Mobil Térképező Rendszer hazai felhasználása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mobil Térképező Rendszer hazai felhasználása"

Átírás

1 1149 Budapest, Bosnyák tér Budapest, Pf (1) Titkárság: (1) Fax: (1) Mobil Térképező Rendszer hazai felhasználása A lézerszkennerrel történő felmérés a legmodernebb geodéziai technológiai megoldást képviseli, amely alkalmas szinte minden terület háromdimenziós (3D-s), térbeli felmérésére. Különböző lézeres felmérési technológiák gyakorlati megvalósításával kapcsolatos kutatások régóta folynak, az első, kereskedelmi forgalomba kerülő eszközök szélesebb körben azonban csak az 1990-es években kezdtek elterjedni. Az újabb, nagyobb sebességű lézerszkennerek már mozgó járművekre is helyezhetőek. A lézerszkennerek, és a nagy pontosságú helymeghatározást lehetővé tevő GPS és tehetetlenségi navigációs eszközök rendszerbe szervezésével alakultak ki a mobil térképező rendszerek (MMS Mobile Mapping System). Az MMS rendszerek a szállítóeszközre erősített különböző érzékelőkből álló együttesek. Az eszközök képesek a jármű pályájának folyamatos meghatározására, s egyben a szenzorok fajtájától függő, kiegészítő térbeli információ gyűjtésére. A Geodézia Zrt negyedik negyedévében a kor legmodernebb MMS eszközét vásárolta meg, részben pályázati forrásból. A választás a felhasználási területek sokszínűsége miatt a Mobil Térképező Rendszerek egyik legnagyobb gyártójának eszközére, a RIEGL vállalat VMX-450 es komplex megoldására esett. A VMX-450 egység 2 db lézerszkennerből és 6 db digitális kamerából álló komplex egység. A felmérés során a rendszer akár másodpercenként térbeli pont mérését végzi, és egyidejűleg 6 digitális kamera másodpercenként 5-5 képét rögzíti. Technológiai kitekintés A lézeres felmérés működési elve az alábbiakban foglalható össze: a szkenner adott irányban lézersugarat bocsájt ki, ami minden, útjába eső felületről visszaverődik (egymás mögötti részlegesen takart felületekről többszörös visszaverődést kapunk). Ez bármilyen objektum lehet (talaj, növényzet, mesterséges létesítmény). A sugárnyaláb a felület jellegétől függően változó intenzitással verődik vissza, amiből következtetni lehet az adott objektum anyagára, színére. A mérés terjedési időméréses (ToF Time of Flight) elven történik, a szkenner a kibocsájtástól a beérkezésig méri az időt, majd a terjedési sebesség és a kibocsájtási szög ismeretében számítja a pont térbeli koordinátáit.

2 1149 Budapest, Bosnyák tér Budapest, Pf (1) Titkárság: (1) Fax: (1) A technológia nagy szabadságot biztosít a kamerák elhelyezésében, hiszen minden kameraegység tág határok között forgatható, akár álló, vagy fekvő formátum is választható, így a felhasználási területnek megfelelő speciális adatgyűjtésekre is lehetőség van. A megoldás 360 fokos felmérést biztosít, azaz minden látható (hatótávolságon belüli, nem takart) térbeli objektum kiértékelhető a keletkező adatokból. Technológiai kitekintés Minden lézerimpulzushoz tartozik egy vízszintes (rendszerhez képest rögzített) és egy magassági szög (a forgó lézertükör pillanatnyi pozíciójából adódik), amelyeket a szkenner rögzít a számított távolsággal együtt. A feldolgozás során a rögzített adatokból a rendszer pillanatnyi pozíciójából és térbeli helyzetéből, valamint az egyes lézerimpulzusokhoz tartozó ismert szögek és a távolság - számíthatók a pont térbeli koordinátái nemcsak az eszköz saját koordináta-rendszerében, de tetszőleges földrajzi, vagy vetületi rendszerben (pl. EOV). A lézerszkennerrel történő mérések legnagyobb előnye a gyorsaság és a nagy felbontó képesség (részletgazdagság), hiszen másodpercenként több százezer, vagy akár egy millió pontot is képes megmérni. A technológia aktív távérzékelési módszernek tekinthető, így éjszakai felmérésre is van lehetőség. Lehetőséget biztosít továbbá olyan információk megszerzéséhez, amelyekhez csak nehezen jutnánk hozzá hagyományos módszereket alkalmazva (távoli, nehezen megközelíthető objektumok pl. vezetékek, épülethomlokzatok, híd- vagy egyéb szerkezetek, daruk, stb.). A Mobil Térképező Rendszer a kimagasló pontosságot a hadiiparból származó technológiának köszönheti. A gépjárműre helyezett eszköz a nagy pontosságú GPS-en kívül egy tehetetlenségi gyorsulásmérőkből álló egységet is tartalmaz, azaz rossz GPS vételi körülmények között is nagy pontosságú nyomvonal rögzíthető (pl.: alagutakban, szűk utcákban, fák lombkoronája alatt). A megoldás rugalmasan telepíthető különböző hordozóeszközökre, így az alábbi felhasználása lehetséges: Földi (autó, teherautó, vasúti kocsi, stb.), Légi (repülőgép, helikopter), Vízi (hajó, csónak). A rendszer elvi ábráján láthatóak az egyes a rendszert alkotó eszközök.

3 1149 Budapest, Bosnyák tér Budapest, Pf (1) Titkárság: (1) Fax: (1) Felhasználási területek A technológia felhasználási lehetőségei sokrétűek, előnyei (gyorsaság, pontosság, rugalmasság, nagy sebességű haladás közbeni mérés, megközelíthetetlen objektumok mérése) igen tág lehetőségeket adnak a felhasználásnak. A mobil térképezés felhasználásának nemzetközi gyakorlata is a technológia egyre szélesebb körben történő elterjedését mutatja. A felméréssel keletkező térbeli pontfelhőből a kiértékelés során szabadon választhatunk ki pontokat, határozhatunk meg vonalakat vagy felületeket. A felmért terület a kiértékelő szoftverben szabadon mozgatható, és forgatható. A teljes kiértékelés során a számunkra fontos elemekre korlátozhatjuk a munkát, azonban a komplex felmérés következtében nagyon gazdag kiegészítő információkat használhatunk. A kiértékelés során a színezett pontfelhőn is dolgozhatunk, amely a felmérés során készült fényképek felhasználásával állítható elő. A megoldás előnye többek között, hogy nagyon gyors adatgyűjtést tesz lehetővé. Az adatgyűjtés nagy sebességéből adódóan a terepi munkával eltöltött idő töredékére csökken a hagyományos felmérés időigényéhez képest (10-20-szoros sebesség). Közlekedési hálózatok felmérésénél nincs szükség forgalomterelésre, vagy lezárásra, mert az adatgyűjtés forgalmi sebességgel is végezhető (akár 100 km/h sebességgel is). Az adatgyűjtés teljes körű, általában nincs szükség pótmérésekre, ráadásul minden részlet egyszerre kerül rögzítésre, így időbeli dokumentálásra is megfelel. Mivel minden terepi részlet leképződik, ezért később akár újabb szempontok szerint is kiértékelhető. Az adatgyűjtés vizes, vagy hóval borított terep esetén csak korlátozottan használható, mivel az infravörös lézerfény nagyobb része elnyelődik, és nem verődik vissza. Takart objektumok esetében helyszíni pótmérésre lehet szükség, amelyet célszerű közvetlenül a felmérés után ütemezni, így azonos időpontúnak tekinthető a vegyes forrásból származó eredmény.

4 1149 Budapest, Bosnyák tér Budapest, Pf (1) Titkárság: (1) Fax: (1) Ha a feladat szempontjából szükséges, a pontfelhőn és a készített képeken egyszerre is dolgozhatunk. A hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján az alábbi felhasználási területeken hatékony az MMS rendszerek használata: Közmű alaptérképek készítése vagy felújítása Szakági térképek készítése o Elektromos szakág légvezetékei, transzformátor állomások o Oszlopon vezetett kábeltelevízió és telefonhálózat Városüzemeltetés, vagyonkataszter Zöldkataszter a fák, bokros és virágos területek felmérésével Útburkolati kataszter az út, járda és beállók felmérésével Beépítési viszonyok ellenőrzése (homlokzat, telek, kerítések, engedély nélküli építkezések) Deformáció vizsgálatok o Útburkolati hibák o Közmű beruházásokhoz kapcsolódó feltárási és helyreállítási hibák o Helytelen közműfektetés Közlekedési infrastruktúra vizsgálata o Nyomvonal felmérése o Burkolati jelek felmérése

5 1149 Budapest, Bosnyák tér Budapest, Pf (1) Titkárság: (1) Fax: (1) o Közlekedési- és egyéb jelzőtáblák felmérése o Űrszelvény vizsgálatok o Állapotfelmérés műtárgyak keresztező közművek és műtárgyak o Megvalósulási térkép o Építési monitoring o Tervezési alaptérkép Vízügyi felhasználások o Hajózható vízfolyások és környezetük felmérése o Ártér felmérése o Gátak felmérése Földmérés o A 207/1962 (T.6.) ÁFTH utasítás alapján készített alaptérképek felújítása o Tömbkontúrok és épületek felmérése és ellenőrzése o Épületfeltüntetés ellenőrzése Marketing/idegenforgalom o Bejárható és berepülhető információs anyagok o Kiemelt idegenforgalmi objektumok felmérése Külszíni bányamérés Földtömegszámítás Ipartelepek üzemi térképeinek készítése

6 1149 Budapest, Bosnyák tér Budapest, Pf (1) Titkárság: (1) Fax: (1) A rendszer főbb technikai jellemzői Jellemző Érték Pontmérési sebesség Mérési távolság 10% -os visszaverő felületre ( pont/sec) Mérési távolság 10% -os visszaverő felületre ( pont/sec) Mérési távolság 80% -os visszaverő felületre ( pont/sec) Mérési távolság 80% -os visszaverő felületre ( pont/sec) Távolságmérés pontossága Maximális felbontás 10 km/h sebességgel Pontfelhő sűrűsége ( pont/sec, 36 km/h, 10 méteres távolságban) Pontfelhő sűrűsége ( pont/sec, 72 km/h, 10 méteres távolságban) pont/sec 140 méter 300 méter 220 méter 800 méter ±5 mm Látószög (vízszintes és függőleges értelemben) * 12 mm pont/m pont/m 2 Szögfelbontás 0,00015 A rendszer által rögzített pontok száma függ a haladási sebességtől és a felvételezési gyakoriságtól, mint az a következő grafikonon is látható. 1. ábra Forrás:

Mobil térképészeti eszközök és a térinformatika

Mobil térképészeti eszközök és a térinformatika Mobil térképészeti eszközök és a térinformatika GIS OPEN Székesfehérvár 2013.03.12 14. Amiről szó lesz Mi is az az MTR (MMS) Hogyan működik? Mire képes? Melyek az előnyei? Milyen geodéziai, térinformatikai

Részletesebben

BME-ÁFGT. MÉRNÖKGEODÉZIA A XXI. században. Külszíni bányamérés támogatása Mobil Térképező Rendszerrel. Sopron-II. gneisz Süttő-I.

BME-ÁFGT. MÉRNÖKGEODÉZIA A XXI. században. Külszíni bányamérés támogatása Mobil Térképező Rendszerrel. Sopron-II. gneisz Süttő-I. Külszíni bányamérés támogatása MMS-sel BME-ÁFGT MÉRNÖKGEODÉZIA A XXI. században Külszíni bányamérés támogatása Mobil Térképező Rendszerrel Sopron-II. gneisz Süttő-I. mészkő, főmérnök Geodézia Zrt. Amiről

Részletesebben

MOBIL TÉRKÉPEZŐ RENDSZER PROJEKT TAPASZTALATOK

MOBIL TÉRKÉPEZŐ RENDSZER PROJEKT TAPASZTALATOK MOBIL TÉRKÉPEZŐ RENDSZER PROJEKT TAPASZTALATOK GISopen 2011 2011. március 16-18. Konasoft Project Tanácsadó Kft. Maros Olivér - projektvezető MIÉRT MOBIL TÉRKÉPEZÉS? A mobil térképezés egyetlen rendszerben

Részletesebben

Mobil Térképező Rendszer - Eredmények és tanulságok a térinformatikában és a mérnöki tervezésben

Mobil Térképező Rendszer - Eredmények és tanulságok a térinformatikában és a mérnöki tervezésben Mobil Térképező Rendszer - Eredmények és tanulságok a térinformatikában és a mérnöki tervezésben GISOPEN - 2014. április 15-17. - Székesfehérvár Amiről szó lesz Mi is az az MTR (MMS) Hogyan működik? Mire

Részletesebben

Lézerszkenner alkalmazása a tervezési térkép készítésénél

Lézerszkenner alkalmazása a tervezési térkép készítésénél Lézerszkenner alkalmazása a tervezési térkép készítésénél Geodézia az ingatlan-nyilvántartáson túl tapasztalatok és gondolatok 2012. November 30. Geodézia Földmérőmérnöki Szolgáltató Kft. Szekszárd Kunfalvi

Részletesebben

Hatékony módszer a nagyfeszültségű távvezetékek. dokumentáció-felújítására a gyakorlatban

Hatékony módszer a nagyfeszültségű távvezetékek. dokumentáció-felújítására a gyakorlatban Hatékony módszer a nagyfeszültségű távvezetékek dokumentáció-felújítására a gyakorlatban MEE 57. VÁNDORGYŰLÉS 2010. szeptember 15-17. SIÓFOK Új technológia bevezetése A FUGRO INPARK B.V. Holland céggel

Részletesebben

Közbeszerzés és Innováció. GIS Open 2011. Bartha Csaba Navicom Plusz Bt. www.navicom.hu

Közbeszerzés és Innováció. GIS Open 2011. Bartha Csaba Navicom Plusz Bt. www.navicom.hu Közbeszerzés és Innováció GIS Open 2011 Bartha Csaba Navicom Plusz Bt. www.navicom.hu Topcon is still in business Minden ellenkező híreszteléssel szemben a TOPCON irodák és gyáregységek működnek, a termelés

Részletesebben

A FÖLDMINŐSÍTÉS GEOMETRIAI ALAPJAI

A FÖLDMINŐSÍTÉS GEOMETRIAI ALAPJAI A FÖLDMINŐSÍTÉS GEOMETRIAI ALAPJAI Detrekői Ákos Keszthely, 2003. 12. 11. TARTALOM 1 Bevezetés 2 Milyen geometriai adatok szükségesek? 3 Néhány szó a referencia rendszerekről 4 Geometriai adatok forrásai

Részletesebben

A műszaki nyilvántartás-szervezés a közlekedésbiztonság tükrében

A műszaki nyilvántartás-szervezés a közlekedésbiztonság tükrében Kovács Dénes Igazgató Forgalomtechnikai és Műszaki nyilvántartási Igazgatóság BKK Közút Zrt. Visszatekintés: Milyen állomásokon keresztül jutottunk a KARESZ-ig? 1. Kanyar AutoCAD alapú vektoros - felmérés

Részletesebben

2. előadás: A mérnöki gyakorlatban használt térkép típusok és tartalmuk

2. előadás: A mérnöki gyakorlatban használt térkép típusok és tartalmuk 2. előadás: A mérnöki gyakorlatban használt térkép típusok és tartalmuk Magyarországon számos olyan térkép létezik, melyek előállítását, karbantartását törvények, utasítások szabályozzák. Ezek tartalma

Részletesebben

Korszerű terepi adatgyűjtés, mint a térinformációs infrastruktúra alapozó része

Korszerű terepi adatgyűjtés, mint a térinformációs infrastruktúra alapozó része Korszerű terepi adatgyűjtés, mint a térinformációs infrastruktúra alapozó része Stenzel Sándor Geodézia Zrt. Európai Földmérők és Geoinformatikusok Napja 2015, Budapest 2015. Március 19. A geodézia célja

Részletesebben

Mobil lézer szkennelés a gyakorlatban

Mobil lézer szkennelés a gyakorlatban Mobil lézer szkennelés a gyakorlatban Stenzel Sándor Geodézia Zrt. Magyar Földmérő és Geoinformatikai Vállalkozások Egyesülete Szakmai Nap 2014. december 04-05. A geodézia célja Azt tanultuk, hogy a gyakorlati

Részletesebben

Mobil térképezés új trendek a digitális téradatgyűjtésben

Mobil térképezés új trendek a digitális téradatgyűjtésben Mobil térképezés új trendek a digitális téradatgyűjtésben Építési geodézia a gyakorlatban fórum Mérnökgeodézia a tervezés és létesítményüzemeltetés támogatásában 2011. október 13-14 Geodézia Földmérőmérnöki

Részletesebben

29/2014. (III. 31.) VM rendelet az állami digitális távérzékelési adatbázisról

29/2014. (III. 31.) VM rendelet az állami digitális távérzékelési adatbázisról 29/2014. (III. 31.) VM rendelet az állami digitális távérzékelési adatbázisról A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 38. (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

TÉRINFORMATIKA II. Dr. Kulcsár Balázs egyetemi docens. Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék

TÉRINFORMATIKA II. Dr. Kulcsár Balázs egyetemi docens. Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék TÉRINFORMATIKA II. Dr. Kulcsár Balázs egyetemi docens Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék ELSŐDLEGES ADATNYERÉSI ELJÁRÁSOK 2. Inerciális rendszerek Távérzékelés Rádiótelefonok Mobil

Részletesebben

3D - geometriai modellezés, alakzatrekonstrukció, nyomtatás

3D - geometriai modellezés, alakzatrekonstrukció, nyomtatás 3D - geometriai modellezés, alakzatrekonstrukció, nyomtatás 15. Digitális Alakzatrekonstrukció Méréstechnológia, Ponthalmazok regisztrációja http://cg.iit.bme.hu/portal/node/312 https://www.vik.bme.hu/kepzes/targyak/viiiav54

Részletesebben

Tervezési célú geodéziai feladatok és az állami térképi adatbázisok kapcsolata, azok felhasználhatósága III. rész

Tervezési célú geodéziai feladatok és az állami térképi adatbázisok kapcsolata, azok felhasználhatósága III. rész Tervezési célú geodéziai feladatok és az állami térképi adatbázisok kapcsolata, azok felhasználhatósága III. rész Herczeg Ferenc Székesfehérvár, 2016. szeptember 16. HATÁLYON KÍVÜLI UTASÍTÁSOK száma típusa

Részletesebben

Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk

Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk meg, ahhoz viszonyítjuk. pl. A vonatban utazó ember

Részletesebben

Ingatlan felmérési technológiák

Ingatlan felmérési technológiák Ingatlan felmérési technológiák Fekete Attila okl. földmérő és térinformatikai mérnök Photo.metric Kft. www.photometric.hu geodézia. épületfelmérés. térinformatika Áttekintés Mérési módszerek, technológiák

Részletesebben

Mobil térinformatikai feladatmegoldások támogatása GNSS szolgáltatással

Mobil térinformatikai feladatmegoldások támogatása GNSS szolgáltatással Mobil térinformatikai feladatmegoldások támogatása GNSS szolgáltatással Horváth Tamás FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatórium horvath@gnssnet.hu www.gnssnet.hu Tel.: 06-27-200-930 Mobil: 06-30-867-2570

Részletesebben

Forgalomtechnikai helyszínrajz

Forgalomtechnikai helyszínrajz Forgalomtechnikai helyszínrajz Szakdolgozat védés Székesfehérvár 2008 Készítette: Skerhák Szabolcs Feladat A szakdolgozat célja bemutatni egy forgalomtechnikai helyszínrajz elkészítésének munkafolyamatát.

Részletesebben

Erdészeti útügyi információs rendszerek

Erdészeti útügyi információs rendszerek Erdészeti útügyi információs rendszerek PÉTERFALVI József, MARKÓ Gergely, KOSZTKA Miklós 1 Az erdészeti útügyi információs rendszerek célja a feltáróhálózatok térképi vonalai és az azokhoz kapcsolt leíró

Részletesebben

Távérzékelés, a jöv ígéretes eszköze

Távérzékelés, a jöv ígéretes eszköze Távérzékelés, a jöv ígéretes eszköze Ritvayné Szomolányi Mária Frombach Gabriella VITUKI CONSULT Zrt. A távérzékelés segítségével: különböz6 magasságból, tetsz6leges id6ben és a kívánt hullámhossz tartományokban

Részletesebben

TestLine - nummulites_gnss Minta feladatsor

TestLine - nummulites_gnss Minta feladatsor 1.* Egy műholdas helymeghatározás lehet egyszerre abszolút és kinematikus. 2.* műholdak pillanatnyi helyzetéből és a megmért távolságokból számítható a vevő pozíciója. 3.* 0:55 Nehéz kinai BEIDOU, az amerikai

Részletesebben

Antropogén eredetű felszínváltozások vizsgálata távérzékeléssel

Antropogén eredetű felszínváltozások vizsgálata távérzékeléssel Antropogén eredetű felszínváltozások vizsgálata távérzékeléssel Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata http://www.civertan.hu/legifoto/galery_image.php?id=8367 TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KONV-2010-0006 projekt Alprogram:

Részletesebben

EEE Kutatólaboratórium MTA-SZTAKI Magyar Tudományos Akadémia

EEE Kutatólaboratórium MTA-SZTAKI Magyar Tudományos Akadémia DElosztott I S T R I B U T EEsemények D EV E N T S A NElemzé A L Y S I S se R E SKutatólaboratór E A R C H L A B O R A T Oium R Y L I D A R B a s e d S u r v e i l l a n c e Városi LIDAR adathalmaz szegmentációja

Részletesebben

Adatgyűjtés pilóta nélküli légi rendszerekkel

Adatgyűjtés pilóta nélküli légi rendszerekkel Adatgyűjtés pilóta nélküli légi rendszerekkel GISOpen-2015 2015.03.26. Miről lesz szó? Az eljárásról Eddigi munkáinkról A pontosságról A jogi háttérről csak szabadon:) Miért UAS? Elérhető polgári forgalomban

Részletesebben

Piri Dávid. Mérőállomás célkövető üzemmódjának pontossági vizsgálata

Piri Dávid. Mérőállomás célkövető üzemmódjának pontossági vizsgálata Piri Dávid Mérőállomás célkövető üzemmódjának pontossági vizsgálata Feladat ismertetése Mozgásvizsgálat robot mérőállomásokkal Automatikus irányzás Célkövetés Pozíció folyamatos rögzítése Célkövető üzemmód

Részletesebben

Gépészeti berendezések szerelésének geodéziai feladatai. Mérnökgeodézia II. Ágfalvi Mihály - Tóth Zoltán

Gépészeti berendezések szerelésének geodéziai feladatai. Mérnökgeodézia II. Ágfalvi Mihály - Tóth Zoltán Gépészeti berendezések szerelésének geodéziai feladatai Mérnökgeodézia II. Ágfalvi Mihály - Tóth Zoltán Gépészeti berendezések szerelésének geodéziai feladatai '80 Geodéziai elvű módszerek gépészeti alkalmazások

Részletesebben

Alter Róbert Báró Csaba Sensor Technologies Kft

Alter Róbert Báró Csaba Sensor Technologies Kft Közúti forgalomelemzés kamerával e_traffic Alter Róbert Báró Csaba Sensor Technologies Kft Előadás témái Cégbemutató Videó analitikai eljárások Forgalomszámláló eszközök összehasonlítása e_traffic forgalomelemző

Részletesebben

A sínek tesztelése örvényáramos technológiákat használva

A sínek tesztelése örvényáramos technológiákat használva A sínek tesztelése örvényáramos technológiákat használva A DB Netz AG tapasztalatai DB Netz AG Richard Armbruster / Dr. Thomas Hempe/ Herbert Zück Fahrwegmessung / Fahrwegtechnik Békéscsaba, 2011.09.01.

Részletesebben

A természettudományos laborok új lehetőségei - terepi mérés

A természettudományos laborok új lehetőségei - terepi mérés A természettudományos laborok új lehetőségei - terepi mérés 1 Dr. Berke József CSc - 2 Dr. Berkéné Várbíró Beáta okleveles fizikus, főiskolai tanár 1 - Gábor Dénes Főiskola, Budapest 2- Vajda János Gimnázium,

Részletesebben

Mobil Térképező Rendszer a földmérés és térinformatika gyakorlatában Csörgits Péter főmérnök, Geodézia Zrt., csorgits.peter@geodezia.

Mobil Térképező Rendszer a földmérés és térinformatika gyakorlatában Csörgits Péter főmérnök, Geodézia Zrt., csorgits.peter@geodezia. Mobil Térképező Rendszer a földmérés és térinformatika gyakorlatában Csörgits Péter főmérnök, Geodézia Zrt., csorgits.peter@geodezia.hu Abstract: Our Company, the Geodesy Ltd. owns the most recent Mobile

Részletesebben

A rendszer legfontosabb jellemzőit az alábbiakban foglalhatjuk össze:

A rendszer legfontosabb jellemzőit az alábbiakban foglalhatjuk össze: GPS nyomkövető készülék, illetve navigációs rendszerek A GPS a Global Positioning System angol rövidítése és globális helymeghatározó rendszert jelent. Egy rendszer, amely 24 műholdból áll, melyet az USA

Részletesebben

Terepi adatgyűjtés mobil eszközökkel a természetvédelemben

Terepi adatgyűjtés mobil eszközökkel a természetvédelemben T E R M É S Z E T V É D E L E M Terepi adatgyűjtés mobil eszközökkel a természetvédelemben Dr. Takács András Attila Takács Gábor Biró Csaba Tartalom Bevezetés háttér információk GPS Természetvédelmi feladatok

Részletesebben

Térinformatikai DGPS NTRIP vétel és feldolgozás

Térinformatikai DGPS NTRIP vétel és feldolgozás Térinformatikai DGPS NTRIP vétel és feldolgozás Méréseinkhez a Thales Mobile Mapper CE térinformatikai GPS vevıt használtunk. A mérést a Szegedi Tudományegyetem Egyetem utcai épületének tetején található

Részletesebben

LÉGI HIPERSPEKTRÁLIS TÁVÉRZÉKELÉSI TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉSE PARLAGFŰVEL FERTŐZÖTT TERÜLETEK MEGHATÁROZÁSÁHOZ

LÉGI HIPERSPEKTRÁLIS TÁVÉRZÉKELÉSI TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉSE PARLAGFŰVEL FERTŐZÖTT TERÜLETEK MEGHATÁROZÁSÁHOZ LÉGI HIPERSPEKTRÁLIS TÁVÉRZÉKELÉSI TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉSE PARLAGFŰVEL FERTŐZÖTT TERÜLETEK MEGHATÁROZÁSÁHOZ DEÁKVÁRI JÓZSEF 1 - KOVÁCS LÁSZLÓ 1 - SZALAY D. KORNÉL 1 - TOLNER IMRE TIBOR 1 - CSORBA ÁDÁM

Részletesebben

Nyílt forráskódú tapasztalatok a FÖMI Térinformatikai Igazgatóságán

Nyílt forráskódú tapasztalatok a FÖMI Térinformatikai Igazgatóságán Nyílt forráskódú tapasztalatok a FÖMI Térinformatikai Igazgatóságán Dr. Kristóf Dániel osztályvezető Oláh Róbert igazgató Olasz Angéla térinformatikus Nyílt forráskódú GIS munkaértekezlet, BME, 2013.02.06.

Részletesebben

A fotogrammetria fejlődési tendenciái

A fotogrammetria fejlődési tendenciái A fotogrammetria fejlődési tendenciái Dr. Engler Péter Dr. Jancsó Tamás Nyugat-magyarországi Egyetem, Geoinformatikai Kar Fotogrammetria és Távérzékelés Tanszék GIS Open 2011. Fejlődési irányt befolyásoló

Részletesebben

A FIR-ek alkotóelemei: < hardver (bemeneti, kimeneti eszközök és a számítógép), < szoftver (ARC/INFO, ArcView, MapInfo), < adatok, < felhasználók.

A FIR-ek alkotóelemei: < hardver (bemeneti, kimeneti eszközök és a számítógép), < szoftver (ARC/INFO, ArcView, MapInfo), < adatok, < felhasználók. Leíró adatok vagy attribútumok: az egyes objektumok sajátságait, tulajdonságait írják le számítógépek számára feldolgozható módon. A FIR- ek által megválaszolható kérdések: < 1. Mi van egy adott helyen?

Részletesebben

A földmérés szerepe a mérnöki létesítmények teljes életciklusában

A földmérés szerepe a mérnöki létesítmények teljes életciklusában A földmérés szerepe a mérnöki létesítmények teljes életciklusában Németh András geodéziai csoportvezető szakosztály elnök szakcsoport elnök PA Zrt. MIG RTFO Építészeti Osztály MFTTT Mérnökgeodéziai Szakosztály

Részletesebben

A felhasználói szegmens GPS technikák 4. A felhasználói szegmens mindenki, aki hely, sebesség és időadatokat akar meghatározni mindenki, aki a légkörön átmenő elektromágneses hullámokat akar vizsgálni

Részletesebben

HUMANsoft Kft. Tanácsadás üzletág

HUMANsoft Kft. Tanácsadás üzletág HUMANsoft Kft. Tanácsadás üzletág 2013. március Amit kínálunk: tanácsadás 3D szkennelés és felmérés pontfelhő feldolgozás modellezés szkennelés eredményeinek elemzése, vizsgálata 3D nyomtatás eszközök

Részletesebben

Közműfelmérés- és nyilvántartás

Közműfelmérés- és nyilvántartás Közműfelmérés- és nyilvántartás Mérnökgeodézia II. Ágfalvi Mihály - Tóth Zoltán Holéczy Ernő előadása alapján Közmű szakágak - elektromos energia ellátás - távközlés - vízellátás - szennyvíz és csapadékvíz

Részletesebben

Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Szakdolgozat védés 2015. január 2. GNSS technika alkalmazása tervezési alaptérképek készítésekor

Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Szakdolgozat védés 2015. január 2. GNSS technika alkalmazása tervezési alaptérképek készítésekor Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Szakdolgozat védés 2015. január 2. GNSS technika alkalmazása tervezési alaptérképek készítésekor Péter Tamás Földmérő földrendező mérnök BSc. Szak, V. évfolyam Dr.

Részletesebben

rnöki Iroda Kft. Roden MérnM 20 éve a közlekedéstervezésben Cégbemutató Trenka Sándor ügyvezető igazgató M9 KAPOS KONZORCIUM ÉPKO - 2011 ksomlyó

rnöki Iroda Kft. Roden MérnM 20 éve a közlekedéstervezésben Cégbemutató Trenka Sándor ügyvezető igazgató M9 KAPOS KONZORCIUM ÉPKO - 2011 ksomlyó Roden érn 20 éve a közlekedéstervezésben Cégbemutató ÉPKO - 2011 2011. Június J 2-52 Csíksomly ksomlyó Trenka Sándor ügyvezető igazgató Roden érn KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTÉNYEK KOPLEX TERVEZÉSE TEVÉKENYSÉGÜNK

Részletesebben

Térinformatika és Geoinformatika

Térinformatika és Geoinformatika Távérzékelés 1 Térinformatika és Geoinformatika 2 A térinformatika az informatika azon része, amely térbeli adatokat, térbeli információkat dolgoz fel A geoinformatika az informatika azon része, amely

Részletesebben

A hiperspektrális képalkotás elve

A hiperspektrális képalkotás elve Távérzékelési laboratórium A VM MGI Hiperspektrális laborja korszerű hardveres és szoftveres hátterére alapozva biztosítja a távérzékelési technológia megbízható hazai és nemzetközi szolgáltatását. Távérzékelés

Részletesebben

MINERVA TÉRINFORMATIKAI RENDSZER. CompArt Stúdió Kft.

MINERVA TÉRINFORMATIKAI RENDSZER. CompArt Stúdió Kft. MINERVA TÉRINFORMATIKAI RENDSZER B u d a p e s t X I I. k e r ü l e t, H e g y v i d é k B u d a p e s t X V I I. k e r ü l e t, R á k o s m e n t e B u d a p e s t I I I. k e r ü l e t, Ó b u d a - B

Részletesebben

Van képünk hozzá, avagy képalkotás a geomatikában

Van képünk hozzá, avagy képalkotás a geomatikában Van képünk hozzá, avagy képalkotás a geomatikában GIS Open 2009 2009. március 19. Stenzel Sándor www.navicom.hu Geodéziai divízió: Bartha Csaba Stenzel Sándor Krátky Zsolt 2040 Budaörs, Lévai u. 27. www.navicom.hu

Részletesebben

GISopen. Fölmérési és Távérzékelési Intézet 2011.03.18. Zsilvölgyi Csaba, Oláh Róbert

GISopen. Fölmérési és Távérzékelési Intézet 2011.03.18. Zsilvölgyi Csaba, Oláh Róbert GISopen Fölmérési és Távérzékelési Intézet 2011.03.18. Mivel gazdálkodik az állam? Miért van szükség az Országleltárra? Az előzetes vizsgálatok során kiderült, hogy a jelenlegi nyilvántartások nem naprakészek,

Részletesebben

Magellan térinformatikai GPS vevők GIS OPEN konferencia 2007 Székesfehérvár Érsek Ákos, Guards Zrt.

Magellan térinformatikai GPS vevők GIS OPEN konferencia 2007 Székesfehérvár Érsek Ákos, Guards Zrt. Magellan térinformatikai GPS vevők GIS OPEN konferencia 2007 Székesfehérvár Érsek Ákos, Guards Zrt. Vezető gyártó a GNSS navigációban és helymeghatározásban 1 Fedezze fel a Magellan-t 2006. Augusztus 31.-én

Részletesebben

TÉRINFORMATIKA ÉS INTELLIGENS KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSE A FŐVÁROS KÖZÚTHÁLÓZATÁN

TÉRINFORMATIKA ÉS INTELLIGENS KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSE A FŐVÁROS KÖZÚTHÁLÓZATÁN 1 TÉRINFORMATIKA ÉS INTELLIGENS KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSE A FŐVÁROS KÖZÚTHÁLÓZATÁN Dr. Almássy Kornél BKK Közút Zrt. OKOS JÖVŐ KONFERENCIA / SMART FUTURE FORUM - GYŐR 2015. október 1-2. KARESZ

Részletesebben

Teodolit és a mérőállomás bemutatása

Teodolit és a mérőállomás bemutatása Teodolit és a mérőállomás bemutatása Teodolit története Benjamin Cole, prominens londoni borda-kör feltaláló készítette el a kezdetleges teodolitot 1740 és 1750 között, amelyen a hercegi címer is látható.

Részletesebben

Csatlakozási állapot megjelenítése

Csatlakozási állapot megjelenítése Csatlakozási állapot megjelenítése Ellenőrizheti a vevő és a jármű között a csatlakozás állapotát. Ezek a kapcsolatok felelősek az olyan információkért, mint a GPS információ és a parkolási jelzések. 1

Részletesebben

Kerti's Kft. Nagy Bence Vezető termékmenedzser.

Kerti's Kft. Nagy Bence Vezető termékmenedzser. Kerti's Kft. Nagy Bence Vezető termékmenedzser bence.nagy@gps.hu www.kertis.hu Program A közelmúlt és a jelen Új üzletág, a GPS bolt Hogyan válasszunk térinformatikai adatgyűjtőt? A közelmúlt és a jelen:

Részletesebben

Légi lézerszkennelt adatok előállítása és feldolgozása

Légi lézerszkennelt adatok előállítása és feldolgozása Légi lézerszkennelt adatok előállítása és feldolgozása Enyedi Péter kutatási koordinátor Károly Róbert Főiskola Távérzékelési és Vidékfejlesztési Kutatóintézet Fény-Tér-Kép Konferencia Gyöngyös, Károly

Részletesebben

TÉRINFORMATIKA II. Dr. Kulcsár Balázs főiskolai docens. Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék

TÉRINFORMATIKA II. Dr. Kulcsár Balázs főiskolai docens. Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék TÉRINFORMATIKA II. Dr. Kulcsár Balázs főiskolai docens Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék TÁJÉKOZTATÁS TANTÁRGYI TEMATIKA 1 Előadás 1. GPS műszerek és kapcsolódó szoftvereik bemutatása

Részletesebben

Adatmodellezés CityGML használatával

Adatmodellezés CityGML használatával GISOPEN 2010 Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Adatmodellezés CityGML használatával Kottyán László 2010.03.18. 3D Városkalauz projekt NKTH projekt Partnerek: Fehérvár Építész Kft., GEOINFO

Részletesebben

3D lézerszken technológia

3D lézerszken technológia 3D lézerszken technológia 2005 3D lézerszken technológia Az utóbbi időben a külföldi és hazai fórumokon gyakori témává vált a lézerszkennelési technológia. Az érdeklődés nem alaptalan, hiszen ez a forradalmian

Részletesebben

Geoshop fejlesztése a FÖMI-nél

Geoshop fejlesztése a FÖMI-nél Geoshop fejlesztése a FÖMI-nél Szolgáltató Igazgatóság Földmérési és Távérzékelési Intézet www.fomi.hu www.geoshop.hu takacs.krisztian@fomi.hu Budapest, 2014. június 12. Mi az a Geoshop? INSPIRE = térinformatikai

Részletesebben

Surveylab Ltd. Egy test, több lélek (ike300 GPS vevő)

Surveylab Ltd. Egy test, több lélek (ike300 GPS vevő) Surveylab Ltd iketm Egy test, több lélek (ike300 GPS vevő) Miből áll iketm? Lézeres távolságmérő Digitális kamera GPS Adatrögzítés Pocket PC 2003 operációs rendszerrel Elektronikus tájoló Dőlésérzékelő

Részletesebben

5. Témakör TARTALOMJEGYZÉK

5. Témakör TARTALOMJEGYZÉK 5. Témakör A méretpontosság technológiai biztosítása az építőiparban. Geodéziai terv. Minőségirányítási terv A témakör tanulmányozásához a Paksi Atomerőmű tervezési feladataiból adunk példákat. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Autodesk Topobase gyakorlati alkalmazások Magyarországon

Autodesk Topobase gyakorlati alkalmazások Magyarországon Autodesk Topobase gyakorlati alkalmazások Magyarországon Állami Autópálya kezelő Zrt - Digitális Törzskönyv Előadó: Cservenák Róbert HungaroCAD Kft. Térinformatikai csoportvezető Marjai György - ÁAK Zrt.

Részletesebben

3D-s szkennelés és CNC marás a fafaragás szolgálatában

3D-s szkennelés és CNC marás a fafaragás szolgálatában 3D-s szkennelés és CNC marás a fafaragás szolgálatában A faipari tevékenységek során egyre gyakrabban jelentkezik speciális igény arra, hogy pl. egyes bútorok, belsőépítészeti létesítmények felújításánál

Részletesebben

Az önkormányzati térinformatikai technológia fejlődési irányai

Az önkormányzati térinformatikai technológia fejlődési irányai Az önkormányzati térinformatikai technológia fejlődési irányai Nemzeti Közszolgálati Egyetem Budapest, 2012. április 10-11. Kocsis Miklós vezető főtanácsos 1 Térinformatika Vagyoni érték Közmű Műszaki

Részletesebben

Mit nevezünk nehézségi erőnek?

Mit nevezünk nehézségi erőnek? Mit nevezünk nehézségi erőnek? Azt az erőt, amelynek hatására a szabadon eső testek g (gravitációs) gyorsulással esnek a vonzó test centruma felé, nevezzük nehézségi erőnek. F neh = m g Mi a súly? Azt

Részletesebben

Magasságos GPS. avagy továbbra is

Magasságos GPS. avagy továbbra is Magasságos GPS avagy továbbra is Tisztázatlan kérdések az RTK-technológiával végzett magasságmeghatározás területén? http://www.sgo.fomi.hu/files/magassagi_problemak.pdf Takács Bence BME Általános- és

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI TÉRINFORMATIKA

ÖNKORMÁNYZATI TÉRINFORMATIKA ÖNKORMÁNYZATI TÉRINFORMATIKA Jelenlegi helyzet Gemini II., XIII., XV., XVIII., XIII. kerület Minerva III., VIII., XII., XVII. kerület Digikom IV., X., XXII. kerület Fortemap V., VII. kerület Gispán XX.,

Részletesebben

1303D2, GARRETT RECON-PRO AML-1000

1303D2, GARRETT RECON-PRO AML-1000 Tűzszerészeti mágneses talajvizsgálat Újfehértó-Bököny víziközmű fejlesztési projekthez (azonosítószám: KEOP-1.2.0/09-11-2011-0044) kapcsolódó lőszermentesítés előkészítési és feltáró munkálatok elvégzésevallon

Részletesebben

FELSZÍNI ÉS FÖLDALATTI. oktatási anyag

FELSZÍNI ÉS FÖLDALATTI. oktatási anyag FELSZÍNI ÉS FÖLDALATTI LÉTESÍTMÉNYEK (RÉGÉSZETI OBJEKTUMOK) FELDERÍTÉSE oktatási anyag (RÉGÉSZETI) É OBJEKTUM-FELDERÍTÉS (ALAPOK) TERMÉSZETES MESTERSÉGES ELLENTÉTBŐL KIINDULVA felismerés alakzat és struktúra

Részletesebben

Hőkamerás drónok alkalmazása az épületfelmérésben

Hőkamerás drónok alkalmazása az épületfelmérésben Official reseller Hőkamerás drónok alkalmazása az épületfelmérésben Weszelovits Gergő GLT Scan&Plan Kft. www.gltscan.hu www.gltdrone.com 3D felmérések drónnal és lézerszkennerrel Röviden a GLT Scan&Plan-ről

Részletesebben

Geodézia 15. Automatizáció a terepi adatgyűjtésben

Geodézia 15. Automatizáció a terepi adatgyűjtésben Geodézia 15. Automatizáció a terepi Tarsoly, Péter, Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Tóth, Zoltán, Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Geodézia 15.: Automatizáció a terepi

Részletesebben

Települési tetőkataszterek létrehozása a hasznosítható napenergia potenciál meghatározására a Bódva-völgyében különböző térinformatikai módszerekkel

Települési tetőkataszterek létrehozása a hasznosítható napenergia potenciál meghatározására a Bódva-völgyében különböző térinformatikai módszerekkel Települési tetőkataszterek létrehozása a hasznosítható napenergia potenciál meghatározására a Bódva-völgyében különböző térinformatikai módszerekkel Szalontai Lajos Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatika

Részletesebben

GeoCalc 3 Bemutatása

GeoCalc 3 Bemutatása 3 Bemutatása Gyenes Róbert & Kulcsár Attila 1 A 3 egy geodéziai programcsomag, ami a terepen felmért, manuálisan és/vagy adatrögzítővel tárolt adatok feldolgozására szolgál. Adatrögzítő A modul a felmérési

Részletesebben

Elveszett m²-ek? (Az akaratlanul elveszett információ)

Elveszett m²-ek? (Az akaratlanul elveszett információ) Elveszett m²-ek? (Az akaratlanul elveszett információ) A mérés és a térkép I. A földrészletek elméleti határvonalait definiáló geodéziai/geometriai pontok (mint térképi objektumok) 0[null] dimenziósak,

Részletesebben

Leica ScanStation C10 A Minden az egyben lézerszkenner bármilyen feladatra

Leica ScanStation C10 A Minden az egyben lézerszkenner bármilyen feladatra Please insert a picture (Insert, Picture, from file). Size according to grey field (10 cm x 25.4 cm). Scale picture: highlight, pull corner point Cut picture: highlight, choose the cutting icon from the

Részletesebben

Önvezető autók. Gondos Bálint. Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Beágyazott és mobil informatika szakirány

Önvezető autók. Gondos Bálint. Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Beágyazott és mobil informatika szakirány Önvezető autók Név: Gondos Bálint Dátum: 2015-11-30 2015-11-30átu Gondos Bálint Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Beágyazott és mobil informatika szakirány A megoldott probléma: A teljesen

Részletesebben

CabMap hálózat-dokumentáló rendszer

CabMap hálózat-dokumentáló rendszer CabMap hálózat-dokumentáló rendszer A CabMap hálózat-dokumentáló rendszer elsősorban passzív optikai hálózatok elektronikus dokumentálására szolgál. A rendszer hatékony és rugalmas hozzáférést biztosít

Részletesebben

Akusztikai tervezés a geometriai akusztika módszereivel

Akusztikai tervezés a geometriai akusztika módszereivel Akusztikai tervezés a geometriai akusztika módszereivel Fürjes Andor Tamás BME Híradástechnikai Tanszék Kép- és Hangtechnikai Laborcsoport, Rezgésakusztika Laboratórium 1 Tartalom A geometriai akusztika

Részletesebben

11. Intelligens rendszerek

11. Intelligens rendszerek SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI TANSZÉK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Tantárgykód: NGB_ET009_1 11. Intelligens rendszerek Dr. Kálmán László egyetemi adjunktus Győr, 2014.

Részletesebben

Top art technológiai megoldások a műemlékvédelemben, építészetben. Fehér András Mensor 3D

Top art technológiai megoldások a műemlékvédelemben, építészetben. Fehér András Mensor 3D Top art technológiai megoldások a műemlékvédelemben, építészetben Fehér András Mensor 3D PROLÓG 40-50 % tudja mi a szkennelés 44% nem akarja a 3D digitalizálást 68% akarja a 3D digitalizálást LÉZERSZKENNEREL

Részletesebben

Távérzékelés Analóg felvételek feldolgozása (EENAFOTOTV, ETNATAVERV) Erdőmérnöki szak, Környezettudós szak Király Géza NyME, Erdőmérnöki Kar Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet Földmérési

Részletesebben

Távérzékelés gyakorlat Fotogrammetria légifotó értelmezés

Távérzékelés gyakorlat Fotogrammetria légifotó értelmezés Távérzékelés gyakorlat Fotogrammetria légifotó értelmezés I. A légifotók tájolása a térkép segítségével: a). az ábrázolt terület azonosítása a térképen b). sztereoszkópos vizsgálat II. A légifotók értelmezése:

Részletesebben

5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület?

5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület? Gyakorlás 1. Az út emelkedésének nevezzük annak a szögnek a tangensét, amelyet az út a vízszintessel bezár. Ezt általában %-ban adják meg. (100 %-os emelkedésű a vízszintessel 1 tangensű szöget bezáró

Részletesebben

Mederfelmérés korszerű mérőrendszerekkel DR. CSOMA JÁNOS MÉRŐHAJÓ

Mederfelmérés korszerű mérőrendszerekkel DR. CSOMA JÁNOS MÉRŐHAJÓ Mederfelmérés korszerű mérőrendszerekkel DR. CSOMA JÁNOS MÉRŐHAJÓ Albert Kornél Kondor Gergely Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII. Országos Vándorgyűlés Szombathely, NyME Savaria Egyetemi Központ, 2015.

Részletesebben

Közúti forgalomszámlálás e_sensor rendszerrel. 2012.06.04 2012.06.10 Budapest dugódíj projekt (sajtóanyag)

Közúti forgalomszámlálás e_sensor rendszerrel. 2012.06.04 2012.06.10 Budapest dugódíj projekt (sajtóanyag) Közúti forgalomszámlálás e_sensor rendszerrel 2012.06.04 2012.06.10 Budapest dugódíj projekt (sajtóanyag) 1 Cégbemutató A Sensor Technologies Kft. videó analitikai rendszereket fejleszt budapesti székhellyel.

Részletesebben

Holéczy Ernő-Dr. Siki Zoltán Hogy állunk az e-közművel?

Holéczy Ernő-Dr. Siki Zoltán Hogy állunk az e-közművel? Holéczy Ernő-Dr. Siki Zoltán Hogy állunk az e-közművel? Magyar Mérnöki Kamara Geodéziai és Geoinformatikai Tagozat Székesfehérvár 2011. november 25. Történelmi visszatekintés 3/1979. ÉVM utasítás a közműnyilvántartásról

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK 2015. Földmérő és földrendező mérnök alapszak (BSc) Nappali és Levelező tagozat

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK 2015. Földmérő és földrendező mérnök alapszak (BSc) Nappali és Levelező tagozat Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar GEOINFORMATIKAI INTÉZET SZÉKESFEHÉRVÁR ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK 2015. Földmérő és földrendező mérnök alapszak (BSc) Nappali és Levelező tagozat Jelölések: G geoinformatikai

Részletesebben

A mérési eredmények közvetlen digitális átvitele

A mérési eredmények közvetlen digitális átvitele Igazán Bosch! A mérési eredmények közvetlen digitális átvitele ÚJ! GLM 100 C Professional lézeres távolságmérő és alkalmazás Okos megoldás átviteli feladatokhoz és a mérési eredmények dokumentálásához.

Részletesebben

GNSSnet.hu. Akár cm-es pontosságú műholdas helymeghatározás bárhol az országban. Földmérési és Távérzékelési Intézet GNSS Szolgáltató Központ

GNSSnet.hu. Akár cm-es pontosságú műholdas helymeghatározás bárhol az országban. Földmérési és Távérzékelési Intézet GNSS Szolgáltató Központ Akár cm-es pontosságú műholdas helymeghatározás bárhol az országban Földmérési és Távérzékelési Intézet GNSS Szolgáltató Központ Precíziós mezőgazdálkodás Automatikus munkagépvezérlés cm-es pontossággal

Részletesebben

3D digitális modell előállítási technológiák

3D digitális modell előállítási technológiák 3D digitális modell előállítási technológiák Stenzel Sándor Geodézia Zrt. Miskolci Földmérő Szakmai Nap, Miskolc 2015. október 07. A geodézia célja és eszköze(i) Azt tanultuk, hogy a gyakorlati geodézia

Részletesebben

INFORMATIKA ÁGAZATI ALKALMAZÁSAI. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

INFORMATIKA ÁGAZATI ALKALMAZÁSAI. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A INFORMATIKA ÁGAZATI ALKALMAZÁSAI Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 14. GIS feldolgozás, méréselőkészítés Desktop méréselőkészítés Méréselőkészítés a kontrolleren

Részletesebben

Ragasztócsík ellenőrző kamerás rendszer

Ragasztócsík ellenőrző kamerás rendszer Ragasztócsík ellenőrző kamerás rendszer / Esettanulmány egy új fejlesztésű, flexibilis, felhasználóbarát betanítási rendszerről./ A papírdobozok gyártása során elengedhetetlen, hogy a ragasztás jó minőségű

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Informatika és információ technológia alkalmazása a vízgazdálkodásban 45.lecke Mi a

Részletesebben

1. Előadás: A mérnökgeodézia általános ismertetése. Alapfogalmak, jogszabályi háttér. Vízszintes értelmű alappont hálózatok tervezése, létesítése.

1. Előadás: A mérnökgeodézia általános ismertetése. Alapfogalmak, jogszabályi háttér. Vízszintes értelmű alappont hálózatok tervezése, létesítése. 1. előadás: A mérnökgeodézia alapfogalmai 1. Előadás: A mérnökgeodézia általános ismertetése. Alapfogalmak, jogszabályi háttér. Vízszintes értelmű alappont hálózatok tervezése, létesítése. A mérnökgeodézia

Részletesebben

Robotika. Relatív helymeghatározás Odometria

Robotika. Relatív helymeghatározás Odometria Robotika Relatív helymeghatározás Odometria Differenciális hajtás c m =πd n /nc e c m D n C e n = hány mm-t tesz meg a robot egy jeladó impulzusra = névleges kerék átmérő = jeladó fölbontása (impulzus/ford.)

Részletesebben

Tengelyátszerelt küldemények, szabályozások változása. Budapest A MAGYAR VASÚT LENDÜLETBEN

Tengelyátszerelt küldemények, szabályozások változása. Budapest A MAGYAR VASÚT LENDÜLETBEN Tengelyátszerelt küldemények, szabályozások változása Budapest 2016.09.26. 1 FÁK üzleti potenciál 2 2 TENGELYÁTSZERELT KÜLDEMÉNYEK Моskva Dourges Duisburg Brest San Stino di Livenza 3 3 Kilépő határpontok

Részletesebben

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA 2004-BEN HATÁLYBALÉPŐ TERVEZET

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA 2004-BEN HATÁLYBALÉPŐ TERVEZET MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJSZABÁSA (MÉDI 2004) 2004-BEN HATÁLYBALÉPŐ TERVEZET (Készült: 2003-ben) Szerkesztők: Magyar Mérnöki Kamara: Andor Béla, Tel.: 455-88-66 Dr. Korda János, Tel.:

Részletesebben

A DIGITÁLIS TÉRKÉP ADATAINAK ELŐÁLLÍTÁSA, ADATNYERÉSI ELJÁRÁSOK

A DIGITÁLIS TÉRKÉP ADATAINAK ELŐÁLLÍTÁSA, ADATNYERÉSI ELJÁRÁSOK A DIGITÁLIS TÉRKÉP ADATAINAK ELŐÁLLÍTÁSA, ADATNYERÉSI ELJÁRÁSOK - két féle adatra van szükségünk: térbeli és leíró adatra - a térbeli adat előállítása a bonyolultabb. - a költségek nagyjából 80%-a - munkaigényes,

Részletesebben