J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének február 16. napján megtartott üléséről.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről."

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének február 16. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna Károly Bódis Margit Gyömbér László Juhász János Kónya László Makra Sándorné Rapcsányi Gábor Tanácskozási joggal jelen vannak: Mákos Istvánné jegyző / a jelenléti ív a jegyzőkönyv 1. számú melléklete / dr. Kormányos László polgármester: Köszöntötte a megjelenteket. Megállapította a határozatképességet. Elmondta, hogy a kiközölt napirendi ponton túl még további előterjesztéseket szeretne megtárgyalni. Megkérdezte, hogy aki ezzel a módosítással együtt a napirendi pontokat elfogadja, szavazzon. : A -testület 9 igen szavazattal nem szavazat nélkül a tárgyalás menetét elfogadta: / a meghívó a jegyzőkönyv 2. számú melléklete / dr. Kormányos László polgármester: Elmondta, hogy az első napirendi pontot a kábeltévé értékesítését - zárt ülésen kell tárgyalni, mivel a pályázók nem járultak hozzá a nyilvános tárgyaláshoz. Felkérte a ket, hogy aki a zárt ülés elrendelésével egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. : A -testület 9 igen szavazattal nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 53/2009 (II. 16. )KT határozat Tárgy : Zárt ülés elrendelése H a t á r o z a t Szatymaz Község Képviselőtestülete zárt ülés tartását rendelte el.

2 Felelős: polgármester 1. Képviselőtestület tagjai 2. dr. Kormányos László polgármester 3. Mákos Istvánné jegyző A testület az 54/2009 (II. 16.) Kt határozatát zárt ülésen hozta meg, majd nyilvános ülésen folytatta a napirendi pontok megtárgyalását. 1. napirendi pont Kábeltelevízió hálózat értékesítése / szóbeli előterjesztés/ Ballai Ferenc a Szélmalom Kábeltévé Zrt. Képviseletében megjelent. dr. Kormányos László polgármester: Ismertette a testület döntését, elmondta, hogy zárt ülésen döntöttek a Szatymazi Kábeltelevízió hálózat értékesítéséről, a pályázat nyertese a Szélmalom Kábeltévé Zrt. lett nettó Ft vételárral. Ballai Ferenc: Javasolta, hogy az adásvételi szerződés előkészítését a Szélmalom Kábeltévé Zrt végezze. Elmondta, hogy a pályázati kiírás szerint a versenytárgyalást követő 8 napon belül történne a szerződéskötés, de ezt az időpontot túlságosan rövidnek találja, ezért javasolta egy későbbi időpont meghatározását. Dr. Kormányos László polgármester: Megkérdezte, hogy a március 16-i időpont megfelelő lenne e. Mivel nem volt más javaslat felkérte a ket, hogy aki egyetért azzal, hogy a kábeltelevízió hálózat adásvételéről szóló szerződést március 16-ig kössék meg, kézfelemeléssel szavazzon. : A -testület 9 igen szavazattal nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 55/2009 ( II.16. ) KT határozat Tárgy: Szerződéskötés időpontjának módosítása Szatymaz Község -testülete megtárgyalta a szatymazi kábeltelevízió hálózat értékesítésével kapcsolatos szerződéskötés

3 időpontjának módosításáról szóló előterjesztést és az alábbi döntést hozta: A -testület hozzájárul ahhoz, hogy a kábeltévé hálózat adásvételi szerződését legkésőbb március 16. napjáig kösse meg az önkormányzat. A testület felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. 3./ Szélmalom Kábeltévé Zrt Előterjesztések 2/1. napirendi pont Közszolgálati szerződés módosítása / szóbeli előterjesztés / dr. Kormányos László polgármester: Elmondta, hogy a testület döntött decemberben a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft- vel kötött közszolgálati szerződés módosításáról. A Kft. által javasolt hulladékszállítási díjat 3 tényezővel csökkentették: a lomtalanítás költségével, a reklám költségével, valamint a hulladékudvar üzemeltetésének költségével, mivel ez utóbbit az önkormányzat magára vállalta. A határozat meghozatala után történt csak annak megvizsgálása, hogy a hulladékudvar üzemeltetése ténylegesen milyen költségeket ró az önkormányzatra. A munkabér és a hulladékudvar fenntartásának költségei mellet az önkormányzat feladata lenne a hulladékgyűjtés szabályainak betartatása is. Összességében elmondható, hogy ez aránytalan terhet jelentene, ezért a Kft - vel tárgyalásokat folytatott. E szerint, ha az önkormányzat 2012-évre is vállalja az infláció+ 5 % mértékű emelést, valamint a Kft évi 365 napon túli követelései összegét ( Ftot) támogatásként átadja a Kft- nek, akkor ők továbbra is üzemeltetetnék a hulladékudvart. Megkérdezte, hogy van e hozzászólás, mivel nem volt, felkérte a ket, hogy aki egyetért a hulladékudvar nyitva tartásáról szóló 339/2008 ( XII. 10.) KT. számú határozat visszavonásával, kézfelemeléssel szavazzon.

4 : a -testület 9 igen szavazattal nem szavazat nélkül - alábbi határozatot hozta: 56/2009. (II.16.) KT. határozat Tárgy: a 339/2008 ( XII.10. ) KT határozat visszavonása Szatymaz Község -testülete megtárgyalta a hulladékudvar nyitvatartásáról rendelkező 339/2008 (XII. 10. ) KT. sz. határozat visszavonására vonatkozó javaslatot és az alábbi döntést hozta: A -testület a hulladékudvar nyitva tartásáról rendelkező 339/2008 (XII. 10. ) KT. sz. határozatát visszavonja. Dr. Kormányos László polgármester: Felkérte a ket, hogy aki egyetért a közszolgálati szerződés módosításáról szóló 340/2008 ( XII. 10. ) KT határozat módosításával, mely szerint a közszolgáltatási díj emelésének mértéke évben is infláció + 5 % mértékű legyen, valamint a hulladékudvar nyitva tartására történő hivatkozás törlésre kerüljön, kézfelemeléssel szavazzon. : a -testület 9 igen szavazattal nem szavazat nélkül - alábbi határozatot hozta: 57/2009. (II.16.) KT. határozat Tárgy: a 340/2008 ( XII.10. ) KT határozat módosítása Szatymaz Község -testülete megtárgyalta a közszolgálati szerződésmódosításáról szóló 340/2008 (XII. 10. ) KT. sz. határozat módosítására vonatkozó javaslatot és az alábbi döntést hozta:

5 A -testület a közszolgáltatási szerződés módosításáról szóló 340/2008 (XII. 10. ) KT. sz. határozatát az alábbiak szerint módosítja : - A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatási díj mértéke évben is infláció +5 % mértékű legyen. - A testület a hulladékudvar nyitva tartására vonatkozó hivatkozást visszavonja. - A határozat jelen módosítással nem érintett rendelkezéseit változatlanul hagyja. A testület felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Dr. Kormányos László polgármester: Felkérte a ket, hogy aki egyetért azzal, hogy az önkormányzat a évi behajthatatlan követelések összegének megfelelő mértékű, azaz Ft összegű támogatást adjon a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-nek, kézfelemeléssel szavazzon. : a -testület 12 igen szavazattal nem szavazat nélkül - alábbi határozatot hozta: 58/2009. (II.16.) KT. határozat Tárgy: Támogatás nyújtása Szatymaz Község -testülete megtárgyalta a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. támogatására vonatkozó javaslatot és az alábbi döntést hozta: A -testület a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-nek a évi 365 napon túli követelések összegének megfelelő összegű Ft támogatást nyújt a évi költségvetés terhére.

6 A testület felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. dr. Kormányos László polgármester: Megköszönte a megjelenést, a nyilvános ülést bezárta. k. m. f. dr. Kormányos László Mákos Istvánné polgármester jegyző

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2012. szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Járások kialakításával kapcsolatos önkormányzati döntések:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. november 05. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2010. június 10. napján, a sándorfalvi Budai Sándor Kulturális Központban (6762 Sándorfalva, Ady E. u. 7.), Sándorfalva Város Képviselő-testületével

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2010. október 20. napján megtartott rendkívüli testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2010. október 20. napján megtartott rendkívüli testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2010. október 20. napján megtartott rendkívüli testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés I. ütem közbeszerzés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. június 24. napján megtartott nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. június 24. napján megtartott nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. június 24. napján megtartott nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Szenvedélybetegek gyermek és felnőtt rehabilitációs centruma Előadó:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. április 29-ei nyilvános ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 152-3/2013. HATÁROZATOK Tartalom: KÓD 8/2013.(IV.29.) határozat

Részletesebben

22. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

22. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-22/2014. iktatószám 22. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2010. június 2. napján, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében (6763 Szatymaz, Kossuth utca 30.) megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. július 30i képviselő testületi üléséről M u t a t ó: Határozat: Rendelet Tárgy: 147/2013.(VII.30.) Határozat 148/2013.(VII.30.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének május 11. napján megtartott rendkívüli üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének május 11. napján megtartott rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. május 11. napján megtartott rendkívüli üléséről Napirendi pontok: 1. Közbeszerzési pályázatok eredményének megállapítása Előadó: Bíráló

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 16-17 /2012. (II. 20.) számú határozatok.

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

Előadó: Mákos Istvánné jegyző

Előadó: Mákos Istvánné jegyző J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2010. június 29. napján, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében (6763 Szatymaz, Kossuth utca 30.) megtartott rendkívüli, nyílt testületi üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 9/2015 Határozatok száma: 80-83/2015.(03.23.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2015. március 23-án megtartott nyílt,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. december 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

Testületi ülés helye: Sásd Város Polgármesteri Hivatal Díszterme 7370 Sásd, Dózsa Gy. u. 32.

Testületi ülés helye: Sásd Város Polgármesteri Hivatal Díszterme 7370 Sásd, Dózsa Gy. u. 32. J e g y zőkönyv Folytatólagosan felvéve 2011. december 14. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Sásd Város Polgármesteri Hivatal Díszterme 7370 Sásd, Dózsa Gy. u. 32. Jelen vannak:

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 1-3/2015. (I. 14.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 29-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről 170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Szatymaz Község Képviselő-testületének 2008. december 10. napján megtartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Szatymaz Község Képviselő-testületének 2008. december 10. napján megtartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült Szatymaz Község Képviselő-testületének 2008. december 10. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-21/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. december 28. napján MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 98/2010. (XII.28.) Z1 99/2010.

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/74-19/2016. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozata: 71/2013., c.) tárgya TÁRGY 1.) Sonkád és Mikrokörzete Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. március 20-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. március 20-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 4/2013. (III. 21) sz. önkormányzati rendelet a települési szilárd hulladékkal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-6/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. június 4-én megtartott ülésének 6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 1949-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22-én, 13:00 órai kezdettel megtartott, Képviselő-testületi üléséről a Gamási Önkormányzat tanácstermében. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről 170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 456-20/2013.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2013. október 11-én (pénteken) 10 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről H A T Á R

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. május 27. napján megtartott nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. május 27. napján megtartott nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. május 27. napján megtartott nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. A Tiszta Víz Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás KEOP-1.3.0 kódszámú

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2013. október 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 5 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 5 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. szeptember 30. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Képviselő-testület november 11-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Képviselő-testület november 11-én megtartott rendkívüli üléséről. Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 39-43/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. november 11-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Peresztegi Lászlóné. Napirend tárgyalása előtt:

Jegyzőkönyv. Peresztegi Lászlóné. Napirend tárgyalása előtt: Jegyzőkönyv Készült : 2012. május 7.-én a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében Berhida Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli üléséről 16.00 órai kezdettel. Jelen vannak: Távol maradt: Pergõ

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 3/2013. (együttes, nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30-án tartott együttes, nyilvános üléséről.

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011.

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 172/2015. (VI.16.) határozata a Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft. VA és az Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ülésterme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 30-án 08 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 30-án 08 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Szám: 15/2013. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 30-án 08 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. 173/1/2014. Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. Rendelet: 1/2014.(I. 30.) önkormányzati rendelet a települési

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 27. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 23-án megtartott rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. április 16-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének 13/2015. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kéményseprő-ipari közszolgáltatás

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. október 10-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 28-án /hétfőn/ 18,30

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2018. december 28-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. március 12-én a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-19/2014. iktatószám 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus

Részletesebben

Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k

Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ - /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről Ikt.szám: 795-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott

Részletesebben

rpápakovácsi KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-11/2012. JEGYZŐKÖNYV

rpápakovácsi KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-11/2012. JEGYZŐKÖNYV rpápakovácsi KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-11/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek

Részletesebben

N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK május 16-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK május 16-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. május 16-ai ny i l v á n o s ülésének Szám: 78-7 /2012. Tartalom: j e g y z ő k ö n y v e KÓD HATÁROZATOK 25/2012.(V.16.) határozat

Részletesebben

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/ ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 26/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.)

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.) J e g y z ő k ö n y v Készült: Ligetfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 27- án 18 óra kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 1/2013.(I.30.) Rendelet száma: 1/2013.(I.30.) Tárgya: A 139/2012.(XI.28.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.február 25. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.február 25. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.február 25. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b.

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b. Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (107-113/2012.) TÁRGYSOROZAT 1./ Tudásoddal segítsd a vidéket

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben