4. Az Ör. 7. (6) bekezdésében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szövegrész helyébe az Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal szöveg lép.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "4. Az Ör. 7. (6) bekezdésében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szövegrész helyébe az Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal szöveg lép."

Átírás

1 Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének /2014. (..) önkormányzati rendelete a földrajzi nevek megállapításáról, karbantartásáról és a házszám keletkezéséről és megállapításáról szóló 23/2006. (VI. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 143. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés l) pontjában, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény13. (3) pontjában és a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköréről szóló évi XX. törvény 39. (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A földrajzi nevek megállapításáról, karbantartásáról és a házszám keletkezéséről és megállapításáról szóló 23/2006. (VI. 30.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) 2. a) pontja a következő ad) alponttal egészül ki: ad) Magánút: minden olyan természetes, vagy jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tulajdonában álló ingatlan, amely az ingatlan-nyilvántartásban közforgalom előtt megnyitott magánút megnevezéssel van nyilvántartva. 2. Az Ör. 3. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A közforgalom előtt megnyitott magánút a magánút tulajdonosának erre irányuló kezdeményezésére és egyetértésével nevezhető el. A tulajdonos kérelmére elnevezett magánutat a 6. (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartás szerint, de attól elkülönítve kell nyilvántartani. 3. Az Ör. melléklete a melléklet szerint módosul. 4. Az Ör. 7. (6) bekezdésében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szövegrész helyébe az Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal szöveg lép. 5. Hatályát veszti az Ör. a) 2. c) és d) pontja, b) 3. (3) bekezdésében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság és szövegrész, c) 6. (3) és (4) bekezdése, d) 2. mellékletében foglalt táblázat 803. sora. 6. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Dr. Páva Zsolt s.k. polgármester Záradék: Megalkotta a Közgyűlés június 19-i ülésén. Kihirdetve: Dr. Lovász István s.k. jegyző 1

2 melléklet a /2014. ( ) önkormányzati rendelethez 1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a földrajzi nevek megállapításáról, karbantartásáról és a házszám keletkezéséről és megállapításáról szóló 23/2006. (VI. 30.) önkormányzati rendelete melléklete II. pontjában foglalt táblázat a következő sorokkal egészül ki. 2. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a földrajzi nevek megállapításáról, karbantartásáról és a házszám keletkezéséről és megállapításáról szóló 23/2006. (VI. 30.) önkormányzati rendelete melléklete a következő II/A. ponttal egészül ki. II/A. Közforgalom előtt megnyitott, Önkormányzat által elnevezett magánutak (A) (B) (C) (D) (E) (F) (irányítószám) (közterület neve) (jellege) (városrész) (jelleg kód) (helyrajzi szám) Jánosi Engel tér Belváros /1 Adolf Mathiász utca Ledina /4 János Ledina park Ledina /37 A B C D E F irányítószám magánút neve jellege városrész jelleg kód helyrajzi szám Simonyi Károly utca / Déri Miksa utca / Barényi Béla utca / Galamb József utca /96 2

3 A helyi rendelet módosítását a jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 18. -ában foglaltaknak megfelelően eljárva az alábbiak szerint indokolom: Általános indokolás a földrajzi nevek megállapításáról, karbantartásáról és a házszám keletkezéséről és megállapításáról szóló 23/2006. (VI. 30.) önkormányzati rendeletet módosító /2014. (..) önkormányzati rendelethez A közterületek elnevezésről a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) 3. pontja, valamint Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a földrajzi nevek megállapításáról, karbantartásáról és a házszám keletkezéséről és megállapításáról szóló 23/2006. (VI. 30.) rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. (3) bekezdése alapján a Közgyűlés döntési jogkörébe tartozik. A közúti közlekedésről szóló évi I. törvény 32. -a értelmében az országos úthálózat közutakból és közforgalom elől el nem zárt magánutakból áll. Annak érdekében, hogy a közérdekű járművek (mentő, rendőrség, katasztrófavédelem) minden telket be tudjon azonosítani, szükséges pontosítani a rendelet értelmező rendelkezéseit. A rendelet módosítással a jövőben kizárólag csak olyan magánút nevezhető el, amelyek a közforgalom elől el nem zárt magánutak, továbbá annak elnevezésére a tulajdonos(ok) kifejezett ere irányuló kezdeményezésére és egyetértésével kerül sor. Az elnevezett magánutak nyilvántartását a közterületjegyzéktől elkülönítetten kell nyilvántartani. A rendelet további módosításaira az új törvényi szabályokkal való összhang megteremtése miatt kerül sor. Részletes indokolás Az 1. -hoz Az alaprendelet egy értelmező rendelkezéssel egészül ki. A magánút meghatározásánál kizárólag a közforgalom előtt megnyitott magánutak relevánsak az elnevezés szempontjából. A 2. -hoz Ez a rendelkezés a magánutak elnevezésének és nyilvántartásának eljárási szabályait határozza meg. A 3. -hoz Az új közterületnevek megállapítása az alaprendelet mellékletének kiegészítésével történik. A tervezet új közterületek a következő neves személyekről kapnák elnevezésüket: 3

4 Jánosi Engel Adolf ( ) nevéhez fűződik az 1895-ben megnyitott Adolftáró, az 1898-ban létrehozott első komlói függőleges akna is, amelyet feleségéről Anna-aknának neveztek el. Pécsett a Czinderi utcában (az ÁRKÁD bevásárlóközpont melletti park helyén) faipari üzemet, parkettagyárat hozott létre, a Duna Gőzhajózási Társaság sorra megnyitott bányáit ő látta el fával. Ő volt a dél-dunántúli faipar, majd élete végén a komlói kőszénbányászat megteremtője. Munkássága elismeréseként I. Ferenc Józseftől a jánosi nemesi előnév viselésére jogosító oklevélben részesült. Mathiász János szőlész, borászmester fajtagyűjteményével először az évi bécsi világkiállításon vett részt, ahol mindjárt első díjat nyert. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Tokaj-Hegyalját között kétszer is szinte teljesen elpusztító filoxéra-járvány után a borászat megmentésében. Mathiász János felesége Sillay Józsa nagykiterjedésű szőlőültetvénnyel és borászattal rendelkezett Nagykozár, Püspökbogád, Zsemenyepuszta és Villány településeken. Sillay Józsa a Pécs városát és fél Magyarországot kormányzó Sillay Pasa egyenes ági leszármazottja, valamint a híres Zsolnay porcelán gyár tulajdonosának Zsolnay Vilmosnak fogadott és keresztlánya volt. Mathiász János a Zsolnay családtól kérte meg lányuk kezét. A Ledina városrészben az Ifjúsági Unió Pécs elnevezésű társadalmi szervezet részéről társadalmi munkában megépítésre került az óvodától délre, illetve a Zsolnay Mauzóleum közvetlen szomszédságában egy kb. 40x40 méteres kapuval ellátott kutyafuttatót padokat és sportolási lehetőségeket magában foglaló parkrész. Az Unió kezdeményezésére ezen zöldterületi rész Ledina park elnevezés került megállapításra. Simonyi Károly ( ) mérnök, fizikus, kiemelkedő tudós-tanár, nevéhez fűződik az első magfizikai részecskegyorsító megépítése. Jogi diplomáját a Pécsi Tudományegyetemen szerezte. Az Ipark Pécs Kft. tulajdonában lévő magánút az Ipark Pécs Kft. kezdeményezésére került megállapításra. Déri Miksa ( ) mérnök, feltaláló, a párhuzamos kapcsolású, az öngerjesztésű váltakozó áramú generátor, valamint a transzformátor egyik szabadalmaztatója. Az Ipark Pécs Kft. tulajdonában lévő magánút az Ipark Pécs Kft. kezdeményezésére került megállapításra. Barényi Béla ( ) magyar származású osztrák mérnök, feltaláló. A Daimler-Benz mérnökeként ( ) kidolgozta az autók passzív biztonságvédelmének elvét, valamint számos konkrét, azóta is megkerülhetetlen elemét, mint a gyűrődési zóna, a nem deformálódó utastér, a teleszkópszerűen benyomódó kormányoszlop. Több mint 2500 találmánya volt. Az 1940-es években ő vezette be a biztonsági törésteszteket is az autógyártásba. Más kitüntetései mellett megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az acheni Nemzetközi Károly-díjat. Emlékére utcát neveztek el Maichingenben, Böblingenben és Terracinában. Az Ipark Pécs Kft. tulajdonában lévő magánút az Ipark Pécs Kft. kezdeményezésére került megállapításra. Galamb József ( ) konstruktőr, a Ford Motor Company tervezője, a Ford T-modell egyik megalkotója. Az Ipark Pécs Kft. tulajdonában lévő magánút az Ipark Pécs Kft. kezdeményezésére került megállapításra. 4

5 A 4. -hoz Erre a módosításra az új törvényi szabályokkal való összhang megteremtése miatt kerül sor. Az 5. -hoz Az Ör. ezen rendelkezései azért kerültek hatályon kívül helyezésre, mert a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló évi LXVI. törvény részletesen foglalkozik ezen fogalmakkal, ezért az önkormányzati rendeletben történő további fenntartása nem lehetséges a párhuzamos szabályozás tiltottsága okán. A közterületek elnevezésével jelentkező költségek (utcanévtábla kihelyezésének költsége) a városüzemeltetési költség-kereten belüli kezelése megoldott, ezért a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság előzetes véleményezési jogának az önkormányzati rendelettel történő fenntartása nem indokolt. A közterületjegyzéket, az új törvényi szabályozások változásával, az adatkezelésre jogosult szerv megkeresésére küldi meg az Önkormányzat, továbbá az aktuális közterületjegyzék Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata weboldalán keresztül bárki részéről hozzáférhető. A cím-nyilvántartási eljárás során azon területek esetében ahol a meglévő közterületek, utak elnevezése még nem történt meg, de felmerül a címmegállapítás szükségessége, közterület névként az adott ingatlanhoz tartozó városrész vagy földrajzi név kerül rögzítésre a nyilvántartásban. Az érintett közterületek, utak elnevezését követően ezen elnevezéseket a nyilvántartásból törölni kell. A 6. -hoz A rendelet hatályba lépésről rendelkezik. 5

IKTATÓSZÁM: 24-24/45-6/2014. TÁRGY: A FÖLDRAJZI NEVEK MEG- ÁLLAPÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 23/2006. (VI. 30.) ÖNKORMÁNYZATI REN- DELET MÓDOSÍTÁSA MELLÉKLET: 5 DB.

IKTATÓSZÁM: 24-24/45-6/2014. TÁRGY: A FÖLDRAJZI NEVEK MEG- ÁLLAPÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 23/2006. (VI. 30.) ÖNKORMÁNYZATI REN- DELET MÓDOSÍTÁSA MELLÉKLET: 5 DB. IKTATÓSZÁM: 24-24/45-6/2014. TÁRGY: A FÖLDRAJZI NEVEK MEG- ÁLLAPÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 23/2006. (VI. 30.) ÖNKORMÁNYZATI REN- DELET MÓDOSÍTÁSA MELLÉKLET: 5 DB. E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

(IV ) 45/2011. (IX.27.)

(IV ) 45/2011. (IX.27.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének../2015. (IV ) önkormányzati rendelete az önkormányzati ingatlanok vagyoni jellegének megváltoztatásáról szóló 45/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

ellenőrzést végző járművei, továbbá a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége járőrszolgálatot ellátó járműve.

ellenőrzést végző járművei, továbbá a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége járőrszolgálatot ellátó járműve. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének./2015. (VI.) önkormányzati rendelete Pécs város környezetkímélő forgalmi rendjéről, a fizetőparkoló-helyek működtetéséről, valamint a várakozás díjairól

Részletesebben

címzetes főjegyző Iktatószám: 01/10677/2016.

címzetes főjegyző Iktatószám: 01/10677/2016. Előterjesztő: Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző Iktatószám: 01/10677/2016. Tárgy: A közterületek elnevezésének szabályairól szóló 45/1991. (XII. 31.) Kgy. sz. rendelet módosítása Melléklet: 1 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

/ ( IV... ) 45/2011. (IX.27.)

/ ( IV... ) 45/2011. (IX.27.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének.../2012. (IV...) önkormányzati rendelete önkormányzati ingatlanok vagyoni jellegének megváltoztatásáról szóló 45/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

2. E rendelet július 26-án lép hatályba. Záradék: Megalkotta: a Közgyűlés július 12-i ülésén. Kihirdetve: án.

2. E rendelet július 26-án lép hatályba. Záradék: Megalkotta: a Közgyűlés július 12-i ülésén. Kihirdetve: án. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének../2018. (VII....) önkormányzati rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati

Részletesebben

18/2018. (IV.24.) 46/2009. (XII.21.)

18/2018. (IV.24.) 46/2009. (XII.21.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2018. (IV.24.) önkormányzati rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati

Részletesebben

3. Az Ör. a 3. melléklet szerinti 3., 4., és 5. melléklettel egészül ki.

3. Az Ör. a 3. melléklet szerinti 3., 4., és 5. melléklettel egészül ki. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2017. (IX.12.) önkormányzati rendelete a telekadóról szóló 30/2015. (XI.3.) önkormányzati rendelet módosításáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

5. Az Ör. kiegészül az 1. melléklet szerinti 24. melléklettel.

5. Az Ör. kiegészül az 1. melléklet szerinti 24. melléklettel. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének./2014. (IV ) önkormányzati rendelete az önkormányzati ingatlanok vagyoni jellegének megváltoztatásáról szóló 45/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

51/2016. (XII.12.) 46/2009. (XII.21.)

51/2016. (XII.12.) 46/2009. (XII.21.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 51/2016. (XII.12.) önkormányzati rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-i rendes ülésére 10. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 29-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 25-i ülésére 559-1/2017. ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. január 25-i ülésére Tárgy: Új közterületnevek megállapításáról szóló önkormányzati rendelet megalkotása Előterjesztő:

Részletesebben

5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/1086/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére

5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/1086/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére 5. NAPIREND Ügyiratszám: 14/1086/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. november 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A közterületi nevek megállapításáról, a

Részletesebben

a Város évi költségvetésének végrehajtásáról

a Város évi költségvetésének végrehajtásáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 10/2015. (V.20.) önkormányzati rendelete a Város 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Alaptörvény

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 15-i ülésére Tárgy: A környezetvédelem részleges helyi szabályozásáról szóló 33/2012.(XII.18.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

(VI...) 55/2013. (XII.17.)

(VI...) 55/2013. (XII.17.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének../2015. (VI...) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló 55/2013. (XII.17.) önkormányzati

Részletesebben

3. Az Ör. 14. (2) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki: d) a Pécs Városi Rendőrkapitányságon működő szakszervezetek véleményét.

3. Az Ör. 14. (2) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki: d) a Pécs Városi Rendőrkapitányságon működő szakszervezetek véleményét. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének../2016. (.....) önkormányzati rendelete a kitüntetések és szakmai kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 5/2002. (III.5.) önkormányzati

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2. 2

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2. 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 23/2013. (VI.28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország

Részletesebben

Záradék: Megalkotta: A közgyűlés 2011. december -i ülésén. Kihirdetve: 2011. december -én.

Záradék: Megalkotta: A közgyűlés 2011. december -i ülésén. Kihirdetve: 2011. december -én. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének../2011. (XII...) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról szóló 31/2008.(X.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Pécs Megyei Jogú Város

Részletesebben

CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2016.( V.27.) önkormányzati rendelete

CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2016.( V.27.) önkormányzati rendelete CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2016.( V.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás rendjéről Záradék: A rendelet megalkotásának napja: 2016. május

Részletesebben

2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére

2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére 7. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 47/2012. (X.19.) önkormányzati rendelete a telekadóról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 47/2012. (X.19.) önkormányzati rendelete a telekadóról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 47/2012. (X.19.) önkormányzati rendelete a telekadóról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés h) pontjában

Részletesebben

[4. A Közgyűlés Pénzügyi és Gazdasági Bizottságra átruházott hatáskörei]

[4. A Közgyűlés Pénzügyi és Gazdasági Bizottságra átruházott hatáskörei] Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 52/2012.(XI.19.) önkormányzati rendelete közgyűlési hatáskörök átruházásáról és egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 35/2010. (XI. 22.)

Részletesebben

1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési

1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2016. (lll.22.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/ Fax.: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/ Fax.: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 102. 102. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. augusztus 28-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-i ülésére 6415-2/2011 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-i ülésére Tárgy: Vagyonrendelet módosítása régebbi eladás és ajándékozás miatt Az előterjesztést készítette

Részletesebben

A rendelet célja, hatálya

A rendelet célja, hatálya Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testületének.../2014.( ) önkormányzati rendelete a a közterületek elnevezésének és településrész-név megállapításának, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és

Részletesebben

2. Az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 11/2012. (II.24.) önkormányzati rendelet módosítása

2. Az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 11/2012. (II.24.) önkormányzati rendelet módosítása Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 37/2015. (XI.24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos önkormányzati rendeletek módosításáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 88. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. július 3-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 22/2017. (V.31.) önkormányzati rendelete a Város évi költségvetésének végrehajtásáról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 22/2017. (V.31.) önkormányzati rendelete a Város évi költségvetésének végrehajtásáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 22/2017. (V.31.) önkormányzati rendelete a Város 2016. évi költségvetésének végrehajtásáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Alaptörvény

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület május hó 30. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület május hó 30. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2018. május hó 30. napján tartandó ülésére Tárgy: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 9/2014. (II.24.) önkormányzati

Részletesebben

26. számú előterjesztés Rendeletmódosítás: Minősített többség Határozati javaslat: Egyszerű többség

26. számú előterjesztés Rendeletmódosítás: Minősített többség Határozati javaslat: Egyszerű többség 26. számú előterjesztés Rendeletmódosítás: Minősített többség Határozati javaslat: Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére

Részletesebben

polgármester Iktatószám: 60080/2014.

polgármester Iktatószám: 60080/2014. Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 60080/2014. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003.

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a

Részletesebben

1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési

1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2017. (lll.27.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított

Részletesebben

Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IV.23.) önkormányzati rendelet

Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IV.23.) önkormányzati rendelet Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IV.23.) önkormányzati rendelet a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Gelse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a közterületek használatáról szóló 15/2012. (III. 29.) önkormányzati rendelet módosítására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a közterületek használatáról szóló 15/2012. (III. 29.) önkormányzati rendelet módosítására Szám: 23455 / 2017 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Javaslat a közterületek használatáról szóló 15/2012. (III. 29.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei

Részletesebben

Kivonat: Nyírmeggyes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat: Nyírmeggyes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Nyírmeggyes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. NYÍRMEGGYES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2015. (VIII. 28.)

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály. Ózd, június 22.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály. Ózd, június 22. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 20/2015. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Előterjesztő: Polgármester

Részletesebben

Szajol Község Önkormányzata. /2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelet-tervezete

Szajol Község Önkormányzata. /2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelet-tervezete Szajol Község Önkormányzata /2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelet-tervezete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (IX..) önkormányzati rendelete

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (IX..) önkormányzati rendelete 6. napirendi ponthoz Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2014. (IX..) önkormányzati rendelete kezdeményezésről,

Részletesebben

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a

Részletesebben

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2011.(VIII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2011.(VIII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2011.(VIII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A közterület használat rendjéről szóló 14/2010.(IX.15.) önkormányzati rendelet módosítására Demecser Város

Részletesebben

(2) Minden házszámnak valamely közterülethez kell tartoznia.

(2) Minden házszámnak valamely közterülethez kell tartoznia. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2016. (VI.29.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, a házszámozásról és Veszprém történetileg kialakult részeinek elnevezéséről

Részletesebben

15/2016. (III.22.) 55/2013. (XII.17.)

15/2016. (III.22.) 55/2013. (XII.17.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 15/2016. (III.22.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló 55/2013. (XII.17.) önkormányzati

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. Értelmező rendelkezések

1. A rendelet célja. 2. Értelmező rendelkezések Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (XI.21.) önkormányzati rendelete a közterületnév és településrész-név megállapításának, valamint a házak számozásának, emléktáblák elhelyezésének

Részletesebben

HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (V.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRŐL ÉS A HÁZSZÁMOZÁSRÓL

HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (V.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRŐL ÉS A HÁZSZÁMOZÁSRÓL HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (V.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRŐL ÉS A HÁZSZÁMOZÁSRÓL Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (V.29.)

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. január 29-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról Ó z d, 2019. június 27. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő:

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 14/2013.(X.30.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a közterületnév és településrész-név megállapításának, valamint

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja Ecséd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015 (XI.18.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről Ecséd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja, fogalmi meghatározások

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja, fogalmi meghatározások Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2015 (X.30) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám megállapítás szabályairól Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése

Részletesebben

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 8/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 8/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól 1 Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL

SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 7081 Simontornya, Szent I. kir. u. 1. 74/586-921, fax: 74/586-922 e-mail: simontornya@t-online.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 43/2014. (IX.23.) számú önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Zamárdi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Hatályát veszti

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Hatályát veszti 1. sz. melléklet Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének /2014. ( / ) önkormányzati rendelete Magasabb szintű jogszabályok változása, valamint a gyorsabb és hatékonyabb önkormányzati működés

Részletesebben

4. Az Ör. 2. melléklete helyébe a melléklet lép.

4. Az Ör. 2. melléklete helyébe a melléklet lép. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének /2015. (Xll.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról és gyermekvédelmi támogatásokról szóló 3/2015. (ll.17.)

Részletesebben

a módosító 17/2018. (X. 31.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben

a módosító 17/2018. (X. 31.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-Testületének 15 /2016. (X.28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2016. (II.2.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól és a helyi sport támogatásáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

6/2017. (I. 23.) 46/2009. (XII.21.)

6/2017. (I. 23.) 46/2009. (XII.21.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2017. (I. 23.) önkormányzati rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati

Részletesebben

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata. 23/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelete

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata. 23/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelete Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 23/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2017. évi költségvetésről és a költségvetés vitelének szabályairól szóló 1/2017. (1.27.)

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője

Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője Szám: 1666/2017. Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője Javaslat 5/2016.(II.11.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.)

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője. Javaslat. a helyi iparűzési adóról szóló 40/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására

Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője. Javaslat. a helyi iparűzési adóról szóló 40/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására Szám: 26034/2016 Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője Javaslat a helyi iparűzési adóról szóló 40/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! A helyi adókról szóló 1990. évi

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú, behajtási tilalommal érintett közterületekre gépjárművel történő behajtás engedélyezésének

Részletesebben

Hangács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014.(IX.22.) önkormányzati rendelete

Hangács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014.(IX.22.) önkormányzati rendelete Hangács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014.(IX.22.) önkormányzati rendelete A közterületnév megállapításának, valamint a házak számozásának szabályairól Hangács Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2010. évi 12. szám 2010. május 31. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI 22/2010. (V. 31.) Ö.r. Az Önkormányzat

Részletesebben

Előterjesztés. Hidegkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 22.-i ülésére 2. napirend a zajvédelem helyi szabályozásáról

Előterjesztés. Hidegkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 22.-i ülésére 2. napirend a zajvédelem helyi szabályozásáról HIDEGKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE Szám:../2016./HID. Előterjesztés Hidegkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 22.-i ülésére 2. napirend a zajvédelem helyi szabályozásáról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére. A közútkezelői hatáskörök átruházásáról

ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére. A közútkezelői hatáskörök átruházásáról ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére A közútkezelői hatáskörök átruházásáról A 2012. évi XCIII. Törvény megszüntette a jegyző közútkezelői hatáskörét

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a közterület használati díj felülvizsgálata

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a közterület használati díj felülvizsgálata 4. Napirend közterület használati díj felülvizsgálata - előterjesztés 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a közterület használati díj felülvizsgálata Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) Szám: 02/101-9/2016. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (VIII.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (VIII.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (VIII.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉNEK, AZ ELNEVEZÉSÜK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA IRÁNYULÓ KEZDEMÉNYEZÉS ÉS A HÁZSZÁM-MEGÁLLAPÍTÁS

Részletesebben

Lipót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014.(VIII..) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

Lipót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014.(VIII..) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Lipót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014.(VIII..) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Lipót Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

(3) Az elismerések pedagógusnapon és augusztus 20-a alkalmából kerülnek átadásra.

(3) Az elismerések pedagógusnapon és augusztus 20-a alkalmából kerülnek átadásra. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015.(X.12.) önkormányzati rendelete önkormányzati elismerések és a Dr. Csergő Károly emlékéért díj alapításáról, adományozásának rendjéről Módosítva:

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére

Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére 1041 Budapest, István út 14. 231-3131, Fax.: 231-3133 wintermantel.zsolt@ujpest.hu Hivatali ügyfélkapu elérhetőség: BP04ONKO, KRID: 358468376 Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 19/2015. (V. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Előterjesztő: Javaslat

Előterjesztő: Javaslat Előterjesztő: Készítette: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és az adományozás rendjéről

Részletesebben

3. E rendelet január 1. napján lép hatályba. Záradék: Megalkotta: a Közgyűlés a október 27-i ülésén. Kihirdetve: napján.

3. E rendelet január 1. napján lép hatályba. Záradék: Megalkotta: a Közgyűlés a október 27-i ülésén. Kihirdetve: napján. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének /2016. (XI. ) önkormányzati rendelete az építményadóról szóló 29/2015. (XI.3.) önkormányzati rendelet módosításáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

Rendelet-tervezet. Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (II.) számú Rendelete

Rendelet-tervezet. Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (II.) számú Rendelete Rendelet-tervezet Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (II.) számú Rendelete a vállalkozók kommunális adójáról és a helyi iparűzési adóról szóló 2/2008. (II. l5.) számú rendelettel

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2014. (X..) önkormányzati rendelete

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2014. (X..) önkormányzati rendelete Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (X..) önkormányzati rendelete módosításáról A rendelet kihirdetése

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2018. (II. 21.) önkormányzati rendelete a sportrendezvénynaptárról

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2018. (II. 21.) önkormányzati rendelete a sportrendezvénynaptárról 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2018. (II. 21.) önkormányzati rendelete a sportrendezvénynaptárról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Előterjesztés 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 22-i ülésére

Előterjesztés 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 22-i ülésére Előterjesztés 1. 2015. január 22-i ülésére Tárgy: /2015. ( ) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2011. (IV.14.) önkormányzati rendelet módosításáról Az előterjesztést

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. 5. napirendi pont előterjesztésének melléklete Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (VI..) önkormányzati

Részletesebben

a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya, célja

a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya, célja 1 Kapolcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2014. (VIII.13.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Kapolcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Az államháztartáson kívüli forrás átvételének szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása

Részletesebben

L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 117. MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. ( ) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 27/2014. (XII.

Részletesebben

2/a. A települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról, szolgáltatásokról szóló rendelet módosítása február 15.

2/a. A települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról, szolgáltatásokról szóló rendelet módosítása február 15. ELŐTERJESZTÉS 2018. február 15-ei ülésére 2/a. napirend Tárgya: Előadó: A települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról, szolgáltatásokról szóló 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelet módosítása

Részletesebben

A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2014. (IX.18.) önkormányzati rendelete A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: A év i k öltségvetés megállapításáról

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: A év i k öltségvetés megállapításáról Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: 2/2015.(III.05.) Alap A 2015. év i k öltségvetés megállapításáról Módosított rendelet

Részletesebben

Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Tárgy: A közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól rendelet-tervezet Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 25-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 10/2018. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. január 25-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Budapest Főváros IX. Kerület

Részletesebben

Karancsalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VIII. 27.) rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

Karancsalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VIII. 27.) rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Karancsalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VIII. 27.) rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Karancsalja Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Tószeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

Tószeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól 1 Tószeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Tószeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Záró rendelkezések. Záradék: A rendelet május 26. napján kihirdetésre került. Szekszárd, május 26. dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző

Záró rendelkezések. Záradék: A rendelet május 26. napján kihirdetésre került. Szekszárd, május 26. dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző A Közgyűlésének 5/2017. (V. 26.) önkormányzati rendelete a vagyonáról szóló 9/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról A Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. év CLXXXIX.

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja:

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016. 12. 15. Javaslat Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzat gazdálkodásának rendjéről

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (II.27.) önkormányzati

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány A közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány A közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása 3. Napirend a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány A közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 92. 8500 PÁPA, Fő utca 5. Tel.: 89/515-018 Fax.: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2015. június 26-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testülete /2014. (...) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2012. (V.2.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi 10. szám május 26. T A R T A L O M J E G Y Z É K. Szám Tárgy Oldal

Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi 10. szám május 26. T A R T A L O M J E G Y Z É K. Szám Tárgy Oldal DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2011. évi 10. szám 2011. május 26. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2011.

Részletesebben