A Java nyelv. V. rész Az objektumorientáltság magasabb fokú tulajdonságai: Perszisztencia, CORBA, RMI

Átírás

1 A Java nyelv V. rész Az objektumorientáltság magasabb fokú tulajdonságai: Perszisztencia, CORBA, RMI A Java a jövő programozási nyelve. A jövőt azonban csak a jelenen keresztül, a múlt felhasználásával lehet elérni. Ezt az elvet alkalmazza a Java is. Összesítve: tartalmazza a múlt nagy vívmányait, nyitott, dinamikus a jelen ötleteivel szemben és ezáltal jövőt teremthet maga körül. Egy ilyen jövőt teremtő kulcskérdés a változók élettartamára vonatkozik. A programozási nyelvekben a változók egyik alapvető tulajdonsága az élettartam. A változó élettartama azt az időintervallumot jelenti, amelyben a változó értéket hordoz. Ilyen értelemben beszélhetünk olyan változókról, amelyek élettartama megegyezik a program élettartamával ezek általában a globális változók, beszélhetünk olyan változókról, amelyek élettartama csak egy függvény vagy eljárás élettartamára redukálódik ezek általában a lokális változók. Más értelemben, beszélhetünk statikus élettartamú változókról, amelyeket egy deklaráció kelt életre és életük az eljárás, függvény vagy maga a program befejezéséig tart, és beszélhetünk dinamikus élettartamú változókról, amelyek lefoglalásának és felszabadításának időpillanatáról a programozó dönt (new garbage collection). A hagyományos programozási nyelvek közös jellemzője, hogy a változók számára lefoglalt tárterület (memóriarész) a program címtartományában jön létre. Ez biztosítja azt, hogy az illető változót csak a létrehozó program éri el, egy program nem hatol be más program memóriazónájába, valamint a program befejezésekor a tárterület felszabadul. A többfelhasználós, multitaszking operációs rendszerek esetében ez lehet, hogy nehezíti, sőt néha elérhetetlenné teszi céljainkat. Képzeljük el azt például, hogy egy eseménynaptárt akarunk megvalósítani egy cégen belül. Tárgyalásokat, üléseket, feladatmegoldásokat kell beütemezzünk és tároljunk. Egy-egy ilyen eseménybejegyzést könnyűszerrel megvalósíthat egy-egy objektum. Ezeket az objektumokat időrendi sorrendben felfűzzűk egy duplán láncolt listára, így könnyen beszúrhatunk új eseményeket a már meglévők közé, mindkét irányban könnyen bejárhatjuk a kistát stb. Ha ezt így oldjuk meg, akkor a programot soha nem fejezhetjük be, mert akkor az általa lefoglalt tárterületek felszabadulnak, az adatok elvesznek. Vagy meg kell, hogy oldjuk az adatok állományban való tárolását és onnan olvassuk be az adatokat, ha a programot még egyszer elindítjuk. Ez eléggé bonyolult feladat, mert a dinamikus objektum-referenciákat nem tudjuk állományba menteni, hisz mikor másodszor olvassuk be az állományban lévő adatokat, ezek nem kerülnek ugyanarra a memóriacímre, a láncolásnak nem lesz semmi értelme. A feladat megoldása a perszisztencia tulajdonságában rejlik. A perszisztencia kérdésköre olyan változókkal, objektumokkal foglalkozik, amelyek az őket létrehozó programoktól függetlenül léteznek. Az ilyen objektumok élettartama meghaladja tehát az őket létrehozó program élettartamát. Ezek az objektumok információkat tárolhatnak a program két futása közötti időben, vagy akár két párhuzamosan futó program közötti információcserét, kommunikációt biztosíthatják. Perszisztens objektumok segítségével a fenti példában említett eseménynaptárt az összes bejegyzésével, kapcsolatával könnyen elmenthetjük, visszatölthetjük, sőt bizonyos esetekben még konkurens tranzakciók kezelézére is bírhatjuk. Tulajdonképpen azt kell megvalósítani, hogy elmenthetők és visszaolvashatók legyenek. Az objektumorientált programozási nyelvek ezt úgy oldják meg, hogy a perszisztens tulajdonságokat egy közös bázisosztályba gyűjtik perszisztens gyökér majd az összes többi osztály, amely ebből származik felüldefiniálja a kimentő és beolvasó metódusokat így képes lesz arra, hogy a saját adatait elmentse, visszaolvassa, vagyis függetleníti adatai élettartamát a program élettartamától. Javaban a perszisztens gyökeret a Persistent interfész valósíthatja meg. Egy osztály pedig akkor válik perszisztensé, ha megvalósítja a perszisztens interfész által előírt metódusokat /5 183

2 public interface Persistent { public void write(dataoutput out) throws IOException; public void read(datainput in) throws IOException; A write és a read metódusokat kell majd implementálnunk és az objektum máris perszisztensé válik. A perszisztencia nyelvi szintű támogatására jött létre az Object Serialization API. Ez a programozói interfész a java.io csomag része. A szerializáció képessé tesz egy objektumot arra, hogy kimenthetővé, beolvashatóvá váljék egy stream-et használva. Ez a stream lehet memória, állomány vagy akár hálózati kapcsolat is. A szerializáció nem bázisosztály alapú megoldás, így segítségével tetszőleges osztályhoz tartozó objektumok perszisztenssé tehetők. A módszer alapelve itt is az, hogy az elmentett objektumokról minden olyan információt tárolunk, amely szükséges az objektumok és a köztük lévő kapcsolatok teljes visszaállításához. A szerializáció alapja két stream osztály, az ObjectInputStream és az ObjectOutputStream, mindkettő java.io csomagbeli osztály és úgy kell őket használni, mintha a standard ki-, illetve bemenet lenne. Nem kell mást tennünk tehát, mint példányosítanunk a két osztályt és máris használhatjuk a readobject() és writeobject() metódusokat. Az ObjectOutputStream writeobject() metódusa egyetlen objektumot kér paraméterként és a stream-re menti ezt az összes hivatkozással, referenciával együtt. Az ObjectInputStream readobject() metódusát paraméter nélkül kell hívni, és a beolvasott objektummal, valamint ennek összes referenciájával tér vissza. A beolvasás sorrendje megegyezik a kiírás sorrendjével. Elemezzük a követlkező példát: FileOutputStream out = new FileOutputStream( tmp ); ObjectOutput s = new ObjectOutputStream(out); s.writeobject( A mai dátum: ); s.writeobject(new Date()); s.flush(); // FileInputStream in = new FileInputStream( tmp ); ObjectInputStream s = new ObjectInputStream(in); String today = (String)s.readObject(); Date date = (Date)s.readObject(); Megfigyelhetjük, hogy a writeobject() egy Object típusú argumentumot vár, azaz tetszőleges objektumot kimenthetünk vele. A writeobject() kimenti a specifikált objektumot, és rekurzívan bejárja az objektum összes hivatkozását, azokat is elmentve. A stream-en belül az objektumok folyamatosan azonosítókat kapnak, ezek azonosítják a hivatkozásokat. A beolvasás így egyszerűen végigjárja az elmentett hivatkozás-fát, és az azonosítóktól függően beolvassa az objektumokat. A readobject() is egy Object típusú objektummal tér vissza, ezért ezt mindig konvertálnunk kell az aktuális típusra. Ha egy bizonyos adatmezőt nem akarunk elmenteni az objektummal együtt, akkor alkalmazhatjuk rá a transient módosítót: public transient int tvalue = 4; hatására, a objektum kimentésekor a tvalue értékét nem menti el a writeobject() metódus. COBRA /5

3 A perszisztencia segítségével elértük azt, hogy az objektumok függetlenné váltak az őket létrehozó programtól, vagyis az objektumok címtartománya nem korlátozódik az operációs rendszer által a program számára kijelölt memóriatartományra. A perszisztencia elvének egyik legismertebb megvalósítása a CORBA (Common Object Request Broker Architecture), melynek segítségével olyan szoftver-komponenseket definiálhatunk, amelyek különböző hálózati pontokon, eltérő operációs rendszereket használva, egy közös protokollon keresztül képesek a kommunikációra és az együttműködésre. Ez a protokoll az ORB (Object Request Broker) és az IIOP (Internet Inter- ORB Protocoll). Az ORB felelős az objektumok közötti kapcsolatok létrehozásáért és fenntartásáért. Fontos szerepe az is, hogy transzparenssé tegye a különböző címtartományok közötti kommunikációt. Az ORB felett az objektumok tehát úgy létesítenek kapcsolatot, mintha egyetlen program, egyetlen címtartomány szerves részei lennének. Az ORB működési elve teljesen ráépül a kliens-szerver paradigmára. A kliens objektumokat, komponenseket kér. A szerver objektumokat, komponenseket szolgáltat ki. Az ORB tehát, feladata megvalósításának érdekében, több összetevőt tartalmaz kliens és szerver oldalon. Kliens oldalon:! A kliens IDL (Interface Definition Language) kapcsolódási felület (Client IDL Stubs): tulajdonképpen egy statikus felület a szerver szolgáltatásainak éléréséhez és a szerverobjektumok aktivizálásának módjait tartalmazza. A távoli objektumokat képviseli helyileg tulajdonképpen interfészek halmaza, amely az elérési, hivási standardokat írja le.! Dinamikus hívási felület (Dynamic Invocation Interface, DII): olyan dinamikus programok összessége, amelyek futás alatt választják ki a szerver oldali objektumokat és képesek meghívni azok metódusait.! Az interfész-szótár programozói felület (Interface Repository API): futás idejű hozzáférést enged az interfész-szótárhoz. az interfész-szótár az IDL definíciók feldolgozott formáját tartalmazza: az objektumok és metódusaik leírását, paramétereit. A tárolt adatok futás közben kicserélhetők, törölhetők stb.! AZ ORB felület (ORB interface): szolgaltatások halmaza. Szerver oldalon:! A szerver IDL kapcsolódási felület (Server IDL Stub, skeleton): a szerverobjektumok által nyújtott szolgáltatásokat definiálja.! Dinamikus kapcsolódási felület (Dynamic Skeleton Interface, DSI): a DII párja, futási időben képes információkat szolgáltatni az elérhető metódusokról.! Objektumadapter (Object Adapter): itt helyezkedik el az objektumok hívásához, létrehozásához, azonosításához szükséges kód.! Implementációs szótár (Implementation Repository): az osztályok leírását tartalmazza.! ORB felület: a szerver oldalról is elérhető, megfelel a kliens oldalinak. A CORBA osztályok definiálására az IDL (Interface Definition Language) nyelvet használjuk. Az IDL deklaratív nyelv. Támogatja a típusdeklarációt, támogatja a metódusok, konstansok, adatelemek, kivételek deklarációját, de nem tartalmaz procedurális elemeket, hisz a metódusokat nem itt kell implementálni, hanem valamilyen más, CORBA-ra támaszkodó nyelvben. Az is előfordulhat, hogy a különböző osztályokat más-más nyelvben implementáljuk - ezek az osztályok könnyen hivatkozhatnak egymásra az IDL deklaráción keresztül. Egy IDL program vázlatosan a következő: /5 185

4 module <azonosító> { <típusdeklarációk>; <konstansdeklarációk>; <kivételdeklarációk>; interface <azonosító> [: öröklődés] { <típusdeklarációk>; <konstansdeklarációk>; <kivételdeklarációk>; <attribútumdeklarációk> [<mód>] <azonosító> (<paraméterek>) [raises <kivétel>] [kontextus]; Megfigyelhető, hogy az IDL szintaxisa nagyon közel áll a C++ szintaxisához, de a Javatól sem tér el nagyon. Egy IDL struktúra olyan Java osztályra képződik, melynek minden attribútuma publikus. Az osztály két konstruktorral fog rendelkezni, az egyik argumentum nélküli, és minden argumentumot a típusának megfelelően 0-ra vagy null-ra inicializál. A másik konstruktor az attribútumoknak megfelelő paraméterlistával hívható és inicializálja azokat a paramétereknek megfelelően. RMI - a távoli metódushívás alapjai Az eddig megismert módszerekkel egy alkalmazást már szétszedhetünk olyan komponensekre, amelyek a hálózat különböző számítógépein futnak. Az egyik dekompoziciós mód az RMI (Remote Method Invocation - távoli metódushívás) segítségével jön létre. Az RMI eszköze lehetővé teszi a programozóknak olyan Java objektumok definiálását, amelyek metódusai más Java Virtuális Gépek számára is elérhetőek. Az RMI annyiban tér el a CORBA-tól, hogy a CORBA nemcsak Java nyelven írt alkalmazások, hanem tetszőleges programozási nyelvben megírt alkalmazások közti kapcsolatot képes megteremteni, míg az RMI kizárólag Java alkalmazások számára készült technológia, mellette szóló komoly érv az, hogy szabadon elérhető technológia, és objektummodellje természetesen illeszkedik a Java nyelv objektummodelljéhez, nincs szükség külső IDL nyelv használatára. A távoli metódushívás megvalósításában több rendszerkomponens segédkönyvtárak, segédprogramok (pl. RMIRegistry, amely a távoli objektumok leírását tárolja) vesz részt. A távoli metódushívás megvalósítása a gyakorlatban úgy történik, hogy minden egyes elérni kívánt távoli objektumhoz tárolva van egy csonkobjektum, amely a távoli objektum interfészében definiált metódusokkal rendelkezik, és ezen metódusok végrehajtásakor felveszi a távoli objektumokat tároló Java Virtuális Géppel a kapcsolatot és utasítja a távoli objektumot a megfelelő metódusának a végrehajtására, eljuttatva oda a metódusok paramétereit és visszajuttatva onnan a metódus visszatérési értékét. A következő példa egy kliens-szerver, RMI paradigmára épülő naptáralkalmazást mutat be. A naptár interfészdeklarációja: public interface icalendar extends Remote { java.util.date getdate () throws RemoteException; /5

5 A távolsági objektum és a szerver deklarációja: import java.util.date; import java.rmi.registry.*; import java.rmi.server.*; public class CalendarImpl extends UnicastRemoteObject implements icalendar { public CalendarImpl() throws RemoteException { public Date getdate () throws RemoteException { return new Date(); public static void main(string args[]) { CalendarImpl cal; try { LocateRegistry.createRegistry(1099); cal = new CalendarImpl(); Naming.bind("rmi:///CalendarImpl", cal); System.out.println("Ready for RMI's"); catch (Exception e) { e.printstacktrace(); A kliens deklarációja: import java.util.date; public class CalendarUser { public CalendarUser() { public static void main(string args[]) { long t1=0,t2=0; Date date; icalendar remotecal; try { remotecal = (icalendar) Naming.lookup("rmi://ctr.cstp.umkc.edu/ CalendarImpl"); t1 = remotecal.getdate().gettime(); t2 = remotecal.getdate().gettime(); catch (Exception e) { e.printstacktrace(); System.out.println("This RMI call took " + (t2-t1) + " milliseconds"); Kovács Lehel /5 187