Korrózió okozta károsodások vizsgálata Károsodások csökkentése katódos védelemmel

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Korrózió okozta károsodások vizsgálata Károsodások csökkentése katódos védelemmel"

Átírás

1 ÜZEMFENNTARTÁSI TEVÉKENYSÉGEK Korrózió okozta károsodások vizsgálata Károsodások csökkentése katódos védelemmel Tárgyszavak: korrózió; katódos védelem; károsodások; korróziós vizsgálatok. Egy EPRI-felmérés szerint 1998-ban a gőzkazánok korróziója 5,37 Mrd USD veszteséget okozott. Egyúttal megállapították, hogy ennek az összegnek 22%-a elkerülhető lett volna. A korrózió továbbra is problémát okoz az erőműveknek, sok millió dollárt kell fordítani a legkülönbözőbb korrózióvédelmi intézkedésekre. Egyik bevált korrózióvédelmi eljárás a katódos védelem. Bár erőművekben számos helyen alkalmazzák, azonban még mindig vannak kihasználatlan lehetőségei. Alkalmazásával jelentős mértékben csökkenthető a korrózió okozta anyagi veszteség. Mi a korrózió? Definíció szerint a korrózió a fém és a környezete közötti kémiai reakció következtében bekövetkező elhasználódás és roncsolódás. A magas hőmérsékletű korrózió néhány típusától eltekintve a korrózió lényegében elektrokémiai oxidációs/redukciós reakció. A korróziót a fém és a körülvevő elektrolit potenciálkülönbsége okozza. Ennek a potenciálkülönbségnek a hatására az anódtól a katód felé áram folyik. Katódos védelem A korrózió csökkentésének egyik lehetősége a katódos védelem. A jellegzetes korróziós cellában a villamos potenciálkülönbség hatására a fémen egyaránt kialakul az anódos (fémveszteséget elszenvedő) és a katódos (fémveszteségmentes) terület. Megfelelő idő alatt, akár kis potenciálkülönbség következtében, jelentős fémveszteség jöhet létre. A katódos védelem lényege, hogy a védelmet igénylő, enyhén anódos jellegű szerkezetet szándékosan egy nála elektropozitívabb elemmel, az anóddal helyettesítik. A galvánrendszerben az anód és a katód közötti potenciálkülönbség következtében áram jön létre. A feszültség alá helyezett rendszerben egyenfeszültségű áramforrást használnak fel. Mindaddig, míg elegendő védőáram folyik, a feszültség alá helyezett rendszer nem korrodálódik.

2 Galvánrendszerek A legegyszerűbb változat a galvánanódos rendszer. A galvánrendszerben a potenciálkülönbség kizárólag az anódnak a védelmet igénylő szerkezethez viszonyított eltérő villamos tulajdonsága által alakul ki. Bár az ilyen típusú rendszer a teljes felület számára védelmet nyújt, fontos, hogy megfelelő anódanyagot válasszanak. Szokványos galvánanódanyagok a magnézium, a horgany, az alumínium. A csőrendszerek védelmére használt anódok szabványos méretűek. A csomag tartalma a tömör magnéziumötvözetű rúd, ehhez csatlakozik a csomagból kinyúló fémes vezeték. A csomagot bentonit és gipsz keveréke tölti ki. A bentonit és a gipsz szerepe, hogy nedvességet magába szívó közegként egyenletes kis ellenállást biztosítsanak az anód környezetében. Betöltés előtt a csomagot alaposan benedvesítik és a vezetéket vagy hozzáhegesztik, vagy mechanikusan a védendő szerkezethez csatlakoztatják. Általában, megfelelő helyeken, a szerkezethez több galvánanódot kötnek. Bár a galvánrendszer olcsó, konstrukciós problémákat is okozhat. A természetes feszültségkülönbség viszonylag kicsi és kötött érték. A működési feltételek vagy a környezet változásakor a galvánrendszer nem teszi lehetővé az áramerősség növelését. A földbe temetett magnéziumanód esetében az anód és a szénacél közötti névleges villamos potenciál 0,85 V. Az áramerősséget az Ohm-törvény szabja meg. Tehát függ a rendszer áramköri ellenállásától. A tervezésnél meg kell határozni az anódok távolságát, mennyiségét és helyzetét. Az anódfogyás sebességét ki lehet számítani és élettartamát megfelelő pontossággal meg lehet határozni. Áramforrásra kötött rendszerek Az áramforrásra kötött rendszerek a galvánrendszerekkel szemben nem az anód és a katódos védelmet igénylő szerkezet közötti potenciálkülönbséget használják ki, hanem egyenáramú áramforrást használnak. Ez hozza létre a potenciálkülönbséget és lehetővé teszi, hogy az anódtól az elektroliton keresztül áram haladjon a védendő felülethez. Tekintettel a felhasznált egyenirányítóra, az optimális védelem érdekében az áram szabályozható. A szerkezet vagy az üzemi feltételek, vagy a környezet változásainak megfelelően állítható be. Az ilyen típusú rendszer alkalmazásakor jelentős mértékben csökkenthető a szükséges anódok száma. Egyetlen anód is képes nagy áramerősséget biztosítani nagy távolságra. Az anód anyagát nem a védendő szerkezet által megadott potenciálkülönbség, hanem annak alapján választják meg, hogy milyen gyorsan használódik el. Az áramforrásokra kötött rendszerek esetében a legkülönbözőbb anódanyagok használhatók fel, többek között grafit, szilíciummal erősen ötvö

3 zött acél, platinaötvözetek és vegyes fémoxidok. Az utóbbi két anyag fogyási sebessége rendkívül kicsi, ezért bevonat formájában alkalmazzák titán-, vagy nióbiumhordozóra, és ezzel az aktív elem számára semleges, azonban vezető tulajdonságú alapot szolgáltatnak. Fogyási sebességük néhány mg/a év. Ennek megfelelően hosszú az élettartamuk. A rendszer áramerősségét az egyenirányító szabályozó áramkörébe iktatott referenciacellával lehet irányítani. Erre olyankor van szükség, amikor a körülmények megváltoznak, vagy amikor a túl nagy áramerősséget korlátozni kell, nehogy a rendszer tönkremenjen. Ezeknek a rendszereknek a tervezésekor figyelembe kell venni a szabályozási pontokat, az ellenőrző állomásokat, a műszerezést és különböző üzemeltetési, valamint karbantartási eszközöket. Erőművi alkalmazás Föld alatti csőrendszerek Az erőműben több helyen is felhasználható a katódos védelem: föld alatti csővezetékek, vízparti szerkezetek, hűtővízkezelő berendezések, felszíni tartályok védelmére. Az állami előírások már régóta megkövetelik, hogy föld alatti szénhidrogén-szállító csővezetékeken katódos védelmet kell használni. Az erőművekben több föld alatti csővezetékrendszer van tüzelőolaj, földgáz, tűzoltási víz, hűtővíz, kondenzvíz és csapadékvíz számára, amelyek mind védelmet igényelnek. Bár a föld alatti acélcsőrendszerek általában bevonatosak, a bevonat sérülése koncentrált galvánkorróziót idézhet elő. A föld alatti csővezetékrendszerek méretüktől és elrendezésüktől, valamint a talaj tulajdonságaitól függően vagy galván, vagy áramforrásra kötött védelmi rendszerekkel láthatók el. A katódos védelem tervezésekor azonban egyéb föld alatti csőrendszereket és struktúrákat is figyelembe kell venni, mint például vezetékeket, földelőrendszereket, villamos kábeleket és az alapozások acélbetéteit. Galvánrendszerek esetében alapvető követelmény, hogy a vezetékeket villamosan el kell szigetelni az erőmű földelő hálózatától. Ellenkező esetben az anód mindent, ami a hálózathoz csatlakozik, védeni próbálna és így képtelen lenne elegendő villamos áramot termelni. Legtöbb erőművi alkalmazás esetében a föld alatti szerkezetek és csővezetékek nagy koncentrációja, valamint a kiterjedt földelő rendszer kizárja a galvánrendszer alkalmazásának lehetőségét. Egyszerűen túl nehéznek bizonyulna a csővezetékrendszer megfelelő elszigetelését biztosítani. Ilyen esetekben áramforrásra kötött rendszert kell alkalmazni.

4 Vízparti létesítmények Sok erőműnek vízparti létesítményei is vannak, például dokkok, acél rakparti szerkezetek beömlési szűrőrácsokkal. Akár szénacélból, akár vasbetonból készültek, ezek a létesítmények rendkívül korrodáló hatású környezetben vannak, különösen tengervíz vagy sós talajvíz esetében. Még a folyóvíz is korrodálhat. Azonban a katódos védelem, elsősorban az áramforrásra kötött változat, rendkívül hatékony védelmet biztosít. Gyakran figyelmen kívül hagyják a betonacél korrózióját. Bár a felhasznált cement lúgos jellege védi az acélt, azonban ez nem minden esetben érvényesül. A betonacél korrózióját kiválthatja a tengervízből, vagy -permetből származó ionok abszorpciója, az ipari atmoszféra (lúgos, savas és más károsító hatású alkotói), a jégmentesítő sók és a visszacirkuláltatott vízbe jutó kloridok besűrűsödése. Amikor a betonban lévő acél korrodál, vas(iii)-oxid részecskék képződnek. Egy idő után a rozsdarészecskék térfogata lényegesen nagyobb lesz, mint az acélé és esetleg a betonon belül megduzzad. Ennek következtében a beton megrepedezik, rétegesen leválik, végül pedig elválik az acéltól. A katódos védelem azonban megelőzheti az acél korrózióját és a beton idő előtti meghibásodását. Hűtővízrendszerek Felületi kondenzátorokat, köpenyes és csöves hőcserélőket, szelepeket, szűrőket, rácsokat és szivattyúkat meg lehet védeni a katódos módszerrel. Az erőművekben a kondenzátor fő felülete gyakran szénacél hűtővályúkkal van ellátva, amelyekre epoxi- vagy gumibevonatot visznek fel. Amennyiben azonban nem alkalmaznak katódos védelmet, a bevonat bármilyen meghibásodása következtében sokkal gyorsabban megy végbe a korrózió, mint a bevonatmentes állapotban. A bevonat azonban lényegesen csökkenti a katódos védelem által igényelt áramerősséget. Miután galvánrendszerben a berendezést a fogyó anód ellenőrzése és pótlása miatt le kell állítani, ezért a nagyméretű kondenzátorok védelmére a legjobb megoldás az áramforrásra kötött rendszer. Ilyenkor nincs szükség gyakori anódcserére. Különös gondot kell fordítani a titáncsöves szerkezeteket felhasználó kondenzátorok katódos védelmének kialakításakor. Túl nagy áramerősség hatására ezek az anyagok hidrogénes ridegedésre hajlamosak. Egy referenciacellát kell az egyenirányító áramkörébe kapcsolni, hogy ezzel korlátozzák a titánszerkezetek hidrogénes ridegedését kiváltó áramerősségi szintet. Ez szükség esetén az áramerősség automatikus szabályozását is lehetővé teszi.

5 Tárolótartályok Az üzemanyag tárolására szolgáló szénacél tartályok feneke hajlamos a korrózióra. Ma már egyre inkább általánossá válik az új üzemanyagtartályok katódos védelme. A régebbi tartályok katódos védelmét is meg lehet oldani. A leggazdaságosabb rendszer megválasztását meghatározza a tartály mérete, formája és az alatta lévő felület fizikai sajátossága. Üzemeltetés és karbantartás A katódos védelmi rendszerek csak akkor előzik meg a korróziót, ha működésük megfelelő. Tervezésükhöz szükséges tehát megfelelő ellenőrző rendszer és a referenciacella, ami módot nyújt az erőművi kezelőszemélyzet számára annak megállapítására, hogy a rendszer valóban úgy működik, ahogy azt elvárják. Galvánrendszerek esetében az ellenőrzés célja annak igazolása, hogy a védett szerkezet megfelelően polarizált-e. A potenciál és a be-, valamint kikapcsolási feszültségugrások ellenőrzése alapján határozható meg, hogy érvényesül-e a megfelelő védőáram. Az áramforrásra kötött rendszerek hasonló teljesítőképesség-ellenőrzést igényelnek. Rendszeresen kell ellenőrizni az egyenirányító áramforrását és a kimenő áramot. A referenciacella feszültségét is vizsgálni kell. A kapott értéket össze kell hasonlítani az alapértékkel. Gazdaságossági megfontolások Katódos védelmi rendszer létesítését megelőzőleg gazdaságossági értékelésre van szükség. Fel kell mérni a katódos védelem létesítési és karbantartási költségeit, majd ezt össze kell hasonlítani azzal a költséggel, amit a korrózió miatt bekövetkező berendezésmeghibásodás okoz az erőműben. A katódos védelemmel kapcsolatos költségek viszonylag szerények és könnyen meghatározhatók, azonban az erőművi berendezés korróziója által okozott meghibásodást nehezebben lehet számszerűleg meghatározni. A korrózió által meghibásodott berendezés javítási költségein kívül a kiesés következményeit is figyelembe kell venni. Föld alatti csővezeték és felszíni tárolótartály meghibásodása környezetkárosítási költségekkel, a kondenzátor meghibásodása energiatermelés-kieséssel, a tűzoltóvíz-csővezeték meghibásodása biztonsági problémákkal jár együtt. A korrózióvédelem továbbra is megoldandó feladat marad az erőművekben. A villamosenergia-termelő vállalatok azonban katódos védelem létesítésével sok ezer dollárt takaríthatnak meg az állásidő és a javítási költségek csökkentésével.

6 Korrózió a cellulóz- és papíriparban Az ipari berendezések korróziója súlyosan károsíthatja a termelési folyamatot, leállásra kényszerítheti a nagyberendezéseket, de még kezdeti formájában is csökkenti a termelési folyamat hatékonyságát. Minden vegyipari folyamatban, ahol nagy teljesítményű berendezések működését kell zavartalanul irányítani, a korrózió elhárítása alapvető követelmény. Gyakran felvetődik a kérdés, van-e szükség további kutatásra, van-e esélyünk arra, hogy újabb információhoz juthatunk ezen a már régóta vizsgált területen? Valamennyi feldolgozóiparhoz hasonlóan a cellulóz- és papíripar számára is alapkövetelmény a termelőberendezések hatékonyságának és megbízhatóságának növelése. Éppen ezért igen fontos a korróziós meghibásodások által gyakran előidézett váratlan üzemzavarok elkerülése. Alapvető kérdés: hogyan lehet elkerülni a felesleges pénzügyi veszteségeket? A korróziós meghibásodások zöme olyan környezeti feltételekre vezethető vissza, amelyek nem tekinthetők normális üzemi feltételeknek, tehát a szokványos körülmények között végrehajtott kísérletek alapján nem lehet előfordulásukra következtetni. A korróziós problémák kezelésének szokványos módszerét diagnosztikai eljárásnak nevezik, amelynek során a korrózió miatt bekövetkező meghibásodás okait elemzik. A diagnózist követőleg foganatosítják a megfelelő intézkedést. A meghibásodás azonban már megtörtént és rendkívüli kiadásokat okozott. A megbízható üzemeltetés és a költségek szempontjából kedvezőbb feltételeket lehet biztosítani prognosztikai módszerrel. A hiba bekövetkezése előtt kell a megfelelő elhárító tevékenységet elvégezni. Ennek viszont előfeltétele a meghibásodás kockázatának felismerése. Egyik lehetőség a környezet állapotának folyamatos ellenőrzése. Ezt úgy kell érteni, hogy a rendszer riaszt, amikor a környezet a vizsgált anyag szempontjából agresszívvé válik. Ebben az esetben mennyiségileg kell meghatározni, mekkora az anyag ellenállása, tekintetbe véve valamennyi érvényesülő környezeti és szerkezeti tényező kombinációját. Az anyag viselkedésének másik, folyamatos ellenőrzési lehetősége, ha megfelelő detektorokkal érzékelik a károsító hatás megjelenését, még mielőtt a szerkezeti elemet bármiféle károsodás érné. Minden esetben természetesen olyan detektorokra van szükség, amelyek erre a korróziós mechanizmusra érzékenyek. Szerkezeti anyagok Egyre általánosabb a cellulóz- és papíriparban a rozsdaálló acél felhasználása. Azonban talán meglepő, hogy még nem ismerik tökéletesen a különböző rozsdaálló acél minőségek korrózióállóságának határait. Gyakorlatilag még nem állnak rendelkezésre azok a modellek és mennyiségileg sem is

7 merjük az összefüggést egy adott rozsdaálló acélfajta viselkedését jellemző tények és a vonatkozó környezeti hatások között. Általában összehasonlító vizsgálatokat végeznek különböző minőségű rozsdaálló acélokon, hogy megállapíthassák, hogy adott környezeti változót bizonyos szűk határok között változtatva, hogyan fognak viselkedni. Az 1. ábra már némileg általánosabb összefüggést próbál kifejezni. Erősen oxidáló hatású klór-dioxidban határozták meg azt a kritikus klórkoncentrációt, amelyik a szulfáttartalom és a hőmérséklet függvényében képes egy bizonyos rozsdaálló acélminőség esetében pontkorróziót előidézni. 1. ábra A szulfátkoncentráció és a hőmérséklet hatása arra a kritikus kloridkoncentrációra, ami az UNS S31726 típusú rozsdaálló acél (4,5% Mo) pontkorrózióját váltja ki erősen oxidáló hatású klór-dioxid közegben A gyakorlatban előforduló környezeti hatások feltételei között nem ismerik a változók hatástartományát. Előre nem látott, illetőleg ideiglenes változások, gyakran teljesen váratlan következményekkel járhatnak. A káros alkotók koncentrációjának növekedését idézhetik elő a technológiai víz fogyasztás csökkenése vagy a párolgás. A környezeti körülmények között fellépő korrózió közvetlen kimutatására szolgáló valamennyi detektort eredetileg a szénacél egyenletes korróziójának érzékelésére tervezték, ill. méretezték. Rozsdaálló acél esetében viszont lé

8 nyegesen kisebb egyenletes korróziósebességet engednek meg, mint a szénacélnál. Még kifejlesztésre várnak azok a detektorok, amelyek valós üzemi feltételek között képesek a környezet hatására fellépő egészen lassú, egyenletes korróziót kimutatni. Gyakorlatilag nem ismertek olyan detektorok, amelyek képesek volnának érzékelni a helyi korrózió különböző változatait. A rozsdaálló acél esetében a korróziós jelenségek pontkorrózió, korróziós repedés és feszültségkorróziós repedés sokkal gyakoribbak, mint az egyenletes korrózió. A fő probléma tehát, hogy hogyan kell megtervezni és kivitelezni azokat a megbízható és tartós érzékelőket, amelyek különböző korróziós mechanizmusokra érzékenyek. Ha ezt a problémát megoldották, el kell dönteni, hogyan és mit kell mérni, majd hogyan kell értelmezni a jeleket. Laboratóriumi vagy terepen végzett kísérletek? Gyakran a terepen végzett kísérleteket vagy próbákat tekintik az anyagok használati körülményei közötti korrózióállóságuk meghatározására szolgáló, kizárólagosan érvényes módszernek. Ez azonban talán olyan esetekben érvényes, amikor véglegesen kell ellenőrizni valamilyen anyag gyakorlati használhatóságát. Kutatási szempontból viszont ilyenkor gyakran jelentős korlátozó hatásokra kell számítani. A terepen, a gyakorlati körülményeknek megfelelő viszonyok között végzett vizsgálatoknak a reális igénybevétel feltételei között kell megtörténnie. Gyakran előfordul azonban, hogy a kísérletek alatt és az egyes kísérletek között a környezet állapota megváltozik. Ennek következtében az eredmények reprodukálása nehézségekbe ütközik. Normális viszonyok esetében sok fontos változó befolyásolására nincs lehetőség. Még a megbízható mérés végrehajtása is nehézségekbe ütközik. Ily módon az eredmények csupán a szóban forgó üzemre érvényesek és azokra is, csupán egy meghatározott időszak alatt. Ha a kísérleteket termelési körülmények között végzik, normálistól eltérő feltételek csak véletlenül fordulhatnak elő és akkor is, csupán rövid ideig tartanak és lehetetlen azokat befolyásolni. A folyamatban lévő technológia közben új működési körülményeket gyakorlatilag nem lehet vizsgálni. Meglévő technológia esetében, normális körülmények között, a kísérletekhez felhasznált anyag korróziós károsodására csak akkor kell számítani, ha az gyengébb minőségű, mint amit a berendezés előállítására használtak fel. Kérdéses, hogy az anyag technológiai rendellenességekkel szembeni ellenállását sikerül-e meghatározni. Ez annyit jelent, hogy a terepen végzett kísérleteket nem annyira valódi kutatásnak, hanem inkább minőségellenőrző jellegű műveletnek kell tartani. A megfelelően tervezett laboratóriumi kísérletek között a változók érdekeit megbízhatóan lehet ellenőrizni és mérni. Így tehát meg lehet határozni a különböző változók és kombinációik közötti összefüggéseket. A környezeti tényezőknek a gyakorlatban előforduló értékeket lehet adni. A rendkívüli, még

9 a legkedvezőtlenebb körülményeknek megfelelő viszonyok is létrehozhatók. Még olyan állapotok megteremtésére is lehetőség van, amelyekre a gyakorlatban nem kerülhet sor. Így például a külső villamos terekre érzékeny elektrokémiai vizsgálatok is elvégezhetők. Az eredmények rövid idő alatt megszerezhetők. A mérések pontossága és reprodukálhatósága általában lényegesen kedvezőbb, mint terepen végzett kísérletek esetében. A laboratóriumban a kísérleteket egyedileg lehet megtervezni és módosítani. Így például vizsgálni lehet egy pontkorróziós mélyedés vagy ismert geometriájú repedés viselkedését. Szimulációs vizsgálat céljából a korróziós mélyedés belsejében kialakuló viszonyokat is létre lehet hozni. Sok esetben mód van arra, hogy részfolyamatot elkülönítve vizsgáljanak. Megfelelő tapasztalat birtokában mód van arra, hogy laboratóriumi körülmények között bármilyen gyakorlati környezeti viszony valamennyi jellemzőjét megválasszák. Környezeti változók hatása a korróziós viselkedésre A technológiai körülmények változásai által előidézett, potenciálisan káros hatások megbízható előrejelzése érdekében ismerni kell a korróziós viselkedés és a környezeti változók közötti összefüggéseket. Egyaránt szükség van a kísérleti viszonyok rendszeres meghatározására és a megszerzett ismeretek szintézisére. Ezek alapján kialakíthatók a használható modellek. A 2. ábrán az 1. ábrára vonatkozó modell alapján foglalták össze a kísérleti eredményeket. Bár a grafikus jellemzés mindössze két vagy három dimenzióra korlátozódik, a kísérletekben és a modellekben minden lényeges változónak szerepelnie kell. Miután a lényegi változók és változási tartományaik a technológiától függően módosulnak, különböző kísérleti rendszerekre és modellekre van szükség. Így például a papírgyártásra jellemző helyi korróziót mindenekelőtt a klorid-, a szulfát- és a tioszulfátkoncentráció, a hőmérséklet és a környezet oxidáló hatása fogja befolyásolni. Ebben az esetben azonban a mikrobiológiai hatás is jelentős lehet. Fehérítési folyamat szempontjából viszont az oxidáló hatás mértéke a fontosabb, ugyanakkor az olyan változók szerepe, mint amilyenek a tioszulfátkoncentráció vagy a mikrobiológiai hatás, egyáltalán nem játszanak szerepet. A főzők, a bepárlók vagy a hulladékhő-hasznosító kazánok korróziója szempontjából viszont a legfontosabb változók természetesen mások lesznek, mint a papírgépek vagy a fehérítőüzem esetében, és egymástól is különbözni fognak. A különböző korróziós jelenségek és környezeti viszonyok hatásának vizsgálatára és a lényegi jellemzők hatásának reprodukálására különböző laboratóriumi készülékeket fejlesztettek ki.

10 szulfát, mg/l pontkorrózió klorid, mg/l nincsenek pontkorróziós mélyedések hőmérséklet, C 2. ábra Az UNS S31726 típusú rozsdaálló acél (4,5% Mo) erősen oxidáló hatású, nedves klór-dioxid közegben végzett vizsgálata eredményeinek összefoglalása A korrózióérzékelők rendkívül hasznos szolgálatot tehetnek olyan esetekben, mint például a fehérítő berendezések rozsdaálló acél anyagának helyi korróziója, az erősen oxidáló fehérítési műveletet kísérő egyenletes korrózió, papírgépek helyi korróziója, a hulladékhő-hasznosító kazánok, a főzők, bepárlók korróziója. A detektorok fejlesztése elengedhetetlen a korróziós károsító hatások folyamatos ellenőrzésére és a korróziót befolyásoló tényezők kimutatására. (Dr. Barna Györgyné) Huck, T.: Cathodic protection cuts corrosion costs. = Power Engineering, 106. k. 6. sz p. 50., 52., 54. Hakkarainen, T.: Corrosion in the pulp and paper industry. = Paperi ja Puu Paper and Timber, 83. k. 4. sz máj. 23. p

Gázelosztó rendszerek üzemeltetése III. rész Gázelosztó vezetékek korrózióvédelme

Gázelosztó rendszerek üzemeltetése III. rész Gázelosztó vezetékek korrózióvédelme Gázelosztó rendszerek üzemeltetése III. rész Gázelosztó vezetékek korrózióvédelme 1 Korrózió Anyagkárosodás, -rongálódás Az anyag stabil állapota instabillá válik a környező közeg megváltozása miatt A

Részletesebben

Kontakt korrózió vizsgálata

Kontakt korrózió vizsgálata Kontakt korrózió vizsgálata Haraszti Ferenc 1, Kovács Tünde 1 1 Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, Budapest, Népszínház u. 8, Magyarország Abstract. A korrózió összetett,

Részletesebben

Savas gázok által okozott korrózió biztonsági problémái

Savas gázok által okozott korrózió biztonsági problémái MUNKABIZTONSÁG 2.5 Savas gázok által okozott korrózió biztonsági problémái Tárgyszavak: munkabiztonság; korrózió; csővezeték; vegyi anyag; kémhatás; megelőzés. Savas kémhatású komponensek a földgázban

Részletesebben

ELEKTROKÉMIA. - elektrolitokban: ionok irányított mozgása. Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás

ELEKTROKÉMIA. - elektrolitokban: ionok irányított mozgása. Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás ELEKTROKÉMIA 1 ELEKTROKÉMIA Elektromos áram: - fémekben: elektronok áramlása - elektrolitokban: ionok irányított mozgása Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás Galvánelem: elektromos

Részletesebben

TORKEL 840 / 860 Akkumulátor terhelőegységek

TORKEL 840 / 860 Akkumulátor terhelőegységek TORKEL 840 / 860 Akkumulátor terhelőegységek Az erőművekben és transzformátor alállomásokon lévő akkumulátortelepeknek hálózat kiesés esetén készenléti energiát kell szolgáltatniuk. Sajnálatos módon az

Részletesebben

www.pipecontrol.hu info@pipecontrol.hu

www.pipecontrol.hu info@pipecontrol.hu INTELLIGENS GÖRÉNYEZ G NYEZÉS Meghibásod sodások sok kezelése, karbantartási filozófi P I P E C O N T R O L Mérnöki Iroda Kft 8600 Siófok, Dózsa György u. 27/b Tel.: (+36) 84-506 702, Fax: (+36) 84-506

Részletesebben

tervezési szempontok (igénybevétel, feszültségeloszlás,

tervezési szempontok (igénybevétel, feszültségeloszlás, Elhasználódási és korróziós folyamatok Bagi István BME MTAT Biofunkcionalitás Az élő emberi szervezettel való kölcsönhatás biokompatibilitás (gyulladás, csontfelszívódás, metallózis) aktív biológiai környezet

Részletesebben

TORKEL 820 - Telecom Akkumulátor terhelőegység

TORKEL 820 - Telecom Akkumulátor terhelőegység TORKEL 820 - Telecom Akkumulátor terhelőegység Az áramkiesés tartama alatt igen fontos a telekommunikációs és rádiókészülékek akkumulátorról történő üzemben tartása. Sajnálatos módon az ilyen akkumulátorok

Részletesebben

Megújuló energiaforrások

Megújuló energiaforrások Megújuló energiaforrások Energiatárolási módok Marcsa Dániel Széchenyi István Egyetem Automatizálási Tanszék 2015 tavaszi szemeszter Energiatárolók 1) Akkumulátorok: ólom-savas 2) Akkumulátorok: lítium-ion

Részletesebben

Belső villámvédelmi rendszer

Belső villámvédelmi rendszer Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 Villámvédelmi potenciál-kiegyenlítés Belső villámvédelmi rendszer A belső villámvédelemnek kell megakadályoznia

Részletesebben

Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény

Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény Elektromos ellenállás Az anyag részecskéi akadályozzák a töltések mozgását. Ezt a tulajdonságot nevezzük elektromos ellenállásnak. Annak a fogyasztónak

Részletesebben

13 Elektrokémia. Elektrokémia Dia 1 /52

13 Elektrokémia. Elektrokémia Dia 1 /52 13 Elektrokémia 13-1 Elektródpotenciálok mérése 13-2 Standard elektródpotenciálok 13-3 E cella, ΔG és K eq 13-4 E cella koncentráció függése 13-5 Elemek: áramtermelés kémiai reakciókkal 13-6 Korrózió:

Részletesebben

Dr. RADNAY László PhD. Tanársegéd Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki Tanszék

Dr. RADNAY László PhD. Tanársegéd Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki Tanszék ACÉLSZERKEZETEK I. - 9. Előadás Dr. RADNAY László PhD. Tanársegéd Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki Tanszék E-mail: radnaylaszlo@gmail.com Korrózió A szerkezeti acél korróziója egy elektrokémiai

Részletesebben

AvantGuard : új értelmet ad a korróziógátlásnak.

AvantGuard : új értelmet ad a korróziógátlásnak. AvantGuard : új értelmet ad a korróziógátlásnak. AvantGuard : új értelmet ad a korróziógátlásnak. A Hempel bemutatja a forradalmian új AvantGuard korróziógátló technológiát. Az aktivált cinken alapuló

Részletesebben

Gázelosztó rendszerek üzemeltetése V. rész

Gázelosztó rendszerek üzemeltetése V. rész Gázelosztó rendszerek üzemeltetése V. rész A gázelosztó vezetéket műszaki-biztonsági szempontból megfelelő állapotban kell tartani!!! RENDSZERESEN ELLENŐRIZNI KELL: tömörségét, elhelyezésére utaló jelzések

Részletesebben

Vízminőségi követelmények

Vízminőségi követelmények i követelmények 1. sz. fólia A kazán alapanyagok tulajdonságai 2. sz. fólia Alapanyagok tulajdonságai Elterjedt kazán alapanyagok Öntöttvas Acéllemez Alumínium Vas 3. sz. fólia A korrózió A fémes anyagoknak

Részletesebben

Kémiai energia - elektromos energia

Kémiai energia - elektromos energia Általános és szervetlen kémia 12. hét Elızı héten elsajátítottuk, hogy a redoxi reakciók lejátszódásának milyen feltételei vannak a galvánelemek hogyan mőködnek Mai témakörök az elektrolízis és alkalmazása

Részletesebben

Anyagvizsgálati módszerek Elektroanalitika. Anyagvizsgálati módszerek

Anyagvizsgálati módszerek Elektroanalitika. Anyagvizsgálati módszerek Anyagvizsgálati módszerek Elektroanalitika Anyagvizsgálati módszerek Pannon Egyetem Mérnöki Kar Anyagvizsgálati módszerek Optikai módszerek 1/ 18 Potenciometria Potenciometria olyan analitikai eljárások

Részletesebben

A villamosság minőségi szakértője

A villamosság minőségi szakértője Egyenáram a villamos hálózaton A kábelek gyilkosa Túróczi és Társa Erősáramú Mérnöki Iroda KFT Társaságunk 1993-tól foglalkozik a villamosenergia elosztó hálózaton a zavarok vizsgálatával A zavarok fajtáit

Részletesebben

TURBÓGENERÁTOR FORGÓRÉSZEK Élettartamának meghosszabbítása

TURBÓGENERÁTOR FORGÓRÉSZEK Élettartamának meghosszabbítása Szigetelés Diagnosztikai Konferencia 2007. 04. 26-28. TURBÓGENERÁTOR FORGÓRÉSZEK Élettartamának meghosszabbítása Az élettartam kiterjesztés kérdései A turbógenerátorok üzemi élettartamának meghosszabbítása,

Részletesebben

KIVÁLÓ MINŐSÉG, GYÖNYÖRŰ BEVONAT!

KIVÁLÓ MINŐSÉG, GYÖNYÖRŰ BEVONAT! Cromkontakt galvánipari kft Cromkontakt galvánipari kft. KIVÁLÓ MINŐSÉG, GYÖNYÖRŰ BEVONAT! Az Ön megbízható partnere a galvanizálásban! KAPCSOLAT 1214 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 289-295. Tel: +36-20-450-7284

Részletesebben

Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény

Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény Elektromos ellenállás Az anyag részecskéi akadályozzák a töltések mozgását. Ezt a tulajdonságot nevezzük elektromos ellenállásnak. Annak a fogyasztónak

Részletesebben

Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel

Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel Okos hálózat, okos mérés konferencia 2012. március 21. Tárczy Péter Energin Kft. Miért aktuális?

Részletesebben

TARTÁLY ÁTLAGHŐMÉRSÉKLET TÁVADÓ BENYÚLÓ ÉRZÉKELŐVEL

TARTÁLY ÁTLAGHŐMÉRSÉKLET TÁVADÓ BENYÚLÓ ÉRZÉKELŐVEL MŰSZERKÖNYV TARTÁLY ÁTLAGHŐMÉRSÉKLET TÁVADÓ BENYÚLÓ ÉRZÉKELŐVEL Típusszám: 80-0-00 - Gyártási szám: Gyártás kelte: A műszerkönyvön és a terméken levő gyártási számnak azonosnak kell lennie! A változtatás

Részletesebben

Hidász Napok A MINDEN-KORR Korrózióvédelmi Mérnökiroda Bt. szeretettel üdvözli a konferencia résztvevőit. Visegrád,

Hidász Napok A MINDEN-KORR Korrózióvédelmi Mérnökiroda Bt. szeretettel üdvözli a konferencia résztvevőit. Visegrád, A MINDEN-KORR Korrózióvédelmi Mérnökiroda Bt. szeretettel üdvözli a konferencia résztvevőit. Acélszerkezetű hidak korrózióvédelmi tervezése Cégünk 10 éve kapcsolódott be az új, valamint a felújításra kerülő

Részletesebben

VILLAMOSENERGIA-RENDSZER

VILLAMOSENERGIA-RENDSZER SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM HTTP://UNI.SZE.HU VILLAMOSENERGIA-RENDSZER 2014/2015 - tavaszi szemeszter További energiatermelési lehetőségek GEOTERMIKUS ENERGIA BIOMASSZA ERŐMŰ További energiatermelési lehetőségek

Részletesebben

KATÓDOS KORRÓZIÓVÉDELMI TEVÉKENYSÉG

KATÓDOS KORRÓZIÓVÉDELMI TEVÉKENYSÉG KATÓDOS KORRÓZIÓVÉDELMI TEVÉKENYSÉG 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. KATÓDVÉDELEM ALKALMAZÁSI TERÜLETEI 2. KATÓDVÉDELMI TEVÉKENYSÉGÜNK 2.1 Katódvédelem tervezése 2.2 Katódvédelmi rendszerek kivitelezése 2.3 Katódvédelmi

Részletesebben

Építményeink védelme március 27. Acélfelületek korrózió elleni védelme fémbevonatokkal

Építményeink védelme március 27. Acélfelületek korrózió elleni védelme fémbevonatokkal Építményeink védelme 2018. március 27. Acélfelületek korrózió elleni védelme fémbevonatokkal Dr. Seidl Ágoston okl. vegyészmérnök, korróziós szakmérnök c.egy.docens A korrózióról általában A korrózióról

Részletesebben

Az óraátállítás hatásai a villamosenergia -rendszerre. Székely Ádám rendszerirányító mérnök Országos Diszpécser Szolgálat

Az óraátállítás hatásai a villamosenergia -rendszerre. Székely Ádám rendszerirányító mérnök Országos Diszpécser Szolgálat Az óraátállítás hatásai a villamosenergia -rendszerre Székely Ádám rendszerirányító mérnök Országos Diszpécser Szolgálat Tartalom - MAVIR szerepe és feladatai a villamosenergia-rendszer és piac működtetésében

Részletesebben

Egyenáram tesztek. 3. Melyik mértékegység meghatározása nem helyes? a) V = J/s b) F = C/V c) A = C/s d) = V/A

Egyenáram tesztek. 3. Melyik mértékegység meghatározása nem helyes? a) V = J/s b) F = C/V c) A = C/s d) = V/A Egyenáram tesztek 1. Az alábbiak közül melyik nem tekinthető áramnak? a) Feltöltött kondenzátorlemezek között egy fémgolyó pattog. b) A generátor fémgömbje és egy földelt gömb között szikrakisülés történik.

Részletesebben

2000 Szentendre, Bükköspart 74 WWW.MEVISOR.HU. MeviMR 3XC magnetorezisztív járműérzékelő szenzor

2000 Szentendre, Bükköspart 74 WWW.MEVISOR.HU. MeviMR 3XC magnetorezisztív járműérzékelő szenzor MeviMR 3XC Magnetorezisztív járműérzékelő szenzor MeviMR3XC járműérzékelő szenzor - 3 dimenzióban érzékeli a közelében megjelenő vastömeget. - Könnyű telepíthetőség. Nincs szükség az aszfalt felvágására,

Részletesebben

Ex Fórum 2009 Konferencia. 2009 május 26. robbanásbiztonság-technika 1

Ex Fórum 2009 Konferencia. 2009 május 26. robbanásbiztonság-technika 1 1 Az elektrosztatikus feltöltődés elleni védelem felülvizsgálata 2 Az elektrosztatikus feltöltődés folyamata -érintkezés szétválás -emisszió, felhalmozódás -mechanikai hatások (aprózódás, dörzsölés, súrlódás)

Részletesebben

STS GROUP ZRt. FUELCELL (Hidrogén üzemanyagcellás erőművek). Előadó: Gyepes Tamás (Elnök Igazgató) Kriston Ákos. Vándorgyűlés előadás, 2009.09.11.

STS GROUP ZRt. FUELCELL (Hidrogén üzemanyagcellás erőművek). Előadó: Gyepes Tamás (Elnök Igazgató) Kriston Ákos. Vándorgyűlés előadás, 2009.09.11. STS GROUP ZRt. FUELCELL (Hidrogén üzemanyagcellás erőművek). Előadó: Gyepes Tamás (Elnök Igazgató) Vándorgyűlés előadás, 2009.09.11. Kriston Ákos Tartalom Elméleti ismertetők Kriston Ákos Mi az az üzemanyagcella?

Részletesebben

TANÚSÍTÁS - MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁS AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETBEN

TANÚSÍTÁS - MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁS AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETBEN TANÚSÍTÁS - MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁS AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETBEN A MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁS MÓDSZEREI: a/ termék típusvizsgálata a gyártó, vagy egy kijelölt szervezet által, b/ gyártónál vett minták vizsgálata- gyártó,

Részletesebben

Termelőberendezések állapotvizsgálata

Termelőberendezések állapotvizsgálata ÜZEM ENNTARTÁSI TEVÉKENYSÉGEK 3.07 Termelőberendezések állapotvizsgálata Tárgyszavak: termelőberendezés; állapotvizsgálat; karbantartási stratégiák; rendelkezésre állás. Berendezés * kifejezésen a vegyiparban

Részletesebben

TURBÓGENERÁTOR ÁLLÓRÉSZEK Élettartamának meghosszabbítása

TURBÓGENERÁTOR ÁLLÓRÉSZEK Élettartamának meghosszabbítása Szigetelés Diagnosztikai Konferencia 2009. 10. 14-16. TURBÓGENERÁTOR ÁLLÓRÉSZEK Élettartamának meghosszabbítása Az élettartam kiterjesztés kérdései A turbógenerátorok üzemi élettartamának meghosszabbítása,

Részletesebben

Kis hőbevitelű robotosított hegesztés alkalmazása bevonatos lemezeken

Kis hőbevitelű robotosított hegesztés alkalmazása bevonatos lemezeken Weld your way. Kis hőbevitelű robotosított hegesztés alkalmazása bevonatos lemezeken CROWN International Kft. CLOOS Képviselet 1163 Budapest, Vámosgyörk u. 31. Tel.: +36 1 403 5359 sales@cloos.hu www.cloos.hu

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM NAPELEMES RENDSZEREK ÁRAMÜTÉS ELLENI VÉDELME

ÓBUDAI EGYETEM NAPELEMES RENDSZEREK ÁRAMÜTÉS ELLENI VÉDELME ÓBUDAI EGYETEM NAPELEMES RENDSZEREK ÁRAMÜTÉS ELLENI VÉDELME Dr. NOVOTHNY FERENC (PhD) Óbudai Egyetem, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Villamosenergetikai intézet Budapest, Bécsi u. 96/b. H-1034 novothny.ferenc@kvk.uni-obuda.hu

Részletesebben

Porraloltó 6-12 kg.-os készülék

Porraloltó 6-12 kg.-os készülék Tűzoltó készülékek Porraloltó 6-12 kg.-os készülék Porraloltó 50 kg.-os készülék Porraloltó GLÓRAI készülék Habbaloltó IFEX készülékek Halonnal oltó készülék Széndioxiddal oltó készülék Japán gyártmányú

Részletesebben

GÉPSZERKEZETTAN - TERVEZÉS GÉPELEMEK KÁROSODÁSA

GÉPSZERKEZETTAN - TERVEZÉS GÉPELEMEK KÁROSODÁSA GÉPSZERKEZETTAN - TERVEZÉS GÉPELEMEK KÁROSODÁSA 1 Üzemképesség Működésre, a funkció betöltésére való alkalmasság. Az adott gépelem maradéktalanul megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek teljesítésére

Részletesebben

Utazás a Panoramic Power világába

Utazás a Panoramic Power világába Utazás a Panoramic Power világába Az energiafogyasztás megismerése Terméksorozat 2017. szeptember Panoramic Power az energiával kapcsolatos tudásban rejlő hatalom Energia a teljesítményhez A Panoramic

Részletesebben

2. Laboratóriumi gyakorlat A TERMISZTOR. 1. A gyakorlat célja. 2. Elméleti bevezető

2. Laboratóriumi gyakorlat A TERMISZTOR. 1. A gyakorlat célja. 2. Elméleti bevezető . Laboratóriumi gyakorlat A EMISZO. A gyakorlat célja A termisztorok működésének bemutatása, valamint főbb paramétereik meghatározása. Az ellenállás-hőmérséklet = f és feszültség-áram U = f ( I ) jelleggörbék

Részletesebben

Korrózió kommunikációs dosszié KORRÓZIÓ. ANYAGMÉRNÖK LEVELEZŐ BSc KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

Korrózió kommunikációs dosszié KORRÓZIÓ. ANYAGMÉRNÖK LEVELEZŐ BSc KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ KORRÓZIÓ ANYAGMÉRNÖK LEVELEZŐ BSc KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI TANSZÉK Miskolc, 2008. Tartalom jegyzék 1. Tantárgyleírás, tárgyjegyző, óraszám,

Részletesebben

AKKUTÖLTŐ 24V CTEK XT 14000 N08954

AKKUTÖLTŐ 24V CTEK XT 14000 N08954 AKKUTÖLTŐ 24V CTEK XT 14000 N08954 A svéd CTEK MULTI XT 14000 teljesítménye a gyors töltést igénylő, 24V-os rendszerben működő akkumulátoroknál mutatkozik meg igazán: teherautókban, buszokban, nagyobb

Részletesebben

Lemezeshőcserélő mérés

Lemezeshőcserélő mérés BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék Lemezeshőcserélő mérés Hallgatói mérési segédlet Budapest, 2014 1. A hőcserélők típusai

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KÜLSŐ AKKUMULÁTOR PNI mAh

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KÜLSŐ AKKUMULÁTOR PNI mAh HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KÜLSŐ AKKUMULÁTOR PNI 1014 10000mAh Utasítások: Köszönjük, hogy megvásárolta ezt a terméket. Az első használat előtt, kérjük olvassa el ezt a kézikönyvet, a termék megfelelő használata

Részletesebben

1. TÉTEL. 2.) Ismertesse a füstgáz-kéntelenítő gipszszuszpenziós rendszerét!

1. TÉTEL. 2.) Ismertesse a füstgáz-kéntelenítő gipszszuszpenziós rendszerét! 1. TÉTEL 1.) Ismertesse a keresztáramú szűrőmosó üzemét, tálcaszint vízszórók téli-nyári üzemét, az olajlefölözést, az iszapoló üzemét, ismertesse a ventilátorok főbb hibaforrásait, a Dávidtorony kialakításait,

Részletesebben

Zeparo G-Force. Automata légtelenítők és leválasztók Iszap és a magnetit leválasztó, Cyclone technológiával

Zeparo G-Force. Automata légtelenítők és leválasztók Iszap és a magnetit leválasztó, Cyclone technológiával Zeparo G-Force Automata légtelenítők és leválasztók Iszap és a magnetit leválasztó, Cyclone technológiával IMI PNEUMATEX / Vízminőség / Zeparo G-Force Zeparo G-Force Átfogó termékválaszték az iszap és

Részletesebben

Gázelosztó rendszerek üzemeltetése II. rész

Gázelosztó rendszerek üzemeltetése II. rész Gázelosztó rendszerek üzemeltetése II. rész A gázelosztó vezetéket műszaki-biztonsági szempontból megfelelő állapotban kell tartani!!! RENDSZERESEN ELLENŐRIZNI KELL: tömörségét, elhelyezésére utaló jelzések

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv 4100 Digitális Földelési Ellenállás Mérő TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 2 2. Biztonsági figyelmeztetések... 2 3. Műszaki jellemzők... 2 4. Mérési tulajdonságok... 3 5. Előlap és

Részletesebben

Papp Tibor Karbantartási menedzser Sinergy Kft.

Papp Tibor Karbantartási menedzser Sinergy Kft. Gázmotor üzemeltetés új kihívásai a Virtuális Erőmű (VE) korszakban, az üzemeltető tapasztalatai Balatonfüred, 2015. március 26. Papp Tibor Karbantartási menedzser Sinergy Kft. Gázmotor üzemeltetés új

Részletesebben

MAGAS ÉLETTARTAM, NAGYOBB TERMELÉKENYSÉG: LUTZ SZÕNYEG- ÉS TEXTILIPARI PENGÉK

MAGAS ÉLETTARTAM, NAGYOBB TERMELÉKENYSÉG: LUTZ SZÕNYEG- ÉS TEXTILIPARI PENGÉK TEXTILIPAR Válogatott terméklista kérjen ajánlatot más típusokra MAGAS ÉLETTARTAM, NAGYOBB TERMELÉKENYSÉG: LUTZ SZÕNYEG- ÉS TEXTILIPARI PENGÉK EGYEDI PENGÉK FÓLIA VEGYI- ÉS ÜVEGSZÁL ORVOSTECHNIKA ÉLELMISZERIPAR

Részletesebben

ÚJ! Fluke 438-II Hálózat- minőség és motor analizátor

ÚJ! Fluke 438-II Hálózat- minőség és motor analizátor Ismerje meg villamos motorja teljesítőképességét mechanikus érzékelők használata nélkül ÚJ! Fluke 438-II Hálózat- minőség és motor analizátor Végezzen hibakeresést közvetlenül, on-line, üzemben lévő motorján

Részletesebben

II. rész: a rendszer felülvizsgálati stratégia kidolgozását támogató funkciói. Tóth László, Lenkeyné Biró Gyöngyvér, Kuczogi László

II. rész: a rendszer felülvizsgálati stratégia kidolgozását támogató funkciói. Tóth László, Lenkeyné Biró Gyöngyvér, Kuczogi László A kockázat alapú felülvizsgálati és karbantartási stratégia alkalmazása a MOL Rt.-nél megvalósuló Statikus Készülékek Állapot-felügyeleti Rendszerének kialakításában II. rész: a rendszer felülvizsgálati

Részletesebben

A landaui és az insheimi geotermikus erőművekben tett látogatás tapasztalatai

A landaui és az insheimi geotermikus erőművekben tett látogatás tapasztalatai Csicsák József Mecsekérc Zrt. Szulimán Szilvia Mecsekérc Zrt. Fedor Ferenc Geochem Kft. Hlatki Miklós GW Technológiai Tanácsadó Kft A landaui és az insheimi geotermikus erőművekben tett látogatás tapasztalatai

Részletesebben

Távvezetéki szigetelők, szerelvények és sodronyok diagnosztikai módszerei és fejlesztések a KMOP-1.1.4-09-2010-0067 számú pályázat keretében Fogarasi

Távvezetéki szigetelők, szerelvények és sodronyok diagnosztikai módszerei és fejlesztések a KMOP-1.1.4-09-2010-0067 számú pályázat keretében Fogarasi Távvezetéki szigetelők, szerelvények és sodronyok diagnosztikai módszerei és fejlesztések a KMOP-1.1.4-09-2010-0067 számú pályázat keretében Fogarasi Tiborné - Dr. Varga László VILLENKI VEIKI VEIKI-VNL

Részletesebben

MYDENS - CONDENSING BOILER SFOKÚ KONDENZÁCI RENDSZEREK

MYDENS - CONDENSING BOILER SFOKÚ KONDENZÁCI RENDSZEREK A NAGY HATÁSFOK SFOKÚ KONDENZÁCI CIÓS S FŰTÉSI F RENDSZEREK ÚJ J GENERÁCI CIÓJA LAKOSSÁGI ÉS IPARI FELHASZNÁLÁSRA 16-60 KW 70-280 KW KONDENZÁCIÓS FALI GÁZKAZÁN LAKOSSÁGI HASZNÁLATRA MINDEN felhasználói

Részletesebben

Használatba vétel előtti tájékoztató

Használatba vétel előtti tájékoztató Használatba vétel előtti tájékoztató - A készüléket használata gyermekek részére 8 éves kor felett lehetséges. Tisztítás és felhasználói karbantartást kizárólag 18 éven felüli személy végezheti. - A készülék

Részletesebben

Estia 5-ös sorozat EGY RENDSZER MINDEN ALKALMAZÁSHOZ. Főbb jellemzők. További adatok. Energiatakarékos

Estia 5-ös sorozat EGY RENDSZER MINDEN ALKALMAZÁSHOZ. Főbb jellemzők. További adatok. Energiatakarékos EGY RENDSZER MINDEN ALKALMAZÁSHOZ Estia 5-ös sorozat Főbb jellemzők Hűtés, fűtés és használati melegvíz termelés Kompresszor szabályozási tartománya 10 és 100% között van Nincs szükség kiegészítő segédfűtésre

Részletesebben

A mechatronikus a karbantartásban

A mechatronikus a karbantartásban AZ ÜZEMFENNTARTÁS MÛKÖDÉSI FELTÉTELEI 2.04 A mechatronikus a karbantartásban Tárgyszavak: karbantartás-tervezés; -szervezés; mechatronika; mechatronikus szakképzés. A korszerű termelőberendezések elektronikus

Részletesebben

Korrózió kommunikációs dosszié KORRÓZIÓ. ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

Korrózió kommunikációs dosszié KORRÓZIÓ. ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ KORRÓZIÓ ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2014. Tartalom jegyzék 1. Tantárgyleírás,

Részletesebben

Épületinformatika â 1880 Edison

Épületinformatika â 1880 Edison â 1880 Edison levego ben kifeszített fém szál zárlati áram korlátozásra csak kis zárlati teljesítmény esetén használható Iváncsy Tamás Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségu Technika és Berendezések

Részletesebben

Karbantartási Utasítás

Karbantartási Utasítás Karbantartási Utasítás Dokumentum azonosító: PP-13-19981 Budapest, 2013. december Verzió Dátum Módosítás Összeállította Verzió 0.1 2013. 04.11. vázlat Oláh Csaba Verzió 1.0 2013.09.16. Első kiadás Oláh

Részletesebben

Robbanásbiztonság- tűzbiztonság

Robbanásbiztonság- tűzbiztonság Robbanásbiztonság- tűzbiztonság Király Lajos 1 Restás Ágoston 2 1 doktorandusz hallgató 2 habilitált egyetemi docens lajos.kiraly@gmail.com Restas.Agoston@uni-nke.hu Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Katasztrófavédelmi

Részletesebben

Sérülékeny vízbázisok és a vízminőség védelme a parti szűrésen alapuló Rainey-kutakkal történő víztermelés figyelembe vételével

Sérülékeny vízbázisok és a vízminőség védelme a parti szűrésen alapuló Rainey-kutakkal történő víztermelés figyelembe vételével Sérülékeny vízbázisok és a vízminőség védelme a parti szűrésen alapuló Rainey-kutakkal történő víztermelés figyelembe vételével A sérülékeny vízbázisok védelme három fő irányból közelíthető meg Adminisztratív

Részletesebben

Innovációk és megoldások az aktív tűzvédelemben A beépített oltástechnika fő trendjei és konkrét megoldások. Pécel,

Innovációk és megoldások az aktív tűzvédelemben A beépített oltástechnika fő trendjei és konkrét megoldások. Pécel, Innovációk és megoldások az aktív tűzvédelemben A beépített oltástechnika fő trendjei és konkrét megoldások Pécel, 2017.05.15. Feladat Épületek védelme Az épületek egyre magasabbak, egyre sűrűbben építik,

Részletesebben

Szigetelés- vizsgálat

Szigetelés- vizsgálat Szigetelésvizsgálat 1 Szigetelés vizsgálata DC vizsgálat elmélet Vizsgáló feszültségszintek Diagnosztikai eljárások 2 Elmélet 3 Mit okoz a szigetelés meghibásodása? Öt alaptényező ami a szigetelés letöréséhez

Részletesebben

ASTRASUN PID Reduktor. Kézikönyv

ASTRASUN PID Reduktor. Kézikönyv ASTRASUN PID Reduktor Kézikönyv A kézikönyv használata Kérem olvassa el és értelmezze a kézikönyvet mielőtt használatba veszi a terméket. Miután elolvasta tartsa kézközelben, hogy a telepítés során bármikor

Részletesebben

Kristályos betonszigetelés. Hidak

Kristályos betonszigetelés. Hidak Kristályos betonszigetelés Hidak Megfelelni a kihívásoknak Hídszerkezetek védelme A hidak betonszerkezetei folyamatosan ki vannak téve a nedvesség és a kloridok okozta korróziónak. Megfelelő védelem nélkül

Részletesebben

8. oldaltól folytatni

8. oldaltól folytatni TARTÁLY ÉS TORONY JELLEGŰ KÉSZÜLÉKEK KIVÁLASZTÁSA, MEGHIBÁSODÁSA, KARBANTARTÁSA 8. oldaltól folytatni 2015.09.15. Németh János Tartály jellegű készülékek csoportosítása A készülékekben uralkodó maximális

Részletesebben

Víznyomás elleni, vízhatlanságot biztosító szigetelés a Penetron rendszerrel

Víznyomás elleni, vízhatlanságot biztosító szigetelés a Penetron rendszerrel Víznyomás elleni, vízhatlanságot biztosító szigetelés a Penetron rendszerrel A fehér kád egy beton szerkezet, amely nagy hidrosztatikai nyomással szemben is vízhatlan, porszáraz belső felületű mégpedig

Részletesebben

VASBETON ÉPÍTMÉNYEK SZERKEZETI OSZTÁLYA ÉS BETONFEDÉS

VASBETON ÉPÍTMÉNYEK SZERKEZETI OSZTÁLYA ÉS BETONFEDÉS Betontechnológiai Szakirányú Továbbképzés MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS VASBETON ÉPÍTMÉNYEK SZERKEZETI OSZTÁLYA ÉS BETONFEDÉS SZERKEZETI OSZTÁLYOK Nem kiemelt Minőségellenőrzés szintje Kiemelt Szerkezet alakja Szerkezet

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv 981A Infravörös termométer TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 2 2. Figyelmeztetés... 2 3. Működési leírás... 3 4. Mérés menete... 3 5. Karbantartás... 4 6. Megjegyzések... 4 7. Tulajdonságok...

Részletesebben

Szerelési utasítás FS-245 Háromszemélyes szarvas rugósjáték BETONOS KIVITEL 3 személyes szarvas rugós játék fő egységei:

Szerelési utasítás FS-245 Háromszemélyes szarvas rugósjáték BETONOS KIVITEL 3 személyes szarvas rugós játék fő egységei: Szerelési utasítás FS-245 Háromszemélyes szarvas rugósjáték BETONOS KIVITEL 3 személyes szarvas rugós játék fő egységei: - Felületkezelt rugós állványzat - UV stabilizált polietilén ülőfelület Felületkezelt

Részletesebben

Drexler Péter mérnök üzletkötő. Danfoss Kft. Távhőtechnikai, Ipari és HVAC Divízió

Drexler Péter mérnök üzletkötő. Danfoss Kft. Távhőtechnikai, Ipari és HVAC Divízió Drexler Péter mérnök üzletkötő Danfoss Kft. Távhőtechnikai, Ipari és HVAC Divízió 1139 Budapest, Váci út. 91. Tel.: (+36) 1 450 2531/102 Fax: (+36) 1 450 2539 Mobil: (+36) 20 9325 179 E-mail: peter.drexler@danfoss.com

Részletesebben

Jankovits Hidraulika Kft. Alapítva: 1992.

Jankovits Hidraulika Kft. Alapítva: 1992. Jankovits Hidraulika Kft. Alapítva: 1992. A cég története 1992. cégalapítás (működése 100 m 2 -es garázsépületben) 1995. KFT-vé alakulás 1996. kapcsolatfelvétel a Vickers-szel 1996. több telephely (forgácsoló

Részletesebben

Dr. Kopecskó Katalin

Dr. Kopecskó Katalin A FIB BULLETIN 76 BEMUTATÁSA A fib bulletinben használt fogalmak és definíciók áttekintése, A vizsgálati módszerek összefoglalása, A Bulletin 76 megállapításai a kloridion behatolás meghatározásával kapcsolatban.

Részletesebben

JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK

JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK JÉGKOCKA KÉSZÍTÕK JÉGKOCKA KÉSZÍTÕGÉPEK BEÉPÍTETT TÁROLÓVAL Az ICE-O-Matic Önálló Jégkocka Készítõgép több méret / teljesítmény választékot kínál a Kis Irodai /

Részletesebben

A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése.

A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése. A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése. Eszközszükséglet: tanulói tápegység funkcionál generátor tekercsek digitális

Részletesebben

Megalapozó tanulmány az NBSZ 9. kötethez kiadandó hegesztési útmutató előkészítéséhez

Megalapozó tanulmány az NBSZ 9. kötethez kiadandó hegesztési útmutató előkészítéséhez Megalapozó tanulmány az NBSZ 9. kötethez kiadandó hegesztési útmutató előkészítéséhez Gayer Béla Műszaki Igazgató 2017. Május 31 Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés /MHtE/ Tartalom:

Részletesebben

HASZNÁLATI és KARBANTARTÁSI ÚTMUTATÓ

HASZNÁLATI és KARBANTARTÁSI ÚTMUTATÓ HASZNÁLATI és KARBANTARTÁSI ÚTMUTATÓ LZ2504, LZ2505, LZ2508, LZ2510, LZ2805, LZ2810, LZ3006, LZ3009, LZ3012 pizza kemencék Az első működésnél szaga lehet a berendezésnek, amit a szigetelő anyagok és a

Részletesebben

Felhasználói Kézikönyv

Felhasználói Kézikönyv Felhasználói Kézikönyv 880NK Infravörös Termométer TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 2 2. Figyelmeztetések... 2 3. Működési leírás... 3 4. A mérés menete... 3 5. Karbantartás... 4 6. Műszaki jellemzők...

Részletesebben

A szén-dioxid megkötése ipari gázokból

A szén-dioxid megkötése ipari gázokból A szén-dioxid megkötése ipari gázokból KKFTsz Mizsey Péter 1,2 Nagy Tibor 1 mizsey@mail.bme.hu 1 Kémiai és Környezeti Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem H-1526 2 Műszaki Kémiai Kutatóintézet

Részletesebben

HASZNÁLATI MELEGVÍZTARTÁLY

HASZNÁLATI MELEGVÍZTARTÁLY Kezelési útmutató HASZNÁLATI MELEGVÍZTARTÁLY RGC 200, RGC 250, RGC 300, RGC 400 HU 1 - Leírás RGC használati melegvíztartály (továbbiakban tartály) belső felületén zománcozott, egyhőcserélős G1 -os csatlakozásokkal

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú 1 akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú 1 akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1214/2015 nyilvántartási számú 1 akkreditált státuszhoz A VEKOR Korrózióvédelmi Analitikai Kft. bevonatvizsgáló laboratórium (8200 Veszprém, Wartha Vince u. 1/2.

Részletesebben

Anyagvizsgálatok. Mechanikai vizsgálatok

Anyagvizsgálatok. Mechanikai vizsgálatok Anyagvizsgálatok Mechanikai vizsgálatok Szakítóvizsgálat EN 10002-1:2002 Célja: az anyagok egytengelyű húzó igénybevétellel szembeni ellenállásának meghatározása egy szabványosan kialakított próbatestet

Részletesebben

TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek

TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek A talajszennyezés csökkenése/csökkentése bekövetkezhet Természetes úton Mesterséges úton (kármentesítés,

Részletesebben

Általános Kémia, 2008 tavasz

Általános Kémia, 2008 tavasz 9 Elektrokémia 9-1 Elektródpotenciálok mérése 9-1 Elektródpotenciálok mérése 9-2 Standard elektródpotenciálok 9-3 E cell, ΔG, és K eq 9-4 E cell koncentráció függése 9-5 Elemek: áramtermelés kémiai reakciókkal

Részletesebben

ŠKODA FÉMHÁZAS POWERBANK mah. Használati útmutató

ŠKODA FÉMHÁZAS POWERBANK mah. Használati útmutató ŠKODA FÉMHÁZAS POWERBANK 10000 mah Használati útmutató Első lépések: A ŠKODA fémházas powerbank előzetesen feltöltött és használatra kész. A powerbank bekapcsolásához nyomja meg az oldalán lévő gombot.

Részletesebben

Anyagos rész: Lásd: állapotábrás pdf. Ha többet akarsz tudni a metallográfiai vizsgálatok csodáiról, akkor: http://testorg.eu/editor_up/up/egyeb/2012_01/16/132671554730168934/metallografia.pdf

Részletesebben

Villamos tér. Elektrosztatika. A térnek az a része, amelyben a. érvényesülnek.

Villamos tér. Elektrosztatika. A térnek az a része, amelyben a. érvényesülnek. III. VILLAMOS TÉR Villamos tér A térnek az a része, amelyben a villamos erőhatások érvényesülnek. Elektrosztatika A nyugvó és időben állandó villamos töltések által keltett villamos tér törvényeivel foglalkozik.

Részletesebben

Fizika Vetélkedő 8 oszt. 2013

Fizika Vetélkedő 8 oszt. 2013 Fizika Vetélkedő 8 oszt. 2013 Osztályz«grade» Tárgy:«subject» at: Dátum:«date» 1 Hány proton elektromos töltése egyenlő nagyságú 6 elektron töltésével 2 Melyik állítás fogadható el az alábbiak közül? A

Részletesebben

Plazmavágás

Plazmavágás 2016.09.23. Plazmavágás Ipari vágásmódszereket ismertető sorozatunkban egy, a magánszemélyek részére is már-már elérhető technológia, a plazmavágás került sorra. Százezerrel kezdődő összegtől már kapható

Részletesebben

A ferrát-technológia klórozással szembeni előnyei a kommunális szennyvizek utókezelésekor

A ferrát-technológia klórozással szembeni előnyei a kommunális szennyvizek utókezelésekor A ferrát-technológia klórozással szembeni előnyei a kommunális szennyvizek utókezelésekor Gombos Erzsébet PhD hallgató ELTE TTK Környezettudományi Kooperációs Kutató Központ Környezettudományi Doktori

Részletesebben

A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói. Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság. mérés. mérési elv

A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói. Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság. mérés. mérési elv Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói mérés Műveletek összessége, amelyek célja egy mennyiség értékének meghatározása. mérési

Részletesebben

1. TÉTEL 2. TÉTEL 3. TÉTEL

1. TÉTEL 2. TÉTEL 3. TÉTEL 1. TÉTEL 1. Ismertese az örvényszivattyúk működési elvét és felépítését (fő szerkezeti elemeit)! 2. Ismertesse a fővízköri rendszer és berendezéseinek feladatát, normál üzemi állapotát és üzemi paramétereit!

Részletesebben

BOB Használati és üzembe helyezési utasítás

BOB Használati és üzembe helyezési utasítás 1 BENINCÁ BOB Használati és üzembe helyezési utasítás 2 Köszönjük, hogy az általunk forgalmazott, Benincá BOB típusú szettet választotta. A Benincá cég kínálatában található összes termék 20 éves gyártási

Részletesebben

Korrodált acélszerkezetek vizsgálata

Korrodált acélszerkezetek vizsgálata Korrodált acélszerkezetek vizsgálata 1. Szerkezeti példák és laboratóriumi alapkutatás Oszvald Katalin Témavezető : Dr. Dunai László Budapest, 2009.12.08. 1 Általános célkitűzések Korrózió miatt károsodott

Részletesebben

Indukáló hatások és kezelésük

Indukáló hatások és kezelésük Indukáló hatások és kezelésük Magyar Telekom Janklovics.zoltan@telekom.hu Cél: általános áttekintés Tartalom: EM indukálással kapcsolatos fogalmak; Szabályozás; Menedzsment feszültségek; Figyelembe veendő

Részletesebben

Professzionális technikával rendelkező kompakt ph-mérőműszerek

Professzionális technikával rendelkező kompakt ph-mérőműszerek testo 205, 206, 230 Professzionális technikával rendelkező kompakt ph-mérőműszerek Cserélhető mérőszondával ph C Az új innovációs szondatechnikával rendelkező ph-mérőműszerek ph1-szondafej folyékony közegekhez

Részletesebben