ELLÁTÁS. Kis település, nagy honlap? Önkormányzatok a világhálón

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELLÁTÁS. Kis település, nagy honlap? Önkormányzatok a világhálón"

Átírás

1 ELLÁTÁS Kis település, nagy honlap? A tanulmány egy amerikai felmérés eredményeit mutatja be, amely húsz város (közöttük Budapest) hivatalos honlapját vizsgálta. Egész pontosan azt, milyen összefüggés van a település fejlettsége, globális szerepe, gazdasági színvonala és a honlap mérhető mutatói között. Önkormányzatok a világhálón A helyhatóságok életében egyre nagyobb szerepet kap az internet. Jelenlétük egyre összetettebbé vált az évek során, különböző információs, adminisztrációs és kereskedelmi szerepekkel egészült ki és kialakult virtuális földrajzuk sajátos szerkezete. Világhálós megjelenésük összefüggésben állhat azzal a nemzeti és világméretű politikával, ami a gazdasági globalizáció eredménye. Az internet sajátos logikája lehetővé teszi, hogy egy önkormányzati entitás egyesítse a városháza, a kereskedelmi kamara, egy idegenforgalmi iroda, egy szaknévsor, egy bevásárlóközpont és egy hírmagazin elemeit. Egymás mellé rendelhetők a helyi és regionális (városháza-opciók), valamint a nemzeti és globális (térségmarketing) funkciók. Jelen tanulmány húsz város hivatalos honlapját vizsgálta: Bangalore (India), Berlin (Németország), Budapest (Magyarország), Buenos Aires (Argentína), Chicago (USA), Delhi (India), Essen (Németország), Glasgow (Egyesült Királyság), Lagos (Nigéria), London (Egyesült Királyság), Los Angeles (USA), Madrid (Spanyolország), Mexikóváros (Mexikó), New York (USA), Oszaka (Japán), Párizs (Franciaország), Peking (Kína), Szöul (Korea), Szingapúr (Szingapúr), Tokió (Japán). Közülük hetet kezdtek globális vagy világvárosnak nevezni a 1980-as években: London, Párizs, New York, Chicago, Los Angeles, Szingapúr, Tokió. Ezeket a városokat az egész világra kiterjedő, összetett kereskedelmi, szolgáltatási és információs hálózat jellemzi. A többi tizenhárom példa jelentős kiterjedésű és népességű városai országaiknak és nem egy közülük nemzetközi jelentőségű gazdasági és politikai központ. Ezeket nevezi Friedmann másodvonalbeli városoknak. A vizsgálat a 2000 júliusa és 2001 januárja közötti időszakra terjedt ki és két szakaszból állt. Az első fele mennyiségi felmérés volt: milyen nagy a honlap, azaz hány web-oldalból áll, mennyi az adott URL címhez (pl.: rendelt elérhető ( klikkelhető ) egység.

2 A kutatás második szakasza bizonyos honlapalkotók (pl.: üzleti élet, turisztika stb.) meglétét illetve hiányát vizsgálta. A kutatás első felét egy honlaptérképező program (VCI Personal Crawler) segítségével végezték, amely az URL címre kapcsolódva összeszámolta, hány oldalt tartalmaz a honlap. A második szakaszban oldalról oldalra átolvasták a honlapokat, kezdve a nyitóoldalról, végig a különböző szinteken. Az eredményeket mindkét szakaszban három szemponttal vetették egybe: a település méretével, világvárosi státuszával és az életszínvonallal. A felmérés korlátjai A városhonlapok felmérése számos problémába ütközik. Először is igen összetettek mind a honlapok, mind az azok alapjául szolgáló szociális gazdasági folyamatok. Épp ezért talán merész dolog azt feltételezni, hogy egy város webes megjelenése pusztán oldalak és témakörök mennyiségi elemzésével jellemezhető. Jelen tanulmány inkább csak kiindulópontként akar szolgálni egy mélyebb kutatáshoz, amely feltárná a hivatalos települési honlapok készítésének módjait és körülményeit. Másodszor sem a világváros, sem a települési jólét fogalma nincs pontosan tisztázva. Míg városok népességét meg lehet becsülni, a jólétet az adminisztráció töredezettsége miatt több esetben igen nehéz. Ehhez hasonlóan a világváros fogalma is sok tényezőn múlik. Mindezek ellenére a felmérés megpróbálta csoportokra bontani a településeket. A lélekszám alapján két osztályba sorolhatók: ötmilliónál kevesebb, illetve több lakosú városokra. Azután vannak olyan települések, amelyek nemzetközi irányítók, s vannak, amelyek globális befolyása kisebb. A város jóléte szintén köthető az infrastruktúrájához és információtechnológiai lehetőségeihez, ami meghatározza internetes jelenlétét. Ez alapján szintén két csoportra bonthatók a vizsgált városok. Az olyan országokat, amelyek egy főre jutó bruttó hazai terméke (gross domestic product, GDP) USD feletti, gazdagabbaknak nevezzük (ide tartoznak Észak-Amerika, Európa és Ázsia fejlettebb gazdaságai), az ez alattiakat szegényebbeknek. A világvárosok többnyire a gazdagabb országokban találhatók, és népességük általában meghaladja az 5 M főt. Ugyanakkor a másodvonalbeli városoknak is mintegy fele-fele található a gazdagabb és a szegényebb országokban, és szintén mintegy felük tartozik a nagy népességű települések közé. A legtöbb esetben a város polgármesteri hivatala a honlap kiadója, de néhány esetben magáncégekkel működnek együtt. (Olyan honlapokat, amelyeket kizárólag magánvállalkozások készítenek, nem vizsgált a tanulmány.) Mindazonáltal a mintavárosok kormányzása és hivatali rendszere elég különböző. Csak néhány olyan eset van, amikor a honlapot előállító egység kiterjedésének határai egybe esnek a metropolisz határaival. Jó példa erre a Nagy Londoni Önkormányzat, a Berlin-tartomány (land), Lagos Szövetségi Állam,

3 Oszaka prefektusa vagy a Tokió Metropolisz Régió. Máskor a metropolisznak csak egy körzetét fedi le a honlap. A német Ruhr-vidék egy sokközpontú régió több mint 6 M lakossal, amelynek csupán 10%-a él Essenben. Az esseni önkormányzat honlapját mégis úgy lehet elemezni, mintha az egész régióra vonatkozna. Ugyanez a helyzet azokkal a városokkal, amelyek adminisztrációs határai csak a belső várost (vagyis a történelmi városmagot és a kereskedelmi központot) veszik körbe. Ilyen Párizs valamint kisebb mértékben New York, Los Angeles és Mexikóváros is. A város képviselete és településmarketing az interneten A tanulmány azon a megállapításon alapszik, hogy a települési honlapok szerepe a hely reklámozása, vagyis hogy a marketing által a város minél nagyobb országos és nemzetközi jelenlétet érjen el. Az 1970-es évek városválsága arra késztette a települések vezetőit, hogy újragondolják helyi politikájukat. Sokak számára a választ a vállalkozói hozzáállás és az aktív reklám jelentette. Az arculat és a reprezentáció következetes alkalmazásának elterjedésével a szakértők a városvezetés vállalkozói modelljéről kezdtek beszélni. Az utóbbi harminc évben a gazdasági globalizációval és a tőkeáramlás rugalmasabbá válásával megnőtt a verseny a különböző helyek között. Az önkormányzatok nagyobb hangsúlyt fektetnek a településmarketingre. Ez (bár természetesen magába foglalja) több mint a hely reklámozása potenciális turistáknak és befektetőknek. A település egyfelől cégeket reklámoz, egyre inkább játékosabban és mellékesen, összekeverve a szórakoztatást, az információnyújtást és a reklámot. Ez különösen illik a honlapokra. A tanulmányban a térségmarketing fogalmát kiterjesztették. Egy várost sokféleképpen lehet ábrázolni egy honlapon, és ezeket nem lehet egyértelműen informatív vagy meggyőző csoportokba osztani, hisz ugyanannak a reprezentációnak a különböző arcai. A hivatalos honlap egyfelől at nyújt, másrészt kommunikációra ad lehetőséget a települési intézményekkel. Ezek célja egyaránt az arculat felépítése, s végső soron a turisták és vállalkozók csalogatása. A kínált javak és szolgáltatások (amelyek számos honlapon megtalálhatók) szintén a település gazdasági színvonalát szimbolizálják. Ugyanakkor az elektronikus ügyintézés, városháza és piactér is a vállalkozói modell részei. Épp ezért nem tesz különbséget a tanulmány a hivatali és a reklámoldalak között. A városok és a honlapok mérete Az 1. táblázat és az 1. ábra a különböző agglomerációk és a honlapok méretét mutatja. A mintában Párizsnak és Los Angelesnek van a legnagyobb honlapja több mint 7000 oldallal, s Chicago követi őket közel 6000-rel. Ez a szám nem tartalmazza a magánoldalakra mutató linkeket. A legkisebb honlapja Buenos Airesnek és Banglorenak van (huszonkilenc, ill. kilenc oldal). Az

4 1. ábrából kitűnik: nincs tiszta összefüggés a város és a honlap mérete között. Tokió a világ egyik legnagyobb agglomerációja 27 M lakossal, s web-lapja csak 3000 oldalból áll, míg a hétmilliós Chicagónak kétszer annyiból. Budapest alig kétmilliós lakosú, de 1300 oldalból álló honlapja alig kisebb, mint a 1900 oldalas Los Angelesé, melynek azonban több mint 12 M lakosa van. Mintavárosok és honlapjaik méretei 1. táblázat Agglomeráció lélekszáma (M) [1995, ENSZ] Nagyobb-e a lélekszám 5 M-nál? Világváros? GDP/fő nagyobb-e mint USD? Számlálás befejezve? 1 Hány oldalból áll a honlap? Bangalore 4,8 x 9 Berlin 3,3 x 1879 Budapest 2,0 x(!) 1373 Buenos 11,8 x x 29 Aires Chicago 6,8 x x x 5936 Delhi 9,9 x x 454 Essen 6,5 x x 4481 Glasgow 1,1 x 260 Lagos 10,3 x x 212 London 7,6 x x x 736 Los Angeles 12,4 x x x x 1912 Madrid 4,0 x x 951 Mexikóváros 16,6 x x 864 New York 16,3 x x x 7633 Oszaka 10,6 x x x 4380 Párizs 9,5 x x x 7940 Peking 11,3 x x 3498 Szingapúr 3,3 x x x 718 Szöul 11,6 x x x 3504 Tokió 27,0 x x x x Ez az oszlop a VCI Personal Crawler program technikai kapacitására utal. Ahol a szoftver nem fejezte be a számlálást, ott a számítottnál több oldal található.

5 30 25 lélekszám (M) oldalszám (ezer) Bangalore Berlin Budapest Buenos Aires Chicago Delhi Essen Glasgow Lagos London Los Angeles Madrid Mexikóváros New York Oszaka Párizs Peking Szingapur Szöul Tokió 1. ábra Az agglomerációk és a honlapok mérete összes ötmilliósnál nagyobb városok ötmilliósnál kisebb városok világvárosok másodvonalbeli városok gazdagabb országok városai szegényebb országok városai 2. ábra Különböző városkategóriák átlagos oldalszáma

6 A 2. ábra a különböző városkategóriák és a honlapméretek összefüggését mutatja be. Ez némiképp módosítja az előző kijelentést, hisz szignifikánsan különböznek az egyes csoportok honlapméretei. Az ötmilliósnál nagyobb városok honlapjainak átlagos oldalszáma 3000 fölött van, míg az ötmilliónál kevesebb lakosúakénak csak 800. Ugyancsak kitűnik az ábrából, hogy más a gazdag és a szegény országok városainak honlapmérete. A gazdagabbakéi átlagosan több mint 3000, a szegényebbekéi alig 1000 lappal képviseltetik magukat a világhálón. Még szembetűnőbb a különbség a (gazdagabb országokban található) világvárosok és a (gazdagabb és a szegényebb országokban egyaránt előforduló) másodvonalbeli városok között. A világvárosok átlaga közel 4000, a másodvonalbelieké kevesebb, mint 1700 oldal. Ez arra enged következtetni, hogy a honlapok mérete összefügg az ország jólétével. Ügyintézés, üzletvitel, hírek: honlapelemek A 2. táblázat a honlapokon található különböző jellemzőket mutatja be. A célcsoport arra utal, hogy a honlap a helyi ill. nemzeti vagy a nemzetközi közönséget célozza-e meg. Az ebben az oszlopban található több különböző szempontot egyesít, mint pl.: a helyi vagy nem helyi orientáltságú adminisztratív szolgáltatások tartalma, a turisztikai és üzleti szolgáltatások tartalma, a város általános megjelenítése és az idegen nyelvek használata. Az adminisztratív szolgáltatások oszlop az önkormányzat szervezeti felépítéséről és annak osztályairól nyújt felvilágosítást, míg az on-line ügyintézés az űrlapok és kérvények megrendelését, illetve kezelését jelenti. A belső üzleti szolgáltatások a városban már működő üzleti vállalkozásokra, míg a külső üzleti szolgáltatások a potenciális külföldi beruházókra vonatkoznak. A turisztikai szolgáltatások kifejezetten a külföldi látogatókat érintenek (pl.: szálláshelyek vagy a helyi nevezetességek bemutatása). A körzeti mindenféle tudnivalót jelentenek egy-egy kerületről, városrészről vagy negyedről. Ezek magukba foglalhatják a közösségi életet vagy épp egy helyi szervezet bemutatását. A hírek és események természetesen a helyi híreket, illetve a város épp aktuális rendezvényeinek ismertetését jelenti. A külső üzleti és a turisztikai szolgáltatások célja a reklám, és gyakran hirdetési cikkek is tartoznak hozzájuk. Mivel a városon kívülieknek szolgáltatnak at, ezeket a részeket a potenciális turisták és befektetők megnyerésére tervezték. A felmérésben szereplő városok közül csak Essen, Banglore, London, Los Angeles, Szingapúr és Tokió honlapjának nincs turisztikai része és a külső üzleti szolgáltatások is megtalálhatók a vizsgált városok felénél. Adminisztratív szolgáltatások szinte mindenhol találhatók. Több város azonban korlátozza az adminisztratív szolgáltatások bemutatását és nagyobb teret enged az on-line ügyintézésnek. Chicago on-line építésiengedély-kérel

7 met kínál, míg New York holapján on-line közbeszerzés is működik. Bizton állítható: a nagy önkormányzatok számára a hivatali ügyintézés a legfőbb szempont a honlapok megalkotásánál. 2. táblázat Honlapjellemzők A fő célcsoport nemzetközi? Adminisztra tív szolgáltatások Belső üzleti Külső üzleti Közlekedési Turisztikai Történelem Körzeti Hírek és események Linkek más városokhoz Online ügyintézés Online kereskedelem Bangalore Igen Nem Nem Nem Nem Igen Nem Nem Nem Nem Nem Nem Berlin Nem Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Budapest Nem Igen Igen Nem Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Buenos Nem Igen Igen Nem Igen Igen Nem Igen Igen Nem Nem Nem Aires Chicago Nem Igen Igen Igen Igen Igen Nem Igen Igen Nem Igen Nem Delhi Nem Igen Igen Nem Nem Igen Nem Igen Igen Nem Igen Nem Essen Nem Nem Nem Igen Igen Igen Igen Nem Igen Igen Igen Nem Glasgow Nem Igen Igen Igen Igen Nem Igen Igen Igen Igen Nem Nem Lagos Igen Igen Igen Igen Nem Igen Igen Nem Nem Nem Nem Nem London Nem Igen Nem Nem Nem Nem Nem Nem Igen Igen Nem Nem Los Nem Igen Igen Nem Nem Nem Nem Igen Igen Nem Igen Nem Angeles Madrid Nem Igen Igen Nem Igen Igen Igen Igen Igen Nem Nem Nem Mexikóváros Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Nem Igen Nem New York Nem Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Nem Nem Nem Oszaka Nem Igen Igen Igen Igen Igen 1 Igen Nem Igen Igen Igen Nem Párizs Nem Igen Igen Igen Igen Igen Nem Igen Igen Nem Nem Nem Peking Nem Igen (Nem) 2 Igen (Nem) Igen Igen (Nem) (Nem) Igen Nem Nem Szingapúr Igen Igen Nem Igen Nem Nem Igen Nem Igen Nem Igen Nem Szöul Nem Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Nem Tokió Nem Igen Igen 3 Nem Igen Nem 4 Igen Nem Igen Nem Igen Nem Ami a reklámokat illeti, igen különbözőek a minták. Míg páran egyáltalán nem szolgáltatnak at a városon kívülieknek (London, Los Angeles), mások külön részeket szentelnek a település felmagasztalására (Mexikóváros, Peking). Vannak városok, melyek különböző termékek és szolgáltatások értékesítésére is felhasználják honlapjukat (2. táblázat on-line kereske 1 Csak az angol nyelvű részben. 2 Megjegyzendő: ez a kijelentés a honlapnak csak az angol nyelvű részén alapszik. 3 A Gazdasági Minisztérium honlapjának részeként (másik szerver). 4 Csak japánul.

8 delem oszlop). Ez legtöbbször nem fő célja a honlapnak, de hozzájárul annak fenntartási költségeihez. Például Berlin honlapjáról linkekkel érhetők el elektronikus kereskedelmi magán oldalak. Más esetekben, például Los Angelesnél, az e-kereskedelem abban jelentkezik, hogy bizonyos helyhatósági szolgáltatások on-line rendelhetők meg, ami a városnak jelent jövedelmet. Szingapúr kereskedelmi jellege csak annyi, hogy hiperlinkek vezetik a látogatót a helyi üzleti honlapokhoz. A mintából két város Berlin és Budapest nyújt polgárainak kommunikációs lehetőségeket is. Ezt a funkciót mindketten az e-kereskedelemmel kapcsolják össze. Míg Berlin ingyen címet kínál polgárainak, Budapest honlapján csevegő szobákban (chatrooms) lehet megvitatni a várost érintő témaköröket a fő célcsoport nemzetközi adminisztratív szolgáltatások belső üzleti külső üzleti közlekedési turisztikai információl történelem körzeti hírek és események linkek más városokhoz on-line ügyintézés 3. ábra A vizsgált honlapok hány százalékánál találhatók meg bizonyos jellemzők?

9 Melyik város honlapjára mi jellemző? A 3. ábra a honlapok százalékos megoszlását mutatja a különböző honlapjellemzők szerint. Majdnem mindegyik honlapon található ismertető az adminisztrációs rendszer felépítéséről. Hasonlóan általánosan elterjedt rész a hírek és események (85%), a turisztikai (75%) és a helyi üzletembereknek szóló oldalak (75%). A mintának csupán 55%-ában van lehetőség az ügyintézési folyamatokra és csak 20%-a volt kifejezetten nemzetközi közönségnek célozva. A legtöbb esetben nem áll fenn összefüggés az egyes honlapalkotók megléte és a város mérete között. Amint azt a 4. ábra is mutatja, az egyetlen különbség, hogy az ötmilliósnál kisebb városok honlapjait inkább jellemzi a nemzetközi célcsoport. Ez annak a következménye, hogy a nagyobb városoknak kevésbé van szüksége a külső közönség megszólítására. Ezt támasztja alá az is, hogy a kisebb városok alig ajánlanak belső üzleti szolgáltatásokat, ugyanakkor gyakrabban kínálnak linkeket más városokhoz ötmilliósnál kisebb városok (6) ötmilliósnál nagyobb városok (14) a fő célcsoport nemzetközi adminisztratív szolgáltatások belső üzleti külső üzleti közlekedési turisztikai történelem körzeti hírek és események linkek más városokhoz on-line ügyintézés 4. ábra A különböző méretű városok hány százalékánál találhatók meg bizonyos jellemzők?

10 120 világvárosok (7) másodvonalbeli városok (13) a fő célcsport nemzetközi adminisztratív szolgáltatók belső üzleti külső üzleti közlekedési turisztikai történelem körzeti hírek és események linkek más városokhoz on-line ügyintézés 5. ábra A különböző státuszú városok hány százalékánál találhatók meg bizonyos jellemzők? A honlapjellemzőket vizsgálva a világvárosok és a másodvonalbeli városok között sincs igazán nagy eltérés (5. ábra). Különbség csak az adminisztrációs szolgáltatásokban (valamennyi világvárosnál: 100%, ill. tizenegy másodvonalbeli városnál: 85%), és a hírek, események rész meglétében (valamennyi világvárosnál: 100%, ill. tíz másodvonalbeli városnál: 77%) nyilvánul meg. Ennek oka az lehet, hogy míg valamennyi világváros fejlett országban található, a másodvonalbeliek jó része fejlődőben. A legszembetűnőbb eltérés a turisztikai szolgáltatásokban adódik: míg a másodvonalbeli városok 92%- ánál (12), a világvárosoknak csak 43%-ánál található meg. A másodvonalbeli városok mintegy kétharmadánál olvasható a település történelme, míg a világvárosoknak csak felénél. Mindkettő azt bizonyítja, hogy a másodlagos városoknak nagyobb szüksége van a bemutatkozásra. A honlapjellemzők leglátványosabb eltérései a szegényebb és a gazdagabb országokban található városok között vannak (6. ábra). A szegényebb országok városai inkább céloznak meg nemzetközi közönséget (három város, 38%), mint a gazdagabbakéi (egy város, 8%). Jellemzőbb rájuk a turisztikai szolgáltatás, viszont ritkább a helyi hírek és események bemutatása (öt (63%) szegényebb, ill. tizenkettő (100%) gazdagabb város).

11 120 gazdagabb országok városai (GDP/fő > USD) (12) szegényebb országok városai (GDP/fő < USD) (8) a fő célcsoport nemzetközi adminisztratív szolgáltatások belső üzleti információl külső üzleti közlekedési turisztikai történelem körzeti hírek és események linkek más városokhoz on-line 6. ábra A különböző gazdasági fejlettségű városok hány százalékánál találhatók meg bizonyos jellemzők? Következtetések A minták elemzése nem tár föl semmilyen összefüggést a valóságos és a virtuális város között. Berlinnek kevesebb mint 4 M lakosa van és 2000 oldalas honlapja, míg a világ egyik legnagyobb városának, Mexikóvárosnak mindössze 700. Még a fejlett, gazdasági jólétben élő városoknál sincs látható kapcsolat a népesség és a honlap mérete között. A több mint 10 M lakosú Oszakának 3000 oldalas honlapja van, míg a hasonló méretű Párizsnak ennek a duplája. A világ- és a másodvonalbeli városok honlapjai között sincs számottevő különbség. Az egyetlen jelentős eltérés hogy a világvárosok honlapjáról többnyire hiányzik a turisztikai rovat két okra vezethető vissza: világszerte ismertek: nem kell olyan sokat fordítaniuk a település hirdetésére, látványosságaik bemutatására,

12 összetettebb infrastruktúra: a turisztikai rovatot magánszolgáltatókkal készíttetik el (outsourcing). A gazdasági jólét és a város honlapjának mérete között tiszta összefüggés mutatható ki. A gazdagabb országok városainak jóval nagyobb és fejlettebb honlapja van, mint a szegényebbekéinek. Az eredmény meggyőző: az internettechnológia könnyebben elérhető a gazdagabb, mint a szegényebb országokban. Ami a honlapok jellemzőit illeti, a különböző városok a földrajzi elhelyezkedéstől és kultúrától függetlenül meglepő módon hasonlóan képviseltetik magukat a világhálón. Néhány éves fennállásuk alatt a hivatalos honlapok olyan általános intézménnyé nőtték ki magukat, mint a repülőterek, vagy a bevásárlóközpontok. Az általános hasonlóságon belül a legfőbb különbség épp a szegényebb és a gazdagabb országok között van. A nemzetközi közönséget megcélzó települési portálok sokkal elterjedtebbek a szegényebb országokban, mint a gazdagabbakban. Ennek szintén kettős oka van. A szegényebb, kevésbé fejlettebb országok városainak fontosabbak a régió- és országhatárokon túlnyúló kapcsolatok. Ehhez egyre gyakrabban használják az olcsó, de mégis messzire érő médiumot, az internetet. A gazdagabb országok külön honlapot tartanak fenn a települési turizmusnak. Természetesen találni kivételeket is. Egyes városoknak, komoly hátrányuk (gazdasági és technológiai fejletlenségük) ellenére igen színvonalas honlapja van. A legszebb példa erre Mexikóvárosé, friss helyi hírekkel, különleges belső üzleti szolgáltatásokkal, nagyszámú on-line ügyintézési lehetőséggel. Ez a példa azt sugalmazza, hogy egy honlapnak nem kell feltétlenül a város gazdasági vagy technológiai fejlettségét tükröznie. (Z. Jármay Katalin) Urban, F.: Small town, big website? Cities and they representation on the internet. = Cities, 19. k. 1. sz p Peng, Ch.; Chang, D. C. stb.: Exploring urban history and space online: Desing of the virtual Sheffield application. = Desing Studies, dec. 7. (on-line). Blank, A.; Solomon, S.: Power laws in cities population, financial markets and internet sites (scaling in systems with a variable number of components). = Physica A: Statistical Mechanics and its Applications, 287. k sz nov. p

13 A tanulmányban vizsgált települési honlapok: Bangalore 5 Berlin Budapest Buenos Aires Chicago Delhi delhigovt.nic.in Essen Glasgow Lagos 6 London Los Angeles 7 Madrid Mexikóváros 7 New York 8 Oszaka Párizs Peking Szingapúr Szöul Tokió A tanulmány készítése idején (2000 júl jan.) Banglore honlapjának több mint hatvankarakteres URL címe volt és az Indiai Tudományos Intézet (IISC) Elektronikus Kommunikáció Osztályának (ECE) honlapjának volt oldala. Ez a cím a kézirat lezárásáig nem volt elérhető. Banglore legátfogóbb bemutatása a fenti címen található, amely Karnataka Kormányzat Információtechnológiai Osztályának hivatalos honlapja ( szerk.). 6 A kézirat lezárásáig nem volt elérhető ( szerk.). 7 A honlap a címen is elérhető ( szerk.). 8 A honlap a címen is elérhető ( szerk.). 9 A honlapot Tokió Metropolisz Kormányzatának Kulturális Osztálya készítette. Ez a legátfogóbb bemutatkozás és az egyetlen, amelynek angol nyelvű részei is vannak. Más ügyosztályok, például a Gazdasági Osztály saját honlapokat tart fenn, más szervereken.

14 Nemzeti Kutatás-nyilvántartási Rendszer A Nemzeti Kutatás-nyilvántartási Rendszerről szóló 160/2001. (IX. 12.) Korm. rendelet (megjelent a Magyar Közlöny 2001/99. számában) megnyitotta az utat a közpénzekből finanszírozott magyarországi kutatási fejlesztési projektek teljes körű, naprakész, egységes szerkezetű és informatikai hátterű nyilvántartásához, lekérdezéséhez és archiválásához. Az oktatási miniszter által felügyelt Nyilvántartási Rendszer amellett, hogy lehetőséget teremt az állami K+F támogatások átláthatóságának növelésére, a párhuzamos támogatások kiszűrésére elősegíti a magyarországi kutatási, fejlesztési eredmények hasznosítását, valamint a hazai és nemzetközi kutató szervezetek együttműködését. Az adatszolgáltatók köre, az adatszolgáltatás tartalma A Nyilvántartási Rendszer kötelező, valamint önkéntes jelleggel szolgáltatott adatokból épül fel. Kötelező az adatszolgáltatás minden olyan kutatást fejlesztést végző szervezet számára, amely a szóban forgó kutatásához az államháztartás valamely alrendszeréből közpénzt használ fel. Az adatszolgáltatás ez esetben a támogató szervezeteken keresztül történik. A kutatásaikhoz közpénzt igénybe nem vevő szervezetek saját maguk, önkéntes alapon küldhetnek adatokat a Nyilvántartási Rendszer részére. A kormányrendelet részletesen meghatározza azon adatok körét, amelyeket az adatszolgáltatók a Nyilvántartási Rendszernek kötelesek megküldeni (illetve önkéntesen szolgáltathatnak). A magyar és angol nyelven azonos tartalommal megküldött adatok kiterjednek a kutatási téma azonosítására, tudományági besorolására, ráfordításaira, időtartamára és eredményeire. A kormányrendelet a kötelező adatszolgáltatás körében a január 1-je után megkötött kutatási fejlesztési szerződésekre terjed ki. Az önkéntes adatszolgáltatás korábban megkezdett kutatásokra is vonatkozhat. Adatkezelés, adatvédelem A Nyilvántartási Rendszer adatkezeléssel és adatvédelemmel kapcsolatos feladatai összhangban vannak a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló évi LXIII. törvény előírásaival. Az adatszolgáltatók által megküldött közérdekű adatokat a működtető szervezet teljes körűen kezeli, és nyilvánosságra hozza. A személyes adatok kezelésére és nyilvánosságra hozatalára csak az érintettek előzetes hozzájárulása esetén kerül sor. A Nyilvántartási Rendszer szervezete, működtetése A Nyilvántartási Rendszerrel kapcsolatos feladatokat két szervezeti egység látja el; a rendszer kiépítését és működtetését a Budapesti Műszaki Egyetemen belül működő Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár munkatársai végzik, a nyilvántartásra épülő elemző és döntéselőkészítő tevékenység pedig az Oktatási Minisztérium Elemzési és Értékelési Osztálya köztisztviselőinek feladata. Az adatszolgáltatás módja Az adatszolgáltatás elektronikus úton és hagyományos módon történik. Az adatlapok letölthetők az alábbi címről: A Nyilvántartási Rendszerről tájékoztatás kérhető a BME OMIKK Nemzeti Kutatás-nyilvántartási osztályán Dr. Tichy-Rács Ádám osztályvezetőtől a 06(1) telefonszámon, a tichy@info.omikk.bme.hu címen vagy levélben, a 1011 Budapest, Gyorskocsi u postacímen.

A MARKETING ESZKÖZEI. Vásárlói kapcsolatok kezelése. Értékteremtő folyamatok

A MARKETING ESZKÖZEI. Vásárlói kapcsolatok kezelése. Értékteremtő folyamatok A MARKETING ESZKÖZEI Vásárlói kapcsolatok kezelése A vevőkapcsolati marketing mindazon tevékenységeket magába foglalja, melyeket a vállalat jövedelmező vevőkapcsolat kiépítéséért és fenntartásáért tesz

Részletesebben

Az egyetemek új szerepe az Egyesült Államokban

Az egyetemek új szerepe az Egyesült Államokban GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FEJLÕDÉS, KORSZERÛ VEZETÉS, MUNKAFELTÉTELEK Az egyetemek új szerepe az Egyesült Államokban Tárgyszavak: egyetemek feladata; információs és kommunikációs technológia. Az USA-ban

Részletesebben

Nyitottság és törvénytisztelet Magyar városi önkormányzatok honlapjainak elemzése

Nyitottság és törvénytisztelet Magyar városi önkormányzatok honlapjainak elemzése Nyitottság és törvénytisztelet Magyar városi önkormányzatok honlapjainak elemzése - 2015 magyar nyelvű összefoglaló A CRCB legújabb elemzése 368 magyar város önkormányzati honlapjainak 2015. évi adatai

Részletesebben

4. ábra: A GERD/GDP alakulása egyes EU tagállamokban 2000 és 2010 között (%) 1,8 1,6 1,4 1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 2000 2001 2002 2003 Észtország Portugália 2004 2005 2006 2007 Magyarország Románia 2008

Részletesebben

* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr!

* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! A Magyar Természetvédők Szövetsége 2005 év elején kétszer kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hozza

Részletesebben

Tájékoztató a határon túli támogatások központi nyilvántartó rendszeréről

Tájékoztató a határon túli támogatások központi nyilvántartó rendszeréről HATÁRON TÚLI MAGYAROK HIVATALA 1518 BUDAPEST 112, PF. 43 I. BÉRC U. 13-15. ( 372-9502 372-9561 - htmh@htmh.gov.hu Tájékoztató a határon túli támogatások központi nyilvántartó rendszeréről A szomszédos

Részletesebben

Hogyan használják ki az ügyvédek az internet nyújtotta lehetőségeket?

Hogyan használják ki az ügyvédek az internet nyújtotta lehetőségeket? Hogyan használják ki az ügyvédek az internet nyújtotta lehetőségeket? KÉSZÍTETTE: ÜGYVÉDBRÓKER KFT. INFO@UGYVEDBROKER.HU WWW.UGYVEDBROKER.HU Tartalom Az eredmények rövid összefoglalása... 3 A felmérés

Részletesebben

Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszerek

Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszerek Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszerek Dalos Péter www.communities.canada.com COWI Magyarország Tanácsadó és Tervező Kft. 1 Bubi Szakmai Fórum 2011.szeptember 20. Témák Mi az a Kerékpáros Közösségi

Részletesebben

A JAPÁN LAKOSSÁG UTAZÁSI SZOKÁSAI

A JAPÁN LAKOSSÁG UTAZÁSI SZOKÁSAI A JAPÁN LAKOSSÁG UTAZÁSI SZOKÁSAI KISS KORNÉLIA MAGYAR TURIZMUS ZRT. ADATFORRÁSAINK Másodlagos adatok? UN World Tourism Organization (UNWTO)? Japan National Tourist Organization? European Travel Commission?

Részletesebben

Településföldrajz. 4. Elıadás. Városföldrajzi alapfogalmak. Vázlat

Településföldrajz. 4. Elıadás. Városföldrajzi alapfogalmak. Vázlat Településföldrajz 4. Elıadás Városföldrajzi alapfogalmak 1 Vázlat Városföldrajzi alapfogalmak, város fogalma, funkciói, típusai, szerepkörök, alaprajzi jellemzık. 2 1 A VÁROS FOGALMA, ÉRTELMEZÉSE Történelmi

Részletesebben

A TDM-modellt támogató informatikai lehetőségek

A TDM-modellt támogató informatikai lehetőségek A TDM-modellt támogató informatikai lehetőségek Előadó: Semsei Sándor, Chrome Kreatív Munkák Kft. eturizmus - a technológia és a turizmus a két leggyorsabban fejlődő szektor a globális gazdaságban (Dr.Dimitros

Részletesebben

Táblázatok. Feladatok Szegélyek és cellák. 1. feladat. 2. feladat

Táblázatok. Feladatok Szegélyek és cellák. 1. feladat. 2. feladat Táblázatok A táblázatok cellákat tartalmazó sorokból és oszlopokból épülnek fel. A cellában szöveg, szövegközi grafikák és egyéb táblázatok is elhelyezhetők. A táblázat táblázatba történő beszúrásánál

Részletesebben

Vállalkozások fejlesztési tervei

Vállalkozások fejlesztési tervei Vállalkozások fejlesztési tervei A 2014-2020-as fejlesztési időszak konkrét pályázati konstrukcióinak kialakítása előtt célszerű felmérni a vállalkozások fejlesztési terveit, a tervezett forrásbevonási

Részletesebben

Tárgyszavak: alkalmazás; e-business; e-kereskedelem; EU; információtechnika; trend. E-business az Európai Unióban: az e-business jelentés

Tárgyszavak: alkalmazás; e-business; e-kereskedelem; EU; információtechnika; trend. E-business az Európai Unióban: az e-business jelentés MAGYARORSZÁG AZ EURÓPAI UNIÓBAN E-business és e-kereskedelem az Európai Unióban Az Európai Unió különböző szervezetei és intézményei rendszeresen elemzik az elektronikus üzleti módszerek használatának

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-

Részletesebben

A megkérdezettek köre: az Észak-Alföldi régió kis, közepes és nagy vállalkozásai

A megkérdezettek köre: az Észak-Alföldi régió kis, közepes és nagy vállalkozásai Értékelés Ennek a kérdőívnek a célja az volt, hogy az EUROKONTAKT projekt munkatársait felvilágosítsa a vidéki vállalkozások szolgáltatási szükségleteiről, azok kielégítettségének szintjéről. A felmérést

Részletesebben

Információs társadalom Magyarországon

Információs társadalom Magyarországon Információs társadalom Magyarországon 2007-2010 Dr. Csepeli György Közpolitikai Igazgató Budapest, 2006. december 4. Helyzetkép 2006. Economist Intelligence Unit: The 2006 e-readiness rankings Dimenziók:

Részletesebben

NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA

NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA 1 NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 24 ORSZÁG Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Olaszország,

Részletesebben

A GDP hasonlóképpen nem tükrözi a háztartások közötti munka- és termékcseréket.

A GDP hasonlóképpen nem tükrözi a háztartások közötti munka- és termékcseréket. FŐBB MUTATÓK A regionális GDP adatok minősége alapvetően 3 tényezőtől függ: az alkalmazott számítási módszertől a felhasznált adatok minőségétől a vizsgált területi egység nagyságától. A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK

Részletesebben

A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése

A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése KRIDLOVÁ Anita Miskolci Egyetem, Miskolc anitacska84@freemail.hu A vállalkozások számára ahhoz, hogy

Részletesebben

Smart City, okos város - a jövőnk kulcsa konferencia április 13. Budapest. Nagy András PhD téradat-elemzési szakértő Lechner Nonprofit Kft.

Smart City, okos város - a jövőnk kulcsa konferencia április 13. Budapest. Nagy András PhD téradat-elemzési szakértő Lechner Nonprofit Kft. A T E I R L E H E T Ő S É G E I A Z O K O S V Á R O S I F E J L E S Z T É S E K S Z O L G Á L AT Á B A N Smart City, okos város - a jövőnk kulcsa konferencia 2016. április 13. Budapest Nagy András PhD

Részletesebben

A Magyar Hang a regisztrált látogatók személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően kezeli.

A Magyar Hang a regisztrált látogatók személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően kezeli. Adatvédelem A Magyar Hang a regisztrált látogatók személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően kezeli. A személyes adatok kezelésével kapcsolatos irányelvek Bármilyen formátumban

Részletesebben

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton...

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... emagyarország Hálózat Az emagyarország Pontok hálózata: Közel 2000 emagyarország Ponttal, ahol az eközszolgáltatások igénybevételéhez az internet

Részletesebben

A gazdasági növekedés és a relatív gazdasági fejlettség empíriája

A gazdasági növekedés és a relatív gazdasági fejlettség empíriája A gazdasági növekedés és a relatív gazdasági fejlettség empíriája Dr. Dombi Ákos (dombi@finance.bme.hu) Jövedelmi diszparitások a világban Stilizált tények: 1. Már a 20. század közepén is jelentős jövedelmi

Részletesebben

INTERNETES HONLAP ÉS A ZÁHONYI ZÓNA

INTERNETES HONLAP ÉS A ZÁHONYI ZÓNA VI. rész INTERNETES HONLAP ÉS A ZÁHONYI ZÓNA Záhony települési honlap javasolt szerkezeti felépítése Nyitólap 3-féle választási lehetőséggel: Helyi lakos vagyok Vendég vagyok Legfrissebb hírek A nyitólapon

Részletesebben

ÁTFOGÓ KÉRDÉSEK. Félúton 4PL a gyakorlatban. A jelenlegi szolgáltatók az ellátási lánc egyes részeit irányítják

ÁTFOGÓ KÉRDÉSEK. Félúton 4PL a gyakorlatban. A jelenlegi szolgáltatók az ellátási lánc egyes részeit irányítják ÁTFOGÓ KÉRDÉSEK Félúton 4PL a gyakorlatban Európában ma még nincs olyan vállalat, amely teljes értékű 4PLszolgáltató lenne. Ugyanakkor egyre növekszik azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek hosszú távon

Részletesebben

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros

Részletesebben

Internethasználat a magyar kis- és középvállalkozások körében

Internethasználat a magyar kis- és középvállalkozások körében Internethasználat a magyar kis- és középvállalkozások körében Budapest, 2017. február Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági

Részletesebben

Regió-portálok Magyarországon

Regió-portálok Magyarországon Regió-portálok Magyarországon Técsy Zoltán tanszéki mérnök Miskolci Egyetem, Földrajz-Környezettani Tanszék A tanulmány megjelenik a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszéke és

Részletesebben

A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői

A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői Johns Hopkins University 12 országra kiterjedő kutatása Nemzetközi kutató team a Johns Hopkins University Institute for Policy Studies szervezésében

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Az Általános szerződési feltételek és a honlapunk nyelvezete magyar. Az eladó/szolgáltató Zlatár PR Kft Székhely: 1097 Budapest, Vaskapu utca 17. Levélcím, telephely: 1097

Részletesebben

raktárváros közlekedési központ bányászváros kikötőváros vásárváros kiskereskedelmi város turistaközpont múzeumváros tudósváros egyetemi város

raktárváros közlekedési központ bányászváros kikötőváros vásárváros kiskereskedelmi város turistaközpont múzeumváros tudósváros egyetemi város raktárváros közlekedési központ bányászváros kikötőváros vásárváros kiskereskedelmi város turistaközpont múzeumváros tudósváros egyetemi város határváros garnizonváros közigazgatási központ hivatalnokváros

Részletesebben

Az infoszféra tudást közvetítő szerepe a mai társadalomban

Az infoszféra tudást közvetítő szerepe a mai társadalomban Az infoszféra tudást közvetítő szerepe a mai társadalomban Charaf Hassan Egyetemi docens, BME Tartalom Általános tényadatok Trendek számokban Magyarország: az infoszféra helyzete Az informatikai kutatások

Részletesebben

VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN

VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az

Részletesebben

Társadalmi kapcsolathálózat-elemzés

Társadalmi kapcsolathálózat-elemzés A CENTROPE K+F EGYÜTTMŰKÖDÉSI HÁLÓZAT Társadalmi kapcsolathálózat-elemzés Első eredmények Az ÖAR-Regionalberatung GmbH és a CONVELOP cooperative knowledge design gmbh együttműködésében Graz, 2010. február

Részletesebben

MAGAZIN KIAJÁNLÓ. 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN

MAGAZIN KIAJÁNLÓ. 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN MAGAZIN KIAJÁNLÓ 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN PERSPECTIVE Lapunkon keresztül alternatív perspektívát adunk Olvasóinknak a jövő technológiai újításaihoz és a mögöttük fellelhető üzlet

Részletesebben

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN A SZERZŐI KÖNYVKIADÁS FORRADALMA II. Évad, 2. Szám, 2015. 07. A HÓDÍTÓ ÍR Egy kis whisky-történelem A TŐZSDEI ROBOT Barát vagy ellenség? INGYENES TECHNOLÓGIA ÉS ÜZLET MÁSKÉPP SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

Részletesebben

Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék

Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék Összefoglaló Output menedzsment felmérés 2009.11.12. Alerant Zrt. Tartalomjegyzék 1. A kutatásról... 3 2. A célcsoport meghatározása... 3 2.1 Célszervezetek... 3 2.2 Célszemélyek... 3 3. Eredmények...

Részletesebben

TERÜLETI VONZÓKÉPESSÉG A DUNA RÉGIÓBAN ÉS HAZÁNKBAN ATTRACTIVE DANUBE

TERÜLETI VONZÓKÉPESSÉG A DUNA RÉGIÓBAN ÉS HAZÁNKBAN ATTRACTIVE DANUBE TERÜLETI VONZÓKÉPESSÉG A DUNA RÉGIÓBAN ÉS HAZÁNKBAN ATTRACTIVE DANUBE Jaschitzné Cserni Tímea Lechner Nonprofit Kft. http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube Project co-founded

Részletesebben

Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon

Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Készítette: Bakos Izabella Mária SZIE-GTK Enyedi György RTDI PhD-hallgató Kutatási téma Az egészségügyi állapot (lakosság

Részletesebben

Projekt adatlap 1. számú melléklete. I. A költségvetés alátámasztása, technikai specifikáció

Projekt adatlap 1. számú melléklete. I. A költségvetés alátámasztása, technikai specifikáció Projekt adatlap 1. számú melléklete I. A költségvetés alátámasztása, technikai specifikáció Kérjük, hogy ebben a mellékletben ismertessék a projekt során beszerezni kívánt eszközök és szolgáltatások, valamint

Részletesebben

1. feladat: Olvassátok el a 2. feladat kérdéseit és utána a kijelölt szöveget!

1. feladat: Olvassátok el a 2. feladat kérdéseit és utána a kijelölt szöveget! 1. csoport a. Miért fontos a nemzetközi kereskedelem? b. Fogalmazzátok meg, hogy mi az a szabadkereskedelem! c. Fogalmazzátok meg, hogy mi az a protekcionizmus! d. Mik azok a vámok és kvóták? Mire használják

Részletesebben

A szabadalmi rendszer újdonságai és szerepe az innovációban AZ ÖTLETTŐL AZ ÜZLETI SIKERIG

A szabadalmi rendszer újdonságai és szerepe az innovációban AZ ÖTLETTŐL AZ ÜZLETI SIKERIG A szabadalmi rendszer újdonságai és szerepe az innovációban 1 European Innovation Scoreboard országrangsor a szellemitulajdon-védelmi teljesítmény és annak változása alapján 2 A nemzeti szabadalmi aktivitás

Részletesebben

VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN

VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az

Részletesebben

Dr.Piskóti István Miskolci Egyetem Marketing Intézet

Dr.Piskóti István Miskolci Egyetem Marketing Intézet RÉGIÓ- ÉS TELEPÜLÉSMARKETING 1.előadás az RTM koncepciója, sajátos értelmezése Dr.Piskóti István Miskolci Egyetem Marketing Intézet Az RTM = területi marketing Egy terület versenyképességének, komparatív

Részletesebben

Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez

Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez A mai közel-keleti változások elemzéséhez elengedhetetlen az eseményeket jelentős mértékben

Részletesebben

Rohamosan terjed az online vásárlás Könyv, számítógép és ruházati cikk a magyar toplista élén

Rohamosan terjed az online vásárlás Könyv, számítógép és ruházati cikk a magyar toplista élén Rohamosan terjed az online vásárlás Könyv, számítógép és ruházati cikk a magyar toplista élén Budapest, 2008. január 29. A magyar internet-használók 82 százaléka vásárolt már valamit a világhálón. Legtöbben

Részletesebben

Csökkenthető-e az államadósság a versenyképesség növelése nélkül?

Csökkenthető-e az államadósság a versenyképesség növelése nélkül? Csökkenthető-e az államadósság a versenyképesség növelése nélkül? LászlóCsaba, Szenior Partner KPMG Tanácsadó Kft. 2013. szeptember Növekedés, államadósság, hiány GDP-növekedés hatása az államadósságra

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. február 27. Felhasznált források UN WORLD TOURISM ORGANIZATION OECD, CIA FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL

Részletesebben

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete www.pest.hu Pest önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete A vállalkozások számának alakulása, a megszűnő és az új cégek száma, a cégek tevékenységének típusa hatással van az adott terület foglalkoztatási

Részletesebben

A szegénység fogalmának megjelenése a magyar online médiában

A szegénység fogalmának megjelenése a magyar online médiában A szegénység fogalmának megjelenése a magyar online médiában Tartalomelemzés 2000 január és 2015 március között megjelent cikkek alapján Bevezetés Elemzésünk célja, hogy áttekintő képet adjunk a szegénység

Részletesebben

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Sajtóközlemény azonnal közölhető! Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Budapest, 2017. június 27. Minden ötödik 200 millió és 15 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozás

Részletesebben

A magyarországi elektronikus közbeszerzés terjedésének feltételei a piaci szektorban című kutatási program

A magyarországi elektronikus közbeszerzés terjedésének feltételei a piaci szektorban című kutatási program A magyarországi elektronikus közbeszerzés terjedésének feltételei a piaci szektorban című kutatási program A kutatás a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának támogatásával jött létre (GVH

Részletesebben

ADATVÉDELMI NYILATKOZAT

ADATVÉDELMI NYILATKOZAT ADATVÉDELMI NYILATKOZAT 1) AZ ADATVÉDELMI NYILATKOZAT HATÁLYA Jelen internetes oldalt és a hozzá tartozó webes alkalmazásokat és adatbázisrendszert az Ecologic Consulting Kft. (székhely: 1132 Budapest

Részletesebben

Fejlesztési és beruházási projektek monitoringja

Fejlesztési és beruházási projektek monitoringja Első Önkormányzati és Befektetői projektbörze Fejlesztési és beruházási projektek monitoringja ZÁRT RENDSZERBŐL, HITELES ADATOKKAL! Budapest, 2010. 03. 31. A prezentáció célja: Bemutatni cégünk sikeres,

Részletesebben

Az elvégzendő marketing feladatokat és a használni kívánt marketing eszközöket több szempontból lehet és kell csoportosítani.

Az elvégzendő marketing feladatokat és a használni kívánt marketing eszközöket több szempontból lehet és kell csoportosítani. Marketing koncepció: A Nemzeti Technikatörténeti Emlékpark megvalósítása során nagyon fontos szerepet szánunk a marketing tevékenységnek. A jól megtervezett PR és marketing munkát, már a projekt előkészítő

Részletesebben

GKIeNET T-Home T-Mobile

GKIeNET T-Home T-Mobile GKIeNET T-Home T-Mobile Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés 1/3 Gyorsjelentés az Fókuszban a mobil eszközök és szolgáltatások kutatási anyagból 2009. szeptember 2009 GKIeNET Internetkutató és

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON ÁTMENETI GAZDASÁGOKKAL FOGLALKOZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖZPONT MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MŰSZAKI INFORMÁCIÓS KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

SZKA_207_32. Jólét és jóllét. Avagy: alkoss államot saját elképzeléseid szerint

SZKA_207_32. Jólét és jóllét. Avagy: alkoss államot saját elképzeléseid szerint SZKA_207_32 Jólét és jóllét Avagy: alkoss államot saját elképzeléseid szerint diákmelléklet Jólét és jóllét 7. évfolyam 327 32/1a ARCOK A VILÁGBÓL Egyéni feladatlap Sorsz. Hol él? Jólétben él-e vagy sem?

Részletesebben

Védjegyintenzív ágazatok Magyarországon

Védjegyintenzív ágazatok Magyarországon Védjegyintenzív ágazatok Magyarországon Simon Dorottya dr. Gonda Imre Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Európai IP kérdések: újratöltve MIE rendkívüli közgyűlés 2014. szeptember 3. Védjegyintenzív ágazatok

Részletesebben

Az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet (Österreich Werbung Marketing Kft.) adatvédelmi szabályzata

Az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet (Österreich Werbung Marketing Kft.) adatvédelmi szabályzata Az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet (Österreich Werbung Marketing Kft.) adatvédelmi szabályzata Az Österreich Werbung Marketing Kft., mint Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet feladatai ellátásához

Részletesebben

Adótudatosság a versenyképesség érdekében

Adótudatosság a versenyképesség érdekében Adótudatosság a versenyképesség érdekében Szalayné Ostorházi Mária főigazgató Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága 2013. november 20. 1 Miről lesz szó? Kutatás eredményei

Részletesebben

Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM013) 3. Népesedésünk és következményei. 1. A népesedési problémák és következményeik

Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM013) 3. Népesedésünk és következményei. 1. A népesedési problémák és következményeik . A népesedési problémák és következményeik Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM0). Népesedésünk és következményei 08/0-es tanév I. félév Dr. habil. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, AHJK, Környezetmérnöki

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2017) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése 2016-ban a tagállamoknak 66 új irányelvet kellett átültetniük.

Részletesebben

EUGA. EU Pályázati Tanácsadó (EU Grants Advisor) Vicze Gábor EU Üzletfejlesztési tanácsadó v-gaborv@microsoft.com www.microsoft.

EUGA. EU Pályázati Tanácsadó (EU Grants Advisor) Vicze Gábor EU Üzletfejlesztési tanácsadó v-gaborv@microsoft.com www.microsoft. EUGA EU Pályázati Tanácsadó (EU Grants Advisor) Vicze Gábor EU Üzletfejlesztési tanácsadó v-gaborv@microsoft.com www.microsoft.com/hun/euga EUGA projekt háttere Lisszaboni program Az EU 2010-re a világ

Részletesebben

Taxi arculat. A Budapesti taxik egységes arculata Koncepció

Taxi arculat. A Budapesti taxik egységes arculata Koncepció Taxi arculat A Budapesti taxik egységes arculata Koncepció Egyes nagyvárosokban a taxik is szimbólumai, jellegzetes szereplői a városképnek. New York, London ma már elképzelhetetlen a yellow cab, vagy

Részletesebben

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag

Részletesebben

idea Számlázó Adatvédelem Hatályos: től

idea Számlázó Adatvédelem Hatályos: től idea Számlázó Adatvédelem Hatályos: 2018.05.25-től 1 AZ ADATKEZELŐ ADATAI 3 AZ ADATFELDOLGOZÓ ADATAI 4 DEFINICÍÓK, MEGHATÁROZÁSOK 5 ADATVÉDELMI ALAPELVEINK 6 SZOLGÁLTATÁSHOZ KAPCSOLODÓ ADATKEZELÉS 7 AZ

Részletesebben

AZ ADATKEZELÉS JOGALAPJA: A Dolce Travel Kft az Utas személyes adatait csak az Utas hozzájárulása (foglalása és/vagy regisztrációja), vagy jogszabály kötelező előírása alapján kezeli. AZ ADATKEZELÉS CÉLJA:

Részletesebben

A Portfolio Csoport internetes látogatottsági felmérése

A Portfolio Csoport internetes látogatottsági felmérése A Portfolio Csoport internetes látogatottsági felmérése Tisztelt Partnerünk! A következő oldalakon a Szonda Ipsos és a Gemius közös kutatásának (gia) eredményeit mutatjuk be, összehasonlítva a Portfolio.hu

Részletesebben

Nyitottság és integritás: a magyar városok önkormányzatainak megjelenése az interneten

Nyitottság és integritás: a magyar városok önkormányzatainak megjelenése az interneten Nyitottság és integritás: a magyar városok önkormányzatainak megjelenése az interneten Magyar városi önkormányzatok honlapjainak elemzése - 2018 A CRCB és a Budapest Intézet együttműködve az Open Society

Részletesebben

Exportfórum, 2014. február 27.

Exportfórum, 2014. február 27. 1 Exportfórum, 2014. február 27. A sikeres export feltételei Csak felkészülten érdemes! Balogh Ilona ügyvezető igazgató helyettes Német Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) Budapest, 2014. február

Részletesebben

dr. Ádám Szilveszter NHH Informatikai Szabályozási Igazgatóság adam@nhh.hu Változások az elektronikus hirdetésekre vonatkozó szabályozásban

dr. Ádám Szilveszter NHH Informatikai Szabályozási Igazgatóság adam@nhh.hu Változások az elektronikus hirdetésekre vonatkozó szabályozásban dr. Ádám Szilveszter NHH Informatikai Szabályozási Igazgatóság adam@nhh.hu Változások az elektronikus hirdetésekre vonatkozó szabályozásban 2 Az elektronikus hirdetésekre vonatkozó szabályozási keret A

Részletesebben

Sütik (cookie) kezelése

Sütik (cookie) kezelése Sütik (cookie) kezelése A Magyar Telekom Nyrt. weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése

Részletesebben

Információs technológiák integrálása a marketingfolyamatokba

Információs technológiák integrálása a marketingfolyamatokba A MARKETING ESZKÖZEI Információs technológiák integrálása a folyamatokba Az információs technológiák (IT) alkalmazása egyre nagyobb jelentőségű a tevékenységben. A fejlődés fázisai: tranzakciós, adatbázis-,

Részletesebben

Industrial Internet Együttműködés és Innováció

Industrial Internet Együttműködés és Innováció Industrial Internet Együttműködés és Innováció Informatikai Oktatási Konferencia 2014.02.22. Imagination at work. Előadó: Katona Viktória Innováció Menedzser viktoria.katona@ge.com Dr. Reich Lajos Ügyvezető

Részletesebben

Információs társadalom Magyarországon

Információs társadalom Magyarországon Információs társadalom Magyarországon 2007-2010 Dr. Csepeli György Közpolitikai Igazgató Siófok, 2006. november 10. Helyzetkép 2006. Economist Intelligence Unit: The 2006 e-readiness rankings Dimenziók:

Részletesebben

Infokommunikációs eszközök szerepe a sikeres pályáztatás illetve megvalósítás érdekében

Infokommunikációs eszközök szerepe a sikeres pályáztatás illetve megvalósítás érdekében Infokommunikációs eszközök szerepe a sikeres pályáztatás illetve megvalósítás érdekében Önkormányzati döntéshozók az e-önkormányzatban Konferencia Miskolc - 2004. február 25. Laky Csaba Ügyvezetõ www.municipium.hu

Részletesebben

a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban.

a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban. a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban. b) A menedzsment fogalma és feladata a turizmusban. c) A kultúrák különbözőségének jelentősége a turizmusban.

