INZELT GYÖRGY. A szív elemei
|
|
- Hanna Kerekes
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 INZELT GYÖRGY A szív elemei Az elektrokémiai áramforrások teszik lehetővé azt, hogy séta közben zenét hallgathassunk, vagy telefonon beszélgethessünk. A közeljövőben a gépjárművekben nem csak az indításhoz és a világításhoz használunk majd akkumulátort, mert a környezetet nem, vagy csak kevésbé szennyező tüzelőanyag-elemek fogják felváltani a benzinnel vagy dízelolajjal működő belső égésű motorokat. A tüzelőanyagelem-egységekből felépülő erőműveknek ugyancsak fontos szerepet szánnak. Mindazonáltal a hordozható vagy hálózati áramforrástól távoli eszközök energiaforrásaként továbbra is nélkülözhetetlenek a primer és szekunder elemek. Sok helyen nem érdemes vagy nem lehet távvezetéket kiépíteni. Ilyen egy világítótorony, egy sarkkutató állomás, de egy űrhajó is. Írásomban azokat az áramforrásokat mutatom be, amelyeket sokan a testükben hordoznak, és amelyek a szívverést szabályozzák vagy tartják fenn. Hosszú út vezetett Alessandro Volta találmányától, az 1800-ban szerkesztett Volta-oszloptól azokig az áramforrásokig, amelyeket ma is használunk [1, 2]. Az ügy sajátossága az, hogy mindazok a galvánelemek, amiket az elmúlt 204 évben létrehoztak, lényegében ugyanazt a felépítési elvet követik, amire Volta jött rá. Volta egyik elektródja ezüst vagy réz, a másik cink vagy ón volt, elektrolitként pedig sóoldatot használt. A Volta-oszlopnál az elektrolittal papírt vagy szövetdarabot nedvesített be, és ezt helyezte a fémek közé. Volta a különböző fémek közötti kontaktpotenciállal igyekezett magyarázni a cellában fellépő potenciálkülönbséget. Volta elmélete téves volt, mert ellenkezett az energiamegmaradás törvényével, és figyelmen kívül hagyta azt, hogy a galvánelem működése közben kémiai változások történnek. Erre már a XIX. század tudósai is felfigyeltek, és az évszázad második felében kidolgozták a kémiai termodinamikai elméletet. Ennek érett változata W. Nernst nevéhez fűződik (1889). A Nernst-egyenlet kapcsolatot teremtett a kémiai változók és a potenciál között. Nernst alapvetően hibás modellből indult ki, mindazonáltal hasznos képletet vezetett le, amit módosított formában ma is használunk. Nernst és követői tagadták a kontaktpotenciál létezését is, amiben szintén tévedtek. A Nernst-féle elmélet évtizedekig akadályozta a fejlődést, noha a tévedések már egyre nyilvánvalóbbak lettek. Az elméleten belül sok jelenség megmagyarázhatatlannak bizonyult, így például nem tudtak mit kezdeni a redoxielektródokkal. Talán a legkárosabb hatás az volt, hogy az elektródfolyamatok kinetikai magyarázatát elutasították. NohaErdey-Grúz T. és M. Volmer már 1930-ban kidolgozták a kinetikai elmélet alapjait, azt igazából csak az 1950-es években fogadták el. Innen számíthatjuk az elektrokémia modern időszakát.
2 1. ábra. Egy Planté-féle ólomakkumulátor töltése két Bunsen-féle elemmel 2. ábra. A Leclanché-féle elem egyik korai változata E rövid összefoglalóból kitűnik, hogy az elmélet kidolgozása, finomítása valóban hosszú ideig tartott, ami azért fontos, mert ez alapozta meg a jó hatásfokú, nagy élettartamú, nagy energiateljesítményű és megbízható elektrokémiai áramforrások kifejlesztését. A XIX. és a XX. században galvánelemek egész sorát hozták létre, ismertebbek a Daniell-elem (1836), a Grove-elem (1838), a Bunsen-elem (1841), a Leclanché-elem (1876), az Edison-elem (1904), de hazánkfiai is jeleskedtek, például Jedlik Ányos vagy Schenek István és Farbaky István. Az ólomakkumulátor (G. Planté, 1859), amely regenerálható volt, nagy előrelépést jelentett, főleg akkor, amikor már a hálózatról lehetett tölteni. A XIX. században használt áramforrások közül három látható az 1. és 2. ábrán. A jövő energiaforrásainak tartott tüzelőanyag-elemek - amelyekbe folyamatosan táplálják be az oxidálható és a redukálható anyagot, pl. hidrogént és oxigént - első változata pedig már 1839-ben megszületett (W. R. Grove, 1839). Ezekben az áramforrásokban elektródként különböző fémeket, fémoxidokat vagy szenet, elektrolitként pedig savakat, sóoldatokat vagy lúgokat alkalmaztak. Az elektrolitot - Volta eredeti ötletét felhasználva - alkalmas anyagban felszívatva vagy kocsonyássá téve is használni kezdték, így készülnek a szárazelemek, amelyekből az elektrolit nem folyik ki. A kezdetekhez visszatérve, újra használunk elektrolitolvadékot is, illetve szilárd elektrolitokat. Ez utóbbiak között éppúgy megtaláljuk a polielektrolit-membránokat, mind a szilárd oxidokat. Az előbbiben a H + -ionok, míg az utóbbiban O 2 -ionok biztosítják a vezetést. Az elektrokémikusok itt olyan anyagokat is felhasználnak, amelyek korábban nem álltak rendelkezésre. Mit kell tudnia egy jó elektrokémiai áramforrásnak? Az elektródokon lejátszódó töltésátlépési reakcióknak gyorsaknak kell lenniük, mert ez határozza meg az áramforrás teljesítményét (P=I E, ahol I az áramerősség és E a cella potenciálkülönbsége). Az elektrolit elektromos ellenállásának (R) kicsinek kell lennie, mert a cella belsejében ohmikus feszültségesés (E W =I R) lép fel, ami csökkenti a cella kapocsfeszültségét és a végezhető munka nagyságát, az ún. energiakapacitást (W=Q E, ahol Q az áthaladt töltés mennyisége). Az energiaveszteség hőtermelés formájában jelenik meg, ami legtöbb esetben káros. A gyakorlatban nem használhatók olyan galvánelemek, amelyekben két különböző elektrolitoldat van, mert ezek diffúzió útján - ha lassan is - elkeverednek, ami önkisüléshez vezet. Nem reagálhat az elektród és az elektrolit. Az oxigén
3 és a szén-dioxid távoltartása legtöbbször kívánatos, ezért és az elektrolit távozása ellen jól záródó tokozást kell alkalmazni. Ekkor viszont nem játszódhat le olyan elektródreakció, amelynek terméke gáz (pl. hidrogén). Egy elektrokémiai áramforrás addig tud energiát termelni, amíg az adott cellareakció le nem játszódik. Ha több a reagáló anyag, akkor több energia (töltés) nyerhető az elemből. Nem mindegy viszont, hogy az áramforrás tömege, illetve térfogata mekkora. Ezért fontosak a fajlagos mennyiségek, tehát az egységnyi tömegre vagy térfogatra vonatkoztatott energia (Wh kg -1, Wh dm -3 ), illetve teljesítmény (W kg -1, W dm -3 ). Mindebből láthatjuk, hogy egy adott célra tervezett elektrokémiai áramforrásnak számos kívánalomnak kell eleget tennie. Abban az esetben pedig, amit vizsgálni kívánunk, a kis méret, a nagy élettartam és stabilitás, sőt a tok biokompatibilitása is elengedhetetlen követelmény. A szívritmus-szabályozó (pacemaker) története Bradycardia esetén a szív túl lassan ver (20-at 40-et percenként), a szívverés kihagy, a beteg légszomjjal küzd, gyakran elájul, tehát a betegség teljes munkaképtelenséggel jár, illetve akár végzetes is lehet. Ilyen rendellenességet okozhatnak a paraziták, de sok más okból is jelentkezhet. Az 1940-es években vették észre, hogy a szív elektromos ingerlésével a normál szívritmus helyreállítható. Az 1950-es években vezették be a bradycardiában szenvedő betegeknél azt a gyógymódot, hogy a bőrön keresztül egy külső áramforrásból áramütésekkel ingerlik a szívizmokat. A kezelés azonban fájdalmas volt, és a beteg mozgását korlátozta. Ez utóbbin segített az, hogy a későbbiekben nem hálózati árammal működő készüléket, hanem hordozható, akkumulátorral működő, tranzisztoros eszközt szerkesztettek, amelyből vezetéket csatlakoztattak a szívizomhoz. Ez Earl E. Bakken (1924-) nevéhez fűződik, aki villamosmérnök volt (3. ábra). 3. ábra. E. Bakken az első pacemakerrel és a Russ-díj érmével 4. ábra. A Bakken-féle készülék eredeti kapcsolási rajza A második világháború alatt radarok építésével és karbantartásával foglalkozott, majd érdeklődése az orvosi műszerek javítása felé fordult ben alapította meg a Medtronics céget, amely az elmúlt évtizedekben a terület vezető részvénytársaságává fejlődött. Az első évben bevételük mindössze néhány száz, míg 2000-ben 500 millió dollár volt. C. W. Lillehei, a Minnesota Egyetem szívsebésze 1957-ben kérte meg Bakkent, hogy szerkesszen egy jobb készüléket arra a célra, hogy életben tartsa azokat a betegeket, akiknek szívverése nem indult meg az operáció után. Bakken négy hét alatt készítette el a prototípust, amelynek kapcsolási
4 rajzát a 4. ábra mutatja be. Bakken legnagyobb meglepetésére - az állatkísérleteket mellőzve - Lillehei azonnal emberen alkalmazta, és kiválónak találta. Megszületett az első kisméretű, de még kívülről a páciens mellkasára rögzítettpacemaker! A tranzisztor feltalálásával nyílt meg a lehetőség a beépíthető pacemaker megkonstruálására is. Noha a svéd A. Senning is elég közel került a pacemaker megvalósításához, végül is Wilson Greatbatch (1919-) fejlesztőmunkáját koronázta siker (5. ábra). A két évig tartó állatkísérletek után 1960-ban alkalmazták először emberen. Greatbatch szívritmus-szabályozója 10 db cink/higany-oxid elemet és 2 db tranzisztort tartalmazott. Egy korai változat (1961-ből) látható a 6. ábrán. Greatbatch rádióamatőrként ismerkedett meg az elektronikus áramkörökkel. A második világháborúban először rádiós volt egy rombolón, illetve a USS Monterrey repülőgép-anyahajón, majd fegyveres bevetésekben vett részt. Mielőtt a Cornell Egyetemre beiratkozott volna, telefonjavításból élt a háború után ben egy farmon dolgozott, ahol a 100 birka és kecske vérnyomását, szívverését és agyhullámait mérte. Itt hallott először arról, hogy van egy olyan betegség, amit szívblokknak hívnak, és azért fordul elő, mert a természetes elektromos (idegi) impulzusok nem jutnak el a szív felső részéből, a pitvarokból annak alsó részébe, tehát a kamrákhoz. Greatbatch arra gondolt, ő éppen ilyen kommunikációs zavarokat szokott megjavítani. Greatbatch a Buffalo Egyetemen lett villamosmérnök. Mellékállásban olyan készüléket szerkesztett, amely a szívhangokat rögzíti. Egyszer tévedésből rossz ellenállást tett be az áramkörbe, és azt vette észre, hogy az áramkör periodikusan 1,8 ms-ig adott egy impulzust, azután 1 másodpercig nem. Ez kísértetiesen hasonlított a szív tiktakolására. Megszületett tehát a szükséges oszcillátor-áramkör, ez lett az első beépíthető ritmusszabályozó lelke vagy - stílusosan mondhatnánk - szíve. Az eszközt W. C. Chardack főorvos először egy kutyán próbálta ki, ami remekül működött. Meg kellett oldania a szigetelést és néhány más technikai problémát is, de a végső cél elérése már tapintható közelségbe került. Az első 50 pacemakert Greatbatch saját kezűleg gyártotta, amelyből 40 db-ot állatkísérletekben használtak fel a Medtronic cégnél április 15-én ültette be az első szívritmus-szabályozót Chardack egy betegébe. Még abban az évben 10 másik beteg kapta meg ezt az életmentő készüléket, amely az első beteg életét még csak 18 hónappal hosszabbította meg, de az első csoportból volt, aki még több mint 30 évet élt. Greatbatch felismerte azt is, hogy az áramforrás a kritikus egység. Ő tervezte meg az első lítiumelemet is, amelyet azután az erre a célra alapított cége gyártott. 5. ábra. W. Greatbatch oszcilloszkóppal vizsgál egy pacemakert (lent) 6. ábra. Egy Greatbatch-féle pacemaker 1961-ből
5 A Russ-díj Bakken és Greatbatch megérdemelten kapták meg elsőként 2001-ben a Russ-díjat. A díj, amit aruss házaspár alapított 1999-ben, minden páratlan évben dollárral, aranyéremmel és oklevéllel ismeri el az emberi élet minőségének javításáért tett mérnöki teljesítményeket. A díjjal járó összegből is látható, hogy a Russ házaspár a Nobel-díjnak megfelelő, mérnököknek szánt elismerést kívánt alapítani. A 2003-ban az elismerést W. J. Kolff (1911-) kapta a hemodialízis bevezetéséért. Az 1945-ben Hollandiában kifejlesztett művesekészülékének modern változata jelenleg 1,2 millió beteg életének fenntartásához nyújt nélkülözhetetlen segítséget. Az első műszívet 1957-ben az Egyesült Államokban szerkesztette meg, aminek beültethető változata 1982-ben készült el, ekkor kezdték alkalmazni is. Figyelemre méltó, hogy a díjat egy olyan házaspár alapította, akik a vagyonukat szintén mérnöki munkával szerezték. Fritz Russ szerkesztette az első nagyfeszültségű, rádiófrekvenciás generátorral működő tápegységet 1942-ben, amely később minden televíziókészülék alapvető tartozéka lett ban tervezte meg azt az adatgyűjtő készüléket, amit az atombomba-kísérleteknél használtak ben alapította a Systems Research Laboratories (SRL) céget, melynek elektronikai és automatikus ellenőrző rendszereit, számítógépeit az amerikai űrkutatási programban használják fel. Az űrkutatás céljára kidolgozott eszközök és módszerek - így például az űrhajósok légzését és vérnyomását mérő készülék, aminek jeleit rádióhullámokkal juttatták a földi központba - a későbbiekben földi alkalmazást nyertek. Az SRL cég tevékenysége kiterjedt a csillagháborús projekt megvalósítására is, ami persze kevésbé békés célú munka, de érthetővé teszi azt, hogy Russék hogyan tudtak több millió dollárt szánni a díj alapítására. Úgy látszik, hogy a nagy pénzösszeggel járó, az emberiség haladásáért tett erőfeszítéseket elismerő díjak létrejöttéhez az alapot egyelőre olyan, egyébként szintén fontos műszaki alkotások teremtik meg, amelyek a hadiipart is érdeklik. Tudjuk, hogy A. Nobel nitroglicerinje, dinamitja sem csak a békés építőmunkát képes szolgálni. Mindennek van persze egy jó és egy rossz oldala. A nitroglicerin felfedezője, A. Sobrero is, Nobel is, aki sokat dolgozott ezzel az anyaggal, észlelte, hogy az belélegezve fejfájást okoz ben L. Brunton brit orvos viszont azt találta, hogy a nitroglicerin hatásosan csillapítja az angina pectorissal (akut koszorúér-elégtelenséggel) járó szívtáji fájdalmat. Az ügy pikantériája, hogy amikor Nobelnek erre a betegségére az orvosok nitroglicerin szedését ajánlották, ő visszautasította azt. Mindazonáltal a nitroglicerint ma is széleskörűen alkalmazzák e betegség kezelésére, sőt több mint száz év elteltével a hatásmechanizmusát is sikerült tisztázni. A nitroglicerinből nitrogén-oxid (NO) szabadul fel, ami tágítja a véredényeket. Ennek következtében több vér áramlik az erekben, a keringés javulásával a szívizom oxigénellátása megnő, ezáltal az anginás fájdalom is csillapodik. Az 1998-as orvosi Nobel-díjat a NO élettani szerepének megállapításáért ítélték oda R. F. Furchgott, L. Ignarro és F. Murad kutatóknak. A szívritmus-szabályozókban használt áramforrások Greatbatch tehát először S. Ruben ( ) által kifejlesztett elemet találta a legmegfelelőbbnek, amelynek előnye az, hogy igen kis méretű gombelem is készíthető belőle. Ennek az 1,25 V-os szárazelemnek a celladiagramja az alábbi: - Zn (sz) ZnO (sz) KOH (aq) HgO (sz) C (sz) +, (1)
6 és a következő reakció játszódik le: Zn (sz)+hgo (sz) >ZnO (sz)+hg (f). (2) A nagyobb méretű elemeknél már kiiktatták a higanyt és az ugyancsak mérgező kadmiumot (a feliratokon ez áll: 0% Hg, 0% Cd), számos gombelem azonban még mindig tartalmazza ezeket a fémeket, ezért ezek szelektív gyűjtése különösen fontos! A cink-higany elemeket sokáig használták, bár nagy hátrányuk a hidrogénfejlődés, az önkisülésre való hajlam, és főleg az, hogy működésük hirtelen szűnik meg. Használták a kadmium-nikkel akkumulátorokat is szívritmus-szabályozó áramforrásaként: - Cd (sz) KOH (aq) NiO(OH) (sz) Ni (sz) +, (3) de ezek sem jelentettek megnyugtató megoldást. Az igazi áttörés a lítiumelemek megjelenése volt az 1960-as évek végén. Az első szívritmusszabályozókban használt elemnél Li-fém volt az anód, a katód pedig poli(2-vinilpiridin) (PVP) és jód keverékéből állt (a két vegyület töltésátviteli komplexet képez, ami elektronvezető). Az elektrolit szilárd LiI volt, ahol Li + -ionok biztosították a vezetést. A cellareakció 2 Li+I 2 > 2 LiI, (4) tehát az elektrolitként szolgáló szilárd LiI-réteg fokozatosan nő használat közben. E réteg ellenállása nagy, de mivel a szívritmus-szabályozók működéséhez igen kicsi áram (I<10 ma) is elegendő, ez nem zavarja a használatot. Számos más összetételű Li-elemet is kipróbáltak, például a réz-szulfidot, a tionil-kloridot, az ezüst-kromátot, de az 1980-as évek közepétől csak a Li I 2 -PVP-t alkalmazzák. Ma, amikor évente több mint szívritmus-szabályozót ültetnek be az emberekbe, ez a rendkívül megbízható, hosszú élettartamú elem szolgálja ki a szükségletet. Az ára - kwh-ra számítva - igen nagy, kb $/kwh. Összehasonlításul: 1 kwh Li SOCl 2 elemnél 250 $, míg a Leclanché-elemnél mindössze 70 $. Mivel a szívritmus-szabályozóban az áramfogyasztás kicsi, néhány ma, nem szükséges nagyra méretezni. Körülbelül 8-12 éves működésre gyártják, már ez is óriási előrelépés, hiszen a korai elemeket 1-3 évenként kellett cserélni, ami újabb operációkat jelentett. A Li-elemekről és a lítiumról Már eddig is láttuk, hogy igen jól működő elemekről van szó, de még két fontos tényezőről nem beszéltünk. A Li I 2 -PVP elem cellafeszültsége 2,8 V, tehát jóval nagyobb, mint a többi elemé. A Li tionil-klorid, LiAlCl 4 C elemé, amelyeket nagy teljesítményigényű alkalmazásokra fejlesztettek ki, még ennél is nagyobb, 3,65 V. A lítium elektródként alkalmazásával az elektrokémikusok régi álma vált valóra, hiszen a Li + Li elektród standard elektródpotenciálja -3,045 V, ami a legnegatívabb érték, tehát más, alkalmas elektróddal összekapcsolva a legnagyobb feszültségkülönbség állítható elő. Következésképpen egységnyi töltés áthaladására a legnagyobb energia nyerhető az elemből. A Li másik óriási előnye a kis atomtömege, ami 6,941 g mol -1. Ha cinket (65,39 g mol -1 ), kadmiumot (112,41 g mol -1 ) vagy ezüstöt (107, 87 g mol -1 ) használunk, az elem súlya 5-15-ször nagyobb. Gondoljuk el azt, hogy mit jelent egy betegnek a könnyebb készülék, amit beoperálva a szíve fölött hord!
7 7. ábra. A mobiltelefonokban használt polimerelektrolitosli-ion-akkumulátor Miért nem használták a lítiumot korábban elemekben, amikor J. A. Arfvedson ( ) már 1817-ben felfedezte? Arfvedson a petalit (LiAlSi 4 O 10 ) ásványt vizsgálta, és bebizonyította, hogy az egy új elemet tartalmaz. Az elemet J. J. Berzelius ( ), a kor nagy kémikusa nevezte el, akinek laboratóriumában Arfvedson dolgozott. A név az ásványi eredetre utal (lithosz, görögül kő). A lítiumot 1818-ban H. Davy állította elő olvadékelektrolízissel, miként a káliumot és a nátriumot is már 10 évvel korábban, majd R. W. Bunsen ( ) tisztázta a kémiai tulajdonságait. Az alkálifémek előállítása csak elektrolízissel volt lehetséges, mert a létező legerősebb redukálószerek, tehát vegyületekből ezeket másképp kinyerni nem lehetett. Ugyanez okból rendkívül reakcióképesek. Gyakorlatilag minden anyaggal igen hevesen reagálnak. A lítiumhoz hasonló tulajdonságú, de gyakoribb nátriummal szokták a tantermekben azt a kísérletet bemutatni, ahogy az alkálifém lángolva reagál a vízzel. Ezért igen veszélyes lítiummal dolgozni. A galvánelemben bármiféle oldószert redukálna a lítium, tehát sokáig elképzelhetetlennek tartották a Li-elektród alkalmazását. A lítiumelem, legalábbis 180,5 C, a Li olvadáspontja alatt, biztonságos. Ha ennél nagyobb hőmérséklet alakul ki, a cella felrobban, de közönséges használati körülmények között ilyen kockázat nincs. A lítium felhasználását az a felismerés tette lehetővé, hogy a fém felületén megfelelő körülmények között ionvezető felületi réteg alakul ki, amely a Li + -ionokra átjárható. Az elektronátadás a Li-fém és a fedőréteg határfelületén történik, csak a Li + -ionok haladnak át a rétegen, a Li-fém közvetlenül nem érintkezik az elektrolittal. Különböző elektródokkal és elektrolitokkal kísérleteznek, így negatív elektródként a Li-fém mellett a LiAl, LiC 6, míg pozitív elektródként a LiCoO 2, LiMn 2 O 4, C 24 ClO 4 tűnik jó választásnak. Az utóbbi évtizedben két fontos újításnak lehettünk tanúi. Az egyik a szilárd polimer elektrolitok elterjedése, ezek tipikus képviselője a poli(etilén-oxid), amelyben különböző sókat (LiClO 4, NaClO 4, NaI stb.) oldanak fel. A másik a Li-ion-elemek megjelenése. Ilyeneket találunk a legújabb mobiltelefonokban és a hordozható számítógépekben (7. ábra). Éppen a Li-ion-elemek tették lehetővé e készülékek jelentős méretcsökkenését. Felfedezték ugyanis azt, hogy a grafitba a Li beépül, és különböző összetételű Li-C vegyületek képződnek. Ezekben az elemekben az egyik elektród a LiC 6, a másik LiCoO 2, és a Li + -ion a két elektród között közlekedik: C 6 +2 LiCoO 2 LiC 6 +2 Li 0,5 CoO 2. (5) A lítium érdekes módon nem a nátriummal és a káliummal együtt, hanem vas- és magnéziumtartalmú ásványokban fordul elő. A lítium aránylag ritka elem. Felszíni kőzetekben tömegre vonatkoztatott előfordulása 18 ppm (milliomodrész), összehasonlításul a nátriumé ppm (2,27%). Ez is oka volt kései felfedezésének. Hosszú ideig a lítium gyakorlati jelentősége rendkívül csekély volt, az elmúlt évtizedekben azonban egyre több
8 lítiumot állítanak elő, mert fontossága megnövekedett. Az 1995-ös termelés 6300 t volt, míg ugyanez az adat 2001-ben t. Legnagyobb termelők az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Chile, Oroszország, Argentína és Kanada. A feltárt készlet kb. 14 millió tonna, tehát - a ritkasága ellenére - belátható ideig nem lesz gond a nyersanyag mennyiségével, és egyre nagyobb mértékű a Li visszanyerése is. Van miből visszanyerni, hiszen 2003-ban már több mint 1 milliárd Li-elemet gyártottak! Tanulságos a Li-elemek felfutásának története is ben Japánban kezdődött a - még igen szerény - tömeggyártás után gyorsult fel a folyamat, 1999-ben 12 millió, míg 2001-ben 605 millió elemet gyártottak. Eközben az azonos energiakapacitásra vonatkozó ár a huszadrészére csökkent. A lítiumot és vegyületeit más célokra is használják: nagy szilárdságú, kis sűrűségű fémötvözetek (alumíniumötvözet a repülőgépgyártásban, Li-Al-Mg ötvözet páncéllemezként, illetve űrhajóknál), kerámiák és keményüvegek előállításához, kenőanyagokban, ferroelektromos anyagok készítéséhez stb ben fedezték fel, hogy a depresszió hatékonyan kezelhető napi 1-2 g Li 2 CO 3 hatóanyagot tartalmazó tablettákkal. E gyógymódot ma is alkalmazzák, noha a hatásmechanizmust azóta sem sikerült még tisztázni. A szív természetes és mesterséges ütemszabályozása Már említettük, hogy milyen betegséget lehet külső elektromos ingerrel kezelni. Talán érdekes röviden szemügyre vennünk a szív természetes működését, hiszen ezáltal jobban megérthetjük azt, milyen funkciót pótol a mesterséges eszköz. Az ütemszabályozást magában a szívben keletkező inger végzi, amely a szívizmot összehúzódásra készteti. Az elsődleges ingerképző hely a jobb pitvarban, az ún. szinuszcsomóban van. A szinuszcsomó a tulajdonképpeni pacemaker (ütemszabályozó, ritmusszabályozó). Az ingerületvezető rendszer különleges izomsejtek hálózata, amely helyenként csomót, illetve köteget alkot. A pitvarkamra határánál újabb csomó van, ebből egy ingerületvezető köteg (az ún. His-köteg) indul ki. Ez kettéválik, az egyik a jobb, a másik a bal kamrába vezeti az ingerületet. Az ingerképzés és -vezetés automatikus folyamat, de az idegrendszer szabályozza. Kóros körülmények között a szinuszcsomó elpusztulhat, a szíven belül az ingerület továbbterjedése megszakad. Betegség következtében a szívverések szabálytalanná is válhatnak (a szívverések közti időköz változik, egy vagy több szívverés kimarad), aminek az oka az ingerképző rendszerben szabálytalanul keletkező inger, vagy az ingerületvezető kötegben időnként támadó akadály. Ha a szív normális ingerének megfelelő szaporaságú és erősségű elektromos ingert kap, akkor szabályos működése fenntartható. Erről gondoskodik a pacemaker. Az első időkben aszinkron ritmusszabályozókat alkalmaztak, amelyeket állandó, percenként impulzusra állítottak be. Az újabb, szinkronizált típusok csak akkor ingerlik a szívet, ha a szívverés lassul (kisebb, mint 68-72/perc), vagy megszűnik. Ezek természetesen már érzékelőket is tartalmaznak. Az alaptípusnál az elektród a szív jobb kamrájánál található, az elektromos generátort a bőr alá ültetik be. A mellkasról készült röntgenfelvételen látható a beültetett pacemaker, amelynek több mint felét az elem foglalja el(8. ábra), pedig ez már a kisméretű Li-elem (9. ábra). A mai pacemakereknél általában már nemcsak a jobb kamrához, hanem a jobb pitvarhoz is vezet elektród. Az intelligens ritmusszabályozók már igazodnak a tevékenységhez, és változtatni tudják az ütemet a terhelés függvényében.
9 8. ábra. Mellkasi röntgenfelvétel, amelyen látható a beültetett pacemaker, 1999 A kb. 250 g-os, legömbölyített kúp alakú, izmos tömlőnknek, amit szívnek nevezünk, más bajai is lehetnek. A költők sokszor megénekelték már a hevesen verő szívet, főleg szerelmi fellángolással kapcsolatban, de ennek nincs köze betegséghez, miként a más érzelmi okokból fellépő szívfájdalmaknak sem. Például Michelangelo Buonarotti így fejezte ki az apja halálakor érzetteket: "Bár volt a szívem olyan nehéz, hogy azt hittem, lelkem elhagyja végre." 9. ábra. A bal oldalon látható Li Ag 2 V 4 O 11 akkumulátort használják defibrillátorokban, míg a jobb oldali Li I 2 -PVP elemet pacemakerekben. A jobb oldali elem magassága 1,27 cm A tachycardia viszont, amikor a szív túl szaporán ver, betegség. Kezelés hiányában a beteg állapota gyorsan romolhat, a szívkamra izomrostjának önkéntelen összehúzódásai következnek be, pitvarremegés lép fel (a szívverések teljesen szabálytalanul követik egymást), ami végzetes is lehet. Ez is megszüntethető egy készülék, a defibrillátor segítségével, ami áramütésekkel visszaállítja a normális szívritmust. Ennek beültetett változatát 1980-tól kezdték alkalmazni, amellyel tachycardiás betegeknél a fibrilláció kialakulása megelőzhető. Itt nagyobb teljesítményű elemet kell alkalmazni, ami
10 legalább 40 J energiájú ütéseket tud produkálni. A korai készülékek Li V 2 O 5 katódját az újabbakban Li Ag 2 V 4 O 11 váltotta fel. Ez valamivel nagyobb elem, bár húsz év alatt térfogatát harmadára, 35 cm 3 -re sikerült csökkenteni (9. ábra). A régebbi pacemakerek a mai defibrillátoroknál is nagyobbak és nehezebbek voltak (10. ábra). Az új pacemakerek már érzékelik a tachycardiát, és be is tudnak avatkozni. A szívszélhűdés is megakadályozható, illetve kezelni tudják ily módon. E készülékekkel mind a bal, mind a jobb kamrát stimulálják. A pacemakerhez hasonló eszközöket használnak neurostimulátorként krónikus fájdalom csillapítására, a Parkinson-kór és az epilepszia kezelésére. Mivel itt az áramigény nagyobb, ma-es áramokat kell generálni, ezekben az eszközökben Li SOCl 2 katódot alkalmaznak. Sok olyan orvosi alkalmazást említhetünk még, amelyekben az áramforrást ezek a fejlett és egyre tökéletesebb (kisebb tömegű és térfogatú, nagyobb áram- és energiateljesítményű) elemek jelentik, a beültetett gyógyszeradagoló rendszerektől a hallókészülékekig. 10. ábra ban Magyarországon beültetett pacemaker, ami öt és fél évig működött. Mérete 4,5 cm x 5,5 cm. A külső, hermetikusan záró tok titánból készült Az életminőség javítása a XXI. század egyik központi törekvése. Ennek egyik szép példájaként mutattuk be elektrokémikusok, villamosmérnökök és orvosok közös munkáját, akik nemcsak több millió ember életét óvták, hosszabbították meg, hanem azt elviselhetővé is tették. "Tárgy künn, s tenmagadban - És érzelem, az van, Míg dobban a szív;" Arany János: Mindvégig IRODALOM [1] InzeltGy.: Az elektrokémia korszerű elmélete és módszerei I-II., Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 [2] InzeltGy.: Kalandozások a kémia múltjában és jelenében, Vince Kiadó, Budapest, 2003
ELEKTROKÉMIA. - elektrolitokban: ionok irányított mozgása. Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás
ELEKTROKÉMIA 1 ELEKTROKÉMIA Elektromos áram: - fémekben: elektronok áramlása - elektrolitokban: ionok irányított mozgása Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás Galvánelem: elektromos
Leclanché-típusú elemek (cink + mangándioxid (barnakő))
Példák Leclanché-típusú elemek (cink + mangándioxid (barnakő)) a) Klasszikus szén-cink elem Celladiagram: Primer elemek ( ) Zn(s) ZnCl 2 (aq), NH 4 Cl(aq) MnO 2 (s) C(s) (+) Cellareakció: c(zncl 2 ), c(nh
A standardpotenciál meghatározása a cink példáján. A galváncella működése elektrolizáló cellaként Elektródreakciók standard- és formálpotenciálja
Általános és szervetlen kémia Laborelőkészítő előadás VII-VIII. (október 17.) Az elektródok típusai A standardpotenciál meghatározása a cink példáján Számítási példák galvánelemekre Koncentrációs elemek
13 Elektrokémia. Elektrokémia Dia 1 /52
13 Elektrokémia 13-1 Elektródpotenciálok mérése 13-2 Standard elektródpotenciálok 13-3 E cella, ΔG és K eq 13-4 E cella koncentráció függése 13-5 Elemek: áramtermelés kémiai reakciókkal 13-6 Korrózió:
Anyagvizsgálati módszerek Elektroanalitika. Anyagvizsgálati módszerek
Anyagvizsgálati módszerek Elektroanalitika Anyagvizsgálati módszerek Pannon Egyetem Mérnöki Kar Anyagvizsgálati módszerek Optikai módszerek 1/ 18 Potenciometria Potenciometria olyan analitikai eljárások
Általános és szervetlen kémia Laborelıkészítı elıadás VI
Általános és szervetlen kémia Laborelıkészítı elıadás VI Redoxiegyenletek rendezésének általános lépései Példák fémoldódási egyenletek rendezésére Halogénvegyületek reakciói A gyakorlaton vizsgált redoxireakciók
Elektronátadás és elektronátvétel
Általános és szervetlen kémia 11. hét Elızı héten elsajátítottuk, hogy a közös elektronpár létrehozásával járó reakciók csoportjában milyen jellemzıi vannak sav-bázis és komplexképzı reakcióknak Mai témakörök
Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény
Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény Elektromos ellenállás Az anyag részecskéi akadályozzák a töltések mozgását. Ezt a tulajdonságot nevezzük elektromos ellenállásnak. Annak a fogyasztónak
AZ EGYENÁRAM HATÁSAI
AZ EGYENÁRAM HATÁSAI 1) HŐHATÁS Az elektromos áram hatására a zseblámpa világít, mert izzószála felmelegszik, izzásba jön. Oka: az áramló elektronok kölcsönhatásba kerülnek a vezető helyhez kötött részecskéivel,
Megújuló energiaforrások
Megújuló energiaforrások Energiatárolási módok Marcsa Dániel Széchenyi István Egyetem Automatizálási Tanszék 2015 tavaszi szemeszter Energiatárolók 1) Akkumulátorok: ólom-savas 2) Akkumulátorok: lítium-ion
Általános Kémia, 2008 tavasz
9 Elektrokémia 9-1 Elektródpotenciálok mérése 9-1 Elektródpotenciálok mérése 9-2 Standard elektródpotenciálok 9-3 E cell, ΔG, és K eq 9-4 E cell koncentráció függése 9-5 Elemek: áramtermelés kémiai reakciókkal
Kémiai alapismeretek 7.-8. hét
Kémiai alapismeretek 7.-8. hét Horváth Attila Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Kémia Intézet, Szervetlen Kémiai Tanszék 2012. október 16.-október 19. 1/12 2012/2013 I. félév, Horváth Attila
Áramforrások. Másodlagos cella: Használat előtt fel kell tölteni. Használat előtt van a rendszer egyensúlyban. Újratölthető.
Áramforrások Elsődleges cella: áramot termel kémiai anyagokból, melyek a cellába vannak bezárva. Ha a reakció elérte az egyensúlyt, kimerül. Nem tölthető. Másodlagos cella: Használat előtt fel kell tölteni.
Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő
9. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny végén. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon
Kémiai energia - elektromos energia
Általános és szervetlen kémia 12. hét Elızı héten elsajátítottuk, hogy a redoxi reakciók lejátszódásának milyen feltételei vannak a galvánelemek hogyan mőködnek Mai témakörök az elektrolízis és alkalmazása
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés azonosítószáma és megnevezése 54 524 03 Vegyész technikus Tájékoztató
IV.főcsoport. Széncsoport
IV.főcsoport Széncsoport Sorold fel a főcsoport elemeit! Szén C szilárd nemfém Szilícium Si szilárd félfém Germánium Ge szilárd félfém Ón Sn szilárd fém Ólom Pb szilárd fém Ásványi szén: A szén (C) Keverék,
Elektro-analitikai számítási feladatok 1. Potenciometria
Elektro-analitikai számítási feladatok 1. Potenciometria 1. Vas-só részlegesen oxidált oldatába Pt elektródot merítettünk. Ennek az elektródnak a potenciálját egy telített kalomel elektródhoz képest mérjük
1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont. 3. feladat Összesen: 7 pont. 4. feladat Összesen: 14 pont
1. feladat Összesen: 8 pont 150 gramm vízmentes nátrium-karbonátból 30 dm 3 standard nyomású, és 25 C hőmérsékletű szén-dioxid gáz fejlődött 1800 cm 3 sósav hatására. A) Írja fel a lejátszódó folyamat
ELEKTROKÉMIA. - elektrolitokban: ionok irányított mozgása. Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás
Elekrtokémia 1 ELEKTROKÉMIA Elektromos áram: - fémekben: elektronok áramlása - elektrolitokban: ionok irányított mozgása Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás Galvánelem: elektromos
Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény
Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény Elektromos ellenállás Az anyag részecskéi akadályozzák a töltések mozgását. Ezt a tulajdonságot nevezzük elektromos ellenállásnak. Annak a fogyasztónak
7 Elektrokémia. 7-1 Elektródpotenciálok mérése
7 Elektrokémia 7-1 Elektródpotenciálok mérése 7-2 Standard elektródpotenciálok 7-3 E cell, ΔG, és K eq 7-4 E cell koncentráció függése 7-5 Elemek: áramtermelés kémiai reakciókkal 7-6 Korrózió: nem kívánt
Elektromos áram. Vezetési jelenségek
Elektromos áram. Vezetési jelenségek Emlékeztető Elektromos áram: töltéshordozók egyirányú áramlása Áramkör részei: áramforrás, vezető, fogyasztó Áramköri jelek Emlékeztető Elektromos áram hatásai: Kémiai
Elektrokémia Kiegészítés a praktikumhoz Elektrokémiai cella, Kapocsfeszültség, Elektródpotenciál, Elektromotoros erı.
Elektrokémia 2012. Kiegészítés a praktikumhoz Elektrokémiai cella, Kapocsfeszültség, Elektródpotenciál, Elektromotoros erı Láng Gyızı Kémiai Intézet, Fizikai Kémiai Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok március 20. 16:00 ELTE Kémiai Intézet 065-ös terem Észbontogató (www.chem.elte.hu/pr)
Elektrokémia kommunikációs dosszié ELEKTROKÉMIA. ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
ELEKTROKÉMIA ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2014. Tartalom jegyzék 1. Tantárgyleírás,
- HTTE - Hidrogéntermelı tároló egység (járművek meghajtásához) Szerzı:
- HTTE - Hidrogéntermelı tároló egység (járművek meghajtásához) Szerzı: Dr. Kulcsár Sándor Accusealed Kft. Az energiatermelés problémája a tárolás. A hidrogén alkalmazásánál két feladatot kell megoldani:
STS GROUP ZRt. FUELCELL (Hidrogén üzemanyagcellás erőművek). Előadó: Gyepes Tamás (Elnök Igazgató) Kriston Ákos. Vándorgyűlés előadás, 2009.09.11.
STS GROUP ZRt. FUELCELL (Hidrogén üzemanyagcellás erőművek). Előadó: Gyepes Tamás (Elnök Igazgató) Vándorgyűlés előadás, 2009.09.11. Kriston Ákos Tartalom Elméleti ismertetők Kriston Ákos Mi az az üzemanyagcella?
Anyagos rész: Lásd: állapotábrás pdf. Ha többet akarsz tudni a metallográfiai vizsgálatok csodáiról, akkor: http://testorg.eu/editor_up/up/egyeb/2012_01/16/132671554730168934/metallografia.pdf
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
Redox reakciók. azok a reakciók, melyekben valamely atom oxidációs száma megváltozik.
Redox reakciók azok a reakciók, melyekben valamely atom oxidációs száma megváltozik. Az oxidációs szám megadja, hogy egy atomnak mennyi lenne a töltése, ha gondolatban a kötő elektronpárokat teljes mértékben
ismerd meg! A galvánelemekrõl II. rész
annyi pusztulás után. A mérnöki munkában a legfõbb szempont a megoldás, ez az elsõ lépés, a mellékszempontok feledésbe mennek. A második világháború alatt Magyarországon nehéz problémák adódtak a telefonberendezések
4. változat. 2. Jelöld meg azt a részecskét, amely megőrzi az anyag összes kémiai tulajdonságait! A molekula; Б atom; В gyök; Г ion.
4. változat z 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Melyik sor fejezi be helyesen az állítást:
Elektromos áramerősség
Elektromos áramerősség Két különböző potenciálon lévő fémet vezetővel összekötve töltések áramlanak amíg a potenciál ki nem egyenlítődik. Az elektromos áram iránya a pozitív töltéshordozók áramlási iránya.
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
I. ANALITIKAI ADATOK MEGADÁSA, KONVERZIÓK
I. ANALITIKAI ADATOK MEGADÁSA, KONVERZIÓK I.2. Konverziók Geokémiai vizsgálatok során gyakran kényszerülünk arra, hogy különböző kémiai koncentrációegységben megadott adatokat hasonlítsunk össze vagy alakítsuk
Elektromos áram, áramkör, kapcsolások
Elektromos áram, áramkör, kapcsolások Áram Az elektromos töltések egyirányú, rendezett mozgását, áramlását, elektromos áramnak nevezzük. (A fémekben az elektronok áramlanak, folyadékokban, oldatokban az
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz KÉMIA 4.
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz KÉMIA 4. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT 2015 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc
Károlyi Benedek: Áramforrások a számítástechnikában
Károlyi Benedek: Áramforrások a számítástechnikában 6/12/2005 Webtechnológia - áramforrások 1 A következőkről lesz szó Akkumulátorok Üzemanyagcellák és más érdekességek Elemek Szünetmentes tápegységek
KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT
KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT I. Egyszerű választásos teszt Karikázza be az egyetlen helyes, vagy egyetlen helytelen választ! 1. Hány neutront tartalmaz a 127-es tömegszámú, 53-as rendszámú jód izotóp? A) 74
T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály
T I T M T T Hevesy György Kémiaverseny országos döntő Az írásbeli forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...
Tartalmi követelmények kémia tantárgyból az érettségin K Ö Z É P S Z I N T
1. Általános kémia Atomok és a belőlük származtatható ionok Molekulák és összetett ionok Halmazok A kémiai reakciók A kémiai reakciók jelölése Termokémia Reakciókinetika Kémiai egyensúly Reakciótípusok
Lehet, hogy szívelégtelenségem van?
Lehet, hogy szívelégtelenségem van? Ez a kiadvány azért jött létre, hogy segítse önt a szívelégtelenség korai tüneteinek felismerésében. Mi a szívelégtelenség? A szívelégtelenség meghatározás nagyon ijesztőnek
Kiss László Láng Győző ELEKTROKÉMIA
Kiss László Láng Győző ELEKTROKÉMIA A könyv megjelenését támogatta a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztálya Dr. Kiss László, Dr. Láng Gőző, 2011 ISBN 978 963 331 148 6 A könyv és adathordozó
Elektromos áram, egyenáram
Elektromos áram, egyenáram Áram Az elektromos töltések egyirányú, rendezett mozgását, áramlását, elektromos áramnak nevezzük. (A fémekben az elektronok áramlanak, folyadékokban, oldatokban az oldott ionok,
HOMOGÉN EGYENSÚLYI ELEKTROKÉMIA: ELEKTROLITOK TERMODINAMIKÁJA
HOMOGÉN EGYENSÚLYI ELEKTROKÉMIA: ELEKTROLITOK TERMODINAMIKÁJA I. Az elektrokémia áttekintése. II. Elektrolitok termodinamikája. A. Elektrolitok jellemzése B. Ionok termodinamikai képződési függvényei C.
ŠKODA FÉMHÁZAS POWERBANK mah. Használati útmutató
ŠKODA FÉMHÁZAS POWERBANK 10000 mah Használati útmutató Első lépések: A ŠKODA fémházas powerbank előzetesen feltöltött és használatra kész. A powerbank bekapcsolásához nyomja meg az oldalán lévő gombot.
8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2008.
8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2008. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető
Az elektrokémia reneszánsza a 21. században. Li-elemek, tüzelőanyag-cellák
Inzelt György Eötvös Loránd Tudományegyetem, TTK Kémiai Intézet Az elektrokémia reneszánsza a 21. században. Li-elemek, tüzelőanyag-cellák Az elektrokémia megszületése óta jelen van mindennapjainkban.
Elektromos áram, egyenáram
Elektromos áram, egyenáram Áram Az elektromos töltések egyirányú, rendezett mozgását, áramlását, elektromos áramnak nevezzük. (A fémekben az elektronok áramlanak, folyadékokban, oldatokban az oldott ionok,
Egyenáram. Áramkörök jellemzése Fogyasztók és áramforrások kapcsolása Az áramvezetés típusai
Egyenáram Áramkörök jellemzése Fogyasztók és áramforrások kapcsolása Az áramvezetés típusai Elektromos áram Az elektromos töltéshordozók meghatározott irányú rendezett mozgását elektromos áramnak nevezzük.
Összefoglaló a GOP-1.3.1.-11/A-2011-0164-es kutatásfejlesztési projektről.
Összefoglaló a GOP-1.3.1.-11/A-2011-0164-es kutatásfejlesztési projektről. Old. 1 Kutatás célja Nyolcatomos kén alkalmazása hőenergia tárolására, villamos energia előállítása céljából. Koncentrált nap
Jellemző redoxi reakciók:
Kémia a elektronátmenettel járó reakciók, melynek során egyidejű elektron leadás és felvétel történik. Oxidáció - elektron leadás - oxidációs sám nő Redukció - elektron felvétel - oxidációs sám csökken
Jele:Ag. Rendszáma: 47
Jele:Ag Rendszáma: 47 Jellemzői: Az ezüst fehéren csillogó, jól nyújtható és hengerelhető nemesfém, amiből igen vékony lemezek és huzalok készíthetők. Kémiailag ellenálló, tiszta levegőben vagy vízben
Orvosi Fizika 13. Bari Ferenc egyetemi tanár SZTE ÁOK-TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet
Orvosi Fizika 13. Elektromosságtan és mágnességtan az életfolyamatokban 2. Bari Ferenc egyetemi tanár SZTE ÁOK-TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet Szeged, 2011. december 5. Egyenáram Vezető
Maghasadás, láncreakció, magfúzió
Maghasadás, láncreakció, magfúzió Maghasadás 1938-ban hoztak létre először maghasadást úgy, hogy urán atommagokat bombáztak neutronokkal. Ekkor az urán két közepes méretű atommagra bomlott el, és újabb
AKKUTÖLTŐ 24V CTEK XT 14000 N08954
AKKUTÖLTŐ 24V CTEK XT 14000 N08954 A svéd CTEK MULTI XT 14000 teljesítménye a gyors töltést igénylő, 24V-os rendszerben működő akkumulátoroknál mutatkozik meg igazán: teherautókban, buszokban, nagyobb
1. feladat Összesen: 10 pont. 2. feladat Összesen: 14 pont
1. feladat Összesen: 10 pont Az AsH 3 hevítés hatására arzénre és hidrogénre bomlik. Hány dm 3 18 ºC hőmérsékletű és 1,01 10 5 Pa nyomású AsH 3 -ből nyerhetünk 10 dm 3 40 ºC hőmérsékletű és 2,02 10 5 Pa
O k t a t á si Hivatal
O k t a t á si Hivatal 0/0. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Kémia II. kategória. forduló I. FELADATSOR Megoldások. A helyes válasz(ok) betűjele: B, D, E. A legnagyobb elektromotoros erejű
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 21/2008. (VIII. 30.) KvVM rendelete az elemek és akkumulátorok, illetve hulladékaik kezeléséről
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 21/2008. (VIII. 30.) KvVM rendelete az elemek és akkumulátorok, illetve hulladékaik kezeléséről A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. (2) bekezdés
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 524 02 Vegyipari technikus
EA. Elektrokémia alap mérés: elektromotoros erő és kapocsfeszültség mérése a Daniell cellában, az EMF koncentráció függése
EA. Elektrokémia alap mérés: elektromotoros erő és kapocsfeszültség mérése a Daniell cellában, az EMF koncentráció függése Előkészítő előadás 2018.02.19. Alapfogalmak Elektrokémiai cella: olyan rendszer,
Áttörés a szolár-technológiában a Konarka-val?
A Konarka Power Plastic egy olyan fotovoltaikus anyag, amely képes akár a beltéri, akár a kültéri fényből elektromos egyenáramot előállítani. Az így termelt energia azonnal hasznosítható, tárolható későbbi
Elektrokémia. A nemesfém elemek és egymással képzett vegyületeik
Elektrokémia Redoxireakciók: Minden olyan reakciót, amelyben elektron leadás és elektronfelvétel történik, redoxi reakciónak nevezünk. Az elektronleadás és -felvétel egyidejűleg játszódik le. Oxidálószer
Elektrokémiai preparátum
Elektrokémiai preparátum A laboratóriumi gyakorlat során elvégzendő feladat: Nátrium-hipoklorit oldat előállítása elektrokémiai úton; az oldat hipoklorit tartalmának meghatározása jodometriával. Daniell-elem
Építményeink védelme március 27. Acélfelületek korrózió elleni védelme fémbevonatokkal
Építményeink védelme 2018. március 27. Acélfelületek korrózió elleni védelme fémbevonatokkal Dr. Seidl Ágoston okl. vegyészmérnök, korróziós szakmérnök c.egy.docens A korrózióról általában A korrózióról
Ni 2+ Reakciósebesség mol. A mérés sorszáma
1. feladat Összesen 10 pont Egy kén-dioxidot és kén-trioxidot tartalmazó gázelegyben a kén és oxigén tömegaránya 1,0:1,4. A) Számítsa ki a gázelegy térfogatszázalékos összetételét! B) Számítsa ki 1,0 mol
Elektromos áram, áramkör
Elektromos áram, áramkör Az anyagok szerkezete Az anyagokat atomok, molekulák építik fel, ezekben negatív elektromos állapotú elektronok és pozitív elektromos állapotú protonok vannak. Az atomokban ezek
Elektrokémia a kémiai rendszerek és az elektromos áram kölcsönhatása
6. előadás Elektrokémia a kémiai rendszerek és az elektromos áram kölcsönhatása A kémiai rendszerek egy része vezeti az elektromosságot, a kémiai reakciók jelentős hányadára hatással vannak az elektromos
TORKEL 840 / 860 Akkumulátor terhelőegységek
TORKEL 840 / 860 Akkumulátor terhelőegységek Az erőművekben és transzformátor alállomásokon lévő akkumulátortelepeknek hálózat kiesés esetén készenléti energiát kell szolgáltatniuk. Sajnálatos módon az
Felvételi, 2017 július -Alapképzés, fizika vizsga-
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar Felvételi, 2017 július -Alapképzés, fizika vizsga- Minden tétel kötelező. Hivatalból 10 pont jár. Munkaidő 3 óra. I. Az alábbi kérdésekre adott
Tranziens jelenségek rövid összefoglalás
Tranziens jelenségek rövid összefoglalás Átmenet alakul ki akkor, ha van energiatároló (kapacitás vagy induktivitás) a rendszerben, mert ezeken a feszültség vagy áram nem jelenik meg azonnal, mint az ohmos
7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2002.
7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2002. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető
Hevesy György Kémiaverseny. 8. osztály. megyei döntő 2003.
Hevesy György Kémiaverseny 8. osztály megyei döntő 2003. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1997
1. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1997 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I. A HIDROGÉN, A HIDRIDEK 1s 1, EN=2,1; izotópok:,, deutérium,, trícium. Kétatomos molekula, H 2, apoláris. Szobahőmérsékleten
ROSSZ TÁPEGYSÉG TRANSZFORMÁTORAINAK ÉS TOROID GYŰRŰINEK ÚJRA FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI. Molnár László
ROSSZ TÁPEGYSÉG TRANSZFORMÁTORAINAK ÉS TOROID GYŰRŰINEK ÚJRA FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI Molnár László Az alábbi áramkör, amit Joule thief -nek is becéznek, egy egyszerű, butított blocking oszcillátor áramkör
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KÜLSŐ AKKUMULÁTOR PNI mAh
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KÜLSŐ AKKUMULÁTOR PNI 1014 10000mAh Utasítások: Köszönjük, hogy megvásárolta ezt a terméket. Az első használat előtt, kérjük olvassa el ezt a kézikönyvet, a termék megfelelő használata
Kémia fogorvostan hallgatóknak Munkafüzet 10. hét
Kémia fogorvostan hallgatóknak Munkafüzet 10. hét Elektrokémiai kísérletek (144-153. oldal) Írták: Agócs Attila, Berente Zoltán, Gulyás Gergely, Jakus Péter, Lóránd Tamás, Nagy Veronika, Radó-Turcsi Erika,
2011/2012 tavaszi félév 3. óra
2011/2012 tavaszi félév 3. óra Redoxegyenletek rendezése (diszproporció, szinproporció, stb.); Sztöchiometria Vegyületek sztöchiometriai együtthatóinak meghatározása elemösszetétel alapján Adott rendezendő
Számítástudományi Tanszék Eszterházy Károly Főiskola.
Networkshop 2005 k Geda,, GáborG Számítástudományi Tanszék Eszterházy Károly Főiskola gedag@aries.ektf.hu 1 k A mérés szempontjából a számítógép aktív: mintavételezés, kiértékelés passzív: szerepe megjelenítés
9. Laboratóriumi gyakorlat NYOMÁSÉRZÉKELŐK
9. Laboratóriumi gyakorlat NYOMÁSÉRZÉKELŐK 1.A gyakorlat célja Az MPX12DP piezorezisztiv differenciális nyomásérzékelő tanulmányozása. A nyomás feszültség p=f(u) karakterisztika megrajzolása. 2. Elméleti
Redoxi reakciók Elektrokémiai alapok Műszaki kémia, Anyagtan I. 12-13. előadás
Redoxi reakciók Elektrokémiai alapok Műszaki kémia, Anyagtan I. 12-13. előadás Dolgosné dr. Kovács Anita egy.doc. PTE MIK Környezetmérnöki Tanszék Redoxi reakciók Például: 2Mg + O 2 = 2MgO Részfolyamatok:
SZÍVRITMUSZAVAROK 2014.03.05. KORAI ÜTÉSEK SUPRAVENTRIKULÁRIS TACHYARITMIÁK JUNKCIONÁLIS ARITMIÁK VENTRIKULÁRIS TACHYARITMIÁK ÁTTEKINTÉS
SZÍVRITMUSZAVAROK - 2014.03.05. SUPRA SZÍV INGERÜLETVEZETŐ RENDSZERE 1 SUPRA SZÍV INGERÜLETVEZETŐ RENDSZERE 2 SUPRA A SZÍV ELEKTROMOS AKTIVÍTÁSÁNAK ÉLETTANA SUPRA 60-80 ütés /perc SZINUSZRITMUS 1. SUPRA
Az agyi infarktus (más néven iszkémiás stroke) kialakulásának két fő közvetlen oka van:
Szívvel a stroke ellen! - Háttéranyag Az agyi érkatasztrófa (szélütés) okai Tünetei bár hasonlóak, mégis két jól elkülöníthető oka van: az agyi infarktus, melynek hátterében az agyat ellátó ér elzáródása
1. feladat Összesen 10 pont. 2. feladat Összesen 10 pont
1. feladat Összesen 10 pont Töltse ki a táblázatot oxigéntartalmú szerves vegyületek jellemzőivel! Tulajdonság Egy hidroxil csoportot tartalmaz, moláris tömege 46 g/mol. Vizes oldatát ételek savanyítására
1. Generáció( ):
Generációk: 1. Generáció(1943-1958): Az elektroncsövet 1904-ben találták fel. Felfedezték azt is, hogy nemcsak erősítőként, hanem kapcsolóként is alkalmazható. A csövek drágák, megbízhatatlanok és rövid
Kémia OKTV 2006/2007. II. forduló. A feladatok megoldása
Kémia OKTV 2006/2007. II. forduló A feladatok megoldása Az értékelés szempontjai Csak a hibátlan megoldásokért adható a teljes pontszám. Részlegesen jó megoldásokat a részpontok alapján kell pontozni.
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 0 E C D C E B B A E 1 A C D B B D D A A D 2 C E D A B C B C C E 3 C C B B E
XII. FÉMEK XII. 1. FELELETVÁLASZTÁSOS TESZTEK 0 1 2 4 5 6 7 8 9 0 E C D C E B B A E 1 A C D B B D D A A D 2 C E D A B C B C C E C C B B E XII. 2. TÁBLÁZATKIEGÉSZÍTÉS Fémek összehasonlítása Kalcium Vas
8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004.
8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető
Víz. Az élő anyag szerkezeti egységei. A vízmolekula szerkezete. Olyan mindennapi, hogy fel sem tűnik, milyen különleges
Az élő anyag szerkezeti egységei víz nukleinsavak fehérjék membránok Olyan mindennapi, hogy fel sem tűnik, milyen különleges A Föld felszínének 2/3-át borítja Előfordulása az emberi szövetek felépítésében
Környzetbarát eljárások BSc kurzus, A zöld kémia mérőszámai. Székely Edit
Környzetbarát eljárások BSc kurzus, 2019 A zöld kémia mérőszámai Székely Edit Green? Fenntarthatóság, fenntartható fejlődés. Értelmezzük globálisan! Sustainability A zöld kémia 12 pontja (és kiterjesztései)
Kémia OKTV I. kategória II. forduló A feladatok megoldása
ktatási ivatal Kémia KTV I. kategória 2008-2009. II. forduló A feladatok megoldása I. FELADATSR 1. A 6. E 11. A 16. C 2. A 7. C 12. D 17. B 3. E 8. D 13. A 18. C 4. D 9. C 14. B 19. C 5. B 10. E 15. E
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATOK 2003.
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATK 2003. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden megítélt
Elektromágneses indukció kísérleti vizsgálata
A kísérlet célkitűzései: Kísérleti úton tapasztalja meg a diák, hogy mi a különbség a mozgási és a nyugalmi indukció között, ill. milyen tényezőktől függ az indukált feszültség nagysága. Eszközszükséglet:
vágás. Tökéletes Az igazi kertészkedés. Az igazi lazítás.
Az igazi kertészkedés. Az igazi lazítás. Tökéletes vágás. Make it your home. Tegye lakhelyét otthonosabbá az új Rotak fűnyírókkal. Törekedjen egy lépésben a tökéletességre a Bosch új Rotak fűnyíróival.
Hálózati akkumulátoros energiatárolás merre tart a világ?
Hálózati akkumulátoros energiatárolás merre tart a világ? Az akkumulátoros hálózati energiatárolás jelene és jövője 2013. április 11., Óbudai Egyetem Hartmann Bálint Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
9/2001. (IV. 9.) KöM RENDELET AZ ELEMEK ÉS AKKUMULÁTOROK. ILLETVE HULLADÉKAIK KEZELÉSÉNEK RÉSZLETES SZABÁLYAIRÓL
9/2001. (IV. 9.) KöM RENDELET AZ ELEMEK ÉS AKKUMULÁTOROK. ILLETVE HULLADÉKAIK KEZELÉSÉNEK RÉSZLETES SZABÁLYAIRÓL A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 59. -a (2)
Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2009/2010. Kémia I. kategória II. forduló A feladatok megoldása
Oktatási Hivatal I. FELADATSOR Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2009/2010. Kémia I. kategória II. forduló A feladatok megoldása 1. B 6. E 11. A 16. E 2. A 7. D 12. A 17. C 3. B 8. A 13. A 18. C
Kémiai kötések és kristályrácsok ISMÉTLÉS, GYAKORLÁS
Kémiai kötések és kristályrácsok ISMÉTLÉS, GYAKORLÁS Milyen képlet adódik a következő atomok kapcsolódásából? Fe - Fe H - O P - H O - O Na O Al - O Ca - S Cl - Cl C - O Ne N - N C - H Li - Br Pb - Pb N