Május, a tavasz legszebb hónapja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Május, a tavasz legszebb hónapja"

Átírás

1 XXVI. ÉVFOLYAM, 5. (303.) SZÁM, MÁJUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Május, a tavasz legszebb hónapja bővelkedik ünnepekben. Munkás Szent Józsefre való emlékezéssel kezdődik, aki jegyese volt Máriának. Igaz ember, aki engedelmeskedett az angyalnak, és gondoskodott családjáról, amikor mentette a heródesi veszély elől (Mt 2, 13-15). Názáretben otthont teremtett nekik, majd észrevétlenül a homályba vész, anélkül, hogy a Szentírás megemlítené. Május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük. Nálunk ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. Az édesanya szerepe a hivatások csúcsa, meghálálni a végtelen sok jóságot, törődést, Május szeretetet lehetetlen. Köszöntsük Őket szeretettel, tisztességgel, őszintén ezen a napon, hiszen egyszer valamikor ők is megszülettek, hogy mi legyünk, nekik is valaki ugyanannyi jót, szeretetet, bölcsességet adott, melyet mi örököltünk. Köszönjük! május 13-tól október 13-ig három angyali és hat Máriajelenés volt Fatimában, amelyet a 10 éves Lucia, a 9 éves Ferenc és a 7 éves Jácinta látott. Ekkor került sor a napnál is fényesebb titokzatos Hölgy jelenéseire. Az égből jött Asszony kérte a gyerekeket, hogy mindennap végezzék a rózsafűzért; ajánlják fel magukat Istennek, elfogadva minden szenvedést a bűnösök megtéréséért.

2 Május 17-én van Urunk mennybemenetele. Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte. Később a húsvét utáni 40. napra került. Május 24-én, húsvét utáni 7. vasárnap van pünkösd, mely eredetileg a sínai szövetség ünnepe volt. Az Újszövetség az Apostolok Cselekedetei első két részében számol be a pünkösd, vagyis a tüzes nyelvek ünnepének eseményeiről. A zsidó pünkösd, a sávuot napján ismét együtt voltak az utolsó vacsora termében, a felső szobában az apostolok, Szűz Mária és Jézus további 120 követője. Az összegyűltek előtt ekkor az Apostolok Cselekedetei szerint csoda történt: nagy szélzúgást hallottak az égből, és lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek minden jelenlévőre leereszkedtek. Ezt követően, noha Bodajk a magyarok legősibb zarándokhelye, a Kálvária-domb tövében feltörő forrás régóta vonzza a zarándokokat. Történetében az első magyar szent családnak meghatározó szerepe van: kápolnáját Szent István építtette, csodatévő kegyképét pedig, 600 évvel később, Boldog Gizella városa adta. A középkorban a keresztes lovagok gondozták, a törökökkel vívott harcokban neves vitézek Ministráns rovat valamennyien zsidók voltak, különféle nyelveken kezdtek beszélni. Az apostoloknak és a jelenlévőknek Péter apostol magyarázta el a történtek lényegét, miszerint Jóel próféciája teljesedett be. A Szentlélek ereje beindította az egyház működését. Május 31-én van Szentháromság vasárnapja. A Szentháromság titkát a kinyilatkoztatásból ismertük meg. Jézus megkeresztelkedésekor megnyílt az ég, a mennyből az Atya szózata hallatszott és a Szentlélek galamb képében szállt alá. Jézus a tanítványait megbízta: Tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében. Isten az Atya, Isten a Fiú (Jézus Krisztus), Isten a Szentlélek. Három személy, egy Isten. Ez a Szentháromság alapvető titka. (Dr. Szita Géza) köztük Brindisi Szent Lőrinc védték, majd a Mórra letelepített kapucinusok építették újjá a kegyhelyet. Jelenlegi plébánosa Mórocz Tamás, aki néhány évvel járt fölötte Iulian atyának az Esztergomi Szemináriumban. A ministránszarándoklatról Scheuring Dávidot kérdeztem. - Köszöntelek a szerkesztőségben, Dávid! Mikor és hol volt ez a zarándoklat? - Először is én is köszöntelek téged, Balázs, és a kedves Olvasókat. Március 21-én, egy szombati napon voltunk ezen a zarándoklaton. Bodajkra mentünk: a Segítő Szűz Mária Plébániát látogattuk meg és a környékét, a Kálvária-dombot. - Mi volt a nap pontos programja? - Reggel találkoztunk, közösen utaztunk Bodajkra vonattal és busszal. Az atyák szívélyesen fogadtak, nagyon kedvesek voltak. Utána az idősebbik, a plébános-helyettes atya tartott nekünk szentmisét. Ezután lehetőségünk nyílt gyónni. Ebédelni a közeli étkezdébe mentünk, az ebéd nagyon finom volt. Étkezés után pedig elmentünk kicsit kirándulni, elmélkedni, imádkozni a közeli erdőbe. Ez nagyon tetszett nekem. A program a templomban folytatódott rövid szentségimádással. Megköszöntük az atyáknak a segítséget, a szívélyes fogadtatást, az idegenvezetést. Utána programunk zárásaként a keresztutat jártuk végig a Kálvária-dombon. Említésre méltó még a hazaútunkról, hogy Székesfehérváron a buszpályaudvartól a vasútállomásig tartó jó pár kilométeres utat futva tettük meg. Helyesen döntöttünk, mert épphogy elértük a vonatot, pár másodpercre már indultunk is hazafele. Izgalmas volt! - Melyik program tetszett Neked ezek közül a legjobban? - Nekem az elmélkedés tetszett a legjobban, bár az egész napot na- gyon élveztem, szeretem az ilyen zarándoklatokat. De én ezt az egyet emelném ki, ha ki kéne bármit is, mert szeretek az erdőben kirándulni, a természet csodáiban felfedezni a Jóistent. Imádkozni, elmélkedni. Ugye személyesen Te hoztál nekünk különböző gyakorlatokat, azok is nagyon tetszettek, segítették az elmélkedést. Ugyanakkor a szabadtéri keresztút is, nagyon szépen van kialakítva, engem az is magával ragadott. - Pontosan miből állt ez a keresztút? - Egy novellával indítottunk, utána végigjártuk a stációkat, felfelé a dombon. Nagyon jó volt, mert az állomások elmélkedéseit mi magunk írtuk. Minden állomásra be volt osztva egy ember, akár több helyre is, volt olyan, amit Dórival közösen írtunk és olvastunk is fel. Ez is nagyon megfogott. Örülök, hogy eljuthattam Bodajkra, hogy Veletek lehettem, számomra nagy élmény volt! - Ugyan egy métaütőt otthagytunk, de lelkiekben feltöltődve érkeztünk haza. Köszönöm a beszélgetést! - Igen, a nagy sietségben sajnos ott maradt, de abban igazad van, hogy hála Istennek lelkiekben gazdagabban térhettünk haza. Én is köszönöm a beszélgetést, Balázs! (Endrédy Balázs) 2 3

3 MÁJUSI PROGRAMJAINK 1. péntek Szent József, a munkás emléknapja. Elsőpéntek, engeszteljük Jézus Szentséges Szívét. Ebben a hónapban minden este fél 6-kor májusi litániát tartunk. 2. szombat Elsőszombat. Országos Mindszenty Zarándoklat, a szentmise Esztergomban fél 11-kor kezdődik. 3. vasárnap Húsvét 5. vasárnapja. Nélkülem semmit sem tehettek. A 9 órai szentmisén köszöntjük az édesanyákat. 4. hétfő Szent Flórián emléknapja. A Jahn Ferenc úti Kórházban 5 órakor szentmise. 5. kedd 16 órakor Szeretetláng imaóra a közösségi házban. 6. szerda Fél 5-kor a Mária Légió összejövetele a közösségi házban. 7. csütörtök Boldog Gizella emléknapja. 8. péntek 10 órakor Baba-Mama Kör a közösségi házban. 9. szombat Ma van az Élő Rózsafüzér zarándoklat. Gyülekező reggel 7 órakor a soroksári Főplébánia-templomnál. Este 7 órától csendes szentségimádás a templomban. 10. vasárnap Húsvét 6. vasárnapja. Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Ma van a tömegtájékoztatási világnap. 3-4 óráig családok imaórája az Unum Zárdában, 4 órától Keresztény Családok beszélgetnek a közösségi házban. 11. hétfő Boldog Salkaházi Sára emléknapja. 12. kedd 16 órakor Szeretetláng imaóra a közösségi házban. 19 órakor cursillo összejövetel a közösségi házban. 13. szerda Fél 5-kor a Mária Légió összejövetele a közösségi házban. A Fatimai Szűzanya jelenési napja van. 14. csütörtök 10 órakor a MAGNIFICAT Kismamaklub összejövetele a közösségi házban. 16. szombat Kerékpáros túra a Velencei-tóhoz. Ma van a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó. 17. vasárnap Urunk mennybemenetele. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül. A 9 órai szentmisén lesz a cserkész- avatás. 4-6-ig fiatal házasok összejövetele a közösségi házban. 18. hétfő A Jahn Ferenc úti Kórházban 5 órakor szentmise. 19. kedd 16 órakor Szeretetláng imaóra a közösségi házban. 20. szerda Fél 5-kor a Mária Légió összejövetele a közösségi házban. 21. csütörtök 10 órakor Nyugdíjasok Klubja a közösségi házban. 22. péntek Szent Rita emléknapja. 10 órakor Baba-Mama Kör a közösségi házban. 23. szombat Boldog Apor Vilmos püspök emléknapja. 9 órától a Baba-Mama Kör családi délelőttje a közösségi házban. Este 7 órától csendes szentségimádás a templomban. 24. vasárnap Pünkösdvasárnap. Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek és is titeket. 25. hétfő Pünkösdhétfő, a szentmisék reggel 7-kor és este 6-kor lesznek. 26. kedd 16 órakor Szeretetláng imaóra a közösségi házban. 27. szerda Fél 5-kor a Mária Légió összejövetele a közösségi házban. 28. csütörtök 10 órakor a MAGNIFICAT Kismamaklub összejövetele a közösségi házban. 29. péntek A Mária Légió szervezésében az esti szentmise után félórás szentségimádás a templomban. 30. szombat 17 órakor a nyugdíjas házban szentmise 31. vasárnap Szentháromság vasárnapja. Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! A 9 órai szent misén lesz az elsőáldozás. Ma van a Hősök vasárnapja. Egyetemes imaszándék: Hogy elutasítva a közömbösség kultúráját, törődni tudjunk felebarátaink szenvedésével, főként a betegekkel és a szegényekkel. Evangelizációs imaszándék: Hogy Mária közbenjárása segítse azokat a keresztényeket, akik elvilágiasodott környezetben élnek, hogy képesek legyenek Jézust hirdetni. 4 5

4 Miért is panaszkodunk és elégedetlenkedünk? Húsvét előtt a Kispesti Kolping Család tagjaként érdekes előadáson vettem részt. A Magyar Kolping Szövetség főtitkára egy nemzetközi delegáció tagjaként látogatást tett több afrikai országban működő Kolping Családnál és az ott szerzett tapasztalatokról tartott számunkra élménybeszámolót. A látogatás Tanzániát, Ugandát és Ruandát érintette. A küldöttség számára már az érkezés is kalandosan történt, mert a repülőtér kicsit más képet mutatott, mint ahonnan elindultak. Viszont a fogadás rendkívül szívélyes és szeretetteljes volt. Örültek az idegeneknek, akik kíváncsiak az ő életükre. Első ország Tanzánia: nagy sík területek, forróság. Víz és áram nincs. A termelhető növények száma amelyek az élet alapját képezik igen kevés. Csak olyanok jöhetnek számításba, amelyek bírják a szárazságot és még a szinte semmi csapadék mellett is fejlődnek valamelyest. Tehát ami lehetséges a banán, a rizs érdekes fajta, mert ezen az éghajlaton is megterem és a burgonyának egy fajtája, ez is szárazságtűrő. Állattenyésztés címen kecske és a szárnyasok közül csirke jöhet szóba, az is sovány és épphogy él. Napi mosakodás lehetetlen, mert az ivóvizet is 3 km-ről kell hozni kannákban. Ez a vízhordónak odavissza hat kilométer gyaloglást jelent. Fürdeni akkor fürdenek, ha vízért mennek. A nálunk megszokott általános tisztaság és tisztálkodás elképzelhetetlen Mindezek ellenére az emberek feltétel nélkül hisznek Isten jóságában, szeretetében. Nyugodtak, nem rohannak, mindenre jut idejük. Szívélyesek, szeretik, és minden erejükkel segítik egymást. Gondoskodnak az öregekről, nevelik gyermekeiket. Segítenek önmagukon. Alapítottak segélykasszát, ahová mindenki a képessége szerint fizet be bizonyos összeget, és ha valaki bajba jut, innen vehet fel meghatározott időre kamatmentes kölcsönt.. Ezen túl nagyon tisztelik a mozgalom megalapítóját, akit közel éreznek magukhoz, mert a szegény, nincstelen gyermekek és emberek segítségére adta életét. A három ország közül Ugandában könnyebb az élet, mert a domboshegyes vidéken van víz, ez megkönnyíti az életet. Azonban az a tisztaság és higiénia, ami nálunk megszokott és természetes, ott el sem képzelhető. A látogatóknak a vízhiány jelentette a legmegrázóbb élményt. A külföldiek szállásán aggregátorral fejlesztik az áramot, és tartályból pumpálják a vizet a vezetékbe. Az ott élő emberek naponta küzdenek a létért, hogy az adott körülmények között egy kicsit vigyék valamire. Itt is vannak módosabb családok, de gazdagságuk egy lapon nem említhető a nálunk ismert jó móddal. Mindezek ellenére a látogatókat megajándékozták egy kecskével. Igen, mosolyogni való, de az ottani körülmények között nagy kincs. A kis csoport a meglepetés után, a köszönet mellett kénytelen volt az ajándékot visszautasítani. Az ottaniak nagyon megsértődtek, de végül sikerült megoldást találni, és a jószágnak nem kellett repülőn elhagyni Afrikát. Eddig a rövid beszámoló. És mire utal a cím? Mi itt élünk civilizált körülmények között. Minden család otthonában ég a A Tízparancsolat másként villany, folyik a hideg-meleg víz, saját autóink vannak. Változatosan étkezünk, gyermekeink tanulhatnak, sok lehetőségünk van a szűkebb és tágabb világ megismerésére. A családok miden nehézség ellenére jutnak egyről a kettőre. És mi nem vagyunk elégedettek. Nem mosolygunk. Mindig találunk valamit, ami miatt bosszankodhatunk. Nem tudunk örülni az életnek. Pedig minden nap csak hálát adhatunk a jó Istennek, hogy ebben a szép hazában élhetünk. Természetesen nem a leírt afrikai életmód a mérce, mert nekünk más lehetőségeink vannak, azonban el lehet gondolkodni azon, hogy sokkal jobb körülmények között mi igazán jól gazdálkodunk-e értékes talentumainkkal? (km) 1. Szabad Izrael Istenét, Jézus Krisztus atyját, mint egyetlen Istent imádnod. Nem kell más istenek vagy helyettesítő ideológiák után futnod. 2. Szabad Isten nevét tisztelned és becsülnöd. Nem szükséges mozdulatlanul nézned, ha Isten nevét meggyalázzák. 3. Senki sem tiltja meg, hogy figyelj a vasárnapra. Tartsd távol a munkát, töltsd meg kikapcsolódással és elmélkedéssel. Szánj időt Istenre, és azokra, akiket szeretsz. 4. Mi szól tulajdonképpen az ellen, hogy anyádat és apádat tiszteld? Még akkor is, ha más a véleményed, egyetlen csücske sem törik le a koronádnak, ha tiszteled őket. Akárhogy is, ők hoztak a világra és ők neveltek. 5. Téged is meghívtak, hogy megtartsd és óvd az életet. Az élet kioltásáról lemondani és az életet szolgálni igazi nagyságot jelent. 6. Nem tilos a házasságtöréshez kínálkozó alkalmakról lemondani, vagy 6 7

5 elkerülni őket. Miért kellene más párkapcsolatba beleavatkoznod? Törődj a saját házasságoddal és családoddal, ápold, amennyire csak tudod! 7. Ki állítja, hogy a lopás lovagias bűntény vagy tömegsport lenne? Akkor is nyugodt lehetsz, ha nem nyúlsz idegen tulajdonhoz. Végül is te sem akarod, hogy mások eltulajdonítsák, ami neked fontos. 8. Nyugodtan megmondhatod az igazságot. A bizalom és a harmónia ugyanis csak akkor növekedik, ha senki sem csapja be a másikat. 9. Senki sem kényszerít arra, hogy a kollégád felesége után vagy a szomszédasszony férje után vágyakozz. Vannak, akik a párcserét divatosnak tartják. Te dönthetsz másképp is. Ettől nem leszel kétes hírű, vagy ódivatú. 10. Mire jó örökké mások javairól álmodni? Lehetsz azzal is elégedett, amiért magad megdolgoztál, vagy amit mások ajándékoztak neked. Az irigység még senkinek sem vált javára. (Hermann Schulze-Berndt) Készüljünk a szentmisére! N: Népénektár (Éneklő Egyház) Kiadja a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia, 1191 Budapest, Templom tér 21. Tel.: ; Fax: ; Honlap: Szerkesztő: Dr. Bujtás László Sokszorosítás: Bétaprint Nyomda, 1103 Budapest, Gyömrői út

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Ferenc pápa szándéka szerint

Ferenc pápa szándéka szerint XXVI. ÉVFOLYAM, 7-8. SZÁM, 2015. JÚLIUS-AUGUSZTUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Ferenc pápa szándéka szerint 2015 a szerzetesek éve. De kik is azok a szerzetesek, akik olyan titokzatosan élnek, valójában

Részletesebben

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT!

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! Az Úrnapot követő péntek, az egyházi év utolsó változó ünnepe a Szent Szív, számunkra

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

Az irgalmasság rendkívüli

Az irgalmasság rendkívüli XXVI. ÉVFOLYAM, 4. (302.) SZÁM, 2015. ÁPRILIS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENT ÉVE Az irgalmasság rendkívüli szent évét hirdette meg Ferenc pápa 2016-ra a március 13-i bűnbánati

Részletesebben

XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER

XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Jöjj Szentlélek, segítsd a fiatalokat az új tanévben is! nyári vakáció élményei még A alig múltak el, az élmények elevenek,

Részletesebben

Január hónap kezdetével belépünk

Január hónap kezdetével belépünk XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan

Részletesebben

Májusban egymást követik fontos XXVII. ÉVFOLYAM, 5. (315.) SZÁM, MÁJUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Májusban egymást követik fontos XXVII. ÉVFOLYAM, 5. (315.) SZÁM, MÁJUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 5. (315.) SZÁM, 2016. MÁJUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Májusban egymást követik fontos ünnepek. A hónap első napja, mely idén vasárnapra esik, hagyományosan a legszebb tavaszi ünnep,

Részletesebben

Jöjj Szentlélek! A nyári programok,

Jöjj Szentlélek! A nyári programok, XXVI. ÉVFOLYAM, 9. (307.) SZÁM, 2015. SZEPTEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Jöjj Szentlélek! A nyári programok, a szikrázó napfény, a bágyasztó hőség még élénken él emlékezetünkben, de máris elkezdődik

Részletesebben

XXVI. ÉVFOLYAM, 3. (301.) SZÁM, 2015. MÁRCIUS

XXVI. ÉVFOLYAM, 3. (301.) SZÁM, 2015. MÁRCIUS XXVI. ÉVFOLYAM, 3. (301.) SZÁM, 2015. MÁRCIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! húsvétot megelőző negyvennapos böjt kezdete, ham- A vazószerda idén február 18-ára esett. A hamvazószerda abból az ősi hagyományból

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

Jelenlegi egyházi évünk a Ferenc XXVII. ÉVFOLYAM, 4. (314.) SZÁM, ÁPRILIS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Jelenlegi egyházi évünk a Ferenc XXVII. ÉVFOLYAM, 4. (314.) SZÁM, ÁPRILIS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 4. (314.) SZÁM, 2016. ÁPRILIS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Jelenlegi egyházi évünk a Ferenc pápa által meghirdetett Irgalmasság Szentéve, melyhez különösen jól illeszkedik az isteni

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

XXVII. ÉVFOLYAM, 7-8. SZÁM, JÚLIUS-AUGUSZTUS

XXVII. ÉVFOLYAM, 7-8. SZÁM, JÚLIUS-AUGUSZTUS XXVII. ÉVFOLYAM, 7-8. SZÁM, 2016. JÚLIUS-AUGUSZTUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! NYÁRON IS MÉLYÜLJÜNK EL HITÜNKBEN! forró nyári napokban is vannak szép egyházi ünnepek, A melyek közül kiemelünk néhány

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Az aranyló napsugarak és a rövidülő

Az aranyló napsugarak és a rövidülő XXVI. ÉVFOLYAM, 10. (308.) SZÁM, 2015. OKTÓBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Az aranyló napsugarak és a rövidülő nappalok jelzik az ősz beköszöntét, melynek legszebb szakasza október, a rózsafüzér hónapja.

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 4. szám 2014. április TITKA A KERESZTFÁNAK A hamvazószerdával elkezdődött szent negyven nap célja húsvét méltó megünneplésének az előkészítése.

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Megújult az egyházközségi honlap

Megújult az egyházközségi honlap LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

A test teológiájától a TESTTEO projektig

A test teológiájától a TESTTEO projektig TESTTEO' 1/20. A test teológiájától a TESTTEO projektig TESTTEO' 2/20. A TEST TEOLÓGIÁJA II. János Pál pápa összegyűjtött audiencia beszédei 1979. szeptember 5. - 1984. november 28. 129 beszéd szexuális

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

Advent Krisztus Király ünnepe XXVI. ÉVFOLYAM, 12. (310.) SZÁM, DECEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Advent Krisztus Király ünnepe XXVI. ÉVFOLYAM, 12. (310.) SZÁM, DECEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVI. ÉVFOLYAM, 12. (310.) SZÁM, 2015. DECEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! HARMATOZZATOK, ÉGI MAGASOK! Advent Krisztus Király ünnepe után, Szent András ünnepéhez legközelebbi vasárnappal kezdődik,

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

Ismét magunk mögött hagytunk

Ismét magunk mögött hagytunk XXV. ÉVFOLYAM, 1. (287.) SZÁM, 2014. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! BÍZZUK ÚJRA ÉLETÜNKET KRISZTUSRA! Ismét magunk mögött hagytunk egy küzdelmes évet és megkezdődött a reményekkel teli újesztendő.

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

XXVII. ÉVFOLYAM, 9. (319.) SZÁM, SZEPTEMBER VENI SANCTE JÖJJ, SZENTLÉLEK!

XXVII. ÉVFOLYAM, 9. (319.) SZÁM, SZEPTEMBER VENI SANCTE JÖJJ, SZENTLÉLEK! XXVII. ÉVFOLYAM, 9. (319.) SZÁM, 2016. SZEPTEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! VENI SANCTE JÖJJ, SZENTLÉLEK! nyár üzenete, az aranyló nap A egyre laposabban néz le földünkre, rövidülnek a nappalok.

Részletesebben

Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig

Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22től, december 23ig Vasárnap 12.21 Advent IV. vasárnapja IV. hét Balinka 8.00 Szentmise int. +Idős és ifjú Stohl Ferenc és szülőkért és nagyszülőkért

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

Részletesebben

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

Pestszentimrei. Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja 2. évfolyam 4. (11.) szám - 2005.

Pestszentimrei. Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja 2. évfolyam 4. (11.) szám - 2005. Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja 2. évfolyam 4. (11.) szám - Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Mindig megkap engem az evangéliumok húsvéti történeteinek

Részletesebben

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás

Részletesebben

Hittan tanmenet 1. osztály

Hittan tanmenet 1. osztály Hittan tanmenet 1. osztály A Beszélgetés Istennel című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A gyakorlati órák, az azokat előkészítő és feldolgozó órák a tanmenetben

Részletesebben

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

A család védelme a politika feladata is

A család védelme a politika feladata is IX. évfolyam, 2. szám 2011 február A család védelme a politika feladata is A család az élet helye, ahol az élet megfogan és befogadásra talál. Mivel az ember nem egy tárgy, az emberi életet nem lehet gyártani.

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XI. évfolyam 8. szám 2011. szeptember KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT Amikor e sorok megjelennek már épp befejeződött a Hétkápolnai zarándoklat, és amire a következő

Részletesebben

938. szám 2013. május 19.

938. szám 2013. május 19. A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan

Részletesebben

Nagyboldogasszony ünnepére

Nagyboldogasszony ünnepére A BAJSAI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG TÁJÉKOZTATÓJA VIII. évfolyam, 2. (16.) szám 2010. templombúcsú Nagyboldogasszony ünnepére A mai ünnep az összes többi Mária-ünnep koronája. Arra a dicsőséges napra

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

Szép Íria tündöklött, május volt éppen

Szép Íria tündöklött, május volt éppen Szép Íria tündöklött, május volt éppen Székely János püspök atya élményei az V. Világtalálkozóról, Fatimából Fátima gyönyörű hely, csodálatos természeti környezet, ragyogó kék égbolt, fantasztikus felhők,

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK Egyházaink hírei Katolikus egyházközségeink F Gyóni Katolikus Egyházközség Nagyböjt hétfőin a szentmise után lehetőség a szentgyónásra 18.15-ig (26-án, nagyhétfőn 19.15-ig). 14-én, 21-én és 28-án a szentmisék

Részletesebben

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. 1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket

Részletesebben

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................

Részletesebben

1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink!

1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink! 1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - MMSz Kecskemét IV. évfolyam/6. szám Dél-Alföld 2008 szeptember Kedves Máltai Barátaink! Majdnem egy év telt el a legutóbbi hírlevelünk óta. Felsorolni is nehéz az

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben