Jegyzőkönyv. Készült: október 12-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről.
|
|
- Lajos Biró
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jegyzőkönyv Készült: október 12-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Radó Béla polgármester Csatlós Csaba képviselő Fercsák András képviselő Gál István képviselő Kókai Sándor képviselő Tanácskozási joggal az ülésen részt vett Oleárné dr. Kádas Marianna címzetes főjegyző. Radó Béla polgármester: köszönti a megjelenteket és ismerteti a napirendi javaslatot. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel 7 főből 5 fő megjelent. A javaslat alapján a képviselő-testület az ülés napirendjéül egyhangúlag a következőket állapítja meg: Napirendi pontok 1./ Döntés BURSA HUNGARICA ösztöndíjrendszerhez való csatlakozásról Előadó:Oleárné dr. Kádas Marianna címzetes főjegyző 2./ Tájékoztató a Béke park beruházás munkálatainak folytatásáról, valamint ehhez kapcsolódóan döntés hitelfelvételről Előadó: Radó Béla polgármester 3./Döntés a megüresedett háziorvosi álláshely meghirdetéséről Előadó: Radó Béla polgármester 4./ Döntés az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2011.évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról Előadó: Radó Béla polgármester Oleárné dr. Kádas Marianna címzetes főjegyző 5./ Egyéb bejelentések, kérelmek
2 Napirendi pontok tárgyalása 1.napirend Döntés BURSA HUNGARICA ösztöndíjrendszerhez való csatlakozásról Radó Béla polgármester: elmondja, hogy az idén lehetőség van a főiskolai, egyetemi tanulmányokat folytató, rászoruló diákok ösztöndíj támogatására. Oleárné dr. Kádas Marianna címzetes főjegyző: tájékoztatásul elmondja, hogy a BURSA HUNGARICA ösztöndíjrendszerhez való csatlakozási szándékot október 14. napjáig kell eljuttatni a Felsőoktatási Pályázatok Irodája részére. A pályázat kiírásának határideje október 17., a pályázatok benyújtásának határideje 2011.november 14. A típusú pályázat esetén 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév, a B típusú pályázat esetén 3x10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév. Ösztöndíjban kizárólag az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezők részesülhetnek. A típusú pályázat esetén, akik nappali tagozatos, költségtérítéses, felsőfokú és OKJ első alapképzésben vesznek részt, B típusú pályázat esetén azok az érettségizett fiatalok, akik a 2012/2013. tanévtől kezdődően állami felsőoktatási intézményben kívánnak továbbtanulni, s tanulmányaikat a 2012/2013. tanévben ténylegesen megkezdik. Fercsák András képviselő: véleménye, amennyiben az önkormányzat pénzügyi lehetőségei engedik csatlakozzanak az ösztöndíjrendszerhez. Javasolja, hogy csatlakozás esetén egyforma mértékben állapítsák meg a pályázóknak a támogatás összegét. Mezőzombor Község Önkormányzat Képviselő testülete a javaslatot egyhangúlag elfogadta és meghozta 24/2011.(X.12.) Önkormányzati határozatát. 24/2011.(X.12.) Önkormányzati határozat Tárgy: Döntés BURSA HUNGARICA ösztöndíjrendszerhez való csatlakozásról BURSA HUNGARICA felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázat Mezőzombor Község Önkormányzat Képviselő-testülete BURSA HUNGARICA felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázat rendszerben részt kíván venni. Felhatalmazza a polgármestert az ezzel Felsőoktatási Pályázatok Irodájába küldje vissza. kapcsolatos nyilatkozatot a
3 Határidő: október 14. Felelős: Radó Béla polgármester 2. napirend Tájékoztató a Béke park beruházás munkálatainak folytatásáról, valamint ehhez kapcsolódóan döntés hitelfelvételről Radó Béla polgármester: tájékoztatja a képviselőket arról, hogy a Békepark beruházás befejezését a kivitelező HAURIT Kft. engedményezte a Nyírépszer Kft-re. Várhatóan a beruházás befejező munkálatai már a jövő héten elkezdődnek. Szükséges a pályázati támogatás megelőlegezéséhez rövid lejáratú hitel felvétele. A továbbiakba ismerteti a határozati javaslatot. Fedezetét a pályázati támogatás biztosítja. Mezőzombor község Önkormányzat Képviselő-testülete a javaslatot megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta. Meghozta 25/2011.(X.12.) Önkormányzati Határozatát 25/2011.(X.12.) Önkormányzati Határozat Tárgy: rövid lejáratú hitel felvétele a 135/2008.(X.18.) FVM számú pályázati támogatás megelőlegezéséhez Mezőzombor Község Önkormányzat Képviselő-testülete az OTP Bank Nyrt napjától történő ,-Ft rövid lejáratú hitel felvételével egyetért. A Képviselő-testület kötelezettséget vállal arra, hogy a hitel futamidejének időtartama alatt a kért hitel törlesztését és járulékainak megfizetését - a felhalmozási és tőke jellegű kiadásokat megelőzően a költségvetésbe betervezi és jóváhagyja. A futamidő vonatkozásában a testület úgy nyilatkozik, hogy a kért hitelt 2011.december 1. napjától kívánja igénybe venni és november 30. napig visszafizeti. A Képviselő-testület a kért rövid lejáratú hitel és járulékai erejéig az OTP Bank Nyrt. Részére felajánlja az Önkormányzat 135/2008.(X.18.) FVM rendelet alapján, falufelújítás és fejlesztés elnyert pályázati támogatást.
