BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA

Átírás

1 BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ szak LEVELEZŐ tagozat PUBLIC RELATIONS szakirány KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESÍTÉS (A JELNYELV ÉS A BRAILLE ÍRÁS) Budapest, 2007 Készítette: Debreceni Krisztina 3

2 Tartalomjegyzék: 1. Bevezetés A fogyatékosság meghatározása Hallássérültek kategorizálása Látássérültek kategorizálása Fogyatékos emberekkel kapcsolatos jogi szabályozás évi XXVI. törvény: évi XXVI törvény indoklása: évi CXXV. Törvény: /2006 (II.16) Országos Fogyatékosügyi Program évi CXL Törvény: Kommunikáció ( A jelnyelv és a Braille írás) A jelnyelv kialakulása A braille írás kialakulásának története Előítéletek a fogyatékosokkal szemben, hátrányos megkülönböztetés Az esélyegyenlőség megvalósulása, akadálymentesítés Szervezetek SINOSZ MVGYOSZ Törekvések az esélyegyenlőségre, az akadálymentesítésre A siket emberek esélyegyenlőségével kapcsolatos törekvések A vak emberek esélyegyenlőségével kapcsolatos törekvések Kommunikációs akadályok leküzdése Kérdőívek elemzése Kérdőívek összegzése Befejezés Függelék: Ujj ABC (daktil) Braille ABC Irodalomjegyzék:

3 1. Bevezetés A fogyatékosság egyidős az emberiséggel; mindig is voltak és mindig is lesznek fogyatékos emberek. A különböző korok és a különböző civilizációk is másképp viszonyultak a sérült emberekhez. A dolgozatban a jelenkort emelem ki, azt hogy a ma embere mennyire tanulta meg elfogadni a fogyatékos embert, és milyen mértékben segíti a beilleszkedését a társadalomba. A népességen belül a fogyatékos emberek aránya a mai korban országtól, területtől és kultúrától függ ugyan, és gondjaik is eltérőek, de itt is ott is egyaránt megoldatlanok, igaz, általában a fejlett országok jobban állnak színvonalas szolgáltatások tekintetében. Hazánk messze-messze mögöttük kullog, pedig a megdöbbentően magas arányszám mögött Magyarországon közel egymillió, az egész világon pedig egy afrikányi ember szenvedése áll. 1 A fogyatékosság világméretű probléma, hiszen statisztikai adatok és az ENSZ adatai szerint a Föld lakosságának 10 %-a érintett valamilyen mértékben. Tehát minden tizedik ember szorul valamiféle segítségre ahhoz, hogy a lehetőségekhez mérten teljes életet tudjon élni. Ezalatt azt kell értenünk ugyanis, hogy a betegség elmúlik ám a fogyatékosság nem. Ez egy irreverzibilis, tehát visszafordíthatatlan állapot, mellyel meg kell tanulni együtt élni. És ez a legnehezebb, azaz elfogadni magát annak, aki. A fogyatékkal élő embert annak ellenére taszítják ki, bélyegzik meg és diszkriminálják, hogy milliónyi megkülönböztető jegy tekintetében teljességgel azonos a többivel, csak egyben-kettőben más. 2 Sokszor emiatt a bélyeg miatt nem tudnak a fogyatékosok kibékülni önmagukkal és elfogadni az állapotukat. Ilyenkor semmi nem motiválja őket és gyakran még az életkedvüket is elvesztik. Ekkor kellene segítenie a társadalomnak, fel kellene karolni a sérült embereket, lehetőséget adni nekik, hogy egyenlőnek érezzék magukat az épekkel. Fontos, hogy ne karitatív tevékenységre gondoljunk, nem azzal segítünk nekik, ha megsajnáljuk őket, hanem ha társként kezeljük. Azt kellene éreztetnünk velük, hogy mindnyájan egyenlők vagyunk, azonos jogokkal és lehetőségekkel. Az előítéletekkel és diszkriminatív magatartással, csak még 1 Könczei György: Fogyatékosok a társadalomban, 12.o. 2 Könczei György: Fogyatékosok a társadalomban, 14.o. 5

4 inkább megnehezítjük amúgy sem könnyű életüket, és még kirekesztettebbnek érzik magukat. Azt kellene megértetnünk a társadalommal, hogy el kell fogadnunk a sérült embereket; meg kell teremtenünk számukra a lehetőséget, hogy mire felnőnek, képesek legyenek teljes körű felelősségvállalásra az élet minden területén. Szakdolgozatomban arra próbálok rávilágítani, hogy milyen a helyzetük a fogyatékossággal élők két csoportjának, a siketeknek és a vakoknak. Hogyan tudnak integrálódni a társadalomba, milyen kommunikációs lehetőségeik vannak és milyen problémákba ütköznek a társasági érintkezések során. Megvizsgáltam az országon belüli viszonyokat és azt hogy milyen törekvések vannak az akadálymentesítés megteremtésével kapcsolatban. Egy kérdőív segítségével pedig azt próbáltam felmérni, hogy a sérült emberek hogyan látják önmagukat, és hogy a társadalom egyenrangúként bánik-e velük. Illetve azt néztem meg, hogy az ép emberek miként vélekednek a siketekről és a vakokról, mennyire fogadják el a fogyatékossággal élő személyeket. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak dr. Nagy Marianna tanárnőnek, aki odaadó munkájával segítette dolgozatom elkészülését, és általa betekintést nyerhettem a látássérültek világába. Rajta kívül még köszönettel tartozom a SINOSZ esztergomi csoportját vezető Baranyai Mónikának, aki szintén sok hasznos szakmai tanáccsal támogatott dolgozatom megírásában, és részt vehettem a siket csoport foglalkozásain. 6

5 2. A fogyatékosság meghatározása Napjaink rohanó életében sokszor észre sem vesszük, hogy nem mindenki tud lépést tartani a fejlődéssel és elveszik az információs társadalom útvesztőiben. A fogyatékossággal élő személyek hatalmas hátrányban vannak ép társaikhoz képest. Bár törvény írja elő az esélyegyenlőség megteremtését, gyakran így is leküzdhetetlen akadályok tarkítják amúgy sem egyszerű életüket. Sokszor érzik, hogy ki vannak rekesztve a társadalomból és azt, hogy az ép emberek nem értik meg őket, nem fogadják el őket teljesen. A fogyatékosság az emberi lét olyan állapotát jelzi, amelynek sokféle érintkezési pontja van, nagyon különféle módon, mélységben és időszakban, a személyes lét megélésében, valamint a közös létben, kapcsolatokban jelentősen és tartósan befolyásolja az életet, az élet minőségét. Nehezíti, módosítja az alapvető emberi funkciókat, úgymint a helyzetváltoztatást, az önellátást, a test kontrollált működését, a kommunikációt, a viselkedést és az alkalmazkodáshoz szükséges képességeket. 3 Az évi XXVI. törvény kimondja, hogy fogyatékos személy: az, aki érzékszervi így különösen látás-, hallásszervi, mozgásszervi, értelmi képességeit jelentős mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvétel során. 4 A WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete a következő alapfogalmakat különbözteti meg a fogyatékossággal kapcsolatban: Az ember biológiai működésében jelentkező károsodás (impairment) a pszichés, fiziológiai vagy anatómiai struktúrában bekövetkezett bármiféle veszteséget vagy rendellenességet jelenti. Az ember speciálisan emberi (humán) funkcióinak zavarai a fogyatékosságban (disability) jelentkeznek. Többnyire a károsodásból eredően korlátozottságban, hiányosságokban mutatkoznak meg, a normális érzékelő, mozgási vagy értelmi funkciókban, a szükséges képességek részleges vagy teljes, átmeneti vagy végleges hiányában. 3 Dr Hatos Gyula: Fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja 27.o évi XXVI. Törvény, 4. 7

6 Az ember társadalmi szerepbetöltésének tartós nehezítettsége, a fentiek miatti akadályozottsága mint társadalmi hiány (akadályozottság, rokkantság) került a fogalmi rendszerbe [.] Azt jelenti, hogy az ember mint társadalmi lény a károsodás és fogyatékosság következményeként nem vagy alig tudja kora, neme, a társadalmi és kulturális környezete elvárásai szerint normális szerepét betölteni például az önellátásban, önfenntartásban, társas kapcsolatokban, munkában, közlekedésben, szórakozásban. 5 A fogyatékosságnak hat különböző kategóriáját különböztethetjük meg: - érzékszervi - testi - mozgásszervi - értelmi - viselkedés és magatartászavar - nem látható fogyatékosság Dolgozatomban kizárólag az első helyen említett, érzékszervi fogyatékossággal foglalkozom. 2.1 Hallássérültek kategorizálása A hallássérült kifejezés gyűjtőfogalom: a nagyothallókat és a siketeket is magába foglalja, függetlenül hallássérülésük fokától, súlyosságától. Két nagy kategóriát különböztethetünk meg a hallássérültek csoportján belül. - Nagyothallók, akik rendelkeznek valamilyen fokú hallásmaradvánnyal, illetve akik hallásküszöbe db között van. - Siketek, akik semmilyen hangot nem képesek meghallani, azaz hallásveszteségük 80 db-nél nagyobb. A hallássérült személyeket bizonyos társadalmak fogyatékos emberek csoportjaként tartja számon, más társadalmak viszont kisebbségként viszonyulnak hozzájuk. A siket emberek önmagukat egyenrangúnak tekintik ép társaikkal, akiktől csak annyiban különböznek, hogy nem hallanak és ezáltal örök némaságra vannak ítélve. 5 Dr Hatos Gyula: Fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja 29.o. 8

7 A siket emberek többsége hallóként született és élte életét, éppen ebből kifolyólag a hallás elvesztése által teljesen megváltoztatja a társadalomban, és a családban betöltött szerepét illetve helyét. Előfordulhat, hogy teljesen elzárkóznak a külvilágtól, befelé fordulnak és csak szakember segítségével tudják feldolgozni az őket ért traumát. Magyarországon hozzávetőlegesen hallássérült ember él Látássérültek kategorizálása Látássérültnek nevezzük azokat az embereket, akiknek a látássérülése legalább 67,5 %-os. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felfogásában a vakság egy állapot, mely esetében a jobban látó szem látásélessége nem haladja meg az 5 %-ot, és a látótér 20 %-nál is kisebb. Ha meg szeretnénk határozni, hogy mit is jelent tulajdonképpen a vakság, akkor először is el kell döntenünk, hogy milyen oldalról közelítjük meg a problémát. Az Elérhetőség, mint alapelv, mit alapelv című tanulmányban a következő felosztással találkozhatunk: - A legáltalánosabb felfogás, amit az átlagember ismer, hogy a vakság az nem más, mint hogy az illető egyik szemére sem lát, azaz a látásvesztesége szinte 100 %-os. - Abban az esetben, ha a társadalmi oldalt nézzük, akkor vaknak számítanak azok a személyek, akiknek a látásélessége mindössze 10%-os. - A tudományos megközelítés értelmében a vaknak tekinthetők azok az egyének, akiknek a szeme nem érzékeli a fényt. - Külön kell kezelnünk az ún. szakmai vakságot, mely azokra az emberekre jellemző, akik nem képesek a sík szöveg olvasására, így nem képesek önálló munkavégzésre sem. - A pedagógiai nézet szerint pedig vaknak az tekinthető, akinek a látásmaradványa maximum 10%-os. 6 A látássérülteket a következő három csoportba sorolhatjuk, attól függően, hogy milyen súlyos a fogyatékosságuk: 6 Dr. Nagy Marianna: Elérhetőség, mint alapelv, 3-4.o. 9

8 - Gyengénlátók, akiknek segédeszközzel (szemüveg, nagyító) korrigálható valamelyest a látásuk, de a jobban látó szem teljesítménye így is csak %-os a tökéleteshez képest; látásélességük pedig csupán %-os. - Aliglátók, akik csak a fényt és a nagyobb tárgyakat érzékelik; síkolvasásra általában nem képesek. - Vakok, akik még a fényt sem érzékelik. Magyarországon napjainkban körülbelül látássérült ember él. A látás- illetve hallássérülés kialakulásának 3 időpontját, esetét különböztethetjük meg: 1. Az első a veleszületett vagy kis gyermekkorban bekövetkezett sérülés. Ilyenkor az egyénnek nincs összehasonlítási alapja, nem tudja mit vesztett. A személyiség fejlődését azonban jelentősen befolyásolja ez a fogyatékosság. 2. A következő eset a felnőttkorban bekövetkező sérülés. A látás- illetve hallássérült személy élete egyik percről a másikra gyökeresen megváltozik és külső segítségre szorul a mindennapi teendők ellátásához, amit eddig maga végzett. 3. Végül az idős korban bekövetkező vakságot, illetve siketséget kell megemlítenünk. Ez gyakran egy hosszú folyamat eredménye, így az egyénnek lehetősége van fokozatosan hozzászokni az újonnan kialakult állapothoz. A különböző társadalmak különbözőképpen viszonyulnak a fogyatékos emberekhez. Két fő tendenciát különböztethetünk meg: 1. Az egyikre a totális elutasítás jellemző, az hogy a fogyatékos emberektől meg kell szabadulni, mivel hátráltatják a fejlődést, sőt el is kell tartani őket. Gondoljunk csak arra, hogy az ókori görögök ledobták a nem életképes gyermekeket Taigetoszról, hogy a társadalomnak ne kelljen nyomorékokat eltartania. Hasonló tendenciát lehetett megfigyelni a náci Németországban, ott a jog segítségével sorra gyilkolták meg a fogyatékos embereket, illetve sterilizálásra kényszerítették az örökletes betegséget magukban hordozó embereket. 10

9 2. A másik felfogás szerint segíteni kell a fogyatékos személyeket és lehetőség szerint minél jobban integrálni őket a társadalomba, hogy részesei lehessenek annak. Természetesen a különböző kultúrák különbözőképpen próbálják felkarolni a segítségre szoruló társaikat. A középkor társadalmaira ez a modell volt jellemző. A katolikus egyház tanítása szerint is segítenünk kell elesett embertársainkat, támaszt kell nyújtanunk nekik, hogy lehetőségükhöz mérten képesek legyenek az önálló életre. Napjainkban is az utóbbi tendencia érvényesül bár már nem az egyház tanítása miatt. A társadalmak rájöttek, hogy a korlátozott személyek integrálása a leghasznosabb, legolcsóbb a társadalom számára, hiszen így a fogyatékos emberek is hozzá tudnak járulni a saját eltartásukhoz. Természetesen, a különböző államokban különböző mértékben valósul meg mindez, hisz eltérő a kultúrájuk és a gazdasági fejlettségi szintjük. A fogyatékossággal élő emberek is szeretnének az ép emberekhez hasonlóan önálló életet élni. Tudatos életformát alakítanak ki saját maguk számára, és próbálnak beilleszkedni a társadalomba, bár útjuk legtöbbször nagyon göröngyös. Sokszor falakba ütköznek és csak nagy nehézségek árán tudják lebontani azokat. Először saját magukat kell elfogadniuk és kitörniük az elszigeteltségből, hogy utána megpróbálhassanak beilleszkedni a társadalomba. Fel kell mérniük saját képességeiket, megérteni azt, hogy a helyzetükön nem tudnak változtatni, soha nem lehetnek teljesen épek. Ezzel a tudattal és sok-sok előítélettel kell felvenniük a harcot és optimistán a jövő felé nézni. Ha nem sikerül túltenniük magukat ezen és a sorstól várják a változást, akkor elveszhetnek, depresszióba eshetnek. Ennek elkerülése érdekében nagy szükségük van a fogyatékos embereknek a támogatásra, az együttérzésre, hogy akár külső segítség által elfogadják önmagukat és egyenrangú részesei lehessenek a társadalomnak. Lehetőséget kellene adni nekik az önmegvalósításra és arra, hogy beilleszkedhessenek az épek közé és akár a tanulás, akár a munka terén hasonló esélyeik lehessenek. Az Elérhetőség, mint alapelv című tanulmány a következő fázisokat említi, - mint a vakok lépcsőfokait -, melyet a legtöbben megjárnak, ha nem a 11

10 születésüktől fogva látássérültek. A mű kizárólag a vakokkal foglalkozik, de hasonló tüneteik lehetnek a hallássérült személyeknek is. A legelső a sokk fázisa, melynek során az illető teljes mértékben a fogyatékosság problémájába zárkózik, elhatárolódik a környezetétől, nem vesz tudomást a körülötte zajló történésekről sem. A következő az úgy nevezett reakciós fázis, melyben a sérült személy gyászolja az elveszített hallását, illetve látását. A múltban szerzett élményeikkel foglalkozik. Az épként eltervezett, ám fogyatékossága miatt meghiúsult életcéljain búsul, és mindezért keresi a felelőst. A harmadik az együttműködés fázisa, mikor a fogyatékos megtanul alkalmazkodni a környezetéhez és a kialakult új helyzethez. A legutolsó az újraorientálódás fázisa, mely során új célokat tűz ki maga elé a sérült személy, és többé-kevésbé elfogadja saját magát, megtanul élni fogyatékosságával. 7 7 Dr. Nagy Marianna: Elérhetőség, mint alapelv, 4.o. 12

11 3. Fogyatékos emberekkel kapcsolatos jogi szabályozás Magyarországon jelenleg a két legfontosabb hatályban lévő törvény az évi XXVI. és a évi CXXV. törvények, melyek a fogyatékossággal élők jogait tartalmazzák. Ebben a fejezetben bemutatnám ezen törvények siketekre és vakokra vonatkozó legfőbb rendelkezéseit, illetve a 2003-as Fogyatékosügyi Programot, mely leírja, hogy a fogyatékossággal élő emberek számára mit kell biztosítani ahhoz, hogy élni tudjanak törvényes jogaikkal. Ezen kívül évi CXL törvényt, azaz a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló (KET) törvény sérült emberekre vonatkozó leglényegesebb pontjait nevezném meg évi XXVI. törvény: Az 1998-as törvény kimondja, hogy a fogyatékos személyeket társadalmunk egyenlő jogú tagjainak kell tekinteni, és segíteni őket, hátrányaik csökkentésében, és esélyegyenlőségük előremozdításában. 2. (1) Az államnak, a társadalom szervezeteinek és tagjainak oly módon kell tevékenységüket végezni, hogy az ne okozhasson olyan károsodást, amely fogyatékosság kialakulásához vezet, illetve olyan körülményeket kell létrehozni, amelyben a fogyatékos emberek képesek lesznek teljesebb életre és a fogyatékosságukból fakadó terheik csökkenthetőek. 8 A fogyatékos személyeket érintő döntések során tekintettel kell lenni arra, hogy a fogyatékos személyek a társadalom és a helyi közösség egyenrangú tagjai, ezért meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik számukra a társadalmi életben való részvételt. A fogyatékos személyek az őket megillető jogaikkal - állapotukból fakadóan nem tudnak teljes mértékben élni, ezért indokolt, hogy minden lehetséges módon előnyben részesüljenek. Figyelembe kell venni, hogy a fogyatékossággal élő embernek joga van az akadálymentes, biztonságos és érzékelhető környezetre, illetve biztosítani kell számára a közérdekű információkhoz, szolgáltatásokhoz való hozzájutást évi XXVI. Törvény, 2. (1) 13

12 7. (2) A fogyatékos személyt az információs esélyegyenlőség megilleti az információs társadalmi szolgáltatások igénybevételekor. 9 A fogyatékossággal élő személynek lehetővé kell tenni a szükségletei által indokolt támogató szolgálatok, illetve segédeszközök igénybevételét. A törvény által meghatározott kereteken belül a fogyatékos személynek joga van állapotához és korához mérten fejlesztő és gondozó óvodai majd iskolai oktatásban részesülni. A megfelelő oktatás mellett a fogyatékos embernek joga van a rehabilitációra is. A súlyos fogyatékossággal élő személyek életkörülményeit az állam havi rendszeres pénzbeli juttatással próbálja támogatni, így elősegítve az esélyegyenlőség megvalósulását, illetve a meglévő társadalmi hátrány csökkentését. 23. (1) Fogyatékossági támogatásra az a 18. életévét betöltött súlyosan fogyatékos a) segédeszközzel vagy műtéti úton nem korrigálható módon látóképessége teljesen hiányzik vagy aliglátóként minimális látásmaradvánnyal rendelkezik és ezért kizárólag tapintó-halló életmód folytatására képes (látási fogyatékos) b) hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére segédeszközzel sem képes feltéve, hogy ba) halláskárosodása 25. életévének betöltését megelőzően következett be,vagy bb) halláskárosodás a mellett a hangzó beszéd érthető ejtése elmarad (hallási fogyatékos), [ ] g)hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére segédeszközzel sem képes és az a), c)-e) pontok valamelyikében megjelölt egyéb fogyatékossága is van (halmozottan fogyatékos), és állapota tartósan vagy véglegesen fennáll, továbbá önálló életvitelre nem képes vagy mások állandó segítségére szorul évi XXVI. Törvény, 7. (2) évi XXVI. Törvény, 23. (1) 14

13 évi XXVI törvény indoklása: Az 1998-as évi törvény létrehozására azért volt feltétlen szükség, mivel országunkban közel fogyatékos személy él. Ezekkel az emberekkel ritkán találkozunk össze az utcán vagy egyéb közhelyeken, mivel gyakran szégyellik fogyatékosságukat és csak a legszükségesebb esetben mennek ki a lakásukból, illetve akkor is csak egy segítő társaságában. Ehhez a befelé forduló magatartáshoz nagyban hozzájárultak az ép emberek előítéletei a fogyatékosokkal szemben, tetézve az amúgy is jelenlévő hatalmas problémáikat. A törvény próbálja megteremteni a fogyatékos emberek számára a szükséges akadálymentesítést, mely által sokkal könnyebben tudnának boldogulni a hétköznapi életben: Az akadálymentességnek különböző szempontjai léteznek: 1. A vak és gyengénlátó személy esetében: Gyakran nem jelzik, hogy szintkülönbség vagy átjáró van egy közterületen vagy egy középületben. Nem jelzik szintén, hogy a falból kiemelkedik egy nagyobb tárgy. A vak embereknek szüksége lenne különféle tájékozódási lehetőségekre, és ezalatt nemcsak a kültéri, hanem a beltéri eszközöket is értjük, mint például egy hirdetést, melyet a látássérült ember is tud értelmezni és információt szolgáltathat számára. 2. A hallássérült személyek esetében: A siket és nagyothalló emberek számára nem helyezik el minden esetben a megfelelően és látható helyen az információkat közterületeken, középületekben, és a közlekedést kiszolgáló helyiségekben sem. Sajnálatos módon ezen szempontok néhány közintézményben lettek még csak kialakítva, így a siketeknek és a vakoknak nap mint nap óriási problémákkal kell megküzdeniük, akár a bevásárlás során, akár a hivatalos ügyek intézése alkalmával. 15

14 évi CXXV. Törvény: A évi törvény kimondja, hogy a fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőségének megteremtése túlnyomórészt állami kötelezettség. 8. Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt [ ] fogyatékossága [ ] miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban. 11 A közvetlen hátrányos megkülönböztetés elkerülése és az egyenlő bánásmód létrehozása érdekében a 2003-as törvény érvényesülését országos hatáskörű szerv ellenőrzi. Amennyiben egy fogyatékos személlyel szemben megsértik az egyenlő bánásmód követelményét abból az aspektusból, hogy a személyiség lényegi vonása sérül, abban az esetben személyiségi jogi per, illetve munkaügyi per indítására van lehetőség. 21. Az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét jelenti különösen, ha a munkáltató a munkavállalóval szemben közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést alkalmaz, különösen a következő rendelkezések meghatározásakor, valamint azok alkalmazásakor Az egyenlő bánásmód követelményét a szociális biztonsággal összefüggésben érvényesíteni kell különösen a) a társadalombiztosítási rendszerekből finanszírozott, valamint b) a szociális, illetve gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni, valamint személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénylése és biztosítása során. 25. (1) Az egyenlő bánásmód követelményét az egészségügyi ellátással összefüggésben érvényesíteni kell különösen az egészségügyi szolgáltatásnyújtás, [ ] során évi CXXV. Törvény, évi CXXV. Törvény, évi CXXV. Törvény, (1) 16

15 /2006 (II.16) Országos Fogyatékosügyi Program Az Országgyűlés a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének elősegítése érdekében hozta létre ezt a programot. Az Országos Fogyatékosügyi Program célkitűzései között szerepel többek között a fogyatékossággal élő személyek teljes integrációja és a társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítése. Számukra is ugyanazokat a jogokat kell biztosítani, mint az ép emberek számára, hisz épp úgy a jogok birtokosai, mint akárki más. Fogyatékosságuk miatt nem részesülhetnének sem kirekesztésben, sem hátrányos megkülönböztetésben. A program kiemeli, hogy a fogyatékossággal élő személyek nem betegek, hiszen a fogyatékosság egy állapot, mely a legtöbb esetben visszafordíthatatlan. Éppen ezért tehát egy a saját életükért, sorsukért felelősséget vállaló munkaképes csoportról beszélünk, amikor a sérült embereket említjük, akik nem szorulnak eltartásra és a társadalom egyenjogú tagjait képezik. Az integráció elve feltételezi, hogy a fogyatékos emberek a mindennapi folyamatokban (pl. oktatás, szociális és gyermekvédelmi ellátás, foglalkoztatás, sport, kultúra) kapcsolatot létesíthetnek és tarthatnak fenn más emberekkel, valamint a társadalmi és gazdasági intézmények legszélesebb körével. Az érintkezés feltételeinek biztosítása magában foglalja a társadalom tagjainak érzékennyé tételét (társadalmi befogadás), a fizikai helyváltoztatáshoz szükséges sajátos körülmények erősítését (akadálymentes közlekedés, egyenlően hozzáférhető fizikai környezet), a megfelelő kommunikációs eszközök és technikák használatát (pl. vak és gyengénlátó-barát honlapok, jelnyelvi tolmácsolás, könnyen érthető nyelvezet és piktogramok használata) ben tartott népszámlálás adatai szerint fogyatékos ember élt Magyarország területén, ami az akkori lakosság 5,7%-át jelentette. Ennek a közel lakosnak a 14,4%-a volt látássérült és 10%-a hallássérült. Amint látjuk, az ország aránylag nagy részét érinti a vakság és a siketség problémája, viszont igen sokáig a társadalom nem szentelt elegendő figyelmet rájuk. Éppen abból kifolyólag. hogy nem voltak róluk konkrét ismereteik az embereknek, sokszor téves információk alakultak ki bennük a fogyatékos személyek ezen csoportjairól és előítélettel voltak velük szemben. Mindezek megszűntetéséhez nagyban hozzájárul a média és a különböző civil szervezetek /2006 (II.16) Országos Fogyatékosügyi Program, 8.o. 17

16 (Bár valljuk be ez még nem sikerült teljes mértékben, mivel az előítélet irányukban még mindig jelen van a társadalomban.) Ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő személyek a társadalmi életben aktívan részt vehessenek, biztosítani kell számukra a hozzáférést a közszolgáltatásokhoz, éppúgy, mint az ép embereknek. Ebbe beletartozik többek között a különböző intézmények fizikai akadálymentesítése mellett a kommunikációs akadálymentesítése is, azaz a fogyatékos személyek információhoz jutásának elősegítése. Az Országos Fogyatékosügyi Program legfőbb funkciója tehát a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségéhez szükséges intézkedések összegyűjtése, hogy a későbbiekben törvényi szabályozás által az életminőségükön még inkább javítani lehessen évi CXL Törvény: A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályait foglalja magába a fenti törvény. Csupán két nagyon fontos pontját szeretném kiemelni, ami közvetlenül hozzájárul a fogyatékossággal élők életminőségének javításához. A hatósági alapelvek kimondják, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, tilos a diszkrimináció és fontos az egyenlő bánásmód alkalmazása minden esetben. 2. (1) Az ügyfeleket a hatósági eljárásban megilleti a törvény előtti egyenlőség, ügyeiket indokolatlan megkülönböztetés és részrehajlás nélkül kell intézni. (2) A közigazgatási hatósági eljárásban tilos minden olyan különbségtétel, kizárás vagy korlátozás, amelynek célja vagy következménye a törvény előtti egyenlő bánásmód megsértése, az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője e törvényben biztosított jogának csorbítása. Az eljárás során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani. 15 A másik fontos szabályozás pedig az anyanyelv használatával kapcsolatos. A siket emberek számára biztosítani kell a jelnyelvi tolmács segítségét, ha szükség van rá; s ennek költségét az eljáró közigazgatási hatóságnak kell viselnie évi CXL Törvény, 2. (1)-(2) 18

17 4. Kommunikáció ( A jelnyelv és a Braille írás) Minden embernek szüksége van a kommunikációra és ez mindenki számára létkérdés. Az ép ember számára ez a világ legtermészetesebb dolga, egy megszokott, ösztönös napi cselekedet. Az újszülött gyermek legelőször a testével tapasztalja meg és érzékeli a róla gondoskodó embereket. Majd idővel folyamatosan fejlődik ki benne a kommunikáció, a nyelvelsajátítás és a beszédtanulás. A gyermek a beszéd által egy olyan kommunikációs eszközhöz jut, amely a későbbiekben minden szituációban a rendelkezésére, a segítségére lesz. Viszont némely fogyatékossággal élő gyermeknél a beszédfejlődés nem alakul ki teljes mértékben, sőt bizonyos esetekben semennyire sem. Éppen ebből kifolyólag a fogyatékos emberek számára a kommunikáció igencsak problematikus lehet és hihetetlenül sokat küzdenek érte, hogy minél gördülékenyebbé és természetesebbé tudják tenni. Törvényi szabályozás bár sajnálatos módon kissé hiányos is létezik a fogyatékosok kommunikációjával kapcsolatban: A fogyatékos személynek, családtagjainak, segítőinek biztosítani kell a hozzáférés lehetőségét a közérdekű információkhoz, továbbá azokhoz az információkhoz, amelyek a fogyatékosokat megillető jogokkal, valamint a részükre nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatosak. 16 A kommunikációban jelentősen gátolt személy számára a közszolgáltatások igénybevételekor lehetővé kell tenni a kölcsönös tájékozódás feltételeit. 17 A jog tehát külön foglalkozik a fogyatékos és ezért hátrányos helyzetű emberek információszerzési lehetőségeivel. A siket illetve vak emberek kommunikációs nehézségeinek bemutatása előtt feltétlen szükség van egy kis történelmi áttekintésre, hogy miként alakult ki és mi jellemző az ő sajátságos anyanyelvükre, azaz a jelnyelvre és a Braille írásra évi XXVI. Törvény, 6. (1) évi XXVI. Törvény, 7. (1) 19

18 4.1. A jelnyelv kialakulása A jelnyelv tulajdonképpen egy nagyon fejlett, folyamatosan változó, gesztusokon alapuló önálló vizuális kódrendszer, amely rendelkezik önálló hangtannal, alaktannal, mondattannal és független a környezet hangzó nyelvétől. Írott formája egyelőre még nem alakult ki teljesen. Egy jelnyelvi egység, azaz a jel komplett jelentést hordoz, tehát nemcsak betűt vagy hangot jelöl. Már a Talmud is említi a jelnyelven alapuló kommunikációt, melyet a siket emberek használtak már az ie.iv. században. Elsőként l Épée francia lelkész volt az 1770-es években, aki a siketek oktatásában a jelnyelvet használta. A jelnyelvet azonban hozzávetőlegesen csak 50 éve kezelik önálló nyelvként, amikor is megalakult az első jelnyelvi tanszék az Egyesült Államokban. A jelnyelv országonként eltérő, és egyedi nyelvtani szabályok szerint rendeződik. Szókincse és az adott ország hivatalos nyelvének szókincse soha nem mutat egy az egyhez megfelelést. Magyarországon csak 1995-ben kezdődött el a magyar jelnyelv kutatása, a SINOSZ kezdeményezésére. Sajnálatos módon a jelnyelvet egyenlőre nem tanítják az iskolában, a legtöbb siketekkel foglalkozó tanár egyszerűen elutasítja annak használatát, mivel szükségtelennek tartja. A siket ember tehát hatalmas nehézségekkel küzd az iskolában, ugyanis nem az anyanyelvén azaz jelnyelven tanulja a tananyagot. Törekvések már léteznek ezen probléma megoldására, de egyelőre nem nagy eredménnyel. Még nem sikerült jogilag elismertetni a magyar jelnyelvet, mint önálló nyelvet, arra hivatkozva, hogy a jelnyelv egyszerűen csak a magyar nyelv kódolása akár a morze ábécé. A jelnyelv a siket emberek között született és fejlődött ki. Különböző tanulmányok születtek arra vonatkozóan, hogy a jelnyelv megfelel a nyelvre vonatkozó összes követelménynek, és épp oly értékes nyelvnek kell tekintenünk, mint a magyart, a németet, az angolt vagy akár a lovárit. Annak tükrében, hogy a siket gyermekek a sorstársaiktól tanulják meg ennek a speciális nyelvezetnek a használatát, nagy eltérések lehetnek az ország különböző pontjai között. Magyarországon különböző jelnyelvjárásokat különböztethetünk meg: a budapestit, a vácit, a sopronit, a kaposvárit, a szegedit, a debrecenit, a győrit és az egrit. 20

19 A jelnyelv esetében meg kell említenünk, hogy a normális nyelvekhez hasonlóan a jelnyelv is aktívan fejlődik, lépést tart az újításokkal. Ahogy új szó kerül a köztudatban a siketek elkezdenek keresni rá egy jelet, amivel a leginkább ki tudják fejezni annak jelentéstartalmát. Viszont sajnálatos módon a jelnyelvnek igencsak korlátozott a szókincse, ennek oka abban keresendő, hogy igen kevés felsőfokú végzettségű van a siketek között és ezért a kommunikációjukra nem jellemző a választékosság és a szakszavak használata. A siket kultúra egy életforma; élettapasztalatot ad a siket személynek és segít kihasználni a látást; a kultúrán keresztül keresnek megoldásokat a siket szokásokon, értékeken és hagyományokon alapuló problémákra. 18 A siket emberek a jelnyelvet használják a gondolataik, a szándékuk kifejezésének érdekében. Ez számukra a kommunikáció legfőbb eszköze, az elsődleges nyelvük. A jelnyelv által a siketek ki tudják fejezni gondolataikat, úgy mint az ép emberek a hangzó nyelv által. A jelnyelv a siket emberek anyanyelve, a nemzeti nyelv pedig az első tanult idegen nyelv. Mivel szinte lehetetlen egy nem hallott nyelvet beszélni, csak kevés siket ember beszéli a nemzeti nyelvet, bár sokan képesek írni és olvasni. A siket gyermekek a legkönnyebben a jelnyelven keresztül tudják megtanulni a nemzeti nyelvet 19 Annak érdekében, hogy az ország, illetve világ különböző pontjain élő siketek megértsék egymást, kifejlesztettek egy egységes jelrendszert a GESTUNO nyelvet. Ezt leginkább az eszperantóhoz lehetne hasonlítani, egyrészt mert ugyanolyan mesterséges nyelv, másrészt mert ugyanolyan nehézségekbe ütközik az elterjesztése. Az 50-es években a Siketek Világszövetségének kezdeményezésére alakult ki a GESTUNO nyelv, amely a már meglévő elemeket ötvözi újonnan képzett jelekkel. A nyelvtannal viszont nem igazán foglalkozik, a nyelvhasználó a saját nyelvtani rendszerébe kell, hogy beillessze a jeleket. Magyarországon is próbálnak meghonosítani egy jelnyelvjárást, és kialakítani egy standard változatot. Mivel egyre erőteljesebb a budapesti változat, a szótárba is ebből a jelnyelvjárásból vették a jeleket. Azzal 18 Vasák István: Szemelvények a jelnyelv elmélete és módszertana témaköréből, 10.o. 19 Vasák István: Szemelvények a jelnyelv elmélete és módszertana témaköréből, 119.o. 21

20 magyarázható még a budapesti elterjedése, hogy a jelnyelvi tolmácsokat is ezen a jelnyelvjáráson oktatják. Szerencsére napjainkban egyre több törekvés indul jelnyelvi tolmácsok képzésére, hiszen egyre nagyobb az igény a professzionálisan képzett jelnyelvi tolmácsokra óta folynak a próbálkozások, és jelenleg egy kétlépcsős kommunikációs tanfolyam elvégzésére van lehetőség, azoknak akik ezzel szeretnének foglalkozni. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) szervezi és bonyolítja le ezeket a kurzusokat. A tolmácsképzés pillanatnyilag akkreditáció előtt áll, mely párhuzamosan zajlik a SINOSZ-ban és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán. Minél hamarabb lezárul az akkreditációs folyamat, annál hamarabb tudják a jól képzett tolmácsok elősegíteni a siketek nyelvi akadálymentesítését. Természetesen nem minden siket ember kedveli a jelbeszédet épp ebből kifolyólag kerüli ennek elsajátítását. A hallássérült emberek a következő kommunikációs lehetőségek közül választhatják ki a számukra legmegfelelőbbet, legegyszerűbbet. - Jelnyelv - Ujj ABC /daktil/ ( lásd függelék ) Ez a fajta kommunikáció leginkább tulajdonnevek és betűszók visszaadására szolgál. - Fonomimika Ennek segítségével a szájról olvasást és az artikulációt könnyíthetjük meg a siketek számára, ugyanis a kéz helyzete a beszédszervek működésére utal. - Írásos kommunikáció - Beszéd és arcmimika - Szájról olvasás Nagyon sok tényezőtől függ, hogy a siket ember melyik kommunikációs csatornát választja az információ átadásra. Ez többek között szoros összefüggésben áll a siketség kialakulásának időpontjával, az iskolázottsággal, a különböző készségekkel és a környezettel is. A következőkben két kommunikációs formát emelnék ki: a jelnyelvet és a szájról olvasást, ugyanis ez a két leggyakrabban használt csatorna a siketek információáramlásában. 22