Készítette: Ranga Attiláné Vörös Erzsébet bv. alezredes bv. őrnagy. Lektorálta: Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Központja Budapest

Átírás

1 Készítette: Ranga Attiláné Vörös Erzsébet bv. alezredes bv. őrnagy Lektorálta: Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Központja Budapest

2 2 Tartalom 1. A fogvatartottakkal való bánásmód elvei és gyakorlata A fogvatartottakkal való bánásmód fogalmi elemei A bánásmód alapelvei A fogvatartottakkal való bánásmód tartalma és terjedelme A bánásmód objektív elemei A bánásmód szubjektív elemei BEVEZETÉS A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS TÖRTÉNETÉBE Börtönrendszerek a XIX. században A magányrendszer (Pennsylvaniai) A hallgató rendszer (Auburni) A vegyes rendszer ( Genfi osztályozó rendszer ) A fokozatos rendszerek (Walter Crofton 1851) A magyar büntetés-végrehajtás története 1945-ig A REINTEGRÁCIÓI ISMERETEK TARTALMI ELEMEI A reintegrációs ismeretek tartalmi elemei A büntetés-végrehajtási reintegráció pedagógiai hagyománya A büntetés-végrehajtási reintegráció történeti-ideológiai változásai A SZABADSÁGVESZTÉS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSA A szabadságvesztés végrehajtásának célja A szabadságvesztés végrehajtásának feladata A reintegrációs tevékenység A büntetés-végrehajtási reintegrációs program Kockázatelemzési és Kezelési Rendszer és a Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet működése A Kockázatelemzési és Kezelési Rendszer A Kockázatelemzési és Kezelési Rendszer elemei A Kockázatelemzési és Kezelési Rendszer működése A Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet működése A befogadás Befogadási és Fogvatartási Bizottság feladatai A Befogadási és Fogvatartási Bizottság elítéltekkel kapcsolatos feladatai Rezsim A SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ALAPELVEI Normalizáció elve Nyitottság elve Felelősség elve Egyéniesítés elve Együttműködés elve Fokozatosság elve Reintegráció elve REINTEGRÁCIÓS PROGRAMOK Az elítéltek reintegrációja Oktatás és szakképzés... 48

3 A munkavégzés elvei és szabályai Munkaterápiás foglalkoztatás Sport és kulturális foglalkoztatás Családi-, társadalmi kapcsolatok támogatása A levelezés A látogatás Kimaradás A távbeszélő használata A csomagküldés/fogadás lehetősége Vallásgyakorlás, lelki gondozás ÖSZTÖNZŐ RENDSZER A jutalmazás Az enyhébb végrehajtási szabályok Az átmeneti részleg A végrehajtási fokozat megváltoztatása A feltételes szabadságra bocsátás AZ ELÍTÉLTEK FEGYELMI FELELŐSSÉGE Speciális büntetés-végrehajtási feladatok Fiatalkorú elítéltek speciális kezelése, gondozása A nők büntetés-végrehajtásának sajátos vonásai Az elítéltek kezelése a gyógyító-terápiás részlegen Külföldi elítéltek büntetésének végrehajtása Az előzetes letartóztatás végrehajtása A drog prevenciós részlegen elhelyezett elítéltek speciális kezelése Sajátos kezelési igényű elítéltek számára kialakított részlegek Hosszúidős speciális részleg (HSR) Az alacsony biztonsági kockázatú részleg A FOGVATARTOTTI FÓRUM egységes végrehajtásáról /2014. (XII.30.) OP szakutasítás/ SZABADULÁSRA VALÓ FELKÉSZÍTÉS Visszailleszkedést segítő programok Társadalmi kötődés program Utógondozás Pártfogó Felügyelői tevékenység Függelékek Irodalomjegyzék Felkészülési kérdések

4 4 embertelenséggel nem lehet emberiességet elérni /Pestalozzi/ 1. A fogvatartottakkal való bánásmód elvei és gyakorlata A bánásmód a tágabb értelemben emberek közötti viszonyt jelent. Olyan viszonyt, amelyben az egyik fél valamilyen hatalmi pozícióban áll, a másik fél pedig valamilyen alárendeltségi, függőségi helyzetben van. A bánásmód mindig a fölérendelt oldaláról valósul meg az alárendelt helyzetben lévővel szemben. Ilyen viszony például a szülő és a gyermek, a tanár és a diák, az edző és a sportoló, az orvos és a beteg, az elöljáró és az alárendelt, a főnők és a beosztott, a bíró és a vádlott, a fogva tartó és a fogvatartott között. A bánásmód általában huzamosabb időtartamú kapcsolatot feltételez, de megvalósulhat rövid idő alatt is. A bánásmód tartalma és terjedelme az adott viszony jellegétől függ. Olykor csekély mértékű, csak valamilyen életviszonyra, tevékenységre terjed ki, máskor pedig a függőségi /alárendeltségi/ helyzetben lévőnek szinte az egész életére, életkörülményeire hatással van. A hatalmi jellegéből adódóan a fölérendelt helyzetben lévőnek önmérsékletet kell tanúsítnia a tőle függőségi helyzetben lévővel szemben. Nem szabad a helyzetét kihasználnia, esetleg visszaélni azzal. Éppen ezért a mi társadalmi fejlettségi szinten az ilyen jellegű viszonyok többnyire valamilyen jogi szabályozás alatt állnak, valamint erkölcsi követelmények és szokások is átszövik. 1.1 A fogvatartottakkal való bánásmód fogalmi elemei A fogvatartotti szerv (büntetés-végrehajtás) és a fogvatartott (előzetes letartóztatott, elítélt, stb.) között büntetés-végrehajtási jogviszony keletkezik. A büntetés-végrehajtási jogviszony hatalmi viszony ugyan, de nem jelentheti a fogva tartott jogfosztottságát, teljes alárendeltségét és kiszolgáltatottságát. A fogvatartott a büntetés-végrehajtásnak nem tárgya, hanem alanya, akit a büntető szankció végrehajtása során jogok illetnek meg, és kötelezettségek terhelnek. A fogva tartó szervezetnek, mint a jogviszony másik alanyát szintén meghatározott jogok illetik meg, és kötelességek terhelik, ezek érvényesítésével hajtja végre a szankcióit. Ennek során különösen érvényesülnie kell annak az elvnek, hogy a fogva tartó szerv és a fogvatartott között minden érintkezésnek csak a jogviszony alapját, a jog által szabályozottan szabad történnie.

