Az önszerveződő és önfenntartó tanulási folyamat pedagógiája
|
|
- Gyöngyi Pap
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az önszerveződő és önfenntartó tanulási folyamat pedagógiája
2 A pedagógus szerepek dinamikája
3 Karácsony Sándor
4 Há y év úlva fog u ká a áll i egy elsős diák Céltudat Feladattudat Szabálytudat Öntudat
5 Vallom, hogy a szellemi tehetség az emberi érték világ egyik legfontosabb és kimeríthetetlen forrása. Dr. Harsányi István
6 Az 5. ipari forradalom küszöbén a XXI. Szd.ban.. Watson 2011 Dr. Watson 2013
7 1. 2. ⁵⁰ -műveleti sebesség
8 A következő har i eszte dő e re dszerszi tű kulturális, szerkezeti és ódszerta i kihívások előtt állu k ajd
9
10 Az individuál pszichológia Alfréd Adler ( ) Az individuál pszichológia alapítója, aki a gyógyító munka mellett nagy figyelmet fordított a mentális egészség kérdésére. Adler szerint : az egyén minden erejével arra törekszik, hogy az embertársaival való együttélés összefüggéseit keresse, s azon belül saját biztonságát megtalálja. A szociális érdeklődés veleszületett ösztönvezérelt tevékenységnek tartja. Adler fogalomrendszerének számunkra egyik legfontosabb eleme a kreatív én, amely szubjektív módon értelmezi és egyben egyedi jelentéstartammal látja el a megszerzett Élményanyagát, a másik a bátorítás fogalma, amely az önszervező tanulási folyamat alapja.
11 Aki kíváncsi az megöregszik. Kíváncsiság: erős vágy arra, hogy megismerjünk vagy megtanuljunk valamit. Érdeklődés: a tudás növelésének szándéka egy szűkebb területen. Okava Miszao A kíváncsiság az ember megismerési folyamatának első ösztönös megnyilvánulása, amelyet ha nem sorvasztanak el, akkor a tanulási folyamatnak mint önszerveződő tevékenységnek egy életen át az alapját képezi. Az inspiratív pedagógiai folyamat sikere a kíváncsiság felébresztésén és szinten tartásán alapul. Az érdeklődés, a célok eléréséhez szükséges ismeretek felé fordulás. Egy olyan koncentrált és jól strukturált tudatos tevékenység amelynek kialakítása és tartós fenntartása elengedhetetlen feltétele a pedagógus sikeres fejlesztő munkájának. Az lll alapja (lifelong learning) az érdek tudatosítása
12 A replikátorok ter észete Adat Gyakorlatilag bármilyen regisztrálható jel, számszerűsíthető mozzanat adatnak minősül. Információ Ismeret Az információ olyan adat vagy adatok összessége amelyeknek hatására viselkedésünket megváltoztathatjuk. Az ismeret valamilyen személlyel, társadalmi vagy természeti eseménnyel, vagy jelenséggel kapcsolatos személyes tapasztalat. 1. Bármely információ átadható inspiratív módon, csak a speciális narratívák kialakítása és a hozzájuk kapcsolódó gyakorlati elemek összeállításán és a pedagógus Kommunikációs ügyességén múlik a siker. 2. A tapasztalati tudás kialakítás az egyik legfontosabb eleme az inspiratív pedagógiának. A tapasztalat nem átadható csak az adat és az információ. Tapasztalat csak saját élmény útján szerezhető meg, alakítható ki.
13 A replikátorok természete Urlic Neisser Magyar Tudomány Magyar szóasszociációk hálózata Kovács Orosz Pollner
14 Az ö szerveződő ta ulási folya at fraktál jellegű A kíváncsiság által vezérelt önszerveződő tanulási folyamat részben az analizáló és szintetizáló kognitív tevékenység, részben öntudatlan másolási folyamat eredménye. Az inspiratív pedagógia a fraktál jellegű, nonlineáris megismerési folyamatot és egyenetlen eloszlású, öntudatlan másolási tevékenységet helyezi a fejlesztő munka középpontjába.
15 1
16 dotis évvel ezelőtt Bárcsak minden tanár így állna hozzá a tanításhoz!lehet,hogy akkor mindenki jókedvvel menne suliba,és érdekelné minden téma,még az is,amiben nem olyan jó. Amúgy szerintem is csak egy jó tanár kell a bármilyen nehéz anyag elsajátításához. Ha nem jól "tálalják" a témát,akkor bukott a mutatvány.
17 Az inspiratív pedagógia eljárás folyamata Célok és célcsoportok pontos ismerete Információk közvetítése Tapasztalatok kialakítása Az információk speciális narratívákba ágyazása KIVÁNCSISÁG Kommunikációs eszközök, Módszerek, és stílusok kiválasztása Speciális narratívákhoz kapcsolódó gyakorlatok összeállítása.
18 Mi a közös célunk és feladatunk? Művelt, öntudatos embereket képezni kiemelkedő cél feladat és szabálytudattal. Felvértezni őket olyan jól adaptálható ismeretekkel, amelyeket akár elképzelhetetlen helyzetben is sikerrel tudnak alkalmazni a XXI. Szd.-ban
19 Hol tart, merre halad a kutatás fejlesztés napjainkban. Rajesh Rao Andrea Stocco
20 Köszönöm a Figyelmüket
2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat
Fővárosi Diákönkormányzati Akadémia Hotel Római, 2008. január 18. A Diákakadémia célja hogy a hallgatók megszerezzék mindazokat az ismereteket, készségeket és attitűdöt, amelyek szükségesek ahhoz, hogy
Ujjé! Hallok, látok, beszélek Az élménnyel szerzett tudás a motiváció növelésében
Ujjé! Hallok, látok, beszélek Az élménnyel szerzett tudás a motiváció növelésében előadó: Kulcsár Marianna Hírös Agóra Ifjúsági Otthon 2017. november 11. Kecskemét Mottó: indulj el, ahogy vagy. Használd,
AZ EDZŐ SZEREPE, PEDAGÓGIAI FUNKCIÓI
AZ EDZŐ SZEREPE, PEDAGÓGIAI FUNKCIÓI AZ EDZŐ-SPORTOLÓ INTERAKCIÓI Budainé dr. Csepela Yvette egyetemi docens, Testnevelési Egyetem Pedagógia és Módszertani Tanszék Szeretnék én is olyan példakép lenni
Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra
Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés
TOVÁBBTANULÁSI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOKBAN
TOVÁBBTANULÁSI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOKBAN GEBAUER FERENC EFOP-3.2.13-17-2017-00002 A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOK A köznevelési intézményrendszer részei. Feladatuk a szülő
Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető:
TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0524 Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra Projekt kezdete: 2012 aug. 1 Projekt vége 2012. május 31. Továbbképzési emlékeztető: 1. Változásmenedzselés
PROJEKTTERV SABLON. Digitális Jólét Nonprofit Kft.
PROJEKTTERV SABLON 2 A kitöltéshez mintaként szolgálnak a Digitális Témahétre készült mintaprojektek, melyek adigitális Témahét honlapjának Tudásbázisában érhetők el. ALAPADATOK KÉSZÍTETTE(ÉK) Lakatosné
A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010
A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010 INGER TUDATTALAN KÉSZTETÉS EMÓCIÓ PSZICHOANALITIKUS MODELL Beck, 1974. INGER EMÓCIÓ TANULÁSELMÉLETI
Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL. Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TARTALOM A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓI... 2 MEGKÜLÖNBÖZTETŐ
Tehetséggondozás felsős fokon! A Fiatal Tehetség Program bemutatása. Constantinovits Milán MCC FIT Program
A Fiatal Tehetség Program bemutatása Constantinovits Milán MCC FIT Program Fiatal Tehetség Program - Miről lesz ma szó? az MCC és a FIT Program bemutatása a FIT-tehetségmodell: kiválasztás, teljesítményértékelés
Az edző személyisége és hatása. Az edző és tanítvány kapcsolata.
Vincze Virgil Az edző személyisége és hatása. Az edző és tanítvány kapcsolata. Révész László TF alapján Az edző a változás szakembere, aki segít másoknak felelősséget vállalni és cselekedni képességei
A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015
A pedagógia mint tudomány Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia tárgya, jellegzetes vonásai A neveléstudomány tárgya az ember céltudatos, tervszerű alakítása. A neveléstudomány jellegét tekintve társadalomtudomány.
TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK LEVELEZŐ TAGOZAT. A TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK kredit alapú mintatanterve a 2002/2003-as tanévtől*
A TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK kredit alapú mintatanterve a 2002/2003-as tanévtől* Kötelező (A típusú) tanak: pszichológia, pedagógia. Teljesítendő 16 kredit. Tan neve Kód Óra sz. ea. Gya k. szk. Teljesítés
ADAPTÁCIÓS TAPASZTALATOK ÉS NYOMON KÖVETÉS A JÓ GYAKORLATOK TERÜLETÉN
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 ADAPTÁCIÓS TAPASZTALATOK ÉS NYOMON KÖVETÉS A JÓ GYAKORLATOK TERÜLETÉN Bodó Márton Nemzetközi négyelemű rendszer
Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük?
Hogyan növelhető az iskola megtartó ereje? Mit tehetünk a tanulói lemorzsolódás ellen? Mit tehet a család? Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük? FPF konferencia 2018.02.24
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A magyar villamosipar legnagyobb független szakmai szervezete Energiát fektetünk a jövődbe! - mentorprogram fiataloknak
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,
PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ
PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1 / 5 1. feladat 5 pont Határozza meg a szocializáció fogalmát! A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés
TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK (NA) A TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK kredit alapú mintatanterve a 2002/2003-as tanévtől
A TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK kredit alapú mintatanterve a 2002/2003-as tanévtől Kötelező (A típusú) tantárgyak: pszichológia, pedagógia. Teljesítendő 16 kredit. Tantárgy Kód Órasz. ea. Gyak. szk.
Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018
Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.
TEHETSÉGAZONOSÍTÁS TEÉRTED!
TEHETSÉGAZONOSÍTÁS TEÉRTED! Tehetségpontként fontos feladatkörünk a tehetségazonosítás, a kiváló képességek korai megnyilvánulásainak felismerése. A tehetségazonosítás hármas szabálya alapján végezzük
Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás
Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás 1 A felnőttképző oktatóval szemben támasztott követelmények 1.Tanácsadó szerep szakmai felkészültség oktatási módszerek ismerete és alkalmazása a tudás átadásának
Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba
Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba Mönks tehetségmodellje Kreativitás ISKOLA TÁRSAK Feladat iránti elkötelezettség Átlagon felüli képességek CSALÁD Játékossá válás GENETIKA EDZŐ KÉPZÉS CSALÁD
IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása
IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt pszicho-szociális és
Bevezető, követelmények, tanmenet I. A didaktika fogalma, tárgya, alapfogalmai, kapcsolata más tudományokkal II.
1. 10.03. Bevezető, követelmények, tanmenet I. A didaktika fogalma, tárgya, alapfogalmai, kapcsolata más tudományokkal 2. 10.10. II. Az oktatáselmélet kialakulása - történelmi előzmények (1) Őskor: primitív
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány
A coaching szemléletű vezetés
A coaching szemléletű vezetés 2013. 04. 17. "Coaching az innováció szolgálatában" szakmai konferencia HSZOSZ - MTA - ZSKF Budapest, 2013. április 17. ISBN: 978-963-9559-51-6 A Carnegie Technológiai Intézet
A pedagógus-továbbképzési rendszermodell kialakítása
A pedagógus-továbbképzési rendszermodell kialakítása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSI RENDSZER SZEKCIÓ AZ OKTATÁSI HIVATAL PROJEKTIGAZGATÓSÁG SZEKCIÓJA 2015.
A pedagógus-továbbképzési rendszer formai és tartalmi megújulása
A pedagógus-továbbképzési rendszer formai és tartalmi megújulása A köznevelést támogató, megújuló pedagógus-továbbképzési rendszer 2015. NOVEMBER 13. Bogdány Zoltán, Mondolat Iroda A porosz hagyaték Az
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok 1.3 Intézet Pedagógia és Alkalmazott Didaktika 1.4 Szakterület
A tehetségazonosítás néhány lehetősége. Maadadiné Borbély Mária tehetséggondozási szakértő
A tehetségazonosítás néhány lehetősége Maadadiné Borbély Mária tehetséggondozási szakértő Milgram mátrix Felnőttkorban tehetséges ember Felnőttkorban tehetséget nem mutató ember Gyermekkorban jelentkező
PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ
PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1 / 5 1. Határozza meg a szocializáció fogalmát! 10 pont A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés
Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök
TANMENET 2014/2015. TANÉV Tantárgy: OSZTÁLYFŐNÖKI Osztály: 9KNy/A Veszprém Készítette: nna Vetési Albert Gimnázium, Heti óraszám 1 Éves óraszám 40 (36 X 1 + 4 óra évkezdés) Tankönyv -------- Óra Téma Didaktikai
Budapesti Gazdasági Egyetem
Hungarian Higher Education Lifelong Learning Network 13. NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI LIFELONG LEARNING KONFERENCIA Budapesti Gazdasági Egyetem 2017. április 21. 1 A FELNŐTTKÉPZÉS SZEREPE ÉS MEGVALÓSULÁSA HAZÁNKBAN,
Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye
Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye 1. Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az oktatáspolitikai célokkal, aktualizálásuk azonban szükséges a jogszabályoknak való
A pszichológia mint foglalkozás
A pszichológia mint foglalkozás Alkalmazott területek Polonyi Tünde, PhD Klinikai pszichológia Klinikum területe: mentális problémák, mentális egészség hiánya. De mi a mentális egészség? Eltérés a normától?
Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája. Kognitív-viselkedésterápia1
Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája DrBaji Ildikó Vadaskert Kórház Kognitív-viselkedésterápia1 Kogníciók(gondolatok, beállítottság) módosítása Viselkedés módosítás Csoport terápiás forma 1 Kognitív-viselkedés
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája A pszichológia alapjai A tantárgy típusa DF
A pedagógus elhivatottsága a változó közoktatásban
XV. SOPRONI LOGOPÉDIAI ÉS PEDAGÓGIAI NAPOK A pedagógus elhivatottsága a változó közoktatásban ORSZÁGOS AKKREDITÁLT SZAKMAI KONFERENCIA SOPRON, 2009. március 26-27-28. Tervezett program Fogjuk a kezed!
UEFA B. Az edző, sportoló, szülő kapcsolat
Az edző, sportoló, szülő kapcsolat A család (szülő)- sportoló kapcsolat A család fogalma: különnemű, legalább két generációhoz tartozó személyek csoportja, amely reprodukálja önmagát. A tagok egymáshoz
PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató
PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2017 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok
MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29.
MOTIVÁCIÓ A BEN avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, 2017. november 29. HITVALLÁS Félig sem oly fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk.
Tehetséggondozó műhely az egészség szolgálatában Tehetségazonosító metodika
2010. Tehetséggondozó műhely az egészség szolgálatában Tehetségazonosító metodika A felsőoktatási, továbbképzési és pályakezdési tehetségműhelyek támogatása NTP-OKA-I pályázat része Készítette: Kissné
A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák
Zachár László A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram Szemináriumok Budapest
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén, az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az
Turizmus rendszerszintű megközelítése
01.0.17. Turizmus rendszerszintű megközelítése Formádi Katalin formadi@turizmus.uni-pannon.hu A turizmus a szereplők tevékenységeiből és kapcsolataiból felépülő rendszer Az egyes szereplők egyedi döntéseik
A KUTATÁSI PROGRAM EREDMÉNYEI
A KUTATÁSI PROGRAM EREDMÉNYEI AZ ÓVODAI NEVELÉS HÁTRÁNYCSÖKKENTŐ CÉLJÁT ÉS FELADATAIT KIEMELT FORMÁBAN BIZTOSÍTANDÓ INTÉZMÉNYEK ÉS FENNTARTÓIK AZONOSÍTÁSA CÉLJÁBÓL Szent-Gály Viola Oktatási Hivatal Kisgyermekkori
Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés
Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés KECSKEMÉTI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NYELV ÉS BESZÉDFEJLESZTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS 2011. KONZULENS: DR. MAKAI KATALIN
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP
A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP-3.1.2-16-2016-00001 A KOMPLEX ALAPPROGRAM SZAKMAI TARTALMA DR. RÉVÉSZ LÁSZLÓ A PROJEKT EFOP 3.1.2-16 Kiemelt projekt keretében Időtartam:
TÁMOP-3.2.1.B -11/1-2012-0001 pályázati projekt
Hiánypótló program a pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási edukációban 2012-ben megkezdte működését a Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja (O.K. Központ) TÁMOP-3.2.1.B -11/1-2012-0001
Dr. Fodor Imréné PRKK igazgató
Az élethosszig tartó tanulás megalapozása: a regionális képző központok közreműködése a foglalkoztatási rehabilitációban Az oktatás a jövőről való gondoskodás Arisztotelész Dr. Fodor Imréné PRKK igazgató
Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója
Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója 2015-ben a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióiba az ELTE Tanítóés Óvóképző Karát 15 hallgató képviselte, akik által
Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)
Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Eső esetén B program (ugyanaz
dr. Eisingerné dr. Balassa Boglárka PhD Gyémántcsiszolás felsőfokon
dr. Eisingerné dr. Balassa Boglárka PhD Gyémántcsiszolás felsőfokon A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században Tartalom.Mentorálás 2.Kezdeti lépések
A Vaszary János Általános Iskola pedagógusainak adatai
Pedagógus 01 felsőfokú egyetem matematika, számítástechnika Pedagógus 02 felsőfokú főiskola magyar, orosz szakos általános iskolai gyógypedagógus, tanulásban akadályozottak pedagógiája Pedagógus 03 felsőfokú
Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük
Alapelveink Legfontosabb értékünk a GYERMEK A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Gyermekeink egyéni készségeinek és képességeinek figyelembevételével
Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
ÖTÖDIK NEMZEDÉK: MULTIMÉDIA? dr. Magyar Miklós Kaposvári Egyetem
ÖTÖDIK NEMZEDÉK: MULTIMÉDIA? dr. Magyar Miklós Kaposvári Egyetem Mottó: Ha nem vagy része a megoldásnak, része vagy a problémának. (brit marketing alaptétel) Hogyan jelenik meg gondolkodásunkban a multimédia?
Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software http://www.foxitsoftware.com For evaluation only.
Képző neve, elvégzett szak Nyelvi játékok a fejlesztés szolgálatában Készítette: Munkácsi Andrea Nyelv és beszédfejlesztő szak levelező tagozat Konzulens:Fehér Éva főiskolai tanársegéd A beszéd maga a
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 19. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
Felnőttképzési tájékoztató
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00373-2010 Felnőttképzési tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok Felnőttképzési programjai és szolgáltatásai 2012. 1 Bemutatkozás A Jász-Nagykun-Szolnok t (a továbbiakban
A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció
A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció Benke Magdolna Egyetemisták a tanuló közösségekért. Gondolatok a Téli Népművelési Gyakorlatok tanulságairól.
Dénes Zsófia. Úgy ahogy volt és
Dénes Zsófia Úgy ahogy volt és DÉNES ZSÓFIA Úgy ahogy volt és 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Dénes Zsófia jogutódja Az én nyelvem a tükrözések nyelve. Nyelv, amelyen fehér kőtükrömmel lemásolom a láthatót.
Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése. Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10.
Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10. évfolyam Programcsomag: Felkészülés a felnőtt szerepekre A modul szerzője:
Értelek, értelek... de miről beszélsz??
Biró Tamás Amszterdami Egyetem, ACLC Értelek, értelek... de miről beszélsz?? A keresztény-zsidó párbeszéd a kognitív vallástudomány perspektívájából Áttekintés: kihívások, perspektívák, válaszok Kihívások
Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /
Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,
A Digitális jövő munkaerőpiaci kihívásai
A Digitális jövő munkaerőpiaci kihívásai 4 ipari forradalom Gépek és algoritmusok Ma kezdő diákok 67% olyan munkát végez majd, ami ma még nem is létezik. A társadalom közel fele nem tudja követni a digitális
ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31.
ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. Iskolánkról néhány szóban Tisztelt Szülők! A gyermekek iskolába kerülése fontos állomás életükben, a Szülők számára pedig
Zrínyi Ilona Gyermekszervezet
Zrínyi Ilona Gyermekszervezet DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2016 2017 Apagy, 2016. augusztus 29. Készítette: Siposné Balogh Anna DÖK patronáló tanár A diákönkormányzat munkaterve A Zrínyi Ilona gyermekszervezet
2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge
9/A 1. Milyen elvárásai vannak iskolánkkal kapcsolatban? Kérjük, állítson fel fontossági sorrendet az 1-5 skála felhasználásával. Vigyázzon arra, hogy az 1. és 2. helyre maximum két területet jelölhet!
Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria
Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete 2017. szeptember 27. Aréna Savaria KISS-BAUER SZILVIA, KÉPZÉSI CSOPORTVEZETŐ VAS MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
AJÁNLÓ. Nyíregyházi Egyetem Szociálpedagógia BA szak, Nappali és levelező tagozat 2016
AJÁNLÓ Nyíregyházi Egyetem Szociálpedagógia BA szak, Nappali és levelező tagozat 2016 Tedd fel magadnak a kérdést: Jó helyen vagyok? IGEN! BEMUTATKOZÁS A képzés célja olyan szociálpedagógusok képzése,
"Felelős vagyok a rózsámért" Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseit népszerűsítő ismeretterjesztő rendezvény
Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet "Felelős vagyok a rózsámért" Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseit népszerűsítő ismeretterjesztő rendezvény Tó Hotel, Bánk 2014. május 22. Természettudományi szekció Bódis
IDEGENNYELV-TANULÁS TABLETEKKEL: TAPASZTALATOK EGY KÉSZÜLŐ DIGITÁLIS TANANYAG HASZNÁLATÁRÓL HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TANULÓK KÖRÉBEN
IDEGENNYELV-TANULÁS TABLETEKKEL: TAPASZTALATOK EGY KÉSZÜLŐ DIGITÁLIS TANANYAG HASZNÁLATÁRÓL HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TANULÓK KÖRÉBEN Gyökösné Gazsó Enikő Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola MTA-DE
Az LLL kifejezetten és kizárólag ökonómiai célú, tudáspiaci irányú tanulásról szól, túlmutat a szaktudáson, mivel összetett, soktényezős ismeret- és
Dr. Kaposi József Az LLL kifejezetten és kizárólag ökonómiai célú, tudáspiaci irányú tanulásról szól, túlmutat a szaktudáson, mivel összetett, soktényezős ismeret- és képességrendszert, az általános műveltség
Körös körül a világ. Kőrösi Tibor. A Magyar Tehetséggondozó Társaság 28. Országos Konferenciája szeptember SZARVAS
Kőrösi Tibor Körös körül a világ A Magyar Tehetséggondozó Társaság 28. Országos Konferenciája 2017. szeptember 22-23. SZARVAS Körös Tehetséggondozó Egyesület Békéscsaba MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása
AZ ÚJGENERÁCIÓS TANKÖNYVEK FEJLESZTÉSE
AZ ÚJGENERÁCIÓS TANKÖNYVEK FEJLESZTÉSE A projekt célja Tanulásra és alkotásra ösztönző tanításitanulási környezet kialakítása A tanítás és tanulás hatékonyságát elősegítő módszertani újdonságok beépítése
Miben fejlődne szívesen?
Miben fejlődne szívesen? Tartalomelemzés Szegedi Eszter 2011. január A vizsgálat egy nagyobb kutatás keretében történt, melynek címe: A TANÁRI KOMEPETENCIÁK ÉS A TANÍTÁS EREDMÉNYESSÉGE A kutatás három
A választható pedagógus-továbbképzési programok ismertetője 1
A választható pedagógus-továbbképzési programok ismertetője 1 Továbbképzés címe Középiskolai IPR A kooperatív tanulás a hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelésének elősegítésére OM 173/78/2005. A
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több
A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek értéke: 120 kredit
SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK INTEGRÁCIÓS PEDAGÓGUSA SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: OH-FHF/10237/2010. Képzésvezető: Dr. Mező Ferenc főiskolai
Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat
Ügyvitel. B típusú tantárgyak
Ügyvitel Gyorsírás I. Gyorsírás II. Gyorsírás III. Gyorsírás IV. Gépírás I. Gépírás II. Gépírás III. Gépírás IV. Gyorsírástörténet Gyorsíráselmélet I. Gyorsíráselmélet II. 4 Jegyzőkönyv-vezetési ismeretek
MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER
MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER A tanulási eredményeken alapuló szemlélet alkalmazási lehetőségei a köznevelési rendszerben With financial support from the European Union. Budapest, 2017. november 16.
EGY, KETTŐ! FELFEDE(Z)ZÜNK!
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EGY, KETTŐ! FELFEDE(Z)ZÜNK! ÉLMÉNYPEDAGÓGIA AZ ALSÓ TAGOZATON Környezettudatos jövő Egészség, elsősegélynyújtás
A VIZUÁLIS EMLÉKEZET FEJLESZTÉSE
A VIZUÁLIS EMLÉKEZET FEJLESZTÉSE AKADÁLY NÉLKÜL modul adaptációja látássérült tanulók együttneveléséhez SZÖVEGÉRTÉS- SZÖVEGALKOTÁS Alap VII.5 AdGY A modult készítette: Papp Zita, Szendrődi Szilvia Az adaptációt
Moodle. ingyenes elearning keretrendszer
Moodle ingyenes elearning keretrendszer Papp Gyula, Vágvölgyi Csaba Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola pappgy@kfrtkf.hu vagvolgy@kfrtkf.hu http://www.kfrtkf.hu/ http://moodle.kfrtkf.hu IPSZILON
Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot?
Társadalmi felelősségvállalás Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Mi a társadalmi szerepvállalás? ALAPGONDOLAT Nem elég kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtani, meg kell találnunk
Egyéni projektek a felnőttkori gyógypedagógiai fejlesztésben. Mentálisan akadálymentes közlekedés
Egyéni projektek a felnőttkori gyógypedagógiai fejlesztésben Mentálisan akadálymentes közlekedés A gyógypedagógiai vizsgálatok, megfigyelések célja Az ügyfél megismerése (meglévő képességek, készségek;
Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda
Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet
Gondolkodva építs kezeiddel!
Gondolkodva építs kezeiddel! Pénzügyi-gazdasági jó gyakorlatok a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskolában Debrecen, 2015.05.08. Agárdiné Burger Angéla Intézményvezető Számoljunk a jövővel! - a tudatos,
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a
Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola. Arany János Általános Iskolája
FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT 2018.04.23 04.27. Beszámoló A témahét résztvevője: Iskolánk valamennyi tanulója. 130 fő tanuló 8 osztályból és 8 fő pedagógus valósította meg a témahét programjait. Időtartama:
Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában
Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Dr. N. Kollár Katalin tanszékvezető, PhD, habil. egyetemi docens ELTE Pedagógiai
Pedagógia alapszak mintatanterve
Pedagógia alapszak mintatanterve "A" típusú tantárgyak Tantágy neve Digitális kommunikáció, távoktatás PDB1000 0 4 G 4 TK Dr. Dráviczki Sándor Filozófia AIB1002 2 0 K 2 FT Dr. Trembeczki István Bevezetés
Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben
Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben A református szemléletű pedagógia Bibliai megalapozottságú Az isteni
PEDAGÓGUSOK SZEREPÉRTELMEZÉSE AZ ISKOLAI SZOCIALIZÁCIÓ FOLYAMATÁBAN
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 PEDAGÓGUSOK SZEREPÉRTELMEZÉSE AZ ISKOLAI SZOCIALIZÁCIÓ FOLYAMATÁBAN Kurucz Orsolya Ágnes Nikitscher Péter A kutatásról