Él még közöttünk egy poéta, aki a magyarság dolgában és érdekében többet tett egymaga, mint talán az összes Emkék. (Bródy Sándor)

Átírás

1 Él még közöttünk egy poéta, aki a magyarság dolgában és érdekében többet tett egymaga, mint talán az összes Emkék. (Bródy Sándor) Amit a politikusok és az irodalom nagy része a nemzet magyarságán rontott, azt Pósa Lajos, az igazi, magyar gyermekirodalom megteremtõje helyrehozta a jövõ nemzedékében. (Nagy Sándor Senex) eredeti költõ nem volt. Egy eredeti ötlete, eredeti mondata vagy jelzõje nincs. De ami kincse van a magyar léleknek az Erdélyi-féle s az Arany Gyulai-féle gyûjteményekben, továbbá a református zsoltárokban és dicséretekben, õ azokat gyermekjátékokká dolgozta fel és elszórta örökhatású, kedves kincsekül az országban. Munkásságának nemzetnevelõ hatásában egy lépcsõvel sem áll lejjebb Petõfinél, Aranynál, Jókainál. (Gárdonyi Géza) Verseiben, gyermeklapjában és abban a hatalmas arányú ifjúsági irodalomban, melyet megteremtett, soha, egyetlen pillanatra se tévesztette szem elõl törekvései célját, hogy a gyermeklelket, ameddig csak lehetséges, ameddig az élet brutalitásai megengedik, megtartsa a tisztaság érintetlen erkölcsében, hogy az elválaszthatatlanul forrjon össze lelkével és mint acélvért védelmezze a rossz és a rút minden kísértése és csábítása ellen és megtartsa ideáljai keményakaratú bajnokának, végig az élet változatain és fordulatain. Szent élethivatás, mely a költészet gyöngédségeibõl és finomságaiból sziklavárakat és ércfalú arzenálokat épít: virágtemplomokat a lélek eszményeinek, a teremtett világ szépségeinek. Nemzedékrõl nemzedékre átszálló örök tradíciót. Pósa Lajos ennek a tradíciónak, vagyis a nemzeti hitnek rajongója, költõje, apostola. Költészetében a magyar lélek bája mosolyog: az egyszerûség és õszinteség. Gyermekverseiben, csapongó dalaiban és hazafias tárgyú verseiben ugyanaz a harmonikus magyar szellem játszik és lángol. Pósa: a magyar lélek költészete, s a nemzetet a maga lelkétõl különválasztani nem lehet. A nemzet addig él, ameddig a lelke, szelleme, költészete. Ameddig Pósa. (Lõrinczy György)

2

3

4 HINTÓKA RINGÓKA Liliomszál, rózsaszál, Sanyi, Böske hova száll? Föld alá, Víz alá, Kis patak ölébe, Tisza közepébe, Még annál is mélyebbre, Tenger fenekére. Gyöngyöt szedünk anyának, Halat fogunk apának. Hintóka, Ringóka, Szállj a napsugárral, Katicabogárral, Hozz vissza majd hajnalra Dalos pacsirtával! Liliomszál, rózsaszál, Anna, Béla hova száll? Kis fára, Nagy fára, Házunk födelére, Torony tetejébe, Még annál is feljebbre, Egyenest az égbe, Csókot szórunk anyának, Csillagesõt apának. Hintóka, Ringóka, Szállj a napsugárral, Katicabogárral, Hozz vissza majd hajnalra Dalos pacsirtával!