5 5 1.2 A bánásmód alapelvei A fogvatartottakkal való bánásmódot a felvázolt alaphelyzet határozza meg. Ebből fakadnak a bánásmód alapelvei: 1. tiszteletben kell tartani a fogvatartottak emberi jogait, 2. a fogvatartottakkal emberségesen, az emberi méltóság tiszteletben tartásával kell bánni, 3. tilos kínzást, embertelen, megalázó bánásmódot alkalmazni, 4. tartózkodni kell mindenfajta diszkriminációtól. Az emberséges bánásmód, valamint az emberi méltóság tiszteletben tartásának követelményét több nemzetközi dokumentum és hazai jogszabály is meghatározza. Az Európai Börtönszabályok ekképpen fogalmaz: a szabadságtól megfosztás olyan tárgyi és erkölcsi viszonyokban nyilvánulhat meg, melyek meghatározzák az emberi méltóság tiszteletben tartását Az emberséges bánásmód követelménye az Alaptörvényből is következik, amely kimondja, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság. A szabadságvesztés, az elzárás és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló KIM rendelet is meghatározza, hogy az elítélt méltóságát tiszteletben kell tartani. A kínzást és az embertelen, magalázó bánásmódot több nemzetközi dokumentum és hazai jogszabály is tiltja. A kínzás fogalmát a következőképpen definiálják: a kínzás kifejezés minden olyan cselekményt jelent, amelyet szándékosan, éles testi vagy lelki fájdalom, vagy szenvedés kiváltása céljából alkalmaznak valakivel szemben A hazai jogszabályokban az Alaptörvény Szabadság és Felelősség című fejezetének III. cikke rendelkezik arról, hogy senkit sem lehet kitenni kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmódnak kitenni. Az embertelen, megalázó bánásmód tilalmához szorosan kapcsolódik a diszkrimináció tilalma is. Nem tehető hátrányos megkülönböztetés a faj, a bőrszín, a nem, a nyelv, a vallás, a politika vagy más vélemény, meggyőződés, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerint. A felsorolt szabályok, előírások nem határozzák meg az emberséges bánásmód fogalmát, ezért azt a fogva tartási jogviszony tatalmából és terjedelméből lehet levezetni. 1.3 A fogvatartottakkal való bánásmód tartalma és terjedelme A fogva tartási viszonyt, az ebből fakadó jogokat, kötelezettségeket és egyéb normákat a különböző dokumentumok (ajánlások, határozatok), valamint különböző szintű jogszabályok részletesen szabályozzák. A nemzetközi dokumentumok közül kiemelnénk az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága Ajánlása az Európai Börtönszabályokról (Rec.2.). A hazai hatályos jogszabályok közül a fogva tartással kapcsolatos alapvető normákat a évi CCXL. tv. szabályozza (Büntetés-végrehajtás. Törvény). Az alacsonyabb szintű jogszabályok közül a leglényegesebb a szabadságvesztés, az elzárás és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 16/2014.(XII.19) IM. Rendelet.

6 6 A fentieket összefoglalva emberségesnek az a bánásmód tekinthető, amely: - megfelel a fogva tartással kapcsolatos nemzetközi dokumentumok előírásainak, - valamint a jogszabályok rendelkezéseinek, és - feleljen meg az emberi kapcsolatokra vonatkozó erkölcsi normáknak is. A fogva tartó és a fogvatartott közötti viszony tartalma és terjedelme széleskörű, a fogvatartottnak szinte az egész életére kiterjed. A fogvatatás tényéből következően a fogvatartott életszükségleteiről, emberi mivoltából fakadó egyéb szükségleteiről a fogvatatónak kell gondoskodnia. A fogva tartási jogviszonyból eredendően a bánásmód tartalmát és terjedelmét alapvetően két nagy területre, az objektív és szubjektív elemekre lehet felosztani. 1.4 A bánásmód objektív elemei 1.5 A bánásmód szubjektív elemei - az elhelyezési körülmények minősége (zárka, lakóhelyiség alapterülete, légtere, szellőzés, világítás, berendezési tárgyak stb.) - a higiéniai viszonyok és minősége (tisztálkodás, mellékhelyiség használata, mosás, szárítás stb.) - az élelmezés színvonala (étel minősége, mennyisége, étkezési körülmények stb.) - ruházat, ágynemű milyensége, - az egészségügyi ellátás színvonala - a személyi állomány fogvatartottakhoz való viszonyulásának irányultsága (hangnem, kényszerítő eszközök alkalmazása, bántalmazás, megalázás, korrupció, a kötelezettségek teljesítésének megkövetelése stb.) - a fogvatartottak egymás közötti viszonyának kontrollálása (bántalmazás, kényszerítés, kihasználás stb.) - a napi elfoglaltságok biztosításának színvonala és mértéke (szabad levegőn tartózkodás, sport, művelődés, munkavégzés stb.) - a fogvatartotti jogok biztosításának megfelelősége (kapcsolattartás, vallásgyakorlás stb.) - a fogva tartottak ügyei, panaszai és kérelmei intézésének színvonala A felsorolt objektív és szubjektív elemek mindegyikét különböző szintű normák, előírások szabályozzák. Az ezeknek való megfelelőség minősíti a bánásmódot. A bánásmód mindig annak a részéről valósul meg, aki az adott szabály magatartásáért felelős. Az emberséges bánásmód fogalmi tisztázása mellett azt is tisztázni kell, hogy mi tekinthető embertelen, megalázó bánásmódnak.

7 7 A nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott állásfoglalásokat figyelembe véve, ahhoz az álláspontra juthatunk, hogy az emberséges bánásmódnak nem egyedüli ellentéte az embertelen bánásmód. Ugyanis a normákkal ellentétes bánásmódnak egy bizonyos súlyossági fokot el kell érnie ahhoz, hogy embertelen, megalázó bánásmódnak minősüljön. Amennyiben a normaszegés nem éri el a súlyosság fokát, akkor tekinthető a bánásmód nem emberségesnek. Összefoglalva tehát: embertelen a bánásmód, ha a fogva tartásra vonatkozó normákat olyan mértékben megsérti, melynek következtében a fogvatartott emberi méltósága is sérelmet szenved. 2. BEVEZETÉS A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS TÖRTÉNETÉBE A szabadságvesztés-büntetés kialakulása Börtönrendszerek a XIX. században A magányrendszer A hallgatási rendszer A vegyes rendszer Fokozatos rendszerek A magyar büntetés-végrehajtás története 1945-ig A szabadságvesztés-büntetés kialakulása: XVIII. század derekán, a felvilágosodás eszméinek hatására vált egyre nagyobb jelentőséggel bíró büntetési nemmé a szabadságvesztés-büntetés. A polgári felvilágosodás eszméinek hatására a kor gondolkodása elfordult az embertelen és kegyetlen büntetési eszközöktől. A szabadságvesztés vált a legideálisabb büntetési nemmé, mert az egyéni szabadság elvén nyugvó társadalomban a szabadság elvétele olyan szigorú megtorló eszköz, mely mind az elítéltre, mind a társadalom egészére elrettentő, visszatartó hatást gyakorol. E mellett, olyan társadalmi szükségletek is felmerültek, melyek kielégítésére alkalmas volt az elítéltek tömeges és olcsó munkaereje. A társadalom gazdasági szerkezetében és gondolkodásában lezajló folyamattal párhuzamosan jelentek meg a szabadságvesztés végrehajtásának különböző elemei: - társadalomtól történő elszigetelés, - munkakényszer, - az elítéltek erkölcsi nevelése és - a tettesek osztályozása.

