Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének november 27- én tartott nyilvános üléséről.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének november 27- én tartott nyilvános üléséről."

Átírás

1 Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-11/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: november 27- én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: óra A képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme, Bősárkány A képviselő-testületi ülésen jelenlévők: Szalay Imre polgármester Bagó Szabolcs Laffer Krisztiánné Németh Károly Rácz István Török Imre (1. napirendi ponttól) testületi tagok Az ülésről távolmaradt: Németh Gábor alpolgármester A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Dr. Molnár Erika jegyző Kinczer József ÁMK-Igazgató Szédelyi Attiláné gondozási központ vezetője Szűcs Lászlóné óvodavezető Varga Attiláné gazdálkodási csoportvezető Szalay Imre polgármester: Köszönti a testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testületi ülés határozatképes, mivel Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 7 tagjából 5 fő jelen van, a nyilvános ülést megnyitja. Szavazásra bocsátja a meghívóban kiküldött napirend módosítását és a módosított napirend elfogadását. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 4 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő napirendet fogadta el. Napirend: 1. Beszámoló az önkormányzat évi háromnegyed éves helyzetéről évi költségvetési koncepció jóváhagyása évi belső ellenőrzési terv jóváhagyása.

2 4. Közös önkormányzati hivatal létrehozásának kérdései, Acsalag csatlakozási szándékának megtárgyalása. 5. Lakás és helyiség bérbeadása iránti kérelmek elbírálása. 6. Szociális és belső ellenőrzési feladatok ellátása január 1-jétől. 7. Sportegyesület kérelmének megtárgyalása. 8. Petőfi u. 57. szám alatti ingatlan forgalomképessé nyilvánítása. 9. Közbeszerzési szabályzat jóváhagyása. 10. Vörösmarty utcai telekrendezés, vételár meghatározása. Zárt ülési napirend: 11. Tájékoztató a Szociális és Egészségügyi Bizottság döntéseiről. Előterjesztő: Laffer Krisztiánné bizottság elnöke 12. Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjpályázatok elbírálása. 2 Napirend előtt: Szalay Imre polgármester: Ismerteti a lejárt határidejű határozatokban foglalt feladatok végrehajtásáról szóló beszámolót. Szavazásra bocsátja a beszámoló elfogadását. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. 89/2012.(XI.27.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatokban foglalt feladatok végrehajtásáról szóló beszámolót az előterjesztés szerint elfogadja. (A beszámoló írásban mellékelve.) Napirend tárgyalása: 1. napirendi pont: Beszámoló az önkormányzat évi háromnegyed éves helyzetéről. Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy kevesebb fejlesztés valósult meg, mint a korábbi

