Az angol-amerikai szleng a műfordítás szempontjából

Átírás

1 MAGYAR NYELVŐR 115. ÉVFOLYAM * OKTÓBER DECEMBER * 4. SZÁM Az angol-amerikai szleng a műfordítás szempontjából 1.1. A modern amerikai irodalom fordításának szempontjából rendkívül időszerűekké váltak az úgynevezett,,ekszpresszív amerikai köznyelv", vagyis a szleng adekvát megfeleltetésének kérdései. E kérdések megválaszolása, sőt már egyszerű felvetésük is, számos részkérdés tisztázását követelné meg. A kiinduló pont természetesen a fordításelmélet idevágó kérdéseinek köre lehetne elsősorban. Ám mivel a fordítás általános lingvisztikai elméletének felépítése elképzelhetetlen a nyelvészeti diszciplínák e témakörrel kapcsolatos kérdéseinek a vizsgálata nélkül, nem lehet megkerülni azokat a problémákat sem, melyek a szó szorosabb értelmében nem tartoznak határozottan a fordításelmélet tartományába, hanem inkább és elsősorban más nyelvészeti szakterületek, a mikro- és makrolingvisztika: az általános, speciális és összehasonlító nyelvészet, a szleng esetében pedig a szociolingvisztika hatáskörébe sorolhatók. Ez a vizsgálat tárgyát illetően látszólagos hangsúlyeltolódást eredményez: a fordítói problémák mintegy háttérbe szorulnak a nyelvészeti problémákkal szemben. Ám úgy tűnik, a fordítás lingvisztikai elméletének mai követelményrendszere mellett ez elkerülhetetlen Nyilvánvaló: nem fordíthatunk adekvát módon angol-amerikai szlenget, ha annak lényegét és mibenlétét sem ismerjük, illetve nem tudjuk, melyik rétegnyelv lehet az a célnyelvben, melyre ekvivalens módon átültethető. Ezért elsősorban azt kellene megvizsgálnunk, milyen eredmények állnak a magyarországi műfordítók előtt a szlengkutatás terén. A szakirodalom áttekintése után a következők állapíthatók meg. Magyarországon, különböző előítéletekből kifolyólag, a szleng nyelvészeti és nem nyelvészeti körökben mindmáig olyan mostohagyermeke a nyelvtudománynak, melyre megrovóan, rosszallóan, legjobb esetben sandán illett tekinteni. Ezt már a különböző szakmegnevezések" is mutatják: zsargon, argó, huligán', vagány-, jassz- és tolvajnyelv, vagy legfeljebb vállveregetően: az ifjúság nyelve. Egyébként valamennyi megnevezés megtévesztő. Ezért aligha meglepő, hogy A mai magyar nyelv című egyetemi tankönyv meglehetősen elmarasztalóan definiálja azt, amit ezek a terminusok" jelölnek: a szleng (a tankönyvben tolvajnyelv"),,... általában közönséges, durva, használata mögött a társadalom igazi értékeinek a megvetése, cinizmus, gátlástalanság, szemtelen hányavetiség rejlik" (477). Jogosan írta tehát Kolozsvári Grandpierre Emil kesernyés iróniával: Kényelmes nép vagyunk, a tudományban is nagyon kényelmesek, következésképpen hajlunk sommás ítéletekre olyankor is, ha körültekintő elemzésre volna szükség" (Kolozsvári, 1979 : 128).

2 Igazságtalanok lennénk azonban, ha azt állítanánk, hogy Magyarországon nem is létezett rétegnyelvkutatás. A jelenségre a nyelvtudomány már régen felfigyelt, mégis a magyar szlengnek csak igen kis nyomtatott irodalma van. Ennek a tanulmánynak nem célja az áttekintés. A téma iránt érdeklődők részletesebben tájékozódhatnak ebben a kérdésben, ha Bárczi Géza A magyar nyelv múltja és jelene című könyvének V. fejezetéhez fordulnak (Bárczi, 1980: ), melyben a magyarországi szlengkutatás történetéről is beszámol Oláh Miklóstól (1536) Szirmay Istvánig (1924) tgy tehát Kolozsvárinak fentebb idézett kijelentése minden bizonynyal költői túlzás, de az igazságtól sincs távol. Mert igaz ugyan, hogy különböző folyóiratainkban, s főképpen a Magyar Nyelvőrben és a Magyar Nyelvben, rendszeresen jelennek meg cikkek és tanulmányok a magyar nyelv kodifikálatlan rétegeinek nyelvészeti kérdéseiről, s elvétve akadnak szógyűjtések is (pl. A mai magyar argó kisszótára, összeállította: Boross József és Szűts László), és,,sommás ítéletek" helyett tudományosan megalapozott következtetések is elhangzanak, de ugyanakkor a szakirodalom különböző módon vélekedik erről a nyelvről" (Erdős, 1988: 148), s a szleng szociolingvisztikai sajátosságai, használatának körülményei és egyéb kérdések még teljességgel tisztázatlanok. S bár a Nyelvművelő kézikönyv stiláris szempontból úgy minősíti a szlenget (argót), hogy szavai többnyire rendkívül expresszívek, mert nagyfokú környezetfelidéző jellemző erejük van" (Varsányi, 1988: 136), mégis, annak ellenére, hogy pontos adataink nincsenek megalapozott szociolingvisztikai kutatások híján" (Tolcsvai, 1988:401), szinte egyöntetű a vélemény a rétegnyelvek sajátosságait említő nyelvészeink körében, hogy a szleng (argó, jassznyelv, az utca nyelve stb.) olyan nyelvi jelenség, melynek számos értékes vonása mellett súlyos rákfenéje a trágárság" (Rácz, 1987: 6, Tolcsvai, 1985: ), s ezért használata mindenképpen kerülendő, vagy legalábbis csínján kell bánni vele". Végül, de nem utolsósorban, Kolozsvári megállapítása szlengkutatásunkat illetően már csak azért is igaz, mert nincsenek átfogóan összefoglaló és rendszerező műveink ebben a témakörben, nincsenek szógyűjtéseink, egy- és többnyelvű szlengszótáraink, melyek könnyen hozzáférhetőek lennének a szakemberek: a nyelvészek, irodalmárok, műfordítók és az egész nagyközönség számára. A hiányosság okait csak találgathatjuk, de elfogadni nem tudjuk. Mert ahogy Grétsy László mondotta a szlengről, Kosztolányit idézve, higygyék el, kedves olvasók, ez a gyerek élni fog" (Grétsy, 1987: 21) Ami az angol és amerikai szlenget illeti, úgy ennek a nyelvi jelenségnek ma már könyvtárnyi irodalma van. Már csak a tudós kutatók neveinek egyszerű felsorolása is oldalakat tenne ki (teljes bibliográfiát W. J. Bürke: The Literature of Slang with an Introduction by E. Partridge, New York, c. könyve tartalmaz). Természetesen a vélemények távolról sem egyöntetűek. A szlenggel foglalkozó összes kutatók doyenje, Eric Partridge, a Slang Today and Yesterday című alap jelentőségű művében a következőket írja: A szlenget könnyű használni, ám igen nehéz azzal a könnyed hozzáértéssel írni róla, melyet egy ilyen, látszólag teljesen egyszerű téma megkövetelne. Mert éppen a legegyszerűbb dolgok azok, melyeket a legnehezebb megfogni és szakszerűen megtárgyalni, mivel általában csak az első pillantásra tűnik úgy, hogy az adott témának az egyszerűsége a legszembeszökőbb" (Partridge, 1970: 1).

