Kérjük a T. kiírót, hogy a fent említett szerződés megadott pontját módosítani szíveskedjen.
|
|
- Sarolta Dóra Farkasné
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tárgy: kiegészítő tájékoztatás Tisztelt Ajánlattevő! A Magyar Táncművészeti Főiskola, (székhely: 1145 Budapest, Columbus u ) a közbeszerzésekről szóló, CXLIII. törvény 112. (1) bekezdés b) pontja alapján nyílt közbeszerzési eljárást folytat a Budapest, XIV., Amerikai út 96. sz. alatt található egykori irodaház épületének felújítása és átépítése (KÉ-12802/2016) tárgykörben. Az ajánlatkérő tájékoztatja a Tisztelt Ajánlattevőt arról, hogy közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban kiegészítő tájékoztatás kérések érkeztek, melyekre a Kbt. 56. (5) bekezdése alapján ezúton adjuk meg válaszunkat. 1. Kérdés: Cégünk a közbeszerzési projektek biztosítéki hátterét kereskedelmi bank által kiállított bankgarancia igénybevételével szokta biztosítani, melyhez a bank a projektből származó teljes árbevétel követelésén alapított zálogjogát írja elő. A pályázat mellékleteként csatolt Vállalkozási szerződés tervezet VI. 37 pontja pedig kizárja ezt a lehetőséget, ellehetetlenítve a banki finanszírozást/biztosíték adást. Szerződés VI.37 pontja " A Vállalkozó a jelen szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit harmadik személyre át nem ruházhatja, a Megrendelővel kapcsolatos követelésére zálogjogot nem alapíthat, jelen szerződés teljesítését direkt vagy indirekt módon - tekintet nélkül az átruházás jogcímére - másnak (a Megrendelő felé bejelentett, általa előzetesen, írásban elfogadott, bevont alvállalkozón kívül) nem engedheti át. Ezen rendelkezések megszegése a jelen szerződés azonnali hatályú Megrendelői felmondását eredményezheti." Azt szeretnénk megtudni, hogy ez volt-e kiíró kifejezett szándéka ezzel a ponttal, vagy a bankok esetében a kiíró különbséget tesz, és engedi a bank zálogjogát? Tapasztalataink szerint a korább hasonló tárgyú közbeszerzési eljárások, nem zárták ki a bank felé történő elzálogosítást. Kérjük a T. kiírót, hogy a fent említett szerződés megadott pontját módosítani szíveskedjen. Válasz: Ajánlatkérő szándéka a hivatkozott szerződéses rendelkezéssel az volt, hogy a felek közötti szerződés keretében előálló követelést a felek kizárólagos fennhatósága alatt tartsa, a követelés teljesítésére a Vállalkozón kívül más (pl. zálogjogosult) igényt ne támaszthasson. Ezzel az ajánlatkérő kockázatait igyekeztünk csökkenteni. Ajánlatkérő azonban a közbeszerzés alapelveire is tekintettel, a verseny szélesítése érdekében a szerződéstervezet VI. 37. pontját az alábbiak szerint módosítja: 1
2 " A Vállalkozó a jelen szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit harmadik személyre át nem ruházhatja, a Megrendelővel kapcsolatos követelésére - a jelen szerződés keretében nyújtandó bankgarancia fedezeteként alapítandó zálogjog kivételével - zálogjogot nem alapíthat, jelen szerződés teljesítését direkt vagy indirekt módon - tekintet nélkül az átruházás jogcímére - másnak (a Megrendelő felé bejelentett, általa előzetesen, írásban elfogadott, bevont alvállalkozón kívül) nem engedheti át. Ezen rendelkezések megszegése a jelen szerződés azonnali hatályú Megrendelői felmondását eredményezheti." 2. Kérdés: A főösszesítő kitöltésénél az építészeti és elektromos munkáknál a rész költségvetések összegét kell szerepeltetni? Amennyiben nem, úgy kérnénk egy olyan főösszesítő megküldését, ahol a fejezetek külön-külön felsorolva szerepelnek és a hozzá tartozó összegek a költségvetéseknek megfelelően feltüntetésre kerülhetnek. Válasz: Igen, kérjük a kiadott főösszesítő 3. Építészeti és szerkezetépítési munkák soron a 3 db építész költségvetés (fejépület, kisépület, új épület) összegét, míg a 5. Épületvillamossági munkák soron az erős és gyengeáram költségvetések összegét legyenek szívesek szerepeltetni. 3. Kérdés: A felújítandó épületek meglévő festékrétegének a lekaparását, tapéta bontását a költségvetés nem tartalmazza. Kérjük, kiegészítő költségvetésben szerepeltetni szíveskedjenek. Válasz: A festékrétegek lekaparásának és a tapéták bontásának tájékoztató mennyiségi számatásait az árazatlan költségvetések mellé kiadott bontási mennyiségi kimutatások tartalmazzák, kérjük ennek figyelembevételét a bontási költségvetés beárazása során. 4. Kérdés: Kisépület előtető átalakítás lakatos 20 tételhez kérnénk, kiegészítő információt megadni szíveskedjenek, az acél oszlop és a tetővázszerkezetről konszignációt vagy pontos anyag meghatározást, mennyiséget. Válasz: Álláspontunk szerint tisztelt Ajánlattevő nem a 20. tételre, hanem a 22. tételre szeretett volna rákérdezni, ennek megfelelően a válaszunk: a meglévő acélpillérek fejezete 15/15 ös szelemen fogadására kiképzett csomóponti lemez. Az oszlopokat 15/15 szelemen köti össze, a szelemenre fa szaruzat van lapolva. Alul núdféderes hajópadló burkolat, felül a fémlemez burkolat aljzatát képező lécezés van elhelyezve. 5. Kérdés: Új épület/ lakatos 20. tétel zajvédő fal kialakításáról kérnénk, pontos információt, konszignációt megküldeni szíveskedjenek, a felhasználandó anyag megnevezésével és mennyiségével. A tételben szereplő L29-es konszignációt a tervdokumentáció nem tartalmazza, kérnénk kiegészítésként megküldeni szíveskedjenek. Válasz: A kiadott K-952 konszignációs terv tartalmazza az L-29-es konszignációs tervlapot. kérjük ennek figyelembevételével beárazni a zajvédő fal tételét. 6. Kérdés: Új épület/ lakatos 19. tételhez kérjük megadni a NAGÉV taposórács típusát. 2
3 Válasz: Álláspontunk szerint tisztelt Ajánlattevő nem az új épület/lakatos 19. tételére, hanem a kisépület/lakatos 19. tételre szeretett volna rákérdezni, ennek megfelelően a válaszunk: melegen hengerelt vázszerkezetre tűzihorganyzott NAGÉV táblarács kerül tűzihorganyzott bordázattal, CSM2 es járófelülettel. Táblarácsméret: 3000/1000 mm vagy 3000/1200 mm. Kérjük a megadott paraméterekhez szükséges típus árazását ajánlatadás során. 7. Kérdés: Balett tükörről tervet tartalmaz a dokumentáció, költségvetésben ezeket a tételeket nem találjuk, kérjük, pótolni szíveskedjenek, vagy nyilatkozatukat, hogy a beszerzése és elhelyezése nem az ajánlattevő feladata. Válasz: A balett tükrök beszerzése és elhelyezése nem tárgya jelen közbeszerzési eljárásnak. 8. Kérdés: K 960 Hulladéktároló tervrajzon kerékpártároló szerkezet is fel van tüntetve, a költségvetés ilyen tételt nem tartalmaz. Kérjük kiegészítő költségvetésben a hiányzó tételt pótolni szíveskedjenek. Válasz: A kiadott 04_MTF_EPITESZET_fejepulet_arazatlan.xlsx megnevezésű költségvetés 45. Lakatos szerkezetek munkanemének 52. tétele tartalmazza a kengyeles kerékpártároló szerkezet meghatározását, kérjük ennek figyelembevételével a tétel beárazását. 9. Kérdés: Új épület/ tetőszigetelés 13. tétel növényültetés szerepel, az itt említett növénykonszignációt a tervdokumentációban nem találjuk, kérjük, megküldeni szíveskedjenek. Ebben a tételben kell a füvesítést is kalkulálni? Válasz: Növénytelepítési javaslat kiadásra került az építészeti tervek mellékleteként, kérjük ennek figyelembevételével a tétel beárazását. A füvesítést a kiadott 05_MTF_EPITESZET_uj-epulet_arazatlan.xlsx megnavazésű költségvetés 91. Kertépítészet munkanemének 13. tétele tartalmazza, kérjük ennek figyelembevételével a tétel beárazását. 10. Kérdés: A nyílászáró konszignációban feltüntetett műszaki paraméterek ellentmondóak, a hőátbocsátási tényező 1.0 W/m2K, az üvegezés 3 rtg. Kérdésünk, hogy mivel a 2 rtg-ű üvegezéssel is lehet teljesíteni a megadott hőátbocsátási értéket, ezért elegendő-e 2 rtg-ű üvegezésű szerkezetek megajánlása? Válasz: Nem elegendő a 2 rtg-ű üvegezés. Elírás történt, helyesen a beépítendő nyílászárók üvegének hőátbocsátási tényezője Ug 0.7 W/m2K, kérjük az ajánlatadás során ezt figyelembe venni. 11. Kérdés: Az elektromos költségvetés és műszaki leírás több helyen hivatkozik az automatikai tervre, a dokumentációban ilyen tervet nem találtunk, kérjük, pótlólag megküldeni szíveskedjenek. 3
4 Válasz: Központi épületautomatika rendszer nem készül. A gépészeti eszközök vezérlését és szabályzását a gépészeti beszállító által forgalmazott gyári kompakt vezérlők, és vezérlő elemek alkalmazásával kell megoldani. A hibajelzések az üzemeltető felé egyedileg, vagy gyűjtve átvihetőek legyenek. Ezért kérjük olyan gépészeti kompakt vezérlők alkalmazását, amelyek rendelkeznek távközlő modullal. 12. Kérdés: Gyengeáramú munkák beléptető rendszer. Információink szerint működő rendszert kell bővíteni, ám ennek kapacitása, a kiépített rendszer paraméterei nem ismertek! Kérjük, a megfelelő adatokat megküldeni szíveskedjenek. Válasz: A beléptető rendszer kiépítése során nem a működő rendszerhez kell csatlakozni, hanem egy új, önállóan működő rendszert kialakítani. Kérjük ennek figyelembevételét ajánlatadás során. 13. Kérdés: Kérjük, pontosítani szíveskedjenek, hogy a gyengeáramú rendszerek közül mely rendszereknél kell figyelembe venni a meglévő kiépítést, és megadni szíveskedjenek ezen rendszerek műszaki paramétereit, mert az elektromos műszaki leírásból és a költségvetésből nem állapítható meg egyértelműen. Válasz: A gyengeáramú rendszerek kiépítése során nem kell figyelembe venni meglévő rendszereket. Kérjük ennek figyelembevételét ajánlatadás során. Elektromos: 14. Kérdés: Az erősáramú tervek alapján az NYY 5x10mm2 kábelből kiírt mennyiség kevés. Kérjük a vonatkozó költségvetési tétel kiírt mennyiségének felülvizsgálatát. Válasz: A költségvetésben kiírt mennyiség nyomvonalhossznak megfelelő, kérjük az eredetileg kiírt mennyiség figyelembevételét ajánlatadás során. 15. Kérdés: Az erősáramú költségvetésben kiírt tűzálló kábelek tűzálló tartószerkezete kimaradt a költségvetésből, Kérjük pótolni szíveskedjenek. Válasz: A kiadott 08_MTF_EROSARAM_arazatlan.xlsx megnevezésű költségvetés 29. tétele tartalmazza a tűzálló kábelek tűzálló tartószerkezetét, kérjük ennek figyelembevételével a tétel beárazását. 16. Kérdés: Az erősáramú költségvetés tételeinek árazásához szíveskedjenek részünkre megküldeni a hivatkozott automatika tervdokumentációt. Válasz: Az említett tételek ( tétel) szövege nem hivatkozik automatika tervdokumentációra. Lásd még 11. kérdésre adott választ. 17. Kérdés: Az erősáramú költségvetés tételeinél a berendezések bekötéseit kell költségelni? 4
5 Válasz: Álláspontunk szerint tisztelt Ajánlattevő nem a tételekre, hanem a tételekre szeretett volna rákérdezni, ennek megfelelően a válaszunk: az említett tételek beárazása során a kiírásban szereplő berendezések bekötését kérjük árazni. 18. Kérdés: Az erősáramú költségvetés tételeinél a berendezések bekötéseit kell költségelni? Válasz: Álláspontunk szerint tisztelt Ajánlattevő nem a tételekre, hanem a tételekre szeretett volna rákérdezni, ennek megfelelően a válaszunk: az említett tételek beárazása során a kiírásban szereplő berendezések bekötését kérjük árazni. 19. Kérdés: A műszaki leírásban és a fővezetéki terven 3x250A-es fogyasztásmérő szekrény szerepel, míg a költségvetésben 3x400A-es. Kérjük az ellentmondás feloldását. Válasz: A várható teljesítményigénynövekedés miatt a fogyasztásmérő szekrényt In=400A névleges terhelhetőségűre kell árazni és megépíteni (NH2 aljzattal, sínezéssel, megfelelő főkapcsolóval, üzembe helyezni jelenleg 250A betéttel, 300/5A áramváltóval kell). 20. Kérdés: A műszaki leírás szerint az épületek között optikai kábelt kell kiépíteni. Erre vonatkozó tétel azonban nem található a vonatkozó költségvetésben. Kérjük az ellentmondás feloldását. Válasz: Mellékeljük a javított gyengeáram költségvetést, melyben beillesztésre került a 2/a tételként Informatikai gerinchálózat 12x50/125 OM3 típusú üvegszállal 95 fm. kérjük ajánlatadás során ezt figyelembe venni szíveskedjenek. 21. Kérdés: A biztonsági és a kijáratmutató világítási rendszerhez kiírt 90 perc tűzállóságú kábel mennyisége véleményünk szerint kevés. Kérjük felülvizsgálni. Válasz: Kérjük a költségvetés szerinti beárazását! 22. Kérdés: A gyengeáramú költségvetés 30. tételében a forgóvillákat is kell költségelni? Válasz: Nem, a gyengeáramú költségvetésben csak a 3 db forgóvilla csatlakozási helyének kiépítési költségét kérjük szerepeltetni. 23. Kérdés: A gyengeáramú költségvetés 7. tételében a projektort is kell költségelni? Válasz: Nem, a gyengeáramú költségvetésben csak a projektor csatlakozási helyének kiépítési költségét kérjük szerepeltetni. 24. Kérdés: A gyengeáramú költségvetés 9. tételében a LED TV-t is kell költségelni? Válasz: Nem, a gyengeáramú költségvetésben csak a LED TV csatlakozási helyének kiépítési költségét kérjük szerepeltetni. 25. Kérdés: A beléptető rendszerhez véleményünk szerint szükség lenne központi vezérlőre felügyeleti szoftverrel, munkaállomással. Kérjük a költségvetést kiegészíteni. 5
6 Válasz: A gyengeáramú költségvetés 26. téttele tartalmazza a kérdésben szereplő egységeket, kérjük ebben a tételben árazni. Építészet: 26. Kérdés: Az AF-01/A, AF-01/B, AF-01/C jelű szerkezetek hiányoznak a konszignációból. Kérjük a vonatkozó konszignációs terveket megküldeni szíveskedjenek. Válasz: Kérjük a K-951 jelű konszignációs lapon AF-01 jelű tervet figyelembe venni. Ez került megbontásra a költségvetésben AF-01/A, AF-01/B, AF-01/C jelű szerkezetekre. Gépészet: 27. Kérdés: a gépészeti költségvetés 2. Vizes berendezési tárgyak munkafüzet fülön található 1. és 2. tétel WC csésze összmennyisége 34 db. A terveken összesen 36 db WC berendezést találtunk. Kérjük, vizsgálják felül ezen tételek mennyiségét, és szükség esetén javítsák! Válasz: A kiadott gépészeti költségvetés 36 db WC csészét tartalmaz, így a kérdés nem helytálló. 28. Kérdés: a gépészeti költségvetés 2. Vizes berendezési tárgyak munkafüzet fülön található 3. tétel mennyisége az előző tételhez kapcsolódva véleményünk szerint nem 34 db, hanem 36 db. Kérjük, vizsgálják felül ezen tételek mennyiségét, és szükség esetén javítsák! Válasz: A kiadott gépészeti költségvetés 3. tétel mennyisége 36 db, így a kérdés nem helytálló. 29. Kérdés: a gépészeti költségvetés 2. Vizes berendezési tárgyak munkafüzet fülön található 6. tételben található Laufen mosdó típusát kérjük meghatározni, mivel nagy az áreltérés egyes Laufen gyártmányú mosdók típusa között! Válasz: Álláspontunk szerint tisztelt Ajánlattevő nem a 6. tételre, hanem a 7. tételre szeretett volna rákérdezni, ennek megfelelően a válaszunk: a tétel szövege tartalmazza a Laufen mosdó típusának gyári kódját: Kérjük ajánlatadás során ezt figyelembe venni. 30. Kérdés: a gépészeti költségvetés 2. Vizes berendezési tárgyak munkafüzet fülön található 7. tételben található mozgássérült mosdó Laufen gyártmány van kiírva. Kérjük, határozzák meg, hogy milyen pontos Laufen gyártmányú mozgássérült mosdót kell árazni! Továbbá jelezni szeretnénk, hogy ezen tételben található bűzelzáró takaróelem, ami ellentmond az akadálymentes használatnak! Kérjük vizsgálják felül a kérdéses pontokat! Válasz: Álláspontunk szerint tisztelt Ajánlattevő nem a 7. tételre, hanem a 8. tételre szeretett volna rákérdezni, ennek megfelelően a válaszunk: a tétel szövege tartalmazza a Laufen ozgassérült mosdó típusának gyári kódját: Kérjük ajánlatadás során ezt figyelembe venni. 6
7 31. Kérdés: a gépészeti költségvetés 2. Vizes berendezési tárgyak munkafüzet fülön található 14. tétel mennyisége 15 db. Kérjük, igazítsák ezen tétel mennyiségét a 3 tétel mennyiségéhez, mivel ugyanannyi kell belőlük! Válasz: Álláspontunk szerint tisztelt Ajánlattevő nem a 14. tételre, hanem a 4. tételre szeretett volna rákérdezni, ennek megfelelően a válaszunk: a kiadott gépészeti költségvetés 4. tétel mennyisége 36 db, így a kérdés nem helytálló. 32. Kérdés: a gépészeti költségvetés 3. Fűtés-hűtés munkafüzet fülön található radiátor tételeivel kapcsolatban a következő észrevételeink vannak: a 82, 83, 84, 87, 89, 90, 91, 92, és 99-es tétel nem szerepel a rajzokon. tervrajzon szerepel DFLux-uNi BEK radiátor 2 db, költségvetésben nem. tervrajzon szerepel DFLux-uNi BEK radiátor 1 db, költségvetésben nem. tervrajzon szerepel DFLux-uNi BEK radiátor 1 db, költségvetésben nem. tervrajzon szerepel DFLux-uNi BEK radiátor 1 db, költségvetésben nem. tervrajzon szerepel DFLux-uNi BEK radiátor 1 db, költségvetésben nem. 96. tételből 4 darabbal többet találtunk a tervrajzokon. 88. tételből 5 darabbal többet találtunk a tervrajzokon tételből 5 darabbal kevesebbet találtunk a tervrajzokon. 95. tételből 1 darabbal többet találtunk a tervrajzokon tételből 5 darabbal többet találtunk a tervrajzokon. 94. tételből 1 darabbal kevesebbet találtunk a tervrajzokon. A fentiek tükrében kérjük, hogy vizsgálják felül a költségvetési kiírásban található radiátorokat, mert így ajánlatadásra alkalmatlan. Kérjük továbbá, hogy a költségvetés 101-es, 105-ös, 106-os, 107-es, 108-as, 109-es tételeit is igazítsák a valós radiátor mennyiségekhez! Válasz: A kérdés nem helytálló. Kérjük a költségvetés szerinti beárazást. 33. Kérdés: a gépészeti költségvetés 3. Fűtés-hűtés munkafüzet fülön található fan-coil berendezésekkel kapcsolatban a következő észrevételeink vannak: 114. tételből a költségvetésben 12 db van, a tervrajzokon viszont 7 db tételből 2 darabbal több szerepel a tervrajzokon, mint a költségvetésben. Továbbá szerepel egy FKAS 34 típusú fan-coil berendezés is, ami nincs a költségvetési kiírásban. Kérjük, vizsgálják felül a beépíteni kívánt fan-coilok mennyiségét, és egészítsék ki a hiányzó tételekkel! Válasz: A kérdés nem helytálló. Kérjük a költségvetés szerinti beárazást. 34. Kérdés: a gépészeti költségvetés 3. Fűtés-hűtés munkafüzet fülön található 74. tételből 1475 fm került kiírásra, számításaink szerint 1800 fm-re van szükség. Kérjük, vizsgálják felül ezen tételek mennyiségét, és szükség esetén javítsák! Válasz: Kérjük a költségvetés szerinti beárazását! 35. Kérdés: a gépészeti költségvetés 7 Külső közmű munkafüzet fülön található 8. tétel mennyisége 19 db, míg a tervekről mi 20 darabot számoltunk. Kérjük, vizsgálják felül ezen tételek mennyiségét, és szükség esetén javítsák! 7
8 Válasz: A kiadott gépészeti költségvetésben az említett 8. tétel mennyisége 20 db, így a kérdés nem helytálló. 36. Kérdés: a gépészeti költségvetés 7 Külső közmű munkafüzet fülön található 4. tétel mennyisége 81 fm, míg a tervekből mi 120 fm-t számoltunk. Kérjük, vizsgálják felül ezen tételek mennyiségét, és szükség esetén javítsák! Válasz: Kérjük a költségvetés szerint beárazni! 37. Kérdés: a gépészeti költségvetés 7 Külső közmű munkafüzet fülön található 14, 15, 16- os földmunka tételekhez nincs meghatározva pontos mennyiség. Kérjük, határozzanak meg pontos mennyiségeket! Válasz: A kiadott gépészeti költségvetésben az említett tételekhez meg van határozva pontos mennyiség, így a kérdés nem helytálló. 38. Kérdés: a gépészeti költségvetés 7 Külső közmű munkafüzet fülön található 11-es tétel: van-e a fővárosi vízműveknek kidolgozott ajánlata az új vízmérő óra szerelvényezésére? Ha nincs, kérjük határozzanak meg egy előirányzati összeget ezen tétel árazásához! Válasz: Az építész tervek mellékleteként kiadásra került a Fővárosi Vízművek a nagymérős vízmérő akna és szerelési anyagainak minden paraméterére vonatkozó ajánlása, kérjük ez alapján árazni. 39. Kérdés: a gépészeti költségvetés 3. Fűtés-hűtés munkafüzet fülön található 60. tétele nem létező termék, nem gyártanak ekkora méretben. Kérjük, válasszanak ki egy olyan típusú szelepet, amit alkalmas e feladat ellátására, és gyártják ekkora méretben! Válasz: A kérdés nem helytálló. Kérjük a költségvetés szerinti beárazást. 40. Kérdés: a gépészeti költségvetés 3. Fűtés-hűtés munkafüzet fülön található 61. tétele nem létező termék, nem gyártanak ekkora méretben. Kérjük, válasszanak ki egy olyan típusú szelepet, amit alkalmas e feladat ellátására, és gyártják ekkora méretben! Válasz: A kérdés nem helytálló. Kérjük a költségvetés szerinti beárazást. 41. Kérdés: a gépészeti költségvetés 2. Vizes berendezési tárgyak munkafüzet fülön található 36. tétele nem létező termék, nem gyártanak ekkora méretben. Kérjük, válasszanak ki egy olyan típusú szelepet, amit alkalmas e feladat ellátására, és gyártják ekkora méretben! Válasz: A kérdés nem helytálló, ilyen sorszámú tétel nincs az említett költségvetésben. 42. Kérdés: a gépészeti költségvetés 3. Fűtés-hűtés munkafüzet fülön található 72. tételét kérjük konkretizálni. Kérünk kiválasztani egy pontos típust az átfolyásmérőből! Válasz: A kérdés nem helytálló, az említett tétel nem átfolyásmérőről szól. 43. Kérdés: Az elektromos költségvetésben az alábbi található: Gépészeti rendszer 8
9 164 Mono split kültéri egység beépítés helyének megfelelő IP védettséggel, szükséges apróanyagokkal, bekötve, beüzemelve 230VAC/max.16A épületgépész kivitelező által beépítve, 165 Mono split beltér egység beépítés helyének megfelelő IP védettséggel, szükséges apróanyagokkal, bekötve, beüzemelve 230VAC/max.16A épületgépész kivitelező által beépítve, 166 Elszívó ventilátor késleltető időtaggal, világítási kapcsolóról vezérelve, beépítés helyének megfelelő IP védettséggel, szükséges apróanyagokkal, bekötve, beüzemelve Un=230VAC, max 100W épületgépész kivitelező által beépítve, 167 Fotocella pisszoárhoz beépítés helyének megfelelő IP védettséggel, szükséges apróanyagokkal, bekötve, beüzemelve Un=230VAC épületgépész kivitelező által beépítve, a készülék idegen beszállítású, épületgépész kiírás szerint a készülék idegen beszállítású, épületgépész kiírás szerint a készülék idegen beszállítású Épületgépész kiírás szerint a készülék idegen beszállítású, épületgépész kiírás szerint 1 db. 1 db. 16 db. 5 db. A fenti tételek esetében az elektromos költségvetésben mit kárazni? Válasz: Az említett tételek beárazása során a kiírásban szereplő berendezések bekötését kérjük árazni. 44. Kérdés: Az épületgépész költségvetésben 26 db elszívó ventilátor van kiírva. Az elektromos költségvetés166. tételében csak 16 db. Kérjük, az ellentmondást feloldani és a javított költségvetést megküldeni szíveskedjenek. Válasz: Mellékeljük a javított erősáram költségvetést, melyben a 166. tétel mennyisége került módosításra (16 db-ról 26 db-ra). kérjük ajánlatadás során ezt figyelembe venni szíveskedjenek. 45. Kérdés: A dekor üvegburkolatokhoz kérjük a költségvetésben hivatkozott F- 01;02;03;04;05 jelű konszignációk megküldését! Válasz: A K-953 jelű konszignációs tervlap oldalain találhatóak a kérdéses konszignációk. Kérjük ennek figyelembevételét ajánlatadás során. 46. Kérdés: Kérjük a W konszignációs jelű szerelt falak konszignációinak megküldését (WC előtét és elválasztófalak)! Válasz: A WC előtét és elválasztófalakról nem készül konszignáció. Kérjük a költségvetésben és terven szereplő méretben megajánlani szíveskedjenek. 47. Kérdés: Az építési engedélyben nincs utalás az elvégzendő bontási munkákra, ezért kérjük rendelkezésre bocsátani a lepényépület és a 14,57m magas kémény bontási engedélyét! 9
10 Válasz: Nincs külön bontási engedély, az építési engedély tartalmazza a bontási feladatokat. Az engedélyes terveken egyértelműen jelölésre kerültek az elbontandó épületrészek. Az ajánlatkérő a jelen tájékoztatást valamennyi, az eljárás iránt érdeklődő gazdasági szereplő részére azonos tartalommal megküldte, illetve a linken elérhetővé tette. Tájékoztatjuk a Tisztelt Ajánlattevőket, hogy a kiegészítő tájékoztatás kérések feltevésére vonatkozó határidő lejárt. Jelen levelünk megküldését követően beérkezett kérdésekre ajánlatkérő nem válaszol. Budapest, november 3. Ajánlatkérő megbízásából eljárva: Tisztelettel: Földesiné Töpper Ilona 10
1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban Kbt. 56. alapján. Ajánlatkérő: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (3300 Eger, Dobó tér 2.
1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban Kbt. 56. alapján Ajánlatkérő: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (3300 Eger, Dobó tér 2.) Közbeszerzési eljárás tárgya: Vállalkozási szerződés
RészletesebbenKivitelezési szerződés alapján a Piliscsaba területén létesítendő új óvoda kivitelezése
Tárgy: Kiegészítő tájékoztatás nyújtása Tisztelt Érdeklődők! Piliscsaba Város Önkormányzata (székhelye: 2081 Piliscsaba, Kinizsi Pál utca 1-3.) mint a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény
RészletesebbenA november 21-én beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések és válaszok:
2. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban Kbt. 56. alapján Ajánlatkérő: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (3300 Eger, Dobó tér 2.) Közbeszerzési eljárás tárgya: TOP-6.3.2-15-EG1-2016-00001
RészletesebbenKöltségvetés. Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyesület 8200 Veszprém Jutasi út Befogadás háza Átmeneti szállás átalakítása
Költségvetés Megrendelő: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Vállalkozó: Az Ön Cége Neve egyesület 2890 Tata ir.sz. város utca Készült: 2018.10.16 A munka leírása Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyesület
RészletesebbenTisztelt Ajánlatkérő! e l ő z e t e s v i t a r e n d e z é s t. I. Az eljárást megindító felhívás jogsértőnek tartott eleme
BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság dr. Jurisits Lizandra, Beszerzési és Közbeszerzési Főosztály Budapest Városház u. 9-11. 1052 Fax: +36 1 327 16 73 E-mail: kozbeszerzes@bkk.hu
RészletesebbenKÖLTSÉGVETÉS. ir.sz. város utca. Készült:
KÖLTSÉGVETÉS Megrendelő: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Vállalkozó: Az Ön Cége Neve egyesület 2890 Tata ir.sz. város utca Készült: 2018.10.16. A munka leírása Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyesület
RészletesebbenTisztelt Ajánlattevők!
Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Tárgy: Kiegészítő tájékoztatás II. Projekt megnevezése: Szentes Strand Wellness és Élményfürdő építés kivitelezése Tisztelt Ajánlattevők!
RészletesebbenKIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS 2. a. Magyar Közút NZrt. ajánlatkérőnek a. Szolnoki Mérnökségi Telep fejlesztése (vállalkozási szerződés KÖZOP -1.5.
KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS 2. a Magyar Közút NZrt. ajánlatkérőnek a Szolnoki Mérnökségi Telep fejlesztése (vállalkozási szerződés KÖZOP -1.5.0-09-11) tárgyában folyamatban levő eljárásában A Magyar Közút
RészletesebbenA november 24-én beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések és válaszok:
3. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban Kbt. 56. alapján Ajánlatkérő: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (3300 Eger, Dobó tér 2.) Közbeszerzési eljárás tárgya: TOP-6.3.2-15-EG1-2016-00001
RészletesebbenKözbeszerzési Értesítő száma: 2016/35. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 3394/2016 CPV Kód:
Akadálymentes Kormányablakok kialakítása kivitelezési munkái 1. rész: Rétság, Rákóczi út 20. szám alatt létesítendő akadálymentes Kormányablak kialakítása kivitelezési munkái - Kivitelezési szerződés 1.sz.
RészletesebbenBudapest XVI. kerületben a Mezőőri Szolgálat telephelyének részleges felújítása - tájékoztató a szerződés módosításáról
Budapest XVI. kerületben a Mezőőri Szolgálat telephelyének részleges felújítása - tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/228 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény
RészletesebbenTárgy: Kiegészítő tájékoztatás. Tisztelt Gazdasági Szereplő!
1 Tárgy: Kiegészítő tájékoztatás Tisztelt Gazdasági Szereplő! Az Érseki Vagyonkezelő Központ (3300 Eger, Széchenyi u. 1.), mint ajánlatkérő A 3300 Eger, Knézich K. u. 8. sz., 5084. hrsz.-ú ingatlanon lévő
RészletesebbenÉpületvillamos műszaki leírás
SZEGED, KÖZÉP FASOR 52. SZ.SZTE KIS BIOLÓGIA ÉPÜLETIV. EMELET T402 SZÁMÚ LABORHELYISÉG MEGOSZTÁSAKÖZPONTI FŰTÉS-HŰTÉS ÉS MESTERSÉGES SZELLŐZÉS KIVITELEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Épületvillamos műszaki leírás
RészletesebbenÁRAZATLAN KIÍRÁS. SZOCIÁLIS FŐZŐKONYHA ÉS GYEREKJÓLÉTI, CSALÁDSEGÍTŐ IRODA KIALAKÍTÁSA 2648 Patak, Kossuth u. 4. Hrsz.:434/1
ÁRAZATLAN KIÍRÁS SZOCIÁLIS FŐZŐKONYHA ÉS GYEREKJÓLÉTI, ELEKTROMOS KIVITELI TERVHEZ Ajánlattevő a tervekben szereplő típusokkal egyenértékű, azonos vagy magasabb műszaki színvonalú berendezéseket megajánlhat!
RészletesebbenKiskunfélegyháza Város Önkormányzata és Intézményei részére földgáz beszerzése Ajánlatkérő: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata Címzett:
Eljárás megnevezése: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és Intézményei részére földgáz beszerzése Ajánlatkérő: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata Címzett: Közbeszerzési dokumentumokat átvett gazdasági
RészletesebbenFAIR-TENDER KFT Budapest, Czimra Gy. u tel: 06(70)
Tájékoztatásul minden Ajánlattevő részére! Tárgy: : FT-1127/Kecskemét/2016 Különféle műszertálcák beszerzése megnevezésű eljárás Kiegészítő tájékoztatás Budapest, 2017. január 24. Tisztelt Ajánlattevő!
RészletesebbenAjánlatkérőhöz az alábbi kérdések/észrevételek érkeztek:
BKV Zrt. 61-es villamos vonal Ördög-árok menti 1.sz. és 2.sz. támfal átépítésének és Riadó utcai KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS NYÚJTÁSA (4. sz.) Ajánlatkérőhöz az alábbi kérdések/észrevételek érkeztek: 1.) Kérdés/észrevétel:
RészletesebbenKIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS
KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS "8248 Nemesvámos, Patak utca 932/89 hrsz. alatti óvoda építése a Nemesvámos Község Önkormányzata részére a(z) TOP-1.4.1-15-VE1-2016- 00002 azonosító számú Projekt keretében" tárgyú
RészletesebbenKöltségvetés főösszesítő Megnevezés Anyagköltség Díjköltség 1. Építmény közvetlen költségei 2.1 ÁFA vetítési alap
TUZA Mérnökiroda 8200 Veszprém, Árpád u. 43. E-mail: mernokiroda@tuza.hu A munka leírása: 2017.04.10 GYERMAKANIMÁCIÓS és FOGLALKOZTATÓ TÉR 8251 Zánka, hrsz.: 576/3 VILLANYSZERELÉSI MUNKÁK építés engedélyes
RészletesebbenSZTERÉNYI ÜGYVÉDI IRODA RECHTSANWALTSSOZIETÄT LAW FIRM
1011 BUDAPEST, FŐ UTCA 14-18. Valamennyi ajánlattevő részére az ajánlatkérő honlapján közzétéve Tárgy: Kiegészítő tájékoztatás 1. Küldi: dr. Szterényi Sándor / Ligeti Éva Tel: +36/1/457 80 40 Fax: +36/1/457
RészletesebbenAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Projekt megnevezése, száma: KEHOP-1.3.0-15-2016-00011 Belvízvédelmi szivattyútelepek fejlesztése és Ajánlatkérő: ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Közbeszerzési eljárás címe: Belvízvédelmi
RészletesebbenPostai irányítószám: 1163. Telefon: +36-140-11266. Postai irányítószám: 2100 Telefon:
1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Budapest
RészletesebbenI. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
6. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
RészletesebbenOrvosi rendelő fejlesztése Gádoroson Szerz. mód.
Orvosi rendelő fejlesztése Gádoroson Szerz. mód. Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/45 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája:
RészletesebbenElőterjesztés. A Bicske Városi Konyha Szent István út 42. sz. alatt található telephelyének felújításáról
Előterjesztés A Bicske Városi Konyha Szent István út 42. sz. alatt található telephelyének felújításáról 1. előterjesztés száma: 386/2018 2. előterjesztést készítő személy neve: Fábián Róbert 3. előterjesztést
Részletesebben14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név:
RészletesebbenA közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény 31. (1) bekezdésének f) pontja és a 31. (6) bekezdése szerinti, 2012.
A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 31. (1) bekezdésének f) pontja és a 31. (6) bekezdése szerinti, 2012. évi tájékoztató 1. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés meghatározása
RészletesebbenKözbeszerzési Értesítő száma: 2018/153. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 12969/2018 CPV Kód:
A Terrorelhárítási Központ budapesti és pécsi objektumainak területén található épületek energetikai korszerűsítési munkáihoz kapcsolódó műszaki ellenőri feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő száma:
RészletesebbenA január 10-én beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések és válaszok:
1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban Kbt. 56. alapján Ajánlatkérő: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (3300 Eger, Dobó tér 2.) Közbeszerzési eljárás tárgya: A TOP-6.5.1-15-EG1-2016-00003.
RészletesebbenKIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS
1 KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS E-mailon továbbítandó! Tárgy: Az Országos Onkológiai Intézet által kiírt Kötszerek és steril műtéti törlő szettek beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárás Tisztelt Ajánlattevők!
RészletesebbenTisztelt Ajánlattevők!
Weszely Tamás Euro M-érték Kft. 6722 Szeged, Mikszáth Kálmán utca 17 III/5. Telefon: +36 (20) 9952278 Telefax: +36 (62) 424903 E-mail: tommymako@t-online.hu Tárgy: kiegészítő tájékoztatás Sándorfalva néprajzi
RészletesebbenInteraktív Méhészeti Múzeum kialakítása Niklán- tájékoztató a szerződés módosításáról.
Interaktív Méhészeti Múzeum kialakítása Niklán- tájékoztató a szerződés módosításáról. Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/50 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés
RészletesebbenIV.1.4) Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése:
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. Postai
RészletesebbenKIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS valamint FELHVÁS, DOKUMENTÁCIÓ ÉS AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ MÓDOSÍTÁSA
KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS valamint FELHVÁS, DOKUMENTÁCIÓ ÉS AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ MÓDOSÍTÁSA Eljárás megnevezése: Folyóirat beszerzés II. az Eszterházy Károly Egyetemen az EFOP- 3.6.1-16-2016-00001. sz.
Részletesebbenajánlattételre felkért gazdasági szereplők
3. SZ. KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS Az eljárás belső iktatószáma: DEK-404/2016. Eljárás megindításának napja: 2016. 09. 06. Eljárás tárgya: DEK-404/2016.: Vállalkozási szerződés a Debreceni Egyetem Klinikai
Részletesebben4. KÖTET AJÁNLATI ÁR BONTÁSA
Országos Vízügyi Főigazgatóság Cím:1012 Budapest, Márvány utca 1/d. Tel: +36-1-225-44-00 Fax: +36-1-212-07-73 E-mail: ovf@ovf.hu 4. KÖTET AJÁNLATI ÁR BONTÁSA SZEGHALMI BELVÍZRENDSZER VÍZRENDEZÉSI FŐMŰVEINEK
RészletesebbenMagyar Táncművészeti Főiskola XIV. ker. Amerikai úti épületének felújítása és átépítése.
Magyar Táncművészeti Főiskola XIV. ker. Amerikai úti épületének felújítása és átépítése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/77 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés
RészletesebbenA Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (KVIK) épületeinek karbantartási és felújítási munkái rész - szerződésmódosítás
A Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (KVIK) épületeinek karbantartási és felújítási munkái 2016. - 1. rész - szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/132 Beszerzés tárgya:
RészletesebbenKözbeszerzési Értesítő száma: 2017/134. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 11113/2017 CPV Kód:
A Terrorelhárítási Központ budapesti és pécsi objektumainak területén található, összesen 28 db épület energetikai korszerűsítése (épületgépészeti felújítás, homlokzati nyílászáró csere, utólagos homlokzati
RészletesebbenFAIR-TENDER KFT Budapest, Czimra Gy. u tel: 06(70)
Tájékoztatásul minden Ajánlattevő részére! Tárgy: FT-1125/Kecskemét/2016 - Műszermosogató és fertőtlenítő gépek beszerzése megnevezésű eljárás Kiegészítő tájékoztatás Budapest, 2017. január 17. Tisztelt
Részletesebben1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS
1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban Kbt. 56. alapján Ajánlatkérő: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (3525 Miskolc, Városház tér 8.) Közbeszerzési eljárás tárgya: TOP-6.1.1-15-MI1-2016-00001
RészletesebbenFő tárgy: További tárgyak:
Az NRSZH által kiírt "Pécs, Árnyas út 2., Hrsz: 19904 alatti ingatlan kivitelezési munkálataira" tárgyú közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívásának módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/113
Részletesebben1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS. közbeszerzési eljárásban a évi CXLIII. törvény (Kbt.) 56. alapján
1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban a 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 56. alapján Ajánlatkérő: Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány u. 1/D.) Közbeszerzési eljárás
RészletesebbenSZEL_2016_037. SZTE-ÁOK, Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika III. em. 33, 34, 35, 38, 46,47 helyiségeiben kialakítandó laboratóriumcsoport
Munkaszám: Helyszín: Megbízó, építtető: Elektromos tervező: SZEL_2016_037 SZTE-ÁOK, Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika III. em. SZTE-ÁOK SZEL-TERV Műszaki Tervező és Szolg. Kft. 6724 Szeged, Cserzy
RészletesebbenAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Projekt megnevezése, száma: KEHOP-1.4.0-15-2015-00002 Ajánlatkérő: ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Közbeszerzési eljárás címe: NAGYMŰTÁRGYAK REKONSTRUKCIÓJA TERVEZÉSI ÉS KIVITELEZÉSI
Részletesebben8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Mezőkövesd
RészletesebbenAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Projekt megnevezése, száma: KEHOP-1.3.1-15-2015-00002 Ajánlatkérő: ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Közbeszerzési eljárás címe: RÁCKEVEI (SOROKSÁRI-) DUNA-ÁG (RSD) ÉS MELLÉKÁGAI
RészletesebbenA Kbt (2) bekezdésére tekintettel ajánlatkérő a tárgyi eljárásban nem ír elő alkalmassági követelményeket.
Tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát építési beruházás képezi, ajánlatkérő az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének
RészletesebbenÖsszegezés az ajánlatok elbírálásáról
9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér
RészletesebbenKérjük annak megerősítését, hogy a közbeszerzés 6. részében a 3 évnél régebbi készülék megajánlása nem jelent érvénytelen ajánlatot!
Tárgy: Kiegészítő tájékoztatás nyújtása IV. és tájékoztatás 2. számú korrigendum feladásáról az Orvosi gázok,- felszerelések és laboratóriumi reagensek beszerzése az Orosházi Kórházban adásvételi szerződés
RészletesebbenTelefon: Telefax: PAKS ÉS KÖRNYÉKE HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Paks, Dózsa Gy. út
PAKS ÉS KÖRNYÉKE HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Paks, Dózsa Gy. út 55-61. Telefon: 500-512 Telefax: 500-562 E-mail: heva@paks.hu Szám: I/16289-5/2011. Ügyintéző: Hoffmanné Tárgy: KÉ- 27771/2011.
RészletesebbenLétesítmény: Terv típusa: Építtető: Generál tervező: Felelős tervező: Építész munkatársak: Statikus tervező: Gépész tervező: Elektromos tervező:
MEGJEGYZÉSEK: A felmérés átlagos pontossága ± 2cm / 0,5%, szakági tervekhez a méretek a helyszínen ellenőrizendők! Ez a rajz az IES Kft. szellemi tulajdona. Harmadik fél számára sem eredeti, vagy másolt
RészletesebbenJászárokszállási Strandfürdő területén új gyermekmedence építése tárgyú közbeszerzési eljárás ajánlattevői részére. Tisztelt Ajánlattevők!
Jászárokszállási Strandfürdő területén új gyermekmedence építése tárgyú közbeszerzési eljárás ajánlattevői részére Tisztelt Ajánlattevők! Fenti tárgyú közbeszerzési eljárásban további kiegészítő tájékoztatás
RészletesebbenKIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS II. ÉS TÁJÉKOZTATÁS AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK MÓDOSULÁSÁRÓL
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által indított A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által vagyonkezelt budapesti épületekkel és építményekkel összefüggésben felmerülő felújítási, javítási és építési
RészletesebbenJászárokszállási Strandfürdő területén új gyermekmedence építése tárgyú közbeszerzési eljárás ajánlattevői részére. Tisztelt Ajánlattevők!
Jászárokszállási Strandfürdő területén új gyermekmedence építése tárgyú közbeszerzési eljárás ajánlattevői részére Tisztelt Ajánlattevők! Fenti tárgyú közbeszerzési eljárásban kiegészítő tájékoztatás kérések
RészletesebbenMagyarország-Budapest: Villamospálya építése 2015/S 098-176496
1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:176496-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Villamospálya építése 2015/S 098-176496 BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen
RészletesebbenMódosítás - az eljárás megindító felhívás módosítása Buszacsa II-III. ütem kivitelezés
Módosítás - az eljárás megindító felhívás módosítása Buszacsa II-III. ütem kivitelezés Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/66 Vállalkozási szerződés "A Nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnok fejlesztésének
RészletesebbenBudapest XVI. kerület, Szerb Antal Gimnázium részleges felújítása - eljárás eredményéről szóló tájékoztató
Budapest XVI. kerület, Szerb Antal Gimnázium részleges felújítása - eljárás eredményéről szóló tájékoztató Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/74 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
RészletesebbenPolgármesteri Hivatal Mű szaki Osztály Vagyongazdálkodási Iroda 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf.: 58. Tel.: 06 (63) Fax.
Polgármesteri Hivatal Mű szaki Osztály Vagyongazdálkodási Iroda 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf.: 58. Tel.: 06 (63) 510-369 Fax.: 06 (63) 510-391 Ikt. sz.:u-17300/2009 Tárgy: Válasz ajánlattevői kérdésekre
RészletesebbenSzeged, Olajbányász tér 1. szám alatti lakóépület elektromos hálózatának felújítása
Szeged, Olajbányász tér 1. szám alatti lakóépület elektromos hálózatának felújítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/222 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés
RészletesebbenSZM Opál ház kivitelezés szerződés módosítás
SZM Opál ház kivitelezés szerződés módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/120 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája:
RészletesebbenBalatonfüred, városi uszoda beruházás II. ütem című projekt kivitelezési munkái - tájék szerz mód IV.
Balatonfüred, városi uszoda beruházás II. ütem című projekt kivitelezési munkái - tájék szerz mód IV. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/51 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
RészletesebbenEljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 5549/2016 CPV Kód: Balatonszentgyörgy Községi Önkormányzat
Vállalkozási szerződés a DDOP-3.1.3/G-14-2014-0126 számú Egészségügyi alapellátás fejlesztése Balatonszentgyörgyön elnevezésű projekt kivitelezésére -szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/57
RészletesebbenTájékoztató Vállalkozási szerződés keretében a Kazincbarcika, Rendezvényház és Kiállító te épületének energetikai korszerűsítése - 1.
Tájékoztató Vállalkozási szerződés keretében a Kazincbarcika, Rendezvényház és Kiállító te épületének energetikai korszerűsítése - 1. módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/146 Beszerzés tárgya:
RészletesebbenI. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
5. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
RészletesebbenRÁTKY & TÁRSA ÜGYVÉDI IRODA
RÁTKY & TÁRSA ÜGYVÉDI IRODA E-mailen továbbítva! Tárgy: A Tiszamenti Regionális Vízművek Zártkörűen működő Részvénytársaság ajánlatkérő által a TED 2016/S 148-268082 számon megjelent Szennyvíztisztítási
Részletesebben4. Kérdés: Ajánlatkérő a közbeszerzési kiírás műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményei
Tisztelt Ajánlattevők! A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, mint Ajánlatkérő a Vállalkozási szerződés a hozzájárulásra kötelezettek által nyújtott fejlesztési támogatások, a szakképzési hozzájárulási
RészletesebbenBudapest XVI. kerület, Szerb Antal Gimnázium részleges felújítása - eljárás eredményéről szóló tájékoztató
Budapest XVI. kerület, Szerb Antal Gimnázium részleges felújítása - eljárás eredményéről szóló tájékoztató Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/74 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Részletesebben14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név:
RészletesebbenA.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a
A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉPÜLET ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA TENDER TERV Felújítás helye: 5435 Martfű, Május 1 út 1., hrsz:349/2 Megbízó: MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
RészletesebbenCigánd- ÉMOP szociális bérlakások felújítása Tájékoztató szerződés módosításáról.
Cigánd- ÉMOP-3.1.1.-12-2013-0014- szociális bérlakások felújítása- 2014. Tájékoztató szerződés módosításáról. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/40 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa:
RészletesebbenA HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL A
4. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
RészletesebbenE-4.0. PETOR Bt. MEGJEGYZÉS:
: A terv csak a kapcsolódó nézetekkel, metszetekkel, részletrajzokkal, rétegrendekkel és szakági tervekkel együtt (lásd Tervlista) érvényes! Minden méret, adat és darabszám a gyártás vagy elkészítés előtt
RészletesebbenA SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK. Kapcsolattartási pont(ok): Telefon: +36 (28) 452-751
A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe Hivatalos név: Pécel Város Önkormányzata Postai cím: Kossuth tér 1. Város/Község:
RészletesebbenKiegészítő tájékoztatás Van Hool gyártmányú autóbuszokhoz fékalkatrészek beszerzése BKV Zrt. T-253/17
Az alábbiakban tájékoztatjuk a számon, Van Hool gyártmányú autóbuszokhoz fékalkatrészek beszerzése tárgyban indult eljárással kapcsolatban beérkezett kérdésekre adott válaszainkról: 1. kérdés: Az ajánlati
RészletesebbenÖnkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Apátfalván
Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Apátfalván Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/97 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást
RészletesebbenElőterjesztés Répcelak Városért Program Tekepálya felújítása és bővítése építési beruházás pótmunkái
Előterjesztés Répcelak Városért Program Tekepálya felújítása és bővítése építési beruházás pótmunkái 1. Az építés kivitelezése során felmerült pótmunkák: Répcelak Város Önkormányzata az Új Magyarország
RészletesebbenKöltségvetés 3. sz. melléklet
3. sz. melléklet Budapest VIII., Bródy S. u. 36. sz. alatti UCH, Hrsz:36492/0/A/3 (41 m2) felújítás 1. kiállító tér tégla pillér bontás 0,56 m3 10.000 2. összes burkolat bontás 38 m2 90.000 3. összes fal
RészletesebbenSZTERÉNYI ÜGYVÉDI IRODA RECHTSANWALTSSOZIETÄT LAW FIRM
1011 BUDAPEST, FŐ UTCA 14-18. E-mail útján a gazdaság szereplők részére Küldi: dr. Kovács Péter Balázs Tel: +36/30/27.92.902 Fax: +36/1/457 80 41 hc@szilioffice.hu Tárgy: 1. sz. kiegészítő tájékoztatás
RészletesebbenOnga Város Önkormányzata Cím: 3562 Onga, Rózsa utca 18.
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 115. (1) bek. szerinti hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalás nélküli eljárásra 1. Az ajánlatkérő adatai Név: Onga Város Önkormányzata
RészletesebbenI. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
6. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
RészletesebbenVillanyszerelő Villanyszerelő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Részletesebben2. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS. közbeszerzési eljárásban a évi CXLIII. törvény (Kbt.) 56. alapján
2. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban a 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 56. alapján Ajánlatkérő: Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány u. 1/D.) Közbeszerzési eljárás
RészletesebbenAJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax
RészletesebbenCsanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata
Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,
RészletesebbenBudapesti M3 metróvonal rekonstrukciójához szükséges sínek beszerzése (TP-370/2015.) KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS január 28.
Budapesti M3 metróvonal rekonstrukciójához szükséges sínek beszerzése (TP-370/2015.) KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS 2016. január 28. 1. RÉSZ BEVEZETÉS Az Ajánlattételi dokumentáció 4.2. pontja alapján az Ajánlatkérő
RészletesebbenVállalkozási szerződés 1. sz. módosítása - Egészségház kialakítása
Vállalkozási szerződés 1. sz. módosítása - Egészségház kialakítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/119 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015
RészletesebbenKIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS TÁJÉKOZTATÁS AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ HOSSZABBÍTÁSÁRÓL
KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS ÉS TÁJÉKOZTATÁS AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ HOSSZABBÍTÁSÁRÓL Tisztelt Ajánlattevő! Alsóörs Község Önkormányzata (székhely: 8226 Alsóörs, Endrődi Sándor u. 49.), mint ajánlatkérő, a közbeszerzésekről
RészletesebbenOrvosi rendelő felújítás és átalakítás. Kiviteli terv. Megjegyzés: A méretek a helyszínen ellenőrizendők! Munka megnevezése: Tervfajta:
Megjegyzés: A méretek a helyszínen ellenőrizendők! Munka megnevezése: Orvosi rendelő felújítás és átalakítás Tervfajta: Kiviteli terv Építés helye: 5081 Szajol, Fő utca 32/a Hrsz: 594 Megrendelő: Szajol
RészletesebbenKÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és cím(ek) 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
RészletesebbenPÁLYAVASÚTI BESZERZÉSI IGAZGATÓSÁG ESZKÖZ- ÉS VÁLLALKOZÁS BESZERZÉSI IRODA
PÁLYAVASÚTI BESZERZÉSI IGAZGATÓSÁG ESZKÖZ- ÉS VÁLLALKOZÁS BESZERZÉSI IRODA CÍMZETT: ABC Group Kft. ajánlattevő 2724 Újlengyel, Petőfi Sándor utca 48. és Fazakas Építésziroda Kft. 1051 Budapest, Sas utca
Részletesebbenelőzetes vitarendezési kérelmet
E l ő z e t e s V i t a r e n d e z é s i k é r e l e m Alulírott Papp Attila a Konica Minolta Magyarország Kft, mint ajánlattevő (továbbiakban: Kérelmező) nevében a Nyomatmenedzsment rendszer kialakítása
RészletesebbenSkoda Solaris Trollino 12 típusú trolibusz járművillamossági alkatrészek beszerzése (BKV Zrt. T-415/17.)
Skoda Solaris Trollino 12 típusú trolibusz járművillamossági alkatrészek beszerzése () MŰSZAKI LEÍRÁS 2018. MŰSZAKI LEÍRÁS 1. Műszaki követelmények A mellékletben az egyes tételeknél megadott gyártmány
RészletesebbenÖSSZEHASONLÍTÓ TÁBLÁZAT LÁMPATESTEKRE STRIKE W Beépített LED maximum összteljesítmény. 4000K Színhőmérséklet értéke
ÖSSZEHASONLÍTÓ TÁBLÁZAT LÁMPATESTEKRE Árazatlan költségvetési kiírásban és előzetese tervdokumentációban szereplő lámpatest Közbeszerzési eljárásban - egyenértékűnek - megajánlott lámpatest Típus: vonatkozó
RészletesebbenVállalkozási szerződés a Kastélykerti Óvoda felújítási munkáinak elvégzése tárgyában - tájékoztató a szerződés módosításáról
Vállalkozási szerződés a Kastélykerti Óvoda felújítási munkáinak elvégzése tárgyában - tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/91 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény
RészletesebbenGINOP GINOP - ELI
Tisztelt Gazdasági Szereplők! Tárgy: Kiegészítő tájékoztatás Az ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft., mint Ajánlatkérő által indított XUV diagnosztika eszközök beszerzése a GINOP-2.3.6-15-2015-00001
RészletesebbenKözbeszerzési Értesítő száma: 2018/214
A háziorvosi rendelő és védőnői szolgálat épületének felújítása Leányváron a TOP-4.1.1-15-KO1-2016-00005 projekt keretében - megismételt eljárás - szerzmód hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/214
Részletesebben"Mosonszolnok, Tájház felújítás kivitelezési munkái" tárgyú szerződésmódosítás, Tájékoztató a szerződés módosításáról
"Mosonszolnok, Tájház felújítás kivitelezési munkái" tárgyú szerződésmódosítás, Tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/50 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény
Részletesebben14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név:
Részletesebben