5 CSITT, CSENDESEN Csitt, csendesen, dologra! Fogok kárászt, mennyhalat, Erre, halak, horogra! Mind a kettõ jó falat. Azt mondja a szakácsné: Ni! Ott szalad egy sügér, Nincs jobb, mint a halászlé. Ezüst pénze de fehér! Tisza vize de tiszta! Ejnye, ejnye, mi dolog? A horgomon giliszta. Meg se mozdul a horog. Kóstold meg csak, kecsege, Megy a hal mind bújába Nagyon finom csemege. Tiszából a Dunába. Gyere, csuka, gyer' koma, Megmondom a Tiszának: Hadd legyen ma lakoma, Mondja meg a Dunának: Hadd örüljön jó anyám, Küldje vissza a halat Ott azon a kis tanyán. Itt várjuk a kert alatt. Ne sírj, ne ríj, Ilonka, Csitt, csendesen, ha mondom! Mert megszökik a potyka. Jaj de nehéz a horgom! Majd fogok én te neked Béka biz ez, nem potyka Piros szárnyú keszeget. Edd meg, ha sírsz, Ilonka! MOCSKOS PALI Mocskos, szurtos mindig Pali, Mocskos Pali szalad, szalad, Mert nem szeret megmosdani. Kiabálja, hogy: nem szabad! Megharagszik a mosdótál: Utoléri a mosdótál: Megállj, megállj, te mocskos Pál! Megfogtalak, te Mocskos Pál! S megfürdeti, megmosdatja Cirmos cica meg kacagja.

6 Ne félj tõlem olyan nagyon, Amért két nagy szarvam vagyon.

7 JÁNOS GAZDA SZAMARA Jó, hogy itt jársz, te drótos tót, Gyere te is futni! Fogja el a szamaramat, Kerékpáros úrfi! Kerékpáros, drótos tót is, Zsupsz, egy nagy árokba! Karcsú lábú, fürge csacsi Könnyen átugrotta. S túl az árkon szamártövis Hívta meg ebédre; János gazda ott is lelte Vígan legelészve. János gazda szamara már Szamár voltál, az is maradsz! Unta a jó kosztot, S rá egy nagyot vágott: A fejibe tán valami A csacsi meg helybehagyta: Harmatos fû forgott. Háromszor i-á-zott. Én góréért nem cipelek, Mindig ennyi terhet! S kapta magát, nagyot gondolt: Kinn a mezõn termett. Észrevette János gazda, Loholt is utána: Hova szaladsz, te nagy szamár? Fülesek butája!

8 ICINKE-PICINKE Volt egyszer egy icinke- Szebb ám az én icinke- Picinke Zsuzsika, Picinke muzsikám! Kezében egy icinke- Hallgasd meg csak, icinke- Picinke muzsika. Picinke kis cicám! Húzta azt az icinke- Vonít-vonít icinke- Picinke muzsikát, Picinke kis Tisza, Mulattatta icinke- Kacag-kacag icinke- Picinke Zsuzsikát. Picinke kis cica. Hallja azt az icinke- Bántja ez az icinke- Picinke kis cica: Picinke kis Tiszát, Hagyd el, hagyd el, icinke- Megrohanja icinke- Picinke Zsuzsika! Picinke kis cicát. Szebb ám az én icinke- Uccu! elfut icinke- Picinke muzsikám! Picinke kis cica, Hallgasd meg csak, icinke- Uccu! nyomba icinke- Picinke Zsuzsikám! Picinke kis Tisza. Dorombol az icinke- Mulattatja icinke- Picinke kis cica, Picinke Zsuzsikát, Mosolyog az icinke- Húzza azt az icinke- Picinke kis Tisza: Picinke muzsikát. CSALI MESE De legszilajabban Nyúlháj, daruháj Ropta a võlegény. Hol voltál te, kisdaróci, Mondtam neki: Nagydaróci kis Mihály? Lassabban, hé! Meglásd, hogy megbánod: Seholházán, Nekeresden, A sárga rézsarkantyúddal Meg is leltem, mit kerestem: Kirúgod a zsákot. Nagy lagzi volt egy kis házban, Nem hallgatott a võlegény Lehettünk vagy háromszázan. Ám az okos szóra, A szoba sarkába Olyanokat ugrott, mintha Duna, Tisza zsákba. Vadkecske lett vóna. Húzták a cigányok Nagy mulató kedvében Táncolt gazdag, szegény, Se hallott, se látott;

9 VENETÚR LENCSÉJE Székelyföldön történt, de nem Marosszéken, Sem pedig Csíkszéken, hanem Háromszéken. Ebédel Venetúr, lencse ám az ebéd, Beszélget magában, duruzsoló beszéd: Lencse, borsó, kása mind Isten áldása, Egy kis füstölt kolbász de jó volna rája! Több nap ám, mint kolbász mostoha szerencse Kolbász nélkül is jó székelynek a lencse. Ott fönn a kéményben van még egy kolbászom, Nem bántom, nem bántom! Ünnepnapra szánom. Kevés a zsírzóm is, elfogy nemsokára, Sovány vagy, sovány vagy, lencse, borsó, kása! Ajtaján ép ekkor kopogtat valaki, Venetúr nem mondja: tágasabb odaki! Venetúr azt mondja: bújj be magyar, vagy tót! S egy fiatal utas nyitja rá az ajtót:

10 MAGYAR VAGYOK Magyar vagyok, magyar; magyarnak születtem, Magyar nótát dalolt a dajka felettem, Magyarul tanított imádkozni anyám És szeretni téged, gyönyörû szép hazám! Lerajzolta képed szívem közepébe; Beírta nevedet a lelkem mélyébe, Áldja meg az Isten a keze vonását! Áldja meg, áldja meg magyarok hazáját! Széles e világnak fénye, gazdagsága El nem csábít innen idegen országba. Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni! Szép Magyarországot nem pótolja semmi! Magyarnak születtem, magyar is maradok, A hazáért élek, ha kell, meg is halok! Ringó bölcsõm fáját magyar föld termette, Koporsóm fáját is magyar föld növelje! A KÖLTÕ SZÍVE * A költõ szíve régen porladoz, De él, de ring minden szívben dala; Kettétörött bár a zengõ arany lant, Hallik ma is bûvös-bájos szava. Tavaszt fuvall rég elcsillant idõkbõl, Rég elvirult, napos, rózsás mezõkrõl. Kelj föl porodból, Isten lantosa! Varázsold eggyé törött lantodat! Mit álmodtál babéros sír ölében? Pengesd ki húrján legszebb álmodat! Dalolj, dalolj, jövendõ szebb idõkrõl, Nyiladozó, napos, rózsás mezõkrõl! * Petõfi Sándor

11 Szerkesztett illusztráció. Az december 25.-i szám címlapján a Karácsonyfa c. vers feletti kép szerepelt.

12

13 Szép is az én hazám, Legszebb a világon, Büszke vagyok, ha künn A mezõit járom: Mikor nyílik a rét Tavaszi napfényen, Több virág terem ott, Mint csillag az égen! De a legszebb virág Akkor fog teremni, Ha majd szép hazámért Harcba fogok menni, S véremet hullatva A rétek füvére: Piros virág lesz ott Az én szívem vére. Jakab Ödön: KATONA LESZEK ÉN Katona leszek én, Ha majd nagyra nõttem, Meg is védem mindig Az én szülõföldem. Nemcsak szülõföldem, De egész hazámat, Ha valamelyik nép A hazámra támad. Apámat, anyámat Szeretem én nagyon, De, ha kell, hazámért Õket is elhagyom. Nem panaszolhatja Azt senki föl nekem, Hogy hazámat én a Legjobban szeretem.

14 Heltai Jenõ: A RIKKANCS Akkora csak, mint az öklöm, Áll a rikkancs csak egy percig, Hanem olyan eleven! Azután meg futni kezd Hangos lesz az utca tõle, Ott megy az úr utoléri Mikor fürgén megjelen. S kipirúlva mondja ezt: Hóna alatt esti ujság, Nagyságos úr, itt a pénze, Kinálgatja lelkesen, Én ezt el nem vehetem, Vágtat vele, mint a szélvész, Az ujságért nem jár ötven, Meg nem áll egy percre sem. Egy krajcár jár csak nekem. Alig látod, máris eltünt, Jóságosan mondja az úr: Ni, a kópé, ott rohan! Sohse bánd, ha én adom, Krajcárkáit a zsebében Hát fogadd el ajándékba, Szorongatja boldogan. Hadd legyen egy jó napom! Megállítja õt a sarkon Áll a rikkancs, büszkén, bátran Az ujságért egy nagy úr, S fejét rázza azután: Ki is veszi a tárcáját Ha ezt a pénzt elfogadom, S mosolyogva belenyúl. Alamizsna lesz csupán. Krokodilbõr a tárcája, Bár, igaz, a nyomorúság Ezüst rajta a veret, Volt tanító-mesterem: Csak úgy duzzad a sok pénztûl, Nem tanított koldulásra, Bankó van bent, egy sereg. Van énnekem kenyerem. Az aranyból, az ezüstbõl Fényes ingyen koronánál Kihalász egy koronát Nékem százszor kedvesebb S az ujságért a rikkancsnak Az a kopott kis krajcárka, Mosolyogva adja át. Amit magam keresek. Tartsd meg, fiam, az egészet S visszaadja a nagy úrnak S mosolyogva megy tova. Azt a fényes koronát. Áll a rikkancs a kezében Az nagyot néz és a rikkancs Ott a fényes korona. Fütyörészve megy tovább.

15

16 Pósa Lajost temetjük Ezernyi ezer magyar gyermek kis szívének fájdalmas dobogása kíséri édes anyaföldjébe, végsõ szerény hajlékába. Mi magyar írók nemcsak a költõt és barátot veszítettük el benne, hanem egy hatalmaskezû úttörõnket, aki a mi írásaink számára hétrõl-hétre, szívós kitartással és hõ szeretettel egy-egy újabb darab hazát szerzett. Ezt a jelentõs mûvét éppen nekünk nem szabad elfelejtenünk. Pozsonytól Brassóig tart a magyar világ. Meg-megszaggatják idegen szigetek, testébe mélyen belenyúlnak idegen nemzetiségek. Ahol a magyar nyelv találkozik idegen nyelvekkel, a határszéleken állandó veszedelem fenyegeti nyelvünk életét. Ha ott fogy a határ: annak a nyelvnek birodalma, amelyen mi elmondjuk érzéseink titkait, adjuk tudásunk gyümölcsét, egyre jobban megszûkül és a magyarság legszebb, legtisztább hangjai süket fülekre találnak. Itt segített nekünk Pósa Lajos, élete mûve itt emelt védõbástyákat, itt ásott a hódító hadjárat számára támadó futóárkokat. Kevesen tudnak errõl a nagy mûvérõl, pedig az éppen a magyar írók szemében valóságos honszerzõ munka volt. A véletlen folytán közvetlen tapasztalatból mondhatok róla egyet-mást s el kell ezt mondanom e frissen hantolt sír elõtt, hogy lássák rajta azt a babérkoszorút, amelyet verejtékes munkával maga Pósa Lajos munkája font a kis fakeresztre.

17

18 Gracza János: VIRÁGOK EGY SÍRRA Pósa Lajos emlékezetére I. Kerepesi temetõbe Kerepesi temetõbe, Virágos sír domborul, Ha arra visz utatok: Ha oda száll a kis madár, Pósa bácsi sírja mellett, Dalos kedve elborul. Ti is meg-megálljatok! Tudjátok-e, fiúk, lányok, Könnyes szemmel, ha ránéztek, A madár mit csicsereg? Dobbanjon meg szívetek A virágos sírdomb alatt Még a zúgó szellõben is Pósa bácsi szendereg! Nektek dúdol éneket! Ha gügyög a magyar gyerek, Pósa bácsi szíve dobban, Zengõ szóval, bátran; Lelke muzsikálgat Tudjátok-e, ki beszélget Õ dalolta minden szavát Abban a nótában? Annak a nótának! Ha te jössz meg, kikelet, Dalos madár, csicsergõ, Szunnyadó föld álma: Õtet ringatgassa; A sok nyíló virágot Kósza szellõ, fecsegõ, Szórjad a sírjára! Õtet altatgassa. Ha ébredez az erdõ, Zengõ dala kacagjon, Hagyja el lakója; Sírjon minden szájon; Ne szóljon már sehol se, Nem tud annál különbet Csak sírján a nóta. Senki a világon! II. V. Ha próbál is valaki Más hangú gitáron, Annál szebben egy se szól Piros gyerekszájon! (1916)

19 Móra Ferenc: PÓSA LAJOS SÍRJÁRA* Költõ sírjára Régi téma. S hol sárgarigók enyelegnek, Dalt mégis errül mondok én ma, Márványhegedûs a ligetnek S szíved porára, mesterem, Árnyán csak rólad muzsikál, Ibolya-csokrul ráteszem. Nagy birodalmú dalkirály! Ott termett, hol a Tisza árja S apród, ki voltam udvarodba, Királyi képet ölt magára, S most dalcsokort teszek sírodra: Míg behódol kanyaros Én is csupán azt hoztam el, Futással a szilaj Maros. Mit a te földed megnevel. Ott termett, ahol délibábos Vagyok nótázó emberecske, Tükörbe néz a régi város. Magam zugának méla tücske, Puszták ölén álomsziget, Nem hangszer, mely csodákat ont: A dús, a bús, a hû Szeged. Mezõkön csendülõ kolomp. Hol az idõ sosem sietve, Dalomnak nincs sok cifrasága: Járja inkább halk-lépegetve Mint almafa virágos ága, Mohos fejû házak sorát, Magától nyílik, s hervad el Mik õrzik lábaid nyomát. Csak almát soha se nevel. Ó, ott sokat elemlegetnek! Rõzsetüzem nem látszik messze, Ott még a szívek melegebbek, Magamnak ég csak híves este, S az emlék nem úgy múlik el, Hamvát befödi az avar, Mint meleg arcon a hópehely. De míg ég: tiszta és magyar. Ott még az emlék drága szõnyeg, S ha nincs is egyéb benne semmi, Friss színt selymébe egyre szõnek Már szívemet sírodra tenni Aranyszálakból hû kezek, Élõ virágul rá merem, Múló és nyíló életek. Áldott tanító-mesterem! Ott dalaid muskátlibokra Mindig nyit a kis ablakokba S a tanyai pásztorgyerek Ajkán kesergõd kesereg. * Székfoglaló a Petõfi-társaságban; felolvastatott III. 12.-én

20 Gyökössy Endre: JÓKAI ÉS AZ ÉN ÚJSÁGOM Pósa bácsi, Az Én Újságom alapítója úgy szerette a magyar gyermekeket, hogy a mindmáig legnagyobb mesemondót, Jókai Mórt is rábeszélte arra, hogy engedje át Az Én Újságomnak egyik hosszabb elbeszélését. És Jókai engedelmeskedett. Így jelent meg a szépséges Rózsák szigete* soksok évvel ezelõtt folytatásokban, Az Én Újságomban. A magyar gyerekek nagy gyönyörûséggel olvasták a szépséges történetet. Jókai Mór egyszerre legkedvesebb írója lett Az Én Újságom kis olvasóinak. Egyszer Bajza-utcai háza elõtt sétálgatott a nagy magyar író. Éppen arra járt Az Én Újságom egyik olvasója is édesapjával. A kisfiú félegyházi gyerek volt. Azért hozta édesapja Budapestre: hadd lássa meg az apró magyar legényke a szép fõvárost. A félegyházi magyar ember messzirõl megismerte Jókait. Megszólalt: Nézd csak, fiam, az a sétáló bácsi Jókai. Jókai, aki Az Én Újságomban a Rózsák szigeté -t írta? kiáltott fel a fiúcska örömmel. Az, az! S akkorra már közelébe is jutottak Jókainak. Az okos magyar gyerek bátran és illedelmesen Jókaihoz lépett. Köszönt és így szólította meg a halhatatlan mesemondót. Jókai bácsi, olvastam Az Én Újságomban a Rózsák szigeté -t. Nagyon szép volt. Igazán meg vagyok elégedve Jókai bácsi írásával. Köszönöm, kisfiam! felelt mosolyogva a nagy író. Tessék máskor is írni! buzdította búcsúzás után még a félegyházi fiúcska Jókait. Írok, írok, fiacskám! nyugtatta meg az okos gyereket Jókai. Másnap már Az Én Újságom szerkesztõségébe sietett a drága mesemondó. Boldog dicsekedéssel mondta el Pósa bácsinak a kedves történetet. Majd azt is hozzátette: Írásaimért ennél szebb kitüntetést még nem kaptam! Pósa bácsi elmesélte Vágó Pál híres festõmûvésznek ez aranyos történetet és Vágó Pál megfestette azt a képet, amit most Az Én Újságom címfedelén láthattok. Az eredeti kép Pósa bácsi haláláig Az Én Újságom szerkesztõségében, Pósa bácsi íróasztala felett függött. S a kép elõtt mondta el húsz évvel ezelõtt nekem is Pósa bácsi a kép itt megírt történetét. * Az Arany ember c. regény Bródy Sándor által átdolgozott változata, a serdültebb ifjúság számára.

21

22 Látogatás Pósa bácsinál Nagy László: Pósa Lajos gyermekvers-költészete A Lepke Tu-ú, tu-ú, tu-ú! A kis balta A pacsirta Teri baba elsõ sétája Áll a baba, áll Jár a baba, jár Hintóka-ringóka Hahó! Hahó! Anya meséje Altatódal Bölcsõdal Jó éjszakát! Mese a csiga-bigáról A patak és nefelejcs Ima Három szép pillangó A pille Nagyapó sípja Felfordult a kocsi Beteg a kisbaba A hõs Domokos Tamás Virágos kert Az elveszett pápaszem A nagy cipõ Az elsõ csizma Levél Katikának Tavaszkor Tréfa Hova lett a korpa? Vadász Egy-kettõ Levél Föl is út, le is út Karikázás Diri-diri dongó Iluska és a cicuska Csitt, csendesen Mocskos Pali Lakzi a konyhában Samu Mindig esik az esõ! Erdõben Tánc A bogarak piktora Labdarózsa A vásáros bogarak Csiga Csiga-biga gyere ki! Ki tud jobban futni? Kacor király Dongóvári Péter Tavi béka, éhes gólya Tülökvár Mese, mese, meskette János gazda szamara Csutak Matyi sípja Juhászbojtár Icinke-picinke Csali mese (Nyúlháj, daruháj) Csali mese (Mese, mese, pillangó)

23 Cicaiskola Hopp, cicuskám, kisegér! Egérgyûlés Egér Gróf Tarisznyás Peti Mese a cipõs, csizmás nyulakról A fehér vadász A kis prücsök Szöcske úrfi Csali mese (Erdõben, berdõben) A kijátszott róka Csupa koma Õzike Tulipántos láda János doktor Mese egy szép királylányról Az egyszeri királyfi A furfangos csizmadia Venetúr lencséje A haza Dal a hazáról Magyar vagyok A költõ szíve Aratás elõtt A kis növendék A rigó Õsszel Diófa Fecskemadárt tudakozom Esik a hó Száraz ágon A hó A fenyõfa álma Karácsonykor Gaál Mózes: Karácsonyi gondolatok Mikszáth Kálmán: A ló, a bárányka meg a nyúl Csitt, csendesen! Karácsonyfa Sas Ede: Szarka, holló, fülemüle Bársony István: A fehér egérkék Gracza János: Barucza Péter galambja Nógrádi Pap Gyula: A kis majom Telekes Béla: Kotkodács Krúdy Gyula: A Rákóczi-torony csókái Andrássy Gyuláné grófné: Krasznahorka büszke vára Jakab Ödön: Katona leszek én Móra Ferenc: Küsmödi uram aranyai Mek-mek-mek! Heltai Jenõ: A rikkancs Egri György: A vándorló karácsonyfa Móra László: Gingalló Szent Anna taváról Lõrinczy György: Pósa Lajos Az Új Idõk búcsúja Pósa Lajost temetjük Gracza János: Virágok egy sírra Móra Ferenc: Pósa Lajos sírjára

24 Gyökössy Endre: Jókai és Az Én Újságom Baja Mihály: Pósa Lajos ébresztése Kiss Péterfy Pósa Tihanyi: Verses könyv Elõszó Kun Miklós Jenõ: Felébredhet-e végre Pósa Lajos? Benedek Elek parlamenti beszéde február 9. Pósa Lajos munkáiból Irodalom Pósa Lajos és hitvese, Andrássy Anna Lídia Síremléke a Fiumei úti Sírkertben; Pósa Lajos verseinek címe elõtt az õ szerzõségét külön sehol nem tüntettük fel.