Részletesebben

PROGRAM 2009 MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETEINEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE OKTATÁSI, TOVÁBBKÉPZŐ ÉS TÁVMUNKA INTÉZET

PROGRAM 2009 MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETEINEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE OKTATÁSI, TOVÁBBKÉPZŐ ÉS TÁVMUNKA INTÉZET MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETEINEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE OKTATÁSI, TOVÁBBKÉPZŐ ÉS TÁVMUNKA INTÉZET 1032 Budapest San Marco u 76 www.meosz.hu PROGRAM 2009 A MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézete

Részletesebben

Open Data technológia és üzlet

Open Data technológia és üzlet Open Data technológia és üzlet Kovács Zoltán Larkbio Kft. Debrecen Smart City Meetup 2015. 08. 27. Tartalom A Larkbio Kft-ről Open Data Technológia Szenzor hálózatok Üzlet Elvárások Mit tehet Debrecen

Részletesebben

Külképviseleti választás 2. forduló. (Végleges adatok alapján) 1. A külképviseleteken 2. fordulóban szavazó választópolgárok száma

Külképviseleti választás 2. forduló. (Végleges adatok alapján) 1. A külképviseleteken 2. fordulóban szavazó választópolgárok száma Külképviseleti választás 2. (Végleges adatok alapján) 1. A külképviseleteken 2. ban szavazó választópolgárok száma 2. külképviseleti Település Ország névjegyzéki létszám (fő) 1 Abu Dhabi Egyesült Arab

Részletesebben

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ÖSSZEFOGLALÓJA 2014. I. NEGYEDÉV Pápa Zirc Devecser Ajka Veszprém Várpalota Sümeg Balatonalmádi Tapolca Balatonfüred Veszprém megye 8200 Veszprém, Megyeház

Részletesebben

Múzeumok - ma Tudományos munka (szakma) Minerva project. Nemzeti Képviselők Csoportja (NRG) keretein belül. Közművelődés (közönség)

Múzeumok - ma Tudományos munka (szakma) Minerva project. Nemzeti Képviselők Csoportja (NRG) keretein belül. Közművelődés (közönség) A múzeumok internetes megjelenési lehetőségei Múzeumok - tegnap Műgyűjtés, műélvezet Tudományos kutatás, gyűjtés Tudományos feldolgozás Raktározás Bemutatás Múzeumok - ma Tudományos munka (szakma) Gyűjtés

Részletesebben

Dr. Bakonyi Péter c. docens

Dr. Bakonyi Péter c. docens EU indikátorok Magyarország Dr. Bakonyi Péter c. docens eeurope 2005 indikátorok Indikátorok INTERNET INDIKÁTOROK A. Az állampolgárok hozzáférési és használati jellemzıi A.1 Az otthoni internethozzáféréssel

Részletesebben

A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel

A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel Friss országos adatok a kerékpárhasználatról 2010. tavaszától a Magyar Kerékpárosklub háromhavonta országos reprezentatív adatokat fog

Részletesebben

Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform IVSZ Menta. Dr. Bakonyi Péter BME EIT HUNGARNET

Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform IVSZ Menta. Dr. Bakonyi Péter BME EIT HUNGARNET Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform IVSZ Menta Dr. Bakonyi Péter BME EIT HUNGARNET Tartalom A Jövő Internetről röviden a várható fejlődés Az EU Jövő Internet stratégiája Hazai pályázatok A Platform

Részletesebben

Az Egységes Segélyhívó Rendszer (112), valamint az Önkormányzati ASP projekt tapasztalatai

Az Egységes Segélyhívó Rendszer (112), valamint az Önkormányzati ASP projekt tapasztalatai Az Egységes Segélyhívó Rendszer (112), valamint az Önkormányzati ASP projekt tapasztalatai Dr. Kópiás Bence, elnökhelyettes, KIFÜ Infotér konferencia, 2014.11.07. Az ESR projekt 2011-2014 5,5 Mrd Ft Új

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

Strukturális Alapok 2014-2020

Strukturális Alapok 2014-2020 Regionális Strukturális Alapok 2014-2020 Európai Bizottság Regionális Politika és Városfejlesztés Főigazgatóság F.5 - Magyarország Szávuj Éva-Mária 2013. december 12. Regionális Miért kell regionális /

Részletesebben

ÚJ ELEMEK A ROMÁNIAI REGIONÁLIS FEJLŐDÉSBEN

ÚJ ELEMEK A ROMÁNIAI REGIONÁLIS FEJLŐDÉSBEN ÚJ ELEMEK A ROMÁNIAI REGIONÁLIS FEJLŐDÉSBEN Dr. TÖRÖK Ibolya Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Kar Magyar Földrajzi Intézet A magyar ugaron a XXI. században 2013. november 9 Tartalom Regionális egyenlőtlenségek

Részletesebben

A VÖRÖSVÁRI HÍREK C. VÁROSI HÍRPORTÁL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A VÖRÖSVÁRI HÍREK C. VÁROSI HÍRPORTÁL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A VÖRÖSVÁRI HÍREK C. VÁROSI HÍRPORTÁL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ Bevezetés Mivel napjainkban az információáramlás sebessége egyre gyorsul, s egyre nagyobb az igény az önkormányzattal

Részletesebben

A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása

A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása Fekete Károly geográfus - kutató, kutatásszervező Siófok, 2017. május 24. Balaton Fejlesztési Tanács Balaton Kiemelt üdülőkörzet fejlesztéseinek

Részletesebben

A Portfolio Csoport internetes látogatottsági felmérése

A Portfolio Csoport internetes látogatottsági felmérése A Portfolio Csoport internetes látogatottsági felmérése Tisztelt Partnerünk! A következő oldalakon a Szonda Ipsos és a Gemius közös kutatásának (gia) eredményeit mutatjuk be, összehasonlítva a Portfolio.hu

Részletesebben

Emelt Szintű etanácsadó Képzés

Emelt Szintű etanácsadó Képzés Emelt Szintű etanácsadó Képzés Kulturális innováció az Észak-magyarországi régióban REKÉP Regionális Kultúra Építő Projekt TÁMOP 3.2.3/08/2 Eszterházy Károly Főiskola Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet

Közhasznúsági melléklet Közhasznúsági melléklet 2017. év 1. Szervezet azonosító adatai 1.1 Név atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft 1.2 Székhely Irányítószám: 1084 Település: Budapest Közterület neve: Déri Miksa Közterület jellege:

Részletesebben

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia. Szakmai felelős: Varga Júlia. 2011. június

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia. Szakmai felelős: Varga Júlia. 2011. június OKTATÁSGAZDASÁGTAN OKTATÁSGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék,

Részletesebben

MultiContact. Helyi foglalkoztatási kezdeményezések ösztönzése a Derecske-Létavértesi Kistérségben (ROP 3.2.1 2004-09-0002/37) 2006. november 30.

MultiContact. Helyi foglalkoztatási kezdeményezések ösztönzése a Derecske-Létavértesi Kistérségben (ROP 3.2.1 2004-09-0002/37) 2006. november 30. DERECSKE-LÉTAVÉRTESI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA (2007-2010) A stratégia a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében elnyert Helyi foglalkoztatási kezdeményezések ösztönzése a Derecske-Létavértesi

Részletesebben

A Tempus Közalapítvány által kezelt programok szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében

A Tempus Közalapítvány által kezelt programok szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében A Tempus Közalapítvány által kezelt programok szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében TéT Konferencia, Felsőoktatás nemzetköziesedése: mobilitás és akadémiai együttműködések Budapest, 2016. július

Részletesebben