Nem minden induló cég start-up, de tőkeforráshoz juthat az SZTA-tól

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nem minden induló cég start-up, de tőkeforráshoz juthat az SZTA-tól"

Átírás

1

2 Nem minden induló cég start-up, de tőkeforráshoz juthat az SZTA-tól Bár a Széchenyi Tőkebefektetési Alap elsősorban a legalább két éve működő vállalatokat keresi tőkebefektetési céllal, induló kisvállalkozások számára is lehetőséget biztosít a forrásszerzésre. Itt nem a klasszikus magvető és startup fázisban levő cégekre kell gondolni, ugyanis a kockázatitőke- piacnak megvannak azok a szegmensei, amelyek elsősorban rájuk koncentrálnak. Az SZTA ehelyett kifejezetten azon induló vállalkozások körét célozza meg, amelyek egy már eredményesen működő társaság leánycégeként, vagy jogutódjaként kezdték meg tevékenységüket A start-up vállalkozások esetében, mivel nem beszélhetünk mérhető múltbéli teljesítményről, illetve működési tapasztalatról, a tőkebefektetés jóval kockázatosabb, és persze drágább is. Ennek köszönhetően egy erre a szegmensre specializálódott tőkealapnál az elvárt hozam 20 vagy akár 30 százalék körül is mozoghat ( Ilyen jellegű konstrukciókban utaznak például a JEREMIEalapok vagy a magánbefektetők, üzleti angyalok is. Az SZTA ezzel szemben azokat a cégeket keresi, amelyek mögött már van némi tapasztalat, így kisebb kockázat és alacsonyabb hozamelvárás mellett helyezheti ki az uniós tőkeforrásokat anélkül, hogy más privát tőkebefektetőt kiszorítana a lehetséges befektetői körből. A tapasztalat azonban nem csupán a cég múltjából, de a menedzsmentből, illetve egy anyavállalat működéséből is eredhet. Ha egy induló vállalkozás nagyobb cégből válik ki vagy jön létre, jelentősen megalapozottabb a jövője, mint egy teljesen új start-up esetében, ezáltal pedig a befektetés kockázata is alacsonyabb. Arról nem is beszélve, hogy a menedzsment és a cég tevékenysége ellenőrizhető és átvizsgálható, azaz nem árul zsákbamacskát a befektetési alap számára. Az SZTA konstrukciója azon új vállalkozások finanszírozását segítheti, ahol egy már sikeres cég új tevékenységének, üzletágának beindítása önálló cég keretei között megy végbe. Így az Alap alapelveinek megfelelően vizsgálható a tulajdonosi, szakmai és cégvezetési háttér, ugyanakkor pedig a cég saját jogán, saját terméke és üzleti modellje révén képes lehet arra, hogy sikerrel elinduljon, és fenntartható legyen a növekedése. A társbefektetőkkel történő befektetéshez hasonlóan minimálisan 75 ezer, maximálisan pedig 750 ezer euró befektetési összeget enged meg. Míg a már működő cégek esetében kikötés, hogy legalább két éve működjenek, itt ez értelemszerűen eltűnik, illetve a foglalkoztatottak számával és az éves árbevétellel kapcsolatban sincs elvárás. 1

3 A kiválással induló új vállalkozások remek példája a BITE étteremlánc ( és az egészségügyi technológiai fejlesztésekkel foglalkozó Med-Scop Hungary ( Mindkét vállalat a kapcsolódó iparágakban meglévő szaktudást, cégvezetési tapasztalatot és piaci ismereteket ötvözte új termékekkel és üzleti modellel, hogy teljesen új hazai márkák jöhessenek létre. A befektetés után pedig már meg is vannak az első sikerek: a folyamatosan növekvő népszerűségű BITE étteremlánc két üzlet után egy food truckot nyitott meg, a Med-Scop pedig átadta az első hazai mobil CT szűrőállomást. Szóval elmondhatjuk, hogy érdemes induló vállalkozásként az SZTA portfoliójába tartozni. 2

4 Ügyfeleink sikere A Start Zrt. ügyfelei sorra valósítják meg Európai Uniós támogatás bevonásával tervezett beruházásaikat, amelyhez társaságunk is hozzájárul, így jogosan vagyunk mi is büszkék rájuk. A közelmúltban került sor a Meditop Gyógyszeripari Kft. három lépcsőben megvalósított nagyberuházásának ünnepi megnyitójára, amelyen Orbán Viktor Miniszterelnök mondott köszöntő beszédet. A 100%-ban magyar tulajdonú Meditop Kft ös alakulását követően bérmunkában, nagy nemzetközi cégek megbízásából a megrendelők által finanszírozott berendezéseken gyártotta termékeit, de igazi gyógyszergyárrá a saját K+F labor kialakítását követően váltak. A társaság növekedésével egyre inkább világos lett a tulajdonosok számára, hogy a rendelkezésre álló infrastruktúra gátat szab a további bővülésnek, ezért egy háromlépcsős, összesen 1,2 milliárd forint értékű beruházási programot dolgoztak ki. A projekt keretében megfelelő gyártótér kialakítása mellett gépbeszerzésre is sor került, amely egyrészt a legkorszerűbb technológiát állította a társaság rendelkezésére, másrészt a gyártókapacitás jelentős növekedését eredményezte. A Start Zrt. négy projekthez, összesen 253,2 millió forint értékben vállalt pályázati garanciát a pilisborosjenői társaság megbízásából, amelyből egy már sikeresen lezárult. A Meditop Kft. az elmúlt négy évben is jelentősen növelte árbevételét, nyereségét és a foglalkoztatottak számát, amit az alábbi eredmények is jól tükröznek Árbevétel Adózás előtti eredmény Létszám A megnyitón a Miniszterelnök köszöntő beszédében néhány mondatban összegezte a magyar gyógyszeripar történetét, amelyből megtudhattuk, hogy a rendszerváltást a korábbi 64 gyógyszergyárból csak 4 élte túl. 3

