Alföld számára, e körülmények biztosították volna a mezővárosi fejlődés sikerét! Az alföldi mezővárosok azonban török fennhatóság alá kerültek, így a században zajló agrárkonjunktúra gyarapító hatását nem élvezhették (kettős adóztatás, hadseregek ellátása). A forrásnövekedés arra volt elég, hogy puszta életüket mentették át a 18. századra. Az elpusztult falvak határai azonban a mezővárosok területét gyarapították, amelyek így hatalmas területekre tettek szert (Beluszky, 2003).

17 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a hódoltság területén: AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROS Az Alföld társadalma a században mezővárosi társadalom. Az Alföld településrendszere már a török invázió előtt is eltért a többi országrész településviszonyaitól. Elsősorban a településhálózat ritkaságával. A népsűrűség is csak a harmada volt a Dunántúlinak vagy a Felvidékinek. Ennek oka egyrészt a természetföldrajzi viszonyokra vezethető vissza: például a hatalmas ártereken, mocsarakban állandó települések nem is tudtak kialakulni. A hódoltság hatása a településállományra. Fokozatosan felszámolódott a faluállomány. A városok, mezővárosok egy részébe török katonaságot ültettek. Török, gyakrabban balkáni eredetű lakosság költözött a várak mellé. Török, magyar, rác külvárosok keletkeztek. Ilyen helyőrségi, ill. török közigazgatási központtá vált az Alföldön Gyula, Szolnok, Szeged, Csongrád, Kalocsa, a peremeken Hatvan, Vác, délen Bács, Temesvár, Szabadka.

18 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a hódoltság területén: AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROS (Az alföldi mezővárosok kialakulása és jellemzőik.) Jogi eredetük hasonló a többi országrész mezővárosaihoz. Egy részük királyi tulajdonban nyerte el a városi rangot, majd a században magánföldesúri tulajdonba kerültek. Gazdaságuk alapja a legeltető állattartás, mely közösségi keretek között folyt: közösen használt legelők, közösen bérelt puszták és közösen legeltetett állatok. A földesúr csak közösségként kezelhette mezővárosát. A gazdálkodás menetébe nem avatkozott bele, szolgáltatásait a közösségtől hajtotta be. Az üzemszervezés (pusztabérletek, bérmunka) a tőkés földhasználat és gazdálkodás vonásait tükrözte. A földesurak és a vármegye elmenekülése a hódoltsági területekről, a feudális hatalom közvetlen jelenlétét is megszüntette. A törökök e városokat, a szultán által adományozott városi ranggal ruházták fel (khász, vagy hász városok), így ez bizonyos értelemben védettséget is jelentett a számukra. Így a mezővárosok polgárai belső ügyeik és gazdasági életük intézésében és szinte teljesen szabad kezet kaptak. Egyes vélekedések szerint paradox módon az Alföld és az alföldi mezővárosok virágkora a Hódoltság időszaka volt. Megszűnésével a visszatérő földesurak igyekeztek e jogokat fokozatosan csorbítani (Beluszky, 2003).

19 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a hódoltság területén: AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROS (Az alföldi mezővárosok kialakulása és jellemzőik.) A században gazdaságuk alapját a nyugat-európai exportra szánt rideg szarvasmarhatartás jelentette. A legjelentősebb termelő városok: Hódmezővásárhely, Jászberény, Debrecen, Kecskemét, Szeged, Cegléd, Mezőtúr voltak. E gazdálkodási módnak több hatása is volt a településrendszerre: - A környező, elpusztult falvak területeit felvásárolták, bérbe vették, így hatalmas területekre tettek szert. Debrecen határa eredetileg 3000 kh volt (13. szd.), a hódoltság korában az ún. belső határ vagy saját tulajdonú terület 87 ezer kh-ra növekedett, ehhez bérelt a város még 82 ezer kh-at. Ezt a hatalmas területet egészen a 20. századig birtokolta ban a város területe 166 ezer kh volt, a Nyírségtől a Hajdúságon át egészen a Tiszáig. - A földhasználat szerint a mezővárosok területének sajátos övezetessége alakult ki: BELSŐSÉG lakóterület ólaskertek v. akolkertek, szálláskertek (istállók, ólak, termény- és takarmánytárolók) KÜLSŐSÉG kertkultúra kertjei (zöldséges, káposztás, dinnyés, stb. kertek és a szőlőhegyek) belső legelő (kezes jószág, tejelő szarvasmarha, igásjószág, sertés napi kihajtással) szántók övezete (a későbbi tanyaöv, összefüggő övvé csak a 18. században vált) külső legelők (Beluszky, 2003).

20 3. A településállomány helyzetének alakulása között Az alföldi mezővárosok területi övezetessége külső legelők szántóföldek kertkultúra kertjei belső legelő ólaskertek lakóterület BELSŐSÉG KÜLSŐSÉG

21 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a hódoltság területén: AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROS (Az alföldi mezővárosok kialakulása és jellemzőik.) Ezt a rendet a határ alakja, a természeti adottságok, a puszták jogi helyzete és a határhasználat szabályozása módosította. A századra az övezetek arányai megváltoztak: a szántók területe, a külső legelők terhére, megnövekedett, a rideg-félrideg állattartás a 20. századra szinte teljesen eltűnt (Bugac, Hortobágy). Határhasználat rendje: - Közösen használt határrészek: szabad foglalású földek, de mezővárosi tulajdon, melyet később meg lehetett váltani. Magántulajdonban álló építményeket, gazdasági központokat csak a 18. század második felétől lehetett létesíteni. - Újraosztásra kerülő földek: kétévente újraosztották és csak a belterületen házzal rendelkezők kaphattak. - Zálogos puszták: bárki által bérelhető földek. - Debrecenben 1772-től az újraosztásra kerülő földek a belterületen házzal rendelkezők magántulajdonában kerültek s ekkortól már lehetett tanyákat építeni. - A béres földek csak a 19. század elején kerültek magántulajdonba. - Csak az újraosztás megszüntetése, a tagosítás, a földek örök tulajdonba kerülése, a szabad földhasználat kialakulása tette lehetővé a tanyarendszer kialakulását (Beluszky, 2003).

22 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a hódoltság területén: AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROS (Az alföldi mezővárosok kialakulása és jellemzőik.) A határhasználat lehetséges módjai egy-egy mezőváros területén is a legkülönfélébb változatokban kombinálódtak és időben is változtak, befolyásolva a településrendszer formálódását. A rideg állattartás, majd a tanyás gazdálkodási-települési rendszer lehetővé tette a hatalmas méretű határok agrárhasznosítását anélkül, hogy a mezővárosi lakosságnak véglegesen, ill. állandóan ki kelljen költöznie a határba. Így olyan népességtömörülések alakulhattak ki az agrártermelés bázisán, melyek már lehetővé tették bizonyos városi funkciók megtelepedését ((Beluszky, 2003). Lakosságuk 5-15 ezer fő közötti, ami akkor városi méretnek felelt meg (Nagykőrös, Kecskemét, Cegléd, Hódmezővásárhely, Szeged, Debrecen, Gyula). (Megj: agrárszerepkör és városi funkciók a geográfia városszemléletében vitatható párosítás.)

23 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a hódoltság területén: AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROS (Az alföldi mezővárosok kialakulása és jellemzőik.) Agrárgazdaság = a tevékenység nagy területi kiterjedése a falusias települések Ipar, kereskedelem, közigazgatási központ = város Az agrárszerepkör és városi funkciók a geográfia városszemléletében vitatható párosítás. Nehezen emészthető tény az alföldi településrendszerben a falu, a vonzáskörzet, a város vidékének hiánya. Ha a város egy központi település, akkor szükséges hozzá vidék, melynek központja lehet. A vidék hiánya a században különösen feltűnő. Csak a 19. század közepén kezdenek újra falvak szerveződni a mezővárosok közötti területeken (Beluszky, 2003).

24 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a hódoltság területén: AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROS (Kétbeltelkes települések kialakulása és jellemzőik.) Kétbeltelkes vagy ólaskertes (szálláskertes, akolkertes, istállókertes) települések. ( század) Szintén az alföldi települések sajátos vonása a település belterületének osztottsága. A mezővárosi háztartás által ellátott funkciók területileg szétváltak, elkülönültek: egy-egy háztartásnak, civisgazdának két (esetleg több) részből állt a telke. A két telekrész elkülönülhetett a belterületen belül, ill. a bel- és a külterület között: lakófunkció (lakóház) és a gazdasági üzemközpont szerepköre vált ketté. A bel és külterület közötti osztottság a mezei-kertes, szállásos, tanyás településrendszert eredményezte. Oka: - Elsősorban a nagyarányú állattartás igényei hívták életre. - A számos állat, a télire felhalmozott takarmány, a szalma, tűzifa stb. helyigénye tetemes volt, szennyezettséget, bűzt eredményezett és tűzveszélyes volt, így célszerűnek látszott a gazdasági udvar elkülönítése a lakóháztól (Beluszky, 2003).

25 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a hódoltság területén: AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROS (Kétbeltelkes települések kialakulása és jellemzőik.) Hajdúböszörmény kétbeltelkes településszerkezete 1782-ből (Forrás: Győrffy, 1976)

26 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a hódoltság területén: AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROS (Kétbeltelkes települések kialakulása és jellemzőik.) A kétbeltelkes települések területhasználata a 18. század második felében, a 19. század elején megváltozott. Oka: A tanyás települési-rendszer elterjedése (a tanyás települési-gazdálkodási rendszer szintén az osztott települések körébe sorolható). Az ólaskertekben lévő gazdasági udvarok kiköltöztek a tanyákra, az ólaskertek funkciója megszűnt, feleslegessé váltak. A lakóterület terjeszkedett. A védelmi szerepkör megszűnt. Jogi változások. Az ólaskertekben lakóházak épültek, a civisgazdák ide, a nagyobb telkekre húzódtak, a korábbi lakóterületet többnyire kézművesek foglalták el, boltokat nyitottak, középületeket emeltek. A településkép a században falusias volt, a házak sűrűn, rendszertelenül álltak, nem volt zárt utcafront. A házak háromosztatúak és nádtetősök voltak, melyek gyakran okoztak tűzvészeket. A falusias miliő a városmagon kívüli negyedekben napjainkig fellelhető.

27 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a hódoltság területén: AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROS A geográfia problémái a mezővárosokkal: Város e az olyan település, melyben a lakosság zöme agrárfoglalkozású? Város e az olyan település, melynek nincsen vonzáskörzete? Ahol a településkép falusias? A mezőváros részének tekinthető e a tanyavilág vagy a tőle független szórványtelepülés?

28 3. A településállomány helyzetének alakulása között Településfejlődés a hódoltság területén: A HEGYALJAI MEZŐVÁROS Kialakulásának alapja a bortermelés és kereskedelem. A középkor folyamán, majd a században a bor sokkal jelentősebb szerepet töltött be a közfogyasztásban, mint napjainkban. A 16. századtól az agrártermékek konjunktúrája a borra is kiterjedt, ára megtöbbszöröződött, exportja nőtt. A városok és mezővárosok is törekedtek arra, hogy szőlőterületekkel rendelkezzenek. A bortermelés, a kereskedelem, a borkimérési jog mind a polgárság gyarapodásának, mind a városok bevételeinek fontos forrása volt. Sopron, Pozsony, Kőszeg, Kismarton, Ruszt, Szentgyörgy, Modor, Bazin, Nagyszombat Az Északi-középhegység déli peremén (Hegyalja, Cserehát, Bükk, Mátra) a bortermelés indított el egy sajátos (mező)városiasodást (Miskolc, Gyöngyös, Szikszó). Itt összefüggő szőlőtermő területek alakultak ki (Tállya, Mád, Újhely, Patak, Tokaj, Olaszliszka).

29 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között Az Alföld településállományának pusztulása 1688-ra a Szent Liga haderői kiszorították a törököket Magyarország területéről. A másfél évtizeden át tartó hadjáratok további jelentős pusztítással jártak az egykori hódoltság területén. Több, addig minden vihart átvészelő település is elnéptelenedett. A hadi tevékenység befejeződésével már csak egy-két mezőváros maradt talpon, az Alföld jelentős része elnéptelenedett. A települések pusztulása a Dél-alföldön, a Duna-Tisza közén és az Észak- Tiszántúlon megközelítette a 100%-ot. Néhány mezővárostól s a mocsarak, a lápok-nádasok rejtekében megbúvó falutól eltekintve minden település pusztán maradt hosszabb-rövidebb időre. A településekkel együtt a népesség száma is jelentősen lecsökkent. A megüresedett területekre a környező országokból történtek beszivárgások, valamint tervszerű telepítések révén igyekeztek a területet újra benépesíteni.

30 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között Az Alföld településállományának pusztulása, majd rekonstrukciója A 18. század közepétől a legjelentősebb városfejlesztő tényezővé a gabona felvásárlása, szállítása, feldolgozása vált, a városok e szempontból kedvező helyzetben lévő csoportja került a városfejlődés élére. A gabona iránt megnövekedett igény megváltoztatta a határhasználat rendjét, ösztönözte a tanyás gazdálkodási rendszer térnyerését. A hazai ipar céhes keretek között folytatott, helyi piacra termelő kézművesipar. A településhálózat rekonstrukciója során az Alföldön tovább gyarapodott a mezővárosok száma. Az ország legnagyobb népességű városa ekkor Debrecen (30 ezer lakos), harmadik Kecskemét (22 ezer fő), negyedik Szeged (21 ezer fő). A szabad királyi városok száma a 17. században 47 volt, majd a 19. század közepéig 71-re emelkedett. A 18. század végén és a 19. század első felében a városi jogú és a városi szerepkörű települések köre erősen eltért egymástól. (Eger, Vác, Nyitra és Miskolc például nem tudta megszerezni a szabad királyi városi jogot.) A népességszám, az iparosok száma és a kulturális és igazgatási szerepkör alapján, Gyimesi Sándor felmérése szerint 1715-ben 77 város jellegű település volt Magyarországon.

31 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között Az Alföld településállományának pusztulása, majd rekonstrukciója A városhálózat térbeli megoszlása magán viseli a hódoltságkori állapotok jegyeit. A városok jellege, nagysága, a városi funkciók mérete, összetétele terén karakterisztikus különbségek mutatkoznak a felvidéki, és nyugat-dunántúli városok és az ország többi része között. E területek városhálózata sűrű, azonban a városok kicsik, a jellemző városnagyság 1720-ban 2-4 ezer fő volt. A társadalom jellegadó rétege a céhes kézműiparos.

32 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között Az alföldi mezővárosok a században Ebben a korszakban a mezővárosok jövőjét és fejlődését két tényező határozta meg: Meg tudják e őrizni autonómiájukat a visszatérő földesurakkal szemben? Az Alföldre özönlő betelepülők a középkori településállományt élesztik e újjá, vagy a mezővárosokban ill. óriásfalvakban telepednek e meg? A mezővárosokba visszatértek a földesurak és megpróbálták közvetlen befolyásukat érvényesíteni. Ennek ellenére nagymértékben gyarapodott a mezővárosok száma. E településeknek többnyire sikerült a jobbágyi állapotoknál kedvezőbb jogviszonyt elérni. A 18. század végén, a 19. században a mezővárosok földesúri terheik alól megváltották magukat, valamint gazdasági erejük birtokában kedvezőbb, nagyobb autonómiát biztosító szerződéseket kötöttek.

33 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között Az alföld mezővárosok a században A századi Alföldön a mezővárosi (tanyás) településrendszer vált egyeduralkodóvá. Falvak csak a volt hódoltsági területek határain túl Szabolcsban vagy a mocsarak-árterek védelmében vészelték át a török kort (Kis- és Nagysárrét, Rétköz, a Tisza és a Duna árterén, védett zugaiban). Szabályos faluállomány csak a kincstári kezelésben tartott földeken alakult ki (Temesköz, Csanád, Arad vármegyék). A Tiszántúl déli szegélyén, Csanádpalota, Mezőkovácsháza környékén, valamint Csongrádban alakulta ki ilyen ún. kertészközségek.

34 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között Az alföld mezővárosok a században Míg korábban a mezőváros gazdálkodásában az állattenyésztés volt meghatározó, ez 1760 után megváltozott és átformálta a gazdálkodást és a településrendszert: A népességnövekedéssel megnövekedett a gabona iránti igény. Növekvő külföldi gabona kereslet. A településállomány besűrűsödése miatt egyre kevesebb földterület jutott a külterjes állattartás feltételeinek biztosítására, egy-egy település határa zsugorodott. Mindezek az intenzívebb határhasználat bevezetését tették szükségessé. A szántók területe a belső legelők kárára, folyamatosan növekedett, azonban további terjeszkedésének a belsőségről (városból való kijárás) gátat szabott.

35 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között Az alföld mezővárosok a században Ez választási kényszert jelentett a mezővárosoknak: 1. Csak a belsőségek közelében lévő földjeiket fogják szántóföldi művelés alá. A szántók iránti megnövekedett igény miatt ezt nem tehették meg. 2. A távolabbi határrészeken újabb településeket létesítenek, feladván a mezővárosi települési kereteket. Az erősen zsugorodott határok nem tudtak volna mezővárosi méretű népességtömörüléseket fenntartani. A mezővárosok a fenti lehetőségeken túl egy harmadik megoldást alkalmaztak: 3. (Szántóföldi) tanyás gazdálkodási-települési rendszert alakítottak ki a település megosztásával a belterület és a távolabbi határrészek között. E megoldással sikerült a nagykiterjedésű településhatárok gazdaságos művelését és a mezővárosi településszerkezetet összeegyeztetni. Így tovább növekedtek a mezővárosok, és a 19. század közepére teljesen kifejlődött a mezővárosi-tanyás településszerkezet, melynek tagjai ezres lakosságú mezőgazdasági jellegű települések voltak.

36 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között A tanyás települési-gazdálkodási rendszer A tanyaelvű szórvány egy osztott funkciójú településrendszer egyik, nem önálló, a zárt belterülettől távolabb fekvő egysége, mely a belterületi lakóházzal és telekkel együtt alkot egy lakó- és gazdasági egységet, egy családi gazdaságot. Ezen egységen belül elsősorban a gazdasági udvar (üzemközpont) feladatait látja el. Keletkezésének okai: A belterületről intenzíven és gazdaságosan nem művelhető nagyságú településhatárok. Az intenzív gazdálkodás igénye és kényszere (szántó, később szőlő, gyümölcs). A mezővárosból való végleges kitelepedés lehetőségének elvetése, annak tiltása. A tanyásodás előfeltétele a városhatár egyéni birtoklása s a szabadfoglalású határhasználat. Nem jöhettek létre tanyák a közös tulajdonban álló határrészeken, az újraosztásra kerülő határrészeken, a nyomásos rendszerben és a közös tulajdonban lévő szabadfoglalásos-parlagolásos rendszerrel használt határrészeken.

37 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között A tanyafejlődés szakaszai A tanyafejlődés első szakasza a 16. századtól a 18. század közepéig-végéig tartott, amikor a mezei kertek (állattartás igényeit szolgáló, egyéni használatú földdarabok), illetve szállások (a külterjes állattartás teleltető helyei) helyébe a szántóföldi tanyák léptek. A tanyákon még csak elvétve éltek állandóan. A tanya ekkor még üzemközpontként, gazdasági udvarként létesült, a tulajdonos állandó lakhelye a mezővárosban volt. A legtöbb városban nem tarthatott tanyát az, akinek nem volt lakóháza a belsőségen. A második szakasz a tanya lakófunkcióinak alakulásán, a tanya és a városi lakóház kapcsolatainak változásán mérhető le:

38 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között A tanyafejlődés szakaszai A tanyafejlődés második szakasza a tanya lakófunkcióinak alakulásán, a tanya és a városi lakóház kapcsolatainak változásán mérhető le: Kezdetben csak tanyázó helyek létesültek a határban, tartósabb építmények nélkül és itt csak a gazdasági munkák idején tartózkodtak a család munkaképes tagjai. Majd tartósabb épületeket létesítettek és a munkát végzők a nyári hónapokra kiköltözhettek a tanyára. Később a jószág belterjesebb (istállózó) tartása megkövetelte a család valamely tagjának állandó tanyán tartózkodását. A tanyai lakóház és az istálló különválasztása lehetővé tette a család huzamosabb kint tartózkodását. Végül tömegesen a 19. század végétől a tanyasi lakók feladták városi házukat és így a tanya valódi szórványtelepüléssé szórvánnyá vált.

39 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között A tanyák határbeli elhelyezkedése A tanyás település területek nagyobb részén minden különösebb rendszer nélkül épültek fel a tanyák, rendszertelenül ülve meg a határt: szórt tanyák. Elsősorban Békés megyében utak mentén sorakoznak a tanyák, tanyautcákat alkotva (Szarvas, Békéscsaba, Tótkomlós, Békés, Gádorod, Szabadka, Zenta, stb.): sortanya. Néhány mezőváros határában faluszerű csoportokba tömörültek a tanyaházak, melyek kialakulása és szerepkörük a szórt tanyákéval azonos. Nyíregyháza nyugati határában közel 70 bokorba húzódtak a tanyák, helyenként ház is: bokortanya, tanyabokor. Kalocsán is faluszerűen, csoportosan ülték meg a határt a kitelepülők az ún. szállásokon. E szállások kezdetben a tanyaelv szerint működtek, a szállások tulajdonosai megtartották városi lakásaikat. Ám épp a faluszerű tömörülés ösztönözte a közintézmények idetelepítését, a templomépítést, így a kalocsai szállások már a 19. század végén faluszerű életet éltek és a század fordulóján közigazgatásilag is önállósultak (Szakmár, Öregcsertő, Homokmégy) (Beluszky, 2003).

40 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között Városfejlődés a Dunántúlon és a Felvidéken A 18. századi újjáépítés a középkori-feudális jellegű városhálózatot rekonstruálta, így a nem tőkés árutermelés és forgalom szerveződött újjá. A csekély népességű városok a helyi piacközpontok szerepét töltötték be, esetenként jelentős bortermeléssel vagy nemesfémbányászattal. A 18. század második felétől azonban már a kapitalista városfejlesztő energiák is megjelentek, alapvetően a kereskedelem útján úgy, hogy a helyi kapitalista ipar kialakult volna (Gyimesi, 1975). A városfejlesztő kereskedelem Magyarországon továbbra is az agrártermékek felvásárlását, szállítását, összegyűjtését és exportját jelentette, melynek keretében az élőállat helyett egyre inkább a szállításigényes gabona és a gyapjú került előtérbe. Így ennek hasznából először a felvevőpiacokhoz közelebb fekvő kisalföldi városok részesedtek (Tata, Magyaróvár, Moson, Keszthely, Pápa), valamint a dunai vízi út melletti városok (Komárom, Győr, Vác, Szentendre, Esztergom, Párkány).

41 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között Városfejlődés a Dunántúlon és a Felvidéken A Nagyalföld gabonája iránt a napóleoni háborúk konjunktúrája nyomán a 18. század végén, a 19. század elején növekszik meg a kereslet és válik gabonakereskedő várossá Dunaföldvár, Paks, Baja, Apatin, Újvidék. A Dunát a Tiszával összekötő Ferenc-csatorna révén Törökbecse, Szeged, Zombor, Zenta, Arad;, valamint a Béga folyó csatornázása révén Temesvár jutott vízi úthoz és váltak jelentős gabonakereskedelmi központokká. A vasútvonalak megépüléséig tehát a piacokhoz közeli fekvés és a hajózóútvonalak menti települések városfejlődése volt számottevő. A gőzvontatás megjelenésével Komáromból Győrbe helyeződött át a gabonakereskedelem központja, mely város ekkor élte virágkorát. Pest ekkor a gyapjú- és állatkereskedelem központja. A dunántúli és felvidéki városoknak csak némelyike tudott bekapcsolódni e kereskedelembe, a többi középkorias szinten maradt. A 18. század végén a megyeszékhely rang és az egyházi központ szerepkör városfejlesztő szerepe is felértékelődött. A hivatali szerepkör ellátásához épületeket emeltek és a városok lakossága is gyarapodott.

42 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között Városfejlődés a Dunántúlon és a Felvidéken A városok feudáliskor-végi népességszám alakulását ( között), továbbra is az alföldi mezővárosok viharos gyorsaságú népességnövekedése uralta, a felvidéki városok népességstagnálása, lassú növekedése mellett. A városhálózat kezdődő átrendeződése még csak néhol tükröződött a lélekszám alakulásában (pl. Pest gyors növekedése).

43 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között Városfejlődés a Dunántúlon és a Felvidéken A török kiűzését követő 150 év meghatározó a Kárpát-medence városépítészetében. Ekkor alakultak ki városaink településképének ma is jellegadó elemei. Míg a középkorban városias külsőt öltött, de fejlődésükben megtorpant városok a reneszánsz építészet emlékeit, hangulatát őrzik (Sopron, Kőszeg, Lőcse, Bártfa, Eperjes és az erdélyi szász és a szepességi városok), addig a legtöbb magyarországi város képét a barokk, a copf és a klasszicista építészet formálta. A barokk a püspöki városok és a megyeszékhelyek (pl. Szombathely, Győr, Esztergom), valamint a polgárosodó mezővárosok és kis piacközpontok (Pápa, Tata, Gyöngyös, Szentendre, Keszthely, Sárvár, Körmend) stílusa. Az alföldi mezővárosok arculatát, azok későbbi urbanizációja miatt, elsősorban a klasszicizmus uralta. A városiasságot mindenekelőtt a zárt utcakép jelentette, a belvárosban megjelenő egy-kétemeletes épületek és középületek. A lakóépületek egylakásosak voltak, egybeépítve a kézműves műhellyel és a bolttal.

44 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között Falvak a században A falvak között a században tovább folytatódott a differenciálódás. Ez egyaránt kiterjedt a falvak nagyságára és ennek (is) függvényében az ellátottságukra, a külvilággal kialakított kapcsolatrendszerükre, gazdálkodási lehetőségeikre és vagyoni helyzetükre. Ennek következménye volt a lakáskultúrájuk, a faluépítészetük, a jogi helyzetük és végül a helyi társadalmaik jellegzetességei. Ez a differenciálódás végbement az országrészek között, kistáji és települési szinten, de nagyobb falvak esetében a településen belül is (felvég, alvég, nemesek, telkes jobbágyok és zsellérek elkülönülése a falun belül). A településállomány nagyságrendi tagolódásában már a 18. században kialakultak azok a területi különbségek, melyek ma is jellemzőek.

45 4. Településfejlődés a török kiűzése és a polgári forradalom között Falvak a században A Dunántúlon, Felső-Magyarországon és Erdélyben fennmaradt a középkorias településsűrűség. A lakosság sok és kis faluban szóródott szét. (Az átlagos településnagyság pár száz főből állt.) Az Alföld hódolt területein, ahol a hódoltság korának pusztításai a korábbi településállományt nyom nélkül eltüntették, a tervszerű betelepítés hatására közepes és nagy népességű falvakat hívott életre. (A déli vármegyékben Temes, Torontál az átlagos településméret meghaladta az ezer főt.) Az Alföld magjában még ennél is nagyobb lakosságú átlagosan négyezer fő települések jöttek létre. A falvak helyén mezővárosok-tanyák keletkeztek, itt nagyon kevés a valódi falu.

46 IRODALOM Győrffy István (1976) Hajdúböszörmény települése. Föld és ember VI. Budapest Beluszky Pál (2003) Magyarország településföldrajza Dialog Campus, Budapest-Pécs Gyimesi Sándor (1975) A városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában, Budapest

47 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!