Felelős: Határidő: MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 1./ Az Alapító Okirat felvezető szövegezése az alábbiak szerint módosul:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Felelős: Határidő: MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 1./ Az Alapító Okirat felvezető szövegezése az alábbiak szerint módosul:"

Átírás

1 K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése február 23i ülésének jegyzőkönyvéből 24/2012. (II.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának február 23-i hatállyal történő módosítását az alábbiak szerint és felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város polgármesterét az Alapító Okirat módosításának és az egységes szerkezetű alapító okirat aláírására. Felelős: Határidő: Habis László polgármester azonnal MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1./ Az Alapító Okirat felvezető szövegezése az alábbiak szerint módosul: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 66. -a, évi CXCV törvény 8.. (4) bekezdése, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény 1. -a alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 2./ Az Alapító Okirat 9. pontja az alábbiak szerint módosul: 9./ Alaptevékenysége január 1-től Víztermelés, -kezelés, -ellátás Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása Egyéb nem veszélyes hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, raktározása Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása Talaj és talajvíz szennyeződésmentesítése

2 Épületek szennyeződésmentesítése Épületépítési projekt szervezése Lakó- és nem lakó épület építése Út, autópálya építése Híd, alagút építése Folyadék szállítására szolgáló közmű építése Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Városi és elővárosi közúti személyszállítás Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Egyéb, máshová nem sorolt szálláshely szolgáltatás Üdülői tábori étkeztetés Film, video és egyéb képfelvétel vetítése mozikban, filmklubokban, szabadtéren, nyilvános vetítési helyeken Televízió- műsor összeállítása, szolgáltatása M.n.s. egyéb információs szolgáltatás Saját tulajdonú ingatlan adásvétele Lakóingatlan bérbeadása,üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Ingatlankezelés Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése Építményüzemeltetés Zöldterület kezelés Önkormányzati jogalkotás Országgyűlési képviselői választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos, és helyi nemzetiségi önkormányzati választáshoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység

3 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások általános végrehajtó igazgatási tevékenysége Települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Önkormányzati és többcélú kistérségi társulás pénzügyi igazgatása Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Nemzeti ünnepek programjai Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Oktatás központi igazgatása és szabályozása Mezőgazdasági támogatások Területpolitikai támogatások és tevékenységek Turizmus-fejlesztési támogatások és tevékenységek Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások Közvilágítás Város és község gazdálkodási máshová nem sorolt szolgáltatások Város-, községgazdálkodási szolgáltatások pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél Máshova nem sorolt pénzügyi igazgatási tevékenység önkormányzati költségvetési szervnél Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Központi költségvetési befizetések Finanszírozási műveletek Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Fejezeti és általános tartalékok elszámolása Nemzetközi ifjúsági együttműködés Önkormányzatok máshová nem sorolt. nemzetközi kapcsolatai Nemzetközi szervezetekben való részvétel Közterület rendjének fenntartása Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása A polgári védelem ágazati feladatai Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek Óvodai nevelés, ellátás Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása

4 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4.évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4.évf.) Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8.évf.) Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13.évf.) Gimnáziumi felnőttoktatás (9-12/13.évf.) Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évf.) Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13.évf.) Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység Korai fejlesztés, gondozás Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Fekvőbetegek aktív ellátása Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátása Járóbetegek gyógyító szakellátása Járóbetegek rehabilitációs szakellátása Járóbetegek gyógyító gondozása Foglakozás-egészségügyi szakellátás Fogorvosi alapellátás Hatósági eljárás érdekében vagy más, jogszabályban előírt okból kötelezően végzett egészségügyi szakértői tevékenység Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítő egészségügyi szolgáltatás Család és nővédelmi egészségügyi gondozás Ifjúság-egészségügyi gondozás Környezet-egészségügyi feladatok Bentlakásos szociális ellátások intézményeinek, programjainak komplex támogatása Időskorúak tartós bentlakásos szociális ellátása

5 Hajléktalanok tartós bentlakásos szociális. ellátása Hajléktalanok ellátása átmeneti szálláson Hajléktalanok ellátása éjjeli menedékhelyen Egyéb szociális ellátás bennlakással Fogyatékossággal élők nappali ellátása Rendszeres szociális segély Időskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás Ápolási díj alanyi jogon Ápolási díj méltányossági alapon Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Helyi eseti lakásfenntartási támogatás Átmeneti segély Temetési segély Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások Adósságkezelési szolgáltatás Közgyógyellátás Köztemetés Bölcsődei ellátás Gyermekjóléti szolgáltatás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Családsegítés Támogató szolgáltatás Otthonteremtési támogatás Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások

6 Jóléti, sport- és kultúratámogatások Ifjúságszakmai fejlesztési feladatok A fiatalok társadalmi részvételét segítő programok, támogatások A gyermekek és fiatalok környezet- és egészségtudatos gondolkodásának fejlesztését segítő programok Önkormányzati ifjúsági kezdeményezések és programok, valamint támogatások Civil szervezetek működési támogatása Civil szervezetek programok és egyéb támogatások Szociális foglalkoztatás munka-rehabilitáció keretében Szociális foglalkoztatás szociális foglalkoztatók önálló intézményeiben Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Közmunka Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása Produkciós színházak tevékenysége Kőszínházak tevékenysége Zeneművészeti tevékenység Táncművészeti tevékenység Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári szolgáltatások Múzeumi gyűjteményi tevékenység Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése Közművelődési intézmények, közösségi színterek Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése Versenysport-tevékenység és támogatása Utánpótlás- nevelési tevékenység és támogatása Iskolai diáksport tevékenység és támogatása Szabadidősport- (rekreáció sport-) tevékenység és támogatása

7 Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység Köztemető - fenntartás és működtetés Máshova nem sorolt egyéb személyi szolgáltatás Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése Statisztikai tevékenység Közösségi, társadalmi tevékenységek 3. / Az Alapító Okirat 10. pontja hatályon kívül helyezésre kerül, 11. pontja 10. pontra változik az alábbi szövegezéssel: 10./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: - a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény - Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény az irányadó. - Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi. IV. törvény az irányadó. Záradék: A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258/2010 (VI.24.) számú határozatával június 24-i hatállyal, 338/2011. (VI.30.) számú határozatával augusztus 1-i. hatállyal, 650/2011. (X.27.) számú határozatával október 27-i hatállyal,../2012 (II.23) számú határozatával február 23-i hatállyal módosította. Habis László polgármester ALAPÍTÓ OKIRAT

8 Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló évi CXCV törvény 8.. (4) bekezdése, alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 1. Neve: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 2. a) Székhelye: Eger, Dobó tér 2 b) Telephelyei: Eger, Kossuth Lajos út Eger, Szvorényi út / Létrehozásáról rendelkező határozat: alapítás, jogszabály erejénél fogva 4./ Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Eger, Dobó tér 2 5./ Illetékességi területe: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe körzeti igazgatás tekintetében: 1./ Gyámügyek: Andornaktálya, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Verpelét, 2./ Okmányügyek: Andornaktálya, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Feldebrő, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Verpelét, 3./ Építéshatósági ügyek 3.1/ Ellátási illetékességi terület Andornaktálya, Balaton, Bátor, Bekölce, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerbocs, Egercsehi, Egerszólát, Egerszalók, Feldebrő, Felsőtárkány, Hevesaranyos, Maklár, Mikófalva, Nagytálya, Nagyvisnyó, Noszvaj, Szarvaskő, Szilvásvárad, Tarnaszentmária, Verpelét 3.2./ Készenléti illetékességi területe: Kerecsend, Novaj, Ostoros 6/ Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozatlan időre kinevezett jegyző. 7./Gazdálkodási jogkör önállóan működő és gazdálkodó 8./ Jogszabályban meghatározott közfeladata:

9 A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. 9./ Alaptevékenysége: Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Önkormányzati jogalkotás Országgyűlési képviselői választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos, és helyi nemzetiségi önkormányzati választáshoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó tevékenysége Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Statisztikai tevékenység Közösségi, társadalmi tevékenységek 10./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Záradék: - a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény - Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény az irányadó. - Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi. IV. törvény az irányadó A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258/2010 (VI.24.) számú határozatával

10 2010. június 24-i hatállyal, 338/2011. (VI.30.) számú határozatával augusztus 1-i. hatállyal, 650/2011. (X.27.) számú határozatával október 27-i hatállyal,../2012 (II.23) számú határozatával február 23-i hatállyal módosította. Habis László polgármester Eger, február 27. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője

11 K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése február 23i ülésének jegyzőkönyvéből 24/2012. (II.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának február 23-i hatállyal történő módosítását az alábbiak szerint és felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város polgármesterét az Alapító Okirat módosításának és az egységes szerkezetű alapító okirat aláírására. Felelős: Határidő: Habis László polgármester azonnal MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1./ Az Alapító Okirat felvezető szövegezése az alábbiak szerint módosul: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 66. -a, évi CXCV törvény 8.. (4) bekezdése, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény 1. -a alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 2./ Az Alapító Okirat 9. pontja az alábbiak szerint módosul: 9./ Alaptevékenysége január 1-től Víztermelés, -kezelés, -ellátás Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása Egyéb nem veszélyes hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, raktározása Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása Talaj és talajvíz szennyeződésmentesítése

12 Épületek szennyeződésmentesítése Épületépítési projekt szervezése Lakó- és nem lakó épület építése Út, autópálya építése Híd, alagút építése Folyadék szállítására szolgáló közmű építése Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Városi és elővárosi közúti személyszállítás Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Egyéb, máshová nem sorolt szálláshely szolgáltatás Üdülői tábori étkeztetés Film, video és egyéb képfelvétel vetítése mozikban, filmklubokban, szabadtéren, nyilvános vetítési helyeken Televízió- műsor összeállítása, szolgáltatása M.n.s. egyéb információs szolgáltatás Saját tulajdonú ingatlan adásvétele Lakóingatlan bérbeadása,üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Ingatlankezelés Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése Építményüzemeltetés Zöldterület kezelés Önkormányzati jogalkotás Országgyűlési képviselői választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos, és helyi nemzetiségi önkormányzati választáshoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység

13 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások általános végrehajtó igazgatási tevékenysége Települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Önkormányzati és többcélú kistérségi társulás pénzügyi igazgatása Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Nemzeti ünnepek programjai Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Oktatás központi igazgatása és szabályozása Mezőgazdasági támogatások Területpolitikai támogatások és tevékenységek Turizmus-fejlesztési támogatások és tevékenységek Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások Közvilágítás Város és község gazdálkodási máshová nem sorolt szolgáltatások Város-, községgazdálkodási szolgáltatások pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél Máshova nem sorolt pénzügyi igazgatási tevékenység önkormányzati költségvetési szervnél Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Központi költségvetési befizetések Finanszírozási műveletek Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Fejezeti és általános tartalékok elszámolása Nemzetközi ifjúsági együttműködés Önkormányzatok máshová nem sorolt. nemzetközi kapcsolatai Nemzetközi szervezetekben való részvétel Közterület rendjének fenntartása Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása A polgári védelem ágazati feladatai Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek Óvodai nevelés, ellátás Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása

14 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4.évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4.évf.) Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8.évf.) Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13.évf.) Gimnáziumi felnőttoktatás (9-12/13.évf.) Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évf.) Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13.évf.) Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység Korai fejlesztés, gondozás Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Fekvőbetegek aktív ellátása Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátása Járóbetegek gyógyító szakellátása Járóbetegek rehabilitációs szakellátása Járóbetegek gyógyító gondozása Foglakozás-egészségügyi szakellátás Fogorvosi alapellátás Hatósági eljárás érdekében vagy más, jogszabályban előírt okból kötelezően végzett egészségügyi szakértői tevékenység Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítő egészségügyi szolgáltatás Család és nővédelmi egészségügyi gondozás Ifjúság-egészségügyi gondozás Környezet-egészségügyi feladatok Bentlakásos szociális ellátások intézményeinek, programjainak komplex támogatása Időskorúak tartós bentlakásos szociális ellátása

15 Hajléktalanok tartós bentlakásos szociális. ellátása Hajléktalanok ellátása átmeneti szálláson Hajléktalanok ellátása éjjeli menedékhelyen Egyéb szociális ellátás bennlakással Fogyatékossággal élők nappali ellátása Rendszeres szociális segély Időskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás Ápolási díj alanyi jogon Ápolási díj méltányossági alapon Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Helyi eseti lakásfenntartási támogatás Átmeneti segély Temetési segély Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások Adósságkezelési szolgáltatás Közgyógyellátás Köztemetés Bölcsődei ellátás Gyermekjóléti szolgáltatás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Családsegítés Támogató szolgáltatás Otthonteremtési támogatás Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások

16 Jóléti, sport- és kultúratámogatások Ifjúságszakmai fejlesztési feladatok A fiatalok társadalmi részvételét segítő programok, támogatások A gyermekek és fiatalok környezet- és egészségtudatos gondolkodásának fejlesztését segítő programok Önkormányzati ifjúsági kezdeményezések és programok, valamint támogatások Civil szervezetek működési támogatása Civil szervezetek programok és egyéb támogatások Szociális foglalkoztatás munka-rehabilitáció keretében Szociális foglalkoztatás szociális foglalkoztatók önálló intézményeiben Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Közmunka Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása Produkciós színházak tevékenysége Kőszínházak tevékenysége Zeneművészeti tevékenység Táncművészeti tevékenység Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári szolgáltatások Múzeumi gyűjteményi tevékenység Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése Közművelődési intézmények, közösségi színterek Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése Versenysport-tevékenység és támogatása Utánpótlás- nevelési tevékenység és támogatása Iskolai diáksport tevékenység és támogatása Szabadidősport- (rekreáció sport-) tevékenység és támogatása

17 Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység Köztemető - fenntartás és működtetés Máshova nem sorolt egyéb személyi szolgáltatás Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése Statisztikai tevékenység Közösségi, társadalmi tevékenységek 3. / Az Alapító Okirat 10. pontja hatályon kívül helyezésre kerül, 11. pontja 10. pontra változik az alábbi szövegezéssel: 10./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: - a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény - Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény az irányadó. - Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi. IV. törvény az irányadó. Záradék: A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258/2010 (VI.24.) számú határozatával június 24-i hatállyal, 338/2011. (VI.30.) számú határozatával augusztus 1-i. hatállyal, 650/2011. (X.27.) számú határozatával október 27-i hatállyal,../2012 (II.23) számú határozatával február 23-i hatállyal módosította. Habis László polgármester ALAPÍTÓ OKIRAT

18 Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló évi CXCV törvény 8.. (4) bekezdése, alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 1. Neve: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 2. a) Székhelye: Eger, Dobó tér 2 b) Telephelyei: Eger, Kossuth Lajos út Eger, Szvorényi út / Létrehozásáról rendelkező határozat: alapítás, jogszabály erejénél fogva 4./ Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Eger, Dobó tér 2 5./ Illetékességi területe: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe körzeti igazgatás tekintetében: 1./ Gyámügyek: Andornaktálya, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Verpelét, 2./ Okmányügyek: Andornaktálya, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Feldebrő, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Verpelét, 3./ Építéshatósági ügyek 3.1/ Ellátási illetékességi terület Andornaktálya, Balaton, Bátor, Bekölce, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerbocs, Egercsehi, Egerszólát, Egerszalók, Feldebrő, Felsőtárkány, Hevesaranyos, Maklár, Mikófalva, Nagytálya, Nagyvisnyó, Noszvaj, Szarvaskő, Szilvásvárad, Tarnaszentmária, Verpelét 3.2./ Készenléti illetékességi területe: Kerecsend, Novaj, Ostoros 6/ Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozatlan időre kinevezett jegyző. 7./Gazdálkodási jogkör önállóan működő és gazdálkodó 8./ Jogszabályban meghatározott közfeladata:

19 A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. 9./ Alaptevékenysége: Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Önkormányzati jogalkotás Országgyűlési képviselői választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos, és helyi nemzetiségi önkormányzati választáshoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó tevékenysége Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Statisztikai tevékenység Közösségi, társadalmi tevékenységek 10./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Záradék: - a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény - Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény az irányadó. - Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi. IV. törvény az irányadó A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258/2010 (VI.24.) számú határozatával

20 2010. június 24-i hatállyal, 338/2011. (VI.30.) számú határozatával augusztus 1-i. hatállyal, 650/2011. (X.27.) számú határozatával október 27-i hatállyal,../2012 (II.23) számú határozatával február 23-i hatállyal módosította. Habis László polgármester Eger, február 27. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője

21 K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése február 23i ülésének jegyzőkönyvéből 24/2012. (II.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának február 23-i hatállyal történő módosítását az alábbiak szerint és felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város polgármesterét az Alapító Okirat módosításának és az egységes szerkezetű alapító okirat aláírására. Felelős: Határidő: Habis László polgármester azonnal MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1./ Az Alapító Okirat felvezető szövegezése az alábbiak szerint módosul: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 66. -a, évi CXCV törvény 8.. (4) bekezdése, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény 1. -a alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 2./ Az Alapító Okirat 9. pontja az alábbiak szerint módosul: 9./ Alaptevékenysége január 1-től Víztermelés, -kezelés, -ellátás Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása Egyéb nem veszélyes hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, raktározása Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása Talaj és talajvíz szennyeződésmentesítése

22 Épületek szennyeződésmentesítése Épületépítési projekt szervezése Lakó- és nem lakó épület építése Út, autópálya építése Híd, alagút építése Folyadék szállítására szolgáló közmű építése Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Városi és elővárosi közúti személyszállítás Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Egyéb, máshová nem sorolt szálláshely szolgáltatás Üdülői tábori étkeztetés Film, video és egyéb képfelvétel vetítése mozikban, filmklubokban, szabadtéren, nyilvános vetítési helyeken Televízió- műsor összeállítása, szolgáltatása M.n.s. egyéb információs szolgáltatás Saját tulajdonú ingatlan adásvétele Lakóingatlan bérbeadása,üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Ingatlankezelés Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése Építményüzemeltetés Zöldterület kezelés Önkormányzati jogalkotás Országgyűlési képviselői választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos, és helyi nemzetiségi önkormányzati választáshoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység

23 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások általános végrehajtó igazgatási tevékenysége Települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Önkormányzati és többcélú kistérségi társulás pénzügyi igazgatása Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Nemzeti ünnepek programjai Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Oktatás központi igazgatása és szabályozása Mezőgazdasági támogatások Területpolitikai támogatások és tevékenységek Turizmus-fejlesztési támogatások és tevékenységek Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások Közvilágítás Város és község gazdálkodási máshová nem sorolt szolgáltatások Város-, községgazdálkodási szolgáltatások pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél Máshova nem sorolt pénzügyi igazgatási tevékenység önkormányzati költségvetési szervnél Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Központi költségvetési befizetések Finanszírozási műveletek Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Fejezeti és általános tartalékok elszámolása Nemzetközi ifjúsági együttműködés Önkormányzatok máshová nem sorolt. nemzetközi kapcsolatai Nemzetközi szervezetekben való részvétel Közterület rendjének fenntartása Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása A polgári védelem ágazati feladatai Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek Óvodai nevelés, ellátás Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása

24 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4.évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4.évf.) Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8.évf.) Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13.évf.) Gimnáziumi felnőttoktatás (9-12/13.évf.) Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évf.) Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13.évf.) Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység Korai fejlesztés, gondozás Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Fekvőbetegek aktív ellátása Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátása Járóbetegek gyógyító szakellátása Járóbetegek rehabilitációs szakellátása Járóbetegek gyógyító gondozása Foglakozás-egészségügyi szakellátás Fogorvosi alapellátás Hatósági eljárás érdekében vagy más, jogszabályban előírt okból kötelezően végzett egészségügyi szakértői tevékenység Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítő egészségügyi szolgáltatás Család és nővédelmi egészségügyi gondozás Ifjúság-egészségügyi gondozás Környezet-egészségügyi feladatok Bentlakásos szociális ellátások intézményeinek, programjainak komplex támogatása Időskorúak tartós bentlakásos szociális ellátása

25 Hajléktalanok tartós bentlakásos szociális. ellátása Hajléktalanok ellátása átmeneti szálláson Hajléktalanok ellátása éjjeli menedékhelyen Egyéb szociális ellátás bennlakással Fogyatékossággal élők nappali ellátása Rendszeres szociális segély Időskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás Ápolási díj alanyi jogon Ápolási díj méltányossági alapon Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Helyi eseti lakásfenntartási támogatás Átmeneti segély Temetési segély Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások Adósságkezelési szolgáltatás Közgyógyellátás Köztemetés Bölcsődei ellátás Gyermekjóléti szolgáltatás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Családsegítés Támogató szolgáltatás Otthonteremtési támogatás Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások

26 Jóléti, sport- és kultúratámogatások Ifjúságszakmai fejlesztési feladatok A fiatalok társadalmi részvételét segítő programok, támogatások A gyermekek és fiatalok környezet- és egészségtudatos gondolkodásának fejlesztését segítő programok Önkormányzati ifjúsági kezdeményezések és programok, valamint támogatások Civil szervezetek működési támogatása Civil szervezetek programok és egyéb támogatások Szociális foglalkoztatás munka-rehabilitáció keretében Szociális foglalkoztatás szociális foglalkoztatók önálló intézményeiben Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Közmunka Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása Produkciós színházak tevékenysége Kőszínházak tevékenysége Zeneművészeti tevékenység Táncművészeti tevékenység Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári szolgáltatások Múzeumi gyűjteményi tevékenység Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése Közművelődési intézmények, közösségi színterek Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése Versenysport-tevékenység és támogatása Utánpótlás- nevelési tevékenység és támogatása Iskolai diáksport tevékenység és támogatása Szabadidősport- (rekreáció sport-) tevékenység és támogatása

27 Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység Köztemető - fenntartás és működtetés Máshova nem sorolt egyéb személyi szolgáltatás Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése Statisztikai tevékenység Közösségi, társadalmi tevékenységek 3. / Az Alapító Okirat 10. pontja hatályon kívül helyezésre kerül, 11. pontja 10. pontra változik az alábbi szövegezéssel: 10./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: - a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény - Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény az irányadó. - Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi. IV. törvény az irányadó. Záradék: A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258/2010 (VI.24.) számú határozatával június 24-i hatállyal, 338/2011. (VI.30.) számú határozatával augusztus 1-i. hatállyal, 650/2011. (X.27.) számú határozatával október 27-i hatállyal,../2012 (II.23) számú határozatával február 23-i hatállyal módosította. Habis László polgármester ALAPÍTÓ OKIRAT

28 Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló évi CXCV törvény 8.. (4) bekezdése, alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 1. Neve: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 2. a) Székhelye: Eger, Dobó tér 2 b) Telephelyei: Eger, Kossuth Lajos út Eger, Szvorényi út / Létrehozásáról rendelkező határozat: alapítás, jogszabály erejénél fogva 4./ Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Eger, Dobó tér 2 5./ Illetékességi területe: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe körzeti igazgatás tekintetében: 1./ Gyámügyek: Andornaktálya, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Verpelét, 2./ Okmányügyek: Andornaktálya, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Feldebrő, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Verpelét, 3./ Építéshatósági ügyek 3.1/ Ellátási illetékességi terület Andornaktálya, Balaton, Bátor, Bekölce, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerbocs, Egercsehi, Egerszólát, Egerszalók, Feldebrő, Felsőtárkány, Hevesaranyos, Maklár, Mikófalva, Nagytálya, Nagyvisnyó, Noszvaj, Szarvaskő, Szilvásvárad, Tarnaszentmária, Verpelét 3.2./ Készenléti illetékességi területe: Kerecsend, Novaj, Ostoros 6/ Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozatlan időre kinevezett jegyző. 7./Gazdálkodási jogkör önállóan működő és gazdálkodó 8./ Jogszabályban meghatározott közfeladata:

29 A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. 9./ Alaptevékenysége: Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Önkormányzati jogalkotás Országgyűlési képviselői választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos, és helyi nemzetiségi önkormányzati választáshoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó tevékenysége Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Statisztikai tevékenység Közösségi, társadalmi tevékenységek 10./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Záradék: - a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény - Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény az irányadó. - Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi. IV. törvény az irányadó A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258/2010 (VI.24.) számú határozatával

30 2010. június 24-i hatállyal, 338/2011. (VI.30.) számú határozatával augusztus 1-i. hatállyal, 650/2011. (X.27.) számú határozatával október 27-i hatállyal,../2012 (II.23) számú határozatával február 23-i hatállyal módosította. Habis László polgármester Eger, február 27. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 77/2011.(V.30.)ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata 2. sz. melléklet a 114/2009. (VIII. 27.) sz. KT. határozathoz. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata /egységes szerkezetben / Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza.

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza. Pusztavám Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete módosításáról

Részletesebben

2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.

2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2012.(IV.18.) Önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 13/2010. (XI.29.) Önkormányzati rendeletének módosításáról Almásfüzitő

Részletesebben

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 348/2009. (IX.25.) K.t. sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:

Részletesebben

K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző

K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 3. napján tartott testületi ülésének

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Költségvetési szerv Neve: Köröstarcsa Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Idegen neve: - Rövid neve: - Székhelye: 5622 Köröstarcsa Kossuth tér

Részletesebben

a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére

a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére Szám: 1291/2012. Buzsák Község Önkormányzat J e g y z ő j e 8695. Buzsák, Fő tér 1. Telefon: (85) 530 057 Fax szám: (85) 530 067 E-mail: buzsakjegyzo@t-online.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a képviselő-testület

Részletesebben

(2) A költségvetési szerv rövid nevét törli, megnevezését a következők szerint módosítja: neve: Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal

(2) A költségvetési szerv rövid nevét törli, megnevezését a következők szerint módosítja: neve: Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012. (V. 10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló 12/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendeletének

Részletesebben

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009(IX.15.) számú rendelet a Pölöske Község Önkormányzat a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2007(III.27.)

Részletesebben

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és

Részletesebben

387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat

387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. augusztus 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014.november 20-i ülésének jegyzőkönyvéből 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata

Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Kerekegyháza Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata (Alapító Okirat száma: 32/2003. (III. 05.) sz. Kth.) (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva az 53/2010. (III. 31.) sz. Kth-ig

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére.

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére. 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2011. október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére. Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-2/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 27-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

A Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról

A Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról K i v o n a t Biatorbágy Város Képviselő-testülete 2010. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Képviselő-testülete 43/ 2010.(03.29. ) Öh. számú A Biatorbágy Város Polgármesteri

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben 3. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. november 3-án elfogadott módosítással egységes

Részletesebben

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁMOSPÉRCS

POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁMOSPÉRCS Vámospércs Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV törvény 8. (2) bekezdés a.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Vámospércs

Részletesebben

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat - 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy

Részletesebben

1. A költségvetési szerv elnevezése: Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

1. A költségvetési szerv elnevezése: Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselőtestülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a Polgármesteri

Részletesebben

215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat:

215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat: 215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat: Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete, az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 90. (1) bekezdésében megfogalmazottak alapján a Polgármesteri

Részletesebben

Alapító Okirat módosítása

Alapító Okirat módosítása Alapító Okirat módosítása Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának Képviselőtestülete a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Alapító Okiratát az alábbiak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 135/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Tárgy: Javaslat az Önkormányzat tevékenységéhez kapcsolódó szakfeladatok

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. májusi r e n d k í v ü l

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére 1.napirend: Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat

Részletesebben

A R. 39. (1) bekezdésében a

A R. 39. (1) bekezdésében a Farkaslyuk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013.(IV.10.) önkormányzati rendelete Farkaslyuk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló

Részletesebben

J A V A S L A T. SZMSZ módosításra

J A V A S L A T. SZMSZ módosításra PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA ELNÖKE Száma: 1-96 /2012. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! J A V A S L A T SZMSZ módosításra Készült: a képviselő-testület

Részletesebben

A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza.

A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2010.(XII.30.) rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 6/2007.(IV.02.) rendeletének módosításáról Endrefalva Község Önkormányzata

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. Költségvetési szerv neve: Dunavecse Város Polgármesteri Hivatal * 2. Költségvetési szerv székhelye: Dunavecse, Fő út. 43. Telephelye: Dunavecse, Báthory u. 6.

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: 189/2011.(XI.24.) sz. önkormányzati határozat: A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról.

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának kötelezı és önként vállalt feladatai

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának kötelezı és önként vállalt feladatai Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának kötelezı és önként vállalt feladatai A B C 360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 370000 Szennyvíz győjtése, tisztítása, elhelyezése 381103 Települési hulladék

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 235/1/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása HANGONY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2009. (X. 15.) rendelete Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Hangony Községi Önkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 12-i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosítása Előadó : Dr.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T módosításokkal egységes szerkezetben

A L A P Í T Ó O K I R A T módosításokkal egységes szerkezetben Kivonat 2. számú melléklet A L A P Í T Ó O K I R A T módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2010. június 30-án elfogadott módosítással

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. február 23-én (csütörtök) 15.00 h kezdettel

M E G H Í V Ó. Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. február 23-én (csütörtök) 15.00 h kezdettel BALATONBERÉNY KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- M E G H Í V Ó Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról

Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról a KÉPVISELŐ-TESTÜLET I. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK SZEPTEMBER 24-I ÜLÉSÉRE

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK SZEPTEMBER 24-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 06-6/283-32/2009 TÁRGY: ÖNKORMÁNYZATI INTÉZMÉNYEK SZAKFELADATRENDJE MELLÉKLET: 24 DB ÚJ E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. SZEPTEMBER 24-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Kivonat 2. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. április 21-én elfogadott módosítással

Részletesebben

Határozati javaslat. Normatív Határozat

Határozati javaslat. Normatív Határozat Határozati javaslat../2012. (XII. 12.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Normatív Határozat 1. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Efivatala i (Budapest XIV. Pétervárad u. 2.), egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata I A helyi önlcormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012. (III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012. (III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012. (III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2011. (IV. 29.) Önkormányzati rendelet módosításáról 2

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Domoszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a

Részletesebben

Az alaptevékenységek körére vonatkozó melléklet. Az alaptevékenység

Az alaptevékenységek körére vonatkozó melléklet. Az alaptevékenység Száma Az alaptevékenységek körére vonatkozó melléklet Alaptevékenység Neve Az alaptevékenység ai (Ha a nem elegendő, más kerül felhasználásra) a tevékenység bevétele 381103 Települési hulladék vegyes (ömlesztett)

Részletesebben

Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben)

Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri

Részletesebben

DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. (2) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA

POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5083. Kengyel, Szabadság u. 10. Tel: 56/583-400. POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 40/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy

Részletesebben

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S Budakalász Város Polgármestere 122 /2012 (V.31) előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. május 31-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának és az Önkormányzat

Részletesebben

a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására

a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 2. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület

Részletesebben

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a költségvetési szervek jogállásáról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 88-90. -aiban

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Városi Önkormányzat Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/Fax: (53) 360-010 Telefon: (53) 360-135 Előterjesztés előkészítésében részt vett: Gazdasági Osztály Titkárság Az előterjesztést megtárgyalta:

Részletesebben

a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 7/2007.(X.1.) önkormányzati rendelet módosításáról

a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 7/2007.(X.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének../2011.(.../...) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 7/2007.(X.1.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

1. függelék a 20/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelethez Mány Község Önkormányzata Képviselő-testülete tagjainak névsora 1. Ugron Zoltán Gábor polgármester 2. Fuchs János korelnök 3. Szabó Zoltán alpolgármester

Részletesebben

Az önkormányzat jelzőszámai, az alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése, fizetési számlák

Az önkormányzat jelzőszámai, az alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése, fizetési számlák 1. melléklet a 10/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelethez: 1 Az önkormányzat jelzőszámai, az alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése, fizetési számlák 1. Az önkormányzat jelzőszámai

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármestere 5525. Füzesgyarmat, Szabadság tér 1 Tel.: (66)491-401, Fax: (66)491-361 e-mail: fgyphiv@globonet.

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármestere 5525. Füzesgyarmat, Szabadság tér 1 Tel.: (66)491-401, Fax: (66)491-361 e-mail: fgyphiv@globonet. Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármestere 5525. Füzesgyarmat, Szabadság tér 1 Tel.: (66)491-401, Fax: (66)491-361 e-mail: fgyphiv@globonet.hu Előterjesztés Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát

Részletesebben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá ./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:317-14/2010. 24. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Földes Nagyközségi

Részletesebben

CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016.(II.29.) önkormányzati rendelete

CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016.(II.29.) önkormányzati rendelete CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016.(II.29.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 14/2014. (X.22.) számú önkormányzati rendeletének

Részletesebben

03-01 Teljesítménymutató - begyűjtött hulladék mennyisége (t) Teljesítménymutató - begyűjtött hulladék mennyisége (t)

03-01 Teljesítménymutató - begyűjtött hulladék mennyisége (t) Teljesítménymutató - begyűjtött hulladék mennyisége (t) MÁK program Készült: 212.1.3 15 óra 32 perc Önkormányzati költségvetési szervek 21. évi tervezése (21.3. időszak) 1.Lap Megye: 13 Körzet: 5 Törzsszám: 731278 NAGYKÖRÖS 21-1 Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-ei ülésére. Tárgy: A Többcélú Társulási Megállapodás módosítása

ELŐTERJESZTÉS. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-ei ülésére. Tárgy: A Többcélú Társulási Megállapodás módosítása ELŐTERJESZTÉS Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-ei ülésére Tárgy: A Többcélú Társulási Megállapodás módosítása Előterjesztő: Pergő Margit polgármester Előkészítő: dr.

Részletesebben

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok Dunapataj Nagyközség a által ellátott kötelező és önként vállalt 18/2014.(XI.21.)számú rendelet 2. számú melléklete sorszám Kormányzati funkció Feladat megnevezése Kötelező Önként vállalt Társulás útján

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 1 ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 2. A költségvetési szerv székhelye: Pápa, Barát u. 9.

Részletesebben

KIVONAT. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből 656/2013. (XII.19.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja a Gyermekjóléti

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez

KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez (Békés Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2015. (II. 04.) módosítása, Alapító okiratok módosítása) A

Részletesebben

mellékletét képezi az "Alapító okiratot módosító okirat" és a "Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat". azonnal polgármester

mellékletét képezi az Alapító okiratot módosító okirat és a Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat. azonnal polgármester Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Tárgy: A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezetbe foglalása

Részletesebben

Javaslat. SZMSZ módosítására

Javaslat. SZMSZ módosítására Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: 1-25/2010. Javaslat SZMSZ módosítására Készült: A Képviselő-testület februári ülésére Előterjesztő:

Részletesebben

Az SZMSZ 12. (1) bekezdésében a második csütörtökén szövegrész helyébe a harmadik csütörtökén szövegrész lép.

Az SZMSZ 12. (1) bekezdésében a második csütörtökén szövegrész helyébe a harmadik csütörtökén szövegrész lép. Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (II. 28.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 14/2009. (XII. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. március 27-én (kedd) 17:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2012. március 27. Határozat:

Részletesebben

A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.

A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2011. (I.27.) R E N D E L E T E

MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2011. (I.27.) R E N D E L E T E MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2011. (I.27.) R E N D E L E T E a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 6/2007. (IV.26.) rendelet módosítására A rendelet 2. (5) bekezdése hatályát

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2012. szeptember 10-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2012. szeptember 10-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2011.(III.29.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának képviselőtestülete az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49.., valamint a költségvetési

Részletesebben

Kötelezően ellátandó feladatok

Kötelezően ellátandó feladatok I. számú Függelék Kötelezően ellátandó feladatok 1./ Vízrendezés és csapadékvíz elvezetése, csatornázás, vízkárelhárítás, árvíz és belvízelvezetés (zárt csapadékcsatorna hálózat és nyílt árkok karbantartása),

Részletesebben

HATÁROZATI JAVASLAT. Recsk Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. (II. 15.) sz. határozata

HATÁROZATI JAVASLAT. Recsk Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. (II. 15.) sz. határozata HATÁROZATI JAVASLAT Recsk Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. (II. 15.) sz. határozata Recsk Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete megtárgyalta a Javaslat a települési költségvetési

Részletesebben

GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA

GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA melyet Gyöngyösoroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2008. (VIII. 7) határozattal fogadott el Módosította Gyöngyösoroszi Községi

Részletesebben

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének. Polgármesteri Hivatalának alapító okirata Egységes szerkezetű alapító okirat

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének. Polgármesteri Hivatalának alapító okirata Egységes szerkezetű alapító okirat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselőtestülete ának alapító okirata Egységes szerkezetű alapító okirat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

J A V A S L A T alapító okiratok módosítására

J A V A S L A T alapító okiratok módosítására J A V A S L A T alapító okiratok módosítására Ózd, 2011. december 22. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály 1 A Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola és az Ózd Városi Polgármesteri

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata:

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata: Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata: Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Enying Város Szolgáltató Intézménye 186/2003.

Részletesebben

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi

Részletesebben

J A V A S L A T az Ózd Városi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására

J A V A S L A T az Ózd Városi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására J A V A S L A T az Ózd Városi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására Ózd, 2012. február 16. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33. Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal Szervezeti Működési Szabályzata 1.) melléklete 1/a) függeléke. Alapító okirat

Polgármesteri Hivatal Szervezeti Működési Szabályzata 1.) melléklete 1/a) függeléke. Alapító okirat Polgármesteri Hivatal Szervezeti Működési Szabályzata 1.) melléklete 1/a) függeléke Alapító okirat amely egységes szerkezetben tartalmazza a Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete által Polgármesteri

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 8.1 pontja az alábbiak szerint módosul:

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 8.1 pontja az alábbiak szerint módosul: 332/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal

Részletesebben

Az önkormányzati képviselők névsorát az 1. számú melléklet tartalmazza.

Az önkormányzati képviselők névsorát az 1. számú melléklet tartalmazza. Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2009.(VI.02.) rendelete az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2003.(V.05.) rendeletének módosításáról 1. Az önkormányzati

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Preambulum

ALAPÍTÓ OKIRAT. Preambulum ALAPÍTÓ OKIRAT Preambulum Törökbálint Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (a továbbiakban Áht.) 8. (1) bekezdése b) pontja és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

3. melléklet. ezer Ft-ban. Ebbıl. Speciális támogatás/átadott pénzeszköz. Ellátottak pénzbeni juttatása

3. melléklet. ezer Ft-ban. Ebbıl. Speciális támogatás/átadott pénzeszköz. Ellátottak pénzbeni juttatása Mőködési jellegő feladatok 5 643 340 1 490 650 356 186 2 951 454 845 050 0 2011. évi eredeti 6 267 852 1 626 428 391 152 3 402 385 847 887 0 2011. évi I. mód. 6 269 781 1 626 688 391 220 3 403 986 847

Részletesebben