KÉPZÉS III. Pszichológia (lélekismeret - motiválás)
|
|
- Ábel Hegedüs
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KÉPZÉS III. Pszichológia (lélekismeret - motiválás) Mottó: Válaszolni mindig nehezebb, mint kérdezni. 1 Ahhoz, hogy a Találkozó valóban TALÁLKOZÁS legyen Istennel, egymással és önmagunkkal, nélkülözhetetlen, hogy ez az egy napos együttlét, a megismerkedéstől egészen a Jézus köré szerveződő kezdeti közösséggé formálódásig segítsen el minden részvevőt, téged is, és rád bízottakat is. Ez persze akár azt is jelenthetné, hogy folyton csak mesélünk önmagunkról, meg egy kicsit a Jóistenről, netán arról is egy-két, afféle gyereknek szánt sztereotípiát, hogy hogyan találkozhatunk a Jóistennel, stb. Sajnos, ez csak néhány percig érdekelné őket, vagy legfeljebb addig, amíg rá nem jönnek, hogy csak pózolunk, és igyekszünk olyannak látszani, amilyennek szerintünk illene lennünk, bár nem vagyunk... Ehelyett sokkal jobban meg tudjuk ragadni a figyelmüket, ha van néhány jól irányzott, beszélgetésre ingerlő személyes vagy csoportnak szánt kérdésünk. A Találkozó egész ideje alatt nagyon fontos, hogy ébren tudjuk tartani a gyerekek érdeklődését, a gyülekezőtől, a csoport-alakításon és a Duna partra meneten keresztül, a szentségimádáson át, a szentmiséig. A kérdéseink ennek megfelelően lehetnek a nagyon egyszerű, mindennapi érdeklődéstől kezdve, a nap témáját egészen belülről érintő kérdésekig, természetesen mindig az adott korosztályhoz hangolva. Mindezen túl, talán hasznos lehet az is, amit a szociálpszichológia (közösség lélektan) megfogalmaz arról, hogy mi is kell, ahhoz, hogy egy együtt lévő ember kupac közösséggé legyen? Eszerint hat alapvető ismérvnek kell teljesülnie: 1. Legyen közös célunk (miért jöttünk, miért vagyunk most együtt, mit akarunk közösen? Mit játszunk?) 2. Legyen közös normánk (a közösen kiűzött célunk elérése érdekében milyen játékszabályokat vállalunk?) 3. Legyen közös cselekvésünk (a játékban a vállalt szabályok szerint mit teszünk együtt? az együtt levésnél több az együtt tevés!) 4. Legyenek egyéni szerepköreink (ki mit tegyen, hogy az egész összejöjjön?) 5. Legyen dicséret és ítélet (hogyan értékeljük, amit teszel, hogyan értékeled, amit teszünk?) 6. Legyen közös tulajdonunk (Mik a közös lelki, szellemi és anyagi kincseink?) Ahhoz, hogy ez a kicsi (vagy éppen nem is annyira kicsi) közösség megszülethessen Jézus körül ott a nagymarosi Duna parton, bizony meg kell küzdened néhány nem éppen könnyű helyzettel is. Mert hát, akár voltál már a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóhoz kapcsolódó egész napos gyermek találkozón, a Gyerekmaroson, mint csoportvezető vagy segítő, akár nem, most mindenképp fogsz találkozni te is a félős gyerekkel, a nagyhangú, vagánnyal, a mindent jobban tudó hittanossal, az állandó rendetlenkedővel, avval, aki csak kényszerből jött, és mindenképp fogsz sok más gyerekkel, akik meg pont azért érdekesek, mert az előzőkhöz képest semmi rendkívülit nem produkálnak.
2 Föltételezve, hogy olvastad a KÉPZÉS I.( Spiritualitás) és a KÉPZÉS II.(Pedagógia) anyagát, és az ott tanultak szerint igyekszel Jézus tekintetével nézni rájuk, és az Ő szeretetével közeledni hozzájuk, ám mégsem lesz hiábavaló a pszichológia néhány apró eszközét is kézbe venned. 2 A) Lélek ismeret (Mielőtt valakit megítélsz, járj egy hétig az ő mokaszinjában! Indián mondás) Ahhoz, hogy egy kicsit is tudj segíteni annak, akit az Úr hozzád ezen a napon rád bízott, kell, hogy megpróbáld megismerni és megérteni, hogy ott, abban a sajátos helyzetben mi zajlik a lelkében: 1., Először is próbáld bele élni magad az ő lelki helyzetébe, és megérezni, hogy ő mit érez. 2., Azután törekedj, kitalálni, és megérteni, hogy miért fél, miért szorong. 3., Gondolj arra, hogy nagy valószínűséggel ő pont avval küszködik most, amivel ennyi idős korodban te is. 4., Idézd föl magadban azokat a pillanatokat, helyszíneket, amikor te érezted úgy, hogy senkinek sem vagy fontos, pedig de nagyon szeretnéd! 5., Kell, hogy jól lásd, hogy valójában szeretné biztonságban érezni magát, és nagy valószínűséggel, pont avval szeretné elérni, hogy személy szerint fontos legyen neked, ami téged meg épp bosszant. 6., Vedd észre, hogy avval, hogy folyamatosan mindenhez hozzászól, igazából csak szeretné a figyelem középpontjában tudni magát, vagy legalább megkapni azt a figyelmet, amit otthon és máshol nem kap meg. 7., Igyekezz belátni, hogy nem ellened tüntet, még csak nem is Isten ellen, amikor idétlenkedik, hanem talán azok ellen, akikről úgy gondolja, hogy belegázoltak szabadságába, mert arra kötelezték, hogy ide eljöjjön. B) Motiválás (Egy csepp mézzel több méhet lehet fogni, mint egy hordó ecettel! Népi mondás) Ha az előzők segítségével már van valami halvány sejtésed arról, hogy miért olyan, amilyen, és miért viselkedik úgy, ahogy, akkor próbálhatod meg motiválni (mozdítani, ráhangolni) arra, amit jó lenne, ha együtt tudna tenni a többiekkel. A motiváció, a mozgatás irányát jól fejezi ki a régi bölcs mesterek tanácsa: menj be vele az ő ajtaján és gyere vele ki a te ajtódon! 1., Talán a legjobb motiváló eszköz, hogy nem fukarkodsz a dicsérettel, és próbálod minden reád bízottban tudatosítani, hogy milyen jó fej, mert hiszen Isten remekműve!
3 2., Az együttműködése elérésére a legmegfelelőbb motiválás az lesz, ha pont az ellenkezőjét teszed, mint amire számít; vagyis ahelyett, hogy folyton rászólnál, igyekezz mindegyikről valami jót mondani. Meglátod, mindegyik mennyire fog igyekezni, hogy a róla kijelentett pozitív kép igaz is legyen! 3., A programokra, közös tevékenységekre próbáld avval ráhangolni, ami azokban az igazi szépség. (pl. amikor az egy helyről érkezők különböző csoportba való beosztásakor egyik-másik nagyon húzódozna, emlékeztetesd arra, hogy biztos nem lenne olyan jóba azokkal, akikkel most együtt jött - hittan csoport, kisközösség -, hogy el se akar tőlük szakadni, ha annak idején nem vállalta volna föl, hogy egyszer ismeretlenül is elmegy közéjük. Így most is biztos lesz legalább egy-két jó arc, akivel érdemes lesz megismerkednie.) 4., Ahhoz, hogy ne ő akarjon minden kérdést megválaszolni, mondd el neki, hogy szerinted az lesz a legügyesebb a csoportodban, aki tud jó kérdéseket föltenni. 5., A leghatásosabb motiváció alighanem az lehet, ha mindabban, ami nem lehetetleníti el teljesen a nap tényleges közös eltöltését, mindig hangsúlyozod, hogy nem kötelező, de irtó jó! A fenti mottónk azt mondja, válaszolni mindig nehezebb, mint kérdezni, ezért ajánlom, mindig legyen kéznél legalább három jó kérdésed! Csak úgy ötletnek, íme, néhány: Hogy kerültél ide, honnan jöttél? Miért jöttél? Elküldtek? Elhívtak? Csak úgy kíváncsi voltál? Itt vannak a szüleid vagy testvéreid is? Voltál már máskor is a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón?, és akkor tetszett vagy...? Összefutottál itt valakivel, akit innen, vagy máshonnan már ismersz? Tényleg a szalámis zsemle a kedvenced (amit most ebédre hoztál), vagy inkább mást tettél volna a táskádba? Inkább tiszta vizet iszol vagy Colát? Édesanyád pakolta be vagy te? Mi a kedvenc játékod, filmed, zenéd, könyved, állatod, növényed? Szerinted, egyáltalán lehet találkozni Istennel? Találkoztál már valahogy valakivel, valamivel, ami több volt, mint a megszokott, mint a természetes? Hiszed, hogy Valaki öröktől fogva ünnepi díszbe öltöztetett szívvel vár reád? Hiszed, hogy ma itt Valaki szeretne veled találkozni, akinek fontos vagy? Hiszed, hogy most itt az idő, hogy a szívedet te is ünnepi díszbe öltöztesd? Olvastad az idei Nagymarosi Levelet? Mesélnél valamit a családodról? Hol laktok? Hányan laktok együtt? Kivel jössz ki a legjobban? Persze a legjobban az a kérdés illik a szádba, ami azért a tiéd, mert az tényleg a te kérdésed, vagy, mert valóban te találtad ki. Ezért kérlek, a találkozóig minden eset írj három kérdést a noteszodba! 3
Leginkább úgy, ahogy a fenti mottó mondja: Mindegy hogy mit tanítasz, csak higgyed, és szeresd őket!
KÉPZÉS II. Pedagógia (növelés) Mottó: Mindegy hogy mit tanítasz, csak higgyed, és szeresd őket! A) Csak a hiteles személyiségnek van növelő ereje! 1. Az általános pedagógia alap kérdése nem a nevelés (szoktatás,
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
HOGYAN ÉRD EL ÉS TARTSD MEG PÁROD SZERELMÉT?
Ez a 3 tanulmány Neked szól, ha arra vágysz, hogy: - Párod végre szerelmes legyen beléd, vagy akkor, ha - Párod már szerelmes beléd, és Te azt szeretnéd, hogy ez minél tovább így is maradjon! HOGYAN ÉRD
EZ AZ ÉN ÉLETEM! Életvezetési elıadás Egészségfejlesztési programhoz középiskolások számára Szerk.: Kotogán Róbert
EZ AZ ÉN ÉLETEM! Életvezetési elıadás Egészségfejlesztési programhoz középiskolások számára Szerk.: Kotogán Róbert Felhasznált irodalom: Sokszor felmerül bennünk a kérdés, mi is az értelme az egésznek?
Nagyon hasonló számomra ez a kép, ahhoz a példázathoz, amikor Jézus a kiosztott talentumokról beszél. Volt, aki kapott ötöt, a másik kettőt, egy
Feladatod van! Vigyázzatok tehát, legyetek éberek és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő! Mint az ember, aki idegenbe készült: mikor elhagyta házát, hatalmat adott szolgáinak, mindenkinek
4 (nyílt) titok, amely segítheti női pénzügyi önismeretedet és spirituális tudatosodásodat is. Írta: Chi*** Csapó Ida
1 4 (nyílt) titok, amely segítheti női pénzügyi önismeretedet és spirituális tudatosodásodat is Írta: Chi*** Csapó Ida női önismereti tréner nők és pénz specialista www.gazdagnok.hu 2 FONTOS KÉRDÉSED LEHET:
Nguyen Luu Lan Anh, szociálpszichológus, hab. egyetemi docens
valóság 245 Nguyen Luu Lan Anh, szociálpszichológus, hab. egyetemi docens Educatio: Kérlek, mutatkozz be röviden olvasóinknak! LA: Nguyen Luu Lan Anh-nak [kiejtés: nuəŋ liu lʌn ain] hívnak. 16 éves koromban
TARTALOMJEGYZÉK: (két kérdéscsoport alapján)
v. 1408 Markovics Milán Mór Bajtársaim! Markovics Milán Mór, római katolikus tábori lelkész vagyok. Az alábbi dokumentum egy folyamatosan bővül ő(!) kérdések-válasz segédanyag ( nemcsak) katonák számára.
A családok örökkévalóak
A közös foglalkozás 2014-es vázlata A családok örökkévalóak És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz (Malakiás 4:6). Irányelvek a közös foglalkozáshoz és a gyermekek úrvacsorai
Óvodások műsora Noéról. Gyülekezetünk 340 tagja táborozott Sátoraljaújhelyen
2005/8 DE ÉN ÉS AZ ÉN HÁZAM NÉPE, AZ URAT SZOLGÁLJUK (Józsué 24,15) Óvodások műsora Noéról Gyülekezetünk 340 tagja táborozott Sátoraljaújhelyen Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,
NAGY KÉRDÉSEK FRED ALAN WOLF NAGY KÉRDÉSEK
NAGY KÉRDÉSEK Maga az, hogy felteszed ezeket a mélyebb kérdéseket magadnak, új utakat nyit meg evilági létezésed felé. Behoz egy szippantásnyi friss levegõt. Örömtelibbé teszi az életet. Az élet igazi
Az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriával készített második interjú
Az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriával készített második interjú A kérdéseket Selymes József atya állította össze 2011. november Lilla: Szeretettel köszöntelek, kedves Mária a magam és Selymes József
A szeretet türelmes. Első nap
Első nap A szeretet türelmes Szeretetünket sokféle módon közölhetjük, de szavaink gyakran szívünk állapotát tükrözik. A következő napra határozd el, hogy türelmes leszel és semmi negatívat nem mondasz
SZEGÉNY ÖZVEGYASSZONY Alapige: Márk 12: 41-44 Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe.
SZEGÉNY ÖZVEGYASSZONY Alapige: Márk 12: 41-44 Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, egy szegény özvegyasszony
Áhítatok az év minden napjára óvodások számára
Dráviczki Csaba Áhítatok az év minden napjára óvodások számára Bárányka füzetek I. 2012 Szakmai lektor: Dr. Jakab-Szászi Andrea Kiadja a Református Pedagógiai Intézet 1146 Budapest, Abonyi u. 21. www.refpedi.hu
BESZÉLJ, URAM, SZOLGÁD FIGYEL! (1Sám 3,9)
BESZÉLJ, URAM, SZOLGÁD FIGYEL! (1Sám 3,9) Egyházmegyei Vezetőképző Lelkigyakorlat Kővágószőlős 2010. március 12-13-14 VALAKI HÍVOTT ENGEM? Sámuel története hivatás Érdeklődése felkeltése Játsszunk egyet!
Hogyan csábítsuk el a nőket?
1. oldal, összesen: 96 Hogyan csábítsuk el a nőket? 2002 - Szugyiczki Roland 2. oldal, összesen: 96 1. Jelmagyarázat a rövidítésekhez: 2. Bevezető 2.1. Hogyan tegyünk szert a kellő magabiztosságra és bátorságra?
Lyricus beszélgetések I.
Lyricus beszélgetések I. ( A két beszélgető-partner a tanító, és a tanuló. A T a tanítót jelzi, a D pedig a tanulót, azaz a diákot) A Teljesség Navigátor megismerése. D: Mi akadályoz abban, hogy megismerjem
AUTÓVAL A CSÚCSRA. Az értékesítés mesterei
AUTÓVAL A CSÚCSRA Névjegy Név: K. Botond Életkor: 45 év Üzletág: személygépkocsi-kereskedelem Munkakör: értékesítő Eredményei: cégénél kiérdemelte az Év értékesítője címet a legtöbb új autó eladásával
Karlowits-Juhász Orchidea Reif Jenifer NEKEM NEM 8. Közösségi szolgálatot végző diákok kézikönyve
Karlowits-Juhász Orchidea Reif Jenifer NEKEM NEM 8 Közösségi szolgálatot végző diákok kézikönyve Karlowits-Juhász Orchidea Reif Jenifer NEKEM NEM 8 Közösségi szolgálatot végző diákok kézikönyve Miskolc
Kovács Eszter Réka: Még ép a roncs ág Bevezetés
Kovács Eszter Réka: Még ép a roncs ág (In: Grezsa Ferenc Takács Péter (szerk.): Még ép a roncs ág Válogatás erdélyi mentálhigiénés szakemberek dolgozataiból. Országos Addiktológiai Intézet. Budapest, 2005.
A szolgáltatási folyamat speciális elemei 1. EQUAL FÓKUSZ
Forrás: eq_focus_1_20080306.mp3 A szolgáltatási folyamat speciális elemei 1. EQUAL FÓKUSZ Jó. Tehát szolgáltatási folyamaton haladunk keresztül, néhány területet mi meghatároztunk, amiről majd szó lesz,
Törököt fogtam! Garai Panni: Mióta tartózkodsz Magyarországon? Ates Adyl: GP: A magyar nyelvet mióta beszéled? Könnyű volt megtanulni?
Törököt fogtam! A villamosról leszállva csak pár lépést kell tenni a Jászai Mari téren, hogy meglássuk a fényesen villogó Antalya Kebab feliratot. Messze érezni lehet a frissensült hús és a fűszerek illatát,
Dolores Ready: Imádság. (munkafüzet és tanári kézikönyv)
Dolores Ready: Imádság (munkafüzet és tanári kézikönyv) Ezt a füzet Fogassy Judit nővértől kaptuk meg angolul. Unokatestvéremnek, Csobai Ildikónak hála van magyar fordítása. Ezt most itt lényegében változatlanul
MANNA. Erőt ad a megfáradtnak. Erőről erőre (Zsolt 84,8) VI. évf. 8 9. szám A Budai Baptista Gyülekezet lapja 2010. aug. szept.
VI. évf. 8 9. szám A Budai Baptista Gyülekezet lapja Erőről erőre (Zsolt 84,8) Hányszor hittem már, hogy elfogyott erőm! Vége, nincs tovább Megtántorodtam, már-már elestem, elborított a nyomorúság. Szóltam:
A H A N G 20. Egy katolikus pap párbeszéde ÉGI LÉNYEKKEL
A H A N G 20. Egy katolikus pap párbeszéde ÉGI LÉNYEKKEL Én csak szerény húrja vagyok annak a GITÁRNAK, melynek rezonáló-doboza és főleg PENGETŐJE maga A H A N G 1 1923. E L Ő SZ Ó "Drága Jézusom! Tudom,
Jézus Krisztus tanítványainak mindig is kötelességük
ELSŐ ELNÖKSÉGI ÜZENET, 2013. FEBRUÁR Írta: Dieter F. Uchtdorf elnök második tanácsos az Első Elnökségben Egy szó a tétovázó misszionáriushoz Jézus Krisztus tanítványainak mindig is kötelességük volt megosztani
Abba, Atya! AZ ATYA GYERMEKEI. 2 AZ ATYA GYERMEKEI Kármel 2009/6. Kármel 2009/6
Újra ránk köszönt a Karácsony, Urunk születését ünnepeljük. Figyelmünk a Megváltóra és áldott Szüleire irányul. Egy Családra, ahol befogadják Istent; minden új és meglepetésszerû megnyilatkozásával. Ünneplésünk