J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-én tartott soros nyílt ülésén.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-én tartott soros nyílt ülésén."

Átírás

1 1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-én tartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. Jelen vannak: Oláh Kálmán Szikora Pál Ferenc Véróné Erzsiák Beáta Csikós Gábor Mórocz Ildikó Kesjár Jánosné Oláh Lajos Sándorné polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő Tanácskozási joggal meghívottként van jelen: dr. Lipták Péter Megyeriné Lepsényi Alíz Pepó Jánosné jegyző aljegyző intézményvezető Civil szervezetek képviseletében jelen van a 2. napirendi ponthoz: Kovács Lajos Tóth Béláné Kvasz Pál Annus Istvánné Csernus Imre elnök elnök elnök elnök elnök Tervezett napirend: 1. Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ évi beszámolója Előterjesztő: Pepó Jánosné intézményvezető 2. A Csanádapácai székhelyű civil szervezetek évi szakmai beszámolója Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester 3. A Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének megtárgyalása Előterjesztő: dr. Lipták Péter jegyző és Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző

2 4. Csanádapáca Község Önkormányzat évi költségvetésének megtárgyalása Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester 5. Az önkormányzat saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek középfokú tervezése Előterjesztő: Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző 6. A Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői évi illetménykiegészítésének megállapításáról szóló önkormányzati rendelet megalkotása Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző 7. A Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának, valamint Együttműködési Megállapodásának a módosítása Előterjesztő: dr. Lipták Péter jegyző 8. Az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló 17/2014. (X.22.) önkormányzati rendeletének módosítása Előterjesztő: dr. Lipták Péter jegyző 9. Döntés közalkalmazotti álláshely betöltése érdekében pályázati kiírás közzétételéről Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző 10. A pénzbeli és természetbeni ellátásokról és támogatásokról önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző 11. A polgármester évi szabadság ütemtervének jóváhagyása Előterjesztő: dr. Lipták Péter jegyző 12. A évi igazgatási szünetről szóló önkormányzati rendelet megalkotása Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző 13. Az Orosházi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának módosítása Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző 14. Csoportos beszerzési eljárás lebonyolítása földgázenergia beszerzésére Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző 15. Projektfelügyelet Kft-vel megkötött együttműködési megállapodás kiegészítése Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző

3 16. Döntés a Csanádapácai Héthatár Szociális Szövetkezet létrehozásáról Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző 17. Egyebek (bejelentések) Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: Köszöntöm a Képviselő-testület tagjait, a meghívottakat, dr. Lipták Péter jegyző urat, Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző asszonyt, továbbá Pepó Jánosnét a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ Intézményvezetőjét. Köszöntöm továbbá a csanádapácai civil szervezetek képviselőit, Kovács Lajost a Csanádapácai Előre FC. elnökét, Tóth Bélánét a Helyi Vöröskereszt elnökét, Kvasz Pált a Gábriel Bűnmegelőzési Egyesület elnökét, Annus Istvánnét a Mozgáskorlátozottak Egyesületének elnökét, továbbá Csernus Imrét, a helyi önkéntes tűzoltó egyesület elnökét. A meghívót és az előterjesztéseket mindenki megkapta. A Képviselő-testület teljes létszámban van jelen. Megállapítom, hogy az ülés határozatképes. Ismertetem a tervezett napirendet és kérem, hogy aki azzal egyetért, kézfeltartással jelezze. tartózkodás nélkül fogadta el a január 27. napi nyílt ülés napirendjét. 1. Napirendi pont: Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ évi beszámolója Előterjesztő: Pepó Jánosné intézményvezető Oláh Kálmán polgármester: A beszámolót mindenki megkapta. Nem kívánom kiegészíteni, de intézményvezető asszony is jelezte, hogy ő sem kívánja kiegészíteni. Kérdése, ha van valakinek ezzel kapcsolatban, intézményvezető asszony készséggel áll rendelkezésre. Úgy látom, hogy nincs kérdés, mindenki elfogadja a beszámolót. Aki a beszámolóval egyetért, kérem, kézfeltartással jelezze. 1/2016. (I. 27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ évi tevékenységéről szóló átfogó beszámolót jóváhagyólag elfogadja. Határidő: azonnal Határozatról értesül: Pepó Jánosné intézményvezető

4 2. Napirendi pont: A Csanádapácai székhelyű civil szervezetek évi szakmai beszámolója Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: Az írásos beszámolót minden civil szervezet elkészítette, az előterjesztésekkel együtt mindenki megkapta. Kérdezem a jelenlévő elnököket, hogy kívánják-e szóban kiegészíteni a szakmai beszámolójukat, maximum három percben. Elsőnek Kovács Lajos elnök urat kérdezem, hogy a sportkör beszámolóját kívánja-e szóban kiegészíteni? Kovács Lajos Csanádapácai Előre FC. elnök: Nem kívánom kiegészíteni, részletesen leírtam a évi tevékenységünket. Oláh Kálmán polgármester: Köszönöm. Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a beszámolóval egyetért, kézfeltartással jelezze. 2/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete megismerte a Csanádapácai Előre FC évi szakmai beszámolóhát és jóváhagyólag tudomásul veszi. Határidő: azonnal Oláh Kálmán polgármester: Szemenyei Katalin asszony a Szivárvány Nyugdíjas Egyesület Elnöke jelezte elfoglaltságát, beszámolóját viszont elkészítette és mindenki megkapta. Kérdése valakinek ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki egyetért a beszámolóval, kézfeltartással jelezze. 3/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete megismerte a Csanádapácai Szivárvány Nyugdíjas Egyesület évi szakmai beszámolóhát és jóváhagyólag tudomásul veszi. Határidő: azonnal Oláh Kálmán polgármester: Megkérdezem Tóth Béláné asszonyt, a Helyi Vöröskereszt elnökét, hogy kívánja-e a beszámolójukat kiegészíteni?