3 És csakugyan: már maga a terminus slang eredete sem egészen világos, s végleges tisztázása az etimológusokra vár. Az eddigi kutatások alapján a legvalószínűbb feltevés az, hogv az angol köznyelvi sling ige (melyet már Chaucer is használ: slingen wordes = szavakat mondfejt) múlt idejű melléknévi igenevének főnevesített alakja a skandináv slengja (hajít, dob) ige különböző ragozott alakjainak nyelvi interferenciája révén funkcionálisan újabb jelentéssel egészült ki, ami tulajdonképpen a kódok átkapcsolását mellőző ó-angol ó-skandináv nyelvi kontaktusok (non-code-switching language contacts) eredménye lehetett (Rot, 1984: 10). Partridge úgyszintén ezt a véleményt látszik megerősíteni, amikor a slang szó eredetijeként az ősi angolszász sling szót létesíti előnyben, és olyan, az alsóbb szintű rétegnyelvekből vett kifejezéseket sorakoztat fel, mint a to sling the hat (annak az országnak a nyelvét beszéli, ahol él); to sling off at (kigúnyol, kicikiz vkit), amely igen közel ál] a kevésbé ismert to slang (szid, igen durván megszólít vkit) kifejezéshez (Partridge, 1970: 2). Még nehezebb feladatra vállalkozunk, ha valamelyest elfogadható módon szeretnénk definiálni a szlenget. A különböző, sok esetben egymással szöges ellentétben álló definíciók tömkelegét tanulmányozva és elemezve Rot Sándor a következő szlengkutató iskolákat (trendeket) véli felfedezni: a genetív iskola, melynek képviselői a szleng eredetének vizsgálatából indulnak ki; a konstitutív iskola, mely a szókincs alapján próbálja definiálni a szlenget; az idioszinkrátikus iskola, mely úgy próbálja meghatározni a szleng lényegét, hogy vizsgálódásának középpontjába a szleng szavak kifejezőerejét, illetve múlékonyságát helyezi; az egyén szerepét kidomborító iskola, mely azt próbálja hangsúlyozni, hogy a szlenghasználat kimondottan az egyének szociális helyzetétől, illetve korától függ; s végezetül az ötödik iskola az, mely szembehelyezi a szlenget az irodalmi nyelvhasználattal (slang versus standard). Mindezeknek az iskoláknak vitathatatlanul sok erényük és tetszetős eredményeik mellett az a közös hibájuk, hogy tömör definíciók helyett bőbeszédű és magától a tárgytól eléggé eltérő meghatározásokkal élnek, ami nem éppen szerencsés dolog, ha pontos terminológiára és kérlelhetetlen tudományos módszerekre van szükség. Ily módon Rot Sándor arra következtetésre jut, hogy az egyetlen út, mely elvezethet a szleng meghatározásának kétségbeejtően rejtélyes megoldásához, csak akkor lesz járható, ha olyan pontosan körülhatárolt nyelvészeti fogalmakat használunk, mint a nyelvi rendszer, a nyelvi struktúra és a nyelvi norma. E terminusok segítségével a szleng a következőképpen definiálható: A szleng a nyelvi rendszer olyan lehetőségeinek a feltárása, amelyeket a nyelvi struktúra ezidáig nem gyakorolt (Rot, 1987: 10 1). f 2.1. Az eddig elmondottak a szlengre vonatkoznak általában. De mivel az amerikai irodalmi művek fordítása esetében elsősorban az amerikai szleng specifikus vonásait kell szem előtt tartanunk, nézzük, mi a kettő között, az angol és az amerikai szleng között a különbség. Virginia Wolf szavai szerint,,az amerikaiak azt teszik, amit az Erzsébet korabeli angolok tettek: új szavakat hoznak létre, és ösztönösen saját szükségleteikhez idomítják a nyelvet" (idézve Mencken, 1980: 45). S tették ezt a kezdet kezdetétől. így jött létre az angol nyelv makrostruktúrájában egy új variáns: az amerikai angol. S ez a nyelv saját törvényeinek engedelmeskedve, saját medrét követve fejlődött. Ezért aligha csodálkozhatunk azon, hogv a két nyelvi variáns között lényeges hangtani, lexikai, grammatikai és helyes-

4 írási különbségek vannak. Inkább azon csodálkozhatunk, hogy a két angol nyelv nem vált el egészen egymástól, s tulajdonképpen, ha jobban megfigyeljük, alig van számottevő különbség a kettő között. Ennek lingvisztikai magyarázata röviden a két nyelvi variáns állandó és manapság csak fokozódó kölcsönhatása. A kölcsönhatás és az eltérések egyaránt az angol és az amerikai szleng esetében is megfigyelhetők. Az eltérések időnként és helyenként, a két nyelvi variáns eltérő fejlődéséből kifolyólag, meglehetősen jelentősek is lehetnek, de semmi esetre sem annyira, mint azt E. Weekley jelezte még 1929-ben:,,Ha az amerikai karakter, a sztenderdizálássál kapcsolatos hajlandósága ellenére, a jövőben is csak annyira fog ragaszkodni az irodalmi normához, mint jelenleg, akkor a beszélt amerikai nyelv esetleg annyira el fog térni az angoltól, mint a jiddis a klasszikus hébertől" (Weekley, 1930: 56). Az egyik legszembeszökőbb különbség a két köznyelvi variáns, s ezen belül az angol és az amerikai szleng között az, hogy az amerikai, mely állandó kapcsolatban áll a különböző nemzetiségű bevándorlók nyelvével és nyelvi szokásaival,,,sokkal vendégszeretőbben fogadja a jövevényszavakat, mint a konzervatívabb brit angol" (Mencken, 1966: 208). A tömeges szógyártás is inkább amerikai vonás. Ezzel kapcsolatban Mencken megjegyzi, hogy nincsenek pontos adatai arra vonatkozóan, hány új szó születik az Egyesült Államokban évente, de általános becslések szerint számuk a háromezret is meghaladja,,,s ez igen figyelemreméltó jelenség még akkor is, ha ezeknek a szavaknak jelentős hányada feledésbe is vész" (Mencken, 1966: 324). így érthető E. Partridge-nak az a megállapítása, hogy az amerikai szleng viccesebb és bohémabb, mint az angol, és az, ami bohém, ritkán hosszú életű (Partridge, 1970: 304) Az amerikai szleng specifikus vonásairól szólva okvetlenül meg kell említenünk azt is, hogy sokkal nehezebben választható külön a dialektusoktól, a köznyelvtől és az alvilág nyelvétől, mint az angol, bár talán könnyebben elválasztható a standard nyelvhasználattól. Azért nehezebb ez az elválasztás, mert az amerikai nyelvjárásoknak egészen mások a jellemzőik. A lakosság túlnyomó többsége egy nyelvjárást beszél, az úgynevezett General Americant, azaz a Midland vagy Western dialektust (Marckwardt, 1980: 139). Nyilván Mencken is ezt a kétharmados többséget tartotta szem előtt, amikor azt írta, hogy,,a szokások, az erkölcs és a politikai nézetek átestek egy olyan egységesítési folyamaton, amely az amerikai evolúció egyik legnagyszerűbb aspektusa" (Mencken, 1980: 305). Mencken szerint Amerikában tulajdonképpen nem is beszélhetünk nyelvjárásokról. A legújabb kutatások azonban sok esetben mást bizonyítanak, nevezetesen azt, amit McKnight már a 20-as években megállapított:,,a szókincs helyi variációi mindenütt megfigyelhetők" (McKnight, 1923: 1). Ám amint arra már Glenna Ruth Pickford is felfigyelt az ötvenes években kiadott, de sokáig észrevétlenül maradt úttörő jelentőségű tanulmányában, az urbanizációval együtt járó tényezők sokkal fontosabbak az amerikai nyelvjárások tanulmányozása szempontjából, mint a földrajziak. Annál is inkább, mert, amint az az 1960-as évek nyelvjárási kutatásaiból kiderült, a modern Amerika nyelvhasználatában nem valamelyik vezető dialektus a döntő. Létrejött az úgynevezett Network Standard, az a fajta angol televíziós nyelvjárás", amely a követendő példa a mai Amerikában. Amerika nemzetiségileg orientált és nagyfokúan mobilis lakossága a standard nyelvjárásnak ezt a koncep-

5 cióját helyezi előtérbe a korábbi presztízs központokkal kapcsolatos elképzelések helyett" írja Marckwardt (1980: 141). Ennek a nyelvjárásnak" legjellemzőbb tulajdonsága a könnyed társalgási stílus, melynek elsődleges fontossága van a szleng tanulmányozása szempontjából, mert ez a folyamat oly annyira közel hozza egymáshoz a társalgási stílust és a szlenget, hogy a nyelvtisztaság optimista őre majd örvendezve kiálthat fel: Lám, a szleng többé már nem is létezik!" Mire a nyelvi tények objektív megfigyelője azt válaszolhatja: Épp ellenkezőleg, nincs társalgási stílus, csak szleng" (Partridge, 1970: 307) Milyen következtetéseket vonhatunk le mindabból, amit itt eddig elmondottunk, a műfordítás szempontjából. Ha elfogadjuk a szleng fentebb megadott definícióját és azt a körülményt, miszerint a szlengnek mindenekelőtt a stiláris és konnotatív jegyei a meghatározóak, akkor elsősorban azt, hogy a fordítónak főként a szleng szókincs pragmatikai jelentéseinek a megfeleltetését kell előnybe részesítenie a referenciális jelentésekkel szemben. Mert csakugyan, amikor J. 1). Salinger például ismert Zabhegyezőjében azt mondatja hősével, hogy that Dávid Copperfield kind of crap", akkor ezzel nem arra utal, hogy az angol Charles Dickens rossz író, amint azt a fordításból vélnénk (az a Copperfield Dávid-féle marhaság), hanem inkább és elsősorban arra, hogy az egész amerikai oktatási rendszer, mely kötelező olvasmányokkal és sztereotip életfilozófiával (life is a game = az élet meccs) kétszínű, törtető és másokkal nem törődő felnőttek világával ajándékozza" meg a társadalmat, úgy ahogy van crap", vagyis szar". De nézzünk néhány más példát is Salingernek ebből a világhíres regényéből, és próbáljuk meg levonni belőlük a fordítói tanulságot. (Az idézeteket J. D. Salinger: The Catcher in the Rye, Penguin Books, 1985., illetve J. D. Salinger: Zabhegyező, Árkádia, Budapest, 1983., fordította Gyepes Judit, könyvekből vettem. Az idézetek utáni számok a megfelelő oldalt mutatják.) It was a funny thing to say. It sounded like a real kid. You'd think a prostitute and all would say 'Like hell you are' or 'Cut the crap' instead of 'Like fun you are' (99). Az volt a vicces, hogy ezt mondta. Mint egy gyerek! Az ember azt várná egy kurvától, hogy: Vágd át a nénikédet!", vagy Na, ne játszd meg a hülyét, mert úgy maradsz!", ahelyett, hogy Ne viccelj!" (86). A fordító kimondottan a szituációból és a kontextusból indul ki, értelemszerűen fordít és a megfeleltetés ragyogó, annak ellenére, hogy a cut the crap" és a like hell you are" szleng kifejezések referenciális jelentése egészen más ( hagyd ezt a süket dumát", ill. egy nagy frászt" stb.). Egyébként a szleng esetében a referenciális jelentést helyezni előtérbe életveszélyes". Ezt a következő példa is jól mutatja: 'He's crazy about you. He told me he thinks you're a goddam prince; I said. (27). ő megőrül érted. Nekem mondta, hogy szerinte elátkozott királyfi vagy (24). Az adott esetben, ha a goddam prince" úgynevezett szótári jelentését nézzük, akkor az elátkozott királyfi" jogosan lehet az ekvivalense. Csakhogy a szituáció egészen mást sugall: Holdén azt igyekszik bizonyítani Ackleynek, hogy Stradlater akit egyébként mindketten gyűlölnek felnéz a fiúra, még akkor is, ha időnként megjegyzéseket tesz a fogai rossz állapotára, és

6 előtte (Holdén előtt ) többször is úgy nyilatkozott, hogy Ackley egy,,goddam prince", vagyis,,fene finom", mint egy igazi herceg, azaz igazi úriember. Ez esetben ez utóbbi lett volna adekvát megfeleltetés, mely nem fosztotta volna meg a fordítást az eredeti komikumától. Az árnyalatok finom alkalmazásával, az angol istenes" kifejezések művészi differenciálásával egyébként Salinger rendkívül komikus helyzeteket tud teremteni. így például azzal, hogy a mélyen vallásos Ackley szájába oda nem illő, durva istenes" kifejezéseket ad, Salinger konfliktushelyzetet teremt az extralingvisztikai szituáció (Ackley vallásossága) és a lingvisztikai kontextus (gyakori szóhasználata) között: 'What the hell's the matter with you?' he said. 'I was asleep, for Chrissake' (53). Mi a nyavalya ütött beléd? Az istenét! Már aludtam. (47). 'Listen', he said. 'I don't care what you say about me or anything, but if you start making eracks about my goddam religion, for Chrissake'... (54). Ide figyelj, nem izgat, hogy mit mondasz rólam vagy akármiről, de ha azt a rohadt vallásomat kezded... (47). Az adott esetben a fordító nem figyel ezekre a finom árnyalásokra, nevezetesen arra, hogy a vallásos Ackley a kimondottan durva Chrissake-et használja a sokkal gyengébb goddam helyett, és ezáltal a pragmatikai információ, a komikus hatás elsikkad. A pragmatikai jelentést megőrizendő, a fordító akkor járt volna el helyesen, ha Ackley magyarul is mond egy-két kemény istent káromló" kifejezést, mint amilyen például az isten verjen meg" stb. De nézzünk egy másik példát: 'C'mon, let J s get outa here/ I said. 'You give me a royal pain in the ass, if you want to know the truth' (139). Á, menjünk innen. Le kell rohadni tőled, ez a helyzet (119). A "you give me a royal pain in the ass" angol kifejezésnek sokkoló hatása van. Nem véletlen, hogy Sally Hayes, akinek Holdén ezt címezte, halálosan megsértődik, és sírva elrohan. A fordító viszont, mert nyilván nem akarja megbotránkoztatni a magyar olvasót, egy meglehetősen üres és semmitmondó frázissal próbálja érzékeltetni a szituációt. Eredménytelenül. Utóvégre az irodalomban azért vannak sokkoló hatású szavak, hogy sokkoljanak. De miről is van szó tulajdonképpen ebben az esetben? A magyar megfeleltetés ellen azért merülhet fel kifogás, mert az adott esetben a fordító nem veszi figyelembe azt a Salinger által gyakran használt stilisztikai fogást, melyet Michael Riffaterre amerikai nyelvész megtévesztett várakozásoknak" (deluded expectations) nevez. A helyzet ugyanis az, hogy ennek a tipikusan holdeni kifejezésnek, melyet a főhős a to give somebody a pain in the neck köznyelvi idióma mintájára használ (vö. a magyar púp vagy a hátamon kifejezéssel), azért van rendkívül nagy emotív hatása, mert a royal (királyi, fenséges) szó után az olvasó egészen más vonzatra van felkészülve, egészen másra van hangolva, de csalódik. Ami lineárisan az irodalmi royal szó után következik, az egy meglehetősen közönséges és durva szó, a my ass, ami teljesen váratlanul éri a hallgatót vagy az olvasót. A megfeleltetés ezért nem könnyű feladat, s az igazán jó megoldás nyilván csak részletes elemző munka után lesz lehetséges. A Kolozsvári Grandpierre Emil által javasolt majd beszartam" típusú kifejezés visszaadja ugyan az eredeti durvaságát (Kolozsvári, 1978: 102), de még adós marad a megtévesztett várakozással", amellyel

7 egyébként irodalmunk kiemelkedő egyéniségei sem fukarkodtak (lásd pl. Petőfi Sándor: A helység kalapácsát, amely tulajdonképpen nem más, mint az ilyen megtévesztett várakozások" sorozata) Ily módon tehát már e néhány kiragadott példa alapján is elmondhatjuk: az amerikai szleng adekvát megfeleltetése során számos problémával találhatja szembe magát a fordító. Ezek a problémák elsősorban abból erednek, hogy a szleng nyelvi egységei a nyelv alacsonyabb regiszteréhez, sőt gyakran a nyelv makrostruktlírájának kodifikálatlan részéhez tartoznak, és amint az említett példákból is nemegyszer kiderült az e területen való alapos jártasság nélkül nem lehet,,jól" fordítani. Továbbá, a szlengben rejlő pragmatikai információ, a konnotációk egész komplexuma a megfeleltetés során sokszor igen átgondolt és precíz megoldásokat követelhet. Amint azt Fjodorov is említette,,,a grammatika területén az összehasonlítást végző nyelvész lába alatt szilárdabb a talaj, mint a szókincs egybevetése terén tevékenykedő nyelvész esetében, és a megfigyelések összegezésére is kézzelfoghatóbbak a kritériumok. A szókincs tartományában minden komponensnek, minden jelenségnek markánsabb a jellege, s mindent egybevéve a kontrasztív vizsgálat síkján igen nehezen általánosíthatók óriási differenciáltságuk és sokszínűségük miatt" (Fjodorov, 1971: 15). Ám véleményünk szerint a szociolingvisztikai kutatások és a Fjodorov által említett kontrasztív vizsgálatok mindenképpen célszerűek és jogosak, mert a fordítói telitalálatok és kudarcok konkrét elemzésein alapszanak. S a tények mindig speciális elemzést, magyarázatot, általánosítást és levonható kövtekeztetést követelnek. IRODALOM Bárczi G., 1980: A magyar nyelv múltja és jelene, Gondolat, Budapest. Erdős G., 1988: Ujabb jelentésváltozások az ifjúsági nyelvben, Nyr., 2. sz. Fjodorov, A. V., 1971: Osznovi obscsej tyeoriji perevoda, Mezsdunarodnyije otnosenyija, Moszkva. Grétsy L., 1987: A budapesti koiné. Budapest, A főváros folyóirata, március. Kolozsvári Grandpierre E., 1979: Herder árnyékában. Magvető, Budapest. Marckwardt, A. H., 1980: American English. New York: Oxford. McKnight, G. TI., 1923: English Words and Their Background, New York. Mencken, H. L., 1980: The American Language, New York. Uő.: 1966: The American Language, Supplement I., New York. Partridge, E., 1970: Slang Today and Yesterday. London. Rácz E., 1987: A mai magyar nyelv változásai. MNy. 1. sz. Rot S., 1984: What Have You Got to Know about Slang? Budapest. Uő.: 1987: Problems of Modern British and American Slang, Budapest. Tolcsvai Nagy G., 1988: A mai magyar nyelv normarendszerének egy jelentős változásáról az ifjúsági nyelv" kapcsán. Nyr. 4. sz. Uő.: 1985: Nyelvi divatok, Budapest. Varsányi Gy., 1988: Argó nyelvi elemek szépirodalmi ós publicisztikai szövegekben. Nyr. 2. sz. Weekley, E., 1930: Adjectives and Other Words. London. Ortutay Péter