Jöjj Szentlélek! A nyári programok,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jöjj Szentlélek! A nyári programok,"

Átírás

1 XXVI. ÉVFOLYAM, 9. (307.) SZÁM, SZEPTEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Jöjj Szentlélek! A nyári programok, a szikrázó napfény, a bágyasztó hőség még élénken él emlékezetünkben, de máris elkezdődik az új tanév, és megszólal az iskola kezdetét jelző csengő. Az első órai szünetekben még előtör a nyári emlékek és élmények áradata. Szüleink jóvoltából, gondoskodásából készen áll az iskolatáska, a köpeny, a könyvek és füzetek. De elég ennyi az év elkezdéséhez? Bizony szükség van másra, többre is, ez pedig nem más, mint a harmadik isteni személy, a Szentlélek segítségül hívása. A Szentlélektől mindenki kap különféle képességeket: valaki VENI SANCTE! könnyen tanul idegen nyelveket, van, aki jó a matekban, fizikában, más a számítástechnikában, vagy éppen a testnevelésben, éneklésben, zenében. Fontos, hogy a kapott talentumainkat minél jobban kamatoztassuk, tehát szükség van a Szentlélek mellett a mi szorgalmunkra is, magától semmi sem megy. De gondoltunk már arra valamikor, hogy milyen szerencsés az, aki iskolába járhat. Szegényebb országokban sok gyermek nem tanulhat, mert már fiatalon dolgoznia kell. Nem fog tudni írni és olvasni, ezáltal eligazodni a világban. Ne felejtsük el, hogy a tanév

2 AZ IGAZI SZERETET Napjainkban sokat beszélünk arról, hogy kevés ember él közöttünk, akit példaképnek indulása az újrakezdés lehetőségét is magában hordozza, és bármilyen volt a korábbi évek eredménye, mindig érzünk magunkban energiát a továbbfejlődésre. Az iskoláktól függ, hogy milyen lesz a jövő nemzedéke hitben, tudásban és erkölcsben. A jó iskola nemcsak a tantárgyakat oktatja, hanem Istent és annak törvényeit is megismerteti a tanulókkal. Szerencsére a közelünkben is van ilyen tanintézet, a Reménység Két Tanítási Nyelvű Katolikus Általános Iskola, ahol a magas szintű pedagógiai munka keresztény értékrenddel párosul. Az iskola diákjai jó eredményeiken kívül sok tanulmányi versenyen is értek el kiváló helyezéseket. Kérjük a most következő tanévre valamennyi tanár, hitoktató és tanuló számára a Szentlélek segítségét, útmutatását és bőséges áldását! Mária ünnepek ebben a hónapban is vannak, így szeptember 8. Kisboldogasszony, amely már a XI. században is számon tartott ünnep volt, és Szűz Mária születésének emléknapja. Szeptember 13-án van a fatimai jelenés ünnepe, ahol a titokzatos asszonya azt kérte: Imádkozzátok naponta a rózsafüzért, hogy vége legyen a háborúnak. Októberben egy csodás jelenségnek lesztek majd tanúi, hogy mindenki higgyen. Szeptember 27-én van Szentírás vasárnapja. A világ legnagyobb hatású, legtöbb példányban kiadott és szinte minden nyelvre lefordított könyve a Biblia. A Szentírás igazít el bennünket alapvető tennivalókban, ismeretekben és mintegy iránytűként működik a világ dolgaiban. Szent Jeromos aki a latin bibliafordítást javította az eredeti görög szöveg alapján, létrehozva a Vulgatat ezt írta: Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust! Szent Jeromos emléknapja szeptember 30-án van. Gyakran teszik fel a kérdést, hogy mi a különbség a tudomány és a hit között? Egykor egy bölcs fogalmazta meg a választ: A tudomány azt mutatja meg, hogyan működik a világ, a vallás pedig azt, miért működik. Ne csak olvassuk, éljük is a Szentírást. (Dr. Szita Géza) tekinthetünk, akinek jelleme, emberi tartása, műveltsége követendő példa lehetne. Meggyőződésem, hogy sokkal hamarabb találkozunk velük, ha többet olvasunk. Példakép lehet olyan ember is, aki már nem él közöttünk. Számomra így lett példakép Mindszenthy József bíboros, hercegprímás. Kislány koromban családunkban sokat hallottam róla, de a felnőttek is csak suttogva említették őt, mert olyan időket éltünk, hogy nevének puszta említése is gyanúra adott okot. A beszélgetők nagy tisztelettel említették a bíboros úr emberségét, bátor kiállását Isten és az egyház iránti töretlen elkötelezettségét. Bennem, mint kis gyermekben egy csodálatos, nagy tudású, embert segítő és mindenek előtt rendületlenül hívő ember képe alakult ki. És akkor jött 1956, amikor a főpásztor már csak házi őrizetben volt. A forradalom alatt kiszabadult. Ebből az alkalomból a rádióban riportot készítettek vele. Ami nem volt túl sikeres, mert a bíboros miután nagyon meszsze volt a történésektől nem a tőle megszokott határozottsággal beszélt. És én ezt egyszerűen nem értettem. Az életben azonban mindenre van magyarárat, ami érthetővé teszi a dolgokat. Számomra sem volt ez másként. Elolvastam Mindszenthy József Emlékirataim című könyvét, és pillanatok alatt minden a helyére került. Ő ugyanis az életben soha nem mondott véleményt a tények ismerete nélkül, szabadulásakor pedig nagyon kevés információ állt rendelkezésére. Eddig az én történetem. Elolvastam az Emlékirataim című munkáját. Sokszor szorult össze a gyomrom, az öklöm még jobban, és lábadt könnybe a szemem. Olvasva is szörnyű volt az a sok embertelenség, gonoszság amit a magunkfajta ember elképzelni sem tud. Ezek után látogattam meg a Terror házát, ahol szemléltették mindazt, amit a főpásztor kicsit finomítva szinte önmagát is védve leírt. A mai napig felfoghatatlan számomra, hogy ennyi megaláztatás, borzalom és gyötrelem után valaki úgy beszél az emberek iránti megértésről és szeretetről, mint ő. Hisz hazugságon alapulón vád alapján vették el a szabadságát. Válogatott, brutális módszerekkel akarták olyan bűncselekmény elismerésére kényszeríteni, amit nem követett el. Ennek ellenére nem veszítette el sem hitét, sem a rábízott lelkek iránti szeretetét. Mindig megmaradt jó indulatú, egyenes embernek. Sajnos, sorsa később sem alakult sokkal derűsebben. 15 évig élt a 2 3

3 főváros szívében, de ki sem mozdulhatott. Amikor a menedékadóknak kezdett terhére válni ott tartózkodása, ő maga vetette fel a távozás lehetőségét. Így került sor arra, hogy elhagyja hazáját, amelyet népével együtt nagyon szeretett. Annyira féltek a nép irányába tanúsított együttérzésétől és szimpátiájától, hogy számára az édesanyja sírjára még egy szál virág elhelyezését sem engedélyezték. Biztos vagyok benne, ha bárki elolvassa a könyvet, kicsit másképpen látja a világot, és egyetért velem abban, hogy ilyen SZEPTEMBERI PROGRAMJAINK emberek példáját kell követnünk, és a tőlük nyert tapasztalatot a mai körülmények között alkalmazni. II. János Pál pápa így írt róla: Esztergom rendíthetetlen bíboros érseke magasztos erények példáját adta a katolikus világnak. Egy nagy lelkipásztor méltóságával hordozta a fejére helyezett töviskoronát: olyan magasztos egyházi személy emlékét hagyta ránk, aki hosszú éveken át tudott imádkozni és szenvedni népéért. (km) 1. kedd 16 órakor Szeretetláng imaóra a közösségi 2. szerda Fél 5-kor a Mária Légió összejövetele a közösségi 3. csütörtök Nagy Szent Gergely pápa emléknapja. 4. péntek Elsőpéntek, engeszteljük Jézus Szentséges Szívét! 5. szombat Elsőszombat. 6. vasárnap Évközi 23. vasárnap. Az egészség Isten ajándéka, legyünk érte hálásak! A 9 órai szentmisén lesz a Veni Sancte. 7. hétfő Szent Márk, István és Menyhért kassai vértanúk emléknapja. A Jahn Ferenc úti Kórházban 5 órakor szentmise. 8. kedd Szűz Mária születése, Kisboldogasszony ünnepe. 16 órakor Szeretetláng imaóra a közösségi 9. szerda Fél 5-kor a Mária Légió összejövetele a közösségi 12. szombat Szűz Mária szent neve. 19 órától csendes szentségimádás a templomban. 13. vasárnap Évközi 24. vasárnap. Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét! 8-12 óráig mézvásár. 14. hétfő A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe. 15. kedd A fájdalmas Szűzanya emléknapja. 16 órakor Szeretetláng imaóra a közösségi 19 órakor Cursillo összejövetel a közösségi 16. szerda Fél 5-kor a Mária Légió összejövetele a közösségi 17. csütörtök 10 órakor nyugdíjasok klubja a közösségi 19. péntek 17 órakor a nyugdíjas házban lesz szentmise. 20. vasárnap Évközi 25. vasárnap. Ha valaki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. 21. hétfő Szent Máté apostol és evangélista ünnepe. A Jahn Ferenc úti Kórházban 5 órakor szentmise. 22. hétfő 16 órakor Szeretetláng imaóra a közösségi 23. szerda Fél 5-kor a Mária Légió összejövetele a közösségi 24. csütörtök Szent Gellért püspök ünnepe. 25. péntek A Mária Légió szervezésében az esti szentmise után félórás szentségimádás a templomban. 26. szombat 19 órától csendes szentségimádás a templomban. 27. vasárnap Évközi 26. vasárnap. Jézus a türelemre figyelmeztet bennünket. Ma van a Szentírás vasárnapja. 29. kedd Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepe. 16 órakor Szeretetláng imaóra a közösségi 30. szerda Szent Jeromos emléknapja. Fél 5-kor a Mária Légió összejövetele a közösségi Egyetemes imaszándék: : Hogy gyarapodjanak a képzés és a munka lehetőségei a fiatalok számára. Evangelizációs imaszándék: Hogy a hitoktatók hiteles tanúságtevői legyenek annak a hitnek, amelyet hirdetnek. 4 5

4 A Kispesti Baba - Mama Kör évi programja Kisfaludy u. 42., Közösségi terem pénteken óráig 2 hónapos kortól 3 éves korig Édesanyák és a gyermekek fogadása Kire ütött ez a gyerek? Nagyanyáink bölcsessége Testvérkapcsolatról A baba első éve Születéstörténetek Apák napja Ünnepi évfordulóra készülünk: 15 évesek leszünk! Bölcsödéről, óvodáról beszélgetünk Anyák napjára készülünk Babával a nyárba. Tamásiné Ildikó védőnő Gyermeknap Záró a plébánia udvarán Érdeklődni lehet: Pölöskei Judit védőnő Tel.: ; pkjudit@gmail. com Ünnepre készülünk / Karácsony / Mondókák: Süss fel nap Ünnepre készület, Önállóságra nevelés A családok szerepe és fontossága Háztartásvezetés (konyhai újrahasznosítás a háztar- tásban) A gyermeknevelésről beszélgetünk HITOKTATÁS! Az idei iskolaévben is folytatódik egyházközségünkben mind az iskolai, mind pedig a plébániai hitoktatás. Kérjük a kedves szülőket, ne feledkezzenek meg gyermekeik vallásos nevelésére vonatkozó ígéretükről! Ezért írassák be gyermekeiket hittanra, hogy a fiatalok koruknak és előképzettségüknek megfelelő hittanos csoportba járhassanak. 6 7

5 IN MEMORIAM DR. PASKAI LÁSZLÓ Bíboros úr nehéz időkben állt az Esztergomi, majd az Esztergom- Budapesti Főegyházmegye élén, külön is megemlítve a rendszerváltozás előtti illetve alatti éveket. Olyan eseményeknek volt résztvevője illetve mozgatója, melyekre vonatkozó tapasztalatoknak senki sem volt a birtokában. A magyarországi egyházmegyei határok átszervezése (1993.) óta újságunk tudósításaira támaszkodva több mint 15 alkalommal tisztelte meg egyházközségünket: bérmálások, búcsúi szentmisék, papi jubileumok alkalmával. Legutóbb 2012-ben, Nagyboldogasszony ünnepén volt templomunkban az ünnepi szentmise főcelebránsa. A templomunk centenáriumához kapcsolódó felújítási munkálatokat kiemelt figyelemmel kísérte, a főegyházmegye erkölcsi és anyagi támogatását egyaránt érezhettük. Szeretettel őrizzük példáját, emlékét. A Jóisten adja meg neki a hűséges szolga jutalmát! Requiescat in pace! KÉSZÜLJÜNK A SZENTMISÉRE! N: Népénektár (Éneklő Egyház) Kiadja a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia, 1191 Budapest, Templom tér 21. Tel.: ; Fax: ; Honlap: Szerkesztő: Dr. Bujtás László Sokszorosítás: Bétaprint Nyomda, 1103 Budapest, Gyömrői út

XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER

XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Jöjj Szentlélek, segítsd a fiatalokat az új tanévben is! nyári vakáció élményei még A alig múltak el, az élmények elevenek,

Részletesebben

Mindszenty bíborossal

Mindszenty bíborossal K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Ferenc pápa szándéka szerint

Ferenc pápa szándéka szerint XXVI. ÉVFOLYAM, 7-8. SZÁM, 2015. JÚLIUS-AUGUSZTUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Ferenc pápa szándéka szerint 2015 a szerzetesek éve. De kik is azok a szerzetesek, akik olyan titokzatosan élnek, valójában

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

XXVII. ÉVFOLYAM, 9. (319.) SZÁM, SZEPTEMBER VENI SANCTE JÖJJ, SZENTLÉLEK!

XXVII. ÉVFOLYAM, 9. (319.) SZÁM, SZEPTEMBER VENI SANCTE JÖJJ, SZENTLÉLEK! XXVII. ÉVFOLYAM, 9. (319.) SZÁM, 2016. SZEPTEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! VENI SANCTE JÖJJ, SZENTLÉLEK! nyár üzenete, az aranyló nap A egyre laposabban néz le földünkre, rövidülnek a nappalok.

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

Január hónap kezdetével belépünk

Január hónap kezdetével belépünk XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan

Részletesebben

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

2012-2013. tanév. I. félév

2012-2013. tanév. I. félév 2012-2013. tanév I. félév Szeptember 3. Veni Sancte, Főplébánia 3. Első osztályosok szülői értekezlete 4. kedd Alsós szülői értekezlet: 4. a, 4. b 5. szerda Alsós szülői értekezlet: 2. a, 2. b. 10. Alsós

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

A tanévben tervezett jelentősebb rendezvények és események időpontjai

A tanévben tervezett jelentősebb rendezvények és események időpontjai A tanévben tervezett jelentősebb rendezvények és események időpontjai A 2016/2017-os tanév rendje 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma száznyolcvankettő nap. A szorgalmi

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata

Részletesebben

XXVI. ÉVFOLYAM, 3. (301.) SZÁM, 2015. MÁRCIUS

XXVI. ÉVFOLYAM, 3. (301.) SZÁM, 2015. MÁRCIUS XXVI. ÉVFOLYAM, 3. (301.) SZÁM, 2015. MÁRCIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! húsvétot megelőző negyvennapos böjt kezdete, ham- A vazószerda idén február 18-ára esett. A hamvazószerda abból az ősi hagyományból

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János

Részletesebben

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.

Részletesebben

XXVII. ÉVFOLYAM, 7-8. SZÁM, JÚLIUS-AUGUSZTUS

XXVII. ÉVFOLYAM, 7-8. SZÁM, JÚLIUS-AUGUSZTUS XXVII. ÉVFOLYAM, 7-8. SZÁM, 2016. JÚLIUS-AUGUSZTUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! NYÁRON IS MÉLYÜLJÜNK EL HITÜNKBEN! forró nyári napokban is vannak szép egyházi ünnepek, A melyek közül kiemelünk néhány

Részletesebben

Megújult az egyházközségi honlap

Megújult az egyházközségi honlap LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember Iskolai programterv (2017-18-as tanév) Szeptember 1. péntek 8.00 Tanévnyitó ünnepség, osztályfőnöki órák 17.00 Szülői értekezlet 1.a és 1.z osztálynak 4. hétfő 16.00 Összevont szülői értekezlet 5. osztályoknak

Részletesebben

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT!

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! Az Úrnapot követő péntek, az egyházi év utolsó változó ünnepe a Szent Szív, számunkra

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2017. szeptember 1. 2018. június

Részletesebben

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról?

Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról? Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról? Kutatási eredmények az állami iskolákban hittant tanulók szülei körében 2017.12.13. és 2018 02.06. között a Váci Egyházmegye honlapján elérhető

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

KOSZISZ SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE

KOSZISZ SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE A KOSZISZ SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE OM: 201756 Újfehértó Bevezető gondolatok: Higgy erősen a mindenható Atyaistenben, minden teremtmény teremtőjében, és az

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

Az aranyló napsugarak és a rövidülő

Az aranyló napsugarak és a rövidülő XXVI. ÉVFOLYAM, 10. (308.) SZÁM, 2015. OKTÓBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Az aranyló napsugarak és a rövidülő nappalok jelzik az ősz beköszöntét, melynek legszebb szakasza október, a rózsafüzér hónapja.

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2016. szeptember 1. 2017. június

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A tanév rendjét és munkatervét a 13/2018. (VI.14) EMMI rendelet, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum éves keretmunkaterve és az iskola Pedagógiai Programja

Részletesebben

2016/2017-es tanév rendje (programok)

2016/2017-es tanév rendje (programok) Augusztus Szeptember Október 23. kedd 9.00 Alakuló értekezlet 24. szerda 9.00 Munkaközösségi értekezletek 25. csütörtök 9.00 Javítóvizsgák 29. hétfő 9.00 Szent Liturgia / Nyitó értekezlet Tanári lelki

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe

óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2016/2017. tanév 2016. szeptember 09.01. Tanévnyitó VeniSancte, (külön) 09.02- Befogadás, nagycsoportosok (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.08. Mária-ünnep születése (csoportszintű)

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2018. szeptember 3. 2019. június

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2016/2017. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

2. A hitoktatás struktúrája

2. A hitoktatás struktúrája 2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

A TANÉV RENDJE 2018/2019.

A TANÉV RENDJE 2018/2019. A TANÉV RENDJE 2018/2019. AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER 1 2 3 4 5 6 7 8 Hétfő 6 13 20 27 Hétfő 3 10 17 24 Hétfő 1 8 15 22 Kedd 7 14 21 28 Kedd 4 11 18 25 Kedd 2 9 16 23 Szerda 1 8 15 22 29 Szerda 5 12 19

Részletesebben

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink 2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),

Részletesebben

középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise

középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise PROGRAMNAPTÁR () 2017. szeptember 09.01. péntek Tanévnyitó VeniSancte 09.04- Befogadás (csoportszintű) 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály 09.08. péntek Mária- Szűz Mária ált. isk. születése Kisboldogasszony

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

Szekszárdi Garay János Gimnázium

Szekszárdi Garay János Gimnázium Szekszárdi Garay János Gimnázium H-7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. Tel./fax: 00-36-74-315-633 E-mail: gjg@garayj.sulinet.hu Honlap: www.garayj.sulinet.hu Tisztelt Szülők! Köszöntöm Önöket a 2018/2019.

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. 2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján Tanítási év helyi rendje 2014/2015 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok száma: 5 nap 1 hónap nap hét napja tanítási nap sorszám feladat óra

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban. Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte,

Részletesebben

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE:

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE: DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR 78. 2017/2018. - A TANÉV HELYI RENDJE: Szorgalmi idő, tanítási szünetek: 2017. szeptember 1. Első tanítási nap péntek 2017. okt. 30. - nov. 3. Őszi szünet Utolsó

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2. Rendkívüli munkanapok Munkanap

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok)

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok) 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. h k sze cs p sz v h szept. k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze 1 5 10

Részletesebben

A 2014/2015. tanév helyi rendje

A 2014/2015. tanév helyi rendje A 2014/2015. tanév helyi rendje A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló EMMI rendelet (3. ) előírja, hogy a nevelési-oktatási intézmények munkatervükben hatátozzák meg a tanév helyi rendjét.

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2013/2014. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

A tanév munkarendje SZEPTEMBER

A tanév munkarendje SZEPTEMBER A tanév munkarendje 2016. SZEPTEMBER 01. csütörtök munkanap 1 Első tanítási nap 02. péntek munkanap 2 03. szombat pihenőnap 04. vasárnap pihenőnap 05. hétfő munkanap 3 Jelentkezési határidő az őszi érettségire

Részletesebben

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok 1. Szorgalmi idő A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok Esemény Időpont Felelős Első tanítási nap Utolsó tanítási nap Utolsó tanítási nap a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2019. JANUÁR 31. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete

Részletesebben

Jelenlegi egyházi évünk a Ferenc XXVII. ÉVFOLYAM, 4. (314.) SZÁM, ÁPRILIS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Jelenlegi egyházi évünk a Ferenc XXVII. ÉVFOLYAM, 4. (314.) SZÁM, ÁPRILIS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 4. (314.) SZÁM, 2016. ÁPRILIS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Jelenlegi egyházi évünk a Ferenc pápa által meghirdetett Irgalmasság Szentéve, melyhez különösen jól illeszkedik az isteni

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

Karácsony előtti betegellátás

Karácsony előtti betegellátás II. évfolyam 12. szám 2015. december Karácsony Lelkünk szemével az égre nézünk, és mi is követjük a csillagot, amely vezeti Betlehembe a Napkeleti Királyok utazását. Isten igéje, a Szentháromság második

Részletesebben

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) A vallás Vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 Dátum Hangfájl Cím Alapige 2014. dec 31. 20141231.mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 2014. dec. 28. 20141228.mp3 A vigasztalás útja Példabeszédek 3,1-18 2014. dec. 26. 20141226.mp3 Karácsonyi üzenetek

Részletesebben

Földeáki Návay Lajos Általános Iskola

Földeáki Návay Lajos Általános Iskola Az iskola neve: Földeáki Návay Lajos Általános Iskola Az iskola címe: 6922 Földeák, Zárda u. 18-20. Az iskola OM azonosítószáma: 029695 Tanév megnevezése: 2015/2016-os tanév Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben