Készült a Képviselő-testület május 29-én a Városháza B. épületében megtartott üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Készült a Képviselő-testület május 29-én a Városháza B. épületében megtartott üléséről"

Átírás

1 Dorog Város Jegyzője Dorog, Bécsi út 71. 1/6/2009. Jegyzőkönyv Készült a Képviselő-testület május 29-én a Városháza B. épületében megtartott üléséről Jelen vannak: Dr. Tittmann János polgármester Tallósi Károly címzetes főjegyző képviselő 16 fő a Polgármesteri Hivatal osztályvezetői Dr. Tittmann János: Köszöntöm a megjelenteket mai Képviselő-testületi ülésünkön. A napirend elfogadása előtt szeretnék kegyelettel megemlékezni Lakat Jenőről, aki Képviselőtestületünk tagja volt, a nyugdíjas egyesületnek sokáig volt vezetője. Ma délután 17 órakor lesz a temetése. Ugyanezen szomorú okból kell megemlékeznünk Dr. Keszthelyi Gáborról is, aki hosszú ideje háziorvos volt városunkban, és aki egy rövid, súlyos betegség következtében elhunyt. Kérem, hogy 1 perces néma felállással emlékezzünk rájuk! Tisztelettel köszöntöm valamennyiünk nevében az 5. napirendhez kapcsolódóan megjelent Dr. Gorgosilits Fábián rendőrtábornok urat, megyei rendőrfőkapitányt és Krasula János rendőr őrnagy urat, városunk kapitányságvezetőjét. Programjaikra tekintettel javaslom napirendünkben a sorrendiségi változást, azzal, hogy az 5. napirendet tárgyaljuk elsőként. Van-e más módosító indítvány? Aki ezzel egyetért, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal elfogadja a napirend módosítását Dr. Tittmann János: Aki a végleges napirendet elfogadja, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal elfogadja a végleges napirendet Napirend: 5.) Dorogi Rendőrkapitányság Dorog Város közbiztonságáról szóló tájékoztatója Előterjesztő: Deák Ferenc bizottsági elnök 1.) Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés közötti időben hozott döntésekről, fontosabb eseményekről Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester 2.) Dorog Város Önkormányzatának évi költségvetéséről szóló 3/2009.(II.12.) számú rendeletének módosítása Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester 1

2 3.) Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 10/2004.(III.6.) számú rendelet 1. sz. mellékletének módosítására Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester 4.) Beszámoló a Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ évi munkájáról Előterjesztő: Deák Ferenc bizottsági elnök 6.) Promtávhő Kft. lakossági távhő alapdíj módosító kérelme Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester 7.) Az önkormányzat évi közbeszerzési tervnek módosítása Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester 8.) Duna-Vértes köze regionális hulladékgazdálkodási társulás alapító okiratának elfogadása Előterjesztő: Tallósi Károly címzetes főjegyző 9.) Dorog Város szilárd burkolatú belterületi közútjainak burkolat felújítása Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester 10.) Dózsa György Napközi Otthonos Óvoda névpályázatnak elbírálása Előterjesztő: Jászberényi Károly bizottsági elnök 11.) Intézményi alapító okiratok módosítása a.) Dorog Város Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítása b.) Kincstári Szervezet alapító okiratának módosítása c.) Petőfi Sándor Napközi Otthonos Óvoda alapító okiratának módosítása d.) Zrínyi Ilona Napközi Otthonos Óvoda alapító okiratának módosítása e.) Dózsa György Napközi Otthonos Óvoda alapító okiratának módosítása f.) Arany János Városi Könyvtár alapító okiratának módosítása g.) Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ alapító okiratának módosítása h.) Zrínyi Ilona Általános Iskola alapító okiratának módosítása i.) Petőfi Sándor Általános Iskola alapító okiratának módosítása j.) Eötvös József Általános Iskola alapító okiratának módosítása k.) Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítása l.) Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Tallósi Károly címzetes főjegyző 12.) Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester 2

3 13.) Dorogi Városüzemeltetési Nonprofit Kft. hitelfelvétele Előterjesztő: Molnár Albert bizottsági elnök 14.) A Dorogi Égetőmű Környezetfejlesztő Közalapítványhoz benyújtott támogatási kérelmek véleményezése Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester) 15.) Közoktatási rendszerfejlesztési koncepció és projektterv Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester 16.) Gimnázium visszavételének kezdeményezése Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester 17.) Nyári napközi megszervezése Előterjesztő: Jászberényi Károly bizottsági elnök 18.) Petőfi Sándor Általános Iskolában új napközis csoport indítása Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester 19.) Dorogi Közművelődési Nonprofit Kft. jutalmazása Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester 20.) Dorog Város részvétele a Nemzeti Vágta rendezvényen Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester Zárt ülés: 1.) Pedagógiai Szakszolgálat intézményvezetői álláspályázat elbírálása Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester 5.) Dorogi Rendőrkapitányság Dorog Város közbiztonságáról szóló tájékoztatója Előterjesztő: Deák Ferenc bizottsági elnök /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Dr. Tittmann János: Van-e szóbeli kiegészítésük? Krasula János: Köszönöm nincs, de bármilyen kérdés felmerül szívesen válaszolok rá. 3

4 Dr. Gorgosilits Fábián: Szeretnék köszönetet mondani Dorog város önkormányzatának a rendőrség tevékenységéhez nyújtott anyagi támogatásért. A Közép-Európai Bevetési Szolgálatok versenyét az elmúlt héten Dorog városában szerveztük meg, amelyen 8 országból 30 csapat vett részt. A 2 napos rendezvény lebonyolításához nyújtott segítséget is szeretném megköszönni. Szeretném bejelenteni, hogy polgármester úr eljárásának köszönhetően nagy nyomatékot kapott a Dorogi Rendőrkapitányság kivitelezésének ügye. Legutolsó információm szerint május 8-i héten benyújtásra került a felújítás tervdokumentációjának engedélyezése, ezt követően indulhat a kivitelezés az átadott épületen. Ebben az esztendőben 50 milliót sikerült a költségvetésből átcsoportosítani, a jövő évi költségvetésben pedig 180 millió Ft van betervezve erre a célra. Bízunk abban, hogy jövő év végén egy új, a kor szellemiségének megfelelő környezetben tudjuk a munkát végezni. A főkapitányság úgy értékeli a dorogi rendőrség tevékenységét, hogy Krasula úr vezetésével olyan csapat alakult ki, amely érzékeny az itt élő lakosságot érintő problémákra. Létszámkérdésben problémák vannak. Idén csak 1 főt tudtunk delegálni a feladat ellátására. Az engedélyezett létszámkerethez képest 80 fővel kevesebb van a megyében. A rendőrség azonban igyekszik, hogy minden lakos ugyanolyan ellátást kapjon biztonsági szempontból. Köszönöm a támogatásokat és további jó együttműködést kívánok. Dr. Tittmann János: Szeretném megköszönni, hogy hosszú előkészítés után végre célegyenesbe fordul a Dorogi Rendőrkapitányság felújításának kérdése. Készítettünk egy ellenőrzést, amely során 24 órán keresztül figyeltük a nehézgépjárművek forgalmát. Ennek anyagát szeretném átnyújtani azzal a kéréssel, hogy az igazgatási eszközök változtatásával keressük a módját, hogy hogyan lehet szigorítani a nehézgépjármű forgalom ellenőrzését, illetve csökkenteni számukat. A dokumentáció adatai alapján a számlálás napján 310 db nehézgépjármű haladt át városunkon. A fotókból kiderült, hogy csak egy töredékük rendelkezik dorogi telephellyel. A Megyei Közútkezelő Kht.-val együttműködve indítanánk el a szigorítást, de kérnénk az Önök segítségét is a közúti ellenőrzésekkel. Aki elfogadja az előterjesztést és a szóbeli kiegészítést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozza: 88/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Rendőrkapitányság Dorog Város közbiztonsági helyzetéről szóló beszámolóját elfogadja. Dr. Tittmann János: Köszönöm, hogy eljöttek. Remélem még lesz lehetőségünk a jövőben is a sikeres együttműködésre Dr. Gorgosilits Fábián: Köszönjük. 1.) Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés közötti időben hozott döntésekről, fontosabb eseményekről Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Karcz Jenő: A gazdasági, városfejlesztés, környezetvédelem szakterületén olvasható, hogy a Városi uszoda napozóteraszainak újraburkolási munkái megkezdődtek. Látható, hogy az uszoda kivitelezése silány minőségben történt. Ennek a látható jelei igen korán 4

5 megmutatkoztak, gondoljunk csak a megroggyant lépcsőre, a lámpatestekből folyó esővízre, a burkolattal eltakart folyosói falrészre, ami szintén beázik. Ide tartozik az öltözőszekrények ügye is. Tudjuk, hogy kulcsos rendszerre kellett kicserélni. Van egy 340 millió Ft-os beruházásunk és számos garanciális igény merült fel. Ennek fedezetére 5 millió Ft került visszatartásra, de látható, hogy a tetőszigetelési munka is már többszöröse lesz ennek a keretnek, nem beszélve az eddig kifizetett javítási munkákról. Javaslom a garanciális igény megtételét, ha pedig erre nincs mód, akkor a várost ért kár megtérítését kezdeményezzük, akár jogi eszközök igénybevételével is. Javaslom továbbá, hogy műszaki szakértő nézze meg a tetőnek a még meg nem bontott részét, mert abból ki fog derülni, hogy hibás teljesítés történt. A évi költségvetésünk nem tartalmaz ezekre fedezetet, tartalékot pedig nem azért képeztünk, hogy a hibás munkákból eredő károkra nyújtsunk fedezetet. Dr. Tittmann János: A következő Gazdasági Bizottsági ülésre meghívunk egy jogászt és megvizsgáljuk, hogy milyen jogorvoslati lehetőség áll a rendelkezésünkre. Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozza: 86/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete az 47/2009.(IV.24.) sz. 60/2009.(IV.24.) sz. 62/2009.(IV.24.) sz. 63/2009.(IV.24.) sz. 64/2009.(IV.24.) sz. 65/2009.(IV.24.) sz. 66/2009.(IV.24.) sz. 67/2009.(IV.24.) sz. 68/2009.(IV.24.) sz. 69/2009.(IV.24.) sz. 70/2009.(IV.24.) sz. 71/2009.(IV.24.) sz. 72/2009.(IV.24.) sz. 73/2009.(IV.24.) sz. 74/2009.(IV.24.) sz. 75/2009.(IV.24.) sz. 76/2009.(IV.24.) sz. 77/2009.(IV.24.) sz. 78/2009.(IV.24.) sz. 79/2009.(IV.24.) sz. 80/2009.(IV.24.) sz. 82/2009.(IV.24.) sz. 83/2009.(IV.24.) sz. 84/2009.(IV.24.) sz. testületi határozatok végrehajtásáról adott jelentést elfogadja. A két ülés közötti időben hozott döntésekről, fontosabb eseményekről szóló tájékoztatást a kiegészítésekkel együtt tudomásul veszi. 2.) Dorog Város Önkormányzatának évi költségvetéséről szóló 3/2009.(II.12.) számú rendeletének módosítása Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Dr. Tittmann János: Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő rendeletet alkotja: Dorog Város Képviselő-testületének 10/2009. (V.29.) számú rendelete a évi önkormányzati költségvetéséről és a 5

6 költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 3/2009. (II.12.) számú rendelet módosításáról 3.) Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 10/2004.(III.6.) számú rendelet 1. sz. mellékletének módosítására Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Dr. Tittmann János: Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő rendeletet alkotja: Dorog Város Önkormányzatának 11/2009. (V.29.) számú rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 10/2004. (III. 26). sz. rendelete módosításáról 4.) Beszámoló a Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ évi munkájáról Előterjesztő: Deák Ferenc bizottsági elnök /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Dr. Tittmann János: Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozza: 87/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete a Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ évi munkájáról szóló beszámolóját elfogadja. 6.) Promtávhő Kft. lakossági távhő alapdíj módosító kérelme Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Dr. Tittmann János: Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 13 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 89/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat 1. Dorog Város Képviselő-testülete a PROMTÁVHŐ KFT. alapdíj módosító kérelmét nem támogatja. 2. Dorog Város Képviselő-testülete kezdeményezi A távhőszolgáltatás legmagasabb áráról és az áralkalmazás feltételeiről szóló 21/2008. (X.31.) számú rendelet módosítását a távhőszolgáltatás ár- és díjrendszerek fejezetre vonatkozóan. 3. Dorog Város Képviselő-testülete kezdeményezi a Koncessziós Szerződés ár és díjrendszerének felülvizsgálatát, valamint a háromoldalú szerződés (Dorog Város Önkormányzat 6

7 Esztergom Város Önkormányzat PROMTÁVHŐ KFT.) kétoldalúvá történő átalakítását. 4. A Képviselő-testület felhatalmazza Dr. Tittmann János polgármestert az előkészítő tárgyalások lefolytatására. Felelős: Dr. Tittmann János polgármester Határidő: azonnal 7.) Az önkormányzat évi közbeszerzési tervnek módosítása Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Dr. Tittmann János: Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozza: 90/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete az előterjesztés 1.sz. mellékletét képező Dorog Város Önkormányzatának évi módosított közbeszerzési tervét elfogadja. HATÁRIDŐ: azonnal FELELŐS: Dr. Tittmann János polgármester 8.) Duna-Vértes köze regionális hulladékgazdálkodási társulás alapító okiratának elfogadása Előterjesztő: Tallósi Károly címzetes főjegyző /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Dr. Tittmann János: Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozza: 91/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás től hatályos alapító okiratát az alábbi tartalommal állapítja meg: 7

8 8

9 9

10 10

11 9.) Dorog Város szilárd burkolatú belterületi közútjainak burkolat felújítása Előterjesztő: Dr. Tittmann János polgármester /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Dr. Tittmann János: Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozza: 92/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat 1. Dorog Város Önkormányzata a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által a települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének 11

12 támogatására kiírt ( KD RFT/TEUT/2009 pályázati kódszámú ) pályázaton részt vesz az alábbi utcák felújításával, korszerűsítésével: - Szent László utca, - Ötház utca, - Sándor utca, - Hunyadi utca. 2. A pályázathoz szükséges 33 millió Ft önrészt az Önkormányzat a évi költségvetéséről szóló 3/2009. (II.12.) számú rendelet 12. b) mellékletében 2-2 címalcímben szereplő útfelújítások címszó alatt biztosított összegből fedezi. 3. Az útfelújításokhoz tartozó járdafelújításokat is elvégezteti, melynek forrása az általános tartalékkeret. Határidő: június 02. Felelős: Dr. Tittmann János polgármester 10.) Dózsa György Napközi Otthonos Óvoda névpályázatnak elbírálása Előterjesztő: Jászberényi Károly bizottsági elnök /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Dr. Tittmann János: Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozza: 93/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete a Dózsa György Napközi Otthonos Óvoda elnevezésére kiírt pályázatot elbírálta és a Hétszínvirág elnevezés nyert. A nyertes pályázó a Dózsa György Napközi Otthonos Óvoda, aki 70 e Ft díjazásban részesül. Felelős: Dr. Tittmann János polgármester Határidő: június ) Intézményi alapító okiratok módosítása /Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ Előterjesztő: Tallósi Károly címzetes főjegyző a.) Dorog Város Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítása Dr. Tittmann János: Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozza: 94/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítását a 4., 5., 8., 12. pontok módosításával egységes szerkezetben az alábbiak szerint elfogadja. 12