4 A testület nyilatkozik arról, hogy az Önkormányzat kötelezettség vállalása megfelel az 1990.évi LXV. Tv (2) bek. foglaltaknak. Amennyiben a vállalt kötelezettségének az Önkormányzat nem tenne eleget, úgy a testület hozzájárul ahhoz, hogy az OTP Bank Nyrt. a megjelölt bevételekből a hiteltörlesztésnek és járulékainak megfelelő összeget zárolja, a fizetési kötelezettség esedékességének időpontjában a szerződés szerinti kötelezettségének teljesítésének céljából leemelje. A testület felhatalmazza a polgármestert a hitelszerződés aláírására. Felelős: Radó Béla polgármester Határidő: folyamatos 3.napirend Döntés a megüresedett háziorvosi álláshely meghirdetéséről Radó Béla polgármester: tájékoztatja a testületet arról, hogy szükséges a megüresedett felnőtt-gyermek háziorvosi állás betöltése. A jelenleg hat hónapig, decemberéig szól a helyettesítésre vonatkozó szerződés. Hat hónap után az OEP csökkenti a normatívát. Az orvosi rendelővel kapcsolatos beruházás megvalósításának határideje december 31, s addig betöltött háziorvosi praxissal kell rendelkeznie az önkormányzatnak. A továbbiakban ismerteti a betöltendő álláshelyre vonatkozó pályázati felhívás tervezetét. Mezőzombor község Önkormányzat Képviselő-testülete a javaslatot megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta. Meghozta 26/2011.(X.12.) Önkormányzati Határozatát 26/2011.(X.12.) Önkormányzati Határozat Tárgy: megüresedett háziorvosi álláshely meghirdetése Mezőzombor község Önkormányzata pályázatot hirdet azonnal betölthető, megüresedett felnőtt-gyeremek háziorvosi állás betöltésére vállalkozási vagy közalkalmazotti formában, területi ellátási kötelezettséggel. Pályázati feltételek: - büntetlen előélet - 4/2000. (II.25.) EüM. és a 18/2000. (II.25.) Korm. rendeletben előírt feltételeknek való megfelelés - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, - részletes szakmai önéletrajz,
5 - végzettséget igazoló okirat. - OONYI-ba vétel hiteles másolatát - Nyilatkozatot, hogy hozzájárul a pályázat elbírálását végzők betekintési jogához, illetve hogy a pályázat tárgyalást nyílt vagy zárt ülésen kéri, Szolgálati lakás biztosított, a rendelő a szakmai minimumfeltételeknek megfelelően teljesen felszerelt, az állás praxisjoggal nem terhelt. Központi ügyelet van hétközben és hétvégén, amelyben a részvétel a pályázó döntése alapján lehetséges A pályázatokat Radó Béla polgármesternél /Mezőzombor, Árpád u. l1., 3931, Tel/Fax: 47/ / lehet benyújtani november ,30 óráig. Határidő: november 30. Felelős: Radó Béla polgármester 4.napirend Döntés az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2011.évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról Radó Béla polgármester: tájékoztatja a testületet arról, hogy lehetőség van az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok évi támogatására pályázat ismételt benyújtására. Az első fordulóban az önkormányzat sikeresen pályázott. A második fordulóra nem került pályázat benyújtásra. Jelenleg a pályázat benyújtásának határideje: november 5. Javasolja a támogatási igény benyújtását. Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a javaslatot megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta, meghozta 27/2011.(X.12.) Önkormányzati Határozatát. 27/2011.(X.12.) Önkormányzati Határozat Tárgy: döntés az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról 1. Mezőzombor község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CLXIX. törvény 6. számú melléklet 2. pontja alapján (továbbiakban 6. számú melléklet) támogatási
6 igényt nyújt be az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatására. 2. Képviselő-testülete (Közgyűlése) az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásának igényléséhez a fenti törvény alapján a következő nyilatkozatot teszi: I. A települési önkormányzat lakosságszáma január 1-jén fő, vagy a feletti. II. A települési önkormányzat helyi adó bevezetéséről döntött és évben ilyen jogcímen ezer forint összegű bevételt tervez. III. Az önkormányzat évi költségvetési rendeletét vagy módosított költségvetési rendeletét ezer forint összegű működési célú hiánnyal fogadta el. IV. Az önkormányzat kötelezettségvállalása és évben nem haladja meg az Ötv. 88. (2) bekezdés szerinti éves kötelezettségvállalás felső határát. V. Az önkormányzat az Ötv. szabályai szerint kötelező könyvvizsgálatra kötelezett. Kötelező könyvvizsgálat esetén az önkormányzat évi zárszámadását a könyvvizsgáló elfogadta. 5.napirend Egyéb bejelentések, kérelmek Radó Béla polgármester: tájékoztatja a képviselőket arról,hogy az önkormányzat az eltemettetőnek a ravatalozó és felszerelésének használatáért ravatalozó használati díjat határozhat meg. Az önkormányzatnak éves szinten a temető fenntartása közel ,- Ft-ba kerül. Az áram díja éves szinten több mint ,-Ft. A továbbiakban elmondja, hogy lehetőség van arra, hogy a temetőben vállalkozásszerűen munkát végzőknek temető fenntartási hozzájárulás határozzon meg az önkormányzat. A sírhely, síremlék készítése, felújítása esetén a vállalkozó áramot és vizet használ, melyet eddig az önkormányzat fizetett meg. A környező településeken már több éve bevezették a ravatalozó használati díjat és a temető fenntartási hozzájárulást. Véleménye, hogy az önkormányzat szűkös anyagi lehetőségei is indokolttá teszik a temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 8/2000.(X.26.) önkormányzati rendelet ilyen módon történő módosítását. Véleménye, hogy beszedett összeg a temető fenntartására fordítható.
7 A továbbiakban ismerteti a rendelet-tervezetet. Javasolja a ravatalozó használati díj és a temető fenntartási hozzájárulás díjának bevezetését a településen. Mezőzombor község Önkormányzat Képviselő-testülete a javaslatot megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta. Meghozta a temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 8/2000.(X.26.) önkormányzati rendelet kiegészítéséről szóló 10/2011.(X.12.) önkormányzati rendeletét. A rendelet szövege a jegyzőkönyvhöz mellékelve Radó Béla polgármester: a továbbiakban tájékoztatja a képviselőket arról, hogy a vis maior pályázaton elnyert támogatásból a tavalyi ár-és belvíz okozta károk kijavításra kerültek. Műszaki ellenőr ellenőrizte a műszaki megvalósulást. A pályázatban szereplő, jóváhagyott műszaki tartalomnak megfelelően kellett a munkálatokat elvégezni, melynek megfelelő elvégzésére teljesítési igazolást kellett kibocsátani a műszaki ellenőrnek. A pályázati támogatás elszámolásakor ellenőrizni fogják az elvégzett munkálatokat. A támogatással október 20.napjáig kell elszámolni. A továbbiakban tájékoztatja a testületet arról, hogy a mezőzomborról elszármazottak találkozójának megrendezésére sor kerülhet a jövő évben is, amennyiben a szervezési munkálatok elkezdődne, s ezek elszámolásra is kerülnek. Oleárné dr. Kádas Marianna címzetes főjegyző: Javasolja, határozzák meg a rendezvény időpontját, s ennek ismeretében elkészíttethetőek a meghívók, plakátok. Ennek költségei már elszámolásra kerülhetnek. Kókai Sándor képviselő: javasolja április 29. napján megtartani a rendezvényt. Mezőzombor község Önkormányzat Képviselő-testülete a javaslatot megtárgyalta és egyhangúlag, határozathozatal nélkül elfogadta. Oleárné dr. Kádas Marianna címzetes főjegyző: javasolja november 24-én 16. órától közmeghallgatás tartását. A javasolja napirendi pontkén felvenni a tájékoztató a folyamatban lévő feladatokról,beruházásokról, 2012.évi tervek, elképzelések ismertetését.
8 Mezőzombor községi Önkormányzat Képviselő-testülete a javaslatot megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta. Meghozta a 28/2011.(X.12.) Önkormányzati Határozatát. 28/2011.(X.12.) Önkormányzati Határozat Tárgy: közmeghallgatás tartása Mezőzombor község Önkormányzat Képviselő-testülete november 24 én du. 16 órai kezdettel közmeghallgatás tartását határozta el. A közmeghallgatás napirendjéül az alábbiak határozta meg: - Tájékoztató a folyamatban lévő feladatokról, beruházásokról évi tervek, elképzelések Határidő: 2011 november 24. Felelős: Radó Béla polgármester, Oleárné dr. Kádas Marianna címzetes főjegyző Oleárné dr. Kádas Marianna címzetes főjegyző: tájékoztatja a testület arról,hogy szükséges a polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása. A háziorvosi ellátás a jelenleg hatályos alapító okiratban nem szerepel, ezért szükségen a háziorvosi szakfeladat felvétele az alapító okiratba. Mezőzombor községi Önkormányzat Képviselő-testülete a javaslatot megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta. Meghozta a 29/2011.(X.12.) Önkormányzati Határozatát. 29/2011.(X.12.) Önkormányzati Határozat Tárgy: Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítása Mezőzombor község Önkormányzat Képviselő-testülete a Mezőzombor község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítását és kiegészítését az alábbiak szerint elfogadja és jóváhagyja: Az Alapító Okirat 4. pontja az alábbiakkal egészül ki: Statisztikai tevékenység Háziorvosi alapellátás Az Alapító Okirat 7. pontját hatályon kívül helyezi.
9 Az Alapító Okirat 10. pontja az alábbiak szerint módosul: A költségvetési szerv típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közhatalmi költségvetési szerv Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv szövegről Gazdálkodási jogkör: önállóan működő és gazdálkodó. szövegre módosul. A képviselő-testület felhatalmazza a Jegyzőt a változások, kiegészítések Alapító Okiraton való átvezetésére és egységes szerkezetbe foglalására. Határidő: azonnal Felelős: Oleárné dr. Kádas Marianna címzetes főjegyző Mivel több hozzászólás nem volt Radó Béla polgármester az ülést bezárta. K.m.f. Radó Béla Polgármester Oleárné dr. Kádas Marianna címzetes főjegyző
10 MEZŐZOMBOR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2011(X.12).ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A 8/2000.(X.26.) a temetőkről és a temetkezésről szóló önkormányzati rendelet kiegészítéséről 1.. A rendelet 7. -a az alábbi bekezdéssel egészül ki: (5) A ravatalozó és felszerelésének használatáért díjat kell fizetni, melynek mértéke: 3.000,- Ft/alkalom A halott hűtés díja: 1.500,-Ft/ minden megkezdett nap. (6) A temetőben vállalkozásszerűen munkát végzőknek temető fenntartási hozzájárulást kell fizetni. Sírhely, síremlék készítésénél a temető fenntartási hozzájárulás díja: 5.000,- Ft/alkalom. Sírhely, síremlék felújításánál, tisztításánál a temető fenntartási hozzájárulás díja : 3.000,- Ft/alkalom. A rendelet 8. -a az alábbiakkal egészül ki: Mozgáskorlátozottak részére a temetőbe gépkocsival behajtás az alábbiak szerint megengedett: Nyári időszámítás szerint : óra között Téli időszámítás szerint: óra között 2... Záró rendelkezések 3.. ( 1 ) Ez a rendelet november 1. napján lép hatályba... Címzetes főjegyző... polgármester
Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 1./ 2009. I. félévi beszámoló megvitatása és elfogadása Előadó: Biró Ferenc polgármester
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009 szeptember 15-én Mezőzombor Községi Önkormányzat képviselőtestületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Fercsák
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: 2010.november 8-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: 2010.november 8-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Radó Béla polgármester Balogh András képviselő Csatlós Csaba képviselő
RészletesebbenJegyzőkönyv. 3./ A Szerencsi Rendőrkapitányság beszámolója a 2009.évi munkáról Előadó: dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető
Jegyzőkönyv Készült: 2010.július 29-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: november 19-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, soron következő üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: 2010. november 19-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, soron következő üléséről. Jelen vannak: Radó Béla polgármester Balogh András képviselő Csatlós Csaba képviselő
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: 2011. július 28-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: 2011. július 28-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Radó Béla polgármester Balogh András képviselő Csatlós Csaba képviselő
RészletesebbenJegyzőkönyv. Tanácskozási joggal az ülésen részt vett Oleárné dr. Kádas Marianna jegyző.
Jegyzőkönyv Készült: 2009.június 18-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba
Részletesebben1./ Beszámoló a Hegyaljai Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat évi munkájáról Előadó: Gánóczi Istvánné mb.intézményvezető
Jegyzőkönyv Készült: 2009.május 26-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Csatlós Csaba képviselő Fercsák András képviselő
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: 2010.március 18-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: 2010.március 18-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós
RészletesebbenPápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: 2012. június 28-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Jegyzőkönyv Készült: 2012. június 28-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Radó Béla polgármester Balogh András képviselő Fercsák András képviselő
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E
RészletesebbenKészült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: 2009. december 15-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: 2009. december 15-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós
RészletesebbenLegénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi 12. számú Jegyzőkönyve
Legénd Községi Önkormányzat 2011. évi 12. számú Jegyzőkönyve Készült: 2011. április 27-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott rendkívüli -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Antal
RészletesebbenTiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 1-2., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: 2009.április 21-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Jegyzőkönyv Készült: 2009.április 21-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 16/2013. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. szeptember 10-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Orgoványi László polgármester,
RészletesebbenTiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 29-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 29-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 9/2014. c.) határozatai: 46-49., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én 17. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyiségébe,
RészletesebbenJ E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester. Mertusné Varga Katalin alpolgármester
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2011. szeptember 9-én, 7:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
Részletesebben~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György
RészletesebbenKészült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés
Részletesebbenkészült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén
KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8.-án megtartott rendkívüli ülésén.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8.-án megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres
RészletesebbenNagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra
RészletesebbenN a p i r e n d. 1./ Helyi Választási Bizottság tagjának és póttagjainak megválasztása Előadó: Fehér Mária címzetes főjegyző HVI vezető
JEGYZŐKÖNYV Szám: 9/2014. Készült 2014. szeptember 10-én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen voltak: Szalczer György Völfinger Béla al Forsthoffer
Részletesebben2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. J e l e n v a n n a k:
J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. április 18-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Balkány Város Polgármesteri Hivatala 4233 Balkány Rákóczi
RészletesebbenTard község önkormányzat képviselő-testülete az OTP Bank Nyrt.-től 5 503 000 Ft munkabér hitel felvételével egyetért.
30./2012. (IV. 19.) határozata Tárgy: ÖNHIKI pályázat benyújtása 1. Tard község Önkormányzat képviselő-testülete a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 6.
Részletesebben1. Beszámoló az önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról és pénzmaradványának elszámolásáról
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2009. április 28-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
Részletesebbena képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési
RészletesebbenSZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.
Részletesebben175-35/2011. K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
ülésének könyvéből. 226/2011. (X. 26.) Kt. hat. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. október 26-ai ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint elfogadja: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű
RészletesebbenSZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v
SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének
RészletesebbenKészült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-11/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. április 23-án (hétfő), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Barnabás,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Tömörd Község Önkormányzat 12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án 11 00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:
RészletesebbenIPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 26. napján megtartott üléséről. Jelen
RészletesebbenMilota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 7/2014., c.) határozatai:39-41., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló az
RészletesebbenJászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jászkisér, Fő út 7. Tel.: 57/ Fax: 57/
J á s z k isér V á r o s Ö n k o r mányzata K é p v iselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt.sz.: 403-31/2012. 19. Jegyzőkönyv Jászkisér Város
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:
Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-8/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 09. napján 14,00 órakor
RészletesebbenPolgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa az ülését, az alábbi kiegészítésekkel:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 4. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
RészletesebbenJavaslat a 2011. évi működési hiány finanszírozását biztosító folyószámlahitel felvételéhez szükséges Képviselő-testületi nyilatkozatra
Javaslat a 2011. évi működési hiány finanszírozását biztosító folyószámlahitel felvételéhez szükséges Képviselő-testületi nyilatkozatra Ózd, 2011. november 24. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 10-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre, Volek György, Barna Tibor Józsefné, dr. Becsó Károly,
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Szőlősgyörök község Önkormányzat képviselő- testülete 2010. április 13-án tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:, Vivert János alpolgármester Ballér József Lajosné, Bíró
Részletesebbena Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi
RészletesebbenIkt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek:
Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 6- án megtartott rendkívüli testületi üléséről Határozatok: 67-től 70-ig Határozat száma
RészletesebbenCseh József polgármester
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 154/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 12-én (csütörtök) 18,00 órai kezdettel megtartott
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-én megtartott soron következő képviselő-testületi üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 21-én megtartott soron következő képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Boldog István polgármester Kecskés Mihályné
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
99/17/2013.szám. J e g y z ő k ö n y v Készült Ágfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 27-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u. 3.) megtartott
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 10-én 17,30 órai kezdettel megtartott
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. augusztus 7.- én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:
RészletesebbenSzám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a
Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 13. napján 16 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: 2012. március 8-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: 2012. március 8-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Radó Béla polgármester Csatlós Csaba képviselő Fercsák András képviselő
RészletesebbenNógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 16.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. április 16-án 15.00 órakor megtartott
RészletesebbenTISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN. megtartott. rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 56/2011. (X.06.) számú képviselő-testületi határozat
RészletesebbenPolgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/8/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 05. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
RészletesebbenJegyzőkönyv. Napirend:
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. április 26-án 17, 30 órakor megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Lengyel Attiláné Kanizsai
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről
170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 15-én a Mérges Községházban megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Balázs
RészletesebbenTiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 22-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 22-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 58-59., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 6-án 16.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyisége, Kisrécse,
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: 2012. szeptember 20-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: 2012. szeptember 20-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Radó Béla polgármester Fercsák András képviselő Gál István képviselő
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 16. napján délután 18.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry
RészletesebbenKészült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:
RészletesebbenA képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-8/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. december 1-jén tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi
RészletesebbenJegyzőkönyv. Napirend:
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut
RészletesebbenE l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály
RészletesebbenMÁTRASZELE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE. a 2011. október 27-i üléséről
MÁTRASZELE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE a 2011. október 27-i üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. október 27. napján, Mátraszele Községháza hivatalos helyiségében,
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /
1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület
RészletesebbenJegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.
264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről
JEGYZŐKÖNYV 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Az ülés helye: Az ülés vezetője: A Képviselő-testületből jelen vannak: A Képviselő-testületből távol vannak: Hivatalból jelen
RészletesebbenErdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:
RészletesebbenPápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 12/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. október 24-én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
RészletesebbenK I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
ülésének könyvéből. 7 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza: 51/2012. (IV. 25.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. április 25-ei ülés napirendi pontjait az
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)
Részletesebben24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 223-24/2013. iktatószám 24. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget
RészletesebbenTÁRGY: A 2. számú gyermekorvosi körzet működtetési jogának az önkormányzat részére történő visszaadásával kapcsolatos önkormányzati feladatok
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 79. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: A 2. számú gyermekorvosi körzet működtetési jogának az önkormányzat részére történő visszaadásával kapcsolatos önkormányzati feladatok E L Ő T E R
RészletesebbenT Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 6/2014.(I.14.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 7/2014.(I.14.)
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. szeptember 18-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből
Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2013. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. szeptember 18-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből
RészletesebbenK i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:
99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület február 02. napján órakor megtartott rendkívüli ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. február 02. napján 15.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgármesteri iroda Jelen vannak:
RészletesebbenBOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. SZEPTEMBER 15-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. SZEPTEMBER 15-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 10/2014. (IX.16.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00
RészletesebbenKözségi Polgármestertől F ü l e s d. T á r g y s o r o z a t
Községi Polgármestertől F ü l e s d 6-7/2009. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 14-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, c) rendelete: 13/2009.
RészletesebbenJegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.
1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v e
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 4. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 71/2012./IX.04./számú testületi határozat A megyei önkormányzati tartalék
RészletesebbenEDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat
RészletesebbenTápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 107/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők
RészletesebbenBÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í
BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. M E G H Í V Ó Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 15:0 a Bögöt Község Önkormányzata hivatalos helyiségében ülést tart, amelyre
RészletesebbenMikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző
J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati
Részletesebben