J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottságának november 25-én a Fischl-házban (8630 Balatonboglár, Erzsébet u ) megtartott órakor kezdődő nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Sziberth László a bizottság elnöke Csere Andrea bizottsági tag Türjei Attila bizottsági tag Vargáné Székely Edina bizottsági tag Mészáros Miklós polgármester, Keserű Zoltán képviselő, Szalai Tünde képviselő Dr. Markó Péter jegyző, Csere Viktória pénzügyi osztályvezető, Gáspár László referens, Bárány József vez. főtanácsos, Ágoston Éva jegyzőkönyvvezető a hivatal részéről Koós Marianna intézményvezető Távol maradt: Sümegi Tamás bizottsági tag (később érkezik) Dr. Sziberth László a bizottság elnöke szeretettel és tisztelettel köszönti a Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság első ülésén megjelenteket. Az 5 tagú bizottságból 4 fő megjelent, 1 fő jelezte, hogy később érkezik, a bizottság határozatképes, az ülést megnyitja. Kéri a hivatalt, hogy a jövőben a bizottsági tagok közül, aki nem rendelkezik lap toppal és igényli, papír alapon kapja meg az anyagot. Az írásban kiküldött nyílt ülés napirendjét kiegészíti az egyebekkel (melynek témái: összevont intézményre, holnapra, újságra vonatkozó javaslat, önkormányzati szerződések, vagyonrendelet, SZMSZ, szociális rendelet felülvizsgálata, kislaki részönkormányzat létrehozása, Fischl-ház használata). Szavazásra bocsátja a kiegészített napirendet. Megállapítja, hogy 4 fő vesz részt a szavazásban. A Humán Bizottság egyhangúlag (4 fő) az alábbi Bizottságának 1/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság az alábbiak szerint fogadja el a módosított napirendet: Nyílt ülés: 1. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 6/2014.(II.14.) önkormányzati rendelet módosítása (PVÜB, HB) 2. Közterület-használati díjak évi koncepciója (PVÜB, HB)

2 3. Bérlakások évi díjainak megállapítása (PVÜB, HB) 4. A kéményseprő-ipari közszolgáltatások ellátásáról és igénybevételéről szóló 3/1999.(I.29.) KT. számú rendeletének módosítása (PVÜB, HB) 5. Az adórendelet felülvizsgálata (PVÜB, HB) 6. Rendelet alkotása az önkormányzat évi átmeneti gazdálkodásáról (PVÜB, HB) 7. HÉSZ módosítás a balatonboglári 272/75 hrsz.-ú ingatlan vonatkozásában, valamint a Balatonboglár településrendezési eszközei M9/ OTÉK jelzőszámú módosítás jóváhagyása (PVÜB) 8. NSK Beruházási Megállapodás és Szándéknyilatkozat (PVBÜ, HB) 9. A Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról és működtetéséről szóló megállapodás módosítása, a évi költségek viselésére külön megállapodás jóváhagyása (PVÜB) évi strandüzemeltetés (PVÜB, RÖNK, HB) 11. Hozzájáruló nyilatkozat a Segítő Kezek Alapítvány házi segítségnyújtással kapcsolatos tevékenységéhez (PVÜB, EÜSZOC) 12. Klapka u villamosenergia ellátás ügye (PVÜB) 13. Durcsán József ajánlata a szőlőskislaki 0180/3 hrsz-ú ingatlana telekhatár rendezésével összefüggő területcserére (PVÜB) 14. Egyéb Zárt ülés: Z/1. Közbeszerzési Terv módosítása (PVÜB) Z/2. közbeszerzési szabályzat felülvizsgálata (PVÜB) Z/3. Balatonboglár Intézményeinek épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva elnevezésű, KEOP-5.5.0/B/ azonosító számú projekt közbeszerzés ajánlattételi felhívás és dokumentációjának jóváhagyása (PVÜB, HB) Dr. Sziberth László a bizottság elnöke A nyílt és zárt ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére felkéri Csere Andrea és Türjei Attila bizottsági tagokat. Szavazásra bocsátja a javaslatot. Megállapítja, hogy 4 fő vesz részt a szavazásban. 2

3 3 Bizottságának 2/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyredni Bizottság Csere Andrea bizottsági tagot jegyzőkönyv hitelesítőnek elfogadja. Bizottságának 3/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság Türjei Attila bizottsági tagot jegyzőkönyv hitelesítőnek elfogadja. 1. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 6/2014.(II.14.) önkormányzati rendelet módosítása (PVÜB, HB) A városi konyha felújítása testületi döntés nélküli tétel, attól függetlenül, hogy szükséges volt a munkák elvégzése. Sümegi Tamás bizottsági megérkezik az ülésre, a bizottság létszáma 5 fő. Szavazásra bocsátja a rendelet-tervezetet. Megállapítja, hogy 5 fő vesz részt a szavazásban. Bizottságának 4/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság elfogadásra javasolja az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 6/2014.(II.14.) önkormányzati rendelet módosítását. 2. Közterület-használati díjak évi koncepciója (PVÜB, HB) Bárány József vezető főtanácsos A Humán Bizottság a határozati javaslat A változatát támogatta. Egyetért az előterjesztő javaslatával, nem javasolja a közterület-használati díjakat emelni. Szavazásra bocsátja a határozati javaslat A változatát. Megállapítja, hogy 5 fő vesz részt a szavazásban.

4 4 Bizottságának 5/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság az 5/2000.(III.31.) önkormányzati rendeletben meghatározott közterület-használat díjakat évre szólóan nem javasolja megemelni. Hujber Lászlóné intézményvezető megérkezik az ülésre. Csere Andrea bizottsági tag elmegy az ülésről, a bizottság létszáma 4 fő. 3. Bérlakások évi díjainak megállapítása (PVÜB, HB) Bárány József vezető főtanácsos A Humán Bizottság a határozati javaslat A változatát támogatta. Szintén egyetért az előterjesztő javaslatával, nem javasolja a bérlakások után fizetendő lakbérek összegét emelni. Szavazásra bocsátja a határozati javaslat A változatát. Megállapítja, hogy 4 fő vesz részt a szavazásban. Bizottságának 6/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság a lakbérek megállapításáról szóló 28/2000.(XII.01.) rendeletben meghatározott, az önkormányzati bérlakások után fizetendő lakbérek összegét évre vonatkozóan nem javasolja emelni. Kalász Zoltán képviselő megérkezik az ülésre. 4. A kéményseprő-ipari közszolgáltatások ellátásáról és igénybevételéről szóló 3/1999.(I.29.) KT. számú rendeletének módosítása (PVÜB, HB) Gáspár László referens A szakmai szervezet véleményét beszerezték, kifogást nem emeltek. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, illetve a rendelet-tervezetet. Megállapítja, hogy 4 fő vesz részt a szavazásban.

5 Bizottságának 7/2014.(XI.25.) határozata 1. A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság elfogadásra javasolja a Somogy Kéményseprő-Mester Kft. beszámolóját a évi kéményseprő-ipari tevékenységéről. 2. A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság elfogadásra javasolja a kéményseprő-ipari közszolgáltatások ellátásáról és igénybevételéről szóló 3/1999.(I.29.) önkormányzati rendelet módosítását Az adórendelet felülvizsgálata (PVÜB, HB) Az előterjesztőhöz hasonlóan azt javasolja, hogy tekintsenek el a települési adó bevezetésétől. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy 4 fő vesz részt a szavazásban. Bizottságának 8/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság nem javasolja települési adó bevezetését. 6. Rendelet alkotása az önkormányzat évi átmeneti gazdálkodásáról (PVÜB, HB) Szavazásra bocsátja a rendelet-tervezetet. Megállapítja, hogy 4 fő vesz részt a szavazásban. Bizottságának 9/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság elfogadásra javasolja az Önkormányzat évi átmeneti gazdálkodásáról szóló rendelet-tervezetet.

