Szarvas virányának második javitott és "bővített felszámlálása.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szarvas virányának második javitott és "bővített felszámlálása."

Átírás

1 Szarvas virányának második javitott és "bővített felszámlálása. Ivilencz éve, liogy bátorkodtam gymn. értesítőnkben a szarvasi flóra ismertetésével fellépni a nyilvánosság elé. Ez volt vidékünk növényzetének első felszámlálása s mint ilyen iránt több részről mutatkozott érdeklődés; figyelembe vették azt jelesen a hazai növényzet ismertetésével foglalkozó férfiak. Fellépésein jutalmául szerencsés voltam nemcsak Holuhy József lelkész úrral, tanulmányaimban legszívesebb gyámolitómmal, és dr. Tauscher Gyula fehérmegyei főorvossal, sajnos ma már csak néhaival, (f 1882), ki mint egykori növendékem is a növénycseróben bőkezű társam volt, az előnyös viszonyt folytathatni, hanem dr. Borbás Vincze, budapesti föreáliskolai tanár s egyetemi licentiatus úrral, úgyszintén Titius Pilis áldozárral is, a tengeri flóra és fauna eme hírneves ismerőjével, nagybecsű összeköttetésbe lépni, és igy kétes esetekben mind a phanera mind a kryptogam növények meghatározásánál biztos, mindég igen szives útbaigazítást találni. E kedvező viszonyok által buzdítva és a növénytan előadásával hivatalom szerinti foglalkozás által új tevékenységre késztetve, kutatásaim nem maradtak eredménytelenek. A nagy terjedelmű szarvasi határ közelebb lekvő helyeit, valamint a szomszéd határok vele érintkező részeit, magam is, amennyire azt korom s komolyabb foglalatosságaim engedek, növényvizsgálva gyakrabban bejártam s városunk távolabb fekvő pusztáira is évenként kirándulásokat tettem, mindenütt azok terményeit jegyezve és szükség szerint gyűjtve. Még serényebben tette azt minden tavasszal több, a természetben gyönyörködő tanítványom. JEzek, a városhoz közelebb fekvő lüves helyeket éles szemmel felkutatva, gyakran leptek meg neve-

2 zetes leletekkel. Ily módon kilencz év lefolyása alatt flóránk első felszámlálása 78 phanerogam és 72 kryptogam növényfajjal szaporodott. Dr. Borbás Vincze, megyénk legnagyobb részének több évben ismételt átkutatása után, Békésvármegye flórájáról a magyar tudományos akadémia nov. 15-iki ülésén felolvasást. tartván, értekezésében az általam Szarvas virányában és későbben levélileg közlött növényfajokat is beszövésre méltatta. Miután e müve. az akadémia költségén 1881-ben kinyomatott és ekként határunk növényzete ujabb időben is ismertetve lett, e dolgozatom talán elmaradhatott volna. De én még sem tartottam feleslegesnek azt kilencz éves bővitéssel és helyenkénti javítással közre bocsátani, annál is inkább, hogy ez évvel 50 éves tanárkodásom s igy a növényisme általam való előadása véget ér. Beszámolásom legalább alapul szolgálhat, ha kinek utánam lesz kedve, vagy hivatala szerint feladata határunk virányát tanulmányozni. Közlöm e második felsorolást is csekély változással Endlicher rendszere szerint, ámbár az utolsó két évben Pokorny-Dékány növényország természetrajzát használtam előadásaimnak alapjául. A vadon termőkön kivűl felszámlálom a nálunk kertészetileg vagy gazdászatilag gyakrabban művelteket is. Amazok nagyobb, a gyakran műveltek cuvsiv, a ritkábban termeltek apró betűkkel vaunak nyomatva. Szükségesnek találom az átkutatott növénymezőnek történelmi és földrajzi rövid ismertetését előre bocsátani. A szarvasi határ gazdászati területe, ide számítva Nagy- Csákót ós Kondorost, melyek 1875-ik évben, Szarvastól hatóságilag elválván, önálló községgé alakultak, az 1871-ikben a vasút ügyében kiküldött bizottság jelentése szerint 84,000 katasztrális holdban vehető fel. Búvárkodásomban hozzá csatoltam e területhez még a szent-andrási pusztát, Csabacsűdöt, és a mező-túri határnak hozzánk legközelebb fekvő részeit. Mind ez oly rónaság, melyen a szem csak néhol akad

3 feltűnőbb emelkedésre, pl. a csabai úton, az erek partjain és a városban a Köröshidnál az ev. templomtól a város déli végéig. Síkságát legjobban tünteti elő a Körősnek nagyon kanyarulatos medre ós vizének alig észrevehető, malomkereket hajtani nem képes folyása. E kanyarulatok által félszigetekké alakitott térségek neveztetnek zugok"-nak, a síkság feltűnőbb mélyedései erefc"-nek, s ha állandóan viztartalmuak fokok" nak. A zugok közül a városhoz legközelebb fekvők: a Nyúl-Mángol-Szappanyos- ós Bikazug; az erek közül a város szomszédságában van: a Maczó és a Czigány-ér; a fokok közül nevezetesek: a halásztelki és a kákái fok. A Gyilkosér a mezőtúri határban a Körösön átvezető révnél kezdődik, de ott még csekély mélyedésű. Onnan kanyarulatokban délfelé haladva a Nagy-Vaskapu"Halásztelekre lép; ezt szinte görbületekben átszelve egyrészt kitágul a décsi Lapos"-ra, másrészt beszakad a Keresztérbe, melynek déli vége a Czigányér. A Dögösér határunk délkeleti mélyedéseit képezi s terjeszkedik Puszta-Káka számtalan kissebb erein át Kis- és Nagy-Szénás felé, melyeknek síkságán elenyészik; keletről délnek fordulva egyesül a Kölesérrel s végződik a Vekerben, mely o vidéken a kákái foknál nagyobb, de már Csongrádmegyében fekvő tó. A halásztelki és a kákái fok a szarvasi határ vizeinek gyűhelyei, mintegy medenczéi: amaz éjszaki, ez déli oldalán. Iszonyú nagy szárazságnak kell lenni, ha azokban eltűnik a viz. Mig az áradások szabadon garázdálkodhattak, a Gyilkosér és a halásztelki fok utján ömlött a viz Halásztelekre, innen elárasztotta Décset s hatott rendkívüli nagy áradáskor, milyen volt az 1816-ik és 1831-ik évi, egészen a kondorosi földekre» hol az öreg gazdák állítása szerint a vályúkat is emelte. Ugy öntettek el a déli oldalon nagy áradáskor a körösparti szőllők és a kákái fokon át az egész Puszta-Káka, melynek mélyedésein haladva a viz kimenetelót lelte a Dögös útján a Szénásokon és a Kölesér útján a Vekerben.

4 6 Mióta a töltések által a bullámoknak délkeleti terjedése elzáratott, a vízmennyiségnek szabályozására szolgál a balásztelki foknál a gáton alkalmazott két Vaskapu": a nagyobbik a mezőtúri határnál, a kisebbik a város közelében. E kapuk felemelése és leeresztése által a viz a Körösbe ki- vagy onnan beereszthető; a nagy kapu csak a ki- a kis kapu beeresztésre is szolgál, a mennyire tudniillik a körösviz az itt lionos Typha termesztésére szükséges. A Köröstől keletre fekvő terület gátak által már meg van mentve az áradásoktól. Az 1881-iki vizveszély, mikor a hullámok a vasnti gáton áttörve Décset elpusztították és a város is csak a gyorsan emelt körgátak által védetett meg, többé alig fog ismétlődni. De annál inkább szenvednek most a gátak délnyugati oldalán fekvő helyek. Itt a viz, kisebb térre lévén szorítva és a magas állású Tisza által feltartóztatva, hullámaival 3-6 hónapig tengerre emlékeztet. Magasságáról a tüzek derekán lelógó, az áradáskor kelt sűrű gyökhajzat bőven tanúskodik. E helyek ármentesitéséhez ugyan 1881-ik évben nagyszerűen hozzáfogtak, az Új-Körös medrét alkalmazott gépekkel tágitották, de már tavaly óta e munka egészen szünetel. A fokokon kivül nagyobb állandó viz a szarvasi határban nincsen. Csak erős időjárású években, milyenek az voltak, az esőből vagy a hóolvadásből származó vadvizek" képeznek mélyebb tájakon és a gátak mellett ásott kubikokban, itt-ott a búza közt is, terjedelmesebb mocsarakat. Ily tájakon alakul azután a vizes helyek növényzete, mely feltűnően különbözik a szárazon termőtől. A viz felett emelkedő növények levelei keskenyek, hosszúk, merevek és épszélüek, a vizbe merültek hajszáluak és többnyire sallangosak, a vizszinén úszók kiszélesednek és épszélüek vagy karélyosak. A fokokban ós mocsarakban díszlenek: Typlia latifólia cs angustifolia, Scirpus palustris és maruimus, Oenanthe Phélan-

5 driiim, Butomus imbettatus, I'hragmites communis, Phalaris arundinacea, Glyceria spectabilis; nyilt mocsarakat borítják: J'otamogeton gramineus és críspus, Lemna minor és különféle moszatok, leginkább: Oedogonium, Zygnema, Ulothrix, Spirogyra; a vizenyős árkok iszapját láthatatlanná teszik az ott sűrűn tenyésző: Alisma Plantago, Carex nutans, Boripa austriaca, Heleocharis palustris, Ranunculus lateriflorus; a nyár s ősz idején víztartalmú kubikokban Ceratophyllum demersum Charárvsil vastag rétegekben hínár képződménnyé alakulnak; Heleocharis acicularis és Crypsis alopecuroides az utak és udvarok pocsolyáiban is megteremnek. A száraz helyek növényzete változik a talaj minősége szerint, mely Szarvason szikes, fekete, áradmányos ós homokos. I)r. Szabó József szerint Békés és Csanádvármegyékben a székek vagy székes földek valóságban egészen más, mint a székek vagy székes homok Szeged és Dorozsma táján. Csak a név és felület fehér színe közös. Békés és Csanádban a vak szék anyaga finom csillám és kovarészek, Szeged és Dorozsma körül pedig seperhető széksó. A békés-csanádi szik a legtömettebb, legsűrűbb talajnem, melyen a víz át nem hat s felületes megázásához is tetemes eső szükséges; a szegeddorozsmai a leglazább homoktalaj, melynek hézagain keresztül a víznek legkönnyebb utja van. Amaz a legfinomabb iszapolás eredményo, ez pedig kovának és nátron tartalmú földpát ásványok el mállásából származó termékek legdurvább halmozódása. Amaz szikes vagy székes, ez szíksós vagy széksós föld." (Békésvármegye flórája 16. és 17. lap.) A békés-csanádi sziknek e jellemzése szarvasi határunk szikes helyeire tökéletesen ráillik. A mi fekete földünk jó talajrészek keveréke. Mész, legalább a kákaiban, mellyel kísérleteket tettem, nincs, mert a savban nem pezseg. Ez, ráöntve, nyom nélkül tűnik el, mint szitán a víz; kagyló sem jön elő benne, de gyepvas golyók, tégla sziuü gömbök, elég nagy mennyiségben. Fekete földünk

6 8 tehát Dr. Szabó József szerint (Terin, tudományi közlöny 9'J. és 100-ik füzet) nem lösz" hanem nyirok." Homokos talajunk nem futó, hanem agyaggal kötött homok. Nem olyan az mint a pestmegyei, melyben, ha száraz, a láb bokáig; a kocsi tengelyig süppedez, s melyben az út csak bő eső után javúl. A tiszta homok határunkban csak néhol, több méternyi mélységből ásható, s az is annyira lágy, hogy vakolatnak nem használható. Aradmányos talajunk csak kisebb területeken tartalmaz annyi agyagot, a mennyi szükséges, hogy tapasztásra alkalmazható legyen. Halásztelek, Décs ós Káka puszták talaja leginkább szíkes, gyakran jókora területeken vak szik", a Körösjobboldali áradmányos, a kondorosi és nagy csákói homokos. Az áradások korában az egész terület, kezdve a Halásztelek éjszaki határától egészen a Káka déli határáig, keletre pedig az Örménykútig csak legelőnek volt használható. S milyen legelőnek! Tessedik Sámuel, l-ig szarvasi ev. lelkész Der Landmann in Ungarn" (1774.) és AViesen Rectifications Plán" (1800.) czimű munkáiban irja, hogy e területen nem volt cserje és fa, lehetett róla mondani : Hos campos nulla arbor opacat!" Szerinte e legelőkön burjánzott: Thlaspi arvense. Capsella Bursa pastoris, Tanacetuui vulgare, Verbascum, Galium, Euphorbia s más rosz táplálékú füvek, melyekhez a marha csak a legnagyobb éhségben nyúlt. E nagy emberbarát életének fő czéljáúl tűzte ki e bajon segíteni ; ő indította meg Szarvason a józan gazdászatot. A város éjszaki részén alakított terjedelmes kertet, honossá tette a lucernatermesztést, épített selyemgyárat, melyből lett későbben paplak, s utoljára a mostani emeletes főgyrr nasium. De a feljebb nevezett terület tovább is csak silány közlegelő maradt. Tessedik jó terveinek kivitele csakis 1846-ik óv óta, mikor az úrbéri örökváltság történt, eszközöltetett sikeresen. Az örökváltságot gyorsan ós nagyban követték a gazdászati

7 javítások. Az áradások délnyugati útja a nagybirtokosoktól emelt halásztelki és kákái, s a várostól a Betlehem *) alatti gátak által elzáratott és a közlegelőből a község számár» jutott 15,000 hold óta a lakosok közt osztatott ki. A/, új birtokosok mindenfelé tanyákat és majorokat építettek, gyümölcs- és vadfákban gazdag kerteket alakítottak, nagy területeket leginkább a város közelében, szőllővel ültettek ki. Kevés év alatt silány legelők helyén, az egész éven át viruló, a marhának kedves takarmányt nyújtó lóherések és nagy területeken a minden gabonauemet jól termő szántóföldek keletkeztek. A mélyebben fekvő, vízjáró ós szikes területek azután is közlegelőnek hagyattak, vagy a szántás-vetés alá kiosztott földek után pótlékul adattak. Ezeken most sem terem sem kaszálható, sem táplálékot nyújtó növényzet : onnan eredtek a nép száján humorisztikus neveik, milyenek : Sirató, Koplaló, Dögös, Gyilkos s. h. Itt nőnek : Festuca duriuscula, Polygonum aviculare, Matricaria Chamomilla, Lepidium ruderale, Ceratocephalus orthoceros, Arenaria serpylufolia, Poa dura és bulbifera, Marrubium migare és peregrinum, Erodium cicutarimi, vizes helyeken I'lantago tenuiflora, Myosurus minimus. és llanunculus lateriflorus. A szántás-vetés alá kiosztott területek talaja fekete föld, nyírok, csak itt-ott szikes, a mi eső után, mikor a szik kivirágzik, könnyen felismerhető. A nyirkos földön is meg kell lesni a művelés alkalmas idejét; mert az sem igen nedves, sem igen száraz állapotban nem eszközölhető. Ezen elég jól teremnek a gabonanemüek és hüvelyes vetemények, dudvaként pedig a vetések közt díszlenek s némely évben erőre kapván, a búzát aszatfölddé, vagy virágos kertté változtatják : Cirsium arvense, Delphinium orientale, Lathyrus tuberosas, Adonis aestivalis, Agrostemma Githago, Sinapis arvensis, Ranunculus arvensis; Euphorbia virgata, Centaurea Cyanus, Papaver *) Egy városrósziiek nove.

8 10 Bhoeas, Thlaspi arvense, Lepidium Draba, Lithospermum arvense, Vicia saliva és hirsuta, Brotnus secalimis; Poa bulbifera, Potentilla supina; a parlagon heverő földen nőnek : Mentha Pulegium, Plantago tenuiflora, Myosurus minimus, gyérebben Aegilops cylindrica és Taraxacum officinale; a mezsgyéken: Alopecurus pratensis, Triticum repens, Bromus tectorum, Lolium perenne; 188l-ben a kiszikkadó mocsarak iszapjában: Elatine Alsinastrum és Limosella aquatica. Áradmányos talaj, homok által laza agyag, márgához hasonló, van a Körösön túl. Nem egyszer volt alkalmunk tapasztalni, hogy ott dúsan teremne : minden gabona, kukoricza, krumpli, len, dinnye, tök, burgundi s h., ha e vidék ármentesítve lenne. Áradások által az önkényt termő növényzet is nagy részben elpusztul. Legállandóbbak: Olycyrrhisa echinata, Polygonum amphibium, Iloripa austriaca, Phalaris arundinaeca, Glycerin spectabilis, Artemisia pontica, Inula britannica, Carex nutans ós Agrostis stolonifera; ez utóbbi inkább a tartós szárazságban vész ki. A többi növényzet változik : majd Trifolium repens, majd Setaria Crus galli, majd Xanthium strumarium elhatalmasodnak. A felszikkadó iszapot Heleocharis acicularis borítja, néhol Viola pumila-val díszítve; itt-ott Sium lati folium és Stachys palustris, árkokban pedig Iris Pseudoacorus, Euphorbia palustris és lucida, liumex pratensis, Conium maculatum ós a magasabb tárgyakra kapaszkodó Convolvulus sepium emelkednek. A nyár végén kedvező időjáráskor itt is elég díszes növényszőnyeg terűi el. így tavaly szeptember elején gyakori esőzések folytán: Agrostis stolonifera, Triticum repens, Lolium perenne, Lactuca sáligna és Plantago maior alkotta zöld alapját igyekvék festőivé tenni : Chrysanthemum inodorum, Daucus Carotta, Tri folium repens és Gratiola officinalis fehér; Solidago canadensis és Hibiscus trionum kénsárga; Thalictrum flavum Inula britannica, Potentilla anserina, Lysimachia Nummularia, Ranunculus sardous ós Lotus corniculatus sárga; Setaria verti-

9 11 állata, Bidens tripartita ós Glycyrrhisa echinata gyümölcsének barna; Gypsophila m urális és Althaea offici/nalis halvány vörös; Centaurea Jacea és Trifolium pratense rózsa szinli; Lythrum virgatum piros; Pulegium vulgare, Vicia Cracca és Cicharium Intybus kék; Symphytum officináié sötét lilaszinű virágjaik által. A Körösön túli áradmányos talajon szemlélhetjük az erdőnek kis képét is gr. Bolza István Anna-liget ncvü parkjában. Arra emlékeztetnek : Quercus- Acer- Gleditschia- Ulmus- Aesculus- Populus- és >Sto//.r-fajoknak, 8 10 öl magasságra emelkedő, hűvös árnyékkal kedveskedő csoportjai. E sudár fák hézagjait kitöltik részint saját lombjuk termékeny korhanyában sűrűn kelő csemetéik, részint más, a ligetben művelt fák és bokrok, mint : Ligustrum vulgare, Comus sanguinea, Padus vulgáris, Bhamnus catharetica, Crataegus monogyna, Sambucus nigra, Prunus spinosa, liosa dumetorum és 11. hemitricha, Sorbus aucuparia, tekervényes utak mellett: Bignonia Catalpa, Platanus occidentalis, Pinus silvestris. A fűz az átellenes parton is, magvait az áradás utáni iszapos földre hintve, önkényt terjeszkedő berkeket alakít. A liget árnyékos helyein nőnek : Althaea officinalis, Anthriscus tricliosperma, Bryonia alba, Carex hirta és nutans, Conium maculatum, Convallaria Polygonatum, Convolvulus sepium, Glechoma hederacea, Lappa maior és minor, Banunculus Ficaria, awicomus, polyanthemus és repens, Bumex pratensis, Stellaria graminca, Symphytum officináié, Urtica dioica, Vicia sordida. A verőfénynek kitett tekervényes utak közti vizjárta területekel kitöltik: Achillea Millefolium, Aiuga genevensis, Alopecurus pratensis, Aristolochia Clematitis, Asparagus officinalis, Ballota nigra, Carex Schreberi, Cirsium arvense, Convolvulus arvensis, Euphorbia Cyparissins, Esula, Iticida, jiahtstris és virgata, Galium Apparine ós verum, Lathyrus tuberosus, Lepidium Draba, Lolium perenne, Lychnis véspertina, Lysimachia Nummularia, Matricaria Chamomilla, Medicago lupulina és sativa, Mentha arvensis, Myosotis stricta, Myosurus minimus, Pastinaca olcracea, Phalaris árun-

10 12 dinacea, Von fertilis, pratensis és triviális, Podospermum Jacquinianum, Polygonum miculare és JJydropiper, Banunculus arvensis és pedatus, Boripa amphibia, austriaca és silvestris, Triticum. repens, Trifolium hybridmi, pratense ós repens, Vicia Oracca, latjiyroides és sutivá, Viola pumila. A régi közlegelőtől délkeletre terjednek az egykori úrbéri íöldek Kis- és Nagy-Ivondoroson. Ezek az ártérnél egykét lábbal magasabban fekszenek, talajuk lazább, televényben és homokban gazdagabb; ezek mindég miivelhetők s termésük dúsabb és biztosabb. Jellemzőbb vad növényeik : Adonis vernalis, Althaea paliida, Amygdalus nana, Anchusa Barrelieri, Arthemisia Absinthium, Caucalis daucoides (tövises magja miatt mint Banunculus arvensis, ördögárpa, nagyon alkalmatlan dudva) Delphinium Consolida, Marrubium peregrinuni, Nigella arvensis, Ornithogalum pyrenaicum, Bapistrum perenne, Salvia vcrticiuata ós nutans, Thalictrum nigricans és fkxuosum, Trifolium pratense var. pensilvanicum és recurvum, Veronka triphyllos és serpyllifolia, Viola ambiqua. Homokos talajnak egyedül a nagykondorosi ós nagycsákói mondható. Ebben a vadon termő növények változatossága is legnagyobb. Az utóbb felsoroltakon kivül itt szedhetők : Cerinthe minor, Dictamnus alba, Hypericum elegáns, Inula germanica, Teucrium Laxmanni, Potentilla pilosa, Sisymbrium Columnae, Stachys recta, Thymus Acinos és Serpyllum. A gazdák érdekében állván a művelt földet a gaztői minél tisztábban tartani, a vad növények csak mint gyom jönnek elő a vetések közt, különben a mezsgyékre, árkokra, litfelekre, töltésekre, temetőkre s h. kiszoritvák. Bántatlanul maradnak a legelőkön is azok, melyek mérges, edző nedvüek és kellemetlen szaguak, mint: Euphorbia-fajok, Hyosciamus niger, Datura Stramonium, Conium maeulatum, Solanum nigrum ós Dulcamara, Thlaspi arvense ; vagy melyek tüskéik által védvék, mint: Onopordon Acanthium, Cirsium lanceolatum, Carduus nutans ós acanthoides, Eryngium campestre, Falcaria Ilivini,

11 13 Xanthium strumarium és spinosim (ez utolsótól az irtására kiadott felsőségi rendeletek daczára sem tisztulhatnak meg az utak); vagy végre azok, melyek kevés és silány tápláló anyagot tartalmaznak, mint: Lappa- A triplex- Chempodium- fajok, Galium verum, Korina sedoides s h. Dr. Iíórbás békésuiegyei flórájában közlött és azóta nálunk történt felfedezések szerint vannak határunkban növényfajok, melyek vármegyénk más helyeiről feljelentve nincsenek, melyek tehát kizárólag a szarvasi virány sajátjai, ezek : Adonis vernalis, Aegilops cylindrica, Allium atropurpuroum, Althaea pallida, Amygdalus nana. Anehusa officinalis, A. Gmelíni és A. italica, Androsace elongata. Anthemis austriaca, Astragalus contortuplicatus, Bupleurum rotundifoliura, Cnrum Carvi, Ceratocephalus orthoceros, Crepis biennis, Cuscuta Epilinum, Dictamnui albus, Euphorbia falpata, Featuca valeniaca, (ialium uliginosuni, Ilieraciura Pilosella, Holcus lanatun, Hypericum elegáns, Kochia sedoides, Lamium album, Lnzula cam pestris, OnobrychiB antivn, Ornilhogalum ymbellat.um, Oenanthe media, Iiumex Acetosclla, Salvia nutans, Teuerium Laxinanni, Trifolium campestre var. longipes, Tr. minus, Tr. recurvum, Veronica prostrata, Vicia latliyroides és V. pannonica. Ellenben vannak az idézett munkában Békésmegye más helységeinek területéről feljegyezve növényfajok, melyek határunkban vagy teljesen hiányzanak, vagy még csak valahol rejlenek, ezek: Achillea setacoa, Aldrovauda, Andropogon, Allium liorbásii A. angulosiim, Alyssum minimum, Althaea officinalis, Alliaria, Angelica montana, Antheinis tiivotoria, Areaaria leptoclados, Arum, Asclepias, Asparagus tenuifolia, Asporula cynanchica, Astragalus austriacus, Borteroa, Caltha, Calamagrostis, Campanula, Cardamine, Carex intermedia ós C. silvatica, Caucalis muricata, Centaurea Biebersteinii, C. Calcitrapa és C. Irausilvanioa, Cephalaria, Cicata, Circaea, Ciinopodium, Cirsiuin Boujarti és C. brachycophalum, Chelidonium, Convallaria maíalis, Corydalis, Crypsis aculeata, Cucubalus, Cyperus, Ecbinops, Epitobium Lamyi, E, tnontanum, E. palustre, E parvillornm és E. rosoutn, Epipactis, Equisetucn, Eriophorum, Erysimum canescens, Eupaturium, Euphorbia striota, Cíalega, Galeopsis, Galium pedemontanum, G. rubi ides és G. triconno, Genista, Gentiana, Geum, IlydrochariB, Ilieraoium umbellatum, líipericum tetrapterum, Inula cordata, Iris subbarbata, J uncus silvaticus, Lactuca quercina, Lamium maculatum, Lappa tomentosa, Lapsaua, Leersia, Leontodon. Leucoium, Linum, Lotus gracilis, Lythrum bibracteurn, Marrubinm remotum, Marsilia, Medicago minima, Melica, Melilotus altissimús és deutatus, Myagrum perl'oliatum, Myriophyllum spicatum, Naias, Nasturtium hybridum, Nepota nudn, Nuphar, Mymphaea, Orchis, Parnassia, Plantago media, Podospormum laciniatuni, Polygonum Bellardi és P. tomeutosum, Potamogeton natans, Poterium, Pulmonaria, Ranunculus di aricatus, R. Lingua, R. polyphyllas ós R. Steveni, Reseda luteolu, ltumex domesticus, It. silvestor ós R. stenophylloidea, Salvia angusti i'olia, Salsola, Salvia dumetorum és S. pratensis, Seratula, Scrofularia, Silaus, Sinapis nigra, Sisymbrium, Sinapistrum, Solanum miniatum, Spergu- és