5 Ugyanakkor az elmúlt két évtizedben számos gyógyszeripari vállalkozás alakult, köztük a Meditop Kft. Az ágazat közel tizennégyezer embernek ad ma munkát, továbbá az innováció zászlóshajója, ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít az iparágra. A társaság a kutatás-fejlesztés erősítésére több pályázaton nyert közel 1,5 milliárd forint támogatást, amit generikus és saját fejlesztésű gyógyszerek kutatására fordít. Az utóbbi egyedinek számít a hasonló méretű hazai gyógyszeripari cégek körében, mivel azok csak generikus készítmények fejlesztésével foglalkoznak. A jelentős beruházásokkal és fejlesztésekkel párhuzamosan a társaság növekedése töretlen volt, így a szakma és a szakértők figyelmét sem kerülhette el kiemelkedő teljesítménye ben a Meditop Kft. Pegazus Díjban részesült és azóta is rendszeresen megjelenik a kiemelkedően teljesítő kkv-król összeállított listákon. Ahogyan a megnyitón hallhattuk, a tulajdonosok az elért sikereket követően sem dőlnek hátra, ugyanis már tervezik egy új logisztikai központ megépítését, amely teret ad a Kft. további növekedésének. 4

6 Növelték bevételüket és új piacokat hódítottak meg az SZTA portfoliócégei Természetesen nem csak az a célunk, hogy megtaláljuk a tőkebefektetésre alkalmas partnereinket, hanem az is, hogy egy kölcsönösen előnyös megállapodás, illetve néhány év együttműködés után mindannyian nyertesként intsünk búcsút a másiknak ( Éppen ezért a befektetés után folyamatosan figyelemmel kísérjük a vállalatok működését és eredményességét ( Alapításunk harmadik évfordulóján összegeztük befektetési projektjeink részeredményeit. Portfoliócégeink több mint fele növelte árbevételét 2013-ban, s ami különösen örömteli, hogy a befektetésekből megvalósuló fejlesztések és beruházások segítségével e rövid idő alatt minden 10. társaságból 4 az eredményességét is növelni tudta. Külön pozitívumként könyvelhetjük el, hogy a cégek 75 százalékánál a foglalkoztatás is bővült, 25 százalékuk pedig megőrizte közvetlen, vagy közvetett munkavállalóinak létszámát. Mivel az Alap elsősorban a hagyományos iparágakban keresi befektetési célpontjait, külön örvendetes, hogy az innovációs készség ( és az exportképesség ( ezekben a cégekben meghaladja az előzetes várakozásokat, és messze felülmúlja az átlagos szintet. A befektetések közel háromnegyedénél saját termék vagy szolgáltatás fejlesztése révén megjelenik az innováció. A 2012-es befektetések körében ez az arány már 77 százalékos, a 2013-ban megvalósultak közül pedig a cégek több mint feléről mondható el, hogy innovatívak. Az EU egyedi engedélyének köszönhetően tavaly óta a befektetések összeghatára 220 millió forintra emelkedett, ami azt jelentette, hogy az SZTA potenciális partnerekből álló kkv-köre mindinkább a nagyobb cégek irányába tudott bővülni. Részben ennek tulajdonítható az a lényeges változás, hogy míg 2012-ben a vállalkozások egyik fő motivációja a kapacitásbővítés volt, addig a 2013-ban tőkéhez jutó cégek esetében jóval kiemelkedőbb cél volt a saját termék vagy szolgáltatás határokon túli megjelentetése is. A tőkebevonás jellemző céljai az SZTA portfóliócégek esetében Ahogy a fenti ábrán is látszik, a vállalkozások tőkebevonásának legfontosabb célja a hazai piacbővítéshez szükséges források megteremtése volt. A kapacitásbővítés, illetve a külpiacra lépéshez szükséges 5

7 finanszírozás előteremtése mellett a kínálatbővítés is a fő indítékok között szerepelt. A vállalatok terveit az SZTA 4,5 milliárd forintra rúgó befektetése mellett további 1,5 milliárd forintos magánforrásból származó tőke is segítette. 6

A biztosítékok mértékére és időtartamára vonatkozó szabályok és azok gyakorlati alkalmazása

A biztosítékok mértékére és időtartamára vonatkozó szabályok és azok gyakorlati alkalmazása A biztosítékok mértékére és időtartamára vonatkozó szabályok és azok gyakorlati alkalmazása A támogatás bevonásával megvalósított beruházások minél gördülékenyebb lebonyolítása és az adminisztrációs feladatok

Részletesebben

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban % közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe A Start Zrt. negyedévente adja közre a Start Jeremie Kockázati Tőke Monitor című jelentését, amelyben

Részletesebben

Szakmailag gyakran élvonalbeliek, az üzleti készségek terén viszont hiányosságokkal küzdenek a fiatal vállalkozások

Szakmailag gyakran élvonalbeliek, az üzleti készségek terén viszont hiányosságokkal küzdenek a fiatal vállalkozások Szakmailag gyakran élvonalbeliek, az üzleti készségek terén viszont hiányosságokkal küzdenek a fiatal vállalkozások Speciális helyzetük és piaci potenciáljuk miatt külön figyelmet és egy sor kifejezetten

Részletesebben

MIT TANULTUNK 100 BEFEKTETÉSBŐL ÉS

MIT TANULTUNK 100 BEFEKTETÉSBŐL ÉS MIT TANULTUNK 100 BEFEKTETÉSBŐL ÉS MIT VÁRUNK EL A KÖVETKEZŐ 100-TÓL? Pécs, 2017. október 19. Török József üzletfejlesztés és startup igazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. VÁLLALATOK KOCKÁZATI TŐKE FINANSZÍROZÁSA

Részletesebben

Tőkefinanszírozás. Török József Üzletfejlesztési igazgató Miskolc, 2013. június 3.

Tőkefinanszírozás. Török József Üzletfejlesztési igazgató Miskolc, 2013. június 3. Tőkefinanszírozás Török József Üzletfejlesztési igazgató Miskolc, 2013. június 3. 1. A Széchenyi Tőkebefektetési Alap működésének általános keretei Az Alapot a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. kezeli, alapítói

Részletesebben

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője 2011. február 25. MFB Invest tőkefinanszírozás Az MFB Invest Zrt. a Magyar Fejlesztési

Részletesebben

Hírlevél 2012. szeptember

Hírlevél 2012. szeptember Hírlevél 1. szeptember 1 Hírlevél 1. szeptember START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 1. szeptember BELEHÚZTAK A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK 37,5 %- ON A START ZRT. JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEINDEXE A Start Zrt.

Részletesebben

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2007. november 1 Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2008. augusztus 2 ÚJ, KÖRNYEZETKÖZPONTÚ TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉST TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI KIÍRÁS JELENT MEG A hazai vállalkozások körében népszerű,

Részletesebben

Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések

Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések MFB Csoport: integrált pénzügyi szolgáltatások Szoros és hatékony együttműködés az MFB Csoport hitelezési, befektetési, garancia vállalási és támogatási tevékenységet

Részletesebben

Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással. Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6.

Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással. Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6. Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6. A tőkefinanszírozás lényege: a) részesedés szerzése, b) pénzügyi forrás biztosítása, c) ellenőrzés,

Részletesebben

Hírlevél 2012. augusztus

Hírlevél 2012. augusztus Hírlevél 201 2. február 1 Hírlevél 2012. augusztus START T kegarancia Zrt. Hírlevél 201 2. augusztus 2 ÉLES VERSENY VÁRHATÓ AZ ÚJ SZÉCHENYI KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM PÁLYÁZATÁN Amint arról júliusi hírlevelünkben

Részletesebben

Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap (NTfA) Tóth József tranzakciós igazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Budapest, szeptember 20.

Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap (NTfA) Tóth József tranzakciós igazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Budapest, szeptember 20. Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap (NTfA) Tóth József tranzakciós igazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Budapest, 2018. szeptember 20. VÁLLALATFEJLŐDÉSI SZAKASZOK ÉS ÁLLAMI FORRÁSOK Inkubáció Széchenyi Tőkealap-kezelő

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. január Hírlevél 2011. január 2 MILLIÁRD FELETT A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK BEFEKTETÉSEI A 2010 első félévében, az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram keretében

Részletesebben

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Erősségeink Több mint 50 magasan képzett fejlesztési szakértő 700-800 vállalati ügyfél, 150 önkormányzat Több mint 90 Mrd Ft elnyert támogatás

Részletesebben

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2007. december

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2007. december Hírlevél 2007. november 1 Hírlevél 2007. december Hírlevél 2007. december 2 X. ÉVES KONFERENCIÁJÁT TARTOTTA A MAGYAR KOCKÁZATI ÉS MAGÁNTŐKE EGYESÜLET A november 14-i konferencián ismertették az egyesület

Részletesebben

Hitelkonstrukciók és Garanciaprogram

Hitelkonstrukciók és Garanciaprogram Hitelkonstrukciók és Garanciaprogram Mikro-, kis- és középvállalkozások részére Brossura_210x210_j5.indd 1 Új Széchenyi Hitel Támogatható hitelcél: gépek, berendezések, egyéb tárgyi eszközök, illetve immateriális

Részletesebben

Áldott, békés, meghitt Karácsonyi. Több mint 57 milliárd forintnyi hazai beruházás megvalósulását tette lehetővé a Start garanciavállalása

Áldott, békés, meghitt Karácsonyi. Több mint 57 milliárd forintnyi hazai beruházás megvalósulását tette lehetővé a Start garanciavállalása Áldott, békés, meghitt Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag Új Esztend sztendőt t kíván k ügyfeleinek és partnereinek a Start Garancia Zrt. Több mint 57 milliárd forintnyi hazai beruházás megvalósulását

Részletesebben

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-

Részletesebben

Várja a tőkét kereső vállalkozásokat az SZTA a régiókban

Várja a tőkét kereső vállalkozásokat az SZTA a régiókban Várja a tőkét kereső vállalkozásokat az SZTA a régiókban A Széchenyi Tőkealap-kezelő (SZTA) adatbázisa szerint az indulás óta eltelt 2 évben a legnagyobb számban Közép-Magyarországról jelentkeztek kockázati

Részletesebben

Fejlesztési projektjeink eredményei

Fejlesztési projektjeink eredményei Fejlesztési projektjeink eredményei 1 www.bosch.hu Fejlesztési projektjeink eredményei 2 Miskolc Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 2003 nyarán alakult,

Részletesebben

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap a hazai kisvállalkozások finanszírozásának új eszköze

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap a hazai kisvállalkozások finanszírozásának új eszköze A Széchenyi Tőkebefektetési Alap a hazai kisvállalkozások finanszírozásának új eszköze Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2011. október 27. 1. A tőkefinanszírozás lényege a kisvállalkozások

Részletesebben

Hírlevél 2012. november

Hírlevél 2012. november Hírlevél 2012. november 1 Hírlevél 2012. november START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2012. november 2 A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK ÖTÖDÉT FEKTETTÉK BE TŐKÉJÜKNEK 2011 VÉGÉIG Az Új Magyarország Kockázati

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt.

START Tőkegarancia Zrt. START Tőkegarancia Zrt. ÚJ TERMÉK A KKV-K SZÁMÁRA EU-S TÁMOGATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK ELŐSEGÍTÉSÉRE Az értékteremtő befektetés garanciája Szakmai Nap - 2007. június 26. Pályázati források a KKV-k részére

Részletesebben

Pannon Novum szolgáltatásai az innovatív vállalkozások számára. Angster Tamás 2013. Április 10. Győr, Széchenyi István Egyetem

Pannon Novum szolgáltatásai az innovatív vállalkozások számára. Angster Tamás 2013. Április 10. Győr, Széchenyi István Egyetem Pannon Novum szolgáltatásai az innovatív vállalkozások számára Angster Tamás 2013. Április 10. Győr, Széchenyi István Egyetem Az innovációs ügynökségről A Nyugat-dunántúli régióban 2008 óta (elődje 2005

Részletesebben

Bemutatkozás. A cég története:

Bemutatkozás. A cég története: Intro 1 Bemutatkozás A cég története: Az IGC-Team jelentős szakmai tapasztalatokkal rendelkező, széles látókörű fiatal szakértőkből álló, öt tagú üzleti tanácsadó és kockázati tőkebefektető csoport A Társaság

Részletesebben

Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET-

Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET- Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP-2011-2.1.1/B) -TERVEZET- A pályázatok benyújtása 2011. március 1-től december 31-ig lehetséges. Támogatás célja Az Új Széchenyi

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István Siba Ignác, Irányító Hatóság Új Széchenyi Terv 1. Foglalkoztatás Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés: Stratégia alkotás Kitörési pontok meghatározása

Részletesebben

Kockázati tőkeprogramok az innováció szolgálatában

Kockázati tőkeprogramok az innováció szolgálatában Kockázati tőkeprogramok az innováció szolgálatában Dr. Simon Katalin vezérigazgató-helyettes www.mfb.hu MFB Zrt. Minden jog jog fenntartva 2017. 2014. május 21. Calibri Bold 10 pt (RGB: 75 75 77) Az MFB

Részletesebben

EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA

EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA NAGY KÁLMÁN ügyvezető igazgató CONCORDE VÁLLALATI PÉNZÜGYEK KFT. Alkotás Point Irodaház 1123 Budapest Alkotás utca 50. Telefon: 06 1 489-2310

Részletesebben

NKFIH: Innováció a versenyképességért

NKFIH: Innováció a versenyképességért NKFIH: Innováció a versenyképességért Budapest, 2015. november 30. Tudomány- és innovációpolitikai alapvetések innovációpolitika tudomány- és gazdaságpolitikai összefüggésrendszerben növekvő mértékű részvétel

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei között

Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei között Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei 2014-2020 között Tartalom A helyszín Miskolc Megyei Jogú Város kiemelt fejlesztési központ Eredményeink - röviden Mit várunk a rendezvénytől? Miskolci jövőkép

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. március Hírlevél 2011. március 2 173 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATAIBAN A 2011. évi vállalkozásfejlesztést célzó

Részletesebben

Amikor az önerő nem elég

Amikor az önerő nem elég Amikor az önerő nem elég Pénzintézetek által biztosított finanszírozási lehetőségek Tabák Gábor cégvezető amiről szó lesz a szolgáltatások tárgya: a fejlesztés tanácsadói szolgáltatások banki szolgáltatások

Részletesebben

Tőkefinanszírozás kisvállalkozásoknak. dr. Csuhaj V. Imre

Tőkefinanszírozás kisvállalkozásoknak. dr. Csuhaj V. Imre Tőkefinanszírozás kisvállalkozásoknak dr. Csuhaj V. Imre elnök-vezérigazgató EU-pályázatok fóruma Gazdaságfejlesztési programok a kkv-k versenyképességének javításáért Budapest, 2014. április 30. Tartalom

Részletesebben

Megjelent a 2015. évi uniós pályázati menetrend

Megjelent a 2015. évi uniós pályázati menetrend Megjelent a 2015. évi uniós pályázati menetrend A Magyar Közlöny 2015. évi 38. számában jelentek meg a 2015 évi uniós pályázati kiírások keretei és menetrendje. A Kormányhatározatból kitűnik, hogy a legnagyobb

Részletesebben

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Sajtóközlemény azonnal közölhető! Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Budapest, 2017. június 27. Minden ötödik 200 millió és 15 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozás

Részletesebben

KOCKÁZATI TŐKE ÚTMUTATÓ

KOCKÁZATI TŐKE ÚTMUTATÓ KOCKÁZATI TŐKE ÚTMUTATÓ Mindazok, akik az elmúlt években aktívan kutatták a fejlesztési célú tőkebevonási lehetőségeket, biztosan találkoztak az Európai Unió által finanszírozott JEREMIE program keretrendszerével

Részletesebben

Miért vonjak be kockázati tőkét?

Miért vonjak be kockázati tőkét? Miért vonjak be kockázati tőkét? Primus Capital Bruckner Zoltán Szombati András Alpek István Dr. Franz Krejs 2007-ben alakult 4 befektetési partner, 1 manager, 1 group controller, 1 OM Iroda: Budapest

Részletesebben

Közel 4,9 milliárd forint befektetés érkezett 60 társaságba. 2007-ben több mint nyolcszorosára nőttek a KKV-kba irányuló befektetések

Közel 4,9 milliárd forint befektetés érkezett 60 társaságba. 2007-ben több mint nyolcszorosára nőttek a KKV-kba irányuló befektetések www.startgarancia.hu SAJTÓKÖZLEMÉNY Közel 4,9 milliárd forint befektetés érkezett 60 társaságba 2007-ben több mint nyolcszorosára nőttek a KKV-kba irányuló befektetések Budapest, 2009. május 4. A Start

Részletesebben

Horizont Access to risk finance NCP. A kockázatfinanszírozáshoz való hozzájutás

Horizont Access to risk finance NCP. A kockázatfinanszírozáshoz való hozzájutás Horizont 2020 Access to risk finance A kockázatfinanszírozáshoz való hozzájutás Kápli Balázs István Jogi és Pénzügyi Nemzeti Kapcsolattartó Legal and Financial NCP Access to risk finance NCP Kis és közepes

Részletesebben

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Az üzleti angyalok köztünk vannak Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Bevezetés Kockázati tőke (venture capital): olyan sajáttőkebefektetések,

Részletesebben

Private Equity a növekedés finanszírozásában

Private Equity a növekedés finanszírozásában Private Equity a növekedés finanszírozásában Molnár András 2016.11.24. PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. A PortfoLion jelenleg 3 alapot kezel összesen 18,1 milliárd Ft értékben OTP-DayOne Magvető

Részletesebben

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei

Részletesebben

START GARANCIA A GAZELLÁKNAK

START GARANCIA A GAZELLÁKNAK START GARANCIA A GAZELLÁKNAK A Start Garancia Zrt. új, innovációs garancia terméke a Technológiai start-up ökoszisztéma építés Program, ismertebb nevén Gazella Program, keretében vissza nem térítendő támogatásban

Részletesebben

KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL

KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Vingelman József vezérigazgató A JEREMIE Programról (Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises) JEREMIE

Részletesebben

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu Horgos Lénárd M27 ABSOLVO HVCA-MISZ-M27 2012-09-06 Tartalom Mikor és milyen forrást tudok igénybe venni az innovációs projektemhez? És utána? Az üzleti modellek és a felkészülés kérdései A paradicsom színre

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15. A Pólus a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban tapasztalatok és lehetőségek Szilágyi László Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom:

Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom: Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom: Az elmúlt évben a gazdasági válság minden bizonnyal az

Részletesebben

KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM 1.

KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM 1. KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM 1. Mi a kockázati tőke (alap, alapkezelő, befektetés) Jeremie pályázati program A program célja és célcsoportja Innovatív, start up növekedési pályára állítható KKV-k Tőkehiány működő

Részletesebben

Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök

Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök A MAGYAROK A PIACON KLUBRÓL A Magyarok a Piacon Klub a jól prosperáló magyar vállalkozások összefogásával

Részletesebben

Program. HIPA Tőkeakadémia Budapest novemberdecember

Program. HIPA Tőkeakadémia Budapest novemberdecember Program 2018. novemberdecember Program - 1. nap 2018. 11. 15. 08:30-09:00 Regisztráció Falk1 Rendezvényközpont 1055, Falk Miksa u. 1. 09:00-09:10 Köszöntő 09:10-09:30 Bevezetés: témakörök ismertetése,

Részletesebben

Tatabánya-Esztergom kiemelt járműipari központ (2014. április 1.)

Tatabánya-Esztergom kiemelt járműipari központ (2014. április 1.) Tatabánya-Esztergom kiemelt járműipari központ (2014. április 1.) Tatabánya-Esztergom kiemelt fejlesztési régiók szereplői: ALÁÍRÓK: (2014. március 6.) Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Komárom-Esztergom

Részletesebben

KÖZZÉTETTÉK A MUNKAHELYTEREMTŐ BERUHÁZÁSOKAT TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI PROGRAM NYERTESEINEK NÉVSORÁT

KÖZZÉTETTÉK A MUNKAHELYTEREMTŐ BERUHÁZÁSOKAT TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI PROGRAM NYERTESEINEK NÉVSORÁT KÖZZÉTETTÉK A MUNKAHELYTEREMTŐ BERUHÁZÁSOKAT TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI PROGRAM NYERTESEINEK NÉVSORÁT A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által, mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak

Részletesebben

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása 2009 június Tartalom Elan SBI Capital Partners Tőkealapkezelő Zrt.- Bemutatása SBI European Tőkealap (Alap) - Bemutatása SBI European Tőkealap

Részletesebben

Startup-ok. Divat és lehetőség. dr. Csuhaj V. Imre elnök-vezérigazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.

Startup-ok. Divat és lehetőség. dr. Csuhaj V. Imre elnök-vezérigazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Startup-ok Divat és lehetőség dr. Csuhaj V. Imre elnök-vezérigazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Közgazdász Vándorgyűlés Kecskemét, 2016. szeptember 16. SZTA és a startup befektetések SZTA - legkonzervatívabb

Részletesebben

INDUL AZ ÚJ K+F+I PÁLYÁZATI RENDSZER

INDUL AZ ÚJ K+F+I PÁLYÁZATI RENDSZER INDUL AZ ÚJ K+F+I PÁLYÁZATI RENDSZER AZ ÚJ K+F+I PÁLYÁZATI RENDSZER KIALAKÍTÁSÁNAK FOLYAMATA NKFIH ROADSHOW Kitűzött cél Tájékoztatás a KFI stratégiáról, javaslatok, vélemények, igények begyűjtése a pályázati

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege (Mrd Ft) GINOP-..-8

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) 1990- ben alakult azzal a céllal, hogy szakmai és pénzügyi támogatása révén elősegítse

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Miért érdemes technológia-transzferben gondolkoznia?

Miért érdemes technológia-transzferben gondolkoznia? INNOVÁCIÓ MENEDZSMENT SZOLGÁLTATÁSOK Miért érdemes technológia-transzferben gondolkoznia? Glósz és Társa Kft. 1. Magunkról: Kik vagyunk, mit tudunk, miért kerültünk ide? 2018. Glósz és Társa Kft. 2. oldal

Részletesebben

NYUGAT-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT. Az MFB és az RFH Csoport Tagja

NYUGAT-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT. Az MFB és az RFH Csoport Tagja NYUGAT-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT. Az MFB és az RFH Csoport Tagja A Regionális Fejlesztési Holding Csoport A REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TÁRSASÁGOK alapítását elsőként egy 1992. évi kormányhatározat

Részletesebben

Innovációfinanszírozás: az egészségügyi szektor befektetési helyzete Magyarországon

Innovációfinanszírozás: az egészségügyi szektor befektetési helyzete Magyarországon Innovációfinanszírozás: az egészségügyi szektor befektetési helyzete Magyarországon Semmelweis Egyetem Innovációs Nap 2018 Levente Zsembery CEO, X-Ventures Budapest, 2018. október 17. A korai fázisú (innováció)

Részletesebben

A vidékért kezeskedünk

A vidékért kezeskedünk A vidékért kezeskedünk Sajtóbeszélgetés dr. Herczegh András 2014. november 20. Megtorpanó hitelállomány, növekvő jelentőségű hitelgarancia 165% 161% 145% 139% 125% 105% 85% 100% 105% 100% 95% 99% 92% 114%

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 208. évre szóló éves fejlesztési kerete. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN. Szervezők:

Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN. Szervezők: Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN Szervezők: 250 kiállító 10 különböző ország 10.000 látogató Mit kínál az AutomotiveHungary? 1 A

Részletesebben

az IKTK szerepe a hazai innovációban

az IKTK szerepe a hazai innovációban az IKTK szerepe a hazai innovációban JOBBÁGY DÉNES E L N Ö K - V E Z É R I G A Z G ATÓ I N F O R M AT I K A I KO C K Á Z AT I T Ő K E A L A P - K E Z E L Ő Z R T. 2 0 1 4. N O V E M B E R 6. 1 Agenda Innováció

Részletesebben

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2014-2020. NETWORKSHOP 2014 Pécs

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2014-2020. NETWORKSHOP 2014 Pécs FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2014-2020 NETWORKSHOP 2014 Pécs A FEJLESZTÉSPOLITIKA UNIÓS SZABÁLYRENDSZER 2014-2020 EU EU Koh. Pol. HU Koh. Pol. EU 2020 stratégia (2010-2020) 11 tematikus cél >> 7 zászlóshajó

Részletesebben

2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21.

2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21. 2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött

Részletesebben

Ki fizeti a révészt? Az inkubáció fontossága a társadalmi vállalkozások fejlesztésében. Társadalmi Vállalkozások Napja június 14.

Ki fizeti a révészt? Az inkubáció fontossága a társadalmi vállalkozások fejlesztésében. Társadalmi Vállalkozások Napja június 14. Ki fizeti a révészt? Az inkubáció fontossága a társadalmi vállalkozások fejlesztésében Társadalmi Vállalkozások Napja 2013. június 14. Kutatási alap A társadalmi vállalkozások fejlesztésének és környezetének

Részletesebben

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Ormosy Gábor, vezérigazgató 2007. május 10. Legfőbb kritika az NFT I. időszakából Hosszú átfutás az értékelés, a szerződéskötés és a kifizetés tekintetében Bonyolult

Részletesebben

Innocare Innovációs Központ Nonprofit Kft.

Innocare Innovációs Központ Nonprofit Kft. Innocare Innovációs Központ Nonprofit Kft. Az Innocare Innovációs Központ tevékenységi köre Vállalkozások K+F+I tevékenységének menedzselése K+F+I tevékenység előkészítése és megvalósítása Befektetési

Részletesebben

5,52 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG KOMPLEX VÁLLALATI TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉSRE A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

5,52 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG KOMPLEX VÁLLALATI TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉSRE A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN 5,52 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG KOMPLEX VÁLLALATI TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉSRE A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2013. október 31-én megjelentette a Közép-Magyarországi Operatív

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM KUTATÁS, FEJLESZTÉS ÉS INNOVÁCIÓ TÁMOGATÁS A GINOP-BAN Keller Péter főosztályvezető-helyettes Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős

Részletesebben

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen.

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Változások, tapasztalatok Háttér és alapfogalmak

Részletesebben

A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával Szombathely, 2013. május 30.

A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával Szombathely, 2013. május 30. A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív Szombathely, 2013. május 30. Kalcsú Zoltán innovációs menedzser Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség A pályázati kiírás

Részletesebben

A hamarosan megjelenő GINOP pályázat prioritásai, keretösszegei és várható pályázatok száma

A hamarosan megjelenő GINOP pályázat prioritásai, keretösszegei és várható pályázatok száma A hamarosan megjelenő GINOP pályázat ai, keretösszegei és várható pályázatok száma 2014-2020 Uniós források kb. 133 pályázat kb. 2733 milliárd Ft 2015 GINOP kb. 70 pályázat kb. 830 milliárd Ft Várható

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Az Új Széchenyi Terv kiemelt céljai 1. Foglalkoztatás dinamikus növelése Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés Stratégia alkotás Kitörési pontok

Részletesebben

Egy K+F projekt vezető gondolatai az innovációról

Egy K+F projekt vezető gondolatai az innovációról Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egyetemközi Távközlési és Informatikai Kooperatív Kutatási Központ () Egy K+F projekt vezető gondolatai az innovációról Lukovszki Csaba lukovszki@etik.bme.hu

Részletesebben

Innovatív vállalkozásgyárak

Innovatív vállalkozásgyárak Innovatív vállalkozásgyárak megvalósításának lehetőségei Somogyi Miklós ügyvezető igazgató Közép-magyarországi Innovációs Központ 2014. november 29. Gazdaságfejlesztési cél A hazai gazdaságfejlesztés célja

Részletesebben

A JEREMIE program. EU pályázatok felül- és alulnézetben. 2007. május 10.

A JEREMIE program. EU pályázatok felül- és alulnézetben. 2007. május 10. A JEREMIE program EU pályázatok felül- és alulnézetben 2007. május 10. JEREMIE Program JEREMIE = Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises Az Európai Bizottság és az EIB/EIF közös kezdeményezése.

Részletesebben

Szűkült a pályázati kezességet vállaló garanciaszervezetek köre

Szűkült a pályázati kezességet vállaló garanciaszervezetek köre Szűkült a pályázati kezességet vállaló garanciaszervezetek köre A Miniszterelnökség a pályázati közleményeket tartalmazó oldalán közzétette az irányító hatóságok által elfogadott kezességvállalást nyújtó

Részletesebben

Kis- és középvállalkozás fejlesztési programok 2009-2010. Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Bútorgyártók Országos Szövetsége Szakmai Nap

Kis- és középvállalkozás fejlesztési programok 2009-2010. Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Bútorgyártók Országos Szövetsége Szakmai Nap Kis- és középvállalkozás fejlesztési programok 2009-2010 Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Bútorgyártók Országos Szövetsége Szakmai Nap EU pályázatok rendszere Új Magyarország Fejlesztési Terv

Részletesebben

Az InfoPark Alapítvány 2008 évi közhasznúsági jelentése

Az InfoPark Alapítvány 2008 évi közhasznúsági jelentése Az InfoPark Alapítvány 2008 évi közhasznúsági jelentése 2009. május 25. 1. Számviteli beszámoló 1.1. Mérleg adatok E Ftban Tételszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév a b c d 1 A. Befektetett eszközök

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai

Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai előadó: Radics Ernő Nemzetgazdasági Minisztérium, Ipari és Építésgazdasági Főosztály Tiszaújváros, 2013. november 4. 1 Az Ipari Parkok,

Részletesebben

ÚJ FELTÉTELEKKEL EGÉSZÍTI KI TEVÉKENYSÉGÉT A SZÉCHENYI TŐKEBEFEKTETÉSI ALAP

ÚJ FELTÉTELEKKEL EGÉSZÍTI KI TEVÉKENYSÉGÉT A SZÉCHENYI TŐKEBEFEKTETÉSI ALAP ÚJ FELTÉTELEKKEL EGÉSZÍTI KI TEVÉKENYSÉGÉT A SZÉCHENYI TŐKEBEFEKTETÉSI ALAP A Széchenyi Tőkebefektetési Alap 2012 márciusától mai napig 17 hazai kis-, és középvállalkozásba fektetett tőkét, közel 1,2 milliárd

Részletesebben

Kedves Partnereink, Kedves Ügyfeleink!

Kedves Partnereink, Kedves Ügyfeleink! Éves jelentés 2015 Kedves Partnereink, Kedves Ügyfeleink! A hazai biztosítási piac fejlődése 2015-ben immár harmadik éve tovább folytatódott, a bruttó díjbevétel elérte a 869 milliárd forintot. A 2,2%-os

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2014. MÁSODIK NEGYEDÉV 2014. augusztus 12. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

Az innováció menedzsment, és eredménynövelő hatása

Az innováció menedzsment, és eredménynövelő hatása 2016 1 www.glosz.hu www.innovacio-menedzsment.hu 2016 Az innováció menedzsment, MILYEN A SIKERES INNOVÁCIÓ ÜZLETI SZEMPONTBÓL? 2 2016 A MISZTIKUS 7-ES SZÁM 1. Valós piaci igényt szolgál ki 2. Igazodik

Részletesebben

a 2007-2013 időszakban Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

a 2007-2013 időszakban Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 a 2007-2013 időszakban Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 tagjai Cégcsoport bővülésének állomásai: 1996 2000 2009 2010 Alapítás éve Bővülés Bővülés Bővülés Állatgyógyászati

Részletesebben

Nemzeti Befektetési Ügynökség HIPA. Értékmegőrzés generációkon át 2015. 09. 23

Nemzeti Befektetési Ügynökség HIPA. Értékmegőrzés generációkon át 2015. 09. 23 Nemzeti Befektetési Ügynökség HIPA Értékmegőrzés generációkon át 2015. 09. 23 Misszió Munkánkkal hozzájárulunk a nemzetgazdaság és a magyar társadalom fejlődéséhez a külföldi működőtőke bevonásával, új

Részletesebben

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia -

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia - A HAJDU cégcsoport október 13-án ünnepélyes üzemátadó rendezvényén számolt be arról a több milliárdos komplex fejlesztési csomagról, melyet 2015 és 2017 között valósított meg. A vállalatcsoport vezetői

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési Operatív Program 2008. Kabai Anikó 2008. 06. 03.

Gazdaságfejlesztési Operatív Program 2008. Kabai Anikó 2008. 06. 03. Gazdaságfejlesztési Operatív Program 2008. Kabai Anikó 2008. 06. 03. A minőségi javulás ígérete Változások az új tervezési időszakban NFT I. tapasztalatok ÚMFT Hosszú támogatási folyamat, ezen belül elhúzódó

Részletesebben

Magyar vállalkozások exporttevékenység támogatása. Exporttámogatásban részt vevő intézmények Corvinus Rt- egy új program

Magyar vállalkozások exporttevékenység támogatása. Exporttámogatásban részt vevő intézmények Corvinus Rt- egy új program Magyar vállalkozások exporttevékenység támogatása Exporttámogatásban részt vevő intézmények Corvinus Rt- egy új program Export támogatás szükségesség Szükségesség: Ismertetlen terep: piacra lépési akadályok

Részletesebben

Hazai és nemzetközi lehetőségek KKV-k számára

Hazai és nemzetközi lehetőségek KKV-k számára Kutatási és Technológiai Innovációs Alap - 2012 Új innovációs pályázatok az ÚSZT keretében Kiemelt figyelem a K+F+I témájú pályázatokra. 5 pályázati konstrukció Hazai és nemzetközi lehetőségek KKV-k számára

Részletesebben

Vállalati versenyképesség és állami költségvetés

Vállalati versenyképesség és állami költségvetés Vállalati versenyképesség és állami költségvetés Chikán Attila Czakó Erzsébet BCE GTK Versenyképesség Kutató Központ Budapest, 2014. szeptember 30. 2 Gondolatmenet 1. A Versenyképesség Kutató Központról

Részletesebben

2010/2011. teljes üzleti év

2010/2011. teljes üzleti év . teljes üzleti EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS ! Az EGIS Csoport -től -ban elemzi az export értékesítés árbevételét Oroszországi szabályozás változott

Részletesebben

A tőkebefektetők szükségesnek és piacképesnek ítélik a Start tőkegaranciáját

A tőkebefektetők szükségesnek és piacképesnek ítélik a Start tőkegaranciáját A tőkebefektetők szükségesnek és piacképesnek ítélik a Start tőkegaranciáját A Start Zrt. felmérést végzett a Magyarországon aktív tőkebefektetők körében, annak érdekében, hogy megismerje meglévő és potenciális

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete Prioritás Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege (Mrd Ft) Felhívás meghirdetésének módja Felhívás

Részletesebben