5 Tóth Béláné Helyi Vöröskereszt elnöke: Igen, szeretném kiegészíteni a beszámolómat annyival, hogy sokszoros véradásért 11 csanádapácai véradó kapott kitüntetést. Ha megengedik ezek névsorát olvasnám fel, mert úgy érzem a településnek is értesülnie kell erről. Olvasom: Kiss Jánosné, Kiss József, Sztojka Erzsébet, Csepreginé Csikai Éva, Becsei Ferenc, Annus Tibor, Tóth Csaba László, Balázs János, Zsadány Sándor, Rozs Sándor, Hetényi János. Köszönöm, hogy meghallgattak, ha kérdés van, arra készséggel válaszolok. Oláh Kálmán polgármester: Köszönöm. Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a beszámolóval egyetért, kézfeltartással jelezze. A Képviselő testület 7 jelenlévő tagja, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és 4/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete megismerte a Magyar Vöröskereszt csanádapácai alapszervezetének évi szakmai beszámolóhát és jóváhagyólag tudomásul veszi. Határidő: azonnal Oláh Kálmán polgármester: A Dohánylevél Hagyományőrző és Hagyományteremtő Egyesület is elkészítette beszámolóját, melyet mindenki megkapott. Víghné Békés Katalin elnök asszony elfoglaltságát jelezte. Megkérdezem, hogy kérdés ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a beszámolóval egyetért, kézfeltartással jelezze. A Képviselő testület 7 jelenlévő tagja, 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 5/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete megismerte a Dohánylevél Hagyományőrző és Hagyományteremtő Egyesület évi szakmai beszámolóhát és jóváhagyólag tudomásul veszi. Határidő: azonnal Oláh Kálmán polgármester: Megkérdezem Kvasz Pál urat, a Gábriel Bűnmegelőzési Egyesület Elnökét, hogy kívánja-e a beszámolójukat kiegészíteni? Kvasz Pál Gábriel Bűnmegelőzési Egyesület elnöke: Nem kívánom kiegészíteni. Le van írva minden. Ha kérdés van, arra készséggel válaszolok.

6 Oláh Kálmán polgármester: Köszönöm. Én megkérdezném, hogy jelenleg hány tagja van az egyesületnek? Kvasz Pál elnök: 10 fő akire számítani tudok. Összesen 24 tag van. Mi próbálunk toborozni, de nem jönnek. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki egyetért a beszámolóval, kézfeltartással jelezze. 6/2016. (I. 27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete megismerte a Gábriel Polgárőr Egyesület évi szakmai beszámolóhát és jóváhagyólag tudomásul veszi. Határidő: azonnal Oláh Kálmán polgármester: Megkérdezem Annus Istvánné asszonyt, a Mozgáskorlátozottak Csanádapáca és Vidéke Egyesületének elnökét, hogy kívánja-e kiegészíteni a beszámolójukat? Annus Istvánné Mozgáskorlátozottak Csanádapáca és Vidéke Egyesület elnök: Leírtam mindent, nem kívánom kiegészíteni. Oláh Kálmán polgármester: Köszönöm. Megkérdezem, hogy ezzel kapcsolatban kérdés van-e? Aki egyetért a beszámolóval, kézfeltartással jelezze. 7/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete megismerte a Mozgáskorlátozottak Csanádapáca és Vidéke Egyesület évi szakmai beszámolóhát és jóváhagyólag tudomásul veszi. Határidő: azonnal Oláh Kálmán polgármester: Megkérdezem Csernus Imre urat, a Csanádapácai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökét, hogy kívánja-e kiegészíteni a beszámolójukat? Csernus Imre Csanádapácai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnök: Nem kívánom én sem kiegészíteni a leírtakat. Azonban vannak dolgok, vagy esetleg ha kérdés van ezzel kapcsolatban, arra válaszolnék.

7 Oláh Kálmán polgármester: Köszönöm. Kérdés ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki egyetért a beszámolóval, kézfeltartással jelezze. 8/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete megismerte a Csanádapácai Önkéntes Tűzoltó Egyesület évi szakmai beszámolóhát és jóváhagyólag tudomásul veszi. Határidő: azonnal Oláh Kálmán polgármester: Köszönöm minden elnöknek a beszámolót. Oláh Lajos Sándorné képviselő: Én is gratulálok a munkátokhoz és a továbbiakban is eredményes munkát kívánok nektek. 3. Napirendi pont: A Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének megtárgyalása Előterjesztő: dr. Lipták Péter jegyző és Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta, nem kívánom kiegészíteni. Megkérem Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző asszonyt, hogy ismertesse. Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: Megterveztük és a Közös Hivatal évi bevételi és kiadási előirányzatainak főösszegét E Ft-ban határoztuk meg. A Közös Hivatal létszáma 18 fő, melyet a 2. melléklet tartalmaz. Kérdés, ha van ezzel kapcsolatban, arra készséggel válaszolok. Oláh Kálmán polgármester: Az Ügyrendi, Vagyonnyilatkozat-kezelő és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság is tárgyalta. Megkérem Oláh Lajos Sándorné elnököt, hogy ismertesse a bizottság álláspontját. Oláh Lajos Sándorné elnök: A bizottság szintén megismerte és tárgyalta a Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetését. Azt az előterjesztésnek megfelelő tartalommal javasolja elfogadásra a Képviselőtestület felé. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze.

8 9/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta a Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Közös Hivatal) évi költségvetésének megállapítása tárgyú előterjesztést és az alábbi határozatot hozza: A képviselő-testület: 1. A Közös Hivatal évi bevételi és kiadási előirányzatainak főösszegét E Ft-ban határozza meg az előterjesztés 1. mellékletének megfelelő tartalommal. 2. A Közös Hivatal létszámát a 2. melléklet szerint 18 főben határozza meg. 3. Az egységes rovatrend K1102. Normatív jutalmak rovat terhére a költségvetési évben együttesen az egységes rovatrend K1101. Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 12 %- áig engedélyez kötelezettségvállalást. 4. Felkéri a jegyzőt a Közös Hivatal költségvetésének Csanádapáca Község Önkormányzat évi költségvetési rendeletébe történő beépítésére. Felelős: dr. Lipták Péter jegyző Határidő: január Napirendi pont: Csanádapáca Község Önkormányzat évi költségvetésének megtárgyalása Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta, nem kívánom kiegészíteni. Megkérem Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző asszonyt, hogy egészítse ki. Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: Megterveztük ezt is és önkormányzatunk évi várható bevétele E Ft. A várható kiadásokat szintén E Ft-ra terveztük. A kiadások területén E Ft a működés területén, E Ft a fejlesztés területén jelentkezik. Az intézményfinanszírozás összege E Ft. Az intézményfinanszírozással a korrigált költségvetési főösszeg E Ft. Kérdés, ha van, arra készséggel válaszolok. Oláh Kálmán polgármester: Az Ügyrendi, Vagyonnyilatkozat-kezelő és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság is tárgyalta. Megkérem Oláh Lajos Sándorné elnököt, hogy ismertesse a bizottság álláspontját. Oláh Lajos Sándorné elnök: A bizottság szintén megismerte és tárgyalta a Csanádapáca Község Önkormányzatának évi költségvetését. Azt az

9 előterjesztésnek megfelelő tartalommal javasolja elfogadásra a Képviselőtestület felé. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Aki egyetért a fenti rendelet-tervezettel, kézfeltartással jelezze. Mórocz Ildikó képviselő: Szeretném megkérdezni, hogy a civilek működése továbbra is támogatva lesz? A másik kérdésem, hogy a szociális otthonnál a bentlakás emelése várható-e? Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: Idén nagyobb volt a mozgástér és a civilekre is több pénzt tudunk fordítani. A szociális támogatásoknál az első lakáshoz jutók ,- Ft-ról, ,- Ft-ra történő emelését terveztük. A babakelengye ,- Ft-ról ,- Ft-ra lesz emelve. A bentlakás esetében, pedig március 31-ig lesz az önköltségszámítás, az mutatja majd meg. A Kakasfesztiválra ,- Ft lett tervezve és a Guzsalyos találkozóra is terveztünk egy összeget. Véróné Erzsiák Beáta képviselő: Az iskola fejlesztésére nem lehetne betervezni egy kis összeget? Ez nem bennünket, hanem a falu mintegy 300 gyermekét érinti. Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: Az 1-es mellékletben szerepelnek a TOPos pályázatok, és hogy azok mire lesznek. A Képviselő-testületnek van lehetősége arra, hogy átcsoportosítson a költségvetésből, ha nem férne bele. Azért nem terveztük külön a költségvetésbe, mert hátha belefér a pályázatokba. Oláh Kálmán polgármester: Eddig is pozitívan álltunk a dolgokhoz. Csak, hogy, néhányat említsek, műfüves pálya, autóbusz. Nem fog kimaradni az iskola. Az egyház most nem fog pályázni, de az önkormányzat igen. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Mit takar az, hogy a Közös Hivatal tárgyi eszköz beszerzése, továbbá az orvosi rendelő és Start beszerzés? Oláh Kálmán polgármester: A II. sz. háziorvosi körzet nem vállalkozásban működik. Jönni fog a rendelőbe 1 db pamlag, elektromos vizsgálóágy és új eszközök beszerzése, amelyek elhasználódnak. A Startnál a tevékenység új elemmel bővülne, a kendertermesztéssel. Eszközként egy kultivátor lett megjelölve, de vannak kisebb eszközök is, amelyek még szükségesek. A műhelybetöréskor nélkülözhetetlen eszközöket vittek el tőlünk. A zöldfelület kezelés sok eszközt igényel. A Közös Hivatal esetében nyomtató, számítógép és Pusztaföldvár esetében fénymásoló beszerzés és bútor csere, hogy ott is modernizálódjunk egy kicsit. További kérdés ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki egyetért a fenti rendelettel, kézfeltartással jelezze. tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta:

10 Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete Csanádapáca Község évi költségvetéséről A rendelet a jegyzőkönyv 1. sz. melléklete 5. Napirendi pont: Az önkormányzat saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek középfokú tervezése Előterjesztő: Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta, megkérem Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző asszonyt, hogy ismertesse. Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: Az államháztartásról szóló törvény alapján meg kell határozni, a bevételi korlát figyelembe vételével, így az önkormányzat az adósságot keletkeztető ügyletekhe3z történő hozzájárulást az alábbiakban állapítja meg: évben, E Ft évben, E Ft évben, E Ft Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: A Képviselő-testület nem tervezi a években olyan fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet megkötését a felhalmozási célú hiány finanszírozása érdekében, melyhez a Kormány hozzájárulása szükséges. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. 10/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 29/A. alapján a következő határozatot hozza: 1.) Csanádapáca Község Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011.(XII.30.) Korm.

11 rendelet 2. (1) bekezdése szerint meghatározott saját bevételének összege: a) évben E Ft, b) évben E Ft, c) évben E Ft. 2.) A Képviselő-testület években nem tervezi olyan fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet megkötését a felhalmozási célú hiány finanszírozása érdekében, melyhez a Kormány hozzájárulása szükséges. 3.) Az Önkormányzatnak adósságot keletkeztető ügyletekből jelenleg nincs fennálló kötelezettsége. Határidő: január 27. és dr. Lipták Péter jegyző 6. Napirendi pont: A Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői évi illetménykiegészítésének megállapításáról szóló önkormányzati rendelet megalkotása Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Írásban az anyagot mindenki megkapta. Megkérem dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy ismertesse. dr. Lipták Péter jegyző: A Kormányhivatal jelezte, hogy évente felül kell vizsgálni a képviselő-testület által biztosított köztisztviselői illetménykiegészítést, melynek maximuma község esetén 20 % lehet. A Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatalt alkotó települések (Csanádapáca, Pusztaföldvár és Kardoskút) egységesen 10%-os mértékű illetménykiegészítést biztosítanak jelenleg a köztisztviselők részére. A Képviselő-testületnek most arról kell döntenie, hogy 2016-ban állapít-e meg illetménykiegészítést, rendeleti úton. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki egyetért a rendelettel, kézfeltartással jelezze. tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta:

12 Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői évi illetménykiegészítésének megállapításáról 7. Napirendi pont: A rendelet a jegyzőkönyv 2. sz. melléklete A Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának, valamint Együttműködési Megállapodásának a módosítása Előterjesztő: dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Ezt az előterjesztést is mindenki megkapta. Megkérem ismét dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy ismertesse. dr. Lipták Péter jegyző: A javasolt módosítás értelmében Pusztaföldváron jegyzői megbízott személy látná el a helyettesítésemet, távollétem esetén, valamint a pénzügyi osztályvezetői szint az aljegyzőhöz lenne telepítve, illetve rögzítésre kerülne, hogy a jegyző és az aljegyző távollétében a soros és soron kívüli képviselő-testületi üléseken a megfelelő iskolai végezettséggel rendelkező kirendeltség-vezető (jegyzői megbízott) vesz részt, a jegyző megbízásából. Ezek a módosítások a Csanádapácai Közös Önkormányzat Szervezi és Működési Szabályzatát és az önkormányzati hivatalt fenntartó települések között létrejött Együttműködési Megállapodást is érinti, így mindkettő tekintetében döntenie kell a képviselő-testületnek. A nevezett módosítások akkor lépnek hatályba, ha mindhárom képviselő-testület egybehangzóan fogadja el azokat. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, úgy szavazásra bocsátom a Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását. 11/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát a jelen előterjesztést mellékletét képező tartalommal módosítja. Felelős: dr. Lipták Péter jegyző Határidő: értelem szerint

13 Oláh Kálmán polgármester: Most pedig a Megállapodás a Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal Fenntartásáról szerződés módosítását bocsátom szavazásra. 12/2016. (I. 27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Megállapodás a Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal Fenntartásáról megnevezésű szerződést a jelen előterjesztést mellékletét képező tartalommal módosítja. Felelős: dr. Lipták Péter jegyző Határidő: értelem szerint 8. Napirendi pont: Az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló 17/2014. (X.22.) önkormányzati rendeletének módosítása Előterjesztő: dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Írásban ezt is mindenki megkapta, megkérem dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy ismertesse. dr. Lipták Péter jegyző: Itt a szünidei gyermekétkeztetés miatt a 1040 család és gyermekek intézményen kívüli gyermekétkeztetés COFOG indokolja az SZMSZ módosítást. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki egyetért a rendelettel, kézfeltartással jelezze. tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló 17/2014. (X.22) sz. önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet a jegyzőkönyv 3. sz. melléklete

14 9. Napirendi pont: Döntés közalkalmazotti álláshely betöltése érdekében pályázati kiírás közzétételéről Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: A közalkalmazotti álláshely kiírása a közmunka program feladatainak növekedése végett szükséges. Napi 5 órában foglalkoztatnánk a nyertes pályázót. Indokoltnak tartom, mert az adminisztráció igen sokrétű, növekedett is és a helyszínen is szükséges a megjelenés. Megkérem dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy egészítse ki. dr. Lipták Péter jegyző: Holnap felteszem a pályázati kiírást a portálra. A pályázatok beadási határideje február 18. lesz. Következő soros ülésünk február 24-én esedékes, akkor a képviselő-testület döntést tud majd hozni a pályázatok tekintetében. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. 13/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Csanádapáca Község Önkormányzat álláspályázatát meghirdeti az alábbiak szerint: Csanádapáca Község Önkormányzata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet közmunka irányító munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Részmunkaidő, heti 25 óra A munkavégzés helye:

15 Békés megye, 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Start közmunkaprogrammal kapcsolatos adminisztrációs, munkaszervezési, ellenőrzési és végrehajtási feladatok teljes körű ellátása. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Magyar állampolgárság, Cselekvőképesség, Büntetlen előélet, Középiskola/gimnázium, középfokú végzettség, Egészségügyi alkalmasság, 4 hónap próbaidő vállalása. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Helyismeret. B kategóriás jogosítvány A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, illetve annak megérkezéséig, az igénylést igazoló postai feladóvevény fénymásolata, iskolai végzettség(eke)t igazoló dokumentumok másolata, A pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy hozzájárul a pályázat tartalmának és személyes adatainak, a pályázat elbírálásban résztvevők általi megismeréséhez, A pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy nyílt vagy zárt ülésen kéri a pályázata elbírálását. A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban március 1. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Oláh Kálmán polgármester nyújt, a as telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak Csanádapáca Község önkormányzat címére történő megküldésével (5662 Csanádapáca, Szent Gellért út

16 31.) Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő 180/2016. azonosító számot, valamint a munkakör megnevezését: adminisztrátor. Személyesen: Oláh Kálmán polgármester, Békés megye, 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A beérkezett pályázatokat Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselőtestülete bírálja el a február 24. napi soros ülésén, amelyen a pályázók külön értesítés nélkül megjelenhetnek és szóban kiegészíthetik a pályázatukat. A pályázat elbírálásának határideje: február 24. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: február 1. A munkáltatóval kapcsolatban további információt a honlapon szerezhet. A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: február 1. A pályázati hirdetmény a és a portálokon is megjelentetésre kerül. Határidő: Napirendi pont: A pénzbeli és természetbeni ellátásokról és támogatásokról önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Itt a rendeletet módosítani szükséges, mert a babakelengye támogatás és az első lakáshoz jutók támogatását is emeltük. dr. Lipták Péter jegyző: Javaslom, hogy a rendelet-tervezetben rögzítettekhez képest a hatálybalépés február 1. nap legyen. Oláh Kálmán polgármester: Rendben elfogadom. Az első lakáshoz jutók támogatása a tavalyi évben ,- Ft volt, idén ,- Ft lesz. Mekkora összeg van tervezve? Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: Idén 4 főre terveztünk be ,- Ft-ot.

17 dr. Lipták Péter jegyző: Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy ne az adásvételi szerződés megkötését követő időpontban keressenek fel bennünket, a támogatás igénylése érdekében, hanem lényegesen korábban. Ha az adásvételi szerződés megkötésre kerül, és a tulajdonjog átszáll a vevőre, onnantól kezdve ingatlantulajdonnal rendelkezik és elveszti a lehetőséget a támogatás megszerzésére. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Mórocz Ildikó képviselő: Én azt tapasztalom, hogy a babakelengye nagyon nagy segítség. A nyomtatvány jó, mi védőnői részről leigazoljuk az életvitel szerinti itt lakást. dr. Lipták Péter jegyző: Itt jegyezném meg, hogy a születéstől számított egy éven belül vehető igénybe a támogatás. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e még? Amennyiben nincs, aki a babakelengye támogatás rendelettel egyetért, kézfeltartással jelezze. tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni ellátásokról és támogatásokról szóló 4/2015. (II.18) önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet a jegyzőkönyv 4. sz. melléklete Oláh Kálmán polgármester: Következő rendeletmódosítás lesz az első lakáshoz jutók támogatása. Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki egyért a fenti rendelet tervezettel, kézfeltartással jelezze. tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta:

18 Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról szóló 1/2012. (II.14.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet a jegyzőkönyv 5 sz. melléklete 11. Napirendi pont: A polgármester évi szabadság ütemtervének jóváhagyása Előterjesztő: dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Ezt az anyagot is mindenki megkapta. Én próbáltam összeírni azokat a napokat, amelyeken elméletileg nem leszek. dr. Lipták Péter jegyző: A Képviselő-testületnek a tervben foglaltakat el kell fogadnia. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. 14/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja Oláh Kálmán polgármester évi szabadságolási tervét, a határozat 1. sz. melléklete szerinti tartalommal. Felelős: dr. Lipták Péter jegyző Határidő: folyamatosan 12. Napirendi pont: A évi igazgatási szünetről szóló önkormányzati rendelet megalkotása Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta, nem kívánok erről különösebbet mondani. Megkérem dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy egészítse ki. dr. Lipták Péter jegyző: Az igazgatási szünetben, a köztisztviselőknek három ciklusban szeretnénk kiadni a szabadságot. Egy személy ez idő alatt

19 is mindig benn tartózkodik. Az anyakönyvi és hagyatéki ügyintézés is biztosítva lesz ez alatt az időszakok alatt. Ehhez kérném a Képviselő-testület döntését. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a fenti rendelettel egyetért, kézfeltartással jelezze. tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a évre vonatkozó igazgatási szünet elrendeléséről A rendelet a jegyzőkönyv 6 sz. melléklete Oláh Kálmán polgármester: 5 perc szünetet rendelek el. 5 perc szünet Oláh Kálmán polgármester: Szünet után folytatjuk az ülést. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület teljes létszámban jelen van, az ülés határozatképes. Rátérnék a következő napirendi pontra. 13. Napirendi pont: Az Orosházi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának módosítása Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta, nem kívánom felolvasni. A módosítás 2 területet érint, egyik a gyermekjóléti feladatok, a másik a szociális feladat. Eddig 8 település volt a társulásban, de Nagyszénás kilépett, jelenleg 7 település tartozik hozzájuk. Mást nem kívánok erről elmondani, ha esetleg kérdés van ezzel kapcsolatban, arra készséggel válaszolok. Amennyiben nincs kérdés, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze.

20 15/2016. (I. 27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, 1.) hogy az Orosházi Kistérség Többcélú Társulásának Társulási Megállapodását január 1. napján való hatályba lépéssel a módosítással nem érintett részek további hatályban tartása mellett az alábbiak szerint módosítja: a) a Társulási Megállapodás 8. pontjának első bekezdését hatályon kívül helyezi és helyébe a következő rendelkezés lép: 8. A Társulás a 7. pontban foglaltak értelmében saját intézményt hozhat létre. A Társulás által létrehozott költségvetési intézmény: Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata amely a társulás 8 települése (Békéssámson, Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Kardoskút, Orosháza, Pusztaföldvár, Tótkomlós) vonatkozásában ellátja a családsegítés, valamint a család és gyermekjóléti szolgálat feladatit, illetve Orosháza járásszékhely település vonatkozásában a családés gyermekjóléti központ feladatait. b) A Társulási Megállapodás III/C. A Társulás évtől vállalt feladatai I. rész 2. Gyermekjóléti feladat pontját hatályon kívül helyezik és helyébe a következő rendelkezés lép: 2. Gyermekjóléti feladat Család- és gyermekjóléti szolgálat feladatainak keretében a feladatellátásban résztvevő településeken működő gyermekjóléti szolgáltatás koordinálása, speciális feladatok ellátása, a magasabb színvonalú, hatékonyabb szolgáltatás céljából, valamint a családés gyermekjóléti központ feladatainak ellátása társulási intézmény formájában. Formája: A Társulás a feladatotokat saját intézményén, az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálatán belül látja el. A család-és gyermekjóléti szolgálat feladatait 8 település - Békéssámson, Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Kardoskút, Orosháza, Pusztaföldvár, Tótkomlós vonatkozásában, míg a család- és gyermekjóléti központ feladatait Orosháza járásszékhely település tekintetében látja el. c) A Társulási Megállapodás III/E. A Társulás március 01. napjától vállalt feladatai 1. Szociális feladat pontját hatályon kívül helyezi és helyébe a következő rendelkezés lép:

21 1. Szociális feladat A szociális alapfeladathoz kapcsolódóan családsegítési feladat ellátása. A Társulás a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló évi III. tv. 92. (1) bekezdés b) pontja alapján kijelöli Orosháza Város Önkormányzatát, hogy alkosson rendeletet a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról. Formája: A Társulás a feladatot saját intézményén, az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálatán belül látja el a Társulás tagjai közül 8 település Békéssámson, Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Kardoskút, Orosháza, Pusztaföldvár, Tótkomlós települések - számára. d) A Társulási Megállapodás VII. A Társulás pénzügyi alapja, vagyona cím, A társulás pénzügyi forrásai alcím 3. pontját hatályon kívül helyezi és helyébe a következő szövegezés lép: 3. központi költségvetési pénzeszköz állami támogatás állami költségvetési hozzájárulás egyéb bevételek. /állami pályázati forrás, a Társulás vagyonának hasznosításából vagy pénzbeli befektetéséből származó, az adott évben fel nem használt tőke pénzpiaci elhelyezéséből származó hozadéka, stb./ A pénzügyi hozzájárulás a Társulás működéséhez és feladatinak végrehajtásához, valamint pályázatok benyújtásához szükséges saját erő biztosítása amennyiben a saját erőt nem a Társulás fedezi saját vagyona terhére - a lakosságszám arányában történik. A lakosságszám megállapítása a költségvetési törvényben meghatározott normatív támogatásoknál figyelembe vett lakosságszám alapján történik. A hozzájárulást a Társulási Tanács határozattal állapítja meg évenként évben a tagok által fizetendő hozzájárulás mértéke: a munkaszervezeti feladatokra a Társulásban résztvevő települések esetében 13 Ft/hó, családsegítés és gyermekjóléti feladatellátásban résztvevő települések esetében (Orosháza, Békéssámson, Tótkomlós, Pusztaföldvár, Csanádapáca, Kardoskút, Gádoros, Csorvás) 45 Ft/hó, míg az orvosi ügyelet feladat ellátására 43,- Ft/hónap lakosonként. A hozzájárulás

22 megfizetése havi rendszerességgel történik a Társulás által kiállított számla ellenében a Társulás bankszámlájára átutalással. Egyéb befizetések teljesítésére a Társulási Tanács által meghatározott időpont az irányadó. A Társulási Tanács pályázatot nyújthat be a kistérség működésének és fejlesztésének elősegítésére. 2.) felhatalmazza a Társulás Elnökét a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodás aláírására. Határidő: január Napirendi pont: Csoportos beszerzési eljárás lebonyolítása földgázenergia beszerzésére Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: A budapesti székhelyű Sourcing Kft. keresett meg bennünket azzal, hogy az önkormányzat csatlakozási szándéka esetén lefolytat egy közös földgázbeszerzési eljárást több másik önkormányzat bevonásával a 20 köbmétert meghaladó fogyasztású intézményeink tekintetében. A cég a megtakarítás 30%-át kéri el sikerdíj címen. Úgy gondolom, hogy ez számunkra tökéletesen elfogadható. Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? 16/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1. az önkormányzat és intézményei os évi földgázenergiabeszerzésével összefüggésben csatlakozik a Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. (székhely: 1138 Budapest, Meder utca 8. cégjegyzékszám: ) által szervezett, földgázenergia-beszerzésre indítandó közbeszerzési eljáráshoz, 2. a közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolításával a Sourcing Hungary Szolgáltató Kft.-vel (székhely: 1138 Budapest, Meder utca 8. cégjegyzékszám: ) kötött szerződést jóváhagyja, 3. felhatalmazza Oláh Kálmán polgármestert a vonatkozó szerződések és nyilatkozatok aláírására. Határidő: február 28.

23 15. Napirendi pont: Projektfelügyelet Kft-vel megkötött együttműködési megállapodás kiegészítése Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Mindenki megkapta a táblázatot, amelyen látszik, hogy a szerződés mely pontokra fókuszálódna. Korábban együttműködést kötöttünk a Projektfelügyelet Kft-vel és Csanádapáca településre 140 millió körüli összeg volt, de én bízom ennek a többszörösében. Kérdés ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. 17/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 1. a Projektfelügyelet Kft-vel megkötött Együttműködési Keret-megállapodást a jelen előterjesztés mellékletét képező 1. melléklettel kiegészíti, 2. felhatalmazza Oláh Kálmán polgármestert az 1. melléklet aláírására és a cég részére történő megküldésére. Határidő: Napirendi pont: Döntés a Csanádapácai Héthatár Szociális Szövetkezet létrehozásáról Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta. A munkaügyi központtal kötött hatósági szerződés értelmében létre kell hoznunk a szociális szövetkezetet március közepétől. Megkérem dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy a jogi részben egészítsen ki. dr. Lipták Péter jegyző: A szociális szövetkezetben 7 főnek kell részt vennie. A tagok egy cél elérésére szövetkeznek, nálunk állattenyésztésre és mezőgazdaságra. Több pályázati kiírás várható ezen a területen. A szövetkezet alapító okiratát az ügyvéd készíti el. A 7 fő kiléte még nem ismert. Az önkormányzatot a polgármester fogja képviselni. Ha kérdés van ezzel kapcsolatban, arra készséggel válaszolok. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Én még annyival kívánom kiegészíteni, hogy részjegyek szükségesek, melynek névértéke ,- Ft, az önkormányzatnak ,- Ft lesz.

24 dr. Lipták Péter jegyző: Az alapításnak vannak költségei. Majd látjuk, hogy elég e vagy sem. Oláh Kálmán polgármester: Az 5. pontnál javaslom, hogy a Csanádapáca Község Önkormányzat tulajdonában lévő Rákóczi u. 7. sz. alatti ingatlan kerüljön be székhelynek, mivel a tevékenység egy része is ott folyik. Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. 18/2016. (I. 27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1. kezdeményezi a Csanádapácai Héthatár Szociális Szövetkezet alapítását 6 fő magánszeméllyel együttműködve, 2. részt kíván venni a megalakuló Csanádapácai Héthatár Szociális Szövetkezetben, mint alapító tag, 3. felhatalmazza Oláh Kálmán polgármestert és dr. Lipták Péter jegyzőt a Csanádapácai Héthatár Szociális Szövetkezet alapszabályának elkészítésével, 4. kötelezettséget vállal 5 db részjegy névértékének befizetésére, az Önkormányzat évi költségvetése általános tartalék kerete terhére, 5. hozzájárul, hogy a Csanádapácai Héthatár Szociális Szövetkezet a Csanádapáca Község Önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő 5662 Csanádapáca, Rákóczi utca 7. szám alatti ingatlant ingyenesen, határozatlan időtartamra székhelyként használja, és a székhely bejegyzésre kerüljön az ingatlan-nyilvántartásba, 6. felhatalmazza Oláh Kálmán polgármestert, hogy a szociális szövetkezet alakuló ülésén részt vegyen, a szociális szövetkezet alapszabályát az Önkormányzat képviseletében elfogadja, és a kapcsolódó dokumentumokat aláírja, 7. megbízza Oláh Kálmán polgármestert, hogy a szociális szövetkezetben az Önkormányzat képviseletét az alapszabályban rögzítettek szerint ellássa. Határidő: február Napirendi pont: Egyebek (bejelentések) Előterjesztő: Oláh Kálmán polgármester

25 Oláh Kálmán polgármester: Rátérnénk az egyebek napirendi pont tárgyalására. Egyebek 1. pont: Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ alapdokumentumainak elfogadása Előadó: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: Mindenki megkapta a dokumentumokat, megkérem dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy egészítse ki. dr. Lipták Péter jegyző: Nem kívánok különösebbet hozzáfűzni, mindössze annyit, hogy jogszabályi változások miatt szükséges az alapdokumentumok elfogadása. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. 19/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ alapdokumentumai közül az alábbiakat módosítja: a) Idősek nappali ellátása szakmai programja, b) Szociális foglalkoztatás szakmai programja, c) Idősek klubja házirend, d) évi foglalkoztatási terv (Idősek klubja) Határidő: azonnal Egyebek 2. pont: Térfigyelő kamerával kapcsolatos megkeresés Előadó: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: A térfigyelő kameráknál tévedés történt a vállalkozói oldalon, mivel 2 kamerával több került kihelyezésre, mint ami a pályázatban szerepel. A kivitelező bruttó ,- Ft-ot kér a többletkamerák fennmaradásáért, ellenkező esetben leszereli és elszállítja. Azt gondolom, hogy ha ezt most az önkormányzat akarná megvalósítani, sokkal többe kerülne. Fogadjuk el az ajánlatot, amúgy szükség van a bővítésre. Várom a véleményeket, aki egyetért a vételárral, kérem, kézfeltartással jelezze.

26 20/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy 1. bruttó Forint vételár megfizetésével megvásárolja az ITC Kft Szeged, Főfasor 53/B.) a Belügyminisztérium által kiírt Közbiztonság növelését szolgáló önkormányzati fejlesztések elnevezésű pályázat keretein belül nem támogatott, de a vállalkozó által felszerelt 2 db kamerát és azok rendeltetésszerű működéshez szükséges alkotórészeit, Csanádapáca község évi költségvetési tartalék sor terhére, 2. felhatalmazza Oláh Kálmán polgármestert az adásvételi szerződés aláírására. Határidő: Egyebek 3. pont: Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat levele Előadó: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: Levelet kaptam a Családsegítő és Gyermekvédelmi Szolgálattól, akik többször szerveznek kirándulást a hátrányos helyzetű gyermekek részére. Most 6 alkalomról lenne szó. Tavaly bevittük őket a vonathoz, de egy kirándulás 100 km-t jelent az autóbusznak, a 6 alkalom 600 km lenne. Várom a véleményt, hogy biztosítsuk-e vagy sem? Én egy-két alkalomtól nem zárkóznék el, de a hatot sokallom. Véróné Erzsiák Beáta képviselő: Véleményem szerint egy névsort kell tőlük kérni, mert aki nem hátrányos helyzetű az anyagilag szálljon be a költségekbe. Oláh Kálmán polgármester: A sofőrnek is ki kell adnom az időt, mert a kirándulások hétvégére esnek. Mórocz Ildikó képviselő: Gondolom ez egyfajta támogatás. Oláh Kálmán polgármester: Úgy tudom, hogy ezek valamennyit fizetnek. A kirándulást fizetik. Én azt javaslom, hogy felezzük meg a 6 alkalmat, így elfogadható? 3 alkalmat adunk nekik térítésmentesen, a másik 3-nál alapköltséget számolunk. Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki egyetért azzal, hogy 3 ingyenes Békéscsabára szállítást biztosítsunk nekik, kézfeltartással jelezze.

27 21/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálatának kérelmét és úgy határoz, hogy a Csanádapáca Község Önkormányzat tulajdonát képező 31 személyes autóbuszt három alkalommal bocsátja ingyenesen a kérelmező rendelkezésére, Békéscsaba és Csanádapáca között. Határidő: értelem szerint Oláh Kálmán polgármester: Én nem kívánok mást mondani. Akinek van véleménye, bejelenteni valója, az itt most megteheti. Amennyiben nincs, köszönöm mindenkinek a részvételt és az ülést berekesztem, a továbbiakban zárt üléssel folytatjuk. A zárt ülést követően Oláh Kálmán polgármester nyílt ülést rendelt el. Oláh Kálmán polgármester: Ismét nyílt üléssel folytatjuk. A képviselőtestület teljes létszámban jelen van, megállapítom az ülés határozatképes. Oláh Kálmán polgármester: A művelődés szervezői állás megszűnt, ezért a 8 órás foglalkoztatás helyett 2 db 6 órás pályázat kerül kiírásra. A könyvtár miatt a szombati nyitva tartás szükséges, így a feladat megosztódna. Kiírunk egy olyan pályázatot, művelődésszervező, aki 6 órában látná el feladatát. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 jelenlevő tagja, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és 23/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete Csanádapáca Község Önkormányzat álláspályázatát meghirdeti az alábbiak szerint: Csanádapáca Községi Önkormányzat a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Arany János Művelődési Ház (nem intézmény) művelődésszervező munkakör betöltésére.

28 A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Részmunkaidő, heti 30 órás A munkavégzés helye: Békés megye, 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 75. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tájékoztatási pont működtetése; ifjúsági közösségi programok szervezése, ifjúságfejlesztési folyamatok generálása és a folyamatok nyomon követése, fiatalok közösségi szerveződésének és részvételének támogatása, ifjúsági információs pult működtetése; közművelődési programok szervezése; a lakosság és a vállalkozások információhoz való hozzájutásának elősegítése; Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Középiskola/gimnázium, Magyar állampolgárság Büntetlen előélet Cselekvőképesség 4 hónap próbaidő vállalása A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Hasonló területen és/vagy munkakörben szerzett - Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat, Helyismeret, Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások). Előnyt jelentő kompetenciák: Kiváló szintű Kommunikációs és szervezőkészség Jó szintű Stressztűrőképesség A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

29 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, illetve annak megérkezéséig, az igénylést igazoló postai feladóvevény fénymásolata, Fényképes szakmai önéletrajz, Végzettséget igazoló okiratok másolata, Motivációs levél, Nyilatkozat a próbaidő vállalásáról, Nyilatkozat arról, hogy a pályázat elbírálásában részt vevő személyek a pályázati anyagban foglaltakat megismerhetik, Nyilatkozat arról, hogy a pályázatának megtárgyalását nyílt vagy zárt képviselő-testületi ülésen kéri. A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázat benyújtásának határideje: február 18. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Csanádapáca Községi Önkormányzat címére történő megküldésével (5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 180/2016., valamint a munkakör megnevezését: művelődésszervező. Személyesen: Oláh Kálmán, Békés megye, 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A beérkezett pályázatokat Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselőtestülete bírálja el a február hó 24. napi soros ülésén, 16 órai kezdettel. A pályázatot benyújtók külön értesítést nem kapnak a képviselőtestületi ülés időpontjáról, amelyen szükség szerint a pályázatukat szóban kiegészíthetik. A pályázat elbírálásának határideje: február 24. A munkáltatóval kapcsolatban további információt a honlapon szerezhet. A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: február 1. Határidő: Oláh Kálmán polgármester: A másik pályázat kiírása művelődésszervezői asszisztens lenne, szintén 6 órás foglalkoztatásban. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfeltartással jelezze.

30 A Képviselő-testület 7 jelenlevő tagja, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és 24/2016. (I.27.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete Csanádapáca Község Önkormányzat álláspályázatát meghirdeti az alábbiak szerint: Csanádapáca Községi Önkormányzat a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Arany János Művelődési Ház (nem intézmény) művelődésszervező-asszisztens munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Részmunkaidő, heti 30 órás A munkavégzés helye: Békés megye, 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 75. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Könyvtár működtetése, Közösségi internet hozzáférés biztosítása, Pályázatírás és pályázatírás során közreműködés, pályázati monitoring tevékenység elvégzése, Helyi időszaki újság szerkesztése, Kakasfesztivál teljes körű megszervezése. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Középfokú képesítés, Gyakorlott szintű MS Office (irodai alkalmazások),

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-ülésének február 17-én tartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-ülésének február 17-én tartott soron kívüli ülésén. 3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-ülésének 2016. február 17-én tartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzata 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 3/2012. ikt. Sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 3-án, 09 óra

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. 7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. 13/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 03-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 03-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. 17/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. augusztus 03-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 22-én tartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 22-én tartott soros nyílt ülésén. 10/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 22-én tartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 25/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 22-én (péntek) délután 13 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 25-én tartott soros képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 25-én tartott soros képviselő-testületi üléséről. 2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. január 25-én tartott soros képviselő-testületi üléséről. Az ülés helye: A községháza díszterme 5662 Csanádapáca,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott soron kívüli nyílt ülésén. 6/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 29-én megtartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. 14/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 16/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 26-án

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz: 22-166/2018. Tárgy: Pályázat kiírása művelődésszervező álláshely betöltésére.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 18-án megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 18-án megtartott soron kívüli ülésén. 8/2014. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 18-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből 2016. február 25-i ülésének könyvéből 39/2016.(II.25.) számú határozata A Lakiteleki Közvilágítási Beruházási Nonprofit Kft. végelszámolásáról Lakitelek Önkormányzat Zobokiné Kiss Anita előterjesztését

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 23/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. október

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 20-án tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 20-án tartott soron kívüli nyílt ülésén. 9/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 20-án tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. 19/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. augusztus 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 18-án megtartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 18-án megtartott soros ülésén. 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 18-án megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 6. napi tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 6. napi tartott soron kívüli nyílt ülésén. 8/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 6. napi tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 17-én (szerda) délután 16 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca

Részletesebben

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 11-én megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 11-én megtartott soron kívüli ülésén. 17/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 11-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t Községi Polgármestertől S o n k á d 11-5/2009. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, d) határozata: 31/2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének szeptember 02-án tartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének szeptember 02-án tartott soron kívüli ülésén. 18/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 02-án tartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme 5662

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

Intézményvezető álláspályázat

Intézményvezető álláspályázat Intézményvezető álláspályázat A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (Székesfehérvár, Városház tér 1.) pályázatot hirdet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő

Részletesebben

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi normatív határozatai 3/2017. (I.26.) Képviselő-testületi határozat: Átány Község Önkormányzati Képviselő-testülete, Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-117/2016. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén. 5/2014. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 28-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester, Jegyzőkönyv Készült: 2017. május 10-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:

Részletesebben

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására.

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására. ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. AUGUSZTUS 25-i MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 990-7/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V I. N API R E N D Tárgy: Javaslat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én megtartott soron kívüli ülésén. Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 1-2., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. február 20-án (szerda) délután 16 órai kezdettel megtartott soros (munkaterv szerinti) nyílt ülésén.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel.

JEGYZŐKÖNYV február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel. Jelen vannak: Pergõ Margit Fülöp Attila Héninger László Herczeg Gabriella

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26-án megtartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26-án megtartott soros nyílt ülésén. 7/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. április 26-án megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 6/2014.(I.14.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 7/2014.(I.14.)

Részletesebben

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 61. Ellátandó

Részletesebben

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 236. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21.

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21. J A V A S L A T az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására Ózd, 2016. július 21. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére. Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 3/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 22-én tartott soros nyílt képviselő-testületi üléséről Az ülés helye: A községháza díszterme 5662

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén. 14/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 28/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 22-én megtartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 22-én megtartott soros nyílt ülésén. 5/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 22-én megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty.

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Budakörnyéki Közterület-felügyelet

Részletesebben

2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására

Részletesebben

A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár

A Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

Tard Község Önkormányzatának 22/2011. (II.22.) ÖK számú HATÁROZATA

Tard Község Önkormányzatának 22/2011. (II.22.) ÖK számú HATÁROZATA 22/2011. (II.22.) ÖK számú Tárgy: A Fundamentum Iskola tardi telephelyéről A képviselő-testület megtárgyalta és elfogadta az iskola tájékoztatóját. Egyben felkéri a polgármestert további tárgyalások folytatására

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselőtestületének március 16-án tartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselőtestületének március 16-án tartott soros nyílt ülésén. 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. március 16-án tartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

Matematika-fizika szakos tanár

Matematika-fizika szakos tanár Hevesy György Általános Iskola a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Hevesy György Általános Iskola Matematika-fizika szakos tanár munkakör betöltésére.

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

Szociális igazgatási feladatkör I. besorolási osztályban. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Szociális igazgatási feladatkör I. besorolási osztályban. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky utca 2. A közszolgálati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 16-án megtartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 16-án megtartott soros nyílt ülésén. 29/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 16-án megtartott soros nyílt ülésén. Jelen vannak: Oláh Kálmán Szikora Pál Ferenc Csikós Gábor

Részletesebben

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 4/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozata:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 3-án 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 3-án 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/74-35/2016. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 3-án 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. 1) Előterjesztés: Az önkormányzat 2018; é 'r költségvetéséről Előterjesztő: Kovács Gábor polgármester

TÁRGYSOROZAT. 1) Előterjesztés: Az önkormányzat 2018; é 'r költségvetéséről Előterjesztő: Kovács Gábor polgármester Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2018. február 15-én megtartott rendkívüli ülésének a. ) jegyzőkönyve: 1 b. ) tárgysorozata: 1-3. c. ) határozatai:3-5. d. ) rendelete: / rvmcmlnois. TÁRGYSOROZAT

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-ai ülésére Iktató szám: 157/2018. Tárgy: A Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ intézményvezetői

Részletesebben

Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02

Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02 A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Budapest, 1173 XVII. kerület, Pesti út 165. A munkakörhöz

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 5/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 4-én (hétfő)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 5-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 5-én megtartott rendkívüli üléséről Pilisszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 12/2012. Határozatok száma: 63-65/2012. Rendeletek száma: - /2012. JEGYZŐKÖNYV 2012. december 5-én megtartott rendkívüli üléséről Tervezett

Részletesebben

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8.

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő... 2. oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő... 4. oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. oldal Álláspályázati kiírás fejlesztő pedagógus - gyógypedagógus...

Részletesebben

Aljegyzői pályázat kiírásáról

Aljegyzői pályázat kiírásáról Aljegyzői pályázat kiírásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36. (1) bekezdés szerint a képviselő-testület - pályázat alapján - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek

Részletesebben

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 223-24/2013. iktatószám 24. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály J A V A S L A T köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére Ózd, 2015. november 25. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Dr. Dienes Attila képviselő. Farkasné dr. Molnár Mónika körjegyző

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Dr. Dienes Attila képviselő. Farkasné dr. Molnár Mónika körjegyző Jegyzőkönyv Készült: Tiszalúc Girincs Községek Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. május hó 24. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: Tiszalúc: Majdanics

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 1/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat képviselő-testülete 2013. január 22-én

Részletesebben

Érdi Tankerületi Központ. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Érdi Tankerületi Központ. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Érdi Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Zimándy Ignác Általános Iskola Fejlesztőpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. október 19-én 7.30 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 152/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 07-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Kosztolányi Dezső Általános

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért u. 31 13/2012 sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Önkormányzat képviselő testületének 2012. május 10.-én

Részletesebben

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF. : 83. TELEFON : ~ 3642524'5 0 FAX: ~ 36 42 524.5 1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 21911/2013.05 Ügyintéző : dr. Krizsai AnitajMetzner

Részletesebben