JEGYZŐKÖNYV. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének március 5-i közgyűléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének március 5-i közgyűléséről"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének március 5-i közgyűléséről A közgyűlés időpontja: ; óra A közgyűlés helyszíne: Miskolc, Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI előadóterme, Miskolc, Szeles u. 65. Tárgy: az Egyesület évi munkája, tevékenysége, gazdálkodása, működése és egyéb témák a napirendben meghatározottak szerint. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti íven szereplő személyek Dr.Szabó Mária az egyesület elnöke köszönti a megjelenteket. Bejelenti, hogy a én órára összehívott közgyűlés a megjelent tagok számát tekintve határozatképtelen volt, ezért a közgyűlést bezárta és a meghívóban/hírlevélben meghirdetettek szerint, án órára ismételten összehívta. Ez a közgyűlés - az Alapszabály értelmében - a megjelentek számától függetlenül - már határozatképes én órakor az elnök az egyesület közgyűlését megnyitja, megállapítja a határozatképességet, üdvözli a jelenlévőket és kéri, hogy a napirendi pontokat fogadják el (sz. sz. módosítással), annak sorrendjében tárgyalják meg és szavazzanak a Napirendben meghatározottakról. A napirendi pontok ismertetése előtt kéri a jelenlévőket, hogy felállással és egy perces néma gyásszal emlékezzenek az elmúlt évben elhalálozottakra. A napirendi pontok ismertetése előtt felkéri a jelenlévő tagságot a jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv hitelesítők megválasztására. Az elnök önként jelentkezőket kér a jegyzőkönyv vezetésére és annak hitelesítésére. A fentiek alapján: Jegyzőkönyvvezető: Szűcs Sándorné, 3524 Miskolc, Hajós A. u. 52. VI/2. Jegyzőkönyv hitelesítők: Gönczi Bálintné, 3534 Miskolc, Előhegy u. 12. Séra Tiborné, 3534 Miskolc, Szeder u. 44. III/10. Ezt követően a közgyűlés egyhangú határozattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 1

2 1/2011. (III. 05.) számú közgyűlési határozat A közgyűlés a jegyzőkönyvvezetéssel Szűcs Sándornét bízta meg, jegyzőkönyv hitelesítőknek Gönczi Bálintnét és Séra Tibornét választotta meg. Ezek után az elnök ismerteti a Napirendi pontokat és kéri azok sz. sz. módosítását, illetve elfogadását. Napirend: A közgyűlés határozatképességének megállapítása után, a jegyzőkönyvvezető, valamint a jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása Beszámoló az egyesület évi tevékenységéről Beszámoló a év gazdálkodásáról Közhasznúsági jelentés ismertetése Az Ellenőrző Bizottság elnökének beszámolója A évi munkaterv és pénzügyi terv ismertetése Egyéb témák, közérdekű információk Kéri a jelenlévő tagokat, hogy kézfelnyújtással szavazzanak a napirendi pontok elfogadásáról. Ezt követően a közgyűlés jelenlévő tagjai szavaztak: : 2/2011. (III. 05.) számú közgyűlési határozat A közgyűlés az ismertetett napirendet (napirendi pontokat) egyhangú határozattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta. 2./ napirendi pont 2

3 Az Egyesület évi tevékenységéről Dr.Szabó Mária az egyesület elnöke ad írásos és szóbeli tájékoztatást (mellékelve). 3/2011. (III. 05.) számú közgyűlési határozat A közgyűlés az egyesület évi tevékenységéről szóló beszámolót egyhangú határozattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta. 3./ napirendi pont Cseh Györgyné gazdasági vezető írásos és szóbeli tájékoztatást ad az Egyesület évi gazdálkodásáról.(mellékelve) 4/2011. (III. 05.) számú közgyűlési határozat A közgyűlés az egyesület évi pénzügyi beszámolóját egyhangú határozattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta. 4./ napirendi pont Dr.Szabó Mária elnök és Cseh Györgyné gazdasági vezető írásos és szóbeli tájékoztatást ad az Egyesület évi közhasznúsági jelentéséről, továbbá az év során nyert pályázati elszámolásról. (mellékelve) 5/2011. (III. 05.) számú közgyűlési határozat A közgyűlés a évi közhasznúsági jelentés elfogadásáról határozatot hozott egyhangú szavazással, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. 5./ napirendi pont Az Egyesület évi pénzügyi beszámolóját, működését, közhasznú jelentését az Ellenőrző Bizottság átvizsgálta, a gazdasági vezető és a könyvelő által összeállított beszámolót, jelentést ellenőrizte, amelyről - az Ellenőrző Bizottság elnökének indokolt távolléte miatt - Farkas Istvánné az Ellenőrző Bizottság tagja tájékoztatja a tagságot és elfogadásra ajánlotta. (jelentés mellékelve) 6/2011. (III. 05.) számú közgyűlési határozat A közgyűlés az Ellenőrző Bizottság évi beszámolóját egyhangú határozattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta. 6./ Napirendi pont 3

4 Az elnök, Dr.Szabó Mária javaslatot tesz az Egyesület évi feladattervre.(mellékelve) A tervezett költségvetést Cseh Györgyné gazdasági vezető ismerteti.(mellékelve) 7/2011. (III. 05.) számú közgyűlési határozat A közgyűlés tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta a évi feladattervet és a évi költségvetési tervet. 7./ Egyéb témák, közérdekű információk Dr.Szabó Mária elnök az alábbiakat közli: A beszámolóban utalt arra, hogy az Európai Önkéntesség Éve és ezt szeretné ismételten hangsúlyozni. (erről egyébként már a Hírlevelekben is kapott tájékoztatást a tagság.) Kéri a jelenlévőket, hogy minél többen végezzenek önkéntes munkát, mert annyi lehetőség és oly nagy igény van erre. Megköszöni az egyesület vezetőségének az önkéntes, anyagi érdekektől mentes - az értelmi sérültekért végzett - áldozatos munkát. Hivatkozik a rendszeresen megjelenő Hírlevelekre, amelyben az értelmi sérülteket érintő aktualitásokról (jogszabály változások, rendezvények, stb.) igyekeznek naprakész tájékoztatást adni. Amennyiben kérdés van az ezekkel kapcsolatban kapcsolatban, szívesen válaszol rá. Az üdülési csekk igénylését illetően még mindig nincs kiírva pályázat; a Hírlevelekben a változást jelezni fogják. Ismételten kéri,hogy azon tagok, akik rendelkeznek címmel és még nem küldték azt meg az egyesületnek, illetve megváltozott az címük, szíveskedjenek eljuttatni az egyesületi címre. Természetesen ez nem kötelező, de sokat segítenének a postázási költség csökkentésében. Köszönet érte, ha megteszik. Cseh Györgyné gazdasági vezető felszólalásra jelentkezik és javaslatot tesz az egyesületi tagdíj (jelenleg 500 Ft/fő/év) emelésére és amelyet 1200 Ft/év/fő-ben jelöl meg. (havonta 100 Ft költséget jelent és ezt nem tartja megterhelőnek.) Elmondja, hogy nagyon megemelkedett az egyesület kiadása az új irodába való beköltözéssel (fűtési díj, stb.) és ez szükségessé teszi az emelést. Kéri az elnököt, hogy szavaztassa meg a közgyűléssel a javaslatát. Kiss Istvánné (Miskolc) kevesli ezt az összeget és javasolja, hogy a tagdíj 2000 Ft/év/fő legyen. Gönczi Bálintné (Miskolc) 4

5 Nem helyesli a tagdíj emelést tapasztalatból. Több egyesületet ismer, ahol már az előző években tagdíjat emeltek, aminek az lett a következménye, hogy a tagok nem fizetik rendesen a tagdíjat, vagy kiléptek az egyesületből. Ne akarjuk, hogy nálunk is ez következzék be. Dr.Szabó Mária elnök: Úgy gondolja, hogy a gazdasági válság, továbbá az, hogy az értelmi sérült személyek a társadalom legszegényebb és leghátrányosabb helyzetű rétegéhez tartoznak és munkahelye csak kevésnek van, valóban nem indokolná a jelenlegi emelést, de érthető a gazdasági vezető és Kiss Istvánné javaslatában is a jó szándék, az egyesület működőképességéért való aggódás. Az elnök felhívja a figyelmet, hogy az alacsony tagdíj mellett szintén lehetséges adományozni bármilyen nagyságú összeget az egyesület céljaira. A fentiek után Dr.Szabó Mária szavazásra bocsátja a tagdíj megemelését 1200 Ft/év/fő re. Kéri, hogy kéz felnyújtással szavazzanak. 8/2011. (III. 05.) számú közgyűlési határozat A közgyűlés tartózkodás és egy ellenszavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta a tagdíj 1200 Ft/év/fő re történő emelését. Az egyetlen ellene szavazó személy Kiss Istvánné (Miskolc), aki változatlanul kevesli ezt az összeget és javasolja, hogy a tagdíj 2000 Ft/év/fő legyen. Az elnök - kéri a tagságot, hogy fontolják meg jól a javaslatot és a fentiek után szavazásra bocsátja azt: 9/2011. (III. 05.) számú közgyűlési határozat A közgyűlés egyhangúlag elutasította a tagdíj 2000 Ft/év/fő-re történő emelését, igen szavazat, illetve tartózkodás nélkül. Hozzászólások: Pajger Sándorné (Miskolc) Szeretné megköszönni Doktor néninek a számtek. oktatást, amelyre a férjével együtt járnak és nagyon szeretik. Kérdezi továbbá, hogy mikor lesz a kirándulás és hová fognak menni? Dr.Szabó Mária válaszában elmondja, hogy nagyon örül az alapfokú speciális számítógép felhasználói oktatás sikerének. Megdicséri Pajgerné Évikét és férjét, valamint a tanfolyamon részt vevő többi tagot a szorgalmukért és az érdeklődésükért. Biztatja a jelenlévőket ezen ingyenes lehetőség igénybe vételére. 5

6 A nyári kirándulással kapcsolatban utal a beszámolójában elhangzottakra, hogy - az előző évekhez hasonlóan - javaslatokat kérnek a tagságtól (telefonon, személyesen, e.mailben ) és a vezetőséggel ezek után, valamint a lehetőségek figyelembe vételével döntenek majd a kirándulás időpontjáról és helyéről. Az aktuális Hírlevélben erről tájékoztatást kapnak a tagok. Tekintettel arra, hogy nincs több kérdés és hozzászólás, Dr.Szabó Mária elnök még egyszer köszönetet mond a vezetőség tagjainak, a könyvelő nőnek, a különböző szakmai előadásokat tartó szakembereknek, a zeneterápiát oktató tanárnőnek, az egyesületi honlap fenntartásában, aktualizálásában részt vevőknek, az önkéntesen segítő szülész-nőgyógyász főorvosnak és pszichológus nőnek - és minden segítőnek - az elmúlt évben végzett lelkiismeretes munkáért. Megköszöni az ÉFOÉSZ-től kapott segítséget és támogatást. A Rotary Club Miskolc jelenlévő képviselőjét, Kasperkovics János elnök urat megkéri, hogy tolmácsolja egyesületük köszönetét a Rotary Club Miskolc minden tagjának a folyamatos segítség nyújtásért. Az Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI vezetésének, továbbá a miskolci Szikra Alapítvány Civil Ház munkatársainak, Miskolc MJ Város Önkormányzatának és Közgyűlésének kiemelten is köszönetet mond. Kéri önkéntesek jelentkezését az egyesület munkájának hatékonyabbá, sikeresebbé tételéhez. Mindenkinek jó egészséget és kellemes tavaszt és nyarat kíván. A közgyűlést bezárja. Kmf. Jegyzőkönyvvezető: Szűcs Sándorné, 3524 Miskolc, Hajós A. u. 52. VI/2. Jegyzőkönyv hitelesítők: Gönczi Bálintné, 3534 Miskolc, Előhegy u. 12. Séra Tiborné, 3534 Miskolc, Szeder u. 44. III/10. 6

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 A szervezet neve: Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Jegyzőkönyv Helye:

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv 1 Közgyűlési jegyzőkönyv Amely készült a Balatonvin Borlovagrend Balatonfüred-Csopak Egyesület (8230 Balatonfüred, Bocsár dűlő 0118/12 hrsz.) a Koczor Pincészetben, 2016.05.08-án d.u. 15:00 órakor kezdődő

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2010. április 23-i közgyőlésérıl. 2010. 04. 23.; 16.

JEGYZİKÖNYV. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2010. április 23-i közgyőlésérıl. 2010. 04. 23.; 16. JEGYZİKÖNYV az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2010. április 23-i közgyőlésérıl A közgyőlés idıpontja: A közgyőlés helyszíne: Tárgy: Jelen vannak: 2010. 04. 23.; 16.30 óra Miskolc,

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv. A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt. 5-7.

Közgyűlési jegyzőkönyv. A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt. 5-7. Közgyűlési jegyzőkönyv Készült 2010. december 05-én 8,30 órakor a TKTE határozatképtelenség miatt megismételt - közgyűléséről A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt.

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):

Részletesebben

A mandátumvizsgáló bizottság elnöke bejelenti, hogy 14:00 órakor az 77 tagból 7 tag van jelen.

A mandátumvizsgáló bizottság elnöke bejelenti, hogy 14:00 órakor az 77 tagból 7 tag van jelen. Helyszín: Gastland M0 Étterem és Konferenciaközpont 2311 Szigetszentmiklós (M0 Autóút 19 km) Időpont: 2018. május 22. (kedd) 14:00 Jelenlévők: A csatolt jelenléti ív szerint Hermann Henrik levezető elnök

Részletesebben

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén Jegyzőkönyv amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén A küldöttközgyűlés helye: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió (Budapest V., Semmelweis u.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést.

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést. Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlésén 2017. május 26-án a Zöld Kapcsolat Egyesület tárgyaló termében (3525 Miskolc, Kossuth u. 13. szám) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó

Részletesebben

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13.

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. JEGYZŐKÖNYV KIVONAT Közgyűlés helye: SE- I. sz. Sebészeti Klinika Előadóterme 1082 Budapest, Üllő út 78/a., 2. emelet

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Mellékletek: jelenléti ív meghívó Módosított alapszabály Közgyűlés helye: Szeged, Szent-Györgyi Albert

Részletesebben

Jegyzőkönyv A HTBK Székesfehérvári Szervezete Közgyűléséről.

Jegyzőkönyv A HTBK Székesfehérvári Szervezete Közgyűléséről. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Közhasznú társadalmi szervezet- 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, www.htbkszfvar.hu, email: htbk.szfvar@regiment.hu

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV H-1111 Budapest, Egry József utca 1. E. 7/703. E-mail: elnokseg@wikimedia.hu Honlap: http://wikimedia.hu/ EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a 2019. május 4-én tartott közgyűléséről és megismételt közgyűléséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: MKE Pest Megyei Szervezetének tisztújító közgyűlésén

Jegyzőkönyv Készült: MKE Pest Megyei Szervezetének tisztújító közgyűlésén M a g y a r K ö n y v t á r o s o k E g y e s ü l e t e P e s t M e g y e i S z e r v e z e t e 2 0 0 0 S z e n t e n d r e, P á t r i á r k a u t c a 7. w w w. p e m e k s z. h u Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

Kelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat

Kelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat Jegyzőkönyv A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület közgyűléséről Időpont: 2010. február 27. szombat Helyszín: Egyesületi iroda helyiség, Kapostüskevár MÁV állomás Jelen vannak: Az egyesület tagjai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének május 27-én órától megtartott Közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének május 27-én órától megtartott Közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének 2014. május 27-én 10.55 órától megtartott Közgyűléséről PROGRAM: Elnöki megnyitó VALENTA LÁSZLÓ, a GTTSZ elnöke Tisztelt Közgyűlés! Kedves

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Közhasznú Egyesület (továbbiakban: Egyesület, székhely: 1112 Budapest, Zólyomi út 34/b-36.) 2017. február 14. napján 18.15 órakor tartott megismételt

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1039 Budapest, Mátyás király út 77 Tel.: 240-9065 Számlasz: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. sz: 9236

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Nagyesztergár Német Nemzetiségi Kör Egyesület Nagyesztergár Radnóti út. 58

MEGHÍVÓ. Nagyesztergár Német Nemzetiségi Kör Egyesület Nagyesztergár Radnóti út. 58 Nagyesztergár Német Nemzetiségi Kör Egyesület Nagyesztergár Radnóti út. 8 MEGHÍVÓ A Nagyesztergári Német Nemzetiségi Kör Egyesület elnöke biztosított jogkörben eljárva a N.N.N. Kör Egyesület tagjait 2012.január

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február 15.

JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február 15. B A L A T O N I H O R G Á S Z E G Y E S Ü L E T Székhely: 1224. Budapest, Diótörő út 61 Tel. Fax: 207-42-92 Mobil: 20/945-87-15 JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc

JEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc JEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. május 23-án (péntek) a jászfényszarui Városháza Dísztermében 17 óra

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Versenyagár Egyesület Alsónémedi, Fő úti erdő 11. szám alatt, 2013. november 28. napján 15. óra 00. perckor megtartott közgyűléséről. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

19:07 Jakab Annamária elnök ismerteti az alapszabály módosítás részleteit.

19:07 Jakab Annamária elnök ismerteti az alapszabály módosítás részleteit. Teljesítménytúrázók Társasága Levélcím: 1590 Budapest, Pf. 110. Székhely: 1035 Budapest, Raktár u. 6. e-mail: ttt.levelek@gmail.com Telefon: +36 70 9412258 elnök: Jakab Annamária Jegyzőkönyv a Teljesítménytúrázók

Részletesebben

49/2014. (VII.18.) Elnökségi határozat

49/2014. (VII.18.) Elnökségi határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 18-án a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z Megyei Egyesületének elnökségi ülésén. Helye: 3525 Miskolc, Jókai u. 18. sz. a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z Megyei Egyesületének

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 16/2017. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 24. napján 7 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Rt. rendkívüli közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Rt. rendkívüli közgyűléséről Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság Közgyűlése 3/2005 Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság (székhelye: 1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) 2005. november 7-én de. 11.00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. A levezető elnök tájékoztatta az alakuló taggyűlést a jegyzőkönyv hitelesítés szükségességéről és a hitelesítőinek feladatáról.

JEGYZŐKÖNY. A levezető elnök tájékoztatta az alakuló taggyűlést a jegyzőkönyv hitelesítés szükségességéről és a hitelesítőinek feladatáról. JEGYZŐKÖNY Készült 2009. május 28-án a FESTO-AM Gyártó Kft. 1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. szám alatti rendezvénytermében a FESTO-AM Sport Egyesület éves rendes taggyűlésén. Az első időpontra meghirdetett

Részletesebben

Jegyzőkönyv I. NAPIREND ELŐTT

Jegyzőkönyv I. NAPIREND ELŐTT Jegyzőkönyv amely készült: Jánossy Ferenc Szakkollégium ülésén időpontja: 2017 február 02. 18:00 helyszíne: jelenlévők: 1081 Budapest Népszínház utca 8. N.2.225 terem csatolt jelenléti ív szerint: Dr.

Részletesebben

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25. Ikt.szám:42-39/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.) Jelen vannak:, a testület e dr. Egyed Ferdinánd,

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Somogyi Csaba István elnök, Orsós János nemzetiségi képviselő, és dr. Varga Katalin aljegyző.

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Somogyi Csaba István elnök, Orsós János nemzetiségi képviselő, és dr. Varga Katalin aljegyző. Jegyzőkönyv Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2014. november 25.-én (kedden) 17 órakor a Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak: Somogyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Közgazdasági Társaság évi küldöttközgyűléséről május 24., péntek 10 óra Kossuth Klub (Budapest VIII., Múzeum u. 7.

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Közgazdasági Társaság évi küldöttközgyűléséről május 24., péntek 10 óra Kossuth Klub (Budapest VIII., Múzeum u. 7. JEGYZŐKÖNYV A Magyar Közgazdasági Társaság 2013. évi küldöttközgyűléséről 2013. május 24., péntek 10 óra Kossuth Klub (Budapest VIII., Múzeum u. 7.) Jelen vannak: a Magyar Közgazdasági Társaság megyei

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL 1. OLDAL JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyarországi Amerikai Staffordshire Terrier Egyesület (továbbiakban, de nem kizárólagosan: Egyesület) rendkívüli Közgyűlésén, Dunavarsányban, a Gyóni Géza utca 5 szám alatt.

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V

K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V Az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H- 1142 Budapest, Ógyalla tér 8-9. székhelyén 2017. november 28-án (huszonnyolcadikán)

Részletesebben

Szám:.. N é m e t b á n y a

Szám:.. N é m e t b á n y a Szám:.. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 31. napján 18.15 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. március 4-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. március 4-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-7/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. március 4-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 122/2015. (III.04.) számú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Szociális Bizottságának 2015. június 25-én tartott nyilvános üléséről. Tartalmazza a 34/2015.(VI.25.) 35/2015.(VI.25.) 36/2015.(VI.25.)

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva. Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az

Részletesebben

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/ Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/568-000 E-mail: iskola@petervasara.hu Ikt.sz: 37-4/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pétervásárai Tamási Áron Általános

Részletesebben

Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén Időpont: 2015. november 28. 10 óra Helyszín: Szent István Egyetemen (2100 Gödöllő, Páter K. u. 1., Kollégium B épület, Gorka

Részletesebben

Közgyűlési JEGYZÓKÖNYV

Közgyűlési JEGYZÓKÖNYV Közgyűlési JEGYZÓKÖNYV Tárgy: A Bányagépészet a Műszaki Fejlődésért Alapítvány 2012 évi Közgyűlése Készült: Balatongyörök, 2012.szeptember 27. Ács József: Közgyűlés megnyitása; Jelenlévők köszöntése; A

Részletesebben

Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 8. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel Német

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

2014. évi. 6. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. március 4-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 6. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. március 4-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 6. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 4-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8.

JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8. JEGYZŐKÖNYV Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat 2013. május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről 2013. május 8. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bács-Kiskun megyében, Tompa Város Polgármesteri Hivatalában, Tompa,

Részletesebben

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 206 / JEGYZŐKÖNYV

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 206 / JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Készült a Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában 2017. november 27-én 11 órakor tartott alkalmazotti értekezletén, mely az intézményvezetői pályázat Véleményező alkalmazotti értekezlete

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV. A MAGYARORSZÁGI OROSZ FEKETE TERRIER EGYESÜLET A KÖZÖSSÉGÉRT április.09. napján tartott közgyűléséről

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV. A MAGYARORSZÁGI OROSZ FEKETE TERRIER EGYESÜLET A KÖZÖSSÉGÉRT április.09. napján tartott közgyűléséről EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI OROSZ FEKETE TERRIER EGYESÜLET A KÖZÖSSÉGÉRT 2016. április.09. napján tartott közgyűléséről Helye: 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 73. (Tortuga Étterem)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Pulszky Társaság Magyar Múzeumi Egyesület 2014. évi közgyűléséről 2014. április 26. BTM Aquincumi Múzeum, Budapest

Jegyzőkönyv. A Pulszky Társaság Magyar Múzeumi Egyesület 2014. évi közgyűléséről 2014. április 26. BTM Aquincumi Múzeum, Budapest Jegyzőkönyv A Pulszky Társaság Magyar Múzeumi Egyesület 2014. évi közgyűléséről 2014. április 26. BTM Aquincumi Múzeum, Budapest A közgyűlés az első meghirdetett időpontban, 10.00 órakor nem határozatképes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén. TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-én 17.00 órakor tartott ülésén. Jelen vannak:, Patyi

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY amely felvételre került a DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17., Cg. 01-10-048384; továbbiakban: Társaság ) 2016.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kovács József Balatonkeresztúr Polgármestere Köszönti a megjelenteket, külön is Greffer Józsefet, Tégla Istvánt, Babina Gabriellát.

Jegyzőkönyv. Kovács József Balatonkeresztúr Polgármestere Köszönti a megjelenteket, külön is Greffer Józsefet, Tégla Istvánt, Babina Gabriellát. Jegyzőkönyv Készült Balatonkeresztúron 2008. március 1-jén 14 órakor kezdődő Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő Községek Tűzoltó Egyesületének Közgyűléséről. Jelen vannak: jelenléti ív szerint Tanácskozási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2015.07.28., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2015. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm a megismételt

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Pluhár László (elnök-elek polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendeket tárgyalnánk meg, melyeket ismertetnék:

JEGYZŐKÖNYV. Pluhár László (elnök-elek polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendeket tárgyalnánk meg, melyeket ismertetnék: JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich. u.6. sz.) 2010. június. 25-én 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 17/2013. (II. 05.) 18/2013. (II. 05.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS 2012. május 11. napja ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 19-24/2017. (V.24.) számú PÜB határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-án

Részletesebben

JEGYZÖKÖNYV. A Közgyülés egyhangúlag elfogadja a javasolt személyeket.

JEGYZÖKÖNYV. A Közgyülés egyhangúlag elfogadja a javasolt személyeket. JEGYZÖKÖNYV A Balatonkenesei Horgászegyesület Közgyülése a kiküldött meghívónak megfelelöen 2014. március 1-én 9:00 órakor elkezdödött. Helye: Balatonkenese, Faluház A levezetö elnök, Mészöly Sándor felterjeszti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése Dátum: 2014. május 31. 10 óra 30 perc Helyszín: Komáromi Városi Sportcsarnok (2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 62.) Résztvevők:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 3. napján tartott küldöttgyűlésén.

Jegyzőkönyv. Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 3. napján tartott küldöttgyűlésén. Jegyzőkönyv Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 2018. május 3. napján tartott küldöttgyűlésén. Küldöttgyűlés helye: 4400 Nyíregyháza, István utca 3. Küldöttgyűlés ideje:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. augusztus 9. napján megtartott rendes, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozat szám 179/2013.(VIII.9.) önkormányzati 180/2013.(VIII.9.)

Részletesebben

Közgyűlés megtartásának módja: a részvényesek vagy a részvényesi képviselők személyes részvételével. 1/2014. (03.17.

Közgyűlés megtartásának módja: a részvényesek vagy a részvényesi képviselők személyes részvételével. 1/2014. (03.17. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a TrophyResort Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 2038 Sóskút, Petőfi Sándor utca 39.), - a továbbiakban: Társaság,- 2014. március 17. napján 10.00 órakor

Részletesebben

Tápiószőlősi Községi Sportegyesület

Tápiószőlősi Községi Sportegyesület Tápiószőlősi Községi Sportegyesület JEGYZŐKÖNYV Készült: Tápiószőlős Községi Sportegyesületének 2010. március 27-én megtartott közgyűlésén Az ülés helye: Sportépület-Sport út 3. Jelen vannak: A jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV H-1111 Budapest, Egry József utca 1. E 7/703. Honlap: https://wikimedia.hu/ E-mail: info@wikimedia.hu EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a Wikimédia Magyarország Egyesület 2017. november 20-án tartott közgyűléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo _ FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZ K 20 JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar Villanyautó Klub Egyesület 2014. szeptember hó 30. napján, a 118% Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2010. évi tevékenységéről. 2011. évi március 5-i közgyűlés

BESZÁMOLÓ. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2010. évi tevékenységéről. 2011. évi március 5-i közgyűlés BESZÁMOLÓ az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2010. évi tevékenységéről 2011. évi március 5-i közgyűlés Tisztelt Közgyűlés, kedves Jelenlévők! Egyesületünk vezetősége nevében

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót. TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, 2014. március 11-én, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok:

Részletesebben

Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a

Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 9. napján 8 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a

Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 30. napján 10 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről 4. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2018. november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 10-12/2018.(XI.05.) számú határozatokat 1 Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi

Részletesebben

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott

Részletesebben

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata A kamara küldöttgyűlése elfogadta 2000. december 16-án. Hatályba lépett 2001. február 1-jén. Módosítva 2001. május 19-én és 2004. december

Részletesebben

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását. JEGYZŐKÖNYV Készült a Józsefvárosi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 11. (csütörtök) napján 16:30 órakor a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca l./b Nemzetiségi Önkormányzatok irodájában

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének II. számú módosítására.

JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének II. számú módosítására. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. augusztus 15-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/ Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/568-000 E-mail: iskola@petervasara.hu Ikt.sz: 37-3/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pétervásárai Tamási Áron Általános

Részletesebben