Vercseg Ilona: Bevezető gondolatok az intézményközi együttműködés és a szakmaköziség szükségességéről. Tartalom

Átírás

1 XXIV. évfolyam A közösségi fejlesztőmunka folyóirata 2013/2. szám A szám tartalma: A közösségfejlesztés új perspektívái integrációs szerepkör, szakmaköziség, intézmények együttműködése Tartalom Tartalom... 1 Vercseg Ilona: Bevezető gondolatok az intézményközi együttműködés és a szakmaköziség szükségességéről... 1 Budai István: Szakmaközi együttműködés a közösségi munkában... 3 Horváth Enikő: Az egyeztetési, kiútkeresési folyamatra terhelődik a felelősség Péterfi Ferenc: Zsókavár Inspirál Csörgő Gyula: A települési közösségfejlesztés és a humán erőforrás fontossága Péterfi Ferenc: Mi lenne, ha? A közösségfejlesztéssel kapcsolatos kiadványok Vercseg Ilona: Bevezető gondolatok az intézményközi együttműködés és a szakmaköziség szükségességéről Funkciózavarral küzdő intézmények A magyar társadalom óriási tanulási folyamaton megy keresztül a rendszerváltás óta. Napjaink vitáinak egyik rendre visszatérő témája az, hogy ki miért felelős? A szociális, nevelési, irányító, felügyelő stb. intézmények arra törekednek, hogy minél egyértelműbben határozzák meg saját mozgásterüket és felelősségüket, s mégis, a társadalom nap mint nap szembesül olyan új jelenségekkel, amelyek ismétlődően rávilágítanak a jog és más intézmények korlátaira, gyengeségeire,

2 2 funkciózavaraira, s azokra a sem intézmények, sem állampolgárok nem járta mezsgyékre, amelyek az egyes intézmények között üresen tátongnak. Természetesen fontos, hogy az intézmények tisztában legyenek szerepükkel és azt teljesítsék is, ám az embernek mégis az az érzése, hogy azt már minden intézmény pontosan tudja, hogy hol ér véget a feladata és felelőssége, de az egészet, mint problémát nem vállalja fel senki. Mondhatnánk: hisz erre valók a család, a rokonság, a szomszédsági kapcsolatok, a közösség, s az intézmények feladata csak egy jól meghatározott és behatárolt szolgáltatás nyújtása! Hiszen ha a család, a rokonság, a szomszédsági kapcsolatok, a közösségek jól működnének... Az intézmény nem független társadalmi környezetétől, s bár fő feladata a törvények betartásával nyújtott szakszerű szolgáltatás, szabad mozgástereit a közegével való rugalmasabb, empatikusabb működés kialakítására, és a többi intézménnyel való rendszeres együttműködésre kellene kitöltenie annak érdekében, hogy a rászorulók felvegyék a kapcsolatot az intézményekkel, vagy hogy ne vesszenek el a rendszerben. E kívánatos változások a közösségi munka irányába mutatnak. A társadalmi közeggel való együttmozgás és érdemi együttműködés azonban nyitott helyzeteknek, váratlan fordulatoknak teszi ki az intézményeket és azonnali döntéseket és szakmai innovációt igényelhetnek, melyekhez az intézményeknek nincs meg sem a felkészültsége, sem az eszközrendszere. Intézményközi együttműködés A közösségi munka legfőbb mai feladata az intézményközi együttműködés szemléleti alapjainak kialakítása és gyakorlati megvalósítása lenne, a képessé tétellel a fókuszban. A hátrányos helyzetű, kirekesztett, mélyszegénységben élő emberek nem tudnak kapcsolatot teremteni az intézményekkel, így azoknak kellene közösségi kezdeményező szerepet betölteniük, felhasználva mindazt az önbizalom-építő, képessé tevő erőt, amit egy közösségi szinten kialakuló új viszony biztosítani tud. A lehetőségek megismerése, az ellátástól való elmozdulás, a saját élet irányításában való aktív részvételig akkor jöhet létre, ha az intézmények a teljes embert, s nem pusztán a szolgáltatásaik szempontjából ellátásra szoruló ügyfelet látják az érintettekben; ha a szolgáltatások nem csak egymás mellett jelennek meg, a másikról gyakran mit sem tudva, hanem az egyéni és közösségi utakat egységükben látva, egymással kölcsönhatásban is; s ha lehetőségeiket a helyzetből való kivezető utak intézményközi keresésére is felhasználják. Parola, 2013/2. szám Szükséges, hogy a hiányzó szolgáltatások pótlására szervező civil önsegítő, önszervező, önkéntes kezdeményezéseket az intézmények erkölcsileg és szakmailag, a képessé tétel minden bekapcsolható eszközével támogassák, hiszen ennek számos hozadéka lesz az egyén, a közösség és az intézmények számára is. Fontos lépés ez az önállóság és az önbizalom fejlődésében; a másokért vállalt felelősség gyakorlattá szervezése pozitívan hat vissza az egyéni életvezetésre, motivációt épít az informális és formális tanulásra, és több más haszonnal is jár. Az önkéntes ellátó gondozó segítő tevékenységek szaporodása idővel kiegészíti és módosíthatja is az intézményi szerepköröket, de nem teszi feleslegessé, csak a munka hangsúlyait helyezheti át a frontális ellátástól a koordinációra, a közösségi munkaformák megtalálására, a képessé tétel szervezettebb formáinak kialakítására. A közösségfejlesztésnek megvannak a szakmai lehetőségei az intézményközi együttműködés fejlesztésére. Az intézmények képviselőivel és a valamennyi intézménnyel folytatott önbemutató, majd a saját munkát elemző módszerek elvezethetnek a szabad mozgásterek felismeréséhez és közösségi tervezés eredményeként azok új szakmai tartalommal való kitöltésére. A területi ellátásban részt vevő intézmények közös munkájának (a szakszerű szolgáltatás mellett) az intézmények kezdeményező szerepének felvállalására kellene irányulnia. E szerep tartalmát az adhatja meg, ha az állami és civil intézmények a vonzáskörzetükben élő érintettekkel közösen tárják fel a problémákat, közösen határozzák meg a megoldási alternatívát és a megfelelő szakmai irányítási szintek bekapcsolásával segítsenek kialakítani egy életképes, közösségi alapú és működő szolgáltatási rendszert. Ez lenne itthon is a társadalmi tervezés igazi területe. A jövő egy kívánatos iránya: a szakmaköziség erősítése Az állandósuló változások korában a különböző szakmák sem vizsgálhatók hagyományos módokon. Szembe kellene néznünk a közösségfejlesztés, a közösségi munka elméleti és módszertani pluralizmusával, s azzal, hogy mindez e munka természetéből adódik. A szakma túl tág határait gazdagító erőforrásként érdemes érzékelni, olyannak, amely nem csak lehetővé teszi, de a komplex társadalmi problémák kezelése érdekében egyenesen igényli is a szakmaköziséget, a határterületi együttműködéseket.

3 Parola 2013/2. szám 3 Együttműködés létrejöhet a közigazgatással, szakpolitikákkal, szociálpolitikával, ifjúságsegítő munkával, művelődésszervezéssel, felnőttképzéssel, szociális munkával, építészettel, természet- és környezetvédelemmel, település- és vidékfejlesztéssel. Kiterjedhet az egészségügy, a kisebbségi érdekek érvényesítése (bevándorlás, rasszizmus és diszkrimináció), a jogvédelem és a társadalmi kontrollfolyamatok, a városrehabilitáció és a közösségi tervezés, az építészet és az örökségvédelem, a közösségi művészetek, a partnerség-építés és a helyi demokráciafejlesztés, a foglalkoztatás, a szociális gazdaság, a közösségi alapú gazdasági folyamatok stb. területeire is. Fontos, hogy a közösségfejlesztés kidolgozza a maga szakmaközi együttműködési stratégiáját és azt, hogy mit tud ajánlani a szakmák és intézmények társadalmasítása érdekében. A közösségfejlesztő szakma fejlődése és társadalmi pozíciójának megerősödése szempontjából viszont egyaránt fontos az is, hogy a más beavatkozási-segítő területeken alkalmazott beavatkozások és tapasztalataik vissza is térjenek magához a közösségfejlesztéshez, s elemzésük beépüljön a szakma elméletébe és módszertanába. Ha ez nem történik meg, a közösségfejlesztés egyre parttalanabbá és erőtlenebbé válik, hozzáértése erodálódik és a minőségi szakmai munka védelme sem lesz biztosítható. vercseg@kkapcsolat.hu Irodalom: Vercseg Ilona (2011): A közösségi munka folyamata és módszerei. In: Közösségi munka a családsegítésben. Szerk. Nagyné Varga Ilona. Szociotéka, Debrecen. A teljes kötet eléréséhez ld. a cikk eleji linket! Budai István: Szakmaközi együttműködés a közösségi munkában In: Közösségi munka Társadalmi bevonás integráció Szöveggyűjtemény. Szerk. Budai István, Nárai Márta. Győr, o. A kötet az Interprofesszionális szemléletű közösségi szociális munkára történő felkészítés alternatívái TÁMOP /2/C Útitársak című projekt keretében készült. (Másodközlés a szerző engedélyével. A szerk). A mindennapi szakmai közbeszédben, a közösségi munka különböző fórumain, konferenciákon, prezentációkon, szakmai vitákon, workshopokon, egyes publikációkban, képzésekben találkozhatunk a szakmaközi, vagy ún. interprofesszionális (továbbiakban IP) kifejezéssel. Egyfelől azzal a kimondott vagy kimondatlan szándékkal, miszerint a válságokkal teli, globalizálódott világban talán a jól hangzó kifejezés mögött ott lévő szellemiséggel a közösségi munka nehézségeire és bajaira keresünk és találunk válaszokat. A szakemberek körében persze máris hallható: már megint felfedeztünk egy új(abb), divatos, aktuális varázsfogalmat, gyógyírt, módszert, s ettől/ezzel várjuk dolgaink jobbra fordulását és a szakmai tevékenység megújulását, hatékonyabbá tételét. Úgy tűnik, talán végre ezzel kapunk konkrét módszereket, eszközöket, fogódzókat, recepteket Most valakik egyfajta kapaszkodó -félét nyújtanak megint, és ha erre az új -ra rákapcsolódunk, akkor valószínűleg több és jobb

4 4 elismerés birtokába kerülhetünk... Másfelől, különösen az IP tevékenységre történő felkészítő tréningeken és kurzusokon hallható sokszor a résztvevők megnyilvánulásaiban a nincs új a Nap alatt, a mi mindig is így, az IP szellemében dolgoztunk, a segítő munka lényegéből következik, hogy csakis egymással való összefogással tudunk úrrá lenni nehézségeinken, az érthető módon kialakult, de a lényegében önigazoló védekezés. Miért kerül a szakmaköziség a közösségi munka fókuszába? Hazánkban a közösségi és a szociális munkában dolgozók nagyon jól tudják, hogy a közvetlen kliens kapcsolatban a szociális munkások döntően egyedi esetekkel dolgoznak. Az esetmunkában alkalmazott problémamegoldó vagy rendszerszemléletű modell a segítő folyamatok struktúrája korábban biztos keretnek bizonyult, idővel viszont többek között a miatt, hogy egy-egy kollégának legtöbbször lényegesen erején túl, teljesíthetetlen esetszámokkal kell dolgoznia e biztos keretnek tartott eljárások nem elegendők és megfelelők. A társadalmi szolidaritást manifesztáló szociális munka és közösségi munkaakciók közismerten ritkábbak és hatástalanabbak 1. A sokszor csupán krízisellátó esetvitelt folytató szociális szakemberek döntő többsége nap, mint nap szembesül egy-egy család elszegényedésével, az egzisztenciák, a munkahely, a lakások elvesztésével, és következésképp a mélyszegénységből való kitörés esélytelenségével. Másrészt pedig a média mindennapra eső, az emberi tragédiákat szenzációvá degradáló és csupán a nézettségi mutatókat erősítő, szenzációhajhászó politikájával, szemléletével és gyakorlatával. A rendkívül bonyolult hátterű, tragikus sorsok, esetek jól láthatóan szétfeszítik az egy-szakmás, az egy-intézményes szolgáltatásos és az egyszektoros problémakezelést. Másféle és újabb stratégiákra van szükség: hosszú távú célokra, egyértelmű perspektívákra, komplex szolgáltatásokra, rendszerelméleti és holisztikus megközelítésre, gazdaságos működésre, kielégítő egyensúlyok megteremtésére, elérésére, az életkörülmények valós javulására, azaz eredményekre stb. A szociális szolgáltatásoknak és a közösségekkel folyó tevékenységeknek tehát gazdaságosnak, értékesnek, hatékonynak, az elvárható célokra és kimenetekre fókuszálóknak kell lenniük. Úgy, hogy a szolgáltatásokat igénybe vevők és a közösségekben közreműködők valamennyien kapjanak nagyobb és tevőleges szerepet saját sorsuk jobbá tételében, növeljük érdekérvényesítési esélyeiket a problémamegoldás Parola, 2013/2. szám folyamatában, az életminőség javításában, legyenek átláthatóak és mérhetőek a szociális beavatkozások és a közösségi akciók, tevékenységek (Kozma 2007; Krémer 2008; Pataki 2008). A közösségi munkát folytatók közötti és a humán szakmák közötti komoly összefogásokra, integrációkra, együttműködésekre van szükség, mert éppen az ember és társadalmi környezete közötti kölcsönhatás veszíthető el, könnyen így e tevékenység holisztikus jellege is, ha az ember és környezete nem a maga totalitásában, komplexségében kerül értelmezésre, elemzésre és kezelésre. Ha a világot folyamatosan csak részeiben látjuk, ha csak jelenlegi intézményünkből, csak két szemünkkel lehatárolt perspektíván keresztül vizsgálódunk, és ha valamennyien csak e lehatárolt élettapasztalattal és a kérdések lehatárolt megértésével rendelkezünk, akkor csak rontani fogunk a szolgáltatás egészén (Laming 1995 idézi Hume Sharples 1995, 155). A szociális munka eleve egy integráló szakma, társadalmi megrendelésként értelmezi a valóságot, s adekvát választ dolgoz ki annak kezelésére írja Hegyesi (1997, ). Ugyanezt lehet mondani a közösségi munkára is. Krémer (2008) kifejezetten a szolgáltatási integrációban látja az egyik kiindulópontot, azaz, hogy a bonyolult helyzetek javításához túl kell lépni a szakmai/ágazati határokon 2. Következésképp a közösségekkel dolgozó szakembereknek is változtatni kell megszokott, sokszor rutinszerűen folyatatott tevékenységükön, szemléletükön, attitűdjeiken, beszűkült szerepeiken. A közösségi munkát folytatók ugyanakkor sokszor érzik és tudják, hogy a különböző szakmák képviselőivel való közös tevékenységre nincsenek megfelelően felkészülve, nincsenek rá módszereik és eszközeik (Budai 2008). A szakmaközi munka előzményeiről A komplex és integrált módon történő szakmai fejlesztés szükségletét kifejező gondolatok már néhány évtizeddel korábban megfogalmazódtak, többek között az Egyesült Királyságban, a skandináv országokban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Izraelben stb. A kritika az egymástól túlságosan elkülönülő és a kizárólagosságra törekvő diszciplínák és ezek intézményesüléseként megjelenő szolgáltatások vonatkozásában merült fel (Nissani 1997 hivatkozik Korazim-Kőrösy et al. 2007).

5 Parola 2013/2. szám 5 Nagy-Britanniában a szociális és közösségi munka eredete a jótékonyság, a filantrópia, a kölcsönös segítség és az állami (helyhatósági) beavatkozás szálaiból fonódott össze. A szociális ellátásokban a helyi közösségeknek kiemelt és különleges szerepe volt/van, nem véletlen, hogy a szakma fejlődése Angliában magával hozta a közösségi munka szociális munkától történő viszonylagos elkülönülését is. A modern értelemben vett szociális munka közismerten a második világháború utáni jóléti állam kialakulásával fejlődött ki a helyi önkormányzatok egyik szervezeti egységeként. A tudomány- és szakmaköziség szemléletének előzményei már az 1960-as évektől tetten érhetők a különböző szakmák együttműködésében, leginkább az egészségügyi, a közösségi és a szociális ellátásokban. Szükségessé válik együttesen összehozni az elkülönült, de egymással kapcsolatban lévő képességeket, amelyek megerősítik az egészségügyi és szociális ellátások komplex tudásának expanzióját (Marshall et al idézi Leathard 1994, 7. o.). A szakmák alulról jövő, szerves fejlődésén túl több humán szakma képviselőiben érlelődött az együttműködés igénye idővel a politikusok is meglátták e tevékenység társadalmi-gazdasági hasznosságát, és nyomást kezdtek gyakorolni a szakmai hierarchia csúcsán lévő szakemberekre (jogászokra, orvosokra stb.) IP tevékenység folytatása érdekében (Leathard 1994). A munkáspárti kormány évi hatalomra kerülése, illetve az Egészségügyi Törvény évi megjelenése után a brit költségvetés megosztotta a pénzügyi alapokat a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosító között, ennek következtében a szociális és közösségi munkások is szembesülhettek az IP teamekben való dolgozás egyre hangsúlyosabb követelményeivel. Szakmai vonatkozásban az IP tevékenységet feltáró, elemző tanulmányok igen sokféle kérdést érintettek. Kiemelték például, hogy a hatalom, a különböző hierarchiák, a szexizmus, a rasszizmus és a diszkrimináció stb. feltárásához, vagy az elnyomásellenes gyakorlat kifejlesztéséhez kitűnő eszköz az IP megközelítés. Több kutató és szakember rámutatott az általános, mindenkire kiterjedő, szakmai sztereotípiákra, a szociális munkások, az orvosok, az ápolók, a tanárok stb. körében. Ugyanakkor hangsúlyozták azt is, hogy sokszor az adott szakmai csoportokon belül is különböző módon értelmeznek azonos fogalmakat a szakemberek, így például a problémát, a kommunikációt, az értékelést, a diagnózist stb. Foglalkoztak az IP tevékenység kompetenciáival, a tudás és képességek rendszerével szerszámkészletével, modelljeivel, a team-munka lényegével és nehézségeivel, az alkalmazási lehetőségekkel (különböző agressziók, erőszak, bántalmazás esetén stb.). A különböző szakmai értékek elemzése elvezetett a szakmaköziség legfontosabb értékeinek meghatározásához és a különböző képzésekben is érdeklődés alakult ki az együttes (IP) tanulás iránt (Hopkins Hume 1996; Barr et al. 2005). Fentiek nyomán idővel az egészségügyi, közösségi és szociális ellátásokban különböző IP kezdeményezések, tervek, projektek és képzések születtek. Például az egészség elősegítéséért, a különböző ellátások közösség által történő szervezéséért, a különböző települések, szervezetek egészségügyi-szociális állapotának javításáért, a szervezetek közötti együttműködésért. Szakmaközi ellátási team-eket hoztak létre például az idős emberek saját otthonukban való ellátására, több szakma részvételével integrált közösségi mentálhigiénés csoportokat pedig a tartósan mentális betegségben szenvedők segítésére. A hagyományos szociális munkás szerepek pedig elmosódtak, mivel ápolók, orvosok, pszichiáterek, pedagógusok és más szakemberek kollaboratív módon dolgoztak együtt (Taylor Vatcher 2005). Németországban a szociálpedagógiai hagyományoknak megfelelően más irányokban történtek lépések az IP tekintetében. Igen jó gyakorlat alakult ki például a nehezen nevelhető fiatalokkal való IP foglalkozás nevelők, sportedzők és szociális szakemberek együttműködése keretében (Kersting 1996; Nickolai et al. 1996). Mára már gazdag szakirodalom, fejlesztő-kutató-képző hálózatok (European Interprofessional Education Network EIPEN, Nordic Interprofessional Network NIPNET, Centre for the Advancement of Interprofessional Education CAIPE, HEAcademy Health Sciences and Practice Subject Centre King s College London, INTERACT Skócia), egyesületek (InterEd The International Association for Interprofessional Education and Collaborative Practice), folyóiratok (Interprofessional Education for Qualifying Social Work), programok (Creating an Interprofessional Workforce, Kadima), konferenciák ( Learning together to work together, All Together Better Health ) stb. segítik az IP tevékenységet 3. Magyarországon az elmúlt húsz év sokszor szólt arról is, hogy miként kell és lehet a szociális szakma, a szakemberek kompetencia határait meghúzni, mekkora tér áll rendelkezésre a szociális munkásoknak és közösségekkel dolgozóknak a humán szakmák keretei között. Nehezítette e helyzetet az egyes rokon szakmák

6 6 (különösen a pedagógia és az egészségügy) részéről a szakemberek képzésében és az alkalmazások terén megjelenő (és ma is jelen lévő) ún. gyarmatosítási stratégia és gyakorlat. Így állandó fontos kérdéssé, dilemmává vált, hogy mi a célravezetőbb? Az identitások, kényszerek, titkok által vezérelve, értékeket féltve a saját közegbe (szakmába) bezárkózva dolgozni versus megtartva a szakmaiságot, a határokat, kilépni az integrációk, az IP tevékenységek eddig ki nem használt lehetőségei felé. Ami viszont nem egyszerű, mert szembe kell nézni az ezzel ellentétesen és jelentősen ható szemléletekkel, szellemiségekkel, mentalitással, attitűdökkel és viselkedéssel. Újabban pedig szembesülni kell a félelemmel, miszerint a más szakmák képviselőivel való együttműködés egyenesen odavezethet, hogy valakik (szakemberek) feleslegessé válhatnak, hiszen mások is el tudnák(ják) látni a feladatokat. Ennek ellenére történtek kezdeményezések idehaza is az IP együttműködés érdekében, így például, az egészségügyi és iskolai szociális munka kialakítása és fejlesztése terén (A kórházi szociális munka 1993; Magyar 2004; Máté Szemelyácz 2009). A szakmaközi együttműködés lényege Mit fejez ki voltaképpen a szakmaköziség? Megközelítést, szemléletet, szellemiséget, attitűdöt, tevékenységet, gondolkodást, ki nem használt lehetőséget, illetve mindezeket összességében. Talán leginkább az együttműködés fogalom szervesíti a fentieket. A szakirodalom is megkülönböztet kb. 50 különféle fogalmat, amelyek koncepció-, folyamat- és intézmény-alapú, továbbá strukturális, szakmai vezetői, egyenlőségi team és menedzsment gyűjtőfogalmak köré sorolhatók (Hume 1999; Budai 2001). Ezek alapján az IP kollaboráció lényege így definiálható: Az interprofesszionális munka két vagy több, különböző foglalkozási ághoz tartozó szakma képviselőinek időleges vagy hosszabb távú vállalkozása, kommunikációja és együttműködése, amelynek során a csoportdinamika jótékony hatása segítségével, a közreműködő szakemberek, meglévő és megtermelt tudásukat és erőforrásaikat megosztják egymás között, egy közösen meghatározott cél/ügy elérése érdekében, közösen meghatározott, eldöntött, szinergikus, kreatív eljárásmódok alkalmazásával. A szakmaközi együttműködés fogalmi lényege az alábbi hasonlatok, szimbólumok alapján ragadható meg. Az IP olyan, mint egy: Parola, 2013/2. szám embersor, akik egymás kezét fogva, egymáshoz kötődően tudnak valami értelmeset elérni, fogaskerék-rendszer, amelyben a kerekeknek jól kell egymáshoz illeszkedniük, hogy az egész gépezet működni tudjon, lego-játék, mert a munka kezdetén külön-külön lego alkotó elemek személyek és a munka elvégeztével együtt már a felépített építmény, tartó elemei vagyunk, szőlőfürt, mert a tömött fürt és a különböző ágacskák mutatják, hogy milyen sokféle módon kapcsolódunk egymáshoz, kaleidoszkóp, amelyben a különböző elemek önállóan létezni is tudnak, de az újabb és újabb rázogatásokkal, ütögetésekkel újabb és újabb, jobbnál jobb képek (viszonyok, megoldások, rendszerek, együttállások) hívódnak elő, saláta, amelynek alkotó részei ugyan megőrzik eredeti ízüket, ugyanakkor együtt más-új ízt is eredményeznek, fa (életfa) a fejlődés szimbóluma, amelynek törzse a megoldandó feladatokat, a lomb pedig a közreműködők termékeny együttműködését szimbolizálják, kezdetben lehulló levelekről lehet szó, de a téli erőgyűjtés után az ágak újra kirügyeznek, és lombkoronát alkotnak, Rubik-kocka, mert a kollaboráció tág teret ad a gondolkodásnak, az újra és az újra próbálkozásoknak, mint amit megtapasztalhatunk a kocka kiforgatásakor, egyetlen célhoz számtalan út vezet, bár egyes lépések idővel automatikussá is válhatnak, és a dolog nem megy végtelen türelem nélkül sem, puzzle-kirakó, mert egyetlen szakma képviselői sem nélkülözhetők, mindegyiknek megvan a maga helye, szerepe, és ha csak egyetlen elem nem kerül a helyére, akkor nem lehet teljes és tökéletes a képünk és alkotásunk, piramis és lépcsőfokai, mert egyre feljebb és feljebb lépve érzékezhetjük, hogy valamit legyőzünk, megoldunk és kitágul horizontunk stb. A vonatkozó szakirodalomban és a szakmai munkában az IP kollaboráció többféle megközelítése és a különböző szakmai szemlélet következtében sokféle értelmezés és fogalomhasználat terjedt el, részben az azonosságokat, hasonlóságokat, másrészt jelentős különbségeket takarva (Hume 1999; Barett Keeping 2005). Mindezek felhívják a figyelmet a szakmaközi együttműködés kulcskérdéseire, továbbá a tágabb értelmezés és gondolkodás előnyeire. Másfelől a különböző fogalmakat csupán szinonimaként, vagy egymást helyettesítve használni helytelen és zavaró. Nem csupán nyelvi játékokról van szó, ha csak az lenne, akkor problémáink már rég

7 Parola 2013/2. szám 7 megoldódtak volna, és e szerint a logika szerint csak az lenne a lényeges, hogy mit mondunk és nem pedig az, hogy voltaképpen mit is csinálunk. A különböző fogalmak rendszerezésére tett kísérletet Hopkins (2001), továbbá Korazim-Kőrösy és társai (2007). 1) Miután a szakmai fogalomhasználatban is, de még a vonatkozó szakirodalomban is többnyire szinonimaként használják, feltétlenül fontos különbséget tenni az interdiszciplinaritás és az interprofesszionalitás között. Az interdiszciplinaritás tradicionálisan a tudományok közötti tudástartalmakra, kompetenciákra és kutatási együttműködésekre, képzésekre, az azt művelő szakemberekre és tevékenységükre utal (lásd otoxikológia, humánbiológia antropológia, egészség és gazdaságpszichológia, orvosi biológia, szociálpszichológia, szociálpolitika, műszaki menedzser, környezetgazdálkodási agrármérnök stb.). Az interdiszciplináris együttműködésre kiváló példa a magyarországi szociális képzésben az évi Soproni Konferencia, amelyen a szociális munka különböző társtudományainak képviselői a közös érdek felismerése és felvállalása alapján megalkották a felsőfokú általános szociálismunkás-képzés tantervi irányelveit (Budai 2005). Az IP elsősorban a különböző szakmák képviselőinek szakmai együttműködését tekinti lényegesnek. Korazim-Kőrösy és társai (2007) az interdiszciplináris-szakmaközi együttműködés fogalommal operálnak, jelezve ezzel, hogy a fogalmak rugalmasan kezelhetők ugyan, de szükségszerű, hogy a szakmaközi tevékenység hátterében sokfajta diszciplína, továbbá jelentős szakértői közösség és tudás kell, hogy álljon. Miért szerencsésebb az IP kifejezés a közösségi munka szempontjából? Azért, mert amíg más tudományok többnyire kompakt, rendszerezett, adott esetben statikusabb ismeretekkel bírnak, addig a közösségi munka-tudás alapvetően a közösség szervezésének, működésének és fejlesztésének folyamatában teremtődik meg, így az lényegesebben mobilabb, rugalmasabb. A másik emberre irányuló tevékenység mélyén itt nem tételek, hanem kérdések, a cselekvő önmagára irányuló motivációi vannak jelen. (Varsányi 1996, ). Ez következik a közösségi és a szociális munka lényegéből, társadalmi mandátumából, illetve a tudományok, szakmák között elfoglalt helyzetéből. 2) A multidiszciplinaritás Hopkins (2001) szerint csak egy szakmán belül értelmezhető. Korazim-Kőrösy és társai (2007) izraeli és amerikai kutatási tapasztalatok alapján a multidiszciplinaritást a komplex közösségfejlesztés egyik természeteként definiálják, melynek során valamennyi diszciplína megtartja saját kereteit, fogalmi rendszerét és tevékenységének belső követelményeit, mintegy a részek összegeként jelenik meg. Mindkét felfogás szerint mindenki ad valamit a saját tudásából és tapasztalatából a másiknak, a résztvevőknek pedig lehetőségük lesz egymás tudását méltányolni és értékelni. Kétségen kívül, ez tehát fontos momentum a monodiszciplinaritástól (az egytudományúságtól ) való megkülönböztetéshez. 3) Az 1970-es évek végén elterjedt a szolgáltatás(szervezet)közi munka kifejezés. Hopkins (2001) leírása szerint a különböző egészségügyi és szociális szolgáltatások így a különböző ágazatok közötti határozottabb kapcsolatokra utal. Korazim-Kőrösy és társai (2007) kutatásaikra alapozva arról számolnak be, hogy például a Közösségfejlesztés Interdiszciplináris Fórumán (Interdiscipliny Forum on Community Development) résztvevők nehezen tudták az interdiszciplinaritást a szervezetköziségtől megkülönböztetni, mert a közösségfejlesztő munka során a tevékenység lényegéből és jellegéből fakadóan a szervezetek közötti együttműködés kapott prioritásokat. A szerzők megítélése szerint, a szervezetköziség elsősorban a tevékenység megvalósítási eszközeként, kereteként határozható meg, míg az interdiszciplinaritás a szakmai tudások és stílusok közötti kapcsolatokat hangsúlyozza. Rendszerezésükben az együttműködő szervezetek és diszciplínák/szakmák különböző variációiban igen sokféle minőséget lehet megkülönböztetni egymástól, így az interdiszciplinaritás és az interprofesszionalitás értelmezhető egy vagy több szervezet keretében, illetve hosszú távú, szervezetek és szakmák közötti projektekben is. A sokféle szervezet és sokféle professzió közötti tevékenység kétségtelenül magasabb minőségű együttműködést igényel és jelent. 4) Máig legkevésbé kidolgozott, alkalmazott és inkább a viták tárgya a transzdiszciplinaritás fogalma 4. Értelmezhető úgy, hogy egy adott társdiszciplína (pszichológia, jog) tudása kerül felhasználásra és a közösségi munkába történő beépítésre. Másfelől a szociális és a közösségekről szóló szakértelem kerül be, és kerül felhasználásra az iskola, a foglalkoztatás vagy az egészségügy világában. A fogalom jelentheti egy új tudomány és/vagy szakma létrejöttét és jelenthet több tudomány és szakma által közösen kialakított tudásokat (lásd menedzsment, problémamegoldás, informatika) is 5. 5) Az IP tevékenység tehát alapvetően a különböző szakmák reprezentánsainak folyamatos együttműködését jelenti, s amelynek minőségét emeli, ha az együttműködő szakemberek stábjaival-teamjeivel közreműködnek különböző

8 8 nonprofit és civil alapítványok, egyesületek, szervezetek, ez vezet el a szektorok közötti együttműködéshez (Nárai 2008) 6. MacKenzie (2001) a különböző szervezetek és szektorok közötti, hosszú évek együttműködését jelentő projekt tapasztalatait tárja fel. A gyerekek-fiatalok biztonságosabb környezetének elősegítését, a balesetek megelőzését célzó programokat magában foglaló projekt tapasztalatainak felvázolása során jól érzékelhető a szakmaközi tevékenység számos jellemző vonása. 6) IP kollaboráció folyhat egy-egy sokproblémás és sokszereplős szociális eset vitele során, egy adott csoportmunka, vagy egy adott közösség keretei között. Nem tekinthető viszont még IP tevékenységnek, ha például egy adott iskola jelzőrendszeri funkciójából következően felveszi a kapcsolatot a gyermekjóléti szolgálattal és információkat ad át a gyerekekről és problémáikról. Ugyanígy szintén nem számít még szakmaközi kollaborációnak egy drogambulancián lefolytatott esetmegbeszélés a pszichiáter, az addiktológus, az ápoló és a szociális munkás, vagy egy gyermek-elhelyezési esetkonferencián a szociális és gyámügyi szakember, a pedagógus, a védőnő, a háziorvos stb. között. Az ilyen esetekben a szakemberek ugyan tájékoztatják egymást a történtekről, az eddigi saját szakmai beavatkozásukról, és meg is állapodhatnak abban, hogy ki-ki mit fog majd tenni saját területén, de egymástól függetlenül. A szakmaközi kollaborációhoz tehát nélkülözhetetlen, hogy a különböző szakmák képviselői együtt találják ki, hogy mit lehetne/kellene tenni egy adott, konkrét ügyben, hogy közösen tervezzék meg a közös munkát és közösen döntsenek a további beavatkozások tekintetében, hogy a továbbiakban folyamatosan tartsák a kapcsolatot, hogy rendszeresen találkozzanak egymással, hogy újra és újra kiértékeljék az eseményeket, elemezzék egymás tapasztalatait, hozzanak újabb és újabb döntéseket. Hosszabb időtartamú, komplex szemléletű, folyamatos stáb-team munka vezet el tehát a tényleges IP együttműködéshez. Ilyen lehet például egy adott település (kistérség) különböző szervezeteiben, intézményeiben (önkormányzat, oktatási, egészségügyi, szociális, művelődési, rendészeti intézményben stb.) dolgozó különböző szakemberek (polgármester, jegyző, szakelőadók, pedagógusok, háziorvos, védőnő, diabetikus, gyermekjóléti szakember, családsegítők, idősellátás dolgozói, könyvtáros, közösség- és vidékfejlesztő, vállalkozások képviselői, polgárőrség, tűzoltóság emberei, környezetvédők stb.) együttműködésével, biztos szakmai háttérrel bíró (interdiszciplinaritás!), hosszú távú szolgáltatási koncepciót kialakító és megvalósító (interprofesszionalitás!), a település és az ott élők élete érdekében megvalósított program vagy projekt. Amelyben van új cél, ami a Parola, 2013/2. szám folyamatos kollaboráció eredményeképp egy új minőséget fog majd eredményezni, a viták és tervezés során előjövő ötletek megerősítik az együttműködő team-stáb tagjait, hogy a közös célokért eredményesebben tudjanak lobbizni a potenciális újabb partnerek körében, vagy elkerülni, legyőzni a szakmai problémákat és nehézségeket (paternalizmust, előítéleteket, bűnbakképzést stb.). A szakmaközi együttműködés feltételei A szakmaközi kollaboráció során megsokszorozódik a szakértelem a további közös döntések, egy magasabb rendű minőség (eredmény) elérése, a közös szakmai nyelv, az újabb, rugalmas és sokrétű közös tudás, készségek és értékek (együttesen kompetenciák) kialakítása és fejlesztése, a különböző kultúrák találkozása érdekében (Kersting 2001; Korazim-Kőrösy et al. 2007). Az együttműködéshez elengedhetetlen kiindulási alap, hogy minden közreműködő szakembernek alaposan ismernie és feltétlenül azonosulnia kell saját szakmájával. Kérdés persze: mennyire képes a szakember tevékenysége során egyik identitásból átlépni a másikba? És egyáltalán: át kell-e lépni? Az IP tevékenységben együttműködő szakembereknek nagyfokú érzékenységgel, megértéssel el kell fogadni a munka átfogó jellegét. De a szereplőknek tisztában kell lenniük a közreműködő társszakmák határaival és a szakmai átfedésekkel is. Következésképp szükséges feltétel a szakmai empátia, a szakemberek egymás iránti nagyfokú tisztelete, bizalma és elfogadása (Kersting 2001). Minden közreműködőnek el kell fogadnia, hogy az együttműködés során nincsen egyetlen olyan szakma sem, amelyik csak egymagában képes lenne megfelelő segítséget adni a problémák megoldásához, ahhoz, hogy teljes mértékben kihasználják lehetőségeiket és eljussanak egy, a számukra elfogadható, kielégítő egyensúlyra. El kell fogadni továbbá, hogy kinek-kinek saját szakmája, szakmai kultúrája más és más, de mindegyik egyenlő súlyú, egyik sem felsőbbrendű, a szakmai hierarchia és a különböző társadalmi presztízs ellenére sem. El kell fogadni, hogy minden szakma (képviselője) azonos hozzájárulást adhat a közöshöz. Akkor is, ha az együttműködés során már kitermelődtek közös tudások, eljárások, vagy ha időlegesen egyik vagy másik professzió kiemelt, domináns szerepet kap a folyamatban. Nem negligálva és nem félretéve, de bizonyos mértékben le kell mondani saját szakmai kompetenciáinkról, szerepeinkről, hatalmi, felelősségi határainkról és el kell ismerni más szakmák értékeit és teljesítményét 7. Egymás kompetenciáinak átlépésével viszont a különböző

9 Parola 2013/2. szám 9 folyamatok, szolgáltatások megtervezése, megszervezése szakmailag hatékonyabb lesz, és átláthatóbbá válik a kollaboráción belüli felelősség-megosztás. Nem elég hangsúlyozni: a közösségekkel dolgozó szakembereknek az IP együttműködésben való részvétele csak akkor lehet eredményes, ha azt megelőző lépésként (saját szakmai identitásukat erősítendő) saját szakember társaikkal próbálnak meg különböző szintű és minőségű stáb-team munkát folytatni adott közösségen belül. Ez az első lépés az IP együttműködés irányába. A szakmaközi kollaboráció további fontos feltétele a motivált részvétel, a sikerélmény, ezek hiányában az erőfeszítések zátonyra futhatnak. Ezért kell a munka kezdetekor és magában a folyamatban is többször tisztázni a közös ügyet, a közös célokat, a kölcsönös érdekeket és az együttműködés különböző szerepeit. Ha rugalmasan tudunk mozogni a szakmák határai között, akkor pontosabb kép alakul ki önmagunkról és saját szakmánkról, a szakmai szerepeinkről és azok határairól is (Kersting 2001; Barett Keeping 2005). Egy-egy adott közös ügyben a különböző szakemberek közötti megítélésbeli különbség nem szükségszerűen negatív jelenség. Nem a minden áron való egyetértésről van itt szó, de az építő jellegű eszmecserék, viták, esetleges konfliktusok megoldása után a megállapodás eredményesebb, tartósabb megoldásokat hoz magával, ebben van a fő ereje. A konfliktus eleve bele van szőve az IP munkába, de a különböző perspektívák és prioritások megismerése, kitárgyalása a változás hajtóerejévé válhatnak. A szakmaközi stáb-team dinamizmusa vitákkal, konfliktusokkal, azok kezelésével teljesedik ki, hiszen ki-ki a másik tükrében láthatja legjobban önmagát. A csoportlojalitás is eltolódhat, ezért kell ügyelni arra, hogy ne alakuljanak ki egymással szembeni hadállások. Például az egyes szakmákra vonatkozó munkaterhek nem egyenlő megosztása miatti meg nem értés komoly konfliktusokhoz, zavarokhoz és irigységhez, az információk visszatartásához, vagy akár tényleges ellenálláshoz is vezethet (Nissani 1997). A nyílt, őszinte, kongruens kommunikáció hiányában bizonytalanságérzet alakulhat ki az egyes szakemberekben és a különböző szakemberek között, amely az együttműködést korlátozó védekezési mechanizmusokhoz vezet: az egyik résztvevőben meglévő rossz érzést az illető kivetíti a másikra és e projekció zavarja, gátolja a kollaborációt. Az egymást támogató légkörben viszont új perspektívák nyílnak meg, új eredmények születnek, így az egész folyamat bizonyos értelemben a Watzlawick-féle másodfokú változásra emlékeztet (Watzlawick et al. 1990; Leathard 1994; Hopkins Hume 1996; Barett Keeping 2005; Quinney 2006). Az IP együttműködésben igen lényeges a hatalom, hierarchiáktól mentes elosztása, fontos, hogy a közösségi munkában közreműködő szakemberek ne érezzék, majd a másik elvégzi helyette a munkát. Kulcsfontosságú a vezető szerepe, a cselekvési tervek, a felelősség- és a munkamegosztás követése. A tradicionális hatalmi hierarchiák helyett az összes közreműködő tudásának és tapasztalatának függvényében kell kialakítani a szerepeket. Nélkülözhetetlen, hogy a szakmaközi tevékenységet a munkahelyi, közvetetten politikai-szakmai vezetés is támogassa és elkötelezze magát mellette, így az erőforrások terén is. A szakmai kultúra meggyőződéseken, értékeken és normákon alapul, ezek közé szerveződve látják és láttatják az egyes szakmákban dolgozók a jelenségeket és a problémákat. Ezért fontos az IP kollaborációban együttműködőknek szoros kapcsolatban lenniük eredeti szakmájuk szaktekintélyeivel. Összefoglalva, Barett Keeping (2005) nyomán az IP együttműködés kialakítása tekintetében az alábbiak mérlegelése tartandó fontosnak (1. táblázat): 1. táblázat A szakmaközi együttműködés alapfeltételei a közösségi munkában Kérdések Ki határozza meg a közösség problémáját? Kinek a szakkifejezéseit használják? Ki irányítja a közösségi tevékenységet? A mérlegelés alternatívái A közösség tagjaival együtt minden közreműködő szakember részt vesz a probléma meghatározásában, vagy ez kizárólag egy szakma képviselőjé(i)nek hatáskörébe tartozik? Minden résztvevő képes-e kommunikálni egy közösen meghatározott és mindenki által megértett szakszókincs és fogalomhasználat alapján, vagy pedig csak egy szakma nyelve dominál? Megállapodnak-e a közreműködő szakemberek az irányításban?

10 10 Ki dönti el azt, hogy milyen erőforrásokra van szükség, és hogyan juttatják el ezeket a közösséghez? Ki kit von felelősségre? Ki írja elő a többiek teendőit? Ki tud befolyást gyakorolni a politika alakítóira? Forrás: Barett Keeping (2005) nyomán a szerző saját szerkesztése. Megvitatják-e és meghatározzák-e közösen az erőforrások használatának kérdéseit a különféle szakmai hozzájárulások mértékének megfelelően, vagy pedig azt csak egy szakma képviselője(i) diktálja(k)? Egyetlen szakma képviselőjé(i)re hárul a teljes felelősség, vagy pedig elismerik mindenki elszámolási kötelezettségét? Van-e közös megegyezés a közreműködő szakemberek tevékenységeit illetően, vagy pedig csak egy szakma képviselője(i) írja elő a teendőket? Valamelyik szakma erősebb befolyással bír-e a többieknél a politika alakítóinál való lobbizás terén, vagy ebben is közös megegyezés van? A táblázat felhívja a figyelmet, hogy az IP tevékenység során a megoldandó problémák meghatározásában, a fogalom- és nyelvhasználatban, a tevékenység irányításában, a felelősség vállalásában, a lobbizás tekintetében nem kerülhet tartós ideig domináns helyzetbe egyik vagy másik szakma képviselője vagy csoportja. A szakmaközi együttműködés relevanciája a közösségi munkában Az European Interprofessional Education Network (EIPEN) Accompanying Measures az IP együttműködés képzési hálózatát megcélzó nemzetközi projekt 8 Streering Groupja (vezető testülete) a szakmaközi tevékenység alábbi jellemzőit és értékeit tekinti kiemelten fontosnak: Az együttműködő szakemberek vonatkozásában a(z): holisztikus szemlélet, partnerek együttműködése, partnerek közötti egyenlőség, partnerek kölcsönös elfogadása, Parola, 2013/2. szám új megközelítésű együttműködés, világról való gondolkodás új útja: mit is nem tudunk még?, egyértelmű, eredményes kommunikáció, kritikus vizsgálódások és elemzési kultúra, egymás szerepeinek megértése és elfogadása, eredményesebb megállapodások, tartósabb megoldások, érvényesíthető tudás jövőbeni felhasználhatóság, tevékenység során közösen megtanultak egymás közötti megosztása, kölcsönös elkötelezettség, bizalom megtanulása és a bizalom tudásával való élés, hálózatépítés, információcsere, ihletettség, kreativitás, költséghatékony szolgáltatások, minőségi kollegiális kultúra építése, közös és a különböző értékek elismerése, szakmák közötti hierarchia és feszültségek csökkenése. A szolgáltatásokat igénybe vevők vonatkozásában a(z): igénybe vevők kerülnek a szolgáltatások középpontjába, eredményesebb kommunikáció, hatékony szolgáltatások megtervezése, megszervezése, megvalósítása, evidencia (bizonyított, biztos tudáson) alapon működő szolgáltatások, szolgáltatások fejlesztése a szolgáltatást felhasználó életminőségének javulása stb. (EIPEN 2008). A szakmaközi tevékenység értékei tehát többek között a hatékonyabb stáb-team munkával, a konstruktív kooperációval, a konszenzusos cselekvéssel, a tartós eredmények elérésével, a különböző szolgáltatásokhoz való egyenlőbb hozzáféréssel, a szolgáltatások átláthatóbbá tételével, a helyi együttműködések kialakításával, a közös felelősség vállalásával, az átláthatóbb felelősségekkel, az elégedettebb környezettel, a szélesebb társadalmi hatásokkal fejezhetők ki. Az IP tevékenység nem a hiányokból és a deficitekből indul ki, hanem a megszerzett tapasztalatokra, a már meglévő értékekre és forrásokra épít. A szakmaközi tevékenység gyakorlatias, hatékony, minőségre törekvő közösségi munkát

11 Parola 2013/2. szám 11 eredményez, mert sikeresen használja a forrásokat, csökkenti a rizikókat, feloldja a merev szakmai kereteket, motiváltabbá válnak az e tevékenységben közreműködők a különböző problémák kezelése, a valóság változtatása és a közösség (és tagjainak) életminősége érdekében. A szakmaközi kollaboráció folyamatában a másik szakma és szakember szerepének megértése, elfogadása, a kölcsönös bizalom megtanulása és érvényesítése, a tudás közös megszerzése és használata, valamint a közös és különböző értékek elfogadása alapján mindenképp csökken a szakmák közötti hierarchia és feszültség. Az IP tevékenységben valamennyi közreműködő szakma tudásával való kalkulálás és a közreműködők egyenrangúsága következtében mindenképp megnőhet minden résztvevő presztízse is (Hopkins Hume 1996; Hume 1999; Lewis 1999). A szakmaközi kollaboráció további előnye a közösségi munkában, hogy permanens önvizsgálatra, önmagunk szakmaiságával, identitásával történő szembenézésre készteti valamennyi közreműködő szakembert. Arra, hogy ki-ki állandóan tükröt tartson önmaga és a szakma egésze felé; hogyan fejlődött, mit ért el eddig, milyen értékei, diszfunkciói és dilemmái vannak stb. A szakmaközi együttműködésnek vannak kritikusai és ellenzői is. Sokszor hangzik el szakmai körökben, hogy az IP kollaborációban dolgozó szakemberek olyan nagyfokú, összegzett hatalomra tehetnek szert, melynek következtében egyfelől a szolgáltatást igénybevevőket túlzottan problematikusnak ítélik meg, és ezzel elindulhat bizonyos fokú kirekesztésük is. Számos rossz példát látni például idehaza is erre a gyermekvédelemben, amikor egy-egy szakmai esetkonferencia keretében az érintett családok tagjait szinte bírósági procedúra alá veszi a sok, úgymond IP szellemiségben dolgozó szakember a segítségnyújtás elfelejtése és kiiktatása következtében. Másfelől a sok szakember a kliensek tevőleges közreműködése nélkül akarja helyettük teljes mértékben kezelni a problémákat (Manthorpe 2003). Az IP kollaboráció nehézségei a nem mindig és minden szempontból egyértelműen meghatározható célokkal és távlatokkal, a nem jól megszervezett, ellentmondásos tevékenységekkel, az időigényes tevékenységgel, a különböző vezetési stílussal, az eltérő szakmai hangsúlyokkal, nyelvhasználattal és értékrenddel, a különféle fajtájú és szintű képzettségekkel (az egymás kreditjeit, akkreditációját ma még el nem fogadó különböző képző rendszerek) és szakmai tapasztalatokkal, a különböző szakmai szerepek és kompetenciák zavaraival-átfedéseivel, a szakmai identitás, érdekek (szakmai integritás), lojalitás és a szakmai büszkeség elvesztésének félelmével, a negatív előítéletekkel, a rejtett prejudikációkkal, a nehezebb értékeléssel (miképpen tudunk megfelelni például különböző szakmák elvárásainak?) határozhatók meg (Nissani 1997). Nehezíti, veszélyezteti, vagy lehetetlenné teszi az IP együttműködést, ha a közös gondolkodás tevékenység szakmai nyelv csak közös nevezővé ( csak a legfontosabbakban egyezzünk meg, a többit úgyis saját szakmai tudásom és felelősségem alapján végzem ) degradálódik, így a közös eredmény is formálissá, látszattá válik ahogy erre kutatási tapasztalatok alapján hivatkoznak Korazim-Kőrösy és társai (2007). Nehezíti az együttműködést, hogy nincsenek szabályai, protokolljai annak, hogy miképpen is lehet, célszerű együttműködni. Ellene szolgál az az érv is, miszerint az ilyenfajta tevékenység során, a szakmai hierarchia felsőbb szintjein lévő professziók képviselői (orvosok, jogászok) felülkerekednek és mintegy kisajátítják maguknak az irányítást, a döntéseket, a felelősségek-megosztását, az értékelést. A kollaboráció kultúrájának hiánya, illetve kezdetleges volta miatt valós veszély ez Magyarországon is, de más országokban is. Éppen ezért igen lényeges, hogy a kollaborációban együttműködő partnerek alapvetésként tekintsenek az IP definíciójára, és az eltérő szakmai érdekek egyeztetése alapján közös stratégiát, tervet készítsenek. Összességében megállapítható, hogy az IP itt vázolt jellemzői, értékei és módszerei egyúttal a közösségi munkáé is. Olyanok, mint: holisztikus szemléletmód, tartós eredmények elérése, a szolgáltatásokat igénybe vevőknek, a közösségek tagjainak elégedettsége, a kockázatok csökkenése, a partnerség-együttműködés, a nyílt-őszinte kommunikáció, a bizalom, empatikus, toleráns attitűd, a motivált, konszenzusos cselekvés, a felelősség-megosztás, a moderátor jellegű vezetés, kreativitás stb. (Kersting 2001). Mindezek fontos érvek ahhoz, hogy a hatékony közösségi munka egyik fontos és ma még nem kihasznált lehetőségének tekinthető az IP megközelítés, szellemiség, gondolkodás és együttműködés, hiszen többletet adhat, kiteljesíthet.