13 Dorog Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38.. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 66..-a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény 1. -a alapján a módosított 191/2008. (XII.19.) sz. határozattal elfogadott Polgármesteri Hivatal alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja és egységes szerkezetbe foglalja: 1.) A költségvetési szerv neve: Dorog Város Polgármesteri Hivatala 2.) A költségvetési szerv székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út ) Létrehozásáról rendelkező jogszabály: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény, Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/1990. (X.25.) sz. határozata. 4.) Jogszabályban meghatározott közfeladata: A hivatal alapvető szakágazati besorolása és megnevezése TEAOR Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Alaptevékenysége: az önkormányzati törvényben és egyéb jogszabályokban előírt ellátási kötelezettségek és hatósági feladatok. KSH Szakfeladat rend szerint 1 : Kisegítő mezőgazdasági szolgáltatás Mélyépítőipar Helyi közutak, hidak, alagutak létesítése és felújítása Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Települési és területi helyi kisebbségi önkormányzatok tevékenysége Országgyűlési képviselő választással kapcsolatos feladatok Önkormányzati képviselő választással kapcsolatos feladatok végrehajtása Máshová nem sorolható tevékenysége Város és községgazdálkodási szolgáltatás Köztemető fenntartási feladatok Közvilágítási feladatok Önkormányzatok elszámolásai Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások feladatra nem tervezhető elszámolása Óvodai nevelés Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás Pedagógiai Szakszolgálat Krónikus fekvőbeteg ellátás Járóbetegek szakorvosi ellátása Állategészségügyi tevékenység Ápoló-gondozó otthoni és rehabilitációs intézményi ellátás Bölcsődei ellátás Családsegítés Nappali szociális ellátás Rendszeres szociális pénzbeli ellátások december 31-én a törvény erejénél fogva hatályát veszti. 13

14 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátások Eseti pénzbeli szociális ellátások Eseti pénzbeli gyermekvédelmi ellátások Szennyvízelvezetés- és kezelés Települési hulladékok kezelése, köztisztasági tevékenység Sportcélok és feladatok Máshová nem sorolható kulturális tevékenység KSH Szakfeladat rend szerint 2 : Szennyvíz gyűjtése kezelése Települési hulladék vegyes begyűjtése, szállítása Út, autópálya építése Folyadék szállítására szolgáló közmű építése Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Zöldterület kezelés Országgyűlési képviselő választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselő választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzatok és Többcélú Kistérségi Társulások igazgatási tevékenysége Települési Kisebbségi Önkormányzatok igazgatási tevékenysége Közvilágítás Város, községgazdálkodási szolgáltatások Önkormányzatok, valamint Többcélú Kistérségi Társulások elszámolásai Óvodai nevelés, ellátás Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása 1-4 évfolyam Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása 5-8 évfolyam Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység Fekvőbetegek krónikus ellátás Járóbetegek gyógyító szakellátása Időskorúak tartós bentlakásos szociális ellátása Demens betegek bentlakásos ellátása Rendszeres szociális segély Időskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás Ápolási díj alanyi jogon Ápolási díj méltányossági alapon Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Óvodáztatási támogatás Átmeneti segély Temetési segély Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások Közgyógyellátás Köztemetés Bölcsődei ellátás Családsegítés Közművelődési tevékenységek és támogatásuk Versenysport-tevékenység támogatása 2 A 2010 január 1-től hatályos szakfeladat-rend alapján január 1-én lép hatályba 14

15 Iskolai diáksport tevékenység és támogatása Szabadidősport-tevékenység támogatása Köztemető fenntartás és működtetés 5.) Kiegészítő, kisegítő, vállalkozási tevékenységet az intézmény nem lát el. 6.) A költségvetési szerv illetékessége: Dorog Város közigazgatási határa. 7.) Az alapítás időpontja: október ) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Dorog Város Önkormányzata, 2510 Dorog, Bécsi út ) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Dorog Város Önkormányzata, 2510 Dorog, Bécsi út ) Besorolása: A tevékenység jellege alapján: közhatalmi költségvetési szerv Feladatellátáshoz kapcsolódó funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. 11.) Vezetőjének kinevezési, megbízási, választási rendje: A jegyző kinevezésének rendje: a képviselő-testület pályázat alapján a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez ki. A kinevezés határozatlan időre szól. 12.) Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: köztisztviselők esetében közszolgálati jogviszony, melyekre a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény az irányadó, egyes foglalkoztatottak esetében munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény az irányadó, egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény az irányadó. Záradék Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alapító okirat módosítását az egységes szerkezetű alapító okiratot a 94/2009. (V.29.) számú képviselő-testületi határozatával fogadta el. Felelős: Tallósi Károly címzetes főjegyző Határidő: azonnal b.) Kincstári Szervezet alapító okiratának módosítása Dr. Tittmann János: Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozza: 95/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete a Kincstári Szervezet alapító okiratának módosítását a 3., 4., 6., 7., 8., 17., 18. pontok módosításával egységes szerkezetben az alábbiak szerint elfogadja. 15

16 Dorog Város Képviselő-testülete az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 66..-a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény 1. -a alapján a módosított 192/2008. (XII.19.) sz. határozattal elfogadott Kincstári Szervezet intézmény alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja és egységes szerkezetbe foglalja: 1.) Az intézmény neve: Kincstári Szervezet 2.) Székhely: 2510 Dorog, Bécsi út ) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve: Dorog Város Képviselő-testülete 4.) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út ) Telephelye: Az intézmény külön telephellyel nem rendelkezik. 6.) Az intézmény alapvető szakágazati besorolása és megnevezése: TEAOR Általános közigazgatás Önkormányzati, valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai pénzügyi igazgatás és ellenőrzés költségvetés végrehajtása KSH Szakfeladat-rend szerint 3 : Óvodai intézményi közétkeztetés Iskolai intézményi közétkeztetés Önkorm. és többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai Önkorm. és többcélú kist. társulások elszámolásai Óvodai nevelés Általános iskolai nappali rendsz. nevelés, oktatás Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás Pedagógiai szakszolgálat Védőnői szolgálat Ápoló-gondozó otth. és rehab int. ellátás Bölcsődei ellátás Házi segítségnyújtás Családsegítés Szociális étkeztetés Nappali szociális ellátás Közművelődési könyvtári tevékenység Diáksport KSH Szakfeladat-rend szerint 4 : Óvodai intézményi étkeztetés Iskolai intézményi étkeztetés Önkormányzatok és többcélú kistérs.társ.igazgatási tevékenysége december 31-én a törvény erejénél fogva hatályát veszti 1 A 2010 január 1-től hatályos szakfeladat-rend alapján január 1-én lép hatályba 16

17 Önkormányzatok és többcélú kistérs.társulások elszámolásai Óvodai nevelés, ellátás Ált. iskolai tanulók nappali rendsz. nevelése, oktatása 1-4 évf Ált. iskolai tanulók nappali rendsz. nevelése, oktatása 5-8 évf Ált. iskolai napközi otthoni nevelés Pedagógiai Szakszolgáltató tevékenység Család és nővédelmi egészségügyi gondozás Ifjúság-egészségügyi gondozás Időskorúak tartós bentlakásos szociális ellátása Demens betegek bentlakásos ellátása Bölcsődei ellátás Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári szolgáltatások Iskolai diáksport tevékenység és támogatása 7.) Az intézmény működési köre: Dorog Város közigazgatási határa 8.) Besorolása: A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv Feladatellátáshoz kapcsolódó funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 9.) A feladatellátást szolgáló vagyon: Dorog, Bécsi u. 79. (hrsz.: 1592) számú ingatlan 10.) Az intézmény gazdálkodási jogköre: Az intézmény teljes jogkörű szerv. Az intézmény rendelkezési jogköre kiterjed valamennyi az intézmény rendelkezésére bocsátott saját költségvetési előirányzatra. 11.) Az intézmény a gazdálkodás megszervezésének módja szerinti besorolása: Az intézmény önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. A kincstári intézmény saját gazdasági szervezete látja el a gazdálkodással, költségvetéstervezéssel, az előirányzat-felhasználással, a hatáskörébe tartozó előirányzatmódosítással, az üzemeltetéssel, fenntartással, működtetéssel, beszerzéssel, a vagyon használatával, hasznosításával, a munkaerő-gazdálkodással, a készpénz kezelésével, az analitikai nyilvántartással, könyvvezetéssel, számlakezeléssel, pénzügyi információszolgáltatással összefüggő feladatait. A kincstári intézmény saját gazdasági szervezete látja el a hozzárendelt - 1. sz. mellékletben felsorolt - intézmény gazdálkodásával, költségvetés-tervezéshez adatszolgáltatással, főkönyvi szintű költségvetése tervezésével, előirányzatai felhasználásával, rendelkezésébe tartozó előirányzatok terhére megvalósuló beszerzéssel, a hatáskörébe tartozó előirányzatok módosításával, a főkönyvi szintű könyvvezetéssel, számlakezeléssel, pénzügyi információszolgáltatással összefüggő feladatait. A szakmai intézmény saját gazdasági szervezete látja el alapító okirata szerint meghatározott intézményi körben a rendelkezésébe tartozó előirányzatok terhére megvalósuló beszerzéssel, üzemeltetéssel, fenntartással, működtetéssel, a munkaerőgazdálkodással, a készpénz kezelésével, analitikai nyilvántartással összefüggő feladatokat. 17

18 12.) Az intézmény bankszámla kezelése, illetve felügyeleti szerve elszámolási számlájához történő kincstári típusú kapcsolódás, készpénzkezelés: Az intézmény irány Az intézmény Dorog Város Önkormányzata költségvetési elszámolási számláján kívül önálló bankszámlával nem rendelkezik. Pénzellátási rendszere Dorog Város Önkormányzata költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó városi kincstári pénzforgalmi alszámlán történik. Az intézmény a finanszírozási terv alapján folyósított önkormányzati rendeletben szabályozott gazdálkodási előlegek kezelésére bankkártyával rendelkezhet. Kialakítja a kincstári intézmény szabályzata alapján saját házi pénztárkezelési és utalványozási, kötelezettségvállalási szabályait. 13.) Alapító szerve, székhelye: Dorog Város Képviselő-testülete, Dorog, Bécsi út ) Az alapító neve, székhelye: Dorog Város Képviselő-testülete, Dorog, Bécsi út ) Alapítás időpontja: július ) Az intézményvezető kinevezési rendje: Az intézmény önálló jogi személy, az élén a vezető áll. A vezetőt nyilvános pályázat útján Dorog Város Képviselő-testülete nevezi ki határozatlan időre. Az intézményvezető kinevezése, felmentése, alapbérének megállapítása a Képviselő-testület hatásköre. Az egyéb munkáltatói jogkört a polgármester gyakorolja. Az intézményvezető önálló munkáltatói és bérgazdálkodási joggal rendelkezik. 17.) Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Közalkalmazott jogviszony esetén a közalkalmazottak jogállásáról szól évi XXXIII. törvény az irányadó 18.) Vállalkozási tevékenység: Az intézmény kiegészítő, kisegítő, vállalkozási tevékenységet nem folytat. 19.) Záró rendelkezések: Az intézmény vezetője gondoskodik az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának és más előírt szabályzatok vagy nyilvántartások elkészítéséről. Záradék Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alapító okirat módosítását az egységes szerkezetű alapító okiratot a 95/2009. (V.29.) számú képviselő-testületi határozatával fogadta el. Felelős: Tallósi Károly címzetes főjegyző Határidő: azonnal c.) Petőfi Sándor Napközi Otthonos Óvoda alapító okiratának módosítása Dr. Tittmann János: Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozza: 18

19 96/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete a Petőfi Sándor Napközi Otthonos Óvoda alapító okiratának módosítását a 5., 6., 11., 12., 13., 22., 23. pontok módosításával egységes szerkezetben az alábbiak szerint elfogadja. Dorog Város Képviselő-testülete a Petőfi Sándor Napközi Otthonos Óvoda 193/2008. (XI.19.) sz. határozatával elfogadott alapító okiratát a közoktatásról szóló többször módosított évi LXXIX. tv (5) bekezdésében foglaltak és az államháztartásról szóló évi XXXVIII. tv a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény 1. -a alapján módosítja és egységes szerkezetbe foglalja: 1.) Az intézmény neve: Petőfi Sándor Napközi Otthonos Óvoda 2.) Székhely: 2510 Dorog, Iskola u ) A fenntartó neve: Dorog Város Képviselő-testülete 4.) A fenntartó címe: 2510 Dorog, Bécsi út ) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve: Dorog Város Képviselő-testülete 6.) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv címe: 2510 Dorog, Bécsi út ) Az intézmény típusa: óvoda 8.) Telephelye: Az intézmény külön telephellyel nem rendelkezik. 9.) Óvodai csoportok száma: hat csoport 10.) Óvodába felvehető maximális gyereklétszám: 145 fő +29 fő 11.) Az intézmény jogszabályban meghatározott közfeladata: Alapfokú nevelés, oktatás Az iskolai oktatást megelőző korú (3 éves kortól) gyermekek nevelése, óvodai ellátása a tankötelezettség eléréséig. Az intézmény alapvető szakágazati besorolása és megnevezése: TEAOR Alapfokú oktatás Óvodai nevelés KSH Szakfeladatrend szerint 5 : Óvodai nevelés KSH Szakfeladat rend szerint 6 : Óvodai nevelés, ellátás További szakágazatok: TEAOR Egyéb vendéglátás Egyéb vendéglátás KSH Szakfeladatrend szerint 7 : december 31-én a törvény erejénél fogva hatályát veszti. 6 A 2010 január 1-től hatályos szakfeladat-rend alapján január 1-én lép hatályba. 19

20 Óvodai intézményi közétkeztetés KSH Szakfeladat rend szerint 8 : Óvodai intézményi étkeztetés 12.) Az intézmény működési köre: Dorog város közigazgatási területe. 13.) Besorolása: A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató (közintézmény) Feladatellátáshoz kapcsolódó funkció szerint: önállóan működő intézmény. 14.) A feladatellátást szolgáló vagyon: Dorog, Iskola u. 2. (hrsz.: 659) számú ingatlan, mely korlátozottan forgalomképes vagyontárgy. A szakmai működéshez szükséges ingó vagyon, az intézményi leltár szerinti értékben. A vagyontárgyakat Dorog Város Önkormányzata az intézménynek használatba adja. 15.) A vagyon feletti rendelkezés joga: Az intézményi vagyon feletti rendelkezés joga a fenntartót illeti meg. Az intézmény a rendelkezésére álló vagyontárgyakat öt naptári évnél nem hosszabb időre bérbe adhatja, ha az nem akadályozza a mindennapos nevelő-oktató munkát. 16.) Az intézmény gazdálkodási jogköre: Az intézmény teljes jogkörű szerv. Rendelkezési jogköre kiterjed valamennyi az intézmény rendelkezésére bocsátott saját előirányzatra. Az előirányzat feletti rendelkezési jog gyakorlásával kapcsolatos egyéb kérdésekben a költségvetés végrehajtásának általános szabályairól szóló rendeletben foglalt szabályok figyelembe vételével kell eljárni. Saját szervezetére vonatkozó feladatait az Alapító által jóváhagyott belső szabályzatok alapján látja el. Az intézmény a rendelkezésére bocsátott előirányzatait az előirt keretszámok mértékéig használja föl. Kötelezettségvállalásai során köteles figyelembe venni - az előírt kivételektől eltekintve - a finanszírozási és likviditási ütemtervet, a rendelkezésre álló fedezetet. 17.) Az intézmény a gazdálkodás megszervezésének módja szerinti besorolása: Az intézmény részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. A részben önállóan gazdálkodó - szakmai - intézmény nem rendelkezik saját gazdasági szervezettel. Gazdálkodással összefüggő feladatait teljes körűen az Alapító által meghatározott önállóan gazdálkodó költségvetési szerv látja el. A felügyeleti szerv által kijelölt - Kincstári Szervezet nevezetű - intézmény gazdasági szervezetének, a szakmai intézményi gazdálkodási felelőssége átruházása nélkül kell megoldania a tervezéssel, az előirányzat-felhasználással, a hatáskörébe tartozó előirányzat-módosítással, az üzemeltetéssel, fenntartással, működtetéssel, beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, a munkaerő-gazdálkodással, a készpénzkezeléssel, az analitikus és főkönyvi szintű könyvvezetéssel és a beszámolási kötelezettséggel, az adatszolgáltatással kapcsolatos saját szervezetére kiterjedő feladatokat december 31-én a törvény erejénél fogva hatályát veszti. 8 A 2010 január 1-től hatályos szakfeladat-rend alapján január 1-én lép hatályba. 20

21 18.) Az intézmény bankszámla kezelése, illetve felügyeleti szerve elszámolási számlájához történő kincstári típusú kapcsolódás, készpénzkezelés: Az intézmény Dorog Város Önkormányzata költségvetési elszámolási számláján kívül önálló bankszámlával nem rendelkezik. Pénzellátási rendszere Dorog Város Önkormányzata költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó városi kincstári pénzforgalmi alszámlán történik. Az intézmény a finanszírozási terv alapján folyósított önkormányzati rendeletben szabályozott gazdálkodási előlegek kezelésére bankkártyával rendelkezhet. Kialakítja a kincstári intézmény szabályzata alapján saját házi pénztárkezelési és utalványozási, kötelezettségvállalási szabályait. 19.) Az alapító neve: Dorogi Szénbányák jogelődje 20.) Alapításának éve: ) Az intézményvezető kinevezési rendje: Az intézmény önálló jogi személy, az élén a vezető áll. A vezetőt nyilvános pályázat útján Dorog Város Képviselő-testülete nevezi ki 5 év határozott időre. Az intézményvezető kinevezése, felmentése, alapbérének megállapítása a Képviselő-testület hatásköre. Az egyéb munkáltatói jogkört a polgármester gyakorolja. Az intézményvezető önálló munkáltatói és bérgazdálkodási joggal rendelkezik. 22.) Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: közalkalmazott jogviszony esetén a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény az irányadó 23.) Vállalkozási tevékenység: Az intézmény vállalkozási és kiegészítő tevékenységet nem folytat. Az intézmény kisegítő tevékenységet végezhet. 24.) Záró rendelkezések: Az intézmény vezetője gondoskodik az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának és más előírt szabályzatok vagy nyilvántartások elkészítéséről. Záradék Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alapító okirat módosítását az egységes szerkezetű alapító okiratot a 96/2009. (V.29.) számú képviselő-testületi határozatával fogadta el. Felelős: Tallósi Károly címzetes főjegyző Határidő: azonnal d.) Zrínyi Ilona Napközi Otthonos Óvoda alapító okiratának módosítása Dr. Tittmann János: Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozza: 21

22 97/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete a Zrínyi Ilona Napközi Otthonos Óvoda alapító okiratának módosítását a 5., 6., 11., 12., 13., 22., 23. pontok módosításával egységes szerkezetben az alábbiak szerint elfogadja. Dorog Város Képviselő-testülete a Zrínyi Ilona Napközi Otthonos Óvoda 194/2008. (XI.19.) sz. határozatával elfogadott alapító okiratát a közoktatásról szóló többször módosított évi LXXIX. tv (5) bekezdésében foglaltak és az államháztartásról szóló évi XXXVIII. tv a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény 1. -a alapján módosítja és egységes szerkezetbe foglalja: 1.) Az intézmény neve: Zrínyi Ilona Napközi Otthonos Óvoda 2.) Székhely: 2510 Dorog, Hősök tere 2. 3.) A fenntartó neve: Dorog város Képviselő-testülete 4.) A fenntartó címe: 2510 Dorog, Bécsi út ) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve: Dorog Város Képviselő-testülete 6.) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv címe: 2510 Dorog Bécsi út ) Az intézmény típusa: óvoda 8.) Telephelye: Az intézmény külön telephellyel nem rendelkezik. 9.) Óvodai csoportok száma: három csoport 10.) Óvodába felvehető maximális gyereklétszám:75 fő+ 15 fő 11.) Az intézmény jogszabályban meghatározott közfeladata: Alapfokú nevelés, oktatás Az iskolai oktatást megelőző korú (3 éves kortól) gyermekek nevelése, óvodai ellátása a tankötelezettség eléréséig. Az intézmény alapvető szakágazati besorolása és megnevezése: TEAOR Alapfokú oktatás Óvodai nevelés KSH Szakfeladatrend szerint 9 : Óvodai nevelés KSH Szakfeladat rend szerint 10 : Óvodai nevelés, ellátás További szakágazatok: TEAOR Egyéb vendéglátás Egyéb vendéglátás KSH Szakfeladatrend szerint 11 : december 31-én a törvény erejénél fogva hatályát veszti. 10 A 2010 január 1-től hatályos szakfeladat-rend alapján január 1-én lép hatályba. 22

23 Óvodai intézményi közétkeztetés KSH Szakfeladat rend szerint 12 : Óvodai intézményi étkeztetés 12.) Az intézmény működési köre: Dorog város közigazgatási területe. 13.) Besorolása: A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató (közintézmény) Feladatellátáshoz kapcsolódó funkció szerint: önállóan működő intézmény. 14.) A feladatellátást szolgáló vagyon: Dorog, Hősök tere 2. (hrsz.: 1193) számú ingatlan, mely korlátozottan forgalomképes vagyontárgy. A szakmai működéshez szükséges ingó vagyon, az intézményi leltár szerinti értékben. A vagyontárgyakat Dorog Város Önkormányzata az intézménynek használatba adja. 15.) A vagyon feletti rendelkezés joga: Az intézményi vagyon feletti rendelkezés joga a fenntartót illeti meg. Az intézmény a rendelkezésére álló vagyontárgyakat öt naptári évnél nem hosszabb időre bérbe adhatja, ha az nem akadályozza a mindennapos nevelő-oktató munkát. 16.) Az intézmény gazdálkodási jogköre: Az intézmény teljes jogkörű szerv. Rendelkezési jogköre kiterjed valamennyi az intézmény rendelkezésére bocsátott saját előirányzatra. Az előirányzat feletti rendelkezési jog gyakorlásával kapcsolatos egyéb kérdésekben a költségvetés végrehajtásának általános szabályairól szóló rendeletben foglalt szabályok figyelembe vételével kell eljárni. Saját szervezetére vonatkozó feladatait az Alapító által jóváhagyott belső szabályzatok alapján látja el. Az intézmény a rendelkezésére bocsátott előirányzatait az előirt keretszámok mértékéig használja föl. Kötelezettségvállalásai során köteles figyelembe venni - az előírt kivételektől eltekintve - a finanszírozási és likviditási ütemtervet, a rendelkezésre álló fedezetet. 17.) Az intézmény a gazdálkodás megszervezésének módja szerinti besorolása: Az intézmény részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. A részben önállóan gazdálkodó - szakmai - intézmény nem rendelkezik saját gazdasági szervezettel. Gazdálkodással összefüggő feladatait teljes körűen az Alapító által meghatározott önállóan gazdálkodó költségvetési szerv látja el. A felügyeleti szerv által kijelölt - Kincstári Szervezet nevezetű - intézmény gazdasági szervezetének, a szakmai intézményi gazdálkodási felelőssége átruházása nélkül kell megoldania a tervezéssel, az előirányzat-felhasználással, a hatáskörébe tartozó előirányzat-módosítással, az üzemeltetéssel, fenntartással, működtetéssel, beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, a munkaerő-gazdálkodással, a készpénzkezeléssel, az analitikus és főkönyvi szintű könyvvezetéssel és a beszámolási kötelezettséggel, az adatszolgáltatással kapcsolatos saját szervezetére kiterjedő feladatokat december 31-én a törvény erejénél fogva hatályát veszti. 12 A 2010 január 1-től hatályos szakfeladat-rend alapján január 1-én lép hatályba. 23

24 18.) Az intézmény bankszámla kezelése, illetve felügyeleti szerve elszámolási számlájához történő kincstári típusú kapcsolódás, készpénzkezelés: Az intézmény Dorog Város Önkormányzata költségvetési elszámolási számláján kívül önálló bankszámlával nem rendelkezik. Pénzellátási rendszere Dorog Város Önkormányzata költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó városi kincstári pénzforgalmi alszámlán történik. Az intézmény a finanszírozási terv alapján folyósított önkormányzati rendeletben szabályozott gazdálkodási előlegek kezelésére bankkártyával rendelkezhet. Kialakítja a kincstári intézmény szabályzata alapján saját házi pénztárkezelési és utalványozási, kötelezettségvállalási szabályait. 19.) Az alapító neve: Dorog Nagyközségi Tanács jogelődje 20.) Alapításának éve: ) Az intézményvezető kinevezési rendje: Az intézmény önálló jogi személy, az élén a vezető áll. A vezetőt nyilvános pályázat útján Dorog Város Képviselő-testülete nevezi ki 5 év határozott időre. Az intézményvezető kinevezése, felmentése, alapbérének megállapítása a Képviselő-testület hatásköre. Az egyéb munkáltatói jogkört a polgármester gyakorolja. Az intézményvezető önálló munkáltatói és bérgazdálkodási joggal rendelkezik. 22.) Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: közalkalmazott jogviszony esetén a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény az irányadó 23.) Vállalkozási tevékenység: Az intézmény vállalkozási és kisegészítő tevékenységet nem folytat. Az intézmény kisegítő tevékenységet végezhet. 24.) Záró rendelkezések: Az intézmény vezetője gondoskodik az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának és más előírt szabályzatok vagy nyilvántartások elkészítéséről. Záradék Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alapító okirat módosítását az egységes szerkezetű alapító okiratot a 97/2009. (V.29.) számú képviselő-testületi határozatával fogadta el. Felelős: Tallósi Károly címzetes főjegyző Határidő: azonnal e.) Dózsa György Napközi Otthonos Óvoda alapító okiratának módosítása Dr. Tittmann János: Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozza: 24

25 98/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete a Dózsa György Napközi Otthonos Óvoda alapító okiratának módosítását a 1., 5., 6., 11., 12., 13., 22., 23. pontok módosításával egységes szerkezetben az alábbiak szerint elfogadja. Dorog Város Képviselő-testülete a Dózsa György Napközi Otthonos Óvoda 195/2008 (XII.19.) sz. határozatával elfogadott alapító okiratát a közoktatásról szóló többször módosított évi LXXIX. tv (5) bekezdésében foglaltak és az államháztartásról szóló évi XXXVIII. tv a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény 1. -a alapján módosítja és egységes szerkezetbe foglalja: 1.) Az intézmény neve: Hétszínvirág Napközi Otthonos Óvoda 2.) Székhely: 2510 Dorog, Otthon tér 8. 3.) A fenntartó neve: Dorog Város Képviselő-testülete 4.) A fenntartó címe: 2510 Dorog, Bécsi út ) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve: Dorog Város Képviselő-testülete 6.) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv címe: 2510 Dorog, Bécsi út ) Az intézmény típusa: óvoda 8.) Telephelye: Az intézmény külön telephellyel nem rendelkezik. 9.) Óvodai csoportok száma: hét csoport 10.) Óvodába felvehető maximális gyereklétszám:165 fő +33fő 11.) Az intézmény jogszabályban meghatározott közfeladata: Alapfokú nevelés, oktatás Az iskolai oktatást megelőző korú (3 éves kortól) gyermekek nevelése, óvodai ellátása a tankötelezettség eléréséig. Az intézmény alapvető szakágazati besorolása és megnevezése: TEAOR Alapfokú oktatás Óvodai nevelés KSH Szakfeladatrend szerint 13 : Óvodai nevelés KSH Szakfeladat rend szerint 14 : Óvodai nevelés, ellátás További szakágazatok: TEAOR Egyéb vendéglátás Egyéb vendéglátás december 31-én a törvény erejénél fogva hatályát veszti. 14 A 2010 január 1-től hatályos szakfeladat-rend alapján január 1-én lép hatályba. 25

26 KSH Szakfeladatrend szerint 15 : Óvodai intézményi közétkeztetés KSH Szakfeladat rend szerint 16 : Óvodai intézményi étkeztetés 12.) Az intézmény működési köre: Dorog város közigazgatási területe. 13.) Besorolása: A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató (közintézmény) Feladatellátáshoz kapcsolódó funkció szerint: önállóan működő intézmény. 14.) A feladatellátást szolgáló vagyon: Dorog, Otthon tér 8. (hrsz.: 1781) számú ingatlan, mely korlátozottan forgalomképes vagyontárgy. A szakmai működéshez szükséges ingó vagyon, az intézményi leltár szerinti értékben. A vagyontárgyakat Dorog Város Önkormányzata az intézménynek használatba adja. 15.) A vagyon feletti rendelkezés joga: Az intézményi vagyon feletti rendelkezés joga a fenntartót illeti meg. Az intézmény a rendelkezésére álló vagyontárgyakat öt naptári évnél nem hosszabb időre bérbe adhatja, ha az nem akadályozza a mindennapos nevelő-oktató munkát. 16.) Az intézmény gazdálkodási jogköre: Az intézmény teljes jogkörű szerv. Rendelkezési jogköre kiterjed valamennyi az intézmény rendelkezésére bocsátott saját előirányzatra. Az előirányzat feletti rendelkezési jog gyakorlásával kapcsolatos egyéb kérdésekben a költségvetés végrehajtásának általános szabályairól szóló rendeletben foglalt szabályok figyelembe vételével kell eljárni. Saját szervezetére vonatkozó feladatait az Alapító által jóváhagyott belső szabályzatok alapján látja el. Az intézmény a rendelkezésére bocsátott előirányzatait az előirt keretszámok mértékéig használja föl. Kötelezettségvállalásai során köteles figyelembe venni - az előírt kivételektől eltekintve - a finanszírozási és likviditási ütemtervet, a rendelkezésre álló fedezetet. 17.) Az intézmény a gazdálkodás megszervezésének módja szerinti besorolása: Az intézmény részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. A részben önállóan gazdálkodó - szakmai - intézmény nem rendelkezik saját gazdasági szervezettel. Gazdálkodással összefüggő feladatait teljes körűen az Alapító által meghatározott önállóan gazdálkodó költségvetési szerv látja el. A felügyeleti szerv által kijelölt - Kincstári Szervezet nevezetű - intézmény gazdasági szervezetének, a szakmai intézményi gazdálkodási felelőssége átruházása nélkül kell megoldania a tervezéssel, az előirányzat-felhasználással, a hatáskörébe tartozó előirányzat-módosítással, az üzemeltetéssel, fenntartással, működtetéssel, beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, a munkaerő-gazdálkodással, a készpénzkezeléssel, az analitikus és főkönyvi szintű könyvvezetéssel és a beszámolási kötelezettséggel, az adatszolgáltatással kapcsolatos saját szervezetére kiterjedő feladatokat december 31-én a törvény erejénél fogva hatályát veszti. 16 A 2010 január 1-től hatályos szakfeladat-rend alapján január 1-én lép hatályba. 26

27 18.) Az intézmény bankszámla kezelése, illetve felügyeleti szerve elszámolási számlájához történő kincstári típusú kapcsolódás, készpénzkezelés: Az intézmény Dorog Város Önkormányzata költségvetési elszámolási számláján kívül önálló bankszámlával nem rendelkezik. Pénzellátási rendszere Dorog Város Önkormányzata költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó városi kincstári pénzforgalmi alszámlán történik. Az intézmény a finanszírozási terv alapján folyósított önkormányzati rendeletben szabályozott gazdálkodási előlegek kezelésére bankkártyával rendelkezhet. Kialakítja a kincstári intézmény szabályzata alapján saját házi pénztárkezelési és utalványozási, kötelezettségvállalási szabályait. 19.) Az alapító neve: Dorogi Szénbányák Vállalat 20.) Alapításának éve: ) Az intézményvezető kinevezési rendje: Az intézmény önálló jogi személy, az élén a vezető áll. A vezetőt nyilvános pályázat útján Dorog Város Képviselő-testülete nevezi ki 5 év határozott időre. Az intézményvezető kinevezése, felmentése, alapbérének megállapítása a Képviselő-testület hatásköre. Az egyéb munkáltatói jogkört a polgármester gyakorolja. Az intézményvezető önálló munkáltatói és bérgazdálkodási joggal rendelkezik. 22.) Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: közalkalmazotti jogviszony esetén a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény az irányadó 23.) Vállalkozási tevékenység: Az intézmény vállalkozási és kiegészítő tevékenységet nem folytat. Az intézmény kisegítő tevékenységet végezhet. 24.) Záró rendelkezések: Az intézmény vezetője gondoskodik az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának és más előírt szabályzatok vagy nyilvántartások elkészítéséről. Záradék Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alapító okirat módosítását az egységes szerkezetű alapító okiratot a 98/2009. (V.29.) számú képviselő-testületi határozatával fogadta el. Felelős: Tallósi Károly címzetes főjegyző Határidő: azonnal f.) Arany János Városi Könyvtár alapító okiratának módosítása Dr. Tittmann János: Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozza: 27

KIVONAT. Dorog Város Képviselő-testülete május 29-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. 86/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat

KIVONAT. Dorog Város Képviselő-testülete május 29-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. 86/2009.(V.29.) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Jegyzője 2510 DOROG Bécsi u. 71. Pf:43. Tel:(36) 33 431-299 Fax:(36) 33 431-377 1/6/2009. KIVONAT Dorog Város Képviselő-testülete 2009. május 29-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből 86/2009.(V.29.)

Részletesebben

KIVONAT. Dorog Város Képviselő-testülete január 25-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. 1/2008.(I.25.) számú Képviselő-testületi határozat

KIVONAT. Dorog Város Képviselő-testülete január 25-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. 1/2008.(I.25.) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Jegyzője 2510 DOROG Bécsi u. 71. Pf:43. Tel:(36) 33 431-299 Fax:(36) 33 431-377 1/1/2008. KIVONAT Dorog Város Képviselő-testülete 2008. január 25-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből 1/2008.(I.25.)

Részletesebben

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat - 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az

Részletesebben

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Dorog Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésének I. félévi módosítása

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata 2. sz. melléklet a 114/2009. (VIII. 27.) sz. KT. határozathoz. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata /egységes szerkezetben / Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

Készült a Képviselő-testület 2008. július 16-án a Városháza B. épületében megtartott rendkívüli üléséről

Készült a Képviselő-testület 2008. július 16-án a Városháza B. épületében megtartott rendkívüli üléséről Dorog Város Jegyzője Dorog, Bécsi út 71. 1/12/2008. Jegyzőkönyv Készült a Képviselő-testület 2008. július 16-án a Városháza B. épületében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Dr. Tittmann János

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. Költségvetési szerv neve: Dunavecse Város Polgármesteri Hivatal * 2. Költségvetési szerv székhelye: Dunavecse, Fő út. 43. Telephelye: Dunavecse, Báthory u. 6.

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Költségvetési szerv Neve: Köröstarcsa Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Idegen neve: - Rövid neve: - Székhelye: 5622 Köröstarcsa Kossuth tér

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester

Részletesebben

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika

Részletesebben

Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben)

Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2014. december 12

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Polgármesteri Hivatal alapító okiratának elfogadása tárgyában (a 331/2009. (VII.10.) KT, 405/2009.(VIII.25.)

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁMOSPÉRCS

POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁMOSPÉRCS Vámospércs Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV törvény 8. (2) bekezdés a.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Vámospércs

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata

Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Kerekegyháza Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata (Alapító Okirat száma: 32/2003. (III. 05.) sz. Kth.) (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva az 53/2010. (III. 31.) sz. Kth-ig

Részletesebben

Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása HANGONY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2009. (X. 15.) rendelete Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Hangony Községi Önkormányzat

Részletesebben

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és

Részletesebben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá ./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Domoszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a

Részletesebben

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-2/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 27-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző

K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 3. napján tartott testületi ülésének

Részletesebben

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Dorog Város Önkormányzat 2008. évi költségvetésének I. félévi módosítása

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA

POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5083. Kengyel, Szabadság u. 10. Tel: 56/583-400. POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása: ALAPÍTÓ OKIRAT Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete és Sajópálfala község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

Dorog Város Önkormányzat 2014. évi költségvetésének I. félévi módosítása

Dorog Város Önkormányzat 2014. évi költségvetésének I. félévi módosítása DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71., TF.: 06 33 431 299, FAX.: 06 33 431 377, E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Dorog Város Önkormányzat 2014. évi költségvetésének I. félévi módosítása Felelős készítő:

Részletesebben

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 348/2009. (IX.25.) K.t. sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 88-90. -aiban

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított - 1992. évi XXXVIII. tv. az államháztartásról, a költségvetési

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: 189/2011.(XI.24.) sz. önkormányzati határozat: A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 235/1/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

A Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról

A Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról K i v o n a t Biatorbágy Város Képviselő-testülete 2010. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Képviselő-testülete 43/ 2010.(03.29. ) Öh. számú A Biatorbágy Város Polgármesteri

Részletesebben

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9.. /4/ bekezdésében foglalt felhatalmazása

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 47. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Határozati javaslat. Normatív Határozat

Határozati javaslat. Normatív Határozat Határozati javaslat../2012. (XII. 12.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Normatív Határozat 1. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

/ egységes szerkezetben/

/ egységes szerkezetben/ Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat által fenntartott József Attila Általános Művelődési Központ Alapító Okirata / egységes szerkezetben/ Iktatószám: 1566-4/2011. Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

1. A költségvetési szerv elnevezése: Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

1. A költségvetési szerv elnevezése: Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselőtestülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a Polgármesteri

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. február 23-én (csütörtök) 15.00 h kezdettel

M E G H Í V Ó. Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. február 23-én (csütörtök) 15.00 h kezdettel BALATONBERÉNY KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- M E G H Í V Ó Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának képviselőtestülete az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49.., valamint a költségvetési

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Szivárvány Óvoda Alapító okirata Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi

Részletesebben

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1 S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1 (Átfogó felülvizsgálata és módosítása a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi

Részletesebben

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 127/2012. (IV.5.) Tata Kt. határozata az április 4-i rendkívüli testületi ülésen tárgyalandó

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára

ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára 12-13. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára Tisztelt Képviselő-testület! Jogszabályi változások miatt indokolttá vált az Önkormányzat által alapított intézmények alapító okiratainak

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 186/2003. (VIII. 27.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 186/2003. (VIII. 27.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 186/2003. (VIII. 27.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet 2014. január 1-től hatályos alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

Alapító okiratot módosító okirat

Alapító okiratot módosító okirat Alapító okiratot módosító okirat A Dorog Város Egyesített Sportintézménye Dorog Város Képviselő-testülete által 2013. november 29. napján kiadott 150/2013.(XI.29.) sz. alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

Alapító okirat. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége.

Alapító okirat. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége. Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) és (3) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66.

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (III. 29.) KT.

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata:

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata: Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata: Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Enying Város Szolgáltató Intézménye 186/2003.

Részletesebben

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96. Alapító okirat Balatonszabadi és Siójut községek Önkormányzatainak i a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, a többször módosított 1992.évi XXXVIII. törvény az államháztartásról 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére

a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére Szám: 1291/2012. Buzsák Község Önkormányzat J e g y z ő j e 8695. Buzsák, Fő tér 1. Telefon: (85) 530 057 Fax szám: (85) 530 067 E-mail: buzsakjegyzo@t-online.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a képviselő-testület

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata

Részletesebben

Dorog Város Jegyzője Dorog, Bécsi út 71. 1/4/2009. Jegyzőkönyv Készült a Képviselő-testület 2009. március 27-én a Városháza B. épületében megtartott üléséről Jelen vannak: Dr. Tittmann János polgármester

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. február 13. A 2/2012. (II. 13.) számú

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 68/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Jászdózsa Községi

Részletesebben

GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA

GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA melyet Gyöngyösoroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2008. (VIII. 7) határozattal fogadott el Módosította Gyöngyösoroszi Községi

Részletesebben

ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA

ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA Zalakomár Község Önkormányzatának Képviselő - testülete a Művelődési Ház alapító okiratát a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése

Részletesebben

Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására

Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010.szeptember 16-ai ülésére Tárgy: Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Dr. Gémesi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 12-i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosítása Előadó : Dr.

Részletesebben

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest,, 20(19 UK

Részletesebben

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134. Ságújfalu és Kishartyán Községek Önkormányzatainak Képviselő-testületei az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv., valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján, az általuk alapított

Részletesebben

Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról

Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról a KÉPVISELŐ-TESTÜLET I. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

Alapító okirat. Mezőzombor Község Önkormányzat. Mezőzombor, Árpád u.11

Alapító okirat. Mezőzombor Község Önkormányzat. Mezőzombor, Árpád u.11 Alapító okirat Mezőzombor Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a Hegyaljai Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ részére a költségvetési szervek jogállásáról

Részletesebben

JAVASLAT. alapító okiratok módosítására

JAVASLAT. alapító okiratok módosítására VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-189 /2010. JAVASLAT alapító okiratok módosítására Készült: a Képviselő-testület 2010. decemberi

Részletesebben

A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.

A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Perbál Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. törvény 2..(2) bekezdése és a 4.

Részletesebben

215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat:

215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat: 215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat: Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete, az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 90. (1) bekezdésében megfogalmazottak alapján a Polgármesteri

Részletesebben

Alapító okirat A költségvetési szerv Neve

Alapító okirat A költségvetési szerv Neve Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 77/2011.(V.30.)ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Derkovits Gyula Általános Iskola

Derkovits Gyula Általános Iskola B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Derkovits Gyula Általános Iskola Egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetése

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetése DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71.,TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Dorog Város Önkormányzat 2016. évi költségvetése Felelős készítő: Csunderlik Tibor pénzügyi

Részletesebben

6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt.

6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt. 122/2009. (IX. 17.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. (2) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ Alapító Okirat 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ 1.1. Rövid neve: Jakabszállás- Fülöpjakab ÁMK 2. Székhelye: 6078 Jakabszállás, Kun u. 2. 3. Tagintézménye:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 1 ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 2. A költségvetési szerv székhelye: Pápa, Barát u. 9.

Részletesebben

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében

Részletesebben

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat a Többsincs Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) 2012. április 1-jétől 1 SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014. (II. 27.) KT.

Részletesebben

Javaslat a Közterület-felügyelet Alapító Okiratának módosítására, valamint ingyenes helyiséghasználat biztosítására

Javaslat a Közterület-felügyelet Alapító Okiratának módosítására, valamint ingyenes helyiséghasználat biztosítására Javaslat a Közterület-felügyelet Alapító Okiratának módosítására, valamint ingyenes helyiséghasználat biztosítására Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Közterület-Felügyelet PH. Igazgatási és Okmányiroda

Részletesebben

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén 1./Napirend: Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár alapító okirat módosítása Előterjesztő: polgármester Tárgyalja a képviselő-testület 2014. március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén Előterjesztés

Részletesebben

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 127/2012.(IX.27.) sz. önkormányzati határozat: Gyermekélelmezési Konyha Alapító Okiratának

Részletesebben

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009(IX.15.) számú rendelet a Pölöske Község Önkormányzat a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2007(III.27.)

Részletesebben

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Rövid és rövidített neve: Megyervárosi Iskola Székhelye: 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1. Az intézmény

Részletesebben