6 7. HÉSZ módosítás a balatonboglári 272/75 hrsz.-ú ingatlan vonatkozásában, valamint a Balatonboglár településrendezési eszközei M9/ OTÉK jelzőszámú módosítás jóváhagyása (PVÜB) Előterjesztés írásban csatolva. Ügyiratszám: 3327/ Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, illetve a rendelet-tervezetet. Megállapítja, hogy 4 fő vesz részt a szavazásban. Bizottságának 10/2014.(XI.25.) határozata 1. A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság elfogadásra javasolja településszerkezeti terv módosítását. 2. A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság elfogadásra javasolja a Helyi Építési Szabályzatáról szóló 9/2004.(III.05.) önkormányzati rendelet módosítását. 8. NSK Beruházási Megállapodás és Szándéknyilatkozat (PVBÜ, HB) Előterjesztés írásban csatolva. Ügyiratszám: 4308/2014. Gáspár László referens A Humán Bizottság ülésén kérésként hangzott el, hogy a hivatal szerezze be a képviselő-testületi ülésig az NSK írásos nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy vállalja a labdarúgó pálya és az azzal összefüggő munkálatok elvégzését. Várhatóan holnap kapják meg a kért nyilatkozatot. Felhívja a figyelmet a szándéknyilatkozat 18., illetve a beruházási szerződés 2.6 és 4.2 pontjában foglaltakra. Szavazásra bocsátja az előterjesztést azzal, hogy a hivatal szerezze be a képviselőtestületi ülésig az NSK írásos nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy vállalja a labdarúgó pálya és az azzal összefüggő munkálatok elvégzését. Megállapítja, hogy 4 fő vesz részt a szavazásban. Bizottságának 11/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság támogatja a Nemzeti Sportközpontok és az Önkormányzat között kötendő Közös Szándéknyilatkozat, illetve Beruházási Szerződés elfogadását, azzal, hogy a hivatal szerezze be a képviselő-testületi ülésig az NSK írásos nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy vállalja a labdarúgó pálya és az azzal összefüggő munkálatok elvégzését.

7 7 9. A Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról és működtetéséről szóló megállapodás módosítása, a évi költségek viselésére külön megállapodás jóváhagyása (PVÜB) Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy 4 fő vesz részt a szavazásban. Bizottságának 12/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság támogatja az Ordacsehi Községi Önkormányzattal a Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról és működtetéséről december 7-én kötött megállapodás a melléklet szerinti tartalommal történő módosítását. Javasolja felhatalmazni Mészáros Miklós polgármestert a megállapodás módosítás aláírására. A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság támogatja az Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületével a Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról és működtetéséről december 7-én kötött megállapodás 11. pontja alapján a évi pénzügyi támogatások kérdésében külön megállapodást kötni a melléklet szerinti tartalommal. Javasolja felhatalmazni Mészáros Miklós polgármestert a külön megállapodás aláírására. Csere Andrea bizottsági tag visszajön az ülésre, a bizottság létszáma 5 fő. Pór Péter főépítész megérkezik az ülésre évi strandüzemeltetés (PVÜB, RÖNK, HB) Már korábban is szóvá tette, a strandüzemeltetők szerződése minden év január 1-től december 31-ig érvényes, nemcsak a nyári időszakra vonatkozik. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy 5 fő vesz részt a szavazásban. Bizottságának 13/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság támogatja, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő strandok fenntartási feladatait a április 1-től kezdődő egy évben vállalkozóval vagy vállalkozókkal végeztesse a képviselő-testület.

