A környezeti jelentésről és a környezeti jelentés díjról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A környezeti jelentésről és a környezeti jelentés díjról"

Átírás

1 ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK A környezeti jelentésről és a környezeti jelentés díjról Beszámoló a Deloitte & Touche 2003-as környezetvédelmi pályázatának díjkiosztásáról Európában a környezetvédelem az üzleti döntések szerves részévé vált. Ez nem utolsósorban az Európai Unió 1972 óta tartó következetes környezetvédelmi politikájának az eredménye. Magyarország ebbe a folyamatba a 90-es évek derekán kapcsolódott be, a Környezetvédelmi Törvény decemberi elfogadásával. Remélhető, hogy a nem túl távoli jövőben a környezetvédelem súlypontja Magyarországon is áttevődik a deklaráció szférájából a valóságos tettek, az aktív cselekvés irányába. A vállalkozások környezeti teljesítményének mérésére a rendelkezésre álló hatósági eszközökön túlmenően egyedülálló kommunikációs eszköz a környezeti és/vagy fenntarthatósági jelentés. Fontos azt is rögzíteni, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatos információk a legfontosabb közérdekű információk közé tartoznak. Üzleti érdekekre hivatkozással a környezet állapotára vonatkozó információkat, adatokat visszatartani nem lehet. A közérdekű információk közlésének is egyik eszköze lehet a környezeti és/vagy fenntarthatósági jelentés. Környezeti jelentés Magyarországon most kezd elterjedni, a fejlett államokban már megszokott gyakorlat, hogy a jelentősebb vállalkozások éves mérlegbeszámolójuk mellett elkészítik környezeti jelentésüket, amelyet azután mint a pénzügyi mérleget külső független auditorok tanúsítanak. A környezeti jelentés egy vállalat környezettel kapcsolatos teljesítményéről ad számot, amely jelentés többek között kitér a társaság tevékenységének bemutatására, a környezeti politikára, a környezeti stratégiára és célokra, a jelentős környezeti hatásokra, valamint a környezet-

2 védelmi intézkedésekre és az ezekre fordított anyagi és szellemi erőforrások ismertetésére. Az első környezeti jelentés Magyarországon 1997-ben jelent meg. Azóta a kiadott jelentések száma és népszerűsége dinamikusan növekszik a hazai vállalatok között ben megjelentek az első tanúsítások is. Fenntarthatósági jelentés A környezeti jelentés továbbfejlesztésének tekinthető a fenntarthatósági jelentés, amely a vállalat környezeti hatásain túl a fenntartható fejlődés definíciója szerint bemutatja a társadalmi és gazdasági hatásokat is. Fenntarthatósági jelentéseket olyan vállalatok készítenek, amelyek megpróbálják üzletpolitikájuk középpontjába helyezni a fenntartható fejlődés koncepcióját. A fenntarthatósági jelentés tanúsításának szerepe a jelentés hitelességének biztosítása az olvasók, az érdekelt felek számára. Fenntarthatósági jelentések készítésére még nem áll rendelkezésre nemzetközi szabvány. Annak ellenére, hogy számos kezdeményezés tűzte ki célul, hogy meghatározza a fenntarthatósági jelentés irányában támasztandó követelményeket, nem alakult ki még olyan általánosan elfogadott kritériumrendszer, ami minden érdekelt fél számára elfogadható lenne. Véleményünk szerint ezt a szerepet az 1997-ben a CERES (Coalition for Environmentally Responsible Economies) által alapított GRI (Global Reporting Initiative) fogja a közeljövőben betölteni. Az elmúlt évek során kifejlesztett irányelvtervezetek változatait számos érdekcsoport véleményét figyelembe véve fejlesztették tovább. Ezen vélemények alapján a GRI Irányelveket 2002 nyarán véglegesítették és publikálták. Kinek szól a környezeti és/vagy fenntarthatósági jelentés? A környezeti és/vagy fenntarthatósági jelentést a vállalatok saját munkatársaik, valamint a helyi és a szélesebben értelmezett közvélemény számára készítik. A saját dolgozók meggyőzése arról, hogy a vállalat tevékenysége sem a dolgozókat, sem a közvetlen és közvetett környezetet nem veszélyezteti, a legfontosabb célok egyike. A dolgozói bizalom egyrészt növeli a vállalat iránti elkötelezettséget, másrészt hitelesen közvetítheti a helyi lakóközösség számára az adott vállalat környezeti tevékenységével kapcsolatos információkat. A jelentés fontos adatforrás a sajtó számára és a környezetvédelmi civil szervezetek (NGO-k)

3 számára is. Végül, de nem utolsósorban a befektetők, a vevők, a beszállítók és a hatóságok számára is hasznos olvasmány. Környezeti Jelentés Díjak A környezeti jelentés díjak alapításának célja azon vállalatok jutalmazása, amelyek környezeti jelentése magas színvonalú, tükrözi a vállalat elkötelezettségét a környezet védelme iránt, hiteles és megbízható adatokon alapul. A környezeti jelentés díjak népszerűsége egyre nagyobb. A környezeti jelentést készítő vállalatok számára a díj elnyerése a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségük nemzeti, nemzetközi elismerését jelenti. A Deloitte & Touche számos országban nagy szerepet játszott a környezeti jelentés díjak alapításában és a díjak odaítélésében (például az 1997-ben elindított Európai Környezeti Jelentés Díj). Az Európai Környezeti Jelentés Díjra kétévente pályázhatnak azok a vállalatok, amelyek saját országukban díjat nyertek az un. Nemzeti Környezeti Jelentés Díj pályázaton. Az Európai Unió Környezeti Jelentés Díja legutóbbi kiírásában négy kategóriában hirdettek győztest: a legjobb környezeti jelentés, a legjobb fenntarthatósági jelentés, a legjobb első jelentés (azon vállalatok közül, akik elsőként publikáltak ilyet) és a legjobb jelentés a kis- és középvállalatok részéről. Nyilvánvaló, hogy a magyarországi bírálati szempontokat is folyamatosan igazítani kell az uniós elvárásokhoz. A magyarországi Deloitte & Touche alapította meg a Közép-európai Környezeti Jelentés Díjat, amelynek átadására október 4-én került sor Budapesten. A díjra régióbeli vállalatok nyújthatták be jelentésüket, amelyeket egy független szakértőkből álló nemzetközi zsűri értékelt és választotta ki a legjobb jelentéseket. A Deloitte & Touche 2003-as környezetvédelmi pályázatának megosztott első helyezettei a DENSO Gyártó Magyarország Kft. és a Budapesti Erőmű Rt., második helyen a Matáv Rt. végzett. A cég az ún. Zöld Béka díjat 2001-ben alapította azon közép-kelet európai vállalatok számára, amelyek a legjobb környezeti vagy fenntarthatósági jelentést készítették. A díjat mindkét alkalommal egy, a Deloitte & Touche által felkért, de tőle független nemzetközi zsűri ítélte oda. A zsűriben a következő szervezetek képviselői vettek részt: az EBRD környezetvédelmi osztályának munkatársa, a World Business Council for Sustainability Development (WBCSD Üzleti tanács a fenntartható fejlődésért) külső szakértője, a

