Cseh József polgármester

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Cseh József polgármester"

Átírás

1 ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 154/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 12-én (csütörtök) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Iszkáz, József A. u. 3. Jelen vannak: polgármester Nagy Sándor alpolgármester Hencz András Szalai Zsolt képviselők Távolmaradását előre jelezte: Mátis Balázs képviselő Tanácskozási joggal jelen van: Szarka Gyula jegyző Tomor Aranka jegyzőkönyvvezető Körmendy Éva előadó polgármester: Köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a megválasztott 5 képviselőből 1 képviselő, távolmaradást bejelentve - 4 képviselő jelen van. Az ülést megnyitja. Ezt követően javaslatot tesz az ülés napirendi pontjaira a meghívóval megegyezően, melyet a képviselők 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint fogadták el: N A P I R E N D T á r g y : 1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal évi első féléves gazdálkodásáról. 2./ Beszámoló az önkormányzat évi első féléves Előadó: polgármester

2 gazdálkodásáról. polgármester 3./ A Csöglei Óvoda évi költségvetésének első félévi teljesí- Téséről szóló tájékoztató. 4./ Javaslat a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését Szolgáló évi kiegészítő támogatásra vonatkozó igény Benyújtása. 5./ Helyi Esélyegyenlőségi Program és Helyi Esélyegyenlőségi Terv Iszkáz településre vonatkozóan. 6./ Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat évi fordulójához Való csatlakozás Polgármester Polgármester Polgármester Polgármester 7./ Vegyes ügyek a./ Települési értéktár létrehozása polgármester N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A 1. napirendi pont: Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal évi első féléves gazdálkodásáról. Előadó: polgármester polgármester: A napirendhez előterjesztés készült, ezt minden képviselő megkapta. Megkérdezi kinek van ezzel kapcsolatban hozzászólása. Kérdés hozzászólás nem hangzott el. polgármester szavazásra teszi fel: ki ért egyet - az előterjesztés szerint a a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal évi első féléves gazdálkodásáról szóló beszámoló elfogadásával. Képviselő-testület 4 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a 34/2013.(IX.12.) sz. Képviselő-testületi határozat: Iszkáz község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal első félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót elfogadja. 2

3 Felelős: polgármester Határidő: azonnal 2. napirendi pont: Beszámoló az önkormányzat évi első féléves gazdálkodásáról. Előadó: polgármester polgármester: A napirendhez előterjesztés készült, ezt minden képviselő megkapta. Szóbeli kiegészítésként elmondja, hogy a félév már elmúlt, a teljesítéséken változtatni már nem lehet, jól állnak 50 % alatt vannak általában. Megkérdezi kinek van ezzel kapcsolatban hozzászólása. Kérdés hozzászólás nem hangzott el. polgármester szavazásra teszi fel: ki ért egyet - az előterjesztés szerint az Önkormányzat évi első féléves gazdálkodásáról szóló beszámoló elfogadásával. Képviselő-testület 4 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a 35/2013.(IX.12.) sz. Képviselő-testületi határozat: Iszkáz község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat első félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót elfogadja. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 3. napirendi pont: A Csöglei Óvoda évi költségvetésének első félévi teljesítéséről szóló tájékoztató Előadó: polgármester polgármester: A napirendhez előterjesztés készült, ezt minden képviselő megkapta. Megkérdezi kinek van ezzel kapcsolatban hozzászólása. Kérdés hozzászólás nem hangzott el. polgármester szavazásra teszi fel: ki ért egyet - az előterjesztés szerint a Csöglei Óvoda évi költségvetésének első félévi teljesítéséről szóló tájékoztató elfogadásával. 3

4 Képviselő-testület 4 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a 36/2013.(IX.12.) sz. Képviselő-testületi határozat: Iszkáz község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Csöglei Óvoda évi költségvetésének első félévi teljesítéséről szóló beszámolót elfogadja. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 4. napirendi pont: Javaslat a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését Szolgáló évi kiegészítő támogatásra vonatkozó igény benyújtására. Előadó: polgármester polgármester: A napirendhez előterjesztés készült, ezt minden képviselő megkapta. Szóbeli kiegészítésként elmondja, hogy már a évi költségvetés tervezésénél látható volt a forráshiány összege. Az önkormányzat pénzügyi egyensúlyának megtartásához, likviditásához nélkülözhetetlen a támogatás benyújtása és pozitív elbírálása. A pályázat beadásának feltétele, hogy a képviselő-testület határozatot fogadjon el az önkormányzat működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásra. Megkérdezi a képviselőket kinek van kérdése, hozzászólása a napirenddel kapcsolatban. Hencz András képviselő: javasolja a kiegészítő támogatásra vonatkozó igény benyújtását. Más kérdés, hozzászólás nem hangzott el. polgármester szavazásra teszi fel: ki ért egyet - az előterjesztés szerint a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló évi kiegészítő támogatásra vonatkozó igény benyújtásával. Képviselő-testület 4 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a 37/2013.(IX.12.) sz. Képviselő-testületi határozat: Iszkáz község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi CCIV. törvény 4. mellékletének 1. és 3. pontja, valamint a megyei önkormányzati tartalékokról és a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló évi kiegészítő támogatásról szóló 39/2013.(VII.31.) BM rendelet alapján támogatási igényt nyújt be a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló évi kiegészítő támogatására. Felelős: polgármester Határidő: szeptember 30. 4

5 5. napirendi pont: Helyi Esélyegyenlőségi Program és Helyi Esélyegyenlőségi Terv Iszkáz településre vonatkozóan. Előadó: polgármester polgármester: A napirendhez előterjesztés készült, ezt minden képviselő megkapta. Megkérdezi kinek van ezzel kapcsolatban hozzászólása. Kérdés hozzászólás nem hangzott el. polgármester szavazásra teszi fel ki ért egyet Iszkáz településre vonatkozóan a Helyi Esélyegyenlőségi Program és Helyi Esélyegyenlőségi Terv (HEP) elfogadásával. Képviselő-testület 4 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a 38/2013.(IX.12.) sz. képviselő-testületi határozat: Iszkáz Község Önkormányzat Képviselő-testülete Iszkáz község Helyi Esélyegyenlőségi Programját és Helyi Esélyegyenlőségi Tervét elfogadja. A Helyi Esélyegyenlőségi Program és Helyi Esélyegyenlőségi Terv a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 6. napirendi pont: Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat évi fordulójához való csatlakozás Előadó: polgármester polgármester: Önkormányzatunk évek óta részt vesz ezen a pályázati lehetőségen. A feltételei gyakorlatilag nem változtak. Javasolja az önkormányzatnak, hogy csatlakozzon ehhez a rendszerhez. Megkérdezi van-e valakinek ezzel kapcsolatban hozzászólása. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. polgármester: Szavazásra teszi fel a képviselőknek, ki ért egyet azzal, hogy évben is csatlakozzanak a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjrendszerhez. 5

6 Képviselő-testület 4 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a következő határozatát 39/2013. (IX.12.) sz. képviselő-testületi határozat : Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy csatlakozni kíván a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer évi pályázati fordulójához. A Képviselőtestület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az erről szóló nyilatkozatot írja alá és küldje meg az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő részére. Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a felsőoktatási hallgatók számára, valamint a felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok részére kiírandó Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer évi pályázati fordulójának általános szerződési feltételeit elfogadja, és kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázatok kiírása, elbírálása és a települési önkormányzat által nyújtott támogatás összegének továbbítása során maradéktalanul az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak megfelelően jár el. Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete kötelezettséget vállal arra, hogy a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer évi fordulója keretében beérkezett pályázatokat és a pályázatokról hozott döntést a https://www.eper.hu/eperbursa/onk/tonkbelep.aspx internet címen elérhető EPER-Bursa rendszerben rögzíti. Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nyilatkozik arról, hogy az EPER-Bursa rendszerben általa meghatározott és a pályázóktól bekérendő, a szociális körülmények igazolására fontosnak tartott nyilatkozatok és mellékletek nem állnak ellentétben a pályázati kiírás feltételeivel. A Képviselő-testület Emberi Erőforrás Támogatáskezelővel együttműködve évre kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer évi pályázatát. A pályázat kiírásának pénzügyi fedezetét a Képviselő-testület a döntést követően a évi költségvetési koncepciójában, majd ezt követően költségvetési rendeletében biztosítja. 6

7 7. napirendi pont: Vegyes ügyek a./ Települési értéktár létrehozása Előadó: polgármester polgármester: Elmondja, hogy a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról még 2012-ben alkotott törvényt az országgyűlés. Ez év áprilisban pedig egy kormányrendelet született a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról. Ez alapján a helyi önkormányzat jogosult eldönteni azt, hogy kíván-e élni a települési értéktár létrehozásának lehetőségével. Amennyiben az önkormányzat olyan helyi települési értékkel - legyen az akár épített, természeti vagy kulturális örökség bír, amely indokolná a települési értéktár létrehozását, úgy ennek gondozására bizottságot kellene létrehozni. Ennek feladatainak ellátásához szükséges pénzügyi, tárgyi és ügyviteli feltételeket az önkormányzat saját maga köteles biztosítani. A bizottság működéséről és feladatairól kapcsolatos szabályok megállapítása során pedig a vonatkozó jogszabályok előírásait nem lehet figyelmen kívül hagyni. Véleménye szerint az egyes települési értékek helyi védelmével kapcsolatos lehetőségeket, feladatokat már más apropóból, például a rendezési terv felülvizsgálatakor számba vették. Az önkormányzat évek óta kialakult gyakorlata során az anyagi lehetőségekhez mérten igyekeztek megóvni a helyi értékeket. Ehhez nem kellett semmiféle értéktár, bizottság. Országosan kiemelkedő helyi értékkel pedig nem bír a település. Javasolja, hozzanak döntést arról, hogy az önkormányzat nem kíván élni a települési értéktár létrehozásának lehetőségével. Ez a döntés egyébként a kormányrendelet szerint a későbbiekben megváltoztatható. Megkérdezi kinek van kérdése ezzel kapcsolatban. Kérdés nem hangzott el. polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet azzal, hogy az önkormányzat a települési értéktár létrehozásának lehetőségével nem kíván élni. Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4 igen szavazattal egyhangúlag - az alábbi határozatot hozta: 40/2013. (IX.12.) sz. képviselő-testületi határozat: Iszkáz önkormányzatának Képviselő-testülete a települési értéktár létrehozására vonatkozó lehetőségeket áttekintette, mely alapján úgy dönt, hogy "a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról" szóló 114/2013.(IV.16.) Korm. rendelet 2. (1) bekezdésében írtak szerint a települési értéktár létrehozásának lehetőségével nem kíván élni. 7

8 polgármester: B e j e l e n t é s e k, t á j é k o z t a t á s o k : Tájékoztatja a képviselőket,hogy Önkormányzatunk csatlakozott a közmédia Magyarország szeretlek! Program sorozatához, melyet szeptember én rendeznek meg. Az Itthon vagy! program célja, hogy minden magyar jöjjön haza éljen bárhol is a világban és minden itthoni magyar legyen büszke arra, hogy magyar! Minden önkormányzat a Belügyminisztériumon keresztül vissza nem térítendő támogatást igényelhet. A támogatás mértéke a település méretétől függően 150 ezer forinttól 1,5 millió forintig terjed. Az önkormányzatnak vállalnia kell, hogy szeptember 28-án, szombaton rendezvényt tart (szüreti bál, Szent Mihály napi búcsú, stb.) és vasárnap este 21 és 22 óra között összehangolt időpontban Szent Mihály napi őrtüzet gyújt valamint a hétvége arculati elemeit használja. Szeptember utolsó hétvégéje a jövőben mindig majd az Itthon vagy! programsorozat keretében zajlik majd és a kormány mindig fog támogatást adni hozzá, persze azok az önkormányzatok, akik már az első alkalommal jelentkeztek előnyt fognak élvezni. Kéri a képviselőket, hogy a programok megszervezésében aktívan vegyék ki részüket és ezzel segítsék munkájának megvalósulását. A tájékoztatót a képviselő-testület tudomásul vette. Egyéb kérdés, észrevétel nem volt, polgármester megköszönte a képviselőknek a megjelenést és a nyilvános ülést 20,45 órakor bezárta. Kmft. polgármester Szarka Gyula jegyző 8

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester

1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-33/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 13-án (pénteken) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 13-án (pénteken) 8,00 órai kezdettel

Részletesebben

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Szám: 334-11/2013. N é m e t b á n y a

Szám: 334-11/2013. N é m e t b á n y a Szám: 334-11/2013. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26. napján 9 órakor megtartott Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1/6 oldal Németbánya Község

Részletesebben

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 29-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 29-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 29-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 9/2014. c.) határozatai: 46-49., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 21/2013. Ö.ü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 5 példányban Készült: Az ülés helye: 2013. szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonkenese Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Balatonkenese,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10. számú JEGYZŐKÖNYVE

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10. számú JEGYZŐKÖNYVE a Képviselő-testületének 10. számú JEGYZŐKÖNYVE 2015. szeptember 22-én 16.00 órától 17.00 óráig megtartott r e n d k í v ü l i képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015.09.22-én

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 99/17/2013.szám. J e g y z ő k ö n y v Készült Ágfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 27-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u. 3.) megtartott

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 12/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. október 24-én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendkívüli ülésére Tárgy : Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez Az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Tömörd Község Önkormányzat 12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án 11 00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. október 10-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről 170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 9/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 18-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő Község

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/401-2/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: IGAZOLTAN TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: LAKOSSÁG KÖRÉBŐL MEGJELENT: Paloznak Község Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Bakonyszentiván Szám: 17/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. szeptember 27-én -án 10 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési

Részletesebben

Szabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.

Szabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8494 KISCSŐSZ Szám: 24-3/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiscsősz Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2014. február 4-én (kedden) 16,30 órai kezdettel

Részletesebben

Községi Polgármestertől F ü l e s d. T á r g y s o r o z a t

Községi Polgármestertől F ü l e s d. T á r g y s o r o z a t Községi Polgármestertől F ü l e s d 6-7/2009. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 14-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, c) rendelete: 13/2009.

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. szeptember 24-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. szeptember 24-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. szeptember 24-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi

Részletesebben

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 7/2014., c.) határozatai:39-41., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló az

Részletesebben

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor.

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-42/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön) 13,00 órai kezdettel

Részletesebben

Ököritófülpös Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én tartott rendes NYÍLT ülésének:

Ököritófülpös Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én tartott rendes NYÍLT ülésének: Ököritófülpös Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete ÖKÖRITÓFÜLPÖS Száma: Ö/515-20/2014./ált. Ököritófülpös Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott rendes NYÍLT

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. október

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés)

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés) Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 23-án 10 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Zöldág János alpolgármester Borsik Imre képviselő

Részletesebben

22. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

22. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-22/2014. iktatószám 22. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/1/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 85-89. 1 TARTALOMJEGYZÉK OK: 85/2016.(IX.15.)

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtökön) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 129-2/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 3-án (hétfőn) 13,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. SZEPTEMBER 15-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. SZEPTEMBER 15-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. SZEPTEMBER 15-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 10/2014. (IX.16.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 19/2015. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 17-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Agócs Gábor polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 137-2/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 5-én (szerdán) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről. 1 Jegyzőkönyv rendkívüli, nyilvános üléséről. Időpont: 2011. október 10. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Szavazati joggal meghívottak: Bajkai János polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 8455. PUSZTAMISKE Szám: 2-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 21-én (hétfő) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 16-i ülésére 2. ELŐTERJESZTÉS Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. szeptember 16-i ülésére Tárgy: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz Az előterjesztést

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KARAKÓSZÖRCSÖK K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E Szám:16-14 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-36/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 15-én (kedden) 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 13/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 05- én 17.15 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13.án ( szerdán ) 17.00-órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v N e m e s s z a l ó k K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9 5 3 3 N e m e s s z a l ó k, R á k ó c z i u. 1 5. Tel: 89/400-200; 30/278-1096 Fax.: 89/342-642 e-mail: nemesszalok@emw.hu Szám: 104-10/2014.

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 125-40/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön ) 10,00 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás Társulási Tanács 8455 Pusztamiske, Dózsa Gy. u. 26. Szám: 156-3/2014/Kol. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-7/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN. megtartott. rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN. megtartott. rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 56/2011. (X.06.) számú képviselő-testületi határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületei Szám: 371-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületeinek 2013. október 3-án 18 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. október 3-án 17 órától

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D-20-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. szeptember 11 -én 16 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselőtestületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testületének február 4-én (kedden) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testületének február 4-én (kedden) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 24-4/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2014. február 4-én (kedden) 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyző, és Passné Baár Judit jegyzőkönyvvezető.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyző, és Passné Baár Judit jegyzőkönyvvezető. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-14/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült által 2012. szeptember 11-én (kedden) 9 órakor a Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

Szám: 83-8/2016. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 83-8/2016. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 83-8/2016. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 6. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-11/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. szeptember

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 456-20/2013.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2013. október 11-én (pénteken) 10 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről H A T Á R

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8468. KOLONTÁR Szám: 3-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kolontár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 12-én (kedden) 15,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

136/2016. (IX.29.) Kt. határozat

136/2016. (IX.29.) Kt. határozat 136/2016. (IX.29.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. szeptember 29-i testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint fogadja el: 1. A Közösen érted Nagyszentjános

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu

Részletesebben

1./ Az orvosi ügyeleti ellátásra vonatkozó társulási Ferenczy Lajos

1./ Az orvosi ügyeleti ellátásra vonatkozó társulási Ferenczy Lajos ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 125-24/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-én (csütörtökön) 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/2011. 98/2011. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő: Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e. - 428 - Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. július 29.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 13. számú jegyzőkönyv 2011. október ber 18. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 13. számú jegyzőkönyv 2011. október ber 18. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13. számú jegyzőkönyv 2011. október ber 18. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 212/2001./X.18/kt.határozat: 213/2011./X.18./kt.határozat: - 2011. október

Részletesebben

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6. számú jegyzőkönyv szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6. számú jegyzőkönyv szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú jegyzőkönyv 2012. szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 144/2012./IX.20./ kt.határozat: - 2012. szeptember 20-ai rendkívüli nyilvános

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szám: D-57-8 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 80-82. Száma: 1-115/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ ,

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ , Ecsegfalva Község Önkormányzata, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/487-100, e-mail: ecsegfalva@t-online.hu 973-10/2015.ikt.sz J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén.

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30.-án megtartott testületi ülésén. Helye: Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 1 509-8/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2013. szeptember 30-án megtartott üléséről 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J E

Részletesebben

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 82-13/2014. SZENDRŐLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT, BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS LÁDBESENYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 24. napján megtartott együttes rendkívüli nyílt ülésének

Részletesebben

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete június 23-án megtartott. rendkívüli Nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete június 23-án megtartott. rendkívüli Nyílt üléséről Határozat: 215-217 Rendelet: - Jegyzőkönyv A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. június 23-án megtartott rendkívüli Nyílt üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: dr. Baranyai Mária aljegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: dr. Baranyai Mária aljegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 22-14/2014. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2014. szeptember 17- én (szerdán) 17 órakor a Nádasd,

Részletesebben

f e b r u á r 4 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

f e b r u á r 4 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

,JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

,JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT ,JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 2016. szeptember 29. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének könyvéből. az alábbi napirendeket fogadta el: 114/2016. (09.29.) számú határozat (Napirend elfogadása) 1) Aprók Háza

Részletesebben