12 12 2. táblázat A szakmaközi együttműködés előnyei és nehézségei a közösségi munkában Előnyök Partneri alapokon folyó hatékony stábteam munka Motivált közreműködők a szakemberek és a közösség tagjai között Szélesebb dimenziókat is figyelembe vevő, folyamatos konstruktív kooperáció Áttekinthető felelősség-megosztás Gyakorlatias, hatékony, minőségre törekvő, összehangolt közösségi munka A közösség tagjainak elégedettsége Erőteljes hatás a közösség tágabb társadalmi környezetére A rendelkezésre álló és újként feltárt források gazdaságos és sikeres használata A problémák, rizikók, veszélyek csökkentése A merev szakmai keretek oldása Forrás: A szerző saját szerkesztése. Nehézségek Különböző identitások, átfedésben lévő kompetenciák Nem mindig egyértelmű és meghatározható távlatok Eltérő szakmai hangsúlyok, értékek, érdekek Egymásnak ellentmondó vagy párhuzamos tevékenységek veszélye Különböző szakmai képzettség, átjárhatatlan szakmai képzések, továbbképzések Különböző szakmai nyelv, stílus Időigényesség Az eredeti szakma iránti lojalitás, identitás elvesztésétől való félelem Közös szabályok és protokollok hiánya Az értékelés nehézkessége Szakmaközi együttműködést használó közösségi munka projektek példái Hazai, szakmaközi együttműködésre felkészítő, továbbképző kurzusok keretében az alábbi, helyi településekre és közösségekre, azok fejlesztésére vonatkozó projektek kidolgozására és megvalósítására került sor az elmúlt néhány évben, bizonyítandó e tevékenységek igen gazdag és komplex lehetőségét 9 : Parola, 2013/2. szám Sérült emberek integrálása a társadalomba, intézmények közötti párbeszéd és kapcsolat elindítása Együtt egymásért Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mozgáskorlátozottak Napközi Otthona (Győr) koordinálásával; A lakosság mentálhigiénés ellátási hiányosságainak pótlása Főnix Családsegítő Központ (Mosonmagyaróvár) koordinálásával; A település valamennyi korosztályát érintő szociális problémák, hiányosságok és szükségletek felmérése, hatékony közreműködés a megoldások kidolgozásában, megvalósításában Mi együtt Fertőszentmiklósért Egészségügyi Központ koordinálásával; Prevenciós segítségnyújtás családoknak egymás közötti gyors jelzőrendszer kiépítése Szívvel, lélekkel, érted Lábatlani Polgármesteri Hivatal koordinálásával; Gyermekes családokkal foglalkozó szakemberek együttműködésének, együttgondolkodásának serkentése, ezáltal hatékony megelőző tevékenység és problémamegoldás a célcsoportot érintő kérdésekben Tegyünk együtt a Fertőmenti régió gyermekeiért, fiataljaiért és családjaiért! Gyermekjóléti Szolgálat (Fertőd) koordinálásával; A településen élők közös akaratát kifejező cselekvési program összeállítása az intézmények, lakosság, civil szervezetek bevonásával Bejcgyertyános Polgármesteri Hivatal koordinálásával; Középiskolások, fogyatékkal élő diákok, idősek közös táborozása Generációk egymás között Piramis Egyesület (Szolnok) koordinálásával; A sikeresebb tanulást segítő iskolai légkörért Mátyás Király Általános és Alapfokú Művészeti Iskola (Szolnok) koordinálásával; Támogatott lakhatási program a hajléktalanszállóról már kiköltözöttek számára Minden hónapban egy kicsit többnek lenni Hajléktalan Szolgálat (Győr) koordinálásával; Kisközösségek létrehozása, formálása, a kábítószer fogyasztás megelőzése érdekében Drogkép-másképp Gyermekjóléti Szolgálat (Sopron) koordinálásával stb. A projektek fókuszában egy-egy szociális vagy a közösség egészét érintő probléma állt. A monitorozási és értékelési tapasztalatok szerint az IP együttműködések egyértelműen elérték céljukat, láthatóan jobbá váltak az adott település és a

13 Parola 2013/2. szám 13 szolgáltatásokat felhasználók életkörülményei, továbbá kifejeződött egyfajta közösségfejlesztési szempont (különösen Mosonmagyaróvár, Fertőszentmiklós, Lábatlan, Bejcgyertyános esetében) is. A projektekben közreműködő szakemberek, stábok-teamek az elért szakmai sikerek mellett, nagyra értékelték a közös munka pozitív pszichés hatásait is. Az IP lehetőségek szinte korlátlanok, vonatkozzon az egyes humán szakmára, vagy vonatkozzon a különböző képzettséggel rendelkező, különböző szintű munkakörökben alkalmazott szakemberek kollaborációjára, vagy vonatkozzon a mai kihívásokra szakmaközi együttműködésben válaszokat kereső projektekre. Néhány következtetés Az IP kétségtelenül egy új, a humán szakmák fejlődését így a közösségi munkáét is elősegítő, esélyes paradigma. A szakmaközi együttműködés természetesen nem képes a gazdasági pénzügyi társadalmi válság alapvető következményeit, az abból adódó szociális és társadalmi feszültségeket és problémákat teljességében kezelni és megoldani, de elindítója, katalizátora lehet a változásoknak, illetve hosszabb távú értékeket termelhet. A fentiekből láthatóvá vált, hogy igen sokféleképpen építkezhet az IP tevékenység. Lehet hivatalos, vagy nem hivatalos, különböző stábokban-teamekben folytatható, több szakmát-szakterületet magában foglaló, egyének, családok, közösségek érdekében kifejtett, jól megtervezett együttműködés, amelyeknek fontos közös vonása, hogy megváltozik és fejlődik a mindennapi gyakorlat. Miután az embereknek, csoportjaiknak és közösségeiknek komplex szükségleteik vannak, a közösségi és szociális területek dolgozóinak aktívabban és tudatosabban kell az IP munka felé fordulniuk, mindig a szükségletek megkívánta mértékben és arányokban. A különböző szakembereknek fel kell ismerni, hogy a hatékony szolgáltatások és közösségi munka érdekében egymástól kölcsönösen függve, rugalmasan kell az adott, valós szükségletekre válaszolni, és ezt legjobban a lokalitás szintjén lehet elérni. A különböző szakmák képviselői a mindennapi munka során eddig is egymáshoz fordultak. Az IP kollaboráció viszont alapvetően aktívan megkonstruált és meghatározott tevékenység, minőségileg lényegesen többértékű. A különböző szolgáltatások felhasználói, a közösségek tagjai és egésze számára egyaránt lényeges a szolgáltatások és ennek következtében az életminőség javítása, ez az IP munka igazi hajtóereje. A szakmaközi munkával járó vagy azzal társított nehézségek sokszor egy adott szakma, vagy egy-egy szakember szakmai aggodalmaira, bizonytalanságaira, félelmeire, képzettségi és tapasztalati hiányosságaira vezethetők vissza. A szakmapolitikai környezet is lehet hátráltató tényező, és nem kívánt következmények keletkezhetnek a szolgáltatásokban akkor, ha az országos politika szintjén a helyi fogadókészség hiányában erőltetik az integrált szolgáltatások bevezetését és az IP együttműködést. A közösségekkel dolgozó szakemberek más humán szakmákkal történő IP együttműködése által hozzájárulhatnak magának a közösségi munkának a megújulásához, és ezzel más humán szakmák is eljuthatnak az IP kollaboráció szükségleteinek felismeréséhez, gyümölcsöző hatásainak felfedezéséhez, megértéséhez. Jegyzetek 1 Bár szakmai fórumokon és publikációkban a szerzők többnyire megkülönböztetik a közösségi munka, a közösségi szociális munka, a közösségfejlesztés és a közösségszervezés kifejezéseit. Alaposan körüljárja a fogalmi kérdéseket Vercseg Ilona e kötetben szereplő tanulmánya. Jelen tanulmányban többnyire a közösségi munka fogalommal élünk. 2 A közösség és a társadalmi részvétel értelmezési kérdéseiről ír e kötet egy másik tanulmányában Barbara Fawcett és Maurice Hanlon. 3 Bőveben ld. az alábbi honlapokat: Ilyen vita folyt a transzdiszciplinaritás fogalma tárgykörében az EIPEN Accompanying Measures projekt Streering Groupjában Ljubjlanában szeptember 25-én. 5 Az emberjogi és közösségi munka közötti kapcsolatokkal, dimenziókkal, a jogok és felelősségek összefüggéseivel foglalkozik e kötetben Jim Ife és Lucy Fiske tanulmánya. 6 Az egyén, a közösség és a társadalom egymáshoz való viszonyáról, a civil szervezetek társadalmi felelősségvállalásának arcairól, nyugat-dunántúli és észak-alföldi példáiról ír e kötet hasábjain Kóbor Krisztina. 7 A nemzetközi tapasztalatokkal ellentétben a hazai szociális és pedagógiai, vagy a szociális és egészségügyi szakma között például csak igen kismértékben érzékelhető a kollaborativitás, az egyik inkább le akarja győzni a másikat és viszont, és kevésbé akar együttműködni, vagy nem akarja a másikat saját territóriumába beengedni. 8 Az EIPEN projektekben részt vevő országok és intézmények: Belgium: Universiteit Gent, Finnország: Oulu University of Applied Sciences, Görögország: National & Kapodistrian University of Athens, Írország: Institute of Technology, Tralee, Lengyelország: Department of Hygiene and Ecology, Jagiellonian University, Krakow, Magyarország: Széchenyi István Egyetem, Szociális Munka Tanszék és Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, Győr, Nagy-Britannia: Higher Education Academy Health Sciences and Practice Centre, King s College, Centre for the Advancement of Interprofessional Education, London, South-West Peninsula Strategic Health Authority, Svédország: Karolinska Institutet, Stockholm, Szlovénia: University of Ljubljana.

14 14 9 A szakmai munka hátterét az alábbi nemzetközi projektek adták: Tempus Further Education for Community Care Courses című (FECCC), között. Hazai közreműködők: Széchenyi István Főiskola (Győr), Szociális Munka Tanszék, Szent István Egyetem, Jászberényi Kar, Szociálpedagógia Tanszék. Leonardo da Vinci Community Care Approach: A Strategy for Social Inclusion című (CC, között. Hazai közreműködők: Debreceni Egyetem Szociológiai és Szociálpoltikai Tanszék, Széchenyi István Egyetem (Győr), Szociális Munka Tanszék. Irodalom A kórházi szociális munka (1993) Szociális Munka Alapítvány Kiadványa; Budapest. Barett, G. Keeping, C. (2005) Needed processes for effective interprofessional working. Barett, G. Sellman, D. Thomas J. (eds.) Interprofessional Working in Health and Social Care Professional Perspectives. Palgrave Macmillan, Houndmills Basingstoke Hampshire. Magyarul: Budai I. (szerk.) (2007) Az együttes tanulástól a közös munkáig Európai szakmaközi együttműködés oktatási hálózata. Széchenyi István Egyetem, Szociális Munka Tanszék, Győr o. Barr, H. Koppel, I. Reeves, S. Hammick, M. Freeth, D. (2005) Effective Interprofessional Education. Argument, Assumption and Evidence, Blackwell, Oxford. Budai I. (2001) Szükségletektől a koncepcióig. Somorjai I. (szerk.) Amíg a tervekből valóság lesz Interprofesszionális együttműködés és szociális munka. Széchenyi István Főiskola Kávé Kiadó, Győr Budapest o. Budai I. (2005) A továbblépés elé Soprontól távol és még Bolognához sem közel! Háló o. Budai I. (2008) Szociális szaktudás kompetenciák képzés és a sztenderdek kidolgozása. Kapocs o. EIPEN (2008) Erasmus EIPEN Accompanying Measures project. Steering Group emlékeztetője, Ljubljana, szeptember Kézirat, FECCC (2001) Further Education for Community Care Courses TEMPUS nemzetközi projekt projektdokumentációja. Széchenyi István Egyetem, Szociális Munka Tanszék Győr. Kézirat. Hegyesi G. (1997) Az általános szociális munka modelljei: a magyar képzés születése és elméleti forrásai. PhD disszertáció, MTA, Budapest. Parola, 2013/2. szám Hopkins, T. Hume, S. (1996) Inter-professional practice and education. TEMPUS ASWE teacher mobility programme. 11 July 1996, Bournemouth University IHCS, unpublished. Hopkins, T. (2001) Interprofesszionalitás rövid történet és áttekintés. Somorjai I. (szerk.) Amivel még nem számolunk Interprofesszionális együttműködés és szociális munka. Széchenyi István Főiskola Kávé Kiadó, Győr Budapest o. Hume, S. Sharples, A. (1995) Education and Training needs of the emerging New Professionals. Community Care. Bournemouth University, unpublished. Hume, S. (1999) The organisation of interprofessional courses and projects. TEMPUS FECCC project programme for teachers mobility. 16 October 1999, Jászberény; 27 October 1999, Bournemouth University, IHCS, unpublished. Kersting, H.J. (1996) A szociális és a pedagógus szakma azonosságai és különbségei. Budai I. Somorjai I. Tordainé Vida K. (szerk.) Szociális képzés európai szinten. Esztergom o. Kersting, H.J. (2001) A lehetőségek kiterjesztése. Somorjai I. (szerk.) Amíg a tervekből valóság lesz Interprofesszionális együttműködés és szociális munka. Széchenyi István Főiskola Kávé Kiadó, Győr Budapest o. Korazim-Kőrösy, Y Mizrahi, T. Katz, Ch. Karmon, A. Garcia, M.L. Smith, M.B. (2007) Interdiszciplináris közösségfejlesztés és együttműködés izraeli és amerikai tapasztalatok alapján. Esély o. Kozma J. (2007) A szociális szolgáltatások modernizációjának kérdései a szociális munka szempontjából. Kapocs. Különszám o. Krémer B. (2008) A szociális szolgáltatások modernizációja közpolitikai trendek, elvek, irányok. Kapocs o. Leathard, A. (1994) Going Inter-Professional. Working Together for Health and Welfare. Routledge, London New York. Lewis, C. (1999) The development of interprofessional education. TEMPUS FECCC project programme for teachers mobility. 27 October 1999, Bournemouth University, IHCS, unpublished. MacKenzie, B. (2001) Szociális szolgáltatások közötti interprofesszionális együttműködés. Somorjai I. (szerk.) Amíg a tervekből valóság lesz Interprofesszionális együttműködés és szociális munka. Széchenyi István Főiskola Kávé Kiadó, Győr Budapest o. Magyar Zs. (2004) A magyarországi kórházi szociális munka helyzete egy országos kutatás tükrében. Esély o.

15 Parola 2013/2. szám 15 Manthorpe, J. (2003) The perspectives of users and carers. Leatheard, A. (ed.) Interprofessional Collaboration: From Policy to Practice in Health and Social Care. Brunner- Routledge, Hove. Máté Zs. Szemelyácz J. (2009) Az iskolai szociális munka kézikönyve. Molnár Nyomda és Kiadó Kft., Budapest. Nárai M. (2008) A nonprofit szervezetek helye és szerepe a helyi társadalmak életében. A nyugatdunántúli nonprofit szektor feltárása. PhD disszertáció, ELTE, Társadalomtudományi Kar, Budapest. Nickolai, W. Qensel, S. Rieder, H. (1996) Élménypedagógia a peremcsoportok esetében. Budai I. (szerk.) Szociális munka az iskolában. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest o. Nissani, M. (1997) Ten cheers for interdisciplinarity: The case for interdisciplinary knowledge and research. Social Science Journal o. Pataki É. (2008) Az aktivizáló, esélyteremtő állam szociális munkára vonatkozó következményei. Kapocs o. Pataki É. (2009) Kontroll és segítő funkció a szociális munkában. A kötelezett kliensekkel való munka elméleti és gyakorlati kérdései. Kézirat. Quinney, A. (2006) Collaborative Social Work Practice. Exeter: Learning Matters Limited. Sewpaul, V. Jones, D. (2004) Global Standards for Social Work Education and Training. Social Work Education the International Journal. 5. October o. Taylor, P. Vatcher, A. (2005) Social Work. Barett, G. Sellman, D. Thomas, J. (eds.) Interprofessional Working in Health and Social Care Professional Perspectives. Houndmills Basingstoke Hamshire, Palgrave, Macmillan. magyarul: Budai I. (szerk.) (2007) Az együttes tanulástól a közös munkáig Európai szakmaközi együttműködés oktatási hálózata. Széchenyi István Egyetem, Szociális Munka Tanszék, Győr o. Varsányi E. (1996) Önreflexió, személyesség és racionalizálás a segítés gyakorlatában. Esély o. Watzlawick, P. Weakland, J.H. Fisch, R. (1990) Változás. A problémák keletkezésének és megoldásának elvei. Gondolat, Budapest. Budai István Ph.D. főiskolai tanár, szakvezető, Széchenyi István Egyetem, Győr, budai@sze.hu Horváth Enikő: Az egyeztetési, kiútkeresési folyamatra terhelődik a felelősség Egy deliberatív szemlélettel dolgozó, intézményközi önkormányzati munkacsoport bemutatása Előszó Az önkormányzati bérlakásokból történő kilakoltatások országszerte növekvő száma felpezsdítette az erről szóló társadalmi párbeszédet. A kilakoltatott családok helyzetét bemutató, egymást érő megjelenések a médiában, melyek az adott helyi szerveket, hivatalokat gyakran kedvezőtlen fényben tűntetik fel, nem igazán segítik elő a probléma árnyalt értelmezését. Vannak pozitív példák, ám azok kevésbé jelennek meg a nyilvánosságban. Az alábbiakban a Budapest XV. kerületében működő, az önkormányzati bérlakásokból történő kilakoltatási problémával foglalkozó munkacsoport tevékenységét mutatom be olyan gyakorlatként, amelyben az önkormányzat és intézményei rugalmasan próbálnak reagálni e nem mindennapi kihívásra és az utolsó pillanatban is megoldást keresnek. A 2011 áprilisában létrehozott önkormányzati munkacsoport ugyanis olyan eseteket tárgyal, amelyek már vagy jogerős bírósági döntéssel rendelkeznek, de a végrehajtó még nem jelölte meg a kilakoltatás időpontját, vagy még nem történt meg a kilakoltatás, de annak dátumát a végrehajtó már kijelölte. A munkacsoport azért jött létre, hogy a kilakoltatás elkerülése érdekében az érintett családokra vonatkozó információkat a folyamatban résztvevő intézmények osszák meg

16 16 egymással, vitassák meg, és együtt keressek valamilyen megoldást. A munkacsoport tehát az egyik legjelentősebb társadalmi probléma megismerését és sokoldalú körüljárását helyezte a problémakezelésének középpontjába. Annak érdekében tett lépéseket elsősorban a munkabizottság megalakításával, hogy a bajbajutott emberek sorsán segítsen. Ezt a segítséget olyan formába öntötte, amelynek révén teljesülni tudnak önkormányzati kötelezettségei, vagyis érvényesíteni tudja a jogbiztonság és a szociális biztonság elvét és erejéhez képest kiemelkedő erőfeszítéseket tesz a probléma kezelésére. Tájékozódásom célja az együttműködés és a felelősségvállalás feltérképezése, valamint a probléma megoldás-centrikusságának vizsgálata volt. Ennek érdekében interjúkat készítettem a munkacsoport tagjaival, amelyek során főként azt vizsgáltam, hogy vajon ez a munkacsoport mit jelent a résztvevők számára, s az intézményközi együttműködés hogyan befolyásolja őket személyes és szakmai fejlődésükben. Az így szerzett információk kiegészültek egy bizottsági ülésen tett megfigyeléssel, amikor is a csoport és a résztvevők magatartásának, együttműködésének és kommunikációjának megfigyelése került érdeklődésem középpontjába. Állami lakásvagyon a fővárosban A rendszerváltást követően az állam az önkormányzatokra ruházta át lakásvagyonát, így Budapesten a köztulajdonban levő lakások a kerületi önkormányzatokhoz kerültek, ami 1990-ben a fővárosi lakások 51,9%-át jelentette. 1 Az 1990-es adatok alapján a lakosság 52%-ka élt bérlakásban Budapesten. Ebben az időben a bérlők nagy arányban az alacsonyabb státusú nyugdíjasokból és az alapfokú, vagy annál alacsonyabb iskolai végzettségűekből tevődtek össze. Az aktív keresők közül a bérlők zöme segédmunkás, betanított munkás, továbbá adminisztratív dolgozó volt. A rendszerváltás után az önkormányzatok tehát megörökölték ezeket a lakásokat és velük együtt egy olyan generációt is, akik közül sokan kisodródtak a munkaerőpiac szélére, vagy arról teljesen leszakadtak a rendszerváltást követően. Az elmúlt 20 év ezeknek az embereknek a megélhetését csak megnehezítette, így zömük a szociális ellátás felé terelődött, s inkább ellátottá, mint önállóvá vált. 1 Héléne Blais Szeszler Zsuzsa, Városok Magyarországon, avagy az urbanizáció változásai, Budapest 2000, 56. o. Parola, 2013/2. szám Önkormányzati bérlakások a XV. kerületben és a kilakoltatás előzményei A Palota Holding Ingatlan és Vagyonkezelő Zrt január 1-jétől kezeli az Önkormányzat tulajdonában levő lakásokat és nem-lakás bérleményeket. Az Ingatlankezelési Csoport foglalkozik a XV. kerületi önkormányzati lakások bérbeadásával, azok szerződésének megkötésével, a bérleti jogviszonyok kezelésével, a bérlemény-ellenőrzések elvégzésével és a bérlemény kiürítésével kapcsolatos feladatok végrehajtásával. 2 Itt és más lakótelepeken is, mára egy ellehetetlenített helyzet alakult ki: a legdrágább lakásfenntartási körülmények között elsősorban a legszegényebb társadalmi csoportok élnek. A bérlakásban élők gyakran nagyon rossz lakáskörülmények között élnek mesélte egy bizottsági tag, ezek a lakások helyileg a régi városrészekben vannak, többségükben szükséglakások, vagy pályázaton elnyert lakások felújítási kötelezettséggel, amelyeket azonban nem sikerült rendesen felújítani. Sok helyen például villannyal oldották meg a fűtést, mert nem lehetett a fűtést korszerűsíteni. Ahogyan e családok egyre kevéssé voltak képesek fizetni hisz alacsony jövedelmük ezt egyre nehezebbé tette, a Palota Holding Zrt. Jogi Osztálya bírósági útra terelte a megoldandó problémát, az pedig, végső esetben, kilakoltatásra ítélte az érintett családokat. Sok család már a másodfokú bírósági döntést tartotta a kezében az újpalotai lakótelepen, s várta a kilakoltatás dátumát. Voltak olyan családok is, amelyek korábban polgármesteri méltányosságot kaptak a lakbértartozásukat illetően, de ez csak átmenetileg volt megoldás, mert egy idő után ismét eladósodtak. A méltányossággal, mentő-segéllyel kezelt ügyeket nem lehetett hosszú távon megoldottnak tekinteni. A szociális oldal is kritikusnak látja ezeknek az embereknek a helyzetét, véleményük szerint az egész folyamatot megnehezítették továbbá a korábbi politikai döntések, az ügyek halasztása, vagy épp a döntés hiánya. Egy jól működő rendszerben a politikai döntések akkor nevezhetők stabilnak, ha a politika úgy hoz döntést, hogy megkérdezi a szakembereket, a szakmai szervezeteket, és azokkal karöltve próbál megoldásokat találni. (bizottsági tag) Fontos megjegyezni, hogy a rendszerváltás után a cigányság kezdte először elveszíteni a munkahelyeit. A rendszerváltás előtt folyamatosan találtak helyet a munkaerőpiacon, igaz, főként 2 Letöltve , 12:18 PM

17 Parola 2013/2. szám 17 alulképzett, segédmunkás és kubikus munkakörökben, de megvolt a lehetőségük a munkavállalásra. A rendszerváltással ez a lehetőség megszűnt, a szakképzetlen munkaerő teljes mértékben kiszorult a munkaerő-piacról. Ha a lakhatási problémákat vizsgáljuk, akkor mindenféleképpen egyenes összefüggést kell látnunk a foglalkoztatási problémákkal. (bizottsági tag) A munkabizottság megalakulása, az együttműködés rendszere 2011-ben az új képviselő-testület úgy döntött, hogy elindítja a korábbi vezetőségtől megörökölt és már halaszthatatlan végrehajtásokat. Már 2011 februárjában körülbelül családnak volt olyan végzés a kezében, amelyben bíróság mondta ki, hogy a bérlakást el kell hagyniuk. A döntő elhatározás a szükséges lépések megtételére hogy ugyanis a folyamatban érintett intézmények képviselői leüljenek egy asztalhoz, és megtárgyalják a bajbajutottak helyzetét a polgármester részéről érkezett, amit több oldalról támasztottak alá mások javaslatai és kezdeményezései is, így például az alpolgármesteré és a Vagyonkezelő munkatársaié. A polgármester szándéka mindenképp azoknak a családoknak a megsegítése volt, akik az egyre növekedő díjtartozásból nem találtak kiutat, de ahhoz, hogy segítséget kaphassanak, szükség volt az együttműködésükre. Az alpolgármester erről így beszélt: Tudtuk, hogy nagyszámú kilakoltatás fog a nyakunkba zúdulni és ezt valahogy kezelni kell, [ ] és fel akartunk készülni rá. A munka kezdetén a Polgármester fogalmazott meg alapelveket. A fő szándék az volt, hogy mindenki, aki a bajbajutott bérlőknek az ügyével foglakozik, együttesen kezelje a kilakoltatásra ítélt családok ügyét. Mi elfogadjuk a bíróság jogerős döntését, [ ], viszont az Önkormányzatnak, mint tulajdonosnak, ha úgy látja, megvan a lehetősége arra, hogy a kilakoltatás előtt álló család sorsát érintő döntéseket hozzon a jövőre vonatkozóan, E döntés lehet méltányos a családdal, tartalmazhatja a felfüggesztés lehetőségét vagy egyet érthet a bírósági döntéssel áprilisában megalakult a munkabizottság, melynek résztvevői: a polgármester, az alpolgármester, valamint a következő szervezetek, intézmények elnöke/képviselői: a Szociális Bizottság és az Önkormányzatnál működő Szociális Iroda; esetenként a kerületi Cigány Önkormányzat, ugyanis az érintett családok 20 25%-ban cigány családok Fióka Gyermekjóléti Szolgálat, a Családsegítő Szolgálat és kiemelten annak az adósságkezelési tanácsadója, a Gyámügyi Osztály; a Szociális Osztály és referensei a Palota Holding Jogi Osztályáról; a Lakásügyi Iroda; a vagyonkezelő Palota Holding Zrt.; a Családok Átmeneti Otthona és az itt működő Szociális és Rehabilitációs Alapítvány. A munkacsoport üléseinek levezetője pedig a szociális ügyekért felelős alpolgármester. A közel 20 fő részvételével megnyitott első ülés még szokatlan volt a résztvevők számára, eleinte elég feszült volt a légkör számol be élményeiről egy bizottsági tag, ugyanakkor már megérett a helyzet egy komolyabb intézményi összefogás elindítására. A hivatalos ügymenet szerint a Vagyonkezelő áll kapcsolatban a végrehajtóval, ez küldi el a kilakoltatásokra kitűzött családok listáját a Gyámhivatalnak, a Jegyzői Gyámhatóságnak és a Polgármesteri Hivatalnak. Volt tehát egy lista a családokról, amelyeknek a bírósági végzés a kezükben volt, a bérleti jogviszonyukat is felmondták és már csak a végrehajtónak kellett cselekednie. Az első munkabizottsági ülésen megállapodtak a bizottság tagjai, hogy a családok akkor kerülnek a munkabizottság elé, ha a végrehajtó kitűzi a kilakoltatás időpontját. A munkabizottság kéthetenként ülésezett, általában csütörtöki napon. Az ülések során több órán át tárgyaltak, egyeztettek, érveltek az esetek kapcsán, kezdetben 8 9 családdal foglalkoztak egy ülés alatt. Később már kevesebb családra jutott sor, mert több szempontból is megnézték a családok helyzetét, s ez időigényes volt. Általában az alpolgármester nyitja és vezeti az ülést. Felszólítja a jelenlevőket, hogy osszák meg tapasztalataikat az adott esetről, családról, de a jelenlévők is kérhetnek szót. Általában előbb a Vagyonkezelő képviselője számolt be a tapasztalatairól, majd a Gyámügyi Osztály, illetve, ha gyerekes család esetét tárgyalták, akkor a Gyermekjóléti Szolgálat tapasztalata is fontos szempont volt a döntésben. A Háztartási Adósságkezelő Tanácsadónál szinte minden érintett család megfordult, 50% esetében már valamilyen korábbi segítségnyújtás is történt. A Lakásügyi és a Szociális Osztály két munkatársa korábban kimentek ezekhez a családokhoz, s elmondták nekik, hogy mikor kerülnek a bizottság elé. Ez alkalommal megnézték a lakáskörülményeket és környezettanulmányt végeztek. A látogatások során elbeszélgettek az érintettel, megkérdezték, hogy tudja-e, mi fog vele történni, van e stratégiája a kilakoltatás esetére, hova fog menni, s adott esetben akarja-e, hogy a bizottság segítsen neki. A Polgármesteri Hivatalban összeállítottak egy kis könyvecskét, amely tartalmazza az összes szociális intézményt, hajléktalan szállót, anyaotthont, telefonszámokkal és bejutási lehetőségekkel, melyet ilyen esetben a család számára továbbítottak.

18 18 Elkészült egy általános tanulmány a családokról, mely tartalmazta a családnál tett látogatás során feljegyzett információt is, a hivatalban meglévő, korábbi adatokat, illetve a bizottsági ülések során összeadott tudást, melyről jegyzőkönyv készült. Ami ott elhangzott, tehát az visszakereshető, akár számon is kérhető. Már az esetek bemutatásánál kezdett kialakulni egy konszenzus arról, hogy milyen irányba haladjon a javaslattétel, de arra is volt példa, amikor ezekkel az érvekkel alátámasztva egy-egy ügy ellentétes kanyarulatot vett. A legnehezebb az volt mindenki számára, hogy kimondódjon: az adott család menjen vagy maradjon, s ha haladékot kap, akkor azt jogi háttérrel is biztosítani lehessen. Ebben az esetben megvizsgálták, hogy van-e reális alapja a haladéknak, továbbá megbeszélik, hogy a következőkben kinek mi a felelőssége a választott megoldási formában. Arra is volt példa, hogy a családban fegyelmi problémák merültek fel, bántalmazták egymást, verekedtek, volt ellenük feljelentés az ilyen helyzetben a családnak többnyire mennie kellett a lakásból. A döntés az önkormányzat kezében van, ez a munkacsoport csak javaslatot tehet, nincs felhatalmazva, hogy bármilyen döntést meghozzon. A szociális szakemberek tehát megfogalmazták azt a problémát, hogy a szakmai megközelítés nem mindig fér össze a politikával, de itt, éppen az alapos mérlegelésnek, a sokszintű körüljárásnak köszönhetően, mégis találkozik e kettő. (bizottsági tag) A bizottsági javaslat meghozatala után az ülést vezető alpolgármester megkérdi a jelenlévőktől, hogy mik a teendők a javaslat alapján, és ezt követően mindenki elvállal valamit. A feladatvállalást főként az adott szakember hatáskörébe tartozó elintéznivalók határozzák meg, de néha eltértek ettől. Ha egy olyan család ügyében kellett például eljárni, amelyet egyik-másik hivatali vagy a szociális szakember régebbről ismert, s ez a kapcsolat a hatékonyabb segítés lehetőségét kínálta, akkor arra is volt példa akár a rendszer intézményi határait részben átlépve is, hogy a családdal való további közvetlen kapcsolattartást az illető szakember vállalta el. Az ügymenet szerint a munkacsoport javaslatát hivatalos személynek kell közölnie, mégis, a hivatalos tájékoztatás mellett gyakran segíthet egy személyre szabott informális tájékoztatás is, például: Ezek nem olyan komplikált dolgok. Ha például a család adósságának ügyét kell kézbe venni, akkor az adósságkezelési tanácsadó mondja el a tennivalókat, ez a terület a Családsegítőhöz tartozik. Jó, de ki fogja eljuttatni a bajbajutottat az adósságkezelőhöz? Ez attól függ, hogy kinek van vele korábbi kapcsolata. Ha a Parola, 2013/2. szám Gyámhatóságnak, akkor azt mondja, hogy majd én beszélek velük. Vagy azt mondja a lakásügyis, hogy én megbeszéltem a Szabónéval, hogy holnap fölhívom telefonon, és elmondom, mit javasol a bizottság, és egyúttal meg fogom kérni, hogy menjen be az adósságkezelőhöz, mert a jövő héten újra tárgyaljuk az ügyét. És akkor szépen lépésről lépésre végigbeszéljük, ki mit tesz annak érdekében, hogy a család eljusson az adósságkezelésig. (bizottsági tag) Ennek a bizottságnak tulajdonképpen a szociális elhivatottság a motorja, és ez az elhivatottság az emberekben, a hivatalokban, a szociális területen dolgozó szakemberekben van. Empátia kellett hozzá, amit nagyon jól megolajoz a szakmai munkacsoportban (bizottságban) végzett közös munka. Egy bizottsági tag hozzátette: A hivatalnok másképp gondolkodik, másképp lát, [ ] és ott van ebben a csoportban az alpolgármester asszony, aki nagyon jól kiegyenlíti a dolgokat, mert egyrészt tud kemény lenni, másrészt van beleérző képessége. Az ülésen a hatékonyság növelése, a fontosabb ügyek előrébb hozása, sürgősségi sorrend felállítása is téma. Figyelembe veszik, hogy nem csak a családdal kell leülni és beszélni, hanem a végrehajtóval is tárgyalni kell. Az együttműködést javítják a jól kibeszélt kérdések, felvetések, hisz ekkor merülnek fel azok a hiányosságok és átjárások, amelyekre külön-külön az egyes intézmények talán nem is gondolnak. Minden ülés után jobb és szorosabb lesz e munka, s egyre jobban kiszélesedik a szakmai fórum. A munka során fontos az információ aktualizálása, valamint hogy minél árnyaltabb, körültekintőbb kép kerüljön a bizottság elé a család történetéről. Az információáramlás megkönnyítése és hatékonyabbá tétele is kialakul, valamint az is, hogy mindenki tudja, milyen ügyben kit kell keresni, ezért a csoportülések legfontosabb része a döntések utólagos megerősítése, a folytatások megvitatása, lehetőségek, felelősség, valamint az információ terjesztése a bizottságon belül, a mulasztások elkerülése érdekében. Felmerült, hogy a régi ügyeket is értékelni kellene, megnézni, hogy milyen a családok viszonya az áthelyezések, átköltözések után, továbbá hogy újra kellene tárgyalni az elmaradt ügyeket a folyamat nyomon követése, a hosszabb távra vonatkozó, következő lépések kialakítása érdekében. A jelenlegi tapasztalatokra építve a bizottsági működés tovább fejleszthető, hisz ott kell kézben tartani a dolgokat, ahol a dolgok jól mennek, és ahol lemaradások vannak, vissza kell menni és meg kell nézni, hogy mi okozta a lemaradást, s azt ki kell javítani.

19 Parola 2013/2. szám 19 A megoldásokról Több esetben is megállapodást kell kötni a családokkal arról, hogy ha a végrehajtás nem történik meg, akkor az ezzel járó költséget körülbelül forintot térít az önkormányzat a végrehajtás felfüggesztéséért a végrehajtó részére a családnak vissza kell fizetnie az önkormányzatnak. Továbbá új bérleti szerződést is kell kötni, s ez újabb kérdést vet fel a hivatalok részéről: mennyi időre? Mert ha a család ismét fizetésképtelenné válik, akkor bírósági úton általában egy év alatt kerül újra végrehajtóhoz az ügy. Megnézik, hogy milyenek az egyes családok jövedelmi viszonyai, ha látszik, hogy pl. a magas rezsijű lakást nem tudják fönntartani, akkor átköltöztetik őket egy kisebb rezsijű lakásba. Az alpolgármester azonban megemlítette ennek az akadályát is elmondta, hogy többen azért maradnak az eredeti bérleményükben amit esetenként már évek óta jogcím nélkül használnak, mert sokszor nincs hová átköltöztetni őket, nem lévén más kerületrészben üres lakás. Ez az évtizedek vagyonkezelési gyakorlatának borzasztó hatása: rengeteg lakás olyan állapotban van, hogy felújítás nélkül már nem adhatjuk oda senkinek [ ]. Nehéz minden szempontból helyes megoldást találni, viszont ha a választott megoldás korlátai és lehetséges kimenetelei ismertek, akkor lehet mérlegelni, s nagyobb a valószínűsége a helyzethez mért legmegfelelőbb megoldás alkalmazásának. A megoldások egyik végső lehetősége a szociális intézményben történő elhelyezés. Ez azt jeleni, hogy ha a végrehajtás megtörténik és a családnak el kell hagynia a lakást, akkor vagy anyaotthonba segítenek bekerülni ha a kilakoltatott család egy édesanyából és gyermeke/iből áll, vagy a családok átmeneti otthonába kerülhetnek. Minden esetben elsősorban az érintett stratégiáját veszik figyelembe. Tavaly 116 kilakoltatási ügy tárgyalódott, ami budapesti szinten is igen magas szám [ ] ebből a munkacsoport elég sok olyan helyzetet tudott teremteni, ahol az önkormányzat segítségével megmenthetők voltak az adósok mondja az alpolgármester ilyen ügyben született megoldás, a család helyzetét rendezték az adós tartozásának rendezésével és kisebb lakásba való áthelyezésével, vagy az ingatlan ismételt bérbeadásával (ahol nem volt lehetőség kisebb ingatlanba való áthelyezésre, mert eleve a legkisebbről volt szó). Az ingatlan ismételt bérbeadása hozzásegítette a családot, hogy jogosult legyen 3 Interjú készült 2012-ben, tehát az adatok a 2011-es évre vonatkoznak, ebben az évben tárgyalódott 116 ügy. bizonyos szociális támogatásokra, hiszen amint van szerződése, jogosultsága is van. Olyan esetben, ahol egyértelmű volt, hogy az adós nem tudja fenntartani a lakást és láthatóan mindent megpróbált az elmúlt években, együttműködő volt, de jövedelmi helyzete nem tette lehetővé a kiadásai rendezését, az önkormányzat kisebb rezsijű lakás felkínálásával próbálta megoldani a helyzetet. [ ] Az is előfordul, hogy a családok sok esetben megoldják ismeretségi körön belül az elhelyezésüket, vagy elfogadják az önkormányzat által felkínált segítséget. Ezekre az esetekre az önkormányzat egy költöztető csapat segítségét tudja fölajánlani, valamint készenlétbe helyez egy raktározó helyiséget, ahol egy évig tárolják a lakók összecsomagolt tulajdonát. Az önkormányzat megpróbál minden számára elérhető segítséget megadni, amennyiben a család jelzi, hogy problémája van. Az együttműködés hatása Fontos volt a bizottságon belüli együttműködés szempontjából az, hogy ezek a szakemberek már korábbról ismerik egymást, általában jó kapcsolatban vannak, s így nyíltabban, s több bizalommal tudnak érvelni, véleményt mondani. Mindenki megpróbál egy kicsit szakmai alapon dolgozni, és rávenni az önkormányzatot arra, hogy szakmai döntéseket hozzon. Ritka az ilyen együttműködés, mert az intézmények általában nem érzik magukénak egy problémában az egész folyamatot, csak a rájuk tartozó résszel foglalkoznak, majd tovább küldik az ügyfelet egy másik kompetens intézményhez. A polgármester szemszögéből nagyon tanulságos a kilakoltatásokkal kapcsolatos ügyeket tárgyaló bizottsági együttműködés, mely egy kontroll és reflexió is arra, hogy mennyire helyesek a hivatalban készült kimutatások és mennyire reális a valóság érzékelése az adatok alapján. Döntés előtt a legfontosabb a tények széles körű ismerete és az okok feltárása, hogy valójában miért is olyan az adott helyzet, amilyen, vagy miért jutott oda, ahova jutott. Fontos tapasztalata tájékozódásomnak, hogy az új együttműködés a munka átalakulásán túl, a bizottságban dolgozók egymásról való véleményében is láthatóan változást hozott, kiemelten a hivatal és a szociális szakma közötti híd erősödött meg. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy egy önkormányzat, mint döntéshozó miért nyitott arra, hogy meghallgassa a szakembereket? Mert, hogy a saját hivatali alkalmazottjait meghallgatja, az oké, azok teszik a javaslatokat, alátámasztják, megindokolják, de hogy a kívülről jövő szakembereket miért hallgatják meg? És egy ideig azt gondoltam, hogy csak kipipálják, tehát ez is megvolt, konzultáltunk, mi együttműködtünk. De aztán rájöttem, hogy nem így van. Egy pár

20 20 esetben, a szélesebb dialógust követően, olyan családoknak adtak lehetőséget, akikről nem hittem, hogy adnak, mert szinte semmi pozitív dolgot nem tudtunk elmondani. (egy bizottsági tag). Egyrészt nagyobb a bizalom, tudunk beszélni, tudjuk egymást kritizálni, tudunk egymásra akár haragudni is, anélkül, hogy ennek negatív hatása lenne, [ ] hosszú együttműködés után elkezdünk azon gondolkodni: lehet, hogy a másiknak igaza van. Tartós ideje dolgozunk együtt, és ennek van egy csoportdinamikája, ez azt is mutatja, hogy, egymás támogatásával, sikereivel és kudarcaival neveljük egymást. Egy stabil csapat sokkal többet képes kihozni magából, mint egy változó szereplőkből alkotott csapat, mert itt nincs rivalizálás. [ ] (bizottsági tag). A szociális szakemberek, természetesen, különösen érzékenyek ebben az egyeztetési folyamatban: Az alpolgármester asszony [ ] addig beszéltet minket, a hivatal előadóit, meg a szakembereket, amíg azonos platformra nem jutunk. Az elején nagyon nehéz volt megélni szociális munkásként, hogy nekem esetleg ki kell mondanom, hogy én se látok más megoldást, mint hogy mennie kell, mert nem tudok mit mondani, hogy mitől lehet jobb neki, hogy mitől lesz élhetőbb neki [ ] Hála Istennek nem várják el, hogy feltegyem a kezemet, hogy igen, lakoltassák ki... El is mondtam, hogy ezt ne várják el egy szociális munkástól, de azt megkérdezik ötször, hogy tudok-e még valami újabbat mondani a kiköltöztetés ellen? A szociális szakmán belül az együttműködés már e munkaformát megelőzően is viszonylag kiépített volt. Egyes hivatalok részéről a személyes találkozások még új, szokatlan helyzeteket teremtettek, ám ennek ellenére jó az együttműködés, inkább olyan dolgok merültek fel a közös munka során, amire korábban a felek egyáltalán nem gondoltak. Ebbe a kategóriába sorolható az érdeklődés a másik munkája iránt, megismerni a feladatkörét és megtalálni azokat a réseket, ahol egymás munkáját jobbá tehetik, kiegészíthetik vagy összekapcsolhatják. Fontos tapasztalat, hogy ebben az új munkaformában/megközelítésben, a problémák közös mérlegelése/megvitatása során, a résztvevők együttműködésének eredményeként, egy-egy család esetében több esetben körvonalazódott olyan megoldás, amely az egyes intézmények nézőpontjából még ha külön külön, egymás után találkoztak is az adott család helyzetével, korábban nem volt látható. A bizottságban az egyeztetési/kiútkeresési folyamatra terhelődik a felelősség, amint ezt egy bizottsági tag meg is erősítette: Igen, megvan ez a szemlélet, főleg ilyen nagyszámú lakáskiürítésnél egyszerűen muszáj a szociális szemléletet tovább vinni, illetve olyan embereknek is ebben elmélyedni, akiknek korábban nem feltétlenül volt szükséges ez. [ ] Van rálátásom a dolgokra, de engem konkrétan nem ezért ültettek ide [ ]. Első körben mindenki a saját szemszögéből közelíti meg ezeket a történeteket. Azt is erősíti ez a Parola, 2013/2. szám munkacsoport, hogy kicsit jobban belelássunk a másik munkájába [ ] a közös felelősségérzettel mélységesen egyetértek, ez meg van, meg kell legyen, és ez kell célja legyen ennek a munkacsoportnak. Lássunk bele egymás munkájába, tiszteljük, és próbáljuk azt segíteni is. Érdekes egy másik megközelítést is megismernünk. Miután mindenki tiszteli a másik területét ezért emberileg nem voltak ebben olyan nagy viták, gyakran maradtam egyedül abban az álláspontomban, hogy nem támogatnám az eljárás felfüggesztését. Igen gyakran a családsegítősök, illetve más szociális szervezetek kérését az önkormányzat akceptálta. Amivel én az ellenoldalt tudtam képviselni, az a pénzügyi rész volt, az adós megfelelő lépéseinek hiánya a Vagyonkezelő illetve az önkormányzat felé. Az adóssal való kapcsolattartás problémái miatt emeltem szót azért, hogy egy-egy adóssal nem biztos, hogy kivételezni kell, illetve segíteni kéne rajta. De soha nem csináltam belőle személyes problémát, ha az önkormányzat másképp döntött. [ ] Több esetben az látszott, sajnos, hogy az adós nem volt méltó a segítségre, amit az önkormányzat felkínált [ ]. Mindenképp egyedi az, ahogyan mi ezt a kérdést feldolgoztuk, legalább is én nem tudok máshonnan ilyesmiről. Több szempontból is hasznos ez. Az intézmények együttműködnek és ezáltal mi is jobban megismerhetjük egymást, nem csak a telefon végéről, hanem emberileg is, [ ]. Több perspektívából megvilágítva egy dolgot az önkormányzat fel tud készülni. Én nagyon sok mindent nem láthatok ezekről a családokból, ha ide nem jönnek be, hisz én alapvetően íróasztal mögül intézem a dolgokat. Ha nem jönnek be, akkor nem találkozom velük és nem tudok véleményt formálni róluk. [ ] Emellett a Családsegítő megvilágította a történetnek egy olyan oldalát, amire azt mondtam, hogy így már értem, miért is történt mindaz, ami. Ez számomra is tanulságos és érdekes. (egy bizottsági tag) Utószó A bevezetőben megfogalmazott főbb célok mentén haladva kimondatott, hogy a munkacsoportban van egy közös felelősségérzet, s a probléma komplex kezelése érdekében bepillantást nyernek más intézmények munkájába, szakterületébe. Az együttműködés az egyéves folyamat során megszilárdult a különböző intézmények között, a bizottságban való tartós munka erre pozitív hatással volt. Ezt egészítette ki olyan szereplők jelenléte, akiknek korábban csak egyedi alkalmakkor adatott meg a lehetőség a bekapcsolódásra, az ilyen típusú együttműködésre. A kilakoltatási problémák esetében hosszú távra lehet csak kitűzni változásokat, de ehhez apró, kis, mindennapi lépéseket érdemes beütemezni. Lehetőséget kell mutatni olyan családok számára, amelyekben fellelhető a változás reménye, hogy bekerüljenek egy programba, ami nem csak az adósságból segíti ki őket, hanem hosszú távon is foglalkozik velük és figyelemmel kíséri sikereiket és kudarcaikat