Magyar Tájdíj - Eredmények és feladatok A végrehajtási folyamat előre haladásának összefoglalása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyar Tájdíj - Eredmények és feladatok A végrehajtási folyamat előre haladásának összefoglalása"

Átírás

1 Magyar Tájdíj - Eredmények és feladatok A végrehajtási folyamat előre haladásának összefoglalása Kincses Krisztina, az Európai Táj Egyezmény nemzeti kapcsolattartója FM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály 10 éves az Európai Táj Egyezményt kihirdető törvény Műhelybeszélgetés és a Táji örökségünk megőrzéséért kiállítás megnyitója az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalában Budapest, V. kerület, Nádor utca 22., Korczak terem október 3.

2 Az Európa Tanács Európai Táj Egyezményének szellemisége Siena, Palazzo Publico Ambroggio Lorenzetti ( ): L'Allegoria ed Effetti del Buono e del Cattivo Governo Kongresszus Az Európa Tanács Európai Táj Egyezménye (a Miniszteri Bizottság július 19- én fogadta el és Firenzében október 20-án nyitotta meg aláírásra) A Tájegyezmény fókuszában az ember áll, az emberi jóllét, amelynek területi dimenziója a táj.

3 Az Európa Tanács Táj Díja Az Európa Tanács Európai Táj Egyezményének egyik kiemelkedő programja. Olyan megtisztelő kitüntetés, amely a helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint a társadalmi szervezetek az Európai Táj Egyezmény szellemiségének jegyében a táj fenntartható tervezése, kezelése és/vagy védelme területén végzett kiemelkedő munkáját, teljesítményét ismeri el. Elnyeréséhez nem elég a tájért végzett példaértékű, a fenntarthatóság jegyében végzett munka, azt is bizonyítani és dokumentálni kell, hogy a tevékenységet végző a demokrácia eszközeit is példamutató módon alkalmazza, a társadalmi bevonás programjában a kezdetektől fogva jelen van.

4 Magyar Tájdíj A Magyar Tájdíj az Európa Tanács Táj Díja mintájára létrehozott díj. A díj odaítélése pályázat útján történik. A pályázat egyik célja az, hogy a nemzetközi megmérettetésben minden alkalommal az arra legérdemesebb és legesélyesebb pályázat vehessen részt hazánk képviseletében. Éppen ezért a pályázat feltételrendszere úgy került kialakításra, hogy a Magyar Tájdíj pályázat győztese megfeleljen a nemzetközi elvárásoknak. PÁLYÁZHATNAK települési és megyei önkormányzatok, önkormányzati társulások társadalmi szervezetek

5 Eredmények kétévente nemzeti szintű pályázat, mind az 5 eddigi ciklusban: pályázat kiírása és a győztes pályamű felterjesztése változatos pályázati programok ciklusonként bővülő vándorkiállítás és kapcsolódó kiadvány 2012: a Magyar Tájdíj megalapítása évi nemzetközi zsűriben magyar nem-kormányzati szakértő (Dr. Mőcsényi Mihány) 2016: hazánk volt házigazdája az Európai Táj Egyezmény 17. nemzetközi műhelykonferenciájának és az Európa Tanács Táj Díja 4. pályázati forduló díjátadó ünnepségének évi nemzetközi zsűribe magyar szakértőt delegált a CDCPP 2017: megtörtént a pályázati űrlap megújítása az egyszerűsítés jegyében, a megújított nemzetközi űrlap kérdéseivel szinkronban (közzététel februárban várható)

6 Nemzetközi sikerek Mesés Hetés Zöldút Mintaprogram az egyedi tájértékek kataszterezésére és tényleges védelmére, egy határon átívelő térségi zöldút létrehozásának keretében címen beadott pályázat alapján kidolgozott Borderless cooperation of local communities for the landscape heritage of Fabulous Hetés című magyar pályázat. A Vasfüggöny Út Egyesület, a Zöldutak Módszertani Egyesület Bödeháza, Gáborjánháza, Szijártóháza, Zalaszombatfa önkormányzata Genterovci Göntérháza, Kamovci Kámaháza, Radmožanci Radamos, Žitkovci Zsitkóc, Mostje Hídvég és Banuta Bánuta települések helyhatósága együttesen 2015-ben elnyerte az Európa Tanács Táj Díját.

7 Hazai kihívások Elkötelezettségünk: a Magyar Tájdíj pályázati rendszer hatékony és átütő erejű gondozása, az Európai Táj Egyezmény Nemzeti Koordinációs Munkacsoport működtetése; Nagy kihívást jelent a magyar pályázati rendszere nézve, hogy kevés azon szervezetek száma, amelyek tevékenységének fő fókuszában a táj áll és fenntarthatóság jegyében felelősen, a védelem, kezelés vagy tervezés eszközeivel tesz érte. Hozzájárulás a táj ügyéhez: A Táj Nemzetközi Napja október 20. További motiváció szükséges Segítségnyújtás a pályázóknak a dokumentáció tartalmi összeállításában pl. a megyei önkormányzatoknak küldött tájékoztatás útján a termeszetvedelem.hu oldalon Segítségnyújtás a pályázóknak a pályázat adminisztrációjában pl.: videómelléklet készítése Várjuk szíves javaslataikat a Magyar Tájdíj vonzóbbá tételére!

8 Magyar Tájdíj Felhívás várható időpontja: február Pályázat benyújtásának várható határideje: június vége Mottó: Kevesebb kérdés, több hivatkozható fotó A pályázat benyújtásának tartalmi és formai követelményei, többek között a nemzetközi kérdőívből a szinkron megteremtésére átvett kérdések már elérhetőek Nemzetközi sikerre az a pályázó számíthat, aki több évre visszamenőleg, pályázati tevékenységének kezdetétől jól dokumentálja az érintettek bevonását, a társadalom széleskörű részvételét, a Tájegyezmény szellemiségének megfelelést.

9 Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

Táj és Demokrácia Az Európa Tanács Európai Táj Egyezményének aktuális hazai és nemzetközi feladatai

Táj és Demokrácia Az Európa Tanács Európai Táj Egyezményének aktuális hazai és nemzetközi feladatai Táj és Demokrácia Az Európa Tanács Európai Táj Egyezményének aktuális hazai és nemzetközi feladatai Kincses Krisztina, az Európai Táj Egyezmény nemzeti kapcsolattartója FM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi

Részletesebben

Az Európai Táj Egyezményből adódó hazai feladatok és eddigi eredmények

Az Európai Táj Egyezményből adódó hazai feladatok és eddigi eredmények Az Európai Táj Egyezményből adódó hazai feladatok és eddigi eredmények Dr. Rácz András, helyettes államtitkár az Európai Táj Egyezmény Nemzeti Koordinációs Munkacsoport elnöke 10 éves az Európai Táj Egyezményt

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium együttműködésben az Oktatási és Kulturális Minisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre 2010

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre 2010 P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre 2010 A Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Belügyminisztérium által létrehozott Európai

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S a Magyar Tájdíj elnyerésére és az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre 2012

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S a Magyar Tájdíj elnyerésére és az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre 2012 P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S a Magyar Tájdíj elnyerésére és az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre 2012 A természetvédelemért felelős miniszter egyetértésben a kultúráért felelős miniszterrel,

Részletesebben

Mesés Hetés és a közösségi média. Kultúra, turizmus és digitalizáció

Mesés Hetés és a közösségi média. Kultúra, turizmus és digitalizáció Mesés Hetés és a közösségi média Kultúra, turizmus és digitalizáció Zöldutak A zöldutak olyan, többfunkciós útvonalak, melyeket a gyalog, lovon, kerékpáron, illetve más motormentes módon közlekedő vagy

Részletesebben

Borderless co-operation of local communities for the landscape heritage of Fabulous Hetés

Borderless co-operation of local communities for the landscape heritage of Fabulous Hetés Borderless co-operation of local communities for the landscape heritage of Fabulous Hetés Mrs Krisztina KINCSES, National Representative of the European Landscape Convention, and Mrs Andrea BEDŐ, Representative

Részletesebben

Az Európai Táj Egyezmény és a 'vidéki táj'

Az Európai Táj Egyezmény és a 'vidéki táj' Az Európai Táj Egyezmény és a 'vidéki táj' Kincses Krisztina Árgay Zoltán Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Műemléki Világnap A VIDÉK TÁJI ÖRÖKSÉGE c. konferencia 2019. április 25., Ozora Tematika

Részletesebben

Magyar Ta jdí j Pa lya zat

Magyar Ta jdí j Pa lya zat Magyar Ta jdí j Pa lya zat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Magyar Tájdíj (2019) elnyerésére és az Európa Tanács Táj Díjára (2019) történő felterjesztésre A természetvédelemért felelős miniszter egyetértésben a kulturális

Részletesebben

A Nemzeti Tájstratégia végrehajtása felkért hozzászólás a tájmonitoring jelenlegi helyzetéről

A Nemzeti Tájstratégia végrehajtása felkért hozzászólás a tájmonitoring jelenlegi helyzetéről A Nemzeti Tájstratégia végrehajtása felkért hozzászólás a tájmonitoring jelenlegi helyzetéről Kincses Krisztina főtanácsos az Európai Táj Egyezmény nemzeti kapcsolattartója Műhelybeszélgetés és kiállítás

Részletesebben

TÁJI ÖRÖKSÉGÜNK MEGŐRZÉSÉÉRT Az Európai Táj Egyezmény hazai megvalósítása

TÁJI ÖRÖKSÉGÜNK MEGŐRZÉSÉÉRT Az Európai Táj Egyezmény hazai megvalósítása 2015 TÁJI ÖRÖKSÉGÜNK MEGŐRZÉSÉÉRT Az Európai Táj Egyezmény hazai megvalósítása www.termeszetvedelem.hu/tajegyezmeny Tisztelt Olvasó! A táj gazdagsága kifogyhatatlan. Nem ér véget a látóhatár szélén, ott,

Részletesebben

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme Magyar Tájdíj: Eredmények és feladatok Az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre kiírt nemzeti szintű pályázatok győztes programjainak bemutatása Viszló Levente, vezérigazgató, Pro Vértes Természetvédelmi

Részletesebben

LXVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM február 9. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 2. S z á m T á r g y O l d a l.

LXVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM február 9. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 2. S z á m T á r g y O l d a l. LXVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2018. február 9. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 2. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény Pályázati felhívás a Magyar Tájdíj (2019) elnyerésére és

Részletesebben

Közösség, táj-érték, vidék és turizmus Zöldutak Magyarországon

Közösség, táj-érték, vidék és turizmus Zöldutak Magyarországon Közösség, táj-érték, vidék és turizmus Zöldutak Magyarországon Budai Krisztina ZöldutakMódszertani Egyesület Greenways Nemzetközi háttér USA-ból induló mozgalom: Rekreáció, mozgás, egészség. Zöldút tervezés

Részletesebben

LXVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM október 17. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 10. S z á m T á r g y O l d a l.

LXVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM október 17. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 10. S z á m T á r g y O l d a l. LXVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2017. október 17. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 10. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény Pályázati felhívás Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért

Részletesebben

A TÁJKARAKTER PROJEKTELEM NEMZETKÖZI ÉS HAZAI SZAKPOLITIKAI KERETE

A TÁJKARAKTER PROJEKTELEM NEMZETKÖZI ÉS HAZAI SZAKPOLITIKAI KERETE ...hogy élni tudjunk a természet adta lehetőségekkel A TÁJKARAKTER PROJEKTELEM NEMZETKÖZI ÉS HAZAI SZAKPOLITIKAI KERETE Természeti és táji értékek táji léptékű megőrzésének stratégiai megalapozása szakmai

Részletesebben

ZÖLDINFRASTRUKTÚRA A TERMÉSZETVÉDELEM ORSZÁGOS PROGRAMJÁBAN

ZÖLDINFRASTRUKTÚRA A TERMÉSZETVÉDELEM ORSZÁGOS PROGRAMJÁBAN KEHOP-4.3.0-15-2016-00001 A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását megalapozó stratégiai

Részletesebben

A Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy program a földrajzi árujelzők előiskolája

A Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy program a földrajzi árujelzők előiskolája A Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy program a földrajzi árujelzők előiskolája PALLÓNÉ DR. KISÉRDI IMOLA osztályvezető, a HÍR BB elnöke FM Eredetvédelmi Főosztály EREDETVÉDELMI FÓRUM 2016. november

Részletesebben

A NAKVI szerepe a Tanyafejlesztési Programokban

A NAKVI szerepe a Tanyafejlesztési Programokban A NAKVI szerepe a Tanyafejlesztési Programokban Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató NAKVI Tanyák és aprófalvak Magyarországon Budapest, 2014. 12. 16. Amiről szó lesz 1. A NAKVI feladatairól 2. Tanyafejlesztési

Részletesebben

Az IKSZT-k szerepe a vidékfejlesztésben

Az IKSZT-k szerepe a vidékfejlesztésben Az IKSZT-k szerepe a vidékfejlesztésben Dr. Eperjesi Tamás főigazgató-helyettes, NAKVI A TÖBBCÉLÚ KÖZÖSSÉGI TEREK FEJLESZTÉSE PROGRAM II. ORSZÁGOS SZAKMAI KONFERENCIA Lakitelek, 2015. május 20. Tanyafejlesztés

Részletesebben

Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25.

Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Zöldturizmus MTZrt.: UNWTO szerint az ökoturizmus a turizmus minden olyan formája, amelyben a turista fő motivációja a

Részletesebben

Az Európai Táj Egyezmény végrehajtásának helyzete nemzetközi kitekintés és hazai helyzet

Az Európai Táj Egyezmény végrehajtásának helyzete nemzetközi kitekintés és hazai helyzet Az Európai Táj Egyezmény végrehajtásának helyzete nemzetközi kitekintés és hazai helyzet Dr. Kiss Gábor KVvM Tájvédelmi és Ökoturisztikai Osztály Az Európai Táj Egyezmény - történeti közelítés 2000. október

Részletesebben

EURÓPA A POLGÁROKÉRT

EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az

Részletesebben

ADATLAP. A program címe (max. 200 karakter) A program helyszíne

ADATLAP. A program címe (max. 200 karakter) A program helyszíne ADATLAP Kérjük, hogy az adatlapot hiánytalanul töltse ki! A kitöltött pályázati űrlapot nyomtatott formában (1 példányban) és elektronikusan (2 példány CD-n / DVD-n, mindkét adathordozón az űrlapot word

Részletesebben

Többcélú közösségi terek szerepe a vidékfejlesztésben, az IKSZT-k és LEADER HACS-ok együttműködési lehetőségei

Többcélú közösségi terek szerepe a vidékfejlesztésben, az IKSZT-k és LEADER HACS-ok együttműködési lehetőségei Többcélú közösségi terek szerepe a vidékfejlesztésben, az IKSZT-k és LEADER HACS-ok együttműködési lehetőségei Eperjesi Tamás 2015. Szeptember 3. Hatvan Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési

Részletesebben

Közösség, vidék és turizmus Zöldutak Magyarországon

Közösség, vidék és turizmus Zöldutak Magyarországon Közösség, vidék és turizmus Zöldutak Magyarországon Budai Krisztina Zöldutak Módszertani Egyesület 2015. november 6. Greenways Nemzetközi háttér USA-ból induló mozgalom: Rekreáció, mozgás, egészség. Zöldút

Részletesebben

Környezeti nevelés, szemléletformálás a Pannontáj-Sokoró Natúrparkban

Környezeti nevelés, szemléletformálás a Pannontáj-Sokoró Natúrparkban Környezeti nevelés, szemléletformálás a Pannontáj-Sokoró Natúrparkban Székely Rita Pannontáj- Sokoró Natúrpark munkaszervezet vezetője Magyar Natúrpark Szövetség alelnöke A natúrpark múltja Sokoró Ökológiai

Részletesebben

Nemzeti Tájstratégia Balczó Bertalan főosztályvezető Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Nemzeti Tájstratégia Balczó Bertalan főosztályvezető Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Nemzeti Tájstratégia 2017-2026 Balczó Bertalan főosztályvezető Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály 10 éves az Európai Táj Egyezményt kihirdető törvény Műhelybeszélgetés és a Táji örökségünk megőrzéséért

Részletesebben

NEMZETI PARKI TERMÉK VÉDJEGY a helyi terméknek lelke van. Kissné Dóczy Emília VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

NEMZETI PARKI TERMÉK VÉDJEGY a helyi terméknek lelke van. Kissné Dóczy Emília VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály NEMZETI PARKI TERMÉK VÉDJEGY a helyi terméknek lelke van Kissné Dóczy Emília VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály VÉDJEGY CÉLJA A Nemzeti Parki Termék védjegy célja, hogy támogassa a helyi termelőket,

Részletesebben

CIVIL CSELEKVÉSI TERV 2016.

CIVIL CSELEKVÉSI TERV 2016. 2. számú melléklet CIVIL CSELEKVÉSI TERV 2016. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a 25/2013 (I. 31.) Kgy. sz. határozatával elfogadta Szombathely Megyei Jogú Város Civil Koncepcióját, valamint felkérte

Részletesebben

Balaton-felvidéki Kultúrtáj világörökségi várományos helyszín aktuális feladatairól

Balaton-felvidéki Kultúrtáj világörökségi várományos helyszín aktuális feladatairól Balaton-felvidéki Kultúrtáj világörökségi várományos helyszín aktuális feladatairól Sándor Péter A Balaton Világörökségéért Alapítvány Siófok, 2015. szeptember 18. Áttekintés Előzmények Világörökségi törvény

Részletesebben

Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja. Információs Napok, február

Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja. Információs Napok, február Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja Információs Napok, 2009. február Projekt bemutatása Háttér Projekt célja Pályázók köre Értékelés szakmai szempontjai Értékelés eljárásrendje

Részletesebben

Nemzeti Tájstratégia

Nemzeti Tájstratégia Nemzeti Tájstratégia 2017-2026 Pádárné Dr. Török Éva, osztályvezető AM - Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Műhelybeszélgetés és kiállítás megnyitó a Táj Nemzetközi Napja alkalmából Alapvető Jogok Biztosa

Részletesebben

Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat kiírási rendszere

Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat kiírási rendszere Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat kiírási rendszere A, a magyar projektmenedzsment szervezetek által létrehozott közösség, amely évente a Projektmenedzsment világnapján ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjat adományoz.

Részletesebben

P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2015 cím elnyerésére

P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2015 cím elnyerésére P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2015 cím elnyerésére A Földművelésügyi Minisztérium (FM) Környezetügyért felelős Helyettes Államtitkársága, a Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2014/2015-ös tanévre. Q.E.D. Bajzások a Bajzásokért tanulmányi ösztöndíjra

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2014/2015-ös tanévre. Q.E.D. Bajzások a Bajzásokért tanulmányi ösztöndíjra PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2014/2015-ös tanévre Q.E.D. Bajzások a Bajzásokért tanulmányi ösztöndíjra A Q.E.D. Bajzások a Bajzásokért alapítvány pályázatot hirdet tanulmányi ösztöndíjra az alábbiak szerint: 1.

Részletesebben

32/2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról /2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról

32/2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról /2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról 1 von 5 19.02.2014 12:55 32/2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról 2013.08.10 4 32/2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII.

Részletesebben

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. március 23-ai ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Európa Kulturális Fővárosa 2023" című pályázaton való elindulás megerősítésére, valamint

Részletesebben

KEHOP HELYI KLÍMASTRATÉGIÁK KIDOLGOZÁSA, VALAMINT A KLÍMATUDATOSSÁGOT ERŐSÍTŐ SZEMLÉLETFORMÁLÁS

KEHOP HELYI KLÍMASTRATÉGIÁK KIDOLGOZÁSA, VALAMINT A KLÍMATUDATOSSÁGOT ERŐSÍTŐ SZEMLÉLETFORMÁLÁS KEHOP-1.2.1. HELYI KLÍMASTRATÉGIÁK KIDOLGOZÁSA, VALAMINT A KLÍMATUDATOSSÁGOT ERŐSÍTŐ SZEMLÉLETFORMÁLÁS KEHOP 1. prioritás Klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás A társadalom klímaváltozással kapcsolatos

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ Ülés időpontja: a Képviselő-testület 2013. június 25-i ülésére Előterjesztés tárgya: Javaslat Vecsés Város Önkormányzatának részvételére az ÁROP-3.A.2-2013 kódszámú, Szervezetfejlesztés

Részletesebben

A nemzeti minőségrendszerek jelentősége a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy példáján

A nemzeti minőségrendszerek jelentősége a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy példáján A nemzeti minőségrendszerek jelentősége a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy példáján PALLÓNÉ DR. KISÉRDI IMOLA osztályvezető, a HÍR BB elnöke FM Eredetvédelmi Főosztály Szakmai Fórum 2016. szeptember

Részletesebben

MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK?

MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK? Összhang a tájban MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK? A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 Kiss Gábor Tervszerű fejlesztés széleskörű együttműködéssel 2013. október Négyoldalú együttműködési

Részletesebben

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla Az ÉV Projektmenedzsere Díj kiírási rendszere A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, a magyar projektmenedzsment szervezetek által létrehozott közösség, amely évente a Projektmenedzsment világnapján Év

Részletesebben

A Legfőbb Ügyészség. Környezeti Fenntarthatósági. Szabályzata

A Legfőbb Ügyészség. Környezeti Fenntarthatósági. Szabályzata Laskai Ede A Legfőbb Ügyészség Környezeti Fenntarthatósági a A fenntartható fejlődés és az átláthatóság parancsa A fenntartható fejlődés célja: olyan fejlődés, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu Sokféleképpen válhat az egyénbôl egyéniség. A díj A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) felhívással fordul a vállalatokhoz,

Részletesebben

LIFE Természet és biodiverzitás Többéves munkaprogram újdonságai

LIFE Természet és biodiverzitás Többéves munkaprogram újdonságai LIFE Természet és biodiverzitás - 2018-2020 Többéves munkaprogram újdonságai Bokor Veronika FM Természetmegőrzési Főosztály LIFE Pályázói igények szerinti tréning, 2018. február 20. LIFE 2018-2020 meghatározó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról

Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról Arnóczi Rozália tanácsos Vidékfejlesztési Főosztály 2011. február 16. Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról A főbb probléma

Részletesebben

Tájkarakter-védelem és az Európai Táj Egyezmény. Dr. Kiss Gábor Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Tájkarakter-védelem és az Európai Táj Egyezmény. Dr. Kiss Gábor Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Tájkarakter-védelem és az Európai Táj Egyezmény Dr. Kiss Gábor Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Tájkarakter-védelem jogi közelítés A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény gondoskodni

Részletesebben

CSRH Díj pályázati útmutató

CSRH Díj pályázati útmutató CSRH Díj 2016 - pályázati útmutató w ww. cs rhun gary. e u TARTALOM 1. A mérhető felelősség útján... 3 2. Információk, adatok a CSR Hungary Díj 2016-hoz... 4 2.1 Infografika az eddigi pályázók adatai

Részletesebben

P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2013 cím elnyerésére

P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2013 cím elnyerésére P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2013 cím elnyerésére A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága, a Nemzetgazdasági

Részletesebben

KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ

KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ Program Pályázat megnevezése (magyar) Pályázat megnevezése (angol) Pályázat kódja Erasmus+ Európai szakpolitikai kísérletek az oktatás, a képzés és az ifjúságpolitika

Részletesebben

A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai

A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai Pallóné Dr. Kisérdi Imola osztályvezető HÍR BB elnök FM Eredetvédelmi Főosztály OMÉK - HÍR Gála 2015. szeptember 24. Védjegyek

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN Selmeczi Zoltán FŐOSZTÁLYVEZETŐ SALGÓTARJÁNI PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONT OKTATÁSI HIVATAL PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK MIÉRT ÉPPEN A POK-ok? A nemzeti

Részletesebben

Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj

Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara az EFOP-3.6.2-16-2017 azonosító számú, Az intelligens fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai:

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan 2013. 07. 19. Kapcsolattartó: Saád Tamás E-mail: saad.tamas@aam.hu

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: hatályos: 2015.08.18 - A legalább

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban

Részletesebben

MUVÉSZETI PÁLYÁZATI KIÍRÁS

MUVÉSZETI PÁLYÁZATI KIÍRÁS MUVÉSZETI PÁLYÁZATI KIÍRÁS VÁCI DUNAKANYAR SZÍNHÁZ MEGBÍZÁSÁBÓL (2600 VÁC, DR. CSÁNYI LÁSZLÓ KRT. 58.) A VÁCI DUNA PARTON, A VÉNÉGY FESZTIVÁL ÉS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ TERÜLETÉN A FESZTIVÁL IDEJÉRE ELHELYEZENDO

Részletesebben

EMLÉKHELYEK ÉS AZ EURÓPAI ÖRÖKSÉG CÍM

EMLÉKHELYEK ÉS AZ EURÓPAI ÖRÖKSÉG CÍM EMLÉKHELYEK ÉS AZ EURÓPAI ÖRÖKSÉG CÍM LEHETŐSÉGEK AZ EURÓPAI UNIÓS FELLÉPÉSRE BUDAPEST, 2014.09.05. BENKŐNÉ KISS ZSUZSANNA FŐOSZTÁLYVEZETŐ, MINISZTERELNÖKSÉG Az Európai Örökség cím felhívja a figyelmet

Részletesebben

Földművelésügyi Minisztérium FÖLD Napja kitüntetési ünnepség 2015. április 23. hétfő 11.00 óra FM Darányi Ignác Terem

Földművelésügyi Minisztérium FÖLD Napja kitüntetési ünnepség 2015. április 23. hétfő 11.00 óra FM Darányi Ignác Terem Földművelésügyi Minisztérium FÖLD Napja kitüntetési ünnepség 2015. április 23. hétfő 11.00 óra FM Darányi Ignác Terem Dr. Fazekas Sándor miniszter úr a Föld Napja alkalmából PRO NATURA DÍJAT adományoz

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2011. évi Észak-magyarországi Regionális INNOVÁCIÓS DÍJ elnyerésére A NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség, az Északmagyarországi Regionális Fejlesztési, valamint

Részletesebben

KREATÍV EURÓPA ( ) Kultúra alprogram. Pályázati felhívás:

KREATÍV EURÓPA ( ) Kultúra alprogram. Pályázati felhívás: KREATÍV EURÓPA (2014 2020) Kultúra alprogram Pályázati felhívás: Pályázati felhívás EACEA 35/2017: A kulturális örökség 2018-as európai évéhez kapcsolódó európai együttműködési projektek támogatása FIGYELMEZTETÉS:

Részletesebben

Magyarország- Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013. Az eddigi eredmények

Magyarország- Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013. Az eddigi eredmények Magyarország- Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Az eddigi eredmények A jogosult programterület A program EU támogatása 1. prioritás - Fenntartható környezet és turizmus 2. prioritás

Részletesebben

LIFE Természet és biodiverzitás - hagyományos pályázatok benyújtásával kapcsolatos újdonságok

LIFE Természet és biodiverzitás - hagyományos pályázatok benyújtásával kapcsolatos újdonságok LIFE Természet és biodiverzitás - hagyományos pályázatok benyújtásával kapcsolatos újdonságok Bokor Veronika FM Természetmegőrzési Főosztály IV. Természetvédelmi tréning 2018. május 15. A projektbenyújtási

Részletesebben

A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál

A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál Nemzeti Kulturális Alap célja A nemzeti és az egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének,

Részletesebben

Európai Unió Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa. 2, rue Mercier, 2985 Luxembourg, Luxemburg Fax:

Európai Unió Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa. 2, rue Mercier, 2985 Luxembourg, Luxemburg Fax: Európai Unió Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, 2985 Luxembourg, Luxemburg +352 29 29 42 670 ojs@publications.europa.eu Információ és online formanyomtatványok: http://simap.europa.eu

Részletesebben

Forrásteremtés, Forrásszervezés. Civilek és az Önkéntesség

Forrásteremtés, Forrásszervezés. Civilek és az Önkéntesség Forrásteremtés, Forrásszervezés Civilek és az Önkéntesség Ifjúsági civil szervezetek forrásteremtési lehetőségei Alapfogalmak o Forrásteremtés vagy forrásszervezés o Projekt o Projektmenedzsment o Civil

Részletesebben

PROJEKT ADATLAP. a Környezet és Energia Operatív Program

PROJEKT ADATLAP. a Környezet és Energia Operatív Program PROJEKT ADATLAP a Környezet és Energia Operatív Program Stratégiai tervezés és projekt előkészítés a 2014-2020. tervezési időszakra c. pályázati felhívásához Kódszám: KEOP 7.9.0/12/A Érvényes: 2012. november.-től

Részletesebben

A jó gyakorlatok szociológiája

A jó gyakorlatok szociológiája A jó gyakorlatok szociológiája Bevált gyakorlatok és kudarcos példák felhasználása a vidéki felzárkózáspolitika szakmai támogatásában Az MRTT XV. Vándorgyűlése Dualitások a regionális tudományban Mosonmagyaróvár,

Részletesebben

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós

Részletesebben

A köznevelési intézmények projektjei a megvalósításhoz kapcsolódó feladatok és tapasztalatok a fenntartóváltást követően

A köznevelési intézmények projektjei a megvalósításhoz kapcsolódó feladatok és tapasztalatok a fenntartóváltást követően A köznevelési intézmények projektjei a megvalósításhoz kapcsolódó feladatok és tapasztalatok a fenntartóváltást követően Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Klebelsberg

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A legalább 12 hónapja betöltetlen

Részletesebben

A évi LIFE természetvédelmi témájú pályázati felhívások ismertetése

A évi LIFE természetvédelmi témájú pályázati felhívások ismertetése A 2018. évi LIFE természetvédelmi témájú pályázati felhívások ismertetése Bokor Veronika FM Természetmegőrzési Főosztály LIFE Infonap, Dobogókő 2018. május 10. LIFE 2018-2020 meghatározó dokumentumok LIFE

Részletesebben

Az országos koncepció és a Pannontáj-Sokoró Natúrpark kapcsolódási pontjai. Székely Rita elnök Pannontáj-Sokoró Közhasznú Egyesület

Az országos koncepció és a Pannontáj-Sokoró Natúrpark kapcsolódási pontjai. Székely Rita elnök Pannontáj-Sokoró Közhasznú Egyesület Az országos koncepció és a Pannontáj-Sokoró Natúrpark kapcsolódási pontjai Székely Rita elnök Pannontáj-Sokoró Közhasznú Egyesület A natúrpark múltja - Sokoró Ökológiai Park Alapítvány kezdeményezése Enyingi

Részletesebben

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Hatókör Folyamatos kiterjesztés földrajzi és tartalmi értelemben: Adott helyszíntől

Részletesebben

UGRÓDESZKA 2017 TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ PROGRAM

UGRÓDESZKA 2017 TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ PROGRAM UGRÓDESZKA 2017 TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ PROGRAM Miről lesz szó? Célcsoport Pályázat célja Mit értünk társadalmi vállalkozás alatt? Miért érdemes pályázni? Szervezeti formára vonatkozó előírások

Részletesebben

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Pályázati kiírás Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Szobor elhelyezése: Győrújbarát, Baráthegy, Barátság park (Pannónia Barátság park) 1. Kiíró: CIG Pannónia EMABIT

Részletesebben

HR INNOVÁTOR DÍJ. Rendhagyó HR és menedzsment gyakorlatok a szervezeti és társadalmi értékteremtés szolgálatában

HR INNOVÁTOR DÍJ. Rendhagyó HR és menedzsment gyakorlatok a szervezeti és társadalmi értékteremtés szolgálatában HR INNOVÁTOR DÍJ Rendhagyó HR és menedzsment gyakorlatok a szervezeti és társadalmi értékteremtés szolgálatában Pályázati kiírás és útmutató 2015. június Humán Szakemberek Országos Szövetsége Tartalomjegyzék

Részletesebben

Stipendium Hungaricum

Stipendium Hungaricum Stipendium Hungaricum Pályázatíró szeminárium 2015. április 13. Dobos Gábor, csoportvezető Témák Jogszabályváltozás A program tervezett menetrendje Pályázati feltételek Pályázati űrlap Bírálati szempontrendszer

Részletesebben

Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága. Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával. Mintaértékű gyakorlatok

Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága. Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával. Mintaértékű gyakorlatok Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával Mintaértékű gyakorlatok a napilapok, hetilapok, folyóiratok középiskolai felhasználásának

Részletesebben

1. célterület. Célterület neve: "Zöldút" fejlesztése

1. célterület. Célterület neve: Zöldút fejlesztése 1. célterület Célterület neve: "Zöldút" fejlesztése Vonatkozó HPME azonosítója 670a01 Célterület azonosítója 1018192 Jogcím Közösségi célú fejlesztés UMVP intézkedés Életminőség/diverzifikáció Célterület

Részletesebben

Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, és

Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, és Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium Budapest, 2015.07.29. és 2015.08.05. A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása

Részletesebben

SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS A KÖZÖTTI FEJLESZTÉSI IDŐSZAKBAN

SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS A KÖZÖTTI FEJLESZTÉSI IDŐSZAKBAN SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS A 2014-2020 KÖZÖTTI FEJLESZTÉSI IDŐSZAKBAN SZAKMAI KERETEK Tanuljunk a korábbi 2007-13-as periódus problémáiból (aszinkronitás a támogatások, tevékenységek között,

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1 a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996. (IV. 1.) rendelet módosításáról Óbuda-Békásmegyer

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.. MNVH. megyei területi felelős 2015. szeptember Az MNVH célja, feladatai Az MNVH célja: Az MNVH feladata a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba

Részletesebben

NEM támogatható! Film és audiovizuális!

NEM támogatható! Film és audiovizuális! Kultúra Program információs nap 2011 Együttműködési projektek - 1.1 terület - 1.2.1 terület Kultúra Program: célok Kulturális szereplők transznacionális mobilitása Kulturális javak mobilitása Kultúrák

Részletesebben

NATÚRPARKOK MAGYARORSZÁGON

NATÚRPARKOK MAGYARORSZÁGON NATÚRPARKOK MAGYARORSZÁGON Jogi szabályozási háttér Pádárné Dr. Török Éva osztályvezető Földművelésügyi Minisztérium Tájvédelmi, Barlangvédelmi és Ökoturisztikai Osztály MI A NATÚRPARK? Natúrpark (Tvt):

Részletesebben

KÉPZŐI FELHÍVÁS. Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése

KÉPZŐI FELHÍVÁS. Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése Kiíró NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda és a Konszenzus Alapítvány Budapesti Szervezete Határidő 2013. február

Részletesebben

Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában

Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főtitkár Virágzó Vidékünk Európa Nap Kecskemét 2014. Május 16. Az MNVH feladata Uniós jogszabály alapján minden tagállam létrehozza

Részletesebben

LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok

LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok IV. LIFE Klímapolitikai Tréning 2017. február 16. Kovács Barbara LIFE Éghajlat-politika alprogram Nemzeti kapcsolattartó I. A LIFE program

Részletesebben

Belső eljárásrend Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelem fejlesztés OHKT-nak való megfelelősége megállapítására vonatkozóan

Belső eljárásrend Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelem fejlesztés OHKT-nak való megfelelősége megállapítására vonatkozóan Belső eljárásrend Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelem fejlesztés OHKT-nak való megfelelősége megállapítására vonatkozóan Kérelem azonosító száma: Kérelmet benyújtó neve, adatai: Kérelem

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara pályázatot hirdet a. Dr. Komáromy János Állatsebészeti Alapítvány

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara pályázatot hirdet a. Dr. Komáromy János Állatsebészeti Alapítvány Dr. Komáromy János Állatsebészeti Alapítvány díjainak elnyerésére 2013. évre azon egyetemi hallgatónak a jutalmazására, akik az állatsebészet terén kiemelkedő és tudományos igényű eredményt értek el. A

Részletesebben

KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM. EACEA 30/2018: Európai audiovizuális alkotások online népszerűsítési

KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM. EACEA 30/2018: Európai audiovizuális alkotások online népszerűsítési KREATÍV EURÓPA (0-00) MEDIA ALPROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 0/08: Európai audiovizuális alkotások online népszerűsítési. CÉLKITŰZÉSEK ÉS LEÍRÁS Ez a felhívás az európai kulturális és kreatív ágazat

Részletesebben

MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYESÜLETE

MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYESÜLETE MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYESÜLETE 2019.. ÉVI - ELNÖKSÉGI MUNKATERV Elfogadva: 2019. február 13. I. Projektek, főbb tevékenységek január Döntés a XXVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelentkezésről

Részletesebben

Pályázatírás könytárosoknak

Pályázatírás könytárosoknak Pályázatírás könytárosoknak Könyvtár finanszírozás Fenntartó Saját bevételek Szponzorálás Adományok pályázatok Készen van-e a könyvtár a pályázatra? Ismeri-e a használók igényeit? Vannak-e céljai és elképzelései?

Részletesebben

KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM

KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM KREATÍV EURÓPA (-) MEDIA ALPROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 6/6: Európai alkotások online népszerűsítése. CÉLKITŰZÉSEK ÉS LEÍRÁS Ez a felhívás az európai kulturális és kreatív ágazat támogatási programjának

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. (hirdetmény)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. (hirdetmény) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (hirdetmény) Nyírmada Város Önkormányzata mint Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet a Nyírmada szociális célú városrehabilitációja című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített

Részletesebben