8 8 2.1 Börtönrendszerek a XIX. században A XIX. század elején Észak-Amerikában és Európa szerte a büntetések rendszerében első helyen már a szabadságvesztés alkalmazása állt. A gyakorlatot a (különböző elméleti alapokból kiinduló) kísérletezés jellemezte, melynek középpontjában az elítéltek megjavítását biztosító börtönrendszer létrehozása állt. Ezek a rendszerek felölelték a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának módjára vonatkozó elveken felül a börtönépítészet, a börtönegészségügy, a rabmunkáltatás és rabnevelés kérdéseit is A magányrendszer (Pennsylvaniai) A magányrendszerű büntetés-végrehajtás lényege az elítélt teljes elkülönítése a szabadságvesztés-büntetés egész tartamára, hogy ily módon teremtsék meg az elítélt magába szállásának, vezeklésének, végső soron erkölcsi megjavulásának lehetőségét 1. A magányrendszerű börtönök jellemzői: - Az elítélteket egyedül helyezték el. - A zárkákban az elítéltek egyedül dolgoztak (kosárfonás, cipészmunka, asztalosmunka) - Közös foglalkozásokon (pl. napi séta az udvaron, vasárnapi misén stb.) álarc viselése volt kötelező. - A börtönökben papokat és tanítókat alkalmaztak. A papok a lelki gondozást látták el, a tanítók írni-olvasni tanították a rabokat. - Rendszeresítették az egészségügyi gondozást. E börtönrendszernek kétségkívül voltak pozitívumai: az elítéltek elkülönítésével a káros egymásra hatást kiküszöbölték. A tervszerű foglalkozás megszervezése, az oktatás és a munkáltatás, valamint az egészségügyi gondozás bevezetése szintén pozitív hatású volt az elítéltekre. Negatívumai ennél jóval nagyobbak: az ember társas lény, a magán elhelyezés súlyosan károsította az elítéltek személyiségét, mely nehezítette vagy éppen megakadályozta az elítélt szabadulása utáni beilleszkedését A hallgató rendszer (Auburni) Ezt a börtönrendszert a New York állambeli Auburnban 1816-ban vezették be. A hallgató rendszer tervezői a magányrendszer hibáit akarták kijavítani. Lényege a következő volt: - Az elítélteket továbbra is egyedül helyezték el. - Az elítéltek munkáltatása közös munkateremben történt. - A munkateremben az elítéltek egymással nem beszélhettek. 1 Az első magányrendszerű börtönt Amerikában, Philadelphiában 1829-ben létesítették. E kísérleti börtön mintájára építették a Pittsburg-i börtönt, amely már véglegesítette a magányrendszert. Európában is teret hódított: világhírűvé vált Angliában a Millbank-i, Franciaországban a párizsi Mazas, Németországban a berlini Moabit. Hazánkban a márianosztrai, a balassagyarmati és a komáromi börtönökben vezették be ezt a rendszert.

9 9 A hallgató rendszer nem tudta kijavítani a magányrendszerű végrehajtás hibáit, sőt újabb hibákkal tetézte. Hibás volt az elméleti alapja és a gyakorlati kivitelezése egyaránt: a társas együttléttel járó beszéd tilalma ellenkezik az emberi természettel. Az elítéltek nem tudták megállni, hogy egymással ne beszéljenek, így e rendszert alapvetően a fegyelmi büntetések jellemezték A vegyes rendszer ( Genfi osztályozó rendszer ) Svájcban (Genf) alakult ki, azzal a céllal, hogy az előző két rendszer hibáit kijavítsa. E rendszer hívei feloldották az elítéltekre vonatkozó, közösen végzett munka közbeni beszéd és érintkezés tilalmát. A vegyes rendszerű börtönben nagy figyelmet fordítottak az elítéltek csoportosítására: - legsúlyosabb, visszaeső elkövetők, - közepes súlyú bűncselekményt elkövetők, az előző osztály javultjai, - javulófélben lévők, kisebb súlyú vétségért büntettek, évesek (fiatalkorúak), előző osztály javultjai, - feloldotta a beszéd tilalmát. Ez a rendszer már nemcsak enyhítette az előző két rendszer hibáit, hanem differenciálási 1 törekvéseivel pozitív elemeket vitt a büntetés-végrehajtásba. A differenciálás gyakorlata az 1842-es évre vezethető vissza, amikor a Pentonville-i intézetben azt a progresszív angol rendszert alkalmazták, amely lehetővé tette az elítéltek bizonyos szempontú elkülönítését, illetve a szabad életbe való folyamatos előkészítését A fokozatos rendszerek (Walter Crofton 1851) A XIX. század második felében kialakult fokozatos rendszereknek két változata volt ismert: az angol és az ír változat. Az angol rendszer három, az ír négy fokozatból állt. A fokozatos rendszerek lényege, hogy az elítélt a büntetést szigorú végrehajtási körülmények között kezdje, s fokozatosan haladjon mindinkább enyhülő végrehajtáson keresztül a szabad élet felé. Az egyes fokozatokban az elítélt által elnyerhető kedvezmények, az elítélttel szemben kiszabható fegyelmi büntetések és az ellátás (élelmezés) tekintetében alapvető különbségek voltak. Az ír-rendszer fokozatai a következők: - Első fokozat (magán): Az elítéltek magánzárkába kerültek. Szigorú fegyelmi szabályok hatálya alatt álltak, munkát nem végeztek, élelmezésük mérsékelt volt. - Második fokozat (osztályozó): Az elítélteket ebben a fokozatban csak éjjelre helyezték magánzárkába, nappal azonban közös munkában vettek részt. A fegyelmi szabályok szigorúak voltak, de már több lehetőség volt a kedvezmények elérésére. A kedvezmények a szabályok betartásából és az elítéltek munkateljesítményéből következtek. Az élelmezés az előző fokozathoz képest jobb volt. A második fokozat öt osztályból állt, s az elítélteknek ezeken az osztályokon keresztül kellett haladniuk. Az osztályok az alábbiak voltak:

10 10 "2. osztály": az ún. próbaosztály volt. Az első fokozatból, tehát a magánelzárásból közvetlenül ide kerültek az elítéltek. Itt közvetlen megfigyelés alatt tartották őket, s ennek eredményeképpen juthattak tovább, éspedig két osztályba: a "visszavető" vagy az "előrehaladó" osztályba. "1. osztály": az ún. "visszavető" osztály volt. Ide olyan elítéltek kerültek a "2. osztályból", akik méltatlanok voltak a továbbhaladásra, mert nem tartották be az intézet rendjét és nem volt megfelelő a munkához való viszonyuk. "3. osztály": ez ún. "előrehaladó" osztály volt. Ide a "2. osztályból" az előrehaladásra érdemes elítéltek kerültek. Akik a "2. osztályból" a "3. osztályba" kerültek, tulajdonképpen keresztülugrották az "1. osztályt". "4.-5. osztály": a "4." és az "5." osztály egymással párhuzamosan haladó osztályok voltak. A "3. osztályból" a közepesek a "4. osztályba", a kiválóak az "5. osztályba" kerültek. A kiválóak tehát itt ismét keresztülugorhattak egy osztályt. A "befejező" osztály szerepét a "4." és az "5." osztály egyaránt betöltötte. - Harmadik fokozat:az átmeneti (vagy közvetítő) intézetbe helyezést jelentette. Ezután a börtön csak szálláshelyül szolgált, az elítélt őrzését megszüntették, az intézetet elhagyva a polgári életben szabadon végezte munkáját. Megfigyelték azonban az elítéltet, hogy a munkában és általában a szabad életben milyen magatartást tanúsít. Sőt, bűnelkövetési kísértésnek (csapdának) tették ki, s azt vizsgálták: ellen állt-e a kísértésnek? Ha nem, visszakerült a börtönbe. Ha kiállta e fokozat próbáit, a negyedik fokozatba léphetett. - Negyedik fokozat: A feltételes szabadságra bocsátást jelentette. A feltételes szabadságra bocsátásra az ítélet 3/4 részének letöltése után kerülhetett sor, melynek ideje alatt a szabadult személy rendőri felügyelet alatt állt. Ha újabb bűntettet követett el vagy nem megfelelő magatartást tanúsított (pl. garázda magatartás), visszakerült a börtönbe. A fokozatos büntetés-végrehajtási rendszer célját abban jelölték meg, hogy az elítélteket visszavezessék a társadalomba. E törekvések során e rendszer szakemberei sok értékes kezdeményezést tettek. A munkáltatás ebben a büntetés-végrehajtási rendszerben vált először a szó igazi értelmében jelentőssé. A fokozatos börtönrendszerben létrehozták a munkáltatás szervezeti formáját és feltételeit, biztosították az ipari termelőmunkát. Ehhez párosult az a pozitív törekvés, hogy az elítélteket lehetőleg olyan munkával foglalkoztatják, amelyet szabadulásuk után továbbfolytathatnak. Az oktatást a megjavítás fontos eszközének tekintették. Börtöntanítókat alkalmaztak, akik kiemelt témakörök tematikus oktatást folytattak. Az oktatás ismeretterjesztő jellegű volt, tematikája vallásos, természettudományos, etikai 2 és büntetésvégrehajtási (börtönszabályokkal kapcsolatos) ismereteket egyaránt tartalmazott. A vallás a fokozatos börtönrendszerben nagyobb szerepet játszott, mint az oktatás. Egyes szerzetesrendek feladatul kapták, hogy lelki gondozásban részesítsék az elítélteket. A papok vallásos szertartásokat celebráltak (mise, áldozás, közös ima vagy könyörgés), melyen az elítélteknek részt kellett venniük. Egyénileg is foglalkoztak az elítéltekkel a gyónás és az erkölcsi foglalkozás keretei között. A papok a börtönökben hatásosan tevékenykedtek: a vallásápolás mellett hozzájárultak a börtönfegyelem erősítéséhez is, hiszen a börtönszabályok megsértése vallásos értelemben ugyancsak bűnnek számított.

11 11 A börtönigazgatók fegyelmi kérdésekben kikérték a papok véleményét. Ha a pap úgy látta, hogy a vallásos eljárásnak elegendő a hatása, eltekintettek a fenyítéstől. Az elítéltekkel való foglalkozásoknak - bár még mindig nem beszélhetünk mai értelemben vett reintegrációról - határozott tendenciái voltak. Kialakult például az elítéltekkel való "egyéni etikai foglalkozás" fogalma, illetőleg ennek gyakorlata. A börtönökben könyvtárakat létesítettek. A börtönkönyvtár könyvkészletét adományokból gyűjtötték össze. A könyvtárak általában vallásos könyveket tartalmaztak, a kor szépirodalma kisebb jelentőséggel bírt. Így a könyvtárak inkább a papok munkáját segítették, a művelődésnek kevésbé voltak előmozdítói. De ennek figyelembevételével is - az oktatómunkát segítve - az olvasáskészség fejlesztésében szerepet játszottak A magyar büntetés-végrehajtás története 1945-ig Amikor a XIX. század elején Európa-szerte a szabadságvesztés-büntetés uralkodó büntetési nemként került a büntető törvénykönyvekbe, Magyarországon a megkésett fejlődés miatt csupán a XIX. század utolsó harmadában jött létre - főleg a fejlettebb nyugati modellek követésével - az egész országra kiterjedő, az európai jegyeket viselő börtönhálózat. A nyugat-európai országok hozzánk képest már gazdag előnnyel rendelkeztek a büntetésvégrehajtás területén. Több évszázados hagyománnyal rendelkezett az egyházi büntetés, és az úgynevezett töredelmezési fogság, vagy a távoli gyarmatokra történő transzportálás valamint a fenyítő-házak. Magyarországon a XV. századtól a városházákban, várak félreeső föld alatti helyiségeiben, uradalmak tömlöceiben való elzárás volt a bűnelkövetők büntetése egészen a XIX. századig. A szabadságvesztés büntetés először a Corpus Juris Hungariciben, az évi 12. törvénycikkben jelent meg és a vérfertőzést szankcionálta. Az első országos fenyítőház Szempcen létesült 1772-ben gróf Eszterházy Ferenc által adományozott épületrészekben. A későbbiek folyamán a fenyítőházat átköltöztették Tallósra, majd a Szegedi vár tömlöceibe. Végül fenntartási problémák miatt 1832-ben bezárták. Az 1848/49-es szabadságharc leverését követően a térdre kényszerített Magyarország kénytelen volt elfogadni az "osztrák polgárosítás" részeként az 1852-től hatályba léptetett osztrák birodalmi büntető törvénykönyvet. A Habsburg-kormányzatnak ekkor kellett pótlólag létrehozni a magyar fegyintézetek hálózatát. A börtönök létesítésében vezérlő cél volt a gyorsaság és olcsóság. A kormány 1854 és 1858 között fegyintézetté alakította át a régi várakat és más középületeket. Így vált fegyintézetté a korábban katonai erődítményként funkcionáló Nyitra megyei Lipótvár, a Trencsén megyei Illava (Léva), illetve a beregi Munkács vára. A Pest megyei fegyintézetet Vácra telepítették az egykor Mária Terézia által nemes ifjak kollégiumának épített intézet falai közé ban adták át nők befogadására szolgáló fegyintézetként Márianosztrán az egykor pálos rendi kolostornak épült, két emeletre bővített épületet. A fegyintézeti hálózatot az erdélyi területeken 1860-ban az egyetlen, eleve fegyintézeti célokra épített nagyenyedi és a már 1786-ban tartományi börtönné nyilvánított szamosújvári intézetek egészítették ki. A régi várakban, vagy eredetileg más célra készült épületekben modern börtönrendszer kialakításáról és működtetéséről szó sem lehetett.

12 12 Az évi kiegyezést követően a modern polgári igazságszolgáltatás kialakításának igényével fellépő igazságügyi kormányzat európai léptékű törekvéseit jelzi, hogy a korabeli börtönállapotainkat szégyellnivalónak tartván, rendkívüli erőfeszítéseket kezdeményeztek a modern börtönrendszer kiépítésére. Az első magyar büntető törvénykönyv - amelyet a szakirodalom, kodifikátora 3 után Csemegi 4 - kódexként tart számon - az évi V. törvénycikkben nyert elfogadást. A kódex a börtönügy szabályozását is tartalmazta oly módon, hogy a büntetési rendszerről szóló fejezetébe vette fel a szabadságvesztés-büntetésre és annak végrehajtására vonatkozó legfontosabb rendelkezéseket, míg a részletszabályok kidolgozását az igazságügyminiszter rendeleti határkörébe utalta. A Csemegi-kódex a szabadságvesztés-büntetés öt különálló nemét határozta meg: - a fegyházat, - az államfogházat, - a börtönt, - a fogházat és - az elzárást. A kódex az új börtönrendszer működésmódját tekintve magyaros megoldásra vállalkozott: börtönügyünk jelentős lemaradásának csökkentésére az akkor Európában a legkorszerűbbnek tetsző fokozatos rendszert vette át. A fokozatos rendszer végrehajtása azonban a meglévő börtönökkel nem volt lehetséges, újakat kellett építeni. A múlt század utolsó negyedének gazdasági felvirágzása azóta is példátlan méretű börtönépítési programot tett lehetővé. A Csemegi-kódex hatályba lépése utáni időszakban, Wágner Gyula műegyetemi tanár irányításával vette kezdetét a börtönépítési program ban létesítették a kishartai (ma Állampuszta) mezőgazdasági jellegű közvetítő intézetet ben adták át rendeltetésének a csillagrendszerben (egy centrumba futó négy épületszárny) épített, ezért a köznyelvben "csillagbörtönnek" elnevezett Szegedi Kerületi Börtönt ban nyitották meg a Soprontól 6 kilométerre levő, elhagyott cukorgyár helyén a Sopronkőhidai Fegyintézetet. A millennium évében, 1896-ban kezdte meg működését - a főváros által nagyvonalúan ingyen felajánlott telken, az ugyancsak csillagrendszerben épített - Budapesti Gyűjtőfogház, vagy közismert elnevezése szerint a Gyűjtő. Mellette létesítették 1906-ban az Igazságügyi Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet ben épült fel a Budapesti Törvényszéki Fogház, mai közismert nevén: a Markó. E nagyobb létesítmények mellett sorban adták át a törvényszéki és járásbírósági fogházakat. (pl. Kecskemét) A magyar börtönügy jellemzője, hogy jelenlegi épületbázisának közel 70%-a a korabeli, immár évszázados állóképességű, de mára már meglehetősen elavult építményekből áll. Az I. világháború befejezése utáni években, sem az ország gazdasági helyzete, sem pedig az uralkodó kriminálpolitikai szemlélet nem kínált lehetőséget a börtönkörülmények korszerűsítésére. A két világháború között hat országos büntetőintézet folytatta működését: - a budapesti országos gyűjtőfogház, - a váci országos fegyintézet és közvetítőintézet, - a sopronkőhidai országos fegyintézet és szigorított férfi dologház, - a hartai országos büntetőintézet, - a márianosztrai országos büntetőintézet és szigorított női dologház és - a szegedi kerületi börtön és államfogház Szegedi Kerületi Börtön (1903)

13 13 Az országos büntetőintézetek befogadási képessége megközelítette a négyezret, a Trianon utáni fennmaradó 24 törvényszéki és 90 járásbírósági fogház befogadóképessége a hatezret. A tárgyalt időszakban a fogvatartotti létszám országosan hét- és kilencezer között ingadozott. Az 1930/31. évi kimutatás szerint a főállású börtönügyi tisztviselők (igazgató, titkár, főtiszt, orvos, lelkész, tanító, őrparancsnok, fogalmazó, fogházgondnok stb.) létszáma 94 fő, a tiszteletdíjas alkalmazottak (orvos, lelkész, tanító) létszáma 88 fő volt, az őrszemélyzet 1460 főből állt. 1 Fogvatartottak csoportosítása meghatározott szempontok szerint. 2 Erkölcstan, erkölcsi szabályok összessége. 3 Az a személy vagy csoport, mely irányítja az új jogszabályok előkészítését. 4 Csemegi Károly ( ) A Szegedi Kerületi Börtön (1903) Az országos büntetőintézetek befogadási képessége megközelítette a négyezret, a Trianon utáni fennmaradó 24 törvényszéki és 90 járásbírósági fogház befogadóképessége a hatezret. A tárgyalt időszakban a fogvatartotti létszám országosan hét- és kilencezer között ingadozott. Az 1930/31. évi kimutatás szerint a főállású börtönügyi tisztviselők (igazgató, titkár, főtiszt, orvos, lelkész, tanító, őrparancsnok, fogalmazó, fogházgondnok stb.) létszáma 94 fő, a tiszteletdíjas alkalmazottak (orvos, lelkész, tanító) létszáma 88 fő volt, az őrszemélyzet 1460 főből állt.

14 14 3. A REINTEGRÁCIÓI ISMERETEK TARTALMI ELEMEI A reintegrációs ismeretek tartalmi elemei A büntetés-végrehajtási reintegráció pedagógiai hagyománya A büntetés-végrehajtási reintegráció történeti-ideológiai változásai 3.1 A reintegrációs ismeretek tartalmi elemei A reintegrációs ismeretek tantárgy összetett és szerteágazó ismeretek komplex halmaza, melyre hatott a pedagógia tudománya, annak külön ágaként működő kriminálpedagógia eszméi, az emberrel foglalkozó tudományok vizsgálati eredményei, a magyar büntetés-végrehajtás történeti hagyományai és a XX. században végbement, a végrehajtásra vonatkozó történeti-ideológiai változások. Különös jelentőséggel bír a tantárgy vonatkozásában a büntetés-végrehajtási jogszabályok szerepe, alkalmazása és a szabályozók mögött rejlő büntetőtudományok rendszere. Pedagógiai tudományok - általános pedagógia - andragógia - kriminálpedagógia Humán tudományok - Pszichológia - Szociológia - Kriminológia Büntetés-végrehajtási jogszabályok évi CCXL. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról (Büntetésvégrehajtás. Kódex) TÖRVÉNYI SZINT - IM. rendeletek, melyek közül kiemelt jelentőséggel bír a szabadságvesztés, az elzárás és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól 16/2014.(XII.19) IM. Rendelet RENDELETI SZINT Meg kell jegyezni, hogy a konkrét szakmai munka terén nagy jelentősége van az országos parancsnoki intézkedéseknek, szakutasításoknak, és módszertani szakutasításoknak. Ezekben a szabályozókban az egységes végrehajtás és értelmezés előfeltételei jelennek meg, azonban ezek nem minősülnek jogforrásnak, mert nem jogszabályok!

15 15 A büntetés-végrehajtási reintegráció történeti-ideológiai változásai - Szocialista embertípus formálása (50-es évek) - Átnevelés (60-as évek) - Reintegráció (70-es évek) as 90 -es évek (alapelvek beépülése a jogrendszerbe és a kezelésbe, garanciális büntetés-végrehajtás) - napjainkban előremutató reintegrációs irányzatok 3.2 A büntetés-végrehajtási reintegráció pedagógiai hagyománya A reintegráció kérdéseivel foglalkozók figyelmének központjában a XVI. század óta áll a bűn és a büntetés pedagógiai problematikája. A valláserkölcsi alapon álló foglalkozások, büntetési elképzelések kezdetben nem adtak más lehetőséget a reintegrációra, mint a megfélemlítő, elrettentő szigort. Ez a felfogás fokozottabban élt azokban, akik a büntetőjogi büntetést alkalmazták. A középkor kegyetlen büntetési rendszerének megújulását a szabadságvesztésbüntetés fő büntetési nemként való alkalmazása jelentette. A büntetőjogi megújhodást segítették elő a fokozatosan kialakuló büntetés-végrehajtási rendszerek, melyek belső feltételeik miatt már más bánásmódot, újszerű eljárásokat igényeltek. A végrehajtására létrehozott intézetekben a kezdetektől alkalmaztak tanítókat, oktatókat, akik a büntetés-végrehajtási feladatokhoz kapcsolódva, módszeresen dolgozták ki a büntetés céljának elérésére irányuló tevékenység pedagógiai eszközrendszerét. A reintegrációs tudomány külön ágaként létrejött kriminálpedagógia kialakulásában jelentős szerepe volt a kor kiemelkedő pedagógiai személyiségeinek. Johann Heinrich Pestalozzi ( ) több intézetet hozott létre, ahova otthontalan és bűnöző gyerekeket vett fel. A világon elsőként foglalkozott a bűnözők börtönreintegrációjának kérdésével. A társadalmi beilleszkedést pedagógiai megközelítésből vizsgálta. Kármán Elemér ( ) munkássága elsősorban a kriminálpedagógia önálló tudománnyá fejlesztésében jelentős. Világosan látta, hogy nem a bűncselekményt kell kibogozni, hanem a fiatalkorú elkövető egyéniségét, életviszonyait, környezetét kell megismerni, hogy jövője érdekében hathatós intézkedések szülessenek. A kriminálpedagógia mint tudomány első máig érvényes tételeit Pestalozzi fogalmazta meg. A bűnözők reintegrációjának célját a társadalomban való visszavezetésükben jelölte meg. Fogalom meghatározása A kriminálpedagógia a reintegrációtudomány azon ága, amely a hatályos büntetőjog szerint bűncselekményt elkövető, vagy a bűnöző életmódot folytató személyek szakreintegrációjának elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik.

16 A büntetés-végrehajtási reintegráció történeti-ideológiai változásai Az 1867-es kiegyezés, majd az 1878.V. sz. törvénycikk /Csemegi Kódex/ nagy lendületet adott a börtönrendszer kialakításában. A Csemegi Kódex volt az első olyan igazi jogszabály, mely korlátozta a halálbüntetést, megszüntette a testi és megszégyenítő büntetéseket, s bevezette a szabadságvesztést, mint önálló büntetést. E normák több mint 70 éven keresztül meghatározták a gyakorlatot, s hatást gyakoroltak a büntetés-végrehajtási reintegráció alakulására is. A Kódex utolsó rendelkezéseit az 1959 ben megjelent első Büntetés-végrehajtási Szabályzat helyezte hatályon kívül. Az 50-es években/ / a szabadságvesztés céljának megvalósítását az elszigetelésben, a munkáltatásban látták, melyet sztálini büntetőpolitikával, egy szocialista embertípus formálásával igyekeztek elérni. Ehhez a törvényi feltételeket az első Büntetésvégrehajtási Szabályzat teremtette meg, mely már igyekezett mellőzni a testi és szellemi fájdalmakat okozó büntetéseket. Ebben az időszakban 2 végrehajtási fokozatot különböztettek meg: börtön, büntetés-végrehajtás. munkahely Az 1960-as években/ / a korábbi feladatok megtartása mellett megjelent már a politikai-erkölcsi foglalkozás igénye is, melynek célja a szocialista embertípus elérése volt, melyet átneveléssel, mint a pedagógia speciálisan átalakított eszközrendszerével igyekeztek elérni. Az átnevelés elvi és szervezeti feltételeinek biztosítására a 8/1959.BM utasítás létrehozta az első nevelői szolgálatot és előírták, hogy minden 100 letartóztatott foglalkozásával 1 nevelő foglalkozzon. Az évi 21 tvr. pedig megteremtette a börtönügy törvényi szintű szabályozását, mely során létrejött egy új felfogás, mely az elítéltet már nemcsak kötelezettségekkel, hanem jogokkal is ellátta, így az elítéltet a végrehajtás tárgyából annak alanyává tette. A következő végrehajtási fokozatokat különböztette meg: szigorított börtön, börtön, szigorított büntetés-végrehajtás. munkahely, büntetés-végrehajtás. munkahely. A '70-es évek közepére vált nyilvánvalóvá az átnevelés - mint pedagógiai optimizmus - elérhetetlensége. A célok és feladatok átfogalmazása következtében a reintegráció erőszakosabb átformáló jellege megenyhült, az átnevelés helyett a fogvatartottak reintegrációját tűzték ki elsődleges célként, az általános pedagógia, pszichológia, és a kriminálpedagógia eszközeinek felhasználásával. A törvényi feltételeit az évi IV. tv. (BTK), valamint az évi 11 tvr. teremtette meg, mely a büntetéseket és az intézkedéseket egységes szerkezetbe foglalta. Ebben az időszakban a fegyház, szigorított börtön, börtön, fogház végrehatási fokozatot különböztettek meg, s új jogintézményként létrejött a szigorított őrizet, az alkoholisták kötelező munkaterápiás intézeti kezelése, a gyógyító-nevelő csoport, valamint az átmeneti csoport. Ugyancsak új intézményként került bevezetésre a személyiségzavarban szenvedő, korábban alkoholista életmódot folytató és korlátozott beszámítási képességgel rendelkező elítéltek sajátos kezelése és terápiás munkavégzésére létrehozott gyógyító-nevelő csoport. Az 1980-as, valamint az 1990-es évekre / / szakmai kezdeményezések hatására átfogó reintegráció, majd később munkáltatási koncepció készült, mely előrevetítette a politikai és társadalmi változásokat.

17 17 A rendszerváltást követően megjelennek a korrekciós pedagógiai törekvések, melyek a társadalmi visszailleszkedés elősegítésére, újabb bűncselekmény megelőzésére, önbecsülés fenntartására, felelősségérzet fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, melyet reintegrációval igyekeztek megoldani, a pedagógia, pszichológia, szociológia, kriminológia segítségével. A rendszerváltást követően megjelentek a különféle korrekciós pedagógiai törekvések, amelyek a szociális munka és a börtönpszichológia jelentőségét hangsúlyozták. A lecsökkent hatásrendszer és a börtön sajátos jellemzőinek figyelembe vételével született meg a reintegráció új fogalma: "A céltudatos, tervszerű fejlesztő és korrigáló hatások olyan összehangolt rendszere, mely jogszabályi keretek, és zárt intézeti viszonyok között az elítélt személyiségéhez igazodó differenciáltsággal segíti a személyiség változását, a társadalmi beilleszkedését és alkalmazkodódási képességének és készségének kialakulását." Az évi XXXII. tv. megfogalmazta az új reintegrációs koncepciót, az európai börtönrendszerekre jellemző alapelveket: a normalizáció, nyitottság, felelősség elvét. A fegyház, börtön, fogház végrehajtási fokozat mellett új jogintézményként jelent meg az EVSZ, és a KBK. A szabadságvesztés feladatának az elítélt önbecsülésének fenntartását és felelősségérzetének fejlesztését határozták meg, melyhez fel kell használni a szükséges gyógyító, oktató, erkölcsi és szellemi erőforrásokat és biztosítani kell a rendszeres munkavégzés feltételeit. Az ideológia váltás következményeként az elítélt személyiségi jogai kerültek előtérbe. Megfogalmazódott a garanciális büntetés-végrehajtás gondolata, melynek alapja az, hogy az alapvető jogok gyakorlása mellett, az elítélt kötelességeinek teljesítése fejében plusz jogokat (szabadabb életkörülményeket) élvezhet. Nagyobb hangsúlyt kapott a fogvatartott döntési felelőssége, mind börtönbéli életkörülményeinek alakulásával kapcsolatban, mind a szabadidő eltöltésére vonatkozólag. Napjainkban az új szemléletmód következtében teljesedett ki a fogva tartottak jogi helyzete, valamint a büntetés-végrehajtási bíró feladatköre is strukturálódott, és bővültek a progresszív végrehajtás lehetőségei. A szabadságvesztés céljának elérése érdekében a társadalmi visszailleszkedés elősegítése, a visszaesés csökkentése, az önbecsülés fenntartása, felelősségérzet csökkentése, a munkakultúra középpontba állítása került előtérbe, melyet a korrekciós büntetés-végrehajtási pedagógia eszközeivel, a szociális munka, a börtönpszichológia, a felnőttoktatás segítségével, mint a reintegráció eszközeivel igyekszenek elérni. Szintén új elemként került jogszabályilag bevezetésre az intézeten belüli büntetésvégrehajtási pártfogók által a gondozás keretében végzett reintegrációs tevékenység. Az Európai Börtönszabályok mellett a vonatkozó kormányhatározatok, valamint a én hatályba lépett új évi C. tv a BTK. is nagyon fontos szerepet játszik a feladatok megvalósítása területén. A fegyház, börtön és fogház végrehajtási fokozat az új koncepció szerint a célhoz igazított rezsimszemléletet alkalmazza, amikor a rezsimeken belül megteremti az általános, az enyhébb és a szigorúbb végrehajtási módot és átjárhatóságot biztosít a fogvatartottak magatartásához igazodóan.

18 18 4. A SZABADSÁGVESZTÉS BÜNTETÉS- VÉGREHAJTÁSA A szabadságvesztés végrehajtásának célja A szabadságvesztés végrehajtásának a feladata A reintegrációs tevékenység A büntetés-végrehajtási reintegrációs program A Büntető Törvénykönyvről szóló, többször módosított évi C. törvény (BTK.) határozza meg a bűncselekmény elkövetőivel szemben alkalmazható büntetéseket és intézkedéseket. A BTK. szankciórendszerének legsúlyosabb főbüntetési neme, a szabadságvesztés-büntetés. 4.1 A szabadságvesztés végrehajtásának célja A büntetés végrehajtásra vonatkozó szabályozást vizsgálva megállapítható, hogy a szabadságvesztés végrehajtásának célja, illetve feladata összefüggésben van a büntetés lényegéről és céljáról kialakított, a BTK-ban rögzített meghatározással. A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el. A BTK. a büntetés célját a törvényben szabályozott büntetésekre irányadóan határozza meg, kiemelve a társadalom védelme érdekében mind az egyéni, mind az általános megelőzést. A hatályos Büntetés-végrehajtási Törvény erre is figyelemmel fogalmazza meg a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának célját az alábbiak szerint: Fogalom meghatározása A szabadságvesztés végrehajtásának célja az ítéletben meghatározott joghátrány érvényesítése, valamint a végrehajtás alatti reintegrációs tevékenység eredményeként annak elősegítése, hogy az elítélt szabadulása után a társadalomba sikeresen visszailleszkedjen és a társadalom jogkövető tagjává váljon. A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtásának a célja a társadalom védelme érdekében az ítéletben meghatározott joghátrány érvényesítése. A reintegráció céljaként szerepel, a "joghátrány érvényesítése", mely azt juttatja kifejezésre, hogy a szabadságvesztést a személyi szabadság elvonásban megnyilvánuló jogintézményként kell alkalmazni.

19 19 A szabadságvesztés végrehajtásának korszerű felfogása azonban nem elégedhet meg a szabadságelvonással járó hátrányok, a büntetéssel szükségszerűen együtt járó "rossz" elrettentő hatásának egyoldalú érvényesítésével, azaz nem tekintheti megtorlásnak a végrehajtást. Az a börtön, amely elvtelenül szigorú, és az elítéltek mély alávetésére, megalázására helyezi a hangsúly nem képes eleget tenni a társadalmi elvárásoknak. Ez a követelmény nem más, mint az elítéltnek kiutat kínálni korábbi életvitele megváltozatásához, segítséget nyújtani számára a szabadulás utáni társadalmi beilleszkedéshez. Az elítéltet kizárólag a büntetés céljának eléréséhez szükséges legkisebb mértékű korlátozásoknak lehet alávetni. A szabadságvesztés végrehajtása során a büntetés-végrehajtási szervezet az elítélt életébe csak a büntetés céljának eléréséhez szükséges mértékben avatkozik be. A szabadságelvonás során a reintegráció, azaz a társadalmi visszailleszkedést elősegítő programok alkalmazása (az elítélt munkaerő-piaci integrációjának elősegítését, a befogadást megelőző életkörülményeiből, életviteléből eredő hátrányok csökkentését, személyisége és szociális készségei fejlesztését célzó reintegrációs programok, foglalkozások) az elsődleges cél, illetve az, hogy az elítélt szabadulása után jogkövető állampolgárként legyen a társadalom tagja. 4.2 A szabadságvesztés végrehajtásának feladata A Büntetés-végrehajtás. Törvény az elítéltek reintegrációja címszó alatt alapelvi jelentőséggel határozza meg a szabadságvesztés végrehajtásának feladatát, amely arra irányul, hogy: Fogalom meghatározása A szabadságvesztés végrehajtása során biztosítani kell, hogy az elítélt önbecsülése, személyisége, felelősségérzete fejlődhessen, és ezáltal felkészüljön a szabadulása utáni, a társadalom elvárásának megfelelő önálló életre. A nemzetközi normákból a hazai szabályozásba átvett olyan alapelvi szinten megjelenő elemeket, mint az önbecsülés fenntartása, a felelősségérzet fejlesztése, a büntetés-végrehajtási szervezet azon kötelességét is hangsúlyozzák, hogy a börtönbüntetés - amennyire az lehetséges - ne károsítsa az egyén értékeit, így önértékelését, önálló életvitelre való képességét, ellenben keltse fel felelősségérzetét saját jövőbeni sorsának alakulásáért. Az elítélt számára biztosítani kell a büntetés céljával, valamint az intézet rendjével és biztonságával nem ellentétes családi, személyes és társadalmi kapcsolatok létesítését, fenntartását, illetve fejlesztését.

20 20 Az elítélt önbecsülésének fenntartását: - megfelelő bánásmóddal, - értelmes tevékenység szervezésével, - a társadalmi hasznosság tudatának kialakításával, illetve erősítésével lehet elérni. Az elítélt felelősségérzetének fokozásához pedig: - az öntevékenységet, önképzést, - iskolai tanulmányokban való részvételt - jutalmazást, fegyelmi felelősségre vonást, - a munkavégzés lehetőségeit, - valamint a családi társadalmi, kapcsolatok támogatását kell felhasználni. 4.3 A reintegrációs tevékenység Új megfogalmazást kapott a szemléletváltást követően az elítéltekkel való foglalkozás. Ma már reintegrációról beszélünk, amely magában kell, hogy foglaljon minden olyan programot, tevékenységet, mely elősegíti, támogatja a társadalomba történő visszailleszkedés hatékonyságát, a visszaesés esélyének minimalizálását, akár kizárását is. A reintegráció keretében nem szigorúan a büntetés-végrehajtásban szervezett tevékenységekre kell fókuszálni, hiszen a büntetés-végrehajtási szervek más szervekkel együttműködve eredményesebben szolgálják a büntetés-végrehajtás céljának megvalósítását. E célhoz nélkülözhetetlen az elítélt önkéntes és aktív részvétele a börtönélet valamennyi szegmensének a célirányosan összehangolt munkája, valamint a szabad társadalom segítő közreműködése. Ugyanakkor a reintegrációs tevékenység keretében törekedni kell arra is, hogy az elítélt bűncselekményének társadalomra veszélyességét felismerje, annak következményeit lehetőség szerint enyhítse. A Büntetés-végrehajtási Törvény a következőképpen fogalmazza meg a reintegrációs tevékenység feladatát: Fogalom meghatározása A reintegrációs folyamat során törekedni kell az elítélt önbecsülésének és felelősségérzetének kialakítására, fejlesztésére, a szabadulás után a munkaerő-piaci és a társadalmi életébe való beilleszkedésének elősegítésére. A nemzetközi normákból a hazai szabályozásba átvett olyan alapelvi szinten megjelenő elemeket, mint az önbecsülés fenntartása, a felelősségérzet fejlesztése, a büntetés-végrehajtási szervezet azon kötelességét is hangsúlyozzák, hogy a börtönbüntetés - amennyire az lehetséges