KOMMENTÁR TARTALOM MAGYAROK ÉS SZLOVÁKOK

Átírás

1 KOMMENTÁR KÖZÖSSÉG HAGYOMÁNY SZABADSÁG TARTALOM Samuel Gregg: Hitelválság és jellemválság A pénzügyi válság erkölcsi dimenziói (Halm Tamás fordítása) 3 MAGYAROK ÉS SZLOVÁKOK Miroslav Michela: A múlt felidézése és kanonizálása Történelmi emlékezet, a nyolcas évfordulók és a szlovák történetírás 15 Demmel József: békévé oldja az emlékezés? Historiográfiai vázlat a magyar kapcsolattörténet-írásról 26 MÛHELY Megadja Gábor: A hagyomány fenomenológiája Egy lehetséges megközelítés 30 TOTÁLIS MÚLT Mikó Zsuzsanna: Az iskolák államosításának politikai elõkészítése 40 MAGYAR ALAKOK Filep Tamás Gusztáv: Wotan nem áll meg Sopronnál Jegyzetlapok Fenyõ Miksáról 50 Szegedy-Maszák Mihály: Babits nemzetfelfogása 60 HONI FIGYELÕ Szabó Márk: Virtuális erõ és valóságos gyengeség A jobboldali radikalizmus Magyarországon 70 LELET Martin J. Hillenbrand budapesti nagykövet feljegyzése az amerikai külügyminisztériumnak 1968-ban (bev. és ford. Borhi László) 79 RE:CENSOR Böszörményi Nagy Gergely: Hit, hiúság, hatalomvágy John Lewis Gaddis munkássága 86 VITA Karsai László: A magyar holokauszt-történetírásról 91 Gyáni Gábor: Egy magyar holokauszttörténész portréjához 105 Frojimovics Kinga: Helyünk a holokauszt történetírásában a jeruzsálemi Yad Vashembõl nézve 113 Gyáni Gábor: Gondatlan olvasatok Megjegyzések Frojimovics Kinga vitacikkéhez 117

2 K O M M E N T Á R T A R T A L O M SZEMLE Hatos Pál: Ravasz László emlékezete (a Dunamelléki Református Egyházkerület konferencia-kötetérõl) 119 L. Simon László: A portrévá lett arc (E. Csorba Csilla Ady fotóit egybegyûjtõ kötetérõl) 122 Számunkat E. Csorba Csilla Ady A portrévá lett arc (Ady Endre összes fényképe) címû könyvébõl származó fényképekkel illusztráltuk (Petõfi Irodalmi Múzeum, 2008). Köszönjük a PIM segítségét. Lapunk megjelenését Tombor András, a Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda, a Barankovics István Alapítvány, az E-On Hungária Zrt., az ERP Consulting Kft., a Nézõpont Intézet Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. KOMMENTÁR kéthavonta megjelenõ közéleti és kulturális folyóirat Szerkeszti a szerkesztõbizottság: Ablonczy Balázs (fõszerkesztõ), Czibere Károly, Hatos Pál, Mike Károly, Ötvös István, L. Simon László Fõmunkatárs: Pesti Sándor és Benkõ Levente Csongor Olvasószerkesztõ: Csillag István Kiadja a Kommentár Alapítvány (1364 Budapest, Pf.: 78.) titkarsag@kommentar.info.hu Szerkesztõségi titkár: Zsumbera Árpád Kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. Lapterv: Artinpress Tördelés: Syrena Bt. Nyomdai elõállítás: Kapitális Nyomda, 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 14. A lap megvásárolható a Lapker Rt. elárusítóhelyein. Elõfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága VIII. kerület Budapest, Orczy tér 1. Elõfizethetõ postán, kézbesítõnél, ben: hirlapelofizetes@posta.hu, faxon: (06-1) ISSN

3 K O M M E N T Á R Samuel Gregg HITELVÁLSÁG ÉS JELLEMVÁLSÁG A pénzügyi válság erkölcsi dimenziói Bevezetés Kevés egyéb szükséges ahhoz, hogy egy államot a bõség legmagasabb fokára juttasson a legalacsonyabb barbárságból, mint béke, könnyû adók és megfelelõ igazságszolgáltatás: minden más a dolgok természetes folyásából létrejön. 1 Adam Smithnek alapvetõen igaza volt, amikor a fenti tömör mondatban summázta az általános gazdasági jólét kialakulásának elõfeltételeit. Mégis, ha van tanulság, amelyet levonhatunk a jelenlegi pénzügyi válságból, akkor az az, hogy a piaci kapitalizmus helyes mûködése szempontjából az is kulcsfontosságú, hogy az emberek többsége kifejlesszen magában és gyakoroljon néhány alapvetõ erényt. Smith maga nagyon is tisztában volt ezzel: az 1776-ban megjelent A nemzetek gazdagsága (An Inquiry into the Nature and Causes of the Wealth of Nations) valójában csak egy korábbi munkája, az 1759-es Az erkölcsi érzelmek elmélete (The Theory of Moral Sentiments) fényében értelmezhetõ helyesen. A jelenlegi pénzügyi válság közkeletû értelmezéseit tekintve azonban félõ, hogy a sokféle magyarázat között éppen ez az alapvetõ tanulság fog elsikkadni. Bár szólamok szintjén sokan kárhoztatják a Wall Street-i bankárok és társaik kapzsiságát, ritka az olyan elemzés, amely komolyan foglalkozna a válság erkölcsi dimenziójával. Természetesen szólásra emelkedtek olyan nagy tekintélyû személyiségek, mint a canterburyi vagy a yorki érsek, s ez így is van rendjén: az egyházi vezetõknek joga és feladata, hogy a végsõ igazságok hirdetésén túl a napi események által felvetett erkölcsi dilemmákra is reflektáljanak, feltéve persze, hogy kellõ tájékozottságot szereztek a kérdést illetõen. 2 Az említetett fõpapok megszólalásaiból azonban sajnos az derült ki, hogy nincsenek tisztában olyan alapvetõ pénzügyi fogalmakkal, mint a kamatláb vagy a fedezetlen eladás. 3 Valójában olyan jelenségeket állítottak pellengérre, amelyek marginálisak a válság gazdasági és morális értékelése szempontjából. Ezért attól tartok, hogy megszólalásaik inkább hátráltatják, mint segítik a válság erkölcsi szempontú elemzését. 1 Az Adam Smithnek tulajdonított gondolat forrása Stewart DUGALD: Account of the Life and Writings of Adam Smith = Adam SMITH: Essays on Philosophical Subjects, 1795, xviii. (A magyar fordítást a következõ helyrõl vettük át: RÓ- ZSÁS Tamás: Hogyan mentheti meg a helyes adópolitika a deficites költségvetést?, Polgári Szemle június. A ford.) 2 Lásd Rowan WILLIAMS: Face it: Marx was partly right about capitalism, Spectator szeptember 24.; John SENTAMU: Speech to The Worshipful Company of International Bankers Dinner, szeptember 24. ( 3 A fedezetlen eladás ( shortolás ) során egy tõzsdén kereskedõ személy vagy cég csekély díj ellenében kölcsönvesz egy részvényt, amelyet azonnal el is ad abban bízva, hogy a részvény árfolyama a jövõben csökke- 3

4 K O M M E N T Á R Lassan egy éve, hogy a hitelválság elindult az egész világgazdaságot megrengetõ útjára. Talán még sosem éreztük ennyire élesen, hogy a gazdaság egészséges mûködése végsõsoron a hitelrendszer zökkenõmentes mûködésén alapul, s a hitelezési hajlandóság hirtelen elapadása alapjaiban rázza meg az egész gazdaságot augusztusa óta számtalan bank és pénzügyi vállalat ment csõdbe. Az amerikai jegybank mintegy 80%-os részesedésre tett szert Amerika legnagyobb biztosítócégében, az AIG-ban. Az eleddig implicit állami garanciával, de más szempontból elvileg piaci alapon mûködõ jelzálogpiaci óriások, a Freddie Mac és a Fannie Mae sorsa az államosítás lett. Amerika- és Európa-szerte pénzügyi vállalatok dollár- és eurómilliárdokat írtak le veszteségként. Európában és Amerikában számos kormány példátlan lépésként arra készül, hogy meghatározó részesedéseket szerezzen a megmentésre szoruló bankokban. Ami pedig az emberi sorsokra gyakorolt közvetlen hatást illeti: világszerte több mint pénzügyi dolgozót bocsátottak el. Egész életpályák törtek meg. Általános a félelem: kik lesznek a válság következõ áldozatai? A válság szigorúan közgazdasági keretek közötti értelmezésére számos kísérlet született: egyesek a túlzott kockázatvállalást, mások az értékpapírosított hitelek illikviddé válását hibáztatják, megint mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a hedge fundoknak a kedvezõtlen klímában egyre több letétet kellett felmutatniuk, s ezért a jó befektetéseik egy részét is likvidálniuk kellett. Ezek a zsargonba bújtatott magyarázatok közgazdasági szempontból a válság számos összetevõjét jól ragadják meg. A technikai-tudományos nyelvezet azonban könnyen elvonhatja a figyelmünket a válság emberi dimenziójáról. A pénzügyi cégeket ugyanis a piac más szereplõihez hasonlóan nem arctalan bábok, anonim csoportdinamikák, és nem is világuralomra törõ titkos csoportok irányítják (ahogy azt az antiszemiták és az összesküvés-elméletek kedvelõi hiszik). A világ tõzsdéit valódi emberek és az õ emberi döntéseik, magatartásuk mozgatják. Emberek, akik értéket teremtenek, ösztönzõkre reagálnak, gyakran jóhiszemûen tévednek, s néha bizony felelõtlenül, sõt erkölcstelenül viselkednek. A következõkben szeretném sorra venni a válság azon tényezõit, amelyekkel kapcsolatban nagy bátorsággal állíthatjuk, hogy erkölcsi hiányosságokra (erkölcsileg kétes döntésekre és jellemhibákra) vezethetõk vissza. Mindeközben természetesen feltételezem, hogy létezik erkölcsi értelemben vett jó és rossz, s az ember többek között józan esze segítségével képes ezek megkülönböztetésére. Abból indulok ki továbbá, hogy az emberek és az emberek alkotta intézmények képesek szabad akarattal döntéseket hozni, s így végsõsoron urai saját sorsuknak. Ezek a feltételezések talán magától értetõdõnek és triviálisnak tûnnek, de nem szabad elfelednünk, hogy a nyugati értelmiség jelentõs része talán többsége nagyon is hevesen vitatja ezeket a premisszákat. Ez részben egyszerûen annak a hol puha, hol kemény relativizmusnak a következménye, amely mind az értelmiségi gondolkodásban, mind a szélesebb közvéleményben uralkodik. Véleményem szerint azonban van egy másik ok is, mégpedig az, hogy a Keynest követõ ( posztni fog. Ezután a már csökkent árfolyamon visszavásárolja a részvényt, és visszaadja annak, akitõl kölcsönvette. A shortoló így az árfolyamesésbõl profitál. A ford. 4

5 S A M U E L G R E G G: H I T E L V Á L S Á G É S J E L L E M V Á L S Á G keynesiánus ) közgazdasági iskolák a közgazdaságtudomány figyelmét a makrogazdasági mutatószámok felé irányították, s eközben figyelmen kívül hagyták, hogy a gazdasági döntéseket végsõsoron emberi lények hozzák, akik korántsem mindig erkölcsös vagy racionális módon döntenek. Mindnyájan tudjuk, hogy a pénzügyi összeomlást nem lehet egyetlen okra visszavezetni. Szerepet játszott az amerikai jegybank laza monetáris politikája, a bankok túlzott tõkeáttétele, az amerikai subprime 4 jelzálogpiac összeomlása, hogy a New Deal társadalommérnöki szellemisége által ihletett, a szociálpolitikai célokat az üzleti szempontokkal végzetesen vegyítõ behemótokat, a Fannie Maet 5 és a Freddie Macet 6 ne is említsem. Az alábbiakban azonban a krízis két, morális szempontból különösen fontos aspektusára összpontosítok: egyrészt a monetáris politika és a jelzálogpiac kérdéseire, másrészt pedig az értékpapír-minõsítõ cégek tevékenységére. Végül kitérek arra, hogy mi lehet számunkra a hitelválság talán kellemetlen, de fontos tanulsága: biztonságos hitelezés csak akkor lehetséges, ha az ügyletekben részt vevõ személyek szigorúan követnek bizonyos alapvetõ erkölcsi szabályokat. Prudentia (bölcs körültekintés) Mielõtt vizsgálat alá vennem ezeket a kérdéseket, szeretném tisztázni, hogy milyen is az az etikai szemüveg, amelyen keresztül vizsgálni fogom õket. Az egyik alapvetõ munkahipotézisem az lesz, hogy ami közös a legtöbb szóbanforgó morális vétekben legyen szó hamis adatok feltüntetésérõl a hiteligénylésekben, gondatlan hitelbírálatról, nyilvánvalóan hitelképtelen ügyfelek politikai nyomásra történõ meghitelezésérõl vagy nagyon is részrehajlóan elkészített értékpapír-minõsítésekrõl, az a prudentia, a bölcsesség, a gondos, körültekintõ elõvigyázatosság hiánya. 7 Az antikvitás és a keresztény középkor filozófusai, különösen Aquinói Szent Tamás a prudentiát 8 az összes erény forrásának és mértékének tekintették: auriga virtutumnak, az erények kocsisának nevezték. 4 A banki gyakorlatban azokat a hitelfelvevõket sorolják a subprime ( másodrendû ) kategóriába, akiknél az átlagosnál jóval magasabb a nemfizetés veszélye. Az ilyen ügyfeleknek a bankok egy része egyáltalán nem nyújt hitelt, mások pedig speciális feltételek (jellemzõen a normálisnál jóval magasabb kamatláb) mellett. A ford. 5 Hivatalos nevén Federal National Mortgage Association (FNMA): egy elvileg piaci alapon, de kormányzati támogatással mûködõ pénzügyi szervezet, amelynek eredeti funkciója az volt, hogy megvásárolja és értékpapírosítva továbbadja a más bankok által folyósított jelzáloghiteleket, ezzel biztosítva a jelzálogpiac likviditását és legalábbis elvben megkönnyítve a saját lakáshoz jutást amerikai családok százezreinek. A ford. 6 Hivatalos nevén Federal Home Loan Mortgage Corporation (FHLMC): a Fannie Mae testvércége, hasonló tevékenységi körrel és funkcióval. A ford. 7 A prudentia erényének részletes taglalása természetesen meghaladja e tanulmány kereteit. Az alábbi, laikus számára hasznos bevezetést a Wikipédia vonatkozó szócikkére támaszkodva készítettem ( en.wikipedia.org/wiki/prudence). 8 A prudentiát mint erényt hagyományosan bölcsesség -ként vagy okosság -ként fordítjuk. A mai angol prudence szó azonban inkább egyfajta elõvigyázatosságot, bölcs, megfontolt körültekintést, óvatosságot jelent. Mivel a szerzõ az antik és a mai angol szóhasználat között nem tesz különbséget, a prudence szót akár bölcsességnek, akár elõvigyázatosságnak fordítani félrevezetõ lenne. Ezért a kifejezést minden esetben a latin eredetivel, vagyis a prudentiával adjuk vissza. A ford. 5

6 K O M M E N T Á R A prudentia az összes erény okozója, forrása abban az értelemben, hogy az erények, amelyek az egyének mint személyek (vagyis értelemmel és szabad akarattal bíró teremtmények) tökéletesített képességei, csak a prudentia, vagyis a helyes döntések meghozatalának tökéletesített képessége birtokában fejleszthetõk ki. Az egyén a mértékletesség erényét például csak akkor tudja gyakorolni, ha prudentia birtokában képes helyesen megválasztani, milyen lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy ösztönös vágyait uralni tudja. A prudentia az erkölcsi erényeknek mértéke is, amennyiben az erkölcsileg jó cselekedetek modelljeként szolgál. Egy tõzsdei kereskedõ például a tapasztalata és a rendelkezésére álló adatok alapján úgy dönt, hogy hasznos, ha az A részvényt holnap délután ötkor eladja, a B részvényt pedig ma megveszi. Ennek a döntésnek a tartalma (a részvény fajtája, a tranzakció volumene, idõpontja és a végrehajtás módja) a prudentia terméke. A döntés végrehajtása más erények gyakorlását is igényelheti: például a bátorságét (a kockázatvállaláshoz) vagy az igazságosságét (amennyiben a kereskedõ azért végzi megfelelõen és lelkiismeretesen a munkáját, mert az igazságosság rendje szerint ezzel tartozik a cégének és saját családjának). Mint minden erénynek, a prudentiának is megvannak a maga alkotóelemei, amelyeknek egyszerre kell jelen lenniük ahhoz, hogy a szóbanforgó erény teljes vagy tökéletes megvalósulásáról beszélhessünk. A prudentia esetében ezek az alkotóelemek a következõk. Intelligentia: az alapvetõ erkölcsi elvek (például ne lopj! ) értelmi megragadása. Docilitas (tanulékonyság): ez egyfajta nyitottság a világ sokszínûségére, változatosságára; képesség arra, hogy az ember megkérdõjelezze a bevett dolgokat, a közvélemény ítéletét, és hajlandóság arra, hogy az egyén mások tapasztalatait is felhasználja prudens döntések meghozatalához. A docilitas tulajdonképpen a helyesen értelmezett alázatosság egyik vetülete. Óvatosság: hajlandóság a kockázatvállalásra úgy, hogy a kockázatot igyekszünk minél inkább mérsékelni. Ratio (diszkurzív okoskodás): az alternatívák felkutatására és okos mérlegelésére való hajlandóság. Providentia (elõrelátás): az a képesség, hogy felmérjük, vajon egy-egy cselekvés a célunk megvalósításához vezet-e vagy sem. Memoria (emlékezet): éles, pontos emlékezõtehetség (ahol a pontosság a valósághoz való hûséget jelenti). Solertia (éleselméjûség, leleményesség): a képesség, hogy egy helyzetet mások segítsége nélkül, gyorsan felmérjünk és megítéljünk. Körültekintés: a képesség arra, hogy döntésünk során minden fontos körülményt figyelembe vegyünk, ugyanakkor ne bénítson meg minket a döntésképtelenség. Az alkotóelemeinek áttekintésével közelebb kerültünk ahhoz, hogy megértsük, mi köze is van a prudentiának a pénzügyi válsághoz. Ha egy kereskedelmi banki szakember nem sajátítja el fokozatosan e tulajdonságok mindegyikét (vagy legalább nagy részét), akkor vagy igen rövid pályafutásnak néz elébe, vagy pedig nagyon rossz és káros döntések so- 6

7 S A M U E L G R E G G: H I T E L V Á L S Á G É S J E L L E M V Á L S Á G rozatát fogja meghozni munkakörében. S minden bizonnyal ugyanezekre a tulajdonságokra van szüksége egy jegybanki döntéshozónak is, különösen azért, mert a monetáris politika a világ egyik legkevésbé egzakt tudománya. A monetáris politika és a jelzáloghitelek Viszonylag sokan tudják, hogy a hitelválság valamiképpen az egyesült államokbeli ingatlanpiaci buborék 9 kipukkanásának a következménye. Az is széles körben ismert tény, hogy a buborék kipukkanásáért jelentõs részben a subprime jelzáloghitel-piac ugrásszerû kibõvülése, majd 2006 közepén kezdõdõ összeomlása a felelõs. Sokan azonban nem ismerik fel e két esemény és a monetáris politika alakulása közötti szoros kapcsolatot. Az amerikai jegybank (közkeletû nevén a Fed) ugyanis jelentõsen hozzájárult az ingatlanpiaci buborék kialakulásához, éspedig azzal, hogy a 2000-es évtized elsõ éveiben csökkentette és tartósan alacsonyan tartotta az irányadó kamatlábat. A jegybank célja az volt, hogy az alacsony kamatlábakkal élénkítse a gazdaságot, ellensúlyozva a dot-com-buborék 1999-es kipukkanásának a hatását, s ezért 2000 és 2003 között 6,5%-ról 1%-ra csökkentette az irányadó kamatlábat. A Fed abban a hitben élt, hogy alacsony inflációs környezetben nyugodtan megteheti ezt a drasztikus lépést. A probléma az volt, hogy a Fed inflációs adatai tévesek, vagy legalábbis félrevezetõek voltak. Gyakran hallani azt az alapelvet, hogy a jó jegybankárnak mindig szkeptikusnak kell lennie a statisztikai adatokkal szemben. Az amerikai jegybank vezetõi azonban nem voltak elég elõvigyázatosak, és túl sokáig túl alacsonyan tartották a kamatlábakat. Olcsó pénzzel árasztották el a gazdaságot, amely pénznek jelentõs része az ingatlanpiacra áramlott és az ingatlanbuborékot növelte (alacsony kamatlábak mellett ugyanis jobban megérte hitelt felvenni). Az amerikai jegybank véleményem szerint kétszeresen hibázott. Egyrészt azt a téves monetáris politikai alapelvet követte, hogy a recessziókat minden lehetséges eszközzel el kell kerülni; holott a valóságban idõrõl idõre kifejezetten szükség van a recessziókra ahhoz, hogy például a termelési szerkezet, a tõkeallokáció hatékonyabbá válhasson. Másrészt intézkedései során elmulasztotta a prudentia, a bölcs körültekintés gyakorlását, különösen ami az elõrelátást, az óvatosságot, az alázatosságot és a diszkurzív okoskodást illeti. Hasonló erkölcsi mulasztásoknak lehettünk tanúi a jelzálogválság más szereplõinél is, különösen a hitelezõknél és a hitelfelvevõknél, továbbá azoknál a politikusoknál, akik védelmükbe vettek a Fannie Mae és a Freddie Mac felelõtlen hitelezési gyakorlatát. Az általános vélekedés szerint a lakáspiac összeomlását az okozta, hogy a subprime hiteleket felvevõ, rossz gazdasági helyzetû ügyfelek egy idõ után nem voltak képesek visszafizetni a magas hitelkamatokat. Ez azonban csak részben igaz. Ugyanis sok viszonylag jómódú 9 Ingatlanpiaci buborékon azt a jelenséget értjük, amikor az ingatlanok ára mintegy öngerjesztõ folyamatként irracionálisan magasra emelkedik. A buborékok elõbb-utóbb kipukkannak, s ilyenkor rohamos árcsökkenés következik be. A ford. 7

8 K O M M E N T Á R ember is vett föl subprime feltételek mellett hitelt befektetési céllal, vagyis a hitelbõl vásárolt ingatlan értékének a növekedésében bízva. Szerencsétlenségükre azonban ezt éppen az ingatlanpiaci buborék kipukkanása elõtt tették. Természetesen nagyfokú naivitás volt azt gondolni, hogy az ingatlanárak az idõk végezetéig a buborékra jellemzõ évi 11%-os rátával fognak emelkedni. De a hitelfelvevõk jelentõs része még ennél is súlyosabban vétett a prudentia követelményével szemben. A BasePoint Analytics eleji elemzése szerint a korai bedõlõk 10 majdnem 70%-a szándékosan hamis adatokat adott meg a hiteligényléskor vagyis hazudott az olyan, a hitelképesség vizsgálata szempontjából kulcsfontosságú adatokat illetõen, mint a jövedelem, vagyon vagy a háztartás tartozásai. Ez azt jelenti, hogy számos jelzáloghitelt amelyekre aztán jóval bonyolultabb pénzügyi termékek is ráépültek valójában hamis adatok alapján ítéltek meg. Sajnos sok bank és egyéb hitelezõ szervezet gondatlan módon szinte egyáltalán nem vizsgálta a hitelkérelmekben megadott adatok valóságtartalmát. Ezzel megszegték kötelességüket, amellyel az igazságosság kritériuma szerint a részvényeseiknek tartoztak. Sok hitelezõ az általa nyújtott jelzáloghiteleket úgynevezett jelzáloghitel-alapú értékpapírokká konvertálta, melyeket aztán jelentõs haszonnal adott el befektetési bankoknak és spekulatív befektetési alapoknak (hedge fundoknak). A hitelezõk annál több ilyen értékpapírt tudtak kibocsátani, minél több jelzáloghitelt folyósítottak, ráadásul az értékpapírosítás révén a bedõlés kockázatát is áthárították az értékpapírok megvásárlóira. Így túlontúl nagy volt a kísértés, hogy a kockázatokat figyelmen kívül hagyva próbáljanak minél több hitelt kihelyezni. A hitelbírálati sztenderdek általános lazulása azonban legalább részben a kongresszus által hozott szerencsétlen törvények eredménye is volt. A mára hírhedté vált Community Reinvestment Act (közösségi újrabefektetési törvény) például esélyegyenlõség-teremtési célzattal kötelezte a bankokat arra, hogy a kis jövedelmû emberek számára is nyújtsanak lakáshiteleket. Ezek az esélyegyenlõségi hitelek a subprime hiteleknek csak mintegy negyedét tették ki, és a nemteljesítési arányuk sem volt kiemelkedõen rossz. Mégis, jelenlétük a piacon hozzájárult a hitelbírálati sztenderdek általános lazulásához, amit csak támogattak és bátorítottak a különbözõ civilszervezetek, valamint egyes kongresszusi képviselõk és szenátorok, akiknek szeme elõtt az a cél lebegett, hogy a szociálisan hátrányos helyzetû családok saját házhoz, lakáshoz jussanak figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ezek a kis jövedelmû családok nagy valószínûséggel nem lesznek képesek a részletek visszafizetésére. A problémát tovább súlyosbította a Fannie Mae és Freddie Mac üzletpolitikája. A két jelzálogpiaci óriás többek között azzal foglalkozott, hogy hiteleket vett meg más, kisebb bankoktól. Míg eredetileg természetesen jobb minõségû hiteleket vásároltak meg, a 90-es évek végétõl kezdve vállaltan és tudatosan nyitottak a kétesebb hitelek felé ben a Fannie Mae kísérleti programot indított 24 amerikai regionális bank részvételével, amelynek keretében tulajdonképpen azt vállalta, hogy a résztvevõ bankok által a subprime ügyfeleknek nyújtott lakáshiteleiket megvásárolja, mintegy átvállalva tõlük a kockázatot. A Fannie Mae deklarált célja ezzel a lépéssel az volt, hogy a gyengébb hitelképességû ügy- 10 Vagyis azok az ügyfelek, akik a hitel futamidejének elsõ hónapjaiban fizetésképtelenné váltak. 8

9 S A M U E L G R E G G: H I T E L V Á L S Á G É S J E L L E M V Á L S Á G felek lakáshitelhez való jutását támogassa, különösen az etnikai kisebbségek körében és az alacsony jövedelmûek körében. A Fannie Mae ezzel valójában nyitott kapukat döngetett, az 1990-es évek konjunktúrája alatt ugyanis jelentõsen nõtt a ház- és lakástulajdonosok aránya a kisebbségi csoportokban és 1998 között 87,2%-kal nõtt a spanyol ajkúak által felvett lakáshitelek száma. Ugyanez a szám az afroamerikaiak esetében 71,9%, az ázsiai származásúak esetében pedig 46,3% volt. Vagyis a gazdasági fejlõdés automatikusan azt eredményezte, hogy a kisebbségi csoportok lakáshelyzete javult, s a valóságban nem volt szükség a Community Reinvestment Act, illetve a Fannie Mae és a Freddie Mac által bátorított felelõtlen hitelezési politikára. A problémát tovább fokozta, hogy a Community Reinvestment Actet a Fannie Mae és Freddie Mac arra használta föl, hogy politikai támogatást szerezzen a subprime hitelezési tevékenysége növeléséhez. A folyósított lakáshiteleket értékpapírosították, majd saját spekulatív befektetési alapjukon keresztül busás haszonnal értékesítették. Bár a 2000-es évtõl kezdve számos pénzügyminiszter próbált gátat szabni a Fannie Mae és a Freddie Mac egyre felelõtlenebb hitelezésének, a jelzálogpiaci óriások politikai kapcsolataiknak köszönhetõen ki tudták védeni ezeket a próbálkozásokat. A 2000-es év végére a folyósított hiteleknek majdnem felét tették ki a subprime ügyletek. A Fannie Mae és a Freddie Mac vezetõi mindeközben dollármilliókat adományoztak kampánytámogatás formájában a képviselõház és a szenátus bankügyi bizottságaiban ülõ politikusoknak. 11 Ezek után nem meglepõ, hogy minden kísérlet, amely a két jelzálogpiaci óriás megzabolázására irányult, elbukott e bizottságok ellenállásán. Mindezek után újra feltehetjük a kérdést: milyen erkölcsi hiányosságok játszottak szerepet a subprime válság kialakulásában? A legszembetûnõbb ismét a prudentia, a bölcs körültekintés hiánya. A subprime hitelfelvevõk ezrei vétettek a ne hazudj alapvetõ erkölcsi követelménye ellen. A hitelezõk megfeledkeztek a legelemibb elõvigyázatosságról, s a könnyû profit és a politikai célok érdekében eltértek a jól bevált, körültekintõ hitelezési gyakorlattól és a piaci mechanizmusoktól. Sokan elvesztették a közgazdasági realitásérzéküket, mikor vakon és arrogáns módon bíztak abban, hogy az ingatlanárak egyre csak emelkedni fognak. Sok hitelfelvevõbõl, hitelezõbõl és politikusból hiányzott az éleslátás, vagyis az a képesség, hogy a gazdasági valóságot helyesen tudják felmérni. A prudentián túl a bankok és egyéb pénzügyi intézmények az igazságosságot is sok esetben súlyosan megsértették: azzal ugyanis, hogy nem vizsgálták megfelelõ gondossággal ügyfeleik hitelképességét, valójában tulajdonosaik és részvényeseik jogos érdekeit sértették meg. A mértékletesség erénye szintén háttérbe szorult. A takarékos Adam Smitht minden bizonnyal elképesztette volna a bírvágynak az a tombolása, aminek hatására a háztartások megtakarítási rátája 2005-re 0% körülire zuhant ami a nagy világválság évei óta tapasztalt legalacsonyabb szint. Sok pénzügyi szakembernek csak a hatalmas bónuszok lebegtek a szeme elõtt akkor, amikor kétes minõségû, subprime kölcsönökre alapozott kötvényeket adtak el elõvigyázatlan kisbefektetõknek, akiket szintén elvakított 11 Amerikában ez adott összeghatáron belül legális. 9

10 K O M M E N T Á R a gyors profit lehetõsége. Ezek a tranzakciók természetesen nem ütköztek jogszabályokba, és nem is hiszem, hogy a jövõben szigorúbb törvények, szabályok bevezetésével meg lehetne elõzni õket. Ahogyan Johan Norberg találóan megjegyezte: a szabályozás nem más, mint a legutóbbi válságra adott reakció. A tábornokok mindig a legutóbbi háborút vívják újra, és az ott elkövetett hibákat akarják elkerülni. Vagyis az új jogszabályokkal azokat a hibákat akarjuk megelõzni, amelyekkel amúgy is mindenki tisztában van, és ezért magától is elkerülné õket. A következõ válságról és annak kiváltó okairól egyelõre nincsenek ismereteink. Így az új jogszabályok legjobb esetben hatástalanok, de potenciálisan károsak is lehetnek. 12 Norberg állításával lényegében egyetértek. Úgy vélem azonban, hogy ha az újraszabályozás nem is a megfelelõ válasz, mégis fontos, hogy tisztában legyünk azokkal az erkölcsi hibákkal mind a pénzügyi szakemberek, mind a kormányzat, mind pedig az állampolgárok részérõl, amelyek közvetlenül a subprime piac összeomlásához, áttételesen pedig a világméretû hitelválsághoz vezettek. Minõsítõ intézetek és a semlegesség hiánya Mint már említettem, a subprime jelzálogpiac összeomlásának elsõ jelei 2006 végén jelentkeztek. Mégis mintegy 8 hónapot kellett várni arra, hogy 2007 augusztusában a világ pénzügyi központjaiban tudatosuljon a subprime piac válságos helyzete. Ez igencsak különös, hiszen az értékpapír-minõsítõ intézetek a Moody s, a Standard & Poor s, a Fitch és társaik egyik fõ szolgáltatása éppen az, hogy figyelmeztessenek, ha egy értékpapír- vagy részvénycsomag gyenge gazdasági fundamentumokon alapszik. Sajnos úgy tûnik, hogy a prudentia, a bölcs körültekintés hiánya a minõsítõ intézményeket is jellemezte, s így azok nem voltak képesek ellátni azt az alapvetõ feladatukat, hogy felhívják a figyelmet a veszélyes gazdasági folyamatokra. Ráadásul sok minõsítõ intézet minden jel szerint nem tudta megõrizni semlegességét, s a részrehajlás gyanújába keveredett. Mint tudjuk, a minõsítõ intézetek fõ szolgáltatása, hogy a pénzügyi intézmények által kibocsátott kötvényeket és más értékpapírokat minõsítik abból a szempontból, hogy azok mennyire számítanak biztonságos befektetésnek. A gyakorlatban minden egyes értékpapírt egy skálán helyeznek el, ahol például a Moody s esetén az Aaa minõsítés jelzi a legjobb, a C a legrosszabb minõséget. A rossz minõsítés általában arra utal, hogy az értékpapír kibocsátóját a csõd vagy fizetésképtelenség fenyegeti. A gyakorlatban maguk a kibocsátók fizetnek a minõsítõknek azért, hogy az értékpapírjukat minõsítsék, ami sokak szerint visszás helyzetet teremt, hiszen így a minõsítõ intézetek abban érdekeltek, hogy fizetõ ügyfeleik kedvében járjanak, és adott esetben a valósnál pozitívabb minõsítéseket adjanak. A minõsítõk ezt természetesen vitatják, és kiemelik, hogy egyrészt sohasem titkolták, hogy maguktól a minõsített cégektõl származik a bevételük; másrészt pedig létérdekük, hogy megõrizzék az objektivitásukat, ellenkezõ esetben ugyanis a minõsítéseik megbízhatatlanná válnának, s elõbb-utóbb senki sem venné 12 Johan NORBERG: Regulators Cannot Avert Next Crisis, The Australian október 7. 10

11 S A M U E L G R E G G: H I T E L V Á L S Á G É S J E L L E M V Á L S Á G igénybe szolgáltatásaikat. Ráadásul a minõsítõk által alkalmazott elemzõk javadalmazása független attól, hogy negatív vagy pozitív minõsítéseket adnak. A subprime válság kialakulása azonban egyértelmûen arra utal, hogy gondok voltak a minõsítõk semlegessége körül óta ugrásszerûen megnõtt az olyan értékpapírok kibocsátása, amelyek mögött subprime jelzáloghitelek álltak fedezetként. Mindezeket az értékpapírokat tovább transzformálták, és ún. CDO-kat és CLO-kat képeztek belõlük. 13 A CDO-k és CLO-k minõsítése a minõsítõ intézetek egyik legnyereségesebb tevékenységévé vált. A pénzügyi intézmények tudták, hogy a minõsítések döntõ mértékben meghatározzák azt, hogy milyen áron tudják eladni az általuk kibocsátott CDO-kat és CLO-kat. Ezért sok esetben már a kibocsátás elõtt a minõsítõktõl kértek tanácsot, hogy hogyan strukturálják ezeket a termékeket annak érdekében, hogy az értékük a lehetõ legnagyobb legyen. A CDO-k és CLO-k jelentõs része a subprime jelzáloghiteleken alapult. Mégis, amikor a subprime jelzálogpiac összeomlása megkezdõdött, a hitelminõsítõ intézetek nagyon lassan reagáltak. Bár néhány intézet már 2006 közepén felhívta a figyelmet a veszélyekre, az érintett CDO-k és CLO-k minõsítését õk sem rontották jelentõsen. Utólag néhány minõsítõ ezt azzal magyarázta, hogy a leminõsítések csak tovább fokozták volna a tõkepiaci pánikot. Ebben kétségtelenül van igazság, ugyanakkor valószínûleg az is szerepet játszhatott a habozásban, hogy a termékek kialakításában maguk a minõsítõ intézetek is részt vettek tanácsadóként, ezért egy durva leminõsítéssel tulajdonképpen a saját szavahihetõségüket ásták volna alá. A napnál is világosabb, hogy az elvileg független ítészként mûködõ minõsítõ intézeteknek nem lett volna szabad beszállnia a CDO-k és CLO-k megtervezésébe. Nehéz elképzelni ugyanis, hogy a minõsítõk képesek objektívan minõsíteni egy olyan terméket, amelynek kialakításában maguk is részt vettek. Mégis, sok minõsítõ nem tudott ellenállni az új jövedelemforrás kísértésének, és szolgáltatásai közé felvette a CDO-k és CLO-k tervezését is. Nem állítjuk, hogy a minõsítõ intézetek tudatosan és szándékosan csaltak volna. Csupán azt állítjuk, hogy amikor a bankok megkeresték a minõsítõket azzal a kéréssel, hogy segítsenek nekik a CDO-k és CLO-k strukturálásában, határozottan el kellett volna utasítaniuk õket egyszerûen azért, mert az ilyen ügyletek veszélyeztetik a minõsítések objektivitását, és így aláássák a minõsítõk szavahihetõségét és a minõsítések megbízhatóságát. Az, hogy számos minõsítõ másként döntött, véleményen szerint az ítélõképesség súlyos hiányára és jellemgyengeségre utal. A prudentia szemszögébõl az elõrelátás hiányát fedezhetjük fel, hiszen minden pénzügyi szakembernek világosan kellett volna látnia, hova vezethetnek ezek a folyamatok. Az amerikai törvényhozás, a brit parlament és az Európai Unió azt tervezi, hogy törvényt hoz annak érdekében, hogy a fent leírt összefonódások lehetõségét megszüntesse. 13 Az collaterized debt obligation leegyszerûsítve egy olyan értékpapír, amelyet megvásárolva a befektetõ egy több kötvénybõl összeállított kötvényportfólió tulajdonosa lesz. A collateralized loan obligation felépítése hasonló, itt azonban nem kötvények, hanem hitelügyletek kerülnek egy portfólióba. 11

12 K O M M E N T Á R Személy szerint azonban itt is szkeptikus vagyok, és kétlem, hogy a gyakorlatban ennek sok haszna lesz, sõt attól tartok, hogy a Sarbanes Oxley-törvényhez 14 hasonlóan nem szándékolt negatív hatások is felléphetnek. Fontos rámutatnunk arra is, hogy maga a piac már kimérte a jogos büntetést a minõsítõ intézetekre: részvényárfolyamuk sok esetben több mint 40%-kal esett. Ez azt mutatja, hogy a minõsítõknek keményen meg kell majd dolgozniuk azért, hogy visszanyerjék a piacok beléjük vetett bizalmát. Hitel és bizalom Sokat lehetne még beszélni a pénzügyi válság mögötti erkölcsi hiányosságokról, zárásként azonban magának a hitelezésnek a gyakorlatáról szeretnék felvetni néhány gondolatot. A jelenlegi helyzetben számos vád éri a hitelezõket, különösen azokat, akik a subprime ügyfélkörrel foglalkoztak. Kétségtelen, hogy elõfordultak súlyos visszaélések. Nap mint nap olvashatunk idõs házaspárokról, akik a csõd szélére kerültek azért, mert olyan jelzáloghitelekre hagyták rábeszélni magukat, amelyeknek a valós feltételeivel egyáltalán nem voltak tisztában. Sokan felteszik a kérdést: van-e egyáltalán létjogosultsága a subprime hitelezésnek mint olyannak? Hiszen a subprime hitelek gyakran csapdát jelentenek a szegény és sebezhetõ emberek számára, ráadásul a hosszútávú takarékoskodás ellen hatnak. Ezzel összhangban sokan már azt követelik, hogy törvényben rögzítsék a kiszabható legmagasabb kamatlábat. A fenti és ehhez hasonló kritikák azért félrevezetõek, mert a hitelezés mibenlétével és erkölcsi alapjaival kapcsolatos félreértésekbõl táplálkoznak. A hitelezés szerepe, hogy pénzügyi eszközöket, tõkét bocsásson azok rendelkezésére, akik pillanatnyilag nem rendelkeznek elegendõ tõkével. És valljuk be, életünk bizonyos pontjain mindannyian így vagyunk ezzel, legyen szó egy vállalkozás beindításáról vagy lakásvásárlásról. Ebbõl viszont az következik, hogy kell léteznie egy olyan piaci szereplõnek, például banknak, amely hajlandó vállalni a hitelezés kockázatát. A bank természetesen profitra tesz szert, ha a lakáshitelt visszafizetjük, illetve a vállalkozás sikeresen mûködik és visszafizeti a hitelt. Ha azonban a lakáshitel bedõl és az ingatlant elárverezik, vagy a vállalkozás csõdbe megy, mielõtt hiteleit visszafizette volna, nos, ekkor a bank is veszteséget szenved. A kamat egyrészt arra szolgál, hogy a bankok számára megtérüljön a hitelezési tevékenység, és profitot realizáljanak (ami egyébként a teljes hitelezett összeghez viszonyítva jóval alacsonyabb, mint a legtöbben gondolnák), s eközben hitelezésükkel a gazdaságban lévõ össztõkemennyiséget is növelik. Ugyanakkor a kamat a kockázat kezelésére is szolgál: kockázatosabb hitelekre magasabb kamatokat számolnak fel a bankok azért, hogy legyen mibõl kompenzálni a nemfizetésbõl származó veszteségeket. Ebbõl az következik, hogy ha az állam meghatározná a maximálisan felszámítható kamat mértékét, a hitelezõk nem lennének képesek fedezni a magas kockázatú ügyfeleknek nyújtott hi- 14 A 2002-ben elfogadott törvénycsomag többek között az Enron-botrányra adott válaszként született, és egyik fõ célja a könyvvizsgálócégek és ügyfeleik közötti összefonódások megelõzése volt. A ford. 12

13 S A M U E L G R E G G: H I T E L V Á L S Á G É S J E L L E M V Á L S Á G telekbõl potenciálisan származó veszteségeiket, és kivonulnának ezekrõl a piacokról, vagyis például a viszonylag magas kockázatú projekteket indító vállalkozások nem jutnának hitelhez. Így számos olyan vállalkozás hiúsulna meg, amely a késõbbiekben munkahelyeket és jólétet generálna. Ami pedig a lakossági hiteleket illeti, a kamatplafon ahhoz vezetne, hogy sok szegény ember egyáltalán nem jutna például diákhitelhez, s általában is elesne a hitelfelvétel minden lehetõségétõl. Egész társadalmi csoportok bevándorlók, a városi szegénynegyedek lakói szorulnának ezzel a gazdaság és a társadalom peremére. Nem szabad továbbá elfelejtenünk, hogy bár a hitelezés a tõkérõl szól, a legmélyén valami jóval megfoghatatlanabb rejlik. A hitel szó (hasonlóan angol és sok más nyelvbeli megfelelõjéhez) a hit, hitelesség szavakkal rokon. A hitelezés legyen szó hitelkártya-kiadásról vagy egy kisvállalkozás meghitelezésérõl valójában a bizalmon, a hitelfelvevõbe vetett hiten alapul: a hitelezõ bízik abban, hogy ügyfele elég éleslátó, megbízható, becsületes, elõvigyázatos, takarékos és vállalkozó szellemû röviden: rendelkezik a megfelelõ erkölcsi jellemvonásokkal ahhoz, hogy a hitelbõl kapott pénzt jól forgassa és végül visszafizesse. Elég tehát csak egy kicsit belegondolnunk abba, mirõl is szól a hitelezés valójában, és azonnal rá kell döbbennünk, hogy a sokszor materialistának lefestett kapitalizmus valójában az erkölcsi kvalitások és emberi, személyes kapcsolatok hálóján alapszik. A hitelválság fõ tanulsága ez: ha ennek a hálónak a szálai elgyengülnek, elvékonyodnak legyen szó egyszerû hazugságokról, túlszabályozásról vagy politikai manipulációkról, a jólét-teremtés akadozni kezd és végül leáll. Vállalkozások mennek csõdbe, emberek tömegei vesztik el az állásukat, családok százezreinek kell szembenézniük anyagi megpróbáltatásokkal. Ne áltassuk magunkat: a szabad piac ügyének amelyet Adam Smith óta ádáz intellektuális harcokban kellett megvédeni a legkülönbözõbb, állami beavatkozást hirdetõ ideológiáktól súlyos kárt okozott a pénzügyi válság. Egy fontos tanulságot azonban mindenkinek még a szabad piac híveinek is meg kell szívlelnie: a szabad gazdaságot szorító politikai kötelékeket csak akkor lehet meglazítani, ha ezzel párhuzamosan a társadalmat öszszetartó erkölcsi kötelékeket állandóan megújítjuk és erõsítjük. Most a saját kárunkon tanuljuk meg, hogy a gazdasági szabadság csak azokban a társadalmakban mûködik, amelyekben ápolják az olyan erényeket, mint a prudentia, mértékletesség, takarékosság, az adott szó megtartása, becsületesség, alázatosság; s ahol nem utolsósorban követik az aranyszabályt, vagyis az emberek úgy bánnak egymással, ahogyan szeretnék, hogy velük bánjanak. A piacok jó mûködése csak akkor lehetséges és az állami hatalom korlátozása csak akkor érheti el célját, ha a társadalom elegendõ erkölcsi tõkével rendelkezik. Manapság rengeteg ember gazdasági jóléte függ a pénzügyi intézmények dolgozóinak helyes vagy helytelen döntéseitõl, ezért nagyon fontos lenne, hogy a bankok a munkatársaik kiválasztásakor nagy súlyt helyezzenek a szilárd erkölcsi jellemre. Az erények természetesen önmagukban is jó dolgok, amelyek gyakorlása hozzátartozik az ember kiteljesedéséhez. Fontos azonban észrevennünk azt is, hogy ha sok ember gyakorolja az erényeket, akkor annak nagyon is kézzelfogható gazdasági gyümölcsei is lesznek, olyanok, amelyek mindannyiunkat lenyûgöznének. 13

14 K O M M E N T Á R Végsõsoron nincs az az állami szabályrendszer legyen szigorú vagy megengedõ, ami helyettesíthetné az erkölcsi nevelést, amely ideális esetben családjainkban, iskoláinkban, templomainkban és zsinagógáinkban zajlik. Adam Smith szerint ezek az intézmények nem pedig az etikai auditorok vagy az üzletietika-tanfolyamok segítenek kifejleszteni az emberekben az erkölcsi érzéket (moral sense), amelynek segítségével ösztönösen érezzük, hogy bizonyos cselekedetek nem helyesek vagy egyszerûen rosszak. Függetlenül attól, hogy Wall Street-i bankárok vagy a minõsítõ intézeteknél dolgozó szerény aktuáriusok (kockázatelbírálók) vagyunk. Élete végén Adam Smith egy teljesen új fejezettel egészítette ki Az erkölcsi érzelmek elmélete utolsó, hatodik kiadását Az erény természete címmel. Az utókor sokat vitázott azon, miért is tette ezt. Smith élete végén már láthatta egy új világ kibontakozását, ahol a szabad piacok terjedése egyre gyarapította a társadalom anyagi jólétét, s talán úgy érezte, nem árt újra hangsúlyozni azokat a szilárd erkölcsi alapokat, amelyek nélkül egyetlen társadalom sem lehet egyszerre kapitalista és civilizált. Smith tanácsai talán sohasem voltak olyan idõszerûek, mint most. (Fordította Halm Tamás) A Magyar Tudományos Akadémián, az Acton Institute és az Europa Institut Erkölcs és jogrend a piacgazdaságban címû konferenciáján, november 8-án elhangzott elõadás szerkesztett változata. Samuel Gregg, 2008 Ady Endre Balatonfüreden, június 8-án (Ady mellett Ady Lajos, Ady Lajosné Kaizler Anna, a jobb szélen Boncza Berta, mögötte pedig a késõbbi színésznõ, Putty Lia látható) 14

15 K O M M E N T Á R M A G Y A R O K É S S Z L O V Á K O K Miroslav Michela A MÚLT FELIDÉZÉSE ÉS KANONIZÁLÁSA Történelmi emlékezet, a nyolcas évfordulók és a szlovák történetírás A történelem és az emlékezet közötti kapcsolat vonzó vitatéma. A két jelenség a vitákban gyakran összekapcsolódik, de össze is keveredik. Sõt néha a minõségi különbség is elmosódik a kortársak visszaemlékezései és a történelmi elemzések eredményei között. Pedig közöttük alapvetõ különbségek lehetnek, ugyanakkor a társadalom mindkét jelenséget egyidejûleg is elfogadhatja. A szlovák történelemnek (Szlovákia történelmének) több, párhuzamos történetek sokaságából álló dimenziója van, amelyek gyakran versengenek egymással. Nem hiszem, hogy sok olyan történészt találhatnánk, aki jelenleg ezt a versengést ezt a szüntelen vitát alapvetõen korlátozná, vagy teljesen meg szeretné szüntetni. Ez viszont nem is lenne lehetséges. Ám egyúttal a szólás- és véleményszabadság magas foka mellett napjainkban is tanúi lehetünk bizonyos ideológiai konstrukciók folyamatos kiépítésének és intézményes terjesztésének, valamint a pártállami mitológia felelevenítésének. Ezek a historizáló elemek is fontos identifikációs és kommunikációs tényezõket jelentenek társadalmunkon belül és kívül. Ahogy Csehországban, úgy Szlovákiában sem kerülték el a politikusok, a média és a történészek figyelmét az ún. nyolcas évfordulók. Sõt, úgy tûnik, mintha mindkét országban újra kialakulóban lenne a sorsdöntõ nyolcasok egyfajta kultusza. Ez a kultusz felidézi a csehek, morvák és szlovákok ( dicsõ, egyúttal rögös ) múltját, vagyis azoknak a csoportoknak a múltját, amelyek az említett országokban az etnikai többséget alkotják. A konkrét történelmi események közös felidézése erõsíti a lakosság egy részének csoportidentitását, ugyanakkor alakítja a többi csoporthoz való viszonyulást. Jacques Le Goff francia történész két alapvetõ motivációs tényezõre hívta fel a figyelmet, amelyek az európai (görög) historiográfia létrejöttébõl és fejlõdésébõl következnek. Az elsõ az etnikai. Ennek a lényege az volt, hogy megkülönböztesse a görögöket (és civilizációjukat) a barbároktól. A második politikai. A történelmet így már az ókori Görögországban is a legfelsõbb társadalmi rétegek ösztönzésére mûvelték, és az szorosan kötõdött a kollektív emlékezethez, egyúttal pedig befolyásos politikai fegyverré is vált. 1 A posztmodern szerzõk hangsúlyozzák azt a tényt, hogy leegyszerûsítve bizonyos ideológiai töltet nélkül nem vagyunk képesek beszélni a történelemrõl. A történelmi elbeszélés tükrözi a szerzõ személyiségét, kulturális tudatát, társadalmi helyzetét stb. A posztmodern azt a lényeges felismerést, hogy a múlt rekonstrukciója áttételesen, a fennmaradt for- ˆ ˆ 1 Lásd bõvebben Jacques LE GOFF: Pamet, a dejiny [Emlékezet és történelem Histoire et mémoire, Gallimard, 1988], ford. Irena Kozelská, Argo, Praha, 2007,

16 K O M M E N T Á R M A G Y A R O K É S S Z L O V Á K O K rások segítségével történik, azzal gazdagította, hogy rámutatott a nyelv mint az adott történelmi narratíva közvetítõje és alkotója súlyára. A történelem egységes képe helyébe annak sokféleségét állította. Sok történész már rámutatott arra, hogy nem szabad összemosni a történelem és az emlékezet fogalmát. A történelmet általában a történész(ek) egyedi konstrukciójaként határozzák meg, míg az emlékezetet mint a múlthoz való élõ viszonyulást. 2 Írásom tárgya szempontjából éppen ezek interakciója, illetve a közöttük húzódó határvonal kérdése az érdekes. Az emberi társadalomra jellemzõ, hogy törekszik az emlékezet feletti uralomra, de a múlt rekonstrukciója fölötti ellenõrzésre is, ami az egyedüli (kizárólagos) ideológiai (például nemzeti) diskurzus és szimbólumrendszer érvényesítésére való törekvésekhez vezet. Ezért a kortárs történetírás számára is fontos kihívás, hogy milyen szerepet tölt be ebben a folyamatban. Milyen mértékig használják fel legitimációs eszközként, vagy képes lesz-e (hatékony) autonóm mûködésre politikai megrendelések nélkül is? Írásommal rá szeretnék mutatni a történelmi kultúra jelenségének bizonyos tendenciáira Szlovákiában. Megpróbálom felvázolni, hogy manapság miképp történik a szlovák történelem (Szlovákia történelmének) kontextualizációja, például az ún. nyolcas évfordulókkal kapcsolatban. Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy általánosan elfogadott történelmi fordulópontok felidézésérõl van szó, amelyek jelentõs szerepet játszanak a szlovák nemzeti történetben. Kronológiai sorrendben ezek az elbeszélések az 1848, 1918, 1938, 1948, 1968-as évek kódjai mögött találhatók meg. Ezeken az évfordulókon kívül 2008-ban más, kevésbé ismert eseményeket is kiemeltek, amelyek beleillettek a fontos nyolcasok sémájába. Például az 1988-as pozsonyi gyertyás felvonulás felidézése összefügg a kommunista múlttal való szembenézés aktuális törekvésével és a totalitárius rendszerrel szembeni ellenállás kultuszának építésével. A Matica Slovenská megalapításának 145. évfordulója alkalmából tartott nagyszabású ünnepségek pedig a kormánypolitikában megnyilvánuló nemzeti kontextus jelentõségét húzzák alá. A szlovák hõsök és a nemzeti történelem elbeszéléseinek nemzeti/nacionalista panteonja nagymértékben intézményesült az említett történelmi fordulópontokban. 3 Folyamatosan zajlik a vita azok jelentõségérõl, míg az egyes például a magyar elnyomásról vagy a nemzeti felszabadulásért vívott harcról szóló elbeszélések a szlovák nacionalista kánon kiemelt attribútumai lettek. Jelentõs identifikációs sémákat képviselnek a lakosság egy része ezeken keresztül igazodik el az interkulturális kapcsolatok hálózatában. A múlt rendszeresen újraalkotott elképzelései a nemzeti elbeszélések nagy együtteseinek részét alkotják. Ezek az együttesek fokozatosan nyertek teret a mai Szlo- 2 Lásd pl. Uo., 122; Jan ASSMANN: Kultura a pamet,. Písmo, vzpomínka a politická identita v rozvinutých kulturách Staroveku, ford. Martin Pokorný, Prostor, Praha, 2001, (magyarul: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban, ford. Hidas Zoltán, Atlantisz, Budapest, 2004). 3 A szlovák mítoszalkotással kapcsolatban lásd Rudolf CHMEL: Takí sme? [Ilyenek vagyunk?] = Kto sú Slováci? História, kultúra, identita [Kik a szlovákok? Történelem, kultúra, identitás], szerk. Magda Vášáriová Jacek Purchla, Medzinárodné centrum kultúry, Krakow, 2006, 13 31; Mýty naše slovenské [A mi szlovák mítoszaink], szerk. Eduard Krekovic Elena Mannová Eva Krekovicová, AEP, Bratislava, ˆ ˆ ˆ ˆ 16

17 M I R O S L A V M I C H E L A: A M Ú L T F E L I D É Z É S E É S K A N O N I Z Á L Á S A vákia területén is, amely bennük (szlovák) nemzeti területként kontextualizálódik. A többes számot azért használtam, hogy elkerüljem azt a képzetet, mintha csak egy nagy történelmi elbeszélésrõl lenne szó amely egyúttal a nemzeti ideológia illetve az ún. szlovák nézõpont is. Éppen ellenkezõleg. Hangsúlyozni szeretném, hogy bizonyos, látszólag állandóan megjelenõ sémák mellett a nemzeti történelemrõl és a jövõ vízióiról szóló elképzelések sem statikusak, hanem dinamikusak és folyamatosan változnak. 4 Visszatérõ történelem? Jacques Rupnik a return of history fogalommal írta le azt a folyamatot, amely a keleti blokk országaiban bontakozott ki teljesen, és a múlt újbóli átértékelésével járt. Ezt a folyamatot a nacionalizmus közép-kelet-európai visszatéréseként jellemezte. 5 A nacionalizmus ebben az idõben a hiányzó társadalmi kohéziót jelentette, és ismét a kor politikai koncepcióinak egyik legfontosabb legitimációs tényezõjévé vált, ami jelentõs mértékben tükrözõdött a múlt rekonstrukciójának folyamatában is. Ám ahogy arra Rogers Brubaker is felhívja a figyelmet, a nacionalizmus sikere a posztszocialista országokban éppen annak nagyfokú, 1989 elõtti intézményesültségének köszönhetõ. 6 Ezt a korszakot az etnikai/nemzeti elemek és az osztályharc uralkodó elméletének ötvözõdése jellemezte. Jól látszik ez például a szlovákok plebejus eredetérõl szóló narratívákban is, amit az ezeréves méhrõl szóló ismert metafora testesít meg. A szlovákok itt a történelem névtelen alakítóiként jelennek meg. 7 A nemzeti elvet mint hozzáadott értéket a kommunista párt hivatalos politikai és kulturális irányvonala teremtette folyamatosan újra. Látszólag paradox módon ebben a lakosság ideológiailag ambivalens, nem hivatalos csoportjai is részt vettek. Õk saját ideológiájukat ellentétes például vallásfelekezeti meghatározottságú hagyományból vezették le, amelyek konkurens történelmi narratívákban, valamint a múlt eltérõ felidézésében tükrözõdtek az ún. ellenemlékezet reprodukciójában. 8 A nacionalista érvelés erõsödése így nem tûnik szokatlannak, netán újnak. 4 Ezen a helyen meg kell említenem, hogy gyakorlati okokból csak a szlovák narratívák kérdéskörével foglalkozom, és nem ütköztetem azokat más, Szlovákiában meglévõ történeti narratívákkal. A szlovák magyar kontextussal kapcsolatban lásd Miroslav MICHELA: Emlékezet, politika, Trianon. A legújabbkori szlovák magyar kapcsolatok új kezdetének kontextualizálása, Regio 2007/4., Továbbá lásd GYÁNI Gábor: Relatív történelem, Typotex, Budapest, 2007, Jacques RUPNIK: Jiná Evropa [A másik Európa The Other Europe, Weidenfled Nicholson, London, 1989], ford. Adriena Borovicková, Prostor, Praha, 1992, Rogers BRUBAKER: Nacionalizmus új keretek között, L Harmattan, Budapest, 2007, Lásd még Michaela FERENCOVÁ: Od l, udu k národu. Vytváranie národnej kultúry v etnografickej produkcii v socialistickom Ceskoslovensku a Mad, arsku [A néptõl a nemzetig. A nemzeti kultúra kialakítása a néprajzi alkotásokban a szocialista Csehszlovákiában és Magyarországon], Etnologické rozpravy 2006/2., ( 7 A szlovák történelem plebejus történelemként való bemutatásával kapcsolatban lásd Vladimír MINÁC: Dúchanie do pahrieb [Fújás a parázsba], Smena, Bratislava, Errõl a szlovák magyar kapcsolatok összefüggésében lásd Elena MANNOVÁ: Konštrukcia menšinovej identity v mestskom prostredí. Mad, ari v Komárne a Lucenci ( ) [A kisebbségi identitás konstruálása városi környe- ˆ ˆ ˆ ˆ 17

18 K O M M E N T Á R M A G Y A R O K É S S Z L O V Á K O K A kilencvenes évek kezdetén Szlovákiában számos vitát folytattak a szlovák cseh és a szlovák magyar kapcsolatok történetérõl. E fellendülést nagymértékben befolyásolta az a körülmény is, hogy szabadon lehetett foglalkozni olyan témákkal, amelyek addig különféle okokból tabunak vagy kerülendõnek számítottak. Ugyancsak erre hatott az új állami (a Szlovák Köztársaság létrejötte), kollektív (a szlovák nemzeti elemek erõsítése) és egyéni (családi elbeszélések) identitások megszilárdításának az igénye, a közismert mondás értelmében, miszerint ha tudod, honnan jössz tudod, ki vagy. Ez a folyamat mutatkozott meg a történelmi vagy historizáló mûvek soha nem látott bõségében, amelyeknek gyakran fõ motívumát képezte az igazság felderítése és a fehér foltok kitöltése. 9 A megnövekedett érdeklõdés megfigyelhetõ volt mind a tömegkommunikációs eszközökben vagy a megemlékezések szintjén, de a családi emlékek újrafelfedezésében és újraélesztésében is. Tematikus vonatkozásban egyre erõsebbé vált az a törekvés, hogy Szlovákia történetét a szlovákok jelenlegi területük történeteként, egyedi szlovák elbeszélésként instrumentalizálják, a közelmúltig hangsúlyozott csehszlovák kontextus pedig háttérbe szorult, illetve felváltotta a történelmi Magyarország szlovák múltjának újrafelfedezése. Sok esetben leporolták az között visszhangot keltett témákat és érveket. Megnõtt az érdeklõdés Daniel Rapant és František Hrušovský történészek szlovák történelem- (Szlovákia történelme) koncepciója iránt. Hrušovský mûvében elvetette mind a magyar, mind a csehszlovák történelmi kontextust, és egy olyan, önálló képet hozott létre, amely szerint a szlovákok története egy összefüggõ (1500 éves) láncolatot alkot, és végkimenetele a szlovák államiság létrejötte. 10 Ezzel szemben Rapant, Hrušovský kortársa és kritikusa tartotta magát ahhoz a nézethez, hogy Szlovákia és a szlovákok történetének problematikáját szélesebb összefüggésekbe kell helyezni. 11 Ezeknek a régebbi történelmi koncepcióknak a revitalizációjával párhuzamosan marginalizálódtak az 1989 elõtti, ún. marxista történetírás eredményei. Az abban a korban írt mûvek többségére (részben joggal) ráragasztották az ideológiai tákolmány címkéjét, azaz olyan, objektivitást nélkülözõ történelmi mûvekként tekintettek rá- zetben. Magyarok Komáromban és Losoncon ( )] = Etnicita jako faktor polarizácie mestského spolocenstva v 20. storocí [Az etnicitás mint a városi társadalom polarizációjának tényezõje a 20. században], szerk. Peter Salner David Luther, Ústav Etnológie SAV, 2001, (A kérdést Elena Mannová Komárom esetében magyar nyelven is feldolgozta: Nemzeti hõsöktõl az Európa térig. A kollektív emlékezet jelenetei Komáromban, a szlovák magyar határon, Regio 2002/3., 25 44; a Szerk.) 9 Errõl bõvebben pl. Eva KREKOVICOVÁ: Identity a mýty novej štátnosti na Slovensku (Nácrt slovenskej mytológie na prelome tisícrocia) [Identitások és az új államiság mítoszai Szlovákiában. A szlovák mitológia vázlata az ezredfordulón], Slovenský národopis 2002/2., ; Andrej FINDOR: (De)Constructing National Myth, Slovak Sociological Review 2002/3., Hrušovský saját maga úgy tekintett a munkájára, mint egyfajta küldetésre az elsõ Csehszlovák Köztársaságban kibontakozott szlovákellenes küzdelemben. Ennek a küldetésnek a célja a nemzeti identitás építése volt, amelynek összhangban kellett lennie az új állam és ideológia igényeivel. Lásd pl. František Hrušovský: Slovenské dejiny [Szlovák történelem], Matica slovenská, Martin, 1940; UÕ.: Niel, koko poznámok pre recenzenta [Néhány megjegyzés a recenzens számára], Slovenská národná kniznica Archív literatúry a umenia, 102 F Rapant munkásságával kapcsolatban lásd Historik Daniel Rapant. Zivot a dielo ( ) [Daniel Rapant, a történész. Élete és mûve ( )], szerk. Richard Marsina, Matica slovenská, Martin, ˆ ˆ ˆ ˆ ˆ ˆ ˆ 18

19 M I R O S L A V M I C H E L A: A M Ú L T F E L I D É Z É S E É S K A N O N I Z Á L Á S A juk, amelyeket párthivatalnokok diktáltak, így azok viszonylag rövid idõ leforgása alatt a partvonalon kívülre kerültek. Ezzel szemben elkezdték építeni az új, objektív történelmet, amely nem csupán bizonyos ismeretelméleti és filozófiai változásokat jelentett, hanem összekapcsolódott a társadalom morális megújulásával is. 12 A félreállítás és a felejtés e folyamatának következménye lett az is, hogy a fehér foltok a történelem mozaikszerû látásával kapcsolatos szüntelen keresése és megnevezése során nem egyszer már kész munkákat hagynak figyelmen kívül, azaz gyakran nyitott kapukat döngetnek. E folyamat jellemzõ vonása volt, hogy egyes, a forradalom elõtti és utáni korszakban egyaránt alkotó történészeket bolsevik történészként bélyegeztek meg. A kilencvenes években a forradalom utáni helyzet egyúttal a szlovákiai történésztársadalom nagyobb változatosságát és polarizációját eredményezte, ami a nemzeti történelem jellegével kapcsolatos konfliktusokban is megnyilvánult. Ezeket a vitákat terminológiai és tartalmi ellentétek jellemezték, amelyek bizonyos mértékben összhangban voltak az akkori szlovák politikai élettel, és a társadalom minden szintjén megmutatkoztak. Az említett viták azonban még a szlovák historiográfia forradalom utáni reflexiójának közös platformján játszódtak, nyilvános viták útján, vagy a különféle tudományos események és megemlékezések által. 13 A szemmel láthatóan eltérõ álláspontok és a történelem értelmezésére vonatkozó különbözõ magyarázatok ellenére általános érdeklõdés mutatkozott a tudományos vita iránt. A legjelentõsebb összecsapás a még külföldön is nagy visszhangot kiváltó, ún. Durica-ügy volt. Az ügyet a Szlovákia történetéhez Milan S. Durica emigráns történész által írt új didaktikai segédeszköz kronológiai kézikönyv bevezetése okozta. Ez Szlovákiában és külföldön is tiltakozási hullámot váltott ki, amelynek eredményeként de csak brüsszeli nyomásra a problematikus kiadványt kivonták az oktatásból. 14 A konkurens táborok e nyílt és nagy nyilvánosságot kapott konfliktus során még inkább elkülönültek egymástól. A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Történeti Intézetének munkatársai nyílt levélben ismertették álláspontjaikat, és hasonlóképpen cselekedett válaszában Durica professzor is. 15 A konfliktust jelentõs mértékben befolyásolta az akkori szlovákiai politikai helyzet és az a tény, hogy Vladimír Meciar kormánya aktívan támogatta a Szlovákia történetének rekonstrukciójára irányuló kísérleteket. 16 Jelentõs ˆ ˆ ˆ ˆ 12 Ezzel kapcsolatban lásd Peter NIEDERMÜLLER: Rethinking history: time, past and nation in post-socialism, Focaal Tjidschaft voor Antropologie 33. (1999), Lásd pl. Pokus o politický a osobný profil Jozefa Tisu [Kísérlet Jozef Tiso politikai és személyes portréjára], szerk. Štefan Fano Valerián Bystrický, Historický ústav SAV, Bratislava, Bõvebben lásd Z protokolu jednání Evropského parlamentu [Az Európai Parlament tárgyalásának jegyzõkönyvébõl] = Cesko-slovenská historická rocenka, Brno 1997, ; Ivan KAMENEC: Fenomén Durica. Diskusia [A Duricajelenség. Vitairat], Kritika & Kontext 1997/2 3., Errõl a kérdésrõl bõvebben Elena MANNOVÁ: Der Kampf um Geschichtslehrbücher in der Slowakei nach 1990 = Umbruch im östlichen Europa. Die nationale Wende und das kollektive Gedächtnis, szerk. Andei Corbea-Hoisie Rudolf Jaworski Monika Sommer, Insbruck, Studien Verlag, 2004, ; Okrúhli stôl: Slovensko a fenomén Durica [Kerekasztal: Szlovákia és a Durica-jelenség], Kritika & Kontext 1997/2 3.; Andrej FINDOR: Národná identita ako naratívna konštrukcia [A nemzeti identitás mint narratív konstrukció], Sociológia 2000/1., Lásd pl. Juraj PODOBA: Rejecting Green Velvet. Transition, Enviroment and Nationalism in Slovakia = Dilemmas of Transition. The Enviroment, Democracy and Economic Reform in East Central Europe, szerk. Suzan Baker Petr Jehlicka, Frank Cass, London, 1998, ˆ ˆ ˆ ˆ ˆ ˆ 19

20 K O M M E N T Á R M A G Y A R O K É S S Z L O V Á K O K szerepet játszottak ezekben a törekvésekben az emigráns történészek, akik részt akartak venni a forradalom utáni társadalmi változásokban. Egy részük eközben bizonyos párhuzamot is látott a Szlovák Köztársaság létrejötte és az ös idõszak között. A másik oldalon sorakozott fel a szlovákiai kutató- és oktatómûhelyekben mûködõ történészek egy része, akiknek álláspontját több jelentõs külföldi tudományos mûhely is támogatta. Közülük a legaktívabbakat, akár múltjuk miatt, vagy még inkább azért, mert vonakodtak elfogadni az új konkurensek téziseit, becsmérlõen bolsevik történészeknek nevezték. Módszertani szempontból azonban elsõsorban arról a konfliktusról volt szó, amely a nacionalista-romanticizáló diskurzus radikális formájának kanonizálására irányuló törekvésekkel függött össze. A véleménycsere érdekében kezdett viták már a konfliktus során fokozatosan a kölcsönös face-to-face kommunikáció szintjérõl két párhuzamos álláspont kialakulásának irányába tolódtak el, amelyek többé-kevésbé lemondtak a tényleges párbeszédrõl. Ennek során a konkurens csoportok kölcsönösen kiszorították egymást fórumaikról, párhuzamos intézményeket építettek ki, és kijelölték saját hatóköreiket. Ezeket a folyamatokat természetesen nem abszolutizálhatjuk, ám ma már azt láthatjuk, hogy kialakultak az ilyen párhuzamos még ha egymástól nem is teljesen elszigetelt intézményi világok. Sõt többféle oktatási, tudományos és kulturális intézmény alakult ki, amelyek ezt a kétpólusú képet testesítik meg, újrateremtve a szlovák történelemrõl (Szlovákia történelmérõl) alkotott saját nagy elbeszéléseiket. Már a szlovák újságírásban is bevetté vált, hogy a viták többségébe meghívják mindkét versengõ fél képviselõit. Hozzá kell azonban tenni, hogy társadalmunkban a lakosság történelem iránti viszonyának alakításában is épp a média tölt be kulcsfontosságú szerepet. 17 A szlovák historiográfia színterét azonban nem szûkíthetjük le szigorúan a két említett nagyobb irányzatra, illetve két stabil ideológiai pólus képzetére. Ez nagyon leegyszerûsítõ megközelítés lenne. A fent említett megosztottság azonban valóságosan tükrözi a történésztársadalom polarizálódását a nemzeti történelem jellegérõl szóló viták folyamán. 18 Az utóbbi években több fiatal tudományos munkatárs tûnt fel, akik munkásságukban már nem tartják magukat annyira szigorúan a fentebb vázolt koncepcionális keretekhez, ám ennek ellenére ezek keretén belül alakítják ki arculatukat. Noha a szlovák történésztársadalmat sem írhatjuk le csupán fekete és fehér színekkel, még min- 17 Bõvebben lásd Verejná mienka a politika. Historické vedomie slovenskej spolocnosti [Közvélemény és politika. A szlovák társadalom történeti tudata], szerk. Miroslav Pekník, VEDA, Bratislava, 2006, Juraj Podoba Szlovákián belül három alapvetõ tendenciát azonosít a történetírásban: a nacionalistát (a nemzeti történelem apologetikus jellegének kontinuitása), a mainstreamet (egyetemek és egyéb tudományos intézmények az apologetikus hagyomány mûvelése, de a kritikája is) és a társadalomtörténelmet (modern metodológiai kiindulópontok, kompatibilis a nyugati historiográfiával). Lásd Juraj PODOBA: Národná identita a Erinnerungspolitik v slovenskej historiografii: niekol, ko kritických postrehov od susedov [A nemzeti identitás és Erinnerungspolitik a szlovák historiográfiában: néhány kritikai észrevétel a szomszédoktól ], Historický casopis 2004/2., Lásd még a Historický casopis 2004/2. számának többi szövegét, valamint a Forum Historiae folyóirat cikkeit is: Juraj ŠEDIVÝ: Poucenie z krízového vývoja v stredovekej scholastike alebo esej o nás stredovekároch [Tanulság a középkori skolasztika válságának alakulásából, avagy esszé rólunk, középkorászokról], Forum Historiae 2007/1. ( sedivy.pdf); Roman HOLEC: Aké dejiny máme a aké potrebujeme [Milyen történelmünk van, és milyenre van szükségünk], Forum Historiae 2007/1. ( ˆ ˆ ˆ 20