FELSZÍNI, FELSZÍN ALATTI VÍZ

Átírás

1 FELSZÍNI, FELSZÍN ALATTI VÍZ Hidrológia, hidrogeológia A Balaton vízgyűjtő területe 5774 km 2, vízfelülete kereken 594 km 2. A hosszúsága légvonalban 77 km, a legnagyobb szélessége 12 km (Balatonalmádi és Balatonvilágos között). Legkeskenyebb Tihany és Szántód között, ahol mindössze 1,5 km széles. A tómedence nagyságához képest a víz mélysége nagyon sekély, átlag 3-4 m, legmélyebb az ún. tihanyi kútban : 11 m. A Balaton vizét 20 állandó és 31 időszakos vízfolyás és néhány víz alatti forrás táplálja. Az északi vízgyűjtő 820 km 2 területű, többnyire sebes folyású patakok (sédek), kisebb forrásokból eredő karsztvizek táplálják, amelyek erősen karbonátosak, meszesek. A déli parton sekély árkok gyűjtik össze a környező területek vizét. A berkek vizét szabályozott csatornák vezetik a tóba. A tó hozzáfolyását biztosító felszíni vízfolyások közül a legjelentősebb a keszthelyi medencébe torkolló Zala folyó, amely az összes hozzáfolyás %-át szállítja. Vízhozama árvízkor eléri a 145 m 3 /s -ot, míg a középvízhozama 7 m 3 /s. Az 1800-as években szabályozták a medrét, majd a Kis-Balaton is rendezésre került. Ezután a Zala akadálytalanul jutott nagy tömegű hordalékával a Keszthelyi-öbölbe. Ma a Zala vize a visszaállított Kis-Balatonon keresztül éri el a Balatont. A Zala kelta eredetű szó, Salla formában írták és Szalának ejtették. Az eredeti kiejtést Szalafő község neve és a gyakori Szalai családnév őrzi. A Balatonba folyó állandó és időszakos vízfolyásokon több helyen szűrő-nádastavakat alakítottak ki, amelyek a külső terhelés csökkentését célozzák. A tó természetes lefolyását a Sió biztosítja. A Sió a Balatonon kívül a Közép-dunántúl vízfolyásainak, továbbá a Kis-Balatonnak és a Velencei-tónak a vizeit szállítja a Dunába. A Sió vízforgalma, ill. lefolyási viszonyai a Siófoki Leeresztő Zsilip és Hajózsilip, a Balatonkiliti Duzzasztó, valamint a Sió Torkolati Mű által befolyásolhatók. A tó vízháztartását az alábbi sokéves (75 év) átlagos adatok jellemzik: csapadék 621 mm, hozzáfolyás 908 mm, párolgás 800 mm, leeresztés (a Sió csatornán) 610 mm. A vízkivétel (ivóvíz, ipari, mezőgazdasági) nem jelentős, néhány 10 mm-nek felel meg. A tó éven belüli vízállás-változásai általában 30 cm-ig terjednek, de korábban a 104 cm-t is elérték. A Sión maximálisan 80 m 3 /s (gyakorlatilag 50 m 3 /s) vízhozam vezethető le, ha azt a tó vízszint emelkedése indokolja. A tó sekélysége miatt a szél gyakran kelt erős hullámzást. A hullámok hosszúsága 7-10 m, magassága az 1 m-t is meghaladhatja. A légáramlások erős áramlásokat is kelthetnek a tó két vége között. Hatásukra az ún. állóhullámok szintkülönbsége elérheti az 50 cm-t. A tó sekélysége az oka a víz nagy hőmérsékleti ingadozásának is. Nyáron a víz a felszínen 27 C-ig melegedhet. Télen viszont gyakran tartósan befagy. A jég vastagsága a cm-t is eléri, ami kedvez a téli sportoknak. A Balaton természetes sótartalma 450 mg/l körül van. Keménysége nk körül ingadozik. Így kémiai tulajdonsága is kellemes fürdővízzé avatja. A Balaton környékén helyesebben a Balaton-felvidéken számos forrás fakad, amelyek vízföldtani eredetük szerint csoportosíthatók. A legöregebb földtani képződményből, a permi homokkőből fakadó források Alsóörs és Kékkút között találhatók. Hozamuk nem jelentős, de kitűnő ivóvizet szolgáltatnak. Ezek közé tartoznak a savanyúvizek is, amelyek a homokkő mélyreható repedésein felszálló széndioxidnak köszönhetik üdítő szénsavtartalmukat.

2 Jóval bővebb hozamúak az alsó- és középső triász képződményeiből fakadó források, amelyek nagyobb vízgyűjtő területre támaszkodhatnak. A kőzet lemezes, márgás szerkezete miatt azonban nem alakulhattak ki a hegyek belsejében nagyobb forrásjáratok, ezért e források nem tekinthetők olyan jellegzetes karsztforrásoknak, mint a felső triász kori fődolomitból fakadók, amelyek állandó és nagy vízbőségükkel tűnnek ki. Ilyen valódi karsztforrások többek között a felsőörsi Malom-völgy forrása, Csopakon a Nosztori-völgy forrásai, Balatonfüreden a Kéki- és a Siske források. A nagy Balaton-felvidéki karsztforrások vize úgynevezett séd -ekben egyesülve táplálja a Balatont. Fakadnak még igen bővízű források a fiatalabb, harmadkori rétegekből is, mint pl. a nagyhozamú tapolcai Malomtóforrás és a gyógyhatásáról híres Hévízi - Tóforrás. Felszíni vizek A tó hozzáfolyását biztosító felszíni vízfolyások közül a legjelentősebb a keszthelyi medencébe torkolló Zala folyó. A tó északi és déli partján ezen kívül több kisebb-nagyobb hozamú és változó vízminőségű vízfolyás (több mint 60 vízfolyás, azonban az elmúlt aszályos években jelentős hányada időszakosan kiszáradt) található, amelyek egy része a régión kívül ered. A régió vízfolyásainak többsége a Balatonba vezeti vizét. Kivételt ez alól csak a Keszthelyihegység Tátika-csoportjának É-felé lefutó vizei jelentenek, amelyek a Marcalba torkollanak, mely maga is a Tátika-csoport É-i oldalában ered. A D-felé futó vizek már a Balatonba kerülnek. A Tapolcai-medence patakjai, a Nemesvitai övárok, a Lesence-patak, a Tapolcapatak, az Eger-víz egymással párhuzamosan futnak a Balatonba. A Káli-medence vizeit a Burnót-patak vízgyűjtője öleli fel és a Burnót-patak vezeti a Balatonba. A további vízfolyások K-felé haladva a Horogi-séd, Csorsza-patak, Cserkuti-patak, Udvari-séd, Örvényesi-séd, Aszófői-séd, Tavi séd, Szőlősi-séd, Kéki-séd, Baricskadűlői-árok, Arácsi séd, Csopaki-séd, Paloznaki-vízfolyás, Lovasi-séd, Alsóörsi-séd, Remete-árok, Vörösberényi-séd, Fűzfői-séd, Bugyogó patak, Kenesei vízfolyás. Bakóúti árok. A Balaton déli oldalának főbb vízfolyásai: a Cinege patak, az Endrédi-patak, a Kőröshegyiséd, a Nagymetszés-patak, a Kismetszés patak, a Tetves-patak, a Jamai-patak, az Ordacsehi árok, a Keleti Bozót vagy Pogányvölgyi vízfolyás, a Zichy csatorna, az Imre majori árok és a Nyugati övcsatorna keletről nyugati irányba haladva. Külön kell megemlíteni a Kis-Balatonba torkolló apró vízfolyásokat, mint a Bárándi-patak, a Zalaszabari-patak, a Radai-malomárok, a Garabonci-határárok, a Garabonci-malomárok, a Zala-Somogyi-határárok, a Cölömpös-árok, a Marót-völgyi-csatorna, valamint a Kis-Balaton II-es ütemébe É-ról betorkolló árkok,s csatornák, belvíz öblözetek vizét. A Régió állóvizei közül a fent megemlítetteken kívül (Kis-Balaton) jelentős még a tihanyi Belső- és Külső-tó, a Káli-medence Kornyi-tava, az európai jelentőségű Hévízi-gyógytó, valamint a halastavak és a déli parti berekterületek. Szükséges megemlíteni, hogy a vízfolyások, felszíni vízelvezetők medre felújításra szorul, nagy intenzitású csapadék esetén előfordul elsősorban a déli parti települések mélyebb területein a talajvízszint emelkedés és belvízveszély. Ezért az üdülőterület víztelenítése csak a tóba történő szivattyús átemeléssel biztosítható. Felszíni vizek minőségi viszonyai A Balaton vize jellemzően (Ca,Mg)HCO 3 -os kemény víz, ph-ja enyhén lúgos. Kalciummagnézium hidrokarbonátos jellege miatt, az alga növekedésével járó széndioxid elvonás következtében a biogén mészkiválás folyamatos, miáltal a víz állandóan zavarosnak tűnik, átlátszósága ritkán haladja meg az egy métert.

3 A Balaton természetes sótartalma 450 mg/l körül van. Keménysége nk körül ingadozik. Így kémiai tulajdonsága is kellemes fürdővízzé teszi. A Balaton vízminőségét befolyásoló tényezők közül különös szerepet játszanak a mikrobiológiai jellemzők, a klorofill-a tartalom alakulása és az azt befolyásoló nitrogén és foszforháztartás jellemzői. A klorofill-a tartalom jelentősen függ az időjárástól és annak hatására bekövetkező biológiai, kémiai és egyéb folyamatok változásától. Ezek határozzák meg lényegében a víz minőségét, ez az alapja az MSZ 12749:1993 szabvány szerinti minősítésnek. Szükséges megemlíteni, hogy ez a minősítés szennyezéscentrikus, ezért messzemenő ökológiai következtetések levonására nem alkalmas. A Balaton trofitása medencénként Medencék Keszthelyi Szigligeti Szemesi Siófoki június Keszthelyi Szigligeti Szemesi Siófoki OECD szerinti minősítés <8 μg/l 8-25 μg/l μg/l >75 μg/l A tó tápanyagterhelése a befolyó vizekből, a közvetlen vízgyűjtőről, a városias területről, a bevezetett szennyvizekből és a levegőből bejutó P és N terhelésből származik. Az alga szaporodást a tápanyagok és a problémát okozó kék algák tekintetében a foszfor és ezen belül is az oldott ortofoszfát-foszfor (PO 4 -P) - mint hozzáférhető tápanyagforrás szaporodásuk mértékét befolyásolhatja. A tápanyagmérleg mutatói az utóbbi években javultak részben az emberi szabályozási beavatkozások, részben az időjárási körülmények változása miatt. A javulás mellett szóló tény, hogy a tó vízgyűjtőjén már 15 éve drasztikusan lecsökkent a műtrágya használat. A Balatont érő tápanyagterhelés legnagyobb része a kisvízfolyásokon keresztül nagy intenzitású csapadékjelenségek alkalmával, és a közvetlen lefolyásból éri a tavat. A foszfor a tó belső terheléséből (iszap) adódó - szennyező hatását mederkotrással igyekeztek csökkenteni. A Balatonba folyó állandó és időszakos vízfolyásokon több helyen szűrő-nádastavakat alakítottak ki, amelyek a külső terhelést mérsékelik. Az eutrofizálódás szempontjából legfontosabb tápanyag (a PO 4 -P) koncentrációja a legutóbbi években a környezetvédelmi felügyelőség mérései szerint a tó minden mérőállomásán

4 jelentősen, 2-3-szorosára, emelkedett. A látszólagos javulásban elsősorban a hosszantartó magas nyári vízhőmérsékletek elmaradása játszott szerepet, mert a tó trofitási állapotát jelenleg a fény és a hőmérséklet határozza meg (miután a tápanyagok jelenléte nem limitálja az algaszaporodást). Hozzájárulhatott még a kedvezőbb állapotok kialakulásához a Kis-Balaton Védőrendszer (korábbi) tápanyag visszatartása is. A tó hidrológiai szempontból négy különböző vízkicserélődési idejű medencére különül el, aminek az eddigi tapasztalatok szerint igen jelentős vízminőségi vonzata van. Az egyes medencék trofitása a külső és belső tápanyagterhelés függvénye (legnagyobb a fajlagos terhelés a Keszthelyi medencében Zala és vízfolyásai által szállított tápanyagterhelés miatt). A Balatont érő összes terhelés t/év Évek Összes nitrogén Összes foszfor Összes ortofoszfát-p BAP Forrás: A Balaton teljes vízgyűjtő területének állapot értékelése Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, 2005 A Balatont érő összes terhelés, fenti négy paraméter vonatkozásában 1996-tól áll folyamatosan rendelkezésre. (A Balaton tápanyagterhelésének mérlege, mérése és modellezése, VITUKI KHT.) Az egész Balatonra összesített terhelésekből látható, hogy 1997-ben erős csökkenés, majd ezt követően 1998-ban és 1999-ben ismét határozott növekedés jelentkezett minden paraméter tekintetében ben újabb csökkenés kezdődött, mely a száraz évek alatt folytatódott ben minden vizsgált tápanyagforma terhelése jelentősen megnövekedett az emelkedő lefolyás értékek eredményeként. A Balaton trofitásának alakulását az a-klorofill maximumok alapján szokták kategorizálni és 1994-es, hipertróf tartományban levő csúcsok után a tó 2003-ig folyamatosan eutróf, 2004-ben pedig három medence is újra mezotróffá vált, csak a Keszthelyi medencében mért maximum mutatott eutróf értéket. Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer (KBVR) A KBVR alapgondolata, hogy a kialakuló vizes élőhely (mocsaras-nádas terület) a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza, az eutrofizációs folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszon kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezze át. Mivel a tápanyag nagy része a mezőgazdasági, városias területről való bemosódás, tehát diffúz módon került a Zalába, a tápanyag kivonására csak tározós megoldás jöhetett szóba. A beruházás elhúzódása alapvetően két okra vezethető vissza. Az egyik ok a számottevő forrásigény a másik ok a természetvédelmi és vízminőség-védelmi érdekek összehangolásának a nehézségei (nádasok és a berek madárvilágának fokozott védelme). A 2035/2001.(II.23.) Kormányhatározat szerint 2010-ben a Keszthelyi medence biológiailag hozzáférhető foszfor terhelése nem haladhatja meg a 21 t/év értéket. Ez az érték úgy érhető el,

5 ha a vízgyűjtőterület szennyvíztisztítóinál az (összes foszfor) öp = 0,5 mg/l értékű lesz, a diffúz eredetű biológiailag hozzáférhető foszfor terhelése 50 %-kal csökken és a Kis-Balaton Védőrendszer üzemel, mégpedig az I. ütem 50 %, a II. ütem pedig 30 % hatásfokkal. Az épülő II. ütem ennek az elvárásnak jelen állapotában nem tud eleget tenni, ezért a tározó építésének befejezésére megoldást kellett keresni. A vízminőségvédelmi és természetvédelmi célok összehangolt megvalósítására, annak ütemezésére több kormányhatározat is született. A 2317/2004.(XII. 11.) Korm. határozat elrendeli a munkák ütemezett folytatását, és a kivitelezés december 31-ig történő befejezését. A KBVR elkészült létesítményei működésének jelentős szerepe van abban, hogy a Balaton vízminőség romlása megállt, sőt bizonyos években javulás is tapasztalható volt, ezt igazolja, hogy a Kis-Balaton 15 éves működése során ( ) a Zalán érkező tápanyagok jelentős részét összfoszforból több, mint 485 tonnát, össznitrogénből közel tonnát, lebegőanyagból mintegy 130 ezer tonnát visszatartotta a Balaton előtt. A Balaton szempontjából azonban a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer árvízcsökkentő előtározóként természetvédelmi szempontok miatt nem vehető figyelembe. Felszín alatti vizek A 80-as évekre az intenzív karsztvíz kitermeléssel járó bányászat (víztelenítés) eredményeként jelentős mértékű karsztvízszint süllyedés következett be a térség északnyugati részén, mely már veszélyeztette a Közép-Dunántúli régió karsztvíz-háztartását és ezáltal a Hévízi-tó vízpótlását is. Az év végéig megszűnt a Nyírád-térségben a bányászati célú vízkiemelés. Azóta javul a térség felszín alatti vízháztartásának helyzete, emelkedik a nyugalmi vízszint. A régióban a felszín alatti vizek a vízellátás szempontjából közepes jelentőséggel bírnak. A vízellátás jórészét a régión kívülről karsztvízből (nyirádi vízkivétel) és a tisztított Balaton vízből (pl. balatonaligai és balatonszéplaki) biztosítják. Helyi jelentőségű felszín alatti vízbázisok, karsztforrások és kutak elsősorban az É-i területen találhatók. Egyéb rétegvíz kivételek is előfordulnak a területen. A karsztos területek veszélyeztetettsége különböző. A legérzékenyebb a fedetlen vagy nyílt karszt, amely semmiféle természetes borítással nem rendelkezik. A karsztvizek és a talajvizek minőségére jellemző a magas, növekvő nitrát tartalom, melyre a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani. Felszín alatti vizek minőségi viszonyai A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén számos, közüzemi vízellátást biztosító, sérülékeny vízbázis található, azaz olyan, amely a felszíni eredetű szennyeződésekkel szemben nem rendelkezik kellő földtani védelemmel. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság működési területén a balatoni felszíni és a nyirádi kasztos vízkivételen kívül a regionális rendszert is táplálja számos helyi, kisebb volumenű karsztvíz kivétel Balatonalmádi-Vörösberény, Felsőörs, Csopak, Balatonfüred, Aszófő, Balatonudvari területén, illetve a regionális rendszernek van néhány, szintén sérülékeny tartalék vízbázisa is. Ezeken túl a Balaton-felvidéki önálló, vagy kistérségi vízművek vízbázisai szinte kivétel nélkül sérülékeny földtani környezetben vannak (pl. Litér, Hidegkút, Tótvázsony, Szentbékkálla-Mindszentkálla). A vízbázisvédelem fontosságát hangsúlyozza az is, hogy több településen fokozatosan romlik a szolgáltatott víz minősége, egyes vízbázisok vize már csak kevert vízként használható. A vízbázisvédelmi tevékenység hatékonyabbá tétele érdekében a kormány 2249/1995. (VIII.31.) számon határozatot hozott, amelyben célul tűzte ki az üzemelő sérülékeny környezetben levő és távlati vízbázisok biztonságba helyezését.

6 1996-ban elkezdődött az ivóvízbázis védelmi program a sérülékeny vízbázisok biztonságbahelyezése céljából. Az elmúlt években elkészült számos sérülékeny vízbázis állapotfelmérése a vonatkozó biztonságba helyezési tervvel, azonban ezek végrehajtása a beszűkült állami források következtében teljesen leállt. (A 201/2001. (X.25.) Korm. rendelet (mód. 47/2005. (III.11.) Korm. rendelet) 2009-ig az ivóvízminőség-javítás során végrehajtandó legfontosabb feladatokat rögzíti.)