Kozáry Andrea RENDÉSZETI POLITOLÓGIA II.

Átírás

1 Kozáry Andrea RENDÉSZETI POLITOLÓGIA II.

2 2

3 3 Kozáry Andrea RENDÉSZETI POLITOLÓGIA II. Rendőrtiszti Főiskola Társadalomtudományi Tanszék 2007

4 4 Rendőrtiszti Főiskola Társadalomtudományi Tanszék Lektorálta: Dr. Hubai László A kötetet kiadja a Rendőrtiszti Főiskola Felelős kiadó: Prof. Dr. Sárkány István ny. r. vezérőrnagy, r. főtanácsos, tanszékvezető főiskolai tanár, rektor Készült a Rendőrtiszti Főiskola Nyomdájában, 50 példányban

5 5 TARTALOMJEGYZÉK 1. A rendészettudomány alapvonásai 6.o Új tudományos diszciplína? 6.o Az új diszciplína megszületéséhez vezető út 9.o. 2. A különböző rendészeti modellek bemutatása, történeti visszatekintés 14.o Háború a bűnözés ellen 14.o Professzionális rendőrség 15.o. 2.3.A rendfenntartó modell 16.o A közösségi rendőrség 18.o. 2.5 A problémaorientált rendőrségi modell 20.o A zéró tolerancia 21.o Az adatfeldolgozás által vezérelt rendőrség 23.o A rendőrség közigazgatási modelljei 24.o A magyar modell 26.o. 3. A rendvédelem helye az Európai Unióban 27.o A bel- és igazságügyi együttműködés történeti áttekintése 27.o Az EUROPOL 31.o. 3.3.Az EUROJUST 37.o. 4. A rendészet társadalmi meghatározói 40.o. Felhasznált irodalom 47.o.

6 6 1.. A rendészettudomány alapvonásai A tudomány a kutatás, az elméleti gondolkodás és az érvek logikai elemzése során használt módszerek szisztematikus alkalmazása abból a célból, hogy ismereteket szerezzünk a vizsgálat tárgyáról 1 írta Antony Giddens angol szociológus. Vajon ilyen egyszerű ez? A társadalmi jelenségekkel, az emberek társas életével mindannyian foglalkozunk, tehát feltehetjük a kérdést: mi különbözteti meg a tudományos gondolkodást a hétköznapi gondolkodástól? A különböző tudományterületek eredményei legtöbbször megingatják a társadalmi jelenségekkel kapcsolatos közvélekedést és ennek következtében a későbbiek során beépülnek azokba. A tudomány szisztematikus munkával, a megfelelő nyelvi elemek használatával, logikus, nyomon követhető érveléssel állít elő új gondolatokat. Karl Popper szerint nincs olyan tudományos állítás, mely teljes egészében igazolható lenne, legfeljebb azt jelenthetjük ki, hogy azt a bizonyos állítást még nem sikerült megcáfolni. A tudomány alapvetően olyan demokratikus intézmény, mely nem ismer tekintélyt és eredményei mindenki számára elérhető publikációk formájában jelennek meg. Így lehetőség van az állítások és az elméletek felülvizsgálatára, megvitatására, kritikájára és cáfolatára. A tudomány a szó modern értelmében nem csupán egzakt tudás és olyan ismeret, amelyhez tudományos módszerrel jutottunk, hanem arra való törekvés, hogy úgy lássuk a világot, amilyen, nem pedig amilyennek lennie kellene. Hogy lássuk azt, ami van, láthatóvá kell tennünk. Machiavelli ezt így fogalmazta meg: Az értőknek kívánván hasznos dolgot írni, helyesebbnek ítélem a dolog valódi igazságának kifürkészését ahelyett, hogy megelégednék a róla alkotott elképzeléssel. Nagy a távolság a valódi és képzelt életmódunk, valóságos és feltételezett tetteink között, aki az utóbbiak alapján okoskodik, inkább saját romlásának okozója, mintsem sikeres előmenetelének Új tudományos diszciplína? Köztudomású, hogy a rendőrség a közrendet biztosító hatalom leglátványosabb megtestesítője. Mind külső megjelenésénél, mind működési közegénél, mind pedig jogosítványainál fogva különleges szerep hárul rá a tevékenysége által védett jogi értékek közvetítésében. 1 Giddens, Antony: Szociológia, Osiris Kiadó, Budapest, o. 2 Machiavelli, Niccolo: A fejedelem, Európa Könyvkiadó, Budapest o.

7 7 A közrend és a közbiztonság megteremtésére, fenntartására irányuló törekvés egyidős az emberi társadalommal. A rendőrség, rendőr szó eredete is erre utal. Számos indoeurópai nyelv rendőrség szava a görög politeia, illetve a latin politia szóból származik, amelynek jelentése az állam helyes kormányzásának tudománya. Magyarországon a rendészet és a rendőrség kifejezéseket többnyire szinonimaként használják. Mindkét kifejezés a nyelvújítás terméke. Az 1807-ben megalkotott rendészet - Magyary Zoltán A Magyar Közigazgatás című, 1942-ben megjelent egyetemi tankönyvében megfogalmazottak szerint - a közigazgatási tevékenységet foglalta magába. Az 1823-ban született rendőrség tartalma többnyire a mainak felel meg, akkoriban a közrendet fenntartó (lovas) karhatalmi szervezetet jelentette. Katona Géza kutatásai azt igazolják, hogy a nemzetközi szakirodalomban is folyik terminológiai vita ben a rendőr, illetve a rendőrség fogalmát a következőképpen határozták meg: "Rendőr: hivatalos szolgálatban lévő személy, akinek kötelessége a személyés vagyonbiztonságra felügyelni. Rendőrség: 1.) a közigazgatás egyik ága, amely a személyés vagyonbiztonságra ügyel, 2.) a rendőrök együttvéve." 4 A rendőrség természetéről és a rendőri működésről az 1870-es évektől élénk vita folyt a magyar társadalomban. Ezt a vitát összegezte és bizonyos fokig lezárta az 1881-es rendőrségi törvény, amely a legmagasabb szintű jogszabályban rögzítette a rendőrség feladatait, határozta meg működésének feltételeit és kereteit. Az elfogadott törvény a feladatok között első helyen a személyi és vagyoni biztonság megőrzését, a béke és a közrend fenntartását mondta ki. Csak ezután következett minden más: a törvények, rendeletek megszegőivel szembeni fellépés, a véletlenségből vagy mulasztásból eredhető veszélyek és károk megakadályozása. A rendőrségi problematikával foglalkozó szerzők közül feltétlenül meg kell említenünk Concha Győző nevét, aki meglehetősen sajátos álláspontot képviselt az 1901-ben megjelent "A rendőrség természete és állása a szabad államban" c. munkájában. Azt állítja, hogy "a rendőri működés örökké idegen, külső erőként hat az egyesekre, az automaticus összeműködés hiányát, időleg, átmenetien pótolja, az egyesek akarata ellenére parancsol vagy tilt." 5 Szerinte "a rendőri működés olyan viszonyban van az állam többi feladataihoz, minőben a pénzügyi. Mindenik közvetve járul csak az állam céljához, ezért nehezebb megérteni szükségességüket, ezért sohasem lehetnek népszerűek a rendőr és a finánc." 6 Concha arra is kísérletet tett, hogy megszabja a rendőri működés határait, amelyeket a rendőrségnek nem szabad átlépnie. Ilyen a jogrend. A rendőrség nem helyezkedhet a jog 3 Katona Géza: Adalékok a rendészet fogalmának meghatározásához Rendészeti Szemle, 1993/ o. 4 Ballagi Mór: A magyar nyelv teljes szótára, Pest, Concha Győző: A rendőrség természete és állása a szabad államban. Székfoglaló értekezés1901, 306. o. 6 i. m.: 307. o.

8 8 fölé. A rendőrség nem jogalkotó vagy jogváltoztató hatalom, hatáskörét, eszközeit a jogalkotó hatalomtól kapja. Mégis, bármennyire szabályozza a törvényhozás a rendőri működést, a tényállást a törvény legtöbbször nem írhatja körül, annak meghatározása a kormány, illetve a rendőri hatóság feladata. Ezen a ponton válik a rendőrség önálló hatalommá, amely a közrendnek a jog által nem szabályozott tényezőit, erőit irányítja. Concha munkássága ma is figyelemre méltó, hiszen a szabadság és jogállamiság mint alapértékek tisztelete mellett rámutat a rendőrség természetének és működésének olyan általános sajátosságaira, amelyeket sem a rendőrség, sem az állampolgár, sem pedig a demokratikus jogállam nem hagyhat figyelmen kívül, ha a rendőri működés megítéléséről van szó. A rend állapítja meg végkövetkeztetésként Concha az emberi erőknek, javaknak, tevékenységeknek belső összefüggése, a rendőrség pedig e belső folyamatnak csak időleges, külső támogatója őrködő szolgálatával, hozzávetőleges, hamaros eszközeivel. Mint a jó orvos óvhatja, támogathatja, időleg helyettesítheti az organismus működéseit, de nem teremtheti." 7 A múlt század harmincas éveiben Tomcsányi Móric tovább modernizálja a rend koncepcióját. Szerinte a rendészet tiszta közigazgatási funkció, a rend pedig olyan dinamikus és statikus állapot, olyan folyamat, amelyben a természet, a társadalom és az állam összefüggnek, egyfajta belső szükségesség, indokoltság és törvényszerűség jellemzi őket. Ugyanakkor, Tomcsányival vitázva Kmetty Károly azt vallotta, hogy a rendészet a közigazgatásnak az a neme, módja, alakja, amely a közigazgatásilag védendő érdekeket a bárhonnan eredő veszélyektől megóvni törekszik. A rendészet fogalmáról szerzett és alkotott ismereteket tovább finomították és mélyítették a legújabb kor kutatói. Mindenek előtt Szamel Lajos munkásságát kell megemlíteni, aki szerint a rendészet olyan állami tevékenység, amely a közrend megzavarásának megelőzésére, a közvetlenül zavaró magatartás megakadályozására és a megzavart rend helyreállítására irányul. 8 Katona Géza szerint a rendészeti tevékenység túlterjed a rendőrség működési körén, viszont ha a rendészetet átfogóan és egységesen szabályozzuk, a közfeladatok megvalósításának hatékony eszköze hozható létre. 9 Nyíri Sándor szerint a közbiztonság olyan állapot, amelyben a társadalom tagjai a polgárok, a jogi személyek, a jogi személyiséggel nem rendelkező személyegyesületek ismerik, tudják jogaikat, kötelezettségeiket, azokat követik, betartják, és bízhatnak abban, 7 i. m.: 344. o. 8 Szamel Lajos: A rendészet és a rendőrség jogi szabályozásának elméleti alapjai Budapest, o. 9 Katona i.m.

9 9 hogy az állam a jogok gyakorlását, érvényesülését akadályozó, gátló tevékenységgel szemben közvetlenül állami kényszerrel is fellép. Bízhatnak abban is, hogy mások velük szemben jogilag előírt kötelezettségei teljesítését az állam jogilag szabályozott eljárásban, törvényesen ellenőrzi és kikényszeríti. 10 Szikinger István a rendészetet az ún. civil közigazgatás részének tekinti és szerinte a rendőrség végrehajtó-kikényszerítő feladatokat ellátó fegyveres rendvédelmi szerv, tehát a modern államban a rendészet fő funkciója a végrehajtás. Sajátosságként a korábbi szakirodalom a szabad belátás széles körét emelte ki, újabban azonban a jogi keretek közé szorítás szükségessége kapott nagyobb hangsúlyt, ezen belül elhelyezve a veszélyelhárítás és a hozzá kapcsolódó feladatok megvalósítását Az új diszciplína megszületéséhez vezető út Sajnálatos módon a rendőri funkciókat és a rendvédelem szervezetét feltárni törekvő tudományos kutatómunka nem tekint vissza hosszú múltra, ugyanis a fegyveres kényszerapparátusok nagyon sokáig védelmezték magukat a tudósok kutató tekintetétől. Ennek a távolságtartásnak több, jól felismerhető oka volt. Az első ok a rendőri munka titkos jellege. A szakma hosszú időn keresztül abban a meggyőződésben élt, hogy a titkosság tevékenysége sikerének a kulcsa. El kell ismerni, hogy a harcnak is jellemzett bűnüldözés akkor számíthat eredményre a jogsértések leleplezésében, ha szándékait, taktikai lépéseit képes elrejteni a bűnöket elkövetők szeme elől. Ez a valóságos szakmai követelmény olyan módon meghatározta a rendőri testületeket, hogy azok zárt világként törekedtek magukat elkülöníteni a társadalom legkülönbözőbb területeitől. Elutasították a nyilvánosság minden kontrollját, mondván, hogy ezt kívánja a szakmai siker. A kutató viszont nem tud mit kezdeni ezzel a titkossággal, és legfeljebb azt állapíthatja meg, amit Wittgenstein mondott, hogy "amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell".a tudomány tényleg sokáig csak hallgatni volt képes a rendőrségről. A kutatókat az is elriasztotta, hogy a rendvédelmi szervezetek igen nehezen tűrték a munkájukról megfogalmazott bármiféle kritikát. Ez is egyfajta filozófia volt. Nem minden logika nélkül állíthatták ugyanis a szakma képviselői, hogy egy olyan szervezet, amelynek a fő hivatása a társadalom megfellebbezhetetlen alapértékeinek a védelmezése, zavartalan tevékenységéhez joggal 10 Nyíri Sándor: A közrend és közbiztonság. Rendészeti Szemle, sz. 9. o. 11 Szikinger István: Rendőrség s demokratikus jogállamban. Sík, Bp o.

10 10 elvárhatja, hogy maga a testület is szent és sérthetetlen legyen. Amiként szentek és sérthetetlenek azok az értékek is, amelyeket megvédeni hivatott. A második ok, ill. további hivatkozás volt a legitim fizikai erőszak alkalmazásának a monopóliuma. Aki ilyen monopóliummal rendelkezik, csak akkor cselekedhet határozottan és magabiztosan, ha az említett jogosítványait senki nem kérdőjelezi meg. Volt tehát egy mítosz, a rendőrség sérthetetlenségének a mítosza, amellyel a tudomány ugyancsak nem tudott mit kezdeni, hiszen a kutatás a lényegét adja fel, ha szembetalálkozik egy olyan jelenséggel, amelyet "csak hódolat illet meg, nem bírálat". A harmadik probléma az állandóság és a változás konfliktusában fedezhető fel. A biztonság iránti vágy maga is stabilitást feltételez. A kiszámíthatóság és az állandóság az egész jogrendnek nélkülözhetetlen követelménye. Továbbá minden bürokratikus szervezet működtet olyan organikus érdekeket, amelyek ugyancsak a megállapodottság, a kialakult formák szilárdsága felé mutatnak. A rendőrség pedig mint a bürokratikus szervezetek legkonzervatívabb fajtája különösen igényli ezt a változtatásokat nem tűrő nyugalmi állapotot. Majdnem azt mondhatjuk, hogy az a szervezet, amely örök értékek szolgálatában áll, a maga egész felépítését és működését ilyen örök érvényűnek szeretné látni. 12 Az előzőekben leírt helyzet nagyon sokáig azzal a következménnyel járt, hogy a rendőrség valóban távol tudta magát tartani mindenféle tudományos és tudósi beavatkozástól. A múlt század hatvanas éveitől kezdődően azonban olyan folyamatok indultak el, amelyek következtében az addig jól védett állásokat fel kellett adni. Lássunk néhányat ezeknek a folyamatoknak a sorában. A bűnözés nagyarányú terjedése a világ legfejlettebb országaiban egyre élesebb társadalomkritikát fogalmazott meg a rendvédelemmel szemben. Az látszott igazolódni, hogy hiába tapintatos a tudomány a rendőrséggel szemben, hiába őrzi a rendvédelem a maga hagyományos konzervatív formáit, hiába tartják tiszteletben a titkossághoz fűződő érdekeit, hiába teszik le a kezébe a legitim fizikai erőszak alkalmazásának a leghatékonyabb eszközeit, és hiába adják meg ehhez az egyre bővülő anyagi és pénzügyi forrásokat, mégsem tud hatékonyabbá válni. Nem véletlen gondoljunk az Egyesült Államok bűnözési helyzetére, hogy ez az ellentmondás először a legélesebb formában az amerikai kontinensen jelent meg, és ezért ott indultak el azok a már híressé vált szociológiai kutatások, amelyek átlépték a sérthetetlenség, a titkosság és a változtathatatlanság tilalmait. Az amerikai szociológusok egész sorát lehetne 12 Finszter Géza: A bűnüldözés működési modelljei In.: Gönczöl Katalin Korinek László Lévai Miklós: Kriminológiai ismeretek Corvina, Budapest, 1996., o.

11 11 itt megidézni, akik valamennyien képzeletbeli mikroszkópjuk alá helyezték a rendőri szervezetet, feltárták erényeit és gyengeségeit, és felmutatták azokat a szakmai sajátosságokat, amelyek minden más hivatástól megkülönböztetik a rend fegyveres védelmezőit. 13 A rendőrség szociológiai vizsgálatának kettős célja van: átláthatóvá és ezáltal ellenőrizhetővé váljon a rendőrség, hiszen a demokrácia nem állhat fenn a társadalmi kontroll intézményeinek átláthatósága, társadalmi ellenőrzése nélkül. Nem kétséges, hogy ismernünk kell a rendőri hatalom gyakorlásának tényleges módjait és hatásait ahhoz, hogy a demokrácia szempontjából legelfogadhatóbb és egyúttal a leghatékonyabb rendőrséget hozzuk létre és működtethessük. 14 Az igazsághoz tartozik, hogy természetesen a rendőri szakma minden professzionális képviselője maga is szerette volna javítani saját teljesítményét, ezért létezett egy belső igény, amely abból a felismerésből táplálkozott, hogy a dinamikusan változó társadalomban a rendőrségnek is alkalmazkodnia kell az átalakuláshoz. A rendőri munka átalakításában fontos szerep jutott az emberi jogok korszerű értelmezésének is.a szabadság és a biztonság kényes egyensúlyában mind sürgetőbbé vált olyan új rendvédelmi filozófia kialakítása, amely a rendőrséget ténylegesen a jog hadseregévé teheti. Ez nem jelent kevesebbet, mint azt: a rendvédelem legyen képes biztonságot szavatolni anélkül, hogy sérelmet szenvednének az egyes ember jogai, anélkül, hogy csökkenne a társadalom szabadságfoka. Ami a jogtudományi fejtegetéseket illeti, azok hibátlanul elemzik a rendőri eljárások normatív alapjait, de semmit nem mondanak arról, ami a valóságban ezeket az intézkedéseket jellemzi, pedig a gyakorlat jó esetben a jog által adott felhatalmazást tölti ki, rossz esetben pedig éppen, hogy szembe fut a norma parancsával. A szociológiai vizsgálatokat viszont bizonyos fokú érzéketlenség jellemzi a jogi keretek létével szemben. A rendőrségi szervezéstanban pedig túlsúlyban vannak a vállalkozói típusú tevékenységre érvényes kategóriák, anélkül, hogy azok gondosabb közszolgálati adaptációja megtörtént volna. 15 Ezzel a folyamattal párhuzamosan, bár néhány évvel/évtizeddel később született meg az az igény, hogy a rendészet tudománya önálló diszciplína legyen. Egyre több kiváló külföldi és hazai tanulmány jelent meg a rendőrség működéséről, szervezeti és eljárási kérdéseiről. Számos neves szerző tárgyalta a rendészet diszciplináris önállóságát. Ezek eredményeként ma már rendelkezésre áll a rendőri hivatás általános ismeretanyaga. Ezt nevezhetjük 13 u.o. 14 Krémer Ferenc: A rendőri hatalom természete Napvilág Kiadó, Budapest, o. 15 Finszter Géza: A rendészet elmélete. KJK-KERSZÖV, Bp o.

12 12 rendészetnek, rendészeti tannak, rendészeti elméletnek. 16 A rendészeti elmélet önálló tárgya a rendőrség, a rendőrség közjogi-alkotmányjogi státusa, szervezetrendszere, működése, kapcsolata a büntető eljárásjoggal, illetve államigazgatási joggal. Mivel az európai kriminálpolitikában fontos stratégiai változások mentek végbe, és miután ezek elsősorban a rendőrséget érintik, ezekre a kihívásokra a rendőrségnek, a rendvédelmi szerveknek és a születőben lévő rendészettudománynak is reagálniuk kellett. Új elméletekre, új rendészetfilozófiára volt szükség: a hagyományos közbiztonság helyébe új átfogó biztonságpolitikát kellett kidolgozni. Gondoljunk a határokon átívelő szervezett bűnözésre vagy a természeti katasztrófákra, melyek minden területen specializálódott rendőrség felállítását és tevékenységük koordinálását igénylik. Ebből következik, hogy a rendészet fontos feladata a professzionalizmus kibontakoztatása és a rendészeti ismeretek, kompetenciák elsajátítása. A rendészettudomány ehhez adja a rendőri munka kereteit, filozófiáját és gerincét. A rendészettudománynak a rendőri munka és a képzés tudományos alapjává kell válnia. A rendészettudomány tulajdonképpen szerves része a társadalomtudománynak.az olyan új, a 19. század második felében létrejött társadalomtudományok mint pl. a szociológia és politológia úgy születtek, hogy az azokat művelők, azzal foglalkozók kidolgozták saját kutatásaik elméleti kereteit, utánpótlást neveltek, akik továbbfejlesztették a hagyományokat, létrehozták a diszciplína könyvtárnyi irodalmát és megalapították az egyetemi tanszékeket. A rendészettudománynak ma még nincs egyetemi tanszéke, de az e tudományterületen tevékenykedők hatékony munkálkodása már megindult ebbe az irányba. Saját fogalmai mellett más tudományterületek fogalmait és módszereit használja ahhoz, hogy a már évszázados múltra visszatekintő tudományok számára is érvényes ismereteket, tudást tudjon nyújtani megszólalásain, publikációin keresztül. A tudományterületek egyre kevésbé zárkóznak be saját elméleteikbe, igyekeznek a határterületeket is igénybe venni, nem is beszélve a tudományágak egymásra hatásáról, az átjárhatóságról, az interdiszciplinaritásról! A rendőri tudományrendszer lebegő határokkal rendelkező halmazként fogható fel. 17 A rendészettudomány önállósága mellett szól, hogy a szakmai területek nem foglalkoznak a bűnügyi munkától elválaszthatatlan kockázatelemzéssel. A rendészettudomány feladata az esetelemzés, a rendészeti veszélyek diagnosztikája és a hatósági beavatkozásokat modellező kísérletek. A rendőri empíria megismerése azonban a titkosság és a személyiségi jogok 16 Szabó András: Helyet kér a rendészettudomány Magyar Rendészet 2004/1. 23.o. 17 Katona Géza: A rendőrség és a bűnügyi tudományok a harmadik évezred küszöbén, Rendvédelmi füzetek 2002/35. 7.o.

13 13 védelme miatt a hagyományos kutatási módszerekkel nem biztosítható, szükség van a tudományterület saját módszertanának kidolgozására is. A tudományosság kritérima az állítások ellenőrizhetősége, ezért erre különösen nagy hangsúlyt kell fektetni. Az elmúlt években számos tudományos tanácskozáson és konferencián merült fel a rendészettudomány helyzete és jövője. A résztvevők, tudósok és szakértők egyhangú vélemény, hogy szükség van erre, a még az őt megillető helyét kereső tudományos diszciplínára. Konklúzióként néhány támogató vélemény 18 : A rendészettudomány tárgya lehet az összes rendfenntartó szerv, a polgár közbiztonságának megteremtése, szavatolása, ezáltal a társadalmi béke fenntartása (Szabó András) A rendőrtudomány tartalmát döntően befolyásolja a rendőrség alkotmányos helyzete.az alkotmányos rendészet elválaszthatatlan kapcsolatban áll a jogállamiság olyan alapelveivel, mint a hatalmi ágak megosztásának elve, meghatározza a rendészet és a büntető igazságszolgáltatás fogalmát és kétségtelenné teszi a rendészet és az államigazgatás egységét. (Finszter Géza) A rendőri (rendőrségi) tudomány tárgya a rendőri tevékenység és szervezet, így e tudomány tartalmát diszciplináris kapcsolat is meghatározza, e szervezet alkotmányos helyzete. (Katona Géza) 18 A rendőrség és a bűnügyi tudományok a harmadik évezred küszöbén c. tudományos konferencia, november 7-8.

14 14 2. A különböző rendészeti modellek bemutatása, történeti visszatekintés A XX. század utolsó harmadában egyre intenzívebb kutatások indultak a rendőri munka sajátosságainak feltárására és ennek alapján a szükséges szervezeti és működési változások/változtatások intézményesítésére. A munka jelentős részét a hatvanas évek második felétől, amikor a közbiztonsági problémák egyre súlyosabbá váltak, az Egyesült Államokan végezték el. A modern rendőrség megalakulását a XIX. század elejétől számíthatjuk, amikor Sir Robert Peel javaslatára 1829-ben létrehozták a londoni városi rendőrséget, és átalakulásában, fejlődésében több korszakot illetve modellt különböztethetünk meg Háború a bűnözés ellen A bűnözés elleni háború a rendőrség történetének első és a leghosszabb korszaka a 19. század elejétől a 20. század közepéig tartott.(ez a felfogás sajnálatos módon még manapság is megtalálható politikusok, rendőrök, és átlagemberek gondolkodásában, sőt a rendőrség felépítésében is. A különböző modellek ugyanis nem úgy váltják egymást, hogy az egyik teljes mértékben kiszorítja a másikat, hanem úgy, hogy az újban valami megőrződik a régiből.) Ezt a korszakot a társadalmi csoportok közötti éles ellentétek és mély törésvonalak jellemezték A társadalompatológiai felfogás betegesnek minősítette az uralkodó életmódok szabályaitól eltérően élőket, közülük is elsősorban azokat, akik magatartásukkal, életvitelükkel akarva, akaratlanul támadták, rombolták vagy veszélyeztették a szabályozott életet. A társadalomnak ezt a szabálytalan résztét igyekeztek vagy a társadalomba visszakényszeríteni, vagy ha ez nem tűnt megvalósíthatónak, akkor végképp kirekeszteni onnan. A rendőrség ekkor azt a szerepet kapta, hogy szigetelje el azokat a patologikus magatartásokat és életmódokat, melyek zavarják a társadalom normális működését. Ennek következtében maguk a rendőrök és a tisztes polgárok is úgy tekintettek a rendőrségre, mint amely vékony kék vonal a barbárság és a civilizáció között. 19 A rendőri akció legtöbbször katonai akcióhoz hasonlított, a rendőri szervezet katonai mintára szerveződött, azonban a rendőrség mégis különbözött a katonaságtól, hiszen állandóan jelen volt a városok utcáin, a feladata viszont nem más volt, mint háború a bűnözés ellen. Ez egyenértékű volt azzal, hogy

15 15 a társadalmi kontroll csak a társadalom bizonyos része fölött érvényesült és aki ebbe a részbe tartozott, az potenciálisan gyanús volt, így a rendőri munkának szerves és szükséges részét képezte az előítélet. Az előítéletek érvényességi köre igen széles is lehetett és kiterjedhetett a lakosság nagyobbik részére. Az előítéletek azonban kölcsönösek voltak. A felül, azaz a vékony kék vonal által védett területen belül lévők számára a rendőri munka piszkos foglalkozás volt, hiszen azok, akik a gonosz ellen küzdenek, maguk sem felelnek meg azoknak az ideáknak, melyeket feltehetően védenek. 20 Ennek a mentalitásnak az lett a következménye, hogy a felül lévők lenézték és megvetették a rendőrt és a rendőri foglalkozást. A határvonal másik oldalán lévők a rendőrben nem a társadalmi vagy helyi béke őrét, hanem szinte kizárólag a felső osztályok hatalmának védelmezőjét látták és látják még ma is, A rendőrök megítélését a félelem és a gyűlölet jellemezte és ezzel teljesen elszigetelődtek a társadalomtól. Az izoláció hatására a rendőrség védekező rendszert (a katonai fegyelem, a parancs karizmatikus erejébe vetett hit) és sajátos szubkultúrát épített ki, melyben biztonságban érezhette magát. Ezzel azonban még inkább megerősítette elszigeteltségét. A tipikus rendőr ekkor inkább testi erejével tűnt ki, mint eszével. A paranccsal vezényelt rendőröknek nem kellett, de nem is volt szabad gondolkodniuk, irányítóik csak felhasználták fizikai erejüket a kitűzött célok elérésére A professzionális rendőrség Az első, valójában már reformnak tekinthető változtatásra az Egyesült Államokban került sor az ötvenes években, amikor August Vollmer, hosszú rendőrségi vezetői tapasztalatai alapján megfogalmazta elképzeléseit. Ő a rendőrség modernizációjában látta a hatékonyság és a színvonal növelésének lehetséges útját, ezért a képzettségi szint emelését és a technikai fejlesztést szorgalmazta. Azt hangsúlyozta, hogy a professzionalitás az az érték, amelynek érvényesítése a rendőri munka színvonalának javításához és ezáltal a közbiztonság megszilárdításához vezethet. Az alaposabb szociológiai és szociálpszichológiai kutatások már az ötvenes évek végén elkezdődtek és William Westley nevéhez fűződnek.az ő és a mások (Skolnick, Niederhoffer) által folytatott vizsgálatok nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy a 19 Krémer i.m. 8.o. 20 Krémer i.m. 10.o.

16 16 közbiztonság őrei sajátosan viszonyulnak a jogi szabályozáshoz, ugyanis a törvények alkalmazása során saját értékeiket és normáikat követik. Az is világosan kiderült, hogy a rendőrökre a cinizmus a jellemző és ez a társadalomban jelen lévő és a jogszabályokban is kifejeződő értékek egyértelmű tagadását jelenti. A tudományos eredmények azt a hipotézist támasztották alá, hogy a rendőrség a jog elvont és az egyes konkrét esetekben nehezen alkalmazható szabályai helyett a gyakorlatias megközelítést, a rend fenntartását helyezi előtérbe. 21 (rendőri jelenlét, megelőző járőrözés, gyors reagálás a segélyhívásokra, a rendőrség mindenütt jelenlévőségének képzete) 2.3. A rendfenntartó modell A múlt század hatvanas, hetvenes éveiben a rendőrséggel foglalkozó kutatók azt vették észre, hogy a a járőröző rendőr mindenekelőtt a béke, és nem a törvény őre. A törvények érvényre juttatása helyett idejének nagy részét körzete ellenőrzésével, igazgatásával, a családi konfliktusok rendezésével, és a segélyhívásokra való válaszadással tölti 22.. A rendőrség feladata egyre sokrétűbb volt, és úgy látszott, hogy feladatainak középpontjában a rend fenntartása állt. A rendőrség funkciója akárcsak a járőré az, hogy érvényesítse a jogot és fenntartsa a rendet. Persze ez nem minden, amit tesz. A bűnözők elfogásán és a bűncselekmények megelőzésén túl felkutatja az ellopott javakat, irányítja a közlekedést, ha szükséges elsősegélyt nyújt, leszedi a macskát a fáról, vigyáz a nyaraló családok otthonaira és segít az öreg néninek, aki kizárta magát a lakásából. 23 Egyesek még a kilencvenes évek közepén is a rendfenntartást vélték a legfontosabbnak: A rend megőrzése a társadalomban olyannyira fontos, hogy többen is amellett érvelnek, hogy ez a rendőr elsődleges feladata. 24 Ebből következett, hogy minden egyéb feladatát a rendfenntartáshoz kellett viszonyítania. Természetesen az erőszak alkalmazása, a bűnözők üldözése nem tűnt el a rendőrség készletéből, de mindez alárendelődött a rendfenntartásnak. A rendőr feladata a demokratikus értékrend megőrzése lett.. Ebből következett az is, hogy a rendőr maga is megváltozott, már más tulajdonságokat és más erényeket vártak el tőle, és ő maga sem akart többé a széles váll, csekély ész skatulyában maradni. Fontossá vált az 21 Korinek László: Bűnözési elméletek Duna Palota és Kiadó, Budapest, o. 22.Goldstein, Herman: Policing Free Society. Ballinger Publishing Company, Cambridge, Massachusetts o. Idézi: Krémer i.m. 11.o 23 Wilson, James:Q.:Varieties of Police Behavior. The Management of Law and Order in Eight Communities. Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts 1973., 4.o. Idézi: Krémer i.m. 15.o 24 Perez, Douglas W.: Common Sense about Police Review. Temple University Press Philadelphia, Idézi: Krémer i.m. 20..o.

17 17 intelligencia, a képzettség és a kulturális különbségek iránti érzékenység. A rendfenntartás képzettebb embereket igényelt: a professzionalizáció szakmunkássá teszi a rendőrt, vélték többen. A járőr, leginkább olyan, mint egy kézműves. Ahogyan a legtöbb mesterségnek, ennek sincsen általánosított, írott ismeretanyaga, sem pedig részletezett viselkedési előírásai röviden, sem elmélete sem szabályai nincsenek, megtanulni is csak a gyakorlatban, az inasévek alatt lehet, nem pedig az akadémián. A rendőrök ezirányú képességeit úgy lehet fejleszteni, ha minél jobban ismerik az általuk felügyelt körzetet és minél jobban részesei annak, akár úgy is, hogy ott élnek. 25 A rendfenntartás időszakában egyre többen, egyre szélesebb témakörben és egyre mélyebben kezdtek foglalkozni a rendőrség tudományos vizsgálatával és arra a megállapításra jutottak, hogy a rendfenntartás modelljének középpontjában a rendőr önállósága, döntési képessége, vagyis diszkrecionális hatalmának felhasználása áll. A rendfenntartás a társadalmi események sokkal szélesebb körét helyezte kontroll alá, mint a bűnözés elleni háború, és a szétmálló közösségi kapcsolatok helyére benyomultak a különböző intézményrendszerek, közöttük a rendőrség. Az előző modellre jellemző paramilitáris szemlélet megváltozott, a rendőrt egyre kevésbé tekintették katonának, akit parancsokkal kell vagy lehet irányítani. A rendőr ennek eredményeként egyre kevésbé hasonlított a katonára, de arra a gyári munkásra sem hasonlított már, akinek az elvégzett munka mennyisége alapján lehet értékelni a teljesítményét. Új mércéket kerestek és találtak a rendőrök munkájának mérésére. Azáltal, hogy a rendfenntartás a bűnözés mellett vagy még inkább az előtt különféle emberi problémákkal, családi viszályokkal és egyebekkel foglalkozott, a szabályozó hatalom olyan területre jutott el a rendőrség segítségével, amely korábban zárva volt előtte, amelyet a személyes kapcsolatok hagyományos rendje, a közösségek szokásai irányítottak A rendőr ahogyan azt egy, a hetvenes évek elején a rendőrök számára készült szociológiatankönyv szerzői vélték akár még a családfő korábbi helyét is átvette. A társadalom ellenőrzési feladatait egykor mindenekelőtt a család, és kiváltképp a családfő végezte A családi vezetés hagyományos patriarchális formája nemzedékről nemzedékre veszít erejéből. A törvények egyre inkább megfosztják a családfőt a kontroll lehetőségétől és azt a bíróságoknak adják át A családfőtől elvett hatalommal egy olyan egyént ruháznak fel, akinek a legritkább esetben van köze azokhoz, akik felett ezt a hatalmat gyakorolja. Ez a 25 Wilson, o., 291.o. Idézi: Krémer i.m. 25.o

18 18 személy manapság a rendőr. 26 Ez az álláspont nyilvánvalóan túlértékeli a rendőr szerepét és lehetőségeit, ugyanakkor jól mutatja, miként foglalja el a közösségek által üresen hagyott pozíciókat a társadalom, amikor arra törekszik és kényszerül, hogy megítélje, mely magatartás deviáns és melyik nem A közösségi rendőrség A hatvanas évek végétől egyre erősödött az a felismerés, hogy akkor lesz hatékony a rendvédelem, ha megváltozik a közösséghez való viszonya, kapcsolatot kell teremteni az emberekkel, azaz vissza kell vezetni a társadalomba. A megújulás érdekében új működési filozófiára van szükség: meg kell teremteni a közösségi rendőrség (Community Policing) modelljét.. Robert R Friedmann ezt így fogalmazta meg: A közösségi rendőrség olyan irányvonal és stratégia, amely a bűnözés kontrolljának eredményesebbé és hatékonyabbá tételét, a bűnözéstől való félelem csökkentését, az életminőség javítását, a rendőri szolgáltatások és a rendőrség elfogadottságának magasabb szintre emelését célozza a közösségi forrásokra építő proaktív működéssel, a bűnözést keletkeztető körülmények megváltoztatása útján. Feltételezi a rendőrség megnövekedett felelősségét, a közösség nagyobb arányú részvételét a döntéshozatalban, továbbá fokozott figyelmet az alapjogok és a polgári szabadságok érvényesülése iránt. 27 ) A közösségi rendőrség, vagyis a community (based) policing, vagy social service to the public, vagyis a szolgáltató modell azokra a virtuális közösségekkel való kapcsolatra épül, melyek a települések, vagy településrészek lokális feltételei között találhatóak. A különféle szolgáltatások már a húszas évek óta jelen voltak az amerikai rendőrség gyakorlatában, de szerepük mellékes maradt. A nyolcvanas évekre a szolgáltatás jelentése gyökeresen megváltozott, és egyre inkább a rendőrség és a lakosság olyan együttműködését jelentette, amelynek következtében a civilek közötti kooperáció is fejlődött. Ennek legjobb bizonyítéka a bejelentett bűncselekmények számának növekedése volt. Ez a rendőrök és a civilek közötti, többnyire informális jellegű partneri kapcsolat, mely azt feltételezi, hogy a rendőrség egymaga nem ellenőrizheti a bűnözést, és hogy az egyes bűncselekmények az adott közösség kevéssé látható problémáira reflektálnak. Ennél fogva a szolgáltató modell törekvése az, hogy a rendőri szolgáltatást 26. Kennedy, Daniel B. -Kennedy, Bruce: Applied Sociology for Police. Charles C. Thomas Publisher, Springfield, Illinois o. Idézi: Krémer i.m. 15.o. 27.Robert R. Friedmann: Community Policing Comparative Perspectives and Prospects. St. Martins Press, New York, Idézi: Korinek i.m. 280.o

19 19 nagyobb mértékben tegye felelőssé a közösségnek, ezt a rendőri politikát a hatalom decentralizálása és a döntési felelősség megosztása jellemzi. 28 A szolgáltatásmodell lényege, hogy a rendőrségnek be kell látnia, nem képes egyedül, a lakosság segítsége, közreműködése nélkül fenntartani a társadalmi békét. Azok az ügyek, melyekkel a rendőr foglalkozik, a szolgáltató szerep keretein belül csak a közösség problémáiként értelmezhetőek. A szolgáltatás tehát csak akkor alakulhat ki, ha a lakosok magukénak ismerik el a létező és keletkező problémákat, csak ekkor jöhet létre a rendőr és a civilek között az a viszony, melyben a rendőrt a közösség olyan tagjának tekintik, aki szolgáltatásként nyújtja nekik problémáik kezelésének eszközrendszerét. 29 A szolgáltatásmodell kialakulását nem az új problémák megjelenése irányítja, a rendőrség nem hatol mélyebbre a társadalomba, mint tette azt a rendfenntartás esetében, és úgy tűnik nem von az ellenőrzése alá újabb területeket. Specializáltabb lesz azonban: azokat a társadalmi csoportokat fiatalokat, öregeket, kisebbségeket, szegényeket, fizikailag és lelkileg sérülteket, valamint hajléktalanokat veszi célba, amelyek a tapasztalatok alapján a konfliktusok kialakulásának, a rend felborításának, vagy egyszerűen a bűnözők tevékenységének célkeresztjében állnak. Ez a korábbiaktól eltérő felfogású és képzettségű rendőröket követel, akik képesek napi, személyes kapcsolatot fenntartani az emberekkel a település azon területén, ahol a munkájukat végzik. Az angolszász országokban a szolgáltatásmodell valószínűleg szoros kapcsolatban áll a települések hagyományos önigazgatásával és önmaguk felett gyakorolt ellenőrzésükkel (self-policing). A szolgáltató rendőrség és munkastílusa mind közelebbi munkakapcsolatba kerül a szociális munkával. Ebben a modellben valóban jelen van a szociális munka szemlélete, még akkor is, ha a rendőr sosem lehet szociális munkás. A szociális munka igyekszik visszavezetni a társadalomba azokat, akik valamilyen ok miatt marginalizálódtak, olyan reménytelen helyzetbe kerültek, mellyel önmaguk nem képesek megbirkózni. A szociális munka intézményrendszere jelentős részben ugyanazokkal az emberekkel foglalkozik, mint ebben a modellben a rendőrség, amely most már nem elszigetel, nem kitaszít, azaz lehetőleg nem szaporítja a társadalmi problémákat, hanem a társadalmi integritás megőrzésén dolgozik. 30 A közösségi rendőrségi modell a XX. század egyik legnagyobb hatású újítása volt, amelyet a világ számos országában próbáltak meghonosítani, több-kevesebb sikerrel. 28.FRIEDMANN, 1992, 169. Idézi: Krémer i.m. 30.o 29 Krémer i.m. 45.o. 30 Krémer u.o.

20 A problémaorientált rendőrség A közösségi rendőrségi munka javítását, továbbfejlesztését célozta meg az amerikai Herman Goldstein a 80-as években végzett kutatásaival és így jutott el a problémaoientált rendőrségi irányzat elméleti kidolgozásához és gyakorlati alkalmazásához. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a két modell bizonyos vonatkozásban átfedi egymást, rokon gyökerű és hasonló célokat tűz ki. Az egyik különbség az, hogy a közösségi rendőrség a társadalomhoz való kötődést hangsúlyozza és helyezi a középpontba, a problémaorientált modell viszont az egész rendőri működést új alapokra kívánja helyezni, azaz meg akarja reformálni. A másik eltérés az, hogy a közbiztonság fenntartása során döntő jelentőségűnek azt tartja, hogy az adatokat nem esetlegesen, hanem szisztematikusan gyűjti, dolgozza fel és áramoltatja vissza. Egyszerűen ezt úgy lehet megfogalmazni, hogy a közösségi rendőrség általában mindig problémaorientált, az utóbbi azonban nem szükségszerűen és nem is minden vonatkozásban közösségi, ugyanis a problémák feltárásában és a megoldás keresésében nem csupán a társadalmi tapasztalatot, hanem a szakértői munkát, a tudományos elemzést is segítségül hívja. A problémaorientált rendőri munka abból indul ki, hogy a közbiztonság védelme során a problémás helyzetek sokféleségével kell foglalkozni és figyelemmel kell lenni azokra a korlátokra is, amelyek között a tevékenységet végezni lehet. Mindezen tényezők tudatában kell törekedni a problémák hatékony és igazságos megoldására és azt is szem előtt kell tartani, hogy közbiztonság védelme emberi magatartásokra való reagálást jelent. Pl. a kabítószerfogyasztás problémája nem elsősorban a drogokban, hanem a hozzájuk kapcsolódó egyes emberi cselekedetekben keresendő, amelyeket vizsgálni és elemezni kell, majd le kell vonni a következtetéseket és vázolni kell a megoldás lehetőségeit is. Ez azonban többnyire már túlmutat a rendőri funkciókon és hatáskörökön, ezért meg kell találni a kapcsolatot és a törvényes eszközöket a megoldásban érintett és azért hatékonyan tenni tudó egyéb tényezők megmozdítására. A problémaorientált rendőrséget tehát az jellemzi, hogy tudja: céljai eléréséhez a jelenléten és a kényszer bevetésén kívül számtalan törényes eszköz alkalmazható. 31 A rendőrség történetében többször is megfigyelhetünk olyan változásokat, melyeket visszafordulásnak tehet tekinteni, a legutóbbi ilyen az ún. zéró tolerancia politikája, amely nagy népszerűségnek örvend egyes politikai körökben, valójában azonban a legrégibb rendőrségi szerepmodell a bűnözés elleni háború felélesztése.

21 A zéró tolerancia A zéró tolerancia elve és rendőrségi gyakorlata a közösségi rendőrség eszmekörében jött létre, de bizonyos kérdésekben azzal szembe is helyezkedett. A modell szerint a leghatározottabban, a törvény teljes szogorával kell felépni a kevésbé súlyos, de a polgárok biztonságérzetét és a közállapotokat rontó magatártásokkal szemben. (falfirkák, prostitúció, agresszív koldulás, bliccelés) Az elmélet kidolgozói és legismertebb képviselõi James Q. Wilson, Richard J. Herrnstein és George L. Kelling amerikai kriminológusok voltak. Koncepciójukban a bûnözõi magatartás többé kevésbé olyan döntési folyamat, amelyben az elkövetõ választása lehetséges következményeit mérlegeli. Leegyszerûsítve: az elkövetõ a tett elkövetésekor egyrészt az elérhetõ profittal, másrészt a lehetséges rizikóval (hogy elfogják és megbüntetik) is számol. A bûnözõi magatartás tehát az elkövetõ személyes és önálló döntése, amely a következmények mérlegelésén nyugszik. 32 A hatékony bûnüldözés a bûnözõi magatartás profitorientáltságának megszüntetését jelenti, melyet szerintük kétféle módon lehet elérni: a büntetési tételek felemelésével és a lebukás valószínûségének növelésével ( érezze, hogy nagy valószínûséggel elfogják és megbüntetik). Ebben az esetben a hivatalos intézményeket (rendõrség) támogatni kell és a társadalmi kontrollt a közösségnek kell végezni. A zéró tolerancia tulajdonképpeni elméleti alapja az ún. Broken Windows Theorie (betört ablakok elmélete), melyet Kelling és Wilson fejlesztették tovább. E szerint az elmélet szerint az általános rendetlenség a lakosság bûnözéstõl való félelmének és a bûnözések számának növekedéséhez vezet. A kettõ közötti összefüggés magyarázata nagyon egyszerû: az elhanyagolt területek látványa az emberekben azt a benyomást kelti, hogy a környezetükben nem érvényesek a normák és senki sem törõdik a közigazgatással. Az emberek alig merészkednek az utcára, növekszik a félelmük, hogy áldozatokká válnak. Az eredmény az egyre csökkenõ társadalmi kontroll és a bûncselekmények emelkedése. A megoldás ezért a társadalmi ellenõrzés és a rendetlenség elleni harc aktivizálódása. A tradicionális kriminológiai elméletek azt vallják, hogy az a nagyon fontos, az az elsõdleges, hogy a normaszegõ magatartás okait ismerjük meg. Mindenek elõtt hatásos bûnmegelõzést kell az okoknál megjelölni, hiszen csak a kiváltó okok birtokában lehet csökkenteni és ellenõrizni a bûnözést. Ezt a hagyományos megközelítési módot oksági 31 Korinek i.m o. 32 Dreher, Günther. - Kunz, Birgit.: A klasszikus kriminológiai iskola reneszánsza. Kriminalistik, 1998./ 6.

22 22 paradigmaként lehet meghatározni. Ebben a paradigmában a bûnözés okai és a bûnmegelõzés központi szerepet játszanak. A zéró tolerancia ezzel szemben határozottan a büntetés mellett áll ki, hiszen abból meg fogja tanulni a tettes és a társadalom is, hogy normasértő magatartás esetén szankciókkal kell eljárni és ezzel figyelmeztetni, hogy a társadalom semmiféle normasértést nem tűr el.. A bûnözés okai - szegénység, iskolázatlanság, munkanélküliség, stressz, stb. - nem olyan fontosak, a való életben ezekkel alig lehet valamit kezdeni, hiszen mind jelen vannak és nem lehet õket egyszerûen megszüntetni A figyelem a megelõzõ stratégiáról az intézkedésre irányul. Szigorú és következetes harcot folytat a bûnözés megjelenési formái ellen. Mindenek elõtt a funkcióját értelmezik másként: a büntetés visszatartó hatásának elfogadására támaszkodik. Röviden és egyszerûen: a büntetésnek a potenciális elkövetõt kell visszatartania. Az irányzat gyakorlati kimunkálója a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején William Bratton, New York-i rendőrfőnök volt, aki a közösségi rendőrségi gyökereket hangsúlyozta, hiszen szerinte intézkedéseiben a törődés, a közös ügyekkel való foglalkozás játszotta a fő szerepet. A bûnözés elleni harcot ill. a rend visszaállítását elõször a New York-i metrónál próbálták ki. Emberei a metrón elkövetett legkisebb bûncselekményt is szigorúan büntették. Bratton hangsúlyozta, hogy a metrónál visszaállított rend pozitív hatásai más területeken is követõkre találtak, hiszen a kemény büntetési tételek leginkább a bagatell bûncselekményekkel vannak szoros összefüggésben. Pl. a metró ellenõrzés során sok illegális fegyvertartót találtak vagy olyan személyekre bukkantak, akik ellen már régen letartóztatás volt érvényben. Bratton már elõre megmondta, hogy a rendõrség tényleges nyomulása (láthatóvá válása) csökkenteni fogja az erõszakos cselekmények számát. Ez a prognózis beigazolódott és a New York-i gyakorlat a bûnelkövetõk elleni harcban exportcikké vált. A zéró toleranciát és az annak megfelelõ rendõrségi fellépést a felszínen egyértelmûen a bûnözés elleni harc eredményeként dicsõítették. A zéró tolerancia koncepciója - mindenek elõtt azzal, hogy New Yorkban sor is került az alkalmazására - nemcsak a széles nyilvánosság elõtt, hanem a szakemberek körében is nagy feltûnést keltett. Lelkesült szószólói és meggyõzõdéses kritikusai között éles vita folyik. A zéró tolerancia az elrettentés hipotézisével összhangban csak egy látható és rövid távú megoldást eredményez. A rendetlenséget nem szabad a bûnözés okának tartani. Ez egy zsákutca, hiszen az igazi okokat elrejti és egyúttal feladja a bûnmegelõzés stratégiáját. Az is hibás lépés, hogy egyértelmûen elfogadják a büntetés visszatartó hatását, amely önmagában is különféle és vitatható eredményeket mutat. A zéró tolerancia modellje talán egy középosztálybeli, elsõ elkövetõnél lehet hatásos, de semmi esetre sem azoknál az embereknél,

23 23 akiket a börtönben eltöltött évek megbélyegeztek és már alig vannak elvárásaik az élettõl. A szakértõk egy része éppen ezért hangsúlyozza, hogy sok, bûnözéssel foglalkozó elmélet a tudósok gondolatvilágát tükrözik és nem a valóságot. Ma már a klasszikus New York-i kísérletet és a zéró toleranciát automatikusan a büntetés visszatartó hatásával köti össze és tûnik ma a leginkább problematikus pontnak. Az elzárás a bûnözést a maga sokféleségében nem tudja megoldani. A zéró toleranciáért síkra szállóknak ezért több figyelmet kell fordítaniuk magára a büntetésre: alternatív büntetéseknek, reszocializációs folyamatoknak és prevenciós megoldásoknak kell nagyobb figyelmet szentelni Az adatfeldolgozás által vezérelt rendőrség A bizonyítékokon alapuló, lényegében a tudományos elvároknak megfelelni szándékozó rendőri működés koncepciója olyan új működési modell, amely széles körben ismertté vált, elterjedt, de alkalmazása nem vált általánossá. Az adatfeldolgozás által vezérelt rendőrségi modell (Intelligence led (driven) Policing) olyan együttműködésen alapuló feladatellátás, aemly az adatok szisztematikus gyűjtését és értékelését összekapcsolja a közösségi rendőrség és a problémorientált rendőrség hosszú évek óta bevált gyakorlatával Az adatgyűjtésnek és feldolgozásnak a közösségi problémák kezelését kell zolgálnia. Az adatok cseréje az egyes szervek között kivételből fő szabállyá kell hogy váljék, az elemzés minőségét pedig képzéssel és egyéb módon javítani kell.. 33 Ez a meghatározás természetesen nem arról szól, hgy teljesen meg kell változtatni a közösségi rendőrség és a problémaorientált rendőrség működési elveit, hanem arról, hogy azokat egyre hatékonyabbá kell tenni. Az adatkezelésen természetesen nem csak a technikai műveleteket kell érteni, hanem a mögöttes, érdemi adatkezelést is. Az adatok nem maradnak/maradhatnak titkosak, ugyanis fő rendeltetésük az, hogy visszajussanak oda, ahol azokat a bűnüldözés és a bűnmegelőzés érdekében fel tudják használni, tehát a civil társadalomba. (visszacsatolás) Az adatfeldolgozás által vezérelt rendőrség kidolgozói és az ilyen működés irányítói fontosnak tartják kiemelni, hogy az intézményesítéssel új dimenziókat és lehetőségeket kapott az elemző munka, különösen a kisebbségi problémák kezelésében. 33 Sherman, Lawrence: Evidence Based Policing. Police Foundation, Wahington D.C , Farrington, David: Evidence Based Policy on Crime and Justice. Third International Inter Disciplinary Evidence-Based Policies and Indicator Systems Conference.CEM Centre Universíty of Durham, United Kingdom, 4-7.July Idézi: Korinek i.m. 287.o.

24 24 Az adatfeldolgozás által vezérelt rendőrség irányzata nem maradt meg az angolszász területek közbiztonságvédelmi rendszerében, hanem az Európai Unió is átvette és alapdokumentuma lett a belügyi és igazságügyi téren megvalósuló együttműködésnek. A 2004-ben elfogadott hágai program célul tűzte ki ennek a modellnek ( hírszerzésre épülő bűnüldözésnek ) uniós szintű megvalósítását. A szociológiai vizsgálatokra is támaszkodó reformok következtében mára mind az amerikai, mind a nyugat-európai rendőrségek nagymértékben átalakultak. A kezdeti, katonai mintát követő szervezeti rendet és struktúrát szinte mindenütt felszámolták, ezzel párhuzamosan a társadalomtól elszigetelt, hatalmi, erőszak-orientált jelleget a helyi társadalommal szoros kapcsolatban álló, szolgáltató jelleg váltotta fel. A képzetlen, csak az erejét használó, alacsony szintű (segéd)munkát végző rendőrből mára egyre inkább sokoldalúan képzett, magasan kvalifikált alkalmazott lett, akit nemcsak anyagilag becsülnek meg, de optimális esetben munkája miatt tisztelnek, és igénylik szolgáltatásait A rendőrség közigazgatási modelljei A közigazgatástan és a szervezéstudomány kategóriái szerint megkülönböztethető a dekoncentrált állami és az önkormányzati rendőrségi modell; a feladat, a hatáskör és a felelősség igazgatási szintek közötti elosztása szempontjából pedig a centralizált és a decentralizált rendvédelmi szervezet. A két fogalompár nem hasonlítható össze. Lehetséges ugyanis elvetni az önkormányzati rendőrség gondolatát, és egyúttal határozottan állást foglalni az erőteljes decentralizáció mellett (ez történt Franciaországban 1991-ben, amikor a megyei szintű rendőrségi szervezetek nagyfokú hatásköri és költségvetési önállóságot kaptak). Ugyanakkor van arra is példa, hogy az önkormányzati rendőrségi szisztéma fenntartásával meghatározott rendőrségi tevékenységeket centralizálnak. (Az FBI megalakulása az USA-ban.) A rendőrség igazgatási modelljei továbbá nem hordoznak önmagukban minősítést sem a hatékonyságra, sem a demokratikus jogállamiság elvárásainak történő megfelelésre. Ha olyan feladatokat központosítanak, amelyek a centrumban jobban végrehajthatóak, akkor ez a lépés növeli a hatékonyságot. Ellenben ha azokat a szolgálati teendőket is a csúcsokról akarják vezényelni, amelyekhez a legfontosabb információk a helyi szinteken állnak rendelkezésre, akkor az ilyen centralizáció bizonyosan csökkenti az effektivitást. 34 Krémer i.m. 40.o.