8 A strandfenntartást végző vállalkozó(k) kiválasztására közbeszerzési eljárást javasol indítani, továbbá a közbeszerzési eljárásba hivatalos közbeszerzési tanácsadót javasol bevonni. Javasolja felkérni a polgármestert, hogy az eljárásba bevonásra kerülő hivatalos közbeszerzési tanácsadót válassza ki, a lefolytatandó közbeszerzési eljárást készíttesse elő, az eljárás felhívásának tervezetét és dokumentációját terjessze a Képviselő-testület elé jóváhagyásra Hozzájáruló nyilatkozat a Segítő Kezek Alapítvány házi segítségnyújtással kapcsolatos tevékenységéhez (PVÜB, EÜSZOC) Dr. Markó Péter jegyző A Platán Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetője kérte, hogy azzal a feltétellel kapja meg a hozzájárulást az alapítvány, hogy évente egyszer számoljon be a szakbizottságnak, illetve a képviselő-testületnek az adott évben végzett munkájáról (a 2014-ről jövő év februárjában). Szavazásra bocsátja a kiegészített határozati javaslatot. Megállapítja, hogy 5 fő vesz részt a szavazásban. Bizottságának 14/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság javasolja a képviselő-testületnek, hogy járuljon hozzá ahhoz, hogy a siófoki székhelyű Segítő Kezek Szociális és Házi Segítségnyújtó Alapítvány (8600 Siófok Sziget u 3.) Balatonboglár város közigazgatási területén szociális alapszolgáltatás keretében házi segítségnyújtó tevékenységet folytasson december 31. napjáig azzal a feltétellel, hogy az alapítvány évente egyszer számoljon be a szakbizottságnak, illetve a képviselő-testületnek az adott évben végzett munkájáról. 12. Klapka u villamosenergia ellátás ügye (PVÜB) Gáspár László referens Nem készült előterjesztés. Korábban a képviselő-testület értékesített a Klapka utcában egy ingatlant Békés András részére azzal a feltétellel, hogy vállalja a villamos energia kiépítését. Ez nem történt meg. Tavaly megállapodtak Békés úrral, hogy egy éven belül az önkormányzat végrehajtja a vállalt kötelezettségét, azonban akadályok merültek fel, amelyek meghosszabbították az ügyintézést. Így a meghatározott határidőig nem készült el a villamos energia kiépítése, ezért kártérítési igényt nyújtott be Békés András vállalkozó. Kalász Zoltán képviselő Sajnálja, hogy érintettet nem hívták meg a szakbizottság ülésére. Megjegyzi, a tavalyi

9 9 megállapodásban kötelezettségeket, határidőt az önkormányzat vállalta és nem teljesítette. Kéri, hogy az eredeti adásvételi szerződést, illetve a tavalyi megállapodást kapják meg a képviselők, bizottsági tagok, hogy képbe kerüljenek az új tagok is. 13. Durcsán József ajánlata a szőlőskislaki 0180/3 hrsz-ú ingatlana telekhatár rendezésével összefüggő területcserére (PVÜB) Javasolja felkérni a polgármestert, hogy bevonva a kislaki tanácsnokot folytasson további egyeztetést Durcsán József Balatonboglár Majori u. 3. szám alatti lakossal az általa felajánlott ingatlancsere ügyében. Szavazásra bocsátja a javaslatot. Megállapítja, hogy 5 fő vesz részt a szavazásban. Bizottságának 15/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság javasolja, hogy a képviselő-testület kérje fel a polgármestert, hogy bevonva a kislaki tanácsnokot folytasson további egyeztetést Durcsán József Balatonboglár Majori u. 3. szám alatti lakossal az általa felajánlott ingatlancsere ügyében. 14. Egyéb Kiosztja a jelenlévők részére az írásos határozat javaslat csomagot. Szavazásra bocsátja a Humán Bizottsági ülésen előterjesztett 10. pontos határozatsort. Megállapítja, hogy 5 fő vesz részt a szavazásban. A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság 4 igen és 1 ellenszavazattal az alábbi Bizottságának 16/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság 1. a Varga Béla Közművelődési- és Sportközpont és Könyvtár intézményét december 31.-ei hatállyal javasolja megszüntetni. 2. Simonics Lászlóné magasabb vezetői / főigazgató / megbízását december 31.-ei hatállyal javasolja visszavonni.

10 hatállyal a decemberi rendes vagy rendkívüli testületi ülésre elkészített és azon elfogadott alapító okirat alapján javasolja létrehozni a Varga Béla Kulturális Központ intézményt hatállyal a decemberi rendes vagy rendkívüli testületi ülésre elkészített és azon elfogadott alapító okirat alapján javasolja létrehozni a Lukács Károly Könyvtár intézményt hatállyal a decemberi rendes vagy rendkívüli ülésre elkészített és azon elfogadott alapító okirat alapján javasolja létrehozni az Urányi János Sport és Szabadidő Központ intézményt. 6. a három új intézmény vezetésére januárban pályázatot javasol kiírni. A pályázati kiírások tervezetét a decemberi rendes vagy rendkívüli testületi ülésre javasolja beterjeszteni. 7. a vezetői pályázat eredményes lezárultáig, határozott időre Simonics Lászlónét javasolja megbízni a Varga Béla Kulturális Központ vezetésével. 8. a vezetői pályázat eredményes lezárultáig, határozott időre Szabó Györgyöt javasolja megbízni az Urányi János Sport és Szabadidő Központ vezetésével. 9. a vezetői pályázat eredményes lezárultáig, határozott időre Béres Krisztinát javasolja megbízni a Lukács Károly Könyvtár vezetésével. 10. a 11/2004.(IV.23.) rendeletet a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről a törvényi változások és az intézményrendszeri módosításoknak megfelelően javasolja felülvizsgálni. 10 Szavazásra bocsátja a 8. pontos javaslatsor 1-2. pontját. Megállapítja, hogy 5 fő vesz részt a szavazásban. A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság 4 igen, 1 ellenszavazattal az alábbi Bizottságának 17/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság 1. a városi honlapok szerkesztésére, módosítására, karbantartására, napra kész adatfelvitelre pályázatot javasol kiírni. A pályázati kiírás tervezetét a 2014 decemberi rendes vagy rendkívüli ülésre javasolja beterjeszteni. 2. a városi újság írására, szerkesztésére, kiadására, terjesztésére pályázatot javasol kiírni. A pályázati kiírás tervezetét a 2014 decemberi rendes vagy rendkívüli ülésre javasolja beterjeszteni. Szavazásra bocsátja a 8. pontos javaslatsor 3-4. pontját. Mészáros Miklós polgármester Célszerű lenne értékhatárt meghatározni, mivel ennek következtében megbénulhat a hivatali munka.

11 11 A szerződések esetében is 2 millió forintos értékhatárt javasol meghatározni. Szavazásra bocsátja a 8. pontos javaslatsor módosított 3-4. pontját. Megállapítja, hogy 5 fő vesz részt a szavazásban. A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság 4 igen, 1 ellenszavazattal az alábbi Bizottságának 18/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság 1. javasolja, hogy a 2 millió forint értékhatárt meghaladó szerződések megszűntetéséről, illetve új szerződések kötéséről a továbbiakban kizárólag a Képviselő-testület döntsön január 1-től. 2. javasolja a Balatonboglár Város önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásának szabályairól szóló rendelet módosítását: a rendelet 4.pont 5. paragrafus 2-es, 3-as pontját illetően az értékhatár 2 millió Ft legyen. Szavazásra bocsátja a 8. pontos javaslatsor 5-6. pontját. Megállapítja, hogy 5 fő vesz részt a szavazásban. Bizottságának 19/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság 1. javasolja a következő rendes vagy rendkívüli ülésen az SZMSZ átfogó felülvizsgálatát. 2. a bizottsági hatáskörök jegyzékét a 2010-es SZMSZ hatásköri jegyzék alapján javasolja elfogadni, a jelenlegi bizottsági szerkezethez igazítva. Szavazásra bocsátja a 8. pontos javaslatsor 7. pontját. Megállapítja, hogy 5 fő vesz részt a szavazásban. Bizottságának 20/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság kezdeményezi a Szőlőskislaki Részönkormányzat létrehozását. Szavazásra bocsátja a 8. pontos javaslatsor 8. pontját. Megállapítja, hogy 5 fő vesz részt a szavazásban.

12 12 Bizottságának 21/2014.(XI.25.) határozata A Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottság javasolja a következő rendes vagy rendkívüli ülésen a Szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló rendelet felülvizsgálatát. Javaslatot tesz tanácskozó terem kialakítására a Fischl-házban. Mészáros Miklós polgármester Nem tartja szükségesnek kialakítani erre egy termet, hisz a Fischl-ház rendelkezésre áll, korábban sem volt korlátozás ez ügyben, csak egyeztetés szükséges. Kalász Zoltán képviselő Az alpolgármester részére is kellene biztosítani egy irodát. Mészáros Miklós polgármester Véleménye szerint a városházán kell ezt megoldani. A bizottság zárt ülésen folytatja munkáját. K.m.f. A jegyzőkönyv hitelesítői: Dr. Sziberth László a bizottság elnöke Csere Andrea bizottsági tag Türjei Attila bizottsági tag

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Humán Bizottságának 2014. november 24-én a Fischl-házban (8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 12-14.) megtartott 15.00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tormáné Burics Ágnes, Koós Marianna, Dr. Balázs Lajos, Hujber Lászlóné intézményvezetők, Ifj. Horváth Iván tűzoltóparancsnok

JEGYZŐKÖNYV. Tormáné Burics Ágnes, Koós Marianna, Dr. Balázs Lajos, Hujber Lászlóné intézményvezetők, Ifj. Horváth Iván tűzoltóparancsnok JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. november 27-én a Fischl-házban (Balatonboglár, Erzsébet u. 12-14.) 15.00 órakor kezdődő nyílt üléséről. Jelen vannak: Csere Andrea képviselő Kalász Zoltán képviselő Keserű Zoltán

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mészáros Miklós polgármester. Koós Marianna intézményvezető, Dr. Györe Zsuzsanna a Dr. Török Sándor Egészségügyi Központ képviseletében

JEGYZŐKÖNYV. Mészáros Miklós polgármester. Koós Marianna intézményvezető, Dr. Györe Zsuzsanna a Dr. Török Sándor Egészségügyi Központ képviseletében 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 2016. november 15. napján (kedden) a Fischl-házban (Balatonboglár, Erzsébet u. 12-14.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottságának, illetve Humán Bizottságának 2014. december 22-én a Fischl-házban

Részletesebben

Humánpolitikai Bizottságának

Humánpolitikai Bizottságának Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának megtartott n y í l t üléséről. Jelen vannak: Keserű Zoltán a Bizottság elnöke Hock János Bizottsági tag Dr. Regős

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE A képviselő-testület 2015. évben 9 ülést tart.

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 9/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 18-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő Község

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 47/2015.(VI.24.) 48/2015.(VI.24.) 49/2015.(VI.24.) A Szivárvány Óvoda intézményvezető-helyettesi

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta.

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta. 03-3/15-26/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. szeptember 15-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás.

JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsági ülésén a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.) 2017. április 27.-én

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án 16 órakor a Községháza tárgyaló termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/278/65/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 20. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Kiss Csaba polgármester

Kiss Csaba polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. május 28-án 16.00 órakor a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 21. számú jegyzőkönyve (2013. SZEPTEMBER 3.) Határozatok: 124/2013. 1272013. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 21. számú jegyzőkönyve (2013. SZEPTEMBER 3.) Határozatok: 124/2013. 1272013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 21. számú jegyzőkönyve (2013. SZEPTEMBER 3.) Határozatok: 124/2013. 1272013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 6-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Balázs Lajos intézményvezető

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Balázs Lajos intézményvezető 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 2016. szeptember 20. napján (kedden) a Fischl-házban (Balatonboglár, Erzsébet u. 12-14.)

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/74-19/2016. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 16-17 /2012. (II. 20.) számú határozatok.

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: 4570-2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Jóléti, Ügyrendi és Sport Bizottságának 2017. november 21-én (kedden) 08:00 órai kezdettel megtartott nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal A épület fsz. 13. tanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok

JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottságának 2017. április 27.-én 8.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottságának 2016. április 20-án a Fischl-házban (8630 Balatonboglár, Erzsébet

Részletesebben

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről 03-3/63-5/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. I.

Részletesebben

NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés)

NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés) Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:1-3/2013. (I. 18.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-5/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Fülöp Attila Gerõfi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.

JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 22-én 8,00 órai kezdettel tartott soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. augusztus 11-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Iktatószám: 139-18/2018. Jegyzőkönyv Készült: 2018. április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó).

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó). Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 7/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. február 22-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. február 22-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. Ikt. szám: 6-5/2013. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. február 22-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. TARTALOMBÓL

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága 2012. március 14-ei nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 5-15/2012. TÁRGYSOROZAT Megnyitó és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet

JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. szeptember 7-én, Tiszagyulaházán, Tiszagyulaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a Tiszagyulaháza Őszirózsa Idősek Klubja termébe megtartott rendkívüli, nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Katona Béláné bizottsági tagok. 1. Előterjesztés a Helyi Építési Szabályzatról szóló rendelet egységes szerkezetbe foglalásáról.

JEGYZŐKÖNYV. Katona Béláné bizottsági tagok. 1. Előterjesztés a Helyi Építési Szabályzatról szóló rendelet egységes szerkezetbe foglalásáról. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsági ülésén a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.) 2017. március 30.-án

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 3/2015 OKSB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2015. március 24-én, (kedden) 15:00 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének április 13-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének április 13-án megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. április 13-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 34/2017.(IV.13.) Önkormányzati feladatellátást szolgáló

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli üléséről. Petőfi

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám:3357-2 / 2017. Sorszám: ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. október 5. napján tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve

Részletesebben

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 2015. június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 99/2015. (06.16.) számú határozat Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról 188 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 23-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 21/2013.

Részletesebben

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről.

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről. Iktatószám:116-../2015. 17. számú jegyzőkönyv Készült: 2015. június 29-i rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségének aljegyzői irodájában, 3073

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2010. augusztus 30-án 13 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen van: Tóth István elnök,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szám: D-57-8 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága 172/2013.(09.11.) JÜK határozat elfogadta a szeptember 11-ei bizottsági ülés meghívó szerinti napirendi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2016. március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza nagyterme (Békés, Petőfi u. 2.) Jelen vannak: Izsó

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK április 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK április 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 196-27/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 6. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. rendszerek kialakítása című pályázat benyújtása. házszámozás szabályairól

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. rendszerek kialakítása című pályázat benyújtása. házszámozás szabályairól Községi Önkormányzat Lövő 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 57/2014.(VIII.11.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 58/2014.(VIII.11.) KEOP-2014-4.10.0/N fotovoltaikus

Részletesebben

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Laczkó Lászlóné és Takács Lászlóné alpolgármester Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Laczkó Lászlóné és Takács Lászlóné alpolgármester Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők. 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/11/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 25. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 117/2013. (IX.25.) Helyi önkormányzatok működőképessége

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Humán Bizottságának 2016. március 22-én a Lukács Károly Városi Könyvtárban (8630 Balatonboglár, Tavasz u. 1.) megtartott

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 59-3/2017/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-5/2/2014. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én 7.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én 7.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ülés helye: Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én 7.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Vámosgyörki Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozóterem

Részletesebben

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 52/2011. (V. 30.) 53/2011. (V. 30.) 54/2011. (V. 30.) 55/2011. (V. 30.) 56/2011. (V.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

A Képviselő-testületi ülés helyszíne: Ordacsehi, Község Önkormányzat hivatali helyisége, 8635 Ordacsehi, Fő u.54.

A Képviselő-testületi ülés helyszíne: Ordacsehi, Község Önkormányzat hivatali helyisége, 8635 Ordacsehi, Fő u.54. JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. augusztus 3-án, 17 órakor kezdődő, az Önkormányzat hivatali helyiségében megtartott rendkívüli üléséről. A Képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek Községi Önkormányzat Lövő 2-1 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 4/2015.(II.03.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 5/2015.(II.03.) Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX. KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-16/2017. Jegyzőkönyv mely készült 2017. augusztus

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/9/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 16/2017. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben