J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/ arnot@arnot.hu Szám: 9/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban június 28-án megtartott rendkívüli testületi ülésén. Az ülés 15 órakor kezdődött. Jelen vannak: dr. Üveges István polgármester Farkas Lászlóné jegyző Hegedűs Sándor alpolgármester Barcsák Pálné képviselő Dr. Bobula Zsuzsanna képviselő Dr. Molnár Imre képviselő Tőzsér László képviselő Hunyorné Varga Katalin jkv.vezető Buday-Malik Adrienn a NORRIA képviseletében Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelent testületi tagokat. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta. A jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Bobula Zsuzsanna és Barcsák Pálné képviselőket javasolta, melyet a testület tagjai jóváhagyólag tudomásul vettek. Javaslatot tett a meghívóban szereplő napirendi pontokra, melyet a testület az alábbiak szerint határoz meg: 1./ Településrekonstrukciós pályázat költségvetésének módosítása, megemelése 10 M Fttal meghívott vendég Buday-Malik Adrienn Előadó: polgármester dr. Üveges István: Tájékoztatásként elmondta, hogy a konkrét tervek birtokában, ha a határozatban foglaltakat meg szeretnék valósítani, 10 M Ft-al meg kell emelni a végösszeget. Így az önrész 500 e Ft-al emelkedik. A megpályázható összegen belül maradnak még így is. Ha az óvoda, orvosi rendelő munkálatait elhagyják, akkor nem változik az összeg. Buday-Malik Adrienn: Szerinte nem kell elhagyni egyik intézmény munkáit sem, maradjon a 73 M Ft. Figyelni kell a komplexitásra, arra, hogy a vis maior és a rekonstrukciós pályázat között ne legyen átfedés. A funkcióanalízishez is illeszkednie kell. 1

2 Az eredeti költségvetés is azért módosult, mert az építési segédlet alapján a csapadékvíz elvezetésre többet kell szánni. 13 M Ft-ra fel kellett húzni az összeget, mert csak így lesz elszámolható. Az elején 90 M Ft-os költségvetés jött ki, ebből bizonyos elemeket el kellett hagyni, pl. a parkoló építés, óvoda csapadékvíz elvezetés, a belső arányait sikerült úgy alakítani, hogy minden feltételnek megfeleljen. Egyéb költségekre is kevesebbet terveztek be. A kockázat az, hogy nem áll rendelkezésre a keret. Azt is látni kell, hogy csökkentett anyagot sem célszerű beadni. Érdemes gyors piackutatást végezni, sok minden utolsó pillanatban készül el. Holló Csaba tervező nem vállalt felelősséget a kivitelezésért a csökkentett költségvetés miatt, a földmunkáknál is csökkentették a feladatokat. A közmunkások alkalmazása plusz pontot ér a pályázat elbírálása során. Formailag megfelelő a költségvetés, illetve a tervekhez a funkcióanalízis is jól sikerült. A művelődési háznál hangsúlyt kapott az üzemszerű használhatóság, ami jelenleg nem biztosított. Javasolta, hogy mérlegelje a testület, hogy ilyen feltételek mellett érdemesnek találja-e a korábban elfogadott munkákra a pályázat benyújtását. Dr. Üveges István: Ha nem kapják meg csak a csökkentett összeget, akkor lehet-e a tartalmat módosítani? Buday-Malik Adrienn: Csak a közreműködő szervezet engedélye alapján. Valószínűleg bizonyos beruházási elemek elhagyhatók lesznek. Dr. Molnár Imre: Mennyi pénz van ere a pályázatra? Buday-Malik Adrienn: 92 önkormányzat 35 milliárd forint összegre pályázhat összesen. Dr. Molnár Imre: Ez azt jelenti, hogy Arnót akkor fajlagosan kevesebbet kaphat. Buday-Malik Adrienn: Véleménye szerint nem áll rosszul az önkormányzat a pályázattal, formailag rendben lesz, néhány nyilatkozatot kell majd pótolni. Hegedűs Sándor: Összevetette a műszaki tartalmat a vis maior és a településrekonstrukciós pályázat viszonylatában, a vis maiorban is szerepel az abroncsolás, ez ebben a pályázatban is szerepel. Nem lesz összeférhetetlenség? Buday-Malik Adrienn:Ezeket a munkákat a tervezővel kell egyeztetni Dr. Bobula Zsuzsanna: Megkérdezte, hogy a terv véglegesnek tekinthető-e, mert az ő rendelőjébe betervezésre kerül egy WC, de véleménye szerint ez a valóságban nem kivitelezhető, hiszen kicsi a rendelkezésre álló alapterület. Buday Malik Adrienn: Javasolta, hogy nagyon sürgősen le kell egyeztetni a tervezővel a módosításokat. Dr. Molnár Imre:A WC alapterülete 2 négyzetméter, ha ez nem készül, el lehet, hogy nem fogják átvenni, szerinte ez a tervben kötelező elem. 2

3 Buday-Malik Adrienn: Azt figyelembe kell venni, hogy az akadálymentesített blokkoknak milyen helyigénye van. Farkas Lászlóné: Javasolta, hogy keressék meg Holló Csabát ezzel a problémával. A képviselő-testületnek arról kellene döntenie, hogy elfogadja-e a határozati javaslatot az adott tartalommal. Az építési hatósághoz történő beadás előtt a tervet végig kell nézni az ésszerűség alapján is és a tervezővel egyeztetni kell. dr. Üveges István: Ezt majd leegyezetik a Tisztiorvosi Szolgálattal és Holló Csabával. Buday-Malik Adrienn: Tájékoztatta a testületet, hogy az orvosi rendelőre rendszeresen kiírásra kerül ÉMOP-os pályázat, így az abból is felújítható. dr. Üveges István: Megkérdezte, hogy a 72 M Ft-os összeg miatt milyen nyerési esély várható, hiszen korábban kevesebb összeget vállaltak, azért, hogy biztosabban nyerjen a pályázat és amit beterveztek meg tudják csinálni. Buday-Malik Adrienn:Végül is a keretösszegen belül maradtak a pályázatnál, a pályázatok elbírálása több szinten történik. Dr. Molnár Imre: A szűkös költségvetés miatt elhagynak munkálatokat, a 90 M Ft lenne a reális összeg, amiből a tervezett munkákat el lehetne végezni, de itt még akkor nem volt szó az árváltozásokról, az 5 % tartalékképzés kötelező? Arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezőnek akkor is ki kell fizetni a 3 M Ft-os tervezői díjat, ha nem nyer a pályázat. Javasolta, hogy a szerződésben ki kell térni a lehetséges módosításokra is. Megkérdezte, hogy csökkentheti-e a pályázat pozitív elbírálásának esélyét a 10 M Ft-al megemelt összeg? Buday-Malik Adrienn : Alá mentek ennek az összegnek, nem kötelező a tartalék csak javasolt. A tervezőnek most 1,4 M Ft-ot kell kifizetni a pályázat benyújtásához végzett munkájáért. A 10 M Ft-al növelt összeg mindenképpen csökkenti az esélyeket, de a komplexitás miatt viszont pontszámemelkedés várható, de forráshiányra hivatkozva el is utasíthatják, vagy maximum 25 %-al csökkenthetik a költségvetést a pályázat elbírálói. Ezt a mostani javasolt összeget csak akkor lehet csökkenteni, ha valamelyik épületre tervezett munkát elhagyják. Vannak kockázati tényezők a tereprendezésnél és a vizesblokk kialakításánál. Dr. Bobula Zsuzsanna: A pályázat benyújtását támogatja a megjegyzései ellenére is, azt viszont javasolta, hogy mindenképpen a helyi vállalkozókat részesítsék előnyben a kivitelező kiválasztásánál. Buday-Malik Adrienn: Felhívta a figyelmet, hogy a kivitelező kiválasztása közbeszerzési eljárás keretében fog megtörténni, a vállalkozó árazatlan költségvetést fog kapni. Dr. Üveges István: Nehezen vállalja be ezt a 72 M Ft-os összeget. Viszont ez regisztrált pályázat, ide be kell nyújtani az igényt. 3

4 Buday-Malik Adrienn: Ha nem nyer a pályázat, kifizeti az önkormányzat a 3,5 M Ft-ot a tervezőnek és nem történik semmi. Viszont, ha nyer a pályázat, akkor akár csökkentett tartalommal meg lehet csinálni a Polgármesteri Hivatal felújítását. Az is egy lehetőség, hogy nyer a pályázat és a teljes költségvetést támogatják, akkor elindul egy komplex dolog. Ezt kell mérlegelni és dönteni arról, hogy felvállalják-e ilyen tartalommal. Farkas Lászlóné: A beadási összeget kell meghatározni, a tervezővel kell egyeztetni Dr. Molnár Imre: Az látható, hogy 62 M Ft-al nem jó benyújtani, mert a tartalom megvalósítására nem elég a pénz. Dr. Üveges István: Kérte, szavazzon a testület az újonnan beterjesztett határozati javaslatról, amelynek elfogadása esetén az előző ülésen hozott határozat hatályát veszítené. Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát: 50/2011. (06.28.) sz. testületi határozat Tárgy: ÉMOP-3.1.2/E-11 Településrekonstrukció az árvíz sújtotta településeken pályázathoz önrész meghatározása A képviselő testület az Észak-Magyarországi Operatív Program Településrekonstrukció az árvíz sújtotta településeken c. ÉMOP-3.1.2/E-11 kódszámú pályázat keretében benyújtandó, Arnót Község közfunkciót ellátó illetve közösségi intézményeinek részleges rekonstrukciós projektjavaslatához kapcsolódó költségvetést az alábbiak szerint elfogadja. A testület kijelenti, hogy a pályázat benyújtásához szükséges saját erőt, amely a teljes költségvetés 5%-a, azaz Ft, Arnót Község Önkormányzata biztosítja. Projekt tervezett költségvetése: Összes költség: Ft A tervezett költségek forrás és célszerinti megoszlása az alábbiak szerint kerül elfogadásra. Költségvetés % Összes költség , Önerő ,00 5 Támogatás ,00 95 Előkészítés Közbeszerzés ,00 1,7 Funkcióanalízis ,00 0,7 Tervezés ,00 4,4 Projekt menedzsment ,00 1,7 Műszaki ellenőr ,00 1,5 Könyvvizsgálat ,00 0,4 Nyilvánosság ,00 0,9 4

5 Csapadékvíz elvezetés Összesen ,00 22,9 Óvoda és Önkormányzat ,00 20,1 Kultúrház ,00 2,8 Óvoda és Polgármesteri Hivatal, Rendelő ,00 43,2 Kultúrház ,00 19,9 Tartalék ,00 2,7 A vállalt önerő forrása: saját forrás. Arnót község Önkormányzata a határozat elfogadásával kötelezettséget vállal a ROP forrásból nyújtott támogatás elnyerésének esetén az önkormányzati saját erő költségvetésben történő elkülönítésére. Határidő: azonnal Felelős: dr. Üveges István, polgármester jegyző Erről értesítést kapnak: 1. A Képviselő testület tagjai 2. polgármester 3. jegyző 4. Az érintett intézmények vezetői 5. Jelen határozat jóváhagyásával a 47/2011.(06.21).sz. testületi határozat hatályát veszíti Felelős: polgármester Határidő: június 30. Az ülésen más bejelentés nem történt a polgármester úr megköszönte a megjelenést, az ülést bezárta. K.m.f. dr. Üveges István polgármester Farkas Lászlóné jegyző dr. Bobula Zsuzsanna jkv. hitelesítő Barcsák Pálné jkv. hitelesítő Hunyorné Varga Katalin jkv. vezető 5

dr. Üveges István polgármester Barcsák Pálné képviselő Darnyiné Kövesdi Erzsébet képviselő Orosz Ferenc alpolgármester Tőzsér László képviselő

dr. Üveges István polgármester Barcsák Pálné képviselő Darnyiné Kövesdi Erzsébet képviselő Orosz Ferenc alpolgármester Tőzsér László képviselő ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 11/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/ ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 26/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu. Szám: 4/2012.

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu. Szám: 4/2012. ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 7/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 21/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

3./ A beadott Kisléptékű településfejlesztési pályázattal kapcsolatos Tervezési Szerződés megvitatása előadó: polgármester

3./ A beadott Kisléptékű településfejlesztési pályázattal kapcsolatos Tervezési Szerződés megvitatása előadó: polgármester ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Megjelent képviselők: Horváth Judit bizottsági tag Szedlákné Monoczki Andrea bizottsági tag Tőzsér László bizottsági tag

JEGYZŐKÖNYV. Megjelent képviselők: Horváth Judit bizottsági tag Szedlákné Monoczki Andrea bizottsági tag Tőzsér László bizottsági tag ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 10/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 12/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 19/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült : Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. június 12-én 8 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. június 12-én 8 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 9 /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. június 12-én 8 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 12-én de órakor tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 12-én de órakor tartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 12-én de. 10.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Ajtainé Kondor Katalin képviselő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 20/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta.

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta. ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE Arnót, Petıfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2013 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 14/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 15-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről 170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 8/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 24/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. július 15-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 23- án megtartott

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8295 Taliándörögd,

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 4 igen szavazattal a jegyzőkönyv hitelesítőjére tett javaslatot az alábbiak szerint elfogadta:

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 4 igen szavazattal a jegyzőkönyv hitelesítőjére tett javaslatot az alábbiak szerint elfogadta: ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 13/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről

Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Jegyzőkönyv Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Határozat száma: Tárgya: 84/2013 (VII.18.) Települési szilárdhulladék-gazdálkodási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 4. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.)

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 17/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült : Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én megtartott nyílt, rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én megtartott nyílt, rendkívüli üléséről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 6/2017. Határozatok száma: 93/2017. (05.15.) - 95/2017. (05.15.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2017. május 15-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. július 3-án 8 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen. Dr. Molnár Imre bizottsági tag

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. július 3-án 8 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen. Dr. Molnár Imre bizottsági tag ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 10 /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. július 3-án 8 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. június 2-án 13 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. június 2-án 13 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 6/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. június 2-án 13 órától megtartott nyílt Pénzügyi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2012. szeptember 26-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 67/2012. (IX.26.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma. JEGYZŐKÖNYV Ki ssziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év május hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 16/2016.(V.30.) 17/2016.(V:30.) 18/2016.(V.30.) 19/2016.(V.30.)

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 4/2009. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. március 26-án (csütörtökön) du. 16. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 1) A Szent László Általános

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban augusztus 4-én 13 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban augusztus 4-én 13 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 8/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. augusztus 4-én 13 órától megtartott nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 19-én 08 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 37 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

Orosz Ferenc alpolgármester. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal a jegyzőkönyv hitelesítőjére tett javaslatot az alábbiak szerint elfogadta:

Orosz Ferenc alpolgármester. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal a jegyzőkönyv hitelesítőjére tett javaslatot az alábbiak szerint elfogadta: ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 16/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült : Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyz Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke Bodolai Andrea gazdálkodási el adó

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyz Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke Bodolai Andrea gazdálkodási el adó ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISEL -TESTÜLETE Arnót, Pet fi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 3/2014 J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képvisel

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 10/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 6 án megtartott rendkívüli ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 10/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 6 án megtartott rendkívüli ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 10/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 6 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.

Részletesebben

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselő-testületi üléséről. Ideje: 2015. július 20-án 16:05 óra. N A P I R

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó).

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó). Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 7/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu. Szám: 3/2012.

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu. Szám: 3/2012. ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 3/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-19/2014. iktatószám 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető Iktatószám: 571-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 22. napján 12:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 11/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat 22/2016. EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 15:15 órai kezdettel a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-12/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség és Őcsény Község Önkormányzata

Részletesebben

A KEOP-2014-4.10.0/F pályázattal összefügg intézkedésekr

A KEOP-2014-4.10.0/F pályázattal összefügg intézkedésekr 104 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 3-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 45/2014.

Részletesebben

Készült: Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat által május 4-én /szerdán/ 17 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről.

Készült: Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat által május 4-én /szerdán/ 17 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről. Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Száma: 1099-3/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat által 2016. május 4-én /szerdán/

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. március 6-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről 170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13.án ( szerdán ) 17.00-órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 1/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 28-án /hétfőn/ 18,30

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 2/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. január 28-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyszombathely Község Polgármesterétől Bakonyszombathely 175-5/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyszombathely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. április 24-én 16.00 órától megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 11/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. november 27. napján 13:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tiszabura Község Képviselő-testületének 2014. március 26-án megtartott rendkívüli testületi ülésén Határozat száma Határozat tárgya 26/2014.(III.26.)Ök. Határozat Rendőrkapitányság

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 79/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. november 26-án 13 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 373-1/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2014. január 30-án /csütörtökön/ 18.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben