Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon"

Átírás

1 Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon A gyülekezetek segítése a cél Szórványgondozó lelkipásztorok gyűltek össze szeptember 1-én Algyógyon, hogy a szórványgyülekezetek gondjairól beszélgessenek. Az Algyógyi Munkaközösség hagyományos, pihenéssel egybekötött találkozóját szeptember 1-3 között tartják. Szegedi László generális direktor áhítata után Vetési László szórványügyi előadó köszöntötte az egybegyűlteket, majd a programot ismertette. Ezt követően az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége tartott beszámolót, amelyet megbeszélés követett. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszámolójában az egyházkerületi vezetőség döntéseit ismertette, amely a szórványlelkészeket érinti. Fontos, hogy a lelkipásztorok anyagi biztonsága biztosított legyen, hiszen ennek függvényében tudnak kifelé, a gyülekezet felé is valamit nyújtani a lelkipásztorok. Ahol lehet, ott meg kell tartani a lelkészi állást. Az utolsó erőnkig meg akarunk tartani valakit, aki a gyülekezetben szolgál. Az egyházkerület ugyanakkor nem a lelkipásztort akarja eltartani, hanem a gyülekezeteket akarjuk megerősíteni, hogy képesek legyenek a lelkipásztorukat eltartani. Nem önmagunkat kell fenntartani, hanem a gyülekezetet kell

2 abban segíteni, hogy minél hosszabb ideig képes legyen arra, hogy a lelkipásztorát minél hosszabb ideig el tudja tartani. - mondta a püspök. Az Erdélyi Református Egyházkerület híveinek lélekszáma évente körülbelül ötezer lélekkel csökken, ugyanakkor tavaly és idén is kevesebb teológus jelentkezett, mint ahány helyet meghirdettek a teológián. Ez a fogyás óhatatlanul azt hozza maga után, hogy lesznek olyan helyek, ahol elfogynak az emberek, és lesznek olyan gyülekezetek, ahova nem tudnak majd lelkipásztort küldeni. Ezeknek a körülményeknek az lesz a következménye, hogy több gyülekezet kerül egy lelkipásztor szolgálata alá. Kató Béla elmondta, ennek a helyzetnek a megoldására vonatkozik az a terv, amit a HEKS-el aláírtak. A következő négy évben bizonyos gyülekezeteket jelölnek ki, ahol jövendőbeli központokat erősítenek meg. Ezekben a központokban a lakhatást, a gyülekezet ellátásához szükséges eszközöket elő kell készíteni. Az elmúlt időszakban az egyházkerület vezetősége áttekintette, hogy milyen jövedelme van egy egyházközségnek, és mekkora összeg kell egy gyülekezetnek ahhoz, hogy meg tudjon élni. Egy lelkipásztori állás fenntartásához minimum 8 ezer euróra van szükség. Amennyiben nincs meg ez az összeg, ezt kell kiegészíteni, és a magyar kormány vezetésével sikerült megértetni, hogy ha az utolsó magyar adminisztrátor is kivonul a településről, akkor a közösség menthetetlenül elkezd hanyatlani. A püspök szerint a magyar kormány támogatását pályázati formában fogják kiosztani, hiszen a támogatásnak is vannak kritériumai, amelyeket teljesíteni kell. Egyházi népiskolák A szórványgondozó lelkipásztorok egyik nagy kérdése és problémája a tiszteletes asszonyok munkahelyének a biztosítása. Az Erdélyi Református Egyházkerület a népiskolák visszaállítását tűzte ki célul, ott, ahol a hivatalos, állami tanügy nem képes, vagy nem akarja ellátni az oktatást. Ehhez azonban a lelkipásztorok elkötelezettségére is szükség van, vállalnia kell, hogy abban a közösségben marad huzamosabb ideig, hiszen ha néhány év után otthagyja a gyülekezetet, akkor azzal csalódást okozhat a közösségnek.

3 Kató Béla arról is beszélt, hogy a lelkipásztorok jelen helyzetben nem csak lelkigondozói egy településnek, mindenesek kell legyenek, közösségszervezők, hiszen ez a másik terület, amire külső támogatást lehet szerezni. Németországban 1700 emberre jut egy lelkigondozó, a jelenlegi statisztikák szerint lélekre jut egy lelkipásztor. Ha nem tudjuk azt a plusz feladatot vállalni, ami nem kimondottan lelkipásztori teendő, akkor nem kapják meg azt a támogatást, amelyből fent lehet tartani ezeket az egyházközségeket. Azonban azt is fontos tudni, hogy a szolgálat nem pénz kérdése. Pénzzel senkit sem lehet igazán motiválni, csak a tiszta szívből végzett munkának van tényleges eredménye, és csak ez okoz igazi örömöt. Egyházi jövőkép Erdélyben A hozzászólások során a lelkipásztorok arra is kíváncsiak voltak, hogy hogyan látja a püspök az Erdélyi Református Egyházkerület jövőjét. A püspök elmondta, van egy terv, hogy abból mi valósul meg, az Isten döntése. Egyetlen egy nagy problémánk van, a lélekszámcsökkenés. Ez az egész keresztyén Európának a problémája. Ha a számokat nézzük, és nem jön be valami újabb gazdasági kudarc, akkor az erdélyi magyarság 1 millió körül stabilizálódhat. Most, akik gyülekezetekben vagyunk, temetünk. Eltemetjük a 3-4 testvérrel rendelkezőket. Most átlag két gyermeke van a fiataloknak, a lélekszámcsökkenés elkerülhetetlen. - mondta Kató Béla. Mivel Nyugat-Európában sem születik elég gyermek, semmilyen eszközünk nincs, hogy a gyermekeinket itthon tartsuk, hiszen Nyugaton sokkal jobban megfizetik a szakembereket. Ma már érzelmileg sem lehet hatni rájuk, ugyanannyi időbe kerül Nyugatról hazajönni repülővel, mint egy kisebb településről autóval egyik megyéből a másikba jutni. Az Uniónak vesztesei vagyunk ilyen szempontból.

4 A püspök szerint a megoldás az lenne, ha mi is 3-4 gyermeket vállalnánk, mert egy-kettő talán elmegy külföldre, de nagyobb a valószínűsége, hogy az örökség gondozására is maradnak itthon. Lelkipásztorként az a nagy kihívás, hogy hogyan beszéljük rá a fiatalokat arra, hogy több gyermeket vállaljanak. Ember nélkül nincs ország, nincs közösség. Kató Béla az egyházi vagyonról, az épületekről is beszél: Egy épület nem határozza meg a jövőnket. Ha egy gyülekezet elkezd szaporodni, akkor építhet, de lehet ezer esztendős egy épület, semmit nem ér, ha nincs aki élettel betöltse. A szimbólumok fontosak, de ezek csak szimbólumok, nem ez dönti el a jövőnket. Ha a ránk bízottak azt kérik, hogy az emlékeket is őrizzük, akkor kötelességünk, de nem elég csak ezzel foglalkozni. Minden műemléket fel lehetne újítani, a kérdés, hogy kinek? Ha nincs aki birtokba vegye az örökséget, akkor fölöslegessé válik az örökség, hiába van rá telekkönyvünk. Szöveg és fotó: Kiss Gábor Galériánk az Erdélyi Református Egyházkerület Facebook oldalán található.

5 Copyright 2017 Erdélyi Református Egyházkerület

6

Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése

Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése 2013. 10. 15. Közel 270 lelkipásztor részvételével kezdődtek el az Erdélyi Református Lelkészértekezlet

Részletesebben

T Á M O G A T Á S Á R Ó L

T Á M O G A T Á S Á R Ó L A Generális Konvent elnökségének döntése a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2012. évi gyűjtésére benyújtott PÁLYÁZATOK T Á M O G A T Á S Á R Ó L A döntést a Generális Konvent elnöksége a Debrecenben,

Részletesebben

2015/2016 SRTA MAGYAR ÖRÖKSÉG FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. sárospataki református teológiai akadémia TIPPEK A LEGJOBB DÖNTÉSHEZ

2015/2016 SRTA MAGYAR ÖRÖKSÉG FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. sárospataki református teológiai akadémia TIPPEK A LEGJOBB DÖNTÉSHEZ SÁROSPATAKI REFORMÁTUS TEOLÓGIAI AKADÉMIA eserteawww.srta.hu FELVÉTELI AJÁNLÓ RÉSZLETES INFORMÁCIÓ SRTA MAGYAR ÖRÖKSÉG ÚTON A JÖVŐDHÖZ LÉLEKKEL TANÍTANI 2015/2016 TIPPEK A LEGJOBB DÖNTÉSHEZ sárospataki

Részletesebben

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron 2016. 11. 10. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK A BBTE AULA MAGNA, FARKAS (KOGALNICEANU) UTCA 11. sz. II. Emelet 14.00 - Regisztráció 15.00-15.30 Köszöntések

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;

Részletesebben

A Pro Pannonia Reformata díjas Dr. Gyenge Imréné laudációja

A Pro Pannonia Reformata díjas Dr. Gyenge Imréné laudációja A Pro Pannonia Reformata díjas Dr. Gyenge Imréné laudációja http://www.refdunantul.hu/hir/mutat/15203/ Szakál Péter, 2014-11-25 04:00:00 A Dunántúli Református Egyházkerület ünnepi közgyűlésén adták át

Részletesebben

Az etika, mint a családi kapcsolatok hajtóereje

Az etika, mint a családi kapcsolatok hajtóereje Az etika, mint a családi kapcsolatok hajtóereje 2014. 10. 09. Az etika, mint a családi kapcsolatok hajtóereje címmel szerveztek konferenciát 2014. szeptember 29-én, hétfőn a Protestáns Teológiai Intézet

Részletesebben

Lelkészi műhelymunka Berekfürdő november

Lelkészi műhelymunka Berekfürdő november Lelkészi műhelymunka 2010 Berekfürdő 2010. november 29-30. 1 2010. április 28. Ráckeresztúr Hogyan kezeljük az okkultizmust? Számunkra mi az okkultizmus? Isten döntéseit befolyásolni akarjuk; nem Istentől

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Makay István, a Humán és Környezetvédelmi Bizottság elnöke javaslatot tett a napirendi pontok elfogadására:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Makay István, a Humán és Környezetvédelmi Bizottság elnöke javaslatot tett a napirendi pontok elfogadására: J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2014. április 22. napján Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete Humán és Környezetvédelmi Bizottságának a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében nyilvánosan

Részletesebben

15/2006. (IV. 3.) OM rendelet az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről

15/2006. (IV. 3.) OM rendelet az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről 5. számú melléklet a 15/2006. (IV. 3.) OM rendelethez HITÉLETI SZAKOK I. VALAMENNYI HITÉLETI KÉPZÉST

Részletesebben

2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai

2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai 2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai 1885 1950 (1953) 15 ifm 1. doboz A Református Egyház Konventi Missziói Bizottsága: missziói ügyek, 2. doboz a. Missziói b. Missziói nyomtatványok

Részletesebben

Zárónyilatkozat 2015. 09. 28.

Zárónyilatkozat 2015. 09. 28. Zárónyilatkozat 2015. 09. 28. Mi, Barticel K. Emese, Barticel K. Krisztián, Bartos Károly, Beke Boróka, Bereczki Orbán Zsolt, Bukovinszky Cs. Tünde, Buzogány Emese, Domahidi Béla, Fekete Márton, Felházi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 31. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 31. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. március 31. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Részletesebben

A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL

A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL ÖSSZESÍTÉS A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL 2014. október 10. 1. ELŐZMÉNYEK A Kárpát-medencei Református

Részletesebben

Jegyzőkönyv Söpte Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 22-én tartott közmeghallgatásáról

Jegyzőkönyv Söpte Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 22-én tartott közmeghallgatásáról Jegyzőkönyv Söpte Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 22-én tartott közmeghallgatásáról Jegyzőkönyv Készült: Söpte község Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 22-én

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 2010. július 13-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Megalkotott rendeletek: 7/2010. (VII. 14.) rendelet: a 2010. május - június

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

2014 4. szám. Istentiszteleti terv (2014 szeptember - december)

2014 4. szám. Istentiszteleti terv (2014 szeptember - december) Istentiszteleti terv (2014 szeptember - december) Magyar istentisztelet gyülekezetünkben havonta egyszer van, mindig vasárnap délután 3 órakor - Istentisztelet után: szeretetvendégség - SZEPTEMBER 28.

Részletesebben

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Reformáció Emlékbizottság az előkészület Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Megemlékezés vagy ünneplés? Az Emlékbizottság létrejötte; tagjai; működése, szervezeti felépítése.

Részletesebben

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. Ügyiratszám: 166-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Jelen vannak: Tanácskozási joggal:

Részletesebben

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról Zsinati Határozat a hitéleti szakok nek meghatározásáról Magyarországi Református Egyház Zsinata - az Oktatásügyi Szakbizottságnak a református felsőoktatási intézmények vezetőinek egyetértésével tett

Részletesebben

Sárospataki Református Teológiai Akadémia

Sárospataki Református Teológiai Akadémia Sárospataki Református Teológiai Akadémia LELKÉSZTOVÁBBKÉPZÉS A Tiszáninneni Református Egyházkerületben Programfüzet 2013 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 1. Tel: 47-312-947, E-mail: dekania@srta.hu A Tiszáninneni

Részletesebben

2. Neve: Erdélyi Református Egyházkerület Presbiteri Szövetsége. 3. Székhelye: Kolozsvár, I. C. Brătianu utca szám.

2. Neve: Erdélyi Református Egyházkerület Presbiteri Szövetsége. 3. Székhelye: Kolozsvár, I. C. Brătianu utca szám. AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET PRESBITERI SZÖVETSÉGÉNEK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Azonképpen ti is, minthogy lelki ajándékokat kívántok, a gyülekezet építésére igyekezzetek, hogy gyarapodjatok. (1Kor 14,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vázsnok Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. március 22. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Sásd, Városháza tanácskozóterme Jelen vannak:

Részletesebben

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015)

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015) A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015) Valamennyi választott egyházmegyei, egyházkerületi, zsinati testület és tisztségviselő megbízatása 6 éves választási ciklusra

Részletesebben

A REFORMÁTUS MISSZIÓI IRODA ÉS A REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET AKKREDITÁLT KÉPZÉSEI

A REFORMÁTUS MISSZIÓI IRODA ÉS A REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET AKKREDITÁLT KÉPZÉSEI A REFORMÁTUS MISSZIÓI IRODA ÉS A REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET AKKREDITÁLT KÉPZÉSEI A MISSZIÓI IRODA AKKREDITÁLT KÉPZÉSEI CIGANISZTIKA CIGÁNYMISSZIÓ I., II. ÉS III. Előadó: DANI ESZTER, LANDAUER ATTILA,

Részletesebben

Beszámoló A GONDVISELÉS SEGÉLYSZERVEZET. működéséről

Beszámoló A GONDVISELÉS SEGÉLYSZERVEZET. működéséről Beszámoló A GONDVISELÉS SEGÉLYSZERVEZET működéséről A Segélyszervezettel kapcsolatos fontosabb adatok, információk Székhely 1055 Budapest, Alkotmány u. 12. Jogi forma egyesület Jelleg közhasznú Alakulás

Részletesebben

Dog Dancing Versenyszervezési Kisokos. Mit érdemes átgondolni versenyszervezés előtt?

Dog Dancing Versenyszervezési Kisokos. Mit érdemes átgondolni versenyszervezés előtt? 1 Dog Dancing Versenyszervezési Kisokos Tartalom Mit érdemes átgondolni versenyszervezés előtt? A helyszín Bírók Segítők Versenyzők Nyomtatnivalók Pénzügyek A verseny után 1. oldal 2. oldal 3. oldal 4.

Részletesebben

Üzenet Karácsonyi kiadás

Üzenet Karácsonyi kiadás Gyülekezetünk minden tagjának, és lapunk minden olvasójának áldott karácsonyi ünnepeket, és Isten által megáldott új évet kíván egyházközségünk presbitériuma. Üzenet Karácsonyi kiadás Az Ige volt az igazi

Részletesebben

Erdélyi Magyar Adatbank Biró A. Zoltán Zsigmond Csilla: Székelyföld számokban. Gazdálkodás

Erdélyi Magyar Adatbank Biró A. Zoltán Zsigmond Csilla: Székelyföld számokban. Gazdálkodás Gazdálkodás Gazdálkodnak-e Önök bármilyen földterületen, illetve tartanak-e valamilyen állatot? 40.6% 59.4% 193. ábra. Gazdálkodnak-e Önök bármilyen földterületen, illetve tartanak-e valamilyen állatot?

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,

Részletesebben

Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban

Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban 2015. 12. 16. Idén kerültek először megrendezésre Marosvásárhelyen a Keresztyén Egyetemista Napok a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesületének

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-9/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. május 28-án 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. március 14-én 17 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. március 14-én 17 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. március 14-én 17 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: - Rendeletek száma és tárgya:

Részletesebben

Kedves Lelkipásztor Testvérem!

Kedves Lelkipásztor Testvérem! Programfüzet 2002 Kedves Lelkipásztor Testvérem! Az elmúlt évtized során a társadalom minden területén fokozott jelentőséget és hangsúlyt kapott a szakmai továbbképzés. Célirányos és rendszeres továbbképzés

Részletesebben

Hit- és erkölcstanoktatás aktuális kérdései

Hit- és erkölcstanoktatás aktuális kérdései Hit- és erkölcstanoktatás aktuális kérdései Előadók: Steinbach József (DREK püspöke), Dr. Papp Kornél (MRE Oktatási Iroda vezetője), Dr. Vladár Gábor (PRTA rektora, református lelkész - Sopron) Időpont:

Részletesebben

Paks, Lukács Vilmos

Paks, Lukács Vilmos Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2008. február 21-én megtartott ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2008. február 21-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 1/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2008. február 21-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 1-2.

Részletesebben

VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata képviselőtestületének 2013. július 10-én 17 00 órakor megtartott

Részletesebben

A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke

A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon CE csendesnap Kolozsvár, 2016. április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke A Libanoni CE a CEVSz-ben Raffi Messerlian lelkész a CEVSz választmányi tagja.

Részletesebben

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM HITTUDOMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLA

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM HITTUDOMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLA KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM HITTUDOMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLA Michna Krisztina: A Magyarországi Református Egyház lelkigondozó-kórházlelkészi szolgálatának a rendszerszemléletű vizsgálata PhD értekezés

Részletesebben

Mainz-i Magyar Református Gyülekezet. Ungarische Reformierte Kirchengemeinde in Mainz

Mainz-i Magyar Református Gyülekezet. Ungarische Reformierte Kirchengemeinde in Mainz Mainz-i Magyar Református Gyülekezet Ungarische Reformierte Kirchengemeinde in Mainz Istentiszteleteink Helye Altmünsterkirche, Münsterstraße 25 55116 Mainz - (bejárat a Walpoden utca felől): vagy Evangelische

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Zsobokon

Lelkészbeiktatás Zsobokon Lelkészbeiktatás Zsobokon 2016. 09. 29. Szeptember utolsó vasárnapján ünnepi népviseletbe öltözött emberek lepték el a közel 300 lelket számláló kalotaszegi település, Zsobok utcáit. Nem mindennapi eseményre

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2012. május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2012. május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2012. május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke

Részletesebben

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta.

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta. ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE Arnót, Petıfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 7/2013 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv lakossági fórumról

Jegyzőkönyv lakossági fórumról Budaörsi Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telephely: 2040 Budaörs, Szabadság út 133. fszt. 6. Cégjegyzékszám: Cg. 13-09-109561; Adószám: 13799676-2-13

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ki az, aki egyetért a meghívóban szereplő napirendi pontokkal?

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ki az, aki egyetért a meghívóban szereplő napirendi pontokkal? J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Ügyrendi és Jogi Bizottságának 2015.

Részletesebben

A mi szerepünk a bábáskodás a hozzánk fordulók újjászületésében

A mi szerepünk a bábáskodás a hozzánk fordulók újjászületésében A mi szerepünk a bábáskodás a hozzánk fordulók újjászületésében 2013. 12. 12. 20 éves a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány Magyar nyelvterületen a Bonus Pastor Alapítvány az egyetlen

Részletesebben

1/2005-ös számú törvénye

1/2005-ös számú törvénye A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 1/2005-ös számú törvénye a lelkészi szolgálatról 1. E törvény a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban (a továbbiakban: Egyház) végzett lelkészi szolgálat

Részletesebben

GEKBI (Református Ifj Szervezetek+Egyetemi gyülik+teológiák) 2014. június porgram

GEKBI (Református Ifj Szervezetek+Egyetemi gyülik+teológiák) 2014. június porgram GEKBI (Református Ifj Szervezetek+Egyetemi gyülik+teológiák) 2014. június porgram június 3. egyetemi istentisztelet PROMISSZ Budapest, Gyulai Pál utca 9. www.promissz.hu Június 4. 19 óra Tálentumok- adottságaink

Részletesebben

A 3 9/2013 (II.12.) PTB

A 3 9/2013 (II.12.) PTB Jegyzıkönyv Készült, 2013. február 12-én a Széchenyi Ifjúsági Közösségi Központ Kamaratermében a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság ülésérıl. A jegyzıkönyv mellékletei: - Meghívó a 2013. február

Részletesebben

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 2009. január 7-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Megalkotott rendeletek: 1/2009. (I. 8.) rendelet: a helyi építészeti értékek

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Egyházi Könyvtárak Egyesülése 1085 Budapest, Üllői út 24. 20/824 38 81 gabriella.hubert@lutheran.hu Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Örökségünk jövője - A 21. század kihívásai a muzeális

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 23. szám, 2012. jún. 17.

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 23. szám, 2012. jún. 17. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 23. szám, 2012. jún. 17. De magukat a városokat nem tudták birtokba venni... Józs 17,12 Amikor a mai történetet elolvastam,

Részletesebben

2015-2. szám. Istentiszteleti terv (2015 április - december)

2015-2. szám. Istentiszteleti terv (2015 április - december) Istentiszteleti terv (2015 április - december) Magyar istentisztelet gyülekezetünkben havonta egyszer van, mindig vasárnap délután 3 órakor - ezzel egyidőben gyermek-istentisztelet is - Istentisztelet

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 13. Száma: 1-9/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Előterjesztés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. január 20-án, Budapest, Szugló u. 54. Geo-Log Kft. irodahelyiségében

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. január 20-án, Budapest, Szugló u. 54. Geo-Log Kft. irodahelyiségében Jegyzőkönyv Készült: 2012. január 20-án, Budapest, Szugló u. 54. Geo-Log Kft. irodahelyiségében Jelen vannak: Kumánovics György, Molnár Gábor, Ádám Béla, Szakály Áron, Ulrich József, Papp László, Ferenc

Részletesebben

Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Uram, Uram, te tudod! (Ez; 37:3.)

Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Uram, Uram, te tudod! (Ez; 37:3.) Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Uram, Uram, te tudod! (Ez; 37:3.) A XX. században megélhette egyházunk és magyar népünk, milyen, amikor kikér bennünket a sátán. A két világháború

Részletesebben

A jövő útja az önkéntes ág PÉNZTÁRI. Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések. XIII. évfolyam, 1. szám 2012.

A jövő útja az önkéntes ág PÉNZTÁRI. Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések. XIII. évfolyam, 1. szám 2012. PÉNZTÁRI XIII. évfolyam, 1. szám 2012. január A TULAJDONOSOK HÍRMAGAZINJA Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések A jövő útja az önkéntes ág AZ ELMÚLT ÉV SZEPTEMBERÉBEN RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSRE

Részletesebben

Hárskút község Önkormányzata. : Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/ Jegyzőkönyv

Hárskút község Önkormányzata. : Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/ Jegyzőkönyv Hárskút község Önkormányzata : 8442. Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/272-916 e-mail: harskutonkor@invitel.hu Jegyzőkönyv Készült Hárskút Község Önkormányzat képviselő-testületi ülésén, 2013. október 10-én,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BALATONEDERICS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 1/102-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Az ülés helye: Balatonederics, Házasságkötő terem Készült: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

A Hallgatók Minősítési Eljárásának Szabályzata

A Hallgatók Minősítési Eljárásának Szabályzata A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE: Ikt. szám: 92/1300/7-2/2012. A Hallgatók Minősítési Eljárásának Szabályzata 1. számú módosítással

Részletesebben

Jegyzőkönyv Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének november 7-én tartott üléséről

Jegyzőkönyv Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének november 7-én tartott üléséről Jegyzőkönyv Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének 2014. november 7-én tartott üléséről 45/2014. képviselőtestületei határozat: szavazatszámláló ad hoc bizottság létrehozása 1 Jegyzőkönyv Készült: Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/23/2014.

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/23/2014. Psz/59/23/2014. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 19-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 92/2014. (XI.19.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk arról, hogy idén is meghirdetésre került a Magyar Termék Nagydíj nyilvános pályázat,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2010. november 29-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a os tanévben

Hitéleti alkalmaink a os tanévben Hitéleti alkalmaink a 2015-2016-os tanévben Intézményünk vezérigéje a 2015-2016-ös tanévben: Urunk, örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik Téged keresnek. (Zsoltárok 40,17) ~ A tanévet megelőző

Részletesebben

2.f. fond Külügyi iratok

2.f. fond Külügyi iratok 2.f. fond Külügyi iratok 1863 1950 22,38 ifm I. Külügyi bizottsági iratok 1. doboz Külföldi akciók 1907 1920 2. doboz Külföldi akciók 1921 1926 3. doboz Külföldi akciók 1927 1935 4. doboz Külföldi akciók,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Vörös Gyula polgármester, Paréj István alpolgármester, Bognár Csaba, Fülöpné Kenyér Andrea,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK A) A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA

BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK A) A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK Balatonfüred, 2015. november 10-11. A) A 2014. ÉV ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA 1. A 2014. évi adománygyűjtés célja A 2014. évi adománygyűjtésre három célt

Részletesebben

1./ Beszámoló Egyek Nagyközség munkaügyi helyzetéről Előadó: Bóta Barbara aljegyző Jánosi János osztályvezető 60/2015.(XII.14.) sz.

1./ Beszámoló Egyek Nagyközség munkaügyi helyzetéről Előadó: Bóta Barbara aljegyző Jánosi János osztályvezető 60/2015.(XII.14.) sz. 29/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2015. december 14. napján 15:15 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend

Részletesebben

ADALÉKOK DOKUMENTUMOK

ADALÉKOK DOKUMENTUMOK ADALÉKOK a Magyarországi Református Egyházban az 1956-1951-es esztendőben történtekhez DOKUMENTUMOK a Református Megújulási Mozgalom és az Országos Intézőbizottság tevékenysége, valamint a megtorlások

Részletesebben

A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI 2015. május 7.

A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI 2015. május 7. A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI 2015. május 7. A ZSINATI TANÁCS HATÁROZATA A 2014. DECEMBER 3-I ÜLÉSEIN HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL SZÓLÓ BESZÁMOLÓ TÁRGYÁBAN (ZS.T.-1/2015.05.07.)

Részletesebben

MarketingMánia - A kisvállalkozók marketingasszisztense www.marketingmania.hu

MarketingMánia - A kisvállalkozók marketingasszisztense www.marketingmania.hu Érdemes még hírlevelet írni? Kérdőíves felmérés Nemrég készítettem egy kérdőívet, mert érdekelt, hogy mennyire megalapozott az az állítás, hogy a hírlevél halott, és nem érdemes már foglalkozni vele. A

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 11106-13/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat

Jegyzőkönyv. 11106-13/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat Jegyzőkönyv 2012. február 16-án megtartott, 3. soros, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Szentistványi István, a bizottság elnöke Juhász Gyula, a bizottság alelnöke Dr. Kenyeres Lajos, a bizottság képviselő

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök Magyarszentmiklós község Német Kisebbségi Önkormányzat Elnöke M E G H Í V Ó 2009. szeptember 8-án (kedden)17.30 órakor ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Tervezett napirend: 1.) A 2009. I. félévi

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv 2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. október 10-én /pénteken/ 18.00 órai

Részletesebben

Sorsdöntő(?) PÁRBESZÉD A MEGÚJULÁSÉRT. Az EJB által vezetett folyamat mozzanatai

Sorsdöntő(?) PÁRBESZÉD A MEGÚJULÁSÉRT. Az EJB által vezetett folyamat mozzanatai Sorsdöntő(?) PÁRBESZÉD A MEGÚJULÁSÉRT Az EJB által vezetett folyamat mozzanatai Az EJB legitimitása A meglévő formális legitimáción túl kétségek fogalmazódtak meg bizottságot megalapító zsinat elkötelezettsége

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jegyzőkönyv Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirendi

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT Név: Vadosfai Evangélikus Egyházközség Székhely: 9346 Vadosfa, Kossuth u.13., Telefon: 20/824 6887 e-mail: vadosfa@lutheran.hu honlap: http://vadosfa.lutheran.hu Egyházon

Részletesebben

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. szeptember 26. napján 16.00 órakor megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 5-én megtartott nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 5-én megtartott nyilvános üléséről 1. oldal, összesen: 13 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 5-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről A testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A bizottság levezető elnöke javasolja elfogadásra az alábbi napirendet:

JEGYZŐKÖNYV. A bizottság levezető elnöke javasolja elfogadásra az alábbi napirendet: JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottság 2008. szeptember 16-én 16:40 órai kezdettel a Monorierdő Község Polgármesteri Hivatal Dísztermében tartott nyílt ülésről Jelen vannak: Dr.Práczki

Részletesebben

Nincs szükség új reformációra Nemzetközi tudományos konferencia volt a Református Teológiai Karunk szervezésében

Nincs szükség új reformációra Nemzetközi tudományos konferencia volt a Református Teológiai Karunk szervezésében Nincs szükség új reformációra Nemzetközi tudományos konferencia volt a Református Teológiai Karunk szervezésében A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzatok Képviselő-testületének 2010. augusztus 23-án, du. 15,45 órától megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos, Veres Lajos al, Bartháné

Részletesebben

EUROBAROMETER. Az interjúk száma: 28.050. Az interjúk száma: 1.044. Módszer: személyes ORSZÁG JELLEMZŐI

EUROBAROMETER. Az interjúk száma: 28.050. Az interjúk száma: 1.044. Módszer: személyes ORSZÁG JELLEMZŐI ORSZÁG JELLEMZŐI A magyarországi válaszadók pozitívabbak lettek a fejlődés sok tényezője tekintetében a 2013. évi legutóbbi felmérés óta. Bár az átlagoshoz képest egy kicsit kevésbé valószínűbb, hogy azt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 273-6/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. május 29- én /kedden/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

(Hozzászólás nem hangzik el.)

(Hozzászólás nem hangzik el.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. augusztus 15-én megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Jelen vannak: Major Ferencné alpolgármester levezetése mellett Bagi Zsolt,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete Gazdasági Bizottságának 2012. július 3l-i rendkívüli üléséről a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében. Jelen voltak:

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, február 21.

EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, február 21. EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, 2017. február 21. Szaktanácsadás segítség, támogatás, támasz, segítségnyújtás, (be)biztosítás közreműködés, segédeszköz, megsegítés Nem alá-főlé rendelt

Részletesebben

Felnőttképzés. Intézményvezetői Csendesnap Mátraháza, 2008. november 25.

Felnőttképzés. Intézményvezetői Csendesnap Mátraháza, 2008. november 25. Felnőttképzés Intézményvezetői Csendesnap Mátraháza, 2008. november 25. Református Felnőttképzés 2008. november 19-én MRE zsinata elfogadja az Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Szeretetszolgálati

Részletesebben

1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester

1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-33/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 13-án (pénteken) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

Nem torpan meg a Pázmány legifjabb kara

Nem torpan meg a Pázmány legifjabb kara Nem torpan meg a Pázmány legifjabb kara Osztovits Ágnes / 2014.11.22., szombat 11:02 / A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának közel hatszáz hallgatója mit sem észlel

Részletesebben