Előfizetési felhívás.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Előfizetési felhívás."

Átírás

1 1200 cat. holdnyi futóhomokterületet fog vásárolni, mely birtok beerdősitésének eszközlésére és közvetlen felügyeletére, a nyugdíjas állapotban levő, de az előbbi foglalkozásra alkalmas erdészek közül ideiglenes minőségben és egyelőre 6 év tartamára 400 (négyszáz) frt évi tiszteletdíjjal, szabad lakás és a vásárlandó területből kihasítandó egy cat. holdnyi házikert haszonélvezetével, szakképzett felügyelőt kivan alkalmazni. Felhivatnak tehát mindazon erdészek, kik ez alkalmazást elvállalni kívánják, miszererint ebbeli'szándékukat az életkor, tanulmányok, eddigi erdészeti foglalkozás és nyelvismeret kimutatása mellett, az országos erdészeti egyesület titkári hivatalával, folyó évi február hó 25-ig Budára intézendő levelekben közölni szíveskedjenek. Budán, január hó 21-én, Bedő Albert, az egyesület titkára. Sajtóhiba. Lapunk tavalyi 12. füzetének 441. oldalán a 17 sorban helyett olvasandó. Előfizetési felhívás. Vonatkozással a selmeczi kir. bányászati s erdészeti Akadémia igazgatósága által é. october 15-én kibocsátott előfizetési felhívásra, a kiadásomban megjelenő,,a selmeczi kir. bánya s erdő akadémia száz évi alapításának emlékkönyvé u -t illetőleg, bátor vagyok tisztelettel jelenteni, miszerint ezen emlékkönyv 1870 é. végére hirdetett megjelenése, előre nem látott akadályoknál fogva s főkép a nyomdai munkaerők hiánya miatt, későbbre halasztatott. Annak kiadása különben f. é. april végére biztosítva leven, a tekintetes bánya és erdő akadémia igazgatóságának meghagyása folytán, a tisztelt előfizetők szives elnézéséért és türelméért esedezem.

2 Az,alma mater" azon előbbeni látogatóit pedig a kik ezen valóban nagyérdekű, és a tárgyához méltóan kiállított emlékkönyv megjelenését vagy meg nem tudták, vagy annak előfizetéséhez még eddigelé nem járultak, szives előfizetésre tiszteletteljesen felhívni ezennel újólag bátorkodom; annál inkább minthogy az amúgy is nem igen nagy számban nyomtatott példányok legnagyobb része, részint az eddigi előfizetések, részint pedig a kiváló tudományos egyéneknek és könyvtáraknak szánl ingyen példányok által, már le van foglalva. Előfizetési feltételek. Az emlékkönyv magyar ós német nyelven jelenik meg közönséges és diszkiadásban 30 negyedrét ívnyi tartalommal. A) közönséges kiadás, fehér papírra nyomtatva színes boritokba fűzve. v... 3 ft. kr. B) A díszkiadás három féle alakban kapható u. m. 1) Szép kőnyomatai, jelvónyrajzokkal ékesített borítékba kötve 4 ft. 50 kr. 2) Tartós, színes angolvászon kötésben, elő és hátlapján sajtolt nyomattal, márványozott szélei 6 ft. kr. 3) Tartós, vörös sajtolt vászon kötésben, sarkán, elő- és hátlapján aranyomattal, s aranyozott széllel 6 ft. 50 kr. A bécsi cs. k. vésnöki- akadémia igazgatója Radniczky által tervezett és készített emlékérem, mely bronz-ból 2 ft. és ezüstből 12 ftba kerül, szinte nálam megrendelhető; az első a

3 megrendelő kívánatára mindjárt, a második 6 héttel a törtónt megrendelés után megküldhető, kíiíömben kiadása az emlékkönyv közrebocsátásával egyidejűleg törtónencl. Egyszersmind figyelmeztettem a t. cz. előfizetőket a következő nálam megjelendő nagyórdekü műtárgyakra u. m. 1) Pettko János és Faller Gusztáv akad: tanár urak és bánya tanácsosok arczképei ára egy egy arczképnek 1 ft 20 kr. 2) Selmeczi Album, mely 25 a selmeczi akadémiai életből ismert épületek bánya- és kohótelepek fényképeit foglalja magában ára 20 ft. Tetszés szerint válogatott 12 db ft. Egyes fényképek darabja 1 ft. melyeknek utólagos ós számos megrendelését biztosan reménylem. Selmeczen 1871 év Január hó 20-án. Joerges Ágoston, könyvárus. Hirdetések. Magyarországi Fák és Cserjék rendszeres leirása" irta Bálás Árpád tanár a keszthelyi fels. gazd. tanintézeten, nagy nyolczadrét 84 oldal, ára 60 kr. ugyanazon szerzőtől: TJtmutatás a kezdő gazda gyakorlatijaképzésére. diszeskiadás ára 1 ft. Mindkét mű megrendelhető a szerzőnél Keszthelyen.

4 A Rév-i erdőhivatal, Nagyvárad mellett, vásárol csupkás tölgy (Quercus peduneulata) és csupkátlan tölgy (Quercus robur) valamint bükk-makkot. Az illetők, kiknél ezen magvak kaphatók, szíveskedjenek a fenntebbi hivatalt erről értesíteni. 400 mérő friss termésű csermakk van eladásra bejelentye a Kertészgazda" ügynökségénél Pesten üllői ut 12. sz. Szerkeszti és kiadja: Wagner Károly. Főmunkatárs: Divald Adolf.

5 Sáros patak közbirtokossága csődöt hirdet egy megürült rendes erdószi állomásra, következő évi fizetéssel: készpénz 300 ft. o. ért. szálláspénz 60 ft. 10 köböl gabona, 5 köböl buva, 6 rövid öl tűzifa egy lő tartás, a behajtások szálogokból a jövedelem '/s része, «n ndkivüli jövedelmekből illő százalék. küldendők. A képességi okmányok folyó év február 20. bérmentve alólirotthoz A megválasztott pályázó köteles megválasztásakor 300 ft. óvadékpénzt biztosítékul letenni, melynek 6% kamatát ő élvezendi. Kelt S. Patak 1871 január 21. Dr. Lengyel Endre, közbirtokossági elnök. A Temesvári m. k. jószágigazgatóság kerületében egy másod ns«- tályu erdészi állomás betöltendő. Ezen, a X díjosztályba sorozott állomással évi 500 ftnyi fizetés szabad lakás, vagy annak hiányában évi 150 forintnyi lakbér, 10 öl 6' magas, 6' széles, és 3' mély, a nyugdíjba ölenként 2 forintjával beszámítható kemény tűzi hasábfa, évi 300 forintnyi utazási és lótartási, és évi 8 finyi irodai átalány, 6 catastralis hold terményföld élvezete és a fizetés két harmadrésze magasságáig biztosítandó tiszti óvadék kötelezettsége van összekötve. Pályázni óhajtók szabályszeriileg felszerelt s képességüket a magyar és román nyelvbeni járatosságukat alaposan elötiintelö folyamodványukat és pedig a már hivatalban lévők felettes hatóságuk utján, magánzók pedig közvetlen ezen pályázat első megjelenésétől számítandó 4. hét a'att, ezen igazgatóságnál benyújthatják. Temesvárt, január 18-án. A m. k. jószágigazgatóság: A nagybányai n>. k. jószagigazgatóság kerületében 6 erdögyakornoki állomás: egyik 550 ft és öt 350. ftnyi rendszeresített évi fizetéssel betöltendő. Ezen a XII. rang-osztályba sorozandó gyakornokok szolgálati idejök az eskületétel napjától szabályszerűen beszámitatik. A pályázók életkoruk, jelenlegi állomásuk, végzett erdészeti tudományuk, az államvizsga, nemkülönben az erdészeti gyakorlati ismeretük,

6 és az országban divó nyelvekben, de főleg a magyar német és román nyelvekben! iáhoságuknak hiteles kimutatása mellett sajátkezüleg irt folyamodványaikat folyó évi február 20-ig előljáró hatóságuk utján a nagybányai in. k. jószágigazgatósághoz nyujsák be. Nagybányán január 28-án. M. k. jószágigazgatóság A nagybányai m. k-jószágigazgalóságnál betöltendő irodatiszti állomásra. Ezen a X rangosztályba sorozott állomással 700. ft. évi fizetés, és 10. bécsi öl 3' hosszú tűzifa átalány, szabad lakás, vagy ennek hiányában lakbérül fizetésének 15% van összekötve- A pályázók az iroda szakbani tökéletes jártasságuk, eddigi szolgálattételük, valamint az országban divó nyelvek, és kivált a hivatalos magyar szó és irásbani tökéletes Ipirásának kimutatása mellett sajátkezüleg irt folyamodványaikat kellően felszerelve, előljáró hatóságuk útján a nagybányai m. k. jószágigazgatóság elnökségéhez február hó 22-éig nyújtsák be. Nagybánya február 1-én. Sajtóhiba. A 23-ik lapon alólról a 11-ik sorban sósavas" helyett chlórsavas." T a r t a l o m Az erdötörvényjavaslatról sö oldal. Az erdőtörvényjavaslatról ik A fürészpor mint tápszer kérődzők számára. 24-ik Szállítható uszagátor ik Lo-Presti pálya (két táblával) ik, Felhívás a futóhomok-terülelek tulajdonsaihoz. 56-ik Különfélék: Az országos lőjegyzák mintája. Felhívás az erdészekhez. Előfizetési felhívás az akadémiai emlékkönyvre. Hirdetések.

Egyesületi hirdetések.

Egyesületi hirdetések. Halálozás. Smetaczek Béla primási uradalmi főerdész (Kemenczén) az országos erdészeti egyesület alapító tagja elhunyt. Béke poraira! Egyesületi hirdetések. Az.Erdészeti Rendeletek Tárádnak 1891. évi, vagyis

Részletesebben

Palánka. 1 köbláb műszer-és épületi lágyfa Fiume. Különfélék.

Palánka. 1 köbláb műszer-és épületi lágyfa Fiume. Különfélék. 1000 db fenyő zsindely.... 3 frt 94 kr egy bécsi mérő faszén.... 32 Palánka. 1 öl cser- és gyertyán hasábfa. 11 frt 1 kocsánostölgy és szil hasábfa. 9 1 köbláb műszer- és épületi keményfa 20 22 kr 1 köbláb

Részletesebben

Hirfletö-mellétlet az Erdészeti Lapok" m 17. luzetéüez,

Hirfletö-mellétlet az Erdészeti Lapok m 17. luzetéüez, Hirfletö-mellétlet az Erdészeti Lapok" 1885. m 17. luzetéüez, Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven (40)

Részletesebben

Hirdető-melléklet az Erdészeti Lapot" évi VI. füzetéhez.

Hirdető-melléklet az Erdészeti Lapot évi VI. füzetéhez. Hirdető-melléklet az Erdészeti Lapot" 1885. évi VI. füzetéhez. Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven. (40)

Részletesebben

Hirfletö-melléklet az Erdészeti Lapot" írt I. füzetéhez.

Hirfletö-melléklet az Erdészeti Lapot írt I. füzetéhez. Hirfletö-melléklet az Erdészeti Lapot" 1886. írt I. füzetéhez. Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven (40)

Részletesebben

Az egyes piaczokról különben a következő ártételeket közöljük : Budapest. Egy m 3

Az egyes piaczokról különben a következő ártételeket közöljük : Budapest. Egy m 3 Áthasonitás : assimilatio. Beszivárkodás : endesmose. Beszivárkodásmérő : endosmometre. Felemás (t. i. növény) : polygam. Gomboly (glomerulus) : a bükk vagy gesztenyefa ismert tüskés tokszerü gyümölcs-csészéje.

Részletesebben

Hirietö-melléklet az Erflészeti Lapot" évi VL füzetéhez.

Hirietö-melléklet az Erflészeti Lapot évi VL füzetéhez. Hirietö-melléklet az Erflészeti Lapot" 1889. évi VL füzetéhez. W Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven

Részletesebben

= 2 szem. A fapiaczról. Márcz. 7-én, tehát 7 nap múlva = 50 szem semmi semmi. 8-án, 8 n 71 = án, én. r> n 71 = 13.

= 2 szem. A fapiaczról. Márcz. 7-én, tehát 7 nap múlva = 50 szem semmi semmi. 8-án, 8 n 71 = án, én. r> n 71 = 13. 8-án 8 n 71 = 18 Jí 10-én. * 10 71 7) 71 13-án 13 ti 7) Ti = 2 szem 14-én. r> 14 7) 71 = 3 szem 10. n 16-án n 16 7> r> = 5 31 n 17-én Ti 17 71 7! = 6 22 Ti 19-én 19 11 n 71 = 13 7! 6 23-án. 23 7) 7) 7}

Részletesebben

Ki volt Vadas Jen? Az m. kir. bányászati és erdészeti fiskola rendes tanára Több ízben rektora és prorektora

Ki volt Vadas Jen? Az m. kir. bányászati és erdészeti fiskola rendes tanára Több ízben rektora és prorektora Ki volt Vadas Jen? Erdmérnök Oktató Az m. kir. bányászati és erdészeti fiskola rendes tanára Több ízben rektora és prorektora Az erdészeti tudományos kutatás megteremtje Szakíró Az m. kir. Erdészeti Kísérleti

Részletesebben

Egyetemes szakülés 1870-dik évi jiinius 4-kén.

Egyetemes szakülés 1870-dik évi jiinius 4-kén. 301 fel magának oly kérdéseket, melyekre feleletet utazási tapasztalatai által kiván nyerni, és melyek ezen kérdések? Ennek ellenében az egylet a pályázat folytán megválasztandó kiküldendőktől egyebet

Részletesebben

ERDEI, FEKETE-, LÚC-, JEGENYEFENYŐT,

ERDEI, FEKETE-, LÚC-, JEGENYEFENYŐT, Az Erdészeti Lapok" 1937. évi VII./VIH. füzetének HIRDETÉSEI. A lap irányával nem ellenkező hirdetéseket mérsékelt díjszabás mellett közlünk. Díjszabás. Kéthasábos szélességben (107 mm) garmond betűvel

Részletesebben

Pályázati adatlap. üzleti alapon, piaci feltételekkel bérlakás bérbevételi ajánlatához

Pályázati adatlap. üzleti alapon, piaci feltételekkel bérlakás bérbevételi ajánlatához Pályázati adatlap üzleti alapon, piaci feltételekkel bérlakás bérbevételi ajánlatához A pályázat benyújtásának határideje: 2017. március 22. nap 12.00 óra Megpályázni kívánt bérlakás címe: Kalocsa,....

Részletesebben

Hirflető-melléklet az Erflészeti Lapok" éri VII. füzetéhez.

Hirflető-melléklet az Erflészeti Lapok éri VII. füzetéhez. Hirflető-melléklet az Erflészeti Lapok" 1884. éri VII. füzetéhez. Az a Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési díjért lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven

Részletesebben

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA.

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA Szerkeszti BUND KÁROLY, egyesületi titkár. S Z 1909. év, szeptember

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK.

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. fokkal (sűrűséggel stb.) beérhetjük. Ezeket az adatokat grafikusan ábrázolva a vezérgörbékhez simulva megvonhatjuk a 7 cm-nél vastagabb fatömegre vonatkozó és a magassági görbéket. Ha a két szélső görbe

Részletesebben

ERDEI, FEKETE-, LÚC-, JEGENYEFENYŐT,

ERDEI, FEKETE-, LÚC-, JEGENYEFENYŐT, Az Erdészeti Lapok" 1936. évi IX X. füzetének HIRDETÉSEI. Az ERDÉSZETI LAPOK mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak Díjszabás. Kéthasábos szélességben (107

Részletesebben

Hirdető uielléklet az Erdészeti Lapot" évi II füzetéhez.

Hirdető uielléklet az Erdészeti Lapot évi II füzetéhez. Hirdető uielléklet az Erdészeti Lapot" 1884. évi II füzetéhez. IMT Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven

Részletesebben

TESTVÉRE osztrák cs. és kir. és szerb királyi udvari szállítók, ugy szinte a m. kir. hadsereg szállítói Budapesten, Kár oly-laktanya.

TESTVÉRE osztrák cs. és kir. és szerb királyi udvari szállítók, ugy szinte a m. kir. hadsereg szállítói Budapesten, Kár oly-laktanya. Hirdető-melléklet az Erdészeti Lapok" 1890, évi X. füzetéhez. Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven (40)

Részletesebben

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István

Részletesebben

Adatok a vágásidőnek a fa minőségére és tartósságára való befolyásáról.

Adatok a vágásidőnek a fa minőségére és tartósságára való befolyásáról. Adatok a vágásidőnek a fa minőségére és tartósságára való befolyásáról. Ladrey ur a Societe ceutralc d' Agriculture de Francé" Itolsó gyűléseinek egyikében az e tekintetben megejtett kisérletek következő

Részletesebben

az Erdészeti Lapok" évi III. füzetéhez.

az Erdészeti Lapok évi III. füzetéhez. flirietí-fflelllet az Erdészeti Lapok" 1884. évi III. füzetéhez. MF~ Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 18-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-364/2013. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2013. szeptember 18-i ülésére Tárgy: 2013.

Részletesebben

Pályázati adatlap. A pályázat benyújtásának határideje: január 31. nap óra

Pályázati adatlap. A pályázat benyújtásának határideje: január 31. nap óra Pályázati adatlap szociális bérlakás bérbevételi ajánlatához A pályázat benyújtásának határideje: 2017. január 31. nap 12.00 óra Megpályázni kívánt bérlakás címe: Kalocsa,.... ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Az Arany Trombitának (1869), Táncsics lapjának kauciója 1

Az Arany Trombitának (1869), Táncsics lapjának kauciója 1 H. KOHUT MÁRIA Az Arany Trombitának (1869), Táncsics lapjának kauciója 1,,A siker értékét nem csupán maga a kivívott siker méri meg, hanem a leküzdött akadályokra fordított erőt és munkát is számba kell

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága

Kulturális Javak Bizottsága Kulturális Javak Bizottsága 2012. április 11-i ülés Az ülés napirendje 1. Barabás Miklós (Kézdimárkosfalva, 1810 Budapest, 1898): Eötvös József és Trefort Ágoston portréja, 1844. Papír, ceruza, akvarell,

Részletesebben

WAGNER KÁROLY (1830 1879)

WAGNER KÁROLY (1830 1879) ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET 1830. WAGNER KÁROLY (1830 1879) október 8-án született Máramaros vármegyében, Aknasugatagon (ma: Ocna Sugatag, Románia). Édesapja kincstári alerdészként dolgozott; a szülõi

Részletesebben

MÉRLEGEK És ELŐIRÁNYZAT ÉVRŐL.

MÉRLEGEK És ELŐIRÁNYZAT ÉVRŐL. 4 MÉRLEGEK És ELŐIRÁNYZAT AZ 1893. ÉVRŐL. Bevétel Mérleg az Országos Állatvédő- Újhelyi Sándor,, mint közgyölésileg megar íny Áthozat 1892. évről (10 darab arany)... Tagsági díjak fejében Államsegély földmivelési

Részletesebben

égalj-viszonyai az 1876-ik év második felében.

égalj-viszonyai az 1876-ik év második felében. Részünkről bárkinek is sokkal inkább Neubrand művét ajánlhatjuk mint olyant, mely tárgyát kimerítőbben és szakavatottabban ismerteti, s mely felett Frilin müvének csak egy előnye van: az áttekintőbb és

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ösztöndíjpályázat benyújtásának határideje: 2014. szeptember 15.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ösztöndíjpályázat benyújtásának határideje: 2014. szeptember 15. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szigetszentmiklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 312/2014. (VIII. 27.)sz. Önkormányzati Határozatával ösztöndíjpályázatot hirdet a 2014/2015-ös tanévre azzal a céllal,

Részletesebben

OTKA Sabbatical pályázat

OTKA Sabbatical pályázat OTKA Sabbatical pályázat Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) Bizottsága pályázatot hirdet a felsőoktatásban, közgyűjteményekben vagy más kutatóhelyen, nem kutatói munkakörben dolgozók

Részletesebben

9MT Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési dijért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak.

9MT Az Erdészeti Lapok mellett mérsékelt közlési dijért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. 9MT Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési dijért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven (40) sorért soronként negyven (40) krajczár, az erre következő

Részletesebben

HMetö-iDelléHet az Erdészeti Lapok" éri IV. füzetéhez.

HMetö-iDelléHet az Erdészeti Lapok éri IV. füzetéhez. HMetö-iDelléHet az Erdészeti Lapok" 1888. éri IV. füzetéhez. 88ST Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési dijért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven

Részletesebben

és körlap kiszámítására.

és körlap kiszámítására. Egyszerűsített számítási és körlap kiszámítására. Közli : Belházy módok az átmérő, kerület Emil, kir. fó'erdőf'elügyelő. Néha megesik, hogy az erdész valamely törzsnek vastagságát lehetőleg pontosan meg

Részletesebben

ERDÉSZETI RENDELETEK TARA.

ERDÉSZETI RENDELETEK TARA. 805 ERDÉSZETI RENDELETEK TARA. KÖRRENDELET Valamennyi vármegyei törvényhatóságnak. 9847/II-C/1904. belügy, m. sz. Az 1898. XIX. t. cz. alapján szervezkedett volt úrbéresek és közbirtokosságok tulajdonát

Részletesebben

A méter-mértéknek az erdőgazdaság körében való mikénti alkalmazásáról.

A méter-mértéknek az erdőgazdaság körében való mikénti alkalmazásáról. A méter-mértéknek az erdőgazdaság körében való mikénti alkalmazásáról. (Folytatás é s vége). VIII. Faszén. A faszénnek átvétele és átadása, illetőleg eladása a vevő kívánsága szerint, űrmérték vagy súlymérték

Részletesebben

a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET.

a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET. LT t cl S 11 cl s a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET. A földadó-kataszter nyilvántartásának czélja és tárgya.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Pályázó megnevezése:.. Levelezési cím (csak akkor, ha az egyesület, szervezet címével nem azonos): Honlap cím:...

PÁLYÁZATI ADATLAP. Pályázó megnevezése:.. Levelezési cím (csak akkor, ha az egyesület, szervezet címével nem azonos):   Honlap cím:... PÁLYÁZATI ADATLAP PÁLYÁZATI ADATLAP SPORTEGYESÜLETEK ÉS CIVIL SZERVEZETEK ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA Kérjük olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel, írógéppel vagy számítógéppel kitölteni! 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI

Részletesebben

1870. évi XXVII. törvénycikk. A valkány-perjámosi másodrendü vasut engedélyokmánya

1870. évi XXVII. törvénycikk. A valkány-perjámosi másodrendü vasut engedélyokmánya 1870. évi XXVII. törvénycikk a valkány-perjámosi másodrendü gőzmozdony vasut kiépitése tárgyában 1. A szabadalmazott államvaspálya-társaság déli vonalából Oroszlámos és Mokrin állomások közt Valkány község

Részletesebben

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA.

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA Szerkeszti BUND KÁROLY, egyesületi titkár. _ W ; 1913. év, június

Részletesebben

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi

Részletesebben

Íz erd, muzeum-egylet 1878 Márczius 21-én tartandó évi rendes közgyűlésének Tárfysorozata:

Íz erd, muzeum-egylet 1878 Márczius 21-én tartandó évi rendes közgyűlésének Tárfysorozata: Melléklet az Erd. Muzemegylet" 3. számához. Íz erd, muzeum-egylet 1878 Márczius 21-én tartandó évi rendes közgyűlésének Tárfysorozata: 1. Elnöki megnyitó beszéd. 2. Titkári jelentés az igazgató választmány

Részletesebben

Egyesületi közlemények.

Egyesületi közlemények. csak circa 3 frt 20 kr, tehát tetemesen alacsonyabb a mimósa- vagy wattle-kéreg áránál. Magja mind a két fajnak igen kemény, és ha nem egész friss, nehezen csírázik, s bizonyos előkészítést kivan mielőtt

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága

Kulturális Javak Bizottsága KJB / 2015.10.05. Kulturális Javak Bizottsága 2015. október 5-i ülés Az ülés napirendje 1/2 KJB / 2015.10.05. 1) Ferenczy Károly (Bécs, 1862 Budapest, 1917): Virágok parasztkorsóban, 1911 (vászon, olaj,

Részletesebben

Pályázati felhívás. Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások költségelven történő bérbeadására

Pályázati felhívás. Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások költségelven történő bérbeadására Pályázati felhívás Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások költségelven történő bérbeadására Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Egészségügyi

Részletesebben

Erdőbirtokosok és Fakereskedok 1 Faforgalmi Részvénytársasága l^&u-^*z az ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET székházában

Erdőbirtokosok és Fakereskedok 1 Faforgalmi Részvénytársasága l^&u-^*z az ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET székházában Az Erdészeti Lapok" 1935. évi VII Vili. füzetének HIRDETÉSEI. Az ERDÉSZETI LAPOK mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak Díjszabás. Kéthasábos szélességben (107

Részletesebben

Az Erdészet i Lapok " mellett mérsékel t közlési díjér t a la p irányával ne m ellenkező hirdetése k kiadatnak.

Az Erdészet i Lapok  mellett mérsékel t közlési díjér t a la p irányával ne m ellenkező hirdetése k kiadatnak. !BrfletO-melKHetaz ErdészetiLapok"1895.éviV. MkL Az Erdészet i Lapok " mellett mérsékel t közlési díjér t a la p irányával ne m ellenkező hirdetése k kiadatnak. Díjszabályzat. Az elsö negyven (40) sorért

Részletesebben

A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete

A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány TERVEZET A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről,

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLÓ. Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. és intézményei. PESTSZENTIMREI SPORTKASTÉLY a korszerű rendezvénycsarnok

MÉDIAAJÁNLÓ. Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. és intézményei. PESTSZENTIMREI SPORTKASTÉLY a korszerű rendezvénycsarnok Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. és intézményei Érvényes: 2019. január 1-től Rendezvény helyszíneink PESTSZENTIMREI SPORTKASTÉLY a korszerű rendezvénycsarnok A 2006-ban átadott modern rendezvénycsarnok

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLÓ. Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. és intézményei. Rendezvény helyszíneink. Érvényes: július 1-től

MÉDIAAJÁNLÓ. Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. és intézményei. Rendezvény helyszíneink. Érvényes: július 1-től Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. és intézményei Érvényes: 2019. július 1-től PESTSZENTIMREI SPORTKASTÉLY a korszerű rendezvénycsarnok Rendezvény helyszíneink A 2006-ban átadott modern rendezvénycsarnok

Részletesebben

1980. november-december hó

1980. november-december hó MAGYAR K ARSZT- ÉS BARLAN GKU TATÓ TÁRSULAT M Ű S O R F Ü Z E T 1980. november-december hó A füzet tartalmazza: a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat havi rendezvényeit, valamint közérdekű közleményeit.

Részletesebben

kényszer bekövetkezése előtt nem engedi; részben pedig azért, mert az állami erdőhivatalok által közvetlenül foganatosított eladásoknál alkalmazott

kényszer bekövetkezése előtt nem engedi; részben pedig azért, mert az állami erdőhivatalok által közvetlenül foganatosított eladásoknál alkalmazott eredményezé, hogy nemcsak mintegy 10.000 k. m. tűzifát és 5000 k. m. műfát úsztathattunk le, de azt vizbőlitvén, szabályosan, fel is rakásolhattuk! Havunk, a legmagasabb pontok kivételével alig van valami!

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Iktatási szám:../2014. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁ SÁR ÓL amelyet egyrészről másrészről iskola: székhely: képviselő: OM-azonosító:

Részletesebben

Hirdető-melléklet az Erdészeti Lapok" évi II. füzetéhez.

Hirdető-melléklet az Erdészeti Lapok évi II. füzetéhez. Hirdető-melléklet az Erdészeti Lapok" 1892. évi II. füzetéhez. Hp^T* Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven

Részletesebben

V. 1948 után megjelent Tragédia kiadások. V.1. Helikon díszkiadások és minikönyv kiadások

V. 1948 után megjelent Tragédia kiadások. V.1. Helikon díszkiadások és minikönyv kiadások V. 1948 után megjelent Tragédia kiadások V.1. Helikon díszkiadások és minikönyv kiadások 66.-68. Az ember tragédiája (Budapest, 1958, Magyar Helikon) (2) +188 l + 20 t + 34 l, 28 cm, Révai József tanulmányával.

Részletesebben

ELŐFIZETÉSI ÍV KOROKNAY-NYOMDA, SZEGED

ELŐFIZETÉSI ÍV KOROKNAY-NYOMDA, SZEGED 366 Közlemények Magyar Szociográfiai Intézetbe kerültek, amelyet a Fővárosi Könyvtárból végleg távozott Krisztics vezetett. 13 A lemondás a Teleki által felkínált feladatokról, a humaniórák közé való visszavonulás

Részletesebben

Hirdető-melléklet a z Érteti Lapok " év i IY. füzetéhez.

Hirdető-melléklet a z Érteti Lapok  év i IY. füzetéhez. Hirdető-melléklet a z Érteti Lapok " 1894. év i IY. füzetéhez. Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven (40)

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. Marton Béla polgármester, mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő)

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. Marton Béla polgármester, mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő) VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a szerződéskötés és teljesítése során eljáró szervezet: Balatonfűzfő Város Önkormányzata levelezési címe: 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. számlázási címe:

Részletesebben

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(III.20.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(III.20.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(III.20.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének és szerveinek Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

-Erdőterv határozat kiadása kérelemre induló eljárásban -a pont alá tartozó eljárásokban

-Erdőterv határozat kiadása kérelemre induló eljárásban -a pont alá tartozó eljárásokban A 63/2012 (VII. 2.) VM rendelet alapján 15. ERDÉSZETI HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK DÍJTÉTELEI 15.1. Helyszínelést nem igénylő eljárások 15.1.1. Alapdíj -Erdőterv határozat kiadása kérelemre induló eljárásban -a

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

FELHÍVÁS. A kötet bolti ára: 9900 Ft Előfizetőknek: 6900 Ft TA R T A L O M

FELHÍVÁS. A kötet bolti ára: 9900 Ft Előfizetőknek: 6900 Ft TA R T A L O M FELHÍVÁS Hosszú előkészületek után 2013 májusában a Pécs Története Alapítvány és a pécsi Kronosz Kiadó megjelenteti a Pécs története című nagymonográfia első kötetét, Pécs története az őskortól a püspökség

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Pályázó megnevezése:.. Levelezési cím (csak akkor, ha az egyesület, szervezet címével nem azonos): E-mail: Honlap cím:...

PÁLYÁZATI ADATLAP. Pályázó megnevezése:.. Levelezési cím (csak akkor, ha az egyesület, szervezet címével nem azonos): E-mail: Honlap cím:... PÁLYÁZATI ADATLAP PÁLYÁZATI ADATLAP SPORTEGYESÜLETEK ÉS CIVIL SZERVEZETEK ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA Kérjük olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel, írógéppel vagy számítógéppel kitölteni! 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI

Részletesebben

Az első erdoszeti államvizsga magyar nyelven.

Az első erdoszeti államvizsga magyar nyelven. 384 Az első erdoszeti államvizsga magyar nyelven. Ha egykoron valaki a magyar erdoszeti irodalom történelét megirandja, annak első lapján bizonyosan hazaúi elösmeréssel és hálával leend hazai fö kormányszékünknek

Részletesebben

HMeti-iiielllet az M M Lapok" 1891 évi XI. füzetéhez.

HMeti-iiielllet az M M Lapok 1891 évi XI. füzetéhez. 1 HMeti-iiielllet az M M Lapok" 1891 évi XI. füzetéhez. Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven (40) sorért

Részletesebben

frt. Egy m s bükkhasábtüzifa tölgy- és szilhasáb tűzifa gyertyánhasáb tűzifa... 4

frt. Egy m s bükkhasábtüzifa tölgy- és szilhasáb tűzifa gyertyánhasáb tűzifa... 4 tartják valószínűleg megfertőztettetett általuk a kert egész talaja. Ennek következtében nem maradt más hátra mint az egész csemetekertet más tiszta talajra áthelyezni a hol mint remélem már a folyó évi

Részletesebben

55/1978. (XII. 10.) MT rendelet

55/1978. (XII. 10.) MT rendelet 55/1978. (XII. 10.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között a határvizek vízgazdálkodási kérdéseinek szabályozásáról Budapesten, 1976. évi

Részletesebben

erdőtisztek és erdőőrök részére akár teljes egyenruhákat, akár pedig egyes darabokat, valamint az

erdőtisztek és erdőőrök részére akár teljes egyenruhákat, akár pedig egyes darabokat, valamint az Hirdető-melléklet az Erdészeti Lapok" 1893. évi VI. füzetéhez. fttft Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven

Részletesebben

Előterjesztés A települési helyi közösségi közlekedés támogatására vonatkozó pályázat benyújtásáról

Előterjesztés A települési helyi közösségi közlekedés támogatására vonatkozó pályázat benyújtásáról Előterjesztés A települési helyi közösségi közlekedés támogatására vonatkozó pályázat benyújtásáról 1. előterjesztés száma: 158/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Borbély Gábor Derekas András Katus Attila Kondéné

Részletesebben

2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2011. április 15.

2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2011. április 15. 2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2011. április 15. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság szakmai közreműködésével a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

Adatlap. Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre. 1. Személyes adatok: 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Születési hely: Név:

Adatlap. Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre. 1. Személyes adatok: 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Születési hely: Név: Beadási határidő: 2014. október 1. 2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Adatlap Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre

Részletesebben

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22.

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Ikt.sz.: 1/893-1/2013/I Tárgy: Pályázat kiírása a Rudnay utca

Részletesebben

Az Erdészeti Lapok" évi XXIV. füzetének HIRDETÉSEI. LAPOK mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak.

Az Erdészeti Lapok évi XXIV. füzetének HIRDETÉSEI. LAPOK mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Az Erdészeti Lapok" 1908. évi XXIV. füzetének HIRDETÉSEI. Az ERDÉSZETI LAPOK mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Egész oldal 32 K, féloldal

Részletesebben

Pályázati adatlap. Rotary Mosonmagyaróvár Tanulmányi Támogatás 2017.év. Foglalkozás:

Pályázati adatlap. Rotary Mosonmagyaróvár Tanulmányi Támogatás 2017.év. Foglalkozás: Pályázati adatlap Rotary Mosonmagyaróvár Tanulmányi Támogatás 2017.év 1. A pályázó adatai 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Anyja leánykori neve: Levelezési cím: Email cím (ha van): Születési

Részletesebben

pályázat kiírására lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében

pályázat kiírására lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében J a v a s l a t pályázat kiírására lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály Ózd, 2011.

Részletesebben

Az Erdészeti Lapok" évi XXII. füzetének HIRDETÉSEI.

Az Erdészeti Lapok évi XXII. füzetének HIRDETÉSEI. Az Erdészeti Lapok" 1914. évi XXII. füzetének HIRDETÉSEI. Az ERDÉSZETI LAPOK mellett mérsékelt közlési díjért a lap Irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabás. Kéthasábos szélességben (107

Részletesebben

2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Beadási határidő: 2015. október 1.

2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Beadási határidő: 2015. október 1. 2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Beadási határidő: 2015. október 1. Adatlap Merck Tanulmányi Támogatás a 2015/2017 tanévre

Részletesebben

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók!

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók! Pályázati hirdetmény betölthető állásokra hatályos: 2014.08.26 2014. EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb

Részletesebben

Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról.

Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról. Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról. Irta Erdődi Adolf. (Folytatás.) II. A gubacs értékitése. Az erdőbirtokosok a gubacsot minálunk rendesen a fán szokták ajánlatok vagy árverezés utján eladni. Az eladási

Részletesebben

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani. A Képviselő-testület 2017. évi költségvetésébe tervezett sporttámogatási keretösszeg terhére az alább meghatározott feltételekkel pályázatot ír ki a rétsági sportszervezetek támogatására. Pályázati feltételek:

Részletesebben

Az Erdészeti Lapok" évi XVI. füzetének HIRDETÉSEI.

Az Erdészeti Lapok évi XVI. füzetének HIRDETÉSEI. Az Erdészeti Lapok" 1914. évi XVI. füzetének HIRDETÉSEI. Az ERDÉSZETI LAPOK mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabás. Kéthasábos szélességben (107

Részletesebben

Eger első protestáns templomának terve

Eger első protestáns templomának terve Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Eger első protestáns templomának terve Eger első protestáns templomának terve [1] Hát nincs-e feltámadás? Eger első protestáns templomának

Részletesebben

Pályázati felhívás. Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére

Pályázati felhívás. Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére Pályázati felhívás Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére A külgazdasági és külügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) a Bécsi Egyetem és a Balassi Intézet között létrejött BBI-1056/2003.

Részletesebben

HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK

HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK Az Állam erdészeti Tisztviselők Gyermekeinek Nevelését Segélyező Alap zárószámadása az 1936/1937. évről. I. Zárókimutatás. A számla megnevezése Forgalom Egyenleg M é r 1 e g Eredmény

Részletesebben

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA XLVI. ÉVFOLYAM 11. SZÁM Z E N T A 110. А Zenta Község egyetemi hallgatói ösztöndíjalapja eszközeinek a felosztásáról szóló szabályzat (Zenta Község Hivatalos Lapja, 16/2009. és 17/2010. szám) 4. szakaszának

Részletesebben

A Rendelet 3. (1) bekezdés d) és g) pontja az alábbiak szerint módosul, továbbá a 3. (1) bekezdés az alábbi l) ponttal egészül ki 3.

A Rendelet 3. (1) bekezdés d) és g) pontja az alábbiak szerint módosul, továbbá a 3. (1) bekezdés az alábbi l) ponttal egészül ki 3. 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/2017.(IX. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV. 26.) Kgy. rendelet

Részletesebben

Általános tájékoztató. KEDVEZMÉNYES HIRDETÉSI időszakról

Általános tájékoztató. KEDVEZMÉNYES HIRDETÉSI időszakról Általános tájékoztató KEDVEZMÉNYES HIRDETÉSI időszakról A www.bodvapress.hu térségi hírportált azzal a céllal hoztunk létre, hogy az érdeklődőknek egy felhasználóbarát, áttekinthető rendszerű weboldallal,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

Á Általános iskola 5-8. évf. K Középiskola 7-13. évf.

Á Általános iskola 5-8. évf. K Középiskola 7-13. évf. DUNAHARASZTI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA ÁLTAL KIÍRT "DUNAHARASZTI DIÁKÖSZTÖNDÍJ-PÁLYÁZAT 2011" Beadási határidő: 2011. június 24. 10 óra Aláírás nélküli

Részletesebben

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani. Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017-ban is támogatni kívánja a településen működő civil szervezeteket és közösségeket, ezért az Önkormányzat 2017. évi költségvetésébe tervezett támogatási

Részletesebben

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN.

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN. EGYHÁZI IRODALMUNK 1 925-BEN 155 Tanügyi jelentések újra sok kívánalmat tártak fel, minthogy azonban a tanügy helyzete a napi kérdések legégetőbbje, s minthogy e téren elhatározások előtt állunk, e kérdések

Részletesebben

Melléklet: 1 db. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót szíveskedjen megvitatni és elfogadni.

Melléklet: 1 db. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót szíveskedjen megvitatni és elfogadni. Ásotthalom Község Önkormányzata Polgármesterétő l 19/2008 Témafelelős: Katona Zsolt Ikt: 2172 /2008 Véleményező Bizottság: OMEB Tárgy: Tájékoztató a Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 319/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 319/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 319/2000. (XII.18.) számú h a t á r o z a t a a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának felmentéséről, pályázat kiírásáról A Közgyűlés a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLÓ Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. és intézményei

MÉDIAAJÁNLÓ Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. és intézményei Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. és intézményei Érvényes: 2018. január 1-től Rendezvény helyszíneink PESTSZENTIMREI SPORTKASTÉLY a korszerű rendezvénycsarnok A 2006-ban átadott modern rendezvénycsarnok

Részletesebben

Hirfletö-iaelléklet az Erdészeti Lapok" évi IV. füzetéhez.

Hirfletö-iaelléklet az Erdészeti Lapok évi IV. füzetéhez. Hirfletö-iaelléklet az Erdészeti Lapok" 1887. évi IV. füzetéhez. MT Az Erdészeti Lapok" mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Az első negyven

Részletesebben

EGY NYOMDAMÛHELY TITKAIBÓL GYOMAI KNER NYOMDA, 1882 2007

EGY NYOMDAMÛHELY TITKAIBÓL GYOMAI KNER NYOMDA, 1882 2007 EGY NYOMDAMÛHELY TITKAIBÓL GYOMAI KNER NYOMDA, 1882 2007 Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban, 2007. május 15. július 14. * Az Egy nyomdamûhely titkaiból Gyomai Kner Nyomda, 1882 2007 címmel az

Részletesebben

- az egyesületben sportolók létszámát, az egyesület tagjainak számát, az előző évben elért eredményeket és a szakmai munkáról szóló beszámolót

- az egyesületben sportolók létszámát, az egyesület tagjainak számát, az előző évben elért eredményeket és a szakmai munkáról szóló beszámolót A Képviselő-testület 2019. évi költségvetésébe tervezett sporttámogatási keretösszeg terhére az alább meghatározott feltételekkel pályázatot ír ki a rétsági sportszervezetek támogatására. Pályázati feltételek:

Részletesebben

ADATLAP a Nemzeti Tehetség program

ADATLAP a Nemzeti Tehetség program Regisztrációs szám:. Pályázat kiírói töltik ki! ADATLAP a Nemzeti Tehetség program Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű

Részletesebben

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA XLVII. ÉVFOLYAM 29. SZÁM 2012. NOVEMBER 10. ZENTA 259. A helyi önkormányzatokról szóló törvény (a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 129/2007. sz.) 44. szakasza 1. bekezdésének 5. és 6. pontja, Zenta

Részletesebben

színes fekete fehér B/ Ft / db 4400 Ft / db 1+3 kocka 4500 Ft + kocka: 500 Ft/db

színes fekete fehér B/ Ft / db 4400 Ft / db 1+3 kocka 4500 Ft + kocka: 500 Ft/db Falra akasztható, álló vagy fekvő A/3 13 db saját, hozo képpel Falra akasztható, álló vagy fekvő A/4 13 db saját, hozo képpel Falra akasztható, álló vagy fekvő A/4 37 db saját, hozo képpel (3 kép/hónap)

Részletesebben