12 14 laria, Spiraea, Statice, Stenactis, Stratiotes, Sueda, Succisa, Trifolinm Schreberi, Trigonella, Turritia, Utricularia, Valeriana, Verbascum hybridun, Veronica aoitiifolia, V. Bekkabunga és V. maritima, Vicia sepium és V. striata, Xanthium priscorum, Vincetoxicum, Zanichellia. A Békésvármegye flórájában feljegyzett többbi növényfajok a szarvasiakkal közösek s mint ilyenek a rendszeres táblázatban fel vannak sorolva. A virágtalan növényzet a szarvasi határ területén csak a mohok, májmohok, csillárkák, zuzmók, moszatok és gombák által van képviselve; a harasztok, zsurlók, kigyónyelvfélék, vizi harasztok és korpafüfélék egészen hiányzanak. Az egy Aspidium spinulosum, mely tíz év előtt egy ócska udvarfalon nőtt, evvel együtt elpusztult. A gombák meleg nedves, a mohok hideg időben is, földön és fákon, mezőn és művelt helyeken, a zuzmók fatörzsökök hóján, a csillárkák az árkok álló vizében bőven találhatók. Gombáink közöl : Agaricus campestris, Ag. Oreades, Ag. scdigntis és Ag. Prunulus, nemcsak ehetők, hanem gyakori ós kedvelt ételek is. A moszatok leihelyei főképen az állóvizek, de fürdőkben is a vizszinen a léczekről befelé himbálódzó Cladophora glomeratá-ra. Oscillaria limosa-xal vegyest az egész fürdőszakon át bőven, Thorea ramosissimá-ra pedig julius szeptember havában egyes példányonként akadunk. Különben én csak puszta szemmel látható moszatokról szólhatok, mert górcsővel a növényeket nem vizsgáltam. Tanítványim, növényzetünk mezején búvárkodva, különösen az idén számosabb, eddig nem lelt, növényfajjal örvendeztettek meg, valószínű tehát, hogy határunk virányának felsorolásában lesz ezután is elég beigtatni ós változtatni való. Az én huszonöt éves egyszerű, mikroskop nélkül történt, kutatásom s megfigyelésem eredménye számokkal kifejezve a következő : Szarvason van: 185 vált-, 147 összenőtt-szirmú, 20 sziromtalan kétszikű, 1 maghon alatti és 79 szabad maghoni egyszikű, együtt véve 432 vadon termő, 156 gyakrabban és

13 15 nagyobb terjedelemben-, 149 gyérebben, leginkább diszül művelt összesen : 737 virágos növényfaj. A virágtalanokat képviseli az eddigi felfedezéseink szerint : 41 moh-, 3 májnioh-, 1 csillárka-, 8 zuzmó-, 23 moszat- és 42 gomba-faj. összesen 11 7 virágtalan növényfaj. Summa summarum : Szarvason van 8f>4 vadon és müveive termő virágos és virágtalan növényfaj; a művelteket, melyek száma a legbizonytalanabb, kivonva : 549 önkényt díszlő növényfaj. Záradékul nem találom érdektelennek feljegyezni, habár az nem tartozik a flórához, hanem a faunához, hogy a moszatokat keres-e, a híd oszlopain az édes vízi szivacsot, (Spongilla lluviatilis) tetemes mennyiségben találtuk.

14 16 Szarvas viránya rendszeresen. -A. Phanerogamas, -virág-zió növények. I. Dicotylcdoncs, kétszikűck. a) Choristopetalae, váltszirmuak. Papilionaceae, vitorlás szirmuak. ONONIS IGLICZ. 0. Spinosa L. Annaligetből nyugotra Tomcsányi-féle kaszálón. SPARTIUM IUNCEUM L. L. Fenester és LÜPINUS PERENN1S L. Csillagfürt. dísznövények, kertekben. MEDICAGO, CSIGACSŐ. M. Falcata L. száraz helyeken. M. Lupulina L. száraz helyeken. M. Sativa L. bőven termeltetik takarmányul, gyakran vadon is található. MELILOTUS, MÉZKEREP. M. officinalis L. utak szélén, vetések között. M. procumbens 1 less. szántóföldeken. M. COERULEUS BORBÁS = (TRIFOLIUM SUAYEOLENS.) TBIFOLIUM, LÓHERE. Tr. pratense L. városház udvarkertjében, var. pensilvanicum (Willd) Borb. Puszta-Décs, útfeleken, másutt is gyakori. Tr. médium L. árokpartokon. Tr minus sm. vasúti töltésen Bánréve felé. Tr. arvense L. vetések között. Tr. striatum L. Maczóér, a csőszháztól délfelé, halásztelki gáton, a mezőtúri út melletti kertektől éjszakra bőven a kaszálókon. Tr. fragiferum L. füves legelőkön, utak mellett. Tr. recurvum IV. leit,. Kordoros, Szőrhalom felé vivő út árokpartján, ritka.

15 Ír. hybridum L. az árviz által elpusztított, földeken. Tr. agrarium L. var. campestre /'. longipes Borb. városfüzesben, ritka. Tr. repcns L. Bodorka, kertekben, füves helyeken mindenütt. LOTUS, KEREP. L. Gorniculatus L. utak szélén. L. tetragonolobus L. dísznövény kertekben. GLYCYRRHIZA, HÍGVIRICS. Gl. eclúnata L. Körös áradásainak kitett helyeken bőven. Gl. glabra L. Édes gyökér, kertekben. Sophora iaponica L. gr. Iiolza József díszkertjében. Cercis Siliquastrum L. Júdásfa. ugyanott díszfák. ROBINIA, ÁKÁCZ. 11. Pseudoacaciu L. Akácz-csipkefa, mag és gyökérhajtások által szaporodva, utak mellett, udvarokban, kertekben. R. hispida L., R. glutinosa L. ós R. szarvasiensis díszfák: az vtczákon nem ritka a gömbákácz; az utóbbi kettő soha sem virágzik. Colutea arborescens L. Duda/irt. Cytisus Laburnum L. «több más Cytisus-faj, Zanót., kertekben gyakori díszcserjék. ASTRAGALUS, BÓKA. A contortuplicatus L. Betlehem alatti gáton. Nyúlzugban, ERVUM, LENCSE. E. Lens L. konyhai használatra bőven művelve. szélén. E. hirsutum L. mezőtúri határ déli részén, szántóföldek E. tetraspcrmum L. indóház felé, töltés oldalán; Kákán, szántóföldek szélén. Cicer arietinum L. Bagolcsa, Pisnm sativnm és nanum L. konyhanövények. V1CIA, BABÓ, KASZANYÜG. V. Oracca L. a) angustifolia Annaliget, kaszálókon b) latifolia Nyilv. árnyékos h. V. lathyroides L. A.-1.-ben gyakori. V. sordida W. K. (= V. o. grandi flóra Scop. mint az előbbi. V. segetaiis Thuül. füves helyeken. 2

16 18 V. pannonira Jacqu. indóház táján. V. villosa Rotli. töltéseken gyakori. V. narbonensis ÍJ. var. serrati fólia. Jacqu, halásztelki gáton. V. angustifolia Roth. indóház táján. V. sativa L. a) angustifolia b) co r d if o 1 i a vetve és elvadulva. Y. Faba L. takarmánynak vetve. LATHYRUS, BÜKKÖNY. L tuberosus L. Földi mogyoró, vetések közt csoportosan. L. pratensis L. nedves gyepes helyeken. L. hirsutus ÍJ. Káka, árokpartokon; indóház felé töltések oldalán. L. sativus L. Szeges bükköny, (Csicseri borsó) konyhai használatra vetve. L. odoratus L. és L. intermedius L. dísznövények. KORON ILLA, CORNILLA. C. varia L. ' Betlehemtől éjszakra vetések közt. ONOBRYCHIS; BALTACZÍM. 0. sativa Lam. Csabacsüd, vetések közt nem ritka. Phaseolus, Paszuly. Ph. vulgáris ós Ph. nanus L. főzelékül mindenütt művelve. Ph. multiflorus L. inkáid) lugasnak mint konyhának m. Dolichos hispida L. Szója, néhol vetve. Mimoseae, Erzökefélék. Amorpha fruticosa L. Kinincs, díszcserje. ( arsalpiniao, < zo/alpinrélék. Gleditschia triacanthos L. Lepény fa sövényekbe és fasorokba ültetik, de néhol vadon is kikel. Amygdaleae, mandolaféiék. AMYGrDALUS, MANDOLAFA. A. communisl. szellők b e n. A. nana L. Hanga m. Kondoros, utak árokpartján és garádokban gyakori, kertekben díszcserje.

17 19 P e r s i c a vulgáris M i s z i b a r a s z k. PRUNUS, KÖKÉNY. PR. spinosa L. Décs, az egyházi szántóföldek árokpartján ; var. macrocarpa 1> o r b á s, Verébszilva, szőllőkben; var. dásipoda Borbán. Pr. in siti ti a ós Pr. dom estica L. szilvafa. Pr. arnieniaca L. Kajszin bar asz k. Pr. avium L. Cseresznyefa. Pr. Cerasus L. Meggyfa. Ezek mint gyümölcsfák szorgalmasan ültettetnek, de magból és gyökér hajtások által önkényt is szaporodnak. Pr. Mahaleb L Saj és Pr. Padus L. ( Padus vulgáris Host. = Padus avium Mill ) díszfák, magból, itt-ott önkényt is kikelnek. Spiraeaceae, bajnóczafélék. Spiraea, Bajnócza. Sp. crenata, Sp. o puli fólia, Sp. prunifolia Sp. salicifólia, mint díszcserjék gyakran műveltetnek. Dryadeae. magcsákónemiiek. RUBUS, SZEDFR. B. caesius L. var. ayrestis(w. mindenfelé, árnyas helyeken, garádokban, mezsgyéken. R. Idaeus L. Málna, var. s e m pe r fl o r en s is. K.) Borb. FR AGAIM A, SZAMÓCZA. Fr. vesca L. Kondorosi gymn. földek árokpartján. Fr. collina Khrh. gyepes h., az előbbinél gyakoribb. F r. grandiflora Ehrh. ( Fr. chiliensis) Ananász szamócza, Tomcsányi-féle kertben 14 fajban. POTENTILLA, PIMPÓ. 1\ anserina L. Mangolzug, utak mellett, másutt is nedves h. P. reptans A. szántóföldeken, árokpartokon. P. argcntca L. száraz h. P. pilosa Wlld. Kondoros, árokpartokon. /'. supina L. mindenfelé, nedves h. AGRIMONIA, PÁRLÓ, BOJTORJÁN. A Eupatorium L. árokpartokon. Poterium Sanguisorba. L. Vérfö, Csabafü, más magyal bevetve.

18 20 Roseae. rózsafélék. KOSA, ROZSA. R. dumetorum f. platyphylloides (Dr. és Bp.) Borbás, sövényekben. 7?. hemitricha Bip. sövényekben. R. centifolia L. R 1 utea Mi 11. R. ga 11 ica és a nemesített rózsák sok válfaja a virágkedvelők, jelesen János tanitó úr, kertjében. Pomaceae, almafélék. Sziráczky Pyrus communis L. Körtefa, kertekben és szőllőkbe n. Pyrus Maius L. Almafa, mint az előbbi. Cydonia vulgáris Pers. Birsóka, m. a. e. 0 rat aegu s monogyna (Jacq u) B orbás, Ga 1 agonya. A. liget, ligetekben, szőllőkeritésekben; rózsa- vagy fehér színű teljes virágúra nemesit,ve díszcserje. Sorbus domestica L. Berkenye, Annaligetben egy fa. S. Aucuparia L. díszkertekben. Ruta graveolens L. DICTAMNUS Csákó, szántóföldek szélén. Rutaceae, rutafélék. kertekben. AJjBUS L. Kőris ezerjó, Kondoros és Nagy- Anacardiaceae, szömörczeféiék. Rhus coriaria L. Eczetfa, kertekben díszcserje néhol. (Rh.) var. latiniata is. glabra, Staphyleaceae, hályogfafélék. Staphylea pinnata L. díszcserje. Celastrineae, kecskerágófélék. Evonymus enropaeus L. Kecskerágó, kertekben és temetőkben. Rhamneae, bengefélék. Rhamnus catharctica L. kertekben.

19 21 Euphorbiaceae, ebtejfélék. EUPHORBIA, EBTEJ. E. Lathyris L. néhol művelve. E. helioscopia L. művelt helyeken. E. jplatyphylla L. halásztelki gáton. E. palustris L. mocsaras h., halásztelki gáton. E. Cyparissias L. száraz mezőkön mindenütt. E. Esula L. Annaligetben, halásztelki gáton. E. virgata W. Kit. vetések közt, töltéseken. E. lucida W. Kit. nedves h., halásztelki gáton. E. falcata L. tarlókban. Buxus ritkább. sempervirens L. Puszpáng, kertekben. Hippocastaneae, vadgesztcnyefélék. Aesculus Tlippocastamim L. Vadgesztenye és Pavia rubra L. diszkertekben. Sapindaceae. Koelreuteria paniculata Lam. diszkertekben. Acerineae, juharfafélék. Acer Pseudoplatanus L. Jávorfa. A. platanoides L. ajókori Juharfa. A. campestre L. a íodor Juharfa. A. Negundo L. és A. tataricum L. kertekben és sétányokban; az utóbbi Ampclidcac, szöllöfélék, Vitis vinifera L. a bortermő szőllő. Ampelopsis hederacea Mich. ( Hedera quinque/olia) fíorostyánszőllö, lugasoknak ültetve. Zantlioxuleae. is Ailanthus glandulosadesf. Bálványfa, gyakori. Ptelea trifoliata L. Alásfa, diszkertekben. vadon

20 22 Elatineae, elatinefélék, iszapörvfélék. ELATINE Alsinastrum L. L. Décs, Káka, vizállotta helyek iszapjában bőven. Tamariscineae, tamarixfelék. Tamarix gallica L. Vas/a, kertekben és udvarokban. Lineae, lenfélék. Linum usitatissimum IJ. Len, itt-ott magnak, vagy vászonnak, más lenfajok dísznek termesztve. Oxalideae, sósdifélék. Oxalis stricta L. más maggal vetve elszaporodott. 0. chiliensis és 0. Beauveana dísznövények. Balsamineae, fájvirágfé 1 ék. Impatiens Balsamina L. kertekben. Tropaeoleae, sarkantyúkafélék. Tropaeolum mains és más tropaeolum-fajok dísznövények. Philadelpheae, jazminfélék. Philadclplius coronarius L. Olasz Jázmin (Jezsáment) kertekben gyakori. Geraniaceae. gólyaorrfélék. GERÁNIUM, GÓLYAORR. G. pusillum L. müveit helyeken. Geránium és Pelargonium-/'o/o bőven és tartósan diszitik kertjeinket. G. dissectim L. az előbbivel. ERODIUM cicutarium L. mindenütt. Malvaceae, mályvafélék. MALVA, MÁLYVA. M. silvestris L. művelt helyeken, udvarokban, árokpartokon. M. rotundifolia L. bőven mindenütt. M. borealis Wallm. (M. pusilla Sm.) az előbbivel, gyérebben.

21 23 M. crispa L. itt-ott müveit h. LAVATERA, LAVATERA. L. thwingiacá L. Ó-Temető éjszaki oldalán. L. TRIMESTRIS L dísznövény kertekben. ALTHAEA, ZILIZ. A. officinalis L. Bikazug, árokpartokon, halásztelki töltésen. A. hirsuta L. Kondoroson utak mellett, kertekben. A. pallida W. Kit. Csabacsüd, Décs, útfeleken. A. rosea L. kertekben. HIBISCUS, HIBÍK. II. trionum L. müveit helyeken. H. syriacus L. kertekben díszcserje. ABUTILON, BÁRSONYFŰ. A. Avicennae Gartn Sida Abutilon L.) O-Temető éjszaki oldalán, Nyúlzugban. A. grandiflorus, dísznövény. Tiliaceac, liársfélék. Tilia, Hársfa. T. parvifolia és grandifoliaehrh. kertekben díszfák. Corchorus i ap o n i ca ( Ker r i a) DC. Komlórózsa, gyakori díszcserje. Oenothereae. ligetékefélék. Oenothera biennis L kertekben, vadon egyszer találtatott. EPILOBIUM, CSÖVIllICS. E. adnatum Gris. nedves helyeken. Deutzia gracilis Thunb. díszcserje. Halorageae, tó borostafélék. CERATOPHVLLUM, LÓCSAOAZ. C. demersum L. árkokban Chará-val vastag rétegekben. Lythrarieae, füzényfélék. PEPLIS, LOCSAHÚR. V. Portida L. iszapos helyeken. LYTHRUM, FL'ZÉNY. L. virgatum L. Körös árterén bőven, másutt is vizállotta h. L. Salicaria L. az előbbivel, de gyérebben. L. Hyssopifolia L. kiszikkadt helyeken.

22 24 Crassulaceae. pozsgafélék.. SEDUM, SZAKA. S. acre L. vert-kerítéseken, temetőkben. S. Telephium és több más sedum-faj kertekben m. SEMPERVIVUM TECTORUM L. Rózsás fül fű, házfedeleken. Caryophyllae; szegfűfélék. Dianthus, Szegfű, számos válfajokban művelve; D. barbatus; D. plumaríus, D. Heddewigii, I). chinensis, közönségesebbek. D. Carthusianorum nem jön elő. GYPSOPHILA, DERCZEFŰ. G. muralis L. mezőkön, napos helyeken; G. panieulata L. kertekben. SAPONARIA, SZAPPANÉŰ. S. officinalis kertekben. S. Vaccaria L. búza között. SILENE, SZILENE. S. viscosa L. Ó-Temetőben, ritka; S. inflata Sm. Betlehem alatti gáton. LYCHNIS, MÉCSYIRÁG. L. vespertina Sibth. (= (Melandrium noctiflorum L.?) mindenütt. L. 1 a e t a L. L. c h a 1 c e d o n i c a L. L. C o r o n a r i a L. és L. Viscaria kertekben.. AGROSTEMMA, KONKOLY. A. Githago L. búza között. Fhytolaecaceae, alkörmösfélék. Phytolacca decandra L. itt-ott kertekben. Alsineae lúdhúrféiék. ARENARIA, HOMOKHÚR. A. serpyllifolia L. szikes mezőkön, gátakon. STELLAR1A, CSILLAGHÚR. St. média L. művelt h. mindenütt. St. graminea L. Annaliget, Csabacsüd, árnyékos h. HOLOSTEUM, OLOCSÁN. H. umbellatum L. gátakon, művelt helyeken. CERASTIUM, MADÁRHÚR. C. anomalum W. Kit. mezőkön, töltéseken.

23 25 G. vulgatum ÍJ. ( C. triviale Lk.) szántóföldeken, udvarokban. MALACHIUM, IÁGYODA. M. aquaticum L. a házak körül, nedves, árnyékos h. SOLERANTHUS, SZEKLÁR. S. annuus L. túri mezőn, Czigányérben. S. sc.tv'eps Jib. gát oldalában. Portulacaceae, porcsinfeíék. városíiizesben, PORTULACA, PORCSIN. /'. oleracea L. művelt li.; teljes virágú, különféle szinű dísznövény kertekben. Boussinyaultia roselloide.re/in. felkúszó dísznövény. Chenopodiaceae, libatopfélék. ATRIPLEX, MAGLAl'Éli. A. hortensis L. sárga, zöldes és rózsa szinü levelekkel kertekben konyhai használatra m. A. nitens Rnbenth. a házak körül, kertekben. A. hastata L. Köröspartokon, töltéseken. A. patula /,. kerítések mellett, var. angustifolia Sm. tarlókban. A. rosea L. utczákon, kertekben. A. laciniata Koch. művelt, szemetes h. Spinacia oleracea L. lieta Cicla és B. vulgáris L. főzeléknek, vagy takarmánynak művelve. földeken. KOCIIIA. A'. Scoparia L. kertekben, napos helyeken. K. sedoides Sclirad. Décs, útfeleken. SOESOLA, SAVA R. S Kati Ivertfalakon, kukoricza CHENOPODIUM, LIBATOP. Ch. urbicum L.var. rhombifolium (Moq. Tand.) Borb. kerítések, utak mellett. Ch. hybridum //. müveit helyeken. Ch. olidum Sm. (= Ch. Vidvaria L.) mint az előbbi. Ch, opulifolium Schrad. kertekben, udvarokban. Ch. album L. mindenütt. Ch. glaucnm L. udvarokban, utak mellett. 2**

24 26 Ch. polyspermum L. maczóéri szőllőkben. sza- Ch. Botrys L. kertekben művelve és önkényt porodva. Amarantaceae. paréjfélék. POLYCNEMUM, TORZON. /'. maius A. Br. Káka, tarlókban. AMARANTUS, AMARANT, PARÉJ. A. retroflcxus L. Körtekben, szellőkben dudva. A. viridis L. ( A Blitum Koch.) zöldséges kertekben. A. caudatus, A. péndulus, A. hypochondricus és A. atropurpureus; Celosia eristata.kakastarej és Gomphrena globosa L. disz növények. Hypericineae. orbánczfüfélék. HYPERICUM, OKBÁNCZFÜ. II perforatum L. Bécs, gr. Bolza József diszkertje árokpartján. II. elegáns Steph. Kondoros, útfeleken, árokpartokon. Violaceae, ibolyafélék. VIOLA, IBOLYA. V. ambigua W. Kit. Kondoros, gymn. földek árokpartján. V. odorata L. (= V. suavis M. Bieb.) kertekben és temetőkben. V. pumila Chaix. (= V. pratensis Koch. = V. stricta Horn) Körös árterén. V. arvensis Mitrr. Kondoros, árokpartokon. V. tricolor L. Árvácska, kertekben. Grossulariae, egresfélék. Bibes Grossularia L. Pöszméte, és II. r uh rum L. Ribiszke, kertekben, szőllőkben R. aureum Psh. gyakori diszbokor, itt-ott R. sanguineum is. Cucurbitaceae tökféiek. BRYONIA, GÖNYE. B. alba L. garádokban. Ecballion, Magrugó. e. elaterium. itt-ott Űriekben.

25 E. Balsair.ina L. Momordica lialmmina.) Mint az e. Cu c u m i s, Ug o r k a. C. C i t r ul 1 u 8 L. G ö rö g d i n n y e, C. M o 1 o L. S á r g a (1 i nnye és C. 8 a ti v us L. Ugorka, mindhárom bőven és számos válfajokban. Cucurhita, Tök. C. P e p o L. é s C. m a x i ma L. Sütőtök, bőven. C. Lagenaria L. gyérebben m. Cacteae, kaktuszfélék. Számos Cactus-fajok, mint Opuntia vulgáris Melocactus communis, Cactus corallinus, Epiphyllum truncatum kertekben és ablakokban. Papaveraceae. mákfélék. PAPAVER, MÁK. /'. Jlhoeas L. mindenütt, de nem bőven. P. dubiíim L. szőllőkben, útfeleken. P. som ni í erűin L. gyakran vetve, kertekben elvadulva is; teljes virágú, dísznövény. GLAUCIUM, SZARUMÁK. 67. corniculatum Curt. Kondoros, Décs, árokpartokon, itt-ott a városban is. Eschscholtzia californica, kertekben. Fumariaceae, füstikeféíék. FUMARIA, FÜSTIKÉ. F. Schleicheri Sog. V. temetőkben ós kertekben, néha bőven. Cruciferae keresztesek. I. Siliquosac, beezosek. Hesperis matronalis L. Estike, Chairanthus annuus L. (= Matthiola annua R. lir.), Cheiranthus Cheiri L. Ch. m ar i ti m us ( = A u b r e t i a deltoidea) kedvelt disznövények. SISYMBRIUM, ZSOMBOR. S. Columnae L. Kondoros, árokpartokon bőven. L. Sophia L. kertekben, mezőkön.

26 28 ERYSIMUM, SZEGECS. E. repandum L. mindenütt. E. orientale R. Br. ( = Conringia orientális L.) müveit h. Brassica, Káposzta. Br. oleracea L. mindenféle fajaiban konyhai használatra m. B r. Napus Br, szinte több fajban olajdus magja miatt. SINAPIS, MUSTÁR. S. arvensis L. Vad repcze, müveit talajon, szántóföldeken, különösen árpa közt. DIPLOTAXIS, IKREND. D. muralis Dc. útfeleken, halásztelki gáton. II. Siliculosac, Ihm'/őkések. ALYSSUM, TERNYE. A calycinum L. halásztelki gáton, mezsgyéken. DRABA, DARA VIRÁG. Br. verna L. gyepes nedves helyeken az egész mező fehéredik tőle, gátakon, temetőkben, RORIPA, REZSUKA. R. amphibia L. (Nasturtium amphibium R. Br. mocsaras h. R. austriaca Gr. {== Nasturtium austriacum) vizenyős helyeken álló vizekben. R. silvestris L. nedves h. Valószínű, hogy Békésvármegye flórájában felszámított Roripa-válfajok közül Szarvason több jön elő, mert Roripa itt nagyon bőven van képviselve. COCHLEARIA, TORMA. C. Armoracia L. kertekben. C. macrocarpa W. K. Betlehem alatti mocsárban. CAMELINA, GOMBORKA. G. sutivá Gr. müveit h. EUCLIDIUM, ZÁRDI. E. syriacum R. Br. halásztelki gáton. THLASPI, TARSÓKA. Thl. arvense L. mindenütt. Tlú. perfoliatmi L. gyakori, különösen Ó-temető árok partjain. L. ruderale L. udvarokban, száraz gyepeken, néha oly sűrűn kel, hogy virágzásakor a levegő is büdös tőle. CAPSELLA, TÁRSOLYPŰ. C. Bursa pastoris L. a legközönségesebb dudva. ISATIS, CSÜLLENG. 1. tinctoria L. Kondoros, vetések közt szórványosan.

27 29 RAPISTRUM, RBKENYŐ. R. perenne L. Kondoros, tarlókban. RAPHANUS, RETEK. R. sativns II. Raphanistrum L. halásztelki gáton. Resedaceae. rezedafélék. L. körtekben. RESEDA, REZEDA. R. lutea L. vetések szólein, utczák árokpartjain R. o d o r ata, L. kertekben. Ranunculaceae boglárkafélék Clematis. Bérese. Cl. Vitaiba L. itt-ott kertekben; más Clematis- és Aliemone-'eyo/', mint dísznövények udvarokban és kertekben. THALICTRUM, V1RGÁNCZ. Th. niyrieans Jaequ és Th. lucidum L. a) princeps (Dümort) és b) latissimum Borbás, Tomcsányi-féle Iriherésben, városfüzesben. Th. fiamra L. var. pinguidmi Borbás, városfűzesben. ADONIS, HÉRICS. A. ve mai is L. Nagy-Csákó, Kondoros, szántóföldek szelén, tarlókban. A. aestivalis L. vetések közt. MYOSURUS, MIZURA. M. minimus L. P. Káka, nagy mennyiségben Plantago tenúiflora társaságában, itt-ott kertekben is. CERATOCEPHALUS, FULÁNCS. C. ortlioceros D. C. a gőzmalomtuli gyepen, Ó-T-ben, udvarkeritéseken. RANUNCÜLUS, BOGLÁRKA, SZIRONTÁK. R, aquatilis L. var. peltatus Sehrank sekély vizek iszapjában, árkokban. 11. trichophyllus Chaix. (= Batrachium fluitans W.) álló vizekben. R. lateriflorus I)C. szikes mocsaras helyeken, bőven a szomszédos túri mezőn. R. Ficaria L. A.-Ligetben, Körösparton. R. pedatus W. O-temetőben, száraz gyepes helyeken.

28 30 R auricomus L. Anna-Liget, árnyas h. 11. polyanthemus L. útfeleken, árokpartokon. B. repens L. vizenyős helyeken mindenütt; kertekben gyakori a teljes virágú. 11. sardous Cranz. var. mediterraneus Borhús, Halásztelek, gyepes helyeken bőven. II. sceleratus L. indóház felé iszapos h., ritka. 11. arvensis L. müveit h., var. tuberculatus is, (ördögárpa) Borbás búza közt nagyon alkalmatlan dudva. R. asiatieus L. dísznövény itt-ott kertekben. NIGELLA, KANDILLA. N. arvensis L. Kondoros gymn. földek árokpartjain. N. Damascena L. és Aquilegia vulgáris L. dísznövények. DELPHINIUM, SARK VIRÁG. 1). Consolida L. Szarkaláb búza között, útfeleken, nem bőven. D. orientale Gay. müveit helyeken, búza között bőven. I). Aiacis Griebs. ós D. formosum kedvelt dísznövények. Poeoniaceac bazsálfélék. Poeonia, Bazsarózsa. P. officionalis L. gyakori dísznövény, több változatokban is. Helleborus-/«/ 0^" néhol / 'ertekben. Berberideae, sóskacserjefélék. Berberis vulgáris L. és Mahonia ilicifolia kertekben. Araliaceae, borostyánfélék. Hedera Helix L. itt ott kertekben. Corneae, somfafélék. Cornus, Som. C. sanguinea L. ligetekben és C. mas. L. gr. Bolza József díszkertjében. Umbelliferae, ernyősek. ERYNGIUM, ÖRDÖGSZEKÉR. E. campestre L. töltések oldalában, mezőkön. E. plánum L. néhol kertekben. útfeleken,

29 31 Apium Petroselinum L. Petrezselyem, és A. graveolens L. Zeller, kertekben. FALCARIA, SARLÓFt. F. sioides Wib. Ó-temetőben, szől- Jőkben, mezőkön, tarlókban. CARUM CAKVI L. itt-ott az utczai árkokban. Fo enic u l u m officináié Ali. a közönséges Ánizs, mint az e. SIUM, BOLONYIK. S. latifolium L. Bikazug, P. Káka, iszapos helyeken, árkokban. BUPLEURUM, SZINGALLÉR. B, tenuissimum L. város füzesben, szikes mezőkön. B. rotundifolium L. N.-Csákó, árokpartokon, itt-ott kertekben. OENANTHE, HARAMAG. Oe. média Gris. a halásztelki gát melletti mocsárban, ritka. Oe. aquatica L. Oe. Phelandrium Lam) mocsarakban. Anethum graveolens L. Kapor, kertekben. PASTINACA, PASTERNÁK. P. sativa L. száraz helyeken, kertekben müveive. BAUCUS, MUROK. I). Carotta L. száraz h., kertekben m. CAUCALIS, BORZON. C. daucoides L. vetések között (ördögbocskor.) TURGENIA, TURGENIA. T. lati fólia L. töltések oldalában. TORILIS, TÜSKERNIÓ. T. infesta L. a város és az indóház közti téren, garádokban. T. helvetica Gmel. a körösparti szőllők alatt. ANTHRISCUS, TURBOLYA. A. garádokban. trichosperma Sehidt. Ó-t. CONIUM, BÜRÖK. C. maculatum L. árkokban mindenütt. Levisticum ojficinnle Koch. >u>'/iol kertekben. I>) iiiam» H'(alae, öüs/.cnőil.szirmunk. Primuiaceae kankalinfélék. LYSIMACHIA, LIZINKA. L. vulgáris L. P. Décs, útfeleken, nedves helyeken.

30 32 L. Nutnmularia L. Csabacsűd, füvei benőtt mocsaras helyeken gyakori. ANAGALLIS, TIKSZEM. A. arvensis L. müveit h., tarlókban, var. coerulea Schreb. mint az előbbi, de ritkább. Primula elatior L. ós Pr. chinensis közkedveltségii dísznövények sokféle szinváltozatokkal. ANDROSACE, MÜKÖCS. A. elongata L. mohos nedves legelőkön. Asperitoliae érdeslevelüek. ASPERUGS, MAGISZÁK. A. procumbens L. Csabacsűd, útfeleken, művelt h. Omphalodes linifolia (Lehm) Borbán (fehér Ne/elejts) és Phacelia tanacetifolia [Korpajw) kertekben. LAPPULA MYOSOTIS = Echinospermum Lappula töltések oldalában, müveit h. mindenütt. CYNOGLOSSUM, EBNYELV. C. officináié, L. Kondoros, utak mellett, itt-ott udvarokban is. Borago, officinalis L. kertekben. HELIOTROPIUM, KUNKOR. 11. europaeum L. Betlehem alatti gát kanyarulatában töménytelen. II. peruvianum (Vanília) kedvelt dísznövény. CERINTHE, SZEPLÉN, C. minor L. N.-Csákó, Kondoros útfeleken, árokpartokon. ECHIUM, KÍGYÓSZISZ. E. vulgare L. Csabacsűd, másutt is a szántóföldek szólón, mezőkön, töltéseken. Ei. altissimum (Jacqu.) Borb. száraz gyepes h. LITHOSPERMUM, KŐMAG. L. arvense L. mindenütt, mezőkön ós művelt h. L. purpureo-coeruleum L. az előbbivel, de gyérebben. NONNEA, GYÁSZOLÓ. N. pulla L. száraz h., mezőkön szórványosan mindenütt. ANCHUSA, ATRACZÉL. A. officináik L. árkokban. A. Gmelini Biinge, Ponyiczky-féle kert árkában. A. Barrelieri DG. Dócs, Kondoros, szántóföldeken.

31 33 mezőkön. MYOSOTIS, NEFELEJTS. M. strictalink. árnyas h., füves M. intermedia Link. a czigányóri szó'llök alatt, niüveit h., töltések oldalában. M. palustris Rotli. kertekben. SYMPHYTUM, NAÜÁLYTŐ. 8. offinale L. nedves h. mindenütt. Convolvulaceae, folyókafélék CONVOLVULUS, PA PLONCZ. C. arvensis L. müveit helyeken mindenütt bőven. C. sepium L. garádokban, árokpartokon. Calystegia (teljen virágú) én lpomea-/y//ox', (hajnali ka), dinsnö' vények szintúgy Conv. tricolor. CUSCUTA, ARANKA. C. Epithymum L. C. Epilinum Wh. különösen luczernán pusztit. Solanaceae csucsorfélék. Nicotiana, Dohány. N. Tabacum L. itt-ott kicsiben műv. Lycopersicum escnlentum Mill. Paradicsomalma műv. Capsicum annuum L. Paprika müv. Nicandra physaloides Gártn. itt-ott. müvelés nélkül is. SOLANUM, CSUCSOR. S. Dulcamara L. vizek körül, odvas füzeken, garádokban. S. nigrum L. müveit gazos helyeken. HYOSCIAMUS, CSALHATOK. II. niger L. halásztelki gáton a vasúti hid felé csoportosan, egyenkint mindenütt. DATURA, REDÖSZIRO.M. I>. Stratnonium L. gazos helyeken; a nagy s teljes virágú válfajai kertekben. LYCIUM, EANZAR. L. barbarmn L. sövényeket képez, müveit helyekre áthatva kiirthatlan. Labiatae. ajakosak MENT HA, MENTA. M. arvensis L. várostiizesbep, Nyúlzugban, udvarokban, nedves li. a

32 34 M. Pulegium L. vizállotta helyeken, árkok mellett, szántóföldeken bőven; előjön olykor fehérvirágu is. M. Piperita L. és M. crisp a L. kertekben. Lavandula vera DC. Ocy m u m basilicum L. Origanum Maiorana L. Rosmarinus officinalis L. S a t u r ei a h o r t e n s i s L. Hy s so p u s officinalis L. kellemes fűszeres illatjuk miatt kedvelt kerti növények. Moluccella laevis h. nagy kelyhe által feltűnő dísznövény. SALVIA, ZSÁLYA. S.officin alis L. kertekben közönséges. S. austriam Jaqc. Ó-Temetőben bőven. S. verticillata L. Kondoros, árokpartokon. S. silvestris L. müveit h., utak- szántóföldek mellett. S. nutans WK. Kondoros, árokparton út mellett. LYCOPUS, PESZERCZE. L. europaeus L. Maczóér, Bikazug, a városban is árkokban seregesen. L. exaltatus L. az előbbivel. THYMUS, KAKUKFÜ. Th. Scrpyllum L. Kondoros, útfeleken. Th. vulgaris L. kertekben. CALAMINTHA, CSOMBOR. C. Acinos L. (- Thymus Arinos L.) Kondoros, utak mellett, árkokban bőven. PRUNELLA, BÉKAVAR. Pr. vulgaris L. füves nedves helyeken, a városban árokpartokon. SCUTELLARIA, CSUKOK A. Sc. hastifolia L. városfüzes, nedves h. Csabacsűd, GrLECHOMA, REPKÉNY. Gl hederaccum L. nedves, árnyékos helyeken mindenütt. LAMIUM, TÁTKANAF, HOLTCSALÁNY. L. amplexicaule L. müveit h. mindenütt, var. clandestinum még gyakoribb. L. purpureum L. mint az előbbi, közönséges. L. album L. O-Temetőben, ritka. N epet a, Csipke pity. N. Cat aria L. kertekben. Melissa officinalis L. néhol kertekben. LEONURUS, GYÖNGYAJAK. L. Cardiaca L. házak körül, árkokban a városban is bőven.

33 35 L. Marruhi (tatrum L. ( Chaiturus Marrubiastrum Beichb.) Csabacsűri, a körösparti sző11 ők előtti árokban. STACHYS, HUNNYÁSZ. kaszálókon, árkokban. St. palustris L. Káka, Bikazug, St. recta L. Kondoros, szántóföldek szóién, búza közt. St. nnnua L. tarlókban, esős időben töméntelen, a móheknek bő' anyagot nyújt szép, fehér méz gyűjtésére. St. germanica L. kertekben. SIDEBITIS, BIBÉTYÜ. S. montana L. Kondoros, árokpartokon, városban a vertfalakon. MARRUBIUM, PEMET. M. vidgare L. városban gyalogutak szólón bőven. M. peregrinum L. Kondoros útfeleken, a gymn. tanya udvarán bőven. BALLOTA, PESZTERCZE. B. nigra L. (ruderalis) müveit helyeken, különösen kertekben. TEUCRIUM, TÁRÓ IMA. T. Scordium L. Körös árterén, vizenyős helyeken. T. Laxmanni ( Phleobanthe Laxmanni), N.-Csákó, Kondoros* út melletti bozótokban. AIUGA, KACSKANYAK. A. genevensis L. füves h., olykor rózsaszínű is. A. Chamaepytis Schrcb. Gamandor, tarlókban. Polemoniaceae. Gilia tricolor és Phl0X-/«/oi kedvelt dísznövények. Verbenaceae, verbenafélék. YERBENA, GALAMBÓCZ. V. officinalis L. városban ós a város körüli füves h. mindenütt. V. supina L. Betlehem alatti gáton, hol a mángolzugi kezdődik, nagy mennyiségben. V. melindris eleven piros, kék s má,s szinekkel díszítik kertjeinket. 3*

F11 Csanytelek Fajok Borítás (%)

F11 Csanytelek Fajok Borítás (%) CSEMETE FASOROK 2010.05.29 F11 Csanytelek Fajok Borítás (%) Ritkás lombozatú két sor szélességű, néhány méter széles (kb. 5 m). Nagyrészt egy soros tölgy, de északi végén két sorossá válik, a második sorban

Részletesebben

Népies növények a Kiskunság flórájában

Népies növények a Kiskunság flórájában Móra Ferenc Népies növények a Kiskunság flórájában Azt hiszem, ma már felesleges fejtegetnem a Bugát-féle természettudományi műnyelv lehetetlen voltát. Szabó József okos fellépése idejekorán útját állta

Részletesebben

BSc Mezőgazdasági Mérnök Szak hallgatóinak növény felismeréshez segédlet 2.

BSc Mezőgazdasági Mérnök Szak hallgatóinak növény felismeréshez segédlet 2. BSc Mezőgazdasági Mérnök Szak hallgatóinak növény felismeréshez segédlet 2. Készítette: Gazdagné dr. Torma Mária főiskolai tanár Dr. Avasi Zoltán főiskolai docens Rozik Éva tanszéki mérnök Internet Bükkfélék

Részletesebben

SZARVASI FifilHÁSIiM ÉVI JELENTÉSE. 188' i d t, ím i Ml ET. EET3ÁMEETE A BÉKÉSI. 3íöz>z>ctt3&i. iaa*<jotó. PATRONÁTUSA ALATT ÁLLÓ

SZARVASI FifilHÁSIiM ÉVI JELENTÉSE. 188' i d t, ím i Ml ET. EET3ÁMEETE A BÉKÉSI. 3íöz>z>ctt3&i. iaa*<jotó. PATRONÁTUSA ALATT ÁLLÓ A BÉKÉSI ím i Ml ET. EET3ÁMEETE PATRONÁTUSA ALATT ÁLLÓ SZARVASI FifilHÁSIiM ÉVI JELENTÉSE. 188' i d t, s. 3íöz>z>ctt3&i S a tc i tj obtvcm iaa*

Részletesebben

URTICACEAE Csalánfélék P 2+2 v. 5 A 2+2 G (2)

URTICACEAE Csalánfélék P 2+2 v. 5 A 2+2 G (2) URTICACEAE Csalánfélék P 2+2 v. 5 A 2+2 G (2) SZÁR: - hazánkban lágyszárúak, - tejnedv nélküliek, - gyakoriak a csalánszőrök LEVÉL: - tagolatlan VIRÁG: - négytagú - egy- vagy kétlakiak VIRÁGZAT: - levélhónalji

Részletesebben

Növényrendszertan gyakorlatok

Növényrendszertan gyakorlatok Növényrendszertan gyakorlatok 11. gyakorlat Környezettudományi szak Környezetmérnöki szak fás- és lágyszárú növények hüvely termés G 1 r: Hüvelyesek - Fabales (Leguminosae) elsısorban fás növények cs:

Részletesebben

Vizes élőhelyek Felszíni, vagy talajvíz által időszakosan vagy tartósan befolyásolt élőhelyek: ligeterdők, láperdők, lápok, mocsarak, rétek Lápi

Vizes élőhelyek Felszíni, vagy talajvíz által időszakosan vagy tartósan befolyásolt élőhelyek: ligeterdők, láperdők, lápok, mocsarak, rétek Lápi Vizes élőhelyek Felszíni, vagy talajvíz által időszakosan vagy tartósan befolyásolt élőhelyek: ligeterdők, láperdők, lápok, mocsarak, rétek Lápi mocsári jelleg, fás és fátlan élőhelyeken egyaránt megjelenhet.

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta területén lévő parlagszántók felmérése 2008-ban

Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta területén lévő parlagszántók felmérése 2008-ban Crisicum 5. pp.99-107. Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta területén lévő parlagszántók felmérése 2008-ban Sallainé Kapocsi Judit Abstract The investigations of uncultivated lands of KMNP Kígyósi-puszta

Részletesebben

Az ősi löszsztyepprét-maradványok leggyakoribb fennmaradási helyéül szolgáló mezsgyék védelmének szükségessége

Az ősi löszsztyepprét-maradványok leggyakoribb fennmaradási helyéül szolgáló mezsgyék védelmének szükségessége Az ősi löszsztyepprét-maradványok leggyakoribb fennmaradási helyéül szolgáló mezsgyék védelmének szükségessége The importance of protecting verges, the most frequent location of ancient loess steppe remnants

Részletesebben

Növényrendszertan. 10. elıadás. Dr. Bartha Dénes

Növényrendszertan. 10. elıadás. Dr. Bartha Dénes Növényrendszertan 10. elıadás Dr. Bartha Dénes 6. ao: Forrtszirmúak - Asteridae forrt szirom 4-körös virágok a porzók száma: 5-4 - 2, a pártára nıttek r: Tárnicsvirágúak - Gentianales 2 termılevélbıl alakult

Részletesebben

Cseres - kocsánytalan tölgyesek

Cseres - kocsánytalan tölgyesek Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 200 400 m tszf. magasságban zonális Termőhely: optimálisan viszonylag mély barna erdőtalaj (pl. Ramman féle BE) és barnaföld, de előfordulhat sekély termőrétegű talajokon

Részletesebben

restaurációja iparterületen

restaurációja iparterületen Pusztai tölgyeshomokpusztagyep mozaik restaurációja iparterületen Halassy Melinda, Csecserits Anikó, Dezsényi Péter, Kövendi-Jakó Anna, Somodi Imelda & Török Katalin Szárazgyepek helyreállítása 20-21 May

Részletesebben

Talajápolás a szőlőben

Talajápolás a szőlőben Talajápolás a szőlőben Donkó Ádám Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet 2014 Bevezetés - Klímaváltozás, szélsőséges időjárás (pl. heves záporok) - Hegy-völgy irányú sorvezetés eróziós károk - Takarónövény

Részletesebben

TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL

TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL Projektszám: HUSK/1101/2.2.1/0294 SZAKÉRTŐ NEVE: Dr. Mikulás József Feladat megnevezése: Gyomnövények természetes

Részletesebben

Növénytan. Felismerendő őszi zöldnövények

Növénytan. Felismerendő őszi zöldnövények Növénytan Felismerendő őszi zöldnövények Ranunculaceae Boglárkafélék családja Consolida regalis Mezei szarkaláb Aristolochiaceae Farkasalmafélék családja Aristolochia clematitis - Farkasalma Rosaceae Rózsafélék

Részletesebben

Felismerendő gyomfajok listája Növényvédelmi szakirányult és szakmérnök hallgatóknak

Felismerendő gyomfajok listája Növényvédelmi szakirányult és szakmérnök hallgatóknak Felismerendő gyomfajok listája Növényvédelmi szakirányult és szakmérnök hallgatóknak T 1 Stellaria media Capsella bursa-pastoris Lamium purpureum Lamium amplexicaule Senecio vulgaris Veronica hederifolia

Részletesebben

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai

Részletesebben

A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28 (2006) 17-40. A SZABADKÍGYÓSI KÍGYÓSI-PUSZTA NÖVÉNYZETE. - Kertész Éva -

A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28 (2006) 17-40. A SZABADKÍGYÓSI KÍGYÓSI-PUSZTA NÖVÉNYZETE. - Kertész Éva - A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28 (2006) 17-40. A SZABADKÍGYÓSI KÍGYÓSI-PUSZTA NÖVÉNYZETE - Kertész Éva - A szabadkígyósi Kígyósi-puszta védett terület általános jellemzése Bevezetés A vizsgált terület

Részletesebben

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 33/2008. (III. 27.) FVM rendelete. 2008/51. szám MAGYAR KÖZLÖNY 2501.

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 33/2008. (III. 27.) FVM rendelete. 2008/51. szám MAGYAR KÖZLÖNY 2501. 2008/51. szám MAGYAR KÖZLÖNY 2501 A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 33/2008. (III. 27.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nem termelõ mezõgazdasági beruházásokhoz

Részletesebben

D6 Ártéri és mocsári magaskórósok, árnyas-nyirkos szegélynövényzet Tall-herb vegetation of floodplains, marshes and mesic shaded forest fringes

D6 Ártéri és mocsári magaskórósok, árnyas-nyirkos szegélynövényzet Tall-herb vegetation of floodplains, marshes and mesic shaded forest fringes nél inkább megkímélt hegy- és dombvidéki környezet és az állományok természetes növénytársulásokkal való érintkezése. Kedvező, ha minél nagyobb a foltméret. Ront az állományok természetességén az erdőgazdálkodás

Részletesebben

ÚJABB ADATOK A DÉL-TISZÁNTÚL FLÓRÁJÁNAK ISMERETÉHEZ

ÚJABB ADATOK A DÉL-TISZÁNTÚL FLÓRÁJÁNAK ISMERETÉHEZ A Puszta 2003-1/20. pp. 135-170. ÚJABB ADATOK A DÉL-TISZÁNTÚL FLÓRÁJÁNAK ISMERETÉHEZ TÓTH TAMÁS NIMFEA TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET, KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG SZARVAS 2003 Jelen cikkemben újabb,

Részletesebben

Alternatív gyomszabályozási módszerek ültetvényekben

Alternatív gyomszabályozási módszerek ültetvényekben SZENT ISTVÁN EGYETEM Alternatív gyomszabályozási módszerek ültetvényekben Doktori (PhD.) értekezés Szabó Miklós Gödöllő 2012 A doktori iskola megnevezése: Növénytudományi Doktori Iskola tudományága: Növénytermesztési

Részletesebben

HELYZETFELTÁRÁS. 1. Táji és természeti adottságok vizsgálata. 1.1. Természetföldrajzi tájbesorolás

HELYZETFELTÁRÁS. 1. Táji és természeti adottságok vizsgálata. 1.1. Természetföldrajzi tájbesorolás II.4.1. TÁJRENDEZÉS HELYZETFELTÁRÁS 1. Táji és természeti adottságok vizsgálata 1.1. Természetföldrajzi tájbesorolás A földrajzi tájbeosztás szerint Bácsalmás az Alföld Bácskai síkvidék középtájának Bácskai

Részletesebben

Növénytan gyakorlat BSc. II. Növényrendszertan. Caryophyllales -

Növénytan gyakorlat BSc. II. Növényrendszertan. Caryophyllales - Növénytan gyakorlat BSc II. Növényrendszertan Caryophyllales - Sóvirág - Limonium gmelini 30-70 cm magas, tőlevélrózsás évelő növény. Tőlevelei kopaszok, húsosak, épszélűek, tompa csúcsúak, válluk nyélbe

Részletesebben

Növénytársulások cönológiai felvételezése

Növénytársulások cönológiai felvételezése Növénytársulások cönológiai felvételezése Egy növényközösség fajösszetételének és mennyiségének meghatározása terepi mintavétellel. 1. Fajlista felvétele 2. Mennyiségi adatok felvétele 2. Mennyiségi adatok

Részletesebben

A PÁL-VÖLGYI KŐFEJTŐ FELSŐ

A PÁL-VÖLGYI KŐFEJTŐ FELSŐ A PÁL-VÖLGYI KŐFEJTŐ FELSŐ BÁNYATERASZÁNAK CÖNOLÓGIAI KÉPE Szabó Emőke szalonka83@gmail.com Szent István Egyetem, Mezőgazdasági és Környezettudományi kar Természetvédelmi mérnöki szak Budapest, 2010. Tartalomjegyzék

Részletesebben

II. Melléklet: Fakivágások a 441. sz. főút mentén

II. Melléklet: Fakivágások a 441. sz. főút mentén II. Melléklet: Fakivágások a 441. sz. főút mentén Sorszám 1 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Helyenként száraz ágak 2 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Beteg 3 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Helyenként száraz

Részletesebben

Egy kézirat margójára: Timár Lajos Népies növénynevek a Tiszamentéről

Egy kézirat margójára: Timár Lajos Népies növénynevek a Tiszamentéről Egy kézirat margójára: Timár Lajos Népies növénynevek a Tiszamentéről Timár Lajos, Priszter Szaniszló és Bodrogközy György emlékének BAGI ISTVÁN CSATHÓ ANDRÁS ISTVÁN A Szegedi Tudományegyetem korábbi Növénytani

Részletesebben

A nép néhány orvosi növényéről.

A nép néhány orvosi növényéről. A nép néhány orvosi növényéről. Alig van vidék az országban, a hol valami orvosi fű ne teremne. A nép mindenütt talán minden faluban gyűjt egyes füveket orvosságul s ellátja velők a házat, úgy hogy nélkülözheti

Részletesebben

ACERACEAE Juharfélék *K 4-5 C 4-5 A 4+4 v. 5+5 G (2)

ACERACEAE Juharfélék *K 4-5 C 4-5 A 4+4 v. 5+5 G (2) ACERACEAE Juharfélék *K 4-5 C 4-5 A 4+4 v. 5+5 G (2) SZÁR: - fák, - néha cserjék, LEVÉL: - keresztben átellenesek - tenyeresen tagoltak VIRÁG: - négy-, v. öt tagú VIRÁGZAT: TERMÉS: - sátorozó, v. bogernyős

Részletesebben

Magyarország gyomnövényzete (folyt.) Tinya Flóra

Magyarország gyomnövényzete (folyt.) Tinya Flóra Magyarország gyomnövényzete (folyt.) Tinya Flóra Miről lesz szó? 1. Mit nevezünk gyomnak? 2. Legveszélyesebb gyomok az inváziós növények 3. Gyomos élőhelytípusok Gyomos élőhelytípusok Természetes gyomvegetáció

Részletesebben

Saxifragales, Rosales, Fabales

Saxifragales, Rosales, Fabales Növénytan gyakorlat BSc II. Növényrendszertan Saxifragales, Rosales, Fabales Bablevelű varjúháj - Sedum telephium subsp. maximum Fehér varjúháj - Sedum album Borsos varjúháj - Sedum acre Évelő, kúszó hajtású

Részletesebben

Másodlagos löszpusztagyepek fejlődése felhagyott szántókon II. A fajkészlet

Másodlagos löszpusztagyepek fejlődése felhagyott szántókon II. A fajkészlet Crisicum I. pp. 84-99. Másodlagos löszpusztagyepek fejlődése felhagyott szántókon II. A fajkészlet Molnár Zsolt Abstract Secondary loess steppe grassland succession on former plough-lands. II. Species

Részletesebben

INDEX SEMINUM - 2002.

INDEX SEMINUM - 2002. INDEX SEMINUM - 2002. NYUGAT MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR NÖVÉNYTANI TANSZÉK A kiadvány a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium Biológiai alapok megőrzését, fenntartását

Részletesebben

Követelmények. 2db ZH: max pont / ZH (kötelező min. 7 pont elérése / ZH) 1db Gyommag beszámoló max. 7 pont (kötelező min.

Követelmények. 2db ZH: max pont / ZH (kötelező min. 7 pont elérése / ZH) 1db Gyommag beszámoló max. 7 pont (kötelező min. Földműveléstan Követelmények Gyakorlatokon való aktív részvétel! 2db ZH: max.13-13 pont / ZH (kötelező min. 7 pont elérése / ZH) 1db Gyommag beszámoló max. 7 pont (kötelező min. 4 pont elérése) 1db Gyomnövény

Részletesebben

A szőlősorközbe telepített vetőmagkeverék fejlődésének alakulása és szerepe

A szőlősorközbe telepített vetőmagkeverék fejlődésének alakulása és szerepe A szőlősorközbe telepített vetőmagkeverék fejlődésének alakulása és szerepe Készítette: Dr. Varga Jenő Győrújbarát 2014. október 16. Takarónövény szerepe: - védi a talajt az erózióval és a deflációval

Részletesebben

KUNHALOMKUTATÁSOK (A CSÍPÕ-HALOM VEGETÁCIÓJA)

KUNHALOMKUTATÁSOK (A CSÍPÕ-HALOM VEGETÁCIÓJA) Tájökológiai Lapok 1 (1): 87 96. (2003) 87 KUNHALOMKUTATÁSOK (A CSÍPÕ-HALOM VEGETÁCIÓJA) JOÓ KATALIN Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézet, Tájökológiai Tanszék 2103 Gödöllõ, Páter K. u. 1.

Részletesebben

Európai szárazföldi teknősök terráriumi tartása

Európai szárazföldi teknősök terráriumi tartása Európai szárazföldi teknősök terráriumi tartása Az összes hüllőn belül az egyik legnépszerűbb csoport a szárazföldi teknősök. Nagyon sokan szeretnének teknősöket otthonukban gondozni, bár ahogy a későbbiekből

Részletesebben

Új növénytársulások a magyarországi Bodrogközben: elõzetes közlemény

Új növénytársulások a magyarországi Bodrogközben: elõzetes közlemény FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2006 30: 63 69 Új növénytársulások a magyarországi Bodrogközben: elõzetes közlemény NAGY JÁNOS, SZERDAHELYI TIBOR, GÁL BERNADETT, CZÓBEL SZILÁRD, SZIRMAI ORSOLYA,

Részletesebben

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai

Részletesebben

GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 14. hét Előadás áttekintése A kukorica vegyszeres gyomirtása. A kukorica fontosabb gyomnövényei. A gyomok

Részletesebben

Növényrendszertan gyakorlatok. Erdımérnöki Szak

Növényrendszertan gyakorlatok. Erdımérnöki Szak Növényrendszertan gyakorlatok Erdımérnöki Szak Pillangósvirágúak Fabaceae (Leguminosae) Sváb rekettye Genista germanica Sváb rekettye Genista germanica Selymes rekettye Genista pilosa Selymes rekettye

Részletesebben

Felszíni vizek ökológiai minősítése a makrofiták alapján

Felszíni vizek ökológiai minősítése a makrofiták alapján A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása Felszíni vizek ökológiai minősítése a makrofiták alapján Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2011. Tartalom Makrofiták vizsgálatának szükségszerűsége...3

Részletesebben

ISK 1/ tavasz 80 Ft 60 Ft 38 Ft 32 Ft ISK 1/ tavasz 90 Ft 70 Ft 50 Ft ISK 1/ tavasz 100 Ft 100 Ft 60 Ft

ISK 1/ tavasz 80 Ft 60 Ft 38 Ft 32 Ft ISK 1/ tavasz 90 Ft 70 Ft 50 Ft ISK 1/ tavasz 100 Ft 100 Ft 60 Ft Frondeus Prima Kft. Székhely : 2112 Veresegyház Fácán u. 12. Telephely : 3000 Hatvan Görbeér hrsz. 0137/2 Telefon: +36 20 9 289 551 Email: attila.dobrovitz@frondeus.hu weboldal: www.hatvanicsemetekert.hu

Részletesebben

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM GYÓGYNÖVÉNYES GYEP TELEPÍTHETŐSÉGE, GYEPGAZDÁLKODÁSI MÓDSZEREK NÖVÉNYÁLLOMÁNYRA GYAKOROLT HATÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE

SZENT ISTVÁN EGYETEM GYÓGYNÖVÉNYES GYEP TELEPÍTHETŐSÉGE, GYEPGAZDÁLKODÁSI MÓDSZEREK NÖVÉNYÁLLOMÁNYRA GYAKOROLT HATÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE SZENT ISTVÁN EGYETEM GYÓGYNÖVÉNYES GYEP TELEPÍTHETŐSÉGE, GYEPGAZDÁLKODÁSI MÓDSZEREK NÖVÉNYÁLLOMÁNYRA GYAKOROLT HATÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE Doktori értekezés tézisei Magyar Ilona Enikő Gödöllő 2009. A doktori

Részletesebben

Crisicum 2. pp.35-49. Elek növényvilága. Kertész Éva. Abstract

Crisicum 2. pp.35-49. Elek növényvilága. Kertész Éva. Abstract Crisicum 2. pp.35-49. Elek növényvilága Kertész Éva Abstract Flora of Elek: Since the 18th century the grasslands of Elek city have been cultivated. In the 19th century the periphery of the city was mostly

Részletesebben

A Maros-völgy edényes növényei I.

A Maros-völgy edényes növényei I. Crisicum I. pp. 35-74. A Maros-völgy edényes növényei I. Penksza Károly - Kapocsi Judit Abstract Vascular Plants of Maros-valley I.: This publication contains the former vascular flora-lists of the Maros-valley

Részletesebben

Verőce Község Polgármestere. Verőce Község Önkormányzat Polgármesterének ELŐTERJESZTÉSE. a Képviselő-testület 2012. október 16-i rendes ülésére

Verőce Község Polgármestere. Verőce Község Önkormányzat Polgármesterének ELŐTERJESZTÉSE. a Képviselő-testület 2012. október 16-i rendes ülésére Verőce Község Polgármestere 2621 Verőce, Árpád út 40. - Tel: 27 / 350-033 - Fax: 27 / 380-381 - www.veroce.hu - Email: polghiv@veroce.hu Verőce Község Önkormányzat Polgármesterének ELŐTERJESZTÉSE a Képviselő-testület

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA ZÖLDFELÜLETEI

NYÍREGYHÁZA ZÖLDFELÜLETEI NYÍREGYHÁZA ZÖLDFELÜLETEI ZÖLD NYÍREGYHÁZA A kezdetek Nyíregyháza újkori történetéből Első írásos említése Nyír falu néven 1219. évben 1748. évre a hajdan nevezetes hajdúközség majdnem kihalt, puszta,

Részletesebben

együttes pártfogása S ÁLLAMILAG IS SEGÉLYEZETT ÉI(T E ^ I T O J E az 1896 97-dik iskolai évről. KOZÉTESZI: I(j A Z(i A TÓ-TANÁR.

együttes pártfogása S ÁLLAMILAG IS SEGÉLYEZETT ÉI(T E ^ I T O J E az 1896 97-dik iskolai évről. KOZÉTESZI: I(j A Z(i A TÓ-TANÁR. k Az arad-bél^gi, a bél^e^i s a csagádcsongradi ágopii. íjitv. ev. egyházmegyéig együttes pártfogása ALATT ÁLLÓ S ÁLLAMILAG IS SEGÉLYEZETT gza^a^l Á^. EV. FDtjVMp^lUM ÉI(T E ^ I T O J E az 1896 97-dik

Részletesebben

Feketefenyővel rekultivált bauxit külfejtések vegetációjának természetvédelmi szempontú értékelése

Feketefenyővel rekultivált bauxit külfejtések vegetációjának természetvédelmi szempontú értékelése Tájökológiai Lapok 10 (2): 315 340. (2012) 315 Feketefenyővel rekultivált bauxit külfejtések vegetációjának természetvédelmi szempontú értékelése Cseresnyés Imre, Csontos Péter MTA Agrártudományi Kutatóközpont,

Részletesebben

Dendrológia. 6. elıadás. Dr. Bartha Dénes

Dendrológia. 6. elıadás. Dr. Bartha Dénes Dendrológia 6. elıadás Dr. Bartha Dénes r: Rosales Rózsavirágúak cs: Rosaceae Rózsafélék acs: Spiraeoideae Gyöngyvesszıfélék Spiraea gyöngyvesszı + Spiraea salicifolia főzlevelő gyöngyvesszı + Spiraea

Részletesebben

3. Sziki gyepek. + Időszakosan túlzottan átnedvesedő, nyáron kiszáradó öntésterületeken.

3. Sziki gyepek. + Időszakosan túlzottan átnedvesedő, nyáron kiszáradó öntésterületeken. 3. Sziki gyepek Általában sztyeppklímán Tavasszal átnedvesedő talaj nyáron kiszárad Talaj mélyéről kioldott sók párolgás miatt felszínre fsz-i sókiválások Sókoncentráció, humusztartalom alapján osztályozható

Részletesebben

1. A kutatás célja. 2. A kutatás módszerei

1. A kutatás célja. 2. A kutatás módszerei 1. A kutatás célja A kutatás célja az extenzív szántók vizsgálatán keresztül a Dunántúli-középhegység és a Nyugat-magyarországi peremvidék területén a tipikus gyomasszociációk, valamint azok alegységeinek

Részletesebben

Vizes élőhelyek rehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Vizes élőhelyek rehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Parkban Vizes élőhelyek rehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Parkban Hortobágy gyi Nemzeti Park 1973 82,000 hektár ~ 24,000 hektár Ramsari Terület Vizes élőhelyek megőrzésének, helyreállításának fontossága Mühlenberg

Részletesebben

A 14 összetett virágesszencia elkísér mindennapjainkban és harmonizálja az élet kulcsfontosságú pillanatait.

A 14 összetett virágesszencia elkísér mindennapjainkban és harmonizálja az élet kulcsfontosságú pillanatait. A 14 összetett virágesszencia elkísér mindennapjainkban és harmonizálja az élet kulcsfontosságú pillanatait. Belépő mindazoknak, akik most fedezik fel a virágesszenciák világát! Az összetett virágesszenciák

Részletesebben

Növényrendszertan gyakorlatok

Növényrendszertan gyakorlatok Növényrendszertan gyakorlatok 14. gyakorlat Környezettudományi szak Környezetmérnöki szak r: Árvacsalán-virágúak - Lamiales cs: Ajakosok - Lamiaceae (Labiatae) fıként lágyszárúak vagy félcserjék négyélő

Részletesebben

Jellegzetes gyep- és erdõtársulások a magyaroszági Bodrogközben

Jellegzetes gyep- és erdõtársulások a magyaroszági Bodrogközben FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2006 30: 43 62 Jellegzetes gyep- és erdõtársulások a magyaroszági Bodrogközben GÁL BERNADETT, SZIRMAI ORSOLYA, CZÓBEL SZILÁRD, CSERHALMI DÁNIEL, NAGY JÁNOS, SZERDAHELYI

Részletesebben

A 26-37. mellékletek (GYMS megyei hófogók) fajlistája kódokkal

A 26-37. mellékletek (GYMS megyei hófogók) fajlistája kódokkal A 26-37. mellékletek (GYMS megyei hófogók) fajlistája kódokkal Kód Magyar név Tudományos név A Akác Robinia pseudo-acacia AL Vadalma Malus silvestris BL Bálványfa Amorpha fruticosa CSNY Madárcseresznye

Részletesebben

A 18-19. SZÁZAD VEGETÁCIÓJÁNAK REKONSTRUKCIÓJA AZ ELMÚLT EZER ÉV TÁJHASZNÁLATÁNAK TÜKRÉBEN A HÁRMAS-KÖRÖS MENTÉN

A 18-19. SZÁZAD VEGETÁCIÓJÁNAK REKONSTRUKCIÓJA AZ ELMÚLT EZER ÉV TÁJHASZNÁLATÁNAK TÜKRÉBEN A HÁRMAS-KÖRÖS MENTÉN Crisicum I. pp. 18-34. A 18-19. SZÁZAD VEGETÁCIÓJÁNAK REKONSTRUKCIÓJA AZ ELMÚLT EZER ÉV TÁJHASZNÁLATÁNAK TÜKRÉBEN A HÁRMAS-KÖRÖS MENTÉN Biró Marianna & Tóth Tamás Abstract Landscape history and a reconstruction

Részletesebben

A Pajta-völgy fokozottan védett növénytani értéke: a magyar cifra kankalin

A Pajta-völgy fokozottan védett növénytani értéke: a magyar cifra kankalin Készítette: László Mónika A Pajta-völgy fokozottan védett növénytani értéke: a magyar cifra kankalin Minden igaz ismeret a fajok ismeretével kezdıdik. Linne Iskolánk biológia szakkörében 2002- ben és 2003-

Részletesebben

K A N I T Z I A Kanitzia 21: 77-126. Szombathely, 2014 Journal of Botany SZTÁNA ÉS ZSOBOK (KALOTASZEG) AKTUÁLIS NÖVÉNYZETE

K A N I T Z I A Kanitzia 21: 77-126. Szombathely, 2014 Journal of Botany SZTÁNA ÉS ZSOBOK (KALOTASZEG) AKTUÁLIS NÖVÉNYZETE K A N I T Z I A Kanitzia 21: 77-126. Szombathely, 2014 Journal of Botany SZTÁNA ÉS ZSOBOK (KALOTASZEG) AKTUÁLIS NÖVÉNYZETE MOLNÁR CSABA 1 BÓDIS JUDIT 2 BIRÓ MARIANNA 3 JUHÁSZ MELINDA 3 MOLNÁR ZSOLT 3 1

Részletesebben

Nagykereskedelmi árjegyzék 2014 ősz Név Minőség Méret Nettó ár Megjegyzés 3 200

Nagykereskedelmi árjegyzék 2014 ősz Név Minőség Méret Nettó ár Megjegyzés 3 200 Szentesi Díszfaiskola Sárréti Gyuláné 6600 Szentes, Sáfrán M. u. 71. Fax: 06-63/316-158 Mobil:30/965-1557; 30/310-2728; 30/629-7007 E-mail: info@szentesifaiskola.hu Nagykereskedelmi árjegyzék 2014 ősz

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 27/2007.(V.31.) ÖK. számú RENDELETE

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 27/2007.(V.31.) ÖK. számú RENDELETE Mezőkövesd Város Önkormányzatának 27/2007.(V.31.) ÖK. számú RENDELETE a közterületek tisztántartásáról és a közhasználatú zöldterületek fenntartásáról, védelméről Mezőkövesd Város Képviselő-testülete a

Részletesebben

Festőnövények TAVASZ. Csalán /Urtica dioica/ Farkaskutyatej /Euphorbia cyparissias/ Cserszömörce /Cotinus coggyria/

Festőnövények TAVASZ. Csalán /Urtica dioica/ Farkaskutyatej /Euphorbia cyparissias/ Cserszömörce /Cotinus coggyria/ Festőnövények TAVASZ Csalán /Urtica dioica/ Jól ismeri mindenki, a találkozást nem felejtjük el vele. Friss csalánlevéllel halványzöldre festhetjük a gyapjút. Sárgát ad, ha a friss leveleket megfőzzük,

Részletesebben

Lukács Zoltán. Faiskola Telephely: 8092 Pátka, Újtanya Pf: 16 H 1214 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 324 Tel.: 06-22/722-710, Fax.

Lukács Zoltán. Faiskola Telephely: 8092 Pátka, Újtanya Pf: 16 H 1214 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 324 Tel.: 06-22/722-710, Fax. Lukács Zoltán Faiskola Telephely: 8092 Pátka, Újtanya Pf: 16 H 1214 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 324 Tel.: 06-22/722-710, Fax.: 06-22/722-020 Tisztelt Partnerünk. Engedje meg, hogy e levél keretében

Részletesebben

Adatok az esztergomi Duna-ártér flórájához

Adatok az esztergomi Duna-ártér flórájához KITAIBELIA VIII. évf. 1. szám pp.: 55-63. Debrecen 2003 Adatok az esztergomi Duna-ártér flórájához BARINA Zoltán MTM Növénytára BUDAPEST H-1476 Pf.: 222. Bevezetés Esztergom környékén, a Duna mentén, valamint

Részletesebben

Tárgyszavak: városökológia; biodiverzitás; növény; természetvédelem; őshonos faj; betelepített faj; Berlin; Németország.

Tárgyszavak: városökológia; biodiverzitás; növény; természetvédelem; őshonos faj; betelepített faj; Berlin; Németország. KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁS Biodiverzitás Berlinben A Rio de Janeiróban 1992-ben tartott konferencia egyik természetvédelmi célkitűzése a biológiai diverzitás (sokféleség) fenntartása volt. A közelmúltban

Részletesebben

Javaslat a. A Maros -ártér növényvilága települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a. A Maros -ártér növényvilága települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a A Maros -ártér növényvilága települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó személy neve: Popányné Vaszkó Ágnes 2. A javaslatot benyújtó személy

Részletesebben

Vadgazda mérnökök (BSC) részére növények fotói vizsga anyag 1. Fotók forrása: Gazdagné Torma Mária Avasi Zoltán internet

Vadgazda mérnökök (BSC) részére növények fotói vizsga anyag 1. Fotók forrása: Gazdagné Torma Mária Avasi Zoltán internet Vadgazda mérnökök (BSC) részére növények fotói vizsga anyag 1. Fotók forrása: Gazdagné Torma Mária Avasi Zoltán internet Harasztok törzse Pteridophyta Korpafűalakúak osztálya Lycopodiopsida Korpafűfélék

Részletesebben

MARADVÁNYERDŐK A KISALFÖLDI PEREMVIDÉK ERDŐSSZTYEPP ZÓNÁJÁBAN

MARADVÁNYERDŐK A KISALFÖLDI PEREMVIDÉK ERDŐSSZTYEPP ZÓNÁJÁBAN Tájökológiai Lapok 10 (2): 371 384. (2012) 371 MARADVÁNYERDŐK A KISALFÖLDI PEREMVIDÉK ERDŐSSZTYEPP ZÓNÁJÁBAN RIEZING Norbert 2851 Környe, Alkotmány u. 43/7.; nriezing@gmail.com Kulcsszavak: Kisalföld,

Részletesebben

BSc Mezőgazdasági Mérnök Szak hallgatói részére (4) Készítette: Gazdagné dr. Torma Mária főiskolai tanár Dr. Avasi Zoltán főiskolai docens Internet

BSc Mezőgazdasági Mérnök Szak hallgatói részére (4) Készítette: Gazdagné dr. Torma Mária főiskolai tanár Dr. Avasi Zoltán főiskolai docens Internet BSc Mezőgazdasági Mérnök Szak hallgatói részére (4) Készítette: Gazdagné dr. Torma Mária főiskolai tanár Dr. Avasi Zoltán főiskolai docens Internet Fészekvirágzatúak családja Csövesvirágúak alcsaládja

Részletesebben

1. sz. melléklet Sajóbábony város Képviselőtestületének 22/2005.(XI.30.) rendeletéhez. A) Belterület Szabályozási terve Rajzszám: SZT_01_2M_BT

1. sz. melléklet Sajóbábony város Képviselőtestületének 22/2005.(XI.30.) rendeletéhez. A) Belterület Szabályozási terve Rajzszám: SZT_01_2M_BT 1. sz. melléklet Sajóbábony város Képviselőtestületének 22/2005.(XI.30.) rendeletéhez A) Belterület Szabályozási terve Rajzszám: SZT_01_2M_BT 1 B) Ipari Park Szabályozási terve Rajzszám: SZT_01_2M_GIP

Részletesebben

a Természet- és tájvédelem című tárgyból Ócsa, Bugyi, Apaj 2013. május 17. Beszámolót összeállította: Kun Róbert Molnár Ábel Szalay Péter

a Természet- és tájvédelem című tárgyból Ócsa, Bugyi, Apaj 2013. május 17. Beszámolót összeállította: Kun Róbert Molnár Ábel Szalay Péter a Természet- és tájvédelem című tárgyból Ócsa, Bugyi, Apaj 2013. május 17. Beszámolót összeállította: Kun Róbert Molnár Ábel Szalay Péter Ócsai templom és pincesor A terepgyakorlatot két kultúrtörténeti

Részletesebben

ASTERACEAE Fészkesek * vagy K (5) [C (5) A (5) ]G (2)

ASTERACEAE Fészkesek * vagy K (5) [C (5) A (5) ]G (2) ASTERACEAE Fészkesek * vagy K (5) [C (5) A (5) ]G (2) SZÁR: - lágyszárúak, LEVÉL: VIRÁG: - szórtak, - egyszerű, tagolatlan v. egyszerű tagolt - kétivarú, egyivarú, vagy meddő - fészek szélén űlők gyakran

Részletesebben

Miért szerethetők az évelők?

Miért szerethetők az évelők? Gudmonné Jenei Magdolna Miért szerethetők az évelők? A követelménymodul megnevezése: Szabadföldi dísznövénytermesztés A követelménymodul száma: 2223-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-007-30

Részletesebben

Növényrendszertan gyakorlatok

Növényrendszertan gyakorlatok Növényrendszertan gyakorlatok 13. gyakorlat Környezettudományi szak Környezetmérnöki szak 6. ao: Forrtszirmúak - Asteridae forrt szirom 4-körös virágok a porzók száma: 5-4 - 2, a pártára nıttek r: Tárnicsvirágúak

Részletesebben

Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra

Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra Nagykáta Város Önkormányzata Városgazdálkodási Szervezet Nagykáta, Temető u. 24. Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra Készítette: Kutas Péter Nagykáta,

Részletesebben

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai

Részletesebben

Hajóállomás Veránka 0168, 0155/5, 0155/8

Hajóállomás Veránka 0168, 0155/5, 0155/8 lelőhely azonosító szám név HRSZ 1. függelék /2016.( ) önkormányzati rendelethez 0149/7, 0149/6, 0149/8, 0155/2, 0148/3, 0148/4, 0146, 0145, 0149/2, 0148/2, 0155/8 27454 1 Hajóállomás 27455 2 Veránka 0168,

Részletesebben

A szártalan csűdfű (Astragalus exscapus L.) előkerülése a Dél-Tiszántúlon

A szártalan csűdfű (Astragalus exscapus L.) előkerülése a Dél-Tiszántúlon Crisicum 6. pp. 117-121. A szártalan csűdfű (Astragalus exscapus L.) előkerülése a Dél-Tiszántúlon Sallainé Kapocsi Judit Abstract Discovery of Astragalus exscapus L. in South-Eastern Part of the Great

Részletesebben

MAGYARORSZÁG EZÜSTPERJÉS GYEPJEI

MAGYARORSZÁG EZÜSTPERJÉS GYEPJEI K A N I T Z I A J o u r n a l o f B o t a n y Kanitzia 13: 29-43. Szombathely, 2005 MAGYARORSZÁG EZÜSTPERJÉS GYEPJEI LÁJER KONRÁD Eötvös József Főiskola, Műszaki Fakultás, Környezettechnológia Tanszék,

Részletesebben

A MORGÓ-PATAK VÍZGYŰJTŐ TERÜLETÉNEK BOTANIKAI VIZSGÁLATA

A MORGÓ-PATAK VÍZGYŰJTŐ TERÜLETÉNEK BOTANIKAI VIZSGÁLATA A MORGÓ-PATAK VÍZGYŰJTŐ TERÜLETÉNEK BOTANIKAI VIZSGÁLATA Készítette: Pintér Balázs Penksza Károly PenXiuM Bt 2003 Bevezetés és célkitűzés A megbízó által kijelölt terület botanikai értékeinek feltárása.

Részletesebben

Fajta Méret Minőség Ft/db

Fajta Méret Minőség Ft/db Jaksics Faiskola Díszfaiskolai Nagykereskedelmi Árlista 2014 ősz-2015 tavasz 1 Fajta Méret Minőség Ft/db Acer campestre 6/8 szgy.** 1900 8/10 szgy.** 2100 10/12 szgy.** SF 3100 10/12 kont.35l SF 6500 10/12

Részletesebben

PULTON INNEN Évelők, nyáron is

PULTON INNEN Évelők, nyáron is PULTON INNEN Évelők, nyáron is Az évelők iránti kereslet jelentős növekedéséről számolnak be évek óta a nyugat európai kereskedők és az utóbbi években a hazai kertészeti árudák is. Az évelők eladásával

Részletesebben

Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek

Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 400 600 m tszf. magasságban zonális, alacsonyabb térszineken is előfordul zárt völgyaljakban, északi lejtőkön Termőhely: Hűvös, párás mikroklíma, üde talajok, optimálisan

Részletesebben

nyilvántartási_szám HUSEED Acer campestre L. HUSEED Acer campestre L. HUSEED Acer platanoides L. HUSEED Acer platanoides L.

nyilvántartási_szám HUSEED Acer campestre L. HUSEED Acer campestre L. HUSEED Acer platanoides L. HUSEED Acer platanoides L. nyilvántartási_szám úmf_név HUSEED000172 Acer campestre L. HUSEED000188 Acer campestre L. HUSEED000190 Acer platanoides L. HUSEED000267 Acer platanoides L. HUSEED000485 Acer tataricum L. HUSEED000454 HUSEED000589

Részletesebben

Népies növénynevek a Tiszamentéről

Népies növénynevek a Tiszamentéről http://kitaibelia.unideb.hu/ ISSN 2064-4507 (Online) ISSN 1219-9672 (Print) 2014, Department of Botany, University of Debrecen, Hungary 19 (1): 156 172.; 2014 Népies növénynevek a Tiszamentéről TIMÁR Lajos,

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 1 144/00. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

Az OECD rendszerben minősített vetőmagok statisztikája 2004/2005

Az OECD rendszerben minősített vetőmagok statisztikája 2004/2005 Az OECD rendszerben minősített vetőmagok statisztikája 2004/2005 Az OECD közzé tette a 2004/2005 évre vonatkozó jelentését az OECD vetőmag rendszerek alapján végzett vetőmag minősítésekről. A megkérdezett

Részletesebben

Az Erdei élőhelyek monitorozási módszerének fejlesztése és bevezetése (WP 2.3) feladat keretében elkészített

Az Erdei élőhelyek monitorozási módszerének fejlesztése és bevezetése (WP 2.3) feladat keretében elkészített NATURA 2000 ERDŐK STR/FNK MONITOROZÁSA V3.0 Az Erdei élőhelyek monitorozási módszerének fejlesztése és bevezetése (WP 2.3) feladat keretében elkészített NATURA 2000 ERDŐS ÉLŐHELYEK STRUKTÚRA és FUNKCIÓ

Részletesebben

Madarasi téglavető földtani képződmény természeti emlék Tájékoztató a megalapozó dokumentáció alapján

Madarasi téglavető földtani képződmény természeti emlék Tájékoztató a megalapozó dokumentáció alapján Madarasi téglavető földtani képződmény természeti emlék Tájékoztató a megalapozó dokumentáció alapján A tervezési terület azonosító adatai Közigazgatási elhelyezkedése Megye: Bács-Kiskun Település: Madaras

Részletesebben

Dendrológia. 8. elıadás. Dr. Bartha Dénes

Dendrológia. 8. elıadás. Dr. Bartha Dénes Dendrológia 8. elıadás Dr. Bartha Dénes r: Sapindales Szappanfavirágúak cs: Staphyleaceae Hólyagfafélék Staphylea hólyagfa + Staphylea pinnata mogyorós hólyagfa + Staphylea pinnata mogyorós hólyagfa +

Részletesebben

A növényflóra szerepe az ökológiai szőlőtermesztésben az Istervin projekt eredményei

A növényflóra szerepe az ökológiai szőlőtermesztésben az Istervin projekt eredményei A növényflóra szerepe az ökológiai szőlőtermesztésben az Istervin projekt eredményei Készítette: Dr. Varga Jenő Istervin zárókonferencia Hilltop Borhotel és Étterem Neszmély 2014. november 19. Vizsgált

Részletesebben

LÁP- ÉS LIGETERDŐK NÖVÉNYTÁRSULÁSTANI FELVÉTELEZÉSE AZ ÓCSAI NAGY-ERDŐBEN

LÁP- ÉS LIGETERDŐK NÖVÉNYTÁRSULÁSTANI FELVÉTELEZÉSE AZ ÓCSAI NAGY-ERDŐBEN Természetvédelem és kutatás a Turjánvidék északi részén, pp. 271 278. LÁP- ÉS LIGETERDŐK NÖVÉNYTÁRSULÁSTANI FELVÉTELEZÉSE AZ ÓCSAI NAGY-ERDŐBEN Kun András és Rév Szilvia 8699, Somogyvámos, Fő u. 62. E-mail:kunandras29@gmail.com,

Részletesebben

B3 Vízparti virágkákás, csetkákás, vízi hídőrös, mételykórós mocsarak Water-fringing helophyte beds with Butomus, Eleocharis or Alisma

B3 Vízparti virágkákás, csetkákás, vízi hídőrös, mételykórós mocsarak Water-fringing helophyte beds with Butomus, Eleocharis or Alisma kény) megtelepedését. Az élőhelyek cserjésedése, valamint inváziós fajok megjelenése a regenerálódási képességet nagyban csökkenti. Irodalom: Bodrogközy 1962b, Borhidi 1958a, 1996, 1997c, 2003, Borhidi

Részletesebben

GYÓGYNÖVÉNYEINK NÉPI HASZNÁLATA ÉS ÉRTÉKELÉSÜK NÉHÁNY SZEMPONTJA* Babulka Péter

GYÓGYNÖVÉNYEINK NÉPI HASZNÁLATA ÉS ÉRTÉKELÉSÜK NÉHÁNY SZEMPONTJA* Babulka Péter GYÓGYNÖVÉNYEINK NÉPI HASZNÁLATA ÉS ÉRTÉKELÉSÜK NÉHÁNY SZEMPONTJA* Babulka Péter Bevezetés, nemzetközi kitekintés A hagyományos orvoslásban alkalmazott gyógynövények számát a különböző becslésekben 25-50

Részletesebben

TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK

TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK TÁJRENDEZÉSI MUNKARÉSZ TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK ALAPADATOK, TÉRSÉGI ADOTTSÁGOK Kemeneshőgyész község Veszprém megye északnyugati részén, a Marcal-folyó mentén fekszik. A település nyugati-északnyugati irányban

Részletesebben

A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG)

A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG) DUPONT A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG) hatóanyag: 360 g/kg, (36 % m/m) mezotrion 120 g/kg, (12 % m/m) nikoszulfuron 30 g/kg, (3 % m/m) rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó

Részletesebben