Segédanyag: Java alkalmazások gyakorlat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Segédanyag: Java alkalmazások gyakorlat"

Átírás

1 Segédanyag: Java alkalmazások gyakorlat Készítette: Szabó Attila 2009/ félév, 12. gyakorlat 1 Távoli metódushívás Java-ban (RMI) Java-ban a távoli metódushívás ( Remote Method Invocation, RMI) egy magas szintű eszköz a különböző JVM-ben (esetleg más-más gépen) futó programok kommunikációjára. Az RMI felületet nyújt ahhoz, hogy egy adott virtuális gépen futó program meghívja egy másik virtuális gépben futó programban létező objektum ( remote object ) egy metódusát úgy, mintha ez az objektum jelen lenne a hívó programban. Egy RMI alkalmazás legalább két programból áll. A két programból legalább egy (de akár mindkettő) létrehoz egy objektumot, és elérhetővé teszi az objektumra mutató referenciát. Ezt az objektumot más programok elérhetik (azaz meghívhatják a metódusait), ha szereznek egy megfelelő referenciát. Ehhez a működéshez három feltételt kell biztosítani: nyilvántartást kell vezetni a távolról elérhető objektumokról, meg kell hívni az objektum megfelelő metódusát, illetve a távolról hívható objektumok osztályait elérhetővé kell tenni. A fenti feltételek biztosításához a következő komponensekre van szükség: rmiregistry: a távolról elérhető objektumokat egy RMI regiszter tartja nyilván. Az objektumot létrehozó program ide regisztrálja be az objektumra mutató referenciát, illetve a kliens program innen kérheti le azt. RMI szerver: az objektumot megosztó program, ami az RMI regiszterbe bejegyzi a kliens által ismert néven az objektumra mutató referenciát. RMI kliens: a távoli objektum metódusát hívó program, ami az RMI regiszterből lekéri a távoli objektum eléréséhez szükséges referenciát, és meghívja valamelyik metódusát. web szerver: a kliens programnak le kell töltenie a távoli objektum osztályát (a kliens program csak egy interfészt ismer, a szerveren lévő megvalósítást futás közben tölti be a JVM). Nem szükséges web szerver akkor, ha a megfelelő osztály implementációja rendelkezésre áll a fájlrendszerben Az RMI futásához szükséges komponensek az alábbi ábrán láthatóak (a nyilak feliratai a kommunikációs módot adják meg). 1. Ábra: Az RMI rendszer részei(forrás: 1

2 1.1 RMI programok felépítése Az RMI programok felépítésükben csak annyiban különböznek a megszokottaktól, hogy a távolról hívható objektumok osztályainak implementálniuk kell a java.rmi.remote interfészt egy leszármazottját. Szükséges továbbá, hogy a leszármazott interfész által előírt összes függvény deklarálja, hogy dobhat java.rmi RemoteException-t. (Ezt az interfészt kell a kliensnek ismernie a metódusok meghívásához.) Az rmidemo.time interfész: import java.rmi.remote; /** * Pontos ido szolgaltatas interfesze. */ public interface Time extends Remote { /** * Visszater a pontos idovel. */ String gettimestamp() throws RemoteException; Az rmidemo.clockengine osztály: import java.rmi.registry.locateregistry; import java.rmi.registry.registry; import java.rmi.server.unicastremoteobject; public class ClockEngine implements Time{ = //implemented interfaces public synchronized String gettimestamp() throws RemoteException{ //ide jon a pontos ido megvalositasa return new String( " :35:00" ); = //main public static void main(string[] args) { if (System.getSecurityManager() == null) { System.setSecurityManager(new SecurityManager()); try { String name = "Time"; //egy egyszeru objektum, amit meg fogunk osztani RMI-n keresztul Time engine = new ClockEngine(); //hozzaferhetove teszi az objektumot Time stub = (Time) UnicastRemoteObject.exportObject(engine, 0); //lekeri az RMI registry-t Registry registry = LocateRegistry.getRegistry(); //regisztralja az objektumot a megadott nevvel registry.rebind(name, stub); System.out.println("ClockEngine bound"); 2

3 catch (Exception e) { System.err.println("ClockEngine exception:"); e.printstacktrace(); Az rmidemo.clockdisplay osztály: import java.rmi.registry.locateregistry; import java.rmi.registry.registry; public class ClockDisplay { //main public static void main(string args[]) { if( args.length!= 2 ){ System.out.println( "Usage: ClockDisplay <hostname>" ); if (System.getSecurityManager() == null) { System.setSecurityManager(new SecurityManager()); try { String name = "Time"; //lekeri a registry-t az elso parameteben megadott geprol Registry registry = LocateRegistry.getRegistry(args[0]); //nev alapjan lekeri a tavoli objektumra mutato referenciat Time time = (Time) registry.lookup(name); //meghivja a tavoli objektum metodusat String currenttime = time.gettimestamp(); System.out.println("Current time: " + currenttime); catch (Exception e) { System.err.println("ClockDisplay exception:"); e.printstacktrace(); Az inkonzisztens állapot elkerüléséhez a megosztott objektumok implementációjában használjunk synchronized metódust! (Egy objektum szinkronizált metódusának meghívásától annak lefutásáig egyetlen másik szál sem hívhatja az objektum szinkronizált metódusait.) 1.2 RMI programok futtatása A futtatáshoz szükség van néhány JVM paraméterre, és egy policy fájlra. A távolról meghívandó objektumok osztályait el kell helyezni a kliens által hozzáférhető helyen, mondjuk egy jar fájlban. Ezen kívül el kell indítani az rmiregistry programot, ami megtalálható a jre bin könyvtárában. A policy fájl szabályozza a beregisztrált objektumhoz történő hozzáférést: grant { ; permission java.security.allpermission; A szerver JVM paraméterei: -Djava.security.policy: az egyenlőségjel után meg kell adni a policy fájl helyét, illetve nevét (a lentebbi példában a fájl az aktuális könyvtárban van, és nincs kiterjesztése!). 3

4 Példa: -Djava.rmi.server.codebase: az egyenlőségjel után meg kell adni a távoli objektumok implementációinak elérhetőségét (lásd a lenti példát). Ha a jar a neten érhető el, akkor az URL-t kell megadni, ha elérhető lokálisan, akkor a file:/ előtag után meg kell adni a hivatkozást. -Djava.rmi.server.hostname: az egyenlőségjel után meg kell adni a szerver nevét (lásd a lenti példát). E:\java -Djava.security.policy=policy -Djava.rmi.server.codebase=file:/E:\workspace\RMIDemo\rmidemo.jar -Djava.rmi.server.hostname=localhost rmidemo.clockengine A kliens JVM paraméterei: Példa: -Djava.security.policy: az egyenlőségjel után meg kell adni a policy fájl helyét, illetve nevét (a lentebbi példában a fájl az aktuális könyvtárban van, és nincs kiterjesztése!). -Djava.rmi.server.codebase: az egyenlőségjel után meg kell adni a távoli objektumok implementációinak elérhetőségét (lásd a lenti példát). Ha a jar a neten érhető el, akkor az URL-t kell megadni, ha elérhető lokálisan, akkor a file:/ előtag után meg kell adni a hivatkozást. E:\java -Djava.security.policy=policy -Djava.rmi.server.codebase=file:/E:\ELTE\PhD_IV.felev\Java_alkalmazasok_gyak\pel daprogramok\workspace\rmidemo\rmidemo.jar rmidemo.clockdisplay localhost 2 Feladatok 1. Írd meg a 8. gyakorlaton bemutatott EchoServer osztályt úgy, hogy nem socket-en keresztül lehet elérni a szolgáltatását, hanem egy megosztott objektum segítségével! Készítsd el a kliens programot is! Használj szinkronizált metódust. 2. Írj egy távolról hívható kalkulátort (csinálj hozzá tesztklienst is)! Az interfész: import java.rmi.remote; public interface Calculator extends java.rmi.remote { public long add(long a, long b) throws java.rmi.remoteexception; public long sub(long a, long b) throws java.rmi.remoteexception; public long mul(long a, long b) throws java.rmi.remoteexception; public long div(long a, long b) throws java.rmi.remoteexception; 3. Írj egy távoli naplózó programot! A naplózó tudja rögzíteni az új bejegyzéseket, illetve lekérhető tőle a teljes napló. 3 Az előadáson leadott anyagok A második zárthelyi elméleti részére való felkészüléshez összefoglalom ide, hogy mikről volt szó az előadáson (zárójelben megadtam az előadások dátumát: ebből látszik, hogy a lista nem teljes, tessék a hiányzó előadások anyagát kideríteni...). A felkészüléshez használjátok a tárgy honlapján lévő diákat, a Java honlapját, na meg a Google-t, ha kell. 4

5 (02.19.) String/StringBuilder, és általában az immutable/final kérdéskör, a vezérlési szerkezetek (kivéve a try-catch-finally-t), a kifejezéskiértékelés, hatóköri szabályok, static tagok, megjegyzések (02.26.) csomagok, a forráskód és a class fájlok elhelyezése, classpath, paraméterátadás, túlterhelés, inline-osítás, vararg, ellenőrzött kivételek (03.19.) beágyazott osztályok (03.26.) generic-ek (04.09.) kovariancia, clone(), equals() (04.16.) generic-ek (04.30.) generic-ek (05.07.) Thread, Runnable, életciklus, ütemezés, yield(), sleep(), blokkoló művelet, közös változók problémái, synchronized 5

Segédanyag: Java alkalmazások gyakorlat

Segédanyag: Java alkalmazások gyakorlat Segédanyag: Java alkalmazások gyakorlat Készítette: Szabó Attila 2010/2011-2 félév, 11. gyakorlat (az előző 2 gyak közül az egyiken ZH volt, a másik szünet miatt elmaradt) 1 JAR fájl készítés A JAR (Java

Részletesebben

Java Remote Method Invocation API

Java Remote Method Invocation API RMI Java Remote Method Invocation API RMI Java RMI API(Java Remote Method Invocation API): távoli (remote) objektumok metódusainak meghívását lehetővé tevő fejlesztői interfész (API) Kétfajta implementációja

Részletesebben

Java RMI Áttekintés. A Java RMI. A Java RMI architektúrája. Ficsor Lajos. Általános Infromatikai Tanszék Miskolci Egyetem 1.

Java RMI Áttekintés. A Java RMI. A Java RMI architektúrája. Ficsor Lajos. Általános Infromatikai Tanszék Miskolci Egyetem 1. Java RMI Áttekintés Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék RMI /1 A Java RMI RPC - egy távoli eljárás hívása helyi hívásnak tÿnik RMI - hasonló mechanizmust biztosít, de objektum orientált módon:

Részletesebben

Java RMI Áttekintés. Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék. Utolsó módosítás: Ficsor Lajos. javarmi / 1

Java RMI Áttekintés. Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék. Utolsó módosítás: Ficsor Lajos. javarmi / 1 Java RMI Áttekintés Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2008. 03. 05. javarmi / 1 A Java RMI RPC - egy távoli eljárás hívása helyi hívásnak tűnik RMI - hasonló mechanizmust

Részletesebben

R I Szer e i r alizáció.

R I Szer e i r alizáció. Bevezetés Java RMI Párhuzamos és Elosztott rendszerek II. Dr. Mileff Péter A számítógép-hálózatok rohamos terjedésével a hálózattal összekapcsolt számítógépekbıl álló rendszerek egyre népszerőbbek: Erıforrás

Részletesebben

Az osztályok csomagokba vannak rendezve, minden csomag tetszőleges. Könyvtárhierarhiát fed: Pl.: java/util/scanner.java

Az osztályok csomagokba vannak rendezve, minden csomag tetszőleges. Könyvtárhierarhiát fed: Pl.: java/util/scanner.java Függvények, csomagok Csomagok Az osztályok csomagokba vannak rendezve, minden csomag tetszőleges számú osztályt tartalmazhat Pl.: java.util.scanner Könyvtárhierarhiát fed: Pl.: java/util/scanner.java Célja:

Részletesebben

Helyes-e az alábbi kódrészlet? int i = 1; i = i * 3 + 1; int j; j = i + 1; Nem. Igen. Hányféleképpen lehet Javaban megjegyzést írni?

Helyes-e az alábbi kódrészlet? int i = 1; i = i * 3 + 1; int j; j = i + 1; Nem. Igen. Hányféleképpen lehet Javaban megjegyzést írni? A "java Villa -v" parancs jelentése: A java interpreter elindítja a Villa osztály statikus main metódusát, és átadja neki paraméterként a "-v" stringet. A java interpreter elindítja először a Villa osztály

Részletesebben

Párhuzamos és Elosztott Rendszerek II

Párhuzamos és Elosztott Rendszerek II Párhuzamos és Elosztott Rendszerek II JAVA RMI Készítette: Dr. Mileff Péter Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék 1. Bevezetés A számítógép-hálózatok rohamos terjedésével a hálózattal összekapcsolt

Részletesebben

Vé V g é r g e r h e a h j a tá t s á i s s z s ál á ak a Runnable, Thread

Vé V g é r g e r h e a h j a tá t s á i s s z s ál á ak a Runnable, Thread Végrehajtási szálak Runnable, Thread Végrehajtási szálak Java-ban A Java program az operációs rendszer egy folyamatán (process) belül fut. A folyamat adat és kód szegmensekből áll, amelyek egy virtuális

Részletesebben

OOP: Java 8.Gy: Abstract osztályok, interfészek

OOP: Java 8.Gy: Abstract osztályok, interfészek OOP: Java 8.Gy: Abstract osztályok, interfészek 26/1 B ITv: MAN 2019.04.03 Abszrakt metódus és absztrakt osztály. Gyakran előfordul a tervezés során, hogy egy osztály szintjén tudjuk, hogy valamilyen metódus

Részletesebben

Objektum Orientált Programozás. 11. Kivételkezelés 44/1B IT MAN

Objektum Orientált Programozás. 11. Kivételkezelés 44/1B IT MAN Objektum Orientált Programozás 11. Kivételkezelés 44/1B IT MAN B IT v: 2016.05.03 MAN Pici elmélet A Java kivételkezelésének célja a programfutás során keletkezett hibák kiszűrése és megfelelő kezelése.

Részletesebben

JNDI - alapok. Java Naming and Directory Interface

JNDI - alapok. Java Naming and Directory Interface JNDI - alapok Java Naming and Directory Interface Naming Service Naming service: nevek hozzárendelése objektumokhoz, elérési lehetőség (objektumok/szolgáltatások lokalizálása), információk központosított

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem. Programozás III. Varjasi Norbert varjasin@sze.hu

Széchenyi István Egyetem. Programozás III. Varjasi Norbert varjasin@sze.hu Programozás III. Varjasi Norbert varjasin@sze.hu 1 A java virtuális gép (JVM) Képzeletbei, ideális számítógép. Szoftveresen megvalósított működési környezet. (az op. rendszer egy folyamata). Feladata:

Részletesebben

Stateless Session Bean

Stateless Session Bean Stateless Session Bean Készítsünk egy stateless session bean-t, amellyel összeadhatunk két számot. Hozzunk létre egy Dynamic Web projectet File New Other itt a következőket kell választani: Web Dynamic

Részletesebben

Programozás I. 1. gyakorlat. Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

Programozás I. 1. gyakorlat. Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Programozás I. 1. gyakorlat Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Antal Gábor 1 Követelmények Gyakorlatok látogatása kötelező! (maximum 2 igazolatlan hiányzás) 2 db kisdolgozat

Részletesebben

Szoftvertechnológia alapjai Java előadások

Szoftvertechnológia alapjai Java előadások Szoftvertechnológia alapjai Java előadások Förhécz András, doktorandusz e-mail: fandrew@mit.bme.hu tárgy honlap: http://home.mit.bme.hu/~fandrew/szofttech_hu.html 1 Kivételkezelés I. szokatlan, váratlan

Részletesebben

Java bevezet o Kab odi L aszl o Kab odi L aszl o Java bevezet o

Java bevezet o Kab odi L aszl o Kab odi L aszl o Java bevezet o Miért Java? széleskörben elterjedt Micro Edition - beágyazott rendszerek, régi telefonok Standard Edition - PC, android ezen alapul Enterprise Edition - vállalati programok, web service-ek multiplatform

Részletesebben

Kommunikáció. Folyamatok közötti kommunikáció. Minden elosztott rendszer alapja

Kommunikáció. Folyamatok közötti kommunikáció. Minden elosztott rendszer alapja Kommunikáció Folyamatok közötti kommunikáció Minden elosztott rendszer alapja Marshalling Alap primitívek Direkt, indirekt portok Blokkolás, nem blokkolás Pufferelés Megbízhatóság RPC Az RPC jellemzői

Részletesebben

Java programozási nyelv 4. rész Osztályok II.

Java programozási nyelv 4. rész Osztályok II. Java programozási nyelv 4. rész Osztályok II. Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Informatikai Intézet Soós Sándor 2005. szeptember A Java programozási nyelv Soós Sándor 1/17 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Java és web programozás

Java és web programozás Budapesti Műszaki Egyetem 2015. 04. 08. 9. Előadás Kivétel kezelés a kivétel (exception) egy esemény, mely futás közben megbontja a program normális futási folyamatát például kivétel dobódik amikor 0-val

Részletesebben

és az instanceof operátor

és az instanceof operátor Java VIII. Az interfacei és az instanceof operátor Krizsán Zoltán Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2005. 10. 24. Java VIII.: Interface JAVA8 / 1 Az interfészről általában

Részletesebben

Kivételkezelés, beágyazott osztályok. Nyolcadik gyakorlat

Kivételkezelés, beágyazott osztályok. Nyolcadik gyakorlat Kivételkezelés, beágyazott osztályok Nyolcadik gyakorlat Kivételkezelés Nem minden hibát lehet fordítási időben megtalálni Korábban (pl. C-ben) a hibakezelést úgy oldották meg, hogy a függvény hibakódot

Részletesebben

Java VIII. Az interfacei. és az instanceof operátor. Az interfészről általában. Interfészek JAVA-ban. Krizsán Zoltán

Java VIII. Az interfacei. és az instanceof operátor. Az interfészről általában. Interfészek JAVA-ban. Krizsán Zoltán Java VIII. Az interfacei és az instanceof operátor Krizsán Zoltán Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2005. 10. 24. Java VIII.: Interface JAVA8 / 1 Az interfészről általában

Részletesebben

Abstract osztályok és interface-ek. 7-dik gyakorlat

Abstract osztályok és interface-ek. 7-dik gyakorlat Abstract osztályok és interface-ek 7-dik gyakorlat Abstract metódusok és osztályok Az OO fejlesztés során olyan osztályokat is kialakíthatunk, melyeket csak továbbfejlesztésre, származtatásra lehet használni,

Részletesebben

Programozási nyelvek II. JAVA EA+GY 1. gyakolat

Programozási nyelvek II. JAVA EA+GY 1. gyakolat Programozási nyelvek II. JAVA EA+GY 1. gyakolat EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYTEM INFORMATIKAI KAR PROGRAMOZÁSI NYELVEK ÉS FORDÍTÓPROGRAMOK TANSZÉK 2017/2018. őszi félév Tartalom 1 Amit tudni kell a félévről

Részletesebben

Programozási nyelvek Java

Programozási nyelvek Java Programozási nyelvek Java Kozsik Tamás előadása alapján Készítette: Nagy Krisztián 13. előadás Throwable Error Exception RuntimeException IOException Saját (általában) Nem ellenörzött kivételek (Unchecked

Részletesebben

RMI = Remote Method Invocation. Java tutorial. Kliens-szerver forgato kő nyv. Elosztott objektumok rendszere forgato kő nyv.

RMI = Remote Method Invocation. Java tutorial. Kliens-szerver forgato kő nyv. Elosztott objektumok rendszere forgato kő nyv. RMI = Remote Method Invocation í Meg tudjuk hıvni olyan objektumok meto dusait is, amelyek mas virtualis gepben futnak í Kommunikacio kulő nbő z gepeken futo Java programok kő ző tt Kliens-szerver alkalmazasok

Részletesebben

Programozási nyelvek és módszerek Java Thread-ek

Programozási nyelvek és módszerek Java Thread-ek Programozási nyelvek és módszerek Java Thread-ek Laki Sándor lakis@inf.elte.hu 2006. május 3. 0-0 Szálak (Threads) Ahhoz, hogy egy mai rendszer m ködhessen több 10-100 folyamatnak kell futnia. A folyamatok

Részletesebben

Kivételek kezelése (exception handling) Hibakezelés old style. Kivételkezelés

Kivételek kezelése (exception handling) Hibakezelés old style. Kivételkezelés Kivételek kezelése (exception handling) Hibakezelés old style class Szamolo { void szamol( String s, int i ) { int d; if (i!= 0) d = (i+1)/i; else if (s!= null) d = s.length(); else if (i > 10) // applikációs

Részletesebben

Enterprise JavaBeans. Ficsor Lajos Általános Informatikai Tanszék Miskolci Egyetem. Az Enterprise JavaBeans

Enterprise JavaBeans. Ficsor Lajos Általános Informatikai Tanszék Miskolci Egyetem. Az Enterprise JavaBeans Enterprise JavaBeans Ficsor Lajos Általános Informatikai Tanszék Miskolci Egyetem Az Enterprise JavaBeans Az Enterprise Javabeans Az Enterprise JavaBeans (EJB) server oldali komponens, amely Az üzleti

Részletesebben

2011.11.29. JUnit. JUnit használata. IDE támogatás. Parancssori használat. Teszt készítése. Teszt készítése

2011.11.29. JUnit. JUnit használata. IDE támogatás. Parancssori használat. Teszt készítése. Teszt készítése Tartalom Integrált fejlesztés Java platformon JUnit JUnit használata Tesztelési technikák Demo 2 A specifikáció alapján teszteljük a program egyes részeit, klasszikus V-modell szerint Minden olyan metódust,

Részletesebben

Java programozási nyelv 9. rész Kivételkezelés

Java programozási nyelv 9. rész Kivételkezelés Java programozási nyelv 9. rész Kivételkezelés Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Informatikai Intézet Soós Sándor 2005. szeptember A Java programozási nyelv Soós Sándor 1/24 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Bevezetés a Java programozási nyelvbe

Bevezetés a Java programozási nyelvbe Bevezetés a Java programozási nyelvbe Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Bevezetés a Java programozási nyelvbe JAVABEV / 1 Egy kis történelem 1. 1990-es évek eleje: a SUN belső project-je

Részletesebben

Enterprise JavaBeans 1.4 platform (EJB 2.0)

Enterprise JavaBeans 1.4 platform (EJB 2.0) Enterprise JavaBeans 1.4 platform (EJB 2.0) Ficsor Lajos Általános Informatikai Tanszék Miskolci Egyetem Utolsó módosítás: 2007. 11.13. Az Enterprise JavaBeans Az Enterprise Javabeans Az Enterprise JavaBeans

Részletesebben

Kommunikáció. Távoli eljáráshívás. RPC kommunikáció menete DCE RPC (1) RPC - paraméterátadás. 3. előadás Protokollok. 2. rész

Kommunikáció. Távoli eljáráshívás. RPC kommunikáció menete DCE RPC (1) RPC - paraméterátadás. 3. előadás Protokollok. 2. rész 3. előadás Protokollok Kommunikáció 2. rész RPC (Remote Procedure Call) távoli eljáráshívás RMI (Remote Method Invocation) távoli metódushívás MOM (Message-Oriented Middleware) üzenetorientált köztesréteg

Részletesebben

Programozási nyelvek Java

Programozási nyelvek Java statikus programszerkezet Programozási nyelvek Java Kozsik Tamás előadása alapján Készítette: Nagy Krisztián 2. előadás csomag könyvtárak könyvtárak forrásfájlok bájtkódok (.java) (.class) primitív osztály

Részletesebben

Szoftvertechnológia alapjai Java előadások

Szoftvertechnológia alapjai Java előadások Szoftvertechnológia alapjai Java előadások Förhécz András, doktorandusz e-mail: fandrew@mit.bme.hu tárgy honlap: http://home.mit.bme.hu/~fandrew/szofttech_hu.html A mai előadás tartalma: Miért pont Java?

Részletesebben

Java IX. telkezelés a Java-ban

Java IX. telkezelés a Java-ban Java IX. Kivétel telkezelés a Java-ban Krizsán Zoltán Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2005. 11. 17. Java IX. Kivételkezelés JAVA9 / 1 A kivételkezel telkezelés célja Kivételes

Részletesebben

Programozási nyelvek II. JAVA EA+GY 1. gyakolat

Programozási nyelvek II. JAVA EA+GY 1. gyakolat Programozási nyelvek II. JAVA EA+GY 1. gyakolat EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYTEM INFORMATIKAI KAR PROGRAMOZÁSI NYELVEK ÉS FORDÍTÓPROGRAMOK TANSZÉK 2017/2018. őszi félév Tartalom 1 Amit tudni kell a félévről

Részletesebben

Java IX. telkezelés a Java-ban

Java IX. telkezelés a Java-ban Java IX. Kivétel telkezelés a Java-ban Krizsán Zoltán Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2005. 11. 17. Java IX. Kivételkezelés JAVA9 / 1 A kivételkezel telkezelés célja Kivételes

Részletesebben

Bevezetés a Java programozási nyelvbe

Bevezetés a Java programozási nyelvbe Bevezetés a Java programozási nyelvbe Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Bevezetés a Java programozási nyelvbe JAVABEV / 1 Egy kis történelem 1. 1990-es évek eleje: a SUN belső project-je

Részletesebben

Programozási nyelvek II.: JAVA

Programozási nyelvek II.: JAVA Programozási nyelvek II.: JAVA 13. gyakorlat 2017. december 11-15. 13. gyakorlat Programozási nyelvek II.: JAVA 1 / 32 Az 13. gyakorlat tematikája Generikus típusokés öröklődés Clone Comparator Névtelen

Részletesebben

Kommunikáció. 3. előadás

Kommunikáció. 3. előadás Kommunikáció 3. előadás Kommunikáció A és B folyamatnak meg kell egyeznie a bitek jelentésében Szabályok protokollok ISO OSI Többrétegű protokollok előnyei Kapcsolat-orientált / kapcsolat nélküli Protokollrétegek

Részletesebben

Segédanyag: Java alkalmazások gyakorlat

Segédanyag: Java alkalmazások gyakorlat Segédanyag: Java alkalmazások gyakorlat Készítette: Szabó Attila 2009/2010-2 félév, 2. gyakorlat 1 Osztályok és objektumok default, public, protected, private láthatóság a metódusokra és adattagokra (első

Részletesebben

Se S r e ial a iza z t a ion o n (in n Ja J v a a v ) a Szerializáció

Se S r e ial a iza z t a ion o n (in n Ja J v a a v ) a Szerializáció Serialization (in Java) Szerializáció Java Serialization API Standard eljárás az objektumok állapotának adatfolyamba történő kiírására (elmentésére egy bájtszekvenciába), és visszatöltésére Perzisztencia

Részletesebben

Sikeres végrehajtás(pass): ez azt jelenti, hogy a teszt rendben lefutott, és az ellenőrzési feltételek mind teljesültek.

Sikeres végrehajtás(pass): ez azt jelenti, hogy a teszt rendben lefutott, és az ellenőrzési feltételek mind teljesültek. 1 1. fejezet A JUnit tesztelési környezet A JUnit egy szabad forráskódú modultesztelő rendszer, amely Java programjaink automatikus teszteléséhez nyújt segítséget. A rendszer letölthető a http://junit.org

Részletesebben

DCOM Áttekintés. Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék. Ficsor Lajos DCOM /1

DCOM Áttekintés. Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék. Ficsor Lajos DCOM /1 DCOM Áttekintés Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék DCOM /1 Mi a DCOM? DCOM: Distributed Component Object Model A Microsoft osztott objektum modellje Bináris együttmÿködési szabvány és annak

Részletesebben

Programozási nyelvek Java

Programozási nyelvek Java Programozási nyelvek Java Kozsik Tamás előadása alapján Készítette: Nagy Krisztián 8. előadás Öröklődés - megnyitunk egy osztályt egy másik előtt zárt egységeket szeretünk készíteni (láthatósági kérdés:

Részletesebben

Java programozási nyelv 5. rész Osztályok III.

Java programozási nyelv 5. rész Osztályok III. Java programozási nyelv 5. rész Osztályok III. Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Informatikai Intézet Soós Sándor 2005. szeptember A Java programozási nyelv Soós Sándor 1/20 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Programozási nyelvek Java

Programozási nyelvek Java Programozási nyelvek Java Kozsik Tamás előadása alapján Készítette: Nagy Krisztián 9. előadás Interface - típust vezet be, de osztálypéldány nem készíthető belőle (statikus típust ad) - több osztály is

Részletesebben

Mi a különbség az extends és az implements között. Mikor melyiket kell használni? Comperable-t megvalósító oasztályokban össze lehet hasonlitani

Mi a különbség az extends és az implements között. Mikor melyiket kell használni? Comperable-t megvalósító oasztályokban össze lehet hasonlitani Mi a legabsztraktabb típus a JAVA-ban? Object Mikor preferált interface-ek használata a konkrét típusok helyett? Ha egy osztály több interfacet is használhasson, vagy ha fvek implementálását a az osztályra

Részletesebben

Programozás BMEKOKAA146. Dr. Bécsi Tamás 5. előadás

Programozás BMEKOKAA146. Dr. Bécsi Tamás 5. előadás Programozás BMEKOKAA146 Dr. Bécsi Tamás 5. előadás Tömbök átméretezése public static void Resize( ref T[] array, int newsize ) Példa: int[] a=new int[20]; Array.Resize(ref a, 22); 2016. 10. 19.

Részletesebben

Concurrency in Swing

Concurrency in Swing Concurrency in Swing A szálkezelés a swing alkalmazásokban is fontos. Cél egy olyan felhasználói felület készítése, amely soha nem fagy, mindig válaszol a felhasználói interakciókra, bármit is csináljon

Részletesebben

7. K: JAVA alapok Konzultáció

7. K: JAVA alapok Konzultáció Objektum Orientált Programozás 7. K: JAVA alapok Konzultáció 35/1B IT MAN B IT v: 2017.05.03 MAN Hiba, biztonságos program 01. Szintaktikai hiba imt i = 0; system.out.println( alma ); for (int i = 0, i

Részletesebben

A Java nyelv. V. rész Az objektumorientáltság magasabb fokú tulajdonságai: Perszisztencia, CORBA, RMI

A Java nyelv. V. rész Az objektumorientáltság magasabb fokú tulajdonságai: Perszisztencia, CORBA, RMI A Java nyelv V. rész Az objektumorientáltság magasabb fokú tulajdonságai: Perszisztencia, CORBA, RMI A Java a jövő programozási nyelve. A jövőt azonban csak a jelenen keresztül, a múlt felhasználásával

Részletesebben

BME MOGI Gépészeti informatika 8.

BME MOGI Gépészeti informatika 8. BME MOGI Gépészeti informatika 8. 1. feladat Készítse beosztottak és vezetők munkahelyi adatait kezelő alkalmazást! A feladat megoldásához hozza létre a következő osztályokat! Beosztott osztály: adatmező

Részletesebben

Osztályok. construct () destruct() $b=new Book(); $b=null; unset ($b); book.php: <?php class Book { private $isbn; public $title;

Osztályok. construct () destruct() $b=new Book(); $b=null; unset ($b); book.php: <?php class Book { private $isbn; public $title; PHP5 objektumok 1 Osztályok class, new book.php: construct () destruct() $b=new Book(); törlés: $b=null; vagy unset ($b); -elnevezési konvenciók private $isbn; public $title; function

Részletesebben

Java I. A Java programozási nyelv

Java I. A Java programozási nyelv Java I. A Java programozási nyelv története,, alapvetı jellemzıi Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2007. 02. 12. Java I.: Történet, jellemzık, JDK JAVA1 / 1 Egy kis történelem

Részletesebben

List<String> l1 = new ArrayList<String>(); List<Object> l2 = l1; // error

List<String> l1 = new ArrayList<String>(); List<Object> l2 = l1; // error Generics Egyszerűbb példák (java.util csomagból): public interface List { void add(e x); Iterator iterator(); public interface Iterator { E next(); boolean hasnext(); E - formális típusparaméter,

Részletesebben

Számítástechnika II. BMEKOKAA Előadás. Dr. Bécsi Tamás

Számítástechnika II. BMEKOKAA Előadás. Dr. Bécsi Tamás Számítástechnika II. BMEKOKAA153 5. Előadás Dr. Bécsi Tamás Kivételkezelés try Azon utasítások kerülnek ide, melyek hibát okozhatnak, kivételkezelést igényelnek catch( típus [név]) Adott kivételtípus esetén

Részletesebben

Kivételkezelés, naplózás. Exception handling, logging

Kivételkezelés, naplózás. Exception handling, logging Kivételkezelés, naplózás Exception handling, logging Try-catch try { // Kódrészlet, amely kivételt eredményezhet catch (Exception1 object1 ) { // Az Exception1 kivétel kezelésének megfelelő kód catch (Exception2

Részletesebben

Adatbázis alapú rendszerek gyakorlat Adatbázis alapú alkalmazásfejlesztés Java, C# környezetben

Adatbázis alapú rendszerek gyakorlat Adatbázis alapú alkalmazásfejlesztés Java, C# környezetben Adatbázis alapú rendszerek gyakorlat Adatbázis alapú alkalmazásfejlesztés Java, C# környezetben Java GUI készítése, Oracle kapcsolódás JDBC-vel A jelen anyagban egy egyszerűsített megközelítéssel vizsgáljuk

Részletesebben

Java VI. Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék. Utolsó módosítás: Ficsor Lajos. Java VI.: Öröklődés JAVA6 / 1

Java VI. Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék. Utolsó módosítás: Ficsor Lajos. Java VI.: Öröklődés JAVA6 / 1 Java VI. Öröklődés Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2006. 03. 07. Java VI.: Öröklődés JAVA6 / 1 Egy kis kitérő: az UML UML: Unified Modelling Language Grafikus eszköz objektum

Részletesebben

Két csomag elemeiből lehet a felületet elkészíteni: awt: heavy weight komponensek; swing: light weight komponensek (időben később).

Két csomag elemeiből lehet a felületet elkészíteni: awt: heavy weight komponensek; swing: light weight komponensek (időben később). Grafikus felhasználói felület Két csomag elemeiből lehet a felületet elkészíteni: awt: heavy weight komponensek; swing: light weight komponensek (időben később). Mi hogyan használjuk? awt: eseménykezelés,

Részletesebben

Java I. A Java programozási nyelv

Java I. A Java programozási nyelv Java I. A Java programozási nyelv története,, alapvető jellemzői Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2007. 02. 12. Java I.: Történet, jellemzők, JDK JAVA1 / 1 Egy kis történelem

Részletesebben

Pelda öröklődésre: import java.io.*; import java.text.*; import java.util.*; import extra.*;

Pelda öröklődésre: import java.io.*; import java.text.*; import java.util.*; import extra.*; Java osztály készítése, adattagok, és metódusok, láthatóság, konstruktor, destruktor. Objektum létrehozása, használata, öröklés. ( Előfeltétel 12. Tétel ) Az osztály egy olyan típus leíró struktúra, amely

Részletesebben

Osztálytervezés és implementációs ajánlások

Osztálytervezés és implementációs ajánlások Osztálytervezés és implementációs ajánlások Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2006. 04. 24. Osztálytervezés és implementációs kérdések OTERV / 1 Osztály tervezés Egy nyelv

Részletesebben

Adatkezelés. 11. előadás (Entity Beans)

Adatkezelés. 11. előadás (Entity Beans) Adatkezelés 11. előadás (Entity Beans) Java EE konténerek (ismétlés) Szerver oldali Szerver (tartalmazza a másik kettőt) EJB konténer Web konténer Kliens oldali Alkalmazás konténer Böngésző java pluginje

Részletesebben

Java programozási nyelv 6. rész Java a gyakorlatban

Java programozási nyelv 6. rész Java a gyakorlatban Java programozási nyelv 6. rész Java a gyakorlatban Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Informatikai Intézet Soós Sándor 2004. október A Java programozási nyelv Soós Sándor 1/16 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Osztálytervezés és implementációs ajánlások

Osztálytervezés és implementációs ajánlások Osztálytervezés és implementációs ajánlások Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2006. 04. 24. Osztálytervezés és implementációs kérdések OTERV / 1 Osztály tervezés Egy nyelv

Részletesebben

OOP: Java 11.Gy: Enumok, beágyazott osztályok. 13/1 B ITv: MAN

OOP: Java 11.Gy: Enumok, beágyazott osztályok. 13/1 B ITv: MAN OOP: Java 11.Gy: Enumok, beágyazott osztályok 13/1 B ITv: MAN 2019.04.24 ArrayList Rugalmas tömb A tömbök korlátai Fix méret, nem lehet menet közben megnövelni Ha túl nagyra választjuk, fölösleges helyfoglalás

Részletesebben

JAVA PROGRAMOZÁS 2.ELŐADÁS

JAVA PROGRAMOZÁS 2.ELŐADÁS Dr. Pál László, Sapientia EMTE, Csíkszereda JAVA PROGRAMOZÁS 2.ELŐADÁS 2014-2015 tavasz Tömbök, osztályok, objektumok, konstruktorok Tömbök 2 Referencia típusú változó Elemtípus Primitív Referencia: osztály,

Részletesebben

Programozási nyelvek Java

Programozási nyelvek Java Programozási nyelvek Java 2. gyakorlat Függvények Általános prototípus Módosítószavak Láthatóság: public, protected, private. Ha nem definiált, akkor úgynevezett package-private láthatóság. Lehet abstract

Részletesebben

Java Programozás 3. Gy: Java GUI. Swing, AWT

Java Programozás 3. Gy: Java GUI. Swing, AWT Java Programozás 3. Gy: Java GUI Swing, AWT 35/1 B ITv: MAN 2018.02.25 Feladat Készítsük el az Emp osztály kezelő programját úgy, hogy ArrayList-et (listatömb, tömblista, rugalmas tömb) használunk. A java.util.arraylist

Részletesebben

CREATE TABLE student ( id int NOT NULL GENERATED ALWAYS AS IDENTITY PRIMARY KEY, name varchar(100) NOT NULL, address varchar(100) NOT NULL )

CREATE TABLE student ( id int NOT NULL GENERATED ALWAYS AS IDENTITY PRIMARY KEY, name varchar(100) NOT NULL, address varchar(100) NOT NULL ) Célok: a Java DB adatbázis-kezelő rendszer használatának ismertetése, adatbázisok használata Java alkalmazásokban - kétrétegű architektúra, egyszerű kliens-szerver architektúra használata hálózati alkalmazásokhoz.

Részletesebben

Magas szintű programozási nyelvek 2 Előadás jegyzet

Magas szintű programozási nyelvek 2 Előadás jegyzet Magas szintű programozási nyelvek 2 Előadás jegyzet 1. Rendszerfejlesztés 0. lépés: Elemzés (analízis) 1. lépés: Tervezés a, technológia független rész b, technológia függő rész 2. lépés: Megvalósítás

Részletesebben

OBJEKTUM ORIENTÁLT PROGRAMOZÁS JAVA NYELVEN. vizsgatételek

OBJEKTUM ORIENTÁLT PROGRAMOZÁS JAVA NYELVEN. vizsgatételek OBJEKTUM ORIENTÁLT PROGRAMOZÁS JAVA NYELVEN vizsgatételek 1. Az objektumorientált programozás szemlélete, az objektum fogalma 2. Az objektumorientált programozás alapelvei 3. A Java nyelv története, alapvető

Részletesebben

Java. Java Message Service. ANTAL Margit. JMS API technológia. ANTAL Margit. Sapientia - EMTE

Java. Java Message Service. ANTAL Margit. JMS API technológia. ANTAL Margit. Sapientia - EMTE Sapientia - EMTE 2008 Az előadás célja Üzenetkommunikációs architektúrák JMS Példák Üzenet gyártó Szinkron üzenetfogyasztó Aszinkron üzenetfogyasztó Üzenetbab (message-driven bean) point-to-point modell:

Részletesebben

Elosztott rendszerek

Elosztott rendszerek Elosztott rendszerek NGM_IN005_1 Köztesréteg megoldások (middleware-ek) Middleware alapú elosztott rendszerek Magas átlátszósági fok Eltér! operációs rendszerek Modellfügg! kommunikációs mechanizmus Er!forráskezelés

Részletesebben

Java Programozás 11. Ea: MVC modell

Java Programozás 11. Ea: MVC modell Java Programozás 11. Ea: MVC modell 20/1 B ITv: MAN 2018.03.02 MVC Model-View-Controller A modell-nézet-vezérlő a szoftvertervezésben használatos szerkezeti minta. Az MVC célja elválasztani az üzleti logikát

Részletesebben

ZH mintapélda. Feladat. Felület

ZH mintapélda. Feladat. Felület ZH mintapélda Feladat Írjon Java alkalmazást, amely képes hallgatók rekordjaittárolni és azokat különbözo rendezo kulcsok szerint sorba rendezni. A program grafikus felhasználói felületén keresztül új

Részletesebben

OOP: Java 6.Gy: Java osztályok. Definíció, static, túlterhelés

OOP: Java 6.Gy: Java osztályok. Definíció, static, túlterhelés OOP: Java 6.Gy: Java osztályok Definíció, static, túlterhelés 45/1 B ITv: MAN 2019.03.18 Feladat Készítsen egy Alkalmazott osztályt saját csomagban, név, kor és fizetés adatokkal. Legyen egy osztályszintű

Részletesebben

S ha kettészelik is: balfelöl belőle Valamivel mindig - Valamivel mindiq több marad. (Nyugat )

S ha kettészelik is: balfelöl belőle Valamivel mindig - Valamivel mindiq több marad. (Nyugat ) S ha kettészelik is: balfelöl belőle Valamivel mindig - Valamivel mindiq több marad. (Nyugat 1919. 1049-1050. 1.) A hetvenéves Eötvös Loránd köszöntésekor Alexander Bernád filozófus így jellemezte:...

Részletesebben

Kivételek. A program végrehajtása során ritkán bekövetkező események Nem a fő végrehajtási ág ; logikailag alacsonyabbrendű feladat jelzése

Kivételek. A program végrehajtása során ritkán bekövetkező események Nem a fő végrehajtási ág ; logikailag alacsonyabbrendű feladat jelzése Kivételek A program végrehajtása során ritkán bekövetkező események Nem a fő végrehajtási ág ; logikailag alacsonyabbrendű feladat jelzése Hiba Felhasználó butaságot csinál Speciális/abnormális számítási

Részletesebben

Az új be- és kimenet könyvtár

Az új be- és kimenet könyvtár Az új be- és kimenet könyvtár import java.io.ioexception; import java.io.fileinputstream; import java.io.fileoutputstream; import java.nio.channels.filechannel; import java.nio.bytebuffer; class Masol

Részletesebben

JAVA webes alkalmazások

JAVA webes alkalmazások JAVA webes alkalmazások Java Enterprise Edition a JEE-t egy specifikáció definiálja, ami de facto szabványnak tekinthető, egy ennek megfelelő Java EE alkalmazásszerver kezeli a telepített komponensek tranzakcióit,

Részletesebben

Programozási nyelvek Java

Programozási nyelvek Java Objektum-orientált szemlélet - Egységbe zárás (incapsulation) - Információ elrejtés - Öröklődés altípusosság dinamikus kötés Öröklődés Programozási nyelvek Java - kiterjesztem, kibővítem, megváltoztatom

Részletesebben

Grafikus felhasználói felületek. Abstract Window Toolkit, a java.awt és java.awt.event csomagok

Grafikus felhasználói felületek. Abstract Window Toolkit, a java.awt és java.awt.event csomagok Grafikus felhasználói felületek készítése és eseménykezelés Java-ban Abstract Window Toolkit, a java.awt és java.awt.event csomagok Abstract Window Toolkit Absztraktizálás: az osztályok és funkcionalitások

Részletesebben

Osztályok. 4. gyakorlat

Osztályok. 4. gyakorlat Osztályok 4. gyakorlat Az osztály fogalma Az objektumok formai leírása, melyek azonos tulajdonsággal és operációkkal rendelkeznek. Osztályból objektum készítését példányosításnak nevezzük. Minden objektum

Részletesebben

Java VI. Egy kis kitérő: az UML. Osztály diagram. Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2006. 03. 07.

Java VI. Egy kis kitérő: az UML. Osztály diagram. Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2006. 03. 07. Java VI. Öröklődés Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2006. 03. 07. Java VI.: Öröklődés JAVA6 / 1 Egy kis kitérő: az UML UML: Unified Modelling Language Grafikus eszköz objektum

Részletesebben

Gelle Kitti Algoritmusok és adatszerkezetek gyakorlat - 07 Hasítótáblák

Gelle Kitti Algoritmusok és adatszerkezetek gyakorlat - 07 Hasítótáblák Algoritmusok és adatszerkezetek gyakorlat - 07 Hasítótáblák Gelle Kitti 2017. 10. 25. Gelle Kitti Algoritmusok és adatszerkezetek gyakorlat - 07 Hasítótáblák 2017. 10. 25. 1 / 20 Hasítótáblák T 0 h(k 2)

Részletesebben

Programozás I. 5. gyakorlat. Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

Programozás I. 5. gyakorlat. Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Programozás I. 5. gyakorlat 1 Objektumorientáltság Egységbezárás és információ elrejtése (absztrakt adattípus) Adatok és rajtuk végzett műveletek egységbezárása (osztályok írása, múlt hét) Öröklődés Polimorfizmus

Részletesebben

Programozás II gyakorlat. 6. Polimorfizmus

Programozás II gyakorlat. 6. Polimorfizmus Programozás II gyakorlat 6. Polimorfizmus Típuskonverziók C-ben: void * ptr; int * ptr_i = (int*)ptr; Ez működik C++-ban is. Használjuk inkább ezt: int * ptr_i = static_cast(ptr); Csak egymással

Részletesebben

Objektumorientált programozás C# nyelven

Objektumorientált programozás C# nyelven Objektumorientált programozás C# nyelven 2. rész Öröklés és többalakúság Nemvirtuális metódusok, elrejtés Virtuális metódusok, elrejtés Típuskényszerítés, az is és as operátorok Absztrakt osztályok, absztrakt

Részletesebben

Ja J v a a v a há h l á óz ó a z t a i al a ka k l a maz ma á z s á o s k o Socket, URL

Ja J v a a v a há h l á óz ó a z t a i al a ka k l a maz ma á z s á o s k o Socket, URL Java hálózati alkalmazások Socket, URL Protokollok java.net: socket, URL (Uniform Resource Locators) Protokoll: számítógépek közötti kommunikáció szabályai Internet TCP/IP (Transport Control Protocol/Internet

Részletesebben

Objektumorientált Programozás VI.

Objektumorientált Programozás VI. Objektumorientált Programozás Metódusok Paraméterek átadása Programozási tételek Feladatok VI. ÓE-NIK, 2011 1 Hallgatói Tájékoztató A jelen bemutatóban található adatok, tudnivalók és információk a számonkérendő

Részletesebben

Bánsághi Anna anna.bansaghi@mamikon.net

Bánsághi Anna anna.bansaghi@mamikon.net ESEMÉNYVEZÉRELT PROGRAMOZÁS Bánsághi Anna anna.bansaghi@mamikon.net 2. ELŐADÁS - C# ÁTTEKINTÉS - 2 2015 Bánsághi Anna 1 of 64 TEMATIKA I. C# ÁTTEKINTÉS II. WPF III. Modern UI 2015 Bánsághi Anna 2 of 64

Részletesebben

XML adatkezelés I. Az SAX szabvány. Dr. Kovács László Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék. XML adatok kezelési lehetőségei

XML adatkezelés I. Az SAX szabvány. Dr. Kovács László Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék. XML adatok kezelési lehetőségei XML adatkezelés I. Az szabvány Dr. Kovács László Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék XML adatok kezelési lehetőségei szövegszerkesztő API XML DOM API XSL XQUERY Az XML dokumentumok feldolgozó

Részletesebben

Tartalom DCOM. Történeti áttekintés. Történeti áttekintés. Történeti áttekintés. Történeti áttekintés

Tartalom DCOM. Történeti áttekintés. Történeti áttekintés. Történeti áttekintés. Történeti áttekintés Tartalom D Szoftvertechnológia elıadás Architektúra D vs CORBA Példá 2 1987 Dynamic Data Exchange (DDE) Windows 2.0-ban Windows alkalmazások közötti adatcsere Ma is használatos (pl. vágólap) NetDDE NetBIOS

Részletesebben

Java Programozás 4. Gy: Java GUI. Tipper, MVC kalkulátor

Java Programozás 4. Gy: Java GUI. Tipper, MVC kalkulátor Java Programozás 4. Gy: Java GUI Tipper, MVC kalkulátor 15/1 B ITv: MAN 2018.03.10 1. Feladat: Tipper Készítsük el a tippelős programunk grafikus változatát. Az üzleti logika kódja megvan, a felület pedig

Részletesebben