4 Közép-Európai Egyetem egyik professzora, a Közép-Európai Környezetvédelmi Központ képviselője és egy magyar környezetvédelmi újságíró. A 2003-ban pályázók a következő cégek voltak: Audi Hungaria Motor Kft., Budapesti Erőmű Rt., DENSO Gyártó Magyarország Kft., Fiat GM Powertrain, Opel Magyarország Autóipari Kft., Magyar Posta Rt., Matáv Rt., Magyar Villamos Művek Rt., Pannonplast Műanyagipari Rt. A díj létrehozásával a Deloitte nem titkolt célja egyrészt az, hogy a régió vállalatait felkészítse az EU hasonló pályázatain való részvételre, másrészt pedig, hogy arra ösztönözze a közép-kelet-európai vállalatokat, hogy minél nagyobb számban, tartalmilag és formailag minél igényesebben készítsék el ezt a fontos, a környezetvédelemben elért eredmények kommunikációjára egyedülállóan alkalmas dokumentációt. Egyéb irodalom Matolay R.: A pénz szaga. = Figyelő, 47. k. 36. sz szept p Fodor L.: Milyen környezetjogunk legyen? = Természet Világa, 134. k. 10. sz p Fábián A.: Az ISO szerinti környezetközpontú irányítási rendszerek. = Gép, 54. k. 8. sz p. 34. Wagner Z.: Az Európai Unió törekvései a környezetbarát közlekedés érdekében. = Közlekedéstudományi Szemle, 53. k. 7. sz p Almási M.: A jövedéki törvény harmonizációja olajipari és vegyipari kihatások I. = Magyar Kémikusok Lapja, 58. k. 10. sz p A külügyminiszter 23/2003. (X. 16.) KüM rendelete a katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól. = Magyar Közlöny, 118. sz okt. 16. p Közép-európai műhelymunka a környezetvédelmi törvénykezésről és a felelős gondoskodásról. = Magyar Kémikusok Lapja, 58. k. 9. sz p Keresztényi I.; Isaák Gy.: Kéntartalmú szerves vegyületek biodegradációja, alkalmazási területek a finomítók környezetgazdálkodásában. = MOL Szakmai Tudományos Közlemények, sz. p Mészáros P.: A fenntartható mobilitás a globalizáció kihívásai. = Városi Közlekedés, 43. k. 4. sz p Czéh T.: A kohéziós alap. = Környezetvédelem, 11. k. 4. sz júl. aug. p

5 Kemény A.: A kormány zöld lelkiismerete leszek. = Környezetvédelem, 11. k. 4. sz júl. aug. p Burjánné Botos B.: A fenntartható fejlődés nyomában. = Földrajzi Értesítő, 51. k sz p

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem Globális környezeti problémák és fenntartható fejlődés modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI

Részletesebben

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Hatókör Folyamatos kiterjesztés földrajzi és tartalmi értelemben: Adott helyszíntől

Részletesebben

European Road Transport Research Advisory Council. Európai Közúti Közlekedési Kutatási Tanácsadó Bizottság

European Road Transport Research Advisory Council. Európai Közúti Közlekedési Kutatási Tanácsadó Bizottság European Road Transport Research Advisory Council Európai Közúti Közlekedési Kutatási Tanácsadó Bizottság Háttér EU-irányelvek: Barcelonai, Lisszaboni, Gothenburgi nyilatkozatok Európai Kutatási Tanácsadó

Részletesebben

ISO 14001:2004. Környezetközpontú irányítási rendszer (KIR) és EMAS. A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

ISO 14001:2004. Környezetközpontú irányítási rendszer (KIR) és EMAS. A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. ISO 14001:2004 Környezetközpontú irányítási rendszer (KIR) és EMAS A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. 1 A környezetvédelem szükségessége Használat Termelés Hulladék Kivonás

Részletesebben

XXIII. MAGYAR MINŐSÉG HÉT

XXIII. MAGYAR MINŐSÉG HÉT XXIII. MAGYAR MINŐSÉG HÉT MŰHELYMUNKA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK ÁTALAKÍTÁSA AZ ISO 9001:2015 SZERINT GYAKORLATI FOGÁSOK. TOHL ANDRÁS TECHNIKAI VEZETŐ SGS HUNGÁRIA KFT. NAPIREND Bevezetés, problémák,

Részletesebben

Környezetmenedzsment

Környezetmenedzsment zöld beszerzé s ökocímkék környezetmene dzsment zöld rendezvény Környezetmenedzsment ISO 14001 és EMAS A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatójának kivonata

Részletesebben

A Deloitte 2008-as Középeurópai Környezeti Jelentés Díjának bírálati szempontjai

A Deloitte 2008-as Középeurópai Környezeti Jelentés Díjának bírálati szempontjai A Deloitte 2008-as Középeurópai Környezeti Jelentés Díjának bírálati szempontjai A bírálati szempontok két csoportra oszlanak: Tartalom (50%) Jelentési alapelvek (50%) 1. Tartalom Ez a bírálati szempont

Részletesebben

A Westel Mobil Rt. környezetvédelmi tevékenysége és eredményei

A Westel Mobil Rt. környezetvédelmi tevékenysége és eredményei A Westel Mobil Rt. környezetvédelmi tevékenysége és eredményei Pónya Gábor TQM menedzser (000) 4000 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500 0 124 225 Westel: A piacvezető Előfizetők számának alakulása 363 547

Részletesebben

KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS 04

KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS 04 KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS 04 SZE, KÖRNYEZETMÉRNÖKI TANSZÉK DR. TORMA ANDRÁS AUDI HUNGARIA MOTOR KFT. FELÜLVIZSGÁLAT SZÜKSÉGESSÉGE A RENDELET NEM FELHASZNÁLÓBARÁT NEM ELÉG VONZÓ A SZERVEZETEK SZÁMÁRA

Részletesebben

ÉMI TÜV SÜD. ISO feldolgozása, elvárások. Kakas István KIR-MIR-MEBIR vezető auditor

ÉMI TÜV SÜD. ISO feldolgozása, elvárások. Kakas István KIR-MIR-MEBIR vezető auditor ÉMI TÜV SÜD Az EMI-TÜV SUD Magyarország egyik piacvezető vizsgáló és tanúsító cége, amely magas színvonalú műszaki, minőségügyi és biztonságtechnikai megoldásokat nyújt ügyfeleinek a vizsgálat, ellenőrzés,

Részletesebben

Szomolányi Katalin. Csoport Környezetvédelmi Koordinációs Osztály. VII. Környezetvédelmi kerekasztal-beszélgetés Budapest, 2004. március 30.

Szomolányi Katalin. Csoport Környezetvédelmi Koordinációs Osztály. VII. Környezetvédelmi kerekasztal-beszélgetés Budapest, 2004. március 30. Szomolányi Katalin Csoport Környezetvédelmi Koordinációs Osztály Tartalom Csoport Működés Környezetvédelmi Stratégiai eredmények Csoport Környezetvédelmi Politika Csoport Környezetvédelmi Stratégia Csoport

Részletesebben

A vezetőség felelősségi köre (ISO 9001 és pont)

A vezetőség felelősségi köre (ISO 9001 és pont) 16. A vezetőség felelősségi köre (ISO 9001 és 9004 5. pont) 16.1 A vezetőség elkötelezettsége (ISO 9001 és 9004 5.1. pont) A vezetőség felelősségi körére vonatkozó fejezet a két szabványban szinte azonos

Részletesebben

Az új ISO 14001: 2015 szabvány változásai

Az új ISO 14001: 2015 szabvány változásai Az új ISO 14001: 2015 szabvány változásai Ivanova Galina vezető auditor www.emi-tuv.hu Mi a célja az ISO 14001-nek? Segítség a szervezetek számára, hogy képesek legyenek kezelni a rendszerek és folyamatok

Részletesebben

Felelősségvállalás a pénzügyi szektorban: transzparencia és hitelesség

Felelősségvállalás a pénzügyi szektorban: transzparencia és hitelesség Felelősségvállalás a pénzügyi szektorban: transzparencia és hitelesség Konferencia a lakossági pénzügyek egyes kérdéseiről MeH - PSZÁF 2007. május 22. Braun Róbert egyetemi docens, Corvinus Egyetem ügyvezető,

Részletesebben

A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben

A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben Gion Gábor, Deloitte vezérigazgató Balatonalmádi, 2012. szeptember 6. Könyvvizsgálói szakma kilátásai A jelen és jövő kihívásai Az auditált

Részletesebben

NYOMONKÖVETÉSI RENDSZEREK TANÚSÍTÁSA

NYOMONKÖVETÉSI RENDSZEREK TANÚSÍTÁSA NYOMONKÖVETÉSI RENDSZEREK TANÚSÍTÁSA Tanúsítás, hitelesítés és audit Bárczi István, SGS Hungária Kft. MIRŐL LESZ SZÓ? SGS-ről (nem sok) Fogalmakról Tanúsítható nyomon követési rendszerről Új lehetőség

Részletesebben

Aktualitások a minőségirányításban

Aktualitások a minőségirányításban BUSINESS ASSURANCE Aktualitások a minőségirányításban Auditok változásai ZRUPKÓ János 1 SAFER, SMARTER, GREENER Új távlatok Biztosítani, hogy a minőségirányítás többet jelentsen egy tanúsításnál és amely

Részletesebben

ISO 14000-es szabványrendszer

ISO 14000-es szabványrendszer ISO 14000-es szabványrendszer Szabvány Jele Hazai jelzet Szabvány címe ISO 14001 MSZ EN ISO 14001:2005 Környezetközpontú irányítási rendszerek. Követelmények és alkalmazási irányelvek ISO 14004 MSZ EN

Részletesebben

Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés

Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés 2012.04.26. ÉMI-TÜV SÜD Kft. 1 7 May 2012 Az RTG Vállalati Felelősség Tanácsadó Kft. és az ISO 26000

Részletesebben

Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, június Fenntartható termelés és fogyasztás

Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, június Fenntartható termelés és fogyasztás Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, 2012. június 13-14. Fenntartható termelés és fogyasztás Szuppinger Péter Kállay Tamás szakértők Regionális Környezetvédelmi Központ Regional Environmental

Részletesebben

Amit a zöld beszerzésről tudni kell. Bevezetés. Varga Katalin Energiaklub Budapest, 2013. december 11.

Amit a zöld beszerzésről tudni kell. Bevezetés. Varga Katalin Energiaklub Budapest, 2013. december 11. Amit a zöld beszerzésről tudni kell Bevezetés Varga Katalin Energiaklub Budapest, 2013. december 11. Tartalom Az Energiaklubról A zöld beszerzés definíciója A zöld beszerzés előnyei Buy Smart+ projekt

Részletesebben

Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához

Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához avagy amiről a módszertanok nem írnak dr. Prónay Gábor 6. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum 2003. április 10. AZ ELŐADÁS CÉLJA

Részletesebben

Zöld beszerzés a Buy Smart+ projekt tapasztalatai

Zöld beszerzés a Buy Smart+ projekt tapasztalatai Zöld beszerzés a Buy Smart+ projekt tapasztalatai Budapest, 2013. november 26. A Kbt. 2013. július 1-jei változásai nyomán felmerült egyes jogértelmezési kérdések konferencia Varga Katalin, Energiaklub

Részletesebben

ISO 9001:2015 ÉS ISO 14001:2015 FELKÉSZÜLT A VÁLTOZÁSOKRA? Move Forward with Confidence

ISO 9001:2015 ÉS ISO 14001:2015 FELKÉSZÜLT A VÁLTOZÁSOKRA? Move Forward with Confidence ISO 9001:2015 ÉS ISO 14001:2015 FELKÉSZÜLT A VÁLTOZÁSOKRA? Move Forward with Confidence MI AZ, AMI ÚJ AZ ISO 9001:2015-BEN ÉS AZ ISO 14001:2015-BEN? ÜZLETORIENTÁLTABB KULCSSZAVAK VEZETŐI KÉPESSÉG ÉS ELKÖTELEZETTSÉG

Részletesebben

Vállalatok társadalmi felelıssége

Vállalatok társadalmi felelıssége Vállalatok felelıssége Matolay Réka Budapesti Corvinus Egyetem E tantárgy 1. Közelítésmódok és eszközök (2008. szeptember 20.) Matolay Réka 2. Értelmezés a fenntarthatóság bázisán (2008. október 4.) Tóth

Részletesebben

2. 3. Az ISO 26000 kialakulása. Minden kontinensen jelen vagyunk. ISO 26000 A stratégia eszköze

2. 3. Az ISO 26000 kialakulása. Minden kontinensen jelen vagyunk. ISO 26000 A stratégia eszköze Minden kontinensen jelen vagyunk 17.000 munkatárs, 500 telephely, 62 országban Világszerte Partnereink szolgálatában! ISO 26000 A stratégia eszköze Vezérelvünk a felelősség és a bizalom CSR jelentések

Részletesebben

Minőség és minőségirányítás. 3. ISO 9000:2015 és ISO 9001:2015

Minőség és minőségirányítás. 3. ISO 9000:2015 és ISO 9001:2015 3. ISO 9000:2015 és ISO 9001:2015 1 ZH jegyzetek 2 2 3. ISO 9000:2015 ISO 9000 Minőségirányítási rendszerek. Alapok és szótár alapvető fontosságú hátteret biztosít a nemzetközi szabványnak a megfelelő

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban

Részletesebben

2. Mi az EMVFE? Hol kezdjük? - CSR iránytű 2014. 02. 08. 3. Mi a CSR Mátrix? 4. Mítoszok a csr-ról? 6. Mi a CSR? 2014.02.10. Mi van a név mögött?

2. Mi az EMVFE? Hol kezdjük? - CSR iránytű 2014. 02. 08. 3. Mi a CSR Mátrix? 4. Mítoszok a csr-ról? 6. Mi a CSR? 2014.02.10. Mi van a név mögött? 2. Mi az EMVFE? Hol kezdjük? - CSR iránytű 2014. 02. 08. Mi van a név mögött? Miértek Célok és eszközök Mi tettünk eddig? Miért érdemes hozzánk csatlakozni? www.hungariancsr.org 3. Mi a CSR Mátrix? Kik

Részletesebben

Képzés leírása. Képzés megnevezése: Integrált belső auditor (MSZ EN ISO 9001, MSZ EN ISO 14001) Jelentkezés

Képzés leírása. Képzés megnevezése: Integrált belső auditor (MSZ EN ISO 9001, MSZ EN ISO 14001) Jelentkezés Képzés megnevezése: Integrált belső auditor (MSZ EN ISO 9001, MSZ EN ISO 14001) Jelentkezés Mi a képzés célja és mik az előnyei? A résztvevő a képzés után - megfelelő képesítést szerez az MSZ EN ISO 9001,

Részletesebben

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai

Részletesebben

Buy Smart+ A zöld beszerzés előnyei

Buy Smart+ A zöld beszerzés előnyei Buy Smart+ A zöld beszerzés előnyei Budapest, 2013. október 30. Zöld beszerzés villásreggeli Varga Katalin, Energiaklub Tartalom Az Energiaklubról A zöld beszerzés definíciója A zöld beszerzés előnyei

Részletesebben

Könczey Réka, KvVMFI III. EMAS-Kerekasztal, Budapest

Könczey Réka, KvVMFI III. EMAS-Kerekasztal, Budapest Az ÚMFT eszközei, lehetőségei az EMAS terjedésében Könczey Réka, KvVMFI III. EMAS-Kerekasztal, 2009.05.29 Budapest ÚMFT forrásai Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) beruházási jellegű fejlesztések

Részletesebben

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ. 2015. január 23. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ. 2015. január 23. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2015. január 23. 2015 9 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2015. évre irányadó közbeszerzési

Részletesebben

HOGYAN FOGJA BEFOLYÁSOLNI A HULLADÉK SORSÁT AZ ÚJ ISO SZABVÁNY ÉLETCIKLUS SZEMLÉLETE?

HOGYAN FOGJA BEFOLYÁSOLNI A HULLADÉK SORSÁT AZ ÚJ ISO SZABVÁNY ÉLETCIKLUS SZEMLÉLETE? HOGYAN FOGJA BEFOLYÁSOLNI A HULLADÉK SORSÁT AZ ÚJ ISO 14001 SZABVÁNY ÉLETCIKLUS SZEMLÉLETE? Bárczi István a Fenntarthatósági Divízió vezetője 2014. szeptember 23. A KÖRNYEZETIRÁNYÍTÁSI RENDSZER ÚJABB KAPCSOLÓDÁSI

Részletesebben

SZIJÁRTÓ ÁGNES DRS PROJEKTFINANSZÍROZÁSI KONFERENCIA NOVEMBER 12. BUDAPEST

SZIJÁRTÓ ÁGNES DRS PROJEKTFINANSZÍROZÁSI KONFERENCIA NOVEMBER 12. BUDAPEST SZIJÁRTÓ ÁGNES DRS PROJEKTFINANSZÍROZÁSI KONFERENCIA 2018. NOVEMBER 12. BUDAPEST ELŐADÁS TARTALMA I. MI A LIFE PROGRAM? II. KIK ÉS HOGYAN PÁLYÁZHATNAK? III. MILYEN PROJEKTTÉMÁKRA LEHET PÁLYÁZNI? IV. MI

Részletesebben

Ökocímkék. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatójának kivonata

Ökocímkék. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatójának kivonata zöld beszerzé s ökocímkék környezetmene dzsment zöld rendezvény Ökocímkék A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatójának kivonata Hogyan bizonyítható egy vállalat

Részletesebben

11170/17 ol/eo 1 DGG1B

11170/17 ol/eo 1 DGG1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11170/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EF 162 ECOFIN 638 UEM 230 SURE 29 A Tanács következtetései

Részletesebben

Vállalati honlapok és jelentések átláthatósága

Vállalati honlapok és jelentések átláthatósága Vállalati honlapok és jelentések átláthatósága Alexa Noémi Közép-európai Egyetem Etikus vállalati megjelenés és kommunikáció Hungarian Business Leaders Forum 2016. május 27. Internetes felületek Honlap

Részletesebben

KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS 03

KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS 03 KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS 03 SZE, KÖRNYEZETMÉRNÖKI TANSZÉK DR. TORMA ANDRÁS AUDI HUNGARIA MOTOR KFT. KMR RENDSZEREK KIALAKULÁSA 2/100 KMR RENDSZEREK KIALAKULÁSA KIALAKULÁSUK HÁTTERE SÚLYOSBODÓ KÖRNYEZETI

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben

CSR Hungary Díj 2015. - pályázati útmutató. w ww. cs rhun gary. e u

CSR Hungary Díj 2015. - pályázati útmutató. w ww. cs rhun gary. e u CSR Hungary Díj 2015 - pályázati útmutató w ww. cs rhun gary. e u TARTALOM 1. A mérhető felelősség útján... 3 2. Információk, adatok a CSR Hungary Díj 2015-höz... 2.1 Infografika az eddigi pályázók adatai

Részletesebben

ISO News. Budapest, 2009 11 10. Thomas Szabo 2009-11-10-1 -

ISO News. Budapest, 2009 11 10. Thomas Szabo 2009-11-10-1 - ISO News Budapest, 2009 11 10 Thomas Szabo 2009-11-10-1 - Néhány téma ISO 9001 a jövő ISO 14001 a jövő Ágazat- és aspektus specifikus irányítási rendszerek (IR) Energia-menedzsment Vészhelyzeti felkészültség

Részletesebben

Smart City Tudásbázis

Smart City Tudásbázis Smart City Tudásbázis Projektpartner: Vezető partner és további projektpartnerek: TINA VIENNA (Vezető partner) Esetleg Bécs város kollégái és üzlettársai a kiválasztott tématerületeken Potenciális projektpartnerek

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság)

Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság) A fenntarthatóságot segítő regionális támogatási rendszer jelene és jövője ÉMOP - jelen ROP ÁPU Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság) A környezeti fenntarthatóság érvényesítése A környezeti

Részletesebben

CSRH Díj pályázati útmutató

CSRH Díj pályázati útmutató CSRH Díj 2016 - pályázati útmutató w ww. cs rhun gary. e u TARTALOM 1. A mérhető felelősség útján... 3 2. Információk, adatok a CSR Hungary Díj 2016-hoz... 4 2.1 Infografika az eddigi pályázók adatai

Részletesebben

Matáv Csoport. fenntarthatósági megközelítése

Matáv Csoport. fenntarthatósági megközelítése A Matáv Csoport fenntarthatósági megközelítése 1 Matáv Csoport Környezetvédelmi Koordinációs Osztály Amiről előadásunkban szólunk... A Matáv Csoport teljesítménye a fenntarthatóság tükrében A Matáv Csoport

Részletesebben

Az ISO-szabványok 3.1 Az ISO minőségügyi szabványai 3.2 Az ISO 9000 szabványsorozat elemei

Az ISO-szabványok 3.1 Az ISO minőségügyi szabványai 3.2 Az ISO 9000 szabványsorozat elemei 3. Az ISO-szabványok 3.1 Az ISO minőségügyi szabványai A minőségügyi szabványokat az ISO egyik bizottsága, az ISO/TC 176 alkotta, ez a bizottság végzi, a továbbfejlesztés munkáját is. A szabványsorozat

Részletesebben

M OL-csoport Beszállítói Fórum

M OL-csoport Beszállítói Fórum M OL-csoport Beszállítói Fórum 2003. március 27. BESZÁLLÍTÓI FÓRUM 2003. március 27. 1. SZAKMAI SZEKCIÓ Beruházás, Erdős karbantartás, P éterné dr., MOL indirekt és segédanyagok, EBK és kútmunkálatok,

Részletesebben

Szövetség az Italoskartonért és a Környezetvédelemért (The Alliance for Beverage Cartons & the Environment)

Szövetség az Italoskartonért és a Környezetvédelemért (The Alliance for Beverage Cartons & the Environment) Szövetség az Italoskartonért és a Környezetvédelemért (The Alliance for Beverage Cartons & the Environment) - Az italoskarton gyűjtés és újrahasznosítás európai perspektívája Katarina Molin Főigazgató

Részletesebben

Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára

Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára A program célja Szeretnénk ismételten felhívni a figyelmét az Európai Bizottság által

Részletesebben

A Natura 2000 hálózat jelene, és szerepe az EU 2020-ig szóló biológiai sokféleség stratégiájában

A Natura 2000 hálózat jelene, és szerepe az EU 2020-ig szóló biológiai sokféleség stratégiájában A Natura 2000 hálózat jelene, és szerepe az EU 2020-ig szóló biológiai sokféleség stratégiájában Demeter András, tanácsadó Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóság, Brüsszel A biológiai sokféleség

Részletesebben

0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés

0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés 0. Nem technikai összefoglaló Bevezetés A KÖZÉP-EURÓPA 2020 (OP CE 2020) egy európai területi együttműködési program. Az EU/2001/42 SEA irányelv értelmében az OP CE 2020 programozási folyamat részeként

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban az Európai

Részletesebben

TájGazda. országos eredetvédelmi és tanúsított tájjellegű hagyományos gazdálkodási program és tanúsító védjegy BIZTOSAN JÓ!

TájGazda. országos eredetvédelmi és tanúsított tájjellegű hagyományos gazdálkodási program és tanúsító védjegy BIZTOSAN JÓ! TájGazda országos eredetvédelmi és tanúsított tájjellegű hagyományos gazdálkodási program és tanúsító védjegy A 2013ban létrehozott TájGazda termelési rendszer tartalmazza: A részletes tájegységi teljes

Részletesebben

LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok

LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok IV. LIFE Klímapolitikai Tréning 2017. február 16. Kovács Barbara LIFE Éghajlat-politika alprogram Nemzeti kapcsolattartó I. A LIFE program

Részletesebben

Az igazságügy-miniszter. rendelete

Az igazságügy-miniszter. rendelete Az igazságügy-miniszter /2006. ( ) IM rendelete a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról A közbeszerzésekről szóló 2003. évi

Részletesebben

Dr. Bodzási Balázs Tanszékvezető BCE Gazdasági Jogi Tanszék

Dr. Bodzási Balázs Tanszékvezető BCE Gazdasági Jogi Tanszék Dr. Bodzási Balázs Tanszékvezető BCE Gazdasági Jogi Tanszék balazs.bodzasi@uni-corvinus.hu Szabályozási háttér A nyilvánosan működő, tőzsdei részvénytársaságok tipikusan nagyméretű, nemzetgazdasági vagy

Részletesebben

Az EU közbeszerzési politikájának

Az EU közbeszerzési politikájának Az EU közbeszerzési politikájának modernizálása Az Egységes piaci intézkedéscsomag elkötelezettsége "Átdolgozott és modernizált közbeszerzési jogi keretek, melyeknek célja, hogy alátámasszák egy olyan

Részletesebben

A Magyar Telekom legutóbbi fenntarthatósági eredményei

A Magyar Telekom legutóbbi fenntarthatósági eredményei A Magyar Telekom legutóbbi fenntarthatósági eredményei Szomolányi Katalin Vállalati Fenntarthatósági Osztály, osztályvezető 2009.06.25. 1 Tartalom 1. Vállalati fenntarthatóság 2. Magyar Telekom gyakorlat

Részletesebben

K1742 Integrált irányítási rendszerek felügyelete, tanúsítása ( időszakra, mint audit ciklusra vonatkoztatva)

K1742 Integrált irányítási rendszerek felügyelete, tanúsítása ( időszakra, mint audit ciklusra vonatkoztatva) K1742 Integrált irányítási rendszerek felügyelete, tanúsítása (2017-2019. időszakra, mint audit ciklusra vonatkoztatva) Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/38 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés

Részletesebben

Képzés leírása. Képzés megnevezése: Integrált belső auditor (MSZ EN ISO 9001, MSZ EN ISO 14001, OHSAS 18001) Jelentkezés

Képzés leírása. Képzés megnevezése: Integrált belső auditor (MSZ EN ISO 9001, MSZ EN ISO 14001, OHSAS 18001) Jelentkezés Képzés megnevezése: Integrált belső auditor (MSZ EN ISO 9001, MSZ EN ISO 14001, OHSAS 18001) Jelentkezés A résztvevő a képzés után - megfelelő képesítést szerez MSZ EN ISO 9001, MSZ EN ISO 14001, OHSAS

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. Környezetgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. Környezetgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. Környezetgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Környezetvédelmi akcióprogramok az Európai Unióban (1-5. akcióprogramok)

Részletesebben

20 éves az EU Margaréta, az Európai Unió ökocímkéje

20 éves az EU Margaréta, az Európai Unió ökocímkéje 20 éves az EU Margaréta, az Európai Unió ökocímkéje A cikk a www.ecolabel.eu honlapon megjelenő News Alert January alapján készült. 20 éves az EU ökocímke Az Európai Uniós címke 20. évfordulójának tiszteletére,

Részletesebben

ISO Minőségirányítási rendszerek. Útmutató a működés fejlesztéséhez

ISO Minőségirányítási rendszerek. Útmutató a működés fejlesztéséhez Minőségirányítási rendszerek. Útmutató a működés fejlesztéséhez 2 a folyamatszemléletű megközelítés alkalmazását segíti elő az érdekelt felek megelégedettségének növelése céljából kiemeli a következő szempontok

Részletesebben

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI SIKA EGY VILÁGSZINTŰ BESZÁLLÍTÓ ALAPELVEI ÉS HAGYOMÁNYAI Több mint 100 évvel ezelőtt a jövőbe látó feltaláló, Kaspar Winkler megalapította Svájcban a Sikát, mely mára sikeres

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

Európai Unió Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa. 2, rue Mercier, 2985 Luxembourg, Luxemburg Fax:

Európai Unió Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa. 2, rue Mercier, 2985 Luxembourg, Luxemburg Fax: Európai Unió Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, 2985 Luxembourg, Luxemburg +352 29 29 42 670 ojs@publications.europa.eu Információ és online formanyomtatványok: http://simap.europa.eu

Részletesebben

A Magyar EU elnökség a halászatban, a Közös Halászati Politika változásának lehetséges hatásai a haltermelésre

A Magyar EU elnökség a halászatban, a Közös Halászati Politika változásának lehetséges hatásai a haltermelésre A Magyar EU elnökség a halászatban, a Közös Halászati Politika változásának lehetséges hatásai a haltermelésre Bardócz Tamás halászati osztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Az előadás tartalma: Magyar

Részletesebben

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:

Részletesebben

Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2

Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2 Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes

Részletesebben

Új, egységes minőségi keretrendszer bevezetése a magyar hivatalos statisztikában

Új, egységes minőségi keretrendszer bevezetése a magyar hivatalos statisztikában Új, egységes minőségi keretrendszer bevezetése a magyar hivatalos statisztikában Előadó: Dr. Kárpáti József Magyar Regionális Tudományi Társaság Vándorgyűlése 2017. 10. 20. e-mail: jozsef.karpati@ksh.hu

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről

EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 2015/0009(COD) 6.3.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről a Költségvetési Bizottság és a Gazdasági

Részletesebben

A környezetbarát közbeszerzés jogi lehetőségei. Dr. Kovács László jogi tanácsadó Közbeszerzések Tanácsa

A környezetbarát közbeszerzés jogi lehetőségei. Dr. Kovács László jogi tanácsadó Közbeszerzések Tanácsa A környezetbarát közbeszerzés jogi lehetőségei Dr. Kovács László jogi tanácsadó Közbeszerzések Tanácsa A zöld közbeszerzés jogi feltételei az Unióban 1997. Európai Unió elkötelezte magát a fenntartható

Részletesebben

3. Az Ajánlások 1.3.2. pontjához Az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság üléseiről jegyzőkönyv készült, és határozataik dokumentálásra kerültek.

3. Az Ajánlások 1.3.2. pontjához Az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság üléseiről jegyzőkönyv készült, és határozataik dokumentálásra kerültek. kojhigjyh MŰANYAGIPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1225 Budapest, Nagytétényi út 216. Tel.: (1) 207-1936, 207-1928 Fax: (1) 207-1525 E-mail: pplast@plast.datanet.hu www.pannonplast.hu NYILATKOZAT a vállalatirányítási

Részletesebben

Wallace S. Broecker: Felelősségünk terhe. 1997.április

Wallace S. Broecker: Felelősségünk terhe. 1997.április Kék bolygónk a legkritikusabbnak ígérkező évszázadba lép. Mindeddig bolygónkat a természeti erők kormányozták 4,5 milliárd éven át. Ha tetszik, ha nem, bolygónk fenntartása kezünkbe hull, és sajnos mi

Részletesebben

ZÖLD PÉNZÜGYEK DÍJ ZÖLD PÉNZÜGYEK DÍJ PÁLYÁZATI KIÍRÁS március 8.

ZÖLD PÉNZÜGYEK DÍJ ZÖLD PÉNZÜGYEK DÍJ PÁLYÁZATI KIÍRÁS március 8. ZÖLD PÉNZÜGYEK DÍJ ZÖLD PÉNZÜGYEK DÍJ PÁLYÁZAT KÍRÁS 2019. március 8. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több kategóriában pályázatot hirdet a 2019. évi Zöld Pénzügyek díjak elnyerésére az általa felügyelt pénzügyi

Részletesebben

AZ EMAS BEVEZETÉSE ÉS TAPASZTALATOK MAGYARORSZÁGON

AZ EMAS BEVEZETÉSE ÉS TAPASZTALATOK MAGYARORSZÁGON AZ EMAS BEVEZETÉSE ÉS TAPASZTALATOK MAGYARORSZÁGON Nyári Eszter Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 2007. október 10-11. 11. AZ EMAS EU önkéntes rendszere alapja: 761/2001

Részletesebben

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ január Budapest, Riadó utca Budapest, Pf

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ január Budapest, Riadó utca Budapest, Pf ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2017. január 13. 2017. 6. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2017. január 1-jétől irányadó

Részletesebben

LXVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM október 17. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 10. S z á m T á r g y O l d a l.

LXVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM október 17. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 10. S z á m T á r g y O l d a l. LXVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2017. október 17. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 10. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény Pályázati felhívás Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért

Részletesebben

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Németh Mónika Miniszterelnökség Nemzetközi Főosztály 1 2012 Partnerségi

Részletesebben

A PROGRAMÉRTÉKELÉS SZEREPE A KOHÉZIÓS POLITIKÁBAN

A PROGRAMÉRTÉKELÉS SZEREPE A KOHÉZIÓS POLITIKÁBAN A PROGRAMÉRTÉKELÉS SZEREPE A KOHÉZIÓS POLITIKÁBAN MARJÁNOVITY ANNA OSZTÁLYVEZETŐ MONITORING ÉS ÉRTÉKELÉSI FŐOSZTÁLY ÚJ MŰKÖDÉSI MECHANIZMUS AZ ÉRTÉKELÉS HELYE Programozás Stratégia Monitoring és értékelés

Részletesebben

Smart grid Hugary konferencia ENERGIATUDATOSSÁG AZ ÖNKORMÁNYZATOKBANNYZATOKBAN

Smart grid Hugary konferencia ENERGIATUDATOSSÁG AZ ÖNKORMÁNYZATOKBANNYZATOKBAN Smart grid Hugary konferencia ENERGIATUDATOSSÁG AZ ÖNKORMÁNYZATOKBANNYZATOKBAN 2006 NOVEMBER 30 Budapest Quirin Andrásné, Bp III.ker. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat EU-referens, projektvezető Fenntartható

Részletesebben

KOCKÁZATSZEMLÉLETŰ AUDIT: MIÉRT ÉRDEKLI A TANÚSÍTÓT (IS) A BETEGKOCKÁZAT?

KOCKÁZATSZEMLÉLETŰ AUDIT: MIÉRT ÉRDEKLI A TANÚSÍTÓT (IS) A BETEGKOCKÁZAT? KOCKÁZATSZEMLÉLETŰ AUDIT: MIÉRT ÉRDEKLI A TANÚSÍTÓT (IS) A BETEGKOCKÁZAT? Becskeházi-Tar Judit, SGS Egészségügyi team Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok, 2014. MÁJUS 21-23. Piac vezető és újító Ellenőrzés,

Részletesebben

Bevezető kérdés. Mitől felelős egy vállalat, egy vállalkozás? Mi jut eszükbe, ha meghallják a felelős vállalat kifejezést? 2013.09.23.

Bevezető kérdés. Mitől felelős egy vállalat, egy vállalkozás? Mi jut eszükbe, ha meghallják a felelős vállalat kifejezést? 2013.09.23. Mitől felelős egy vállalat, egy vállalkozás? dr. Győri Zsuzsanna KÖVET Egyesület 2013. szeptember 19. Bevezető kérdés Mi jut eszükbe, ha meghallják a felelős vállalat kifejezést? 1 Felelősség a közjóért

Részletesebben

Út az ITIL-e00n át az ISO/IEC 20000-ig Fujitsu Siemens Computers Kft.

Út az ITIL-e00n át az ISO/IEC 20000-ig Fujitsu Siemens Computers Kft. Út az ITIL-e00n át az ISO/IEC 20000-ig Fujitsu Siemens Computers Kft. Nádas Bence - Menedzselt szolgáltatások vezető, Fujitsu Siemens Computers Kft. 2009. március 18. Vállalatunk A Fujitsu Siemens Computers

Részletesebben

Minőségbiztosítás dr. Petőcz Mária

Minőségbiztosítás dr. Petőcz Mária Minőségbiztosítás dr. Petőcz Mária Építési folyamat 1 J O G S Z A B Á LY O K N E M Z E T I S Z A B VÁ N Y O K SZAKMAI ÉS VÁLLALATI SZABVÁNYKIADVÁNYOK A műszaki szabályozás szintjei és hierarchiája HAZAI

Részletesebben

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 129. 2015. 2015. november 11. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 129. 2015. 2015. november 11. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt. ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2015. november 11. 2015. 129. i t 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu hk A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2015. november

Részletesebben

VÉGREHAJTÁSRÓL SZÓLÓ KORMÁNYRENDELET

VÉGREHAJTÁSRÓL SZÓLÓ KORMÁNYRENDELET Az Energetikai Szakreferensi szolgáltatás jogszabályi környezete ENERGIAHATÉKONYSÁGI TÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSRÓL SZÓLÓ KORMÁNYRENDELET MEKH RENDELET Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Terv Nemzeti Épületenergetikai

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. IV. Greennovációs Nagydíj. Szakmai partner:

VERSENYKIÍRÁS. IV. Greennovációs Nagydíj. Szakmai partner: VERSENYKIÍRÁS IV. Greennovációs Nagydíj Szakmai partner: IV. Greennovációs Nagydíj 01 VERSENYFELHÍVÁS IV. GREENNOVÁCIÓS NAGYDÍJ Greennovációs Nagydíj - A környezettudatosabb gazdaságért. A fejlett gazdaságban

Részletesebben

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ március Budapest, Riadó utca Budapest, Pf

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ március Budapest, Riadó utca Budapest, Pf ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2016. március 2. 2016. 26. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének módosított tájékoztatója a 2016. január

Részletesebben

A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből Dr. Baranovszky György

A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből Dr. Baranovszky György A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből Dr. Baranovszky György Budapest, 2014. december 4. Mi alapján ítél a fogyasztó? - Szempontok A hétköznapokban nyert saját tapasztalatok. A média, mint hírforrás

Részletesebben

Magyar Tájdíj - Eredmények és feladatok A végrehajtási folyamat előre haladásának összefoglalása

Magyar Tájdíj - Eredmények és feladatok A végrehajtási folyamat előre haladásának összefoglalása Magyar Tájdíj - Eredmények és feladatok A végrehajtási folyamat előre haladásának összefoglalása Kincses Krisztina, az Európai Táj Egyezmény nemzeti kapcsolattartója FM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/90-1/2015/I Üi.: Tóth Ferenc Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Best of Makó turisztikai pályázat kiírása

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ ELJÁRÁS

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ ELJÁRÁS Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Készítette: Dr. Traiber-Harth Ibolya minőségirányítási igazgató 2014.04.30. Felülvizsgálta, aktualizálta:... Hegedüs Zsuzsanna mb. operatív vezető 2016.02.21. Jóváhagyta:...

Részletesebben

Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN. Szervezők:

Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN. Szervezők: Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN Szervezők: 250 kiállító 10 különböző ország 10.000 látogató Mit kínál az AutomotiveHungary? 1 A

Részletesebben

MŰHELYMUNKA. ISO 9001 kockázatmenedzsment

MŰHELYMUNKA. ISO 9001 kockázatmenedzsment MŰHELYMUNKA ISO 9001 kockázatmenedzsment 1 Bemutatkozó Jászapátiné Tömösközy Virág Benke Ágnes MOL Nyrt, DS Minőségügy üzleti támogatás szakértők 120 magyarországi Fresh Corner töltőállomáson naponta több

Részletesebben

LIFE Az éghajlatváltozás mérséklése LIFE - Climate Change Mitigation

LIFE Az éghajlatváltozás mérséklése LIFE - Climate Change Mitigation LIFE Az éghajlatváltozás mérséklése LIFE - Climate Change Mitigation Dr. Toldi Ottó K+F tanácsadó, klímapolitikai referens Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Klímapolitikai Főosztály I. LIFE Klímapolitikai

Részletesebben