A NATO előtt álló kihívások a 21. század elején

Átírás

1 A NATO előtt álló kihívások a 21. század elején A tanulmány a Külügyminisztérium támogatásával készült

2 A bipoláris világrend megszűnése új kihívás elé állította az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét. Az április 4-én megalakult katonai szövetséget a hidegháborús logika jegyében hozták létre, de 1990 után nyilvánvalóvá vált, hogy új szerepet kell kapnia, amelynek révén beilleszthető a poszt-hidegháborús rendszerbe után már nem volt elegendő a hagyományos feladatkör, amelyet ironikusan így foglaltak össze: az amerikaiakat bent tartani, az oroszokat távol tartani, a németeket pedig lenyomva tartani. (vagyis a NATO feladatköre magában foglalja a transzatlanti kapcsolat biztosítását, a közös védelmet és az európai integráció garantálását, az NSZK 1955-ös bevonásával). 1 A bipoláris világrend megszűnésével a NATO kereste a helyét. A NATO új elvi koncepcióját és feladatkörét az november 7-8-iki római NATOcsúcstalálkozó fektette le. Ennek értelmében a konfliktust a biztonsági párbeszéd, a korábbi ellenfelekkel való együttműködésének és a kollektív védelmi képesség fenntartásának a célja váltotta fel. A NATO feladatköre kibővült egész Európa fokozott és átfogó biztonságáért vállalt kötelezettséggel. 2 Hipotézisek Álláspontunk szerint a NATO szervezete jelentős reformokra szorul, és szükséges az új partnerek erőteljes bevonása a katonai szövetséggel való együttműködésbe. A szövetség reagálóképességének növelése közepes és hosszú távon megkívánja, hogy a NATO kisebb tagállamai is nagyobb mértékben járuljanak hozzá a védelmi kiadások és a humanitárius segélyakciók költségeihez. Jelenleg a NATO-ra fordított költségek elosztása egyenlőtlen. Meglátásunk szerint a tagállamoknak az eddigiekhez képest arányosan növelniük kell hozzájárulásukat a védelmi költségekhez, ha a katonai 1 Martinusz Zoltán: A NATO stratégiai megújulásának várható irányai a jelenleg folyó műveletek tükrében

3 szövetség biztosítani akarja reagálóképességét, és eleget kíván tenni vállalt feladatkörének. A NATO kibővült feladatköréből és hatósugarából fakadóan az alábbi problémák és dilemmák fakadnak: - a NATO egyre több térségben kénytelen szerepet vállalni, és több új konfliktus megoldásába kapcsolódik be (Közép- és Kelet-Európa, a posztszovjet térség, a mediterrán térség Izraellel, Jordániával, az észak-afrikai arab államokkal, Afganisztán és határvidéke) - Az új világrendben az állami szintű ellenségek helyett a nemzetállam alatti fenyegetések váltak kockázattá (pl. az aszimmetrikus terrorizmus), ezért az ortodox katonai képességek mellett kiemelten fejleszteni kell az aszimmetrikus kihívásokra reagálni képes új típusú katonai képességeket és eszközöket - a szervezet struktúrája sokak szerint nem illeszkedik az új típusú feladatokhoz - a 2000-es évek végének gazdasági válsága érintette a NATO szerkezetét. A NATO tagállamai a válságra hivatkozva nem növelték a katonai kiadásokat. Meglátásunk szerint a NATO előtt három alapvető dilemma áll. - A szervezeten belül a többi tagállam felzárkózik-e az Egyesült Államok mellé a védelmi kiadásokra fordított összeg mértékében és arányában? A NATO vezető ereje, az Egyesült Államok vállalja a katonai missziókra és a humanitárius segélyekre fordított kiadások jelentős részét. Félő, hogy a jelenlegi pénzügyi és gazdasági helyzetben az amerikai Kongresszus nem tud újabb összegeket megszavazni a szervezet kiadásaira, ez viszont felveti a szervezet működésképtelenségét. - Képes-e a szervezet megreformálni a hidegháborús struktúrát? A NATO negyven partnerországgal alakított ki kapcsolatot. Egyre nagyobb az igény arra, hogy ezek a partnerek is valamilyen módon

4 szerepet nyerjenek a szervezet belső életében. Kérdés azonban, hogy a tagállamok elfogadják-e a szervezetnek egy 28+N típusú átalakítását, vagyis a 28 tagállam mellett változó partnerek meghívását a szervezet működésébe. - Mennyiben képes a NATO szervezetét hozzáilleszteni az új típusú katonai feladatokhoz? Ez a kérdés már az 1990-es évek óta napirenden van, hiszen a Szovjetunió által jelentett közvetlen katonai fenyegetés megszűnt, és újabb állami szintű fenyegetés nem lépett a helyébe, ezzel szemben megnövekedett a határokon átnyúló nemzetközi terrorizmus fenyegetése. Az új típusú kihívás kisebb létszámú, ugyanakkor hatékonyabb, mozgékonyabb katonai alakulatok felállítását, a nem ortodox katonai képességek fejlesztését indokolja. Ezen kívül a NATO-nak ahogyan az afganisztáni misszió is bizonyította képesnek kell lennie arra, hogy alakulatainak reagálóképességét a klasszikus gerilla hadikultúrához is igazítsa. Továbbá nem elegendő a pusztán katonai feladatok ellátása: a NATO-ra új feladatok hárulnak, minthogy a válságövezetekben a béke és a stabilitás biztosítása elsősorban gazdasági, szociális, humanitárius eszközöket igényel. Ezen kívül a NATO-nak feladata van a válságövezetekben a nemzetépítés terén is (ld. Afganisztán, Irak). Mindez a szervezet részéről újfajta katonai, pénzügyi, gazdasági és morális feltételek megteremtését igényli. Hipotézisünk szerint a hidegháborús struktúra megváltozásának a feltétele, hogy a NATO újradefiniálja saját feladatát. Tanulmányunkban azzal érvelünk, hogy a 21. században a szervezet elsődleges feladata a válságkezelés, a békefenntartás, béketeremtés lesz, és a klasszikus katonai, Európát külső támadástól védelmező funkció leértékelődik. Ez a feladatváltás újfajta képességek kialakítását igényli meg. Az új kihívások

5 A NATO feladatköre átalakult. A katonai szervezetet egy jelentős szárazföldi haderővel és nukleáris potenciállal rendelkező kontinentális nagyhatalom elleni katonai feltartóztatás céljával hozták létre. Az eredeti ellenségképből következett, hogy a katonai szövetség a szimmetrikus hadműveletekre készült fel. Az 1990-es években új ellenségek jelentek meg: 1. Az aszimmetrikus hadviselés Szimmetrikus hadviselésnek nevezzük, amikor hasonló hadikultúrákat képviselő felek ütköznek meg egymással, aszimmetrikus hadviselésről pedig abban az esetben beszélünk, amennyiben a szembenálló felek eltérő hadikultúrákat alkalmaznak. A hadtudomány az ortodox hadikultúrákat (anyagcentrikus, mozgáscentrikus) és a gerilla hadikultúrákat különbözteti meg. 3 Miközben a NATO-t a szimmetrikus, ortodox katonai eszközökkel megvívandó hadviselésre készítették fel, a II. világháborút követően egyre több aszimmetrikus katonai konfliktusra került sor. 4 Ugyanakkor éppen ez a terület az, amelyhez a NATO nem igazodott megfelelő mértékben. A hidegháborút követően az ellenfél megváltozott: a Szovjetunió által jelentett birodalmi fenyegetést a nemzetállam alatti fenyegetések vették át, mindenekelőtt a terrorizmus. A NATO katonai potenciálját egy erős szárazföldi és nukleáris hatalom (a Szovjetunió) elleni háború körülményeihez igazították, amelyet ortodox katonai eszközökkel, az ortodox hadikultúra szabályai szerint vívtak volna meg. Azonban a jövőben vélhetően nem egyes államok fenyegetik a NATO érdekszféráját hiszen egyetlen nukleáris fegyverrel rendelkező hatalom sem kérdőjelezheti meg az Egyesült Államok elsöprő fölényét, hanem aszimmetrikus harcmodort alkalmazó csoportok (terroristák), amelyek 3 Porkoláb Imre: Aszimmetrikus hadviselés, az ortodox és gerilla hadikultúra összecsapásai. 1. o. 4 Porkoláb Imre: Aszimmetrikus hadviselés, az ortodox és gerilla hadikultúra összecsapásai. 2. o.

6 nem közömbösíthetők az ortodox katonai eszközökkel. A nem ortodox katonai eszközök alkalmazása, az aszimmetrikus hadviseléshez való igazodás lényeges, hiszen prognosztizálható a NATO akciórádiuszának kiterjedése. A NATO számára ma is kihívásként jelentkezik a gerilla hadviselés (Afganisztán, Irak). A gerilla-hadviselés egyik jellegzetessége, hogy pusztán technológiai eszközökkel nem lehet fellépni ellene. Az ún. ortodox hadviselési kultúrák, az anyag- és a mozgáscentrikus hadikultúra tehetetlenek a gerillahadviseléssel szemben, amennyiben az bizonyos feltételekkel rendelkezik (a hátország támogatása, a lakosság megnyerése, az információs fölény birtoklása). Forrás: Porkoláb Imre: Aszimmetrikus hadviselés. Az ortodox és gerilla hadikultúra összecsapásai. 2. o. A gerilla-hadviselés képes lehet megbénítani az erősebb fegyverrendszerekkel rendelkező hadseregeket, hiszen a gerillacsoportok saját területen harcolva információs fölénnyel ellensúlyozzák a reguláris hadseregek katonai, technológiai fölényét. 5 A gerilla-hadviselés sikerességének nélkülözhetetlen feltétele a civil lakosság támogatása, elköteleződésének kikényszerítése a gerillák politikai céljai mellett. Az 5 Uo. 4. o.

7 1945 óta eltelt időben mintegy 160 fegyveres konfliktusra került sor, és ezek döntő többségét az aszimmetrikus hadviselés határozta meg. 6 Porkoláb Imre megállapítása szerint a közelmúlt konfliktusaira döntő többségben az aszimmetrikus hadviselés jellemző, és nagy valószínűséggel ez a közeljövőben sem változik. 7 Ugyanakkor a nagyhatalmak ezzel mit sem törődve hagyományos, szimmetrikus fegyverrendszereik fejlesztésére fordítják a költségeket, miközben mind az Egyesült Államoknak, mind a NATO-nak egyre gyakrabban kell válságkezelő, békefenntartó vagy béketeremtő feladatot vállalnia a világ számos pontján, és e feladatok ellátása közepette nem szimmetrikus, hanem aszimmetrikus támadásokra kell reagálnia. Már a vietnami háború és a szovjetek afganisztáni háborúja is figyelmeztetett arra, hogy az ortodox hadikultúrát meghatározó anyagi és technológiai fölényt a jól szervezett, mozgékony gerillahaderő információs fölénye képes kiegyensúlyozni. Az amerikai csapatok 1993-as szomáliai kudarca, a 2002 óta tartó afganisztáni hadműveletek és a 2003-as megszállás után kialakult iraki felkelés és polgárháború során az amerikai hadvezetés újabb tapasztalatokat szerezhetett az aszimmetrikus hadviselésre való felkészülés fontosságáról. Ezért a NATO-erőknek nem csupán fegyverrendszereik fejlesztésére kell fordítaniuk az erejüket, hanem emellett a NATO által ellenőrzött, válságtól sújtott területeken erőfeszítést kell tenniük a helyi lakosság megnyerésére, a helyi kultúrák és értékrendszerek tiszteletben tartására (ez Afganisztánban és Irakban súlyos problémát jelentett az amerikai és a brit erők számára). 6 Uo. 2. o. 7 Uo. 3. o.

8 Ha nem sikerül megnyerni a lakosság jóindulatát, vagy legalábbis jóindulatú passzivitását, és nem sikerül a lakosságban a nagyobb biztonság érzetét kialakítani, akkor ahogyan ezt az afganisztáni, de különösen az iraki példa tanúsítja a gerilla-hadviselést alkalmazó csoportok kihasználhatják a megszálló haderő iránti bizalmatlanságot. Ezért a katonai stratégiának elsősorban a lakosság ellenőrzésére kell irányulnia. 8 Katonailag a gerilla hadikultúra a számbeli és technológiai fölénnyel rendelkező megszálló haderő kifárasztásán, tekintélyének lerombolásán alapul. 9 Természetesen a földrajzi, domborzati viszonyok is meghatározzák a gerilla-hadviselés sikerességét (ebből a szempontból különösen az afganisztáni NATO-beavatkozás tapasztalatai tanulságosak). A gerilla hadviseléssel szemben az ortodox hadviselés tehetetlen, ezért nélkülözhetetlen a hírszerzésnek és a politikai, szociális eszközöknek az összehangolt alkalmazása. 2. A nemzetközi és a transznacionális terrorizmus A nemzetközi terrorizmus a NATO megalakulása előtt is létezett, és végigkísérte a katonai szervezet fennállásának a korszakát, azonban a nemzetközi terrorizmussal szembeni küzdelem nem tartozott a NATO feladatai közé. A terrorizmus lehet államon belüli, vagy az államhatárokon átnyúló: az utóbbi kategórián belül megkülönböztethetjük a transznacionális és a nemzetközi terrorizmust, ez utóbbi mögött nem független szervezetek, hanem államok állnak. 10 Természetesen céljaik és ideológiai hátterük alapján változatos terrorszervezetek léteznek. A terrorizmus, mint a gerilla hadikultúra egyik módja, a gerillahadviseléshez hasonlóan hosszú történelmi gyökerekkel rendelkezik. Nagy szakirodalma van annak a vitának, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben a katonai vagy a nem-katonai eszközöknek kell-e prioritást biztosítani. 8 Uo. 17. o. 9 Uo. 14. o. 10 Uo. 6. o.

9 A szakértők egyetértenek abban, hogy a katonai eszközöket is újfajta módon kell felhasználni. A terrorizmussal szemben a hálózatközpontú hadviselés vezethet eredményre, amelyik a hagyományos katonai és a titkosszolgálati eszközöket integrálja. Alapja a totális információfölény, amelynek birtokában a terrorizmus-ellenes erők átvehetik a kezdeményezést, és a minimális erő alkalmazásával érzékeny veszteségeket okozhatnak a terrorista csoportok infrastruktúrájában és szervezetében. 11 Ugyanakkor Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő hangsúlyozta mintegy burkoltan bírálva az iraki megszállást, illetve a hagyományos hadsereg részvételét a terrorizmus-ellenes harcban, hogy ez az újfajta terrorizmus-ellenes hadviselés nem alkalmazható a korábbi korszakokban általános cél területek megszállása és pacifikálása érdekében. 12 A NATO szervezete az 1990-es évek végén nem illeszkedett egy ilyen hálózatközpontú katonai szervezethez. A szeptember 11-iki New York-i terrortámadás után a terrorizmus-ellenes küzdelem került a szervezet tevékenységének a fókuszába. A terrortámadás fordulópontot hozott a katonai szövetség történetében: első ízben lépett életbe az Észak-atlanti Szerződés kollektív védelemről szóló 5. cikkelye, amelynek értelmében a szerződő felek az egyik vagy a másik tagállam elleni támadást mindegyik tagállam elleni támadásként értelmezik. 13 A terrortámadást kitervelő és végrehajtó szervezet mögött meghúzódó ideológia az iszlamizmus egyszerre fenyegette az Egyesült Államokat, Európát, Izraelt (ld. palesztin önállóság kérdése), Oroszországot 11 Gyarmati István: A Magyar Honvédség az Európai Unióban. Hadtudomány. A Magyar Hadtudományi Társaság folyóirata. 2004/2. 12 Uo. 13 The North Atlantic Treaty.

10 (Csecsenföld) és Kínát (Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület), így csak idő kérdése volt, hogy valamennyi nagy- és középhatalom részvételével kiformálódjon egy széles körű együttműködés a láthatatlan, globális ellenség, az új típusú eszközöket alkalmazó, minél nagyobb mértékű pusztításra törekvő iszlamista terrorizmus ellen. Az antiterrorista tevékenységben megnyilvánuló közös érdek felismerését jól mutatja, hogy a terrortámadást követően, szeptember 13-án már elkezdődtek az egyeztetések a NATO és Oroszország között a lehetséges fellépésről. A két fél által elfogadott nyilatkozat elítélte a támadást, és leszögezte az igényt az együttműködésre. 14 A Kína-NATO viszony amelyik nagyon rossznak volt tekinthető a koszovói háború idején, amikor véletlen támadás áldozata lett a belgrádi kínai nagykövetség, a terrortámadás után érzékelhetően javulni kezdett. A NATO nem készült fel egy aszimmetrikus háborúra, mint amilyet az iszlamista transznacionális terrorizmus ellen vívott háború jelentett. Az ellenség láthatatlan volt, és a transznacionális terrorizmus következtében több államban rendelkezett infrastruktúrával. A nyugati vezetés mégis hamarosan megtalálta a könnyen beazonosítható és diabolizálható célpontot az afganisztáni tálib rendszer formájában. Az afganisztáni hadművelet már világosan jelezte az új típusú háború jellegzetességét, és egyúttal a hagyományos katonai eszközök korlátait. A NATO háborúja nem egy (nagyrészt nem is létező) állam, hanem annak terrorizmust támogató kormánya ellen folyt. Ez volt az első olyan hadművelet, amelyben széles körű államközi összefogás alakult ki egy közös terrorista ellenség legyőzésére. Korábban soha nem látott mértékű, változatos összetételű ad hoc szövetség formálódott ki a tálib rezsimmel szemben: Oroszország a NATO rendelkezésére bocsátotta a légterét, hírszerzését, és a nyugati szövetség Kína, valamint Irán informális 14

11 támogatását is élvezte. Az Egyesült Államok vezető szerepét a hadműveleteket támogató nagyhatalmak sem kérdőjelezték meg. A NATO afganisztáni beavatkozásának jogosságát a tagállamok körében és az Európai Unióban is elfogadták (ellentétben az iraki intervencióval). Más kérdés, hogy kezdettől fogva felmerültek kétségek, lehet-e hagyományos katonai eszközökkel, ráadásul egy ország megszállásával küzdeni a terrorizmus ellen. Helmut Schmidt volt német kancellár így összegezte álláspontját sokkal könnyebb katonai erőszakkal behatolni egy idegen ország területére, mint méltósággal távozni onnan anélkül, hogy kaotikus viszonyokat hagynánk hátra. Miközben a német részvételt morálisan helyesnek és igazolhatónak tartotta, a volt kancellár a célszerűség szempontjából bírálta az intervenciót. 15 A 2002-es prágai csúcstalálkozó áttörést jelentett a terrorizmus-elleni küzdelem terén: a katonai szövetség elfogadta a Terrorizmus-ellenes Partnerség Akciótervét, valamint egy új katonai koncepciót, amelyik a tagállamokat felszólította, hogy haderejüket tegyék képessé a terrorizmus elleni védelemre, a terroristák elrettentésére. 16 Az Egyesült Államok azonban túlbecsülte szövetségesei, illetve partnerei lojalitását. Míg az afganisztáni hadműveletet a NATO tagállamai, valamint a nemzetközi közvélemény elfogadta, hiszen annak világos célja volt (egy, a szeptember 11-iki támadás kitervelőit bújtató rezsim megdöntése), addig másként állt a helyzet a 2003-ban megindított iraki háborúval kapcsolatban. Zavart okozott a szövetségesek soraiban, hogy hivatalosan erre az akcióra is a terrorizmus-ellenes háború égisze alatt került sor, de maga az akció a tömegpusztító fegyverek állítólagos iraki birtoklására való hivatkozással történt, vagyis az elsődleges cél nem annyira a terrorizmus térségbeli meggyengítése, mint inkább az iraki rezsim megdöntése, és ennek révén a régiós erőegyensúly megváltoztatása volt. Az iraki beavatkozásra az ENSZ BT felhatalmazása nélkül került sor. Utólag a 15 Schmidt, Helmut: Nyugállományban. Bp., 2010., Európa Könyvkiadó o. 16

12 nemzetközi közösség a július 7-én elfogadott számú ENSZ BT határozattal legalizálta a beavatkozást, lényegében elfogadva kész tényként Irak megszállását. 17 Időközben kiderült, hogy az aszimmetrikus terrorizmus ellen hozott amerikai rendelkezések sikeresek voltak, így az Al-Kaida gyengébb európai célpontokat támadott meg. A sikeres madridi és londoni terrortámadások rámutattak az információcsere korlátaira. A londoni támadás után maga Putyin is panaszkodott, hogy milyen csekély az együttműködés a terrorizmus-ellenesség témakörében A keleti bővítés és az Oroszországhoz való viszony A hidegháború befejezését követően az Egyesült Államoknak nem volt határozott elképzelése a NATO jövőjéről, nem látszott világosan, hogy a megváltozott nemzetközi helyzetben milyen tartalommal, feladatkörrel tölthető fel a szervezet. Oroszország többé nem volt feltüntethető ellenségként. Másrészt kérdéses volt, hogy a katonai szövetség nyisson-e a közép- és kelet-európai államok felé. Utóbbiak a történelmi tapasztalatok miatt védelmük biztosítékát látták a NATO-csatlakozásban, miközben Moszkva egyértelműen bekerítésére és elszigetelésére irányuló akcióként értékelte, hogy a korábbi érdekszférájába tartozó államok a NATO-csatlakozást preferálják. Közvetlenül az 1990-es évek elején nem került sor a NATO bővítésére. A keleti bővítés három szakaszban történt meg: 1999-ben Csehország, Magyarország és Lengyelország, 2004-ben Szlovákia, Szlovénia, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Bulgária, 2009-ben pedig Albánia és Horvátország csatlakozott a katonai szervezethez. Csatlakozásra vár Macedónia, Ukrajna és Grúzia, a két utóbbi államnak a 17 e,el,en,es,et,fi,fr,hu,it,lt,lv,mt,nl,pl,pt,ro,sk,sl,sv,&val=508927:cs&page= 18

13 felvételére azonban belátható időn belül aligha kerül sor, mert Moszkva provokációként értékelné Ukrajna és Grúzia csatlakozását. A keleti bővítés egyik kulcseleme az Oroszországhoz való viszony. Moszkvának a Nyugathoz fűződő kapcsolatát az 1990-es évek elején a követő magatartás, a NATO-val való együttműködés jellemezte, amelyik az 1995-ös daytoni megállapodások idején tetőzött. Az 1990-es évek első felében Moszkva fokozatosan feladta közép- és kelet-európai érdekszféráját, kivonta csapatait a volt szocialista országokból, elfogadta Jugoszlávia felbomlását, a balkáni rendezésben felsorakozott a Nyugat mögött, és 1995-ig az ENSZ BT-ben támogatta a nyugati hatalmakat. Ugyanakkor a jelcini politika kezdettől bírálta a katonai szövetség keleteurópai bővítését ban Jelcin még úgy nyilatkozott, hogy nem ellenzi Lengyelország NATO-tagságát, egy hónap múlva azonban igyekezett lebeszélni Clintont a tagfelvételről. 19 A NATO leszögezte decemberi brüsszeli találkozóján, hogy nem kíván nukleáris rakétákat telepíteni a közép- és kelet-európai térségbe. Jelcin csak 1997-ben fogadta el a NATO keleti bővítését, cserében bizonyos engedményekért május 10-én a NATO és Oroszország megkötötte a partnerségi paktumot, május 27-én pedig a felek aláírták a NATO és Oroszország közötti kölcsönös kapcsolatok, együttműködés és biztonság alapokmányát. 20 A júliusi madridi csúcstalálkozón pedig megalakult a NATO-Oroszország Állandó Tanács. 21 Emellett Oroszország a G7 csoport állandó tagjává vált tól kezdve az orosz politikában változás állt be ben az orosz-nyugati kapcsolatok válságba jutottak a koszovói albánkérdés kiéleződése és a Szerbia elleni légi háború következtében. Moszkva elutasította a Kis-Jugoszlávia ellen indított NATO-támadást, amelyet a 19 Tálas Péter-Sz. Bíró Zoltán: A lengyel-orosz kapcsolatokról Szmolenszk után. ZMNE Stratégiai Védelmi Kutatóintézet. Elemzések 2010/ o. 20 Sandler, Todd-Hartley, Keith: The Political Economy of NATO. Past, present and 21st century , Cambridge University Press. 63. o. 21 Uo. 3. o.

14 szövetség az ENSZ BT felhatalmazása nélkül indított után az amerikai oldalon is változások álltak be: a második Clinton-adminisztráció szabadabban értelmezte a multilaterális megoldásokat. Mindazonáltal a Clinton-adminisztráció elkötelezett volt az orosz igények figyelembevétele iránt. Az új külügyminiszter, Madeleine Albright azonban támogatta a keleti bővítést, amelyik szintén feszültség forrása volt a két fél között. Az új elnök, Putyin visszahozta az orosz politikába az erő felmutatásának hagyományát. Putyin 2000-ben bejelentette, hogy a NATO és Oroszország kapcsolatait a pragmatizmus jegyében kívánja újjáalakítani. 22 Az új orosz elnök abból indult ki, hogy Oroszország az 1990-es évek elején túl sok engedményt tett a nyugati hatalmaknak, amelyek ennek ellenére továbbra is bizalmatlanok vele, és figyelmen kívül hagyják stratégiai érdekeit. Az 1990-es években az orosz politika abból a felfogásból támogatta a NATOt, hogy annak célja nem Oroszország elszigetelése, és a nyugatiak nem akarnak újabb kordont vonni Oroszország köré a volt szocialista országokból. A koszovói légi háború után Moszkva már nem volt biztos ebben. Ettől kezdve sérülékennyé váltak az orosz-nyugati kapcsolatok. Ráadásul Putyin ekkor már egy magabiztos, imponáló gazdasági mutatókkal rendelkező ország élén állt. A szeptember 11-iki terrortámadás után Putyin látványos gesztust téve kiállt az Egyesült Államok mellett, és csatlakozott a terrorizmusellenes együttműködéshez, mindenekelőtt azért, mert világos volt, hogy olyan problémák vannak Oroszország hagyományos érdekövezetében (elsősorban Afganisztán problémája), amelyeket Oroszország egymaga nem képes megoldani. 23 Mindamellett Putyin továbbra is gyanakodott a NATO-ra ben a NATO-Oroszország Tanács ülésén született egy megállapodás egy terrorizmus-ellenes cselekvési terv kidolgozásáról evekenysegek/nato_orosz_strat.htm 23 Sz. Bíró Zoltán: Moszkva az iraki háború előtt és után. In: Új világrend az iraki háború után. Bp., 2005., Friedrich Ebert Stiftung. 91. o.

15 decemberében pedig megszületett a NATO-Oroszország Terrorizmus ellenes Cselekvési Terv. A NATO-Oroszoroszág Tanács keretében létrehoztak egy ad hoc munkacsoportot, amelynek a feladata a terrorizmus elleni hadviselés elvi módszereinek a megvitatása volt. 24 A NATO és Oroszország közötti kapcsolatok a terrorizmus elleni küzdelem terén mélyültek el leginkább az elmúlt időszakban. Ugyanakkor a Bushadminisztráció által kezdeményezett rakétavédelmi terv, valamint az orosz vezetésben mindmáig élő gyanakvás a Nyugattal szemben nagymértékben csökkentette a kooperáció hatékonyságát más területeken. A NATO-orosz kapcsolat jellegzetessége, hogy a NATO magával egyenlő félnek tekinti Oroszországot. Időről időre felmerül annak a lehetősége, hogy Oroszországot valamilyen formában bevonják a szervezetbe ben Silvio Berlusconi Putyin korábbi barátja vetette fel az orosz NATOtagságot. Mindazonáltal Oroszország elkötelezett birodalmi érdekei védelmében, és azokat nem rendelné alá a közös érdeknek. A 2004-es ukrán narancsos forradalmat követően az ukrán-orosz kapcsolatok fagyossá váltak, miközben nyugaton és a lengyel politikai körökben nagy reményeket fűztek Ukrajna NATO-csatlakozásához. 25 A NATO-orosz kapcsolat neuralgikus pontja a Közép- és Kelet-Európába telepítendő amerikai rakétavédelmi rendszer, amelyet a Kreml az Oroszországgal szembeni kihívásként értelmez. A rakétavédelmi rendszer egyik pillérének Cseh- és Lengyelországba telepítését George W. Bush kormánya kezdeményezte. 26 Moszkva az 1996-os brüsszeli csúcstalálkozón tett ígéret felrúgásaként értékelte a rakétavédelmi rendszer kiépítését. Az európai elitek is megosztottak voltak a rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban: Uo. 3. o. 26 Uo. 4. o.

16 Franciaország a NATO és Washington ellensúlyozásának szándékával ellenezte a tervet, Nagy-Britannia támogatta. 27 Oroszország 2011 decemberében válaszul katonai rakétákat telepített a kalinyigrádi körzetbe. 28 A 2008-as orosz-grúz háború szintén kedvezőtlenül befolyásolta a NATO és Oroszország kapcsolatait. Az eset következtében a NATO-Oroszország Tanács ülései felfüggesztésre kerültek. Többen is aggódtak amiatt, hogy a helyi jellegű konfliktus eszkalálódhat, és az közötti hidegháborúhoz hasonló folyamatra kerül sor. Az orosz politikai vezetés egyértelműen ellenséges szándékot észlelt a NATO részéről az orosz-grúz háború idején. Ezt mutatja az is, hogy Dmitrij Medvegyev orosz elnök kijelentette, hogy ha 2008-ben megremegtünk volna, most más lenne a geopolitikai helyzet és egy egész sor ország, amelyeket mesterségesen be akartak tolni az Északatlanti Szövetségbe, most minden valószínűség szerint ott lenne. 29 Az orosz elnök elsősorban Ukrajnára és Grúziára célzott. Oroszországban a politikai vezetés 1999 óta úgy érzi, hogy a Nyugat nem egyenrangú félként tekint rá, és az elszigetelésére törekszik. Az ellentétek mellett azonban a Nyugat és Oroszország számos kérdésben egymásra utalt. A két fél partnerként működik együtt olyan ügyekben, mint a terrorizmus elleni küzdelem, az afganisztáni stabilitás biztosítása, a kábítószer-kereskedelem megakadályozása. Ugyanakkor a feleket továbbra is elválasztja az új orosz biztonsági érdek, amelyik a NATO-tól való tartózkodásban látja az orosz biztonság garanciáját. Oroszország külpolitikai irányvonalát az a feltevés határozza meg, hogy a NATO keleti bővítése destabilizálhatja a kontinens biztonságát. 27 Uo. 4. o tavedelem_ugyeben/ 29

17 4. Az amerikai és az európai világkép eltérése: unilateralizmus vagy multilateralizmus? Már a második Clinton-adminisztrációt elmozdulás jellemezte az Egyesült Államok kiemelt katonai szerepén alapuló korlátozott multilateralizmus felé. A szeptember 11-i terrortámadás után, a Bushadminisztrációban helyet foglaló neokonzervatívok hatására Bush elődjénél határozottabban vállalta fel az unilateralista törekvéseket. A neokonzervatívok felfogásában egy olyan sajátos elegyét kell alkotnia a multilateralizmusnak és az unilateralizmusnak, hogy az Egyesült Államok bár kikéri partnerei véleményét egy esetleges külpolitikai akció ügyében a támogatásuk nélkül is megvalósítja terveit, ha kell. 30 Ebben a doktrínában az Európai Unió is alárendelt helyzetben van az Egyesült Államokkal szemben. Az unilateralista törekvés és az Európai Unió francia-német vezetőinek ellentétes törekvései a 2003-as iraki hadműveletek idején vezettek el a töréshez. Mivel az Európai Unió nem foglalkozott védelmi képességeinek a megerősítésével, az amerikai vezetés úgy ítélte meg, hogy a NATO-nak, de lényegében az Egyesült Államoknak kötelessége beavatkozni ott, ahol veszély fenyegeti a nyugati biztonsági érdekeket. A gyakorlatban az Egyesült Államok az 1990-es évek végétől kezdve egy rugalmas multilateralizmust kíván(t) megvalósítani, amelynek keretében az amerikai vezetés együttműködik ugyan szövetségeseivel, de, ha a szükségét látja, saját katonai fölénye tudatában képes fellépni a világ bármely pontján. A rugalmas multilateralizmus teóriája fokozatosan alakult ki. Bill Clinton második adminisztrációjára már ez a felfogás nyomta a bélyegét puha formában, hiszen Clinton az ENSZ boszniai és hercegovinai fiaskójából, illetve Európa tehetetlenségéből azt a tanulságot szűrte le, hogy továbbra is az Egyesült Államokra hárul a nemzetközi biztonság elsődleges őrzőjének és biztosítójának a szerepe. 30 Szánthó Miklós: Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban. Külügyi Szemle nyár o.

18 A 2002-es afganisztáni beavatkozás jelentette a fordulópontot, amelyik meggyőzte a neokonzervatív stratégákat arról, hogy az Egyesült Államok vezető szerepét egyik állam sem kérdőjelezi meg. A 2003-as iraki háborúval szembeni erős európai tiltakozás, amelynek élén a francianémet tandem állt, azonban meglepte az amerikai vezetést. Mindazonáltal ez beleilleszkedett a neokonzervatívok stratégiájába, hiszen álláspontjuk szerint az Egyesült Államoknak akár egyedül is fel kell lépnie. Ezt jelezte, hogy az akcióra az ENSZ BT felhatalmazása nélkül került sor. Mindez ellenérzéseket keltett az európai NATO-tagállamok kormányfőinek egy részében, valamint az Európai Unió hivatalos köreiben. A NATOtagállamok egy csoportja az Egyesült Államok vezetésével kiáll a katonai szövetség globális, földrajzi határok által nem korlátozott szerepvállalása mellett, és elfogadja az amerikai vezető szerepet (pl. Dánia, Egyesült Királyság, Kanada, Lengyelország, Norvégia). A tagállamok másik csoportja elutasít minden olyan törekvést, amelynek értelmében a NATO globális rendfenntartó erővé alakulna át. Franciaország és Németország ellenzik legerőteljesebben a globális katonai szerepvállalást, és a NATO hatáskörét továbbra is az euroatlanti térségre kívánják korlátozni. A francia és a német politika számíthat számos kisebb, a 20. századi történelem során agressziót szenvedett állam (a balti államok, Belgium, Csehország, Luxemburg) támogatására, amelyek számára a történelmi múlt miatt elsősorban a kollektív védelmet jelentő ötödik cikkely miatt fontos a szövetség, és elutasítják a globális katonai akciókat, ugyanakkor fontosnak tartják a védelmi képesség növelését. 31 Franciaország és Németország álláspontja szerint a NATO helyett fokozatosan az Európai Unió védelmi képességeit kell fejleszteni. 32 Párizs 31 Varga Gergely: Formálódó új NATO-stratégia két jelentés alapján. ZMNE Stratégiai Védelmi Kutatóintézet. Elemzések 2010/ o Uo o.

19 már a NATO megalakulásától kezdve törekedett arra, hogy valamiképpen ellensúlyozza az amerikai dominanciát. A francia külpolitika az ENSZ BTben, illetve az európai közös kül- és biztonságpolitika fejlesztésében látott lehetőséget az amerikai erőfölény ellensúlyozására, Párizs gyengeségének kiegyenlítésére. 33 Ez természetesen elfogadhatatlan az Egyesült Államok számára, amelyik továbbra is a NATO-t tekinti a globális biztonság biztosítékának, és a kisebb államok is inkább az amerikai védőernyő fenntartásában, illetve a NATO alkalmazkodási képességeinek növelésében érdekeltek. A kis államok kétségeit erősíti, hogy az Európai Unió második pillére, a közös kül- és biztonságpolitika (CFSP) továbbra is gyenge pontja az EU-nak. Bár az Obama-adminisztráció enyhébb retorikát alkalmaz, mint a korábbi Bush-adminisztráció, azonban lényegét tekintve az amerikai külpolitikai és biztonsági stratégia továbbra is a korlátozott multilateralizmuson alapul, vagyis az Egyesült Államok katonai dominanciája birtokában korlátlanul felléphet a világ bármely pontján. A NATO-ban is megkérdőjelezhetetlen az amerikai vezető szerep. Washingtonnak érdekében áll, hogy megakadályozza egy újabb katonai hatalom felnövekedését az Egyesült Államok mellett, így az Európai Unió védelmi képességeinek fejlesztése nem tartozik az amerikai prioritások közé (ebben nincsen különbség republikánus és demokrata kormányok között). Az Egyesült Államok vezető szerepe a legutóbbi líbiai hadműveletek során is nyilvánvalóvá vált május 14-én Barack Obama elnök és Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár megegyezett a NATO líbiai hadműveletéről. Nicolas Sarkozy francia elnök és David Cameron brit miniszterelnök is támogatták a líbiai NATO-beavatkozást. Az európai aktivitás talán arról tanúskodik, hogy az európai vezetők sokkal megértőbbek a jelenlegi amerikai adminisztráció kül- és biztonságpolitikai céljai, szándékai iránt, mint Bush idején. 33 Szlankó Bálint: Az iraki válság és az Európai Unió január 29.

20 Ez annak a következménye, hogy az Obama-adminisztráció továbbra sem lemondva az amerikai fölényről lényegesen finomabban kommunikál szövetségeseivel, mint Bush, és így a NATO-tagállamok készségesebben vállalják a megkérdőjelezhetetlen amerikai vezetés mellett a közös hadműveletekben való részvételt. 5. A kulturális-világnézeti aspektusok fontossága Huntington 1996-ban megjelent könyve ( A civilizációk összecsapása és a világrend átalakítása ) jelentős hatással volt a politológiai gondolkodásra, különösen a 2001-es terrortámadás után. A Nyugat és az iszlám világ között az elmúlt években kibontakozó konfliktusok látszólag igazolták a huntingtoni civilizációs paradigmát. Azonban nem annyira civilizációk, mint inkább kulturális köntösben jelentkező hatalmi, geostratégiai érdekek összecsapása jellemzi a világpolitikát. A rendkívül tagolt iszlám világon belül egyre nagyobb politikai szerepet játszik a fundamentalizmus (pl. Egyiptomban a Muszlim Testvériség mozgalomból kinőtt Szabadság és Igazságosság párt nyerte meg a legutóbbi választásokat). 34 A keresztény, muszlim, zsidó és hindu kultúrában is létező fundamentalizmust sokszor csak a szélsőségességgel azonosítják, holott az vallási és társadalmi jelenség, egyfajta reakció a modernitásra és a szekularizációra. 35 A fundamentalisták az adott vallás szent szövegének szó szerinti értelmezéséhez ragaszkodnak, és abból konzekvenciát vonnak le a társadalomra. Mindez egy válasz azokra, az adott valláson belül liberálisnak tekinthető irányzatokra, amelyek a hitelvek és a modernitás összeegyeztetését célozzák. A következő évtizedekben valószínűleg nem Póczik Szilveszter: Az iszlám forradalom. 4. o.

21 csak az iszlám világban, hanem Nyugaton is számolni kell a fundamentalista eszme beáramlásával a politikába. Mindez új típusú biztonságpolitikai kihívást is jelent, amelyik kezelhetetlen a hagyományos rendészeti, biztonságpolitikai, katonai eszközökkel. Az Európai Unión belül is egyre markánsabban jelentkeznek az iszlamista, fundamentalista tendenciák a millió fős muszlim populáció körében. A NATO európai tagállamaiban Törökországot és Albániát nem számítva átlagosan jelentős a muszlim népesség aránya, különösen a nyugat- és északeurópai országokban, amelyekben 2-10% között mozog a muszlimok aránya (a 2010-es adatok alapján): Tagállam Muszlimok aránya (%) Franciaország 10 Németország 4,9 Nagy-Britannia 2,7 Hollandia 6 Belgium 4 Olaszország 1,4 Dánia 5 Norvégia 1,8 Izland 0,1 Spanyolország 2,3 Portugália 0,6 Andorra 1,1 Albánia 70 Törökország 99 Bulgária 12,2 Lengyelország 0,1 Csehország 0,1 Szlovákia 0,1 Magyarország 0,3 Szlovénia 2,4 Horvátország 1,3 Görögország 4,7 Románia 0,3

22 Lettország 0,1 Észtország 0,1 Litvánia 0,1 Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban és Hollandiában felfigyeltek arra, hogy egyre több hátrányos helyzetű muszlim fiatal csatlakozik iszlamista szervezetekhez. A NATO vezetőinek tehát alkalmazkodniuk kell ahhoz, hogy a globalizált világban a politikát egyre inkább befolyásolják a kulturális aspektusok. A jelek szerint azonban a katonai szövetség vezetői még mindig elsősorban a katonai eszközökkel megvívott konfliktusban gondolkodnak, és kevés figyelmet szentelnek a kulturális tényezőkre. A kulturális aspektusok fontosságát jelezte a NATO-n belül a legutóbbi líbiai hadműveletek megítélése. A legerősebb NATO-tagállam, Törökország határozottan ellenezte a szövetség Líbia elleni támadását. Franciaország és Nagy-Britannia viszont nyíltan támogatták a líbiai hadműveletet. Valószínűsíthető, hogy egy esetleges Irán elleni NATO-támadás esetén is számolni kell a szövetségen belüli kulturális jellegű, ha nem is nyílt vallási, de vallási alapú törésvonalakkal. Törökország szekuláris állam, de a kormánypárt, az Iszlám Fejlődés és Igazság Párt amelyik jobbközép párt, gazdaságpolitikájában liberális, és a német CDU-t tekinti világnézeti példaképének részéről megfigyelhető egy aktív részvétel a közel-keleti politikai folyamatok alakításában. A török kormány viszonya rendkívül hűvös az ország korábbi stratégiai partnerével, Izraellel, az amerikai-török kapcsolatok is meglazultak, ugyanakkor Ankara önálló szerepet kíván magának az izraeli-palesztin folyamatban. A török szerepvállalás a nemzetközi szinten terrorszervezetnek tekintett Hamasz politikai karanténból való kiszabadítását is magában foglalja (így január 1-jén Erdogan török miniszterelnök fogadta Iszmáil Haníjét, a szervezet vezetőjét). Valószínű,

23 hogy Ankara semmilyen szempontból nem vállalna szerepet egy Irán elleni akcióban, hiszen ez felkorbácsolná az országban a Nyugatellenességet. 6. Környezetpolitika, ökológiai kihívások Bár látszólag nem tartozik a NATO érdekeltségi körébe, de a környezetpusztítás is jelentős biztonsági kihívást jelent. A biztonságpolitika ma már nem képzelhető el a környezeti veszélyek, kockázatok figyelembevétele nélkül. Az elmúlt fél évszázadban a világ népessége a kétszeresére nőtt, miközben az ökológiai rendszer terhelhetősége nemhogy nőtt, de a természeti javak pusztítása, az erdőirtások, túlvadászások, a víz, a talaj és a légkör szennyezése révén csökkent is. Az ipari fejlődés, a jóléti államokban a javuló életkörülmények és a modern fogyasztói kultúra, a luxusipar révén a szén-dioxid emisszió a négyszeresére nőtt 1950 és 1995 között persze az egyes régiók nem egyforma súllyal vették/veszik ki a részüket a növekedésből, s nem is egyformán részesültek/részesülnek a megtermelt javakból. következmények viszont a világ egészét sújtják. A Spiegel 1998-as évkönyve 32 ezerre tette a szélsőséges időjárási jelenségek miatt bekövetkezett katasztrófák áldozatainak számát, s 100 ezer dollárra becsülte az anyagi veszteséget. 37 A környezetszennyezéssel mint biztonsági fenyegetéssel a NATO már az 1991-es Öböl-háború idején kénytelen volt szembesülni. Az iraki haderő 2,5-4 millió tonna olajat öntött a Perzsa-öbölbe. A NATO-nak hadműveletei során figyelembe kell vennie a fenntartható fejlődés elvét, vagyis azt, hogy a jelen szükségleteinek kielégítése ne veszélyeztesse a 36 A 36 Bíró Dávid: A globális felmelegedés politikatörténete. Bp., 2003., Napvilág Kiadó (Politikatörténeti füzetek, szerk.: Földes György). 8. o. 37 Uo. 8. o.

24 jövő szükségleteit, valamint törekednie kell az ökológiai egyensúly fenntartására, és tekintetbe kell vennie, hogy ne okozzon a beavatkozásaival a szükségesnél nagyobb mértékű ökológiai kárt. Ezt az alapelvet a NATO-tagállamok külügyminiszterei lefektették a katonai szövetség 1991-es római csúcstalálkozóján, ahol megfogalmazást nyert, hogy a biztonságpolitika tartalmazza a környezetvédelmi tevékenységet is. A szövetség 2001 novemberében kiadta az Összhaderőnemi NATO doktrína a NATO által vezetett műveletek és gyakorlatok környezetvédelméről című doktrínát. 38 A szervezetnek növekvő mértékben figyelembe kell vennie, hogy a katonai lépések milyen környezeti megterhelést jelentenek. Az ökológiai katasztrófák különösen a harmadik világ országait érintik, és kiváltói a helyi társadalmi konfliktusoknak: a harmadik világ országainak többsége képtelen lépést tartani a lakosság szükségleteivel (magas születésszám, élelmiszer-, ivóvíz- és villamosenergia-ellátás, lakásínség) a szociális infrastruktúrák kiépítése terén. Így az ökológiai pusztulás generálja a nyugati országok felé tartó migrációt, amelyik viszont az 5. pontban vázolt kulturális konfliktusokhoz vezethet. A NATO jövője A hidegháború befejeződésével a NATO sorsa bizonytalanná vált. Mivel a szövetséget egy kontinentális nagyhatalom (Szovjetunió) elleni szimmetrikus hadviselés keretében folytatott háború, illetve Nyugat- Európa védelme céljával hozták létre, ezért néhány szakértő a szövetség felőrlődését prognosztizálta. Constanze Stenzelmüller és Michael Thumann szerint hiányzik a szövetségből az összetartó gitt Dr. Jackó Zoltán: A NATO környezetpolitikai doktrínája magyar nyelven o. 39 Stenzelmüller, Constanze-Thumann, Michael: Kein Feind kein Ehr. Die Zeit, január o. In: Peter Schmidt: A NATO jövője az iraki válság jegyében viták, funkciók és forgatókönyvek. Bp., 2005., Friedrich Ebert Stiftung. 15. o.

25 Paul E. Gallis külpolitikai szakértő 1999-ben úgy vélte, hogy a NATO jövőjével kapcsolatban a legvalószínűbb szcenárió, hogy továbbra is az Észak-atlanti Szerződés Szervezete marad a központi védelmi szervezet, és nem hozható fel érv a független Európai Védelmi Közösség felújítása mellett. A szakértő kevésbé valószínű lehetőségnek nevezte, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió elmozdulnak egy ellenkező irányba, lazítva a NATO jelentőségén. A legkevésbé valószínű szcenáriónak nevezte, hogy megkezdődik egy renacionalizáció, vagyis egy visszatérés a háború előtti állami szuverenitás értelmezéséhez. 40 A 2001-es terrortámadást követően a NATO új feladatot talált: a terrorizmus elleni küzdelmet. Peter Schmidt, a Friedrich Ebert Stiftung kutatója szerint az USA belátható időn belül a terrorizmus elleni harcot és az antiproliferációs politikát a biztonságpolitika legfőbb prioritásaként fogja látni, és a NATO-t elsődlegesen aszerint fogja megítélni, milyen módon járul hozzá ehhez a politikához. 41 Schmidt úgy vélte, hogy éppen a terrorizmus-ellenesség mint új feladat lehet a motorja a NATO szervezeti reformjának. Schmidt ugyanakkor leszögezte, hogy a szövetség biztonságpolitikai szerepvállalása nem lehet parttalan: a költségek, a kockázatok, a katonai előfeltételek és szükségletek mérlegelése, valamint a politikai konszenzus szükséges bármilyen biztonságpolitikai törekvéshez. A válságokban a NATO-nak rugalmasan kell részt vennie. 42 Schmidt pozitív előrejelzése szerint nem zárható ki, hogy a szövetség egy politikai-katonai stabilitási keretté fejlődik, valamint a NATO-orosz viszony enyhül. A negatív forgatókönyvként azt vázolta fel, hogy amennyiben az EU beépítené a kollektív önvédelmi záradékot, az akár a NATO feloszlásához vezethet The Future of Transatlantic Relations: Central and East Europe s Contribution. First Annual Conference on Atlanticism February 1999 Budapest. /ed. Miklós Dérer, Judit Barna/ Euro-Atlantic Library III. Bp., 1999., Hungarian Council. 63. o. 41 Schmidt, o. 42 Uo. 19. o. 43 Uo. 27. o.

26 Mivel a ratifikált Lisszaboni Szerződés leszögezte a kollektív önvédelem elvét, ezért elméletileg a Schmidt-féle negatív forgatókönyvnek kellene/kellett volna realizálódnia, azonban a gyakorlatban a kollektív önvédelem elvének rögzítése bár fontos mérföldkő a közös kül- és biztonságpolitikához felé vezető úton nem vezetett el a NATO meggyengüléséhez. Dr. Varga Attila Ferenc szerint a klauzula még képlékeny: Látnunk kell azonban azt is, hogy a kollektív önvédelem kérdése jelenleg Európában nem elsődleges prioritás. Kontinensünk államai manapság nem számolnak reálisan azzal, hogy fegyveres agresszió áldozataivá válnának. Azok az államok pedig, amelyek mégis fenyegetve érzik magukat, bármikor igénybe vehetik a számukra már eddig is rendelkezésre álló, EU-n kívüli (pl. NATO) biztonsági garanciákat. 44 Az EU tagállamai maguk is a NATO-ra hagyatkoznak. A NATO működése meghosszabbításában a válságkezelésen és a terrorizmus elleni küzdelmen kívül jelentős volt a közép- és kelet-európai bővítés. 45 A NATO kibővítése mögött az a célkitűzés is meghúzódik, hogy a szervezet a saját fontosságát bizonyítsa, így maga a csatlakoztatások folyamata válik céllá, másrészt megfelel annak az amerikai érdeknek, amelyik Oroszországnak Közép- és Kelet-Európától való távoltartását szolgálja. A szakértők nem zárják ki a jövőben sem a NATO-EU versengést, noha az Obama-adminisztráció idején ez a rivalizálás enyhülni látszik. A líbiai beavatkozás megmutatta, hogy az európai államok továbbra is a NATO keretében végzik katonai tevékenységüket. Mindazonáltal az amerikaieurópai viszony jellege továbbra sem változott meg: míg azonban a Bushadminisztráció idején a franciák vagy a németek megpróbálkoztak egy 44 Dr. Varga Attila Ferenc: Az európai kollektív önvédelem helye a nemzetközi jog rendszerében, különös tekintettel az EU kollektív önvédelmi klauzulájára, és annak lehetséges alkalmazási körére. 23. o

27 biztonságpolitikai alternatívával, addig az Obama-adminisztráció alatt az Európai Unió elfogadja az amerikai vezetést. A válságkezelés Az 1999-es washingtoni Stratégiai Koncepció konkretizálta a válság fogalmát. A NATO minden olyan államon belüli vagy nemzetközi helyzetet válságként határoz meg, amelyik veszélyezteti a szövetség által vallott értékeket vagy célokat. 46 Figyelembe kell venni, hogy megváltoztak a veszélyforrások. A NATO-t eredetileg az állami szintű fenyegetéssel szemben hozták létre, de napjainkban nem az államok jelentik az igazi fenyegetést egymásra. Nagyobb az esélye annak, hogy a biztonsági fenyegetések a no go területekről indulnak ki, ahol az állam gyenge, működésképtelen, illetve ahol az államiság feltételei egyáltalán nem adottak: nincsen egy főhatalom, amelyik maga alá gyűrné a partikuláris érdekeket, vagy ha van, az engedelmesség foka kicsi, az államok határai is bizonytalanok, nem esnek egybe a törzsi, nemzetségi, etnikai határokkal, az államhoz való lojalitást felülírja a magasabb (vallási, kulturális) érdekhez fűződő lojalitás. Ilyen területek képezik az aszimmetrikus terrorizmus bázisát (Afganisztán, Szomália, részben Pakisztán, a palesztin területek). A NATO számára a jövő feladata az lesz, hogy az ilyen válságövezetekben hozzájáruljon az államiság feltételeinek a megteremtéséhez. Mindez nem klasszikusan katonai, hanem elsősorban gazdasági, szociális eszközöket (segélyezés, humanitárius feladatok ellátása, alapvető szociális, oktatási és egészségügyi infrastruktúrák kiépítése és beüzemelése, az ökológiai kockázatok elhárítása), valamint a civilizációs-kulturális paradigma figyelembevételét igényli (értelemszerűen a NATO-missziókban részt vevő magyar csapatoktól is). A válságkezelés feladata fokozatosan átveszi a klasszikus katonai funkciót, és egyúttal kiegészíti a terrorizmus elleni katonai eszközöket. Egyúttal kijelenthető, hogy e funkció ellátásának a 46

28 NATO továbbra is jobban megfelel, mint az ENSZ Békefenntartóin kívül bármelyik más nemzetközi haderő. A békefenntartás A Varsói Szerződés felbomlásával úgy tűnt, hogy a NATO léte értelmét veszítette. Az június 4-i oslói külügyminiszteri csúcson azonban deklarálták, hogy a békefenntartás a NATO új célja. A tagállamok a békefenntartást eseti alapon, az EBÉE felelőssége mellett vállalták fel. 47 Ekkor a Jugoszlávia területén kialakult konfliktus, valamint a Hegyi- Karabah hovatartozása miatt keletkezett örmény-azeri háború indokolta az új stratégia kialakítását. A NATO először Bosznia-Hercegovinában folytatott békefenntartó és béketámogató hadműveletet között. A térségben a NATO és az ENSZ (UN) rivalizált egymással a békefenntartás kérdésében. 48 Három többnemzetiségű hadosztályt hoztak létre. A boszniai és hercegovinai IFOR, majd az SFOR hadműveletek nagy hatást gyakoroltak a NATO fejlődésére. A katonai szervezet fejlett gyorsreagálású katonai erővel rendelkezett, és politikailag is egységesebb volt, mint az ENSZmisszió. Bosznia-Hercegovinában bebizonyosodott, hogy Európában egyedül a NATO képes ellensúlyozni az instabilitást és a lehetséges fenyegetéseket. 49 Az SFOR változatos feladatkört látott el: az ellenségeskedés kiújulásának megakadályozását, a békés környezet fenntartásához való hozzájárulást, a béke stabilizálását, a polgári szervezetek működésének biztosítását, az elpusztult infrastruktúra helyreállítását. A békefenntartást Bosznia-Hercegovinában később az IFOR vette át, szintén a NATO fennhatósága alatt. A katonai képességek növelése 47 Sandler, Todd-Hartley, Keith: The Political Economy of NATO. Past, present and 21st century , Cambridge University Press. 60. o. 48 Uo o. 49 Uo o.

29 A szövetségnek elsősorban új feladataihoz, a regionális válságkezeléshez és a terrorizmus elleni küzdelemhez kell igazítania reagálóképességét és szervezetét. A NATO törekedett arra, hogy szervezetét hozzáigazítsa a változó kihívásokhoz. A szervezet a 2002-es prágai csúcstalálkozón döntést hozott egy gyorsreagálású haderő létrehozásáról november 29-én a NATO-tagállamok külügyminisztereinek rigai csúcstalálkozóján harcra képesnek minősítették a 25 ezer fős NATO Reagáló Erőt, amelyik saját légierővel és haditengerészettel rendelkezett. A gyorsreagálású alakulat a világ bármely pontján telepíthető 5-30 napon belül. 51 A haditechnológiában óriási változások zajlottak le, és zajlanak jelenleg is. A hadseregek az aszimmetrikus hadviselés hatására felismerték a mozgékony, gyorsan bevethető erők jelentőségét, valamint az ortodox katonai eszközök helyett egyre inkább előtérbe kerül az IT hadviselés (pl. védett elektronikai rendszerekbe való behatolás), amelyik nemcsak az ellenséges államok vagy csoportok egyes számítógépes vezérlésű fegyvereit, fegyverrendszereit, műholdjait és kémrepülőit bénítja meg, vagy teszi használhatatlanná, de emellett a terrorizmus-ellenes küzdelemben is felhasználható a terroristák rejtekhelyének felkutatására. Napjainkban, amikor a hálózatok az egész Földet átszővik, az IT hadviselés szerepe mind a támadás, mind az elhárítás szempontjából felértékelődik. A NATO-EU kapcsolatok dinamikája Általánosan elfogadott vélemény szerint az Egyesült Államoknak nem érdeke, hogy lazítson az észak-atlanti együttműködés rendszerén. 52 Az Egyesült Államoknak a posztbipoláris korszakban követett stratégiáját az a Simai Mihály: Versengő együttműködés az euroatlanti térségben: az EU, a NATO és az ENSZ. In: Az ENSZ és a NATO. kiadja a Magyar ENSZ Társaság, o.

30 célkitűzés határozza meg, hogy megakadályozza egy másik potenciális szuperhatalom felnövekedését. Az 1992-ben készített, Paul Wolfowitz és I. Lewis Libby által jegyzett Defence Policy Guidance című titkos a Washington Post és a New York Times által kiszivárogtatott Pentagondokumentum a posztbipoláris korszakra vonatkozóan az amerikai globális vezető szerep fenntartását tekintette célnak: eszerint az Egyesült Államoknak meg kell őriznie vezető szerepét, a lehetséges versenytársak kiiktatásával. 53 A 2000-es Rebuilding America s Defenses már nyíltan hirdette Európa dezintegrálásának a szükségességét, egyebek között a keleti bővítés erőltetésével, amelyik megterhelést jelent az uniós intézményrendszer számára. 54 A Bush-adminisztráció idején az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti konfliktus nyíltan jelentkezett, és ennek a színtere éppen a NATO volt. Felmerült amerikai részről olyan javaslat, hogy a NATO-n belül a döntéshozatalt helyezzék át az Észak-Atlanti Tanácstól a Védelmi Tervező Bizottságba, így büntetve a külön utas Franciaországot, ugyanis Franciaország nem vesz részt a Védelmi Tervező Bizottságban. 55 Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti elhidegülés új lendületet adott a NATO-n kívüli biztonságpolitikai alternatívák kereséséhez. Belgium, Franciaország, Németország és Luxemburg nyíltan szembehelyezkedtek a NATO primátusával, és felmelegítették az európai védelmi közösség és közös európai haderő ideáját. Guy Verhofstadt belga miniszterelnök javaslatot tett egy új vezérkar megalakítására és a nemzeti haderők integrálására május 1-jei határidővel. 56 Ugyanakkor Verhofstadt kezdeményezése lehetőséget adott az Egyesült Államok számára, hogy megvalósítsa az Európai Unió dezorganizálását, felszítva az atlantista kicsi és/vagy új EU-tagállamok (többek között 53 Vincze Hajnalka: Francia és angolszász elképzelések ütközése az egy- vagy többpólusú világrend erényeiről és árnyoldalairól. In: Új világrend az iraki háború után. Bp., 2005., Friedrich Ebert Stiftung o., Szánthó, o. 54 Szánthó, o. 55 Schmidt, Peter, o. 56 Uo. 29. o.

31 Dánia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Lengyelország) indulatát a négyek, de különösen Francia- és Németország ellen (pl. Donald Rumsfeld védelmi miniszter elhíresült megjegyzése január 23-án a vén és a fiatal Európáról, Lengyelország és a keleti szövetségesek nyilvános megdicsérése az iraki szerepvállalás miatt). 57 A Verhofstadt-i mag-európa koncepció ellenére nem volt és gyakorlatilag ma sincsen alternatívája az Egyesült Államok és a NATO pozíciójának. A szervezet továbbra is az Európa fölötti védőernyő biztosítója marad. Bár az EU-tagállamok által ratifikált Lisszaboni Szerződés értelmében megalapították a kül- és biztonságpolitikai főképviselő intézményét, nem látszik jele annak, hogy a közös európai biztonságpolitika képes ellensúlyozni a NATO európai és globális szerepvállalását. Sőt, maga Európa is még tartósan amerikai védőernyő marad. Az Európai Unió mindmáig nem rendelkezik közös állandó hadsereggel, noha ennek létrehozását az 1950-es évek elején már az Európa Tanács és a Pleven-terv felvetette. Miután azonban a francia Nemzetgyűlés elutasította az Európai Védelmi Közösség tervét, Nyugat-Európa fölött tartóssá vált a NATO védőernyője. 58 A NATO szerepén az sem változtatott, hogy végül 1954-ben Nyugat-Európai Unió néven megalakult a közös európai védelmi politika szerve kibővítve az 1948-as Brüsszeli Szerződést, megalakították a közös fegyverzet-ellenőrzést, de a Pleventerv által előirányzott közös európai haderő terve lekerült a napirendről. A közös európai haderő létrehozása ma is lehetetlennek tűnik, az egyes államok ezen a téren is védelmezik szuverenitásukat. Az európai haderőt az egyes országok hadseregei jelentik, amelyeket eseti jelleggel vehet igénybe a Közösség. Az Európai Unió közös leszerelési műveletekre, humanitárius és mentési feladatokra, katonai tanácsadói és segítségnyújtási feladatokra, konfliktusmegelőzésre és békefenntartásra, Benkes Mihály: Szuperhatalmak kora Bp., 2007., AlbiPrint Kiadó. 62. o.

32 béketeremtésre és válságövezetek stabilizálására indíthat missziót, vetheti be tagállamai haderejét. Az európai védelmi képességekre fordított összegek elmaradnak a hasonló amerikai összegektől ben az Egyesült Államok 300 millió dollárt költött katonai célokra, míg a többi országok ennek a felét. 59 Végül meg kell jegyezni azt is, hogy a NATO-tagállamok között sokkal erősebb a kohézió minden korábbi konfliktusuk ellenére (pl. görög-török konfliktus a ciprusi kérdésben), mint az Európai Unió tagállamai között. A szorosabb euro-atlanti együttműködésben érdekelt atlantista irányzat államai (pl. Nagy-Britannia, Írország, Dánia, Lengyelország, a balti államok) és a német-francia tengely közötti ellentétek gyengítik az Uniót. A NATO iránti lojalitás és elfogadottsága mivel katonai szervezetről van szó nagyobb, mint a politikai jellegű Európai Unióé. Összefoglaló és ajánlások a NATO számára A NATO a hidegháború befejeződésével elveszítette létalapját, és újra kellett fogalmaznia feladatát, identitását. Az 1990-es években egyre inkább a válságkezelés, a békefenntartás és békemegőrzés vált a szervezet funkciójává. Ennek az új identitásnak a NATO Bosznia- Hercegovinában sikeresen eleget tett. A szeptember 11-iki terrortámadás pedig arra késztette a szervezetet, hogy a terrorizmusellenes küzdelmet helyezze a tevékenysége középpontjába. Ugyanakkor katonai szakértők rámutattak arra, hogy a szövetség struktúrája és katonai reagálóképessége nem illeszkedik rugalmasan a vállalt feladatokhoz. A szövetség struktúrája nem ad megfelelő választ a következő kérdésekre: 59 Uo. 21. o.

33 - A szövetség hogyan képes katonai jellegű szervezetként politikai problémákat kezelni? A szervezet hogyan lehet képes a terrorizmus fészkeinek számító no-go területeken az államiságot helyreállítani/megteremteni, annak biztosítékait garantálni (pl. Afganisztán, Szomália területén, Pakisztán állami ellenőrzéstől mentes régióiban)? Nyilvánvaló, hogy a terrorizmus mocsarának a kiszárítása nem lehetséges pusztán katonai, de még titkosszolgálati eszközökkel sem. Afganisztán példája mutatja, hogy az állami intézmények megteremtése, az ésszerű segélyezési politika, valamint a szociálpolitika alapjainak a lerakása nélkül nem lehetséges a régió pacifikálása, az ott élő lakosság szimpátiájának a biztosítása. Az államiság követelményeinek a megteremtése, a közigazgatás és a jóléti intézmények szervezése lehet az elsődleges ellenszere a terrorista szervezetek befolyásának. Ez a feladat hangsúlyeltolódást követel meg a terrorizmus-ellenes küzdelemben, kevesebb katonai eszközt, a hírszerzés, a tömegkommunikáció, a propaganda, a humanitárius, a lélektani és a gazdasági eszközök hatékonyabb, integrált alkalmazását. A NATO döntéshozóinak figyelembe kell venniük a szűkebb katonai aspektusok mellett az ideológiai, ezen belül a kulturális tényezőket, amelyeknek jelentőségét az eljövendő konfliktusokban 1993-ban megjelent cikkében, majd 1996-os könyvében Samuel Huntington prognosztizálta. Mindenekelőtt a fundamentalizmus megismerése lehet fontos (a fundamentalizmushoz való viszonyt is át kell értékelni: nem potenciális terrorista ideológiaként, hanem a modernizáció termékeként kell tekintenünk az iszlám világban, egyfajta ideológiai és politikai válaszként a világias jelenségekre és a társadalmi igazságtalanságokra, így politikai és szociális, nem pedig katonai és titkosszolgálati reakciókkal kell rá felelni). - A szövetség katonai értelemben hogyan veheti fel sikeresen a küzdelmet a terrorizmussal? Amellett, hogy a szociális, gazdasági, lélektani, kommunikációs és propagandaeszközökre nagyobb

34 figyelmet kell fordítani, a katonai téren is hangsúlyeltolódásra van szükség. A szövetségnek a terrorizmus elleni katonai küzdelemben a szimmetrikus hadviselésről az aszimmetrikus, hálózatközpontú hadviselésre kell fordítania az erejét. Ugyanakkor a technológia mellett nem szabad elfeledkezni a humán tényezőről sem. - A szövetség vajon felkészült-e az új típusú, nem katonai jellegű biztonságpolitikai kihívásokkal szembeni védekezésre? A NATO 1991-es csúcstalálkozóján rögzítették a biztonságpolitika komplex tartalmát, amelyik magában foglalja a politikai (védelmi), a gazdasági, a szociális, a humanitárius, a környezeti és katasztrófavédelmi aspektusokat. A NATO jövőbeli szerepvállalásaiban egyre inkább felértékelődnek a gazdasági, szociális, humanitárius és környezeti eszközök. - A NATO-nak tekintetbe kell vennie a külső környezetet, különösen Oroszország álláspontját a katonai szervezet bővítéséről. Az oroszgrúz konfliktus megmutatta, hogy Moszkva továbbra sem tűri el a Nyugat terjeszkedését az érdekszférájában. Ukrajna és Grúzia esetleges NATO-felvétele destabilizálóan hatna az orosz-európai kapcsolatokra. Ugyanakkor Oroszország nélkül a nyugati katonai szövetség a közép- és közel-keleti régióban nem tehet lépéseket. A nyugati-orosz kapcsolatok szempontjából biztató, hogy Moszkva, eddigi merev ellenkezését feladva, Washingtonnal és Tel-Avivval együtt üdvözölte a Biztonsági Tanács által Irán ellen hozott szankciókat (noha az 1990-es években éppen az oroszok segítettek Irán nukleáris kutatásaiban). Oroszországnak nem érdeke, hogy közel-külföldje szomszédságában, ráadásul a muszlimok által lakott Kaukázus térségéhez közel egy muszlim atomhatalom emelkedjen fel, de nem érdekelt a jelenlegi erőegyensúly erőszakos megváltoztatásában sem. Orosz szakértők szerint egy Irán elleni háború destabilizálhatja az egész régiót, és a Kaukázust is. Szergej Mihejev, a Kaszpi Együttműködés Intézet vezetője szerint a háború

35 a befagyott konfliktusok kiolvadását eredményezheti. 60 Amennyiben az Egyesült Államok és a nyugati világ célja nem az Atomsorompó-egyezmény megsértésével vádolt iráni rezsim nukleáris fegyver előállítására vonatkozó törekvésének a megakadályozása, hanem a rendszer megdöntése, vagyis amennyiben az amerikai vezetés végső célként Irán rendszerének erőszakos megváltoztatásában látja a lehetőséget, akkor Moszkva szembefordulhat Washingtonnal. Viszont ha az Egyesült Államok és a NATO az Irán elleni támadást azzal indokolja, hogy célja kizárólag az Atomsorompó-egyezmény erőszakos betartatása, és az, hogy Teherán ne biztosíthasson atomfegyvert közel-keleti terroristáknak, akkor kialakulhat egy olyan partneri szövetség, mint amilyenre a 2001-es terrortámadás után nyílt esély Bush és Putyin között, a terrorizmus elleni hadjárattal. A fenti kihívásokra az alábbi ajánlások fogalmazhatók meg: - Ahogyan a katonai szakértők megjegyzik, a modern hadviselés egészen másfajta körülmények között zajlik. A nagy tömeghadseregek kora lejárt, a jövő (sőt már a jelen is) a kisméretű, mozgékony harcoló egységeké, amelyek széles támogató körre támaszkodnak, és a különböző NATO-tagállamok hadseregei által szerzett hírszerzési információkat egy központban koncentrálják. Ez nélkülözhetetlen a terrorizmus elleni küzdelemhez. - A főszerepet egyre inkább a klasszikus katonai eszközök mellett a szociális, gazdasági, humanitárius feladatok fokozott vállalása játssza, annak érdekében, hogy az államhiányos területeken a társadalmi béke, a lakosság jóléti színvonala biztosítható legyen, és ne legyen táptalaja a régiót fenyegető szélsőséges erőknek. - A globális gazdasági, migrációs és kulturális folyamatok állandó kihívást intéznek a Nyugat-központú világkép felé, amelyik ma is meghatározza a NATO vezetőinek gondolkodását. A NATO-nak 60

36 igazodnia kell a világban lezajló gazdasági és kulturális átrendeződéshez. Oroszország, Kína, valamint a harmadik világ politikai és gazdasági súlya növekszik, és növekedni fog a jövőben is. Ebben a helyzetben az amerikai korlátozott multilateralizmus az unilateralizmus és a multilateralizmus olyan ötvözete, amelyben az Egyesült Államok ugyan kikéri szövetségesi véleményét, de ha kell, egyedül cselekszik egyre kevésbé tartható fenn. Ezért a Nyugatnak arra kell törekednie, hogy stabil partnerséget alakítson ki a feltörekvő középhatalmakkal és regionális hatalmakkal. Nélkülük, vagy ellenükben a NATO nem tudja kezelni a válságövezeteket, és fordítva, ezek az államok sem képesek megakadályozni a helyi válságok eszkalációját a NATO nélkül. Ezért példaértékű a NATOorosz kooperáció, amelyet ki kell terjeszteni más középhatalmakra is. - A NATO új feladata a nemzetépítés (pontosabban a nemzetállamépítés) a no go övezetekben, vagyis az államiság feltételeinek megalapozása. Ez a feladat újfajta képességet, a NATO-tagállamok és az adott területek között újfajta együttműködési formát igényel, többek között a kulturális aspektusok figyelembevételét. Emellett tartalmaz egy paradoxont is: miközben a hidegháború idején a NATO-nak fontos szerepe volt az európai integrációban, vagyis a nemzetállami eszme meghaladásában, addig a világ más részein, a harmadik világ országaiban éppen a nemzetállamok megszilárdulása, működőképességük biztosítása érdekében kell tevékenykednie, mert a társadalmi feszültségek, a migráció, a környezetszennyezésből fakadó biztonsági kihívások, a terrorizmus, a vallási fundamentalizmus, az anarchia, a bűnözés (szomáliai kalózkodás, afganisztáni kábítószer-előállítás és kereskedelem) nem küszöbölhetők ki másként. De egyúttal elejét kell venni annak is, hogy az új állam a korrupció melegágya legyen (ez a probléma fennáll Afganisztánban is).

37 Ajánlások Előfeltevésünk szerint a NATO és a szervezet keretében a Magyar Honvédség jövőbeli elsődleges funkciója a válságkezelés és a béketeremtés lesz, ezen belül is elsősorban a no go területeken az állami infrastruktúra alapjainak és feltételeinek a megteremtése. gyorsan bevethető haderő a válságkezelési gyakorlat államépítési tapasztalat a demokrácia és a jogállam képviselete nehezen összehangolható érdekek szűkülő pénzügyi keretek szervezeti korszerűtlenség az aszimmetrikus hadviselés hiátusa Erősségek Gyengeségek Lehetőségek Veszélyek kohéziós potenciál értékek körülhatárolása a NATO és az EU viszonyának javítása aszimmetrikus hadi képességek javítása ENSZ-NATO viszony kiéleződése civilizációskulturális, vallási konfliktusok korlátozott