3 3 években, de igazából nincs ok a panaszkodásra. Az idei év költségvetését a csatornaprogram csúszása mellett ugyan, de rendben teljesítette az önkormányzat. A bevételek és kiadások egyensúlyban vannak. A II. fordulós ÖNHIKI-pályázat elbírálási határideje november 5. lett volna, még nem bírálták el. Az idei évben is sok fejlesztés valósult meg pályázati pénzek nélkül. Az intézményeket az idei évben is a jogszabályi feltételeknek megfelelően tudták üzemeltetni. A jövő évben az állam áttér a normatív finanszírozásról a feladatfinanszírozásra. Teljesen más költségvetést kell a jövő évben végigvinni. Ami a korábbi évektől még eltérő, hogy korábban egy önkormányzati költségvetést kaptak a képviselők, ez az idei ében változott, most már intézményenként van külön-külön költségvetés. A következő testületi ülést december 12-re tervezik, melynek fő napirendi pontja az általános iskola átadása, ugyanis december 15-ig kell megkötni a megállapodásokat az iskolák átadásáról. Errre az időpontra tervezi a közmeghallgatást is. A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta mind az önkormányzat évi háromnegyed éves helyzetét, mind a évi költségvetési koncepcióját és elfogadásra javasolta. Török Imre képviselő órakor megérkezik. Szalay Imre polgármester: Szavazásra bocsátja a beszámolót. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta. 90/2012.(XI.27.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat költségvetésének évi háromnegyed éves helyzetéről szóló beszámolót az előterjesztett tartalommal elfogadja. 2. napirendi pont: évi költségvetési koncepció jóváhagyása. Szalay Imre polgármester: A évi költségvetési koncepció nem tartalmaz számokat, mivel a költségvetési törvényt még nem fogadták el, így konkrétumokat még nem tudunk. Ahogy már említette, az eddigi normatív finanszírozásról áttér az állam a feladatfinanszírozásra. A költségvetési törvény tervezetében és mellékletében szerepelnek irányadó számok, de elfogadott törvény még nincs. A költségvetési törvény tervezetében szerepelnek a hivatali létszám szorzó számai, de nem lehet tudni, hogy ezek elfogadásra kerülnek-e. A múlt héten érkezett a Magyar Államkincstártól egy korrekciós módosítás, hogy 0,85%-os korrekciós szorzóval kell a létszámokat figyelembe venni. Ezért nem tudnak a költségvetésben konkrét számokat feltüntetni, de az irányvonalak szerepelnek a koncepcióban. Elmondja, hogy bősárkányi önkormányzatot illető és bősárkányi lakost terhelő helyi adó kivetéséről az önkormányzat eddig még nem döntött. Bagó Szabolcs képviselő: A koncepcióval maximálisan egyet lehet érteni, elfogadásra javasolja a évi költségvetési koncepciót. Szalay Imre polgármester: Szavazásra bocsátja a koncepciót.

4 4 91/2012.(XI.27.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a évi költségvetési koncepciót az előterjesztett tartalommal elfogadja. A Képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a költségvetési rendelettervezetet a koncepcióban foglaltak szerint terjessze elő. Határidő: február napirendi pont: évi belső ellenőrzési terv jóváhagyása. Dr. Molnár Erika: Elmondja, hogy az önkormányzatoknak kötelező feladata a belső ellenőrzésről gondoskodni. Ezt a feladatot jelenleg a kistérségi társulás keretein belül látja el az önkormányzat január 1-jétől megszűnik a kistérségi társulás munkaszervezete, majd a kistérségi társulás is. A feladatot azonban továbbra is el kell látni. Egy későbbi napirendi pont keretében arról kell majd dönteni, hogy január 1-jétől továbbra is társulásban szeretné ellátni az önkormányzat ezt a feladatot. A feladatellátás módjától függetlenül jóvá kell azonban hagyni a jövő évi tervet. Szalay Imre: A Pénzügyi Bizottság jóváhagyásra javasolja a tervet. Szavazásra bocsátja a terv elfogadását. 92/2012.(XI.27.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a évi belső ellenőrzési tervet az előterjesztett tartalommal jóváhagyja. A Képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a belső ellenőrzési terv szerint gondoskodjon a jövő évi belső ellenőrzésről. Határidő: december napirendi pont: Közös önkormányzati hivatal létrehozásának kérdései, Acsalag csatlakozási szándékának megtárgyalása. Szalay Imre polgármester: Acsalag község írásban jelezte, hogy Bősárkány-Maglóca- Tárnokréti körjegyzőségek önkormányzatához kíván csatlakozni január 1-jétől. Ugyanolyan nyilatkozatot kellene most tenni, mint amit Cakóháza és Rábcakapi vonatkozásában már megtett a testület. A konkrét csatlakozási feltételekről majd csak a jogszabályi feltételek megalkotása után tud az önkormányzat dönteni. Szavazásra bocsátja a

5 csatlakozási szándék elfogadását. 5 93/2012.(XI.27.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy Acsalag településnek a január 1-jétől megalakítandó közös önkormányzati hivatalhoz történő csatlakozási szándékát elfogadja. A Képviselő-testület Acsalag, Cakóháza, Rábcakapi, Maglóca, Tárnokréti településekkel kíván közös önkormányzati hivatalt alakítani. A Képviselő-testület a konkrét feltételekről a évi finanszírozás ismeretében dönt. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy döntéséről Acsalag Község Önkormányzatát értesítse. 5. napirendi pont: Lakás és helyiség bérbeadása iránti kérelmek elbírálása. (A kérelmek írásban mellékelve.) Szalay Imre polgármester: A lakás bérbeadásával kapcsolatos kérelmeket már a múltkori testületi ülésre kiküldték. Időközben a lakás megüresedett. A probléma az, hogy a közüzemi szolgáltatók nem írták át a mérőórákat, mivel a volt lakóknak tartozásuk van a szolgáltatók felé. Lehet, hogy addig nem kellene dönteni a bérbeadásról, amíg a mérőórák átírása meg nem történik. Dr. Molnár Erika jegyző: véleménye szerint dönteni lehetne a bérbeadásról, de azzal a feltétellel, hogy a mérőórák átírását követően kerül sor a bérleti szerződés aláírására. Sajnos a szolgáltatók csak akkor írják át az órákat, ha a tartozásokat kiegyenlítik, de még megpróbálnak egyeztetni velük. Németh Károly képviselő: Véleménye szerint, amíg nem történik meg az átírás, addig felesleges dönteni. Szalay Imre: javasolja, hogy a lakás bérbeadásáról azt követően döntsön a testület, hogy a közüzemi szolgáltatók átírják a mérőórákat. A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a javaslatot. Szalay Imre polgármester: Felolvassa az Alkímia együttes helyiség bérbeadása iránti kérelmét. Korábban máshol próbáltak, csak ott a szomszédokat zavarta a zaj. Bagó Szabolcs képviselő: A kultúrház hátsó helyiségét nem javasolja kiadni, mivel közel van a templom és az zavaró lenne. A könyvtárban lévő egyik helyiség sincs 25 m 2. A kérdés, hogy a zenekarnak alkalmas-e ennél kisebb helyiség.

6 Dr. Molnár Erika jegyző: Elmondja, hogy a zenekar önerőből vállalná a hangszigetelést. 6 Bagó Szabolcs képviselő: Javasolja, hogy a könyvtár épületében biztosítsanak az együttesnek egy helyiséget. Szalay Imre polgármester: A könyvtárban a nagyobbik helyiséget a Fogyasztóvédelmi Egyesület használja, ők elférnének a kisebb helyiségben is. Akkor a nagyobb helyiséget megkaphatná a zenekar. Mivel nincs külön fogyasztásmérő óra, ezért valami megoldást kellene találni. Németh Károly képviselő: Véleménye szerint az energiahasználatot fizesse meg a zenekar. Egy átlagot kellene számolni, heti szinten és annyit fizetne a zenekar. Rácz István képviselő: Véleménye szerint bérleti díjat ne kérjen az önkormányzat, ha a zenekar betartja a szabályokat és tisztességesen viselkedik. Németh Károly képviselő: Egy megállapodásban legyen megfogalmazva, hogy olyan állapotban adják vissza a helyiséget, amilyenben átvették. Szalay Imre polgármester: Határozati javaslata, hogy a könyvtár épületben lévő nagyobbik helyiséget biztosítja az Alkímia zenekarnak térítésmentesen. A felmerülő többletköltség rendezésére a képviselő-testület a januári-februári testületi ülésen a költségvetés tárgyalásánál újra visszatér. Addig meg lehet nézni, hogy mennyi lesz a többletfogyasztás. Szavazásra bocsátja a javaslatot. A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a javaslatot. 94/2012.(XI.27.) határozata 1. Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a tulajdonában lévő Bősárkány Petőfi u. 97. sz. alatti 2. lakás bérbeadásáról azt követően dönt, hogy a közszolgáltatók átírják a mérőórákat. 2. A Képviselő-testület dönt arról, hogy a Fogyasztóvédelmi Egyesület helyi szervezete részére biztosított könyvtári helyiség helyett a későbbiekben a könyvtár épületében található kisebb helyiséget biztosítja térítésmentesen az eddigi feltételekkel az egyesület számára. 3. A Képviselő-testület dönt arról, hogy a Könyvtár épületében található nagyobb alapterületű klubhelyiséget az Alkímia Zenekar próbáihoz határozatlan időre ingyenes használatba adja a zenekar tagjainak. A zenekar áramfogyasztásával felmerülő többletköltségek viseléséről a Képviselőtestület februárjában dönt. 4. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a használatba adási megállapodást a zenekar tagjaival, valamint a Fogyasztóvédelmi Egyesület helyi szervezetével kösse meg, valamint az áramfogyasztásról a testületet februárjában tájékoztassa.

7 6. napirendi pont: Szociális és belső ellenőrzési feladatok ellátása január 1-jétől. 7 Szalay Imre polgármester: Törvényi kötelezettség szerint január 1-jétől is az önkormányzatoknak kell megoldani a szociális és belső ellenőrzési feladatok ellátását. Ennek egyik formája lehet önkormányzati társulás, melynek a feltétele, hogy minél több önkormányzat csatlakozzon a társuláshoz. Mivel a Csornai Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezete december 31-ével megszűnik, egy új társulást lehetne létrehozni a belső ellenőrzési feladatok ellátására. Jelenleg a szociális feladaton belül: a támogató szolgálat, a Fogyatékosok Napközi Otthona, a bentlakásos idősek otthona feladatokat a Kistérségi Társulás látja el. Két évvel ez előtt a bősárkányi Gondozási Központ is csatlakozott a társuláshoz a házi segítségnyújtás, a szociális étkeztetés illetve az idősek nappali ellátása területén. November 20-a után érkezett a levél, hogy ezen feladatok ellátására többletnormatívára a bősárkányi Gondozási Központ nem lesz jogosult. Sem Kóny, sem Csorna nem kívánja a társulásba bevinni ezen szakfeladatokat. Ezzel a problémával kereste meg a Kónyi Alapszolgáltatási Központot, hogy a továbbiakban a kónyi társulásban láthassa el Bősárkány ezen feladatokat. A kónyi Alapszolgáltatási Központ Bősárkány szociális feladatok ellátására való csatlakozást szívesen fogadta. Kéri a képviselő-testület jóváhagyását a szociális Alapszolgáltatási Központhoz való csatlakozással kapcsolatban. A belső ellenőrzési feladatokat az önkormányzat január 1-jétől létrehozandó Csorna székhelyű társulással kívánja ellátni. A szociális feladatok közül a Támogató Szolgálat, a Fogyatékosok Napközi Otthona és a bentlakásos intézmény feladatokat a Csorna székhellyel megalakuló társulással kívánja elláttatni. A házi segítségnyújtást, szociális étkeztetést és az idősek nappali ellátását pedig a Kóny székhelyű Szociális Alapszolgáltatási Központtal kívánják megoldani. Szavazásra bocsátja a javaslatot. 95/2012.(XI.27.) határozata 1. Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy január 1-jétől a belső ellenőrzési feladatok ellátására társulást kíván kötni a jelenlegi kistérségi társulásban résztvevő önkormányzatokkal. 2. Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy január 1-jétől az étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása szociális feladatokat január 1-jétől a Kóny székhelyű társuláshoz történő csatlakozással kívánja ellátni. 3. Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy január 1-jétől a támogató szolgáltatásról, a fogyatékosok nappali ellátásról, az idősotthoni ellátásról január 1-jétől a Csorna székhelyű társulásban történő részvétellel kívánja ellátni. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy döntéséről az érintetteket értesítse, valamint a társulásokban történő részvétel feltételeiről tárgyalásokat folytasson.

8 7. napirendi pont: Sportegyesület kérelmének megtárgyalása. 8 Szalay Imre polgármester: Felolvassa a 34/2012.(IV.25.) képviselő-testületi határozatot, mely szerint a képviselő-testület továbbiakban nem vállalja a fűnyírást a sportpályán. Javasolta a testület, hogy az egyesület kössön megállapodást egy vállalkozóval a fűnyírásra. A testület még arról is döntött, hogy a fűnyírás díjának átvállalásáról a naptári év végén költségvetési helyzete függvényében dönt. A korábbi években minden második fűnyírást vállalta az önkormányzat. Az idei évben januártól októberig ,- Ft volt a fűnyírásra fordított költsége a sportegyesületnek, melynek 50%-át kéri a Sportegyesület. Javasolja, hogy ,- Ft-ot az önkormányzat az egyesületnek térítsen meg, azzal, hogy a munkák elvégzéséről a Sportegyesületnek év végén számlákkal kell elszámolnia. Szavazásra bocsátja a javaslatot. 96/2012.(XI.27.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Sportegyesület kérelmét jóváhagyja, és az idei évi sportpálya-fűnyírás költségeinek 50 %-át megtéríti a sportegyesületnek. A Képviselő-testület fentiek alapján számlák bemutatása ellenében ,- Ft-ot biztosít az egyesület részére. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy döntéséről az egyesületet értesítse és a kifizetésről gondoskodjon. 8. napirendi pont: Petőfi u. 57. szám alatti ingatlan forgalomképessé nyilvánítása. Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy a képviselő-testület a múltkori testületi ülésen úgy határozott, hogy a Petőfi S. u. 57. szám alatti ingatlant értékesíti. Ahhoz, hogy az értékesítés megtörténhessen az ingatlant korlátozottan forgalomképtelen vagyonból forgalomképes vagyonná kell nyilvánítani. Szavazásra bocsátja a javaslatot. 97/2012.(XI.27.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Bősárkány Petőfi u. 57. szám alatti 43/1. hrszú ingatlant forgalomképessé nyilvánítja.

9 9. napirendi pont: Közbeszerzési szabályzat jóváhagyása. 9 Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy januártól új közbeszerzési törvény lépett hatályba. Ehhez kellett igazítani a közbeszerzési szabályzatot. A közbeszerzési tanácsadó állította össze a közbeszerzési szabályzatot figyelembe véve a hatályos törvényi előírásokat. Javasolja, hogy a képviselő-testület fogadja el az új közbeszerzési szabályzatot. Ezzel együtt a korábbi közbeszerzési szabályzat jóváhagyásáról szóló rendeletet hatályon kívül kell helyezni. Szavazásra bocsátja a rendelet hatályon kívül helyezését. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő rendeletet alkotta meg. 11/2012.(XII.10.) önkormányzati rendelete a közbeszerzési szabályzatról szóló 16/2005.(XI.10.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről. (A rendelet írásban mellékelve.) Szalay Imre polgármester: Szavazásra bocsátja a közbeszerzési szabályzat jóváhagyását. 98/2012.(XI.27.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy Bősárkány Nagyközség Önkormányzata és Intézményi Közbeszerzési Szabályzatát az előterjesztett tartalommal jóváhagyja. 10. napirendi pont: Vörösmarty utcai telekrendezés, vételár meghatározása. Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy a szennyvízberuházás kapcsán merült fel a probléma, hogy magánszemélyek tulajdonában van a Vörösmarty utca nagy része. A változási vázrajzon látszik, hogy a telkek belenyúlnak a Vörösmarty utcába. Ezt mindenképpen rendezni kell. Nem lehet olyan hogy, az önkormányzati út a telkeken megy keresztül. A földmérő a kerítések vonalához igazította az utat, ez 12 helyrajzi számot érint. Igazából 7 földrészletet érint, aminek körülbelül tulajdonosa van. Az önkormányzat szeretné megvásárolni a benyúló területeket. A megállapodásokat majd az ügyvéddel elkészítteti és az aláírásoknál a képviselő-testület segítségét kéri. Kéri a képviselő-testület véleményét, hogy az ingatlanokért milyen árat fizessen az önkormányzat. A Pénzügyi Bizottság 500,- Ft/m 2 -es telekárat javasol megállapítani. Ez a költség csak egy töredékét teszi ki a teljes beruházásnak, hiszen a vázrajz beszerzése és az ahhoz szükséges hatósági igazolások beszerzése ,- Ft-ba került, amit az önkormányzat a lakók helyett átvállalt. Ezen kívül a vázrajz átvezetésének is lesz költsége, az ügyvédnek is lesz költsége. Kb. milliós költség hárul az önkormányzatra. Határozati javaslata, hogy az önkormányzat 500,- Ft/m 2 -es árat ajánljon fel az ingatlantulajdonosoknak.

10 10 99/2012.(XI.27.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Vörösmarty utca telekrendezése kapcsán az útba benyúló telekrészek megvásárlásáért 500,- Ft/m 2 árat ajánl fel a tulajdonosoknak. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az adásvételi szerződések megkötése céljából keresse fel az érintett ingatlantulajdonosokat. Napirend után: Bagó Szabolcs képviselő: Elmondja, hogy november 10-én faültetés és tereprendezés történt a tónál. Szeretné megköszönni mindenkinek, aki a munkában részt vett. Szeretné elmondani, hogy az önkormányzat tavaszig a látvány- és szabadidő-tónál mindenféle horgászati tevékenységet beszüntet. A meglévő szabályok, határozatok továbbra is érvényben maradnak. Valószínű, hogy lesznek még munkák a tó körül. Dr. Molnár Erika jegyző: Elmondja, hogy az októberi testületi ülésen tájékoztatta a képviselőtestületet az adótartozásokról. Az október havi állapot szerint önkormányzattal szemben fennálló adótartozások összege: 14 millió forint volt. Az eltelt időben kb. 4,5 millió forint folyt be, így a tartozás 9,5 millió forintra csökkent. A felszólítások kiküldése folyamatban van. Reméli, hogy további eredményeket érnek el, amiről majd folyamatosan tájékoztatja a testületet. Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy az önkormányzatnak ,- Ft-os folyószámla-hitelkerete van, ugyanakkor 9,5 millió forint az önkormányzat kintlévősége. Ha ez befolyt volna, akkor nem kellett volna hitelkeretet igényelni. Szalay Imre polgármester: Megköszöni a részvételt. A nyilvános ülést órakor bezárja. A Képviselő-testület a tanácskozást zárt ülés keretében folytatta, melyről külön jegyzőkönyv készült. Kmf. Szalay Imre polgármester dr. Molnár Erika jegyző

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca Maglóca Község Képviselő-testülete 2-8/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. december 1-jén tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-6/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-5/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca Maglóca Község Képviselő-testülete 2-9/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. november 16-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 28-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 28-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2/2012/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. február 28-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének április 28-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének április 28-án tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-3/2009./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. április 28-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének június 20-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének június 20-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-6/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. június 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-5/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 10-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 10-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-5/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 3-án tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásról.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 3-án tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásról. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2012./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. december 3-án tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásról. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2011. május 20-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2011. május 20-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2011/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-5/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-10/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. december 29-én tartott közmeghallgatásról, nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-2/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. február 24-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. december 1-jén tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. december 1-jén tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-12/2008./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. december 1-jén tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 15 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-7/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. november 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 17 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Barbacs Községi Önkormányzat 9169 Barbacs, Kossuth utca 5. 91-10/2015.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. november 26-án 16.30 órakor a barbacsi Önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 117/2013. (IX.25.) Helyi önkormányzatok működőképessége

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

2. Pályázati önrész módosítása a ravatalozó felújítására benyújtott pályázatban. Előterjesztő: Jankovits Ferencné polgármester

2. Pályázati önrész módosítása a ravatalozó felújítására benyújtott pályázatban. Előterjesztő: Jankovits Ferencné polgármester Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2008./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. június 3-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19.00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 11- én tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásról.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 11- én tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásról. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-11/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. december 11- én tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásról. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-1/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. január 28-án 15,00

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 17-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 17-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-7/2012./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. szeptember 17-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án 16 órakor a Községháza tárgyaló termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

Kiss Csaba polgármester

Kiss Csaba polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. május 28-án 16.00 órakor a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 27- én, 15 óra 30 perctől megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint. A polgármester megállapítja a határozatképességet. A képviselőtestület ülése

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 97-99 /2012. (XI. 24.) számú határozatok.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2008. december 19-én tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2008. december 19-én tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-11/2008./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. december 19-én tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. A képviselő-testületi ülés kezdete: 17 00 óra

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 18-án. megtartott soron következő testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 18-án. megtartott soron következő testületi üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 18-án megtartott soron következő testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Kettinger János polgármester (14:00) Kiss Sándorné alpolgármester (14:20) Vargáné Molnár Márta képviselő (14:00)

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Kettinger János polgármester (14:00) Kiss Sándorné alpolgármester (14:20) Vargáné Molnár Márta képviselő (14:00) Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 11/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én 14.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. június 20-án a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Muszti Csaba képviselő

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének december 9-én tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének december 9-én tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-10/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. december 9-én tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 28-án tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 28-án tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 28-án tartott üléséről. Jelen vannak:, Horváth Tibor János alpolgármester Bogdán Gyula József, Németh Sándorné,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő: Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről J E G Y ZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2016. március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza: 10-14/2016.(III.22.) számú PÜB határozatokat J E G Y ZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2016.

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 12/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. október 24-én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a. Tel: 89/ ; 20/ Fax.: 89/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a. Tel: 89/ ; 20/ Fax.: 89/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9532 K ü l s ő v a t, K o s s u t h u. 7 0. Tel: 89/342-090; 20/418-8690 Fax.: 89/342-090 e-mail: pmkvat@gmail.com Szám: 107-3/2014. J E G Y Z Ő K

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő Jegyzőkönyv Készült: Pécsely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 7-én, 17:00 órai kezdettel Balatonszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testületével közösen - megtartott Képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1. Helyi rendeletekkel kapcsolatos törvényességi felhívás megtárgyalása. Aller Imre polgármester

JEGYZŐKÖNYV. 1. Helyi rendeletekkel kapcsolatos törvényességi felhívás megtárgyalása. Aller Imre polgármester Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi utca 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2015.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-án,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 25-én tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 25-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-8/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. november 25-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba Ügyszám: 11/1-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 11-én 16.00 órakor megtartott üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége

Részletesebben

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szám: D-57-8 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. december 5-én tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásról.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. december 5-én tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásról. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-11/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. december 5-én tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásról.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozata: 71/2013., c.) tárgya TÁRGY 1.) Sonkád és Mikrokörzete Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási

Részletesebben

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról 188 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 23-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 21/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Rábacsécsény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Rábacsécsény, Deák tér 6. 15/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rábacsécsény Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 10-én

Részletesebben

MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ! Ják község Képviselő-testülete 2012. október 25-én (csütörtök) 14,00 órai kezdettel a jáki Polgármesteri Hivatalban testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.

Részletesebben

Szám: /2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: /2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 234-18/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 12.-én, a Községházán 13.00 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott soron kívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről.

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről. Iktatószám:116-../2015. 17. számú jegyzőkönyv Készült: 2015. június 29-i rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségének aljegyzői irodájában, 3073

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés)

NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés) Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:1-3/2013. (I. 18.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 18. napján 17 óra 40 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester Berki Zoltán alpolgármester

Részletesebben

1. napirendi pont: Döntés a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás társulási megállapodás módosításáról.

1. napirendi pont: Döntés a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás társulási megállapodás módosításáról. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én, 8.00 órakor kezdődő ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak: Gyenes Levente

Részletesebben

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 7/2014., c.) határozatai:39-41., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló az

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestület 2014. április 10 napján 15 órakor a tanácskozó teremben tartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestület 2014. április 10 napján 15 órakor a tanácskozó teremben tartott üléséről. Képviselőtestület Aszaló Szám: 1-3/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestület 2014. április 10 napján 15 órakor a tanácskozó teremben tartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben