BESZÁMOLÓ. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének évi tevékenységéről évi március 5-i közgyűlés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BESZÁMOLÓ. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2010. évi tevékenységéről. 2011. évi március 5-i közgyűlés"

Átírás

1 BESZÁMOLÓ az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének évi tevékenységéről évi március 5-i közgyűlés Tisztelt Közgyűlés, kedves Jelenlévők! Egyesületünk vezetősége nevében szeretettel és tisztelettel köszöntök minden kedves megjelentet. Külön tisztelettel köszöntöm vendégeinket, támogatóinkat, az értelmi sérülteket oktató-nevelő-gondozó intézetek képviselőit, szülőket, gyerekeket, kedves tagjainkat. Egyesületünk évben végzett tevékenységéről az alábbi tájékoztatást adom: Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy az egyesület összes feladatát (az ügyintézéstől a takarításig) a vezetőség változatlanul társadalmi/önkéntes munkában, anyagi ellenszolgáltatás és anyagi érdekek nélkül végezte a 2010-es évben is. Köszönet ezért vezetőségi tagjainknak. Egyesületünk célja a megyében élő értelmi fogyatékos emberek érdekvédelme, emberi jogaik érvényesülésének elősegítése, elfogadásuk, társadalmi integrációjuk előmozdítása, esélyegyenlőségük megvalósítása. Ennek érdekében különböző területeken - szociális, egészségügyi, jogi, habilitációs/rehabilitációs, oktatási/kulturális, foglalkoztatási, stb. - igyekeztünk/igyekszünk eljárni érdekükben, segítséget nyújtani az értelmi sérült személyeknek, hozzátartozóknak, közösségeknek. Feladatvégzésünk a következő volt: - Hetente négy alkalommal tartottunk ügyfélfogadást irodánkban, s ebben a munkában kiemelten Cseh Györgynének, Főző Lászlónénak, Farkas Istvánnénak, Kovanecz Gusztávnénak, Csépányi Sándornénak, László Györgynének, Kiss Istvánnénak, Bajor Józsefnének, Gerő Ágnesnek és Hanyecz Gusztávnénak mondok köszönetet lelkiismeretes munkájukért. Fogadtuk az értelmi fogyatékosokkal kapcsolatos ügyekben hozzánk forduló tagokat és nem tagokat egyaránt, tanácsot adtunk, segítettük ügyeik intézését, képviseltük érdekeiket, szükség esetén a különböző szervekhez, hatóságokhoz fordultunk, megírtuk a kérelmeiket, leveleiket. Egészségügyi, szociális, önkormányzati, gyámhatósági, stb. szervekkel és intézményekkel felvettük a kapcsolatot, amennyiben az ügy ezt megkívánta. Dokumentumaikról - térítésmentesen - fénymásolatot készítettünk, ha ezt kérték. Ügyfélfogadási naplónkban minden alkalommal rögzítettük a történéseket, intézkedéseket. - Minden hónap első hetének szerdáján vezetőségi ülést tartottunk irodánkban, ahol megbeszéltük az aktualitásokat, teendőket, stb., jegyzőkönyvben rögzítettük döntéseinket, határozatainkat. Vezetőségi üléseink nyilvánosak voltak, bárki részt vehetett/vehet rajtuk. - Rendszeresen megjelentettük HÍRLEVELEINKET, amelyekben az értelmi sérültjeinket érintő jogszabály változásokról, rendezvényekről, kirándulásainkról, a környezettudatos magatartásról, utazási kedvezményekről, az egészséggel, annak megőrzésével, a betegségek megelőzésével, a habilitációval/rehabilitációval összefüggő fontos tudnivalókról és dolgokról, az érdekvédelemmel kapcsolatos tevékenységeinkről, stb. írtunk. HÍRLEVELEINK 1

2 könnyen-érthetően formában is megjelentek/megjelennek, ami tanulásban akadályozott/értelmi sérült tagjainkat segíti a jobb megértésben. Hírleveleink honlapunkon megtekinthetők, de rendszeresen megküldjük őket a tagjainkon kívül az ügyészségnek, az értelmi sérültekkel foglalkozó megyei intézményeknek/iskoláknak, a BAZ Megyei Közgyűlésnek, ÉFOÉSZ-nek, stb. - Heti két órában folyamatosan működött a zeneterápiás foglalkozásunk, s ennek keretében a Paramuzsikusok ének-zenekara (jelenleg 15 főből áll), Csekéné Altrichter Judit gyógypedagógus-énektanár vezetésével (és Főző Lászlóné nyugdíjas gyógypedagógiai óvodavezető segítségével) aki(k)nek itt is megköszönöm szakmai és emberi munkáját. Paramuzsikusaink sikeres fellépéseihez (különböző fórumokon, pl. Budapesten a Sérült Gyermekek Napján, stb.) egyesületünk vezetősége gratulál, s egyben megköszöni a szülők odaadó és segítő támogatását, továbbá Jármay Ágota Asszonynak, a Mások-Másképpen Alapítvány elnökének segítségét. A zeneterápia jótékony hatásáról többször és több helyen is szóltam már: az elmúlt évi tapasztalatunk is változatlanul alátámasztotta ezt, amelyet a szülők/hozzátartozók is megerősítettek. Értelmi sérült tagjainknak a zeneterápiás foglalkozásokon való részvétel változatlanul térítésmentes volt, az ének-zenekar működtetését, a vezető zenetanár-gyógypedagógus díját egyesületünk finanszírozta/finanszírozza. A foglalkozásokhoz a helyiséget - kezdetektől fogva - a miskolci ÉNO biztosította térítésmentesen. Köszönet érte a vezetőnek, Molnárné Pogorisky Anikónak, illetve az ÉNO fenntartójának. - Kártyanaptárt készíttettünk (2010. évben 1000 db-ot), amelyet megküldtünk az egyesületi tagokon kívül, a felügyeleti szervnek, iskoláknak, különböző intézményeknek és civil szervezeteknek. (honlapunkon megtekinthető) - Kirándulást szerveztünk két autóbusszal (98 fő ) a bogácsi strandfürdőbe. Értelmi sérült tagjaink számára a részvétel ingyenes volt. A strandfürdőben töltött napunk csodálatosan telt el. Pihentünk, álmodoztunk, fürödtünk, ettünk-ittunk, Csekéné, Judit tanárnő gitárkíséretével énekeltünk, s tagjaink - egy pályázattal kapcsolatban - még az önérvényesítést is gyakorolták tagjaink Sternádel Sándorné gyógypedagógus irányításával. Élveztük a napfényt, a jó levegőt, a bársonyos melegvizet és nem utolsósorban a közös együttlétet. - Farsangi, jelmezes bált (76 fő) rendeztünk, ahol - térítésmentesen - szendviccsel, süteménnyel, üdítő itallal vendégeltük meg a jelenlévőket. A belépés díjtalan volt. A helyiségeket és a nagyszerű DISCO zenét az Éltes Mátyás Általános Iskola és EGYMI biztosította az előző évekhez hasonlóan. Köszönet érte Radványi Tivadarné igazgató nőnek és munkatársának, Tóth Tamásnak. Köszönet a Rotary Club Miskolc tagjainak a nyújtott támogatásért. - Előadásokat tartottunk szakemberek felkérésével a tagok részére a következő témákban: A gyermekkori, fiatalkori elhízás veszélyei és megelőzése (előadó: Dr.Sándor Erzsébet miskolci házi gyermekorvos); Fogyatékosok a szakképzésben - a miskolci Martin János Szakképző Iskola és programjainak bemutatása (előadó: Olajos Mihály, a miskolci Martin János Szakképző Iskola tanára); 2

3 A fogyatékossággal élő személyek ellátásai: magasabb összegű családi pótlék és a fogyatékossági támogatás (Előadó: Pinczés Sándor a TÁK miskolci irodavezető helyettese); Az értelmi fogyatékosság pszichés vonatkozásai és hatása a családi kapcsolatokra, a szülők, hozzátartozók lelkivilágára (előadó: Nagy Etelka pszichológus); Az új Polgári Törvénykönyv cselekvőképességi szabályai (előadók: Farkasné Gönczi Rita és Dr.Bánvölgyi Gábor az ÉFOÉSZ Központi Iroda munkatársai) A fenti előadásokon 110 fő vett részt. - Készségfejlesztő foglalkozást (kézimunka, rajz, szövés, stb. ) indítottunk el - egyelőre két hetenként - Majd én megmutatom! címmel. Egy foglalkozáson 6-12 fő vett részt egy-egy alkalommal. Sternádel Sándorné gyógypedagógus, egyesületünk titkára és Főző Lászlóné vezetőségi tagunk, nyugdíjas gyógypedagógiai óvodavezető vezette/vezeti a gyakorlatokat. A részt vevő tagjaink nagyon szeretik, szívesen jönnek a foglalkozásokra. - Speciális alapfokú számítógép felhasználói oktatást vezettünk be 2010-ben értelmi sérült tagjaink és hozzátartozóik részére, térítésmentesen. ( 11 fő ) a foglalkozásokat Dr.Szabó Mária vezeti, aki rendelkezik az ehhez szükséges képesítéssel. - Internetes honlapunkat ( folyamatosan karbantartottuk Dr.Gyuricza Istvánné informatikus, kedves tagunk segítségével, aki önzetlenül, anyagi ellenszolgáltatás nélkül segíti egyesületünket. Molnár Kolos Antal budapesti informatikus térítésmentesen biztosítja számunkra a szerver-szolgáltatást a kezdetektől. Köszönet érte. - A nőgyógyászati vizsgálat igénybevételének lehetősége óta - az elmúlt évben is működött. Dr.Pázsit Emese szülész-nőgyógyász főorvos szintén térítésmentesen látta/látja el fogyatékos tagjainkat előzetes telefon egyeztetés alapján decemberétől pszichológus szakember - Nagy Etelka pszichológusnő szakmai segítségének térítésmentes igénybevételére is van lehetősége a tagoknak az előzőekben leírt módon. Egyesületünk köszönetét fejezi ki mindkettőjüknek önzetlen segítségükért. - Ingyenes, jó minőségű használtruha akciónk folyamatosan működött az elmúlt évben is nyarán beköltöztünk új irodahelyiségünkbe, amelynek használatát Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése tíz évre térítésmentesen biztosította egyesületünk számára. A felújításokat - Rotary Club Miskolc képviseletében - Balikó László úr és munkatársai végezték. A kellemes és közösségi munkára most már alkalmas irodahelyiségeinkért köszönet az Önkormányzatnak, a MIK Zrt-nek és a Rotary Club Miskolcnak. Vezetőségi tagjaink közül jó-néhányan részt vettek a költözésben és a takarításban, amiért értelmi sérültjeink hálájukat fejezik ki. Örömünket kissé rontja, hogy rendkívül magasak a kapcsolódó költségek (távhő, társasházi közös költség, stb.). Sikeres pályázatok (működési költségekre, szakmai programokra, stb.) reményében merünk csak gondolni a várható financiális nehézségek megoldására. Várjuk lelkes tagszervezésüket, segítőkész támogatásukat, adományozásukat. - Az ÉFOÉSZ nyertes pályázatainak (FOG-FOF, Norvég Civil Alap) összegéből egyesületünk is részesültünk. Erről gazdasági vezetőnk részletesebben beszámol majd. 3

4 Önérvényesítő és a támogatott döntéshozatallal kapcsolatos csoportot hoztunk létre ( 8-10 fő) az ÉFOÉSZ-től nyert pályázat keretében, amelyet Sternádel Sándorné és Főző Lászlóné gyógypedagógus szakemberek, egyesületi vezetőségi tagok vezettek. Köszönet kiváló szakmai munkájukért. (Az önérvényesítési gyakorlatok a zeneterápiás foglalkozásainkkal, illetve Paramuzsikusaink fellépéseivel is összefüggnek.) Az ÉFOÉSZ segítségével vehettünk részt az Energiatakarékos izzócsere programban is, amelynek során 25 tagunk családja kapott ingyenesen ilyen típusú izzókat. Köszönetünket fejezzük ki az ÉFOÉSZ vezetésének és illetékes munkatársainak. - Miskolc MJ Város környezetvédelmi pályázatán is sikerrel szerepeltünk. A nyert pályázati összeg: Ft. A vállalt feladatok végrehajtása jelenleg folyamatban van. - Tagszervezésünk nem az elvártaknak megfelelően alakult, ami a költözéssel, az új irodahelyiségek kialakításával, rendbetételével összefüggő munkák okozta többlet elfoglaltsággal, betegséggel, stb. is magyarázhatók. Tagjaink száma az elmúlt év végén 836 fő volt, de közülük sokan rendszertelenül fizették, illetve nem fizették a tagdíjat (500 Ft/fő/év), amely aztán a tagságuk megszűnésével járt évben az SZJA 1%-unk: Ft. volt. - Vállalkozási tevékenységet egyesületünk a 2010-es évben sem folytatott. - Vezetőségi tagjaink névsorában nem történt változás. A különböző szakmai fórumokon Farkas Istvánné (Miskolc MJ Város Fogyatékosügyi Fórum, ÉFOÉSZ által szervezett továbbképzések), Osgyáni Károlyné (Szikra Alapítvány Civil Ház Miskolc, Egészségügyi Bizottsága), Sternádel Sándorné, Főző Lászlóné (ÉFOÉSZ továbbképzés, fogyatékos üggyel kapcsolatos különböző rendezvények) rendszeresen részt vett/vesz. Az ÉFOÉSZ küldöttközgyűléseire az előző évekhez hasonlóan - változatlanul Főző Lászlóné és Osgyáni Károlyné vezetőségi tagunk a küldött. Köszönöm lelkiismeretes munkájukat és kérem további elfogadásukat. - Oltalom Alapítványunk - elégtelen működése miatti - megszűnése, amelyet az előző közgyűlésünkön már ismertettem - bírósági szakaszához érkezett. Farkas Erzsébet kuratóriumi elnök intézi az ezzel kapcsolatos feladatokat. - Részt vettünk az esélyegyenlőséggel kapcsolatos fórumokon, oktatásokon, az ÉFOÉSZ által tartott továbbképzéseken, rendezvényeken, véleményeztük a számunkra megküldött szakmai anyagokat, kapcsolatot tartottunk, az önkormányzati, állami intézményekkel, hatóságokkal, civil-, társ rokkant szervezetekkel, médiával, stb. - Kiemelten köszönetet mondok az ÉFOÉSZ-nek a szakmai segítségért, támogatásért, a miskolci Szikra Alapítványnak, Miskolc MJ Város Önkormányzatának, Közgyűlésének, a Rotary Club Miskolc tagjainak, az Éltes Mátyás Általános Iskola és EGYMI vezetésének, minden támogatónknak, segítőnknek. Kiemelten megköszönöm vezetőségi tagjaink önzetlen, áldozatos feladatvégzését. Köszönöm könyvelőnőnk lelkiismeretes szakmai munkáját. - Több alkalommal kértük Hírleveleinkben, rendezvényeinken az önként jelentkezőket, de mások által jelölteket is, akik vezetőségi tisztséget szívesen vállalnának egyesületünkben. (pénzügyi-számviteli képzettséggel rendelkezőkre különösen szükség lenne, de bármilyen más végzettségű/képzettségű tagtársunk jelentkezését is szívesen fogadjuk, akik igaz 4

5 lelkülettel, segíteni akarással jelentkezésüket! dolgoznának értelmi sérült tagtársainkért. Várjuk - Kérem a továbbiakban is a pontos tagdíjfizetést, a segítséget és a támogatást, javaslatokat az egyesület évi munkájához. Felhívom a figyelmet a vezetőségi ülések nyilvánosságára (minden hónap első hetének szerdáján, az egyesület irodájában 15,00 órakor), ahová szeretettel várjuk az érdeklődőket is. Jó egészséget, kellemes tavaszt és pihentető szép nyarat kívánok mindenkinek! Kérem a T. Közgyűlést beszámolóm elfogadására. Miskolc, Dr.Szabó Mária az egyesület elnöke 5

BESZÁMOLÓ. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2009. évi tevékenységéről. 2010. április 23-i közgyűlés

BESZÁMOLÓ. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2009. évi tevékenységéről. 2010. április 23-i közgyűlés BESZÁMOLÓ az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2009. évi tevékenységéről 2010. április 23-i közgyűlés Tisztelt Közgyűlés, kedves Jelenlévők! Egyesületünk vezetősége nevében szeretettel

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2008. évi tevékenységéről. 2009. május 29-i közgyűlés

BESZÁMOLÓ. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2008. évi tevékenységéről. 2009. május 29-i közgyűlés BESZÁMOLÓ az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2008. évi tevékenységéről 2009. május 29-i közgyűlés Tisztelt Közgyűlés, kedves Jelenlévők! Egyesületünk vezetősége nevében szeretettel

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS, év

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS, év Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesülete 3530 Miskolc, Corvin u. 17-19. 3501 Miskolc, Pf. 428. tel./fax: 46/357-046 e-mail cím: ertelmifbaz@digikabel.hu honlap: www.ertelmifogyatekosbaz.hu

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének március 5-i közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének március 5-i közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2011. március 5-i közgyűléséről A közgyűlés időpontja: 2011. 03. 05.; 10.30 óra A közgyűlés helyszíne: Miskolc, Éltes Mátyás Óvoda,

Részletesebben

SZERETETTEL ÉS KÖNNYEN ÉRTHETŐEN KEDVES TAGTÁRSAINKNAK. Kedves Tagtársaink! ÁLDOTT, BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK MINDNYÁJATOKNAK!

SZERETETTEL ÉS KÖNNYEN ÉRTHETŐEN KEDVES TAGTÁRSAINKNAK. Kedves Tagtársaink! ÁLDOTT, BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK MINDNYÁJATOKNAK! HÍRLEVÉL 2010./1. Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesülete (3530 Miskolc, Corvin u. 17-19. 3501 Miskolc, Pf. 428. tel./fax: 46/357-046) ügyfélfogadás: hétfő: 9-11-óra, kedd: 15-17 óra, szerda:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2010. április 23-i közgyőlésérıl. 2010. 04. 23.; 16.

JEGYZİKÖNYV. az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2010. április 23-i közgyőlésérıl. 2010. 04. 23.; 16. JEGYZİKÖNYV az Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesületének 2010. április 23-i közgyőlésérıl A közgyőlés idıpontja: A közgyőlés helyszíne: Tárgy: Jelen vannak: 2010. 04. 23.; 16.30 óra Miskolc,

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2012./1. SZERETETTEL ÉS KÖNNYEN ÉRTHETŐEN KEDVES TAGTÁRSAINKNAK. Kedves Tagtársaink! ÁLDOTT, BOLDOG ÚJ ESZENDŐT KÍVÁNUNK MINDNYÁJATOKNAK!

HÍRLEVÉL 2012./1. SZERETETTEL ÉS KÖNNYEN ÉRTHETŐEN KEDVES TAGTÁRSAINKNAK. Kedves Tagtársaink! ÁLDOTT, BOLDOG ÚJ ESZENDŐT KÍVÁNUNK MINDNYÁJATOKNAK! HÍRLEVÉL 2012./1. Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesülete (3530 Miskolc, Corvin u. 17-19., 3501 Miskolc, Pf. 428. tel./fax: 46/357-046) ügyfélfogadás: hétfő: 9-11-óra, kedd: 15-17 óra,

Részletesebben

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE KO.: 1388-3/2007. Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására Összeállította: Tóth Józsefné vezető főtanácsos, esélyegyenlőségi referens Egyeztetve: Dr.

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 201 július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 201 ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: BORSOD ABAÚJ - ZEMPLÉN MEGYE KOORDINÁTOR NEVE: Ducsay

Részletesebben

Patrónus Egyesület évi

Patrónus Egyesület évi 4400 Nyíregyháza, Közép u. 19. Tel: 42/ 500-155, Fax: 42/410-678 E-mail: egyesuletpatronus@gmail.com, Honlap cím: www.patronusegyesulet.hu Patrónus Egyesület 2016. évi tevékenysége 1 A Patrónus Egyesület

Részletesebben

A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete

A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete 1989-ben alakult, azzal a céllal, hogy hatékony segítséget nyújtson Miskolcon és vonzáskörzetében

Részletesebben

Kovács Melinda. Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének érdekvédelmi tevékenysége

Kovács Melinda. Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének érdekvédelmi tevékenysége Kovács Melinda Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének érdekvédelmi tevékenysége Bevezető Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége legfontosabb

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL. Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT)

AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL. Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) BEMUTATKOZÁS A fogyatékos emberek szervezeteinek ernyőszervezete

Részletesebben

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM WWW.DGY.HU ADÓSZÁM: 18356076-1-03 BANKSZÁMLASZÁM: 10400621-06201821-00000000 H-6200 KISKŐRÖS, MEZŐ U. 16. H-1094 BUDAPEST, ANGYAL UTCA

Részletesebben

Támogass, hogy dönthessek!

Támogass, hogy dönthessek! 2009. évi 120-as törvény a Polgári Törvénykönyvről Támogass, hogy dönthessek! Az én életem, az én választásom! Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Könnyen-érthető

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Az Interneten találtam rá Mentovics Éva Újévi köszöntőjé -re, amellyel minden kedves Tagunknak ismételten kívánunk áldott, boldog új esztendőt!

Az Interneten találtam rá Mentovics Éva Újévi köszöntőjé -re, amellyel minden kedves Tagunknak ismételten kívánunk áldott, boldog új esztendőt! Kedves Tagtársak! HÍRLEVÉL 2010./1. Értelmi fogyatékosok BAZ Megyei Érdekvédelmi Egyesülete Kiemelten közhasznú szervezet (3530 Miskolc, Corvin u. 17-19. 3501 Miskolc, Pf. 428. tel./fax: 46/357-046) ügyfélfogadás:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 09. 13-án tartott ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság alelnöke,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2010. január 01-jétől 2010. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig!

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig! Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Baranya megye Horváth Sándorné A

Részletesebben

FEJLESZTÉSI MEGÁLLAPODÁS

FEJLESZTÉSI MEGÁLLAPODÁS FEJLESZTÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola Székhely/postacím: 1082 Budapest, Üllői út 76. adószám: 15493857-1-42 statisztikai

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2011. január 01-jétől 2011. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testületének 2010. augusztus 19-én 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba.

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba. A L A P Í T Ó O K I R A T /a 2010. április 10.illetve május 27. napján elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/ A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete /NYDSZ/ /1068 Budapest, Benczúr utca 37./,

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

Támogatott döntéshozatal

Támogatott döntéshozatal Támogatott döntéshozatal Mi az az ÉFOÉSZ? Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségét, röviden az ÉFOÉSZ-t 1981-ben alapították. Az alapítók azt akarták, hogy figyeljenek

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva. Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról

Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási Óvodában

Részletesebben

Kiskunhalas Város Képviselő-testülete június 28-i ülésére

Kiskunhalas Város Képviselő-testülete június 28-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2018. június 28-i ülésére Tárgy: Kiskunhalas Város Önkormányzatának Martonosi Pál Városi Könyvtára igazgatói megbízása Az előterjesztést

Részletesebben

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta.

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta. 03-3/9-17/2014. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. július 18-án megtartott rendkívüli üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Lengvárszky Attila

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

4. A Képviselő testület évi munkaterve december 14. ELŐTERJESZTÉS

4. A Képviselő testület évi munkaterve december 14. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 14-ei ülésére 4. napirend Tárgya: A Képviselő-testület 2018. évi munkaterve Előadó: Tabányi Pál polgármester Készítette: Kákonyiné

Részletesebben

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: Cég/szervezet neve: Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Képviselők: Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva, Dr. Bándi Gyula Székhely: Budapest, 1026 Verseghy F.u.9.

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv. A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt. 5-7.

Közgyűlési jegyzőkönyv. A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt. 5-7. Közgyűlési jegyzőkönyv Készült 2010. december 05-én 8,30 órakor a TKTE határozatképtelenség miatt megismételt - közgyűléséről A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt.

Részletesebben

AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Együttműködési megállapodás 1.sz.melléklet Együttműködési megállapodás mely létrejött az I. István Szakképző Iskola nevelőtestülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 29.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 29. Ügyszám: 133-147/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános üléséről 2017. december 29. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

TÁRGY: A 2. számú gyermekorvosi körzet működtetési jogának az önkormányzat részére történő visszaadásával kapcsolatos önkormányzati feladatok

TÁRGY: A 2. számú gyermekorvosi körzet működtetési jogának az önkormányzat részére történő visszaadásával kapcsolatos önkormányzati feladatok AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 79. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: A 2. számú gyermekorvosi körzet működtetési jogának az önkormányzat részére történő visszaadásával kapcsolatos önkormányzati feladatok E L Ő T E R

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága április 5-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága április 5-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2007. április 5-i üléséről. Helyszín: Megyeháza, Külső-Szolnok terem Jelen vannak: Molnár Imre, a Bizottság elnöke

Részletesebben

K I V O N A T. A19 IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 178/2011. (XII. 06)KT. sz. H a t á r o z a t a

K I V O N A T. A19 IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 178/2011. (XII. 06)KT. sz. H a t á r o z a t a K I V O N A T Ibrány Város Képviselő Testületének 2011. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből A19 IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 178/2011. (XII. 06)KT. sz. H a t á r o z a t a A Képviselő-testület

Részletesebben

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai 1. 2010. év január 6-án, az Európai Bizottság Szociális, Foglalkoztatási és Antidiszkriminációs Bizottságának megkeresésére kérdőívet töltött ki és küldött

Részletesebben

TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045

TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045 Kedvezményezett: Szarvas Város Önkormányzata TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045 Esélyegyenlőségi programok megvalósítása a szarvasi közoktatásban ****** Minden gyermeknek joga van a legjobb tanárhoz, a legeredményesebb

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00

Részletesebben

Környezetvédő Egyesület Érd. www.avarosvedo.hu

Környezetvédő Egyesület Érd. www.avarosvedo.hu Környezetvédő Egyesület Érd www.avarosvedo.hu Küldetési nyilatkozat Az Érdi Környezetvédő Egyesület célja lakóhelyünk, Érd természeti, épített és kulturális értékeinek, megismerése, megismertetése, és

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal B ép. félemeleti tanácskozó terem Mezőkövesd,

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Nagyesztergár Német Nemzetiségi Kör Egyesület Nagyesztergár Radnóti út. 58

MEGHÍVÓ. Nagyesztergár Német Nemzetiségi Kör Egyesület Nagyesztergár Radnóti út. 58 Nagyesztergár Német Nemzetiségi Kör Egyesület Nagyesztergár Radnóti út. 8 MEGHÍVÓ A Nagyesztergári Német Nemzetiségi Kör Egyesület elnöke biztosított jogkörben eljárva a N.N.N. Kör Egyesület tagjait 2012.január

Részletesebben

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a belépőjegy egyszeri belépésre jogosít!

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a belépőjegy egyszeri belépésre jogosít! VESZPRÉMI ÁLLATKERT BELÉPŐJEGY ÁRAK (Érvényes: 2018. március 14-től a visszavonásig)* Forrás: veszpzoo.hu EGYÉNI FT Gyermek (3-18 éves korig) Kisgyermek (3 éves kor alatt) Diák (18 éves kor felett) 2100Ft

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 A szervezet neve: Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Jegyzőkönyv Helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan hiányoznak: Szombatiné Kiss Éva eln. tag, Szepsi Gyuláné fel. biz. póttag

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan hiányoznak: Szombatiné Kiss Éva eln. tag, Szepsi Gyuláné fel. biz. póttag JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. október 16-án a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z Megyei Egyesületének elnökségi ülésén. Helye: 3525 Miskolc, Jókai u. 18. sz. a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z Megyei Egyesületének

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 12/2009. (04.21.) rendelete a fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 12/2009. (04.21.) rendelete a fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 12/2009. (04.21.) rendelete a fenntartásában működő közoktatási intézmények ának teljesítéséről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a közoktatásról szóló

Részletesebben

1./ Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye évi beszámolója Előadó: Szűcsné Gergely Györgyi P.B.

1./ Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye évi beszámolója Előadó: Szűcsné Gergely Györgyi P.B. PÉNZÜGYI ÉS ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV Készült: Polgármesteri Hivatal (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) Ovális terem 2014. április 30-án 7.45 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 12.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 12. Ügyszám: NY/59-78/2019. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2019. június 12. Nyirád 2019 1 Jegyzőkönyv Készült: nyilvános, rendkívüli üléséről Az ülés helye: Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 25- ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 25- ei ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 25- ei ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat által 2008. évben támogatásban részesített szervezetek elszámolásáról

Részletesebben

Határozatok tára Elnökségi ülések. 8-3/2007 OEH.: Elnökség a MTSZ évi munkatervét, az OT elé terjeszti.

Határozatok tára Elnökségi ülések. 8-3/2007 OEH.: Elnökség a MTSZ évi munkatervét, az OT elé terjeszti. Elnökségi ülés: 2007. január 4. Határozatok tára 2007. Elnökségi ülések 8-1/2007 OEH.: Elnökség hozzájárul, hogy a MTSZ 2006. évben végzett munkájáról szóló beszámoló később kerüljön egyeztetésre. 8-2/2007

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Az ülés helye: Dunaújváros, Városháza tér 1. "A" épület, földszinti Díszterem. Javasolt napirendek:

M E G H Í V Ó. Az ülés helye: Dunaújváros, Városháza tér 1. A épület, földszinti Díszterem. Javasolt napirendek: tényle- DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁG Dunaújváros, Városháza tér 1. (06-25) 544-148 E-mail: human2@pmh.dunanet.hu M E G H Í V Ó Dunaújváros Megyei

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011

Közhasznúsági jelentés 2011 Adószám: 19010148-2-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 108/1990.04.09 1087 Budapest, Delej utca 24-26. 2011 Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak: 2011. január 01. - 2011.

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport

Részletesebben

A továbbképzés részvételi díja: 19.500 Ft/fő a 6 alkalmas szakmai műhelyen

A továbbképzés részvételi díja: 19.500 Ft/fő a 6 alkalmas szakmai műhelyen É S Z A K - A L F Ö L D I R E G I O N Á L I S S Z O C I Á L I S F E J L E S Z T Ő, T A N Á C S A D Ó É S M Ó D S Z E R T A N I K Ö Z P O N T K O N Z O R C I U M P A R T N E R E 2 0 1 1. F E B R U Á R Kedves

Részletesebben

TÁRGY: A 2016/2017. nevelési év értékelésének szempontjai E L Ő T E R J E S Z T É S A SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

TÁRGY: A 2016/2017. nevelési év értékelésének szempontjai E L Ő T E R J E S Z T É S A SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. levelezési cím: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. A NAPIREND SORSZÁMA: 10. MELLÉKLET:

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre 3. számú melléklet A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE a 2011/2012-es tanévre Készítette: ÖKO munkacsoport vezetője Jóváhagyta:

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületének október 21-i üléséről órai kezdettel.

Jegyzőkönyv. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületének október 21-i üléséről órai kezdettel. Jegyzőkönyv Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. október 21-i üléséről 16.30 órai kezdettel. Jelen vannak: Pergő Margit Nyírő István Fülöp Attila Gerőfi Roland Héninger László

Részletesebben

2011. évi közhasznúsági jelentése. Bevezetés

2011. évi közhasznúsági jelentése. Bevezetés Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány 2011. évi közhasznúsági jelentése Bevezetés A Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány célja Pest és Nógrád megyében, szűkebben

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1/2011. (IV.15.) számú Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlési határozat

JEGYZŐKÖNYV. 1/2011. (IV.15.) számú Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlési határozat JEGYZŐKÖNYV Készült 2011. április 15-én 18.30 órakor a Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlésén a Zirc és Környéke Ipartestület székházában a Zirc, Vak B. u. 1. szám alatt. Jelen vannak: jelenléti ív

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Budapest, 2014. március 19.

Budapest, 2014. március 19. Budapest, 2014. március 19. 1. Beszámolók: Elnöki beszámoló Etikai Bizottság elnökének beszámolója 2013. évi elszámolás, 2014. évi költségvetés-tervezet előterjesztése Felügyelő Bizottság elnökének beszámolója

Részletesebben

AZ ÓVODA FENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN

AZ ÓVODA FENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN AZ ÓVODA FENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN Előadó neve: Dr. Bencsics Enikő Szervezet neve: Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szervezeti egység neve: Egészségügyi

Részletesebben

ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége

ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége Jó gyakorlatok és kihívások az önálló életvitel kialakítása területén ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége Bemutatkozás A Szövetség 1997-ben alakult

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc

JEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc JEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. május 23-án (péntek) a jászfényszarui Városháza Dísztermében 17 óra

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Mellékletek: jelenléti ív meghívó Módosított alapszabály Közgyűlés helye: Szeged, Szent-Györgyi Albert

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25. Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS

4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15-ei ülésére 4. napirend Tárgya: A Képviselő-testület 2017. évi munkaterve Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Munkaterv-javaslat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 18.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 18. Ügyszám: 87-79/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 18. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

Beszámoló az Észak-Alföldi Régió Ökoiskola Regionális Forrásközpont tevékenységéről (2015. II. félév)

Beszámoló az Észak-Alföldi Régió Ökoiskola Regionális Forrásközpont tevékenységéről (2015. II. félév) Beszámoló az i Régió tevékenységéről (2015. II. félév) Információs Nap megszervezése Szakmai információs napunkat 2015. december 3-án rendeztük meg Debrecenben, a Dózsa György Általános Iskolában (Debrecen,

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE április 23-án tartott zárt ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE április 23-án tartott zárt ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2015. április 23-án tartott zárt ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Zárt ülés napirendje 172/2015. (IV. 23.) közgy. Békéscsaba Megyei Jogú Város

Részletesebben

21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program

21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program 1a. számú melléklet 21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program (Ft) Borsodi Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Esztergomi Környezetkultúra Egyesület 2008 1. Számviteli beszámoló

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Esztergomi Környezetkultúra Egyesület 2008 1. Számviteli beszámoló KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Esztergomi Környezetkultúra Egyesület 2008 1. Számviteli beszámoló A Mérleg és az Eredménykimutatás mellékelve 2. Költségvetési támogatás felhasználása Az egyesület ilyen támogatást

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK a 2014/2015-ös tanévre jelentkezőknek Október 15. A középiskoláknak meg kell határozniuk tanulmányi területeik belső kódjait (régen: tagozatkód)*. NYÍLT NAPOK

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2006. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése december 19-i ülésére. Tagok delegálása iskolák intézményi tanácsába

ELŐTERJESZTÉS. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése december 19-i ülésére. Tagok delegálása iskolák intézményi tanácsába ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 17-19. 92/502-100, fax: 92/311-474 E-mail: balaicz@zalaegerszeg.hu napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Zalaegerszeg Megyei Jogú

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 január-június között végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Egységes szerkezetben az 53/2016. (IV.28.), 91/2016.(VI.16.)sz. KT. határozattal 1 Polgár Város Képviselő-testülete a magyar nemzeti értékek

Részletesebben

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Az Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 1998. májusában jött létre az adonyi gyermekek nevelésének és oktatásának segítésére:

Részletesebben

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft Eredmények Pályázattal megvalósított programjaink 1999. Szülőcsoport Célja a sérült gyermekek szüleinek előadássorozat tartása a gyermekük fejlesztéséhez. Időtartam: 1999.10.01.-2000.05.31. Eredmény: 9

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA 2011 I. Általános rendelkezések 1. A Dugonics András Piarista

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

ALAPÍTVA ADÓSZÁM: BANKSZÁMLASZÁM:

ALAPÍTVA ADÓSZÁM: BANKSZÁMLASZÁM: SEGÍTÜNK! WWW.DGY.HU ADÓSZÁM: 18356076-1-03 ALAPÍTVA 1999 BANKSZÁMLASZÁM: 10400621-06201821-00000000 H-6200 KISKŐRÖS, MEZŐ U. 16. H-1094 BUDAPEST, ANGYAL UTCA 36. ISBN: 978-963-88259-1-9 AZ EGYÜTT A DAGANATOS

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat

Részletesebben

Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról

Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról Készítette: Prorok Mihály intézményvezető. Tartalom 1. Az intézmény békési egységének adatai... 3. 2. Fenntartó adatai...

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben