J E G Y Z Ő K Ö N Y V
|
|
- Zsófia Mezeiné
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/ arnot@arnot.hu Szám: 27/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban december 27-én megtartott rendkívüli testületi ülésén. A nyílt testületi ülés 13 órakor kezdődött. Jelen vannak: dr. Üveges István polgármester Bodnár Katalin jegyző Barcsák Pálné képviselő Tőzsér László képviselő Hegedűs Sándor alpolgármester Hunyorné Varga Katalin jkv.vezető Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelent testületi tagokat. Megállapította, hogy dr. Bobula Zsuzsanna képviselő asszony dr Molnár Imre képviselő úr valamint Bénó Gábor képviselő úr nem jelent meg az ülésen. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta. A jegyzőkönyv hitelesítésére Hegedűs Sándor és Barcsák Pálné képviselőket javasolta, melyet a testület tagjai jóváhagyólag tudomásul vettek. Javaslatot tett a napirendi pontokra, melyet a testület az alábbiak szerint határoz meg: 1./ Az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételről és a szemétszállítási díj megállapításáról szóló többször módosított 3/1999.(03.03) rendelet módosítása Előadó: polgármester Meghívott: Üveges Zsolt igazgató 2./ Egyebek 1./ Az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételről és a szemétszállítási díj megállapításáról szóló többször módosított 3/1999.(03.03) rendelet módosítása Előadó: polgármester Meghívott: Üveges Zsolt igazgató dr. Üveges István: Köszöntötte Üveges Zsolt urat a Cirkont Zrt igazgatóját, megkérdezte, hogy az előző testületi üléshez képest tud e újabb ajánlatot tenni a szemétszállítási díjra? Üveges Zsolt: Elmondta, hogy a múltkori megbeszéléshez nem sokat tud hozzátenni, véleménye szerint a Kormányhivatal és a törvény álláspontja eltérhet. 1
2 Nem szerencsés, ha olyat kérnek tőle, ami nem őrá tartozik. Az egyéb fizetnivalóra és a lerakási járulék előre vetített összegére továbbra is igényt tart. Folyamatban van a közbeszerzési eljárás, ki fogja kiváltani a csomagot még nem lehet tudni. Kérdés, egyáltalán érdemes-e a pályázatot benyújtani, ha ilyen keretek közé van szorítva a rendszer. Ezeket a terheket fizetheti a lakosság helyett az önkormányzat is, ez nincs leszabályozva a törvényben, csak az, hogy a szolgáltatónak ezt és ezt kell befizetnie adóként. Neki, mint szolgáltatónak a fizetési kötelezettsége fennáll, nem tudja teljesíteni, ha nem szedi be a díjat. A felügyeleti díjat a KSH adatai alapján kell befizetni, 2 Ft/fő, ha ezt átvállalja az önkormányzat, illetve az elszállított hulladék után a 3000 Ft/ t összeget megtéríti, akkor azt is elfogadhatónak tartja. dr. Üveges István: Van egy olyan alapelv, hogy bármilyen dolgot úgy kell nézni, ahogy azt a megalkotója tervezte. A Kormányzat azt próbálja érvényesíteni, hogy védi a lakosság érdekeit. Ha ezt a díjat a Kormány a lakosságra kívánta volna átruházni, akkor úgy szólna a törvény, de ha elfogadja a testület ezt a díjemelési javaslatot, akkor szembeszáll a jogalkotó szándékával. Üveges Zsolt: A hulladékszállítási díj maximált, de hol van az megtiltva, hogy az önkormányzat ne fizessen 3000 Ft/t díjat a szolgáltatónak a lakosság helyett. Díjkompenzációt alkalmazhatnak. dr. Üveges István: 2013-tól az önkormányzatoknál feladatfinanszírozás lép életbe, ebben a helyzetben az önkormányzat nem vállalhatja fel felelősséggel a díj megfizetését. Hegedűs Sándor: Megkérdezte, hogy mennyi az éves hulladékmennyiség? Üveges Zsolt: Kukára vetítve 30 kg / ürítés. Másfél tonna hulladék családonként éves szinten, ez 4500 Ft/ ingatlan/év. Egyébként ez nem helyi probléma, minden önkormányzat küzd ezzel. Hegedűs Sándor: Véleménye szerint sem az a célja a Kormányzatnak, hogy ezt a lakosság fizesse, nem akar senki szembe menni ezzel a rendelkezéssel. Üveges Zsolt: Miért baj az, hogy rentábilisan működik egy cég, munkát ad az embereknek. Az biztos, hogy nincs jó döntés ebben az esetben. A mostani helyzet a 22-es csapdája, de a cég olyan összeg után nem tud fizetni, ami be sem folyik. A szerződés hosszabbításkor, még nem volt ez a törvény, de azóta ezt elfogadták. dr. Üveges István: Lehet, hogy a piacrostálás a célja ezzel a döntéshozónak. Tőzsér László: Van élő szerződés a Cirkont Zrt-vel, mi szerepel benne? Üveges Zsolt: A közbeszerzési eljárás lefolytatásáig a Cirkont a szolgáltató, az alapszerződés többi pontja hatályban maradt továbbra is. Az a véleménye, hogy nem lehet egy szolgáltatót olyan tevékenységre kényszeríteni, amiért nem fizetnek. Nem célja a pereskedés, nem akarja a településeket belerángatni rossz helyzetekbe, a megoldást kell keresniük, ami mindenkinek megfelelő. 2
3 Üveges István: Jogszabálysértést nem követhetnek el. Hegedűs Sándor : Megkérdezte, hogy szemétszállítás díja nem lesz hatósági áras, vagy esetleg nem kerül hatóságilag csökkentésre ez a díj a közeljövőben, úgy mint pl. az áram? Üveges Zsolt: Játék a szavakkal, ez a mostani rendelkezés adó és kész. dr. Üveges István: Ésszerűség miatt nem terhelhetik a lakosságot, és a díj áthárítása nem volna jogszerű. A II. negyedévtől kezdődően mi várható? Üveges Zsolt: Azt nem tudja hogy mi lesz a megoldás erre a helyzetre, de az biztos, hogy a szemét termelődni fog továbbra is. Barcsák Pálné: Megkérdezte, hogy ebből az összegből a Cirkont mennyit tudna átvállalni? Üveges Zsolt: A lerakási illetéket és a fejpénzt valakinek ki kell fizetnie. dr. Üveges István: Más kár éri-e a Cirkontot a lerakási illetéken kívül? Szerinte ezt be kellene vállalnia a szolgáltatónak. Üveges Zsolt: Negyedévente 600 e Ft-ot kellene pluszban befizetniük, ezt nem tudják bevállalni. A Képviselő-testületnek az álláspontja az, hogy minden marad a régi megállapodás szerint. Az ő ajánlata pedig az, hogy a felügyeleti díjat ami 100 Ft/fő/év, valamint a lerakási díjat, ami 3000 Ft/t, vagy az önkormányzat vagy a lakosság fizesse meg. De legalább a 4,2 %-os díjemelést hagyja jóvá a testület. A január 1-én alkalmazott díj a december 31-én érvényes díjhoz képest bruttó 4,2 %-al lehet magasabb. Tőzsér László és Barcsák Pálné képviselők jelezték, hogy a 4,2 %-os emelést el tudják fogadni. dr. Üveges István: A fő kérdés: bármilyen emelést enged e a jogszabály. A törvény által bruttó 4,2 %-al emelhető a díj? Bodnár Katalin: A 2012.évi CLIIIV. tv január 1-től az önkormányzatot díj megállapítási jogkörrel már nem hatalmazza fel január 1-től a szolgáltató állapít meg díjat, a évben alkalmazott díjat emelheti meg maximum bruttó 4,2 %-al. Szerződésben foglaltak szerint rögzítik az önkormányzattal a díjemelkedést. Így január 1-től a 4,2 %-os díjemelésről szerződésmódosítást kell elfogadnia a testületnek. Üveges Zsolt: Ha nem alkothat az önkormányzat rendeletet, és folyamatban van a közbeszerzési eljárás, akkor az ajánlatban szereplő árat hogy fogadhatja majd el a testület? Bodnár Katalin: A közbeszerzési eljárás során tesz a pályázó egy üzleti érdeket képviselő ajánlatot, most pedig az első negyedév díjának meghatározásáról van szó. 3
4 Tőzsér László: Azt látja, hogy lesz még gondja a testületnek a közbeszerzéssel. Nem fogják tudni elfogadni, ha nem a törvénynek megfelelő árról érkezik benne ajánlat. dr. Üveges István: Kérte szavazzon a testület a szemétszállítási díj módosításáról a szerződésmódosítás jóváhagyásával. 4,2 al történő Arnót Község Önkormányzati Képviselő testülete határozatát: 4 igen szavazattal meghozta alábbi Arnót Község Önkormányzat 162./2012. (XII.27). számú képviselő-testületi határozat Tárgy: Hulladékszállítási szerződés módosítás jóváhagyása Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete a Cirkot Zrt-vel kötött hulladékszállítási szerződés módosítást jóváhagyja, a szerződésben szereplő díjtétel január 1-től történő 4,2 %-os emelését elfogadja Felhatalmazza a polgármestert a szerződésmódosítás aláírására. Felelős: polgármester határidő: azonnal. 2./ Egyebek: napirendi pont. dr. Üveges István: A Felszabadítók útja átnevezése ügyében kiküldte a megkeresést az utca lakóinak, január 4-ét jelölte meg határidőként Elmondta, hogy csak a lakcímkártyát cserélik le ingyenesen, a többi okmányt és közművet egyenlőre mindenkinek magának kell intéznie. A helyi Polgárőrség közgyűlésén részt vett. Felmerül az igény, hogy jelképes jutalmazást kellene bevezetni, amivel motiválni lehet a polgárőröket. Ennek lehetne az a módja, hogy minden évben megválasztanák az év polgárőrét a falunapon, és díjat adnának át részére ünnepélyes keretek között. Ajándékutalvány volt erre a célra a javaslat. Kiss Lászlóné az Arnóti Természetjáró Egyesületének elnöke kéréssel fordult az önkormányzathoz, a tornaterem bérleti díjának elengedését kérte az összejöveteleik idejére. Januártól a díjmegállapítás már kikerül a testület hatásköréből az iskola állami kézbe kerülése miatt, így ezt a kérést nem tudják teljesíteni. Érkezett egy beadvány az önkormányzati bérlakásban élőktől, a fűtési rendszer felújítását kérték. A kazánokat is sokat kell javítani. A kiépítést után 11 évvel jött elő ez a probléma, eléggé zsebbenyúlós, de foglakozni kell a témával. 4
5 A településrekonstrukciós pályázat helyszíni ellenőrzése megtörtént, az összeg is megérkezett az önkormányzat számlájára, melyről a vízi közmű és a lakás számlára visszatették az onnan kölcsönvett összeget. 98 e Ft díjtételt levontak az összegből, mert a számlát nem fogadták el. Soron kívüli eljárás keretében történt az elszámolás. Az ÖNHIKI-vel kapcsolatban érkezett egy körlevél a Kincstártól, melyben az állt, hogy a támogatás felhasználását tételesen el kell majd számolni. Közüzemi és élelmiszerszámlákra lehet felhasználni. Hegedűs Sándor: Visszatérve az önkormányzati bérlakásra a radiátorokat felmérik majd, 10 év eltelt, rossz gondolat volt ez a fűtéscső keresztmetszet. A belső réteg kezd leválni, emiatt romlik el a kazán is. A fűtési szezon végével lehet a munkákat leghamarabb elkezdeni. dr. Üveges István: A köztisztviselők körében a jutalmazás felülvizsgálatát javasolta. Ahol eredmények vannak ott van munkatempó is. Az iskola és óvoda vonatkozásában az IPRes pályázatból részesülnek a dolgozók plusz juttatásban, ezért a hivatali dolgozók jutalmazására is többet szánna. Barcsák Pálné: Minden intézményben sok a munka, de nem lehet összehasonlítani ezeket. A díjazás a múlt ülésen 5000 Ft-ról indult. Javasolta, hogy a jövőben ilyen esetben előzetes egyeztetésre kerüljön sor. Tőzsér László: Ha van rá lehetőség akkor emeljék meg a keretet. Bodnár Katalin: Önkritikát kell gyakorolni. Az előző ülésen arról volt szó, hogy adnak juttatást a dolgozóknak. Ennek a keretösszegnek a megállapítása került a testület elé. Most ezt a keretösszeget kellene megemelni az általa meghatározott mértékben. Akkor, amikor megállapításra került a keret, nem minden körülményt vettek figyelembe. dr. Üveges István: Kérte a testület jóváhagyását a köztisztviselők részére a netto 50 e Ft/fő jutalomkeret meghatározására. Arnót Község Önkormányzati Képviselő testülete határozatát: 4 igen szavazattal meghozta alábbi Arnót Község Önkormányzat 163./2012. (XII.27). számú képviselő-testületi határozat Tárgy: Intézmények dolgozói részére jutalmazási keret biztosítására vonatkozó 161./2012. (XII.13). számú képviselő-testületi határozat módosítása Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete az intézmények dolgozói részére jutalmazási keret biztosítására vonatkozó 161./2012. (XII.13). számú képviselő-testületi határozatát az alábbiak szerint módosítja. 5
6 A Képviselő-testület a évi bérelőirányzat terhére a költségvetési intézmények számára jutalmazási keretet biztosít és a jutalom kifizetését javasolja az alábbiak szerint -Polgármesteri Hivatalban a köztisztviselők esetében nettó 50 e Ft/fő, valamint a jegyző esetében nettó 85 e Ft figyelembevételével bruttó Ft, jutalmazási keretet biztosít. -Napközi Otthonos Óvodában a közalkalmazottak esetében 15 e Ft/fő intézményvezető esetében nettó 50 e Ft, alpolgármester esetében nettó 50 e Ft figyelembevételével: bruttó Ft jutalmazási keretet biztosít. -Weöres Sándor Általános Iskolában a közalkalmazottak esetében 15 e Ft/fő valamint az intézményvezető esetében nettó 50 e Ft figyelembevételével bruttó Ft jutalmazási keretet biztosít. Felelős: intézményvezetők, polgármester határidő: azonnal. Az ülésen más bejelentés nem történt a polgármester úr megköszönte a megjelenést, az ülést 15 óra 30 perckor bezárta. K.m.f. dr. Üveges István polgármester Bodnár Katalin jegyző Hegedűs Sándor jkv. hitelesítő Barcsák Pálné jkv. hitelesítő Hunyorné Varga Katalin jkv. vezető 6
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 26/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenKészült: A Polgármesteri Hivatalban november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 12/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 4 igen szavazattal a jegyzőkönyv hitelesítőjére tett javaslatot az alábbiak szerint elfogadta:
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 13/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi
Részletesebbendr. Üveges István polgármester Barcsák Pálné képviselő Darnyiné Kövesdi Erzsébet képviselő Orosz Ferenc alpolgármester Tőzsér László képviselő
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 11/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenTanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző
KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 19/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült : Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 7/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi
RészletesebbenDr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta.
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE Arnót, Petıfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2013 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselı-testületének
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Megjelent képviselők: Horváth Judit bizottsági tag Szedlákné Monoczki Andrea bizottsági tag Tőzsér László bizottsági tag
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 10/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi
RészletesebbenKészült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. július 3-án 8 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen. Dr. Molnár Imre bizottsági tag
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 10 /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. július 3-án 8 óra 30 perctől megtartott
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 21/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.
Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 9/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Nagyberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 2-án megtartott nyilvános, együttes üléséről Helyszín: Nagyberény,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 14/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
Részletesebben3./ A beadott Kisléptékű településfejlesztési pályázattal kapcsolatos Tervezési Szerződés megvitatása előadó: polgármester
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenIsmertette a napirendi pontokat, melyet a testület tagjai az alábbiak szerint jóváhagytak:
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 12 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati
RészletesebbenTanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző
KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 17/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült : Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban
RészletesebbenSárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.
Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.
RészletesebbenARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu. Szám: 4/2012.
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
Részletesebben8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott
RészletesebbenBÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com
BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 30-án megtartott
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 24/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai
RészletesebbenFARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
RészletesebbenPolgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester
RészletesebbenKészült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. szeptember 25-én 15 óra 15 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 14 /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. szeptember 25-én 15 óra 15 perctől megtartott
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete
RészletesebbenKészült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án órakor megtartott nyilvános üléséről.
VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
14 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. január 28-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt
RészletesebbenOrtaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről.
32/10/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 69/2013.(VIII.13.) kt.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tiszabura Község Képviselő-testületének 2014. március 26-án megtartott rendkívüli testületi ülésén Határozat száma Határozat tárgya 26/2014.(III.26.)Ök. Határozat Rendőrkapitányság
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.
Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
RészletesebbenJegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő
Jegyzőkönyv Készült: Nagyközség Girincs Község Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. július hó 31. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: : Majdanics
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 28-án /hétfőn/ 18,30
RészletesebbenTanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Orosz Orsolya Kovácsné Kállai Ilona Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 13 /2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenA L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e
A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)
RészletesebbenKészült november 26.-án Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,
J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. november 26.-án megtartott ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. november 26.-án Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
RészletesebbenTápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 107/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Ignácz József képviselő Ignácz Róbert képviselő. Kuckó Katalin jkv.
JEGYZŐKÖNYV Készült Pálmajor Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 15-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Tanácskozási joggal: Ignácz József
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről
HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)
RészletesebbenÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE július 4-én megtartott rendkívüli ülésének
2013. július 4-én megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 57-60. Száma: 1-77/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Ópályi Általános Iskola Tanulóiért Közalapítvány
RészletesebbenKészült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete november 25-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-13/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. november 25-én 17,00 órai kezdettel
Részletesebben6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
1 Ikt. szám: 511-6/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. június 4-én megtartott ülésének 6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:
RészletesebbenMonostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 108-112 /2012. (XII. 11.) számú határozatok.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti
RészletesebbenJegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 15-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti
RészletesebbenJegyzőkönyv. Napirend. 2.) Az Ágasegyházáért Alapítvány alapító okiratának módosítása Előadó: Polgármester
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 8/2013. Jegyzőkönyv Készült:
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5641 Tarhos, Petőfi u. 2. J e g y z ő k ö n y v Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-én megtartott soron következő,
RészletesebbenPÜSPÖKHATVAN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2682 PÜSPÖKHATVAN, KERTSOR U. 25. JEGYZŐKÖNYV
PÜSPÖKHATVAN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2682 PÜSPÖKHATVAN, KERTSOR U. 25. JEGYZŐKÖNYV A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012.SZEPTEMBER 6.-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL TARTALMA: 11/2012./IX. 10./S Z. Ökt.
RészletesebbenLeányvár Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Leányvár Község Képviselő-testületének július 20-án tartott üléséről
Leányvár Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Leányvár Község Képviselő-testületének 2011. július 20-án tartott üléséről Leányvár, 2011. július 20. Szám: /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V felvéve Leányvár Község
Részletesebben8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-19/2014. iktatószám 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről
170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Klein János
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácsterme
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. július 30i képviselő testületi üléséről M u t a t ó: Határozat: Rendelet Tárgy: 147/2013.(VII.30.) Határozat 148/2013.(VII.30.)
RészletesebbenMARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI- ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 12. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI- ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 12. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Képviselő-testülete Pénzügyi- és Gazdaságfejlesztési Bizottsága
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt
RészletesebbenTarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánd Község Önkormányzata, Hárskút Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata közös képviselő-testületi ülésén, 2013. november 20-án, szerdán, 17 óra 30 perc kezdettel,
RészletesebbenTanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 13/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.február 25. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.február 25. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
RészletesebbenDr. Molnár Imre képviselő. Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Janó Elemér Arnót Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 15/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT
Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 15/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30- án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenLegénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve
Legénd Községi Önkormányzat 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Készült: 2012. március 22-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott rendkívüli -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Bíró
RészletesebbenKészült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. június 2-án 13 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 6/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. június 2-án 13 órától megtartott nyílt Pénzügyi
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-4/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke
K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 20/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenTanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyz Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke Bodolai Andrea gazdálkodási el adó
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISEL -TESTÜLETE Arnót, Pet fi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 3/2014 J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képvisel
RészletesebbenKészült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. szeptember 15-én 14 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 10/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. szeptember 15-én 14 órától megtartott nyílt
Részletesebben8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 187-10/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
15/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. december 10. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. március 6-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bakonyszombathely Község Polgármesterétől Bakonyszombathely 175-5/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyszombathely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. április 24-én 16.00 órától megtartott
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)
Részletesebben8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 155-8/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Képviselő-testülete, valamint Hegyesd község Önkormányzata
RészletesebbenOrosz Ferenc alpolgármester. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal a jegyzőkönyv hitelesítőjére tett javaslatot az alábbiak szerint elfogadta:
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 16/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült : Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban
Részletesebben55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi
3/E/TD/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 54/2014. (IV.28.)
RészletesebbenSárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu
Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.
RészletesebbenJegyzőkönyv. Ajtainé Kondor Katalin képviselő Mihály Mária képviselő
Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 28-án de. 10 00 órakor tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Ajtainé Kondor
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: dr. Üveges István polgármester
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 3/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről
170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.
RészletesebbenKészült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. június 12-én 8 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 9 /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. június 12-én 8 óra 30 perctől megtartott
Részletesebben8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Részletesebben