KENÉZ HEKA ETELKA ÁRNY ÉS FÉNY KÖZÖTT A LÉT

Átírás

1 KENÉZ HEKA ETELKA ÁRNY ÉS FÉNY KÖZÖTT A LÉT című költeményei

2 KENÉZ HEKA ETELKA ÁRNY ÉS FÉNY KÖZÖTT A LÉT című költeményei Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: Norma Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN:

3 A nap A Nap keleten alussza rózsaszín álmát, az Isten igazgatja szép nyoszolyáját, s aluszik, mint egy kisded, mosollyal arcán szenderegtet. S kora reggel ébred, kipirul az arca, s felpattan lovára, s elindul a harcba. Elindul keletről, délnek veszi az útját, s kalapban átvágtat nyugatra. Tajtékos lovának Tüzes a patája, megérkezik nyugatra, esti ünnepi vacsorára -, s eltűnik északon, az esthajnal csillag látja, miként bukik le piros koronája: nehéz volt a napja, ő az égnek óriása, mégsincsen hatalma, a céltalan útját járja, úgy, amint az ember, a hevített életet a földi élet örökre áldja. Vöröslő palástját Az Isten áldja. 3

4 Fátyol A csend fátyolban engem körül leng, s a halottaim ide gyülekezdnek, s mindegyik szent! S holtak napján leszálltak, s bejárja szellemük a halott tájat, és vetít az aurájuk selymes fényes csillag karikákat. A világ elől ma, befele fordulok, ma a halottaimmal vagyok! Éteri tüzet kapok, egyesülnek bennem velük a lelki templomok! Nézek fel az égre az Isten tüzében, s az Úr tesz arcunkra jelet, a szeretet jeléül beégetett, tüzes bélyeget! Felezett lélek Elhagyom a fele lelkem nem szeret már engem, nem, nem, nem élhetek, mint egy árva csalódások ostromába örömömnek lepke árnya fele lélek gyászruhába közönytől a reszketésem sikít mindig egyre érzem lélekvesztő csillagálma kihaló lett bánatában. 4

5 Hova üljek Óh, hova is üljek, hogy lássam jobban a szemed, óh, hova üljek, hogy érezzem jobban, amint lelkem a lelkedben süllyed! Megyek előre, megyek a hold udvarán körbe, s elér az égi este téged ott is kutat szemem, kutat keresve. A Hold holtvidéke néz le lesve, nevemet kéri csendbe, tégedet keresve sírok közt járok álmodó szeretetben. Fáradt élet Az eget szolgálom, vonz a titkok hangja végzetemnek űz a hatalma, hamis földi örömök ajka, a szívnek büntető siralma. Elfáradt az életem! A lélek csalódott, elégtelen, Isteni, fénymag, Szent égi jel. Szép lenne Élni Kristályszigeten, hol Távol van a lelki szenny! ahol a Hold meséje a gyöngytó csöndje, ahol a Madonna lelki árnya lélekvesztő-dobbanásban tükrös sziget vízesésben csillagnyílása vetülő, mily szép a szív meséje, sötétlő lét a földnek csendje, életem hűlőben benne! 5

6 Illúziók Lecsukom a szemhéjam s merengek Illúziók árnyaiban, Rózsaszín, Piros érzelmekben, ősrégi szerelem tükör mélyében fényt gyűjteni kéne, neked gyűjtök, nekem, a csukott szemem mögött, míg hozzád visszahoznak a bűvös fénykörök, hogy legyen elég addig, míg testemből levetkőzöm! Misztikus kör A szél zenéje a virágnyílást lázba borítja. Álmaim az illatával gyógyítja, látomásokkal teleszórja az égi fénnyel a lelkem óvja. Ős álmok közt bujkálok halkan elnémuló hangban lelkem mécsesén. Az olajfák ösvényein a kiszabadult pályán a csillagkapu ékkövén érzem, csillagom lép felém. Bölcs Az alkotó képzeletem az energia húrján Megszólaltatja az eszmény fénypontját S életre kel, s lát! Magára ölti anyagát, S berobbanva szétszórja az atomját! 6

7 Az őszi bánat Titkos erő az őszi vihar, siralom kertje dermedő ravatal! Léleksuhanás érzelmem átültetett ág, Tehozzád. Régóta felhő ül napomon, érzem, csillaggá változom. Lehet, hogy nem igaz, elveszett újra egy ősz, egy tél, s egy tavasz? Magányos estéken ültem hófehér telekben, s közben elmúlt a tavasz, s a nyarat kergetem, óh, zengő napvilág, Bejártam Japánt, Indiát, lelkem lebegett Szibéria felett, s figyeltem a Jeges tengert, s éreztem miként szíve a jégtől elrepedt. Bölcs Jellemed fény, s árny Köti össze erővel, gyengeséggel Az erő a gyengével csap össze A fény az árnnyal csap össze az élet Misztikus színpadán az életed közében. 7

8 Áldozom a csendnek Áldozom a csendnek Áldozom Keletnek A napot érzem, szentnek ivadéka vagyok az Úristennek ő határtalanul vezet. ringó pálmafák, gyönyörű éden verseket suttog az éter, s a csillagok az Úrról nékem fülemben keleten vagy délem dúdolják versem, s élvezik az üde virágok táncát, áldozom az égnek, a bölcsesség törvényének, a szívnek ő a kristályos adása, bennem az Úr gyönyörűen kifundálta. Bölcselet Ha a lényen teljességének Érzetét magamba nyomban, Központja leszek anélkül, Hogy erőfeszítéseket teszek! Reggel van Reggel van, elkezdődött újra a nap. S a gondolatom a szívemben sarjad, s az érzelmem bennem hevül, s hozzád menekül. Kihajt a lelkem. Minden versben. Ihletben átlépem A földet, ha kell! Óh, mily boldog a lelkem, ha az Úrnak díszítem, s jön a tiszta fény, enyém az ég, nem érdekel már a sötétség. 8

9 Éjfél Eljött újra az éjfél, nem tudok álomba merülni, s verset írok rólad, rólam, rájövök a végén, jobb lenne sírni, s lelki romokban magammal csatázom, s rápillantok a holdra, hozzáhajolva néz reám szépen, ragyogva kitárja fényét énreám, a lelki roncsra. Drágám, benne látlak alvászavarba ablakomban! Ösvény Megyek az ösvényen szenderegve, holt emlékeket a ködben keresve, az idő szeme néz reám nevetve a keze csukva maradt és keresztbe, nevem felírva a keresztre, s mielőtt az alkony reám rohan magamban keresztet vetek, boldogan mielőtt elhervad árnyam a holdudvarában. 9

10 Habok Tenger vizét fehér habja csillogón befedi! Dermedt tudatom az anyag magába szövi. Minden érzi, minden tudja, a tenger is azt súgja, belezuhan a múltba, a múlt a jelent hordja, nincs sohasem jelen, sohasem! Igen nincs se égen, se földön, se tengeren, a jövő nem szaladna a múltba, ha jelen volna így örök valóság uralkodna. A világ az örök valóság árnyéka. Az élet az idő titkos káprázata, az őstenger is ezt suttogja. Sugár Óh, tenger mélye menedéket nyújt nékem a vized fénye s bennem tükröződik a sugarát a szívemnek mélyén érzem, s a Tengernek visszatükrözöm. Az ős elemmel, s az enyémmel összeszövöm, itt a földön a lelki tüzet bennem őrzöm, az életkörön. 10

11 Fonnyadt szív Remény nélkül a szív csak fonnyad, kihajt rajta a bánat! Ősrégi csillagok tépjétek fel, szürkeségből szívben a varázslatot, mielőtt az idő képéből eltűnnek a szép pillanatok! Lelkem fázik nincs gyarapodásom eltűnik benne, éber álmok közt a méltóságom! Homály elül az árnyakon süllyedőben szomorkodom, s reám vetül a hold árnya fekete udvarának ájulásában. Rózsafüzér Egy Rózsafüzér fölé hajoltam lassan. S azt sugallta eltűnhetek minden pillanatban. Eltűnhetek a vízsodrásban a szél áramlatában őszi leveleknek locsoló harmatjában szívemben a szerelmed tánca fölém hajolt az utolsó nyári napban, s ott maradt bennem fényragyogásban, a szívem archívumában, bíborszínű balladában. 11

12 Lélek tisztulása Mily nemes érzelem hevít, ha fáj a szív a fájdalom tisztaságból születik! Föltépi a szívet mélyen lélegzik, s a lélek megtisztul s a fájdalom elvirágzik, megnyugszik a szeretettel találkozik ajkad lehet néma, de nem úgy a szív. Ő megárad, akár a folyó, s olykor kiönt, ha szükséges, és neki jó! Bölcselet I. Nincs erő a szavaidban, Mert nincsen néked hited Hát néked hogyan higgyenek. Árnyak Este van újra elvérzett a nap, ravatalozza az est az árnyakat. Egy kis fény gyász ruhában az égen fennakadt újra sötét lett, s szúrja árnyamat a sötét gondolat. Ha leszáll az estharmat, ha boldog vagy virágillatnak hiszed magad, s egy percre elfelejted a ködfalat, virágcsokorral áldozol az Úrnak, estharmattal locsolod az égi virágokat. 12

13 Igazság fogja a gazságnak Szomjazom folyton az igazságra, kihaló fénye leszállt az alvilágba, s alussza álmát időtlen lappangásban! Az emberi létet befedik az árnyak! Nincs fogadó órája a világon az igazságnak, s a szív elvonul a sötét reménytelenségbe, az ember folyton alázva, ő az uralkodók prédája, a lét harcát fedik az árnyak, örökös foglya lett az időutazásnak, a vér pecsétje búcsúzóul könnyet sír a világnak! Zaj Óh, a földön el nem múló a zaj, halotti lepelben vonuló ember raj! Fordul a föld, előre menj, hajt a nap, előtted szökell halálos hullámzó tenger part. Csak vonul a nép, súlytalan lesz az elhulló lét. Felettünk tombol az idő mormolása föld, az embert magába ássa, s egy ujjmozdulat egyszer, a létbe újra visszarántja. 13

14 Szikra gondolat Gondolatomban a verseim felfényesednek, élő lángok a szívben égetnek! Ha nem írom le őket, verseim feledésbe vesznek. Ha valami fáj, az Úrnak Panaszolom el! Ő az egyetlen, ki reám figyel! S a szavakkal játszom, reszkető véremben érzem a táncom! S a néma csend, körülöttem muzsika, s a gondolatomnak színes szárnya fényével átvilágít, s kipattan a magasztos szikra, a földön semmi sem pótolhatja. Magyarok Figyeld az eget nékünk követet küldenek éteri fény, szeretet. Megdermedt álmok rabságában szenvednek az emberek, Te vagy az ős erő, ne félj az Úrtól, földön van a bérleted, nézd az eget! Csillagkapuk tükörüzenetek, az igéző hold idézett játéka, s száll az égnek Tengerén, s uralkodik Harmónia, a szféra csupa ének. Tegyél valamit, hogy hazád a földön ne legyen csurom vércsepp! 14

15 A Hold Odakünn megnő a forgószél, már szívemig ér! Vonszol, visz magával hajnali csöndben gyászos méltósággal! Szívem bús árnyban, könnyet csöpögtető halvány gyertyalángban, elfutnék rég a pillanat nyomában, a csillag-mezőkre. A szívem tükrét a sorsom összetörte! Éjfélt üt a Toronyóra szorgalmas járása, arcomra ér a hold korong árnyas, villanása a halott éjszakát átszövi a némaságban. Feket álom Ördög font Virágos hurok régóta az érzelmek rabja vagyok! Körülöttem égi némaság hallgatom a szívverésem taktusát! Rabold vissza magad öntudat! Az idő velem együtt fut, előre szalad. Holdtöltekor rólad álmodom, szerelmed siratom, óh, fekete álom! A bánat kihajt a szivárványon, haldokló szerelmem végső éjjelén a vágy ott remeg a szív mélységén. 15

16 Szibéria feletti vízió Szibéria! Amikor jártam arra, síri csendben, napsütéses tiszta levegőben mínusz ötven fokban. Kecses sírhalmokat alkottak a hófúvások, s láttam rajtuk a zord időtől kifaragott peremeket s rajtuk jégvirágok ezrével díszelegtek! S koszorúkba font millió kristályvirágot, szivárvány szőtte napsugár fényével a fagy, a halmokon barázdát szántott, s a szűzies árnyán, mind, mind villogott. Gondolatom bejárta az ezredek óta megfagyott kies Tájat, éreztem a szomorúságot, s minden jégvirágban, s a szívverésem követi őket, s a lélek fényében kihajtanak, s követnek engem, mint színes futóvirágok. Amerre megyek szinte űznek, bennem élnek kristály rezdülések, a csillogásban magamban gyújtok éteri tüzet, ez idő alatt már közben az alkony leszáll Szibéria felett, a szél sírva jár, érzem a sötétséggel, s a gondolatom velem tovább beszélget. Mit vétett az égnek a nagy természet, vagy az emberiség hajdan tetlegelt, a föld mártírja lett. Nincs sehonnan felelet, s a gondolatom velem tovább beszélget. 16

17 Marscsillag a Skorpió jegyében Az év októberében sötét az ég, álomba ring lassan a mindenség, halálos álom száll a fákon minden virágon Talán a hold is lassabban forog, elnyelik álmában őt a csillagok. S lassan szembeötlik miként az újholdat töltik, s a Skorpió jegyében megszületik a gyermek, midőn meghalni készül a természet. S a bölcsője a keringő anyaölén ring a kisded, lelke mereng az almafák lehullt virágain, valahol talán az Isten is aluszik, s a sötétséggel az ember megalkuszik. S a gyermeknek konok a képe, szeme előtt lát különös árnyakat, de álma fényt bont a sötétbe lassan, s a tavaszban lelkében szent lesz az Úrnak arca, s nem gondol az őszi rothadásra, a Teremtő él minden virágban. S újra felébredt az Úr, reá teríti az égre az ő kék palástját, s fürkészve nézi virágos alkotását. 17

18 Halottak napja Előttem a gyertya, nem rebben a lángja, csodás harmónia uralkodik a szobámba, Hozzámtartozók szellemét idéztem meg a reggeli imámban szépen besüt a nap ablakomban, s a lelkük a fényszálakon jönnek be hozzám, sorba. Óh, hosszú lángtűz madár, holt lett a szép táj. Ha boldog vagyok, a halottaim megidézem, s itt vannak vélem mindannyian, a szeretet vendégem, a túlvilágról bűvös meséket mesélnek nékem, Szórják reám a fénymagot, fényévben mérem a napot! Elvész a nap Az életet az idő csokorba szedi egy életen át nem lehet sivár ürességben fuldokolni! Elvész a nap lassan a halottak, azok kik bennünket vígasztalnak Hold bejárja naponta a Tájat, gyűjti a sok legendákat, és rakja a földre titkos üzenetét, s a csend hallgat, s az ébrenlét sok apró csalódása pillanat, a fény a szív szögletében elakad, s a szívben jő mélyedő seb nyilása, s reszket a nyárba, előjön a téli homály avatása. 18

19 Halottak napja Ember A temetőben mindenki sírja ki van ásva! Csendes vonulással osonunk az élet homályában. A túlsó élet legyen olyan fényes bár, mint egy földi kristály! Ne járjak az éjben! Hanyatló fényben! Lelki szegényen. Mielőtt a nap alatt agyamban a Tekergő csodák haldoklanak! Aranymetszetű égi fénykör fejemre szállj, súg az ösztön, ha elmúlok a földről, mint fényelhajlás legyen fénygyűrű köröm, a halálban leljem fénytükröm örömöm! Az ember bolyong a sötét ég alatt, bárhova megy mindenhol hazátlan marad. S bolyong tovább nevet, hallgat, orra bukik a nap alatt, s alussza álmát örökre, majd egy korhadt fa alatt! S majd hullanak a levelek s reám hullnak a hópelyhek, s tükör fénye lesz az estnek s a bánat felemel az égbe végre. Bölcs Elmegyek mellette, S mégsem találkozom vele, Mert nem a tiéd Ez az Isten üzenete 19

20 Félelem Az éj A félelemnek hangja van, ő fogva tart, zakatol a gondolat. Benned él, benned hál, mint a sötét halál, mely mint a sír olyan halk, de téged fogva tart, eltűnt a szívből ilyenkor a fény, a gondolat sötétén megvakul a fény, elbújik saját árnyékában, legyőzte őt a sötétnek hatalma. A világot a fényből a sötétbe kormányozza, az embereket saját gondolata agyon sújtja, ültess ember szívedbe fénymagot, mely kiüldözi belőled a sötét állapotot! 20 Várom, hogy Sötét legyen, hogy az éj Ringassa el a szemem Egy rossz szellem Álmaim elrabolta Nyugalmat hol nyerek? Menék érte bárhova. Kérlek ringass Uram álomban. Túlsó part Érzelem suhan át, Ha elmegyek egyszer a túlsó partra, odaát sírni fog, tudom szemed, szád, mert én vagyok néked a világosság. Apád, Anyád, egyetlen hazád, én vagyok az egyetlen a földön, ki vigyáz reád!

21 Árnyak Belepik lelked sötét árnyak, fölemeltelek bennem fehér Királynak, s így is sírva szeretlek, kívánlak, saját lelkemmel az égbe rántlak, befed az árnyad, hulló könnyek bosszút állnak, maradj meg szívemen szomorúságnak, maradjak benned örökre vágynak, örök imájának. Vérkeringés Vérem révedő alomban folydogál mély titokzatban, halálos útját rója lassan olykor villámló viharokban. S szívben a vér nagyot dobban, nincs a Testben Sziget, mely A vértől lakatlan, s ha leszáll az éj a szív csöndes lesz, s a nyugalom mély! Öntükrében álomba ring a Piros vér, s rejtőzik csöndben a halálos keringése. 21

22 Kigyúlt kereszt Veled a Csillagösvényt járom. Ez az utolsó, legszebb vallomásom. Kezem a kezedbe, csak a csillagok járnak erre. Kigyúlt kereszttel remegő színekben, vágyak tüzében a csillagösvényen álmodón nézlek, Keresztényként halok, vagy élek! Itt fent égszilánkok gyönyörűn törnek, a vágy olyan itt, mint szűzi gyermek, Fehér angyal tiszta sziget, árnyas szép liget. Tragédia Behódoltam, hódoltan élek, a lopott fénynek a sugarát áldom, tőle égek. Sírásba lök, olyan vagyok, mint egy részeg! Áldott fény, mi vagyok én, csak egy falevél! S felkap a szél, s repülök dalolva, sírva betakar a lopott fénynek árnya, s mégis áldásba mi az élet? hazugság Dráma? Színpadi lámpa? Tragédia! 22

23 Hang A lélek hangja éled az éj csendjében megütötte bennem a gongot, s éreztem a szerelemben aranyból a szobrod, régen mesékben tündérek jelenésében szerelem fényét hozták a létben, óh a szívem aranyat szövő szerelem Istennő mámoros arcod. Szívembe vésett a vágyak áldozatából aranyszobrot rólad. A világ Összetört lélekkel járok a nap fényében sötétnek látom a világot óh micsoda átok lelkemen véres sujtások álmok közt sírnak a mélyén összetapadt dallamok az égig elhajolok összebújnak a csillagok suhannak egymásért remegnek, összesimulnak, s szomorúan a fejünkre hullnak. S szívemben egymásért dalolnak. 23

24 Majd S ha feljön a piros hajnal, szemed tükre belémvillan, s felgyújtja vérem a szenvedélyben, s az égen a hajnalcsillag is lehull a gyönyör reszketésben, s együtt szállunk a kínoknak félelmes kéjében, s zuhanunk a boldogság titkos bűnében. Mennyei szonett Bár lennék szíveden szárnyas oroszlán, fekete hajjal aki vigyáz reád, bársonyos aranyos karommal. Őriznélek a sötét éjben, mint egy földre szállt óriás angyal! S őriznélek óriás várban lélekjárás fogságában. 24

25 Látomás Álmaim látomása szívem vércsillogásban előttem ölel fekete vízsodrása. Csillagom nézi, csodálja lelkemben könnytavak hullámos áradása. A világ végén néma zúgásban Az ég ölén a szél regél a földről az Úrnak a keservemről. Üzenetek Jönnek s mennek a napból fényes üzenetek a délibáb rezeg különös vidéket. üzenetek bennem boldogan kikötnek, s az égnek szép aranyköre, a földet öleli körbe, s az angyalok ölelik az ég varázsálmát körös körbe a körhintáját. Az égnek s földnek röpköd a lelke, mélye sejtelmes szívemben. 25

26 Magasztos ének Magasztos ének maga élő erő Isten hajlékában felszökellő csillagokhoz hatoló szócső Himnuszok zenéje hatalmas égi erő. A bűnök tőle vesznek tűnnek. tanúskodnak s a földbe hullnak áldozat szövő a gyilkos múltnak. Torony alatt Az Úrnak kék Tornya alatt Ember törvényt ülsz, hitványat, gondold meg minden szavad, ha bűnt koholsz, a tornyok alatt. Ajkad lehet néma, a szíved legyen folyó, a csepegő vér ha elönti, a csillagvilágnak így jó! Babérjaid majd learatja az újhold sarló. Szél Mily jó lenne, ha a szél dudolná a jövő titkos dallamát úgy érezném, mintegy titkos talizmánt. 26

27 Fantázia Fantázi síkon járja útját égi határokon kiterjedése fényben dívik Istenhez felfelé közeledik, megy előre kutat, áttöri az utat, járható határok élményeim magasak, nem riadok, vonzanak a felfelé ívelő rezgésszámok Az ember szellemi, s az ég is vissza reszketi. Bolygók Az ős régi bolygók suttognak a csendességben. A Természet szomorú kertjében szívemnek konok dobogás csillagom sírása. A föld fordul a vérem kihűl a határon túl az égtől ezt kapom jutalmul. Bölcselet III Halálos beteg vagyok Félek, hogy Mindent fölélek Takarékoskodom Uram ígéretet teszek. Ha meggyógyulok 27

28 Ünnep Ünnepel a szívem, az értelem tőled fölgerjed, érzi bennem hömpölyög a szerelmed A szívnek ünnep, ő a föltámadás, fénytől csupa láz, lüktet köztünk a vérsuhanása. Bölcselet Falevél Ami elmúlt, olyan, mint a falevél, mely lehullt. Az ég alatt Minden egyszer elmúl, az ész belőle sokszor tanul, Kígyómarás nem ér el tanulságból szívemben madár fészkel. Gondolatom soha el nem múl, míg élek, maga kárán tanul. Visszafojtom szavaimat Vonakodva nyitom ajkamat Nem értenek, úgy hiszik fecsegek Pedig csak bölcselkedek 28

29 Látás Ha lelkem kigyúl a fénytől lát olyan, mint egy tiszta imádság Te titkos ablak, mélységedből a titkok rám találnak velem szót váltanak feleletet várnak, a lélek gyökere csak ő örüljön, s ki ne hűljön, a jósága mélyébe kerüljön gyökere szám rezgése kristályok darabját töri szét benne. Lépteim Lépteim mellett látom lehajtotta fejét a rózsaszirom! Óh, csak éledne virág, s levél, Óh, csak jönne még felém, keletről megtelt erényes sugarú fény óh, csak látnám, bár a csillagok folyamán, amint lelkemre magasztos fény vetül, s bennem a fény fényeket szül, s megtelik fényemmel a titkos Űr, s a csillagom csak száll Repül, s a földön fejemre porszemet szül, s felettem csak ring, s vetíti reám a bűneim! 29

30 Az ember Az ember mily boldog, ha lelke szabad, felemelkedik a magas csúcsra. A földtől elszakad, s pillanatokra elfelejti a hétköznapokat Versekben szétszórom a világnak az ihletett vágyamat. Boldogítom benne érzékvilágomat, égtől eredő Ihlet fentről fakad s örökre megmarad. Bölcselet II Mély ihlet Az idő időzetlenül leng körös körben a gondolatomban, sötéten, s fényben, ezüstben, nap színű ékes-aranyban, valótlan, valóságban, színek káprázatában, kerengek illúziókban, s álmaim a valótlan ringatja, lelkemet szótlan. Ékesebb a szavaknál, s táncol fényben a szív, s benne eltünt az orkán, lengve száll a gyöngyfüzér a gondolatom merengő álmán s a csönd fénykötelén a vízió tükrében ellazulok, a föld leáll, nem forog, úgy érzem, boldog vagyok! Isten szelleméből Való a szellemem Az örök szeretet Az életben a lényegem. 30

31 Árny Lelkem már rég nem kacag körbe vette a néma árny. Szépet nem ad feltámad a szél hajamba kap! A levelek hullanak a tétova táj néz, mint a vak! A hold hűvös tavalyi tükrében fürdik hűvös színére emlékszik. Napod fénye hull a véremre, velem vagy, lehetsz hallgatag, lelkünk egymásba szalad! Az idő sírba teszi az élőket, s a holtakat. Szeptemberi levélhullás Miért vagy velem? Szófukar szívedben talán valami mar? Lemondok én jaj Lassan magamról, szívem nélküled fekete vérben úszik, mint sötét felhő az égen, szólj hozzám nem látom orcád, nélküled üres a színes világ. Óh, érzelem mámor panaszlevelem csurom zápor, összeboruló szóban egymástól távol boldogan. 31

32 Bánat Belepte a Dunát a bánat! Felhők közt nézek utánad. Elhagytad házamat a falak omlanak, összenőtt velem tudom, a gondolatod, csak nem hallod! Óh, a szívem csupa titok, szerelmed nélkül érzem, pusztulok. Veled szállni vágyom! Óh összepréselt levelekként e világon. Madár Mint madár hozzád én úgy repültem, sóhajod felé szökelltem, mennem kell feléd, csak mennem nyomodat óh, el ne veszítsem! A lelkedet hozzám menekítsem, késő estig mi ketten megszentelve együtt maradjunk az érzelmekben. Bölcselet A föld porában tengernyi az élet Rengeteg a bogár, s féreg, Mely a porban vánszorog Ez vagyok én, ez nem titok Nem Istenhez, a féreghez hasonlítok! 32

33 Kincs Elástam bennem kincsedet, odaajánlom az égieknek, rajta had vetekedjenek az anyaglok, kik Kedvesek, és szépek. Ég alatt bomolva üdvömért, benned elégek lelkemben, a rímek téged ölelnek, nékem kellenek, engem hozzád ölelnek, aztán elégetnek. Velem a halálban hervadnak az évek, s jönnek az időtlen messzeségek. Érzem Ha lelkem érzem agyon gyötörve, mily szép is, ha lelked őszinte lehelete ölel körbe! Forrásvíz vagy remegő ölbe árnyas pázsit csöndjébe őszinteségedben, védettségben élek, örömök ünnepében, csak így legyen a két lélek mindig érjen el a zúgó tölgyfák ligetében. Bölcselet A szenvedélytől halálosak a sebek A halállal egyenlőek a szenvedések Testem, lelkem óhajtja a minőséget. 33

34 Az ég zúg Az ég zúg, a földre vihar sújt, égi jelekről dalolnak a fehér hattyúk, jelzik, az égen új csillag születik, megváltja a bűntől az ember életét. A cserje lomb alatt a kígyó tojás az őskortól élt, Felzeng a tölgy s a víz hangja ömlik beléd, s a kígyó bűne mindig él, túléli a csillagok ragyogó életét! Úgy figyel a Tenger Úgy figyel a Tenger, a vize se Rebben, s éled a szellő, s a hullámok magasra nőnek, fehér habokat fénylőket szülnek, a Tenger vize az ostromban fodroz, az éj a hegyre is zivatart hoz, s a Tengeren az orkánok Istene dalol, kínzó vágyait kiéli, égen, földön, bárhol a világon. 34

35 Eltörted szívem Eltörted szívem, tiéd bennem egész töretlen. Találkoztam magammal a tükörben, s törött volt szívem, igen a tükör mélyében Zaklatás, bánat bélyege ült a szemeden, s a mély csöndje van most is velem, csillagok sápadt fénnyel égnek emlékek veled tőlünk már messze értek, s mégis mindig enyhén szépek az örök emlékek. Álmaim tükrében Álmaim tükrében vagy ébren, villansz te szívem színében, s az égen titkos angyalnak érzem őt bennem. Zengedez a felhő, Ikreket szül többet is, biztos kettőt. Óh, szívek, lelkek, szeretők, vérben úszó szívben szenvedők. Lélek csillag egybenőtt Ikreket szült az ős idő, lótusz illatával töltődj föl levegő. 35

36 Őszi oratórium Őszi oratórium, pusztító hangján, halottak napján az ősz arca ér hozzám, a halál árnyékában, elképesztéssel süllyedt rejtekben, elvonul a szív összezúzott holtak titeket lám a szomorú magány, hol van apám, anyám, éjnek túlsó partján, a lelkem érzem halálsápadt érintéssel rabolja el szívem, érzem! Tudom, a holtak élnek, mesélik ők a szélnek, holtak lelke, mint letépett élet, száll tova beillik tollpihének. A nap árnyékában remegő vérem szeszélyes lüktetésén élek, őszi oratórium. Üzenem a szélnek, halottak napján hullik szanaszét az élet, óh, micsoda vérengzések, szeretetből, égből hulló veszteségek. Bölcselet Mágikus erő járj át! Győzd le bennem a démonok hazáját Lelkemnek hozd el az Isteni adományát! 36

37 Őszi álom Sugalom Már újra ősz van, az égen gyéren látszik a csillagfolyam, levegőben ködkabát van! Az éltető nap hova tűnik el ugyan, úgy, mint egy pillanat, mint magányos néma, sóhajtás, nap nélkül. Az élet gyászmenet ki is szereti a Telet? Ilyenkor reánk csak is a hold nevet! Azért, hogy a Téli zord időben álmodjak szépet!, mint egy gyermek, mely sírásában boldog, ha megpihenhet! Óh, halottak napja, verseim szakadva hull a Halottak napjára! Kimegyek a temetőbe, hogy lelkem érezze, szemem lássa rengetem versem könnyes futásába, hanyatló fényben Telihold árnyán Sugalmak lelkem felavatják, gyertyalángok köztünk lelő merev határok! Bölcselet Valaki bennem háborút okozott A kitartás szül akaratot A győzelembe rejtett hitem Meghozza a várt győzelmem. 37

38 Magyarok Magyarok, Hunok, Avarok, Orion csillag, a Mars, s Nyilas bennünk kavarog! Napimádó nép nektek e föld mit ád? Álmaink Tragédiája lett e világ? Réges rég akartál, amerre jártál sivatag közt oázisoknál. Fejünk fölött régóta már kies örvénytánc jár. Ne üldözzön folyton népem, a téli alkony, gyász, elmúlás, üldözött nép a sors rabigára hány, (régóta) lelkünk mélyén él még az ősi tükörkép. Őseink törzse vetíti reánk az Orion csillagot! Előre néz, mögötted sírkövek vetítik az árnyékot! Légy szelíd, bölcs, s olykor vad, mint az Orionban a Mars csillag. Rabláncot vesse el a gondolat, a múlt ne legyen tovább kísértéses álomkör! A rejtett fény jöjjön elő benned, mielőtt a sötét megöl! 38

39 Szellemek Zokogás Óh, szellemek, ti kik az éjben vesztegeltek bűvös, holt árny! A szellemek holt tánca a hold az égen jár sírkamrákra vetülő szellemárny csüggsz, kapaszkodsz az ember vállán, itt hagyott valaki titeket a föld hátán, szállnátok felfelé hűn, szomorú őszi égben, ezüst hegedűn a szívetek dallama bennetek feszül, s az Úr zsámolyáig a lelketek ki nem hűl! Szív Eszembe jutsz felzokogok s reád én sírva gondolok! messze tűnő évek előttem még hattyú szárnyakon lebegnek éber jelenések óh, Távoli csillagok az élet csendje bennetek ragyog. Érzem, az élet egészen áldott a síron a szerelem kihajtott virága érzelmi sóhajok. A szív gyűlöl, vagy szeret így nyilvánítja meg az érzelmeket a szívem rokon a tiéddel hallgasd meg, hogy egyszerre ver! 39

40 Halkan Az éjben, álom közben osonok halkan, telihold körében, holdkórosan. S figyeli a hold vándorlásomat, tükrözi arca arcomat. s a szempillája a lelkembe pillant! S elönt az erő mágikus áramlása, elmerít mélységében a fényének játéka, s vegyül bennem, s fénymagot érlel, s az álom gyötrése elhagy, Távozik tőlem. Istenhez kapcsol vissza lelkem szent gyökere. Villanás Szívemben apró villanás, szemed, szád szívemben ír rólad képírást. Villanás, fent az égen, fent amott kigyúlnak a fényes csillagok. Villanás keserű életben mennyi csillogás s elmúlik a nyár lehull a csillagom, itt feledett nyomát a hóba felírom. A varjú károgja kár, kár, s a megrémült fekte tolla a hóesésben száll! 40

41 Holt tengereken Árnyék A holt tengeren evezek csendesen keresem az eget véres kereszttel Istenem keress fel, az idő válságából eressz fel! Vérsuhanás az égre hozzád felszökik, a hold is mutatja az utat, fölöttem kúszik arcomra, s árnyéka életemet elringatja! Remény Bárhova is csak mennék, szívemre zuhan az árnyék, hiába ringat az esti szél a fák ölén, belep a köd, s bástyát húz fölém. S csak némán, süketen figyelem, s állom, kihunynak az égen a lángok, lebegnek előttem partra szállt dagályok! Visszhang fájdalmat hordoz, virrasztó sötétség halála a fényre, az égre szállott. Ha már a haláltól megbékél szellemed, s leveti a föld véres porát majd az égen szellemed érzi a fény sugarát! 41

42 Holnap Várom, este mit hoz a holnap, s várom a hajnalt, reám adja az új ruhámat. S felragyog a nap, a tegnapi gondnak vége van, de újra a gond jön, s rám zuhan. S a szívnek komor lesz vidéke, vízesésként esik a fénye, a napot is hanyatlón látom, s a pillangók eltűnnek a sok halott virágon. Bölcselet Csigaház Az idő sorba az életeket elsodorja jönnek értem, zörögnek, az idő vetkőztet! Megaláz fekete gyász, fekete hajam holnap csigaház. Megcsúfol az idő, szégyen, ő a vezérem, meghalok, akarod, hát Keress fel, halálos béke száll lelkemen. Az ember étellel, Itallal ünnepel A szív, ha boldogságra lel Lelkem ilyenkor egyben van A szellememmel. 42

43 Idő Igen, az idő kinevet, téged, engem Foszladozó szép-szerelem liliom virágot lenget illatával, szépség erős világával, s idézlek a szélben szép szerelem múló szeszélyével, virágméz ízével, óh lopott fény, mélységem rejtekén boldogtalan voltam én csillogtál, melegen, s elvesztél. Hajamban nem volt babér! A tömjén illat száll az idő emlékén, úszik a bánat a pohár bor tetején. Sötét Sötét volt az ég s vágyva vártalak, nélküled sötét színű volt a szomorkás hangulat! S figyelem, egy pillanat, a felhőkből kilép a csodás nap, fején szép piros kalap, a felhő fodra elvonul szipogva, s fénylik a Természet öröme újra! Érezni lassan jön az ősz A nyár még visszanéz, maholnap a fa levelét hullajtja: a kertben mélán ülök megy le a nap újra a hegyek között. 43

44 Nyár Gondolatim hozzád száll a szemem mögött, s közben már emlékké vált a derűs nyár. S a székemben ülök még s az ősz a kertembe lép, s ijedten néz az idő reám. Eltűnik az arcomról a mosoly, a nyár, s villan titkon a hold a fán, s téged szívem hiába vár! Bánat Villámcsapásként ordít a bánat, fejemet a halál kérte magának, ha megtámad a szenvedés, szívembe a kín fájdalmat vés. Sha bezárkózna szívem életköre, összepréselődne, figyelem, álmomat rámadja folyton az izgalmat földön, nap, mint nap lehetek percenként lebukott áldozat. Bölcselet Uram, az idő felettem gyorsan kering Meddig keringhetek a kedvem szerint Amíg az uralkodó idő le nem int. 44

45 Örvények Csillag ösvényen élek, napkitörések, lángörvények itt nincsenek, menedéket az Úrtól kértem idemenekítsen. Itt reám örköd a napfény, Isten, védelmi ének a költemény, a földön sötét a gondolatom, nem tudok már járni a lábamon, szebb itt az álom csillagok közt szállni szárnyakon, írom Uram, írom a versemet, óh a világ mögül, s a szívem csenget, s örül! Az ég Az ég végtelenségében nyomulj lélek előre Tévedhetetlen végtelenségben elnyelődni az örök sötétben! Csillagok közt menni küzdve a fény kering körbe, s elenged a végén az űrbe, arctalan lesz a fényes arca, hangtalan a varázs hangja mögötte a nap, az hajtja, nem hagyja leállni egy pillanatra. Érzem, látom, amint hullsz utánam, vonulok veled a fényben előtte beleesünk a mélységes sötétben. 45