Szakmailag gyakran élvonalbeliek, az üzleti készségek terén viszont hiányosságokkal küzdenek a fiatal vállalkozások

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szakmailag gyakran élvonalbeliek, az üzleti készségek terén viszont hiányosságokkal küzdenek a fiatal vállalkozások"

Átírás

1

2 Szakmailag gyakran élvonalbeliek, az üzleti készségek terén viszont hiányosságokkal küzdenek a fiatal vállalkozások Speciális helyzetük és piaci potenciáljuk miatt külön figyelmet és egy sor kifejezetten nekik szóló finanszírozási lehetőséget kapnak az elsősorban az informatikai, a telekommunikációs, vagy műszaki területen jelentős innovációra építő, induló szakaszban vagy első két évükben járó hazai vállalkozások. Azonban ők sem tekinthetnek el attól, hogy sok hagyományos feltételt teljesíteniük kelljen ahhoz, hogy akár startupként, akár a mintegy két éves induló szakaszon túllépve sikeres tőkebevonást hajthassanak végre. Az SZTA eddigi tőkekihelyezési gyakorlata, illetve az előzetes egyeztetések során számos induló és fiatal, mintegy két éves vállalkozással találkozott. Az innovatív mikro- és kisvállalkozásokról egyre több konferencia és workshop szól. A nekik szervezett globális versenyek hazai leágazásai, vagy az önálló magyar megmérettetések tapasztalatai alapján megállapítható, hogy nem csak a tőkéhez jutásban van szükségük segítségre, hanem az üzleti élet egyéb területén is támogatásra szorulnak. Az ígéretes, felfuttatásra érdemes kisvállalkozások kapcsán itthon jobbára a fiatal iparágakról beszélünk, holott a hagyományos szegmensben például az anyagtechnológia, építőipar, energetika területén szintén léteznek innovatív Akár tőkeoldali, akár hiteloldali finanszírozásról legyen szó, három 1 vállalkozások(http://blog.szta.hu/?p=594), akiket éppen nemzetközileg versenyképes tudásuk emel ki a hazai mezőnyből. Ezek a cégek sokszor eleve nemzetközi piacon próbálnak nagyot álmodni ; eredményeket azonban csak piacképes és progresszív tudással, innovációval és egyedi terjeszkedési stratégiával lehet elérni. Ez azonban nem csak eszközök finanszírozását jelenti, hanem utazási, konferencia-részvételi, nemzetközi prezentációs, más szóval üzletfejlesztési vagy marketingköltségeket, amely megköveteli a finanszírozótól, hogy ne csak biztosítékokban, fedezetben gondolkodjon, hanem adott esetben valóban kockázati tőkésként áldozzon nem egyértelműen megtérülő költségekre is. tényezőt vizsgálnak a szóba jöhető partnerek: a múltbéli teljesítményt, a

3 jövőbeni tervek kivitelezhetőségét, valamint a sikerhez fontos személyi és tárgyi feltételeket. A két évnél fiatalabb vállalkozások, csakúgy, mint a startupok, mindhárom területen a jellegükből adódóan hátrányból indulnak. A finanszírozók természetesen elismerik, hogy rájuk másként kell tekinteni, mint az érettebb cégekre, ugyanakkor maguknak a cégeknek is fel kell ismerniük, hogy szükségszerű igazodniuk az elvárásokhoz (http://blog.szta.hu/?p=712). Miben különbözik egy induló, vagy mérhető eredményt egyelőre felmutatni nem képes cég a többi vállalattól? múltbéli teljesítmény ( track record ) jövőbeni tervek megvalósíthatósága ( business plan viability ) személyi és tárgyi erőforrások ( resources ) hagyományos vállalkozás nyomon követhető rendelkezésre állnak használható viszonyítási pontok értékelhető, általában rendelkezésre áll induló vagy két évesnél fiatalabb cég nem releváns a viszonyítási pontok bizonytalanok az értékelés során nehezen meghatározható 2

4 Közel megháromszorozódott a Start által nyújtott munkahelyteremtő pályázati garanciák értéke. A Start Garancia Zrt. idén második alkalommal vett részt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által, mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt pályázati programban, mint garanciaszervezet. Társaságunk - mely 2012-ig csak Európai Uniós forrásokból kiírt támogatásokhoz nyújtott pályázati garanciát - tavaly bevezetett Munkahelyteremtő Pályázati Garancia terméke (MGR) által segíti a vissza nem térítendő támogatást elnyerő KKV-kat a Nemzeti Munkaügyi Hivatal által előírt feltételek teljesítésében. A Start Zrt. és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal közötti megállapodás értelmében, a pályázatokon nyertes-, anyagi biztosítékok nyújtására kötelezett KKV-k, az ingatlanfedezet és bankgarancia mellett a Start Zrt. garanciáját is igénybe vehetik, mely által további óvadék, vagy ingatlanfedezet nélkül teljesíthetik a vissza nem térítendő támogatás biztosítéki feltételeit. A termék bevezetésének első évében tizenkilenc, 2013-ban tizenhat nyertes pályázathoz nyújtottak be Start garanciaigénylést, több mint 1,5 milliárd Ft értékben. Az eddigi igénylések több mint fele a Délalföldi- és Észak-magyarországi régióból érkezett, de több garanciaigénylést nyújtottak be a Közép-magyarországi-, illetve a Déldunántúli régióból is. Ez nagyjából összhangban van a támogatási program nyerteseinek régiónkénti eloszlásával. A nyertes projektek közel 50%-a a Dél-alföldi-, valamint az Észak-magyarországi megyékben került megvalósításra Észak-magyarországi régió 9 Dél-alföldi régió 5 Közép-magyarországi régió Dél-dunántúli régió 7 9 Észak-alföldi régió Közép-dunántúli régió Nyugat-dunántúli régió 3

5 Bár az igénylések száma és értéke 2013-ban kisebb volt, mint az előző évben, azok minőségbeli javulásának köszönhetően, az elutasítási arány jelentősen csökkent. Ez annak is köszönhető, hogy a Start Zrt. termékmenedzserei már a telefonon érdeklődő ügyfeleket tájékoztatták az esetleges kizáró okokról, illetve a formai befogadás előtt előminősítést végeztek /2012. M Ft db M Ft db Érték db Befogadott igénylések 649, , ,7% 84,2% Pozitívan elbírált igénylések 479, , ,8% 137,5% 2012-ben a befogadott igénylések 42%-, míg idén már 69%-áról született pozitív döntés, ami a szerződésállomány több mint 180%-os növekedéséhez vezetett. Munkahelyteremtő pályázati garancia szerződésállomány aug dec /2012. M Ft db M Ft db Érték db 716, , ,0% 242,9% A Start Zrt. termékeinek egyre nagyobb népszerűsége és a társaság pályázati biztosíték piacon elfoglalt pozíciója, a munkahelyteremtő pályázati garancia állomány további növekedését vetíti előre. Reményeink szerint a termék szerződésállománya jövőre meg fogja közelíteni a 1,5 milliárd forintot. A munkahelyteremtő pályázati garanciáról bővebben társaságunk honlapján tájékozódhatnak. (www.startgarancia.hu/t/munkahelyteremto-beruhazasok-tamogatasa.html 4

6 A bővülés finanszírozása volt 2012 kihívása a működő kkv-k számára Az elmúlt év adatsorai azt mutatják, hogy a Széchenyi Tőkealap befektetési portfóliójába tartozó cégek több mint fele növelni volt képes árbevételét 2012-ben. A cégek nagyobb része beruházásai miatt magasabb költségekkel működött, azonban a cégek harmada még így is növelni tudta eredményét, a portfóliócégek 75 százalékánál pedig a foglalkoztatás is bővült. A cégek közel 80 százalékánál a hazai piacbővítés, illetve az ehhez szükséges kapacitásbővítés pénzügyi hátterének biztosítása teremtett igényt a forrásbevonásra. A legnagyobb kihívást az elmúlt évben az SZTA által feltőkésített vállalkozások esetében a stabil működéshez szükséges egyéb finanszírozási források előteremtése jelentette. A tőkehelyzet megerősítése e területen egyrészt közvetlenül tudott segíteni, másrészt a cég tőke-hitel mutatóit javítva növelte a vállalkozás hitelképességét. A portfóliócégek közel negyedének a piaci igények hirtelen megugrása, míg egy másik negyedének a piaci igények hirtelen lecsökkenése jelentett komoly kihívást. Voltak ugyanis szektorok, melyekben a hazai kis- és középvállalkozások beszállítóként saját bőrükön érezték meg a tervezett fejlesztések elhalasztását. Bár az Alap elsősorban a hagyományos iparágakban keresi befektetési célpontjait, a vállalkozások közel 70 százalékánál fontos szerep jutott az innovációnak. Egyrészt, a cégek a belső fejlesztések révén új szolgáltatással, termékkel, vagy gyártási eljárással jelentek meg, ezzel megteremtve a lehetőséget aktivitásuk és árbevételük későbbi bővítésére. Másrészt, az SZTA néhány kifejezetten innovációs fókuszú szegmensben működő cégben is kisebbségi befektetővé vált olyanokban, amelyek számára a csekély összegű tőkejuttatás volt az optimális megoldás. A tőke felhasználása szempontjából az elmúlt évben kiemelt szerepet kapott a hazai piacbővítés, illetve az ehhez szükséges kapacitásbővítés pénzügyi hátterének biztosítása a cégek közel 80 százalékánál eleve ez teremtette meg a forrásbevonás igényét. A cégek több mint felénél a kínálat bővítése került a középpontba. Bár az SZTA nem exportra termelő vállalkozásokra koncentrál, a cégek negyedénél a tőkebevonás a külpiacra történő kilépést is sikerrel támogatta. 5

7 A cégek nagyobb része a tervezett és megvalósított beruházások miatt magasabb költséghányaddal működött, azonban a cégek harmada még így is növelni tudta eredményét. Kiemelten fontos szempont a foglalkoztatás ösztönzése, e téren már az első évben is jelentős eredményt tudtak elérni a portfóliócégek, hiszen a vállalkozások 75 százalékánál bővült a közvetlen és közvetett munkavállalói létszám. Mivel az egy befektetésre jutó tőkelimit az EU engedélye alapján bevezetett új SZTAtermékek révén mostantól már a 220 millió forintot is elérheti (http://blog.szta.hu/?p=827), idén tovább bővült az a vállalkozási kör, amelynek az Alap a jövőben partnere lehet. További változás, hogy a kisebb összegű tőkebefektetés esetén a következő két évben 5 főt foglalkoztató vállalkozások számára is elérhető a befektetési konstrukció (http://blog.szta.hu/?p=687). Az SZTA a rendelkezésre álló, de még le nem kötött, mintegy 10 milliárd forintos forrását a hét magyarországi régióban egyenlő arányban kívánja kihelyezni a következő bő két évben. 6

KÖZZÉTETTÉK A MUNKAHELYTEREMTŐ BERUHÁZÁSOKAT TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI PROGRAM NYERTESEINEK NÉVSORÁT

KÖZZÉTETTÉK A MUNKAHELYTEREMTŐ BERUHÁZÁSOKAT TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI PROGRAM NYERTESEINEK NÉVSORÁT KÖZZÉTETTÉK A MUNKAHELYTEREMTŐ BERUHÁZÁSOKAT TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI PROGRAM NYERTESEINEK NÉVSORÁT A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által, mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak

Részletesebben

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban % közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe A Start Zrt. negyedévente adja közre a Start Jeremie Kockázati Tőke Monitor című jelentését, amelyben

Részletesebben

Közel 4,9 milliárd forint befektetés érkezett 60 társaságba. 2007-ben több mint nyolcszorosára nőttek a KKV-kba irányuló befektetések

Közel 4,9 milliárd forint befektetés érkezett 60 társaságba. 2007-ben több mint nyolcszorosára nőttek a KKV-kba irányuló befektetések www.startgarancia.hu SAJTÓKÖZLEMÉNY Közel 4,9 milliárd forint befektetés érkezett 60 társaságba 2007-ben több mint nyolcszorosára nőttek a KKV-kba irányuló befektetések Budapest, 2009. május 4. A Start

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

Nem minden induló cég start-up, de tőkeforráshoz juthat az SZTA-tól

Nem minden induló cég start-up, de tőkeforráshoz juthat az SZTA-tól Nem minden induló cég start-up, de tőkeforráshoz juthat az SZTA-tól Bár a Széchenyi Tőkebefektetési Alap elsősorban a legalább két éve működő vállalatokat keresi tőkebefektetési céllal, induló kisvállalkozások

Részletesebben

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu Horgos Lénárd M27 ABSOLVO HVCA-MISZ-M27 2012-09-06 Tartalom Mikor és milyen forrást tudok igénybe venni az innovációs projektemhez? És utána? Az üzleti modellek és a felkészülés kérdései A paradicsom színre

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. január Hírlevél 2011. január 2 MILLIÁRD FELETT A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK BEFEKTETÉSEI A 2010 első félévében, az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram keretében

Részletesebben

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője 2011. február 25. MFB Invest tőkefinanszírozás Az MFB Invest Zrt. a Magyar Fejlesztési

Részletesebben

Tájékoztató a Széchenyi Tőkebefektetési Alapról

Tájékoztató a Széchenyi Tőkebefektetési Alapról Tájékoztató a Széchenyi Tőkebefektetési Alapról 1. Az Alap célkitűzése A Széchenyi Tőkebefektetési Alap program célkitűzése a növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. március Hírlevél 2011. március 2 173 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATAIBAN A 2011. évi vállalkozásfejlesztést célzó

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István Siba Ignác, Irányító Hatóság Új Széchenyi Terv 1. Foglalkoztatás Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés: Stratégia alkotás Kitörési pontok meghatározása

Részletesebben

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-

Részletesebben

Amikor az önerő nem elég

Amikor az önerő nem elég Amikor az önerő nem elég Pénzintézetek által biztosított finanszírozási lehetőségek Tabák Gábor cégvezető amiről szó lesz a szolgáltatások tárgya: a fejlesztés tanácsadói szolgáltatások banki szolgáltatások

Részletesebben

Hírlevél 2012. szeptember

Hírlevél 2012. szeptember Hírlevél 1. szeptember 1 Hírlevél 1. szeptember START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 1. szeptember BELEHÚZTAK A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK 37,5 %- ON A START ZRT. JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEINDEXE A Start Zrt.

Részletesebben

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19.

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Dr. Debreczeni Ferenc Ügyvezető Igazgató ÉARFÜ Nonprofit Kft. UMFT eredményei régiónkét (valamennyi

Részletesebben

Várja a tőkét kereső vállalkozásokat az SZTA a régiókban

Várja a tőkét kereső vállalkozásokat az SZTA a régiókban Várja a tőkét kereső vállalkozásokat az SZTA a régiókban A Széchenyi Tőkealap-kezelő (SZTA) adatbázisa szerint az indulás óta eltelt 2 évben a legnagyobb számban Közép-Magyarországról jelentkeztek kockázati

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

"Tüneti kezelésből tartós gyógymód avagy válságkezelésből növekedésösztönző gazdaságpolitika"

Tüneti kezelésből tartós gyógymód avagy válságkezelésből növekedésösztönző gazdaságpolitika "Tüneti kezelésből tartós gyógymód avagy válságkezelésből növekedésösztönző gazdaságpolitika" Varju László Államtitkár Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium VÁLSÁG PÉNZ PIAC MUNKAHELY Eszközeink

Részletesebben

Tőkefinanszírozás. Török József Üzletfejlesztési igazgató Miskolc, 2013. június 3.

Tőkefinanszírozás. Török József Üzletfejlesztési igazgató Miskolc, 2013. június 3. Tőkefinanszírozás Török József Üzletfejlesztési igazgató Miskolc, 2013. június 3. 1. A Széchenyi Tőkebefektetési Alap működésének általános keretei Az Alapot a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. kezeli, alapítói

Részletesebben

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Erősnek lenni vs. erősnek látszani Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Ingatlanfejlesztés Építőipar A kettő nem létezik egymás nélkül! Ingatlanpiac a válság előtt Aranykor Tervezhető bérleti díjak

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt.

START Tőkegarancia Zrt. START Tőkegarancia Zrt. ÚJ TERMÉK A KKV-K SZÁMÁRA EU-S TÁMOGATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK ELŐSEGÍTÉSÉRE Az értékteremtő befektetés garanciája Szakmai Nap - 2007. június 26. Pályázati források a KKV-k részére

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.09.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló

Részletesebben

Hírlevél. 201 2. február 1. START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

Hírlevél. 201 2. február 1. START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 201 2. február 1 Hírlevél 2012. február Hírlevél 201 2. február 2 TULAJDONOSI VAGY ÜGYVEZETŐI KEZESSÉGVÁLLALÁS, MINT LEHETSÉGES PÁLYÁZATI BIZTOSÍTÉK A 4/2011 Kormányrendelet lehetővé tette, hogy

Részletesebben

Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések

Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések MFB Csoport: integrált pénzügyi szolgáltatások Szoros és hatékony együttműködés az MFB Csoport hitelezési, befektetési, garancia vállalási és támogatási tevékenységet

Részletesebben

AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében

AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében AJÁNLAT 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Kálvária

Részletesebben

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2007. november 1 Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2008. augusztus 2 ÚJ, KÖRNYEZETKÖZPONTÚ TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉST TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI KIÍRÁS JELENT MEG A hazai vállalkozások körében népszerű,

Részletesebben

Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA

Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA Antal András Nyugat-Dunántúli Régió Vas és Zala megyei Információs Pont 2012. szeptember 27. A HITA létrejötte 2011. január 1. óta működik a Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete www.pest.hu Pest önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete A vállalkozások számának alakulása, a megszűnő és az új cégek száma, a cégek tevékenységének típusa hatással van az adott terület foglalkoztatási

Részletesebben

START GARANCIA A GAZELLÁKNAK

START GARANCIA A GAZELLÁKNAK START GARANCIA A GAZELLÁKNAK A Start Garancia Zrt. új, innovációs garancia terméke a Technológiai start-up ökoszisztéma építés Program, ismertebb nevén Gazella Program, keretében vissza nem térítendő támogatásban

Részletesebben

Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban

Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Az EU célrendszere 2007-2013 Kevésbé fejlett országok és régiók segítése a strukturális és kohéziós alapokból 2014 2020 EU versenyképességének

Részletesebben

Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással. Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6.

Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással. Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6. Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6. A tőkefinanszírozás lényege: a) részesedés szerzése, b) pénzügyi forrás biztosítása, c) ellenőrzés,

Részletesebben

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen.

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Változások, tapasztalatok Háttér és alapfogalmak

Részletesebben

Hírlevél 2012. augusztus

Hírlevél 2012. augusztus Hírlevél 201 2. február 1 Hírlevél 2012. augusztus START T kegarancia Zrt. Hírlevél 201 2. augusztus 2 ÉLES VERSENY VÁRHATÓ AZ ÚJ SZÉCHENYI KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM PÁLYÁZATÁN Amint arról júliusi hírlevelünkben

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP Zila László tervező-elemző Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 Tervezési

Részletesebben

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Ormosy Gábor, vezérigazgató 2007. május 10. Legfőbb kritika az NFT I. időszakából Hosszú átfutás az értékelés, a szerződéskötés és a kifizetés tekintetében Bonyolult

Részletesebben

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2014-2020. NETWORKSHOP 2014 Pécs

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2014-2020. NETWORKSHOP 2014 Pécs FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2014-2020 NETWORKSHOP 2014 Pécs A FEJLESZTÉSPOLITIKA UNIÓS SZABÁLYRENDSZER 2014-2020 EU EU Koh. Pol. HU Koh. Pol. EU 2020 stratégia (2010-2020) 11 tematikus cél >> 7 zászlóshajó

Részletesebben

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26.

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Innovációs tevékenység célja Magasabb hozzáadott érték Versenyelőny Piacbővítés CSOMIÉP Kft. Legrand Zrt.

Részletesebben

Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele

Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele Tisztelt Vállalkozó! A csatolt sajtószemle a kkv-k napi működését érintő fontos változásokat, gyakorlati tudnivalókat tartalmaz. Dorog, 2015. július 20. Üdvözlettel:

Részletesebben

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Erősségeink Több mint 50 magasan képzett fejlesztési szakértő 700-800 vállalati ügyfél, 150 önkormányzat Több mint 90 Mrd Ft elnyert támogatás

Részletesebben

az IKTK szerepe a hazai innovációban

az IKTK szerepe a hazai innovációban az IKTK szerepe a hazai innovációban JOBBÁGY DÉNES E L N Ö K - V E Z É R I G A Z G ATÓ I N F O R M AT I K A I KO C K Á Z AT I T Ő K E A L A P - K E Z E L Ő Z R T. 2 0 1 4. N O V E M B E R 6. 1 Agenda Innováció

Részletesebben

Hitelkonstrukciók és Garanciaprogram

Hitelkonstrukciók és Garanciaprogram Hitelkonstrukciók és Garanciaprogram Mikro-, kis- és középvállalkozások részére Brossura_210x210_j5.indd 1 Új Széchenyi Hitel Támogatható hitelcél: gépek, berendezések, egyéb tárgyi eszközök, illetve immateriális

Részletesebben

A B C D E 1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege

A B C D E 1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás 1. azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. OKTÓBER

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. OKTÓBER Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk tájékoztatni az újonnan megjelenő, és a folyamatosan beadható pályázatokról. Budapesti és Pest megyei cégek számára a pályázati lehetőségek jelentősen

Részletesebben

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin 2015.06.17. 2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK SIKEREKBEN ÉS PÁLYÁZATOKBAN GAZDAG, BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK MINDEN MEGLÉVŐ ÉS LEENDŐ ÜGYFELÜNKNEK! Jó hír, hogy a vállalkozásokat érintő pályázatok beadási határidejét

Részletesebben

A B C D E. 2. GINOP-1.1.1 Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard október

A B C D E. 2. GINOP-1.1.1 Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard október 1. melléklet az 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozathoz A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének

Részletesebben

Hírlevél 2012. november

Hírlevél 2012. november Hírlevél 2012. november 1 Hírlevél 2012. november START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2012. november 2 A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK ÖTÖDÉT FEKTETTÉK BE TŐKÉJÜKNEK 2011 VÉGÉIG Az Új Magyarország Kockázati

Részletesebben

Teljes a leállás - Önkormányzati és közintézményi energiahatékonysági projektek

Teljes a leállás - Önkormányzati és közintézményi energiahatékonysági projektek Energiagazdálkodás: a jövő lehetőségei és korlátai Világgazdaság konferencia Teljes a leállás - Önkormányzati és közintézményi energiahatékonysági projektek Makra József Budapest, Danubius Hotel Gellért

Részletesebben

Beszállítói programok GOP-2012-1.3.1/D

Beszállítói programok GOP-2012-1.3.1/D Beszállítói programok GOP-2012-1.3.1/D Kedvezményezettek köre: Jelen pályázati kiírásra pályázhatnak a Magyarországon székhellyel rendelkező, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon

Részletesebben

4,5-4,99%-os FIX kamat a teljes futamidôre 2013.12.13-ig benyújtott hitelkérelmek esetében hitelek

4,5-4,99%-os FIX kamat a teljes futamidôre 2013.12.13-ig benyújtott hitelkérelmek esetében hitelek Kedvezményes kamatozású vállalati forint Akár 80%-os finanszírozási arány AVHGA kiegészítô kezesség esetén 4,5-4,99%-os FIX kamat a teljes futamidôre 2013.12.13-ig benyújtott hitelkérelmek esetében hitelek

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK A Mikrovállalkozások fejlesztése című pályázati kiírásban több mint duplájára emelték a támogatási összegeket. A vissza nem térítendő támogatás összege maximum 10 millió

Részletesebben

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2007. december

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2007. december Hírlevél 2007. november 1 Hírlevél 2007. december Hírlevél 2007. december 2 X. ÉVES KONFERENCIÁJÁT TARTOTTA A MAGYAR KOCKÁZATI ÉS MAGÁNTŐKE EGYESÜLET A november 14-i konferencián ismertették az egyesület

Részletesebben

Mikro-, kis vállalkozások forráshoz jutási és pályázati lehetőségei Keller Péter osztályvezető Vállalkozásfejlesztési Főosztály

Mikro-, kis vállalkozások forráshoz jutási és pályázati lehetőségei Keller Péter osztályvezető Vállalkozásfejlesztési Főosztály Mikro-, kis vállalkozások forráshoz jutási és pályázati lehetőségei Keller Péter osztályvezető Vállalkozásfejlesztési Főosztály Mezőkovácsháza 2010. szeptember 8. Előadás tartalma Vállalkozások finanszírozási

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési Operatív program neve Jeremie típusú pénzügyi eszközök Akcióterv

Gazdaságfejlesztési Operatív program neve Jeremie típusú pénzügyi eszközök Akcióterv Gazdaságfejlesztési Operatív program neve Jeremie típusú pénzügyi eszközök Akcióterv 1. Prioritás bemutatása 1.1. Prioritás tartalma Prioritás neve, száma Prioritás 4. Jeremie típusú pénzügyi eszközök

Részletesebben

A vidékért kezeskedünk

A vidékért kezeskedünk A vidékért kezeskedünk Sajtóbeszélgetés dr. Herczegh András 2014. november 20. Megtorpanó hitelállomány, növekvő jelentőségű hitelgarancia 165% 161% 145% 139% 125% 105% 85% 100% 105% 100% 95% 99% 92% 114%

Részletesebben

ÚJ FELTÉTELEKKEL EGÉSZÍTI KI TEVÉKENYSÉGÉT A SZÉCHENYI TŐKEBEFEKTETÉSI ALAP

ÚJ FELTÉTELEKKEL EGÉSZÍTI KI TEVÉKENYSÉGÉT A SZÉCHENYI TŐKEBEFEKTETÉSI ALAP ÚJ FELTÉTELEKKEL EGÉSZÍTI KI TEVÉKENYSÉGÉT A SZÉCHENYI TŐKEBEFEKTETÉSI ALAP A Széchenyi Tőkebefektetési Alap 2012 márciusától mai napig 17 hazai kis-, és középvállalkozásba fektetett tőkét, közel 1,2 milliárd

Részletesebben

Pályázati tapasztalatok. Ferencz Dóra 2008. 05. 22.

Pályázati tapasztalatok. Ferencz Dóra 2008. 05. 22. Pályázati tapasztalatok Ferencz Dóra 2008. 05. 22. Új pályázatok, új filozófia A támogatás nem helyettesíti a magántőkét, csak kiegészítjük azt Életképes, de támogatás nélkül meg nem valósuló fejlesztések

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom:

Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom: Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom: Az elmúlt évben a gazdasági válság minden bizonnyal az

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.11.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló beruházások esetében:

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló Prioritás A prioritás egyedi célkitűzései: A prioritáshoz kapcsolódó tervezett

Részletesebben

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012.

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. USZT pályázati kírások 2012. I. félévében Vállalkozásfejlesztés Témakör Ki pályázhat? Támogatás összege (Ft) KKV-k pályázhatnak (nagyválallat nem!) KKV technológia fejlesztés (A)

Részletesebben

Tőkefinanszírozás kisvállalkozásoknak. dr. Csuhaj V. Imre

Tőkefinanszírozás kisvállalkozásoknak. dr. Csuhaj V. Imre Tőkefinanszírozás kisvállalkozásoknak dr. Csuhaj V. Imre elnök-vezérigazgató EU-pályázatok fóruma Gazdaságfejlesztési programok a kkv-k versenyképességének javításáért Budapest, 2014. április 30. Tartalom

Részletesebben

Válságkezelő és gazdaságélénkítő csomag Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter 2008.12.12.

Válságkezelő és gazdaságélénkítő csomag Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter 2008.12.12. Válságkezelő és gazdaságélénkítő csomag Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter 2008.12.12. VÁLSÁG PÉNZ MUNKAHELY PIAC Válságkezelés szűk keresztmetszetek feloldásával 1. Pénz 3. Piac

Részletesebben

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön 2 Tartalomjegyzék 1) Forrásbevonás stratégia megvalósításához 2) Piaci megjelenés támogatása (GOP 3.3.3) 3) Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás

Részletesebben

Mikro-, kis-, és középvállalkozások aktuális finanszírozási lehetőségei. HaNgsúly a HitelkéPességeN

Mikro-, kis-, és középvállalkozások aktuális finanszírozási lehetőségei. HaNgsúly a HitelkéPességeN HaNgsúly a HitelkéPességeN 2015 www.glosz.hu HaNgsúly a HitelkéPességeN Növekedési Hitel Program és Növekedési HitelProgram + széchenyi kártya Program exim konstrukciók VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSOK HitelkéPesség

Részletesebben

Áldott, békés, meghitt Karácsonyi. Több mint 57 milliárd forintnyi hazai beruházás megvalósulását tette lehetővé a Start garanciavállalása

Áldott, békés, meghitt Karácsonyi. Több mint 57 milliárd forintnyi hazai beruházás megvalósulását tette lehetővé a Start garanciavállalása Áldott, békés, meghitt Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag Új Esztend sztendőt t kíván k ügyfeleinek és partnereinek a Start Garancia Zrt. Több mint 57 milliárd forintnyi hazai beruházás megvalósulását

Részletesebben

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti

Részletesebben

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ A 2007-2013-as programozási időszak eredményei, tapasztalatai, előretekintés Müller Ádám, SA Pénzügyi és Monitoring igazgató-helyettes Szombathely,2014.04.10. Felülről

Részletesebben

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM Balogh Balázs regionális igazgató ADITUS Zrt. 1054 Budapest, Báthori u. 3. 1. PRIORITÁS K+F ÉS INNOVÁCIÓ - Gazdaságban hasznosuló ipari kutatás és kísérleti fejlesztés

Részletesebben

A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával Szombathely, 2013. május 30.

A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával Szombathely, 2013. május 30. A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív Szombathely, 2013. május 30. Kalcsú Zoltán innovációs menedzser Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség A pályázati kiírás

Részletesebben

Hírlevél 2012. december

Hírlevél 2012. december Hírlevél 2012. december 1 Hírlevél 2012. december START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2012. december 2 Áldott, békés, meghitt karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag újesztendőt kíván ügyfeleinek és partnereinek

Részletesebben

Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens SZIE GTK RGVI

Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens SZIE GTK RGVI Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens SZIE GTK RGVI 2005-ben került létrehozásra Fókuszában a városok integrált fejlesztése áll, amely az elmúlt évtizedben kiemelt prioritásává vált az Uniónak és amelyet

Részletesebben

Mikro-, kis-és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)

Mikro-, kis-és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Mikro-, kis-és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

FEJLESZTÉSI FORRÁSOK ÁLLAMI KÉZBŐL. Ilenczfalvi-Szász Gábor vezérigazgató

FEJLESZTÉSI FORRÁSOK ÁLLAMI KÉZBŐL. Ilenczfalvi-Szász Gábor vezérigazgató FEJLESZTÉSI FORRÁSOK ÁLLAMI KÉZBŐL Ilenczfalvi-Szász Gábor vezérigazgató 1 Az RFH Zrt. bemutatása 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó társaság Cél a vállalkozások

Részletesebben

KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL

KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Vingelman József vezérigazgató A JEREMIE Programról (Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises) JEREMIE

Részletesebben

A HIPA támogatási egyablak szolgáltatása

A HIPA támogatási egyablak szolgáltatása Befektetőbarát Település Program A HIPA támogatási egyablak szolgáltatása 2015. október 7. A HIPA támogatási részlege Állami Támogatások Főosztály EKD Osztály A Kormány egyedi döntésével nyújtott készpénztámogatás

Részletesebben

KOCKÁZATI TŐKE ÚTMUTATÓ

KOCKÁZATI TŐKE ÚTMUTATÓ KOCKÁZATI TŐKE ÚTMUTATÓ Mindazok, akik az elmúlt években aktívan kutatták a fejlesztési célú tőkebevonási lehetőségeket, biztosan találkoztak az Európai Unió által finanszírozott JEREMIE program keretrendszerével

Részletesebben

Új Közbeszerzési Törvény, több lehetőség a Start Zrt. közbeszerzési garanciájának

Új Közbeszerzési Törvény, több lehetőség a Start Zrt. közbeszerzési garanciájának Új Közbeszerzési Törvény, több lehetőség a Start Zrt. közbeszerzési garanciájának Az Országgyűlés 2015. szeptember 22-én fogadta el az új Közbeszerzési törvényt (Kbt.). A törvény megalkotását elsősorban

Részletesebben

Mikro-, kis-és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)

Mikro-, kis-és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Mikro-, kis-és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által a Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása 2009 június Tartalom Elan SBI Capital Partners Tőkealapkezelő Zrt.- Bemutatása SBI European Tőkealap (Alap) - Bemutatása SBI European Tőkealap

Részletesebben

Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban

Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. bemutatása Tulajdonos A 2009-ben alapított Bank tulajdonosa 2010 márciusa

Részletesebben

Hogyan tovább? a kis- és középvállalkozások fejlődése érdekében, fókuszban a női vállalkozások

Hogyan tovább? a kis- és középvállalkozások fejlődése érdekében, fókuszban a női vállalkozások Hogyan tovább? a kis- és középvállalkozások fejlődése érdekében, fókuszban a női vállalkozások Lakatosné Lukács Zsuzsanna Regionális és Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Főosztály MENTOR-NET találkozó

Részletesebben

SZÉCHENYI 2020 PÁLYÁZATI MENTETREND 2015

SZÉCHENYI 2020 PÁLYÁZATI MENTETREND 2015 SZÉCHENYI 2020 PÁLYÁZATI MENTETREND 2015 FEJLESZTÉS POLITIKA UNIÓS SZABÁLYRENDSZERE EU EU 202 stratégia 11 tematikus cél >> 7zászlóshajó stratégia EU KOH. POL Kohéziós politika rendeletei (2014-2020) Szabályok

Részletesebben

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Az üzleti angyalok köztünk vannak Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Bevezetés Kockázati tőke (venture capital): olyan sajáttőkebefektetések,

Részletesebben

EEA Grants Norway Grants

EEA Grants Norway Grants Élelmiszeripari zöld innovációs program megvalósítása EEA Grants Norway Grants 2009-2014 Norvég Finanszírozási Mechanizmus Zöld ipari innováció program (HU-09) Szőllősi Nikolett, Debreceni Egyetem 2015.01.14.

Részletesebben

Export elő és utófinanszírozás, exportbiztosítás, garanciavállalás az EXIM től

Export elő és utófinanszírozás, exportbiztosítás, garanciavállalás az EXIM től Export elő és utófinanszírozás, exportbiztosítás, garanciavállalás az EXIM től Labancz Margit, igazgató Német-Magyar Üzleti Fórum Budapest, 2013. április 4. Állami exportösztönzés Exporthitel ügynökség,

Részletesebben

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK. Unio Tender Europa Kft.

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK. Unio Tender Europa Kft. PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Unio Tender Europa Kft. Miről lesz szó? I. Általános szabályok az ÚSZT vállalkozásfejlesztési pályázataira vonatkozóan II. III. IV. Célok, tények az ÚSZT-ről Jelenleg nyitva álló

Részletesebben

MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE!

MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE! MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE! 1. prioritás: Kis- és versenyképességének javítása 1 GINOP-1.1.1 2 GINOP-1.1.2 3 GINOP-1.2.1 4 GINOP-1.2.2

Részletesebben

GINOP 1. prioritás A vállalkozások versenyképességének javítása

GINOP 1. prioritás A vállalkozások versenyképességének javítása GINOP 1. prioritás A vállalkozások versenyképességének javítása KKV ka fókuszban GINOP szakmai konzultáció Pogácsás Péter Regionális és Kárpát medencei Vállalkozásfejlesztési Főosztály KKV ksúlya a gazdaságban

Részletesebben

2014-2020 Pályázatok irányai

2014-2020 Pályázatok irányai 2014-2020 Pályázatok irányai Operatív programok 2014-2020 ÁROP VOP TIOP 2007-2013 EKOP GOP 975 Mrd 2014-2020 KOOP TÁMOP VEKOP VOP GINOP 2 668 Mrd KEOP EFOP ROP KÖZOP 1322/2013 (VI. 12.) Korm. határozat

Részletesebben

Pannon Novum szolgáltatásai az innovatív vállalkozások számára. Angster Tamás 2013. Április 10. Győr, Széchenyi István Egyetem

Pannon Novum szolgáltatásai az innovatív vállalkozások számára. Angster Tamás 2013. Április 10. Győr, Széchenyi István Egyetem Pannon Novum szolgáltatásai az innovatív vállalkozások számára Angster Tamás 2013. Április 10. Győr, Széchenyi István Egyetem Az innovációs ügynökségről A Nyugat-dunántúli régióban 2008 óta (elődje 2005

Részletesebben

Hazai és nemzetközi lehetőségek KKV-k számára

Hazai és nemzetközi lehetőségek KKV-k számára Kutatási és Technológiai Innovációs Alap - 2012 Új innovációs pályázatok az ÚSZT keretében Kiemelt figyelem a K+F+I témájú pályázatokra. 5 pályázati konstrukció Hazai és nemzetközi lehetőségek KKV-k számára

Részletesebben

GINOP 2.1.1-15. Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása

GINOP 2.1.1-15. Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása Vállalatok K+F+I tevékenységének a GINOP 2.1.1-15 Célja Jelen pályázat célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS)

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS) Előzmények 2010: Az élelmiszeripar fejlesztésére vonatkozó Tézisek kidolgozása 2011: Nemzeti Vidékstratégia Élelmiszer-feldolgozási részstratégia 2011: Kormányzati kezdeményezésre Élelmiszeripar-fejlesztési

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP-1.2.1-15

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP-1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Támogatás célja GINOP-1.2.1-15 A hazai ipar fejlesztése érdekében Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKVk

Részletesebben

A Közép-Magyarországi Operatív Program forrásfelhasználása a Budapesti agglomeráció vonatkozásában

A Közép-Magyarországi Operatív Program forrásfelhasználása a Budapesti agglomeráció vonatkozásában A Közép-Magyarországi Operatív Program forrásfelhasználása a Budapesti agglomeráció vonatkozásában Dr. Gordos Tamás programiroda vezető Pro Régió Ügynökség Az elemzés témája Forrásfelhasználás a Közép-magyarországi

Részletesebben

IDÉN IS VÁLLAL GARANCIÁT A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM MUNKAHELYTEREMTŐ BERUHÁZÁSI TÁMOGATÁSAIHOZ A START GARANCIA ZRT.

IDÉN IS VÁLLAL GARANCIÁT A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM MUNKAHELYTEREMTŐ BERUHÁZÁSI TÁMOGATÁSAIHOZ A START GARANCIA ZRT. IDÉN IS VÁLLAL GARANCIÁT A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM MUNKAHELYTEREMTŐ BERUHÁZÁSI TÁMOGATÁSAIHOZ A START GARANCIA ZRT. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által, mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő

Részletesebben